A Hon, 1872. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1872-05-26 / 121. szám

121 szám. X. évfolyam Reggeli kiállás. Fest, 1872. Vasárnap, május 26. Kiadó-hivatal: Ferencziek­ tere 7. az. földszint Előfizetési díji Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra................................1 fit 85 kr. 8 hónapra................................6 . 50 , 6 hónapra...........................k­ . u . Az esti kiadás postai különküldáseárt felülfizetés havonkint . . . 80 kr. áz előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7 sz. Beiktatási díj­­ 9 hasábos ilyféle betű sora ... 9 kr. Bélyegdij minden beiktatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb feltételek alatit vétetnek fel. Nyílttéri 6 hasábos petitsoré­. ... 25 kr. CSF* Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. A lap szellemi részét illető nu­da köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési felhívás. „A H 0 N“ X ~dik évi folyamára. Krut«atáil ■Egész évre . . U — mr Fél évre . . 11 ft — kr. Negyed évre 5 ft 80 kr. Külön előfizetési iveket nem kü­ldunk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük hasz­nálni, melyek bérmentesítése tíz írtig csak 5, 10 frton felül pedig tíz krba kerül. Az előfi­zetések a „Hon kiadó­ hivatala“ ciim alatt Pest, ferencziek­ tere 7. sz. alá küldendők. A HOlf kladtf­ ki iratai». PEST, MÁJUS 25. Egy jobboldali szabadelvű ember sorsa. Horváth Boldizsár programmját közöl­tük azért, mert szabadelvű. Hogy a köz­jogi alapról mit mond, azzal nem foglal­kozunk — csak program­jának azon ré­szére teszünk egy pár megjegyzést, a­mely reformkérdésekkel foglalkozik. E programm azért érdemel kiváló figyel­met, mert ez az egyetlen jobboldali nyilatkozat, a­melyben határozott né­zetek vannak a reformkérdésekről. Sőt azt is hozzátehetjük, hogy a szabadelvű­­ségnek nagy mérvben felel meg. De e programmnak egy nagy hibája van, és ez az, hogy jobboldali ember akarja a jobb­oldal által valósítani. Ez pedig annyit tesz, mint „kiáltó szó a pusztában.* Felkérem olvasóimat, szíveskedjenek emlékezetekbe vésni, hogy a mai napon előre voltam bátor megjósolni, hogy Hor­váth Boldizsár programmjának majdnem minden pontja valósulatlan, üres beszéd marad, mindaddig, míg azt a jobboldal által akarják keresztülvinni. Vegyük a kérdéseket rendre. A felsőházról Horváth B. nem nyilatko­zik ugyan elég határozottan , de elég hogy azt kívánja, miszerint „visszavetési joga korlátoltassék“, „hogy ne tegyük azt egyes privilegiált osztályok monopó­liumává“ — mert már előre hozzátehet­jük, hogy a korl­átlan vetőt és a ki­váltságok monopóliumát a jobboldal mos­tani elemeivel, Horváth Boldizsár soha ki nem törli a felsőházból. Ezt ne felejtse el sem ő, sem az olvasó. Akar ő államtörvényszéket, hogy ne a minister, hanem ez legyen legfelsőbb fórum a „közigazgatási ügyekben.“ Ítél­jen a hatóságok illetékességi ügyeiben és a miniszerek közigazgatási rendele­teiben végérvényesen döntsön, ha ezek törvényessége bármely részről két­ségbe vonatott. Ez a czél az újabbkori tu­dományos kutatásoknak megfelel és sza­badelvű, de Horváth Boldizsár azt mond­ja, hogy mint a ko­rmány tagja meg­­pendíté ez eszmét „de nem talált viszhangra.“ Tehát ő maga kimondja törekvésére az ítéletet. Nem „talált visz­­hangra;“ ez nagy szó, ez megjósolja en­nek sorsát a jövőben is. És erről kezeske­dem. Hisz midőn ilyesmit emlegettünk két év előtt a „Hon“-ban — a jobbolda­liak kinevettek. Ez lesz a Horváth Bol­dizsár sorsa is — mindaddig, míg Tóth Vilmos és többsége kormányon lesz. Kíván Horváth „államtanácsot“ is,hogy codificationkból szerves mű legyen, de be­vallja, hogy minister korában ez a terve „szintúgy hajótörést szenvedett.“ Hiába, mert jobb a „codificationalis bizottmány“ név alatt sinecurákat és a ministeriumban adat nélküli, férez törvényjavaslatokat készíteni — mint Horváth Boldizsárnak eleget tenni. És ő mégis a jobboldal ha­jójára száll— újabb hajótörést szenvedni. Merész argonauta — sajnálom, mert sza­badelvű. Az egyház és pénzügyi kérdésben ő is általánosságban vesz el­y­ebben talál a jobboldali programmokkal. Ha e kérdé­seket részletezné, valószínűleg „meg­buknék.“ De annál határozottabban nyilatkozik szakmájában, az igazságügyben, ő a „szóbeliség, nyilvánosság és közvetlen­ség rendszerének híve.“ De a mostani mi­niszter a jobboldal helyeslésével nyilat­koztatta ki egy interpelláló alkalmával, hogy nem tartja még czélszerűnek Magyar­­országon a szóbeliséget és nyilvánosságot. Tehát Horváth Boldizsár elmondta pro­­gr­amurját, éljeneket, is kapott, mi is alá­írjuk — de mit ér mindez Bittó és a több­ség akaratával szemben. Ha a jövő országgyűlésen újra ezek lesznek a hata­lom birtokában — Horváth Boldizsár ve­lünk együtt fog hajótörést szenvedni, ha ugyan nem igyekszik a hajóból menekül­ni és velünk új hajót építeni. Elpanaszolja Horváth B. mikép bukott meg Kerkapoly pénzügyi tekintetei miatt bírósági szervezete; hogyan bukott meg „az utolsó pillanatban“ „a királyi tábla szétosztására“ vonatkozó terve — szóval egész beszéde egy irtóztató vád a jobbol­dal ellen, úgy, hogy csak azon csodálko­zunk, mikép próbál újólag szerencsét ő azzal a párttal, a mely őt magát és ter­veit megbuktatta és a melyben „eszmei“ viszhangra sem találtak. Ha ő még a bűnvádi esküdtszéket (de a politikai ügyekben csak egy „központi juryt“ akar és ebben nem helyeselhetjük nézetét) akar behozni — ez is csak olyan „pium desiderium“, mint Horváth Boldi­zsár minden szava. Íme ez egy szabadelvű jobboldali sor­sa : saját pártja hazudtolja meg minden szavát és mégis e párthoz tartozik. Nem Prometheusi kín­e ez? De reánk nézve Horváth Boldizsár min­den vádja nagy tanulság és elégtétel, mert az ő beszéde azt teszi: a­ki szabad­elvű dolgokat akar létrehozni, az a jobbol­dalon „viszhangra“ nem talál, hanem „hajótörést“ szenved. Szegény szabadelvű jobboldaliak ! Hegedűs Sándor: A pestvárosi ellenzék tagjaihoz. Pol­gár­o­k! A választók összeírása folyó hó 28-kán véget ér. Még egy pár nap s a­ki magát addig be nem íratta, az nem szavazhat országgyűlési kép­viselőre három esztendőn által, az önkényt meg­fosztja magát legszebb polgári jogától, az le­mond azon befolyásról, melyet a törvény­hozásra, s a kormány ellenőrzésére gyakorolni van hi­vatva, gyakorolni kötelessége. Igenis kötelessége egyszersmind nem csak joga, mert a­kit a tör­vény ily fontos joggal felruház, attól a haza meg­kívánja, hogy avval meggyőződése szerint él­jen is. Azért ismételve felhívjuk ellenzéki polgártár­sainkat, hogy, — ha azt még nem tették volna — magukat a szükséges bizonyítványokkal ellát­va, az illető összeíró küldöttségnél jelentsék s a választók sorába beírassák. Ide értjük pedig azokat is, a­kik a kivánt bi­zonyítványok el nem hozatala miatt be nem írat­tak. Ne sajnálják azt a fáradtságot, hogy még egyszer jelenjenek meg az összeíró küldöttség előtt, illetőleg megszerezzék a szükséges bizo­nyítványokat. Sokkal fontosabb a képviselő­választás, s különösen az, mely előttünk áll, semhogy azt a kis fáradtságot sajnálhatnák. Végre azon elvtársainkat, a­kiket igazságta­lanul utasított el az összeíró küldöttség, arra kérjük, hogy majdan, az összeírás bevégeztével, a központi bizottmánynál keressenek orvoslást. A­mennyiben pedig ezt maguk vagy saját ügy­védeik által eszközöltetni nem akarnák, az alább megnevezett ügyvéd uraknál s illetőleg helyeken jelenthetik magukat, a­kik s a­hol minden j­u­­talom nélkül vállalják el ügyöket. És pedig : A belvárosban: Gaal Ernő, váczi-utcza Szentkirályi ház, Somogyi Pál, zöldfa-utcza 37. sz., Sidó István, reáltanoda-utcza 2 sz. A Lipótvárosban: Friedmann Bernát, bálvány-utcza 8. sz., Zólyomi Samu, Erzsébet­­tér 10. sz. A Terézvárosban: Füzesséry Géza, ki­­rály-utcza 1. sz., a terézvárosi irodában, király­­utcza 32. sz., itt csak délelőtt 9 órától 12 ig, a pesti népkörben, sip utcza 9. sz. délutáni 3—6 ig. A Józsefvárosban:Kühnel Ignácz,Sán­­dor­ utcza 10., végre a Ferenczvárosban: Rumbach József, so­roksári­ utcza, saját ház. Pesten, május 24. 1872. A pest­városi ellenzék központi bizottmánya. — A pestvárosi követvál­asztási bizottság Havas Ignácz elnöklete alatt ma este 7 órakor plenáris ülést tartott. Elnök elő­terjeszti az eddigi összeírás eredményét, mely szerint az 5 választó­kerületben 25-éig este 6 óráig 7662 választó íratta be magát. Különösen lanyhán iratkoznak az 1869-ki összeíráshoz képest a bel- és Lipótvárosban. Bejelentetett Sztupa György központi bizottsági tag lemon­dása, mely tudomásul vétetik, és az elnök meg­­bizatik, hogy póttagról gondoskodjék. Az össze­írás f. hó 28 -án, kedden este 6 órakor befejez­tetvén, elhatároztatott, hogy az említett napon csak azon választók nevei iratnak be, kik este 6 óráig jelentkeznek. Május 2­7 - től bezárólag jú­nius 1-éig az összes választási jegyzékek a vá­rosházán I. emelet 30. sz. a. a gazdasági bizott­mány termében közszemlére lesznek kitéve és pedig d. e. 9 órától 12-ig és d. u. 2 órától 6-ig, mely alkalomra a jegyzékek feletti Őrködéssel minden kerületi bizottmányból felváltva egy-egy tag jelöltetett ki. Június 2-k­án megkezdődnek a központi bizottság előtt időközben beérkezett fel­szólamlások tárgyalásai, melyek június 6-áig be­zárólag beérkeznek. Ezentúl felszólamlások nem fogadtatnak el. A felszólamlások tárgyalása és elintézése alatt a központi bizottmány délelőtt­­ 9—12 óráig, d. u. 3—7 óráig ülésez. A fel­­szólamlási tárgyalás addig folytattatik mig valamennyi reclamatiók elintézve nem lesznek. A felszólamlás módozatairól a választók hirdet­­ményileg fognak értesittetni.­ ­ jor TÁRCSÁJA. Az arany ember. Regény öt kötetben, írta JÓKAI HÖK. Negyedik kötet: Noémi. Egy új vendég. (78. Folytatás.) Timár csak félnapi járásra volt már Noémihoz. Féléve múlt, hogy nem látta őt. Minden gondolatra el volt telve a viszontta­­lálkozás képzelmeivel. Égő vágyak üldözték ébren és álmában. Alig várta, hogy megvirradjon, felkelt már szürkületkor, fegyverét, vadásztáskáját vállára vetette, nem várta meg, míg vendégszerető gaz­dája felébred; elhagyta a paplakot bucsuzatlanul s sietett a dunaparti pagony felé. Az nagyon jó munka a Dunától, hogy ezt a pagonyt úgy szélesíti évről-évre, messze hagyva régi partját, mert ez által az elhagyott parttal együtt a huszonöt év előtt odaépített határőr gunyhók is hátul maradtak. Az olyan ember, a­ki útlevél nélkül akar a Dunán átkelni, az új ligetben barátságos neutrális államra talál. Timár előre küldé új sandolinját az ismerős halászgunyhóig, a­hová gyalog szokott lebal­lagni, ott megtalálta azt s aztán mint szoká, egyedül megindult a nádas felé. A sandolin, mint a viza, úgy sikamlott a viz fölött, s ha oly gyorsan röpült, az nem a sando­lin hibája volt. Aprilban járt az idő, tavasz volt már, a fák zöldültek, virágoztak az Osztrova szigeten. Annál jobban megdöbbentő Mihályt az a látvány, mely az­ Osztrova szigeten túl közeledett felé. A senki szigete úgy tetszett, mintha nem volna zöld, mintha le volna égve. Mentül jobban közeledett felé, annál világo­sabban láthatta. A sziget északi oldalán rőt­­barna volt minden fa. A sandolin sietve nyomult a nádason keresztül: mikor a parthoz ért, akkor világosan látta Mihály, hogy ott egy egész hosszú facsoport ki van szá­­radva.­A diófák azok, épen Teréza asszony ked­­venczei.f Egytől egyig kiszáradva mind. Mihályt lehangolta e látvány. Tavaly ilyenkor virágzó erdő, rózsakerek fogadta itten , most egy kiszáradt erdő. Ez baljósjel! Megindult a sziget belseje felé s várta az üd­vözlő kutyaugatást. Semmi nesz nem volt. Aggó kedélylyel bandukolt előre. Az utak el voltak hanyagolva, tele őszi hullott lombbal s úgy tetszett, mintha madár sem szólna már a szigeten. Mikor a gunyhó közelébe érkezett, szorongó érzés fogta el szivét. Mi történt az itt lakókkal? Őfelőre történhetett velük akármi. Meg is halhat­tak, temetetlen is maradhattak, neki félévig másutt volt dolga, országos ügyeket végezni, szép feleséggel ragyogni, pénzt halmozni. A szi­getlakókat őrizte addig az ég, ha tetszett őriznie. A­mint a tornácz alá lépett, kinyílt az ajtó, s kijött rajta Teréza asszony. Első tekintete komor volt, ijedtség látszott rajta, azután valami keserű mosoly jelent meg arczán. — Ah, megérkezett ön már! monda Mihály­nak s eléje sietett kezét megszorítani. S még az­után ő kérdezé, hogy miért hozza magával ezt a komor arczot. — Nincs semmi baj ? Sietett viszont Timár kérdezni. — Semmi sincs , szólt jámbor mosolygással Teréza. — Olyan roszul esett, mikor azokat a kiszá­radt diófákat megláttam, szólt Mihály, hogy ko­morságát igazolja. — A tavalyi nyári árvíz ölte ki őket, felelt Teréza ; a diófa attól elvész. — Hát önök jól vannak mind a ketten ? — kérdezi Mihály nyugtalanul. Teréza szelíden felelt. — Mi jól vagyunk — mind a hárman. — Micsoda ? Teréza mosolygott, sóhajtott és ismét mosoly­gott. Aztán Mihály vállára tette kezét s azt mondá neki: — Egy szegény csempésznek a felesége itt betegedett le nálunk. A nő meghalt, a gyermek itt maradt. Ez a harmadik. Timár rohant be a házba. A szoba hátuljában volt egy vesszőből font bölcső, a mellett ült az egyik oldalon Almira, a másikon Noémi. Noémi ringatta a bölcsőt és megvárta, hogy Timár oda siessen. A bölcsőben feküdt egy kis gyermek; két arcza oly piros, hogy cseresznyeajkait középen összecsücsöríti; alszik, de csak félig behunyt szemmel, két kis kezét arczához emelve. Mihály, mint a megbűvölt állt meg a bölcső előtt. Noémira tekintett, talányoldás volt nézé­sében , s a talány Noémi arcza volt. Valami édes boldogság, valami mennyei öröm látszott az arczon, felmagasztalva egymással kibékült sze­méremtől és szerelemtől. Mosolygott és lesüte szemeit. Mihály azt hitte, hogy most mindjárt megőrül! Teréza karjára tette kezét. — Nos, nem haragszik ön érte, hogy a sze­gény csempésznő árváját felfogadtuk? Az Isten küldte őt nekünk. Hogy haragszik-e érte? De leveté magát a földre , oda térdelt a bölcső mellé; átkarolta azt mindkét karjával s bölcsöstől együtt szok­ta ma­gához a benne lakót s elkezdett hevesen sirni, zokogni, a hogy csak egy férfi könnye omolhat, a ki egy tenyerét tartogatta szivében a fájdalom­nak s az most »egyszerre gátját törte! És a hol érte, összecsókolá az ég küldte jövevényt, kis kezeit, kis lábait, ruhácskája szegleteit, két pi­ros orczáját. A gyermek angyal torzképeket csi­nált a csókok miatt, de nem akart fölébredni: egyszer aztán mégis felnyitá szemeit, nagy kék szemeit, s akkor egy perczig oda bámult a férfi szemei közé, mintha azt mondaná : „hogy kér­dez tőlem ez ember valamit!“ aztán egyet kacsa­­gott, nagyot kiáltva, tán azt mondá: „ugyan mit kérded azt?“ s aztán megint lehunyta a szemeit s aludt tovább és mosolygott tovább, és nem bánta a zápor csókokat arczán. Teréza nevetve mondá: — Szegény csempésznő árvája! Még az sem hitte volna ezt! És aztán félre fordult a szemeit törülni. """BgiggggJSilULJL______I__________g* . — Nos, — hát én nekem már nem is jut ? szólt Noémi boldog nehezteléssel. Mihály a térdein csúszott oda hozzá. Nem szólt neki semmit, csak a kezét szok­ta ajkához, és arczát odanyugtatá ölébe, és hallgatott. Olyan hosszan hallgatott, a­míg a gyermek aludt. Mikor aztán fölébredt a kis lélek , elkezdett a maga nyelvén beszélni. Biz azt sírásnak nevezik. Szerencse, hogy vannak, a­kik megértik ezt a beszédet is. Megéhezett. Akkor aztán azt mondta Noémi Mihálynak, hogy már most menjen ki a szobából, mert neki­­ nem szabad megtudnia, hogy a szegény csem­­pésznő árvája mivel él? Mihály kiment a ház elé. Egész lelke el volt­­ kábulva a mámortól. Egy új csillagzatban kép­­­zelte magát, a­honnan az ember mint egy idegen­­ világgömböt látja maga alatt az elhagyott földet. Mind­az, a mije ezen a földgömbön volt, ott­­ van már elhagyva, s nemig érzi már a szédüle­­­­tét, mely őt oda visszavonja. Az az egész kör, melyben eddig életpályája , forgott, ki van ütve a sarkából, más központ ra­­­­gadta azt magához.­­ Uj czél, új élet áll előtte, — csak azt az egyet , nem tudja, hogy lehetne a régi világból kihalni ? Egy más világba átjutni, mielőtt ezt az élő föl­det elhagyta volna; egyszerre két külön plané­tán lakni, feljárni a földről az égbe, s az égből visszajárni a földre, ott angyalokkal édesegni, emitt pénzt számlálni! Az ez nem emberi ide­gek számára való feladat. Ebben meg kell tébolyodni! (Folytatása következik.) Mai számunkhoz egy iv melléklet van csatolva: Vegyes apróságok. Polgárháború az, nem alkotmányos mozga­lom, a­miről most a vidéki levelek beszélnek. Két részre szakadt az ország, olyanokra, a­kik a 48-ai törvényhozás szabadelvű intézkedései által proclamált polgári jogokat nemzetünkre nagyon is bő köntösnek tartják s szűkebbre akarnák szorítani , és olyanokra, kik jogaikhoz következetesen ragaszkodnak s nem akarják el­hinni, hogy 24 év alatt annyira eltörpültünk volna, miszerint a 24 év előtt oly büszkén viselt köntösben nemzetünk ma elbukik. A jogfosztás pártja áll szemben azokkal, a­kik a jogfosztás ellen tiltakoznak. Amazoknál van a hatalom, ezek mellett a törvény. A küzde­lem kimenetele fogja megmutatni, alkotmányos, törvénytisztelő államban élünk-e, vagy egy ön­kényes olygarchiában, a­hol az egyesek és cli­­quek „sic volo sic jubeo“ jelszava a „supre­­ma lex.“ A küzdelem nagy elkeseredéssel foly, s csak a mérséklő elemeknek köszönhető, hogy össze­­szorított ököllel és fogcsikorgatva ugyan, de ed­­digelé megmaradtunk diplomatiai contactusban, daczára a már számtalanszor előfordult casus belli­ nek. Nekünk ellenzékieknek, habár épen a mi bő­rünk forog koczkán, megfizethetetlen kortes lenne a hidegvér, ha a lázító támadások daczára is, melyeknek eddig soha nem hallott mérvben vagyunk kitéve, megtarthatnék azt mind­végig- sen. S vajon miért is ne tarthatnék meg ? Hiszen minden egyes gyalázatosságnál, melylyel a kor­­mánypárt nem átalja magát beszennyezni, eszünkbe juthat, hogy nem lehet annak a párt­nak rendén a szénája, mely diadala biztosítá­sára szégyenletes eszközökhöz kénytelen nyúlni. Ilyenekhez senki sem nyúl önkényt, szükség nélkül, még a politikában sem, melyet sokan a morál ellentétének tartanak ; a­ki hozzá­nyúl, kell, h­ogy arra szüksége, végszüksége legyen, mert különben elvész menthetetlenül. Minél több vérlázító hírt hallunk tehát a jobb­oldal önkénykedéseiről, erkölcstelen fogásairól, kárhozatos eljárásáról, a­helyett, hogy indigná­cónknak utat engednénk, annál nyugodtabbak legyünk mi. Jusson bensőnkben érvényre az a meggyőződés, hogy tisztességes ember által nem helyeselhető eszközzel csak az harc­ol, a­kinek már tisztességes fegyvere vagy eltörött, vagy azzal győzelemre jutni nem remél. A fuldokló bizonyára hozzá markolna az élivei feléje nyúj­tott kardhoz is, s nem gondolkoznék azon, hogy megmetszi ujjait, hanem csak azon, hogy talán megmentheti életét. Ne boszankodjunk tehát, inkább örüljünk an­nak, ha a jobboldal minél több gyalázatos dol­got követ el ellenünk. Legyünk jó keresztyének s tegyük fel róla, hogy nem szegne törvényt, nem lappangana sötétben, nem nyúlna a jogel­nyomás, erkölcsmegtámadás, vesztegetés, hi­vatalos fenyegetés ezerféle indok nemeihez, — ha lehetne reménye, hogy a törvény megtartásá­val, mindenkinek jogát épségben hagyva, erköl­csös után is győzelemre juthat s tisztességesen győzhet. E reménytől elesett s a­mit ezentúl tesz, az nem esik többé beszámítás alá, azt az önfentar­­tás ösztönének kétségbeesett őrülete parancsol­ja reá. Hagyjuk őrjöngeni a boldogtalant, mi pedig maradjunk meg nyugodtan azon az alapon, me­lyet az a törvény tesz lábunk alá, a­mit a múlt országgyűlés lerombolni csak megkisérlett, de lerombolni nem tudott. Fejjel ment a falnak, a fal erősebb volt, mint a fej, az áll, ez vérzik. — A betört fejnek joga van hallucinálni. Ez a jelen helyze­t.* Hanem azért ha a jobboldal őrjöngése nem ragad is bennünket hasonlóra , ez nem ment fel a kötelesség alól, hogy tetteit figyelemmel ne kí­sérj­ük. A tébolyodott kettős őrködésre tart igényt. Azért hát bizony registráljuk mi a kiválóbb adatokat, mikkel a kortesek a kormánypárt al­kotmányos életrajzát az annálisokban gazdagí­tani törekszenek. Ezek között bizonyára a leggyönyörűbb eljá­rás az, hogy a sok helyt fizetett kortesekből alkotott összeíró bizottságok több megyében lap­pangva, titokban látogatják meg a falvakat,mikor tudják, hogy a falu népe a mezőn van. Megelőző este, vagy éjjel szenik meg a birónak, hogy más­nap reggel összeírás lesz ; a szolgabiró által kre­­ált falusi biró tudja aztán, kivel közölje e neve­zetes eseményt. A többi menjen dolga után, így történik aztán, hogy az összeíró bizottság más­nap reggel megjelenvén,­­ csak hat jobboldali embert talál a faluban, kik jó eleve értesítve let­tek ezeket összeírja, azzal „ill a berek, nádak, erek,“ közécsap a lovaknak s úgy elporzik isten tudja hányadik faluba, hogy ugyan baloldali le­gyen aztán, a ki eltalálja, a szélrózsa melyik irá­nyában keresse. Mit csinál az igy kijátszott szegény nép az efféle eljárással szemben? A legtöbb esetben semmit, mert hiszen úgy van vele, mint a meg­lopott ember: későn veszi észre, hogy meglop­ták De ha in flagranti jut tudomására, mikor még az összeíró bizottság a faluban időz , akkor felmegy a toronyba és félre veri a ha­rangot. A nép becsődül a mezőről s akkor győződik meg, hogy hiszen nem valami „Mord brennerei“ folyik a faluban, hanem csak egy kis alkotmányos „Rechts-Verwirkung“, természete­sen napidíj mellett. Ez, kérem, nem kigondolt dolog, ez megtör­tént. Tessék figyelemmel kísérni levelezési ro­vatunkat.* De elég is ennyi egyszerre a választási kelle­mességekből. Beszéljünk valami iígabb, vagy legalább kevésbé komoly dologról. Tudniillik az akadémiáról. Tegnap voltak az akadémiai választások. Darwin, az újabbkor legneveze­tesebb termé­szettudósa is proponálva volt külső tagnak. A választó: akadémikusok között négy pap is volt. S mikor a Darwinra beadott szavazatokat össze­olvassák: richtig,kisül,hogy épen négy szava­zott ellene — No — kiált fel erre Römer Flóris is!a kedélyű jz­les régészünk, a ki szinte pap — fo­gadni mernék, hogy ezt a négy szavazatot az egész világ az itt levő négy papnak fogja tu­laj­donítani. Töra Kálmán: Határidő meghosszabbítás a bécsi világkiállításra kitűzött bejelen­tésre. Szeged, máj. 24. Tapasztalásból indulva ki, de többek jogos óhaját és alapos nézetét is tolmácsolandó, azon kijelentést tehetem, hogy a bécsi világ­kiállításra való bejelentések zá­ros határideje ezévi május utol­jára igen koránra van téve; s ha ez így maradna, csakugyan kevesen lennénk a ki­állításon, melyen megjelenni számos tekintetek parancsolólag intenek bennünket. Beismerem és méltányolni tudom az előkészü­letet intéző közegek azon törekvését, hogy az előintézkedés alapos felszámításának megtételé­hez, tudomást, illetőleg tájékozást kell maguk­nak szerezniük a kiállító közönség részvétének mibenléte felől, de épen ezen tájékozást, ezen előleges tudomást igen bajos volna különösen Magyarországra nézve ma már megállapítani akarni. Még ha kezükbe veszik is a végrehajtó közes­­ek a többi világkiállításokra vonatkozó statis­­tikai adatokat, s ha rendelkezésükre állnak­­ talán a párisi vagy londoni világkiállítások be­jelentési történetére vonatkozó jegyzetek, s ha úgy számolnak is p. o., hogy az első bejelentési határidő kif­­zetett ekkor, a második ekkorra,­­ s az elsőre ennyi, s a másodikra emennyi beje

Next