A Hon, 1871. február (9. évfolyam, 26-48. szám)
1871-02-21 / 42. szám
42. szám. IX. évfolyam. Reggeli kiadás. Kiadóhivatal: Ferencziekk-tere 7. sz. földszint Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ........................1 frt. 85 kr. 3 hónapra ..... . 5 „ 50 „ 6 hónapra ...... 11 „ — „ Az esti kiadás postai különküldéseért felül fizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, 1871. Kedd, február 21. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási díj: 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beigtatásért . . 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 5 hasábos petit sorért ... 25 kr. Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető mind«» közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás „A HO N“ IX-ik évi folyamára. Egész évre......................... 22 frt — kr. Fél évre . ...... 11 frt — kr. Negyed évre .................... 6 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint. 30 kr. KV5 előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 6 krajczárba kerül. A „HON14 kiadóhivtala. PEST, FEBRUÁR 1I. Garibaldi. A Garibaldi újra visszavonult Capreraba. Nyert újra és vesztett újra egy reményt. Amit e hős képvisel Európában, azt csak a költők ismerik, hirdetik , annak bajnokai nincsenek, csak ellenségei; mert ez a világszabadság. Ő kardjával hirdeti azt a solidaritást a nemzetek szabadsága közt, melyet ezek csak egy-egy megrázó esemény, az általános leigázás félelme alatt éreznek olykor olykor át. És ha meggondoljuk, hogy az ősz bajnok példa nélküli áldozatának hasonlatlan nagylelkűségének mi lett eredménye és jutalma ? — valóban kereszséggel telik el keblünk. Vádolni nem akarunk senkit. De, hogy a franczia nemzet nem úgy bánt Garibaldival, mint ezt az ő nagy alakja, nagy múltja és nagy áldozata követelte volna, az bionyos. Hogy a csatában sikert nem vívott ki, hogy hírnevét, tehetségét, életét, fiait hiába koczkáztatta azon ellenség ellen, melyben nemcsak a franczia nemzet, hanem a világszabadság ellenségét tekinté ; hogy teste megtört a harcz fáradalmai alatt, hogy tettében sokan kalandot és nem szükség követelte józan harczot láttak, melynek sikere bizonyos és csak látszólag, egy pillanatra sikertelen, hogy hadtudományi, vezéri tehetségeinek fényére, melyet eddig mindig babér vett körül, árnyat vethet az eredménytelenség tövise: mindez fájhat neki nagyon, mélyen, nem magáért, hanem az ügyért, melynek a Garibaldi név varázsa, hatása még sokat használhat — az bizonyos. De ez a fájdalom még nem vág sebet szívén, még nem csal ki könyet szeméből : ő az ellenségtől nem fél soha, akár testét, akár lelkét, hírét támadja bár meg. De hogy az a nemzet, melyről ő tudá, hogy a szabadság felkent apostola, a köztársaság eszméjének törvényes örököse Európában , hogy ez a nemzet féltékenységgel fogadta, csaknem közönynyel kísérte és hidegséggel vett búcsút tőle: ez neki óriási szenvedéseket okozhat. Mert, hogy ezek tények, az feltűnhetett mindenkinek, ki figyelemmel kísérte: mint hagyták elegendő fegyverkészlet nélkül, mily másodrangú, félszeg állásra kárhoztaták a harcrtéren, és mily szótlanul, hála nélkül fogadták a nemzetgyűlésen, fogadták búcsúját. Hogy katonái és az utczai nép lelkesedett érte, ez neki vigasz nem lehet, ő legalább is támogatást és hálát várhatott volna azoktól, kik az országot képviselik most, a kormánytól és nemzetgyűléstől. De ezek hallgattak: hagyták lőni és hagyják menni. Ez nem republikánus tett, ez udvaroncz fogás, mert a neve: hálátlanság. És ha a franczia kormány és nemzetgyűlés ezt jóvá nem teszi, e vád örökre rajta maradt. E vádra minden szabadelvű embernek joga van. Mert a mi ügyünk közös ügy: aki hálátlan a világszabadság hőse iránt, az árt az egész világnak. E joggal éltünk mi most. Ő újra ott van, ahol csalódásai és küzdelmei után megpihen és panaszhang, keserűség nélkül Rajkán a sereghez biztató szóval, a köztársasághoz üdvözlettel távozott, ő nem csak hiszi, de tudja,hogy most is ő győzött. És a hálát meghozza az utókor. Legyen az ő hite, s a mi hitünk is. És e hitből emeljünk oltárt neki szivünkben! TÁRCZA. Eppar si muove! (És mégis mozog a föld!) Berfény hat kötetben. Irta Jókai Mór. Második kötet. Amit a patvaritták tanulnak. (Folytatás.) A legközelebbi havi pénzét aztán következő sorok kíséretében kapta Kálmán. „Te ezudar!“ „Azt gondolod, nem kitaláltam, hogy ez is a te mesterséged volt. (Ide egyptomi hieroglyphképen egy gondosan megszáraztatott és lenyomtatott tulipán szirom volt közbe ragasztva a Wellington kelyhéből). Hej de kevély vagy! Az apádtól maradt rád. Az meg tőlem örökölte. Hanem azért haragszom rád, — szerető nagyanyád, Erzsébet.“ A haragos levelek aztán soha sem maradtak el, telve büzkeséggel, telve szeretettel, megtömve gorombasággal és pénzzel. Kálmán válaszai pedig annál rövidebbek voltak. Egyszerű köszönet. Nem tudott hizelkedni. S valami titkolni valója volt. Minden gondos szülő, ki a nagyvárosba ereszti hát, gondosan lelkére szokta kötni, hogy óvja magát a csábító szép hölgyektől! Hány óvja magát aztán ? Bizonyos, hogy egysem vallja meg. Kálmánt pedig mindennap meglátogatták a egcsábítóbbak, a legveszélyesebbek a hölgyek között, s éjféleken túl élveztették vele az olympi gyönyört, melyet nem jó megismerni emberi idegeknek: a múzsák. Kálmán lázadó volt nagyanyja parancsai élén. Ezt titokban kellett tartania. Még principáisa is csak úgy véletlenül jött rá egyszer maszkor a poétáiéira. Szorgalma az irodában példányszerű volt. Havern ügyességéről a pörös dolgok elintézésében nem lehetett hasonlót mondani. Korcza úr feltette magában, hogy majd ebbe is beleoktatja. — Amint Biróczynak a gyakornoki ideje letelt, le feljebb szállt királyi táblai jegyzőnek, Korcza úr annak a teendőit is Kálmánra bizta.Az ő dolga volt azontal a látogató efienseket elfogadni, azoknak pereik mibenlétéről felvilágosításokat adni, következőleg pereiket tanulmányozni,kívánságaikat kihallgatni s azokról főnökét értesíteni; az átadott pénzeket átvenni, nyugtatványozni; azokról naplót vezetni, ami fiatal emberre nézve a legveszedelmesebb próba. Aztán versírás és számadás, az két különböző dolog. Nappal prókátor, este poéta ? Ez nem megy. Valamelyiknek meg kell bukni. Egy reggel Korcza úrnak személyes informátióra kellett menni valamenynyi septemvirhez; délig megtartott a munka, annálfogva a teendők egész sorozatát elszámlála eléje, miket Kálmán sorba feljegyzett naplójába. — Igaz ! Szólt Korcza úr, még egyszer visszatérve az ajtóból. Majd elfeledtem. Ha az a molnár el talál jönni,Tóthnak hivják, a kiről már beszéltem, hogy valami erőszakoskodási esete van Decséry gróf ellenében; hát már kiegyeztem vele a gróf nevében. Tóth fizet húsz forintot, én pedig csapatok rá huszonötöt, s azzal quittek vagyunk. Hát ha idejön az alatt, csak absolválja domine fráter. A hajdú lássa el az embert oda hátul a fakamrában, de maga ott legyen, mert különben megteszi a paraszt, hogy egy üres zsákot fog maga helyett püföltetni s ő jajgat hozzá. Hanem addig el ne ereszsze, mig meg nem fizet, ha le nem teszi a bírságot, tartsa csukva a fakamrában, míg hazajövök. Ha pedig fizet, adjon neki a pénzről nyugtatványt, viszont a huszonöt botokról Tóth adjon nyugtatványt, hogy megkapta. Értette ? De aztán valami poétaság ne jöjjön ki belőle. Korcza úrnál ez volt a megbánt és legmagasabb mértéke, ha valamire azt mondta, hogy poétaság! Alig ment el Koreza úr hazulról, Kálmán még jóformán hozzá sem fogott a napi munkához, midőn a kettős ajtó külsején elkezd valaki kocrogtatni,azután a két ajtó között nagy czihelődés támad, valaki erősen zsarolja a talpát, köhécsel, mint mikor az alázatos paraszt készül bekopogtatni, s nagy ceremóniát csinál hozzá. — Szabad már no ! Kiált eléje Kálmán türelmetlenül. Azzal lassan felnyílik az ajtó, egy halaványkék posztómbás alak, fontos talpa csizmában, fején a szürkés hosszú bal nagy görbe fésűvel hátrafelé simítva, oldalán posztószél tarisznya, megkísérti, hogyan lehetne felényi ajtónyitáson beférni, mint a mekkorát a termete elfoglal , míg végre csakugyan megengedi magának, hogy átfeszüljön a megnagyobbított nyíláson, s akkor aztán elkezd hálálkodni, mindenféle jó reggeleket kívánva a nemzetes ifjú urnak, míg végre kisüti, hogy itthon van-e a tekintetes fiskális úr ? — Nincs itthon. Mi tetszik ? A kopott dolmányu alaknak olyan hamis alázatossággal mosolygó képe van, mintha mindig valami tréfán törné a fejét, amiről maga semmit sem akar tudni.Ott megáll az ajtóban s nagy jámborul elkezdi. — Hát kérem alássan én vagyok az adót. — Áh tudom. Contra Decséry. Fizetni jött ? — Igen is, fizetni jöttem. — Meg kapni valamit ? Igen is. Kapok valamit. — Hát hallja, kedves földim, engem az egész dolog elintézésével megbízott a főnököm. Kendnek huszonöt botot kellene kapni. — Huszonöt botot ugye ? Kérem alássan. Oh köszönöm alássan. — No az egyezség szerint. Hanem hát én azt absurdumnak találom kiszolgáltatni, elégnek tartom, ha Kend nyugtatványozza előttem, hogy megkapta. — Hogy megkaptam a nehéz botokat ? Értem igen is. És hát nem kell megkapnom ? Oh milyen kegyes a nemzetes patvarista úr. — No hát itt a kész nyugtatvány! Tud kenderni ? — Valami keveset. — Hát csak firkantsa alá frissen. Mert ha haza talál jönni a főnököm, az nem fogja ilyen simán elereszteni. — Ejnye hát ugyan siessünk vele. A kopott ember odament az Íróasztalhoz s igen szép gömbölyű betűkkel aláírta a nevét annak a nyugtatványnak, melyben elismeri, hogy mai napon az egyezményes mogyorósujtásokat fogyatkozás nélkül a szó minden értelmében felvette. — No. Ezen átesett kend. Már most csak fizesse kend még le azt a kis pénzt, aztán elmehet Isten hírével. A kopott ember csak ravaszul mosolygott az állát simogatva. — De már azzal a kis pénzzel majd csak megvárom a fiskális urat. Kálmán mérgesen csapta le a tollat kezéből, amivel épen nyugtatványt akart irni arról a 20 forintról. Ez mégis nagy parasztság. Húsz forintot nem merni az ő kezébe letenni. — No hát ha meg akarja kend várni a fiskális urat, akkor menjen kend ki, a hajdú majd be fogja zárni a fakamarába, mig a fiskális úr haza jön, ez a parancsolat. Ott várhat kedd délig. — Köszönöm kegyes jó akaratát. Kálmán csengetett a hajdúnak, az elvezette a kopott embert a kapott utasítás szerint. Már most hadd izzadjon ott a fakamarában délig, ha olyan pimasz! Hanem Korcza úr jóval hamarább hazajött délnél valami szükséges iratokért. Kálmán jelente neki, hogy itt volt a Tóth, megkapta ami neki dukált, itt a nyugtatvány róla. Korcza úr bele sem nézett az írásba, azt mondta jól van. — Hanem a pénzt nem akarta másnak lefizetni, mint a fiskális urnák. Annálfogva becsukattam addig a fakamrába, míg hazatetszik jönni. — Nagyon jól tette. Hát csak húzassa elő a hajdúval frissen, mert még vissza kell sietnem. Várnak ő méltóságaik. Azokat egy tobz paraszt miatt nem várakoztathatom. A hajdú nagy hirtelen előtermett a kopott emberrel, ki ismét csak oly mosolyogva és alát szatosan lépett be a szobába, de a kinek láttára Korcza ur ijedtében felrúgta a háta mögött őgyelgő karszéket. Ezt csapatta meg Domine fráter ? Tyhüh! Kutya kutyánszki! Hisz ez nem Tóth, a molnár, hanem Tóth a Holdmezővásárhelyi compossessor! Korcza ur az üstökéhez kapkodott s fél lábon tánczolt dühében, ijedtében. — Kutya-kutyánszki! Lába-labánszki! S végre kiterjesztett karokkal rohant Tóth uram nyakába, azt kérlelgetőve ölelvén összevissza: „ne haragudjék, kedves, édes Tóth uram. Lássa! (szólt szörnyű megvetéssel mutatva Kálmánra.) — Ilyen a poéta! Tóth uram csak mosolygott Kálmán pedig igen okosan képzelte magát védelmezni, ha fölfedezi, hogy hiszen nem csapatta ő meg Tóth uramat, csak épen nyugtatványt vett az „elvben“ kiszolgáltatott botokról. — Micsoda? Kiálta Korcza úr, mérgesen csapva a botnyugtatványra.Hisz ez a védelem roszabb a vádnál! E szerint ez a nyugtatvány egy fallum! Domine fráter e szerint bevallja, hogy egy házamban hamisított, csempészett és egy kézre játszott az ellenféllel. Kálmánnak csak nyitva maradt szeme szája, ennyi kriminális bűnt fedezve fel magában. Hanem akkor már közbe lépett Tóth uram. — Ne tessék zsörtölődni, monda Kopcza úr kezét megfogva. A nyugtatvány igazat mond. Itt a bizonyság: szóljon a hajdú. Megkaptam-e a huszonötöt ? — Igen is meg. Bizonyitá a hajdú. Mikor kijött nemzetes Tóth uram, azt mondá nekem. Jöjjön kend velem a fakamrába János, s hozza a pálczáját. Én most odabenn aláírtam egy nyugtatványt huszonöt botról, ha én azt meg nem kapom, vagy nekem lesz miatta bajom, vagy annak a becsületes patvarista urnak. Hát csak adja kend ki, de ne üssön kend nagyon, mert ha felkelek olyan olvasatlan huszonötöt verek kendre a saját botjával, hogy ötvennüi adhat quietaneziát, Eképen történt. (Folytatjuk.) © Horn Ede barátunk Párisból szerencsésen hazaérkezett kisérő barátjával, Virava ügyvéddel együtt. Odamenetelük 10 napba került. Érdekes közleményeit a „Neuer Freier Lloyd“-ban fogja közrebocsátani, mely rokonelvű lap után mi is megismertetendjük azokat. olvasóinkkal. Egyelőre azon értesítését tartjuk mindenek felett kiemelendőnek, miszerint a franczia politikai körökben általános a meggyőződés a köztársasági formának egyhangú elfogadtatása iránt.Hrabár Manó képviselő úrnak ismételt felszólítására kinyilatkoztatjuk, miszerint a lapunkban a „Reform“ után közlött azon hírnek, mely szerint ő Pulszky feudális természetű indítványát a Deák klubban pártolta volna, épen az ellenkezője történt meg. Hrabár Manó úr e kérdésben a szabadelvű álláspontot s a nép érdekeinek kielégítését tartotta fen, melyet tudomásra hozni annyival inkább kötelességünknek tartunk, miután a külföldi sajtó a „Reform“ téves értesítése alapján Hr. M. urat méltatlanul megtámadja. — Az országgyűlési bankbizottság febr. 19-én egy zárt ülést tartott gr. Apponyi elnöklete alatt. Ez ülésen a P. Ll. értesülése szerint Kukapoly Károly pénzügyi miniszer is részt vett. A bizottság elhatározta, hogy végleges jelentését rövid idő múlva az országgyűlés elé fogja terjeszteni, ámbár a bizottság némely tagja a jelen időt nem tartja alkalmasnak a bankkérdésnek elintézésére. A tárgy érdeme felől a bizottsági ülésből kiszivárgott hírek nem nagyon örvendetesek. A bizottsági tagok többsége nem tartja szükségesnek, a független magyn pénzügy létesítését, az önálló nemzeti bank felállítását. Hosszan tanakodtak ugyan a felett, hogy váljon a független magy. bankrendszer életbeléptetését, avagy a bécsi bankkal való kiegyezést indítványozzák ? De hiában,a bizottság félszeg összeállításánál fogva, abban közös (helyesebben őszi rák) pénzügy hívei többségben vannak, s igy a pénzügy terén Magyarországot állami önállóságra emelni óhajtó törekvés ez azok között nem nagy támogatásra talál. A bizottsági tagok legnagyobb része — mond a P. Ll. — abban állapodott meg, hogy az osztr. nemzeti bankkal oly egyességet kell kötni, melynél fogva a magyar kormánynak joga legyen, a bécsi bank magyarországi fiókintézeteinek igazgatóságára oly befolyást gyakorolni, hogy Magyarországon úgy a szabályszerű pénzforgalmat, mint a magyar hitel önállóságát biztosíthassa. A tagok különben azon megjegyzést tették, hogy ha az osztr. nemzeti bankkal ily egyességet kötni egyáltaljában nem sikerülne, akkor Magyarország kénytelen leend, saját hitelének biztosítsa végett „magyar, jegybank felállítására gondolni.“ Ezen előleges értekezlet f. hó 24-én folytattatni fog, és ekkor egyszersmind tárgyalás alá vétetnek azon egyes módozatok is, melyek ezen egyesség megkötésére szolgálhatnak. Mihelyest aztán ezek felett a pénzügyminiszer és a bizottsági tagok között megállapodás történt, hogy ez iránt határozott indítványt lehet szerkeszteni, újra megkezdődnek a nyilvános bizottsági tárgyalások. A pénzügyminiszer állítólag a bank kérdését mindjárt a budget letárgyalása után az országgyűlés elé fogja hozni. Országos gyűjteményeink. (Sz.) Az új vallás- és közoktatási miniszer nem panaszkodhatik, mint Nagy Sándor egykor atyjára, hogy részére semmi sem maradt hátra. Nagynevű, feledhetően előde megtette ugyan az előzetes lépéseket, de a reorganisatio művének nagy részét, s a végrehajtást csaknem teljesen utódaira hagyta. Mellőzve ezúttal mindazt, mi magára a közoktatásra vonatkozik, hol újból és újból — a nézetünk szerint egyelőre eléggé megfelelő — közoktatási törvény szigorú végrehajtását hangoztuk ; ezúttal országos közművelődési intézeteinkre kívánjuk az új minister figyelmét fölhívni. Vegyük először is országos gyűjteményeinket. Nem mondhatjuk, hogy e tekintetben ma már oly szegények volnánk. Van itt sok becses darab, egyenkint és észletében, de csak mint valami lomtárban, minden össze- és szét hányva, sok használhatlan il a helyszűke, sok hozzáférhetlenül, roszul választott helye miatt, egynémelyik épen veszélyeztette roszul választott, vagy roszul biztosított állapotában. Ezeket az új ministernek mind meg kell tekintenie, helyre raknia, rendeznie, biztosítnia és közhasználatra alkalmassá tennie. Ott van nemzeti múzeumunk, félig rendezett, részint kezdetleges állapotában, országos levéltárunk Bécsben, vagy atban Pest felé, akadémiai és egyetemi könyvtárunk, gyűjteményeink, a geológiai intézet roszul, czélszerűtlenül és szűken elhelyezett gyűjteménye, sőt az erdélyi gyűjtemények is: az erdélyi múzeum, a m.-vásárhelyi Teleki-féle és szebeni Bruckenthal féle gyűjtemények, melyek figyelmét, legalább a felügyelet szempontjából, szintén megérdemlik. Mindezek valódi rendszerető tehetséget igényelnek. Az összehalmozás épen oly veszélyes, mint a minő hátrányos a rendszeretlen, esetleges és czéltalan berendezés. De a korai gondoskodás is okvetlen szükséges, mert akár egyesíteni, akár szétválasztani akarunk valamit, a gyűjtemények szaporodtával mindkettő évről évre nehezebben és több kárral történik. Egy országos könyv- és levéltár eszméi már törvényhozásilag meg vannak pendítve. Igen szükséges volna már erre nézve is elhatározni, ha ennek rendeltetésénél és helyénél fogva szolgálhat-e alapul a szintén országos Széchenyi-, illetőleg múzeumi könyv- és kézirattár, vagy nem? . .. Egy pár százezer darabból álló könyvtár mozgósítása, azonkívül, hogy roppant költséggel és fáradsággal jár, már csak azért is igen hátrányos, mivel a megszakított rend és folytonosság miatt, a tudomány kárára néhány évre teljesen használhatlanná válik. Ha tehát például a múzeumi könyvtár lenne alapul veendő és alapítási föltételeinél fogva vehető is : ez csak úgy történhetik czélszerűen, ha az alapkönyvtár helyén marad. Ennek azonban újra más akadálya van: a múzeum helyiségeinek máris érezhetőleg kevés volta. A múzeum többi gyűjteményei ugyanis, kivált a közelebbi években, igen örvendetes, nagymérvű gyarapodásnak indultak. A Xantus-féle gyűjtések a mellett, hogy a természetrajzi osztályt megkétszerezték, egy egészen új osztállyal toldották meg a múzeumot, egy kitűnő keleti ethnographiai gyűjteménynyel. Mindennek hely, és pedig a czélszerű fölállítás szempontjából, sőt aesthetikaiból is, — sok hely kell. Ugyanez eset áll a folyton szaporítandó gipszöntvény gyűjteményre nézve is. A folyosók befoglalása ugyan segít valamit, de ez valamint egyrészről fél rendszabály, — igen is szegényes dolog. A római pogány gyűjtemények egy része már úgy is a pinczeszobákba szorult. Ez még nem oly nagy baj; nagyobb az, hogy egy országos könyv- és levéltárhoz alkalmas olvasó termek kelenek, — ilyeket pedig a múzeum épületében berendezni többé nem lehet. E szerint továbbépítkezésre lenne szükség, ha — mi talán a főváros szépítése érdekében is czélszerűbben történnék, valamely kiváló középponti helyen nem állíttatik fel az országos könyv és levéltár. Ott van a ma már országos Eszterházy-féle képgyűjtemény, mely már egy ízben közel állott a megsemmisüléshez, s ma is ezen elégésnek kitett helyiségben van. Ennek is helyet kellene keresni. S kérdés: nem lehetne-e legalább részben a múzeumi képtárral egyesíteni, mi által a kettő egymásnak igen előnyös kiegészítésül szolgálhatna? A Pyrker-féle termek például egészen amához illenének, míg a modern iskolák művei egyesitendők lennének s a hazai termékekkel szép külön gyűjteménybe sorozhatók. Az országos egyetem gyűjteményei is kedvezőtlen helyzetben vannak. Az egyetemi könyvtárat „ad majorem dei et saeculi XIX. glóriám“ a barátok javára kibecsültették; de különben is ez már maga is ronda, sötét és czélszerűtlen helyen van fölállítva; a többi gyűjtemények is — talán az egy mineralógiait kivéve, gyarlók és kedvezőtlen helyzetű, ódon épületekbe helyezvék. A geológiai intézet jelen helyiségéről — tekintve annak nagy czéljait — még beszélni is bestellünk. Mindez gyors és czélszerű intézkedéseket követel, és valóban nem látnók feleslegesnek, ha az új miniszter ezen intézkedé- sek előzetes megvitatására az or szággyűléstől egy szakértőkből álló bizottság kiküldetését kérné Országgyűlési tudósítások. A mai ülés fontosabb momentumai közül kiemeljük Hodossynak a pesti kir. egyetemi tanárok fizetésének javítására vonatkozó indítványát s ennek tüzetesebb indokolását. Hasonlókép melegen szólaltak fel a József műegyetem érdekében Várady G., Ivánka Imre és Szentpáli J, ki e tekintetben hat javaslatot is terjesztett be. Várady újból szóba hozta azon alkotmányellenes és az ország integritásának negatívját magában foglaló könyveket, amelyek az állam közvetlen felügyelete alatt álló közös iskolákban használtatnak, s igy szavánál fogta Tanárkyt, ki közelebbről oda nyilatkozott, hogy azok csak felekezeti iskolákban használatosak. E tekintetben erélyes ellenőrködésre hívták fel a kormányt Sziládi A. Vécsey Tamás és Tisza K mit Tanárky a jövőre nézve el is fogadott. A képviselőhöz 292. ülése febr. 20. A napirendet megelőzőleg Széll K. a ház asztalára teszi a p.ti. bizottság jelentését a pótköltségvetésre vonatkozólag. — Kinyomatik és akkorra tűzetik ki napirendre, midőn a honvédelmi ministérium költségvetése fog tárgyaltatni. Hajdú Ignácz bemutatja a kérvényt bizottság 34-ik sorjegyzékét és jelenti egyszersmind, hogy a 24, 25, 26, 27, 28, 31. és 33. számú sorjegyzékben foglalt kérvények tárgyalás alá vannak készítve. — Szombatra napirendre tüzelnek. — A ház a napirendre tér. A pesti kir. egyetem költségvetése. Hodossy Imre összehasonlítva a pesti egyetemet a bécsivel, nagy különbséget lát a kitűnő tanárok számában és azok fizetésében. Míg ugyanis Bécsben a tanárok 5000, 4700, 4000 és 4000 ftot húznak, addig nálunk 2000,1680 és 1365 fttal fizettetnek. Mi a tanpénzekből folyó jövedelmet illeti, ez is szerfelett csekély. E tekintetben szóló megszerzett magának egy kimutatást 1867-68 és 69 ről. Ezen kimutatás szerint 1867- ben negyvenkét tanár között 14 volt olyan, ki 300 frtnál kevesebbet kapott tanpénz czimén, 10 olyan ki 875 frtnál kevesebbet és csak 10 volt ki 900 frtnál többet kapott, 2400 frtig. Csak 3 volt olyan, ki 2500 frtnál többet kapott 3500 frtig, és 4 ki 3000 frtnál is többet kapott 4500 ftig. Egyetlen sem volt ki 4800 frt 5400 frtig kapott volna, és csak egy volt, ki kivételesen 6000 frtot kapott, miből következik, hogy a tanárok 59 V*-ja 800 frtnál kevesebb tanpénzt kapott,mitől és így alig jönnek az illetők összesen 2100 írtra, ellenben a nagyobb tanpénzzel bírók száma felette csekély. A fizetések emelésével véli elérni azon ezért, hogy az egyetemre kitűnő erőket nyerjünk meg, ennélfogva következő indítványt tesz. A költségvetés 18. lapján az egyetemi tanárok fizetésének ideiglenes felemelésére és évtizedi pótlékokra 24.000 frt van előirányozva.(Ez csak időről időre való kegyelmi intézkedés.) Ezen tétel helyett módosítványkép a következő tételt indítványozza: „Az egyetem 3 világi karával, (mert csak ezekről van szó) működő 48 rendes és 8 rendkívüli tanár 1365, illetőleg 1000— 1200 frtnyi alapfizetésének 2500, illetőleg 1500 frt fizetésének felemelésére és évtizedi pótlékokra 57680 frt.“ A különbség ezek közt csak az, hogy a törvényhozás nem ideiglenesen és nem pótlék gyanánt adja meg a fizetést, a mennyiben t. i. tanpénze nem éri el a 2500 irtot, hanem adja állandóan úgy, hogy ez neki alapfizetés gyanánt szolgál, és e szerint számittatik eshetőleg&s j___111 »■■■..■w