A Hon, 1872. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1872-05-23 / 118. szám
11B. szám, X.vfolyam. Kiadó hivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli ás esti kiadás együtt: 1 hónapra.................................t frt 85 kr. 1 hónapra.................................6 60 . 1 hónapra...............................11 „ —. „ Az esti kiadás postai ktticaküldéseárt Maffiaetós havonkint . . . 80 kr. ás előfizetés az ár folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik *% mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Reggeli kiadás. '■jsi Pest, 1872. Csütörtök, május 28. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. sz. Beiktatta fülj 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beiktatásért . • 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek fel. Nyílttéri 5 hasábos petitsorért . . . 95 kr. Df* Az előfizetési és hirdetményi díj a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető niluila közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmenteten levelek csak ismert keséktől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési felhívás „A H 0 N" -dik évi folyamata. Előfizetési árfok: Egész évre . 38 ft — kr Fél évre 11 ft kr. Negyed évre 6 ft 110 kr. Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig tíz krba kerül. Az előfizetés* a „Hon kiadó-hivatala“ czim alatt Pest, ferenc*iek-terv 7. sz. alá küldendők. A HÖK kiadó-hivatala. PEST, MÁJUS 22. A balpárt agendája. A vallásszabadságról való fogalmainkat is bátran merjük elemezni. Mi elismerjük minden vallás belszervezetének jogosultságát s nem akarjuk, hogy az állam bármelyiknek a szervezetébe is beavatkozzék, mind addig, mig az a magyar állam tétele, alkotmányos szabadsága s a trón szilárdsága elleni tanokat fel nem állít. Hogy ily tanokat a szószékről a népnek ne hirdessenek, azért mindenesetre a kormány felelős. De ami egy vallásfelekezetnek vallási szertartásait érvényben tartó egyházi vagyona, azt abban megháborítatni nem engedjük. Kívánjuk azonban a vallási és a közoktatási ügyeket egymástól elkülönítetni, mert az oktatás csak egy dogmát ismer: a hazafiaságot. A mi tehát bölcs királyaink által a közoktatási ügyre tétetett alapítványul, annak elrendelt czéljaira leendő fordítását országos intézkedés, és ellenőrzés által akarjuk szabályoztatok . A polgári házasságot hazánkban is törvény által érvényesnek elismertetni kívánjuk, elismerve, hogy annak kötelezőleg leendő behozatalára több idő és a vélemények kiengesztelődése lesz szükséges. Privilégiumokat semmiféle vallásfelekezetnek nem kívánunk osztatni. Hinni mindent szabad, de előjogot semmi hit nem ad. S ha már a jogegyenlőség elvét átvittük a vallásiak terére, az égiek országába, biz a földiekbensem fogjuk azt megtagadni, s ha nemakarunk egyik „felekezetnek jogot adni a másik felett azért, mert régibb eredetű, a korábbszületés jogát a törvényhozás és közigazgatás terén sem akarjuk fentartatni. A törvény még 1848-ban elvette a nemesség előjogait; a legközelebbi országgyűlésen félig letárgyalt választási törvényjavaslat most még a választási jogot is elveszi a köznemesség új nemzedékétől; arról tehát van gondoskodva, hogy a jogegyenlőség elve szerint a nemesség többé jogczim ne legyen. Igen ám, de csak a kis nemesség ! A főnemesség pedig váltig meghagyatik azon előjogában, hogy amit az egész ország képviselete törvényül meghozott, a maga lengyel „nyeposvolim“ szavával visszavesse. Ez aztán a minoritás hatalma a majoritás felett. Ez aztán az arculverése a Parlamentarismus fogalmainak. Ahol igazi Parlamentarismus van, ott egyátaljában nem lehet törvényhozási joga másnak, mint a kiválasztás útján jutott e joghoz. Anglia helyzetét ne hasonlítsuk a mienkhez, mert annak kifejlett pártélete mellett a felsőházában is erős a whig párt, mint a tory , s aztán akármelyik párt kerül kormányra, mindenik nemzeti marad és angol. Nálunk pedig az egész felsőház csupa tory, s a mi toryjaink nem angolok. Keressünk magunknak parlamenti mintaképeket más országokban, ahol el tudnak lenni felsőházak nélkül; ha pedig csakugyan szükségünk van ilyesmire, legyen annak öszszealkotása olyan, hogy ne ellenkezzék épen a kitűzött czéllal, így, ahogy most van, csak az életlapok veszik hasznát. S ha már attól a nemességtől elvettük személyes előjogait, melynek ősei fegyverrel kezükben szerzették fiaiknak a czimert; semmi okunk sincsen egy uj nemességet alkotni azokból, a kiknek ősei, legtöbbször huzavonával szerzettek fiaiknak nagy vagyont, s képezik most a nemesség helyett a „virilisítek osztályát. Az egész virilis kaszt eszméje nem bir semmi erkölcsi és állambölcsészeti alappal. — Nem mindig az a legvagyonosabb ember, a ki legtöbb adót fizet; lehet ez épen bukásban lévő, adósságterhelte koldus ; — nem mindig az a legokosabb ember, a kinek legtöbb pénze van. S ha valakit, aki legokosabb és legvagyonosabb ember a közönségben, az a közönség mégsem választ meg önkényt községi bizottmányi képviselőjének, úgy annak bizonyosan erkölcsi magaviseletében kell a hibának lenni. Az ilyen ember gyanús ember, s az olyan kormány, mely hatalmának gyámolatul nem épen a leggyanusabb embereket akarja összecsoportositani, az ilyeneknek döntő előjogokat nem osztogathat. Jókai Mór. — A mai városi közgyűlés tárgyalta Dobos interpellatióját — Havas uramnak azon törvénytelen és hatáskörébe nem vágó intézkedéséért, hogy a választók adókönyveinek kitöltését betiltá. Mint tudósításunkból láthatja az olvasó, az egész dolog oda lyukadt ki, hogy a polgármester kezeit mosta, mivel a dologról nem tudott semmit, a közgyűlés pedig Havas erőszakoskodását helyeselte. Valóságos vérlázító cynismus ez kérem szépen, mert az intézkedés jogtalanságát és helytelenségét maguk elismerték akkor, midőn Havas intézkedését beszüntetek. Igaz ugyan, hogy e törvénytelenséget szépen érvényesítették volna, ha magánosok nem hozzák az ügyet a nyilvánosság elé. De hiába, most olyan gyönyörűséges állapotba jutottunk, hogy a törvény minden perezben lábbal tiportatik a jobboldal érdekében. Egyébiránt e városi közgyűlést feljegyeztük — Gamperl és Havas urak bűnlajstromába. A közgyűlésről illető rovatunkban részletes tudósítást talál az olvasó. — A pestvárosi országgyűlési követek választásának vezérletére rendelt középponti választmányt annak elnöke Havas Ignácz május hó 25-ik napján, esti 7 órakor a városháza első emelet 30. szám termében tartandó ülésre hívta meg. — Az összeíróbizottságoknál ma esti 6 óráig beiratkoztak: Belváros 735, Ferenczváros 725, Józsefváros 1091, Lipótváros 734, Terézváros 2231. _________Hivatalos pressio. Budáról megbízható kézből Írják nekünk: Tisztelt szerkesztő úr ! Az ön lapja a pesti választási összeírás megindulta óta telve van felsorolásával azon eseteknek, melyekben független polgároktól a kormányhatalom érdekében a választói jog megvonatik. Budán a kormánypártnak e valószínűleg igénybeveendő eszköz magában nem elég ; itt még az ellenkező is kell, hogy foganatba vétessék, az t. i. hogy az urnához kényszeríttessenek mindazok, kiket meggyőződésük a kormánytól eltérő párthoz köt, míg a viszonyaink függő volta ezt csak a választástól való távolmaradásban engedi nyilatkozni. Értem a ministériumok és más közhivatalok alsóbb személyzetét. Biztos forrásból értesülve írhatom önnek, hogy ma a pénzügyministérium minden hivatalhelyiségének főnöke egy dictiót tartott hivatala személyzetéhez, amelyben lelkükre köti, hogy választóknak beiratkozzanak (ez még csak megjárja), hogy a választásban részt vegyenek (ez is renden van), s hogy a szavazásban ahoz tartsák magukat (sic!) hogy ellenőrzés fog a szavazatok fölött gyakoroltatni, s akik nem „corrected (már t. i. a kormány szájize szerint „corrected) fognak eljárni, azok „a következményeket maguknak tulajdonítsák.“ Ily eljárás mellett beszéljen valaki a választás szabadságáról, mikor nem csak hogy az van lehetlenné téve, hogy valaki az igazi véleményét megmondja, hanem egyenesen arra van kényszerítve az erkölcsi és hivatalos pressio minden eszközével, hogy azzal homlokegyenest ellenkező irányban érvényesítse polgári jogát. Tisztelt szerkesztő urat kérve, hogy esetleg, ha arra érdemesnek véli, becses lapjában akár nevem közlése mellett helyt adjon, maradtam a szerkesztőségnek tisztelője. N. N. A „BON“ TÁRGYAIA. „Magyar népköltési gyűjtemény“. (Uj folyam. A Kisfaludy-Társaság megbízásából szerkesztik és kiadják Arany László és Gyulai Pál. I. kötet. Elegyes gyűjtések Magyarország és Erdély különböző részeiből 607. lap. II. kötet. Török Károly csongrádmegyei gyűjtése. 504. lap. A két kötet ára hat ft. Az Athenaeum tulajdona. II. (y. y.)Mint a közlekedési eszközök terjedése által az olcsóvá lett műipar lassan lassan kiszorítja a nép házi iparát — az etnographisták ez egyik legérdekesb forrását, ép úgy az átalánosodó műveltség egyre gyérebbé teszi a népköltészet őseredeti kútfejét. Nyugaton már ez a kútfő közel áll a kiszáradáshoz. Mi azonban nem tartunk attól, hogy e szerencsés baj egyhamar utol fog érni bennünket is, mert a műveltség még igen sok ideig nem lesz annyira átalános nálunk, hogy egész hegyi tájak és folyóközök meg ne őrizzék hagyományos monda, mese és dal világukat,amelyekből aztán önkényt következik az újabb folytatás, vagyis a fris termelés bősége. Unokáink is fognak még találnielég félreeső falut, mely „megannyi mese- és dalfészek“, s elég porfiat, ki „egy-egy élő gyűjtemény“. Az iskola, az irodalom, az ismeret folyvást hódítanak ugyan, de nem oly nagymérvűig, hogy a népszellem eredeti forrásait egyhamar betemethetnék. Mindamellett van ok rá, hogy a gyűjtéssel mégis siessünk, mert a nép már is sok dalt vett át a költőktől, s köztük olyakat is, melyekben a „csinált“-ság igen feltűnő, s így a források tisztasága némileg már is fenyegetve van. E gyűjteményben szintén elég dalt olvasunk, melyek nem birják egészen a közvetlen, egyszerű hangot, s eltanult ékekkel czifrálkodnak. Különben a népköltészet régebben sem volt egészen mente az idegen befolyásoktól, kivált nem oly országban, melyet többféle nemzetiség népesít be egymás szomszédságában. Ennélfogva az sem csoda, ha például „Molnár Anna“ balladája hasonlít egy oláh népkölteményhez, s igen bajos volna meghatározni, (mint évek előtt román és magyar írók megkísérték, hogy melyik nép kölcsönző a másiktól: a székely-e vagy a román ? És igy az itt közölt népmesék közt is nem egynek tárgyát és folyamát leljük meg a németeknél és szlávoknál. Hogy történik az ily kölcsönzés, az ép oly titok marad, mint magában az is, hogy mint támad a dal s kivált a népballada? Első formájában bizonyára nem oly kerekdeden, mint ahogy a hagyomány ajkán fenmarad. Erdélyi János a patak köveseihez hasonlíta a népdalokat: minden hab mos rajtuk, míg gömbölyűekké nem válnak. A változatok (variánsok) közlése ép azért érdekes, mert példákat nyújt a fejlődés folyamához, s aki mélyebben kívánja tanulmányozni a népköltészetet, az különösen le lesz kötelezve e gyűjtemény szerkesztőinek azért is, hogy sok balladát különböző változatokban közöltek. Azt ugyan, hogy melyik az eredeti alak köztük, megállapítani nagyon bajos s csaknem lehetlen, de a gondolkozásra és elemezésre mindenesetre bő anyagot nyújtanak. A mystériumokat könnyebb összekeveredett elemeikre osztani. A latin szertartás sok szava mutatja templomi részleteiket, míg az egyház és világi énekek szintén élesen különböznek bennőre. A nép naiv adaléka ismét erős bélyeggel válik ki belőlük. De minden keverékük daczára szerfölött érdekesek. Rendesen az angyal jelenti bennök ing énekkel a betlehemi Csordapásztor-nak az „isten fiát,“ ki „született jászolba,“ s a pásztorok vidám kedvvel dicsőítik avilág váltságát“, a megszületett Messiást. S mily szerető aggodalommal sietnek a jászol felé, félve: „Óh szegény mint fázik, Könnyeitől elázik ! Nincsen neki dunyhája, Sem czifra nyoszolyája, Barmok szája melegítő kályhája.“ Naiv szép, amint ajándékokat adnak az isten fiának, kicsinyítő szavakban fejezve ki szeretetüket. Különben sokféle hang, sőt személy is vegyült e vallási játékokba. József és Szűz Mária is előfordulnak kettőben. Egyikben némán, a másikban beszélve. A katona, mely a mystériumokban szerepel, mint ki a pásztorokat bejelenté, s Bethlehemet őrzi, eredeti vonás a magyar mystériumokban, s nincs meg a németekben. Nem csak katholikus, de protestáns egyházi énekek is találhatók bennök, s világi énekek szintén, régiek és újabbak, például „a jő[ Gvadányi“-tól: „Megtérek hát én is Isten mezejére, A magyarok közé. Lakásom helyére, stb., melyet egyikben az öreg pásztor énekel. Sok oláh elemet is találunk, személyneveket, pakulárokat (juhászok), oláhos dialogizálást stb., jeléül, hogy népünk csakugyan kölcsönzött e testvér nemzetiségtől, valamint ez is mi tőlünk. De az anyag náluk, mint nálunk, eredeti, nemzeties jelleget kapott. Nem is plágium az ilyen, hanem sátolvasztás. A közlött két „vizkereszti játék“ a három király ünnepére valók, s egy rövid ének után, mely a szent királyok ajándékait zengi, Boldizsár, Gáspár és Menyhért királyok víg prózában és rigmusokban beszélnek, többnyire magukról. Emezeket a másodikban a szerecsen, magyar és eszkimó királyok pótolják, iíg, élet és rigmusokat mondva. A tréfának e maradványokban sokkal több része van, mint az áhitatnak. Az első kötetben hasonlóan kiváló becsesei bírnak a balladák. Igaz, hogy sok olyan van köztük, (Molnár Anna, Barcsai, Kőmives Kelemenné, sat.) melyeket ismerünk már Kriza közlései után, de a több féle változat, melyben itt kapjuk, emeli becsüket az irodalombuvár és aeszthetikus előtt. A nagyobb balladák jó része átalában erdélyi, főleg pedig székely eredetű, s ez új gyűjtemény is csak a mellett bizonyít, hogy a mi alföldünk korántsem oly termékeny nagyobb epikai, drámai költeményekben, mint a székely hegység, s túlnyomósága csak a lyrai dalok bőségében áll. Van azonban az alföldi balladák közt is néhány’ igen szép, például Heves megyéből „A siroki erdőben“ mely különben nem más, mint lyrikus panasza egy megcsalt és megejtett leánynak, aki rá sem mer már nézni az édesanyjára“ mert amint panaszolja: „Istenem istenem! Ugyan mi lest engem ? Három rős pántlika körül nem ér engem?“ Megjegyezzük itt, hogy valami sajátosan finom érzék nyilvánul abban, amint népünk a könnyelmű és megcsalt lányok gyalázatát kifejezni szokta. Például „Sári Mari“ szatmármegyei balladájában a lány könnyelműségének vége e diskrét versszakban nyer kifejezést : „Esik eső, csepereg, Sári Mari kesereg, De hiába kesereg, Megkapta, mit keresett.“ Egy anyai dórai czólzás pedig mily kedvesen van kifejezve e dalban, (a szerelmiek közt, noha inkább a pajzánok közé illett volna:) „Ennek a kislánynak Hosszú a kötője, Mondtam az anyának, Vágjon el belőle, Az anyja azt mondta: Nem vág el belőle, Úgyis nemsokára Asszony lesz belőle.“ Jellemző elevenség és drámai tömörség tekintetében sok példát idézhetnénk a balladákból, ha térünk volna rá, így csak egy pár rövidebbet lehet említenünk. Ilyen Kolozsvárról „A három árva.“ Anyjukat idézik föl a sírból: „Kelj, föl, kelj föl, édes anyánk, elszakadt már ingünk, ruhánk.“ Az anyja feleli : „Nem kelhetek három árva, Koprésóba vagyok zárva, Vagyon nektek mostohátok, A ki gondot visel rátok.“ „Mikor fésüli a fejünk, Sarkunkon foly piros vérünk ; Mikor kenyért ád a kézbe, Hét ördög van a szemébe.“ S szűkebb keretben erős helyzetet, lelki állapotot, egész életet alig lehet jellemzőbben festeni, mint „A zsivány feleségében,“ ez udvarhelyszéki balladában. „Eleget könyörgök apámnak, anyámnak, Hogy ne adjon engem nagy hideg havasra, Nagy hideg havasra, nagy hegyi zoványnak ! Most is oda vagyon, keresztúton állni, Egy két árva pénzért lelkét elveszteni. Meguntam már azt is, jó reggel fölkelni, Jó reggel fölkelni, folyóvízre menni, Folyóvízre menni, véres ruhát mosni.“ „Mért sírtál, mért sírtál, gyönge szép menyecske .“ „Nem sírtam, nem sírtam, konyhán bíbelődtem, Cserefának füstje húzta ki a könnyem?“ Mily megható e szegény, férjhez erőszakolt fiatal asszony panasza s még mennyivel meghatóbb, midőn a bevetődött vándorlegény résztvevő kérdésére baját eltagadja s könnyét a cserfa füstjére fogja. Egy részvétre méltó lélek arczképe ez jel eltalálva, tömör keretben. Sokféle balladával találkozunk itt, köztük a régi maradványa „Szilágyi és Hajmási“ . A nemzetiségi kérdés mint kertesfogás. Soha sem foglalkozott a magyar hírlapirodalom a nemzetiségi kérdéssel annyit, mint jelenben, ritka nap, mely egyik vagy másik lapban ne érintse a nemzetiségeket, azok férfiait és mozgalmait. Mi ezen különös jelenség oka, honnan e nagy érdekeltség a lapokban a nemzetiségek iránt? Ha nem állanánk a választások előtt , azt hinné az ember, hogy a pártok vetélkednek egymással a nemzetiségiek kielégítése érdekében. Vajha úgy volna már! — de sajnos, még nem állunk ott! mert azon párt, melynek szabadelvű irányától azon ekkoráig „gordiusi csomó“ megoldását remélhetnénk, nincsen azon helyzetben, hogy a megoldást eszközölhesse, biztosíthassa, mivel nincs a többségnek, a hatalomnak birtokában ; azon párt pedig, mely a hatalmat bírja s annál fogva a megoldást eszközölhetné — mely azt már rég megtehette volna — szabadelvttségében nem haladt még annyira, hogy az ország nem magyar ajkú népei megnyugtatását szükségnek annyival kevésbé, hogy azt haladásnak tekintse. Miért foglalkoznak tehát mégis a lapok jelenben e kérdéssel annyira élénken ? mi által és minő indok kezdeményezte az élénkséget e kérdésben ? Azt hiszem e talányt nem lesz nehéz megfejteni. A jobboldal hatalmának féltékenységében jónak és hazafiasnak találta a sértések és gyanúsítások eszközéhez folyamodni, és egy csapással a nemzetiségeket nemzetiségi álláspontjukért, a baloldalt pedig a nemzetiségi jogos és méltányos követelések iránti kedvezőbb nyilatkozatáért s a nemzetiségi jelöltek támogatásáért — a hazaárulás czimével illetni, és úgy a nemzetiségeket valamint a baloldali ország-felbontóknak, a trón, a haza, az alkotmány s az államegység megtámadóinak qualifikálni. Ha pedig a baloldal maga jelöl ki nem magyar nemzetiségű párttagot valamelyik kerületben, akkor már nem csak a mondott czímekkel halmozzák el a baloldalt, hanem akkor már annyira bűvösnek kiáltatik ki, hogy szent István koronáját, az ország létét nem iszonyodik megtámadni. Ezen ráfogásokat természetes, hogy sem a baloldali sem a nemzetiségi közegek agyon nem hallgathatják s igy a nemzetiségi kérdés létezése élénken foglalkoztatja a lapirodalmat. E kérdésben élénk vitára tehát ezúttal a jobboldal szolgáltatta az anyagot. De vájjon mi vezethette a kormánypártot ezen politikára? Keressük meg ebben a kortelfogást. Minő vidékek és választók előtt hitte a kormánypárt a baloldalt ezen ráfogásokkal népszerűtlenü? a nemzetiségek előtt? azoknál ezen kortesfogásssal nem hathatott, mert azok hazafias önérzete is az ily gyanúsítással megsértve lévén inkább idegenkedést és a kedélyek elkeserítését idézte elő, — tehát kik előtt akarta a baloldalt ezzel gyengíteni. A magyarság, előtt Mert igen keserűen érzi a kormánypárt azt, hogy épen a tisztán magyar választókból álló kerületekben nem ő, hanem a baloldal bírja a többséget; a magyar választókat tehát ily insinnatiókkal hitten baloldaltól elrettenthetni. Én nem hiszem, hogy ezen illegális találmány a magyar választók ellenzéki meggyőződését és elveiket devalválhassa. Tehát honnan került ki a kormánypárt többsége, ha a magyar kerületek többsége ellenzéki képviselőket küldött? A nemzetiségek által lakott kerületekből, jelesen a horvátok, szászok, tótok, ruthenek, románok és szerbek által lakott vidékekből és megyékből. Minő tanulság következtethető ezen visszás helyzetből ? Azt hiszem, hogy ebből legbre más következtetés nem vonható, mint az, hogy a kormánypártbeli képviselőknek a különböző nem magyar nemzetiségiek általi megválasztatása tiszta hazafiság jele, mig a baloldalnak ugyanezen törekvése hazaárulás! Vagy pedig hogy azon nem magyar nemzetiségűek, kik jobboldalit választanak, jó hazafiak, mig azok kik baloldalit merészelnek választani országbontók. Hogy a kormánypárti journalistikának az ellenzékkel szemben felállított ezen vádja menynyire igazolt, ebbeli álláspontja mennyire lejális, azt a legegyszerűbb választó is megítélhetendi. E kortesfogás horderejét jó lett volna jobban megfontolni a tisztelt kormánypártnak, mert annak két éle van s bizonyos vagyok benne, hogy mielőtt azzal ellenét megvághatná, maga magát már is megvágta, de fogással az ellenzéknek már eddig is jó szolgálatot tett. Ennyit az ellenzék szempontjából. De kénytelen vagyok a nemzetiségi és különösen román nemzetiségi szempontból is fürkészni a részakaratúlag ellenünk szótt gyanúsításokat. Ezen szempontból több fontos kérdés merül fel, melyek közül ezúttal csak hármat teszek fel: 1- szer. A románok magatartásában minő alapot talál a kormánypárt a hazafiatlanság, az elszakadási vágy, a hazaárulás iszonyatosvádjaira ? 2- szor. Minő behatást eredményez az ily gyanúsításokból faragott kortesfogás a nemzetiségek és jelesen a román nemzetiségűek kedélyhangulatára ? 3- szor. Minő hajtást gyakorol az, a haza közjavára és nyugalmára? Tények szólottak és szólanak a román nemzetiségűek álláspontjáról. Nem egyszer kinyilatkoztatott a román képviselők és az irányadó férfiaik részéről a sajtótéren és magában az országgyűlésben, hogy ők nemzetiségi igényeiket csak az ország integritása és államegysége feltételein belül kívánják megoldatni; elmondották, hogy existentionális érdekük köti őket a magyar és az ország érdekéhez ; — hogy a magyar nemzet, és nyelvének természetes és jogosult suprematiáját elismerik és annak hódolnak — azonban nem helyeselhetik ezen természetes és jogosult, suprematiának mesterségesen erőszakolt fokozását saját nyelvük és culturai fejlődésük rovására és annak megakadályozására. Ezen az egyes román nemzetiségüt képviselők által jelzett álláspontot igazolta most legközelebb az Aradon május 9 én a románok által tartott országos nagygyűlésben megállapított programm s a hozott határozatok. A programm több lapban különfélekép, de csak kivonatilag volt hozva, szükséges azonban tisztább tájékozás végett a nemzetiségükre vonatkozó pontot bővebben megismertetni; a programm 2-ik pontja így szól: „A gyülekezet kívánja, hogy a nemzetiségi kérdés mielőbb megoldassék az ország politikai területének határai között, és anélkül, hogy lehetlenítessék a rendes közigazgatás.“ Hatodik pontja így szól: „A nemzetiségi párt a közoktatás előmozdítását az egész haza és különösen a román nemzet boldogulásának és haladásának előfeltételéül tekinti, és annál fogva tiszpkedni hogy különféle tan- és közmivelődési intézetek létesítessenek a román nép részére is.“ Egyik határozata pedig következőleg szól: „A nemzetiségi párt azon insinuatiókat, melyek különböző részekről és különösen a kormánypártiak részéről felhozatnak a román nemzetiségűek ellen, mintha a mi nemzetiségi ügyünk s annak érdekében történő mozgalmunk és küzdelmeink támadást foglalna magában a trón, a haza, az alkotmány, az állam integritása és egysége ellen, mint olyanokat, melyek a román nemzet jellemével, egész múltjával és jelenével ellentétesek, nemcsak alaptalanoknak, hanem valótlanoknak és tendentiosus rágalmaknak nyilvánítja. Mert a román nemzetiségi párt tiszta hazafias érzelmeket is táplálván nem volt és nincsen szándékában megnehezíteni, és veszélyeztetni a közös haza fejlődését és boldogulását, hanem azon meggyőződésben van, hogy a nemzetiségi jogok elismerése és a nemzetiségek megnyugtatása nem a veszélyeztetést, hanem a trón szilárdítását s a haza biztosítását eredmé-yezendi. Ezen alapon a román nemzetiségi párt kötelességének tartja teljes határozottsággal az említett insinuatiókat visszautasítani.“ Miben találja tehát a kormánypárt a románok, elleni bűnös vádjának alapját? hol vannak ?