A Hon, 1872. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1872-01-14 / 11. szám
Előfizetési felhivás: „A H 0 N" X-dik évi folyamára. Előfizetési árak: Egész évre . . . 23 ft — kr. Fél évre . . 11 ft — kr. Negyed évre . . . 5 ft 50 kr. MT* Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig tiz krba kerül. Az előfizetések a „Hon kiadó hivatala“ czim alatt Pest, ferencziek tere 7. sz. alá küldendők. A „HON“ szerkesztősége. PEST, JAGUAR 13. Főispáni erőszakoskodások. Valóban felháborító tudósításokat kapunk a főispánok eljárásáról a megyei bizottmányok és tisztikar szervezése körül. Mégpedig nem egyes, elszórt jelenségkép tűnik fel az erőszakoskodással párosult törvényszegés, hanem egész rendszerre mutató tömegességben. Minden arra mutat, hogy itt nem egyéni hibákkal és szenvedélyekkel van dolgunk, hanem összefüggő rendszerrel, melynek kiinduláspontja magában a kormányban és a jobboldal központi bizottmányában keresendő. Épen ezért nem hagyhatjuk szó nélkül e sajnos eseményeket s nem hívhatjuk fel eléggé azokra az országgyűlés igazságérzetét, szigorát és az egész ország kárhozatát. Hogy mi mindent tettek a főispánok az egyes megyékben csakis azért, hogy a jobboldalt a bizottmányban és tisztikarban — ha lehet — kizárólagos uralomra juttassák, hosszú lenne elbeszélni. Egy valóságos bűnkrónika az, melyben a rabulizmus párosul a kicsinyes kortesfogásokkal, a törvény nyilvános kijátszása a magánszószegéssel. Csak mutatványul hozunk fel egy párt. A nógrádi eset országos botránynyá vált. Eléggé tudjuk, hogy itt a főispán az általa megerősített határozatot semmisíttette meg egy korteshaddal és Tóth Vilmossal — vagy lehet, — hogy megforditva — ő volt ezek eszköze. Turóczban a bizottmányi tagok egy része meg se volt választva és a főispán mégis furum megtartá a tisztújítást. Közép-Szolnokban a főispán a méltányosságra tett ígéretét szegi meg, és a törvényt játsza ki, csakhogy keresztülvigye jelöltjeit. Szathmárban a kijelölő bizottmányban a baloldal többségben volt — a főispán a legnevezetesebb állásban ez ellenében mást erőszakolt a megyére. Küküllőben a törvény által az igazolásra és panaszokra kitűzött időt nem tarta meg, hanem idő előtt tartott gyűlést. Veszprémben az igazolást be nem fejezve, a nem igazolt tagokat szavazatuktól foszta meg, mert e 43 tag többnyire baloldali. Zólyomban és majd mindenütt a kijelölő bizottmányt teljhatalommal ruházták fel, mintha az nem tartoznék a közgyűlésnek, melynek kifolyása, számadással, így a törvény elcsavarásával vitték keresztül a kijelölést és a választást — a legtöbb helyen. Ugocsában a korteskedés reversális követeléssel ment végbe a szervezkedés. A megsemmisítésért való kérelmek elüttettek, a törvénytelen bizottmány elleni tiltakozást a főispán számba nem véve. És így megy ez mindenütt kuntalan, indokul. Hogy Bácsban és több helyen a nemzetiségi szélsőknek köszönhetik a győzelmet, az ép oly bizonyos, mint az, hogy az ezekkel való czimboráskodással mindig, mint hazaárulással vádolák pártunkat. Hiába „bonus odor aures.“ Ily jelenetekre a jogérzet lázad fel és rendül meg bennünk. És igazolta-e valamelyik a főispánok közül a nyilvánosság előtt e vádak ellenében magát? Nem,mert ők tudják, hogy utasítás szerint jártak el, kötelességet, nem a haza, hanem a párt által rájuk rótt kötelességet teljesítettek! Biztosítva van nekik az absolutió és — örökös főispánság — a kormánytól. De ezzel sem az igazság, sem az országgyűlés meg nem elégedhet — reméljük, sőt elvárjuk az országgyűléstől, hogy a főispánok feje, hatalmának megteremtője, erőszakoskodásának szentesítője, eljárásának utasítója, törvénytelenségének védője — Tóth Vilmos úrtól mindazt számon kéri, mit bajtárai elkövettek és felelősségre, szigorú felelősségre vonja a törvényszegésekért, korruptióért, erőszakoskodásokért. Hogy pedig a felsorolt és ezekhez hasonló, de elmellőzött erőszakoskodások mennyire kormány és jobboldali pártgyártmányok, bizonyítja azok egyöntetűsége és rendszeressége, bizonyítja a főispánok cinikus eljárása és minden méltányosságnak általuk, a lovagiasoknak tartott egyének által való megvetése. De bizonyítja még az is, hogy abban, az eddig hivatalosan 9-nek bevallott megyében, melyekben a főispán keze már a priori meg volt bénítva a baloldal túlnyomó nagyszáma által — tehát ott, hol sem a zavarosban nem lehete halászni, sem zavart csinálni — mondom — e megyékben nemcsak szépen, rendben folyt le a tisztújítás, de méltányosan is, a pártok közmegelégedésére. Felhozhatnám e tekintetben Esztergom, Komárom, Abaúj stb. példáját. Mindez fényesen bizonyítja, hogy milyen a baloldal és milyen a jobboldal eljárása, okulhat rajta az ország és a jobboldal józan, jogos része. De addig is a törvénytelenség és erőszakoskodás megtorlás nélkül nem maradhat — Tóth Vilmos és satelessei nem csak az ország, de az országgyűlés megrovását, sőt büntetését is kiérdemlék. Elvárjuk a számadást, követeljük a feleletre vonást — hadd ítéljen az ország. Hegedűs Sándor: Mai számunkhoz egy fél iv melléklet van csatolva. 4 . ,3nir jAll. szám. X. évfolyam. Hegeli kiadás. Pest, 1872. Vasárnap, január 14. Szerkesztési iroda : Ferencziek-tere 7. sz. Beiktatási dij. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. sz.földszint. Előfizetési díj: Poetin küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ...................................1 frt. 85 kr. 3 hónapra ...................................5 „ 60 „ 6 hónapra .................................11 „ — „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. 9 hasábos ilyféle betű sora ... 9 kr. Bélyegdij minden beiktatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . . 25 kr. SPST Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közsélemény a szerkesztőséghez intézendő. Borraentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. A választások előtt. Az a közöny, az a végtelen közöny, az lesz a mi megölő betűnk elvégre is. Hogy is nem tudtuk hagyni Ázsiában. Alig van eszme, mely milliókat mozgatna, kivéve tán a vasúti, meg egyéb üzleteket, mely mozgat ugyan milliókat, csakhogy pénzben. De olyan, amitől a nép milliói rajongnának, amiért lelkesülni tudnánk sokan, mindnyájan: olyan talán nem is létezik. Valami rendkívülinek kell bekövetkezni, orkánnak,villámmal és mennydörgéssel,mely megtisztítsa a tespesztő levegőt, feldobbanásra ijeszsze a szíveket és tettre feszítse az izmokat. — Aléltság, tespedés, emésztő nyugalom mindenütt. Aki jár is, lehorgasztott fejjel jár, mintha temetőből jönne. Mintha országos halottak napját ülné az egész ország. Pedig „Hannibal ad portás.“ Nem a muszkát értem, mert az nem Hannibál. S ha a portánál áll is már, az bizonyára nem a magyar, legföljebb a török porta. De a választások, ez a belföldi tatárjárás! Itt állnak a küszöbön, ajtónkon kopogtatnak, a kormány már ez ülésszak végével meg akarja kezdeni a választási munkálatokat, az elfogadandó új törvény értelmében, és a nemzet, souverain-joga oly ritkán kínálkozó gyakorlatával szemben áll tétlenül, összedugott kézzel, keleti fatalizmussal várja a jövendőt, s nem gondolva meg, hogy sorsa egy pillanatra újra kezébe lesz letéve, csak egy pillanatra, — átengedi a tért egymagára a szabadsággyilkos ultramontan és feudális ézelmeknek s nézi kétségbeejtő közönynyel, hogy csap össze feje fölött a középkori áradat, mely odaiszapol bennünket az antediluvialis rétegekhez. Mondani szokás,hogy nem jó előre kipuskázni magunkat, mert úgy járhatunk, mint a czigányok Nagy-Idán. Már engedelmet kérek, de én legalább ezeket a nagyidai czigányokat valóságos Leonidásoknak tartom azokhoz a francziákhoz képest, akik ezer meg ezer mázsaszámra hagyták felhasználatlan lőporukat elfogni, hogy tulajdon gyártmányukkal lőjjék őket a hátba. Pedig így járunk, ha nem mozgunk. S akkor aztán késő lesz gondolkoznunk a mély bölcseség felett,ami e mondásban rejlik: „jobb megelőzni, mint megelőztetni.“* Pedig ha valamikor, a jövő országgyűlésen következik be az az idő, a mikor Herkules mind a tizenkét munkájával meg kellene küzdenünk. Olyan jogokat kell visszaszereznünk, a miket nem erőszakkal vettek el tőlünk s a miknek visszaszerzésére elég az időt és alkalmat helyesen feltalálni, de olyanokat, a miket mi magunk adtunk fel s miknek visszaszerzése kétes, vagy a legjobb esetben iszonyú erőfeszítésbe kerül, így mondta ezt maga a jobboldal prófétája Deák Ferencz. Persze akkor még 1861-et írtunk. Herkulesi munkához herkulesi erő kell. Azt pedig nem fejtjük ki ráblógázva. Önmagunkra vessünk,ha az az öt év, ameddig a jövő országgyűlés valószínűleg tartani fog, a mostaninak csak folytatása lesz. Igaz, hogy megkötött kézzel láthatunk csak a munkához. Mert a kormány eddigi reactionárius múltjából ítélve nem várhatunk valami szabadelvű választási törvényt.El lehetünk rá készülve,hogy ez is legfőbb czésként bizony nem a haza összes lakosainak polgári joguk gyakorlását, de a jelen párt uralmának biztosítását fogja tartani szem előtt. De ez ne ijesszen el bennünket, sőt buzdítson, hogy a nagyobb akadálylyal szemben nagyobb erőt fejtsünk ki. Ez ne legyen jogcim a resignatióra,de ösztön a megfeszített munkára. Az is igaz,hogy kezünk még akkor sem szűnik meg megkötözve lenni, ha a parlamentben többségre sikerülne jutnunk.Mert a jobboldal vaksága megteremtette azt a hasonlóra sehol nem találó kényszerhelyzetet, ahol a nemzet, a souverain nemzet nem ura önmagának ; a mi souverainitásunk kivételt képez a souverainitásokra fennálló axióma alól, mely abban áll, hogy saját akaratunk legyen legfőbb törvény, s szabadságunkban álljon holnap mást akarni, mint amit tegnap akartunk. Mi azzal a paradoxonnal állunk szemben, hogy a törvényt, amit magunk hoztunk , nem változtathatjuk meg önmagunk , mert a legfőbb érdekeinket szabályozó törvényből a többség szerződést csinált, melynek megváltoztatásához saját akaratunk nem elég, ahol még a másik fél kegyes beleegyezését is ki kell nyernünk. S megkötötték e nemzetközi szerződéseket hosszú időre, ebbe vágtak a következő nemzedék rendelkezési jogának nemcsak a közös ügyekben,de a többi közt pl. a vámszerződésben is, mely ha a jövő országgyűlésen föl nem mondjuk, önmagától megújul újabb tíz esztendőre. Ilyenekkel állunk szemben a jövő országgyűlésen s ha az új vasúti szerződés is sikerül, a jövő nemzedék 40—50 esztendeig nem fog rendelkezhetni az ország közlekedési eszközei felett sem. A Duna úgyis az ördögé már. Akarom mondani a németé. Hiszem, hogy ami Magyarország iparosait a képviselőválasztási mozgalomban való részvételre sarkalja, az elsősorban az a mostoha elbánás, melyben a mostani kormánypár az ország tisztán anyagi érdekeit részelteti. Valljuk meg, hogy a kormány és pártja Magyarország anyagi érdekein nemcsak közvetve, a közös ügyek útján, de directe is, félszeg törvényekkel, kárunkra kötött szerződésekkel, félszeg vámpolitikájával, a vasutak körül inaugurált bénító rendszerével, de egészen az általa kitűzött pályázatokig, egyes áruczikkek gyártására vagy szállítására kötött szerződésekig oly sérelmes döféseket ejtett, melyek halálosak lehetnének, ha kereskedelmünk, iparunk és gazdaságunk a természettől olyas életerővel és fejlődési képességgel nem bírna, a milyennel minden kedvezőtlenviszonyok mellett is hála istennek bir. Azért bizony én részemről legkevésbé sem tartom az iparosok választási mozgalmát sem indokolatlannak, sem időelőttinek s bizton hiszem, hogy ha sikere lesz s pártot sikerül teremtenie a parlamentben , e párt működése sokkal áldásosabb lesz az országra,mint a mostani jobboldali, s ha eleinte a közjogi alkunak elvi ellensége nem lesz is, a concret esetek szabadelvű reformjának folyamában előbb utóbb kénytelen lesz meggyőződni, hogy anyagi helyzetünk előtt kellő fejlődési tért nyitó, közgazdasági követelményeinket teljesen kielégítő reform a közjogi alku reromját föltételezi. Ez képezi anyagi felvirágzásunk folyamának vaskapuját, melyet ha már föl nem robbanthatunk, törjünk legalább rajta rést. Akkor aztán talán bekövetkezik az idő, mikor IV. Henrik óhajtása beteljesül s legalább vasárnap a szegény ember fazekában is lesz lyúk. De munka nélkül hiába várunk sült galambra, s eljuthatunk odáig, hogy Heine szerint a most vagyonos ember levesében sem lesz egyéb szárnyas állat, mint talán a légy, mely esetleg belerepül. Tors Kálmán. & „BON“ TiBGZAIA. Az arany ember. Regény öt kötetben, irta JÓKAI MÓR. Első kötet: A Szent Borbála. A „senki“ szigete. (9. Folytatás.) Timár éles szeme észrevette, hogy a nádas körül felmagasló fák teteje fölött valami vékony füst emelkedik ki. Ott emberi lakás van. — Oda megyek, megnézem, mi lakik ott ? A hajón volt egy kicsiny lélekvesztő, amit a biztos vadászatra szokott használni, ha valahol vesztegelni kellett dologtalan, amikor ráért vadkacsákat lődözni a sás közt. A csónakot vízbe eresztete, vette a puskáját, vadász tarisznyáját s egy összefűzhető hálót: az ember nem tudja, hogy mit szerezhet? vadat-e, vagy halat, s aztán egyedül neki indult a nádasnak, egy lapáttal hajtva is, kormányozva is a csónakot. Mint tapasztalt vadász és vizjáró hamar rátalált a törésre, amin keresztül a nádasba lehet hatolni s ott azután a vizi növényzet megmondta neki mindig hogy hol jár. A hol a viz szinén a nagy nymféa levelek libegnek hófehér teljes tulipánvirágaikkal, ott mély viz van, ott a talajt növénytörmelékkel hordja meg a viz sodroma; másutt a torongy zöld szőnyeget képez a viz fölött se libegő bársonyon guggol, mint a növényvilág boszorkánya, a „métely torzsa“, alakja olyan, mint a kalaráb, kék, gömbölyű, puffadt; minden állatnak halálos méreg; olyan, mint a pöfeteg; a mint Timár egyet szétütött a lapátjával, abból mintha kék láng csapott volna elő, a mint a mérges penész port szétlövette egyszerre: ennek a gyökere büzhödt iszapba mélyed le, mely embert és állatot elnyel, a ki beletévedt. A növény világ gyilkos varázslójának olyan helyet rendelt a természet, a hol legjobban rejtve van. A hol pedig a vizi perkáta fut fel a nád buzogányos száraira, ahol az elecs (butomus) szép ernyős virágai hajladoznak a gyékény zöldje között, ott már kavicsos talaj van, mely nem szokott mindig viz alatt lenni. Végre, ahol a harmatkását termő Czikkszár (polygonum) kezd sűrti bozótot képezni, melyen keresztül törve a hajós kalapkarimája megtelik azzal az apró növénymaggal, mely a szegények eledele: a pusztai manna; ott már emelkedő földegnek kell lenni, hol csak a növény lába van a vízben. Ha a csónakos útmutató növényeit nem érti, úgy belebódulhat a nádberekbe, hogy egész nap sem talál ki belőle. A mint e bozóton, mely testszín virágú fürtéivel egész rengeteget képez, keresztül verhette magát, egyszerre maga előtt látta Timár a mit keresett. Egy szigetet. Az valóban új alluviális alkotás volt, melynek a legutóbb készült térképeken még nyoma sincsen. A Duna jobb ágának medrében volt sok ideig egy sziklatömeg, melynek alsó felén a lomhán kanyarodó ár zátonyt rakott le. Egy nagy téli áradás alkalmával aztán neki ment a jeges zaj az osztrova szigetnek, s annak egy csúcsát leszakította, magával ragadva földet, követ, derék fákat erdő számra, akkor ezzel a jéggel, sziklával, faderékkal vegyes özönvizi gomolylyal megtoldott a szikla mögötti zátonyon. A gomoly ott maradt. És aztán évről-évre az új áradás uj iszapréteget hordott föléje, uj kavicstorlattal terjeszte ki kövületét, az elkorhadt fatörzsek földéből ősnövényzet burjánzott elő, gyors növéssel, mint az újvilági természet alkotása s lett ott azon a helyen egy névtelen sziget. Mely senkié sem, melynek nincs sem földes ura, sem királya, sem hatósága, sem papja; mely nem tartozik semmi országhoz, semmi vármegyéhez , semmi diocoesishez. — A török-szerb határon sok ilyen paradicsomi hely van, melyet nem szánt, nem kaszál, nem legeltet senki. Egyedül a vadvirágnak és a vadállatnak hazája. S ki tudja még kinek ? A sziget északi partja nyilván tanusita annak keletkezését. A kavics egész torlaszokban volt mellette felhalmozva, emberfőnyi és hordó nagyságú darabokban néhol; a közt nádgyökér és korhatag fatörmelék, a sekélyesebb zátony zöld és barna héjú dunai kagylókkal fedve, az iszapos partoldalban pedig katlanszerű lyukak vannak vájva, mikbe a közeledő léptek hangjára százai a tehenős békáknak sietnek elrejtőzni. A partot egész hosszában a veres fűz törpe bokrai lepik be. Azokat minden jéginduláskor tövig letarolja a zajló jég. Itt kihúzta csónakját Timár a partra, megköté egy fűz törzshöz. Beljebb haladva, óriási füzek és jegenyék irtatlan erdején kell áthatolni, miket sok helyütt halomra döntögetett a vihar, s ott tövises bozótot képez a szigetek gyümölcstermő folyondára, a földi szeder, a korhadó talajból magasranőtt Valeriana fűszerillatot vegyít a nyárfák gyógyszaga közé. Egy mélyen fekvő lapályos térségen, hol nem tenyészik fa és bokor, tocsogó viz közül, melyet buja fa takar, tövér ernyős növények magaslanak föl; a baraboly és a fahéj illata Sison Amomum ; — egy csoportban mintegy külön vált növény aristokratia,büszkélkednek a fekete zászpák (Veratrum, öles növények, tűzpiros virágokkal, a fű közt buján tenyész a nefelejcs, s az orvosi nadálytő mézterhes piros virága.Nem csoda, ha a korhadt fűzfák odúiban annyi vadméh rajzik. S a virágok közt csodálatos zöld, barna, veres gyümölcs alakú gumók emelkednek is ki, miket nem is ismer minden ember, tavaszszal virított hagymás növények érett magtokjai azok. A virányon túl megint következik a bozót, de már a fűz és nyárfa vadalmával keverve, s az aljat galagonya lepi be. Itt már magasabb a sziget. Timár megállt és hallgatódzott. Semmi nesz. Emlős állatja nincs a szigetnek. Az árvíz elpusztítja azt. Csak madár lakik rajta és repülő rovar. A madarak közül sem jó ide a pacsirta, sem a vadgalamb ; azok a szigeten nem élnek meg. Azoknak mind olyan hely kell ahol ember lakik, magot vet. Hanem két állat mégis van, mely a szigeten is elárulja az emberi lény közellétét. Az egyik a darázs, a másik a sárgarigó. Mind a kettőnek szenvedélye a nemesített gyümölcs. Ahol ezek az óriási darázsfészkek függnek alá a fákról, ahol a sárgarigó hallatja a pagonyban hívogató füttyét, ott gyümölcsösnek kell lenni. Timár megindult a rigófütty után. S amint keresztül vergődött a tüskés galagonya és veresgyűrűs bozóton, amik hegyes tőreikkel össze vissza szurkálták ruháin keresztül, egyszerre a bámulattól meggézve állt meg. Amit maga előtt látott, az a paradicsom volt. Egy rendezett kert, valamint hat holdra terjedő, nem sorba, de szeszélyesen csoportokba ültetett gyümölcsfákkal, amiknek ágait földig húzta édes terhük. Aranyló, pirosló gyümölcscsel rakva alma és körtefák, a szilvafák minden faja, mintha rózsa vagy liliomcsokor volna a ragyogó gyümölcstől ; a fűben a láb előtt terítve hever a lehullott fölösleg fölszedetlen. Közbe egész bozótot képez a málna, ribiszke és köszméte, piros, sárga és sötétzöld bogyóival, s a terebély fák hézagait aranyszínű lecsüggő gyümölcsös ágaival tölti be a Cidoni alma, a birs. Ösvény nincs a gyümölcsfa labyrintában, füvel van a fák alja benőve egészen. Hanem ahol a fák közül kilátni,ott egy virágos kert hívogat a közelebb jövésre, az is csodálatos mezei virágokból összegyűjtve, miket a szokott kertekben nem találni, a sötétkék csengetyűkék csoportjai, a selyemtermő krepin fényes gubancztokja, pettyes turbanlilianok, az alkermes vérfürtes, a gyönyörű aphrisok, pillangó termő virágaikkal valami csodálatos után kerti virággá nemesítve, tanúskodnak emberi lény közellétéről. Elárulja azt végre maga a lakhely, amelyből a füst előjön. Az is sajátszerű kis szeszélyes menedék. Hátul van egy óriási szikla, annak van egy mélyedése , ott áll bizonyosan a tűzhely, s onnan megy le egy másik odú, ahol a pincze van. A szikla tetején van a kürtő, melyen a füst kijő. Azután a sziklához van ragasztva kőből, vályogból egy hajlék, annak van két ablaka, két szobája. Az egyik ablak kisebb, mint a másik, s az egyik szoba alacsonyabb, mint a másik, náddal van fedve mind a kettő. Azután a kettőhöz oldalt van hozzá tákolva egy tornácz fából, mely nyílt folyosót képez, szeszélyesen diribdarab fákból összetákolt czifrázattal. De sem a kő, sem a vályog, sem a faépületen nem látszik az, hogy miből van építve, mert az olyan sünrenybe van futtatva délfelöl szőlővel, a minek ezernyi piros és kék fürtéi a dérfestette levél közt mosolyognak; északra pedig komlóval, melynek érett tobozai, mint a zöld arany fedik még a magas szikla homlokát is, aminek legkopárabb teteje be van ültetve rózsás fülfüvel,hogy semmi sem maradjon rajta, ami nem zöld Itt asszonyok laknak. (Folytatása következik.) Országgyűlési tudósítás: A képviselőház ülése jan 13-kán. A vallás és közoktatásügyi miniszer költségvetésének mai eredménye, számokban véve, kevés volt, de annál érdekesebb az egyes kérdések részletes tárgyalására nézve. Az első fontosabb kérdés az egyetem alap tárgyában volt, amely természetesen a többi közalapítványi kérdések felemlítését is maga után vonta. Horn Ede számokkal mutatta ki s egy kis részletességgel még szomoruabban tudta volna feltüntetni, mily nyomorult ezen alapítványok kezelése s mily tömérdek kára van az országnak ezen alapítványok nagy jószágaiból Az országgyűlés több tagja helyeselve szólott fel azon indítvány mellett, hogy ezen kérdés mielőbb eldöntessék; végre azonban teljesen lecsendesültek a viharok, miután Pauler szép szavakkal bebizonyította, hogy ez csakugyan nagy munka . Madocsányi, a kérdés megvizsgálására 1869-ben kiküldött bizottság elnöke, még némileg dicsekedve elősorolta, miért maradt el ez ügy eddig s megígérte, hogy most a költségvetés tárgyalása után — 3 évvel a megbízatás után— meg is kezdik a munkát. Pauler szokás szerint itt is megdicsérte a bizottság tagjainak szorgalmát és buzgóságát. — A második nevezetesebb vita tárgyát a nagyszebeni Theresianum ügye képezte. Az országgyűlés már kétszer megintette ezen intézetet, hogy mondjon le felekezeti jellegéről, ha államsegélyre igényt akar tartani. Az intézet nem tette meg, de a kormány még mindig akart várakozni s a gyűlés ismét megszavazza az előirányzott segélyt — ideiglenesen ad analogiám tankerületi főigazgatóságok, egyházi czélok ,stb. A harmadik vitatárgyat a nemzeti múzeum képezte P. Szatmáry és Pulszky hosszas vitatkozásával s egy mulatságos kis végepisoddal. Az utóbbira nézve utaljuk az olvasót a tudósításra. Szatmáry ellenvetéseit Pulszky teljesen inparlamentáris s sok adomával felszerelt beszédében meglehetősen ellensúlyozta, azonban szomorú tényként kell felemlítenünk, hogy a múzeum igazgatója nem szégyenlette beszédét avval kezdeni meg, hogy ő könnyebbülve érzi magát ezen vádak hallattára, mert ő sokkal, de sokkal több hiányt tud önmaga. Pulszky sokat személyeskedett s inkább nevettetés által igyekezett hatni. Végeldöntés ezen ügyben még nem történt. Az episodok közt figyelemre méltónak találjuk, hogy a felsőházat — mint régiséget — e gyűlés folyama alatt mindenki kinevette se jelen esetben hajlandók lehettünk volna hinni, hogy annak eltörlését is óhajtják — nevetve kimondani. De komolyan Ei Bauer, das ist etwas anders! Előbb próbáljunk javítani és rendezni azon, ami alapjában rész s aztán várjunk még egy kicsit, mikor a