A Hon, 1872. szeptember (10. évfolyam, 201-225. szám)

1872-09-12 / 210. szám

210. szám, X. évfolyam Kiadó­hivatal: Ferencziek-tere 7. sz. földsí­t, Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten b­áehol hordoti reggeli is esti kiadás együtt: 1 hónapra . . . . . . 1 frt 85 kr. 8 hónapra ...... 6 „ 60 , 6 hónapra.............................11 .­­ , Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés ha­von lant . . . . 80 kx Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, m­indenkor a hó első napjától fog számíttatni. '■ — i ■■ i Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, 1872. Csütörtök, sepl 12. Szerkesztési irat . Ferencziek­ tere 7. Szam.­A lap szellemi részét illeti »tßfad® köz­lemény a szerkesztőséghez iiiszauít’. Bérmentetlen levelek csak hunért koeektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések 7 kistdó-hivt­­alba (ferencaieki-tere 7. szám) küldendők. Előfizetési felhívás Hí­­dik évi folyamára SISfizetési árak: Evóu® évre . . • 0 kr f el évre . • • 11 ft — kr. Negyed évre^ . . . ® ft 50 kr. «*r K.Won előfisirtási iveket nem küldünk és él. Előfietésre a postai utalvásiyokat kérjük hasa­dásal, "«elvek bérmentesítse tis írtig csak 6, 10 frtoa falül pedig ti* krbs kerül. Az eleS­ setés«A a „H»n kiadó-hivatala“ csim alatt Port, fér«snem­ek-tert 7. bs, alá küldendők. A HON kiasztó-hi­vatala, PEST, SEPTEMBER 11. G­hyczy és a jobboldal. A Ghyczy Kálmán nyilatkozata fog­lalkoztatja a jobboldali lapokat és körö­ket — de a lapok véleményei, a képvise­lők és a Deák-kör hangulata reánk igen rosz benyomást gyakoroltak. Mi volt Ghyczy nyilatkozata ? A pártok közelebb hozásának és kibékítésé­­nek kísérlete. Mire alapítá­l e kísérletet? Először arra, hogy maguk a jobboldaliak is tart­hatatlannak hirdeték a mostani helyzetet, és másodszor arra, hogy úgy a jobboldal vezérférfiai, mint közlönyei, folytonosan hiányosnak és javíthatónak mondák az 1867-ki kiegyezést. Deák Ferencz és Andrássy gróf többször nyilatkoztak így. 11­0 emberek szavára, annyi hirlapi czikkre csak építhetett annyit, főleg mi­után Lónyay maga kimondá a fúzió szükségét­­ (ez eszme nem azt fejezi ki, hogy pártkülönbség alapján soha semmi változás ne történjék) hogy eszmékkel álljon elő arra nézve, hogy mit lehetne engedni az egyes pártoknak saját állás­pontjukból. Nyilatkozatában nevezetes concessiók vannak engedve a Deák párt álláspontjá­nak. Mit várhatott erre ? Ha igazat mondottak a jobboldaliak, akkor, midőn a pártállást veszedelmes­nek lárták, és másfelől, midőn a kiegyezést javíthatónak hirdeték, akkor erre azt kellett volna válaszolniok: mi ebben vagy abban a kérdésben engedhetünk, most vagy csak 1877-ben, más kérdésekben ez vagy az a módosítás keresztülvitele meg­kísérthető. Szóval, várhatta azt, hogy a kormányon, a Deák-körben és a lapok­ban találkozni fognak olyanok, kik ki­jelölik az ellenconcessiók határát és idejét. De mit talált, mit válaszoltak nagysza­bású, átgondolt művére ? Egy „fin de non recevoirt!“ A Deák-kör legbefolyásosabb tagjai lezúgták (jobboldali lapok így írták): Deák Ferencz visszautassa a közeledés eszméjét,­­ a jobboldali lapok nekiesnek nem pártjuknak, hanem pártunknak és Ghyczy­nek. Legelőbb is roszul esik nekik az, hogy pártunk miért nem emelte azonnal hatá­rozattá Ghyczy beszédét, mit ő sem in­dítványozott és beszéd­ alakja miatt nem is lehetett volna. De ha határozattá emelt volna is, mit ért volna el? Azt,mit Ghyczy:?a Deákkör­ben lezúgták volna, Deák Ferencz visz­­szautasította volna, a jobboldali lapok azt írták volna a párthat­ározat­­r­ó­l, mit Ghyczy nyilatkozatáról. És mit írnak erről? A „Reform“ a fusionak indiskrét és nagy részben valótlan történetét adja elő, to­vábbá sajnálja a kísérlet meghiúsulását ; de kinek rójja fel ezt ? Nem a Deák­pártnak, hanem minekünk. És miért? Hogyan ? Mert Csernátony elhitette a párttal, hogy az egész fusio Lónyay csel­­szövénye. Ez nevetséges és szolgai gondolkozási mód. Csernátony pártunk egyik tagja. Ő kimondja véleményét és azután tesz mindenki belátása és meggyőződése sze­rint. Hogy Csernátony m­i­t mondott a fusióról, azt elmondja ő saját lapjában — de határozottsággal és undorral kell visszautasítanunk azt a feltevést, mintha pártunkkal bárki, bármit elhitethetne, a­miről tényleg meggyőződése nincs. A­mit pártunk tett, azt nem hitetés­­re, mende­mondára tette, hanem férfias megfontolás és szabad elhatározás után. De az sem áll, hogy pártunk Ghyczyt elejte, mint az indiskrét lap hirdeti. Ghy­czy pártunk elnöke most is, az ő nyilatko­zata marad egyéni ügye mindaddig, míg az események mást nem határoznak. A „Pesti Napló“ kereken kimondja: „Mi nem tartjuk reformálandónak a köz­jogi alapot.“ Pedig eddig e lap is több­ször hirdetett egyebet. Most visszautasít minden módosítást. A jusiot nem ezen az alapon, hanem a pártok közeledésében keresi — pedig eddig azt hirdette, hog­y ez a válaszfal — de hogy közeledjenek a pártok, ha a közeledés oly­­sorsban része­sül, milyenben Ghyczy nyilatkozata ré­szesült ? Erre kérünk feleletet. A „Pester Lloyd“ Ghyczy nyilatkoza­táról elismerőleg nyilatkozik, azt mondja, hogy nem vesznénk össze a pénzügyben, de a hadügyi tervét visszautasítja, mert az önálló serget drágálja. E lap annyira „merkantil,­ hogy mindent pénzzel mér — még a nemzeti önállást is. Pedig Ghy­czy még e tekintetben is a hadsereg és honvédség gazdaságosabb kezelése, orga­nikus szervezése által nevezetes megtaka­rításokat helyez kilátásba, mit a számító lap elfelejtett. Ép igy nyilatkozik az „Ung.Lloyd“ is. Egyébiránt annyiban köszönettel tar­tozunk a német lapoknak, hogy több elfogulatlansággal és tárgy­ismerettel imák Ghyczy nyilatkozatáról, mint a magyar lapok. A többi lap még elfogultabban ír, mert leplezetlenül örül Ghyczy kísérlete meg­hiúsulásának , és dicséri a mostani álla­potokat. íme ez a legújabb helyzet. Beszélnek évekig a kiegyezés javítha­­tóságáról és pártviszonyaink veszedelmes voltáról — csak azt kifogásolják, hogy rögtöni változtatás veszedelembe sodorhat. Ekkor előáll egy oly férfi, ki­nek múltja, tehetsége és befolyá­­s­a kezességet nyújtanak arra nézve, hogy a­mit akar, az komoly dolog, — javasol lassanként­,fokozatos változást sok lényeges dologban concessiokat ad; mintegy felhívja a jobboldali közeledésre, a hogyanra és mikéntre nézve—biztos kilátásba helyezi, hogy a pártállás meg­változik, a reformok előhaladnak. És mit nyer? Visszautasítást! .... Valóban kétségbe ejt e jelenség! Mert azon párt jóhiszeműsége és hazafisága vagy komoly jó­akarata iránt keletkezik kétely bennünk, mely évekig hirdet vala­mit és mikor az bekövetkeznék, azt mond­ja, mit a jezsuiták főnöke: „sint ut sint, aut non sint“ és ezt kimondja a pártokra is, valamint saját művére is. — A baloldali kör tegnap este 5 órakor tartott ülésében a felirat elkészítésére kö­vetkező 12 tagú bizottságot választotta meg : Ghyczy Kálmán, Tisza Kálmán,­ Jókai Mór, Vá­­rady Gábor, Simonyi Lajos báró, Csernátony La­jos,Tisza László, Győrffy Gyula, Nikolics Sándor, Péchy Tamás, Galner Gyula, Horánszky Nán­dor. Ezután G­y­ö­r­g­y Gyulának az udvarhely­szé­ki két képviselő visszatartott mandátuma iránt a mai ülés elé terjesztendő indítványa volt szó­ban. Végül pár interpellate jelentetett be. A KHON" tárczaja. Utóhang az országos halárünne­­pélyhez. A­z országos dalárünnepély véget ért, a dalá­rok visszatértek tűzhelyeikhez, Nagyvárad ki­­vetkőztetett jellegét ismét régi, csöndes, nyu­galmas színezetével cserélte föl. Van-e ez ünnepélyből a zene, az ének művé­szetének haszna ? Előbbre mozdíttatott-e mind­kettő egy lépéssel is az idei ünnepély által ? Közeli tapasztalás, hat év tapasztalása után mondhatjuk, hogy a nyereség, mi a halárünne­­pélyek által eddig az ének és zene művészetére hárult, nem felel meg azon várakozásnak, a­melyet ily országos ünnepélyhez joggal köt a jószándékú óhajtás. Mi a czélja az ily országos összejöveteleknek ? Mi a czélja , hogy példát idézzünk - a jogász­­gyűlésnek, a tanítók, tanárok és természettudó­sok gyűlésének?­Első­sorban kétségkívül az, hogy a jogtudomány, tanítá­s, paedagogia s a termé­szettudományok terén a legújabb haladás fölött eszméket cserélve egy, országos gyülekezet te­kintélyét vessék latba az említett tudományok körül fölmerült s helyeseknek ítélt kérdések fö­lött, időről-időre mutatván ki a helyes irányt. Másod­sorban az ily országos gyűlések föladata a társadalmi élet emelése, a különböző vidékek érintkezésének előmozdítása. Szóval bírniok kell: a régi görög olympusi stb. játékok jelle­gével és jelentőségével. Ez utóbbi feladat teljesítésére leginkább a zene és halárü­nnepélyek alkalmasak, mivel a zene és ének nagyobb tömeget bír a maga ré­szére meghódítani, mint akár a paragraphusok, akár a természet tudománya. Az eddigi határ­­ünnepélyek e tekintetben sok kívánni valót nem is hagytak hátra, noha a tapintatos eljárás erre nézve sem hangsúlyozható eléggé.­­ Lehetőleg mindig az ország minden vidékéhez egyenlő tá­volságra eső város meghívását kellene elfogadni, s ha e meghívás önkényt nem következnék be, az egyenes fölszólítástól sem riadni visz­­sza. — Nem hihető, hogy hazánk nagyobb vá­rosai közt találkoznék egyetlen egy is: elég­gé szűkkeblű arra nézve, hogy az ének- és zeneművészet apostolait ne üdvözölné örömmel körében. Az ünnepélyt tömörebbé: a napok számát, amelyek az ünnepélyt magukba ölelik , kevesebbé kellene tenni, hogy az inkább elfoglalt emberek is részt vehetnének abban. Egy nap is nagy különbség sok ügyes ba­jos embernek. Az ünnepély látogatottságából az is sokat levon, ha a dalárokat körébe fogadott város lakossága amit az egyik kezével ad, azt a másikkal ismét elveszi. E tekintetben a nagyvá­radi vendéglősök, kik azt hitték,hogy minden da­lár- vendég egy-egy kincses ládát vitt magával — eléggé megtették a magukét. Meglehet, hogy indiseretio ennek fölemlítése, különösen vendég­lősök szemében — de a dologra tartozó­k fölem­lítése tán a jövőre nézve, hasznos is. Ez az országos halárszövetség által két­éven­­kint tartani szokott ünnepélyek társadalmi ol­dalára vonatkozik. De e sorok föladata inkább : ez ünnepélyek másik, művészeti oldalának bonczolása. Kérdjük : művészeti szempontból mi a felada­tuk az ily országos összejöveteleknek ? A­mit fönnebb a természettudósok, jogászok stb. orszá­gos összejövetelének czéljául említettünk, ugyanazt kell itt is említenünk. A mint eszme­csere a czél ott, a tudományok terén felmerült kérdések fölött, ép úgy eszmecsere a czél itt, a zene és ének művészet állapota fölött. Kétségen kívül áll, hogy a dalárszövetség ez eszmétől volt és van jelenleg is áthatva, de elfo­gulatlan gondolkozó s a művészet emelésén szívből-lélekből csüggő ember azt sem fogja bi­zonyára tagadni, hogy a dalárszövetség min­den jóakarata nem volt képes a czél teljes elérésére. A dicsérendő jóakarat megvan, hanem i­desint vizes. Az erők hiánya pedig nem a da­lárszövetség hibája. Kényes kérdést vetünk ugyan föl, bizonyos tekintetben darázs­fészekbe is nyúlunk, de meg­­teszszük, mert az ügy érdekében teszszük. Az erők hiányának okát mi első­sorban a zenészeink, zene- és énekművészeink közt fönálló egyenet­lenségben találjuk. Valamint, hogy csak ezeket említsük, a jogászok és természettudósok or­szágos gyülekezete és ezen gyülekezet határo­zatai az által nyernek irányadó fontosságot, ha az illető tudományok képviselőinek szine-java befoly a tanácskozásba s a határozatok hozata­lára épugy a dalár­­s zeneünnepélynek is egye­sítenie kellene az ének és zene legelső, legfé­nyesebb tehetségű s legismertebb apostolait. Ez ünnepélynek az ünnepélynél többnek kellene lennie: az ének- és zeneművészet ünne­pének. Említettük a zene- és énekművészet képvise­lői közt fönálló egyenetlenséget. Nincs sem elég terünk, de a legkevesebb kedvünk sem a darázs­fészekbe mélyebben is benyúlni, annyit azon­ban még sem mulasztunk el hangsúlyozni, hogy az ügy szentsége azt kívánná, ha a legérde­mesebb, legnépszerűbb és egyedül az ügyért lelkesülő egyének adnák meg az irányt, a­mi ha megtörténik, az eredmény is fényesebb leend. Távol van tőlünk a személyeskedés, nem is annyira az adott viszonyokra reflectálunk, mint inkább általános igazságokat hangoztatunk, azoknak szíves figyelemre méltatását s a­meny­nyire czélszerűnek találja, alkalmazását kérve az országos halárszövetségtől, amely az ügy to­vábbi fölkarolására s emelésére, a jelen viszo­nyok közt, egyedül lehet hivatva. Kik a halárszövetség által építeni kezdett épületnek kétségbeejtőleg időelőtti düledezését közelebbről látják, bizonyára el fogják ismerni a sorainkban, sőt a soraink közt rejlők igazsá­gát is. A halárszövetség választmánya pedig mely a düledező­­épületet legkevésbbé sem te­kintheti közönyösen bizonyára azon lesz, hogy a fölbomlásnak nagyon is korai processusát el-­­ hárítsa. Arra kell tehát törekedni, hogy művészi kö­reink szine-java vállvetve, az eszme szentségé­től áthatva munkálkodjék egy nagy nemzeti ezo- son : a nemzeti zene-művészet emelésén. Éhez azonban zene- és ének-művészeink együttes, hazafias akarata , a régi gyűlölségről szóló dal­nak megszüntetése szükségeltetnék. Az igaz, hogy ezzel sok van kívánva , hisz sajnosan ta­pasztaltuk az idén is, hogy egyetlen nemzeti műintézetü­nk igazgatója mily együgyű rövidlá­tással gördített akadályt az ünnepély sikere elé! Hisz sajnosan tapasztaljuk, hogy zenészeink egy része mennyire affectálja a cosmopolitikus irányt! De kívánjuk mégis a legjobbat. Egyébiránt: mind a nemzeti színház igazgatójának notórius tilalma, mind zenészeink egy részének cosmopo­litikus affectációja — a fönálló viszonyokból következik.Az előbbi személyes tekinte­tek következménye— a­­mit a fölebb hangoztatott együttes működés lehetetlenné tenne — az utóbbi pedig azon lanyhaságban ke­resendő, a­mely nemzeti zenénk körül — sajnos! — elvitázhatlanul tapasztalható. Az ily ünnepélynek helyes irányba terelése és minden irányba való kiterjesztése, az ének­es zene­művészet képviselőinek együttes hala­dása az ének- és zeneművészetre nézve nagy, üdvös horderővel bírna. A jelleg, ami ezáltal az ünnepélynek kölcsönöztetnék, szintén különböz­nék az eddigitől s különböznék annyiban, hogy imponálóbb, irányadó és nemzeti zenénk fölött egyedül uralkodó volna. S ekkor az ünnepély hangversenyei is hasonlít­hatatlanul különböznének az eddigiektől. A mű­sor hű tükrét képezné mindannak, amit a honi zeneszerzés mint legjobbat fölmutat. Tükre lenne az­­a múltnak, vezérlő csillaga a jövőnek. Az előadások sem maradnának kísérletek, de a leg­jobbnak színét képeznék s emeltyűk gyanánt hatnának a művészetre. Vegyük föl például, hogy az idei ünnepélyen „Ördög Róbert“ elcsépelt áriái helyett Erkel Ferencz készü­lő„Brankovicsábóltthajlottunk volna egy részt, kezdő énekesnő helyett elismert, befe­jezett művésznőtől előadva. Vegyük föl például hogy a Schubert stb. zenekölteményei helyett, hazai szerzőktől hallottunk volna még nem hallott termékeket: váljon a jótékonyczélű hangverse­nyek ephemer élvezete, sokszor unalmassága helyett nem távoztunk volna-e maradandóbb em­lékkel? Ének- és z­e­n­e-ünnepélyt említettünk eddigien pedig tendentiosusan, mert óhaj­tjuk azt is, hogy a dalárszövetség által rendezett ünnepélyek egyszersmind zene-ünnepélyek is legye­nek. Hogy a zene elhaladásának hamisítatlan tükrét is lássuk az ily ünnepélyen, arra nézve szükséges az orchestrális zene is. Zeneakadé­miánk ugyan — fájdalom! — még nincs, nem lett volna még akkor sem, ha azt az országgyű­lés nagylelkűen megszavazza vala, mert h­i­á­­nyoznak az erők, de a jóakarat s az ü­gy­­buzgóság fölér oly szervezett zene­akadémiával is, ahol e két tényező hiányzik. Képezze a dalárszövetség választmányának egyik fő igyekezetét az, hogy egyesítse m­a­­gában a zenészek országos szövet­ség­é­t i­s. A dalegyletek mintájára szervezett zenészeti egyleteink nagy számban még nincse­nek ugyan, de vannak mégis, hogy többet ne említsünk: ott van például a budai zenészeti akadémia. Meg vagyunk győződve, hogy országgyűlé­sünk, ha a befektetett tőke után remélhetné a művészetre nézve a biztos kamatokat, szintén nem maradna hátra bőkezűségében. Fényes elégtétel volna számunkra, ha az itt általánosságban elmondottakat akár a dalárszövetség választmányának e sorok írójá­nál illetékesebb tagjai, akár zene­irodalmunk jelesei csak annyi figyelemben részesítenék is, hogy az e sorokban foglaltak, ének- és zenemű­vészetünk emelésére irányzott lépések impul­­zusa gyanánt szolgálnának. Akármi legyen is azonban e czikk sorsa, e sorok írója elmondhatja magáról: „Salvavi ani­­mam meam.“ Újvári Béla.­ ­ — A horvát képviselők club­ja a következő értesítést intézte az országgyű­lési „Deák-clubhoz“ : Horvátország és Szlavóniának a közös ma­gyar országgyűlésen levő képviselői, tekintettel hazájuk külü­gyeire, mindenekelőtt egy horvát­­szlavón club alakítását tartották szükségesnek. E club feladata az, hogy minden kérdés fe­lett, mely Horvát-Szlavonországot különösen il­leti, gondosan őrködjék. E kérdésekben a club oly orgánumnak tartja magát, mely által a De­ákkör Horváth-Szlavónország óhajait és törek­véseit megtudhatja. Minden más közös kérdés­ben a horvát-szlavón club a Deákkörrel solidá­­risan fog eljárni. A horvát-szlavón club határo­zatát annak elnöksége fogja a Deákkörrel tu­datni. A horvát-szlavén club Pes­ten, (Nádor vendéglő). Aláírva : Smaics, elnök. Zivkovics Jován és Mihalovics Károly alelnö­­kök. Muzler József, jegyző. — A Deákpárt elnökétől a következő levelet vettük : Tisztelt Szerkesztő úr! Becses lapjának mai reggeli számában az áll, hogy én mint a Deák­kör elnöke, a baloldal üzenetét nem adtam híven elő pártdlubbomnak, én úgy a baloldal jegyzői candidatusának nevét, valamint azt­ is közöltem elvtársaimmal, hogy a baloldal csak azon esetben fogadja el a jobb párt jelöltjeit, ha ez azt viszo­nozza, hogy a bejelentésen hit volt,erről meggyő­ződhetik­­. szerkesztő úr, ha elvtársainak ugyan azon lapban közlött nyilatkozatát átolvassa. Midőn e soraimnak felvételére kérném, tisz­telettel maradok. Perczel Béla a Deákkör elnöke. Erre az a megjegyzésünk, hogy Várady Gá­bor és Tisza László mai lapunkban azt mondják el, hogy mit mondtak ők Perczel úrnak és nem azt, hogy Perczel úr mit mondott pártjának. Már­pedig erről mi csak a jobboldali lapok teg­napi közleményéből értesültünk, és abban nem volt előadva, hogy pártunk a jobboldal jegyzői­ szavazni kész ha Huszár Imrére szavaznak. He Perczel úr ezt is elmondta, jól tette : annál ro­­szabb, hogy a Deákpárt nem engedett és lapjain ezt fedezni akarván homályosan írtak. — Andrássy Gyula gr. holnap f. hó 12-én délután ő felségével Bécsbe fog érkez­ni és ott csak addig fog időzni, hogy a beszé­det, melylyel ő felsége a delegátiókat meg fogja nyitni, megállapítsa és a diplomatiai testület je­lenlevő tagjait elfogadja. A kü­lügyér 15-dikén Buda-Pestre jön, vele együtt Hoffmann és báró Orczy osztályfőnökök. Egyidejűleg báró K­u­h­n hadügyér és báró H­o­­­z­g­e­­t­h­a­n közös pénzügyi miniszter­ek ide fognak érkezni. A parlamenti egyezmények. Sokszor és pedig fennhangon hallot­tunk panaszkodni arról, hogy az ország törvényhozására nézve mekkora csapás az, hogy Magyarországon a parlamentáris érzület nincs kifejlődve még. És e panaszt leggyakrabban azon férfiak részéről hal­lottuk, kik ma kormányon ülnek, és a­kik, a később elmondandókra nézve, nehezen panaszkodhatnak arról, hogy ne ismer­nék a leginkább Angliában meghonosult parlamentáris eljárást, modort, szoká­sokat. Hisszük, igen jól tudják és ismerik a valódi parlamentarizmus létfeltéte­le­i­t is. Hanem úgy látszik, azt a latin közmon­dást követik: „nosco meliora, proboque, deteriora sequor.“ Ők igen jól tudják, hogy egy valódi parlament első követelménye a hamisí­tatlan többség; ennek ellenére a leg­közelebbi választásnál minden kitelhetőt elkövettek a közvélemény hű nyilatkoza­tának meghamisítására­; mert nem is em­lítve azon nagymérvű vesztegetést, mely Anglia parlamentáris életének úgy szólva egyetlen sötét oldala: törvény ellené­re kerületeket, választási központokat má­­síttattak meg; kinevezett tisztviselőik egész táborával korteskedtettek s a pres­­sionak minden nemét, a katonai hatalo­mig, alkalmazásba hozták. A belügymi­­niszer beavatkozott a választásokba ott, hol saját pártja részére­­tehette; ellenben süket volt azon esetekben, hol az igaz­ság és törvény az ellenzék javára beavat­kozását követelte volna, még akkor is, hol a megválasztott képviselők mandátu­mának erőszakos visszatartásáról volt szó. Ők igen jól tudják, hogy egy valódi parlamentáris kormányforma mellett, a kisebbség jogait három pajzs védi: a ház­szabályok, a sajtó és szólásszabadság. Mindez azonban nem gátolja őket abban, hogy a házszabályoknak­ nem egyszer erő­szakos magyarázatot adjanak, s a kisebb­séget ebben is leszavazzák, sőt jeleit adják annak, hogy nemcsak a sajtót, de a tör­vényhozás szólásszabadságát is korlátozni akarják, mely utóbbi még a rendi alkot­mány idejében­ is, hallatlan merény lett volna Magyarországon. Ők igen jól tudják, hogy a valódi Par­lamentarismus fogalmai szerint, az ural­kodó személyét a pártok nézetei vagy vitáiba bevonni eszélytelen és megbocsát­­hatlan eljárás. Ennek daczára a múlt országgyűlés berekesztése alkalmával nemcsak a társadalmi közeledés útját vágták el az ellenzék előtt, hanem az uralkodó ajkaira is oly szavakat adtak, melyek forrása épen a pártszenvedély iszapjából származott. De jól tudják ők azt is, hogy a több­ség szavazata a parlament­nek jogosult ugyan, de végső fegyvere, és ezzel szemben a kölcsö­nös­­­ capacitatiók és úgynevezett parla­menti egyezmények (compromissumok) s végre a méltányosság állanak, melyek például Anglia parlamentáris életében is mondhatni nagyobb,és mindenesetre áldá­sosabb eredményeket mutatnak fel, mint az úgynevezett leszavazás. De e tudattal szemben is lássuk, miként szokott eljárni a jelen kormány által ve­zetett parlamentáris többség. A kapacitátióknak nálunk alig van töb­bé valami nyoma. „Szavazzunk!“ felkiáltás uralkodik úgy az osztályokban, mint magában a parlamentben. Oly kérdések­nél , melyek fölött a tudomány és gyakor­lati élet országok sorsára nézve döntő vitákat folytat, alig hallunk a jobbolda­lon egy-két szónokot felszólalni,­­ néha ennyit sem. Még jól emlékszünk, midőn a virilis szavazatokról először volt szó az

Next