A Hon, 1872. szeptember (10. évfolyam, 201-225. szám)

1872-09-29 / 225. szám

226. szám. X. évfolyamú Reggeli kiadás. Kiadó­ hiv.:Ferencziek­ tere 7. ti. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli ás esti kiadás együtt: 1 hátlapra . • . • • • 1 írt 85 kr. 8 hónapra.............................h­ó ,1,0 ,­6 hó­napra.............................11» n Az esti kiadás postai különkü­ldéseért felülfizet­és havonkint . . . . 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Fest, 1872. Kedd, oct. 1. Szerkesztési iroda: Ferencziek-re e 7. szám. A lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetten levelek csak ismert kezektől fogadtatnak­ el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint­­ lefizetése k a l­ia(ió-hiva­­tallvB. (ferencziek­ tere 7. szám) küldendők. Előfizetési felhívás „A H 0 HP -ciik évi folyamára. &lSSs«térü 4r»ig! Et» ás* évre . . . 88 ft — kr­­­a! évre . . . I 8 ft — kr. Negyed évre . . . O ft 50 kr. Külön előfizetési iveket sem küldünk szét. Előfizetésre a postai atalvi.vjokat kérjük hass­zálai, melyek bérmesteritése tis írtig OBsk 6, 10 írton felül pedig tis krbs kerül. Az előfi­zetései a 9E-511 kiadó-hivatala“ csim »lőtt Pest. (üzenetnek -taré 7. sz. alá küldendők. A HON kiadó-hivatala. PEST, SEPTEMBER 30. Tisza Kálmán és a jobboldal. A Ki az a Tisza Kálmán? Férfi, ki 10 év óta áll egy nagy politikai párt élén, kinek nevéhez az ország majd minden ré­szében egy nagy küzdelem van csatolva, kinek nevét a nép dalaiban emlegeti s ma­gatartásától vesz irányt sok ezer em­ber politikai pályáján. Tehát tagadhatat­lan tény, hogy befolyásos ember. Ezt el kell ismerni mindenkinek e ha­zában, mert ez tény. Lehet fejtegetni azt, hogy elvei téve­sek, taktikája rész — de a tényt, politi­kai befolyását eltagadni nem lehet. Mi következik ebből? Az, hogy a­ki Tisza Kálmánt bántja, az sok ezer ember érzelmeit sérti meg , a­ki Tisza Kálmánt ingerli, keseríti, az sokakat ingerel, ke­serít. Tudjuk azt, hogy a politikai harcrok­­ban a személyes sérelmeket csak­is a személynek kell elviselnie, és azt sem másokkal megosztani, sem má­soknak megosztani nem kell. De az életben ez nincs így. Sőt, ha egy pártve­zér fel is emelkedik arra a magaslatra, hogy minden személyes sérelmet elfelejt, hogy a személye ellen intézett támadások politikai magatartására befolyással nin­csenek, — szóval, ha bántalmait mások­kal megosztani nem akarja is — de megosztják azt mások önkénytesen , természetszerűen — mert a politikai pártokban is megvan az a „V­esprit de corps,a­mi a katonaságnál teljes mérvben uralkodik és a vezér sérelmét érzi és oszt­ja az egész párt. Ha tehát valaki azt akarja, hogy az or­szágban a pártok küzdelme békés legyen, hogy az ne fajuljon társadalmi harc­czá, annak főleg a pártvezérek iránt kímélet­tel kell viseltetnie, nem annyira azért, hogy a pártvezért megnyerje, mint in­kább azért, hogy pártjában békülékeny érzelmeket keltsen fel. Hát még, ha arról van szó, hogy a pártállás merevségéből engedjen, hogy a pártok közeledjenek: mennyivel inkább kötelessége mindenki­nek a kímélet, az előzékenység ! Mi ebben a helyzetben vagyunk — és mégis mit tapasztalunk? Azt, hogy a jobb­oldali lapok most kíméletlenebbek Tisza iránt, mint bármikor. Hogy csak egy példát mutassak fel, tessék elolvasni a „Pesti Napló“ tegnapi vezérczikké­­nek következő szavait: „Senki sem hisz Tisza pathosában, mert a pathos csak ott valódi, a­hol lelkesedés van. Tisza pedig nem tud lelkesedni, mert a lel­kesedés forrása önzetlen szeretete egy Ügynek. Tisza azonban csak gyűlölni tud. Gyűlölni azokat, kik útjában állnak ambitió­­jának, gyűlölni mélyen és hatástalanul minden­kit, a­ki fölényét el nem ismeri, gyűlölni dics­­szomja vágy társait a jobboldalon és baloldalon egyaránt, nem azért a­mit tettek, hanem mivel egyáltalán léteznek.1* Ugyan kérem, mivel mozdítják elé az ország ügyét e sorok? Megnyer-e ez valakit a jobboldalnak — vagy valami üdvös eszmét vet valakinek agyába? Avagy talán Tisza Kálmán tisztelőit (és ezek sokan vannak) hívja fel, hogy nyújt­sanak békejobbot a jobboldalnak? Nem, — e soroknak egye­düli és kizáró­lagos czélja a gyűlölet szítása, az inger­lés, az elkeseredés nevelése. Meglehet, hogy czikkiró egyebet akart fenebbi ve- L's eszmedus és arra emelkedett soraival elérni,de akkor mi nem bírjuk felfogni czél­­ját, kérjük magyarázza meg. Mert mi úgy tudjuk, hogy az ember azért ír hírlapban, hogy a közönséghez szóljon és arra has­son, ha pedig valakit össze akar szidni, azt elvégzi négy szem­közt vagy magánlevél­ben, arra elég a vér vagy tinta, ahol nem kell nyomdafesték. Egy jobboldali machiavellista azzal védelmezte előttem a jobboldali sajtó Tisza iránti menthetetlen ma­gatartását, hogy Tisza befolyását akarják rontani a pártban és őt magát akarják a politikai térről leszorítani. Nem hiszem, hogy ily alattomos, sily „shirre“ fogásokhoz nyúljon a jobboldali sajtó, de ha így lenne , akkor még saját czélja szempontjából is nagyon téved, amellett, hogy nemte­len dolgot cselekszik. Mert Tisza — erről úgy debreczeni, mint legújabb nyilatko­zata is meggyőzhette a jobboldalt — nem gyermek, hogy „kedvét“ veszítse a politikától, s ha visszalépni akarna, sem hagyná a párt — sőt ha visszalépne is, tisztelői, sok ezer elvtársa, kik személyé­hez fűzték politikai maguk tartását, (mert az országban ez tényleg úgy van) mindig vezérükül fogják tekinteni, akár lesz az országházban, akár nem. A számítás tehát téves. A jobboldalnak Tisza Kálmánnal minden körülmények közt számolnia kell, és ha van k­o­moly akarat és törekvés a pártok kö­zelítésére nézve, akkor e törekvésnek Tisza Kálmánt számításából kifelejtenie nem szabad. Azoknak tehát, kik Tisza Kálmán ellen személyes támadásokat intéznek, kik őt kicsinyük és bántalmazzák, azoknak czél­­­ja nem csak az ő orozva sértegetése, ha­nem főczéljuk a pártok közti súrlódást nevelni, a mostani pártmerevséget még nagyobbitani — hogy ők tovább is gras­­sálhassanak. Ily nemes indokokból Írnak mainap minálunk! ítéljetek! A „HONE­TARGIÁJA. „Az álom regénye.“ Regény egy kötetben. Irta gróf Zichy Géza. Kiadja Heckenast. Ára 2 ft. Ha a regényekre általában elfogadott rendes elmélet kaptafáját akarnék az előttünk fekvő műre alkalmazni, akkor vajmi könnyen elbán­hatnánk e könyvvel, a Délhtdl, hogy magunkra vonnák a túl szigoru megítélés vádját. De ha mint költői alkotást tekintjük, mely nem arro­­gálja magának, hogy az elismert műfajok bár­melyikéhez is soroltassák — a­mint a czímen kívül nem is nevezi magát regénynek sehol, itt is csak „álom“ regényének , akkor igaztalanság nélkül nem végezhetünk vele csak úgy futólag, s lehetetlen attól minden benső becset, költői fel­fogást, a gondolatok magas röptét , az érzelmek mélységét és igazságát egészen megtagadnunk. Nem akarunk abba a hibába esni, a­melybe igen sok ítészünk oly gyakran nyakig leledzik, hogy a művet ritkán tudja elválasztani szerző­jétől. Mi abból, hogy e regényt mágnás irta, s hogy oly ritka tünemény főuraink között a ma­gyar irodalom iránti bár passiv érdekeltség is, nem hogy az azzal való productiv foglalkozás, mi eb­ből a m­ü becsére nézve sem előnyös sem hátrányos előítéletet nem akarunk vonni, s a mű taglalásánál egészen el akarjuk felejteni a szer­zőt. Nem akarjuk őt rokonszenvesebbé tenni az által, hogy szakítani tudott osztálya hagyomá­nyos elzárkózottságával s kitéve magát a ma­gas körök megítélésének, föllépett mint előadó művész jótékony czélu hangversenyeken, s mi­dőn egy kis vígjátéka előadása után kihitták, nem tekintő magára megalázónak megjelenni a közönség előtt a színpad előterén. Ez becsületé­re válik tisztult gondolkozásának, emelheti őt, mint egy­ént a közvélemény szemében , de művét jobbá bizonyára nem teszi. Egy van mégis, a­mit a szerző egyéniségéből figyelmen kívül nem hagyhatunk, midőn művé­nek megbírálásához fogunk Ez fiatal kora. Erre tartozunk tekintettel lenni, valamint arra is, hogy az „Álom regénye” első kísérlete e nemben. Eddigi irodalmi munkásságáról annyit tudunk, hogy a nemzeti színház drámabíráló bizottsága s egy munkáját visszautasító, meglehetős kimélet- I lenül. Más hasonló sorsú ember, a reménysért első siker meghiúsultán, alig birt volna annyi lelkierővel, hogy tovább haladjon a rész auspi­­ciumunk alatt megkezdett pályán,s ki tudja,vajon Széchenyi, Eötvös s más főuraink váltak volna-e azokká, a mikké váltak, ha a nyilvánosság előtti első debüt-jök hasonló sorsban részesült volna? Zichy Géza nem riadt vissza s „Phrenology”-jával már oly sikert is aratott, a minővel egy első kí­sérlet mindig beérheti. Azonfelül néhány csinos költeménye jelent meg a szépirodalmi sajtóban, a­mikben ugyan nincs se eget verő phan­­tásia, se rendkí­vül művészi alkotás, de van gon­dolat és érzés annyi, hogy e szépirodalmilag meddő időben számot tehet. úgy értesülünk, hogy az előtt németül irt s van egy hosszabb költeménye, tele humorral és sarkasmussal, úgy hogy a kik olvasták, a Blu­­rnauer „Aeneis“-ével egy sorba teszik. Az „Álom regénye“ nem regény, inkább regé­nyes álom. Meséje a jövő században játszik s in­dító okot bizonynyal a politikai körökben és a hírlapokban közelebb annyit emlegetett corru­p­­tió szolgáltató. Mindjárt a mű elején egy könnyűvérű öreg mágnással találkozunk, abból a fajtából, melyet megszokott szilaj életmódjától, a tivornyától, lakmározástól, szeretőtartástól, kártyától s min­dennemű kicsapongástól még az előre haladott életkor és a vagyoni végromlás kisértete sem bir visszatartani. Boródfalvi Eörs Kálmán gróf hamis kártyajátékon elveszti mindenét s ott a kártyaasztalnál éri a szélhűdés és a vagyoni vég­­romlás egyszerre. Fiának Sándornak, a nagy vagyonból nem marad egyebe, mint egy hüt­ebe,mely vele megy, mikor az ősi Láz rostély kapuja utána bezárni, s oda benn megperdül a kótya-vetye dobja. Ez rövid tartalma az első fejezetnek, mely valamen­nyi közt a legélénkebben s az elbeszélői modor szabályainak legnagyobb szemmel tartásával van írva. Az őre,­ gróf alakja néhány vonással mesterileg van rajzolva s a kártyajelenet élénk benyomást tesz az olvasóra. Ugyanekkor ismer­kedünk meg a regény hőse Sándor alakjával, s a hamis kártyás Kaidos főispánnal és czinkosá­val Werbern-nel. A kifosztott örökös álnév alatt megy a­ fővárosba, remélve, hogy tehetsége után megél. Ő zeneköltő és művész. De műveit vissza-­­ utasítják a kiadók s e ében halállal küzd,melytől­­ csak egy barátja megjelenése menti meg. Ez alatt egy kárhozatos társaság megkezdi al­jas szérjátékát a haza ellen.A pénztözsérek hada, élén Goldfi bankárral, nagy mérvű agitatiót kez­denek az országban pénzükkel. Az erkölcsök annyira meg vannak már romolva, hogy az önző,­ezudar clique a választásoknál pénzzel többségre tud szert tenni az országban,a hazafias kormányt megbuktatja , megkezdi rendszeres fosztogatá­sát. A­kinek kebléből a hazaszeretet szikrája ki nem halt meg egészen, megdöbben a haza rom­lásán s fegyveres fölkelést készít, melynek el­nyomására a kormány idegen hadakat vezet az országra. De a hazafiak u­táni erőt fejtenek ki, ott van Sándor köztük az első sorban s küzdenek mind, mint a félistenek. Az ország megrázza testét, a hősök ellentállásán megtörik a zsarolók hada, az ország kincsein osztozkodó kormány tagjait meglepi a nép, s lámpákra aggatja vala­mennyit. Szép, magasztos eszmék vannak itt hirdetve. Egy vérig zaklatott, porig alázott, bőrig kifosz­tott nemzet, mely az ultima ratióhoz, a forrada­lomhoz nyúl! A mérsékelt elvekkel szemben, miket szerző könyvében hirdet, szinte meglep, mikor néhány lapot elolvasva, a forradalom jo­­gosultságát látjuk konkrét körülményekkel be­bizonyítva, s kimutatva, hogy lehetnek viszo­nyok, a­mikor a legcsökönyösebb conservativ­­nek is csak kettő között van választása; forra­dalmár legyen-e vagy, — gazember? A diadal, melyet a „rebellisek“ ülnek a tett­leges hatalom felett s végül a lyukdrusticia vé­delme, indokolása, megállapítása, midőn a nép maga veszi kezébe a törvényhozó, az Ítélő biró és a végrehajtó hóhér szerepét egyszerre; nem vakmerő eszmék ezek ? s mily meleg, mily lelkes védelemre találnak az ifjú író kebe­lében, ki mindennek inkább látszik, mint forra­dalmárnak, s ki ez általa bizonyára kárhozta­tott eszmékért rajongani bír, mikor rákényszeríti a legmagasabb, legfenségesebb törvény: a haza­­szeretet s a haza veszedelmének aggodalma. Ez óriási mozgalom nagyszabású keretével, — s itt van a főhiba — semmi arányban nem áll sem a mű meséje, sem a kidolgozás. Ez nem bír a feladat nagyságával megküzdeni, amaz pedig egészen eltörpül mellette, elvész benne, úgy hogy az olvasóra nézve csaknem közönyössé vá­lik a regény alakjainak sorsa, melyek különben is kissé hala­vány színezetben részesültek. Alig veszszük észre Goldfi leányának, Ilmának a szülei háztól Sándorhoz szökését, Árpádnak a Sándor mérnök barátjának szerelmi viszonyát a gazdag gróf Bokodi Mariskával, kikből boldog pár lesz stb. A mű egyáltalában túl van tömve politikai és philosophiai fejtegetésekkel, melyek önmaguk­ban véve igen szépek s a szerző mélyreható gondolkozásáról, philantropikus és kinézetéről, rajongó hazaszeretetéről s minden szépért és nemesért lángoló lelkesedéséről tesz tanú­bizonyságot,de inkább volnának helyükön önálló munkában vagy irányczikkekben , mint egy elbeszélő költeményben. A túl nagy háttér ily alkotásnál kettős okból hátrányos: először kisebb arányúnak mu­tatja fel a cselekvényt, mint a minő valóban, másodszor e kicsinyítő üvegen keresztül mu­tatott cselekvény fejlődését, benső motivátióját sem engedi eléggé feltüntetni s folytonosságát szakadozottág teszi és összefüggő kerekdedségé­nek igen árt. E mű ez állítás igazságát nagyban igazolja. A mesében sok hézagot látunk és sokat talá­lunk olyat, a­mit szükséges lett volna jobban indokolni s a mi költői kidolgozás szempontjá­ból egyúttal hálás tárgy is lett volna. Ilma pl. a nélkül szökik meg a szülei háztól, hogy a költő egy pillantást engedett volna belevetni lelke­le­­tébe elébb, pedig a benső küzdelem, mely ily lépés megtétele előtt olyan természetes, megér­demelte volna, hogy az olvasó előtt vivassék. Szerelme is oly indokolatlanul támad, mintegy a coulissák mögött, a költő még csak össze se hozza őt szerelme tárgyával az első találkozás után, mely pedig elutasító volt, egészen addig, míg és idején hozzá menekül. E fejlemény így nem valószínű, s a­helyett , hogy meglepne, hihetetlenséget támaszt. Recsi, a rajongó hazafi, bármennyire szépek és magasztosak is elvei, csaknem nevetségessé válik, midőn azokat sokszor minden ápropos nélkül, sőt malápropos is hirdeti, pl. az üres fejű Goldfinénak, a kinek férjéhez tisztán üzleti őzés­ből jön s a kiről rögtön láthatja, hogy az őt meg nem értheti. Sok ily­en fokolatlanság van a mű­ben, a mit csak az menthet, hogy első kisérlet. A mennyire egy ily első munkából a későb­biekre következtetni szabad , nem tartózko­dnak kimondani, hogy a fiatal szerző e művével erős várakozást támasztott bennünk maga iránt. Az ítélő tehetség a korral tisztul s élesebbé vá­lik s ez az, a mire neki leginkább van szüksége. A költői év el nem vitatható tőle s ha vissza nem retten a netán kedvezőtlen, vagy épen túl­­szigorú ítélettől, s kitartó erővel halad a meg­kezdett pályán, még kiváló helyet foglalhat el idővel irodalmunkban. Mintaképül, úgy látszik, Eötvöst választotta, a mi mindenesetre szeren­csés választás, de ügyelnie kell, nehogy a jeles írónk fényoldalai helyett épen fogyatkozásait és térfogalmait sajátítsa el, a mire, e művéből ítél­ve, már is hajlandóságot mutat. — Albrecht főherczeg, mint Zárából távirják, sept. 29 én szemlélte meg a határerő­töket Lastya és Budua között. Kozmáéban meg­­jelent a főherczeg üdvözlésére Mik-­l­ós montenegrói fejedelem fényes kíséretével együtt Ce­t­in­j­é­b­e­­. Két órai együttlét után a főherczeg Buduába, a feje­delem pedig Cetinjébe utazott vissza.­­ Az osztrák delegatió budget­­bizottsága ma ülést tartott, melyben tár­gyalás alá kerlik­ a hadügyminiszter által a végre kért 47,000 frtnyi póthitel, hogy a Bécsben élő kül- s pénzügyminiszteri és a közös jőszámszéki hivatalnokok és szolgák drágasági pótlékban részesíttessenek. Az előadó ajánlja a póthitel megszavazását. Megszavaztatik. P­­­p­i­tz előadó jelentést tesz a pénzügymi­nisztérium előterjesztéséről, melyben a pénzügy­miniszter az arciere-tentőrség kincstári pótlékait és ő fölsége fenállott főhadi szárnysegéde nyug­dijait 1868-tól egész 1872-dik évig fedező pót­hitelnek engedélyezését kéri. E póthitel 41,129 frt 20 krral megszavaztatik. Ziblikiewitz a közös legfelső számszék előirányzatáról tett jelentést. E­czimen 104,095 frt szavazta ott meg s az ülés véget ért. — A baloldali kör ma (szept. 30-án) este 5 órakor ülést tartott. Tárgyaltattak a holnapi ülés napirendjére kitűzött törvényjavas­latok, melyek közül különösen a Lloyd-társulat­­tal kötött szerződés felett fejlett ki hosszabb eszmecsere. Országgyűlési tudósítás, Pest, szept. 30. A képviselőház mai ülésében a felirati vitát folytatta és túljutott az indítvány­oz­ókon, szólván az őt indítványtevőn kivnl Iványi Dániel és Lu­kács Béla. Svarcz Gyula saját felirati javaslata mellett szólt, azzal a hévvel,a­mely nála megszo­kott, a következetesség és politikai tapintat mind­­azon hiányával, a­mely nála szintén megszokott. E bes­édről alább talál az olvasó bő kivonatot. Svarcz Gyula, mint minden álláspontját változ­tató gondolkodó ember, érzi örökös nyomásként e párthagyás súlyát s azért kitelthetően igyekszik minduntalan emlegetni azt. Ez okozza azután, hogy míg a reformpárt létalapja az, hogy a köz­jogi vita minél inkább mellőztessék, Svarcz Gyula e párt lelke, minden felszólalása és csak arra használható, hogy belőle a közjogi vita újabb kiadásban kerüljön a világ elé. Beszédének, va­lamint feliratának legszebb része az, mely re- s farmjairól szól, igen rövid volt; az, a­mit az el­ején válaszol, hogy a képviselői mandátum tar­tamának meghosszabbítása nem reactionárius lépés, sokkal kicsinyesebb érv, semhogy Svarcz maga hihetné, hogy valakit meggyőz vele. Kü­lönben az, hogy az amerikai congressus a par­lamenttel hasonlítja egybe, az egyenesen foga­lomzavarra mutat. Beszélt azonfelül, hogy e nap csekély kivétellel a politikai zászlócserélők sze­replő napja legyen, Lukács Béla, ki hosszan s unalmasan bizonyította be, hogy Deák Ferencz sem csalhatatlan. A jobboldal vezére ugyan­is abban a hitben volt, hogy a párt feliratának ja­vaslatát meg fogják védelmezni a párt „fiatalai.“ A fiatal­­k mai szónoka épen nem igazolta e vá­rakozást. Az esti lapunkban közlött tudósítás további folyamán szót emelt Schwarz Gyula. Mindenekelőtt — kijelent­vén, hogy nem fogadja el sem a ház bizottságá­nak, sem Tiszának, sem Simonyinak, annál kevésbé Trifunácznak teljese­n különleges érde­kekben gyökerező felirati javaslatát— kinyilat­koztatja azt is, hogy a franczia-porosz háború óta a közjogi küzdelem folytatását valóságos szerencsétlenségnek tartja. (Éljenzés jobbról). De nem helyesli a kormány belpolitikáját, nem legalább fővonásaiban. Érti és némileg megfog­hatnak tartja azt, hogy a ház többsége a kor­mány pártja, feleslegesnek tartja tüzetesen hozzá­szólni a követendő irányhoz, de viszont kötelessé­­gek kifejteni ily tüzetesen nézeteiket, azoknak, kik a kormány jelenleg követett politikájával nincsenek megelégedve. E programm kifejtése előtt azonban el kell mondania, miért nem fogad­hatja el a ház bizottságinak, valamint más ol­dalról ismét Tisza K. és Simonyi E. feliratait. Tisza felirata szerinte nem felel meg annak, a­mit ő Magyarországban egy ellenzéki felirattól vár; nem látja, hogy az korszerű eszmékre tá­maszkodnék, melyek a tényleges helyzet helyett biztos javulást ígérjenek, de a­melyek másrészt ne követeljenek a nép jólétét fenyegető áldoza­tokat. Tisza felirata, bármennyire dicsérje is szerkezeti és irálytani kitűnőségét, nem felel­­ meg e várakozásnak. A közjogi oppositióra nézve irályfordulatokkal e fölirat arra tör ugyan, hogy eltitkolja a mit gondol, de ő mégis meg­követelné az ellenzéktől, hogy legyen erkölcsi bátorsága a közjogi oppositiót elhagyni s ezt kimondani. Ő a franczia-porosz háború­ által úgy látja megváltoztatva ez iránt a helyzetet, hogy a­mi eddig jogosult volt hazafias szempontból, ma már egyenesen szerencsétlenséggé vált, s tovább folytatva két ellenséges táborra osztja az országot, a­melyben a törvények tisztelete úgyis meg van ingatva, a polgári kötelesség érzete úgy is meg van lazulva, az emberek elszoktak a munkától, megszokták a tétlen gyűlölködést, a közművelődés pang, az irodalom, a sajtó h­ihet­­len fokig sülyedt. (Igaz­ a jobboldalról.) Mi lesz belőlünk — kérdi — ha ez tovább is így fog tartani ? Ezért szerette volna, ha a baloldal férfias nyíltsággal lép föl, a­mi egyedül alkalmas arra, hogy a békét a nép­nek visszaadja. (Helyeslés jobbról.) Azt hi­szi, hogy a béke helyreállítása, a pártok haza­fias becsülésének kölcsönös érvényesítése csak használhatna a baloldalnak, ha egy coalitió út­ján kormányra jut. Tisza azt mondta, hogy elveiből mit sem áldozhat föl. Igaz mondás, de a közjogi opposi­­tio szerint nem elv, csak hazafias vágy. Nem elv, mert még a párt legelőbbkelő emberei sem értik e pártállás kifejezései alatt ugyanazt. Két­ségbe vonja, hogy elv lehetne a hadsereg kér­dése, hacsak a tiszta personal unióval nincs kapcsolatban, a­mit ismét a baloldal soha nem tett magáévá, legalább nyíltan nem. Más Gnyczy, más Vukovics Sebő, más ismét a baloldal felfo­gása a magyar hadsereg iránt.Ebből még egyszer azt a következtetést vonja,hogy­ a közjogi­ ellenzék vezéreszméi nem elvek, hanem vágyak. Mondja­nak le uraim — így szól — e hazafias vágyak­ról most. (Nagy derültség.) Ha nem mondanak le, jelentsék azt ki férfias nyíltsággal ; a kétér­telműségnek nincs helye. Ha nem fogadja el Tiszáét, annak közjogi színezete miatt, annál kevésbé fogadhatja el Simonyiét, mely a közjogi kérdéseket a ke­serűségig potenczírozott mérvben tartalmazza. Saját javaslatára térve át, azt mondja, hogy az ellen két ellenvetés van : egyik, hogy ábrándos; másik, hogy reactionárius. Ő nem tartja ábrán­dosnak e javaslatot, mert minden pontja szük­séget pótol. A törvényhatóságok esetenkénti egye­sítése, a közegészségügy rendezése,a szegényügy szabályozása: ábránd-e ez? Vagy a népnevelés nagyobb mérvben támogatása ábránd? Ha az, akkor, igen is ábrándszerű javaslatunk. Más oldalról meg az mondatik,hogy reactiona­­rius javaslatunk, s h­ogy különösen a fölirat azon pontja, mely a megbízatás tartamának hu­­zamos­ időre terjesztéséről, s a képviselők szá­mának lejebbszállításáról szól, ő nem ismeri el, hogy ez reactionarius. Amerika nem reactiona­ries , ott a congressus tagjainak száma 200 és egynéhány. Anglia sem reactionarius, mégis ott 7 évi időtartamra szól a mandátum, Olasz­országban 5, Holland és Belgiumban 3 évre. Az izgalmak kerülése szempontjából, a közigazga­tás lehetősége , az erkölcstelenedés elhárítása szempontjából czélszerűe lehet ez, s nem ellen­kezik a szabadelvűséggel sem, mely mindig vi­szonyokhoz mért, nem absolut. Ezután még egyszer — ajánlva felirati pon­­tozatait a részletes tárgyalásnál figyelembe vé­tetni, — még egyszer a közjogi oppositióra tér át. A válság, mely előttünk áll, így szól: sokkal komolyabb, sem hogy szavaimat nem igazolná. Nem értek én diplomatiai válságokat,melyek­től a magyar ember hazájára nézve remél jobb jö­vőt. Én más válságot értek, én kulturai válságot értek. Tekintsenek önök körül! Iszonyú hátrama­radásunk az értelmi polgáriasodás tekintetében, mely míg a szomszéd országokban, Németország­­ban commnikáltatott, nem fenyegeti eltemetéssel összes polgárzatunkat, hogy ha nem bírjuk betölteni azon helyet, melyet nekünk a te­remtés, a gondviselés kiszabott. (Élénk helyeslés jobbról.) A szomszéd civilisatiók terjednek s ma holnap elérjük azon időt, midőn Nyugat-Európa útja ke­resztül fog rajtunk menni Ázsia felé. Ha nem ra­gadjuk meg a tért kellő erélylyel,rövid idő múlva Magyarország városait valósággal levantimi városokká fogják sülyeszteni. Ebből kifolyólag ajánlja a pártok együttes munkálását, s a közjogi pártbar et megszünte­­tését. (Éljenzés jobbról.) Lukács Béla: A válaszfelirati bizottság ja­vaslatán kivlíl­ó felirati javaslat fekszik a t. ház asztalán, mindenik külön álláspontot hangsúlyoz és ennek megfelelőleg más-más választ hoz a leg­magasabb trónbeszédre vonatkozólag javaslatba. Schwarcz Gyula feliratát, bár részletes, még­sem tartja elég részletesnek ; a Trifunácz- féle javaslathoz nem is szól, mert politikai hitvallá­

Next