A Hon, 1872. augusztus (10. évfolyam, 176-200. szám)
1872-08-23 / 193. szám
193. szám. X. évfolyam. Reggeli kiadás» Pest, 1872. Péntek, aug. 23. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. száza. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el----Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten háthoa hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ... . . . 1 írt 86 kr. 3 hónapra ...... 6 „ 60 „ 6 hónapra . . . . . . 11 „ — „ Az esti kiadás postai külünküldéseért felülfizetés havonkint . . . . 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. iia A POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivotalba (ferencziek tere 7. szám) küldendők. Előfizetési felhívás „AHO IV“ X -dik évi folyamára. glaftartési áraik: £ 1 38* évre . . . 33 ft — kr . el évre . . 11 ft — kr. Negyed évre . . . S ft 90 kr. Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük hasszálni, melyek bérmentesítése tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig tíz sorba kerül. Az előfizetések a „Hon kiadó-hivatala“ czim alatt Pest, ferencziek tere 7. sz. alá küldendők. A HON kiadó-hivatása. PEST, AUGUSZTUS 22. Mileticsékhez. A A szerb congressust Mollinary altábornagy feloszlatta — mielőtt megnyílt volna. Sajnáljuk, hogy így történt, nem ismerjük részletesen a körülményeket, de ha az eddig beérkezett tudósítások nem csalnak — Miletics és társai követték el a hibát. Mollinary a fejedelmet képviseli és bár semmiféle formalitásnak emberei nem vagyunk — elismerjük, hogy a régi szokás szentesíté azt a formalitást (minek monarchiában van is értelme, hogy a congressus, megnyílta előtt, az uralkodó képviselőjét üdvözli és meghívja a congressusba. Mileticsék tüntető határozatban mondták ki, hogy nem tisztelegnek nála. Ez sértés volt Mollinaryn, mint az uralkodó képviselőjén ezért ő nem ment a congressust megnyitni, s minthogy Stojkovics patriarcha helyettes sem merte elvállalni az elnökséget — a congressus egy korelnök alatt conferentiává változott át, melyben a királyhoz táviratilag folyamodtak a „congressus megnyitását gátló akadályok" elhárításáért — mire Mollinary a congressust feloszlatá, mert az hatáskörét — politikai tanácskozással — áthágta. Ez dióhéjba szorítva a legújabb congressus története. Elmélkedjünk felette! ! Mi a kormány eljárásában csak azt f roszáljuk, hogy a szerb congressus ügyét 1868. óta pangani és igy elmérgesednihagyta. De az izgatásért felelőssé Mileticset és társait tesszük, kik nem csak az a kormány és pártja, hanem minden ellen izgatnak, a mi magyar. Jól tudjuk azt, hogy Miletics és társai az országgyűlésen az ellenzéken ültek, de tagadtuk mindig és tagadjuk a velük való solidaritásunkat. Hogy ki hová szavaz és mit beszél az országgyűlésen, az nem tőlünk függ; de amiért valaki velünk szavaz, vagy mellettünk beszél, azért még nem vagyunk elvtársak. Ezt az országgyűlésen pártunk többször kitüntette, hogy pedig a balközép clubjának egyetlen nemzetiségi ultra sem tagja — az állításunk mellett fényes tanúbizonyság. Ezt azért bocsátottuk előre, hogy a magyar alkotmány és hazánk területi épsége érdekében való újonnani felszólalásunk félre ne magyaráztassék. Mert mi Miletics és társai magaviseletét több ízben rászaltuk eddig is és a szerb congressus ügyének újabb stádiumában (ha valók híveink) határozottan elítéljük azt. Ha tudják ők a formalitásokat és ha hgyományos szokásokat — miért késleltetik ezek miatt saját kebli ügyeknek, egyházuk alapintézményeinek reformját? Ha kisebbségben lennének, még akkor érthető, habár akkor sem menthető lenne eljárásuk ; de mert többségben vannak, ép oly alkotmányellenes, amily botor az. De még alkotmányellenesebbnek, még roszabbnak tartjuk Mileticséknek azon régi és újonnan alkalmazott fogását, hogy egyenesen az uralkodóhoz fordulnak. Ez boszantó ! Nem tudják-e ezek az urak, hogy Magyarországon a „magyar kormány kormányoz és a fejedelem uralkodik.“ Tehát ha közigazgatási vagy törvényes sérelmük van és valami ilyenben keresik a congressus „akadályait“ — akkor első fórum a kormány és az országgyűlés; a fejedelem csak „kegyelmi tények“ gyakorlására egyesek által vehető igénybe. De azt soha meg nem engedhetjük, hogy valaki azt higyje ez országban, hogy ami törvényes után létrejött, amit a törvényes kormány határoz, azt (az országgyűlés és választások általi változások, kormány vagy törvénymódosítások nélkül) egy hátsó ajtón az uralkodó által megváltoztatni lehetne. Sőt még az úgynevezett fejedelmi kiváltságok, adománylevelekben levő jogok is alkotmányos országban csak a kormány és országgyűlés által módosíthatók, magyarázhatók és alkalmazhatók. E nélkül absolutizmus alatt lennénk.Maga az uralkodó sokkal alkotmányosabb fejedelem, hogysem más utakra, módokra szabadságot adna, de Mileticsék úgy látszik — a népet akarják hitegetni az efféle eredmény nélküli, de alkotmányellenes és sértő „felfolyamodásokkal“ „császári kegyek“ emlegetésével. Magyarországon az uralkodó kegyében csak az van és lehet, ki a törvény határai közt van, ki az alkotmányos formákat megtartja;azonkívül nincs „gratia“, nincs menedék. Őszinte jó akaratból szólunk, mert akarjuk, hogy néhány ember személyes hiúsága miatt szerb polgártársaink jogos ügye haladékot, sérelmet ne szenvedjen. A baj gyökere az, hogy úgy a Bácskában, mint Horvátországban még nem érzik, nem értik, hogy mi az alkotmányosság követelménye ? E helyeken még az absolut „császár“ fogalmának lepedője alatt űzi üzelmeit sok ember. Ezekre nézve a magyar kormány és törvényhozás nem is létezik, mert egyházi és iskolaügyeikben (törvényeink és a kormány elnézése folytán) egészen szabad kézzel bírván, azt nemzetiségi, közigazgatási, politikai ügyekben is szeretnék gyakorolni. Ez veszedelme a szerb népnek is. Vajha észre térne és vajha Mileticsék is lemondanának fantastikus hallucinatióikról és beállanának „alkotmányos honpolgárodnak — így saját ügyeknek is többet használnának. Mit lesz teendő a kormány ? Nem tudjuk. Hanem azt tudjuk, hogy minden alkotmányos és törvényes intézkedéseiben feltétlenül számíthat minden magyar ember, minden magyar párt táma A sajtóügyi eljárásra vonatkozólag a „Pesti Napló“ írja. A „Pester Journal“ mai számában azon hírt közli, hogy a törvényelőkészítő bizottság Lónyay dr. azon állítólagos tervére vonatkozólag, mely szerint a sajtóügyi esküdtszéki eljárás rendeleti után újólag szabályoztassék, indokolt előterjesztést készített, melyben e terv czélszerűtlenségét tünteti fel. Arról értesülünk, hogy e hír nem correct. A törvényelőkészítő bizottság e tárgyban semmiféle véleményt sem adott. A „Napló“ azt cáfolja meg, hogy a „törvényelőkészítő bizottság“ nem tett előterjesztést, de hogy más alakban előterjesztést e tárgyban Lónyay gróf nem kapott-e, azt nem írja. Pedig mi erről vagyunk értesülve. Majd meglátjuk a medrét. — Képviselőválasztások. Ma Zalamegye két választó kerületében van képviselőválasztás : Sz.-Gróthon és Letenyén; mindkét kerületben az első szavazásnál közbejött verekedés miatt halasztatott el a választás. a JHONA TARCZÁJA. Az arany ember. Regény öt kötetben, irta JÓKAI MÓR. Ötödik kötet: Athalie. A rém. (107. Folytatás.) Timár a kinzott ember halálos kíváncsiságával figyelt a fegyencz szavaira. — Én még eddig senkinek egy szót nem szóltam a felől, amit rólad megtudtam. Becsületemre mondhatom. Azon a kis pletykálkodáson kívül, amit Komáromban kiszalasztottam a számon, semmit sem beszéltem felőled, annak meg nem volt se húsa, se csontja. Hanem mindazt, amit felőled tudok, megírtam, s itt van a zsebemben, még pedig négy különböző czim alatt s négyfélekép fogalmazva. Az egyik denuncratio, a török kormányhoz van czimezve, melyben felfedezem előtte, hogy Ali Csorbadzsi miket hozott el magával Sztambulból, a mi, egy összeesküvő confiscálásra szánt vagyona, a szultán Ehaznéját illeti, sőt talán onnan is való; s hogy ezek a kincsek, apám leirása nyomán, darabról-darabra megnevezve, kinél kaphatók, s hogy jutottak annak a kezébe? — A második levélben feljelentelek a bécsi kormánynak, mint Ali Csorbadzsi gyilkosát és kincseinek elrablóját. Ne felejtsd el, hogy hirtelen meggazdagult embernek mindig sok ellensége van. A harmadik iratom szól Levetinczyné asszonyságnak Komáromba. Ő neki is megirom, mit tettél az apjával, hogy jutottál anyjának gyémántos keretű arczképéhez, és a többi drágaságokhoz, miket neki ajándékoztál? De neki egyúttal még többet is megírtam. Azt hogy hol vagy te olyankor, mikor otthon nem vagy? A senki szigetének titkos örömeit. A másik nővel folytatott szerelmedet. A csalást, amit rajta elkövetsz. Beszélek neki Noémiról és Dódiról. — Nos , verjek meg több tövist a körmeid alá? Tímár melle nyugtalanul zihált. — No hát, ha nem szólsz, folytassuk: szólj kegyetlenül a szökevény. A negyedik levél pedig szól Noéminak. Ebben aztán el van mondva minden, amit ő még felőled nem tud; hogy itt a világban nőd van; hogy te előkelő úr vagy. Hogy őt meggyaláztad, hogy soha övé nem lehetsz, hogy csak kéjeidnek áldozod őt fel, és gonosztevő vagy. — Hát mégsem ordítasz kegyelemért? — No hát vegyük elő a forró fagygyut. Én olyan bolond nem vagyok, hogy ezeket a leveleket a zsebemben hordozzam, l azokat te neked valami lerávód, ha egyszer lekollinthatott valami félreeső helyen, elvegye és kezedbe adja. Amint te azt mondod, hogy nem alkuszol, azt mondom „alászolgája, örülök hogy volt szerencsém, ajánlom magamat!“ s ott hagylak egész tisztelettel. Hanem innen egyenesen megyek át oda is. Látod azt a kettős tornyot ? Az ott Tihany. Ott becsületes barátok laknak. Az egy convent. Ott leteszem biztos és hiteles helyre e leveleket, s arra fogom kérni a perjelt, hogy ha én egy hét múlva e levelekért vissza nem jönnék, juttassa el őket czimzeteik helyére. E szerint engemet hiába tenné el láb alól: a levelek eljutnak rendeltetésük helyére. S akkor azután neked nincs többé maradásod ebben az országban. Haza nem mehetsz, mert feleséged, még ha az apja haláláért megbocsátana is, nem bocsátana meg Noémiért. A törvényszék vizsgálatot fog ellened rendelni , ele kell állanod a rejtelmes gazdagságod keletkezésének történetével. A török kormány is be fog perelni, az osztrák kormány is. Az egész világ megismer. Amilyen aranyember voltál eddig, olyan sárember fogsz lenni ezentúl. És nem menekülhetsz a senki szigetére sem, mert ott meg Noémi fog előtted ajtót zárni. Ez a nő büszke és hamar átváltozik nála a szerelem gyűlöletté. — Nem, nem ! Semmi sem marad számodra más, mint szökni az ismerős világból, úgy miként én, eltagadni a nevedet, úgy miként én, lappangva bujdokolni városról-városra, úgy miként én, és rettegni az ajtódhoz közelítő lépések zajától, úgy miként nekem! — Nos, hát, menjek, vagy itt maradjak? — Maradj nyöge a kínzott ember. — Abán. Előadod már! szólt a fegyencz , no hát üljünk le még egyszer. S kezdjük megint elől. Tehát legelőször is ideadod-e a senki szigetét ? Tímárnak egy gyönge ellenérve akadt, melyet oltalmára fordított. — De hiszen a senki szigete nem az enyém, hanem Noémié. — Nagyon helyes az észrevétel. Hanem az én kívánságom megint egészen alapos. A sziget Noémié, hanem Noémi meg a tied. — Mit akarsz ? kérdő vadul rátekintve Timár. —-No no csak ne forgasd a szemeidet olyan nagyon! Hát nem tudod, hogy meg vagy kötözve ? Menjünk rendében és sorjában. A dolog igy lesz. Te egy levelet irsz Noéminek, amit én magam viszek el neki. Ezóta az a csúf fekete dög meggebedt már s bátran járhatok a szigetre. A levélben szépen elbúcsúzol tőle ; elmondod neki, hogy el nem veheted, mert tégedet már korábbi családi viszony kötelez felbonthatlanul; feleséged van, a szép Timea, akire Noémi bizonyosan emlékezni fog. De megírod neki, hogy sorsáról tisztességesen gondoskodtál; viszszahozattad messze más világból egykori eljegyzett vőlegényét, a ki igen derék, kitűnő és szép deli ifjú, s a ki őt most is kész elvenni, szemet hunyva az eddig történtek felett. Minden jóval el fogod őket ezentúl is látni; rájuk adod áldásodat, éljenek egymással boldogul. — Mit? Te Noémit is akarod? — Hát mi az ördög ? Csak nem gondoltad tán, hogy Robinsonnak akarok beállni a te rongyos szigetedre? Nekem kell valaki abban a magányban, aki az életemet megédesítse. Odaát a csömörig jóllaktam a fekete szemű, fekete hajú asszonyokkal , most Noémi arany haját, kék szemeit megláttam, egészen bele vagyok bolondulva. Aztán ő engem pofon ütött, kikergetett , nekem ezt meg kell torolnom. Hát lehet nemesebb viszontorlás, mint csókkal boszulni meg a pofot. Én ura akarok lenni ennek a makranczes tündérnek! Ez a capriceom most. S hát aztán te mi jogon tagadhatnád meg őt tőlem ? Nem vagyok-e én eljegyzett vőlegénye Noéminak ? aki őt törvényes nőmmé tehetem; aki becsületét visszaadhatom; míg te el nem veheted őt soha, csak szerencsétlenné teszed. Oh ez az ember egyenesen a szivére csepegtette Tímárnak a forró faggyút! — Kívánd tőlem minden vagyonomat , rebegő könyörgő szóval a kalandornak. — Hagyjuk azt későbbre. Még rá kerülhet a sor. De most legelőször ezt kívánom. Semmit egyebet, csupán Noémit. Nem is a tiedet kívánom, csupán a magamét. Timár a kezeit tördelte kinjában. — No, hát irod azt a levelet Noémihez ? vagy elmenjek Tihanyba ezzel a négy levéllel ? Tímárnak a fájdalom e szót hozta ajkára. — Oh, a kis Dódi! . .. A szökevény hetyke gúnynyal nevetett rá. — Leszek neki apja, nagyon jó apja fogok lenni!. .. . . . Abban a perezben Timár Mihály, egy ülő helyéből, mint a jaguár, egy szökéssel odavető magát a kalandorra, s mielőtt az a fegyvert használhatta volna, megragadta őt a két karjánál fogva, egyet rántott rajta előre, egyet taszított rajta hátra s ettől a lóditástól az ember kirepült a nyitott ajtón keresztül a folyosóra, ott hanyatt vágta magát, feltápászkodott, s mintha még mindig ama veszedelmes lökés mozdereje alatt tántorogna, elbotlott a legelső lépcsőben, s igy kalimpázott alá hörögve és káromkodva a lépcső aljáig. Oda lenn sötét volt és csendes éjszaka. Az egyetlen ember, aki kettőjükön kívül még e téli kastélyban lakott, süket volt és részegen aludt. (Folytatása következik.) — Ministertanács tartatott ma (22-én) délelőtt Budán, amelyen Mollináry altábornagy is részt vett, hogy a karlovitzi eseményekről személyesen tegyen jelentést. — A belgrádi nagykorusitási ünnepélyről távirják aug.22-diki kelettel.Határtalan örömrivalgás és zslinó kiáltások közt ment Milán fejedelem a templomba. Az utczákat beláthatatlan tömeg lepi el. A fejedelem az utón virágokkal és koszorúkkal halmoztatott el. Anglia képviselője, mint hite van, a diplomatia nevében fontos beszédet fog tartani. A fejedelem és a városi község diszlakomákat fognak adni. Idegenek még mindig érkeznek. — A bécsi „Neue freie Presse“ ma egy vezérczikket közöl Magyarország ügyeiről, s a nemzetiségi kérdések jelen állapotáról emlékezvén meg, Lónyai grófról, Magyarország ez idő szerinti kormányelnökéről igy ír: Alig lehet megnyerőbb alakot képzelni, mint Andrássy, alig kevésbbé rokonszenveset mint Lónyay. — A mai közös külügyminiszer sem ment az ócsárolhatástól. — Az ő általa adott példának róható föl a magyar faj nem egy morális hibájának ha nem is teremtése, legalább nagyobbítása. Ő is — emlékezzünk csak a családi vasutakra,s az engedményezési árverelésekre — kizsákmányolta helyzete előnyeit. Mégsem tesz neki senki is szemrehányást, mégis szívesen eltekint mindenki e foltoktól, mert ragyogó jellemsajátságok, nemes, igazi aristokratikus cselekmények fedik el azokat. Andrásy iránt doboghat a magyar ember szive,mert van szive. De Lónyaynak nincs, ő a megtestesült önzés, soha nemesebb irány nem lelkesíti, minden tette csak önzést és nyelvágyat árult el. Mily alacsonyvakmerően (!) támadta meg minden budget-beszédében a szerény, támadásra nem hajlandó és becsületes Brestelt, mennyire engedte szabadon korlátlanságát, és hogy meghajolt mindig, ha mindjárt kíméletlenül bántak is vele,mihelyt hatalmas ellenfele volt,mint például Deák! Szóval,sohasem tudta pénzvágyát leküzdeni, legtöbbször fölöslegesnek tartotta még elrejteni is. A börzespekuláns előbbvaló nála a ministernél, s ha mindjárt Magyarországban szokatlan tetterőre utalhatok, kétségtelen, hogy magán jólétének ápolása sok idejét rabolja el, amit hazájának szentelhetne.“ így ir, és még inkább e szellemben folytatja tovább a bécsi lap. Nem is azért idézzük ezt, hogy olvasóinkkal e lap véleményét tudassuk, vagy hogy e közlemény által Lónyay grófnak ártsunk. Tudjuk mi a bécsi sajtó indokainak legtöbbször tisztátlan voltát, s amint nem helyeztünk súlyt rája akkor, midőn ellenünk s pártunk ellen futták a legvadabb gyűlölet kövét, úgy Lónyay gróf politikájának megitélésében sem hallgatunk legkevésbé sem a bécsi Bajtó e megfizethető vezérlapjára. Azonban a kormányt akarjuk figyelmeztetni eljárása következményeire. Mikor a magyar lapokban fölmerültek a vádolások a kormány pénzügyi kezelésének tisztátalansága iránt, oly gyöngéd alakban történt az eleintén mindig, hogy a megczáfoltatást, de a megczáfoltatási tények, a nyilvánosság által — úgyszólván — minden ily támadás provokálta. A kormány feleslegesnek látta ezt, le folytatta előbbi üzelmeit, melyek a gyanúra nem egyszer adtak legalább látszólagos okot. Legfittebb egy-egy száraz, semmit mondó dementivel kedveskedett. Következménye lön ennek, hogy a külföldi sajtó piszkos és önző indokokból működő közlönyei felhasználják támadásokra kíméletlenebb alakban e megcáfolatlanul hagyott anyagot — Magyarország reputátiójának tagadhatlan kárára. És, habár a magyar hírlap-irodalmat meg akarja is rendszabályozni Lónyay gróf, nem fogja tehetni ezt a bécsi Ba külföldi sajtóval. Magyarország hitele áldozata lesz egy pár ember szeszélyének, — kik, ha tesznek valamit — akár jót, akár roszat — mániájuk, hogy az a nyilvánosság kizárásával és daczára történjék. Ide vitte Magyarország szeplőtlen hitelét öt év gazdálkodása. Igazságszolgátás bünfenyitő ügyekben. Pest, aug. 22. Nem arról akarok szólani, hogy se büntető codexünk, se fenyitő eljárásunk nincsen , mert az mégis csak lesz talán Isten segítségével néhány év alatt. Egyedül az igazságszolgáltatás jelenleg fennálló külső alakjának hiányaira akarom felhívni az illetékes körök figyelmét, s arra az anomáliára, hogy az egy szervezetű kir. törvényszékek, ahányan vannak, majd mind különböző eljárást követnek, mintha csak külön országok bíróságai lennének. E belső rend, ez egyöntetűség hiánya nem kevéssé akadályozza igazságszolgáltatásunk gyors, egyszerű, sőt igazságos menetét. E rendkívüli zavar jellemzésére elég legyen néhány rövid pontot fölemlítenünk. A jelenlegi szervezetben a törvényszék elnöke az itélő collegiumban felette problematikus személy, éspedig azért, mert az elnök, aki pedig az egész tárgyalás lelke tartoznék lenni, a legtöbb esetben tájékozva sincs a letárgyalandó bűnesetről, és mégis neki kell az egész tárgyalást vezetni, az ő feladata, hogy keresztkérdések által úgy a panaszos és vádlott, mint a tanúk vizsgálati jegyzőkönyveit a hitelesítés alkalmával a valóságnak megfelelően megállapítsa. Hogy a tárgyat nem ismerő elnök e feladatának mennyire nem felelhet meg, az a zavaros, értetlen tárgyalásokból eléggé kitűnik. És miért nem ismeri az elnök az általa tárgyalt bűneseteket? Ennek oka az „előadói rend- szer.“ Megfoghatlan, hogyan lehetett ezt fentartani. Előadó lehet a szavazó bíró, sőt a jegyző is, de még az is előfordul, hogy a szavazó bíró előadóként működik a törvényszék előtt, melynek csak úgy általánosságban lereferálja, ott hagyja az adókat az asztalon és a törvényszék erre belekap a tárgyalásba, anélkül, hogy az esetnek egyes, némelykor igen fontos részleteit ismerné. A relátió nem is történhetik nagy tüzetességgel, mert a letárgyalandó ügyek nagy halmaza miatt két sőt három tanácsülés is tartatik némely törvényszéknél, minek az a következése, hogy az elnök egyes bírákat helyettes elnöknek kénytelen kinevezni , Így történik, hogy egy ugyanaz a bírósági tag ma elnök, holnap előadó, holnapután szavazó bíró. Ily különböző, ennyire elütő functiók lelkiismeretes végzése valóban ember feletti feladat. Nagy abusás az is, hogy úgy a vizsgálati fogságban levő fegyencz, mint az elitélt rab, a királyi ügyészség hatalma alatt áll. Az üldözött, az üldöző kezében! Ez embertelen elv, mert a kir. ügyészség vádol, a kir. törvényszék szól, ez renden van; de hogy a vádló egyúttal végrehajtó is legyen, az legkevésbbé sem felel meg a humanitásnak. Továbbá: az ítélet mondja ki, váljon a vádlott bűnös-e, vagy büntelen. Vegyük azt az esetet, hogy bűnös, de azért felebbez.Ha az elítéltnek jótállói vannak,többnyire szabadlábra helyeztetik addig, míg a felsőbb bíróság ítélete leérkezik. De ha senkije nincs, ki érte vagyonával, személyével jótállana, akkor őt nem hagyják szabadlábon. Már most ha a büntetés mérvének megállapításánál évekről van szó, akkor a fogságban maradás a vádlottnak nincs hátrányára, mert a felsőbb bíróság a hosszas vizsgálati fogságot úgy is figyelembe veszi, pőre pedig, még a legfelsőbb törvényszék felülvizsgálatát is ide számítva, egy évnél nem húzódik tovább. De ha az ítélet csak hónapokra szóló büntetést mond ki, mindjárt előáll az anomália,mert az elítélt fogság büntetésének tartama nem oly hosszú, mint az az idő, mely alatt a felsőbb bíróság ítélete visszaérkezik. Vegyük pl. hogy valaki két hónapra lett elítélve, felebbez. De miután jótállót nem talált, fogva tartják. Neki a börtönben a felsőbb bíróság ítéletének leérkeztére négy hónapig kell várni. Ha pedig az ítélet fölmenti őt, akkor kisül, hogy ártatlanul kétszer annyi ideig volt fogva, mintha csakugyan bűnös lett volna abban, amivel vádoltatott. De ez még nem a fődolog. Az elsőbíróság ítéletének kihirdetésekor azt mondja az elnök, hogy „a büntetés kezdete attól az időponttól számíttatik, amikor az ítélet jogerejűvé válik.“ Hol van az az időpont? Észszerűleg van akkor,mikorra felebbezett első bírósági ítélet jóváhagyása a felső bíróság által kimondatik. Jogilag így van,mert a vádlott e kimondástól kezdve tekintetik valóban bűnösnek s addig csak a vizsgálat alatt állott. A fogságbüntetés kezdetének is tehát e felsőbírósági kimondástól kellene számíttatni. Azonban nem úgy van, mert nálunk az a semmivel sem igazolt utas áll fenn, hogy a fogságbüntetés kezdete olyesetben, mikor a felsőbb bíróság a vizsgálati fogságot a büntetésbe be nem tudja, azon naptól számíttatik, mikor az elítéltnek és szakadatlan fogságban levőnek e felsőbb bírósági ítéletet az első bíróság kihirdeti. E két időpont közt néha igen sok idő foly le. Vegyük csak tekintetbe, hogy az ítéletek a legfelsőbb törvényszéktől nem egyenes úton kerülnek az első bíróságokhoz, hanem előbb a királyi táblához jutnak s ez közli aztán az első bírósággal. Ez időt rabló, munkát szaporító eljárás valóban semmi másban nem találja indokát, mint abban a középkorból átszármazott nevetséges felfogásban, mely szerint a legfelsőbb ítélészéknek derogál az első folyamodása törvényszékkel közvetlenül érintkezni, hanem a közbeeső bírósági fokozat közvetítését is igénybe kell vennie. Képzelhetni aztán, hogy a legfőbb bíróság ítélete, mely jogerejű már akkor, mikor meghozatott, a szamárlajtorján lefelé mikor kerül az első bírósághoz, hogy az az elítéltnek kihirdesse. Ehhez járul, hogy az első bíró