A Hon, 1871. február (9. évfolyam, 26-48. szám)

1871-02-21 / 42. szám

42. szám. IX. évfolyam. Reggeli kiadás. Kiadó­hivatal: Ferencziekk-tere 7. sz. földszint Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ........................1 frt. 85 kr. 3 hónapra ..... . 5 „ 50 „ 6 hónapra ...... 11 „ — „ Az esti kiadás postai különküldéseért felül fizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, 1871. Kedd, február 21. Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere 7. sz. Beiktatási díj: 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beigtatásért . . 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 5 hasábos petit sorért ... 25 kr. Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető mind«» köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás „A H­O N“ IX-ik évi folyamára. Egész évre......................... 22 frt — kr. Fél évre . ...... 11 frt — kr. Negyed évre .................... 6 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különküldé­séért felülfizetés havonkint. 30 kr. KV5­ előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 6 krajczárba kerül. A „HON14 kiadóhivtala. PEST, FEBRUÁR 1I. Garibaldi. A Garibaldi újra visszavonult Capre­­raba. Nyert újra és vesztett újra egy re­ményt. A­mit e hős képvisel Európában, azt csak a költők ismerik, hirdetik , annak bajnokai nincsenek, csak ellenségei; mert ez a világszabadság. Ő kardjával hirdeti azt a solidaritást a nemzetek szabadsága közt, melyet ezek csak egy-egy megrázó esemény, az általános leigázás félelme alatt éreznek olykor olykor át. És ha meggondoljuk, hogy az ősz baj­nok példa nélküli áldozatának hasonlat­­lan nagylelkűségének mi lett eredménye és jutalma ? — valóban kereszséggel te­lik el keblünk. Vádolni nem akarunk senkit. De, hogy a franczia nemzet nem úgy bánt Garibal­dival, mint ezt az ő nagy alakja, nagy múltja és nagy áldozata követelte volna, az b­ionyos. Hogy a csatában sikert nem vívott ki, hogy hírnevét, tehetségét, életét, fiait hiá­ba koczkáztatta azon ellenség ellen, mely­ben nemcsak a franczia nemzet, hanem a világszabadság ellenségét tekinté ; hogy teste megtört a harcz fáradalmai alatt, hogy tettében sokan kalandot és nem szük­ség követelte józan harczot láttak, mely­nek sikere bizonyos és csak látszólag, egy pillanatra sikertelen, hogy hadtudományi, vezéri tehetségeinek fényére, melyet ed­dig mindig babér vett körül, árnyat vet­het az eredménytelenség tövise: mindez fájhat neki nagyon, mélyen, nem ma­gáért, hanem az ügyért, melynek a Gari­baldi név varázsa, hatása még sokat hasz­nálhat — az bizonyos. De ez a fájdalom még nem vág sebet szívén, még nem csal ki könyet szemé­ből : ő az ellenségtől nem fél soha, akár testét, akár lelkét, hírét támadja bár meg. De hogy az a nemzet, melyről ő tudá, hogy a szabadság felkent apostola, a köz­társaság eszméjének törvényes örököse Európában , hogy ez a nemzet félté­kenységgel fogadta, csaknem közöny­­nyel kísérte és hidegséggel vett búcsút tőle: ez neki óriási szenvedéseket okozhat. Mert, hogy ezek tények, az fel­tűnhetett mindenkinek, ki figyelemmel kísérte: mint hagyták elegendő fegyver­­készlet nélkül, mily másod­rangú, félszeg állásra kárhoztaták a harcrtéren, és mily szótlanul, hála nélkül fogadt­ák a nemzet­gyűlésen, fogadták búcsúját. Hogy katonái és az utczai nép lelkese­dett érte, ez neki vigasz nem lehet, ő legalább is támogatást és hálát vár­hatott volna azoktól, kik az országot kép­viselik most, a kormánytól és nemzet­gyűléstől. De ezek hallgattak: hagyták lőni és hagyják menni. Ez nem republikánus tett, ez udvaroncz fogás, mert a neve: hálátlanság. És ha a franczia kormány és nemzetgyűlés ezt jóvá nem teszi, e vád örökre rajta ma­radt. E vádra minden szabadelvű embernek joga van. Mert a mi ügyünk közös ügy: a­ki hálátlan a világszabadság hőse iránt, az árt az egész világnak. E joggal éltünk mi most. Ő újra ott van, a­hol csalódásai és küz­delmei után megpihen és panaszhang, keserűség nélkül R­ajkán a sereghez biz­tató szóval, a köztársasághoz üdvözlettel távozott, ő nem csak hiszi, de tudja,hogy most is ő győzött. És a hálát meghozza az utókor. Legyen az ő hite, s a mi hi­tünk is. És e hitből emeljünk oltárt neki szivünkben! TÁRCZA. Eppar si muove! (És mégis mozog a föld!) B­erfény hat kötetben. Irta Jókai Mór. Második kötet. A­mit a patvaritták tanulnak. (Folytatás.) A legközelebbi havi pénzét aztán következő sorok kíséretében kapta Kálmán. „Te ezudar!“ „Azt gondolod, nem kitaláltam, hogy ez is a te mesterséged volt. (Ide egyptomi hieroglyph­­képen egy gondosan megszáraztatott és lenyom­tatott tulipán szirom volt közbe ragasztva a Wel­lington kelyhéből). Hej de kevély vagy! Az apádtól maradt rád. Az meg tőlem örökölte. Hanem azért haragszom rád, — szerető nagy­anyád, Erzsébet.“ A haragos levelek aztán soha sem maradtak el, telve büzkeséggel, telve szeretettel, megtöm­ve gorombasággal és pénzzel. Kálmán válaszai pedig annál rövidebbek vol­tak. Egyszerű köszönet. Nem tudott hizelkedni. S valami titkolni valója volt. Minden gondos szülő, ki a nagyvárosba ereszti hát, gondosan lelkére szokta kötni, hogy óvja magát a csábító szép hölgyektől! Hány óvja ma­gát aztán ? Bizonyos, hogy egysem vallja meg. Kálmánt pedig mindennap meglátogatták a egcsábítóbbak, a legveszélyesebbek a hölgyek között, s éjféleken túl élveztették vele az olym­­pi gyönyört, melyet nem jó megismerni em­beri idegeknek:­­ a múzsák. Kálmán lázadó volt nagyanyja parancsai él­én. Ezt titokban kellett tart­ania. Még principá­­isa is csak úgy véletlenül jött rá egyszer masz­­kor a poétáiéira. Szorgalma az irodában pél­dányszerű volt. Havern ügyességéről a pörös dolgok elintézésében nem lehetett hasonlót mon­dani. Korcza úr feltette magában, hogy majd ebbe is beleoktatja. — A­mint Biróczynak a gya­kornoki ideje letelt, le feljebb szállt királyi táblai jegyzőnek, Korcza úr annak a teendőit is Kálmán­­ra bizta.Az ő dolga volt azontal a látogató efien­­seket elfogadni, azoknak pereik mibenlétéről felvilágosításokat adni, következőleg pereiket ta­nulmányozni,kívánságaikat kihallgatni s azokról főnökét értesíteni; az átadott pénzeket átvenni, nyugtatványozni; azokról naplót vezetni, a­mi fiatal emberre nézve a legveszedelmesebb próba. Aztán versírás és számadás, az két különböző do­log. Nappal prókátor, este poéta ? Ez nem megy. Valamelyiknek meg kell bukni. Egy reggel Korcza úrnak személyes informá­­tióra kellett menni valamenynyi septemvirhez; délig megtartott a munka, annálfogva a teendők egész sorozatát elszámlála eléje, miket Kálmán sorba feljegyzett naplójába. — Igaz ! Szólt Korcza úr, még egyszer vissza­térve az ajtóból. Majd elfeledtem. Ha az a mol­nár el talál jönni,­Tóthnak hivják, a kiről már be­széltem, hogy valami erőszakoskodási esete van Decséry gróf ellenében; hát már kiegyeztem ve­le a gróf nevében. Tóth fizet húsz forintot, én pedig csapatok rá huszonötöt, s azzal quittek vagyunk. Hát ha idejön az alatt, csak absolválja domine fráter. A hajdú lássa el az embert oda hátul a fakamrában, de maga ott legyen, mert különben megteszi a paraszt, hogy egy üres zsákot fog maga helyett püföltetni s ő jajgat hozzá. Hanem addig el ne ereszsze, mig meg nem fizet, ha le nem teszi a bírságot, tartsa csukva a fakamrában, míg hazajövök. Ha pedig fizet, adjon neki a pénzről nyugtatványt, viszont a huszonöt botokról Tóth adjon nyugtatványt, hogy megkapta. Értette ? De aztán valami poéta­­ság ne jöjjön ki belőle. Korcza úrnál ez volt a megbánt és legmaga­sabb mértéke, ha valamire azt mondta, hogy poétaság! Alig ment el Koreza úr hazulról, Kálmán még jóformán hozzá sem fogott a napi munkához,­­ midőn a kettős ajtó külsején elkezd valaki ko­­­­crogtatni,azután a két ajtó között nagy czihelődés támad, valaki erősen zsarolja a talpát, köhécsel, mint mikor az alázatos paraszt készül bekopog­tatni, s nagy ceremóniát csinál hozzá. — Szabad már no ! Kiált eléje Kálmán türel­metlenül. Azzal lassan felnyílik az ajtó, egy halavány­­kék posztóm­bás alak, fontos talpa csizmában, fején a szürkés hosszú bal nagy görbe fésűvel hátrafelé simítva, oldalán posztószél tarisznya, megkísérti, hogyan lehetne felényi ajtónyitáson beférni, mint a mekkorát a termete elfoglal , míg végre csakugyan megengedi magának, hogy átfe­­szüljön a megnagyobbított nyíláson, s akkor az­tán elkezd hálálkodni, mindenféle jó reggeleket kívánva a nem­zetes ifjú urnak, míg végre kisüti, hogy itthon van-e a tekintetes fiskális úr ? —­ Nincs itthon. Mi tetszik ? A kopott dolmányu alaknak olyan hamis alá­zatossággal mosolygó képe van, mintha mindig valami tréfán törné a fejét, a­miről maga semmit sem akar tudni.Ott megáll az ajtóban s nagy jám­borul elkezdi. — Hát kérem alássan én vagyok az a­dót. — Áh tudom. Contra Decséry. Fizetni jött ? — Igen is, fizetni jöttem. — Meg kapni valamit ? Igen is. Kapok valamit. —­­ Hát hallja, kedves földim, engem az egész dolog elintézésével megbízott a főnököm. Kend­nek huszonöt botot kellene kapni. — Huszonöt botot ugye ? Kérem alássan. Oh köszönöm alássan. — No az egyezség szerint. Hanem hát én azt absurdumnak találom kiszolgáltatni,­­ elégnek tartom, ha Kend nyugtatványozza előttem, hogy megkapta. — Hogy megkaptam a nehéz botokat ? Értem igen is. És hát nem kell megkapnom ? Oh mi­lyen kegyes a nemzetes patvarista úr. — No hát itt a kész nyugtat­vány! Tud kend­erni ? — Valami keveset. — Hát csak firkantsa alá frissen. Mert ha ha­za talál jönni a főnököm, az nem fogja ilyen si­mán elereszteni. — Ejnye hát ugyan siessünk vele. A kopott ember odament az Íróasztalhoz s igen szép gömbölyű betűkkel aláírta a nevét an­nak a nyugtatványnak, melyben elismeri, hogy mai napon az egyezményes mogyorósujtásokat fogyatkozás nélkül a szó minden értelmében felvette. — No. Ezen átesett kend. Már most csak fi­zesse kend még le azt a kis pénzt, aztán elme­het Isten hírével. A kopott ember csak ravaszul mosolygott az állát simogatva. — De már azzal a kis pénzzel majd csak megvárom a fiskális urat. Kálmán mérgesen csapta le a tollat kezéből, a­mivel épen nyugtatványt akart irni arról a 20 forintról. Ez mégis nagy parasztság. Húsz forin­tot nem merni az ő kezébe letenni. — No hát ha meg akarja kend várni a fiská­lis urat, akkor menjen kend ki, a hajdú majd be fogja zárni a fakamarába, mig a fiskális úr haza jön, ez a parancsolat. Ott várhat kedd délig. — Köszönöm kegyes jó akaratát. Kálmán csengetett a hajdúnak, az elvezette a kopott embert a kapott utasítás szerint. Már most hadd izzadjon ott a fakamarában délig, ha olyan pimasz! Hanem Korcza úr jóval hamarább hazajött délnél valami szükséges iratokért. Kálmán jelente neki, hogy itt volt a Tóth, megkapta a­mi neki dukált, itt a nyugtatvány róla. Korcza úr bele sem nézett az írásba, azt mond­ta jól van. — Hanem a pénzt nem akarta másnak lefizet­ni, mint a fiskális urnák. Annálfogva becsukat­­tam addig a fakamrába, míg hazatetszik jönni. — Nagyon jól tette. Hát csak húzassa elő a hajdúval frissen, mert még vissza kell sietnem. Várnak ő méltóságaik. Azokat egy tobz paraszt miatt nem várakoztathatom. A hajdú nagy hirtelen elő­termett a kopott­­ emberrel, ki ismét csak oly mosolyogva és alát s­zatosan lépett be a szobába, de a kinek láttára­­ Korcza ur ijedtében felrúgta a háta mögött őgyelgő karszéket. Ezt csapatta meg Domine fráter ? Tyhüh! Kutya kutyánszki! Hisz ez nem Tóth, a molnár, hanem Tóth a Holdmezővásárhelyi compossessor! Korcza ur az üstökéhez kapkodott s fél lábon tánczolt dühében, ijedtében. — Kutya-kutyánszki! Lába-labánszki! S végre kiterjesztett karokkal rohant Tóth uram nyakába, azt kérlelgetőve ölelvén össze­vissza: „ne haragudjék, kedves, édes Tóth uram. Lássa! (szólt szörnyű megvetéssel mutatva Kál­mánra.) — Ilyen a poéta! Tóth uram csak mosolygott Kálmán pedig igen okosan képzelte magát védelmezni, ha föl­fedezi, hogy hiszen nem csapatta ő meg Tóth uramat, csak épen nyugtatványt vett az „elv­ben“ kiszolgáltatott botokról. — Micsoda? Kiálta Korcza úr, mérgesen csapva a botnyugtatványra.Hisz ez a védelem ro­­szabb a vádnál! E szerint ez a nyugtatvány egy fallum! Domine fráter e szerint bevallja, hogy egy házamban hamisított, csempészett és egy kézre játszott az ellenféllel. Kálmánnak csak nyitva maradt szeme szája, ennyi kriminális bű­nt fedezve fel magában. Hanem akkor már közbe lépett Tóth uram. — Ne tessék zsörtölődni, monda Kopcza úr kezét megfogva. A nyugtatvány igazat mond. Itt a bizonyság: szóljon a hajdú. Megkaptam-e a huszonötöt ? — Igen is meg. Bizonyitá a hajdú. Mikor ki­jött nemzetes Tóth uram, azt m­ondá nekem. Jöj­jön kend velem a fakamrába János, s hozza a pálczáját. Én most odabenn aláírtam egy nyug­tatványt huszonöt botról, ha én azt meg nem kapom, vagy nekem lesz miatta bajom, vagy an­nak a becsületes patvarista urnak. Hát csak ad­ja kend ki, de ne üssön kend nagyon, mert ha felkelek olyan olvasatlan huszonötöt verek kend­re a saját botjával, hogy ötvennüi adhat quietan­­eziát, Eképen történt. (Folytatjuk.) © Horn Ede barátunk Párisból szeren­csésen hazaérkezett kisérő barátjával, Virava ügyvéddel együtt. Odamenetelük 10 napba került. Érdekes közleményeit a „Neuer Freier Ll­o­y­d“-ban fogja közrebocsátani, mely rokon­­elvű lap után mi is me­gismertetendjük azokat­­. olvasóinkkal. Egyelőre azon értesítését tartjuk mindenek felett kiemelendőnek, miszerint a franczia politikai körökben általános a meggyő­ződés a köztársasági formának egyhangú elfogadtatása iránt.­­Hrabár Manó képviselő úrnak ismé­telt felszólítására kinyilatkoztatjuk, miszerint a lapunkban a „Reform“ után közlött azon hírnek, mely szerint ő Pulszky feudális természetű in­dítványát a Deák klubban pártolta volna, épen az ellenkezője történt meg. Hrabár Manó úr e kérdésben a szabadelvű álláspontot s a nép ér­dekeinek kielégítését tartotta fen, melyet tudo­másra hozni annyival inkább kötelességünknek tartunk, miután a külföldi sajtó a „Reform“ té­ves értesítése alapján Hr. M. urat méltatlanul megtámadja. — Az országgyűlési b­a­n­k­bi­zott­s­á­g febr. 19-én egy zárt ülést tartott gr. Apponyi elnöklete alatt. Ez ülésen a P. Ll. ér­tesülése szerint K­ukapoly Károly pénzügyi miniszer is részt vett. A bizottság elhatározta, hogy végleges jelentését rövid idő múlva az or­szággyűlés elé fogja terjeszteni, ámbár a bizott­ság némely tagja a jelen időt nem tartja alkal­masnak a bankkérdésnek elintézésére. A tárgy érdeme felől a bizottsági ülésből kiszivárgott hí­rek nem nagyon örvendetesek. A bizottsági ta­gok többsége nem tartja szükségesnek, a függet­len magyn pénzügy létesítését, az önálló nemzeti bank felállítását. Hosszan tanakodtak ugyan a felett, hogy váljon a független magy. bankrend­szer életbeléptetését, avagy a bécsi bankkal való kiegyezést indítványozzák ? De hiában,a bizott­ság félszeg összeállításánál fogva, abban közös (helyesebben őszi rák) pénzügy hí­vei többségben vannak, s igy a pénzügy terén Magyarországot állami önállóságra emelni óhajtó törekvés ez azok között nem nagy támogatásra talál. A bizottsági tagok legnagyobb része — mond a P. Ll. — abban állapodott meg, hogy az osztr. nemzeti bankkal oly egyességet kell kötni, mely­nél fogva a magyar kormánynak joga legyen, a bécsi bank magyarországi fiókintézeteinek igazgatóságára oly befolyást gyakorolni, hogy Magyarországon úgy a szabályszerű pénzfor­galmat, mint a magyar hitel önállóságát biztosít­hassa. A tagok különben azon megjegyzést tet­ték, hogy ha az osztr. nemzeti bankkal ily egyes­séget kötni egyáltaljában nem sikerülne, akkor Magyarország kénytelen leend, saját hitelének biztosít­sa végett „magyar, jegybank felállítá­sára gondolni.“ Ezen előleges értekezlet f. hó 24-én folytat­­tatni fog, és ekkor egyszersmind tárgyalás alá vétetnek azon egyes módozatok is, melyek ezen egyesség megkötésére szolgálhatnak. Mihelyest aztán ezek felett a pénzü­gyminiszer és a bizott­sági tagok között megállapodás történt, hogy ez iránt határozott indítványt lehet szerkeszteni, újra megkezdődnek a nyilvános bizottsági tár­gyalások. A pénzügyminiszer állítólag a bank kérdését mindjárt a budget letárgyalása után az országgyűlés elé fogja hozni. Országos gyűjteményeink. (Sz.) Az új vallás- és közoktatási miniszer nem panaszkodhatik, mint Nagy Sándor egykor aty­jára, hogy részére semmi sem maradt hátra. Nagynevű, feledhetően előde megtette ugyan az előzetes lépéseket, de a reorganisatio művének nagy részét, s a végrehajtást csaknem teljesen utódaira hagyta. Mellőzve ezúttal mindazt, mi magára a közok­tatásra vonatkozik, hol újból és újból — a né­zetünk szerint egyelőre eléggé megfelelő — közoktatási törvény szigorú végrehajtását han­goztuk ; ezúttal országos közművelődési inté­zeteinkre kívánjuk az új minister figyelmét föl­hívni. Vegyük először is országos gyűjtem­ényeinket. Nem mondhatjuk, hogy e tekintetben ma már oly szegények volnánk. Van itt sok becses darab, egyenkint és észle­­tében, de csak mint valami lomtárban, minden össze- és szét hán­yva, sok használhat­lan il a hely­szűke, sok hozzáférhetlenül, roszul választott helye miatt, egynémelyik épen veszélyeztette roszul választott, vagy roszul biztosított állapo­tában. Ezeket az új ministernek mind meg kell te­kintenie, helyre raknia, rendeznie, biztosítnia és közhasználatra alkalmassá tennie. Ott van nemzeti múzeumunk, félig rendezett, részint kezdetleges állapotában, országos le­véltárunk Bécsben, vagy atban Pest felé, akadé­miai és egyetemi könyvtárunk, gyűjteményeink, a geológiai intézet roszul, czélszerűtlenül és szű­ken elhelyezett gyűjteménye, sőt az erdélyi gyűjtemények is: az erdélyi múzeum, a m­.-vá­­sárhelyi Teleki-féle és szebeni Bruckenthal féle gyű­jtemények, melyek figyelmét, legalább a fel­ügyelet szempontjából, szintén megérdemlik. Mindezek valódi rendszerető tehetséget igé­nyelnek. Az összehalmozás épen oly veszélyes, mint a minő hátrányos a rendszeretlen, esetleges és czéltalan berendezés. De a korai gondoskodás is okvetlen szükséges, mert akár egyesíteni, akár szétválasztani akarunk valamit, a gyűjte­mények szaporodtával mindkettő évről évre nehezebben és több kárral történik. Egy országos könyv- és levéltár eszméi már törvényhozásilag meg vannak pendítve. Igen szükséges volna már erre nézve is elhatározni, ha ennek rendeltetésénél és helyénél fogva szol­gálhat-e alapul a szintén országos Széchenyi-, illetőleg múzeumi könyv- és kézirattár, vagy nem? . .. Egy pár százezer darabból álló könyv­tár mozgósítása, azonkívül, hogy roppant költ­séggel és fáradsággal jár, már csak azért is igen hátrányos, mivel a megszakított rend és folytonosság miatt, a tudomány kárára néhány évre teljesen használhatlanná válik. Ha tehát például a múzeumi könyvtár lenne alapul veen­dő és alapítási föltételeinél fogva vehető is : ez csak úgy történhetik czélszerűen, ha az alapkönyvtár helyén marad. Ennek azonban újra más akadálya van: a múzeum helyiségeinek már­is érezhetőleg kevés volta. A múzeum többi gyűjteményei ugyanis, ki­vált a közelebbi években, igen örvendetes, nagy­mérvű gyarapodásnak indultak. A Xantus-féle gyűjtések a mellett, hogy a természetrajzi osz­tályt megkétszerezték, egy egészen új osztál­­­lyal toldották meg a múzeumot, egy kitűnő ke­leti ethnographiai gyűjteménynyel. Mind­ennek hely, és pedig a czélszerű fölállítás szempontjá­ból, sőt aesthetikaiból is, — sok hely kell. Ugyanez eset áll a folyton szaporítandó gipsz­öntvény gyűjteményre nézve is. A folyosók be­foglalása ugyan segít valamit, de ez valamint egyrészről fél rendszabá­ly, — igen is szegényes dolog. A római pogány­ gyűjtemények egy része már úgy is a pinczeszobákba szorult. Ez még nem oly nagy baj; nagyobb az, hogy egy orszá­gos könyv- és levéltárhoz alkalmas olvasó ter­mek ke­lenek, — ilyeket pedig a múzeum épü­letébe­n berendezni többé nem lehet. E szerint továbbépítke­zésre lenne szükség, ha — mi ta­lán a főváros szépítése érdekében is czélszerűb­­ben történnék, valamely kiváló középponti he­lyen nem állíttatik fel az országos könyv és le­véltár. Ott van a ma már országos Eszterházy-féle képgyűjtemény, mely már egy ízben közel állott a megsemmisüléshez, s ma is ezen elégésnek kitett helyiségben van. En­nek is helyet kellene keresni. S kérdés: nem lehetne-e legalább rész­ben a múzeumi képtárral egyesíteni, mi által a kettő egymásnak igen előnyös kiegészítésül szolgálhatna? A Pyrker-féle termek például egészen amához illenének, míg a modern isko­lák művei egyesitendők lennének s a hazai ter­mékekkel szép külön gyűjteménybe sorozhatók. Az országos egyetem gyűjteményei is kedve­­zőtlen helyzetben vannak. Az egyetemi könyv­tárat „ad majorem dei et saeculi XIX. glóriám“ a barátok javára kibecsültették; de különben is ez már maga is ronda, sötét és czélszerűtlen helyen van fölállítva; a többi gyűjtemények is — talán az egy mineralógiait kivéve, gyarlók és kedvezőtlen helyzetű, ódon épületekbe helyez­­vék. A geológiai intézet jelen helyiségéről — tekintve annak nagy czéljait — még beszélni is bestellünk.­­ Mindez gyors és czélszerű intézkedéseket­­ követel, és valóban nem látnók feleslegesnek,­­ ha az új miniszter ezen intézkedé-­­ sek előzetes megvitatására az or­­ ­­ szággyű­léstől egy szakértőkből ál­ló bizottság kiküldetését kérné Országgyűlési tudósítások. A mai ülés fontosabb momentumai közül kie­meljük Hodossynak a pesti kir. egyetemi taná­rok fizetésének javítására vonatkozó indítványát s ennek tüzetesebb indokolását. Hasonlókép me­legen szólaltak fel a József műegyetem érdeké­ben Várady G., Ivánka Imre és Szentpáli J, ki e tekintetben hat javaslatot is terjesztett be. Várady újból szóba hozta azon alkotmányellenes és az ország integritásának negatívját magában foglaló könyveket, a­melyek az állam közvetlen fel­ügyelete alatt álló közös iskolákban használtat­nak, s igy szavánál fogta Tanárkyt, ki közelebb­ről oda nyilatkozott, hogy azok csak felekezeti iskolákban használatosak. E tekintetben erélyes ellenőrködésre hívták fel a kormányt Sziládi A. Vécsey Tamás és Tisza K­ mit Tanárky a jövő­re nézve el is fogadott. A képviselőhöz 292. ülése febr. 20. A napi­rendet megelőzőleg Széll K. a ház asz­talára teszi a p.ti. bizottság jelentését a pótkölt­ségvetésre vonatkozólag. — Kinyomatik és ak­korra tűzetik ki napi­rendre, midőn a honvédel­mi ministérium költségvetése fog tárgyaltatni. Hajdú Ignácz bemutatja a kérvényt bizott­ság 34-ik sorjegyzékét és jelenti egyszersmind, hogy a 24, 25, 26, 27, 28, 31. és 33. számú sor­jegyzékben foglalt kérvények tárgyalás alá van­nak készítve. — Szombatra napi­rendre tüzel­­nek. — A ház a napirendre tér. A pesti kir. egyetem költségvetése. Hodossy Imre összehasonlítva a pesti egye­temet a bécsivel, nagy különbséget lát a kitű­nő tanárok számában és azok fizetésében. Míg ugyan­is Bécsben a tanárok 5000, 4700, 4000 és 4000 ftot húznak, addig nálunk 2000,1680 és 1365 fttal fizettetnek. Mi a tanpénzekből folyó jöve­delmet illeti, ez is szerfelett csekély. E tekintet­ben szóló megszerzett magának egy kimutatást 1867-68 és 69 ről. Ezen kimutatás szerint 1867- ben negyvenkét tanár között 14 volt olyan, ki 300 frtnál kevesebbet kapott tan­pénz czimén, 10 olyan ki 875 frtnál kevesebbet és csak 10 volt ki 900 frtnál többet kapott, 2400 frtig. Csak 3 volt olyan, ki 2500 frtnál többet ka­pott 3500 frtig, és 4 ki 3000 frtnál is többet ka­pott 4500 ftig. Egyetlen sem volt ki 4800 frt 5400 frtig ka­pott volna, és csak egy volt, ki kivételesen 6000 frtot kapott, miből következik, hogy a tanárok 59 V*-ja 800 frtnál kevesebb tanpénzt kapott,mi­től és így alig jönnek az illetők összesen 2100 írtra, ellenben a nagyobb tanpénzzel bírók szá­ma felette csekély. A fizetések emelésével véli elérni azon ezért, hogy az egyetemre kitűnő erőket nyerjünk meg,­ ennélfogva következő indítványt tesz. A költségvetés 18. lapján az egyetemi tanárok fizetésének ideiglenes felemelésére és évtizedi pótlékokra 24.000 frt van előirányozva.(Ez csak időről időre való kegyelmi intézkedés.) Ezen tétel helyett módosítványkép a következő tételt indítványozza: „Az egyetem 3 világi karával, (mert csak ezekről van szó) működő 48 rendes és 8 rendkívüli tanár 1365, illetőleg 1000— 1200 frtnyi alapfizetésének 2500, ill­etőleg 1500 frt fizetésének felemelésére és évtizedi pótlékok­ra 57680 frt.“ A különbség ezek közt csak az, hogy a tör­vényhozás nem ideiglenesen és nem pótlék gya­nánt adja meg a fizetést, a mennyiben t. i. tan­pénze nem éri el a 2500 irtot, hanem adja állan­dóan úgy, hogy ez neki alapfizetés gyanánt szolgál, és e szerint számittatik eshetőleg&s j___111 »■■■.­.■w

Next