A Hon, 1871. február (9. évfolyam, 26-48. szám)

1871-02-25 / 46. szám

46. szám, IX. évfolyam. Kiadó­hivatal: Ferencziek­ tere 7. sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ........................1 frt. Só kr. 3 hónapra ........................5­­ 50 , 6 hónapra ........................11 „ — „ Az esti kiadás postai küliönküldéseért f­elülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Heggel! kial­ás» Pest, 1871. Szombat, február 25. Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere T. m Beiktatási d­ij: 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beigtatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. ££-'7' Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési felhívás „A H­O N X IX-ik évi folyamára. Egész évre......................... 22 frt — kr. Fél évre . ...... 11 frt — kr. Negyed évre ..................... 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai kü­lönküldé­séért felülfizetés havonkint. 30 kr. Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül. A „HON“ kiadó­otala: PEST, FEBRUÁR 24. A honvéd-tüzérség. A. A honvéd-tüzérség a kormány va­lóságos „lapis offensionis“--a. Nem tud tőle szabadulni ,sehogy. Pedig sokféle módon kisérté meg. Először az 1868. 41. czikkből felejté ki. Azután minden felszólalást a lapirodalom részéről n agyon hallgatott. Végre most közelebbről a „magyar hadsereg“ eszmé­jével f­o­j­t­á meg, és most a fenforgó vita alkalmával akarja végképen elte­metni. Igen, itt egy lassú procedura 4 fasisa van leírva, melyet alkalmaztak eddig, az 1867-ki kiegyezés óta i­s, valahányszor a még megmaradt jogokból, valamelyik megsemmisülését követelte, nem a kie­gyezés, hanem az az opportunitás, mely­nek a kiegyezés csak első gyermeke volt, mert ez a valóságos Saturnus több gyer­meket szül, hogy aztán­­ megegye őket. A kiegyezésben megette sok jogunkat, de most eszegeti a kiegyezés által fentar­­tott jogokat is. Ezekhez tartozik a „magyar hadsereg“ melyet úgy megett, hogy már csak „csa­patok“ maradtak, és ezekhez tartozik a „honvédség“ is, melyből hasonlóan csak „csapatokat akar meghagyni, mert a­hol tüzérség, műszaki csapatok nincsenek, ott nem „honvédsereg“ , hanem „honvéd­­csapatok“ vannak. És miért? Kérjük olvasóinkat olvassák el a jobb­oldali szónokok beszédeit Andrássytól — le Pulszky Ágostonig, és találjanak azok­ban argumentumot. Mi kerestünk, de nem találtunk. Királyi és Szüllő beszédei bámulatosan hasonlítnak a „Pester Ltd.“ beszédeik elmondása előtt megjelent czikkéhez — a főargumentum a pénzügyi tekin­tet, ezt hangsúlyozta gróf Andrássy is ma tartott beszédében, így tehát vagy „magna ingenia con­­veniunt“ vagy mind a hárman olvasták a „Pester II.“-ot. Lássuk ezt az argumentumot. Hogy a tüzérség kiképzése, hogy az ágyú pénzbe kerül , azt mindenki tudja. Hogynem tudnak, hisz most is 2 milliót kelle a közös hadügyminiszternek csak ágyúra megszavaznunk ! De hisz pénzbe kerül a közös hadsereg és az a mi szegény honvédségünk is. És mégis ezekre András­sy szívesen megszavaztatja a pénzt — és hogy sokba kerül a közös költség, ezt ők soha se használják fel argumentumul arra , hogy elvessük azt. Miért nem ? Mert a közös ügyet, a kö­zös hadsereget szükségesnek tartják. No­ha ők ezeket tartják szükséges­nek, mi szükségesnek tartjuk a honvédség harczképességét. Ők nagyon takarékos­­kodnak, pedig épen ők a pazarlók ! Mert, ha kiadunk a honvédségre 5 milliót és az nem harczképes, annyi, mintha e pénzt kidobtuk volna, de ha hozzá teszünk még egy milliót és ez­által elértük, hogy az kész sereg, akkor megmentettük a nemze­ti jogot és gyümölcsöztettük a nemzet pénzét. Giróf Andrássy másik argumentuma a keretrendszer és a tüzérség össze­férhet­­lensége volt. (Notabene ezt is kifejté előtte a Pester Lloyd). Szegény Svájcz , szegény Amerika ! Nektek nincs tüzérségetek — Andrássy szerint. De más mindenki tudja, hogy van. Értsük meg egymást. Tudjuk, hogy a svájczi és amerikai tü­zérség toborzás útján, hivatásszerűleg van alkotva. Az képezi a seregben a töm­böt, mely körül a keretek csoporto­sulnak. Nem is állította soha senki közülünk azt, hogy a honvédség tüzérsége­i a rö­vid honvédszolgálati idő szerint oktatott egyénekből alakíttassék. Mi csak azt kí­vántuk, hogy a honvédségnek tüzérség adassák. A módozat egy későbbi, másod­­rangú megoldási kérdés. Hogy Andrássy gróf ne mondja, hogy csak opponálunk, egy pár szóban felho­zunk egy módozatot. Szükséges a közös hadseregben keresz­tülvinni a territoriális rendszert, ennek egyik következménye lenne, a tüzérség dislocatiója is. Magyar tüzér, tudtunkra, 8 ezredben van. Ezek tehát kiegészítő ke­rületeikben, a szolgálati idő alatt is ta­nítnák a honvédséget a tüzérség azon technikai ismereteire, melyben mentül több katonát részesíteni szükséges és mely szükség esetén jó szolgálatot tehet. Hová magyar nem jut , tanit a német. A gyakorlatokra jók lesznek a közös ágyuk. Ez az átmenetes intézkedés. Azalatt a közös hadseregből kilépők­ből, és másfelől toborzás útján szerzett tüzérség képződnék és 2 év alatt kiké­pezve lenne. Budgetünket ez aligha emelné 1 mil­lióval, de aztán lenne használható kato­naságunk. És nem dobnák ki haszon nél­kül a többi pénzt se. Mi az így kiadott pén­zt nem sajnáljuk, de a kormány és jobboldal sajnálja — no de 31-szer ennyit adott a közös ügyekre. Princ­illae lacrimae! — Az osztrák államvasut igaz­gatósága jelenti . Miután a F. Cs. éjszaki vasút a bécsi pályaudvarra szánt gabonát és lisztet is­mét átvesz, a cs. k. szab. államvasut társaság ál­lomásain is az oda szállításra való felrakás is­mét megkezdődik. Továbbá jelenti, hogy f. évi Márczius 1-jétől kezdve az államvasút bécsi pá­lyaudvarán valemennyi jelenleg alkalmazásban lévő fekbérmegszorítások megszüntetnek. TARCZA: „A nők az alkotmányban.“ (Vígjáték 3 felvonásban. Irta Tóth Kálmán. Első előadása febr. 24-én.) (y. y.) Egy új alkotmányos korszak nyílt meg a nemzet előtt — mondá egy nap Krisztina asz­­szony (Szathmáry L-né,) csöndes kedélyű fér­jének , Bánfalvi Boldizsár, (Szigeti József) föld­­birtokosnak , — alkotmányos korszak, melyet nemcsak a férfiaknak, hanem a nőknek is föl kell használni. Okvetlenül el kell határozni, hogy Pestre megyünk. Erre int az új korszak, erre hív föl az alkotmány !“ „De hát mi közöd neked az alkotmányhoz?“ kérdé férje, félig nevetve, félig boszankodva. „Nagyon sok közöm van.Hát miért vannak most nekünk minisztereink,államtitkáraink, miniszter­tanácsosaink és aranyos gallérú honvédőrna­gyaink ?“ „No kétségkívül azért, hogy a hazát szol­gálják.“ „Igen, s ezenfölül azért, hogy a mi leányaink miniszternék, államtitkárnék, minisztertanácsos­­nék és aranyos galléru honvédörnagynék le­hessenek.“ Szóval,Bánfalviné fenhéjázó s meglehetősen ra­vasz asszony, ő egyetlen lányát Ilkát (Lendvai­­né,) szeretné minél jobban adni férjhez, s a fa­lusi gavallérokat, még a főszolgabírót is ki­csinyig mert ennek is az anyja csak egy kisvá­rosi levéltárnok leánya. Átalában nagyon előíté­letes. Bercseyt (Lendvait,a­ki valaha derék hon­védtiszt volt, most pedig munkás, életrevaló férfi, ki nem állhatja, mert Leffler zsidónak gyárat épített a pénzért, a mit lealázónak tart. Leánya ellenben nagy rokonszenvvel van iránta, s örömest hallgatja, midőn munkáiról s a régi honvédgyőzelemről beszél, s meg is csókolja rejtve hordott érdemjelét, de az neki is szöget üt a fejébe, (hogy ne, mikor anyja annyit emle­geti!) hogy a zsidónak gyárat épített a pénz­ért. A mama nem ilyen parthieról álmodik, Pes­ten, a­hová menni készül. De hogyan ? Hát úgy, hogy férjét képviselőnek szánja. Az öreg úr meg­­ütődik ezen , szabódik, ellentmond, mert hisz nincs hozzá se hajlama, se hivatása; de neje sírva fakad, a székre dől — s ezt ő nem tudja kiállani, s utójára is azt mondja: csak ne sír­jon, inkább elmegy ő római pápának is! S a furfangos asszony megkezdi a korteske­­dést. Először két falusi barátnőjét: Cseleinét (Hirtling Mária,) s Pitvarosinét (Horváth Teréz), kiknek férjeik jó kortesek, kávé közben nyeri meg, leszólva az addig pengetett jelöltet, kiről utójára felebarátilag azt is kisütik, hogy váltó­­hamisitó, az apja zsidó volt, ő maga iszik, (pe­dig egyik sem igaz, hanem hát haragusznak rá!) s ez asszonyok kávéval koc­czantva. Üdvözlik a belépő Bánfalvit, mint a kerület képviselőjét. Aztán Bánfalviné a legnagyobb szájú profes­­sionátus kortest, Borbócs korcsmárost, (Réthi) vesztegeti meg, ki eleintén nagyra tartja magát s dicséri a másik jelöltet, mígnem négyszáz fo­rintot apránkint zsebre rak, s akkor neki fordul annak, a­kit az elébb dicsért, azt mondván, hogy hisz ő más valakit értett. „Borbács bácsi“ (így hívja most a nagyságos asszony) körülkalazi­­rozva és fölpénzelve, megígéri azt is, hogy mind­járt fáklyászenét hoz az ablak alá, van neki hozzá fáklyája, zászlója elég, még a múlt válasz­tásról. S „Borbács bácsi“ meg is teszi, a­mit ígért. Nem sokára hangzik a zene és kortesdal, Bánfalvi pedig, kit neje belevitt az „állapotába, izz­ad, hogy most már mint beszéljen a válasz­tókhoz, mikor ő nem szónok. Neje ezen is segít. Majd súgni fogja ő hátulról, mint a­hogy a képvi­selőházban is szokták, úgy is történik. Az ablak alatti kacskaringós, üdvözlő beszédre súg neki egy kurta dikeziót,melyben a „pragmatica sanc­­tio“ is benn van. A sokaság éljen ez s berontva a szobába, a kántor eldicséri a nagyságos ur ,,hyb­­lájai“ mézzel kent ajakát, s azzal vállukra kap­ják, hogy a szegény embert — neje akarata szerint képviselővé tegyék. A második felvonásban már Pesten vagyunk. Bánfalviné fenhéjázva jár a városligetbe kocsiz­ni, a színházi páholyba csevegni, s a képviselő­ház karzatára is,mely — mint már előbb kifejező — azért van, hogy ott „a mamák a nemzet fiainak bemutassák a nemzet leányait.“ Bánfalvit pedig arra is rá­veszik, hogy egy új részvénytár­sulat egyik főalapítója és leendő igazgató taná­csosa legyen. Ezt az „első magyar patkó társulatot“ egy kó­bor szédelgő: Szelei (Nádai) tervezi, ki tudván, hogy ilyesmihez Magyarországon legelőször is egy mágnást kell fogni, megfogta Szlankamé-­­ nyit, (Szerdahelyi), egy nem rosz jellemű/de üres­­fejü bárót, ki Ilkának •—• nagy hozomány remé­nyében s a fenhéjázó mama örömére — ugyan­csak udvarolgat. Bánfalvinak ép e napon kell aláírni a társulat számára egy 20,000 ftos kötvényt, a­mi Szeleire igen fontos dolog, miután ő a „Fidulla“ társulat pénztárából előlegeket engedett meg magának, s ha ezt másnapig helyre nem pótolja (a­mit csak a kötvény útján remél), akkor szöknie kell. Az ügy tehát sietős­­ neki. Az öreg úr, ki „egy ki­csit igen jó ember“, fényes nyereményt ígérvén magának ez üzletből, a kötvényt már-már kész aláírni, de érkező vendégek meggátolják. Először is jó Bercsey, ki újságol otthonról egyet mást, többi közt, hogy a választók már várják az ovatióját; aztán inti, hogy a szédel­­gős részvényvállalatokba ne fektessen annyi pénzt; magáról pedig azt mondja, hogy azért jött Pestre, mivel szolgálatát föl akarja ajánlani az új honvédségnél. Bánfalvi csodálkozik, hogy nem kéri az ő támogatását, holott már eddig is hivatalért százötven folyamodást kellett­­benyúj­­tania, mert mindenki azt hiszi, hogy a képviselő mindent kivihet. Csakugyan jön Cseleiné is, ki­nek a korteskedés idejében Krisztina annyi mindent ígért, s három folyamodást ad át. Egyik­ben fiát, ki nem akar tanulni, kincstári­­számtar­­tónak kéri kineveztetni. (Mért nem mindjárt praefectusnak ? — kérdé az öreg.) A másikban Pitvarosiné kéri, hogy megbukott fiának en­gedjék el az érettségi vizsgálatot. A harmadik­ban egy ügyvéd özvegye akarna alkalmazást a postánál vagy távirdánál. S jön „Borbács bácsi“ is, a­kinek szintén hivatal kellene, (mert nincs kereset, ritkán van követválasztás !) lesz ő ka­­marális ispán, vasúti inspektor, a lánczhidnál jegykiadó, vagy akár drabant! Végre Bánfalvy egy ötvenessel rázza le a nyakáról,azt mondva még neki, hogy nejével csak holnap beszélhet. Neje, ki épen kilép, ez az élénk asszony, kit a hiúság megvakita, mind Cseleinét, mind Ber­cseyt lenézi, míg Ilka igen szívélyes jó régi jó is­­merősökhöz.A társaságban van Szelei is, kit Ber­csey megütödve lát, úgy rémlik, látta már egy­szer a müncheni jury előtt, de nem egészen bi­zonyos benne. Meg akarja akadályozni,hogy az öreg úr aláírja a kötvényt. Időt és bizonyosságot óhajt nyerni, s mivel nincs más mód, aláírás közben a tintatartót — tettetett ügyetlenségből — ráönti a kötvényre. Mindenki meg van ütőd­­ve ez ügyetlenségen, valamennyi közt legjobban Szelei, kinek — a „Fidulla“ pénzét nem tudván így helyre tenni — szöknie kell. A harmadik felvonásban a háznál nagy dol­gok készülnek. Bánfalvi végre megy szűz beszé­det tartani az esti ülésen a Bruttyán vize szabá­lyozásáról, mivel sok felől hallá, hogy a kerület csakugyan várja az óláliót, s a mi több: neje is nagyon sürgeti. Ez maga pedig estélyre készül, s minisztereket és pártvezéreket is vár. Minden kocsi zörgésre fölugrik, hogy tán nagy vendég jő , de a huszár tudatja, hogy csak a paplanos jött haza, vagy kőszenet hoztak. Végre csak­ugyan jő egy vendég — Borbács bácsi, de ez kelletlen vendég s a mama el akarja tolni, érté­sére adván, hogy minisztereket várnak. „Annál jobb, — mondja ez, — úgy se láttam én még minisztert elevenen, csak portréban.“ Végre is csak pénzzel lehet eltuszkolni. Aztán jó Cseleiné nevetve, s örvendve, hogy a tegnapi lenézést megbosszulhatja. Visszakéri a fia folyamodását, mivel — úgy­mond — a Bánfalvi protectiója nem használna már senkinek; ő ott volt a kar­zaton, midőn beszélni kezdett, megakadt, kine­vették, megbukott! Csakugyan leverve jó Bán­falvi maga is, s elbeszéli, hogy a „Bruttyán“ szó­ba úgy bele­akadt,hogy nem tudott kieviczkélni, bele­sült, kinevették, s azt se tudja, hogy jött ki a házból, de be is fejezte ám ezzel szónoki pá­lyáját örökre. Aztán megmutat egy hírlapot, melyben az áll, hogy a szédelgő, csaló Szelei megszökött. Apa, mama le vannak verve, csak Ilka nem, ki jobb szeret falun. Jön Szlankamé­­nyi, de megtudva pártfogoltja szép esetét, csak­hamar elpusztul végkép. Bánfalvi pedig mego­kosodva mondja, hogy ő otthon, a maga köré­ben mily tisztelt, becsült, elégült ember volt, de neje rávette, hogy kilépjen e körből, s ime itt a haszna, hanem le is fog mondani, s ha eddig női absolutismus volt a háznál, ezentúl dualis­­mus lesz. A mama azonban még nem tud le­mondani Pestről, midőn belép Bercsey, mint arany galléros őrnagy,­­annak nevezték ki,­ s most már a mama is más szemmel nézi, s midőn megtudják, hogy a tintatartó históriája sem ügyetlenség, hanem jó szándék volt, kettős öröm­mel fogják meg kezét, s az érkező vendégeknek úgy mutatják be, mint a boldog Ilka vőlegényét. Elmondva e vígjáték folyamát, talán e váz­latból is kitűnnek a mű érdemei és hibái. A kö­rültünk pezsgő életből merítve, elmés képekben tünteti föl a mai idő sok vonását és gyarlóságát. Az elemek, melyekből alkotva van, nem újak,de alkalmazásában, összeállításukban mégis elég eredetiséget látunk. Drámai szempontból ítélve, sem a cselekvényt, mely nem a jellemek, fejlő­déséből, hanem csak életképek folytatásából áll, sem a bonyodalmat, melyben a Szelei-féle intrika kevés leleményt mutat, nem emelhetjük ki; de az egész művet mégis érdekessé, mulatságossá teszik a helyzetek s hatásosan írt jelenetek. Az alakok nem fejlődnek ugyan szemünk előtt, s ismételve mutatják ugyanazon vonásaikat, de többnyire eleven situatiókban mozognak. Ha Bánfalvi a képviselőségre — neje nógatása folytán — maga is kedvet kapna, okvetlenül nyerne kémikai érdekességben, így, a­mint most van, neje — a mű hősnője — mellett elsekélye­ Bül. Borbács bácsi igen jól jellemzett alak s Réthy originális szeerepet kapott benne. Ilka halványan van festve. Bercsey a munka, b. Szlankaményi az üres uriasság, és Szelei a szé­delgés emberei, nem igen vannak egyénítve, s a „tendentiá“-t drámaiság nélkül képviselik. Az első felvonás — lesz­­n­tva a bevezető párbeszéd hosszúságát— valódi életteljesen, jellemzetesen van írva. A másodikban Cseleiné jelenete (a hi­vatalt kérő folyamodásokkal) a legsikerültebb. A harmadikban az érnek ismét emelkedik, s több élénk jelenetben érvényesül. Az egészet te­kintve : főértéke a korszerű életképezés eleven­ségében áll. Megemlítjük végül, hogy a politikai élet tengelye körül forog ugyan, de csupán az azzal kapcsolatban álló társaséleti gyarlóságo­kat teszi nevetségessé, a­nélkül hogy politizálna. S ezt mindenesetre érdeméül jegyezhetjük föl, szemben az ilynemű régibb kísérletekkel, me­lyek a politizálás száraz szikláin szenvedtek ha­jótörést. Tóth Kálmán mindenesetre érdekes és érde­mes művei gyarapítá a játékrendet, s kár, hogy e téren többet nem foglalkoztatja tollát. A sze­repek jól vannak kiosztva, de — tér hiányában — az előadás sikeréről csak közelebb szólha­tunk. C® Építsünk házakat. II. Nem lehet kétség a felett, hogy a lakás kér­désének megoldását viszonyaink között a kölcsö­nös önsegély elvével érhetjük el legsikeresebben. Pest város hatósága és a közmunkák tanácsa azonban e kérdést más után szándékoznak meg­oldani. úgy a város, mint a közmunkák tanácsa, maguk akarnak munkás házakat építeni és azo­kat a lakóknak a superítelési jog fenntartásával bérbeadni. Ha ekként a lakáshiányon némileg segítve lesz is, a kitűzött czél, hogy a fővárosi közönségnek minél nagyobb száma saját igényei­nek megfelelő házat tulajdonul szerezhessen, nem lesz elérve. A kölcsönös önsegély elvét sem a város sem a közmunkák tanácsának ezen intenziója kedvéért nem szabad feladnunk.Úgy is ki tudja mikor fog­­ az megvalósulni? Ezen tudat által vezérelve nem­­ marad­ más teendő, mint a közhasznú házépítő társulat megalakítását mielőbb foganatba venni. Az első lépés ez irányban már meg is lett kí­sértve. Ezzel azonban a kivitel még nincsen megin­dítva. A házépítő társulat megalakítására kikül­dött bizottság tagjai még —a tudtunkkal — a munkálkodást meg sem kezdték. A bizottság tagjai ugyan a házépítő társulat tervrajzát s az alapszabály javaslatot a közmunkatanács min­den egyes tagjának megküldték, de úgy látszik, hogy e tanács nem igen hajlandó a kiküldött bizottsággal egyetértőleg eljárni. A közmunka­­tanács talán maga fel akarja használni a munká­latnak azon részét, mely tetszését megnyerte s a többire nézve az egész ügygyel mit sem tö­rődik. Ezt ugyan nem állítjuk határozottan, de a hosszas tétlenség ama feltevést látszik igazolni. Az ügy jelen állásában tehát minden jel arra mu­tat,hogy az érdekeltek a kiküldöttek munkálko­dásától nem sokat várhatnak, ha csak ez ügyben újólag maguk is készséget nem tanúsítanak ama közhasznú társulatot megalakítani. Fő teendő, mindenek­előtt az orsz.m. iparegye­sület igazgatósága és nemzetgazdasági szakosz­tálya által kik­ötltött­ bizottságot azon tudatban megerősíteni, hogy annak tagjai nem puszta formalitás kedvéért neveztettek ki, hanem egye­nesen a végből, hogy úgy a városnál, mint a közmunkák tanácsánál, de főleg a nagy­közön­séggel szemben, minden alkalmasnak látszó lé­pést megtegyenek, mi­által a tervbe vett köz­hasznú házépítő társulatot mielőbb megtestesít­hetik. Ha a bizottság tagjai hivatásukat így fog­ják fel, akkor nem fognak várakozni, míg a vá­ros vagy közmunkatanács részéről munkára serkentetnek, hanem erélyesen hozzálátnak a dologhoz. Azon tanácskozmányok alkalmával, melyek a közhasznú házépítő társulat megalakítása tár­gyában tartottak, több oly javaslat hozatott in­dítványba, melyektől ha nem is teljes sikert, de az ügy előbbrevitelét bizton remélhetjük. Ilyen indítvány volt az, hogy e tárgyban felszólítást kell intézni a fővárosi iparosokhoz és munká­sokhoz s általában mindazokhoz, kikben meg van a komoly szándék a kölcsönös önsegély elve szerint házat építeni; továbbá, hogy a vá­ros hatóságát és a közmunkák tanácsát is rész­vételre kell felhívni; hogy a szükséges összegek előteremtése végett még a fővárosi pénzintéze­tekhez is lehet fordulni; és végre, ha mind­ezen lépések nem vezetnének sikerhez, a főváros bor­­zadályos lakás viszonyainak gyökeres javítását a törvényhozó testületnél kellene kérelmezni. A tanácskozmányban részt vett tagok közül néhányan azonban előre is kinyilatkoztatták, hogy miután nem áll négyszázezer írt rendelke­zésünkre, az egész közhasznú házépítési­ társulat megalakításáról szó sem lehet mindaddig, míg vagy a város vagy a közmunkatanács egy te­kintélyes összeget fel nem ajánl. És sajnos, e nézet a legáltalánosabb. Az emberek a kezdet nehézségeivel nem akarnak megküzdeni. Igaz, túlságosan vérmes reményeket sem táplálhatunk, mert a mi viszonyaink között kivált a kitartó takarékosságot nem igen lehet számba venni. De mindezek daczára is az egyszer üdvösnek felismert házépítési tervről nem kell lemonda­nunk. Ha a vállalatot a maga egész nagyszerű­ségében nem lehetne kivinni, kísértsük meg azt kisebb alakban. Ezért is nagyon jó volna, ha a kiküldött bi­zottság mielőbb egy gyűlésre hívná meg azokat, kik a közhasznú társulatba lépni készek. És mindjárt e gyűlésen történjék intézkedés arra nézve, hogy a társaság ideiglenes bizottsága haladéktalanul megkezdhesse úgy a pénzek gyűjtésére, mint a telekvételre irányzott lépése­ket, hogy az építést még e tavaszszal meg le­hessen kezdeni. A közhasznú házépítési társulatról a „Hon“-­­ ban e tél elején a lényegesebb pontok, az orsz. iparegyesület által e tárgyban közrebocsátott emlékirat és alapszabályjavaslat nyomán rész­letesen közölve voltak. Ezeket tehát nem akarjuk ismételni, csupán azt az egyet hozzuk emlékezetbe, hogy az ezen tervek és elvek alapján létesítendő társulat, minden eddig alakul­­a hason­­nemű társulatok között a leg­tökéletesebb szervezettel bír­­n­a , mit mindenki kénytelen lesz bevallani, ki e tervezetet behatóan áttanulmányozta és meg­értette. A­mi pedig magát az egyes házakat il­leti, ezek a Sieb­reich Károly mérnök úr készítette tervek szerint, melyeknél csupán a helyben szokásos anyagok és az uralkodó árak vétettek számítási alapul, a lehető legaiányo­sabbak lesznek. Egy-egy házacska 3 szobával és­ együtt szükséges helyiségekkel, kerttel és ud­varral, kerítéssel stb. 1600 sőt—­még—egysza­­­rúbb módon szerkesztve 1200 ftért előállítható. Föltéve már most, hogy az adómentesség leg­alább a törlesztési időre megadatik, az egyes házbirtokosok a jelenleg fizetett házbér feléért sokkal kényelmesebb lakást nyernek a mostani­nál, és ezen felül még a házat tulajdonul is megszerzik. Mert egy 3 szobás lakás a szüksé­ges mellékhelyiségekkel, jelenleg 6-7 száz fo­rintba kerül, míg egy ily házacska ez összeg fe­lével tizen­három év alatt bőségesen törlesztve van. De eltekintse ezen, a házépítés lényegét illető kérdésektől most főleg egyes apró kiviteli for­malitásokra kell ügyelnünk, miután az egész ügy csupán ily csekélységek miatt maradt füg­gőben és nem halad előre. Ha tehát az ez ügy­ben kiküldött tagokat és nevezetesen Horn E., A képviselőház pénzügyi bizott­sága­­tegnapelőtti ülésében a pénzügyminiszter előterjesztette az 1849—1867 ig fennállott közp. kormány közegeinek nyugdijaira vonatkozó ki­mutatást, — benyújtotta a nyugdíjasok jegyzé­két és részletes kimutatását az előirányzott ösz­­szegnek. A bizottság az 1870 : IX. t. sz. alapján meg­szavazásra ajánl 280,000 frtot, mert meggyőző­dött arról, hogy az osztrák kormánynyal az ezen nyugdíjazások hovatartozása iránt folytatott tárgyalások eredménye és a nyugdíjasok lét­száma ezen összegnek megszavazását motiválja és szükségessé teszi. Ezután a közmunkatanács költségvetése tár­gyaltatott. A bizottság azt megszavazta az egyes tételekben eszközlött több módosítással, így az Albrecht-út kiszélesítésére felvett össze­get egészben nem szavazta meg, mert ezen útvo­nal kiszélesítését nem tartja elhalaszthatlannak, hogy azonban a jövőben lehetővé tétessék ezen útvonalnak 8 öllel való kiszélesítése, a szükséges telkek kisajátítására megajánlott 36,040 frtot.­­ A Buda-Pest szabályozására és szépítésére néz­ve kívánandó tervre előirányzott összegnek csak felét szavazta meg a bizottság, mert az 1870 : X. t. sz. értelmében e költségek egészben nem terhelhetik a sorsjegy-kölcsönt. Az állami számvevőszék részére utólag kért 8000 frt is tárgyalás alá vétetett s a bizottság tekintettel az első berendezés szükségleteire, megszavazta az összeget A fiumei provisorium és királyi biztosság részére kért póthitelről szólló törvényjavaslatból a bizottság a kormányzóság költségeit több módosítással és a költségek rész­letes rovatonkénti felvétele mellett elfogadta a póthitelről szólló t.javaslatot újból szövegezte, az 1870-ben megszűnt kir. biztosság költségeit azonban a t.javaslatból, mint a zárszámadások alkalmával igazolandókat kihagyta. Hétfőn a bizottság tárgyalás alá veszi a cul­­tusminisztérium költségelőirányzat tárgyalása alkalmával a bizottsághoz utasított, számos mó­­dosítvány tárgyalását. — A „Pesti népkör“ t. tagjai felké­retnek vasárnap, e hó 26-án d. u. 4 órakor, a politikai discussionál minél számosabban meg­jelenni. Előadó: Vasvári Kovács Ferencz, a franczia viszonyokról. — Reiser Béla, jegyző.

Next