A Hon, 1871. augusztus (9. évfolyam, 175-200. szám)
1871-08-02 / 176. szám
176. szám. EL évfolyam. Kiadóhivatal: Ferenczsík-tere 7. sz. földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ..........................1 frt. 85 kr. 8 hónapra ..........................550 n 6 hónapra ..........................11 „ — „ Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban Megkezdhető , s ennek bármely napján történik, mindenkor a hó első napjától fog számittatni. Kernel 1 kiadás. Pest, 1871. Szerda, augusztus 2. HON POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési Iroda : Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási dijt 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beiktatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért. . .25 kr. Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza ■iaaaaaBHBBHMBBBBaaaí Előfizetési felhívás „A H O N“ IX-ik évi folyamára. Egész évre . 83 frt — kr Fél évre . . . 11 frt — kr. Negyed évre . 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint . . , 30 kr. BflT* Külön előfizetési iveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül. A HON kiadóhivatala. PEST, AUGUSZTUS 1. A választási eljárás reformja. A választási eljárás reformja legégetőbb kérdéseink egyike, főleg, ha a választási jog egész gyakorlatát felöleljük abba : t. i. úgy a választási kerületek felosztását, mint a követek kiosztását a népességre és a szoros értelemben vett választási eljárást. E kérdések megérdemlik, hogy egyenként fejtegessük. A mi követeink felosztása úgyszólván a népképviseleti elv megtagadása, mert midőn a 48-diki törvény 5. §. Magyarországra megszabja a 377 követet, azt mondja, hogy: „úgy a népszám, mint területi és közgazdászati tekintetek alapján“ van az kiszabva. Márpedig e hármas tekintet czélszerű volt ugyan átmenetes intézkedésnek, mert kímélte a történelmi fejleményt, sőt most is indokolható az, bizonyos határok között, de eddigi alkalmazásában, a felosztásban sok hiányosságot okozott, és, ami főhibája, a népességi mozgalmakra semmi tekintettel nincs, mert amint ki van szabva e §-ban Ó Aradtól Zentáig a városokra és az egyes megyék és kerületek mindenikére a követek száma, az úgy van most, 22 év múlva, és ha a törvény meg nem változtatik, úgy lesz 100 év múlva is, bármekkora változások állottak be vagy állandnak be az illető helyek és területek népességi viszonyaiban, így igen könnyen nálunk is oly állapotok állhatnak be,mint az angoloknál az 1832-iki reform előtt, amikor a száz meg százezer lakóval bíró gyárvárosok nem voltak képviselve a parlamentben, de a holt boroughok igen. E kérdésre fontos, és szükséges jó eleve felhívni a törvényhozás figyelmét, kivált ha arra gondolunk, hogy Magyarországon csak ez az anomália keletkezhetik, de Erdély 72 követét már most is a legnagyobb anomáliát feltüntető lakossági szám választja, mit nem csak a megyék, székely és szász székek különös fejlődésének szemmel tartása, hanem a 13 taxalis illetőleg nemesi hely történeti jogainak korszerűtlen tekintetbe vétele is okozott. Mindebből a következik, hogy amint Magyarországon kis mértékben és csak idővel roszabbuló arányban van tekintet a népességi mozgalmakra, úgy Erdélyben nemcsak arra nincs elegendő tekintet, hanem még a momentán lakossági létszám is tekinteten kívül volt hagyva. Hogy ez nem népképviselet, az kétségtelen. Mit kell tehát tenni ? Itt két út nyílik meg. Vagy az egész 5. § t és a VII. t. sz. erre vonatkozó határozatait el kell törülni és helyébe egy másikat hozni, mely megszabja ugyan az egész országra eső követek számát, de azután ezeket az újabb népességi viszonyokra való tekintetből osztja ki a megyék és városok közt. Ez megfelel a,, történeti hagyománynak, megfelel az európai eddigi szokásnak és ezenkívül ez után folytonosan érvényesíteni lehet az, 1748. 5. czikk amaz elvét, hogy tekintettel kell lenni nemcsak a „népszámra,“ hanem „a területi s közgazdászati“ viszonyokra is, így meg lenne kimérve a megyék és városok történelmi fejlődése is. Azonban ez eljárás mellett mindig meglenne az a nehézség, hogy a népességi mozgalmakból csak a törvénycikk meghozásakor létező ,momentán arányra lenne a képviselet fektetve, és a további fejlődésre nem lenne tekintet. De ezt részben indokolni és részben kijavítani lehet. Indokolni t. i. úgy, hogy a törvényhozás sokkal fontosabb functio, hogy sem az a népességi viszonyok minden hullámzását követhetné, és másfelől javítani lehet úgy, hogy e felosztás csak bizonyos időközre, pl. 10 évre tűzetnék ki és akkor revideáltatnék. Ez eljárás biztosítja a törvényhozásnak a kellő stabilitást, tekintettel van a népességi viszonyokra és a történeti fejleményt, valamint a 48-iki törvény fenebb említett hármas szempontjának tekintetbe vételét is lehetségesen. A másik reform itt radikálisabb és az amerikai iránynak felel, meg. Ez t. i. abban áll, hogy a törvényhozás csak azt az elvet mondja ki, hogy minden 30 vagy 40 ezer választóra (vagy más arányszámra) esik egy követ és azután ahány követ kerül ki e számarányokból, annyi képezi a törvényhozó testet. Ez Amerikában nem volt elettől fogva ugyan pragmatice kimondva, de miután minden 50 ezer emberre van szabva egy követ és miután minden terület, ha 127.000 lélekkel bir, külön állami jogot nyer és küldhet már egy követet a senatusba is, az 1812. deczember 15-ei (12-ik) pótalkotmány szerint, így ez elv gyakorlatilag érvényesül. Természetes, hogy ekkor a követek száma is folytonosan változik és alá van vetve a népességi mozgalmaknak. De ha ez elvet nálunk akarnák alkalmazni, akkor az a nehéz kérdés állana be, hogy a követek felosztását ki eszközölje ? Mert most, midőn a törvényben ki van szabva a követek száma az egyes törvényhatóságokra, ezek a választókerületeket megalkothatják, de akkor, ha Pest elvonja a lakót a megyéktől, ki fogja meghatározni, hogy mikor vesztik el a követet az illető megyék és mikor kapja meg e követet Pest? Láthatjuk, hogy ez úgy gyakorlatilag, mint tudományos szempontból nagy horderejű kérdés, és ezért ezzel, valamint a többi kérdésekkel máskor fogunk foglalkozni. Hegedűs Sándor: — Ipariskolai enquéte. Az országos magyar iparegyesület felterjesztést intézett volt a kereskedelmi és iparügyi minisztériumhoz, melyben felhívta figyelmét arra, hogy az országos iparegyesület által a fővárosban felállított négy ipariskola mintájára létesítendő intézetek tömeges felállítása és országos terjesztése iránt intézkedjék. A földművelés, ipar és kereskedelemügyi minisztérium az előterjesztés alapján enquete-bizottságot hitt össze, mely ma délelőtt tarta első ülését a nevezett minisztérium elnöki tanácstermében. Az illető bizottságban a kultusministérium, a kereskedelmi minisztérium, a budai József műegyetem és az országos iparegyesület voltak képviselve. A tanácskozás tárgyát azon emlékirat képezte, melyet az orsz. iparegyesület „az ipariskolák szervezése és elterjesztése tárgyában kidolgozott és melynek főbb részei a következők: 1. Az ipariskolák összefüggése az egész közoktatás rendszerével. 2. A hazánkban megállapítandó ipariskolai szervezet vázlata. 3. Az életbeléptetés sorrendje és módja. 4-szer Az ipariskolák költségeinek fedezéséről. Az emlékirat felolvastatván, a gyűlés által egyhangúlag helyeseltetett és elvben elfogadtatott. Határozatba ment továbbá, hogy az előterjesztett terv szerint felállítandó ipariskolák fővezetése ne — mint a többi iskoláknál — a kultusz, — hanem a földmivelés, ipar és kereskedelmi minisztérium kezeibe adassék. Egyszersmind elhatároztatott, miszerint az ipariskolák vezetésére, az azokra való felügyelet gyakorlására, az ilynemű intézetek szaporítására és fejlesztésére s ez intézetek kormányzatának a kereskedelemügyi minisztérium ügykezelésébe leendő közvetítésére állandó ipariskolai bizottság állíttassák. Azenquéte folytatni fogja ülésezéseit mindaddig, mig csak feladatát meg nem oldja. Legközelebb az alsó ipariskolák szervezése képezendi tanácskozásainak tárgyát, csak ezek szervezetének megállapítása után szándékozván a felsőbb ipariskolák szervezésére vonatkozó munkálatba is belefogni. Egyébiránt az enquéte munkálatáról a végleges megállapodás után kimerítő tudósítást reményünk hozhatni. A HON TÁRCZÁJA. Eppur si muove! (És mégis mozog a föld !) H e g A n y hat kötetbe*». Irta Jókai Kór. Negyedik kötet, Oazi harmat után ... (Folytatás.) Kálmán egyedül maradva az orvos szobájában, sokáig elhallgatta e szent zsolozsma hangokat, mik onnan felülről alázúgtak. Búskomor, lélekidéző hangok azok, ha sokáig hallgatja az ember, maga is kivágyik a temetőbe, s betegnek képzeli magát. Annál kevesebb kedvet érzett magában a doktor porait beszedegetni, amiktől még betegebb legyen. Aztán végig gondolta magában, hogy mégis csak furcsa, nevetséges szerepet vállalt ő magára, ha egy dosis emeticum árán szerez magának audiencziát, s akkor azután majd adja elő a hazai színművészet pártolása végetti esedezését egy tengeri beteg émelygésével torkában. Nem is nagyon valószínű, hogy a főherczegnő ily késő esti órában beteglátogatásra szánja el magát. Látta, hogy ez az orvos csak meg,akarja ötét egy kicsit tréfálni; az orvosok humoristikus ficzkók. Nem is maradt ott neki. A drága jó orvosságait ott hagyta érintetlenül, maga pedig kiment, felnyergeltetett, azzal a szándékkal, hogy átlovagol az uradalmi kasznárhoz, az jobban ért az ő betegsége kigyógyításához, s gyakorolja is a gyógyrendszert az orvosi facultás engedélye nélkül. Éhes volt. Jó sötét volt már, amint a kastélyból kllovagolt; ezúttal változatosság kedvéért északi szél fújt és hó esett. Amint az útféli csárda mellett ellovagolt, az látta a vándor karaván szekereit az állás alatt. Az ivóterem útranéző ablakai nyitva voltak, a pipafüst csak úgy jött ki rajtuk világító külső alakjában , s a nyitott ablakon át kihangzott a szabadba a vidám utazók zajos dala. Kivül megáztak, most belül áztatják magukat, s azzal meg vannak gyógyítva. Similia similibus. Kálmán úgy iparkodott az éj homályában elvágtatni észrevétlenül a csárda mellett. Koszul esik józan embernek barátjait ilyen exaltált állapotban látni. Pedig csaknem bizonyosnak tartá, hogy ez Bányaváry truppja. Akár arra is fogadhatott volna, hogy az ő hangja az, amely legjobban kihangzik a borozók dalából. Barátja nagyon szerette a bort, s bor közben a dalt, Czilike is valószínűleg ott van. Ha a színész életben gyakran összeszorulnak az emberek egy korcsma szobában. Ez vele jár a hivatással. Kálmán nem akarta őket „így“ látni. Azt ismertségéül fogadta, hogy addig nem akar velük találkozni, míg valami kedvező eredményt nem hozhat számukra. Holnap odább fognak menni, holnap ő könyörögni fog érettük a főherczegnőnél, annak egy szava jobbra fordítja a félig vesztett ügyet s akkor aztán diadallal keresheti fel a vándorokat. Addig pedig hát hiszen nem tartozik azt senki tudni, hogy hóban, ködben, sötétben, gyékényes szekérben, két jó barát kétszer is keresztül ment egymásnak az utján, anélkül, hogy egy keserves jó éjszakát kívántak volna egymásnak. Sietett a kasznár jól ismert lakása felé, mely a majorsági épületek között volt. Többször is szállt már meg itten, rendesen a kasznár volt házigazdája ittlétekor; derék vendégszerető úr, jó gazdasszony felesége, és hét gyermeke, apróbb nagyobb. Amint lováról leugrott, a kasznárlak udvarában már ketten hárman futottak elé a nyitott konyhából, átvették paripája kantárszárát, köpönyegét, lovag ostorát, a gyerekek összeeső kolták, mint régi ismerőst, tuszkolták befelé. — Van ám itt még más vendég is! No biz az nem volt nagy újság Kálmán előtt, vendég nélkül egy nap sincs a kasznár laka. Hanem a meglepetés mégis tökéletes volt számára, midőn az étkezőbe belépett, s ott az asztalfőn meglátta ülni — az ő kedves barátját Bányaváryt.... Hujjahó ! hogy ugrált fel minden ember a székéről, hogy rohanjak a nem várt vendég elé! Hogy nyalábolta őt nyakon Bányaváry. — Hát te hogy kerülsz ide ? Ezt Bányaváry kérdezé Kálmántól. Hiszen Kálmán is épen ezt akarta kérdezni ő tőle, de amaz megelőzte. Hát aztán csak el kellett mondania, hogy a főherczegi kastélyból szökik, ahol a doctor ipecacuanhával akarta megtraktálni. — No bizony, annál jobb lesz ez a túrós galuska , mondá a háziasszony Kálmánnak, mig a kasznár leültette őt a saját helyére. — De hát mért akart az orvos neked ipecacu- sanhát adni ? kérdezé Bányaváry. — Hogy egy kicsit beteg legyek tőle. — S miért kell neked egy kicsit betegnek lenned? — Hogy a főherczegnőnél kihallgatást nyerjek. — S mi végezni valód van neked a főherczegnővel ? — Épen a ti ügyetekben jártam. — A mi ügyünkben ? Ne is mond tovább. Kitalálom a többit. Nádor ő fensége megtagadta a budai várszínházban komédiázásunkat, s te most lejöttél ide , hogy a főherczegnő szószólásáért esedezz. Egy lépést se tégy kedves öcsém többet, ha engem szeretsz. Miattunk senki előtt a derekadat te meg ne görbítsd. Én nem kérdem senkitől, szabad-e, nem szabad-e? Megyek! Szeretném azt a potentátot látni, aki nekem megtiltja, hogy hazám fővárosában otthon legyek. Nemes ember vagyok olyan jó, mint a nádor. Itt a kutyabőr a zsebemben. A mesterségemben magam vagyok a szébmester. A várszínházat becsukhatják előttem, de azért nem maradok az utczán! Felütöm a sátoromat a legelső szinben s ott lesz az archimedesi pont, a honnan a földet kiemeljük a helyéből minden királyaival, és viczekirályaival együtt. — Figyelmeztettek rá, hogy itt a nádor egyik tisztviselőjének a lakában vagyunk. — Tudom, szólt elkomorodva Bányaváry. Azt is tudom, hogy már maga az az eset, hogy a nádor használja a Budára törekvő komédiásokat vendégszeretettel fogadta lakában, annak terhelő bűnül számíttatik be. Nem is szemtelenkedtem én ide magamtól, ostoba fővel, hanem látod, ez a derék ember maga fogott el bennünket az utón, úgy hozott ide a házához, a ki ide fért, a többinek a csárdába küldött lakomához valót. Megvendégelte a kiéhezett truppott, mely talán elhull az útban, ha ki nem eheti egyszer magát. És lásd, ez a derék ember nem kérdezte azt előbb, hogy mit fog majd erre mondani ő fensége, váljon nem veszti- e ő el a kenyerét , pedig két szép gyermeke van. A tisztviselő közbeveté. — Én ő fenségét hiven szolgálom eszemmel, kezemmel, hűségemmel, de meggyőződésemet nem adtam bérbe senkinek. Kálmán úgy érzé vállára nehezedni a hét gyermekes apának e mondását, mintha Atlas adta volna át neki a földet, hogy emelje egy kicsit. — Ne aggódjál te mi rajtunk, kedves öcsém, monda Bányaváry. Ha egyszer ott leszünk, ha a te remekműveddel kezdhetjük meg előadásainkat. — Nekem semmi remekművem nem létezik. Szólt Kálmán elkomorodva. — Azt én jobban tudom ! — Ha arra gondolsz, amit az oltárkövén olvastunk, az nincs többé. A Kolozsvárra küldött másolatot is visszahozattam, s mind a kettőt beledobtam a tűzbe. — Hahaha! Nevetett rajta Bányaváry. De én túljártam az eszeden. Ismerlek jól; tudtam, hogy a képtelen ítélet után azt fogod tenni, hogy tollat, papirost, kalamárist mind a kandallóba vetsz s eltagadod, hogy tudsz írni. Én tehát a választmány jegyzőjétől egy napra elkértem a művedet. Nem adta ide. Csak olvasni kértem. Azt megengedte, de úgy, hogy semmit le ne írjak belőle. Én aztán az egészet megtanultam könyvnélkül. Onnan égesd ki most. S hogy Kálmán ne is kétkedjék szavainak valósága felől, elkezdett egyes jeleneteket elszavalni a tragoediából. A kasznárók el voltak ragadtatva a sok szépségtől ! Kálmán tudta Bányaváry felől, hogy annak oly hatalmas emlékező tehetsége van, hogy egyszer fogadásból megtanulta könyv nélkül az egész kalendáriumot. Ha ott van a műve, onnan el nem vész az soha. Egy menedéke maradt még. — De hisz annak az előadását nem fogja megengedni a censura. — Az az én gondom lesz, szólt könnyű vérrel Bányaváry. Ha tűz esik is az égből, ha lészszeg nő is a földből, mégis keresztül török vele s majd meglátja akkor az ostoba világ, hogy mit bir benne. — Meg nem tiltja azt nekem senki. Egyedül te tilthatod meg. Teszed-e azt? Kálmán válasz helyett egy sürgősebb kérdést tet maga elé. — De hol hagytad Czilikét , hogy nincs itt. — Őt lefektettük, el van törődve. — Beteg? — Nem beteg, csak el van csigázva az úttól. Kutya idő volt és disznó it hozzá. Ő pedig gyönge teremtés. Hamar megárt neki a viszontagság, abból pedig terem a mi pályánkon elég. Hideg télben széljárta teremben bálnak öltözve játszani, mikor a néző foga vaczog ; áthevülten a játéktól sárban, szélben, havas esőben félórát gyalogolni a hideg szállásig, néha hetekig koplalni, máskor hetekig vendégeskedni, egyik nap pezsgőt inni,másik nap az ökörnyomból az eső vizet, a mellett folyvást az idegeivel dolgozni, tüdőt, szivet fárasztani, beleélni magát idegen szenvedélyekbe, aztán veszekedni prózai irigy versenytársakkal, élvezni mindennap együtt az istenekkel s együtt az ördögökkel: ez barátom, a legerősebb idegrendszert is elviseli. Czilike pedig olyan gyönge. Hanem azért ne féltsd , ma kipiheni magát s mikor a súgó csengetyűre szól, olyan egészséges lesz, mint Diana. Amig az előadás tart, addig nem fáj semmi ideg, addig a láz szünetet tart; ismerjük mi már ezt. Hejd, mikor a te művedet fogja ő szavalni, akkor vagy meggyógyul bele, vagy meghal utána. — De akkor mi is felmegyünk Budára! szólt lelkesülten a kasznár. „Mind, mind!“ kiáltozott a két apróság. — Hanem még nem feleltél a kérdésemre, szólt Bányaváry. Te tilthatnád meg nekünk egyedül, hogy művedet előadjuk. Megtiltod-e? Kálmán nagyot gondolkozva felelt: „Nem“............ Nagyot csattant a háta megött.... Csak egy ajtó volt.... .........De minden ajtó volt .... . (Vége a negyedik kötetnek.) (Folytatása következik.) A miniszteri cabinet és a hivatalnoki aristocratia. (M.) Ugyan van-e, vagy volt-e míniszeri cabinet e föld kerekségén, melynek kebelében annyi változás, annyi anyagcsere történik vagy történhetett, mint Andrássy Gyula új minisztériumában ? Az elnökséget s az ezzel nagyon inpractikusan összeforrasztott hadügyet kivéve, egyetlen egy tárczát sem bírja többé azon miniszter, kinek az a minisztérium megalakulásakor osztályrészül jutott. A pénzügy Lónyayról Kerkapolyra, az igazságügy Horváthról Bittóra, a földmivelés ipar és kereskedelem Gorovéról Szlávira, a közlekedés Mikoról Gorovéra, s aztán Tiszára, az oktatás és kultusügy néhai Eötvösről Paulerre, a belügy Wenkheimről Kajnerre s utána Tóth Vilmosra szállott, végre a rendfelosztást s ő felsége körüli udvarlást Festetichtől Wenkheim vette át. És megjegyzendő, hogy mig Andrássy ministeri kabinetjébe annyi mindenféle ember kis betévedt, a nemzetnek azok sáfárkodásairól még mind ez ideig nem adtak számot. Mert habár hét bátor férfiú két év zárszámadásait meg is vizsgálta s azokról jelentést is tett, ezzel még a tények állása legkevésbé sincs felderítve. A csak nem rég óta megalakult állami főszámvevőszék még a lefolyt ötévi összes háztartásnak majdnem két milliárdra menő bevételét és kiadását csak ezután fogja megvizsgálni s arról jelentését csak későbben időszakonkint fogja előterjeszteni. Minden egyes ministeriumban nagy mennyiségű ügyek elintézetlenül vagy félmunkában adattak át egyik minister kezéből a másikéba. Előfordulható hiányok vagy tévedések miatt nehéz lesz majd az illetőket felelősségre vonni. Az ily személyváltozásnak minden körülmények között számos árnyoldala van, s ezek között a felelősség terhének megosztása, vagyis azon körülmény, hogy a hibák eredetét s azok súlyát nehezen lehet meghatározni, nem a legutolsó. A számokkal itt nincs semmi közünk , most csak általánosságban a hivatalkórságról akarunk pár észrevételt tenni. Alig van egy-egy minister, ki valami kedves emberének, vagy oly rokonoknak, kiket nem tudott egykönnyen a nyakáról lerázni, meg nem érdemlett hivatalt ne adott volna, vagy azok kedvéért mindenféle új hivatalokat nem szervezett volna. Andrássy úr. azt hiszem, a nagy miniszerváltozás ilyetén következményeinek már ez ideig is oly terhét érzi, melytől nem egykönnyen szabadulhat. A hivatalnok ballast 15 miniszter korszakából oly terhet képez az állami budgetben, mely magában véve több költséget igényel,mint az egész nemzedékek sorsát intéző népoktatás, vagy az összes anyagi érdekek ápolására tett egyenes kiadások. Hallottuk is, hogy e miatt a miniszertanácsban már felmerült azon eszme, miszerint kívánatos a felesleges hivatalnokok létszámát evidentiában tartani és minden új állomás betöltésénél legelsőbben is arra lenni tekintettel, vájjon a rendelkezés alatt levők sorában nem találkozik-e oly egyén, ki a kérdéses állomásnak becsülettel megfelelhet. Nagyon érdekes volna statistikailag kitüntetni, hogy az Andrássy-kabinet hány hivatali okot nevezett már eddig is ki, pedig még a legközelebb kilátásba helyezett új kinevezések száma is régió. Annyi tény, hogy a minisztérium jelen centralistikus kormányrendszere mellett a magyar nemzet társadalmi életét egészen átalakítja s oly állapotot idéz elő, mely a nemzet testét úgyszólván két részre szakítja : a hivatalnok és nemhivatalnok részre. Ezzel a kormány mindenekelőtt a democratiát, a demokratikus szellemet öli el, alkotván az úgynevezett hivatalnoki aristokratiát, mely Oroszországban oly hírhedté vált, melylyel azonban maholnap a magyar hivatalnoki aristokratia is versenyezni fog. Ez magában véve még nem volna a legnagyobb baj, ha csak a hivatalnoki osztályban a nemzeti erő és tekintély emelésére s a közjólét növelésére egy erős tényezőt bírnánk. De sajnos, e tekintetben nagyon visszás a helyzet. A hivatalnoki sereg többsége nem magyar, hanem osztrák állami hivatalnoknak tekinti magát, s egy igen jelentékeny töredék — a főbb állomásokat véve, talán a felénél is több — még csak nyelv tekintetében sem vallja magát magyarnak. Vagyoni tekintetben pedig azt mondhatjuk, hogy a hivatalnoki aristokratia majdnem proletár. Fővárosunkban az életmód oly drága, s a szegény nép túlterhelésével szedett adó az állami hivatalnokok nagy létszáma mellett oly sokfelé oszlik meg, hogy a hivatalnok, ki fényűzéshez van szokva, vagyont nem igen takaríthat meg, ha csak vagy közvetlenül vagy közvetve meg nem károsítja az államot. És valóban különös az is, hogy a hivatalnokok nagy létszáma mellett is némely hivatalban nincs elegendő munkaerő, ezt különösen oly állásokban tapasztalhatjuk, hol technikai ismeretek szükségesek, míg más állásokban, főleg jogászok által elfoglalt hivatalokban, úgyszólván semmi teendő. Általánosan azon tapasztalatot lehet tenni, ha a magy. állami hivatalokat kissé közelebbről tanulmányozzuk, hogy azokban az üres jogászi készültségű és bőbeszédű prokátorféle emberek grassálnak. Valóban csodálatos, mi mindenfélére nem alkalmaztatja magát az ilyeyikféle készültégű jogászember. Még a tisztán technikai kérdésekben is föltérő bíróvá tolja fel magát és készséggé vállalkozik jó pénzért valamely hivatal betöltésére, hol oly munkálatok teljesítése, oly költségek ellenőrzése képezi feladatát, melyekről neki fogalma sincs. Persze ebből óriási károk háramolnak az államra, melyeket aztán a mindenféle adókkal és adósságokkal túlterhelt nemhivatalnokok kénytelenek fizetni, míg a hivatalnok aristokrata különböző úton-módon szép vagyont szerez, s szerény hivatalnoki fizetése daczára a sugár- vagy körúton hausherré qualifikálja magát. Rendes körülmények között a huzamos ideig fennállott miniszteri kabinetben előfordult változásoknak az a jó eredménye szokott lenni, hogy a kabinetbe bejutott valamelyik miniszter felismeri a helytelen ügybeosztást s igy legalább