A Hon, 1872. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1872-05-26 / 121. szám
121 szám. X. évfolyam Reggeli kiállás. Fest, 1872. Vasárnap, május 26. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. az. földszint Előfizetési díji Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra................................1 fit 85 kr. 8 hónapra................................6 . 50 , 6 hónapra...........................k . u . Az esti kiadás postai különküldáseárt felülfizetés havonkint . . . 80 kr. áz előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7 sz. Beiktatási díj 9 hasábos ilyféle betű sora ... 9 kr. Bélyegdij minden beiktatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb feltételek alatit vétetnek fel. Nyílttéri 6 hasábos petitsoré. ... 25 kr. CSF* Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. A lap szellemi részét illető nuda közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás. „A H 0 N“ X ~dik évi folyamára. Krut«atáil ■Egész évre . . U — mr Fél évre . . 11 ft — kr. Negyed évre 5 ft 80 kr. Külön előfizetési iveket nem küldunk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítése tíz írtig csak 5, 10 frton felül pedig tíz krba kerül. Az előfizetések a „Hon kiadó hivatala“ ciim alatt Pest, ferencziek tere 7. sz. alá küldendők. A HOlf kladtf ki iratai». PEST, MÁJUS 25. Egy jobboldali szabadelvű ember sorsa. Horváth Boldizsár programmját közöltük azért, mert szabadelvű. Hogy a közjogi alapról mit mond, azzal nem foglalkozunk — csak programjának azon részére teszünk egy pár megjegyzést, amely reformkérdésekkel foglalkozik. E programm azért érdemel kiváló figyelmet, mert ez az egyetlen jobboldali nyilatkozat, amelyben határozott nézetek vannak a reformkérdésekről. Sőt azt is hozzátehetjük, hogy a szabadelvűségnek nagy mérvben felel meg. De e programmnak egy nagy hibája van, és ez az, hogy jobboldali ember akarja a jobboldal által valósítani. Ez pedig annyit tesz, mint „kiáltó szó a pusztában.* Felkérem olvasóimat, szíveskedjenek emlékezetekbe vésni, hogy a mai napon előre voltam bátor megjósolni, hogy Horváth Boldizsár programmjának majdnem minden pontja valósulatlan, üres beszéd marad, mindaddig, míg azt a jobboldal által akarják keresztülvinni. Vegyük a kérdéseket rendre. A felsőházról Horváth B. nem nyilatkozik ugyan elég határozottan , de elég hogy azt kívánja, miszerint „visszavetési joga korlátoltassék“, „hogy ne tegyük azt egyes privilegiált osztályok monopóliumává“ — mert már előre hozzátehetjük, hogy a korlátlan vetőt és a kiváltságok monopóliumát a jobboldal mostani elemeivel, Horváth Boldizsár soha ki nem törli a felsőházból. Ezt ne felejtse el sem ő, sem az olvasó. Akar ő államtörvényszéket, hogy ne a minister, hanem ez legyen legfelsőbb fórum a „közigazgatási ügyekben.“ Ítéljen a hatóságok illetékességi ügyeiben és a miniszerek közigazgatási rendeleteiben végérvényesen döntsön, ha ezek törvényessége bármely részről kétségbe vonatott. Ez a czél az újabbkori tudományos kutatásoknak megfelel és szabadelvű, de Horváth Boldizsár azt mondja, hogy mint a kormány tagja megpendíté ez eszmét „de nem talált viszhangra.“ Tehát ő maga kimondja törekvésére az ítéletet. Nem „talált viszhangra;“ ez nagy szó, ez megjósolja ennek sorsát a jövőben is. És erről kezeskedem. Hisz midőn ilyesmit emlegettünk két év előtt a „Hon“-ban — a jobboldaliak kinevettek. Ez lesz a Horváth Boldizsár sorsa is — mindaddig, míg Tóth Vilmos és többsége kormányon lesz. Kíván Horváth „államtanácsot“ is,hogy codificationkból szerves mű legyen, de bevallja, hogy minister korában ez a terve „szintúgy hajótörést szenvedett.“ Hiába, mert jobb a „codificationalis bizottmány“ név alatt sinecurákat és a ministeriumban adat nélküli, férez törvényjavaslatokat készíteni — mint Horváth Boldizsárnak eleget tenni. És ő mégis a jobboldal hajójára száll— újabb hajótörést szenvedni. Merész argonauta — sajnálom, mert szabadelvű. Az egyház és pénzügyi kérdésben ő is általánosságban vesz elyebben talál a jobboldali programmokkal. Ha e kérdéseket részletezné, valószínűleg „megbuknék.“ De annál határozottabban nyilatkozik szakmájában, az igazságügyben, ő a „szóbeliség, nyilvánosság és közvetlenség rendszerének híve.“ De a mostani miniszter a jobboldal helyeslésével nyilatkoztatta ki egy interpelláló alkalmával, hogy nem tartja még czélszerűnek Magyarországon a szóbeliséget és nyilvánosságot. Tehát Horváth Boldizsár elmondta programurját, éljeneket, is kapott, mi is aláírjuk — de mit ér mindez Bittó és a többség akaratával szemben. Ha a jövő országgyűlésen újra ezek lesznek a hatalom birtokában — Horváth Boldizsár velünk együtt fog hajótörést szenvedni, ha ugyan nem igyekszik a hajóból menekülni és velünk új hajót építeni. Elpanaszolja Horváth B. mikép bukott meg Kerkapoly pénzügyi tekintetei miatt bírósági szervezete; hogyan bukott meg „az utolsó pillanatban“ „a királyi tábla szétosztására“ vonatkozó terve — szóval egész beszéde egy irtóztató vád a jobboldal ellen, úgy, hogy csak azon csodálkozunk, mikép próbál újólag szerencsét ő azzal a párttal, a mely őt magát és terveit megbuktatta és a melyben „eszmei“ viszhangra sem találtak. Ha ő még a bűnvádi esküdtszéket (de a politikai ügyekben csak egy „központi juryt“ akar és ebben nem helyeselhetjük nézetét) akar behozni — ez is csak olyan „pium desiderium“, mint Horváth Boldizsár minden szava. Íme ez egy szabadelvű jobboldali sorsa : saját pártja hazudtolja meg minden szavát és mégis e párthoz tartozik. Nem Prometheusi kíne ez? De reánk nézve Horváth Boldizsár minden vádja nagy tanulság és elégtétel, mert az ő beszéde azt teszi: aki szabadelvű dolgokat akar létrehozni, az a jobboldalon „viszhangra“ nem talál, hanem „hajótörést“ szenved. Szegény szabadelvű jobboldaliak ! Hegedűs Sándor: A pestvárosi ellenzék tagjaihoz. Polgárok! A választók összeírása folyó hó 28-kán véget ér. Még egy pár nap s aki magát addig be nem íratta, az nem szavazhat országgyűlési képviselőre három esztendőn által, az önkényt megfosztja magát legszebb polgári jogától, az lemond azon befolyásról, melyet a törvényhozásra, s a kormány ellenőrzésére gyakorolni van hivatva, gyakorolni kötelessége. Igenis kötelessége egyszersmind nem csak joga, mert akit a törvény ily fontos joggal felruház, attól a haza megkívánja, hogy avval meggyőződése szerint éljen is. Azért ismételve felhívjuk ellenzéki polgártársainkat, hogy, — ha azt még nem tették volna — magukat a szükséges bizonyítványokkal ellátva, az illető összeíró küldöttségnél jelentsék s a választók sorába beírassák. Ide értjük pedig azokat is, akik a kivánt bizonyítványok el nem hozatala miatt be nem írattak. Ne sajnálják azt a fáradtságot, hogy még egyszer jelenjenek meg az összeíró küldöttség előtt, illetőleg megszerezzék a szükséges bizonyítványokat. Sokkal fontosabb a képviselőválasztás, s különösen az, mely előttünk áll, semhogy azt a kis fáradtságot sajnálhatnák. Végre azon elvtársainkat, akiket igazságtalanul utasított el az összeíró küldöttség, arra kérjük, hogy majdan, az összeírás bevégeztével, a központi bizottmánynál keressenek orvoslást. Amennyiben pedig ezt maguk vagy saját ügyvédeik által eszközöltetni nem akarnák, az alább megnevezett ügyvéd uraknál s illetőleg helyeken jelenthetik magukat, akik s ahol minden jutalom nélkül vállalják el ügyöket. És pedig : A belvárosban: Gaal Ernő, váczi-utcza Szentkirályi ház, Somogyi Pál, zöldfa-utcza 37. sz., Sidó István, reáltanoda-utcza 2 sz. A Lipótvárosban: Friedmann Bernát, bálvány-utcza 8. sz., Zólyomi Samu, Erzsébettér 10. sz. A Terézvárosban: Füzesséry Géza, király-utcza 1. sz., a terézvárosi irodában, királyutcza 32. sz., itt csak délelőtt 9 órától 12 ig, a pesti népkörben, sip utcza 9. sz. délutáni 3—6 ig. A Józsefvárosban:Kühnel Ignácz,Sándor utcza 10., végre a Ferenczvárosban: Rumbach József, soroksári utcza, saját ház. Pesten, május 24. 1872. A pestvárosi ellenzék központi bizottmánya. — A pestvárosi követválasztási bizottság Havas Ignácz elnöklete alatt ma este 7 órakor plenáris ülést tartott. Elnök előterjeszti az eddigi összeírás eredményét, mely szerint az 5 választókerületben 25-éig este 6 óráig 7662 választó íratta be magát. Különösen lanyhán iratkoznak az 1869-ki összeíráshoz képest a bel- és Lipótvárosban. Bejelentetett Sztupa György központi bizottsági tag lemondása, mely tudomásul vétetik, és az elnök megbizatik, hogy póttagról gondoskodjék. Az összeírás f. hó 28 -án, kedden este 6 órakor befejeztetvén, elhatároztatott, hogy az említett napon csak azon választók nevei iratnak be, kik este 6 óráig jelentkeznek. Május 27 - től bezárólag június 1-éig az összes választási jegyzékek a városházán I. emelet 30. sz. a. a gazdasági bizottmány termében közszemlére lesznek kitéve és pedig d. e. 9 órától 12-ig és d. u. 2 órától 6-ig, mely alkalomra a jegyzékek feletti Őrködéssel minden kerületi bizottmányból felváltva egy-egy tag jelöltetett ki. Június 2-kán megkezdődnek a központi bizottság előtt időközben beérkezett felszólamlások tárgyalásai, melyek június 6-áig bezárólag beérkeznek. Ezentúl felszólamlások nem fogadtatnak el. A felszólamlások tárgyalása és elintézése alatt a központi bizottmány délelőtt 9—12 óráig, d. u. 3—7 óráig ülésez. A felszólamlási tárgyalás addig folytattatik mig valamennyi reclamatiók elintézve nem lesznek. A felszólamlás módozatairól a választók hirdetményileg fognak értesittetni. jor TÁRCSÁJA. Az arany ember. Regény öt kötetben, írta JÓKAI HÖK. Negyedik kötet: Noémi. Egy új vendég. (78. Folytatás.) Timár csak félnapi járásra volt már Noémihoz. Féléve múlt, hogy nem látta őt. Minden gondolatra el volt telve a viszonttalálkozás képzelmeivel. Égő vágyak üldözték ébren és álmában. Alig várta, hogy megvirradjon, felkelt már szürkületkor, fegyverét, vadásztáskáját vállára vetette, nem várta meg, míg vendégszerető gazdája felébred; elhagyta a paplakot bucsuzatlanul s sietett a dunaparti pagony felé. Az nagyon jó munka a Dunától, hogy ezt a pagonyt úgy szélesíti évről-évre, messze hagyva régi partját, mert ez által az elhagyott parttal együtt a huszonöt év előtt odaépített határőr gunyhók is hátul maradtak. Az olyan ember, aki útlevél nélkül akar a Dunán átkelni, az új ligetben barátságos neutrális államra talál. Timár előre küldé új sandolinját az ismerős halászgunyhóig, ahová gyalog szokott leballagni, ott megtalálta azt s aztán mint szoká, egyedül megindult a nádas felé. A sandolin, mint a viza, úgy sikamlott a viz fölött, s ha oly gyorsan röpült, az nem a sandolin hibája volt. Aprilban járt az idő, tavasz volt már, a fák zöldültek, virágoztak az Osztrova szigeten. Annál jobban megdöbbentő Mihályt az a látvány, mely az Osztrova szigeten túl közeledett felé. A senki szigete úgy tetszett, mintha nem volna zöld, mintha le volna égve. Mentül jobban közeledett felé, annál világosabban láthatta. A sziget északi oldalán rőtbarna volt minden fa. A sandolin sietve nyomult a nádason keresztül: mikor a parthoz ért, akkor világosan látta Mihály, hogy ott egy egész hosszú facsoport ki van száradva.A diófák azok, épen Teréza asszony kedvenczei.f Egytől egyig kiszáradva mind. Mihályt lehangolta e látvány. Tavaly ilyenkor virágzó erdő, rózsakerek fogadta itten , most egy kiszáradt erdő. Ez baljósjel! Megindult a sziget belseje felé s várta az üdvözlő kutyaugatást. Semmi nesz nem volt. Aggó kedélylyel bandukolt előre. Az utak el voltak hanyagolva, tele őszi hullott lombbal s úgy tetszett, mintha madár sem szólna már a szigeten. Mikor a gunyhó közelébe érkezett, szorongó érzés fogta el szivét. Mi történt az itt lakókkal? Őfelőre történhetett velük akármi. Meg is halhattak, temetetlen is maradhattak, neki félévig másutt volt dolga, országos ügyeket végezni, szép feleséggel ragyogni, pénzt halmozni. A szigetlakókat őrizte addig az ég, ha tetszett őriznie. Amint a tornácz alá lépett, kinyílt az ajtó, s kijött rajta Teréza asszony. Első tekintete komor volt, ijedtség látszott rajta, azután valami keserű mosoly jelent meg arczán. — Ah, megérkezett ön már! monda Mihálynak s eléje sietett kezét megszorítani. S még azután ő kérdezé, hogy miért hozza magával ezt a komor arczot. — Nincs semmi baj ? Sietett viszont Timár kérdezni. — Semmi sincs , szólt jámbor mosolygással Teréza. — Olyan roszul esett, mikor azokat a kiszáradt diófákat megláttam, szólt Mihály, hogy komorságát igazolja. — A tavalyi nyári árvíz ölte ki őket, felelt Teréza ; a diófa attól elvész. — Hát önök jól vannak mind a ketten ? — kérdezi Mihály nyugtalanul. Teréza szelíden felelt. — Mi jól vagyunk — mind a hárman. — Micsoda ? Teréza mosolygott, sóhajtott és ismét mosolygott. Aztán Mihály vállára tette kezét s azt mondá neki: — Egy szegény csempésznek a felesége itt betegedett le nálunk. A nő meghalt, a gyermek itt maradt. Ez a harmadik. Timár rohant be a házba. A szoba hátuljában volt egy vesszőből font bölcső, a mellett ült az egyik oldalon Almira, a másikon Noémi. Noémi ringatta a bölcsőt és megvárta, hogy Timár oda siessen. A bölcsőben feküdt egy kis gyermek; két arcza oly piros, hogy cseresznyeajkait középen összecsücsöríti; alszik, de csak félig behunyt szemmel, két kis kezét arczához emelve. Mihály, mint a megbűvölt állt meg a bölcső előtt. Noémira tekintett, talányoldás volt nézésében , s a talány Noémi arcza volt. Valami édes boldogság, valami mennyei öröm látszott az arczon, felmagasztalva egymással kibékült szeméremtől és szerelemtől. Mosolygott és lesüte szemeit. Mihály azt hitte, hogy most mindjárt megőrül! Teréza karjára tette kezét. — Nos, nem haragszik ön érte, hogy a szegény csempésznő árváját felfogadtuk? Az Isten küldte őt nekünk. Hogy haragszik-e érte? De leveté magát a földre , oda térdelt a bölcső mellé; átkarolta azt mindkét karjával s bölcsöstől együtt szokta magához a benne lakót s elkezdett hevesen sirni, zokogni, a hogy csak egy férfi könnye omolhat, a ki egy tenyerét tartogatta szivében a fájdalomnak s az most »egyszerre gátját törte! És a hol érte, összecsókolá az ég küldte jövevényt, kis kezeit, kis lábait, ruhácskája szegleteit, két piros orczáját. A gyermek angyal torzképeket csinált a csókok miatt, de nem akart fölébredni: egyszer aztán mégis felnyitá szemeit, nagy kék szemeit, s akkor egy perczig oda bámult a férfi szemei közé, mintha azt mondaná : „hogy kérdez tőlem ez ember valamit!“ aztán egyet kacsagott, nagyot kiáltva, tán azt mondá: „ugyan mit kérded azt?“ s aztán megint lehunyta a szemeit s aludt tovább és mosolygott tovább, és nem bánta a zápor csókokat arczán. Teréza nevetve mondá: — Szegény csempésznő árvája! Még az sem hitte volna ezt! És aztán félre fordult a szemeit törülni. """BgiggggJSilULJL______I__________g* . — Nos, — hát én nekem már nem is jut ? szólt Noémi boldog nehezteléssel. Mihály a térdein csúszott oda hozzá. Nem szólt neki semmit, csak a kezét szokta ajkához, és arczát odanyugtatá ölébe, és hallgatott. Olyan hosszan hallgatott, amíg a gyermek aludt. Mikor aztán fölébredt a kis lélek , elkezdett a maga nyelvén beszélni. Biz azt sírásnak nevezik. Szerencse, hogy vannak, akik megértik ezt a beszédet is. Megéhezett. Akkor aztán azt mondta Noémi Mihálynak, hogy már most menjen ki a szobából, mert neki nem szabad megtudnia, hogy a szegény csempésznő árvája mivel él? Mihály kiment a ház elé. Egész lelke el volt kábulva a mámortól. Egy új csillagzatban képzelte magát, ahonnan az ember mint egy idegen világgömböt látja maga alatt az elhagyott földet. Mindaz, a mije ezen a földgömbön volt, ott van már elhagyva, s nemig érzi már a szédületét, mely őt oda visszavonja. Az az egész kör, melyben eddig életpályája , forgott, ki van ütve a sarkából, más központ ragadta azt magához. Uj czél, új élet áll előtte, — csak azt az egyet , nem tudja, hogy lehetne a régi világból kihalni ? Egy más világba átjutni, mielőtt ezt az élő földet elhagyta volna; egyszerre két külön planétán lakni, feljárni a földről az égbe, s az égből visszajárni a földre, ott angyalokkal édesegni, emitt pénzt számlálni! Az ez nem emberi idegek számára való feladat. Ebben meg kell tébolyodni! (Folytatása következik.) Mai számunkhoz egy iv melléklet van csatolva: Vegyes apróságok. Polgárháború az, nem alkotmányos mozgalom, amiről most a vidéki levelek beszélnek. Két részre szakadt az ország, olyanokra, akik a 48-ai törvényhozás szabadelvű intézkedései által proclamált polgári jogokat nemzetünkre nagyon is bő köntösnek tartják s szűkebbre akarnák szorítani , és olyanokra, kik jogaikhoz következetesen ragaszkodnak s nem akarják elhinni, hogy 24 év alatt annyira eltörpültünk volna, miszerint a 24 év előtt oly büszkén viselt köntösben nemzetünk ma elbukik. A jogfosztás pártja áll szemben azokkal, akik a jogfosztás ellen tiltakoznak. Amazoknál van a hatalom, ezek mellett a törvény. A küzdelem kimenetele fogja megmutatni, alkotmányos, törvénytisztelő államban élünk-e, vagy egy önkényes olygarchiában, ahol az egyesek és cliquek „sic volo sic jubeo“ jelszava a „suprema lex.“ A küzdelem nagy elkeseredéssel foly, s csak a mérséklő elemeknek köszönhető, hogy összeszorított ököllel és fogcsikorgatva ugyan, de eddigelé megmaradtunk diplomatiai contactusban, daczára a már számtalanszor előfordult casus belli nek. Nekünk ellenzékieknek, habár épen a mi bőrünk forog koczkán, megfizethetetlen kortes lenne a hidegvér, ha a lázító támadások daczára is, melyeknek eddig soha nem hallott mérvben vagyunk kitéve, megtarthatnék azt mindvégig- sen. S vajon miért is ne tarthatnék meg ? Hiszen minden egyes gyalázatosságnál, melylyel a kormánypárt nem átalja magát beszennyezni, eszünkbe juthat, hogy nem lehet annak a pártnak rendén a szénája, mely diadala biztosítására szégyenletes eszközökhöz kénytelen nyúlni. Ilyenekhez senki sem nyúl önkényt, szükség nélkül, még a politikában sem, melyet sokan a morál ellentétének tartanak ; aki hozzányúl, kell, hogy arra szüksége, végszüksége legyen, mert különben elvész menthetetlenül. Minél több vérlázító hírt hallunk tehát a jobboldal önkénykedéseiről, erkölcstelen fogásairól, kárhozatos eljárásáról, ahelyett, hogy indignácónknak utat engednénk, annál nyugodtabbak legyünk mi. Jusson bensőnkben érvényre az a meggyőződés, hogy tisztességes ember által nem helyeselhető eszközzel csak az harcol, akinek már tisztességes fegyvere vagy eltörött, vagy azzal győzelemre jutni nem remél. A fuldokló bizonyára hozzá markolna az élivei feléje nyújtott kardhoz is, s nem gondolkoznék azon, hogy megmetszi ujjait, hanem csak azon, hogy talán megmentheti életét. Ne boszankodjunk tehát, inkább örüljünk annak, ha a jobboldal minél több gyalázatos dolgot követ el ellenünk. Legyünk jó keresztyének s tegyük fel róla, hogy nem szegne törvényt, nem lappangana sötétben, nem nyúlna a jogelnyomás, erkölcsmegtámadás, vesztegetés, hivatalos fenyegetés ezerféle indok nemeihez, — ha lehetne reménye, hogy a törvény megtartásával, mindenkinek jogát épségben hagyva, erkölcsös után is győzelemre juthat s tisztességesen győzhet. E reménytől elesett s amit ezentúl tesz, az nem esik többé beszámítás alá, azt az önfentartás ösztönének kétségbeesett őrülete parancsolja reá. Hagyjuk őrjöngeni a boldogtalant, mi pedig maradjunk meg nyugodtan azon az alapon, melyet az a törvény tesz lábunk alá, amit a múlt országgyűlés lerombolni csak megkisérlett, de lerombolni nem tudott. Fejjel ment a falnak, a fal erősebb volt, mint a fej, az áll, ez vérzik. — A betört fejnek joga van hallucinálni. Ez a jelen helyzet.* Hanem azért ha a jobboldal őrjöngése nem ragad is bennünket hasonlóra , ez nem ment fel a kötelesség alól, hogy tetteit figyelemmel ne kísérjük. A tébolyodott kettős őrködésre tart igényt. Azért hát bizony registráljuk mi a kiválóbb adatokat, mikkel a kortesek a kormánypárt alkotmányos életrajzát az annálisokban gazdagítani törekszenek. Ezek között bizonyára a leggyönyörűbb eljárás az, hogy a sok helyt fizetett kortesekből alkotott összeíró bizottságok több megyében lappangva, titokban látogatják meg a falvakat,mikor tudják, hogy a falu népe a mezőn van. Megelőző este, vagy éjjel szenik meg a birónak, hogy másnap reggel összeírás lesz ; a szolgabiró által kreált falusi biró tudja aztán, kivel közölje e nevezetes eseményt. A többi menjen dolga után, így történik aztán, hogy az összeíró bizottság másnap reggel megjelenvén, csak hat jobboldali embert talál a faluban, kik jó eleve értesítve lettek ezeket összeírja, azzal „ill a berek, nádak, erek,“ közécsap a lovaknak s úgy elporzik isten tudja hányadik faluba, hogy ugyan baloldali legyen aztán, a ki eltalálja, a szélrózsa melyik irányában keresse. Mit csinál az igy kijátszott szegény nép az efféle eljárással szemben? A legtöbb esetben semmit, mert hiszen úgy van vele, mint a meglopott ember: későn veszi észre, hogy meglopták De ha in flagranti jut tudomására, mikor még az összeíró bizottság a faluban időz , akkor felmegy a toronyba és félre veri a harangot. A nép becsődül a mezőről s akkor győződik meg, hogy hiszen nem valami „Mord brennerei“ folyik a faluban, hanem csak egy kis alkotmányos „Rechts-Verwirkung“, természetesen napidíj mellett. Ez, kérem, nem kigondolt dolog, ez megtörtént. Tessék figyelemmel kísérni levelezési rovatunkat.* De elég is ennyi egyszerre a választási kellemességekből. Beszéljünk valami iígabb, vagy legalább kevésbé komoly dologról. Tudniillik az akadémiáról. Tegnap voltak az akadémiai választások. Darwin, az újabbkor legnevezetesebb természettudósa is proponálva volt külső tagnak. A választó: akadémikusok között négy pap is volt. S mikor a Darwinra beadott szavazatokat összeolvassák: richtig,kisül,hogy épen négy szavazott ellene — No — kiált fel erre Römer Flóris is!a kedélyű jzles régészünk, a ki szinte pap — fogadni mernék, hogy ezt a négy szavazatot az egész világ az itt levő négy papnak fogja tulajdonítani. Töra Kálmán: Határidő meghosszabbítás a bécsi világkiállításra kitűzött bejelentésre. Szeged, máj. 24. Tapasztalásból indulva ki, de többek jogos óhaját és alapos nézetét is tolmácsolandó, azon kijelentést tehetem, hogy a bécsi világkiállításra való bejelentések záros határideje ezévi május utoljára igen koránra van téve; s ha ez így maradna, csakugyan kevesen lennénk a kiállításon, melyen megjelenni számos tekintetek parancsolólag intenek bennünket. Beismerem és méltányolni tudom az előkészületet intéző közegek azon törekvését, hogy az előintézkedés alapos felszámításának megtételéhez, tudomást, illetőleg tájékozást kell maguknak szerezniük a kiállító közönség részvétének mibenléte felől, de épen ezen tájékozást, ezen előleges tudomást igen bajos volna különösen Magyarországra nézve ma már megállapítani akarni. Még ha kezükbe veszik is a végrehajtó közesek a többi világkiállításokra vonatkozó statistikai adatokat, s ha rendelkezésükre állnak talán a párisi vagy londoni világkiállítások bejelentési történetére vonatkozó jegyzetek, s ha úgy számolnak is p. o., hogy az első bejelentési határidő kifzetett ekkor, a második ekkorra, s az elsőre ennyi, s a másodikra emennyi beje