A Hon, 1872. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1872-05-23 / 118. szám

11B. szám, X.­­vfolyam. Kiadó­ hivatal: Ferencziek­ tere 7. sz. földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli ás esti kiadás együtt: 1 hónapra.................................t frt 85 kr. 1 hónapra.................................6­­ 60 . 1 hónapra...............................11 „ —. „ Az esti kiadás postai ktticaküldéseárt Maffiaetós havonkint . . . 80 kr. ás előfizetés az ár folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik *% mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Reggeli kiadás. '■jsi Pest, 1872. Csütörtök, május 28. Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. Beiktatta f­ülj­­ 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beiktatásért . • 80 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek fel. Nyílttéri 5 hasábos petitsorért . . . 95 kr. Df* Az előfizetési és hirdetményi díj a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető niluila köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentet­en levelek csak ismert keséktől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési felhívás „A H 0 N" -dik évi folyamata. Előfizetési árfok: Egész évre . 38 ft — kr Fél évre 11 ft­­ kr. Negyed évre 6 ft 110 kr. Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük hasz­nálni, melyek bérmentesítése tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig tíz krba kerül. Az előfi­zetés­* a „Hon kiadó-hivatala“ czim alatt Pest, ferenc*iek-terv 7. sz. alá küldendők. A HÖK kiadó-hi­vatala. PEST, MÁJUS 22. A balpárt agendája. A vallásszabadságról való fogalmain­kat is bátran merjük elemezni. Mi elis­merjük minden vallás belszervezetének jogosultságát s nem akarjuk, hogy az ál­lam bármelyiknek a szervezetébe is be­avatkozzék, mind addig, mig az a ma­gyar állam tétele, alkotmányos szabad­­sága s a trón szilárdsága elleni tanokat fel nem állít. Hogy ily tanokat a szószék­ről a népnek ne hirdessenek, azért minden­esetre a kormány felelős. De a­mi egy vallásfelekezetnek vallási szertartásait érvényben tartó egyházi vagyona, azt abban megháborítatni nem engedjük. Kí­vánjuk azonban a vallási és a közoktatási ügyeket egymástól elkülönítetni, mert az oktatás csak egy dogmát ismer: a haza­­fiaságot. A mi tehát bölcs királyaink ál­tal a közoktatási ügyre tétetett alapítvá­nyul, annak elrendelt czéljaira leendő fordítását országos intézkedés, és ellenőr­zés által akarjuk szabályoztatok . A polgári házasságot hazánkban is törvény által érvényesnek elismertetni kíván­juk, elismerve, hogy annak kötelező­le­g leendő behozatalára több idő és a vé­lemények kiengesztelődése lesz szükséges. Privilégiumokat semmiféle vallásfeleke­zetnek nem kívánunk osztatni. Hinni min­dent szabad, de előjogot semmi hit nem ad. S ha már a jogegyenlőség elvét átvit­tük a vallásiak terére, az égiek országá­ba, biz a földiekben­­sem fogjuk azt meg­tagadni, s ha nem­­akarunk egyik „fe­lekezetnek jogot adni a másik felett azért, mert régibb eredetű, a korábbszü­­letés jogát a törvényhozás és közigazga­tás terén sem akarjuk fentartatni. A tör­vény még 1848-ban elvette a nemesség előjogait; a legközelebbi országgyűlésen félig letárgyalt választási törvényjavaslat most még a választási jogot is elveszi a köznemesség új nemzedékétől; arról tehát van gondoskodva, hogy a jogegyen­lőség elve szerint a nemesség többé jog­­czim ne legyen. Igen ám, de csak a kis nemesség ! A főnemesség pedig váltig meg­­hagyatik azon előjogában, hogy a­mit az egész ország képviselete törvényül meg­hozott, a maga lengyel „nyeposvolim“ szavával visszavesse. Ez aztán a minori­tás hatalma a majoritás felett. Ez aztán az arc­ulverése a Parlamentarismus fo­galmainak. A­hol igazi Parlamentarismus van, ott egyátaljában nem lehet törvény­hozási joga másnak, mint a ki­választás útján jutott e joghoz. Anglia helyzetét ne hasonlítsuk a mienkhez, mert annak ki­fejlett pártélete mellett a felsőházában is erős a whig párt, mint a tory , s aztán akármelyik párt kerül kormányra, min­­denik nemzeti marad és angol. Nálunk pedig az egész felsőház csupa tory, s a mi toryjaink nem angolok. Keressünk magunknak parlamenti mintaképeket más országokban, a­hol el tudnak lenni felső­­házak nélkül; ha pedig csakugyan szük­ségünk van ilyesmire, legyen annak ösz­­szealkotása olyan, hogy ne ellenkezzék épen a kitűzött czéllal, így, a­hogy most van, csak az életlapok veszik hasznát. S ha már attól a nemességtől elvettük személyes előjogait, melynek ősei fegyver­rel kezükben szerzették fiaiknak a czi­­mert; semmi okunk sincsen egy uj ne­mességet alkotni azokból, a kiknek ősei, legtöbbször huzavonával szerzettek fiaik­nak nagy vagyont, s képezik most a ne­messég helyett a „virilisítek osztályát. Az egész virilis kaszt eszméje nem bir semmi erkölcsi és állambölcsészeti alap­pal. — Nem mindig az a legvagyonosabb ember, a ki legtöbb adót fizet; lehet ez épen bukásban lévő, adósságterhelte kol­dus ; — nem mindig az a legokosabb em­ber, a kinek legtöbb pénze van. S ha va­­lakit, a­ki legokosabb és legvagyonosabb ember a közönségben, az a közönség még­sem választ meg önkényt községi bizott­­mányi képviselőjének, úgy annak bizo­nyosan erkölcsi magaviseletében kell a hibának lenni. Az ilyen ember gyanús ember, s az olyan kormány, mely hatal­mának gyám­olatul nem épen a leggy­anu­­sabb embereket akarja összecsoportosita­­ni, az ilyeneknek döntő előjogokat nem osztogathat. Jókai Mór. — A mai városi közgyűlés tár­gyalta Dobos interpellatióját — Havas uramnak azon törvénytelen és hatáskörébe nem vágó in­tézkedéséért, hogy a választók adókönyveinek kitöltését betiltá. Mint tudósításunkból láthatja az olvasó, az egész dolog oda lyukadt ki, hogy a polgármester kezeit mosta, mivel a dolog­ról nem tudott semmit, a közgyűlés pedig Havas erőszakoskodását helyeselte. Valóságos vérlázító cynismus ez kérem szépen, mert az intézkedés jogtalanságát és helytelensé­gét maguk elismerték akkor, midőn Havas in­­­tézkedését beszüntetek. Igaz ugyan, hogy e tör­vénytelenséget szépen érvényesítették volna, ha magánosok nem hozzák az ügyet a nyilvánosság elé. De hiába, most olyan gyönyörűséges állapot­ba jutottunk, hogy a törvény minden perezben lábbal tiportatik a jobboldal érdekében. Egyébiránt e városi közgyűlést feljegyeztük — Gamperl és Havas urak bűnlajstromába. A közgyűlésről illető rovatunkban részletes tudósítást talál az olvasó. — A pestvárosi országgyűlési követek válasz­tásának vezérletére rendelt középponti választ­mányt annak elnöke Havas Ignácz május hó 25-ik napján, esti 7 órakor a városháza első emelet 30. szám termében tartandó ülésre hív­ta meg. — Az összeíróbizottságoknál ma esti 6 óráig beiratkoztak: Belváros 735, Fe­­renczváros 725, Józsefváros 1091, Lipótváros 734, Terézváros 2231. _________­Hivat­alos pressio. Budáról megbíz­ható kézből Írják nekünk: Tisztelt szerkesztő úr ! Az ön lapja a pesti választási összeírás meg­indulta óta telve van felsorolásával azon esetek­nek, melyekben független polgároktól a kor­mányhatalom érdekében a választói jog meg­­vonatik. Budán a kormánypártnak e valószínű­­­­leg igénybeveendő eszköz magában nem elég ; itt még az ellenkező is kell, hogy foganatba vé­tessék, az t. i. hogy az urnához kényszeríttesse­­nek mindazok, kiket meggyőződésük a kor­mánytól eltérő párthoz köt, míg a viszonyaink fü­ggő volta ezt csak a választástól való távol­maradásban engedi nyilatkozni. Értem a minis­­tériumok és más közhivatalok alsóbb személy­zetét. Biztos forrásból értesülve írhatom önnek, hogy ma a pénzügyministérium minden hivatal­­helyiségének főnöke egy dictiót tartott hivatala személyzetéhez, a­melyben lelkükre köti, hogy választóknak beiratkozzanak (ez még csak meg­járja), hogy a választásban részt vegyenek (ez is renden van), s hogy a szavazásban ahoz tartsák magukat (sic!) hogy ellenőrzés fog a sza­vazatok fölött gyakoroltatni, s a­kik nem „cor­rected (már t. i. a kormány szájize szerint „cor­rected) fognak eljárni, azok „a következménye­ket maguknak tulajdonítsák.“ Ily eljárás mellett beszéljen valaki a választás szabadságáról, mi­kor nem csak hogy az van lehetlenné téve, hogy valaki az igazi véleményét megmondja, hanem egyenesen arra van kényszerítve az er­kölcsi és hivatalos pressio minden eszközével, hogy azzal homlokegyenest ellenkező irányban érvényesítse polgári jogát. Tisztelt szerkesztő urat kérve, hogy esetleg, ha arra érdemesnek véli, becses lapjában akár nevem közlése mel­lett helyt adjon, maradtam a szerkesztőségnek tisztelője. N. N. A „BON“ TÁRGYAIA. „Magyar népköltési gyűjtemény“. (Uj folyam. A Kisfaludy-Társaság megbízásából szer­kesztik és kiadják Arany László és Gyulai Pál. I. kötet. Elegyes gyűjtések Magyarország és Erdély különböző­ részeiből 607. lap. II. kötet. Török Károly csongrádmegyei gyűjtése. 504. lap. A két kötet ára hat ft. Az Athenaeum tulajdona.­ II. (y. y.)Mint a közlekedési eszközök terjedése által az olcsóvá lett műipar lassan lassan kiszo­rítja a nép házi iparát — az etnographisták ez egyik legérdekesb forrását, ép úgy az átaláno­­sodó műveltség egyre gyérebbé teszi a népköl­tészet őseredeti kútfejét. Nyugaton már ez a kútfő közel áll a kiszáradáshoz. Mi azonban nem tartunk attól, hogy e szerencsés baj egy­hamar utol fog érni bennünket is, mert a művelt­ség még igen sok ideig nem lesz annyira átalá­­nos nálunk, hogy egész hegyi tájak és folyókö­zök meg ne őrizzék hagyományos monda, mese és dal világukat,amelyekből aztán önkényt követ­kezik az újabb folytatás, vagyis a fris terme­lés bősége. Unokáink is fognak még találni­­elég félreeső falut, mely „megannyi mese- és dalfé­szek“, s elég porfiat, ki „egy-egy élő gyűjte­mény“. Az iskola, az irodalom, az ismeret foly­vást hódítanak ugyan, de nem oly nagymér­vűig, hogy a népszellem eredeti forrásait egy­hamar betemethetnék. Mindamellett van ok rá, hogy a gyűjtéssel mégis siessünk, mert a nép már is sok dalt vett át a költőktől, s köztük olyakat is, melyekben a „csinált“-ság igen fel­tűnő, s így a források tisztasága némileg már is fenyegetve van. E gyűjteményben szintén elég dalt olvasunk, melyek nem birják egészen a köz­vetlen, egyszerű hangot, s eltanult ékekkel czif­rálkodnak. Különben a népköltészet régebben sem volt egészen mente az idegen befolyásoktól, kivált nem oly országban, melyet többféle nem­zetiség népesít be egymás szomszédságában. Ennélfogva az sem csoda, ha például „Molnár Anna“ balladája hasonlít egy oláh népkölte­ményhez, s igen bajos volna meghatározni, (mint évek előtt román és magyar írók megkísérték,­ hogy melyik nép kölcsönző a másiktól: a szé­kely-e vagy a román ? És igy az itt közölt nép­mesék közt is nem egynek tárgyát és folyamát leljük meg a németeknél és szlávoknál. Hogy történik az ily kölcsönzés, az ép oly titok marad, mint magában az is, hogy mint támad a dal s kivált a népballada? Első formájában bizonyára nem oly kerekdeden, mint a­hogy a hagyomány ajkán fenmarad. Erdélyi János a patak kövesei­hez hasonlíta a népdalokat: minden hab mos rajtuk, míg gömbölyűekké nem válnak. A válto­zatok (variánsok) közlése ép azért érdekes, mert példákat nyújt a fejlődés folyamához, s a­ki mélyebben kívánja tanulmányozni a népköltésze­tet, az különösen le lesz kötelezve e gyűjtemény szerkesztőinek azért is, hogy sok balladát külön­böző változatokban közöltek. Azt ugyan, hogy melyik az eredeti alak köztük, megállapítani nagyon bajos s csaknem lehetlen, de a gondol­kozásra és elemezésre mindenesetre bő anyagot nyújtanak. A mystériumokat könnyebb összekeveredett elemeikre osztani. A latin szertartás sok szava mutatja templomi részleteiket, míg az egyház és világi énekek szintén élesen különböznek bennőre. A nép naiv adaléka ismét erős bélyeg­gel válik ki belőlük. De minden keverékük daczára szerfölött érdekesek. Rendesen az angyal jelenti bennök ing énekkel a betlehemi Csordapásztor­-­nak az „isten fiát,“ ki „szüle­tett jászolba,“ s a pásztorok vidám kedvvel di­csőítik a­­világ váltságát“, a megszületett Messi­ást. S mily szerető aggodalommal sietnek a já­szol felé, félve: „Óh szegény mint fázik, Könnyeitől elázik ! Nincsen neki dunyhája, Sem czifra nyoszolyája, Barmok szája melegítő kályhája.“ Naiv szép, a­mint ajándékokat adnak az isten fiának, kicsinyítő szavakban fejezve ki szerete­­tüket. Különben sokféle hang, sőt személy is vegyült e vallási játékokba. József és Szűz Mária is előfordulnak kettőben. Egyikben né­mán, a másikban beszélve. A katona, mely a mystériumok­ban szerepel, mint ki a pásztorokat bejelenté, s Bethlehemet őrzi, eredeti vonás a magyar mystériumokban, s nincs meg a néme­tekben. Nem csak katholikus, de protestáns egyházi énekek is találhatók bennök, s világi énekek szintén, régiek és újabbak, például „a jő[ Gvadányi“-tól: „Megtérek hát én is Isten mezejére, A magyarok közé. Lakásom helyére, stb., melyet egyikben az öreg pásztor énekel. Sok oláh elemet is találunk, személy­neveket, pakulárokat (juhászok), oláhos dialo­­gizálást stb., jeléül, hogy népünk csakugyan k­ölcsönzött e testvér nemzetiségtől, valamint ez is mi tőlünk. De az anyag náluk, mint nálunk, eredeti, nemzeties jelleget kapott. Nem is plágium az ilyen, hanem sátolvasztás. A közlött két „vizke­­reszti játék“ a három király ünnepére valók, s egy rövid ének után, mely a szent királyok ajándékait zengi, Boldizsár, Gáspár és Menyhért királyok víg prózában és rigmusokban beszél­nek, többnyire magukról. Emezeket a másodikban a szerecsen, magyar és eszkimó királyok pótol­ják, iíg, élet és rigmusokat mondva. A tréfának e maradványokban sokkal több része van, mint az áhitatnak. Az első kötetben hasonlóan kiváló becsesei bírnak a balladák. Igaz, hogy sok olyan van köztük, (Molnár Anna, Barcsai, Kőmives Kele­menné, sat.) melyeket ismerünk már Kriza köz­lései után, de a több féle változat, melyben itt kapjuk, emeli becsüket az irodalombuvár és aeszthetikus előtt. A nagyobb balladák jó része átalában erdélyi, főleg pedig székely eredetű, s ez új gyűjtemény is csak a mellett bizonyít, hogy a mi alföldünk korántsem oly termékeny nagyobb epikai, drámai költeményekben, mint a székely hegység, s túlnyomósága csak a lyrai dalok bő­ségében áll. Van azonban az alföldi balladák közt is néhány’ igen szép, például Heves megyé­ből „A siroki erdőben“ mely különben nem más, mint lyrikus panasza egy megcsalt és megejtett leánynak, a­ki rá sem mer már nézni az édes­anyjára“ mert a­mint panaszolja: „Istenem iste­­­­nem! Ugyan mi lest engem ? Három rős pántlika körül nem ér engem?“ Megjegyezzük itt, hogy valami sajátosan finom érzék nyilvánul abban, a­mint népünk a könnyelmű és megcsalt lányok gyalázatát kifejezni szokta. Például „Sári Mari“ szatmármegyei balladájában a lány könnyelmű­ségének vége e diskrét versszakban nyer kife­jezést : „Esik eső, csepereg, Sári Mari kesereg, De hiába kesereg, Megkapta, mit keresett.“ Egy anyai dórai czólzás pedig mily kedvesen van kifejezve e dalban, (a szerelmiek közt, no­ha inkább a pajzánok közé illett volna:) „Ennek a kis­lánynak Hosszú a kötője, Mondtam az anyának, Vágjon el belőle, Az anyja azt mondta: Nem vág el belőle, Úgyis nem­sokára Asszony lesz belőle.“ Jellemző elevenség és drámai tömörség tekin­tetében sok példát idézhetnénk a balladákból, ha térünk volna rá, így csak egy pár rövideb­­bet lehet említenünk. Ilyen Kolozsvárról „A há­rom árva.“ Anyjukat idézik föl a sírból: „Kelj, föl, kelj föl, édes anyánk, elszakadt már ingünk, ruhánk.“ Az anyja feleli : „Nem kelhetek három árva, Koprésóba vagyok zárva, Vagyon nektek mostohátok, A ki gondot visel rátok.“ „Mikor fésüli a fejünk, Sarkunkon foly piros vérünk ; Mikor kenyért ád a kézbe, Hét ördög van a szemébe.“ S szűkebb keretben erős helyzetet, lelki álla­potot, egész életet alig lehet jellemzőbben feste­ni, mint „A zsivány feleségében,“ ez udvarhely­széki balladában. „Eleget könyörgök apámnak, anyámnak, Hogy ne adjon engem nagy hideg havasra, Nagy hideg havasra, nagy hegyi zoványnak ! Most is oda vagyon, keresztúton állni, Egy két árva pénzért lelkét elveszteni. Meguntam már azt is, jó reggel fölkelni, Jó reggel fölkelni, folyóvízre menni, Folyóvízre menni, véres ruhát mosni.“ „Mért sírtál, mért sírtál, gyönge szép menyecske .“ „Nem sírtam, nem sírtam, konyhán bíbelődtem, Cserefának füstje húzta ki a könnyem?“ Mily megható e szegény, férjhez erőszakolt fiatal asszony panasza­ s még mennyivel megha­­tóbb, midőn a bevetődött vándorlegény résztvevő kérdésére baját eltagadja s könnyét a cserfa füstjére fogja. Egy részvétre méltó lélek arcz­­képe ez jel eltalálva, tömör keretben. Sokféle balladával találkozunk itt, köztük a régi maradványa „Szilágyi és Hajmási“ .­ A nemzetiségi kérdés mint ker­­tesfogás. Soha sem foglalkozott a magyar hírlapiroda­lom a nemzetiségi kérdéssel annyit, mint jelen­ben, ritka nap, mely egyik vagy másik lapban ne érintse a nemzetiségeket, azok férfiait és mozgalmait. Mi ezen különös jelenség oka, honnan e nagy érdekeltség a lapokban a nemzetiségek iránt? Ha nem állanánk a választások előtt , azt hinné az ember, hogy a pártok vetélkednek egymással a nemzetiségiek kielégítése érde­kében. Vajha úgy volna már! — de sajnos, még nem állunk ott! mert azon párt, melynek szabadelvű irányától azon ekkoráig „gordiusi csomó“ meg­­­­oldását remélhetnénk, nincsen azon helyzetben,­­ hogy a megoldást eszközölhesse, biztosíthassa, mivel nincs a többségnek, a hatalomnak birto­kában ; azon párt pedig, mely a hatalmat bírja s annál fogva a megoldást eszközölhetné — mely azt már rég megtehette volna — szabadelvttségé­­ben nem haladt még annyira, hogy az ország nem magyar ajkú népei megnyugtatását szük­ségnek annyival kevésbé, hogy azt haladásnak tekintse. Miért foglalkoznak tehát mégis a lapok je­lenben e kérdéssel annyira élénken ? mi által és minő indok kezdeményezte az élénkséget e kér­désben ? Azt hiszem e talányt nem lesz nehéz megfej­teni. A jobboldal hatalmának féltékenységében jó­nak és hazafiasnak találta a sértések és gya­núsítások eszközéhez folyamodni, és egy csa­pással a nemzetiségeket nemzetiségi álláspont­jukért, a baloldalt pedig a nemzetiségi jogos és méltányos követelések iránti kedvezőbb nyilatkozatáért s a nemzetiségi jelöltek tá­mogatásáért — a hazaárulás czimével illetni, és úgy a nemzetiségeket valamint a baloldali or­szág-felbontóknak, a trón, a haza, az alkotmány s az államegység megtámadóinak qualifikálni. Ha pedig a baloldal maga jelöl ki nem magyar nemzetiségű párttagot valamelyik kerületben, akkor már nem csak a mondott czímekkel hal­mozzák el a baloldalt, hanem akkor már annyira bű­vösnek kiáltatik ki, hogy szent István koroná­ját, az ország létét nem iszonyodik megtámadni. Ezen ráfogásokat természetes, hogy sem a baloldali sem a nemzetiségi közegek agyon nem hallgathatják s igy a nemzetiségi kérdés létezése élénken foglalkoztatja a lapirodalmat. E kérdésben élénk vitára tehát ezúttal a jobb­­oldal szolgáltatta az anyagot. De vájjon mi vezethette a kormánypártot ezen politikára? Keressük meg ebben a kortelfogást. Minő vidékek és választók előtt hitte a kor­mánypárt a baloldalt ezen ráfogásokkal népsze­­rűtlenü­? a nemzetiségek előtt? azoknál ezen kortesfogásssal nem hathatott, mert azok haza­fias önérzete is az ily gyanúsítással megsértve lévén inkább idegenkedést és a kedélyek elkese­­rítését idézte elő, — tehát kik előtt akarta a baloldalt ezzel gyengíteni. A magyarság, előtt Mert igen kese­rűen érzi a kormánypárt azt, hogy épen a tisz­tán magyar választókból álló kerületekben nem ő, hanem a baloldal bírja a többséget; a magyar választókat tehát ily insinnatiókkal hitten balol­daltól elrettenthetni. Én nem hiszem, hogy ezen illegális találmány a magyar választók ellenzéki meggyőződését és elveiket devalválhassa. Tehát honnan került ki a kormánypárt több­sége, ha a magyar kerületek többsége ellenzéki képviselőket küldött? A nemzetiségek által lakott kerü­letekből, jelesen a horvátok, szászok, tótok, ruthenek, románok és szerbek által lakott vidé­kekből és megyékből. Minő tanulság következtethető ezen visszás hely­zetből ? Azt hiszem, hogy ebből legbre más követ­keztetés nem vonható, mint az, hogy a kormány­­pártbeli képviselőknek a különböző nem magyar nemzetiségiek általi megválasztatása tiszta hazafiság jele, mig a baloldalnak ugyan­ezen törekvése hazaárulás! Vagy pedig hogy azon nem magyar nemzeti­ségűek, kik jobboldalit választanak, jó haza­fiak, mig azok kik baloldalit merészelnek válasz­tani országbontók. Hogy a kormánypárti journalistikának az el­lenzékkel szemben felállított ezen vádja meny­nyire igazolt, ebbeli álláspontja mennyire lejális, azt a legegyszerűbb választó is megítélhetendi. E kortesfogás horderejét jó lett volna jobban megfontolni a tisztelt kormánypártnak, mert an­nak két éle van s bizonyos vagyok benne, hogy mielőtt azzal ellenét megvághatná, maga magát már is megvágta, d­e fogással az ellenzéknek már eddig is jó szolgálatot tett. Ennyit az ellenzék szempontjából. De kénytelen vagyok a nemzetiségi és külö­nösen román nemzetiségi szempontból is fürkész­ni a részakaratúlag ellenünk szótt gyanúsítá­sokat. Ezen szempontból több fontos kérdés merül fel, melyek közül ezúttal csak hármat teszek fel: 1- szer. A románok magatartásában minő ala­pot talál a kormánypárt a hazafiatlanság, az el­szakadási vágy, a hazaárulás iszonyatos­­vád­jaira ? 2- szor. Minő behatást eredményez az ily gya­núsításokból faragott kortesfogás a nemzetisé­gek és jelesen a román nemzetiségűek kedély­­hangulatára ? 3- szor. Minő hajtást gyakorol az, a haza köz­javára és nyugalmára? Tények szólottak és szólanak a román nem­zetiségűek álláspontjáról. Nem egyszer kinyilat­koztatott a román képviselők és az irányadó fér­­fiaik részéről a sajtótéren és magában az ország­gyűlésben, hogy ők nemzetiségi igényeiket csak az ország integritása és államegysége feltételein belül kívánják megoldatni; elmondották, hogy existentionális érdekük köti őket a magyar és az ország érdekéhez ; — hogy a magyar nemzet, és nyelvének természetes és jogosult suprema­­tiáját elismerik és annak hódolnak — azonban nem helyeselhetik ezen természetes és jogosult, suprematiának mesterségesen erőszakolt fokozá­sát saját nyelvük és culturai fejlődésük rovására és annak megakadályozására. Ezen az egyes román nemzetiségüt képvise­lők által jelzett álláspontot igazolta most legkö­zelebb az Aradon május 9 én a románok által tartott országos nagy­gyűlésben megállapított programm s a hozott határozatok. A programm több lapban külön­félekép, de csak kivonatilag volt hozva,­­ szükséges azon­ban tisztább tájékozás végett a nemzetiségükre vonatkozó pontot bővebben megismertetni; a programm 2-ik pontja így szól: „A gyülekezet kívánja, hogy a nemzetiségi kérdés mielőbb megoldassék az ország politikai területének határai között, és a­nélkül, hogy lehet­­lenítessék a rendes közigaz­­g­a­t­á­s.“ Hatodik pontja így szól: „A nemzetiségi párt a közoktatás előmozdítá­sát az egész haza és különösen a román nemzet boldogulásának és haladásának előfelté­teléül tekinti,­­ és annál fogva tiszpkedn­i hogy különféle tan- és közmivelődési intézetek létesít­essenek a román nép részére is.“ Egyik határozata pedig következőleg szól: „A nemzetiségi párt azon insinuatiókat, melyek különböző részekről és különösen a kor­mánypártiak részéről felhozatnak a román nem­zetiségűek ellen, mintha a mi nemzetiségi ügyünk s annak érdekében történő mozgalmunk és küzdelmeink támadást foglalna magában a trón, a haza, az alkotmány, az állam integritása és egysége ellen, mint olyanokat, melyek a ro­mán nemzet jellemével, egész múltjával és jele­nével ellentétesek, nemcsak alaptalanoknak, hanem valótlanoknak és tendentiosus rágalmak­nak nyilvánítja. Mert a román nemzetiségi párt tiszta hazafias érzelmeket is táplálván nem volt és nincsen szándékában megnehezíteni, és ve­szélyeztetni a közös haza fejlődését és boldogu­lását, hanem azon meggyőződésben van, hogy a nemzetiségi jogok elismerése és a nemzetiségek megnyugtatása nem a veszélyeztetést, hanem a trón szilárdítását s a haza biztosítását eredmé-­­yezendi. Ezen alapon a román nemzetiségi párt kötelességének tartja teljes határozottsággal az említett insinuatiókat visszautasítani.“ Miben találja tehát a kormánypárt a románok, elleni bűnös vádjának alapját? hol vannak ?

Next