A Hon, 1872. augusztus (10. évfolyam, 176-200. szám)

1872-08-02 / 177. szám

177 szám, X. évfolyam. Reggeli kiadás: Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra . • . • • • 1 frt 85 kr. 8 hónapra.................................5 n 50 B 6 hónapra................................ui . n Az esti kiadás postai különküldéséért * felülfizetés havonkint ... .30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, 1872. Péntek, arig 2. Szerkesztési iroda, Perencziek tere 7. szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a küldő,hivatalim (ferencziek tere 7. szám) küldendők. Előfizetési felhívás „A H 0 M“ 11 -dik évi folyamára. Slobaetéai árakt: Egész évre . . 8® ft — kr Fél évre I 1 ft - kr. Negyed évre . 5 ft Bt kr. Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük has» «n ám, melyek bérmentesitére ti* írtig csak 5, 10 írton felül pedig tíz krba kerül. A* előfiz'•tésex a „hon kiadó-hivatela“ ceim alatt Pest, fafeneniek tere 7. ez. alá kiuldandók. A HON kiadói-hivatala, PEST AUGUSZTUS 1. A törvények hiányai. A A magyar törvényhozás legszabadelvűbb volt a nemzetiségi kérdésben és legkonservatívebb a felekezeti ügyben — e kettős irányt közvetíte az iskolaügyben. Ezért most sok abnormitás, sok haladási akadály, sok félreértés és csökönyösség mutatkozik társadalmi, kultúrái és nemzetiségi viszonyainkban. Újabban két figyelemre méltó jelenség fordult elő, melyek a törvényhozás eddigi félrendszabályainak kifolyásai és mintegy irányadásul szolgálhatnak arra nézve, hogy mi lesz a törvényhozás legközelebbi teendője azon ügyekben, melyekben legtöbb reform lön kezdeményezve — a nemzetiségi — felekezeti és iskolaügyben. A szerb nemzeti iskolák ügyében kiadott szabályrendelet több határozata ellen, nem csak nekünk, hanem jobboldali laptársainknak is lényeges kifogása volt, különösen feltűnt az, hogy a szerb iskolák feletti teljes felügyelet egészen a szerb nemzeti congressus által választottfőigazgatóságára lett bízva, ez állapítja meg a tantervet, a tankönyveket, ellenőrzi a hasonlóan egyház - nemzeti alapon választott egyházmegyei és kerületi iskolai bizottságok egész működését. A kormánynak csak a főigazgatóság és egyházmegyei bizottság egy tagjának, az „előadódnak megerősítése által és a tanfelügyelő által lesz annyi ellenőrzése és befolyása ez ügyben — a mennyit képes lesz kivívni. E támadások ellenében azzal védelmezték a minisztert, hogy az 1868 — 9.t. ez. 3. §. valamint az iskolai törvény 11. §. kimondja a felekezetek önállását az iskolai ügyekben, és igy a miniszter a szabályrendeletben a szerbeknek csak azt adta meg, mit az 1868 — 9. t. ez. nekik megígért és azt, a mit az iskolai törvény 11. §. minden felekezetnek meg,d . 11. És ebben igazságuk van. De foglaltatik ama szabályrendeletben több olyan intézkedés és hiány is, mely nemcsak e fatális helyzet kifolyása, hanem a törvényekkel is ellenkezik, így pl. az 1868. 38. t. ez. 64. §. világosan megszabja, hogy a népiskoláknak, ha nem nyelve, egyik tantárgya a magyar, és a szabályban ez a szerbekre nézve nincs kimondva. Az 1868. 38. 56. és 89. §-ai szerint pedig a miniszter szabja meg nemcsak a tantervet, hanem azt is, hogy a tanitóképezdékben mindegyik osztályban melyik tantárgy és minő terjedelemben tanittassék — mig a szerb szabályzatokban e jogról és kötelességről a miniszter lemond. Az iskola elhanyagolására a törvényben vannak kiszabva a büntetések és a szerb szabályzatban ettől eltérő kisebb büntetések szabatnak ki. Szóval, azt mondani nem lehet, hogy a miniszter a törvénytől el nem tért volna. Újabban a tanfelügyelőkhöz kibocsátott rendeletében hangsúlyozza ugyan az állam főfelügyeleti jogait és megkívánja főleg az iskolai tankönyvek ellenőrzését, de hogy ezt oly nagy hatalmú hatóságokkal szemben hogy fogja érvényesíteni, azt felfogni képesek nem vagyunk — kivált, ha az eddig történtekre gondolunk. Azonban a legnagyobb nehézséget itt a miniszternek azon különös állapot teremti, hogy a szerbek egyszerre képeznek külön nemzetiséget és külön felekezetet — tehát a nemzetiségeknek nyújtott kedvezményeket és a felekezeteknek nyújtott önállás előnyeit egyesítik, ami amily különleges állást biztosít nekik, és oly akadályt képezhet úgy a magyar államiság terjedésének, mint az iskolaügy világi irányának, pedig ezek fejlődésünk követelményei. Megvalljuk, ebben a miniszer kezes törvényeink által voltak megkötve, de annál szüségesebb a reform. Nem akarunk elvonni semmit a nemzetiségeknek eddig nyújtott előnyökből, de ezen a téren elegendőknek is tartjuk azokat; nem akarjuk a felekezetek önkormányzati szabadságát sem rontani, de az iskolaügyben már most nagyobb hatáskört akarnánk adni a felekezeteken kívül álló világi hatóságoknak. Az iskolaszékek és iskolatanácsok alkatelemeinek reformja és hatáskörének kiszélesítése, a tanfelügyelők hatalmának, de egyszersmind felelősségének növelése nyújthat e tekintetben csak garanciál az iránt, hogy iskolaügyünk a nemzetiségi szabadság és felekezeti önkormányzat sérthetlenségének ürügye alatt nem fog nemzetellenes és retrográd, hanem magyar és progressiv irányban fejlődni. Ugyancsak a felekezeti önkormányzat tisztelete bírt arra, hogy az anyakönyveket a papok kezében hagyjuk. Most megtörtént az, hogy egy pap a vegyes házasságból született gyermeket törvénytelennek írta be — és hiába nézzük törvényeinket, nem fogunk találni intézkedésre, mely ez ellen egyenes törvényes segédeszközt nyújtana. Legfeljebb azzal az ebből származó gyermekeket sem szabad törvénytelennek jegyezni és be lehetne jegyeztetni a gyermeket a másik fél felekezetének anyakönyvébe. De e részről is jöhet akadály. Szóval, itt is a polgári hatóság hatáskörének kiterjesztése, az anyakönyveknek kizárólag polgári hatóságra ruházása óvhat meg attól, hogy a felekezetek önkormányzati jogának szabadelvű meghagyása a felekezeti zsarnokságra és papi zsarnokságra és papi reactióra ne vezessen. Nemzetiségi szabadelvűségünk, felekezeti conservatismusunk dicsőségünkre válik ; csak a szabadelvű haladást, a fölvilágosodást, és a polgári szabadságot egyiknek sem szabad feláldoznunk. —Felhivás Szentpali Jenő képviselő úrhoz! Miután Rozner Mihály vereczei lakos által — azon feltétel alatt, hogy a felvidéki szavazókat visszatartsam a szavazástól — részemre küldött 300 fot el nem fogadtam, mindazonáltal úgy értesültem, hogy amaz összeg, mint részemre kifizetett árulási bér önnek beszámíttatott, — ennélfogva felszólítom önt, miként pénzét Rogner Mihálytól vegye vissza, biztosan állíthatom, hogy az önnek szükségesebb, mint bármellyikünknek is. Kis Tárnájul. 30. — Spitz Jankis. — Keleti ügyek A távirda Konstantinápolyból annak hozza hirét, hogy nagyvezérré Midbad pasa neveztetett ki, s hogy e kinevezés folytán nagy változások várható. Egy későbbi sürgöny már arról értesít, hogy az új nagyvezér már alakítja kabinetjét, s hozzáteszi, hogy Mahmúd volt nagyvezér bukása mindenütt nagy svasatiót okoz. Ez alkalomból nem tartjuk fölöslegesnek olvasóink emlékezetébe hozni a „Journa des Debats“ a talán a bécsi külügyministériumnak tulajdonított, s általunk bőven közlött czikkeit, melyekben Mahmud pasa olybá tüntettetett fel, mint ki az orosz követ, Ignatieff, vasmarkában hajlékony eszköz, s ki ennél fogva a magyar-osztrák ellenes török politkának a porta körében érvényt is szerzett. A „Journal des Debats“ kérdéses czikkei végén említve volt, hogy Ignatieff szabadság ideje alatt a magyar és osztrák nagykövetnek sikerült e tekintetben a portán kedvező változásokat eszközölni, és pedig közvetlen a szultán személyével való érintkezés folytán. „A most visszatérőben levő Ignatieff nehezen fog mindent szája ize szerintinek találni“ ez volt „Journal des Debats“ utolsó czikkének egyik utolsó passusa. Vájjon Mahmud bukása nincs-e a két külpolitikai iránylat eme küzdelmével kapcsolatban, nem tudjuk , nem azt sem, vájjon az új nagyvezér nem még inkább felel-e meg a hatalmas orosz nagykövet tetszésének, mint készséges,ide nem öntudatos előde, de azonban az valószínű, hogy a keleti kérdés, s az orosz-osztrák viszonyok, melyek az utóbbi időben Európa-szerte a szokottnál többször voltak emlegetés tárgya, egész idegenek az ozmánok birodalmában kitört és már végett is ért válság indokaihoz fog tenni, mi Szerbia irigy (?) szomszédjainak nem igen fog tetszeni, kik örömest vennék, ha a szerb ügyek balul kezeltetnének. Az uj ministerium megalakulása sem teeni reájuk nézve kedvező, minthogy az ifjú fejedelem Risticet és Blaznavacot nem fogja elbocsátani. Főképen ez utóbbi elkerülhetlenül szükséges neki a szerb hadseregben megkezdett reformok befejezésére. Ha pedig történnek is valami változások, ezek másodrangú személyekre fognak vonatkozni, az eddigi rendszer azonban érintetlenül marad. — Az orosz lap fönellei nézeteiben nem kevéssé találhatnának ellenmondást mindazok, kik tudják, hogy eddigelé a fejedelem fönebb nevezett két gyámja Ristics és Blaznavácz — ellentétes politikát követtek, s együtt maradásukat csak a nagykorúság közel volta tette lehetővé. Azonban Szerbia csak gratulálhat magának, ha ez irány ellentétesség elmúlt s egyik nem irigy szomszédországnak közvéleménye nem fogja e fölötti örömét zavarni. Középtanodáink. Egy politikai napilap vezérrovataiban nem elegyedhetünk tanrend és módszerünk apróságos elemezésébe ; ezt a szaklapok rovatai számára kell átengednünk. Mindössze is csak irányokat jelölhetünk ki, vagy e tényszavakat mondhatunk legjobb meggyőződésünk szerint, apróbb részletezés nélkül. Hogy e tekintetben az Összekötő kapcsot megnyerjük, egy pár visszatekintő észrevételt toldunk népiskoláinkról elmondottakhoz. Egy van, mi elemi iskolánkban még akkor sem rögtön keresztülvihető, ha reá különben a legjobb akarat is megvan: a párhuzamos osztályok fölállítása a törvény szigora szerint. Ez az életben sehol sincs és nem lehet pontosan kereszt.Ulvive. Mert megoldása hasonlít a kopaszság eredetéhez az egy szál haj kivonása által. A törvény 80 növendéket szab egy tanitóra. Ez is 8 sak már, de ha még 5—10—15 járul hozzá, azt bizony még följelenteni sem szokás, ha ennél is több, akkor az iskolaszék szívesen engedélyezi. Úgy de 100 — 120 tanitvány egy tanítóbba valóban lelkiismeretes, physikailag megöl pár év alatt, ha pedig belátja a sebetlenséget, közönyössé, géppé válik s elveszett a tanügyre nézve. Ha valamely esetben lehet sőt kell a tanitót jutalommal lelkesíteni, itt van annak helye, de csak a megbízkalás mértékéig, azontúl, még a lelkesítés és jutalom is embertelenséggéválik. Ott, hol több elemi osztály létezik, az elemi tanítók díjazása között különbséget tenni, nem tartom helyesnek. Sőt bármily paradicsomnak lássék is a lakás elől, azt állítom, hogy ha különbséget kellene tenni, az az én nézetem szerint az alsóbb osztályok tanítóinak javára válnék. Oka egyszerű,mert ez több és nehezebb munkát végez , inkább növelő, mint tanító, ha tudniillik kötelességének megfelelős így képességének leginkább és annyinak kell lenni, mint a felsőbb osztálytanítóié. De én nem akarok különbséget az elemi tanítók díjára nézve egyáltalában, mert én az elemi osztályban a tanítót úgy is mindig fölviendőnek vélem osztályával együtt a legutolsó évig. Ennek paedagogiai előnyét nem kell bizonyítgatnom. A középtanodákban is fölvinnék legalább egy-egy tanárt minden osztálylyal. Ennek áldásos hatása már be van bizonyítva. És most térjünk a középtanodákra. Hogy gymnasiumaink e napig nem felelnek meg kitűzött czéljaiknak, sőt hogy legtöbbször ezen czél is csak homályosan lebeg előttük, ez mindenki előtt ismert dolog. E tekintetben nem is éri különös vád hazánkat, körülbelül olyan Mahomed-koporsó formán lebeg az az egész ügy a világ összes paedagógjai előtt. A gymnasiumot a maga igényei szerint teremtette meg az ókor, a középkor is át tudta azt érdekei és külső élete követelményeihez idomítani , az újkor haladását azonban úgy látszik nem képes sem követni, sem utolérni. Így van ez, fájdalom, Európa minden miveit országában , mindenütt panaszkodnak ellene. Nálunk a panasz épen átalános. A szülők azért panaszkodnak, hogy miért kínozzák gyermekeiket 6 — 8 éven át a kihalt latin meg görög nyelvvel ; az ifjoncz arról panaszol, hogy nem győzi tanulmányait, s a gymnasiumi tanár, hogy megfeszített igyekezetének nincs meg általa óhajtott sikere. És ez utóbbi feltétlenül igaz. Örökségileg az úgynevezett classikus nyelvek tudását (I?) vettük át, mint czélját a gyronasiumnak, s ma már 100 tanítvány közül 2—3 van, ki görögül, latinul tud. De hát az a kérdés: először, hogy tudás-e ez a tudás? és másodszor, hogy ez e a czél? Mi mindkettőre határozottan nemmel felelünk. Nálunk e czel 48 előtt is tévesztett volt, annyival inkább az ma. Néhány évtized előtt a latin történelmünk és törvényhozásunk nyelve; ez volt oka, hogy a gymnasiális tanítás súlya épen a latin nyelvre esett s nem a görögre; mert hogy a humán műveltségnek a görög gazdagabb forrása, azt el senki sem vitathatja. Márpedig a czél ez: az általános, human műveltség és előkészítés a szakpályákra. Ez utóbbiak ma a klassikus nyelveket nem igénylik; innen a szülők fájdalma s néha a növendék ellenszenve. Az első czél azonban föltétlenül követeli. Itt hát a kérdés okvetlenül ez: hogy és menynyit? Mennyit, hogy azt, mi a nyelvérzék kifejtésére okvetlenül szükséges, a növendékek tömegének ne csak egy két jelese, hanem legalább is többsége elsajátítsa, s hogy mind azt, mit a classikus nyelvekből — nem kizárólag mint némelyek ma is elfogultan hiszik, hanem — igaz — kiválóan a humanismus részére elvonni lehet, megnyerje; és hgyan, mily modorban, hogy a növendék már vetés közben érezze az aratás örömét s kedvét e munka elején már,-mint ez legtöbbször történik, el ne veszítse ? E kérdésekre mi röviden meg tudunk felelni, de e rövid felelet csak megtestesítvő bir értékkel , a nyelvismerettel párhuzamosan vezetendő életrajzok és igen ügyesen vezetett anthologiákkal, amint ez Amerikában nem egy helyütt divatos. De ezek megvitatása, kidolgozása sok időt, vitát, fáradságot igényel. Azért a kormány legjobban tenné, ha a kérdések megvitatására és megoldására hazánk legjobb tanerőit minél többször hívná föl eszmecserére. Hiszen hallhatta, hogy a dolog már annyira ment, hogy gymnasiumaink klassikus irányát a törvényhozásban is kitámadták. Reáliskoláink roszabbak még gymnásiumainknál is, és itt már nincs közös sorsunk Európa többi miveit országaival. Reáliskoláink sokat markoltak föl, de keveset szorítnak. Az előadási modor gépies; száz tanítványból 2—3 érti alapjában azt, mit gépiesen megfejt. Innen van,hogy a műegyetem szívesebben látja a jobb gymnasium tanítványait, mint a reáliskolákét. Legalább azok nincsenek leszoktatva — a gondolkozásról. Természetes, hogy tiszteletre méltó kivételek egyes tanároknál itt, is, amott is vannak. De van itt még más baj is. Reáliskoláinkban — mintha a realismus egyszersmind a materializmus legdurvább fásultságát is nyakán hordaná, az ember egészen ki van feledve a játékból, ki a hazafi is, — és csak „Fachmänner“ képző intézet van. A mostani generatio úgyis igen hajlik mind az életuntságra, mint a durva anyagélviségre, annyival szorosabb gondot, kellene itt, azok ellenszereire fordítani. Itt és elsősorban itt van helye az önképző társulatokra, melyek szárazabb ismeretek által kifárasztott kedélyt fölfrissitsék és a fennebbi bajoknak orvoslatnál szolgáljanak. Reáliskoláink egyébiránt többnyire Bach-féle örökségek és azóta lényegökben keveset változtak. — Milan nagykorúságához. Az ifjú szerb fejedelem nagykorúsítása után követendő politikájáról a „Birzev, Viedomoszt—jól értesült orosz lap — belgrádi levelezője azon nézetben van, hogy Milan fejedelem nagykorúsága a szerb közügyek menetén semmi változást sem ■lüJIIEilLJLJÜg ILIÜL------------gg!!!!!""^ A „HOB“ TÁRCZÍJA. Az arany ember. Regény öt kötetben, irta JÓKAI MÓR. Ötödik kötet: Athalie. Az első veszteség. (1 7. Folytatás.) Timár folytatta a levelezések áttekintését. Egy levél volt ottan brazíliai ügynökétől is. Kedvencz eszméje, a magyarhoni lisztipar, fényesen valósult meg. Becsület és gazdagság alapja lett az is. Most jutott eszébe, hogy mikor a lépcsőn lejött, a postakihordó egy levelet adott kezébe, tengerentúli kelettel. Azt akkor zsebébe tette, egészen más gondolatok főttek akkor agyában. Most előkereste oldalzsebéből a levelet. Ugyanazon brazíliai Üzletfőnök írta azt is, ki az előbbi kedvező tudósítást. A levélben ez volt: „Uram ! „Legutóbbi levelem óta egy igen súlyos balvégzet érte üzletünket. Önnek pártfogoltja, Krisztyán Tódor gálábul megcsalt és megkárosított bennünket. Nem tehetünk róla. Az ember éveken át oly hűségesnek, okosnak, szorgalmasnak mutatta magát, hogy a legnagyobb bizalmat kellett iránta gyakorolnunk. Fizetése és tanteméje is oly nagy volt, hogy abból nem csak megélhetett, sőt félre is telt belőle, s tökéjét nálunk hagyta kamatoztatni. S ez az ember a legnagyobb csaló és veszedelmes impostor, aki csak valaha a világon létezett. Amíg nálunk látszólagos megtakarításból apró tökéket hevertetett, addig üzletünket borzasztón meglopta, pénzküldeményeket elsikkasztott, a számlákat meghamisította, nagyszámú váltókat hamisított ezégünkre, ön által fel lévén hatalmazva a procura vezetéssel, úgy hogy az eddig kiderült kár felmegy tíz millió „reis“re. Timár kiejte kezéből a levelet. Tíz millió reis! Ez mintegy százezer forint, íme a Polyerates gyűrűje, amit a tengerbe hajított. Tovább olvasá a levelet. „De ami a veszteségnél sokkal érzékenyebb, ez azon általa elkövetett csalás, hogy az utóbbi években az ön által küldött lisztet a sokkal roszszab louisiani liszttel hamisította meg, hogyha forgalmát ez által nagyobbítsa, s e yaukeetrikkel évekre megrontotta a magyarországi lisztiparnak hitelét, úgyhogy nem tudom, hogyan fogjuk azt még valaha visszaszerezni ? Ez hát az első csapás ! gondolá magában Tímár. És a legérzékenyebb az üzletek nagy emberére nézve. Épen ott töretett meg, ahol legbüszkébb volt! A miben igazán kevélykedett. A miért királyi tanácsosi rangját kapta. Az a fényes épület omlott össze, amit Timéa épített. Ismét Timéa Timár sietett tovább olvasni a levelet. „A fiatal gonosztevőt könnyelmű asszonyokkal való ismeretség vitte erre az útra. Idegenekre nézve ez a legveszélyesebb betegség a mi éghajlatunkban. Mi rögtön elfogattuk őt, azonban az ellopott pénzből semmit sem találtunk nála; annak egy része a kártyabarlangokban veszett el, más része a creomnökre lett elpazarolva ;valószínűleg egy csomót el is rejtett belőle a gonosztevő, remélve, hogy kiszabadulásakor majd előveszi, amire ugyan sokáig fog várhatni , mert az itteni törvényszék tizenöt évi gályarabságra ítélte őt.“ Timár nem bírta tovább olvasni a levelet, "’ledobta azt asztalára. S azután felkelt s elkezdett nyugtalanul alá - feljárni szobájában. „Tizenöt évi gályarabság! Tizenöt évig odalenni lánczolva a gályapadhoz, és az alatt nem látni egyebet, mint eget és vizet! Reménytelenül, vigasztalanul tűrni tizenöt évig az égető örök napot, és szidalmazni a háborgó örök tengert ab átkozni a kegyetlen örök emberiséget! Vén ember lesz, mire megszabadul ! — És miért kell ennek így lenni? Azért, hogy Levetinczy Timár Mihály úr ne legyen háborítva a senki szigetén tiltott örömei közepett? Hogy ne legyen egy ember, aki elárulhatja Timéának Noémit és Noéminek Timéit! Nem gondoltál arra, mikor Tódort elküldted Braziliába, hogy az így fog következni? De igen ! Számítottál rá, hogy ezt az embert az alkalom gonosztevővé fogja tenni. gt Nem ölted őt meg rögtön egy golyóval, ahogy igazi férfi megöli párbajban ellenfelét, ki szerelme útjában áll : atyai gondoskodást hazudtál neki, elküldted háromezer mérföldnyi útra, most 15 évig fogod látni, hogy haldoklik előtted ! Mert látni fogod őt a földön és annak minden tengerein keresztül ! Nem volt az a szoba éjszakára sütve , hideg volt benne, az ablakokon zuzmarás jégvirág, és Timár mégis nehéz verítéket törült homlokáról, mikor végig járta szobája szűk terét. Tehát minden ember szerencsétlenné lesz, aki felé kinyújtja kezét. Ez a kéz meg van átkozva. Egyszer azzal áltatta magát, tetsző önbizelgéssel, hogy akihez ő hozzáér, az mind boldoggá lesz, még a bűnösök is megjavulnak. És most jön a rettenetes cáfolat. Átok és szenvedés terem az ö öt ujjának a helyén! Szerencsétlenné lett miatta a nő, akit imádott, és annak szenvedéseiben osztozik a jó barát, kitől őt elragadta csalárdul. Szenved és nyomorult az a másik nő, kinek szerelmét meglopta s kinek számára most nem tud helyet találni a világon. És ez az ember tizenöt évig fogja bilincsei csörgését hallgatni! Oh milyen rémekkel teljes éjszaka ez! Hát nem fog-e már soha megvirradni ? Ő maga is úgy érezte magát a szobában, mintha börtönben, mintha kriptában volna. De ama szomorú levélnek rég utóirata is van. Timár visszatért asztalához, hogy végig olvassa a tudósítást. Az utóirat egy nappal későbbi kelettel így szólt: „Épen most kapok egy levelet Port au Princeből, melyben arról tudósítanak, hogy azon gályáról, milyen fegyenetünk volt, három gályarab a múlt éjjel megszökött, egy csónakot magukkal vittek. A hatóság üldözi őket. Tartok tőle, hogy a mi emberünk is közöttük volt.“ Timárt e sorok olvasása után egyszerre valami névtelen ijedség szállta meg. Eddig izzadt, most reszketni kezdett. ha visszafordított láz ez! Félve tekintett maga körül. Mitől félt? Egyedül volt a szobában és félt, mint egy gyermek, kinek zsiványkalandokat meséltek. Nem volt maradása szobájában többé. Előkereste zsebosztályait bekecse zsebéből , megnézte, fel vannak porozva? Megpróbálta törborját, könnyen jár-e benne a gyilok? El innen! Még éjszaka van, az éjjöv odakinn egy órát kiált éjfél után. Nem lehet itt a reggelt meg várni. Hiszen át lehet menni a szőnyi partra híd nélkül is, a szigeten felül egészen be van fagyva a Dana. Csak egy olyan ember kell hozzá, aki nem fél úgy a sötét éjszakától és az ismeretlen jéghídtól, mint ettől a lobogó gyertyától s ettől a kiterített levéltől itten. A levelet a gyertya fölé tartja és elégeti. Azután elfujja a gyertyát. Azok se rémítsék többé. Azután kibotorkázik szobájából. Mikor ajtaját becsukja, akkor eszébe jut, hogy nem gyújtott-e meg valamit az eldobott levéllel. Visszatér. A nagy sötétségben a hamzadó levélpapíron fénylő szikrák, mint rémgondolatok, járnak alá s felkígyózó bolygással. Megvárja, mig a legutolsó is eltűnik s egészen sötét lesz. Akkor indul neki az éjszakának. Mig előszobáján, míg folyosóján végig megy, az a névtelen rém jár előtte, körüle. Bai kezét feje elé tartja, jobbjában a kivont tört szorítja. — Pedig senki sem jó rá szemközt, senki sem lappang nyomában. Csak akkor érzi keblét könnyebbülve, mikor az utczára kijutott. Itt visszatér férfias bátorsága. Friss hó esett az alatt. Léptei alatt csikorog, amint a Dunapart felé siet, végig a Rácz utczán, ki a Malomrév felé. (Folytatása következik.)