A Hon, 1871. november (9. évfolyam, 252-276. szám)
1871-11-08 / 257. szám
257. szám. IX. évfolyam. Fest, 1871. Szerda, tövi iuber 8. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tare 7. sz.földszint. Előfizetési (Kii Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ...... 1 frt. 85 kr. 8 hónapra .........................5 „ 50 , 6 hónapra .........................11» — „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási diji 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beigtatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért ... 96 kr. SUT* Az előfizetési és hirdetményidij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető mind*» közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Késiratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás „A H O N“ra Előfizetési árak: Egész évre . . . 23 frt — ki Fél évre . . . lrl frt — kr Negyed évre . . . 8 frt 50 kr Iplp^ Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése tiz frtig csak 5, 10 frton felül pedig tiz krba kerül. Az előfizetések a „Hon kiadó hivatala“ czim alatt Pest, ferencziek tere 7. sz. alá küldendők. PEST, NOVEMBER 7. Andrássy gróf válaszáról. Andrássy gróf válaszolt az osztrák bonyodalomban követett politikájáért hozzáintézett interpellatiokra, és válaszában több fontos kérdést érintett. Tisza Kálmán ép oly ügyesen tárta fel Andrássy gróf „error facti“-ját hivatkozásában, mint a mily határozottan mutatta ki az „ignorantia juris “-t — a ministerelnök terjedelmes és zavaros okoskodásaiban. Legyen szabad az olvasót Tisza Kálmán rögtönzött válaszára figyelmeztetnünk, abban feltalálja nagy vonásokban a cáfolatot, a miniszerelnök állításaira. Mi e nagyfontosságú kérdések közül csak egy-kettőre akarunk néhány igénytelen megjegyzést tenni. Azt vettük észre, hogy Andrássy gróf nem igyekezett igen nagyon megkülönböztetni személyében a korona tanácsosát és a magyar miniszerelnököt, és így a jobboldali kollegáink rabulizmusát cáfolta meg. De midőn elismerte azt, hogy a kiegyezési törvény alapján is beelegyedhetett az osztrák dolgokba, igazat adott Tiszának, kinek interpellatiojának tárgyát és alapját épen az alap e káros és sok veszélylyel járó természete képezte. Andrássy grófnak, hogy Tiszát megczáfolja, nem azt kellett volna bizonyítgatni, mit bizonyított, hanem azt, hogy az ilynemű beavatkozás nem jár Magyarországra nézve veszélylyel; mert ha ezt be nem bizonyítja, azt az alapot vádolja, mely a beavatkozást eredményezte. Azonban Andrássy gróf e helyett nagy elvi kérdéseket érintett. Követjük útjára. Azt mondja, hogy a personal uniót meghatározni nehéz, sőt az efféle elvi kérdésekkel foglalkozó, jelszavak után induló politika meddő is. Melyik hát a helyes és gyakorlati politika ? Ezt Andrássy gróf nem oldja meg elvileg, hanem csak példában: utal Bismarck gyakorlati politikájára. Úgy látszik, e politika az ő eszménye. — Nem irigyeljük eszményét , csak egyre figyelmeztetjük. Politika elv, jelszó nélkül, ennek határozott körvonalazása nélkül, gyakorlati eredményre nem vezet , mert ha nincs czél és irány , nincs politikai eredmény. De a czélt és irányt az elv, a jelszó szabja meg, illetőleg ez maga az. És ha Andrássy gróf Bismarck politikájába mélyebben bepillant: épen azt fogja észrevenni, hogy határozott jelszava van, melyre törekszik 1862 óta folytonosan ; e jelszó: Németország egysége a Hohenzollernek alatt és ez czélja is. Erre e tiz év alatt sokféle utat és eszközt használt fel , hol Németország újjászervezését diplomatiai uton kísérli meg, hol a havczmezőn, most a biaritzi cselszövényben vagy Gasteinban, majd Königratznél, most Francziaországgal, majd ez ellen, de czélja, elve mindig ugyanaz volt, a jelszó mindig az. És mikor a jelszavak meddőségére Andrássy gróf Németországot hozza fel : nagyon csalódik, mert a sokat gúnyolt, üresnek tartott, meddőnek hirdetett jelszó : „az egységes Németország“ 1815 óta addig hangoztatott, míg most valósult. Sőt Andrássy grófnak (horrendum dictu) is jelszava van, ezt a mai gyűlésen is többször hangsúlyozd, és ez : „a közjogi alapot nem szabad bántani.“ Ezen sarkallik egész politikája. Vonja kétségbe, hogy ez nem jelszó, vagy vonja kétségbe azt, hogy nem az övé. Ilyen jelszó a personal unió is. ..De nehéz formulázni“ — ezt mondja Andrássy gróf. Különös, hogy a szövevényes és elvi alappal nem biró kiegyezést formulázni lehet és a personalis uniót nem. Vigyázzon a nemes gróf, mert ha e jelszóra ,,personalis unió“ kimondja a meddőséget, akkor Deák nemes küzdelmeit 1867-ig meddő és igy (szerinte) elvetendő politikává fogja bélyegzeni, holott anynyira nem volt meddő, hogy váratlan gyümölcse — a kiegyezés lett. Az sem áll, hogy a personális unió formulázva nincs, mert a baloldal terve kidolgozva van és bármely perezben életbeléptethető. E terv a personális unió eszméjének felel meg, sőt nagy figyelemmel van a megoldás egész lefolyására, minden részleteire. Az igaz, hogy megvalósítva nincs, és ennyiben még eddig meddő, de hisz Andrássy gróf kormánya is csak 5 éves, azelőtt nemzeti küzdelmünk is meddő volt — szerinte. Csak még egy tévedésre vagyunk :bátrak Andrássy grófot figyelmeztetni. Ő azt mondja, hogy Németországon soká vitatkoztak a felett, hogy „Staatenbund vagy Bundesstaat" legyen-e? És még se lett egyik se,— ezzel akarta a jelszavak meddőségét bizonyítani. Ez nagy tévedés. Mert Németországon a jelszó — az egység volt, mint nálunk a personális unió az. A „Staatenbund vagy Bundesstaat “-féle vita — forma kérdés volt, mely, mert Bismarck erőszakos megoldása a kérdést elnapolta, még mai napig sincs megoldva, de ha Németország akármely alkotmányos (akár foederativ, akár egységes) formát nyer, a fenebbi kérdés is megoldást nyer, sőt most is már némileg megoldatott,mert a Bundesstaatra törekvés világosan kivehető. Tehát még e formakérdés se volt meddő, annyival is kevésbé, mert a tudomány elemeit tartalmazza, és azok — bár sok módosulattal — mindig érvényesülnek. A mi jelszavunk és formánk is határozottan körvonalazva van, és míg ezt valósíthatnók, törekvésünk csak az, hogy az úgynevezett „gyakorlati államférfiak“ (Gortsakoff - Bismarck - Andrássy) ezé- t u n k at és ennek formáját ne alterálják. Ez inkább hazafias, mint párttörekvés. Ezt most csak általánosságban mondjuk. Lehet, hogy vannak, kik ezt is megértik. Hegedűs Sándor: Mai fyíit finikhoz egy félig melléklet van csatolva. — A baloldali kör tegnap esti (nov. 7.) értekezletén a vadászati törvényjavaslat került tárgyalás alá. A kör megmarad azon régi határozata mellett, hogy a részletekre nézve ezen javaslatot nem tartja pártkérdésnek. A főbb elvek tekintetében azonban, minek : a vadászati jognak a birtoklati földhöz tartozása, a bérbe adhatás, kártérítés és a termékenyítési idő kikötése, a többség egyetért. — Andrássy gróf birodalmi kancellársága bizonyosnak tartható. Azt írja a „Lloyd“ hogy Lónyay grófból egyátaljában semmit se lehete kivenni, csak azt az egy nyilatkozatot,hogy ő nem volt az uralkodó által megbízva, hogy Andrássynak a kanczellárságot felajánlja. Ezért azt sejtik, hogy ezt Wenkheim Béla teljesiti. A „Lloyd“ azt mondja, hogy a „változás veszteség a monarchia mindkét felének és nem épen bizonyos nyereség az egészre nézve.“ A „Pesti Napló“ is sajnálja Andrássyt és idézi neki Eötvös bárónak halála előtt kevéssel e tárgyban hozzá írt következő sorait : „Ne feledd, hogy állásod gyökere Magyarországon van. Ha Bécsbe megysz, karácsonfa leszesz, tele aggatnak mindenféle csecsebecsével; de száraz, gyökér nélküli fa — csak karácsonfa leszesz.“ Andrássy gr.utódául Lónyay grófot emlegetik. Egyébiránt sem Andrássy, sem Lónyay még nem nyilatkoztak. A dologban a legkülönösebb az, hogy az ember azt se tudja, miért bukik Beust? miért foglalja el helyét Andrássy ? s kinek befolyására történik mindez ? — ABécsből este érkezett hírek megerősítik Beust bukását. Beust ezen hírek szerint a londoni követségi állomást foglalná el, helyébe Andrássy lépne, ennek öröksége pedig Lónyayra esnék. E nem várt bukást még a befolyásos bécsi körök sem tudják megmagyarázni, ami eléggé jellemző. Kellersperg ministeriumáról azt hallja a „N. Presse“, hogy T a a f f e gr. is fölvétetett a combinátióba, „amit — teszi hozzá e lap — nehezen tekinthet az alkotmányhű párt bármely töredéke jó ómennek.“ — Prágából távirják, hogy Koller tábornok fog helytartóvá kineveztetni, anélkül azonban, hogy egyszersmind csehországi parancsnokló tábornoknak is kineveztetnék. A kormány új nemzeti politikája. (M.) A nagy vasúti üzletről most már illetékes helyről, az érdekelt bankok egyikétől is kaptunk értesítést, hogy abból meglehetős részletesen tájékozhatjuk magunkat az iránt, hogy e téren mi van készülőben. A vasúti üzlet, melynek előzetes pontjai a magyar kormány s az osztrák hitelintézet , valamint a m. általános hitelbank között megállapíttattak, sőt a bankok igazgató tanácsa által már el is fogadtattak, mind a pályák hosszát, mind az ezekre szükségelt tőkét tekintve, oly nagy jelentőséggel bír, hogy azt bízvást világra szólónak is mondhatjuk, s az üzlet pénzügyi része mindenesetre oly nemű, hogy ez nem csak a hazai pénzpiacot s az e felett álló bécsi tőzsdét, de még a berlini, sőt a külföld távolibb piaczait is nagy mérvben érdekelheti. De nem akarunk most e nagy üzletvilág gazdasági jelentőségéről elmélkedni, elég dolgot ad már csupán azon kérdés megvizsgálása is, hogy Magyarországra nézve minő tekintetben érdemel az megfontolást ? Tagadhatatlan, hogy 333, vagy mint az előbbi közleményből kivehető, 356 mértföld vasút kiépítésének s illetőleg átadásának kérdése az egész ország közlekedésügyére nézve spochális jelentőségű. De az üzlet nagyszerűsége magába véve még nem garantia aziránt, hogy az az országnak üdvére is szolgáland. Két előbbi közlekedési miniszerünk vasúti politikája, vagy jobban mondva, a Lónyay féle vasúti kölcsön és kamatgaranciára fektetett vasútépítési rendszer, közgazdaságilag véve nagyobb kár az ország anyagi haladására, mint haszon ; ezt világosan kimutatják Kossuth vasúti levelei, a kamatgarancia rendszeréről harmadéve tavaly megjelent röpirat, de élő a tanulság erre egyszersmind az államháztartásunkban évről-évre progressiv mérvben mutatkozó s az állam eszközeit fölemésztő szükséglet kamatgaranciákra. Midőn tehát most Kerkapoly és Tisza Lajos miniszterek ama nagy vasúti üzlet praeliminareiban egy új vasúti politikával lepik meg az országot, méltán azt kérdhetjük, jobb lesz-e és mennyivel, ez új vasúti politika , mint a régi ? És megérdemli-e nevezett két miniszter, hogy annak megvalósítására a törvényhozás segédkezet adjon? Mi nem vagyunk oly pessimisták, hogy az ország képviselő testületéről feltehetnők azt, miszerint kérlelhetlenül s a közvagyonosodás feltételeire való tekintet nélkül mindenben vakon kövesse a kormányt, még oly ügyekben is, hol, mint a vasúti politikában, egy évszázadra szóló hibákat szokás elkövetni; s ezért ama praelimináréban még nem látunk oly kiindulási pontot, melyről a czélba vett utat, törik szakad, meg kell futni. A Lónyay Mikó féle (Fach-Hollán) vasúti politika s az absolutismus korszakából eredt stratégiai és a forgalmat Pest elkerülésével természetes medréből kiemelő és Bécs felé kényszerítő régibb vonalak annyira behálózták az országot nemzedékekre kiható nagy közlekedési hibákkal és bajokkal, hogy nézetünk szerint vasúti ügyekben a nemzetnek nem lehet sürgősebb feladata, mint legelsőbben is a régi hibákat a mennyire lehet újvasúti politikával kijavítani és csak azután a hálózat továbbfejlesztésére gondolni. E tudat vezérli eszméinket, midőn most a nagy vasúti üzlet pontozataiból a küszübön levő és legalább is 10 évre szóló új vasúti politikától közgazdasági sempontból néhány észrevételt akarunk tenni, mert a rendszernek minden részleteket felölelő bírálatára nem érezzük magunkat hivatva. Az előbbi vasúti kormányzati rendszer hiányai, amennyire azt a vasúti ügyekben igen korlátolt nyilvánosság mellett kivetettük, több irányban nyilvánultak. Legelsőbben is hiányzott a vasúti hálózat terve. Márpedig mindenki beláthatja, hogy korunkban, hol a vasutak az egész nemzet sorsára, úgy a honvédelemnél mint a vagyonosodásnál fő tényezők gyanánt szerepelnek, igen kívánatos az, hogy országos eszközök igénybevételével mindenekelőtt azon vonalak építtessenek ki, melyek nemzetközi forgalmi fővonalak gyanánt tekintendők, s melyek egyedül képezhetik alapját a vasúti hálózatnak. Ily vonalak gyanánt azok tekintendők,melyek az állam fővárosát a szomszéd államok fővárosaival, ha főleg a tengerrel, a lehető legrövidebb úton kötik össze. Minden államnak érdekében áll, hogy az ily vonalakat ne engedje idegen társulatok kezébe jutni, s ha már egy ily idegen kezekben levő vonal van, érdekében áll az államnak, hogy maga egy versenypályát építsen. Az ily vasúti terv hiánya okozta, hogy a tervhozó testület a mult ülésszakokban oly vonalakat szavazott meg és építésüket állami költségen eszközöltette, melyek tisztán családi érdekeknek felelnek meg, s nemzetközi fővonalakul nemcsak nem alkalmasak, de még azt is okozzák, hogy ily fővonalak egyhamar ne is épülhessenek. Mert ha egy vonal bizonyos irányban már ki van építve, igen bajosan lehet annak görbeségeit egyenes vonal által helyrehozni, minthogy a létező vonal társulata nem örömest épít magának verseny vonalat és új társulat dirib-darab vonalak építésére és üzletigazgatása még kevésbé válalkozhatik. Ily nagy hibában sinlődik az Andrássy-féle ujhely-premisek, de még inkább az egész magyar északkeleti vasút. Bár ezen vonal iránya mind ez ideig legkevésbé sem volt kifogásolva, bátran elmondhatom, hogy czéltalanabb és botrányosabb ,nemzetközi forgalomra szánt vonal talán soha nem épült a földkerekségén, mint épen ezen hálózat, melyet ugyan „baloldali vasút“ névvel szoktak megjelölni, melynek tervét azonbankormányunk úgy állapitá meg, hogy általa az Andrássyak és Lónyaiak nagybirtokainak értéke is meg lett kétszerezve. E hálózat kész részeinek kiépítése mintegy 50 millió frtba került és abból nemzetközi forgalmi vonal gyanánt alig szolgálhat 16 mérföld valaha. És e terv hiánya okozta másrészről azt is, hogy kormányunk s a törvényhozás a nagy számú családi vonalak építése mellett még csak nem is gondolt arra, hogy a fővárosnak a magyar tengerrel való egyenes összeköttetését úgy eszközölje, hogy ez irányban az osztrá déli vasút ne gyakoroljon monopóliumot, mely a mellett, hogy a szállítást drágává teszi, az árutömegeket a magyar tengertől az osztrákba, Fiume helyett Triestbe tereli. És kormányunk közönyösen nézte azt is, hogy az osztrák államvasút délkeleti irányban monopolizálja a forgalmat, sőt az ország szégyenére közelebb még oly tervekről is lehetett szó, melynek folytán az utóbb nevezett vonal monopóliuma a kikinda-belgrádivonal kiépítése által még kitágíttatnék, élannyira, hogy az osztrák vasút Magyarország forgalmát Szerbiával is monopolizálhatná; hasonlag komolyan szó volt oly vonal építéséről, melylyel az osztr. déli vasút a Bosnyákországgal való forgalomnak lenne urává. Ez utóbbi példákból már kivehető a vasúti politikának egy másik hiánya is. Kormányunk a tervtelenség, iránytalanság és ezáltalanság nyomorúságában megfeledkezett arról gondos- iiiwninTrnin-iTTiniTiii-ttt ír rririnin'a9npTnrrtr'~r'Tiiiiii^nTiiirTnnnii-ifiWT'izrirMinitiBiiiiiiiniTiiiTiiin A HON TÁRCZÁJA. Eppur si muove! (És még is mozog a föld!) Regény hat kötetbss. Irta Jókai Mór. Hatodik kötet. (Folytatás.) Keresik és nem találják. Ugyan pus.On maradt a magyarutczai kis lak ! A jó öreg !ozí gazda egész nap el jár kel a hátulsó szobába , ahol a költő lakott. Semmit meg nem szaba. abban mozdítani a helyéről. Ott hever a toll az asztalon, ott vannak elszórva az ecsetek a festő tábla mellett. Nem szabad senkinek hozzájuk nyúlni. És idestova nem is lesz senki, akinek tiltani kell, hogy hozzájuk nyúljon. A temetés utáni napon eljött faluról a Miska gyereknek a mostoha apja; azt mondta, hogy hazaviszi a fiát. Kosz kölyök ugyan, vásott gonosz csont s otthon csak tehernek van , de már mégis ilyen veszedelmes halálos időben csak nem hagyhatja itt ebben a városban , ha mostohája is. Néhány nap múlva meg a vén cselédnek még vénebb nénje jött be faluról egy szamaras kordéval ; szegény koldus asszony, kinek magának is alig van mit enni s kis putriban lakik valami falu végén. De ott csendes a világ; nem halnak az emberek, hát csak elviszi magával a testvérét ebből a fertőzött városból. Cseresnyés uram tehát maga maradt a háznál, , s egyedül beszélgetett ott a pókkal,ki a szeglet-ben szemfödeleket sző s fogoly legyeket énekeltet a halálára bogárral, ki páratlan számokat ver az ágydeszkák között, s a szarival, ki a kemény fában perczeg. „Látjátok. A vásott rész fiúért eljött a mostoha apja, elvitte magával. A vén cselédért eljött a nénje, a koldus asszony s elvitte magával. Csak ahoz aki egyetlen volt az egész országban, nem tudott eljönni „se szülő, se szerető asszony. Pedig ez olyan dicső volt! Pedig ők olyan nagy urak!“ A pók, a szüb, a halálára bogár elhallgattak, ha ezt meggondolták. Csak hozzá nem jöttek el azok! Naphonstant elüldögél e szobában Cseresnyés mester s újra meg újra elolvassa Kálmán költeményeit s úgy beléjük merül, hogy azt sem tudja, e világon van-e ? Azt sem veszi észre, hogy valaki rányitja az ajtót s egy gyászba öltözött öreg asszonyság jö be és leül vele szemközt a pamlagra. Az asszonyság előkelő urhölgy s ha a lelki gyötrelem úgy meg nem változtatta volna arczát, talán mindjárt rá is ismerne a mester. Azonban bámulva, mint az álmából ébredő, intézi hozzá ezt a kérdést: — Mi tetszik itt asszonyom? A nagyasszony még mindig büszke úrnő, még mindig restellné, ha gyöngeséget árulna el a közrendű ember előtt, tud hangjának parancsolni. — Hol van Kálmán fiam ? — Az égben van nagyasszonyom. — Hiszem Isten irgalmától, hogy ott van. Szólt tompán, elfojtott bánattal az úrhölgy. Most sírját keresem. Vezessen ön el hozzá. Erre a szóra egészen fölébredt a mester. Odament az urhölgy elé s keményen arczába nézve monda neki: — Nem vezetem el önt oda, asszonyom. — Nem ? kérdezé rábámulva Jeneyné. — Nem. Az urhölgy még még mindig büszke volt, felkerekedett helyéről, azt mondta, hogy „majd ] megkérdezem tehát mástól “ s azzal azt sem mondta fia ápolójának, hogy „Isten áldjonha- nem eltávozott. Ment a lelkészi hivatalba tudakozódni. A protestáns lelkész ugyan már felgyógyult, de Jeney Kálmán temetéséről nem tudott semmit. Talán a katholikus szertartással temették el. Az öregasszony végig tudakozta a város minden parochiáját. Jeney Kálmán neve nem fordult elő semmi halotti könyvben. Ekkor egy gyönge reménysugara támadt, hátha nem is halt meg Kálmán, hanem valahova falura menekült. S halálhíre csak hirlapi vaklárma, ami annyi embert halottnak kürtött már, a kik aztán még késő vénséget értek. Elment oda, ahol a gyászszertartásokat rendezik. Ott azután megtudott annyit, hogy azon ifjú, a ki Cseresnyésnél lakot, valóban el lett temetve, de hogy hová ? arról már nem tudnak neki számot adni, mert azok az emberek, kik akkor a gyászhintóval voltak, maguk is meghaltak már. Hiszen nagy idő az ! van már két hete is! Most sorba vette a temetőket. A sírásóknál tudakozódott. Azok nem tudták nyomra vezetni. Ki tudná, a lezajlott országos zűrzavarban ki hova jutott a frissen kaszált rendben, ha a sírkövek és keresztek meg nem mondják a nevét. Azok pedig nem mondták meg. És Cseresnyés mester keserű gyönyörűséggel mondogatá odahaza a kis szobában a póknak, a szuhinak, a halálóra verecznek. „Keress most! ... Csak, hadd keresse. . Ott nem talál rá . . . Majd visszajön és sírni fog itten! . . . E napokban egy finom levelet is kapott Cseresnyés mester, melynek széles gyászkerete volt kívül belül. Ezt a levelet Dorothea grófné irta a kézművesnek: „Kedves jó ur“nak czimezve őt szépen s könyörögve előtte nagy alázatosan, hogy ha az elhunyt Jeney Kálmánnak hagyatéka között megtalálható volna egy elefántcsontra festett női arczkép, azt ő drága kincsek árán megváltaná tőle. „Keresi ő is!“ mondáa mester a néma laktársaknak. Csak hadd keresse. Irt aztán megnyugtató választ a grófnénak. Ne aggódjék az elefántcsontra festett arczkép miatt. Ott nyugszik as az eltemetettnek keblén. Hat láb mélyen a föld alatt, és vele együtt azok a száraz nefelejtsek, mik egy kis fehér szalaggal voltak összekötve; és az a levél, a min utolsó tekintete megtört. Mind együtt feküsznek a költő szivén, s együtt alusznak vele boldogan. Legyen a grófnő megnyugodva. De hogy hol nyugosznak ? azt vele sem tudatta. És nem sokára megjött ismét a nagyaszszony. Most már nem dölyfösen, hanem alázatosan könyörögve jött. — Kedves jó uram. Kérem, — könyörgök , — vezessen el szeretett Kálmánom sírjához engem. — Nem vezetem el önt oda asszonyom. — Uram. Nincs rettenetesebb fájdalom, mint mikor az ember nem tud sirni. Nekem nincsen könynyem. Látja, én nem tudok sirni. De a szivem akar megszakadni. — Tudom. Jól van úgy. — Ön iszonyú kegyetlenséget követ el velem. — Tudom, úgy akarom. Én láttam, mit szenvedett ő éveken át, most ő már nyugszik , már most szenvedjen ön. Én láttam, hogy küzdöttt ő az élettel, most küzdjön ön már az ő halála emlékével. Itt a négy fal között vérzett el cseppenkint a rettenetes munkában, hogy nemzetét felébreszsze. Süketeknek és némáknak beszélt. Következzék el az idő, hogy az egész nép keresse ötét, és legyen az ő sírja is olyan süket és olyan néma. Én nem vezetem el az ő sírjához sem önt, sem a most élő ivadékból senkit, hogy ne állíthassanak fel hamvai fölé köré vésett hazugságokat. Majd egy jövő ivadék, mely érdemes lesz hozzá, fel fogja őt találni, — gondoskodva van arról, — s megdicsőiti hamvait. De én nem mondom meg senkinek soha, hogy hová van eltemetve. Ne háborgasson többé asszonyom! Azzal bevonult háló kamrájába a mester, s magára zárta az ajtót, ott hagyva egyedül a nagyanyát. Jeneyné azért nem utoljára tett nála kísérletet. Időközönként meg-megjelent nála, azt hitte, egyszer tán jobb kedvében találja. Megkísértett nála mindent, ígért neki sok pénzt, haragjával fenyegette, még sírni is megtanult előtte. Mind hasztalan fáradság volt, azt se pénz, se harag, se köny nem változtatta meg. A közben pedig mindent megkísértett az öreg asszony, hogy megtudja, a mit keres. Felhívta hírlapok útján mindazokat, akik tudnak felőle valamit, nagy jutalom ígérete mellett. Hiába volt: a vén cseléd s az inas fiú nem olvasnak hírlapot, nem is jöttek vissza Pestre. Talán el is haltak. Olyan olcsón adták azt akkor. És azután maga mindennap végttl végig járta a temetőket, sorban elolvasva a legkisebb sírkeresztnek feliratát is. Egy sem beszélt az ő Kálmánjáról. Pedig tízszer is elment mellette. Tízszer is elolvasá a márványkocka felső lapjára irt három szót: „Volt. Nincs. Lesz.“ és nem tudott meg belőle semmit. És e bolyongásaiban többször találkozott öszsze egy másik gyászruhás hölgygyel, aki még fiatal volt, de akinek madonnaarczán a szenvedés sietteté az idők rombolásit. Az is keresett egy sírt, melyen nincsen név. Mikor egymást meglátták, félreförtek, hogy ne találkozzanak. Az is sorba olvasta a kőemlékeket, a kis fakereszteket ; az is sokszor elment a márványkoczka mellett, az is elolvasá sokszor a sejtelmes három igét: „Volt. Nincs. Lesz.“ De annak megsúgott anynyit a szive, hogy valahányszor a sir mellett elhaladt — szépen bezöldült az már! — mindannyiszor leszakítson egyet azokból a sirhalmokon otthoniaké sárgavirágokból, a mik tán a halottak nefelejtsei, s egy perczig elgondolkozott rajta, váljon ki lehet az a boldog, akiről azt mondja a kő, hogy ..Volt.“ — — „Nincs.“ — és „Lesz “ ? (Folytatása következik.)