A Hon, 1871. június (9. évfolyam, 125-148. szám)

1871-06-03 / 127. szám

127. szám. EL évfolyam. Reggeli kiadás, Fest, 1871, Szombat, jumm 8. Kiadó-hivatsE: Ferencziek­ tere 7. u. Másztok e 1611 s«t««i a f jb Postán bti.jT«, v*£y Sítd.anan­teB feáuhoz hor'jT« «■eRjLft'li ás tsto­ki*ii4.-­­gyütt: l hónftjb­» ....................! ftfc 86 tii 3 hArmpi» .....................5 , fii) . 6 Jtóuu}¡r.i ... . . . M „ — „ Ab esti küldiU postai kii?ATiktfll›U.»"frf feliilfizetés n­avonkii­t . . i!» ki. Ab. előfizetés sut ki föl v tón minden itfeapfca» msRkosfűtetö, » ennek bármely napján történik tg» i/.frjdenkor a hó «(»ft napjától ing szántottatni. H­ON POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. trerfceaztéji iroda: Feranteefe fs*re 7. tz. Boigtatást «1 i­­­s 9 tissibus iJyfére bati!­sor» . . . 9 te. j. Bél­egdij minden baigtólásért . . 30 kr. ftsijadelnes aiirdatfeek többsafite wel­let» kedvezőbb föltételek «iatt vet­juk föl. —«­­Nyiít-ták­ 6 hasábos pátit sorért. . .íré kr. ©©F* Az előfizetési és idrdetméityiiiij a l»p kiadó-hivatalába küld emle. E lap Ksaallemi részét illető mindojt köm* kim&ny » azerkesztüségbez intézendő. Bé­monhttlen levatok csak ismert tesektffj Ssgrdtetürtk »L — B torotok nem »rtadtan­ vissza. ff Előfizetési felhívás A HON IX-ik évi folyamára. Egész évre......................... 22 frt — kr­ Fél évre.......................... 11 frt — kr. Negyed évre .................... . frt 20 kr. A p esti kiadási postai kü­lönküldé­seArt fe­lifizetés havonkint. 3© kr. fy SCSI©« «WBtetM ?v*tMi nm küdzsá, wsrt geakl mv­ fiassaftíjá, » w»ft&«X eg/everSte?) X» * ■pésat gesatal ataiv togozással kálózul, ment rautek bAmenteelté^ mák § krsjesársa feerSi A „ECIJ UadéUTAtemn. pWMMglgM^ggpg^ ft PEST, JUNIUS 2. Az uj európai sulyegyen. A figyelmes politikus előtt még na­­gyobb érdekkel bir Francaia­ország kü­szöbön álló szervezkedési procensusa, mint azon iszonyatosan érdekfeszítő drá­ma jelenetei, melyek csak most folytak le, s melyekben alig talált az emberi szel­lem egyetlen megállapodtatási pontot, mely Európa valódi haladására alapot képezzen, annál többet arra nézve, hogy a történelemben eddig vezérfonalul elfo­gadott haladás, szabad fejlés és embe­riességre nézve kétségbe ne essék. A Machiavelli-féle alapeszme, az álla­mok területnagyságára, népességére és hatalmára fék­etett súlyegyen eszméje két­­ségen kívül túlélte magát. Keletkezése ide­jében nemcsak jó volt az, hanem egy­szersmind haladásnak volt tekinthető, ma már túlhaladott álláspont. Azóta, különösen a forradalmi korszak megnyílta s a közművelődés, közlekedés nagymérvű haladása után, nem tartható többé. Ma már, mint a divat kódját, a politi­káét is föl kell fordítani, s vagy a régi formák közül valami a mai keretbe illőt forogni vagy az új eseményekhez uj for­­­pát teremteni, hogy a serpenyő föl ne billenjen s a szabadság és közmivelődés haladására a garantiák előteremtessenek. Emlékezhetünk, hogy IV. Henriknek az az eszménye volt Európa végleges és állandó szervezésére, hogy megfelelőig az egyes nemzetek hajlamai és történeti fejlettségének, az államok akként állíttas­sanak össze, hogy részint respublikál, ré­szint alkotmányos, végül absolut igazga­tás alatt állandósulván meg, — a szabad­ság kivivőit előnyei biztosítva legyenek s a had és béke ügyét, egy az összes hatal­mak képviselőiből összeállítandó congres­­sus döntse el. Ezt a fájdalom — még most három század után is csak kegyes óhajtásnak kell tartanunk; de, hogy a legújabb kor­szak és a szabadság igényei, valamely ezen szép terv alapeszméjének megfelelőt követel, azt józanan alig lehet elvitatni. Az egyéni és közszabadság, az általá­nos mivelődés haladása garantiákat köve­tel és épen ez az a szempont, melyből Francziaország jövője oly roppant fontos­sággal bír mind Európára, mind az egész emberiségre nézve. Fájdalom, ha e pillanatban Európa po­litikai helyzetét, intenzióit tekintjük, a fennebbi szempontot illetőleg kevés vi­gasztaló jelenség áll előttünk. A nagy német császárság, melynek irodalma és bulletinéi oly lenézőleg be­széltek egykor a még le nem vert „dicső­ség nemzetéről“ : a győzelem után teljes mértékben örökölte a levertnek kigunyolt hibáját s míg amott a politikai és erkölcsi halállal vívódó összetöri eddigi isteneinek bálványait, H­amaz épen ezen új bálvá­nyok felállításán és megkoszorúzásán töri fejét. Nem példátlan eset a históriában, így fogadta el a győztes Makedón a meghódí­tott persa elpuhító szokásait, így a Róma hamvain épült keresztyénség, a pogány Caesarok erkölcsrontó fényűzését. Nem példátlan, de nem is vigasztaló, mert határozott visszaesést jelez. A her­­czegesített, mindenható porosz miniszter egyenes és közvetített nyilatkozatai pedig e jelzést már mint határozott akaratot mutatják be Európának, a­midőn a ha­talmas úr a világ összes liberálisom­jának fülébe dörgi: „lasciate ogni speranza.“ Ezért ugyan nem fogunk fölhagyni a haladás reményével, de fel kell hagy­­­nunk azzal, hogy talán pár évtizedig Né­metország a valódi szabadság ügyében — mint hivatva van — vezérszerepet ját­­szik; sőt a­mit a legközelebbi időkben várhatunk tőle: az épen az ellenkező, a reactio. És ez könnyen megteremheti ha­tását közvetlen szomszédaira: Ausztriára, Olaszországra. E helyzet megfontolása kulcsot ád azon kérdés fontosságához, mely Francziaor­szág jövőjének nyitja. Hiában, Francziaország sorsában meg szokták Európa liberálisabb nézetű em­berei a szabadság ügyét is látni, s midőn a legközelebbi időkben mindent, de min­dent koczkára vetve láttunk, nemcsak Francziaország sorsáért remegtünk. Most épen oly aggálylyal nézünk arra, hol áll meg a roppant lökést kapott szen­vedélyek ingája, s meg kell vallanunk hogy a kilátás még eddig e tekintetben sem vigasztaló. Azoktól, kiknek semmi koc­káztatni valójuk nem volt, nem csodáltuk — bár iszonyodtunk tőle — ez embertelenség és féktelenség tényeit, de hogy „a rend em­berei“ ép úgy a brutalitás végletéig men­jenek, — ezt nem hittük, ez kétszeresen szomorító és megdöbbentő. Hol és mikor fog tehát megállani az inga? Kiktől várjuk, hogy a mérséklet­nek példáit mutassák és sárkány­fogak elvetése és a boszu fölidézése helyett, siessenek a szív csendjét és úgy helyre­állítani, mint ama külső békét, melyre e félig elvérzett nemzetnek oly nagy szük­sége van? Remegünk azon gondolatra, hogy Fran­­cziaország belső halálos küzdelme még tovább tarthat; szervezkedése, megszilár­dulása a szabadság alapján s haladása egy jobb út — a nemzet tömegének mi­­­velődése — felé még évekig huzódhatik, holott Európa szabadabb alkot­­mányú országainak sorsa nagy részben függ attól, hogy e sír­ja széléről visszatérő nép egy szilárd és szabad köztársasági állammá tömörüljön. Egy ily állam, visszatérve a régen el­hagyott egyszerűség tűzhelye mellé, vis­szanyerve nemzeti öntudatát, egykori ru­­gékonyságát és pezsgő tetterejét; föltá­masztva azon nagy szellemeket, melyek az alsó Európát egykor fölrázták, —hely­reállítaná azt az uj egyensúlyt, melyet Európa és az­ emberiség haladása követel; és épen oly megbecsülhetetlen szolgálatot tenne a dolgok új rendjében magának és Európa szabadságának, mint a minő kárt okozott azon iszonyú jelene­tek által, melyek a szabadság valódi ba­rátainak szivét is megdöbbentették, a míg a reactió ujjongott „erkölcsi“ diadala mámorában. TÁRCZA: Eppur ii m­aoveX (És mégis mozog a föld !) Hegény hat kötetben. Irta Jókai Mór. Negyedik kötet. (Folytatás.) Mi van a fenyők mögött ? Ez órától fogva Katinka nem szólt többet Kál­mánhoz. Gyűlölte őt. Érezte a megaláztatást a két vadászkaland moráljában. Ugyanazon férfi az egyik asszony mellett gyáva bölcs, a másik mellett eszeve­szett hős. Ő akarta Kálmánt megszégyeníteni Decséry Dorothea előtt, s mennyire megalázta Kál­mán­­t­­ . Oh azért nem dobta el magától. Ne higyje azt sola a kegyetlen ifjú, hogy egy asszony­t, a­ki csak szerelmének élt, úgy el lehet magától szakítania, azzal a szóval: „most már mást sze­retek“. Még sokszor keresztül fog­­ botlani ab­ban a fényes pókszövetben, a­mit egy megbán­tott asszony haragja ujjain átkötöz. Még most csak főzi magában, hogy mit tegyen? * » • ♦ ♦ A vadászat után az egész vendégsereg ki volt­­ fáradva, s mindenki meg volt elégedve azzal a­­ rendezéssel, hogy kiki hazamehetett a maga pa­­­­raszt házához, s ott fesztelen kényelembe tehet­­­te magát. Az urfiak még este sorba vették a hölgyes házakat,­­ Bunkó bandájával serenádot adtak az ünnepelteknek, azután hagyták őket aludni, reg­gelig egy kocsizörgésnek sem volt szabad meg­­háborítani a pihenők nyugalmát. A statutio ünnepélyes végrehajtása a szabad­ban történt meg. A derült idő kedvezett a szer­tartásnak. A zöld pázsiton hosszú asztal volt fel­állítva, annál elnökölt a beiktató alispán, szé­keken, lóczákon körülülték az asztalt a meghí­vott vendégek, első­sorban a hölgyek és urak, másodikban a parasztok. Katinka is megjelent. Kissé későre is készült el a reggeli toilettjével; fekete lovag köntöst vi­selt, piros hajtókával, lóháton jött ide ; Idején prémes négyszögű lengyel kucsma volt, fehér tollal, öv helyett aranynyal áttört schawl szok­ta karcsú derekát. Abból, hogy legkésőbb jött, az a jó támadt, hogy mindenkit fölkeltett maga előtt, a ki az ő számára fentartott hely előtt telepedett le s leg­alább mindannyinak jutott valami selyem ru­hája suhanásából, ragyogó szeme pillantásából és parfümje futó illatából, a­míg végig feszengett az egész soron, miután az ácsorgó paraszttömegen nem akart keresztül furakodni. A szertartás szokott hivatalos komolyságával ment végbe; a birtokbavételt igazoló okiratokat felolvasta a megyei főjegyző, mire következett volna a birtokot jelképező hant ünnepélyes át­adása. Előre el volt az készítve egy fatálban,egy ökölnyi pázsitdarab, közepéből kinőtt fiatal fe­nyővel, a lágy földbe benyomkodva fényes ólom­­­éret, czinober és malachit darabok, s ragyogó marmarosi gyémántok. Mind a kordiczai urada­lom terményei. Ezt kellett a beiktatottnak maj­dan kezébe adni. Előbb azonban hangos felszóval fel­nivattak a jelenlevők a főjegyző által, hogyha netalán va­lakinek kifogása volna e birtokbahelyezés ellen, óvástételít most itt a helyszínen végezni el ne mulassza. Mindenki el volt rá készítve, hogy az az előre­­nyúló nyakú ember ott az asztal végén azért fu­­rakodik olyan keményen az asztalhoz, mert ő protestálni jött ide. Aszályinak hívják. Tegnap óta semmivel sem lett kellemesebb, a medve elöl menekülés a vadrózsa bozóton keresz­tül az arczából c­aldeai ábécze lapot csinált. — Én protestálok ! — kiálta hosszú kezét az asztal közepéig benyújtva, hogy mutató ujja he­gyével a zöld posztót megbökhesse. — Kérem ezt jegyzőkönyvbe vétetni. A főjegyző komoly képet csinált hozzá sem nyúlt a tollá'uois, hanem tréfás hidegvérrel mondá rá : — Már be van írva. A társaság nevetett. Aszályi pedig folytatá : — Protestálok és óvást teszek, mint tekinte­tes nemes, nemzetes és vitézlö Gődénylaki Csol­­lán Bertalan urnak, úgy is mint nagyságos és tekintetes sátorallyaujhelyi Sátory Katharina asszonyság törvényes férjének és így gondnoká­nak meghatalmazottja. — Hazugság! hazugság! hazugság ! Kiálta fel indulatosan Katinka, korbácsa gombos végé­vel ütve ugyanannyit az asztalra. — Kérem szavaimat protokollumba vétetni! Recsegett Aszályi hangja. — Már be vannak írva — előre! monda go­nosz nyugalommal a főjegyző. — És az én szavaimat is utánuk ! kiálta Ka­tinka, korbácsnyelével ütögetve azt az f,kozott protocollumot. — Majd azokat a margóra. A közönség nagyon mulatott ezen a tréfán. Rozályinak még egy dolgot kellett elmondani: — A tiltakozás okai elő fognak adatni egy esztendő lefolyása alatt a tekintetes királyi tábla előtt. — Ez is be van már írva. Monda a főjegyző. : Tessék megnézni a jegyzőkönyvet. A hallgatóság nevetett a tréfás ötletnek, mint a mikor valakinek az adomája végét előre kita­lálja a másik, a kinek mondja. Hanem Aszályi nem ment oda megnézni, mi van a protocollum­­ban ? Dehogy nézze ! ő megtette, a miért ide volt küldve, s azzal igyekezett kikeveredni a soka­ság közül s eltűnni akármerre , ráhagyva a töb­biekre, hogy vivátozzák majd meg a földesúrit, midőn a jelvényes hant átadatik neki a birtok képében. Pedig az a tréfa, a­mit Csollán Berti ezzel a pajkossággal rögtönzött az ő kedves barátjának, Bálvándynak, nem volt olyan csekélység. Ez a játék nem megy tökmagba. Csollán Berti ugyan nem fog a törvényes egy év alatt semmiféle indokokat bejelenteni a kirá­lyi táblán, hanem Bálvándynak ez mégis egy évi kordiczai jövedelmébe kerül. Mert a kordiczai uradalom Az egynéhány négyszög mértföldnyi erdőből, melyből ha a birtokos egy fogpiszkálót magának lemetszett, hát azzal annak az egész évi haszonvételét ki­­­merítette. Fa van, de itt nincs, sem vevő hozzá. A­mi főjövedelmét képezi, az a huszonkét falu jobbágya által fizetett dézsma, robot, füstpénz és kocsmáltatási jog. Ez sokra megy. De most az a huszonkét falu egy esztendeig egy árva garast sem fog fizetni Bálvándynak, mert mindenki azt mondja: hát ha nem te vagy az igazi földesur ? holnap jön utánad a másik s az újra megveszi rajtam. - - Hátralékokat behajtani pedig — hogy mit jelent? azt tudják, a­kik próbálták. Tehát ezzel a tréfával egy év jövedelme a kútba van ejtve. De futott is a tett színhelyéről Aszályi, a­hogy csak négy mokányló vihette a szekerét, melyet jó közelbe rendelt, hogy rögtön menekülhessen, a­mint idejét látja. Puskát nem vitt ő magával védelemre, de a gyorsaságban bízott. Jól tudta, hogy kétszáz forint a bírsága egy olyan „actus majoris potentiae“ elkövetésének, mint mikor például egy nemes embert keményen eldöngetnek, s kétszáz forint Bálvándy úr előtt nem nagy pénz. Igaz ugyan, hogy ez azzal a másik kétszázzal, a­mit Csollán Berti ígért jutalmul, épen négy.­ De mégis úgy hozta magával az ízlése, hogy jobbnak találjon kétszáz forintot veretlenül, mint négyet bevert fejjel. Annál fogva ugyan örült, mikor látta, hogy senki sem nyargal a szekere után , hogy nem üldözik. Hiszen neveltek rajta. Tréfának vették. Azonban mikor legjobban örülne a szerencsés megmenekülésnek, egyszer csak rákiáltanak a mély útból: „megállj !” A kiáltás asszonyi hang volt és szemközt jö­vőtől eredt. P. Szathmáry Károly. — A baloldali kör tegnap esti (jun. 2.) értekezletén a pestvárosi kölcsön bélyeg­­mentességéről szóló törvényjavaslat és az ame­rikai államokkal (Egyesült státusok, Chili, Peru stb.) kötött szerződések tárgyaltattak. Az első ellenvetés nélkül elfoga­dlatott, az Egyes, államokkal kötött szerződésben az „osz­trák-magyar állampolgárok“ — kifejezés, va­lamint Heust gr. közös kanczellársága ellen lé­tetett kifogás. — Az új igazságügyminiszer­ megvan B­i­b­ó István személyében. A Budán tegnapelőtt tartott ministertanács e javaslata felterjesztetett ő fel­ségéhez, kitől a megerősítést mára várják. Biztó, kinek ez ajánlat még pünkösd előtt létetett, a ministerséget akkor visszautasitá és vidékre rándult. Visszaérkezvén a fővárosba, már haj­landóbb volt annak elfogadására. E változás a „P. L.” szerint különösen Deák Ferencznek tu­lajdonítandó. Bittó a tartott reiniszertanácsban jelen volt és végül késznek nyilatkozott a tár­­cza elvállalására, de csak ad hoc, t. i. az első folyamodású bíróságokról szóló törvény végre­hajtásának idejére, tehát körülbelül a jövő or­szággyűlési választásokig. Másnemű reformmun­kálatokba nem akar avatkozni. — A m. kir. állam vasutépité­­szeti igazgatóság főnökévé, Pran­gen leköszönt igazgató helyébe Tolnay Lajos, a zákány-dombovári vasút volt­­igazgatója nevezte­tett ki, a­ki is e fontos állomást már el is foglalta. E változás folytán nevezett igazgatóság főbb állo­másai most már csaknem kivétel nélkül jeles ha­zai szakerők által vannak betöltve. Értesülésünk szerint az igazgatóságban már (!) magyar az ügykezelési nyelv. Néhány szó a tanfelügyelői intéz­ményről. Ha valaki azt állítaná, hogy jelenleg ezen ügyet feszegetni épen nem időszerű, mivel a tanfelügyelőségek kérdése nincs napirenden, annak tévedését teljes szívből megbocsátva, bá­torkodunk azt hangsúlyozni, miszerint az álta­lünk jelenleg tárgyalás vagyis inkább szel­lőztetés alá vett ügy mind időszerű, mind napirenden levő országszerte. Minden intézménynek, mihelyt az áthaladta a tervezgetés, eszmeiség körét, s életbe lépett, két­ségtelenül főpróbaköve az i­d­ő. Az idő mutatja ki a legkézzelfoghatóbban minden előzetesen el­méletileg megállapított intézmény kirívó gya­korlati hiányait. Miután pedig a tanfel­ügyelők kineveztetéséről a most lefolyt május hóban épen két év telt el, önkényt előtér­be tolakodik azon jogos kérdés, vajon ezen az ország, a szegény nép pénzéből meglehetősen jutalmazott intézmény, két év után megfelelt-e azon remények és­­várakozásoknak, melyeket hozzá kötöttünk ? Immár elérkezettnek látjuk azon időt,midőn a tanfelügyelők elé ezen felszólítással léphetünk: adj számot sáfár­kodásodról ! Azonban körülményeink, viszonyaink s mond­juk ki: összes intézményeink sajátszerű viszo­nyai gátolnak abban, hogy ezen különben egé­szen jogos felhívást azokhoz intézzük, kiket köz­vetlenül illet, t­i. a tanfelügyelőkhöz, s igy mé­’ felé kell fordulnunk, — azon közeghez, mely első volt életrehívásukban, s ezen közeg a kormány.­­ Kimondhatjuk bátran, hogy mindazon hibákért, mulasztásokért, bo­trányok­ért, melyek ezen intézmény sarkába tapadtak, első­sorban a kormány felelős, az illető tan­­felügyelők pedig csak második helyen vonhatók felelősségre. Helyes-e vagy nem,a tanfelügyelői intézmény? erről most nem c­élunk szólni.­­ Mindenesetre szükséges, hogy legyenek jó kormánynak az e­l­e­mi iskolák körében felügyelő s jelentést­­tevő közegei, s ezek csakis az elemi iskolai fel­ügyelők lehetnek. Más kérdés az, mely itt megvitatás alá kerül­het. Va­jon országos viszonyaink tekintetbe vé­telével léptették-e életbe nálunk ezen különben sok tekintetben szükséges intézményt? Váljon nem csináltak-e némely uraknak, kik egy és más ok miatt komoly munkára nem alkalmasak, pompás sine criákat az ország különböző vidé­kein ? Váljon nem akartak-e egyrészt tanfel­­ügyelőséggel jutalmazni derék kormánypárti kortesvezéreket? Vagy magukat sokféleképen compromittál egyéneket tisztességes pensióba helyezni? Mindezen kérdések föl-fölmerülnek vidékenként, még­pedig , hogy a dolog tragi­kumából a komikum se hiányozzék — épen nem ellenzéki, hanem igen tisztességes jóravaló, még eddigelé úgynevezett deákpárti gondolkodó, s a maguk lábán járni tudó s akaró egyének ré­széről. Jogosultak-e ezen kérdések, ezen aggo­dalmak, ime lássuk. Midőn, két éve múlt már, az első kinevezések megtörténtek, tanférfiak és egyéb gondolkodó emberek körében jön átalános megbotránkozás, csodálkozás, majd derültség, mely utóbbi szerény véleményünk szerint a legveszedelme­sebb. Itt egy földbirtokos, ki derék törzsjuhá­­szatáról, amott egy tönkrejutott úri­ember, ki tömeges adósságairól, másutt egy törvényszéki ülnök ki szakavatatlanságáról, majd egy sokféle lében úszó egyéniség, ki igen bizonytalan múlt­járól, ismét egy olyan, ki pánszláv irányza­táról, s némely miniszteri hivatalnok ki semmi­ről sem ism­eretes — lőnek a legszentebb ügy élére állítva vezérekül. A szakkészültség, tanítói buzgalom s több efféle mellékes apróságok, a lehető legcsekélyebb mérvben lőnek figyelemre méltatva; s ekként már a kinevezéseknél, az egyének megválasztásánál elvetette a kormány a sulykot, s megalapította a közönség fejébe magát bevett azon felfogást, hogy nincs is a kor­mánynak komoly törekvése elemi iskoláink sa­nyarú, szégyenítő dolgain valamit lendíteni, s hogy a tanfelügyelőség nagyon előnyös sine cura. Hogy azonban ezen épület czifra tetőzete se hiányozzék, ha már szerencsétlenek voltak az egyének megválasztásában, s hogy legyen is mit jóízűen megnevezni a t.­er. közönségnek, a l­e­g­­demokratikusabb ügy szolgálatába állott s legtöbbnyire szaktudomány szűkében szenvedő tanfel­ügyelőket, mielőtt még tettek,­­ vagy tehettek volna valami jót vagy roszat, megtették nagyságos uraknak, királyi tanácsosoknak. ■ — Ez igen derék do­log, valószínűleg azért történt,­­ hogy az ille­tők készinletlenségi ellensúlyoztassák azon te­­kintélylyel, melyet emntett czim biztosit, s a szegény nép, az elhagyatott állapotban tengődő falusi tanító, természetesen azt tartozik hinni, hogy a ki a királynak tanácsosa, eo ipso o o­s ember s annak engedelmeskedni, az előtt térdet fejet hajtani elmulaszthatóan kötelessége. Mi azt hisszük, hogy sokkal inkább a dolog természetéből folyó, sokkal méltányosak!) lett volna, ha mind ezen lucus a non lucendo czim­­ elmarad, s a koldus aristokracia nem szaporit­­­­tatik, mind pedig főkép ha jegy-két derék, be­csületes s elismert tanító is kineveztetett volna. Ez­ emelte volna fel a tanitói kart azon porból, melybe hosszú századok bűnös mulasztása taszí­totta. Ez tette volna lehetővé azt, hogy öntudat­ra ébredjen minden a tanügy terén buzgólkodó ember, kiben akarat, képesség, buzgalom szuny­­nyahoz. Ha természetesen, a szegény tanítót bajos lett volna bevinni a nagyságos kompániá­ba, valószínűleg nem jól érezte volna magát azon körben, melynek férfiai, a sport nemes művészetében, vagy nimródi nagyúri passiókban gyönyörködnek. A másik hiba a népoktatási törvényben gyö­keredzik, s erről is megemlékezünk pár szóval. Tudjuk,hogy létezik úgynevezett megyei is­kolatanács, ez azon fórum, mely előtt a tanfelügyelő viselt dolgairól jelentést tesz, s ez azon fórum, mely ő nagyságát első­sorban kérdőre vonhatná. Mondjuk,csak vonhatná, de miután ő nagysága ezen fórumnak törvény szerinti örökös elnöke, azon felelősség, melytől itt félhetne, illustrius. A Lajtán­ túl, mely ország pedig nem sokkal demokratikusabb a mienknél, a következő intéz­kedések vannak : először a ki tanfelügye­lő akar lenni, bizonyos képesítési vizsgát tarto­zik tenni, s ha kinevezték, nem lesz “"'szerve c». tanácsos, hanem lehet azzá évek után, midőn már működésének története átalában ismeretes. Monarchikus államokban az ilyenféle jutalma­zás szokásos és jogosult,­­ a huzamos fárado­zás, működés után, ha egyéb jutalmat nem tu­dunk adni, eléggé méltányos is. Továbbá, m­á­­s­o­d­s­z­o­r, a Lajthán ton is van megyei kerü­leti iskolatanács , azon tarcsa különbséggel, hogy ott az iskolafelügyelő nem elnöke a ta­nácsnak, sőt tagja is csak az esetre, ha szava­zattöbbséggel beválasztatik, s ekképen emlí­tett, közeg által felelősségre is vonható, stb. Nem soroljuk fel a népoktatási törvény min­den egyes hiányait, azokról külön kell majd al­kalmilag megemlékeznünk; csak arra figyelmez­tetjük azokat a­kiket illet, hogy a tanfelügye­lőknek a népoktatási törvény hiányai igen sok kibúvó ajtót hagynak, s jelenleg úgy áll a do­log hogy ha tetszik a tanfelügyelőnek, tesz va­lamit, ha nem tetszik, a törvénynyel mindenkor kényelmesen takarózhat. Azt sem lehet helyeselni, miszerint két kate­gória van bureaukratice megállapítva, egyik az első osztálya nagyságos, másik a másodosztá­lyú tekintet;?? tanfelügyelői kategória, melyben az a nevezetes, hogy míg ugyanannyi, sokszor nehezebb dologgal terheli a másodtanfelügyelőt, addig tetemes különbözeted­ mutat fel anyagi ju­talmazás tekintetében. Ezt nem tartjuk sem he­lyesnek, sem jogosnak. Miért? azt majd elmond­juk más alkalommal. Ilyenféle botlásokat s hiányokat látván, vár­­ható-e, hogy kívánt eredménye legyen ezen in­tézménynek? Remélhető , az, hogy emeltessék a tanügy, midőn egy csomó ember, minden ko­moly felelősség nélkül országszerte saját kezére működik. Tegye a miniszter úr kezét szívére, hallgasson saját­birájára, s ezt fogja felelni: nem ! Óhajtjuk, hogy segítsen a kormány említett hiányokon, még­pedig segítsen mielőbb, addig míg ezen intézmény miatt panaszok, zúgolódá­sok hallatszanak, mivel ha átlép a gondolkodó közönség a boszankod­ás határain, s kineveti az egész tanfelügyelői sületlen humbugot, akkor már bajos lesz segíteni is. Reméljük, hogy a minister úr, ki évek hosszú során át tanár volt, a­ki tehát ex professo szak­ember, tapintatosan s haladéktalanul segíteni fog a tanfelügyelőségek hitel­vesztett állapotán,­­ azokat felemeli, s becsültekké teszi. Kun Pál.

Next