A Hon, 1871. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1871-01-16 / 13. szám

13. szám, IX. évfolyam. Kiadó­hivatal: Ferencziek­ tere 7. sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ...............................1 frt. 85 kr. 3 hónapra ...............................5 „ 50 „ S hónapra .............................11 „ — „ Az esti kiadás postai különkü­ldéseért fisb­ilfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfisetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Kessin Kiaim» POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere 7. sz. Beiktatási díj: 9 lis­ sábos ilyféle betű sora ... 9 kr. Bélyegdij minden beigtatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. —* Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért ... 25 kr. Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás „A H O N“ EX-ik évi folyamára. Kész évre......................... 22 frt — kr. 1l évre.............................. 11 frt — kr. egyed évre . . . . . 5 frt 60 kr. 5 esti kiadás postai különküldé­seért feltílfizetés havonkint. 30 kr. gr* Külön előfizetési íveket nem kiüldtunk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül. A „HON“ kiadóhivtala. PEST, JANUÁR 16. A dohányad­ó 3. Hogy a monopol az ipart megöli, azt ú­gy hiszem, múltkori czikkemben eléggé szüntettem a számokban. Hogy a fo­­gasztóra mily súlyosan hat, eléggé ki­­nnyitja az, hogy míg Németországon 1 -re esik 2Vs font fogyasztás, és Ausztriá­­an 2 Vs font, nálunk, a „pár excelence“ pipás“ országban csak 1.23 font. De ha érezzük annak szükségét, hogy monopólium eltöröltessék , annál fonto­­sbb tisztába jöni azon elvek iránt, me­lek szerint a dohányadó kivetendő len­­e, hogy a monopólium eltörlése által az­llamháztartásban nálunk 10 és Ausztriá­­an 24 millióban álló hiány födöz le­­gyen. _ E tekintetben újabban háromféle terv m­erült fel. Egy rész a pipázókra fejenkint karja kiróni ez adót, még pedig a fo­­gasztott dohány mennyisége és finom­­igához képest bizonyos osztályok sze­­int, e terv egyik indítványozója Som­ek Pál. A másik terv a Móricz Pálé, mely már­em egyének, hanem lakás szerint akar­­t kivetni az adót — ezt is osztályozva s falun a 30, városon 60, Pesten 100 fo­­intos lakásokat kivéve alóla. A harmadik terv a Molnár és Beliczeyé. Ők akarnak 1. termelési adót, m­it Pr­­oszországban van, 2. eladási adót, 3.­­ámot, 4. gyártási adót, és ezek összegé­től akarják a monopólium megszüntetése­ltal támadt hiányt fedezni. Van ugyan egy negyedik terv is, t. i. a t­onopolium fentartása, melyet a kor­­r­ány emberein kívül a dohány-enquét e­gy része és az irodalomban újabban Sleuer M. képvisel — de ezzel, úgy hisz­­zük, a monopólium elitélése alkalmával égettünk. Lássuk a többit. Legyen szabad előbb a dolgot elvileg megállapítani. A­kik a monopóliumot akarják fentar­­tni, (sőt mások is) következet­­ességet követnek el, mikor ezt elvi­­e­g azzal akarják indokolni, hogy a dohányzás fényűzés. Mert a sör, szesz, sör és más fogyasztási czikkek is csak e szempont alá esnek és még­sem jutott eszébe senkinek ezeket monopólium alá enni. És mert mi a dohányt minden fo­gyasztási tárgygyal egyformán akarjuk idóztatni, mert meggyőződésünk szerint gy követeli azt nemcsak az igazság, de -főleg az ipar érdeke is, azért már előre kijelentjük, hogy e szempontból kiindul­va a Molnár és Beliczey tervét tartjuk egc­élszerűbbnek — kevés kivétellel. Úgy a fejenkénti kivetés, mint a ház­­■szerinti adóztatás alapjában ellenkezik minden adókivetés elvével, t. i. nem ke­resi fel az adótárgyat, hanem e­g­y más tárgy megadózta­tása által akarja azt megadóz­tatni: t. i. az első terv szerint a sze­mély, a 2-ikban a ház szerint. Mert abból a feltevésből indul ki, hogy mikor terheli a személyt vagy lakást, ez által a dohány­zót adóztatja, és hogy az így találom­ra kivetett adó igazságtalanul senkit se terheljen, helyet ad a nem pipások recla­­matiójának. Ez ellenkezik az adókivetés főelvével. Mert e szerint az eljárás szerint a ház és földadót is ki lehetne vetni a személyre, helyet adva annak, kinek háza vagy föld­je nincs, a reclamálásra. Ha ez helyes, ak­kor elég lenne egyféle adó — fentartva a reklamálást. De épen abban áll a jogi és nemzetgazdasági elv kiegyeztetése,­­ hogy a terhet senki vállára találom­ra venni nem szabad, azon remény­ben, hogy ő majd leveti magáról, ha nem őtet illeti. Akár a „pipázó“, akár a „pipázó“ la­kása legyen megadóztatva, úgy az osz­tályozásban, mint a kivetésben és a fo­gyasztás minőségének (a személy vagy lakás szerinti) megszabásában e két terv szerint mindenütt önkény és véletlenre nagy tér van nyitva, valamint a recla­­matiók által a teher alóli kibúvás és meg­vesztegetésre óriási mező van engedve és mindez azért, mert dohányadót ve­tünk nem a dohányra, hanem az em­­berre vagy lakásra. Jól tudjuk, hogy ez ellen azt fogják mondani: „Hisz ez csak­ szőr szálhasoga­­tás — utoljára is a terhet sem a dohány, sem a ház nem viseli, hanem az ember!“ De a­ki ezt állítja, annak nincs fogal­ma az adóalap fontosságáról, akkor annak el kell fogadnia az egyféle adó­tervet, hogy t. i. az állam terheit fel kell osztani (ha mindjárt osztályok szerint is) fejenként. Miért nem fogadják ezt el? Mert a teher így igazságtalanul osztatnék ki, miután mértéke­ igen általános és ö­n­k­é­n­y­e­s; t. i. a fő és vagyonossági önkényes osztályzat lenne, mert nem 6 vagy bár­hány osztályú vagyonosságú ember van, hanem ezer, meg ezer,és ezért vettek fel oly sok különböző adótár­gyat, hogy mindenkinek vagyonosságá­­hoz lehető arányosan legyen kimérve adója a birtokának tárgyai és azok sok­félesége szerint. Ezért nem helyeseljük mi — habár ez csak igénytelen, egyéni nézet — a do­hányadónak sem fejenként, sem lakás szerint való kivetését. Mi a dohányadót — dohányra akarjuk vetni. Ezért tartjuk czélszerű­nek Molnár és Beliczey tervét. Csak­hogy ebből az első pontot t. i. a termelési,holdszámra kivetett adót épen a fennebbi szempontból nem helyeseljük, mert ha a búza- és repeteföld nincs külön adóval sújtva csak azért, mert benne búzát, vagy repetét termel­nek, így a dohányföldet se lehet még külön adó alá vetni. Hanem azt, hogy a gyáros, a trafikáns, a kereskedő fizessen 1. általános patens adót, mint üzletsza­badalmat; 2. a gyáros a feldolgozandó nyersáru m­é­r­t­é­k­e szerinti adót; 3. az árus, Sortiment szerinti adót, és 4. a kereskedő vámot, helyesnek és igaz­ságosnak tartjuk. — Hogy ez mily­en-re legyen felvéve és kivetve — ez csak a kivitel feladata, újságc­ikk tárgya nem lehet. Csak arra kell megfelelnem, hogy mikép pótlódnék ezekből a 10 millió szük­séglet ? Molnár és Beliczey számítása szerint (a vámból és a mázsánként kivetendő 20 frt adóból) bejőne 7.273,810 frt — még a mostani gyártásmennyiség szerint is, és mégis a dohány 11 forint 46 krajczár­­ral lenne olcsóbb (mert én az általuk aján­lott nyers termelési adót leszámítom.) E számításnál 283.000 mázsa gyártás van felvéve, tehát nem sokkal több mint a menynyit Kerkápolyi 1871-re felvett (206.507 m.) hogy a 10.624.100 frt tisz­ta jövedelem kijöjjön és ha felvesszük azt, hogy már 1858-ban volt Vi­dal több termelőnk és 1.479.941 m. nyert termé­nyünk , bizton elvárhatjuk, hogy ezt a szabad ipar által elérjük (mert termé­szetes alapunk van rá) és hogy — a mi még fontosabb — a gyár­ipar is a s­z­ü­k­­ségnek megfelelőleg fog emelkedni és igy a hiányzó 3 milliót bizton megvár­hatjuk ennek adójától. Mert olcsó dohány és szabad termelés mellett csak fel lehet tenni, hogy a dohánygyártás és fogyasz­tás oly lendületet venne, hogy ez bőven fedezve lenne — nem is számítva azt,hogy az eladási üzlet is nagyobb mérvet öltene, és a jövedelmi és másféle adók is többet hoznának. Sőt ha megengedjük is azt,hogy ez a 3.000,000 az első pár évben fedezetle­nül marad (mit nem hihetünk) nem tudom kinek lenne lelkiismerete elég vakmerő ezért a pár forintért egy legalább is 100,000 családnak kenyeret ígérő szép ipart megölni — mi attól visszairtóz­nánk. Ennyi áll Magyarországról — Ausztria lásson a maga dolga után. Hegedűs Sándor­ vette. A miniszter megnyitó beszédében, mint mindég úgy ez alkalommal is kitűnő szakismere­tének és a reform behozatala iránti törekvésének adta jelét. Utánna a bizottság legidősebb tagja, a szóbe­liség,nyilvánosság és közvetlenség elveire alapí­tott perrendtartás behozatalát pártolta, mivel úgymond, nálunk, kivált a vidéken, gyenge te­­hetségűek a bírák; úgy tűnt fel ezen jó öreg úr — minden érzelmessége mellett, — mint az öreg Palóczy midőn legelőször a gőzhajóra akarták felvinni— felkiáltott — soha! „én bográcsra nem ülök.“ A bizottság legifjabb tagja pedig azonnal in­dítványt tett, mely szerint szükségesnek vélné a közvéleményt felvilágosítani mindazon indokok­ról, melyek a szóbeli és nyilvánosságra fekte­tett perrendtartás behozatalának szükségét gyá­­molítják, mire egyik ügyvéd azt jegyezte meg, hogy a mai előhaladt korban szükségtelen azt motiválni, hogy’ miért utaznék az ember inkább vasúton mint paraszt­szekéren, mert még a gye­rek is tudja, hogy gyorsaság, olcsóság és kénye­lem tekintetéből, ugyanezen előnyökkel van a czélba vett perrendtartás behozatala is összeköt­ve. Többen bizonyos akadályok elhárítását kí­vánták, t. i. a codex készítésének gyorsítását — de különösen a közjegyzői intézmény és ügyvé­di rendtartás mielőbb behozatalát, végre is az új törvénykezési rendtartás tárgyalásának megkez­dése elhatároztatott, és az alapelvek feletti véle­­ményes előterjesztés végett egy három tagú al­bizottság kiküldése határoztatott el, melyet a bizottság elnöke — a miniszter — magán után fog kinevezni. A baloldali kör kedden f. bó 17 én d. u. 6 órakor értekezletet tart. — Az új perrendtartás feletti enquette bizottsági tárgyalás az igazságügyi minister el­nöklete alatt e bő 15-én csakugyan kezdetét! A londoni confer­entiának el­ső ülésén felolvasandó tiltakozás felett vita fejlő­dött ki, mint a P. Ltd. írja, mely csaknem hogy meghivatta a conferentia tervét. Ugyanis e nyilatkozat eleinte Brunow, londoni orosz követ auspiciuma alatt készült és így az orosz érdekek­nek hizelgett: úgy látszik ez a többi hatalmak­nak se tetszett, Ausztria pedig épen kereken visszautasitá! Ekkor az osztrák kabinet fogal­mazott egy nyilatkozatot és ezt a P. Ltd. szerint elfogadták. A megyei iskolatanácsok, 1. A közoktatási minister 1870. évi népiskolai jelentésében néhány sorban megemlékezik aj me­­gyei iskolatanácsokról is. „Mióta a tanügyi teendőkre került a sor — úgymond — egy ré­szük alig ad életjelt. A tanfelügyelők­nek több helyen tagok hiányában alig lehet ülést tartaniok, a közönséges folyó- ügyek elintézésére.“ Erős vád, mely nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy a népiskolai közoktatás sok helyen vigasztalóbb képet nyújtana,ha a községi és me­gyei hatóságok erélytelenségével szemközt leg­alább az iskolatanácsok emelkedtek volna fel­adatuk színvonalára, és ezek fejtettek volna ki nagyobb tevékenységet úgy a maguk speciális szakkörében, mint a nagy­közönség rétegeiben. A magyar intelligentia reputatiójának kérdé­se ez, méltó megvizsgálni a közöny okait, és keresni a módokat, melyek azt megszüntet­hetik. A közoktatási miniszer erre nem terjeszkedik ki, pedig a közönyt nem lehet ignorálni, ha igaz azon állítás, hogy a népiskolai törvény koroná­ját a törvény közigazgatási része képezi. Lehet a népiskolák szervezésére, a fentartási költsé­gek előállítására, a tanítók képzésére és díjazá­sára igen üdvös törvényeket hozni, a miniszter jelentésében kifejtett alapokon és az ott megje­lölt irányban,­­ de népiskolai közoktatásunkat nem fogjuk emelni, a kormányzó közegek fogyat­kozásainak tanulmányozása és életképességük feltételeinek megszerzése nélkül. A kormánynak és az országgyűlésnek e té­ren is vannak sürgős és halaszt­­­atlan teendői. A községi és állami népis­kolák szaporodnak, az igények nőnek, az idő sürget. Ki fogja végezni az iskolatanácsok teen­dőit, ha ők maguk nem végzik ? Ki fogja kezelni az iskolák ügyeit ? ki fog tanácskozni az új is­kolák felállításáról és fentartásuk eszközeiről? ki fogja ellenőrizni a tanítói díjazás törvény­szerűségét? ki fogja megvizsgálni és jóváhagyni a tanítók választását ? ki fog felügyelni a me­gyei iskolaügyre a községek és magánosok kö­reiben? ki teend javaslatokat az iskolai viszo­nyok czélszerű rendezésére, a hiányok megszün­tetésére a megye közönségénél és a kormány­nál ? szóval ki fogja vezényelni, irányozni az is­kolaügyet, melynek feladata­­ a v e t e y e sze­rint, nevelni a mai kor felségét, a népet, melynél van minden hatalom. Ha az iskolatanácsokat meghagyjuk mostani aléltságukban, jövőre még kevésbé fognak meg­felelni feladatuknak és a közvárakozásnak. Elvesztik életerejüket ott is, hol még tesznek valamit, mígnem a lassú halál és feloszlás mar­talékai lesznek. A kormány kénytelen lesz he­lyüket a saját közegeivel pótolni, az iskolaügyek kezelését és minden oldalú vezetését a tanfel­ügyelőknél és ezek által önmagánál központo­sítani. A veszedelem világos, a megyék közoktatási önkormányzata, melyet választott iskolataná­csaik által gyakorolnak, megsemmisülésnek néz eléje, vagy csak a törvényben, a papíron marad meg, szégyenére alkotmányos törekvéseinknek, melyek eddig a jogok tettleges általánosítására, a köztevékenység emelésére, a demokratikus intézmények kifejtésére és megszilárdítására irányultak. Nem teszek kifogást a tanfelügyelők czélba­­vett szaporítása elen, sőt azt hiszem, ezek szá­ma akkor sem lesz sok, ha a nagyobb megyék­ben minden járásra jut egy-egy, a­mint fog is Országgyűlési tudósítások. A képviselőház 26- ik ülése j­an. 16-án. Az ujonczozási­­javaslat tár­gyalása. Ivánka Imre és Andrásy Gyula gr. előadásai után harmadik szónok volt Dsednyánszky Sándor, annak igazolására, hogy az állandó hadsergek mostani szervezetek­­ben sem politikai, sem financziális szempontból nem felelnek meg többé a kor követelményeinek, az Észak-Amerikában folyt és most Francziaor­­szágban folyó hadi eseményekre utal.És mit tesz ezzel szemben honvédelmi miniszterünk ? ismét ujonczozási­­javaslatot nyújt be minden tekintet nélkül a kor igényeire. A nemzet ily kormányra csak bizalmatlansággal nézhet, mely képtelen magasztos hivatását felfogni s nem tekinti a pol­gárt egyébnek mint adózó gépnek vagy ágyutöl­­teléknek. Szóló úgy van meggyőződve, hogy csak úgy biztosíthatjuk állami tételünket a több oldalról fenyegető veszélytől, ha egy hatalmas önálló s minden kellékekkel ellátott honvédse­reget alkotunk, melynek létszáma lassan kint 700.000 emberre,vagy­is a lakosságnak mintegy 570 ra rúgjon. És e honvédsereg felett ne ren­delkezzék más az országgyűlésnél. A mondottak értelmében egy újonczot sem szavaz meg a kö­zös hadsereg számára. (Élénk helyeslés a szélső balról.) Bobori Károly a szőnyegen forgó tvjavasla­­tot a naponta növekedő elszegényedés és ebből származó elégedetlenség miatt nem fogadja el. Az állandó hadsereg, melynek kiegészítése most kívántatik, évenkint 40 ezer munkás kezet vesz el a nemzettől s az államadósságot milliókkal szaporítja, melyben a nemzeti érzület szándéko­san elnyomatik; egy második krétai Minotau­rus, azon különbséggel, hogy míg az minden 9— 12 évben az athenei fiatalságból 14 véráldozatot követelt, ez évenként tőlünk 44 ezret követel. Lehet-e csodálkozni — úgymond — ha a nemze­tet felsóvárog egy Theseus után, ki a nemze­tet azon szörnytől megszabadítsa. Kiss János sem f­ogadja el a szóban forgó tvjavaslatot részletes tárgyalás alapjául, miután 1868:40. t.cz. 13. §-ban az van, hogy a biroda­lom összes ujonczai 800,000-ben állapíttatnak meg. Ebből esik 10 éven át Magyarországra 329,632. Úgy de Magyarország kiszolgáltatott már eddig 359,746 ujonczot. Magyarország te­hát már 30,144 ujonczczal az illetéken felül töb­bet adott. Már most nem tudja minő alapon fog­ják megszavazni a képviselők az ujonczokat, miután Magyarország megadta a 10 évre eső ujonczjutalékot és még azonfelül 30,144-et. Simonyi E. Francziaország helyzetéből me­rített példákkal illustrálja, hogy az állandó had­sergek nem mentik meg az országot a veszély­től. Hogy ő és elvtársai miért nem ajánlják meg most sem az ujonczokat, erre nézve az okok el voltak mondva ezelőtt,­­ és ez okok most is fenállanak. Áttérve aztán az ujonczozásnál előfor­dulni szokott visszaélésekre,azt mondja,hogy eze­ket nem lehet új tvjavaslattal orvosolni, hanem a fő correctivum az lenne, hogy az orvosok, falusi jegyzők és bizottmányi tagok, kik a visszaélé­seket elkövették, méltó büntetést kapjanak. Tisza Kálmán, T. Ház! Az általános vitá­nál csak is egy pár szóval akartam állásponto­mat indokolni, későbbre, a részletes tárgyalásra tartván fel magamnak e tárgyban bővebben nyi­latkozni. Simonyi J. képv.­társam beszédje elején azt mondta, hogy ő és elvrokonai a múlt években is megtagadták egyáltalában az ujonczok meg­ajánlását, tehát ő következetesen most is csak azt teheti. Ezzel szemben én, éppen őt utánozva, azt mondhatom, hogy én részemről és elvtár­saim elejétől fogva nem vallottuk a magunk el­vének azt, hogy az ujonczokat minden körül­mény közt és minden esetben megtagadjuk, ha­nem mi elejétől fogva azon nézetből indultunk ki, hogy ha megtartatnak az ujonczozás körül fenálló törvények rendeletei, azon rendeletek értelmében az ujonczokat megtagadni nem lehet, ha azonban meg nem tartatnak, ak­kor meg lehet, sőt meg kell tagadni és éppen azért a múlt alkalommal eljárásunk az volt, hogy midőn n­em tartottuk meg a fen­álló törvény rendeletet, akkor nem szavaztuk meg az újonczokat, de a törvény megtartása mellett készeknek nyilatkoztunk azokat meg­szavazni. Ha a jelen esetben a közp.­bizottság részéről beterjesztetett volna a törvjavaslat úgy mint a t. kormány ezt beadta, hivatásomnak tekintet­tem volna , — részemről egy ellen­javaslatot adván be, mely szerint a törvény­ értelmében sza­vaztassanak meg az ujonczok, — a közp. bizott­ság jelentése ellen felszólalni. Miután azonban a közp. bizottság eleget tesz a törvény kellékei­nek és miután az eredeti kormányjavaslatot a közp. bizottság megváltoztatta, úgy mint ezt a törv. értelmében megváltoztatni kell,­­én a javas­latnak általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadása ellen nem,­­ de sőt ellen­kezőleg arra szavazok. Nem tudom lehet-e majd szerencsém ahhoz,hogy a végmegszavazásnál is megszavazhassam az újonczokat.Én nagyon óhaj­tanám, hogy ha legalább abban következetes len­ne a t. ház, hogy úgy mint eddig, egy szó módo­sítás megengedése nélkül elfogadta vett a köz­.­bizottság többsége javaslatát, ugyanazt csele­­kedné ma is. Azonban ha ezt tenni nem­­méltóz­­tatnak, természetesen ismét előáll azon eset, hogy az újonezok megszavazása kívántatik sem a fennálló törvény szerint oly alakban, melyben arra szavazni képes nem vagyok. Most csak néhány előttem mondottakra kívá­nok pár észrevételt tenni. Az igen t. miniszter­elnök úr beismerte a sorozásnál történt vissza­éléseket. Én bátor vagyok figyelmébe ajánlani, mintegy emlékezetbe hívni azt, hogy midőn 1868-dik évben a védtörvény alkottatott, szóba hozatott ezen oldalról az , hogy arra, hogy a védtörvény maga az általános véd­­kötelezettség szempontjából is helyesen végre­hajtható legyen, legtöbb függ a sorozó bizottsá­goktól, és azért szükséges, hogy a sorozó bizott­ság öszeállítása, hatásköre és eljárása felett gyakorlandó ellenőrködés törvény által szabá­­lyoztassék. Az igen­­. honvédelmi miniszter úr ez alka­lommal azt mondotta, ő maga is belátja annak helyes és szükséges voltát, fog is erről törvény­­hozásilag intézkedni. Én tehát ez alkalmat arra használom fel, hogy emlékezetébe visszaidézem azt, mert én, legalább magam is, azt hiszem, hogy ezen bizottságok összeállításának hiányos volta az, mi legfőbb okozója az eddig tapasztalt visszaéléseknek, s bármit tegyenek, bármiféle eljárást kövessenek, ha ezen bizottságok nem fognak helyesen alkot­tatni, ha különösen nem fognak úgy alkottatni, hogy a történendő hibák iránt a magyar kor­mány kellő ellenőrködést gyakorolhasson, vagyis megmondva egyenesen,ha ezen bizottságok ezentúl is úgy fognak alkottatni, hogy a­kik ezt a főszere­pet viszik, azok a magyar kormány hatályán kívül állnak, akkor ezen visszaéléseknek a kor­mány legjobb igyekezete mellett sem fog véget­­vethetni. (Helyeslés balfelől.) A másik t.­hát a­mire renectálni akarok, a legközelebbi múltnak tapasztalata, mely itt, úgy látom, minden néven nevezendő hadsereg meg­támadására említtetett fel. Én részemről magam is azokhoz tartozom, kik óhajtják azon időnek eljövetelét, midőn az állandó hadseregek, legye­nek bár azok a nemzetiek, lehető legkisebb fokra legyenek leszállíthatók; de a jelen időknek ta­pasztalataiból, részemről legalább nem azon ta­núságot merítettem, hogy az állandó hadserege­ket ma már nélkülözni lehet, nem különösen azt, hogy egy nemzet addig, míg a többi euró­pai nemzetek oly roppant mérvű hadseregeket tartanak, a maga részéről nélkülözhetné. Én legalább úgy fogtam fel azokat, mik Franczia­­országban a jelenben történnek, mert az amerikai esetről nem kívánok szólani, mert ott két egy­forma sereg állott szemben egymással, nem pe­dig azon eset létezett, hogy egy gyakorlott ál­landó hadsereg s egy másik gyakorlatlan sereg állottak volna szemben. A franczia eseményekből, mondom, azon tanú­ságot merítettem, hogy igen­is ha az állandó hadsereg elszigeteltetik a nemzettől, ha nincse­nek mindennapi érintkezéssel a nemzettel, a nemzeti közszellemmel, a nemzeti közérzülettel ezen állandó hadsereg bármennyi millió költes­sék is rá, nem fogja megvédhetni a nemzetet a veszélytől; de ez csak egyik oldala tapasztalá­somnak, mert másfelől látom azt, hogy bármily nagy legyen is a lelkesedés, bármily harczias egy nemzet, bármennyi is azért küzdjön, a­mi legszentebb, mindenekelőtt a haza földjéért és szabadságáért; ezen legnagyobb lelkesedés is a századokon keresztül bebizonyult harczias szel­lem és 36 milliónyi népesség még­sem elég arra, hogy az állandó hadsereggel szemben a győzel­met biztosítsa. Ezen kettős tapasztalásomból ki­indulva, tehát nekem részemről az a kívánsá­gom, hogy addig, míg az ország biztonsága meg­kívánja, legyen állandó hadsereg, de legyen az, nemzeti hadsereg, legyen az összeforrva a nem­zettel, érezzen együtt a nemzet minden szívdob­­banásával, és kívánom, hogy ezen felül legyen emelve a honvédség, legyen emelve a nemzetnek általános harczképessége. Én részemről bár nem akarok reflectálni arra, hogy kinek volt igaza a múltban tett jövendölés kérdésében, mert hiszen épen én voltam azon szerencsétlen képviselő, ki Simonyi Ernő bará­tom figyelmét a múlt évben mondottak miatt ma magamra vontam — mondom nem akarok arra reflectálni, — ámbár kérdezhetném, hogy váljon volt-e oly előre látó látnoki lélek, a­ki meg mer­te volna jósolni, hogy igenis Francziahonban összedől a Napóleoni kormány és Párában res­­publica lesz, de Napóleont nem a francziák, ha­nem a porosz fegyverek fogják megbuktatni; már­pedig ez megtörtént tény. De ez mellékes do­log ; azt akarom nyilvánítani, hogy az iskolákban a nemzet harczképességre neveltessék,de hazám biztonságát azokra, kiket most kezdünk nevelni, nem merném bízni. Én tehát röviden összefoglalom nézetemet, ha a törvény szellemében vagyis úgy fog megsza­vaztatni az újonczjutalék, a­mint a központi bi­zottság ez alkalommal kivételesen javasolja, rá fogok szavazni, ellenkező esetben pedig nem. — (Helyeslés balról.) Andrássy Gyula gr. felelve Tisza Kál­mánnak azt mondja, hogy a sorozóbizottság újjá alkotására —idézete szerint — nincs szükség új törvényre, miután abban a kormány közegei eléggé képviselve vannak. Másban rejlik a baj oka, — és a kormány igyekezni fog annak or­voslását a legnagyobb szigorral eszközölni. Elnök jelenti, hogy senki sem lévén felírva ki általánosságban szólni kívánna, helyén lesz a kérdést feltenni: elfogadja-e a ház a jv­aslatot a közp.­bizottság véleménye szerint a részletes tárgyalás alapjául. Minthogy pedig 22 (­szélső­baloldali) képviselő név szerinti szavazást kért,­­a kérdés ily módon döntetett el és pedig 432 igazolt képviselő ke jutni előbb-utóbb, ha czért akarunk érni,­­ de e rendszabályt a közoktatási kormányzat javí­tására csak egy lépésnek, és­pedig az iskolata­­nácsosok emelése és életképességük biztosítása nélkül, igen egyoldalú lépésnek tartom, mely a néptanítás ügyére nem fog egyetemes erővel és látható eredménynyel kihatni, de a kormányzati összpontosításhoz és az állami gyámkodáshoz annál közelebb vezet. Képzelhető-e ily után életerős közszellem ki­fejlődése, mely minden előrehaladt és iskolailag rendezett államban megelőzte vagy legalább ki­sérte az iskolaügy felvirágzását ? Dalmady Győző. ■? fi----­

Next