A Hon, 1871. szeptember (9. évfolyam, 201-225. szám)

1871-09-17 / 214. szám

214. szám, IX. évfolyam. Kiadó­hivatal: Ferencziek-tere 7. sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ........................1 frt. 85 kr. 8 hónapra ........................6­­ 50 , 8 hónapra ........................11 „ — . Az esti kiadás postai külünküldéséért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban m­egkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Reggeli kiad­ás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, 1871. vasárnap, szeptember 17. Szerkesztési Iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. Beiktatást­a net­t hasábos ily fél« betö­rők­ . . . 9 kr. Bályogdij minden beiktatásért­­ . 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mel­­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért. . . 26 kr. 9V" A« »lépzetisi és hirdetményidij • lap kiadó-hivataliba küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak «. — Kéziratok nem adatnak vissza. 11 Előfizetési felhívás „A H­O­N IX-ik évi folyamára. Egész évre . . . 22 frt — kt Fél évre . . . 11 frt - kr. Negyed évre . . 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai kü­lönkül­­déséért felülfizetés havonkint . . . 30 kr BRT* Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert en­nek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül. A HON kiadts-hlafl­­ata. PEST, SZEPTEMBER 16. Nézetek a bankügy és valuta rendezéséről.'1') I. Tisztelt barátom! Engedd meg, hogy néhány czikket ír­hassak lapodba a napirenden levő jegy­bankügyi kérdés tárgyában. A­miket mondandó leszek, gondolat­ébresztésre szánt, könnyen tévedhető egyéni nézetek, de mégis a nyilvánosság elé lépek azokkal, mert e nagyfontosságú ügyet, mely az országnak s a haza csak­nem minden polgárának vitális érdekeit érinti, kimerítő eszmecsere, és minden ol­­dalról­ előleges felvilágosítás nélkül, a törvényhozás által kellőkép esintéz­hető­nek nem tartom. A jegybankügy tárgyában kiküldött országos bizottság oda volt utasítva, hogy véleményt adjon az iránt: „minő törvény­hozási intézkedések létesítendők a jegy­bankügyben, hogy a rendszeres pénzfor­galom biztosítása mellett a hazai hitel ön­álló, szilárd alapokon feküdjék.“ A bizottság ezen feladata csupán egy részének, s ennek is csak részben fe­lelt meg. Véleményt mond arról, hogy a rend­szeres pénzforgalom hazánkban az 1867-ik év végéig, a meddig t. i. az osztrák nem­zeti bank szabadalma ő felsége többi or­szágaiban fennáll, miképen biztosíttas­sák ; s e végre egyességet vél a pénzügy­­minister által megkisérlendőnek a ne­vezett bank iránti viszonyaink oly sza­bályozására nézve, mely szabadalmának az 1876. év végéig részünkről is leendő törvényesitése mellett, ezen idő alatt ha­zánk részére egy vagy más alakban biz­tosítana a bankügy kezelésére annyi befo­lyást, a mennyi­­érdekeink megóvása te­kintetéből szükséges, s biztosítaná a ma­gyar korona országai hitelszükségletének *) Jelen cikksorozat szerzője nagyfontosságú in­dítványát névtelenül kívánta közrebocsátani egyide­jűleg a Honban és Ellenőrben, olvasóink a tárgy fontosságához méltó szakavatottakról rá fognak is­merni az államférfira, kinek véleménye mindenben correct. Szerk.­­ kellő mértékben kielégítését, azon­ esetre pedig, ha ily egyesség létre nem jöhetne, azt ajánlja, hogy a törvényhozás keres­kedelmünk és fejlődő iparunk érdekeinek, hazai hitelünk növekedő igényeinek ha­laszthatatlan megvédése végett a rendsze­res pénzforgalmat a magyar korona or­szágai részére, ha másként nem lehet, önálló jegybank azonnali felállításával is biztosítsa. Ily önálló jegybank felállításának mód­jára nézve registrálja ugyan a nevezett bizottság az általa kihallgatott szakértők­nek azon véleményét, hogy ezen jegy­bank, ha máskép nem lehet, ugyanazon alapokon állíttassák fel, a­melyeken az osztrák nemzeti bank jelenleg fennáll, je­gyei kényszerforgalmának biztosításával, de saját részéről e tekintetben véleményt nem mond, nem szól arról sem, hogy az a­ nemzeti bank iránti viszonyainknak szabályozására nézve, javaslata szerint, megkisérlendő egyesség sikerülésének ese­tében mi történjék az 1867-ik esztendő letelte után? Feladatának másik főrészét pedig, mely szerint oda volt utasítva, hogy véleményt mondjon azon törvény­hozási intézkedésekről, melyek a végett létesítendők, hogy a hazai hitel önálló, szilárd alapokon feküdjék, egészen meg­oldatlanul hagyja. Kijelenti ugyanis a bizottság, és­telje­­sen, hogy hazai hitelviszonyainknak ön­álló, szilárd alapokon fektetetésére min­denekelőtt egy fontos előzmény : a forgalmi eszközök teljes érczértékének visszaállítása, az érczpénznek újra for­galomba hozása s megtartása a forga­lomban, vagyis a valutának helyreál­lítása szükséges ; kimondja, hogy a vé­gett a közös függő adósságnak vagy álló­­sított kölcsönné változtatásával, vagy az államjegyeknek egészben, vagy fokozatos beváltásával, a birodalmi tanácsban kép­viselt országok törvényhozásával egyet­­értőleg eszközlendő rendezése az o. n. bankjegyei kényszerfolyamának érez­­pénzért, teljes értékbeni beválthatásuk mellett, megszüntetése, és több oly tör­vényhozási intézkedések kívántatnak meg, melyek állami consistentiánk és pénzügyi viszonyaink megszilárdulása iránt növe­lik a külföld bizalmát, előmozdítják a ma­gán- és közhitelt, elősegítik kivitelünket a külföldre, idegen tőkéknek hazánkbani hasznos és biztos elhelyezésére kilátást nyújtanak, s mindezek által a nagy köz­forgalom minden csatornájának oly tete­mes érczpénzkészletteli ellátását eszköz­­lendik, mely nélkül az érczpénzzel bevált­ható bankjegyek a forgalomban meg nem tarthatók, a bankók érczpénzkészlete meg nem őrizhető. Kifejti a bizottság ezen előzmények lé­tesítésének nehézségeit s akadályait, de arról, hogy ezen akadályok mikép győ­­zettessenek le, jelesül a valuta mikép ál­líttassák helyre, s arról, hogy ennek hely­reállítása után is hazai hitelviszonyaink­nak önálló, szilárd alapokra fektetése jö­vőre mily módon biztosíttassák? egyálta­lában véleményt nem mond. Részemről azt hiszem, hogy az ország­gyűlésnek, midőn a jegybankügyi or­szágos bizottságot kiküldötte, nézete nem csak oda terjedett, hogy rendszeres pénz­­forgalmunk az ú. n. bank szabadalmának lejártáig hátralevő öt évre ideiglenesen biztosíttassák, hanem fő c­élja épen az volt, hogy a rendszeres pénzforgalom foly­tonos biztosítása mellett a jegybankügy­ben létesítendő törvényhozási intézkedé­­sek által hazai hitelviszonyainknak­­ állása, és szilárdsága jövőre állandóan biztosíttassék. Elismerem, hogy e czélra a valuta h­ely­­reállítása,a közös függő adósság rendezé­se, s az ú. n. bank jegyei a kényszer for­galmának megszüntetése mellett érez pénz­­érti beválthatása mellőzhetlenül szükséges ; elismerem ezen intézkedések létesítésének nehézségeit, de azokat legyőzhetlenek­­nek, elhárításukat halaszthatónak nem tartom. Elismerem tovább mind fontosságát, mind szükségességét az országos bizott­ság jelentésében említett azon egyéb tör­vényhozási intézkedéseknek is, melyek a külföld bizalmának növelésére, a magán- és közhitel előmozdítására, iparunk, ke­reskedelmünk élénkítésére megkívántat­nak. Felismerte már ezeknek szükséges­ségét a törvényhozás is; tett eddig is töb­bet e czél elérésére, és bizonyosan nem fogja elmulasztani ezentúl sem megtenni mindazt, a­mit e czélra a törvényhozás útján időnként fokozatosan tenni lehetsé­ges , de a bizottság jelentésében, tüzetes kijelölés nélkül, csupán csak vagy álta­lánosságban jelzett némi törvényhozási intézkedések létesítéséig, vagyis helye­sebben mondva, addig míg ezen törvény­hozási intézkedéseknek időt kívánó sikere is nyilvánulni fog, a jegybankügy végle­ges szabályozását bizonytalan időre elha­­laszthatónak azért sem vélem, mert, né­zetem szerint, azon czélok elérésének, me­lyek végett az országos bizottság az általa jelzett törvényhozási intézkedéseket a bankügy állandó szabályozása előtt léte­­sítetni kívánja, a köz- és magánhitel elő­mozdításának, az ipar és kereskedés élén­kítésének egyik fő eszközét hazánkban épen a jegybank­ügynek önálló szilárd alapokra fektetése képezendő, és így egye­nesen kitűzött czéljának meghiúsítására működnénk önmagunk, ha elérésére épen egyik főeszközének létesítését mulaszta­nánk el. Mindezeknél fogva azokról kívánok e sorokban szólani, a­mikre az országos bi­zottság jelentésében nem terjeszkedett ki, s elsőbben némely elveket akarok kifej­teni, melyek szempontjából a jegybank­ügy kérdésének gyakorlati megoldásánál hazánkban, nézetem szerint, indulni kell. Mellőzöm a jegybankok nemzetgazda­sági fontosságára, a jegybankügy czél­szerű rendezésére vonatkozó elméleti fej­tegetéseket , mert felteszem, hogy a czél­­szerűen rendezett jegybankok felállításá­nak szükségessége, a hitelügy, ipar és ke­reskedés fejlődésének jelen fokán, általá­nosságban, világszerte el van ismerve ; s azért azon elveknek kifejtésében, melyek­nek alapján a jegybankügyet hazánkban elintézhetőnek vélem, csupán hazánk kü­lönleges viszonyaira szorítkozom. Ez elvek következők: 1- er. Nem szenved, kétséget, hogy az osztrák­ nemzeti bank kiváltságai a ma­gyar korona országaiban jogerővel nem bírnak, s hogy önálló jegybankot vagy bankokat bármikor létesíteni, törvényho­zásunknak joga van. Elég e tekintetben a vám és kereske­delmi szerződésnek XX. czikkére hivat­kozni, mely a hitelintézetek ügyét a mo­narchia mindegyik állama külön ügyének jelöli ki; az egyik államterületen engedé­lyezett ily intézeteket, ha működésü­ket a másik államterületre is ki akarják terjeszteni, arra kötelezi, hogy alapszabá­lyaik előmutatása mellett, ott is engedélyt kérjenek, é­s az említett szerződésnek ezen czikkét hasonló értelemben tényleg magyarázta és foganatosította már maga a birodalmi tanács is akkor, midőn az 1868. junius 3-án hozott törvényben mi­nisztériumát az osztrák­ nemzeti bank alap­szabályainak lényeges módosítására a nélkül hatalmazta fel, hogy ő végre a ma­gyar korona országai országgyűlésének beleegyezését megkivántatónak tartotta volna. 2­­or. Ily jegybank vagy bankok fel­állítására a magyar korona országainak nemcsak joguk van, de hogy a jogukkal előbb éljenek, érdekük is halaszthatlanul követeli. Igazolja ezt azokon kívül, a­miket az osztrák­ nemzeti bankra különösen vonat­kozva, az országos bizottság jelentésében a valósággal teljesen megegyezőleg talá­lóan mond, maga azon általános tekintet is, hogy egy bank, az osztrák­ nemzeti bank maga, oly nagy és népes, s e felett még annyira polyglott, s oly sok, külön­böző anyagi érdekekkel bíró országokból álló terület hitelszükségleteinek kielégí­tésére, a­milyen ezen monarchia, egyáta­­lában nem elégséges; az állami és társa­dalmi élet, minden ágaiban eddig tökéle­tesen, sőt túlságosan centrálisodva volt Francziaországnak kivételével, nincs is az egész világon példa arra, hogy a mo­narchiánkéhoz hasonló­ nagyságú és népes­ségű területen csak egy jegybank létez­zék ; több, illetőleg sokkal több létezik minden ily területen, és sikerrel, áldáso­san működnek. 3-­or. Mindamellett, hogy a hazai jegy­bankügy önálló rendezésére jogunk van, s azt érdekünk is sürgősen követeli, nem tehetjük ezt mégis rögtönözve a megkí­­vántató előkészületek és szükséges átme­neti intézkedések nélkül, tennünk kell azt tovább nemcsak saját érdekeinknek szem előtt tartásával, hanem ő felsége többi országai érdekeinek kímélésével is; sőt eltekintve, ha kell a szigorú jogköve­telményeitől is, — jó lesz megtenni min­dent, a mi saját jogaink és jólétünk fenn­tartása lényeges feltételeinek feláldozása nélkül tehetünk annak elérésére, hogy a jegybank-ügy hazánkban ő felsége többi országaival egyetértve, azok lakóinak megnyugtatásával, összeütközések lehető kerülése mellett, úgy szólva barátságos osztály és egyesség mintájára szabályoz­­tassék, s ezen irány követésétől csak azon esetben térhetnénk el, de el is kel­lene térnünk azon esetben, ha jegybank­ügyünk önálló szabályozásának a bíródó tanácsban képviselt országok kormánya, vagy törvényhozása részéről ellenséges indulattal jogosulatlan akadályok gördít­­tetnének elébe. A létező pénzforgalomnak ugyanis, bár­mennyire hiányos legyen, elő nem készí­tett megváltoztatása, rögtönzött megza­varása kiszámíthatlan károkat okozna a magán- és közhitelnek, földmivelésünk­­nek, iparunknak, kereskedésünknek és elláthatatlan bonyodalmakba sodorná a magánosok pénzügyi viszonyait is. Azon szoros összeköttetés továbbra, melyben ő felsége többi országaihoz nem csak állami, hanem nemzetgazdasági te­kintetben is századok óta állunk, a létező ellentétel mellett is, bizonyos solidaritást alapított meg anyagi érdekeink és viszo­nyaink között, melynek erőszakos fel­bontása kárt okozna mind Lajtán innen, mind Lajtán túl; s a kár, mely ott okoz­­tatnék, közvetlenül is visszahatna reánk, közvetve pedig még inkább sújtana az­által, hogy, miután minden actio reactiot szül, a részünkről netalán követendő ki­­méletlen eljárás ő Felsége többi országait visszatolásokra hívná fel; s hogy az anyagi téren az összeütköző érdekek har­­czában a szegényebb a vesztes fél, azt épen mi magyarok már eléggé tapasztal­hattuk , s azért ily veszteségek veszélyei­nek, valamint bármely más nemzet, úgy mi is csak azon esetben­­tehetjük ki ma­gunkat, de kell is, hogy kitegyük ma­gunkat akkor, ha állami önállásunk, szel­lemi és anyagi fejlődésünk biztosítása a jelen nemzedéknek önfeláldozását a jö­vőknek jólétéért múlhatlanul szükségessé teszi. 4-er. Azon kérdésre, hogy a jegybank­ügy rendezésénél hazánkban az engedé­lyezési vagy szabad bankrendszer követtes­­sék-e ? s az első esetben csak egy jegybank vagy több ily bank is engedélyeztessék-e? részemről csak annyit nyilváníthatok, hogy elméletileg a törvények által általá­nosan megszabott korlátok és eljárási módozatok között akadálytalanul mozgó szabad bankrendszert vélem legjobbnak; e rendszert hatalmas fegyvernek tekin­tem azon akadályok legyőzésére, melyek­kel a nemzeteknek földmivelésük, iparuk. A HON TÁRCZÁJA. Epimr si muove! (És még is mozog a föld!) Heg­y u­y hat kötetben. Irta Jókai Mór. Ötödik kötet. (Folytatód.) A hősnő, Kálmán tollat és tintát kért házi­gazdájától, hogy még az éjjel átdolgozza uj szinmű­vét. Ha készen lesz vele, majd ledül a pamlagra s al­szik ott. Fényes reggel volt, mikor Bányaváry mámo­ros álmából felébredt, s akkor úgy rémlett előt­te, mintha egy gyertya még mindig égne az asz­talon , a­minek gombává nőtt kanócza csak ve­resült és bűzöl, de nem világit. Az asztal mellett pedig mintha egy ismeretlen ember ülne arczá­­val két karjára borulva és álomtól elnyomva. Ez nem lesz igaz, mondá magában Bánya­­váry, azzal felugrott az ágyból, az ágy mellett volt egy kőkorsó, meg egy dézsa, mind a kettő tele vízzel. A korsó víz felét kiitta, a másik fe­lét a dézsa fölé tartott fejére öntötte, azután az egész fejét beledugta a dézsa vízbe, s azután megint kihúzta onnan s az asztal felé tekintett. Az az eltakart arczu ember még mindig ott ült. Es, én még most is álmodom: gondolá magá­ban s vette a szék karjára készített durva vá­szontörülközőt, jól megdörzsölte vele arczát, szemeit, a fejét köröskörül, hanem az asztal mellett ülő alak csak nem akart eltűnni onnan. Végtére is kénytelen volt elfogadni, hogy a­mit lát, az valóság. Hogy ő maga hogyan került ide ? arról már voltak homályos sejtelmei, sőt az iránt is : kezdett tisztába jönni, hogy ő maga valami szín­ház­igazgató, a­kinek ma valahova haza kell menni, hanem hogy ez a másik alak hogyan került ide, és ki fia ? arról mentül jobban gon­dolkozott, annál jobban megfájdult tőle minden hajaszála. Mert a részeges embernek a fejéből kiűzött esze a hajaszálaiba menekül s másnap úgy érzi, mintha minden szál haja egy külön élő öntudatos állat volna. ügy fél ettől az arcz nélküli embertől! Oda lopózott hozzá: váljon mi lehet az az irás, a­mi előtte hever ? Beletekintett. Színmű! Elolvassa a kitárva talált lapokat. Nagyon ér­dekesnek találta a dolgot. Szépen kihúzta az al­vó könyökei alól a többi részét is az írásnak s kiosont vele a kertbe. Az alvót hagyta aludni, a gyertyát hagyta égni. Rövid idő múlva fut be lélekszakadva az öreg szolgáló Cseresnyés uramhoz, hogy Bányaváry ur megbolondult: ott kinn szaladgál a kertben, valamit olvas, kaczag és tánczol, ugrál s a­mi fődolog, mind összetapossa az ugorka indákat. Cseresnyés uram fölteve magában, hogy megszemléli a dolgot, de a kert ajtóban majd feltaszította a szeleburdi, a­ki szétszórt bajjal rohant be a házba, ragyogó arczc­al kiabálva: „ez Kálmán! ez Kálmán!“ s a kis szobában nyakába borult a felriasztott alvónak: „te vagy az Kálmán !“ És aztán összevissza csókolta. Kálmán csak nézett rá hallgatva, míg az kér­dést kérdésre intézett hozzá. — Hogy jösz ide? Te írtad ezt? Ránk gon­doltál ? Hogy vagy ? Mi bajod ? Szeretsz még bennünket ? — No ne nézz hát rám ilyen komo­lyan , ne verj meg ezzel a hallgató arczoddal! Részegen szedtél fel az utczán, úgy e ? úgy hoz­tál ide? Mondd ki, hogy ezudar ember vagyok, aztán ölelj meg. Kálmán nem mondta neki, hogy ezudar em­ber , hanem azért megölelte. — Tudod, bajtárs, ilyen a színész élete, ma­­gyarázó egész komoly képet öltve Bányaváry; ha nagyon jó dolga van, elkorhelyedik, ha na­gyon rosz dolga van, akkor is elkorhelyedik. — Nálam az utóbbi eset van. Iszom, hogy ne gon­dolkodjam. De most már másképen lesz minden ! Te visszajöttél, veled új korszak kezdődik meg ránk nézve. Orozva elolvastam legújabb műve­det. Homéri tréfa! Csupa élet. Meghódítjuk vele a hűtlen közönséget újra. Alig várom, hogy Czi­­likém olvashassa. Jösz velem oda, ugy­e? Cseresnyés uram közbe­szólt, hogy elébb reg­gelizni illik, már készen áll a szalonna, kenyér és szilvonium. — Nem iszunk pálinkát, szólt magas megve­téssel Bányaváry. Mi dolog volna az, ha Czilike megérezné ajkainkon, hogy pálinkát ittunk. Pfuj ! — Jösz hozzám, Kálmán, ott fogunk reg­gelizni együtt, úgy e bár ? Kálmán ráhagyta, hogy jó lesz. Azzal búcsút vettek a jó házi­gazdától s kar­öltve neki indultak Bányaváry szállását felke­resni. Az Budán volt a vár alatt, egy szűk sikátor­ban, mely a Horváthkertre torkollik. Útközben elbeszélte Bányaváry Kálmánnak egy évi viszontagságos küzdelmeit a színészet­nek a fővárosban. Tengődés volt az és nyomo­rúság. Százszor megszöktek volna, ha az adós­ságaik engedik. Ezek szögezték le a nyomorú­ság folytatásához. A kísérlet arra volt jó, hogy bebizonyítsa, miszerint nincs Magyarországnak fővárosa, nincs a magyar szellemnek hódító ereje. Kálmán csak hallgatott. Útjuk a gyümölcspiaczon vitt keresztül. Bá­nyaváry megállt egy kofánál, s egy papírdobozt televásárolt szilvával, egy másik sátor alatt pedig szarvasokat szerzett be. — Ez a mai reggelire való. Tudod, Czilike nem állhatja ki a kávét, gyümölcsöt szeret reg­gelizni. Kálmán úgy tudta, hogy Czik­ke odahaza na­gyon is szerette a kávét. Értette a többit. Taka­rékosságból mondott le e fényűzési czikkről. Nem telik rá.­­ A hídon áthatoltak, onnan egy szűk már­vány lépcső vezetett fel a budai Tabán város-­­ részbe, melynek egyik labodával benőtt utczá­­jában Bányaváry megtalálta azt a vályogból épült kicsi házat, melyben saját szállása volt. Itt lakik Czilike , egész nap egyedül. Egyet­len kis udvari szobában. — Te most maradj hátra, suga Bányaváry Kálmánnak. Én hadd menjek előre f­elkészíteni az angyalomat a meglepetésre. Abban is kellett valami theatralikumnak lenni. Bányaváry maga nyitott be elébb az ajtón. Czilike már a varró asztalnál ült s a mai elő­adáshoz készité a jelmezeit. A színész melodrá­mai reminiscentiával bocsátá maga előtt a pa­­pirdobozba rekesztett szilvákat, rekedt hamis hangon énekelve : „hajdan almát nyújt a Páris, a szereim isten­ asszonyának.“ Czilike mosolygva nyújta neki kezét. — Nos ? Nem ver meg engem az én angya­lom ? Kérdé a férj! Itt a hátam, fogja azt a légycsapót. Már megint korbély voltam. Czilike szelíden ingatá fejét. — Hát nem haragszik ? Ugyan haragudjék egyszer egy kicsit, szidjon meg jól. Kössön meg az asztal lábához czérnával, hogy ne szökhes­­sem el. Azt sem teszi? Hát magam verjem meg magamat? Azt akarja, hogy magam verjem a fejemet a falba? Panaszkodjék legalább egy szóval. Czilike fölkelt, megölelte a haza­térőt, és sze­líden súg a fülébe : — Csak hogy itthon vagy, és nincsen semmi bajod. — De ha azt tudnád, hogy mit hoztam még magammal , akkor örülnél még igazán. — Nekem nincsen semmi vágyam. — Teszem föl mégis! Ha egy Blattra föltet­tem volna mindent, a­mi az enyim és a tied, s azt mondtam volna, hogy „va banque!“ vagy „semmi“ — vagy „Jenei Kálmán“ s aztán megnyertem volna. Czilike felsikoltott e szóra. E perczben megjelent Kálmán az ajtóban s a másik pillanatban nyakába borulva zokogott a sokat szenvedett nő. De nem zokogott a fájdalomtól, hanem az örömtől. „Kálmán, óh kedves Kálmán!“ — Bizony úgy van az „kedves Kálmán !“ És nem elég, hogy ő maga jött, hozott magával egy új remekművet. Uj, ismeretlen genre! a­mitől meg lesz bolondulva a publikum, két nap alatt betanuljuk és előadjuk, s aztán megint leomlanak a trombitaszóra Jerikó falai. Neked hódító szereped van benne ! Én pedig leszek a mokány gavallér! Kibújok a bőrömből, ha csak rágondolok is, s az nagyon jó lesz rám nézve , mert azt a régi bőrömet utálom és levetem. Majd meglátod, milyen más ember leszek az új bőrömben ? Kálmán örökre velünk marad most már. Együtt szállunk, együtt emelkedünk. Egye­dül a múzsáknak fogunk ezentúl élni, és fene­ked. Majd meglátod. Sehova egy tappot sem fo­gok menni ezentúl Kálmán nélkül , s ha valaki egy pohár borral meg mer még kínálni, feladom a politzásnak, mint méregkeverőt; egyedül a lelkesedéstől leszek még ezután ittas, s a hoz­zád való szerelemtől. És mind­ezt térden állva deklamálta el a szí­nész, s Isten látja a veséket ; ő abban a percz­ben mind­ezt igazán érezte , ki tehet róla, hogy este kilencz óra után megint más gondolatok vették elő, a­miket szinte olyan igazán érezett (Folytatása következik.) Mai számunkhoz egy félig melléklet van csatolva

Next