A Hon, 1872. szeptember (10. évfolyam, 201-225. szám)
1872-09-12 / 210. szám
210. szám, X. évfolyam Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 7. sz. földsít, Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten báehol hordoti reggeli is esti kiadás együtt: 1 hónapra . . . . . . 1 frt 85 kr. 8 hónapra ...... 6 „ 60 , 6 hónapra.............................11 . , Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havon lant . . . . 80 kx Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. '■ — i ■■ i Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, 1872. Csütörtök, sepl 12. Szerkesztési irat . Ferencziek tere 7. Szam.A lap szellemi részét illeti »tßfad® közlemény a szerkesztőséghez iiiszauít’. Bérmentetlen levelek csak hunért koeektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések 7 kistdó-hivtalba (ferencaieki-tere 7. szám) küldendők. Előfizetési felhívás Hídik évi folyamára SISfizetési árak: Evóu® évre . . • 0 kr f el évre . • • 11 ft — kr. Negyed évre^ . . . ® ft 50 kr. «*r K.Won előfisirtási iveket nem küldünk és él. Előfietésre a postai utalvásiyokat kérjük hasadásal, "«elvek bérmentesítse tis írtig csak 6, 10 frtoa falül pedig ti* krbs kerül. Az eleS setés«A a „H»n kiadó-hivatala“ csim alatt Port, fér«snemek-tert 7. bs, alá küldendők. A HON kiasztó-hivatala, PEST, SEPTEMBER 11. Ghyczy és a jobboldal. A Ghyczy Kálmán nyilatkozata foglalkoztatja a jobboldali lapokat és köröket — de a lapok véleményei, a képviselők és a Deák-kör hangulata reánk igen rosz benyomást gyakoroltak. Mi volt Ghyczy nyilatkozata ? A pártok közelebb hozásának és kibékítésének kísérlete. Mire alapítál e kísérletet? Először arra, hogy maguk a jobboldaliak is tarthatatlannak hirdeték a mostani helyzetet, és másodszor arra, hogy úgy a jobboldal vezérférfiai, mint közlönyei, folytonosan hiányosnak és javíthatónak mondák az 1867-ki kiegyezést. Deák Ferencz és Andrássy gróf többször nyilatkoztak így. 110 emberek szavára, annyi hirlapi czikkre csak építhetett annyit, főleg miután Lónyay maga kimondá a fúzió szükségét (ez eszme nem azt fejezi ki, hogy pártkülönbség alapján soha semmi változás ne történjék) hogy eszmékkel álljon elő arra nézve, hogy mit lehetne engedni az egyes pártoknak saját álláspontjukból. Nyilatkozatában nevezetes concessiók vannak engedve a Deák párt álláspontjának. Mit várhatott erre ? Ha igazat mondottak a jobboldaliak, akkor, midőn a pártállást veszedelmesnek lárták, és másfelől, midőn a kiegyezést javíthatónak hirdeték, akkor erre azt kellett volna válaszolniok: mi ebben vagy abban a kérdésben engedhetünk, most vagy csak 1877-ben, más kérdésekben ez vagy az a módosítás keresztülvitele megkísérthető. Szóval, várhatta azt, hogy a kormányon, a Deák-körben és a lapokban találkozni fognak olyanok, kik kijelölik az ellenconcessiók határát és idejét. De mit talált, mit válaszoltak nagyszabású, átgondolt művére ? Egy „fin de non recevoirt!“ A Deák-kör legbefolyásosabb tagjai lezúgták (jobboldali lapok így írták): Deák Ferencz visszautassa a közeledés eszméjét, a jobboldali lapok nekiesnek nem pártjuknak, hanem pártunknak és Ghyczynek. Legelőbb is roszul esik nekik az, hogy pártunk miért nem emelte azonnal határozattá Ghyczy beszédét, mit ő sem indítványozott és beszéd alakja miatt nem is lehetett volna. De ha határozattá emelt volna is, mit ért volna el? Azt,mit Ghyczy:?a Deákkörben lezúgták volna, Deák Ferencz viszszautasította volna, a jobboldali lapok azt írták volna a párthatározatról, mit Ghyczy nyilatkozatáról. És mit írnak erről? A „Reform“ a fusionak indiskrét és nagy részben valótlan történetét adja elő, továbbá sajnálja a kísérlet meghiúsulását ; de kinek rójja fel ezt ? Nem a Deákpártnak, hanem minekünk. És miért? Hogyan ? Mert Csernátony elhitette a párttal, hogy az egész fusio Lónyay cselszövénye. Ez nevetséges és szolgai gondolkozási mód. Csernátony pártunk egyik tagja. Ő kimondja véleményét és azután tesz mindenki belátása és meggyőződése szerint. Hogy Csernátony mit mondott a fusióról, azt elmondja ő saját lapjában — de határozottsággal és undorral kell visszautasítanunk azt a feltevést, mintha pártunkkal bárki, bármit elhitethetne, amiről tényleg meggyőződése nincs. Amit pártunk tett, azt nem hitetésre, mendemondára tette, hanem férfias megfontolás és szabad elhatározás után. De az sem áll, hogy pártunk Ghyczyt elejte, mint az indiskrét lap hirdeti. Ghyczy pártunk elnöke most is, az ő nyilatkozata marad egyéni ügye mindaddig, míg az események mást nem határoznak. A „Pesti Napló“ kereken kimondja: „Mi nem tartjuk reformálandónak a közjogi alapot.“ Pedig eddig e lap is többször hirdetett egyebet. Most visszautasít minden módosítást. A jusiot nem ezen az alapon, hanem a pártok közeledésében keresi — pedig eddig azt hirdette, hogy ez a válaszfal — de hogy közeledjenek a pártok, ha a közeledés olysorsban részesül, milyenben Ghyczy nyilatkozata részesült ? Erre kérünk feleletet. A „Pester Lloyd“ Ghyczy nyilatkozatáról elismerőleg nyilatkozik, azt mondja, hogy nem vesznénk össze a pénzügyben, de a hadügyi tervét visszautasítja, mert az önálló serget drágálja. E lap annyira „merkantil, hogy mindent pénzzel mér — még a nemzeti önállást is. Pedig Ghyczy még e tekintetben is a hadsereg és honvédség gazdaságosabb kezelése, organikus szervezése által nevezetes megtakarításokat helyez kilátásba, mit a számító lap elfelejtett. Ép igy nyilatkozik az „Ung.Lloyd“ is. Egyébiránt annyiban köszönettel tartozunk a német lapoknak, hogy több elfogulatlansággal és tárgyismerettel imák Ghyczy nyilatkozatáról, mint a magyar lapok. A többi lap még elfogultabban ír, mert leplezetlenül örül Ghyczy kísérlete meghiúsulásának , és dicséri a mostani állapotokat. íme ez a legújabb helyzet. Beszélnek évekig a kiegyezés javíthatóságáról és pártviszonyaink veszedelmes voltáról — csak azt kifogásolják, hogy rögtöni változtatás veszedelembe sodorhat. Ekkor előáll egy oly férfi, kinek múltja, tehetsége és befolyása kezességet nyújtanak arra nézve, hogy amit akar, az komoly dolog, — javasol lassanként,fokozatos változást sok lényeges dologban concessiokat ad; mintegy felhívja a jobboldali közeledésre, a hogyanra és mikéntre nézve—biztos kilátásba helyezi, hogy a pártállás megváltozik, a reformok előhaladnak. És mit nyer? Visszautasítást! .... Valóban kétségbe ejt e jelenség! Mert azon párt jóhiszeműsége és hazafisága vagy komoly jóakarata iránt keletkezik kétely bennünk, mely évekig hirdet valamit és mikor az bekövetkeznék, azt mondja, mit a jezsuiták főnöke: „sint ut sint, aut non sint“ és ezt kimondja a pártokra is, valamint saját művére is. — A baloldali kör tegnap este 5 órakor tartott ülésében a felirat elkészítésére következő 12 tagú bizottságot választotta meg : Ghyczy Kálmán, Tisza Kálmán, Jókai Mór, Várady Gábor, Simonyi Lajos báró, Csernátony Lajos,Tisza László, Győrffy Gyula, Nikolics Sándor, Péchy Tamás, Galner Gyula, Horánszky Nándor. Ezután György Gyulának az udvarhelyszéki két képviselő visszatartott mandátuma iránt a mai ülés elé terjesztendő indítványa volt szóban. Végül pár interpellate jelentetett be. A KHON" tárczaja. Utóhang az országos halárünnepélyhez. Az országos dalárünnepély véget ért, a dalárok visszatértek tűzhelyeikhez, Nagyvárad kivetkőztetett jellegét ismét régi, csöndes, nyugalmas színezetével cserélte föl. Van-e ez ünnepélyből a zene, az ének művészetének haszna ? Előbbre mozdíttatott-e mindkettő egy lépéssel is az idei ünnepély által ? Közeli tapasztalás, hat év tapasztalása után mondhatjuk, hogy a nyereség, mi a halárünnepélyek által eddig az ének és zene művészetére hárult, nem felel meg azon várakozásnak, amelyet ily országos ünnepélyhez joggal köt a jószándékú óhajtás. Mi a czélja az ily országos összejöveteleknek ? Mi a czélja , hogy példát idézzünk - a jogászgyűlésnek, a tanítók, tanárok és természettudósok gyűlésének?Elsősorban kétségkívül az, hogy a jogtudomány, tanítás, paedagogia s a természettudományok terén a legújabb haladás fölött eszméket cserélve egy, országos gyülekezet tekintélyét vessék latba az említett tudományok körül fölmerült s helyeseknek ítélt kérdések fölött, időről-időre mutatván ki a helyes irányt. Másodsorban az ily országos gyűlések föladata a társadalmi élet emelése, a különböző vidékek érintkezésének előmozdítása. Szóval bírniok kell: a régi görög olympusi stb. játékok jellegével és jelentőségével. Ez utóbbi feladat teljesítésére leginkább a zene és halárünnepélyek alkalmasak, mivel a zene és ének nagyobb tömeget bír a maga részére meghódítani, mint akár a paragraphusok, akár a természet tudománya. Az eddigi határünnepélyek e tekintetben sok kívánni valót nem is hagytak hátra, noha a tapintatos eljárás erre nézve sem hangsúlyozható eléggé. Lehetőleg mindig az ország minden vidékéhez egyenlő távolságra eső város meghívását kellene elfogadni, s ha e meghívás önkényt nem következnék be, az egyenes fölszólítástól sem riadni viszsza. — Nem hihető, hogy hazánk nagyobb városai közt találkoznék egyetlen egy is: eléggé szűkkeblű arra nézve, hogy az ének- és zeneművészet apostolait ne üdvözölné örömmel körében. Az ünnepélyt tömörebbé: a napok számát, amelyek az ünnepélyt magukba ölelik , kevesebbé kellene tenni, hogy az inkább elfoglalt emberek is részt vehetnének abban. Egy nap is nagy különbség sok ügyes bajos embernek. Az ünnepély látogatottságából az is sokat levon, ha a dalárokat körébe fogadott város lakossága amit az egyik kezével ad, azt a másikkal ismét elveszi. E tekintetben a nagyváradi vendéglősök, kik azt hitték,hogy minden dalár- vendég egy-egy kincses ládát vitt magával — eléggé megtették a magukét. Meglehet, hogy indiseretio ennek fölemlítése, különösen vendéglősök szemében — de a dologra tartozók fölemlítése tán a jövőre nézve, hasznos is. Ez az országos halárszövetség által kétévenkint tartani szokott ünnepélyek társadalmi oldalára vonatkozik. De e sorok föladata inkább : ez ünnepélyek másik, művészeti oldalának bonczolása. Kérdjük : művészeti szempontból mi a feladatuk az ily országos összejöveteleknek ? Amit fönnebb a természettudósok, jogászok stb. országos összejövetelének czéljául említettünk, ugyanazt kell itt is említenünk. A mint eszmecsere a czél ott, a tudományok terén felmerült kérdések fölött, ép úgy eszmecsere a czél itt, a zene és ének művészet állapota fölött. Kétségen kívül áll, hogy a dalárszövetség ez eszmétől volt és van jelenleg is áthatva, de elfogulatlan gondolkozó s a művészet emelésén szívből-lélekből csüggő ember azt sem fogja bizonyára tagadni, hogy a dalárszövetség minden jóakarata nem volt képes a czél teljes elérésére. A dicsérendő jóakarat megvan, hanem idesint vizes. Az erők hiánya pedig nem a dalárszövetség hibája. Kényes kérdést vetünk ugyan föl, bizonyos tekintetben darázsfészekbe is nyúlunk, de megteszszük, mert az ügy érdekében teszszük. Az erők hiányának okát mi elsősorban a zenészeink, zene- és énekművészeink közt fönálló egyenetlenségben találjuk. Valamint, hogy csak ezeket említsük, a jogászok és természettudósok országos gyülekezete és ezen gyülekezet határozatai az által nyernek irányadó fontosságot, ha az illető tudományok képviselőinek szine-java befoly a tanácskozásba s a határozatok hozatalára épugy a dalárs zeneünnepélynek is egyesítenie kellene az ének és zene legelső, legfényesebb tehetségű s legismertebb apostolait. Ez ünnepélynek az ünnepélynél többnek kellene lennie: az ének- és zeneművészet ünnepének. Említettük a zene- és énekművészet képviselői közt fönálló egyenetlenséget. Nincs sem elég terünk, de a legkevesebb kedvünk sem a darázsfészekbe mélyebben is benyúlni, annyit azonban még sem mulasztunk el hangsúlyozni, hogy az ügy szentsége azt kívánná, ha a legérdemesebb, legnépszerűbb és egyedül az ügyért lelkesülő egyének adnák meg az irányt, ami ha megtörténik, az eredmény is fényesebb leend. Távol van tőlünk a személyeskedés, nem is annyira az adott viszonyokra reflectálunk, mint inkább általános igazságokat hangoztatunk, azoknak szíves figyelemre méltatását s amenynyire czélszerűnek találja, alkalmazását kérve az országos halárszövetségtől, amely az ügy további fölkarolására s emelésére, a jelen viszonyok közt, egyedül lehet hivatva. Kik a halárszövetség által építeni kezdett épületnek kétségbeejtőleg időelőtti düledezését közelebbről látják, bizonyára el fogják ismerni a sorainkban, sőt a soraink közt rejlők igazságát is. A halárszövetség választmánya pedig mely a düledezőépületet legkevésbbé sem tekintheti közönyösen bizonyára azon lesz, hogy a fölbomlásnak nagyon is korai processusát el- hárítsa. Arra kell tehát törekedni, hogy művészi köreink szine-java vállvetve, az eszme szentségétől áthatva munkálkodjék egy nagy nemzeti ezo- son : a nemzeti zene-művészet emelésén. Éhez azonban zene- és ének-művészeink együttes, hazafias akarata , a régi gyűlölségről szóló dalnak megszüntetése szükségeltetnék. Az igaz, hogy ezzel sok van kívánva , hisz sajnosan tapasztaltuk az idén is, hogy egyetlen nemzeti műintézetünk igazgatója mily együgyű rövidlátással gördített akadályt az ünnepély sikere elé! Hisz sajnosan tapasztaljuk, hogy zenészeink egy része mennyire affectálja a cosmopolitikus irányt! De kívánjuk mégis a legjobbat. Egyébiránt: mind a nemzeti színház igazgatójának notórius tilalma, mind zenészeink egy részének cosmopolitikus affectációja — a fönálló viszonyokból következik.Az előbbi személyes tekintetek következménye— amit a fölebb hangoztatott együttes működés lehetetlenné tenne — az utóbbi pedig azon lanyhaságban keresendő, amely nemzeti zenénk körül — sajnos! — elvitázhatlanul tapasztalható. Az ily ünnepélynek helyes irányba terelése és minden irányba való kiterjesztése, az énekes zeneművészet képviselőinek együttes haladása az ének- és zeneművészetre nézve nagy, üdvös horderővel bírna. A jelleg, ami ezáltal az ünnepélynek kölcsönöztetnék, szintén különböznék az eddigitől s különböznék annyiban, hogy imponálóbb, irányadó és nemzeti zenénk fölött egyedül uralkodó volna. S ekkor az ünnepély hangversenyei is hasonlíthatatlanul különböznének az eddigiektől. A műsor hű tükrét képezné mindannak, amit a honi zeneszerzés mint legjobbat fölmutat. Tükre lenne aza múltnak, vezérlő csillaga a jövőnek. Az előadások sem maradnának kísérletek, de a legjobbnak színét képeznék s emeltyűk gyanánt hatnának a művészetre. Vegyük föl például, hogy az idei ünnepélyen „Ördög Róbert“ elcsépelt áriái helyett Erkel Ferencz készülő„Brankovicsábóltthajlottunk volna egy részt, kezdő énekesnő helyett elismert, befejezett művésznőtől előadva. Vegyük föl például hogy a Schubert stb. zenekölteményei helyett, hazai szerzőktől hallottunk volna még nem hallott termékeket: váljon a jótékonyczélű hangversenyek ephemer élvezete, sokszor unalmassága helyett nem távoztunk volna-e maradandóbb emlékkel? Ének- és zene-ünnepélyt említettünk eddigien pedig tendentiosusan, mert óhajtjuk azt is, hogy a dalárszövetség által rendezett ünnepélyek egyszersmind zene-ünnepélyek is legyenek. Hogy a zene elhaladásának hamisítatlan tükrét is lássuk az ily ünnepélyen, arra nézve szükséges az orchestrális zene is. Zeneakadémiánk ugyan — fájdalom! — még nincs, nem lett volna még akkor sem, ha azt az országgyűlés nagylelkűen megszavazza vala, mert hiányoznak az erők, de a jóakarat s az ügybuzgóság fölér oly szervezett zeneakadémiával is, ahol e két tényező hiányzik. Képezze a dalárszövetség választmányának egyik fő igyekezetét az, hogy egyesítse magában a zenészek országos szövetségét is. A dalegyletek mintájára szervezett zenészeti egyleteink nagy számban még nincsenek ugyan, de vannak mégis, hogy többet ne említsünk: ott van például a budai zenészeti akadémia. Meg vagyunk győződve, hogy országgyűlésünk, ha a befektetett tőke után remélhetné a művészetre nézve a biztos kamatokat, szintén nem maradna hátra bőkezűségében. Fényes elégtétel volna számunkra, ha az itt általánosságban elmondottakat akár a dalárszövetség választmányának e sorok írójánál illetékesebb tagjai, akár zeneirodalmunk jelesei csak annyi figyelemben részesítenék is, hogy az e sorokban foglaltak, ének- és zeneművészetünk emelésére irányzott lépések impulzusa gyanánt szolgálnának. Akármi legyen is azonban e czikk sorsa, e sorok írója elmondhatja magáról: „Salvavi animam meam.“ Újvári Béla. — A horvát képviselők clubja a következő értesítést intézte az országgyűlési „Deák-clubhoz“ : Horvátország és Szlavóniának a közös magyar országgyűlésen levő képviselői, tekintettel hazájuk külügyeire, mindenekelőtt egy horvátszlavón club alakítását tartották szükségesnek. E club feladata az, hogy minden kérdés felett, mely Horvát-Szlavonországot különösen illeti, gondosan őrködjék. E kérdésekben a club oly orgánumnak tartja magát, mely által a Deákkör Horváth-Szlavónország óhajait és törekvéseit megtudhatja. Minden más közös kérdésben a horvát-szlavón club a Deákkörrel solidárisan fog eljárni. A horvát-szlavón club határozatát annak elnöksége fogja a Deákkörrel tudatni. A horvát-szlavén club Pesten, (Nádor vendéglő). Aláírva : Smaics, elnök. Zivkovics Jován és Mihalovics Károly alelnökök. Muzler József, jegyző. — A Deákpárt elnökétől a következő levelet vettük : Tisztelt Szerkesztő úr! Becses lapjának mai reggeli számában az áll, hogy én mint a Deákkör elnöke, a baloldal üzenetét nem adtam híven elő pártdlubbomnak, én úgy a baloldal jegyzői candidatusának nevét, valamint azt is közöltem elvtársaimmal, hogy a baloldal csak azon esetben fogadja el a jobb párt jelöltjeit, ha ez azt viszonozza, hogy a bejelentésen hit volt,erről meggyőződhetik. szerkesztő úr, ha elvtársainak ugyan azon lapban közlött nyilatkozatát átolvassa. Midőn e soraimnak felvételére kérném, tisztelettel maradok. Perczel Béla a Deákkör elnöke. Erre az a megjegyzésünk, hogy Várady Gábor és Tisza László mai lapunkban azt mondják el, hogy mit mondtak ők Perczel úrnak és nem azt, hogy Perczel úr mit mondott pártjának. Márpedig erről mi csak a jobboldali lapok tegnapi közleményéből értesültünk, és abban nem volt előadva, hogy pártunk a jobboldal jegyzői szavazni kész ha Huszár Imrére szavaznak. He Perczel úr ezt is elmondta, jól tette : annál roszabb, hogy a Deákpárt nem engedett és lapjain ezt fedezni akarván homályosan írtak. — Andrássy Gyula gr. holnap f. hó 12-én délután ő felségével Bécsbe fog érkezni és ott csak addig fog időzni, hogy a beszédet, melylyel ő felsége a delegátiókat meg fogja nyitni, megállapítsa és a diplomatiai testület jelenlevő tagjait elfogadja. A külügyér 15-dikén Buda-Pestre jön, vele együtt Hoffmann és báró Orczy osztályfőnökök. Egyidejűleg báró Kuhn hadügyér és báró Hozgethan közös pénzügyi miniszterek ide fognak érkezni. A parlamenti egyezmények. Sokszor és pedig fennhangon hallottunk panaszkodni arról, hogy az ország törvényhozására nézve mekkora csapás az, hogy Magyarországon a parlamentáris érzület nincs kifejlődve még. És e panaszt leggyakrabban azon férfiak részéről hallottuk, kik ma kormányon ülnek, és akik, a később elmondandókra nézve, nehezen panaszkodhatnak arról, hogy ne ismernék a leginkább Angliában meghonosult parlamentáris eljárást, modort, szokásokat. Hisszük, igen jól tudják és ismerik a valódi parlamentarizmus létfeltételeit is. Hanem úgy látszik, azt a latin közmondást követik: „nosco meliora, proboque, deteriora sequor.“ Ők igen jól tudják, hogy egy valódi parlament első követelménye a hamisítatlan többség; ennek ellenére a legközelebbi választásnál minden kitelhetőt elkövettek a közvélemény hű nyilatkozatának meghamisítására; mert nem is említve azon nagymérvű vesztegetést, mely Anglia parlamentáris életének úgy szólva egyetlen sötét oldala: törvény ellenére kerületeket, választási központokat másíttattak meg; kinevezett tisztviselőik egész táborával korteskedtettek s a pressionak minden nemét, a katonai hatalomig, alkalmazásba hozták. A belügyminiszer beavatkozott a választásokba ott, hol saját pártja részéretehette; ellenben süket volt azon esetekben, hol az igazság és törvény az ellenzék javára beavatkozását követelte volna, még akkor is, hol a megválasztott képviselők mandátumának erőszakos visszatartásáról volt szó. Ők igen jól tudják, hogy egy valódi parlamentáris kormányforma mellett, a kisebbség jogait három pajzs védi: a házszabályok, a sajtó és szólásszabadság. Mindez azonban nem gátolja őket abban, hogy a házszabályoknak nem egyszer erőszakos magyarázatot adjanak, s a kisebbséget ebben is leszavazzák, sőt jeleit adják annak, hogy nemcsak a sajtót, de a törvényhozás szólásszabadságát is korlátozni akarják, mely utóbbi még a rendi alkotmány idejében is, hallatlan merény lett volna Magyarországon. Ők igen jól tudják, hogy a valódi Parlamentarismus fogalmai szerint, az uralkodó személyét a pártok nézetei vagy vitáiba bevonni eszélytelen és megbocsáthatlan eljárás. Ennek daczára a múlt országgyűlés berekesztése alkalmával nemcsak a társadalmi közeledés útját vágták el az ellenzék előtt, hanem az uralkodó ajkaira is oly szavakat adtak, melyek forrása épen a pártszenvedély iszapjából származott. De jól tudják ők azt is, hogy a többség szavazata a parlamentnek jogosult ugyan, de végső fegyvere, és ezzel szemben a kölcsönös capacitatiók és úgynevezett parlamenti egyezmények (compromissumok) s végre a méltányosság állanak, melyek például Anglia parlamentáris életében is mondhatni nagyobb,és mindenesetre áldásosabb eredményeket mutatnak fel, mint az úgynevezett leszavazás. De e tudattal szemben is lássuk, miként szokott eljárni a jelen kormány által vezetett parlamentáris többség. A kapacitátióknak nálunk alig van többé valami nyoma. „Szavazzunk!“ felkiáltás uralkodik úgy az osztályokban, mint magában a parlamentben. Oly kérdéseknél , melyek fölött a tudomány és gyakorlati élet országok sorsára nézve döntő vitákat folytat, alig hallunk a jobboldalon egy-két szónokot felszólalni, néha ennyit sem. Még jól emlékszünk, midőn a virilis szavazatokról először volt szó az