A Hon, 1870. december (8. évfolyam, 289-313. szám)
1870-12-03 / 291. szám
291. szám, VIII. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hozdva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra..........................I frt. 85 kr. 1 hónapra..........................5 B 60 hónapra.........................11 „ — „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint ......................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. • v\ v «' / Resell kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, 1870. Szombat, december 3. rmifiiMw .1 h ny 11 i ni i i Ifl’dWha^a Szerkesztési iroda , Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási díj: S hasából ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beitatásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvesebb föltételek alatt vétetnek föl. — Hylít-téri 6 hasábos petit sorért . . 25 kr. A belőfizetési- és hirdetmény - díj a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza Előfizetési felhívás „A HON ra. December hóra.........................1 frt 85 kr. December —martiusi 4 hóra.. . 7 frt 35 kr Az esti kiadás postai kölönküldéseért feliüfizetés havonkint 30 egy Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül. A „HON“ kiadóhivatala. PEST, DECEMBER 2. §. A legújabb távirati hírek a csatatérről, valamint a diplomatiai világból egyaránt érdekesek. A franczia és német tudósításokból azt, hogy melyik félt illeti a győzelem, nem lehet megtudni, miután mind a két fél magának tulajdonítja azt. Egy dolgot azonban mégis meg lehet tudni. Azt, hogy a német sergekkel mindenütt egyenlő mennyiségű franczia sergek állanak szemközt és harczolnak naphosszant tartó ütközetekben, északon, a Loirenál, Le Mansnál és Páris előtt. Ez utóbbi helyen történt kirohanás valódi ütközetnek vehető. A franczia kitörő hadoszlop messze túlhaladt azon ponton, ahol Villejuif táján, ezelőtt tíz héttel legelső csatája volt a németekkel, s melyet akkor oly határozottan elvesztett. Fel kell tennünk, hogy a németek azt az elfoglalt pontot azóta igen megerősítették. Onnan akarták az Ivry- Bicetre és Arceuil erődöket lövetni. Sőt roppant horderejű ágyúikkal ez erődökön keresztül akarták Párist bombáztatni. És most a táviratok szerint, a franczia kitörő hadoszlop meszsze Villejuifen túl Le Hayt ostromolja meg, sőt a még távolabb Choisy-i (sur Seine) vaspálya-indóházat elfoglalja, nyolcz hidat ver a Marne-on, s pánczélos gőzmozdonyokkal vontatott ágyukat visz az ütközetbe a Choisy, Bonneuil Villiers felé vivő vasutakon. Kérdés, hol vannak tehát a németek ostromágyúi,mik Páriáig elhordanak ? Ha ott vannak Páris alatt, hogy nem akadályozhatták meg a nyolcz híd verését, sőt még a vasúton járó ágyutelepek működését sem? E nap tanúbizonysága annak, hogy Páris bombáztatása nem politikai okok miatt maradt el. Szintoly fontos esemény az, mely a diplomácia mezején történt. A pontosi kérdést megoldandó conferentiába Francziaország jelen kormányának meghivatása is indítványoztatott. És az indítványt mind Poroszország, mind Oroszország elfogadta. A franczia kormányra nézve ez több, mint egy megnyert hadjárat, s annak a kormánynak, mely ezt indítványba tette, okvetlenül biztosítja egész Európa becsülését. Hogy ez indítványt tevő nem Osztrák s Magyarország kormánya, hanem Angliáé volt, azt mindenki tudja. Hiszen az osztrák-magyar külügyminiszter is tud merész lépéseket tenni, csak azt nem tudja, hogy mikor kell a jobb lábával lépni, s mikor kell a bal lábával lépni. Íme, most a ballábbal kellett volna lépni, az sikerült volna. A porosz kész volt engedni a felhívásnak. A helyett az osztrák közös kormány a jobb lábával lépett ki merészen, s hogy ez a lépés mennyire nem fizette meg a fáradságot, azt sejtetik velünk a bécsi lapok. Mind egyszerre rátámadnak a magyar hírlapirodalomra, s a magyar közvéleményre, hogy azok bele akarják vinni Ausztriát az orosz elleni háborúba. Ez mulatságos. A bécsi sajtó az, mely a legkíméletlenebbül támadja meg az orosz kormányt, minden szitkot, szennyet rádobál, a magyarországi sajtó ellenben egyre óvja és figyelmezteti kormányát, hogy legyen óvatos és tartsa fenn a békét , s ha lehet, tisztességes úton elégítse ki az összeütköző érdekeket; és most az osztrák sajtó azt hiteti el az egész világgal, hogy mi magyarok akarjuk a háborút. És ezt persze el is hiszik neki, mert a magyar kormány oly struczpolitikus, hogy egyetlen egy idegen nyelven irt közeget nem tart magának, mely a magyarul nem értő Európának mindennap hírül adná, hogy mi Magyarországon a sajtó utján nyilatkozó közvélemény? A magyar kormány sugalmazott írói nem ismernek más feladatot, mint Tisza ellen, Ghyczy ellen skallirozni, s az ellenzéki lapokat és szónokokat kifigurázni. Hogy egyetlen egy lapja sincs a magyar kormánynak, mely a magasabb európai politikát érdeklő nézetekkel foglalkoznék, azt maga bevallja s ez hiba. így most elhiteti a bécsi sajtó egész Európával, hogy a magyar sajtó és közvélemény sürgeti a háborút. Ez pedig határozottan nem igaz. Most pedig egy legújabb távirat ezt a hírt hozza: „Anglia elfogadta alapul azt az egyezményt, melyet Orosz- és Törökország kötöttek (!) egymással, az értekezlet alapjául, s ezen egyezmény, mint pótszerződés csatoltatnék a párisi szerződéshez.“ És Ausztria s Magyarország kormánya? — Az még nem kapott választ a Szentpétervárra küldött tudósítványára. Beustur kedvéért egy históriai adomát mondunk el. Mikor I. Napóleon moszkvai hadjáratába indult, a vilnai színház igazgató egy új darabot íratott a tiszteletére, melyben nagyon szidják a muszkákat. Az előadás napjára azonban nem a francziák jelentek meg, hanem az oroszok. Napóleon már akkor futott sereg nélkül. S az orosz vezér oly gonosz humorban volt, hogy a vilnai színigazgatóval elővetette azt a darabot, melyben az oroszokat szidják s végig játszatta azt a tiszteivel zsúfolt színházban; egy tábori auditor ült a sugólyukban s vigyázott, hogy a szinészek minden szót elmondjanak a mi a darabban írva van. A hallgatóság tapsolt és nevetett, és a színészt meg majd a nyavalya törte. Aztán -- el ne játszassa Beust úr a társaságával ezt a darabot! A baloldali kör tegnapi (decz. 2.) értekezletén folytatólagosan a telepítvényesekről szóló törvényjavaslatot vette részletes megvitatás alá és azt némely apróbb módosításokkal és később kérendő felvilágosítások fentartása mellett elfogadta. A magyar delegativ hadügyi bizottsága deczember 2-án tartott ülésében megjelent a közös külügy, közös hadügyminiszter és a m. k. miniszterelnök; az albizottság tagjai a jelen politikai viszonyokra vonatkozólag több kérdést intéztek a közös külügyminiszterhez, és a katonai helyzetre nézve a közös hadügyminiszterhez, s a nyert felvilágosításokat tudomásul vették, anélkül, hogy az albizottság ezúttal,bármit is határozott volna. — Legközelebbi ülés deczember 3-án lesz. TARCZA: Oroszország hatalmi állása Ázsiában. (Történeti essay) irta Vámbéry Ármin. VI. (Folytatás.) S a szt. pétervári udvar még sem fog megállapodni az Ucsuri és Amur határvonalánál. Valamint mindenütt, hol egy birodalom határvonala nomád népektől lakott sivatag területen húzódik végig, állandó rendre gondolni sem lehet, és czivódásokra okokat nem igen kell messziről keresni, épen igy Oroszország is csakhamar kényszerítve fogja látni magát, hogy határvonalát egyfelől a Ssangara folyóig, másfelől pedig a független Mongolország déli határáig terjessze ki, mely utóbbi már csak mintegy 125 német mértföldre van a khina faltól. Mind az Ucsuritól nyugatra, mind Kiacitától délre az ut új hódítások számára már meglehetősen egyengetve van; csak magában Urgában van már valami 20 letelepült és berendezett orosz kereskedőház és egy nagy befolyású konzulság egy kozák előőrsi állomással, sőt orosz részről már régen fölléptek azzal az állítással, hogy a két állam természetes határa voltaképen a Khingan nevű déli hegylánczolat. Az oroszoknak nem is kell bevárniok azt az alkalmat, míg Kirina kedves államépülete összeomlik; a czár oly barátságos, hogy mennyei testvérének még eleven testéről ki fog szabdalni egyes tagokat. De Khinának nemcsak keleten, hanem nyugaton is készülőben vannak egy jókora falatot elragadni. Az Ili-völgyet, vagy amint még nevezni szokták, az Ili-tartományt értem, s egy földminőségénél, s égalji viszonyainál fogva széltében hosszában hires földdarabot, mely az előbbi század közepe táján a Dzsungarok birodalmának elenyészte után Khina által elfoglaltatott, hanem a legújabb időben, t. i. 1864-ben a döngenek lázadásakor Kelet-Turkesztánnal egyesülve, a khinai uralomtól elszakadtak és függetlenségét egy hierarchikus főnök vezetése alatt mind e mai napig fentartotta. Dzsungáriának e nyugati részét különböző okoknál fogva régóta szemügyre vette az orosz támadó politika. Mert először a Mozart hegység szoros utai, — a legrégibb és legrövidebb utak keleti Turkesztánba, már akár Akszu-Turfán, akár Kutcsa felé — mind az Ili tartományba nyitnak, úgy hogy Kutcsa birtoka nélkül a Thian-Shan hegység völgyei feletti uralkodásra gondolni sem lehet. Másodszor e maradandó, földmivelést űző tartomány annectirozása által az orosz uralom az Ala-Tan hegység kirgizei és hurutjai között azon mértékben fog erősödni, melyben Tashkend meghódítása kedvező volt a kozákok leigázására. Harmadszor Oroszország itt némi jogigényekkel is léphet föl, ugyanis a kalmüköket, kik 1771-ben az orosz terrorismus elől a kaspi tenger északi partjairól ide menekültek, mint szökevényeket visszakövetelheti. Ők azon örökrészhez tartoztak, mely Dzsingiszkhánról szállott a Romanoff-ház uralkodóira, s Oroszországot nem egykönnyen lehet háttérbe szorítani. Ma még ugyan az Iszük, mely 79‘hoszszú és 44' széles és az Ilibe szakad, képezi Oroszország keleti határát Dzsungariával szemben, de csak a kozák telepeket kell szaporítani Kapalban és Vernove-ban, egy szóval az Issik kül melletti álláspontoknak csak némileg megszilárdulnia kell és az orosz diversio Kuldscha és Csugucsak ellen nem fog sokáig várakoztatni magára. Amint látjuk tehát, leginkább két népelem az, melyekkel Oroszország a maga területét Khina rovására kikerekíteni akarja. Először Mongolország és a Kalmükök, másodszor a tatárok. Az elsőbbek közül ma még csak mintegy 500,000 áll orosz hatalom alatt; a mongol nemzet zöme a khinaiaknak részint közvetett, részint közvetlen felsősége alatt él, s minthogy minden hitrokonság daczára is a Gobi-sivatag együgyü, de becsületes nomádjai és a ravasz khinaiak között a kölcsönös szeretet valami magas fokon soha sem állott, ennélfogva a Mongoloknak szerfelett közönyös lesz, akár a pekingi, akár a szt.pétervári zsarnoknak fizetik is az adót, minthogy végzetszerű sorsánál fogva a kettő közül egyiktől sem szabadulhat meg. Ami pedig Dzsungária tatárjait illeti, ők utolsó gyűrűjét fogják képezni a török-tatár népek ama lánczolatának, melyet Oroszország Ázsia északi és távol keleti részén hatalmába kerített és az árváltozás a békés tarancsiknak *) az Ili partjain annál kedvesebb lesz, mivel ellenkező esetben Khinához kerülnének, mely izlamita érzelmeiket sokkal inkább sérti mint Oroszország. Ha ez megtörtént, mikor a mongolok és tatárok *) Tarancsi (földi vagy földmivelő) névvel neveztetnek a khinaiak által keleti Turkesztánból száműzetésbe ide hurczolt tatárok, akik többnyire földmiveléssel foglalkoznak, egészen be lesznek kebelezve az orosz népszövetségbe, akkor Kirina elvesztette északi határának külső védműveit, melyekben pedig többet bízik, mint a tengerben, mely őt délről bekeríti; akkor ez oldalról is nyitva lesz minden megtámadásnak, s egy orosz hadsereg nemcsak hogy sokkal könnyebben bevonulhat Pekingbe, mint 1860-ban az angol-franczia csapatok tehetők, hanem az egyszer meghódított földet egyszersmind könnyebben és jobban is megtarthatja. Mert Oroszország útja nincs holmi csalfa hullámszeszélyeknek, és nincsen Taku-erődöknek kitéve, hanem saját birtokainak szakadatlan lánczolatán visz keresztül egészen a hatalom központjáig. Most már azt kérdem, hogy fogja Európa és hogy fogja különösen Franczia- és Angolország eltűrni, hogy a rájuk nézve oly fontos kereskedelmi érdekeket Kelet-Ázsiában Oroszország kvalitása veszélyeztesse ? A békességes együttélés szerencsétlen eszméje Khinában épen oly téves mint a Hindu-Kushnál és a Boszporus partjain s az összeütközés itt is, noha csak későbben, de mindenesetre meg fog történni múlhatatlanul. (Folytatjuk.) A horvát országgyűlésnek decz. 1-én tartott ülésén Brosz képviselő interpellálta a kormányt, hogy miért nem teljesíttetik a kiegyezési törvény 30 §-a, mely szerint az adóhátralékok 63 °/a-a Horvátországot illeti. A budget-vitában a belső központi igazgatásról, az országgyűlési költségekről, a megyei igazgatásról s az országos épületekről szóló czímek tárgyaltattak. A pesti Népkörben szombaton dec. 3-án este 7 órakor Gonda László úr felolvasást, és Szerdahelyi Mária kisasszony szavalást tart. Az I-fő osztály a pénzügyi törvények tárgyában dec. 3-kán délelőtti 10 órakor ülést fog tartani. —Zeyk Károly ideigl. elnök. A képviselőház II. osztálya f. hó 3-kán szombaton délelőtt 10 órakor ülést tart. Tárgyai: az adó és vasúti tartalékalap iránt a pénzügyi bizottság által bejelentett törvényjavaslatok. Török Sándor, osztályjegyző. Az 5 ik osztály szombaton dec. 3-án d. e. 10 órakor ülést tart. — Az osztályelnök. A VII. osztály 3-án d. e. 10 órakor ülést tart. Id. gr. Bethlen János elnök. A 9 ik osztály dec. 3-dikán, d. e 10 órakor az országházban a szokott helyiségben ülést tart. Tárgy: az adótörvények iránti törv. jav. tárgyalása. Pest, dec. 2-án. Végzetes keret az, melyet czikkünk homlokára irtunk. Az újkori történelem szomorúbbat még nem rótt táblájára; még nem akadt oly emberre, ki mint a december 2-ka embere,oly mély s ádáz befolyást gyakorolt volna a jelenben és a jövendőben Európa sorsára. Még csak most ítélhetni meg e végzetteljes befolyást irtóztató kiterjedésében ; a vadász is csak akkor méri a szörnyet, midőn már elejtette fegyverével. Meg van ejtve a dec. 2-iki szörny. Bismarck és akaratának koronás végrehajtója szőhetnek már akárminő ármányt a sedani árulóval vagy annak érdemes feleségével : a Napóleon pereputytjára többé ki nem süt a nap. És ha Francziaország mégis elszívelné az ő uralmuk helyreállítását, akkor a nemzet bizonyára már annyira sülyedt, hogy még csak nem is érdemes,a fölötte való hatalmon versengni. De nem úgy van. A Napóleonok visszahelyezése lehetetlen marad, daczára annak a sok szörnyűségnek, ami utóbbi időben bennünket ámulatba ejtett. A „nagynak“ csúfolt nagybátya törpe öccse megbukott, s elkárhozott örökre. És ha 1851-ki dec. 2-a csak diadalkoszorúzott gaztette lenne egy lelketlen becsszomjas embernek, akkor Sedant végnek s visszatolásnak lehetne tekinteni. De a dec. 2-ának embere nem csupán hogy felkapaszkodott a hatalom véres polczára , de még, eddig páratlan nagy terjedelemben, Európa történelmét is ő csinálta. És még mily történelmet ! Az utóbbit kevés szóval jellemezhetni: szellemi megmételyezése a mostani s a serdülőfélben levő nemzedéknek; tökéletes eltompítása az erkölcsi érzetnek és minden jogtiszteletnek, a közéletben úgy, mint a magánéletben. Ha az igazságtalan és fáradságtalan szerzemény utáni sóvár áhítozás, a minden áron való gyors meggazdagodás iránti dühig felcsigázott vágyakodás, az állatias érvekkel teli könnyű élet iránti szenvedély többé-kevésbé átjárta a társaság minden rétegét Francziaországban és innen Európa többi részeire is elharapózott; ha ez erkölcsi korhadtság széleiben ama férfiatlan tehetetlenséget szülte, melyről a Poroszország barbárdulása fölött megbotránkozott, de amellett moczczanni sem tudó Európa oly szomorúan csattanós példát nyújt: kinek róható föl ez általános elkorcsosulás másnak, mint a Tuileria udvarnak, mint a mely tisztességtelen s lelketlen létére, az aljas lelketlenséget elvvé tűzte ki, sőt rendszerré avatta és ez elvet, e rendszert ördögi ügyességgel általános érvényre tudta emelni? Ha a szerződéses jog fogalma a nemzetközi viszonyokban csúffá lett,s egyedül a nyers erőszak dönt mindenben; ha a diplomatából teljességgel kiveszett a közösség érzete és — mint Beust találóan panaszolja — „nem látni többé Európát“, kinek róható ez föl másnak bűnéül, mint amaz uralkodónak, ki a modern népjog alapjául szolgáló szerződések „eltépését“, mindenrendű szövetség szétrobbantását és a hatalmasságok „elszigetelését“ választá külpolitikájának kiindulási czélpontjául, és ezt — a többi udvarok gonoszsága vagy lágyfejüsége által segitve — ép annyi sikerrel, mint állhatatossággal alkalmazta ? A második császárság oly időben keletkezett, midőn — áldásos hatása alatt csaknem negyven évi békének és azon roppant haladásnak, melyet tudomány és gépészet a közlekedés dolgában előteremtettek — a cosmopolitismus, anépek érdekközösségének, egybeolvadásuk és továbbfejlesztésük, valamint a békés után létesítendő reform-eszmék mind jobban lábra kaptak volna, és már-már úgy látszott, hogy a jövőre megalapítják uralmukat. Ez nem lehetett ínyére a korsikai embernek, a ki latorkodással, az országos törvényeket lábbal tiporva és a dec. 4-ki boulevardi mészárlásokkal kezdte meg uralkodói pályafutását. A béke fentartása helyett a „bellum omnium contra omnes“-féle elv kellett, hogy vezérelvvé váljék és a népek közösségére irányzott humánus, engesztelő mozgalmak közé a nemzetiségi eszme nyegleségig vitt túlhajtásának Erisalmája dobatott. És e háborús irányzat miatt, mely egész Európát elsánczolt táborrá tette,végül is egyetlen állam sem szenvedett annyit, mint ma Francziaország, és a nemzetiségi eszmével űzött nyegleség, melyet szított, mai napság saját teste ellen fordíttatik, halála lehet. Bizony elég szomorú, hogy a franczia nemzet ma oly keservesen lakói a császár bűneiért. De e szomorító eset egyúttal tanulságos is. Megtanít bennünket az iránt, hogy egy nemzetnek soha nem szabad megválni sorsának sajátkezű kormányzásától ; még kevésbé szabad felhasználtatni magát oly erőszakos gonosz tettek végrehajtójává, melyek érdekeivel és irányzataival egyaránt ellenkeznek. És hogy e tanulság még jobban fogyon, a dec. 2-ai épület összeroskadása legkeményebben és azon osztályokat és köröket sújtja, melyek elsősorban segédkezet nyújtottak volt annak felállítása és fentartására. Legkivált a hadsereg tette ezt. Egyedül abbeli készsége, hogy dec. 2-án és 4-én poroszló munkára vállalkozott és azt el is végezte, téve lehetségessé az államcsinyt, a véres tett elkövetésében való bűnrészesség kötelékei, melyek hozzá csatolák, biztositák annak maradandóságát. És végre, mi bért vett érte ? Még soha szerencsétlenebb és szégyenteljesebb napok nem szakadtak a franczia hadseregre, mint azok, melyeket az idén a második császárság szerzett nekik. Utána a legjobban serénykedett „az egyház,“ hogy a dec. 2-iki gonosztevőt feloldozza, áldásában részesítse és a caesari zsarnokságot tőle kitelhetőleg istápolja. És végül is mi jutalmat vett buzgóságáért? a Napóleon által hübele Balázs módra folytatott hadjárat nemcsak IX. Pius bukását eredményezte, de ez utóbbi épen a francziaországi események folytán, általános közöny és megcsökönyösödött mozdulatlanság mellett következett be, a szentszéket annyira megalázva, hogy jobban már csak gondolni sem lehet és bukását véglegessé téve. Az egyházat követte benne, még pedig annál is hatalmasabban, a vagyonos polgári osztály istápolta a caesarismust a forradalom üzletzavaró befolyásától való félelmében; meg azért, mivel az absolutismustól azt várta, hogy az ország anyagi jóllétét addig páratlan mértékben fogja felvirágoztatni. És mi lett a bére ? A legvéresebb forradalom , akárminő „rákvörös“ köztársaság Francziaország vagyoni állását soha oly gyökerestül tönkre nem juttatták volna, mint ahogy ez a császárság utódajai közepette történik. És mindezek példáján indultak végre az európai hatalmasságok, mint amelyek helyeslőleg intettek vagy tapsolva közreműködtek, valahányszor a jött-ment emberből lett fejedelem a szerződéseket egyre másra megszegte, a hatalmasságokat mind rendre elszigetelte. És utoljára is mi lett a bérök? Azon tehetetlen aléltság, melybe az erőszakkal szemben jutottak, és azon ocsmány gyávaság, melynélfogva mint a nyárfalevél úgy reszketnek Bismarck és Gorcsakoff előtt és szüntelen rémülettel lesik, vájjon miféle nap virrad majd ő reájuk. Igen,dec. 2. végzetes kelte, páratlan nap az újkori világtörténelemben, de egyszersmind tanulságos is, és végével okulni valót nyújt annyit, mint semmi más nap. Nem egyedül a főczinkost érte utól a sorsnak méltó hoszúállása, akik az országon belül vagy azon kívül a szabadság és népjog ellen 19 esztendőn át folytatott merényletben valamennyire bűnrészesek voltak, ma mindnyájan szörnyű mód lakóinak cinkosságukért. Váljon Európa államai, név szerint pedig népei, fognak-e majd a véresen intő példán okulni ? Horn Ede: A népiskolai törvény hiányai. A pestmegyei iskolatanács egyik ülésében Lipthay Béla dr. tanácstag szóba hozván anépiskolai törvénynek hiányait, nevezetesen azt, hogy az iskolatanács hatásköre felette korlátolt, teendőinek határa igen szűkkörű: indítványozó: küldessék ki egy bizottság, mely írná körül az iskolatanácsnak hatáskörét és adna véleményt, mely jogokra és teendőkre volna e kiterjesztés a törvényhozás előtt szorgalmazandó. Az indítvány közhelyesléssel találkozott és a bizottságba Lipthay Béla, Kiss Miklós, Beniczky Ödön s Dalmady Győző küldettek ki. A bizottság elnökéül Lipthayt és jegyzőjéül Dalmadyt választván meg, elkészítő munkálatát, melyet az iskolatanács decz. 19-kére kitűzött rendkívüli közgyűlésében fog tüzetes tárgyalás alá vetni. Közöljük a munkálatot, mert az azokban kifejtett nézeteket osztjuk, és mert kívánatosnak tartjuk, hogy a törvény e hiányaira fölhívassék a többi megyei iskolatanácsok figyelmet hasonló felszólalásra ösztönöztessenek. A munkálat elő-