A Hon, 1872. szeptember (10. évfolyam, 201-225. szám)
1872-09-17 / 214. szám
214. szám. X. évfolyam Fest, 1872. Kedd, sept 17. Sirrkesitési irof Ferencziek-tere 7. sstsi A lap sseUnmi résiét illetö írjudea £3*tesnény a szerkesitőség^».* latiMB&A Bérmentetlen levelek csak twaszt késektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak Visoea. % Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. sz. füldsz'AElőfizetést dlji Portán küldve, vagy Budapesten hi. hor hordv.% reggeli is esti kisidis együtt: 1 hónapra . . . . . . 1 frt 85 kr. 3 hónapra...........................5 „ 60 „ 3 hónapra...........................11 . és Am esti kiadás postai kuliönküldéseért Mül£setós havonkint . . . . 80 kr. Am eltifisetés az év folytén minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Bekell kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. HIRDETÉüsl!« Mostagy mint alőfisetések a Vindó-hivtalba (ferenesiek tere 7. ssámi küldendők. Előfizetési felhívás „A sí 0 N“ -dik évi folyamára. SlSSasSétí &tmk: lasris* évre . . . ®# ft — kr ! el évre 11 ft — kr. Negyed évre . . . 15 ft 50 kr. Külön döiveteeiseket nem küldünk nét. SSiöfisetfarB a josseai atsl-Hfopokat tójük hsa* nálni, síeljek bfe»ente.jités«* Sk írtig csak P, 1.0 írton telöl pedig,' ti* ferb® kerül. 4» élői saUisu:: « „Kor kiadó-hivatala* fáim sl«tt Pert, fere '■őriek-tere 7. ra. alá küldendők. A HOH hindri« hivatala. PEST, SEPTEMBER 16. Levelek a szerkesztőhöz. Tisztelt szerkesztő ur ! Előbbi két levelemben igyekeztem kimutatni, hogy a balközép párt megmaradva eddigi álláspontján s megtartva eddigi tacticáját, míg egy részről sikertelenül fog törekedni közjogi programmjának egész terjedelmében való keresztülvitelén, míg egy részről a többi törvényhozási teendőkben a reactionárius elemek által nyűgözött kormánypárttal szemben nem fogja érvényre juttathatni a szabadelvűségnek azon mértékét, mely kívánatos volna, s míg végre felette valószínű, hogy a jelen törvényhozási időszak parlamenti többségét a kormány leginkább arra fogja felhasználni, hogy uralmát még inkább biztosítsa, s így a balközépnek a jövő választások kilátásai inkább térvesztést, mint térnyerést jósolnak, addig más részről a most következő három év tökéletesen elegendő időnek mutatkozik népünk gyökeres erkölcsi megrontására, a törvénytisztelet kiirtására s alkotmányos érzék végleges eltompítására. Mi lenne tehát a balközép teendője ily helyzettel szemben ? Ha a kormánypártra biznék, hogy e kérdésre választ adjon, az rögtön kész lenne a felelettel. Fogadjátok el a közjogi kiegyezést egész terjedelmében, amint mi azt 1867-ben megkötöttük , mondjatok le az államjogi oppositióról és segítsétek többségre a szabadelvű elemeket a Deákpárt kebelében. Olvadjatok belénk, s tegyétek ezt ingyen, föltétlenül, ellenengedményekre tőlünk még csak nem is gondolva, ez lenne a valószínű válasz. Ráállhatna erre egy párt erkölcsi megsemmisülés nélkül ? Lehetne-e benne lélek, azt mondani: „amiért eddig évek hosszú során keresztül küzdöttem, arról ime elismerem, hogy az nem egyéb ábrándképnél, hogy az nem volt más, mint délibáb - kergetés. Ámítottam magamat és ámítottam nemzetemet. Hiába elpocsékolt idő és munka volt úgy tennem, amint eddig tettem , munka, melynek semmi reménye a sikerre, semmi reális alapja a valósulásra nem volt soha.Ime,szánom bánom bűnömet,töredelmes szívvel átvonulok kegyelmes ellenpárt s elismerem, hogy a mit eddig, mint roszat, mint a hazára meggyőződésem szerint vészt hozot, ostromolni lelkem minden erejéből meg nem szűntem, — elismerem, hogy az jó, hogy az üdvös s most átjövök, hogy a netán még felmerülhető támadások ellen magam is védelmezzem, a mit eddig isten és ember előtt mint hazám megrontását elítéltem, s meggyőződésem szerint kárhozatosnak hirdettem. Beszélhetne-e egy párt így, anélkül, hogy fejére vonná, nem egy nemzet, de egy világ megvetését? Nem, egy erkölcsi súlylyal bíró s tekintélyesnek az ellenfél által is beismert párt ezt nem teheti. Nem is volt rá példa még sehol, soha. Megtörtént ugyan, hogy egy párt szétmállott, elenyészett, megsemmisült, de hogy kibontott zászlókkal átvonult volna az ellentáborba, erre példát nem mutat fel a történelem. Ha van is párt, mely sokban talán fonák alapon áll; de hogy elveinek egész összege, amit hirdet, vall, az mind téves lenne, s nem volna abban egyátalában semmi jó, semmi megtartani való: olyan párt nem existál. Azért párt, mint olyan, összes alapjáról, melyen éveken át állott, teljesen és egészben nem abdicálhat soha. Őrültség azt várni, még egy sokkal jelentéktelenebb párttól is, nem hogy attól, mely mögött az országnak igen tekintélyes része áll a melynek szent meggyőződése, hogy ha a választási küzdelem egyedül erkölcsi fegyverrel foly vala, most ő van többségben a képviselőház padjain s a most többségben levő párt törpe minoritássá apad. Ily abdicatió egyenlő a megsemmisüléssel. Egyes embernél képzelhető az az eset, hogy véleményét megváltoztatja, anélkül, hogy ezért moraliter meghalna. Hiszen itt van szemünk előtt a par excellence parlamentáris állam példája, melynek szabadelvű kormánya élén olyan ember áll , aki a conservativ padokon kezdé a nyilvános pályáját. Ki fogja mondhatni, hogy Gladstone, mikor toryból wighpárti lett, „lejárta magát?“ De ami egyes embernél képzelhető, nem mindig alkalmazható egy pártra is. Egyes embernek megbocsátja a világ, ha tévedett, sőt lehet rá eset, a mikor még reputatiója is nyer vele, ha elég bátorsággal bir bevallani , hogy tévedett. Egy párt azonban azt csak arra a riskóra teheti, hogy fejére vonja a megbotránykozás kövét s talán nemzete átkát, mely ily vallomásban nem láthatna egyebet, mint azt az alternatívát, hogy az a párt vagy a nemzet üdve ellen dolgozott eddig, még pedig öntudattal (miután egy pártnál „vétlen tévedést“ föltételezni nem szokás), s ez esetben a nemzet elkárhoztatja az ily pártot a múltért; vagy pedig most, midőn eddigi álláspontját elhagyja, akkor követ el árulást, s ekkor elkárhoztatja jelen tetteit. Erkölcsi halál ez a pártra így vagy úgy. De tegyük fel egy pillanatra azt az absurdumot, hogy a balközép föltétlenül átmenne a jobboldalra. Mit nyerne vele? A jobboldal nem ígért semmit s igy nem is tartoznék semmivel. Az egykori ellenfél iránt soha se lenne annyi bizalommal, mint évek óta kelletlen ugyan, de hű szövetségesei iránt. Én legalább nem bízom benne, hogy a jobboldal az új barátság kedvéért őszintén és örökre szakítani merne a conservativekkel és ultramontánokkal, kikben oly annyira ragaszkodó pályatársakat talált. A beolvadt balközépet afféle becsempészett trójai falónak tekintené, melynek gyomrából az ellenség bármikor kitörhet s a félelem még szorosabbra fűzné azon elemek iránti kötelékeit, a kiknek eltávolítását a baloldal az ő beolvadása által eszközölhetni remélte. S mit nyerne a mostani többség? Munkaerőt talán, de erkölcsi súlyt, melyre pedig leginkább volna szüksége, nimbusz a nemzet szeme előtt,melyet politikájának egynémely irányával annyira elhomályosított, megcsökkent tekintélyének és népszerűségének visszaállítását egy apostata párttól bizonyára nem remélhetné. Józan ember tehát bizonyára nem fogja követelni, hogy az ellenzék öngyilkosságot kövessen el czéltalan, nem használva még ellenfelének sem. Miután tehát a balközép — igénytelen itéletem szerint — eddigi állását egész merevségében, azzal a reménynyel, hogy czéljait egyhamar elérhesse, se fenn nem tarthatja, — másrészről pedig azt erkölcsi megsemmisülés nélkül az ellenpártnak kényre-kegyre fel nem adhatja, nem marad egyéb, mint egy becsületes transacts. Vannak-e ennek egyáltalában s vannak-e még most is chanceai? erre nézve kívánnék feleletet adni a jövő levelemben. A 67-es országgyűlés egy tagja. — A deákpárt ma este 6 órakor tartott értekezletén legelőször Lónyay ministerelnök felhívta a párt figyelmét különösen a múlt országgyűlésről visszamaradt elintézetlenjavaslatokra. Ezek közt mint legsürgősebbek a Ludovica Academia, a kolozsvári egyetem, a kamatbiztosítás nélküli vasutak és a Lloyd szerződés, melyek vagy a válasz felirati vita mellett, vagy közvetlen utána vézethetnének tárgyalás alá, miután tárgyalásuk hihetőleg kevés nehézséggel fog járni. Ezenkívül rövid idő alatt a fővárosok rendezéséről szólló 1. javaslatot, melynek elkészülte folyamatban van, szintén a ház elé fogja terjeszteni, melynek elintézése ugyancsak a sürgős tárgyak közé lesz sorozandó. Ezután Kerkapoly pénzügyminiszer kifejtette a párt előtt exposéjának főbb pontjait és azon alapelveket, melyre a jövő háztartás általában fektetve van. Különben úgy a ministerelnök fentemlített előterjesztéseit, valamint a pénzügyiminister exposéját a holnapi nyilvános ülésben fogják a házban bemutatni. A hosszas értekezlet 9-ig tartott. A „HON“ TÁROZÁSA. Az arany ember. Regény öt kötetben, írta JÓKAI HÖK. Ötödik kötet: Athalie. Áthatja. (118. Folytatás.) A Szentgyörgy kép elmozdul helyéből sárkányával együtt, (ki soha sincs megölve). — Áthalló kilép rejtekéből. Mezítláb jár, nem hallja lépteit a föld sem. A szobában sötét van, ablaktáblák zárva, függönyök leeresztve. Lassan, tapogatózva lő előre. Timéa mély álomlélekzete vezeti el az ágyig. Tapogatózó keze megtalálja a vánkost, melyen Timéa fekszik. A vánkos alá nyúl, ott egy hideg tárgy akad kezébe: a kardmarkolat. Ah de e hideg vastól pokoli bőség lobog át ezen. Öklébe szorítja azt. Végig húzza az ajkai közt a kardnak az élét. Érzi, hogy ki van az fenve. Hanem sötét van, az alvót nem látni. Most oly nesztelenül alszik, hogy lélekzetét sem hallani. Pedig a csapásnak jól kell kimérve lenni.... Athalie odatartja közel hozzá a fejét, úgy hallgatózék. Most egyet mozdul az alvó s álmában felsóhajt : » Oh édes Istenem.........“ Akkor lecsap a kardval oda, ahonnan az a sóhajtás jött. De a csapás nem volt halálos, Timéa jobb karjával fejét eltakarta álmában s a kardcsapás keze fejét érte. Az éles vas a szarvasbőr kertyün keresztül vágott és Timéa kezét megsebesité. E vágásra felriadt az alvó s térdre emelkedett ágyában. Most egy másik csapás érte a fejét, hanem a vastag hajtekercsek felfogták azt, s a lecsúszó karabnak homlokát sebzé meg a halántékáig. Ekkor megkapta Timéa balkezével a kardvasat — Gyilkos! kiálta, ágyából kiszökve s amig az éles kardvas tenyerét metélte össze, addig sebesült jobbjával ellenfele hajába markolt. Érzi, hogy azok egy nő hajfürtjei. Akkor aztán tudta, hogy ki az ? Vannak olyan veszélyes pillanatok, amikben a lélek villámgyorsasággal fut végig a gondolatok lánczán. Ez itt Athalie. A másik szobában Athalie anyja. Boszu, szerelemféltés, amiért meg akarják ölni. Hasztalan segélyért kiáltani. Itt küzdeni kell. Timéa nem kiáltott többet, hanem egész erejét összeszedte, hogy sebzett kezével ellenfele fejét a földre lehúzza, s a megmarkolt gyilkos vasat kicsavarja kezéből. Timéa erős volt, s a gyilkos mindig félerővel küzd. Szótlanul tusakodtak a Betétben, a padló szőnyege tompította dobogásaik zaját. Most egy rémséges sikoltás hangzik a mellékszobában. „Gyilkos!“ ordítja egy rikácsoló hang kétségbeesetten. Zófi asszony hangja az. Fi kiáltásra Athalie tagjait tompa zsibbadás állja el. Áldozatának meleg vérét érzi arczára ömleni. A mellékszobában ablak csörömpölés hallik, és a kitört ablakon át Zófi, asszony rikács hangja a csendes utczán sikolt végig. — Gyilkos ! Gyilkos ! Athalie ijedten ereszti el a kardot e rémhangra, mindkét kezét arra fordítja, hogy Timéa kezéből kiszabadítsa hajzatát; most már ő a megtámadott, most már ő van megrémülve. Amint Timéa kezéből kiszabadul, félre taszítja őt maga elől s visszafut a rejtek nyílásához, s csendesen behúzza maga után a szentképes rámát. Timéa még néhány lépést tántorog előre, a kezében maradt karddal, azután ő is kiejti azt kezéből s ájultan rogy le a szőnyegre. Zófi asszony rémkiáltására rohanó léptek hangzanak az utczán. Az őrjárat közelit. Az őrnagy az első, ki a ház elé ér. Zófi aszszony megismeri őt s lekiált rá: — Siessen ön. Timeát meggyilkolják. Az őrnagy csenget,dörömböz az ajtón, de senki sem jön azt kinyitni. A katonák be akarják azt törni, de az ajtó nagyon erős, nem enged. — Asszonyom! kiált fel az őrnagy, költse ön fel a cselédeket, s nyittassa ki az ajtót. Zófi asszony azzal a merészséggel, melyet a nagy rémület szokott felkölteni, rohant végig a sötét szobákon, az ablaktalan folyosókon, bútorokba, ajtófelekbe verve magét, míg a cselédszobába kitalált. Ott volt megint az előbbi álma. A cselédek ott aludtak mind, szanaszét eldülöngélve, a kocsis loczán hanyatt, az inas az asztalra borulva, a házmester elnyúlva a padlón, a szobaleány a tűzhelyen, fejével alácsüggve. Egy csonkig leégett gyertya lobogott a tartóban, rémséges világot lüktetve a groteszk alvó csoportra. „Gyilkos van a háznál !” kiáltó részkötéstől didergő hangon Zófi asszony az alvók közé. Csak egy fétemlítő álomhorkolés felelt szavaira. Fölránczigálta az egyes alvókat, neveiket kiáltó füleikbe, azok visszaestek a helyeikre megint s nem ébredtek föl. Az utcza ajtón pedig hangzott az erőszakos dörömbözés. A házmester sem volt felkörthető. De zsebében volt a kapukulcs. Zófi asszony összeszedte minden lélekerejét és elvette tőle a kulcsot, s elindult vele a sötét folyosón,a sötét lépcsőn, a sötét kaputornáczon keresztül, hogy az utczaajtót felnyissa; folyvást azon borzasztó gondolattal szeme előtt, ha most a gyilkossal összetalálkoznék a sötétben, egy még borzasztóbb kérdéstől üldözve, és ha ráismerne a gyilkosra: „oh, ki lehet az?“ Végre rátalált az utczaajtóra, megfelé a zárt is, felnyitá az ajtót. Künn világosság volt, őrjárat, városi drabantok voltak ott lámpásokkal. Megérkezett a városi kapitány is s a legközelebb lakó katonaorvos, kiki félig öltözötten, hirtelen felkapkodott ruhákban, fokossal, meztelen karddal kezében. , Kacsuka úr rohant fel a lépcsőkön, ahoz az ajtóhoz, mely az előszobából egyenesen Timea hálótermébe szolgált. Az zárva volt belülről. Neki feszité a vállát s kiszakította azt a zárából. Timea ott feküdt előtte a földön, vérétől ellepve, eszméletlenül. Az őrnagy felvette őt karjaira s ágyára fektető. A tábori orvos megvizsgálta a sebeket, s azt mondá, hogy egy sem életveszélyes , a nő csak el van ájulva. Ekkor aztán, mikor a kedves férti aggodalom csillapult, fölébredt az őrnagyban a boszúvágy. De hát hol van a gyilkos ? „Különös az, monda a városkapitány. Itt minden ajtó belülről zárva volt, hol jöhetett be ide valaki s hol mehetett ki innen ?“ Semmi áruló nyom. — Maga a gyilkoló eszköz, a ketté tört kard, Timeának saját őrizte ereklyéje, mely bársony tokban szokott állni, most ott hever véresen a földön. Ekkor a városi orvos is megérkezett. „Lássuk a házi cselédséget!“ Azok mind felzavarhatlan álomban alusznak. Az orvosok megvizsgálják őket. Egy sem teheti az álmot, mind mákony itallal vannak elkábítva. Ki van még ennél a háznál ? Ki tette ezt ? — Hol van Athalie ? Kérdi az őrnagy Zófi asszonytól. Az anya rábámul némán és nem tud felelni. Hisz azt ő sem tudja. A városi kapitány felnyitja az Athalie hálószobájához vezető ajtót s belépnek rajta. Zófi asszony ájuldozva követi őket. Hisz ő tudja, hogy Athalie ágya üres. Athalie ott fekszik az ágyán — és alszik. Szép fehér patyolat háló köntösének fodrai egész nyakáig begombolva, haja hímzett hálótökötébe szorítva, s szép „fehér“ kezei, miket csuklyáig takar az ingujjak fodra, kirakva a takaróra. Arcza, kezei tiszták — és őalszik Zófi asszony zsibbadtan támaszkodik a falnak, mikor Athaliet meglátja. „Ez is mélyen alszik— mondja a városi orvos. Ennek is mákonyi adtak. A tábori orvos is odalép, ez is megtapintja Athalie üterét. Nyugodtan ver az. „Mélyen alszik!“ Egy vonás nem mozdul arcrát és midőn érülését vizsgálják. Egy reszketés nem árulja el,hogy tudja, mi történik körülötte? Mindenkit meg tud csalni bámulatos önuralkodásával. Csak egy embert nem. Azt a férfit, akinek a kedvesét meg akarta ölni. „De valóban alszik-e?“ kérdi az őrnagy. „Tapintsa ön meg a kezét“ szól az orvos, „egészen hideg az és nyugodt.“ Athalie érzi, hogy most a kezét az őrnagy fogja meg. „De nézze ön orvos úr, szól az őrnagy, ha kezéből vizsgáljuk, a szép fehér kéznek körmei alatt friss vér van .. . Erre a szóra görcsösen rándulnak össze Athilie ujjai s az őrnagy úgy érzi, mintha egy sas körmei mélyednének egyszerre a kezébe. Akkor felkaczag a leány, ledobja magáról a takarót, fel van öltözve egészen kiszáll ágyából — és végig néz daemoni daczozal, kevélységgel a bámuló férfiakon, diadalmas dühhel tekint az őrnagy szemébe — és aztán szemrehányó haraggal anyjára. A jámbor nő nem bírja el e tekintetet, ájultan esik le lábairól. (Folytatása következik.) Mai számunkhoz egy fólia melléklet van csatolva. A magyar delegátió I. ülése. A magyar delegátió d. u. 1 órakor a múzeumnak a főrendiház ülésterméül szolgáló nagy termében tartotta alakuló gyűlését. A 60 delegátus közül vagy 45 jelent meg, s a korelnöki széket az öreg Majáth Antal gróf foglalta el, ki az után a gyűlés folyamában rendes elnökké is megválasztatott. A közös ministeriumok is teljes számmal voltak képviselve. Ott volt Andrássy gróf, kit megjelenésekor szívélyes éljenzés fogadott ; ott volt Holzgethan közös pénzügyér, s Kuhn báró közös hadügyér. Ott volt még a közös ministeriumok részéről Pöck báró tengernagy a tengerészeti osztály főnöke, ott Benedek Sándor hadügyminiszériumi osztályfőnök és még mások. A magyar miniszerek közül Berkápolyt, a magyar képviselőházból Bittó Istvánt az elnököt láttuk a delegátióban. — A közönség igen csekély mérvben érdeklődött a delegátió iránt, s a karzatokon egy képviselőn kívül alig foglalt valaki helyet. Korelnök: Mailáth Antal gr. Körjegyző: Pulszky Ágoston. A közös kormány részéről jelen vannak: Andrássy Gyula gr. közös külügyminister; Kuln Ferencz br. közös hadügyminister; Holzgetbán Lajos br. közös pénzügyminister; Benedek Sándor tábornok a közös hadügyministernek képviselője ; Peck Frigyes br. altengernagy a tengerészeti osztály főnöke;Gaál Jenő sorhajóhadnagy; Szentgyörgyi Gyula udvari tanácsos, a legfőbb számszék képviselője; Mérey Sándor osztálytanácsos, a közös pénzügyministérium képviselője. Korelnök és körjegyző elfoglalván helyeiket, korelnök néhány szóval üdvözli „a kornak bár veszélyes, de kedves jogánál“ fogva most negyedízben a testületet melynek „magasztos feladatai“ teljesítése elején úgy látja, hogy bár ifjú, mégis eléggé megpróbált.“ Utánna Pulszky A. jegyző olvassa a felsőház s alsóház ama jegyzőkönyveit, melyek a delegátió tagjainak választására vonatkoznak. A jelenlevők benyújtván jegyzőkönyvi kivonataikat, korelnök az elnökválasztásra adatja be a szavazatokat. A szavazatok összeszámolása után kiderül, hogy 46 beadott szavazat közül 45-tel Majláth Antal választatott meg. Következik ezután a szavazatok beadása az alelnökségre, a jegyzőkre és a háznagyra. A szavazatok összeszámolása után elnök kihirdeti az eredményt, amely szerint alelnökké választatott 44 szavazattal 46 közül Perczel Béla, jegyzőkké 45 beadott szavazat közül 44-et Bujanovics Sándor, Széll Kálmán, gr. Zichy Ferraris Victor. Háznagy lett — 45 szavazattal 46 közül — gr. Szapáry Antal. Erre Majláth Antal elnök megköszöni a bizottság kitüntető bizalmát, s visszatekintve a múlt évre, egyebek közt így szól: Érezni hittük, vagy legalább féltve figyeltük még tavaly, hogy ama nagy és hatalmas állam felbomlásnak indultával s megszokott kiegészítő nyomatékának vesztével tán nincs in fen az európai súlyegyen,de ma még ez utolsó aggodalma is szét van már foszlatva minden békebarátnak, mert európaikig elfogadott közvélemény, hogy évtizedek történelmén kell visszamennüünk, míg a békének ily tiszta képét minden tartalékkérdésektől enynyire ment megállapodását találjuk. Elég a helyzetnek ez áttekintése, hogy ehez képest föladatunkat körvonalézzaa. Ha tavaly a letűnt háború következményi sorának lezajlását kellett vigyáznunk, s azokkal szemben megóvnunk érdekeink sértetlenségét s állásunk — mozdulatlanságát , ma midőn a béke európailag megszilárdult, — ma már a létezőknek e conserválása, többé nem mint előtérben álló feladat, csak mint a múltért való mindenkori kötelesség néz reánk. Ezután még egyszer köszönetét fejezve ki, a tárgyalást megnyitottnak nyilvánítja, azon hozzáadással, hogy adjon a bizottság e munkálkodásában igazabb kifejezést a mindnyájunkkal közös forró óhajnak ; éljen, viruljon örökké a haza. (lelkes éljenzés) [éljen az emberi lét legszélsőbb határáig népe örömére és boldogságára a király. (Zajos éljenzés.) Andrássy Gyula gr. T. országos bizottság. Megalakulván ekként a t. országos bizottság, van szerencsém jelenteni, hogy a felsége holnap azaz 17 én fogja az országos bizottságot Budán a várban d. u. 2 órakor fogadni.A fogadásnak részleteiről a delegáció igen tisztelt tagjai az elnökség útján fognak értesülni. Ezt előre bocsátván van szerencsém a közös ministériumnak előterjesztéseit és pedig következőket bemutatni. A közös államháztartásnak előirányzatát az 1873-ik évre az összes mellékletekkel, a közös külügyminisztérium emlékiratát az 1873. évi előirányzathoz, a közös külügyministerium előterjesztése a külügyministeri palota belsejének helyreállítása tárgyában; a közös külügymin. előterjesztése a párisi nagykövetségben az 1872. évben felmerült költségek fedezése iránt; a közös hadügyministeriumnak előadása az 1873. évi előirányzat indokolása tárgyában ; a közös hadügyministeriumnak előadása az 1871 évi hitelmaradékainak felhasználása tárgyában, a haditengerészetnek az 1873. évi költségvetésre vonatkozó indokolása, a közös pénzügyministerium felvilágosításai az 1873. évi előirányzathoz, a közös pénzügyministerium válasza a bizottságok határozataira és kivonataira, a közös pénzügy-