A Hon, 1872. október (10. évfolyam, 226-252. szám)

1872-10-10 / 234. szám

2­4. szám. X. évfolyam. Kiadó­hivatal: Ferencziek­ tere 7. sz. füldszín. Előfizetési dij: Postin küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 8 hónapra 6 hónapra 1 frt 85 kr. 6­­ 50 -11 Az esti kiadás postai különküldéseért fel­ül fizetés havonkint : 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik Reggeli kiadó, Pest, 1872. Csütörtök, oct. 10. is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. HON POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere 7. szám. A lap szellemi részét illeti­ minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a k­ia­dó-hiva­­talba (ferencziek­ tere 7. szám) küldendők. Előfizetési felhívás. „A H 0 N« M -dik évi folyamőre. rtl8fls«téal scrafe­ l&vinc évre Fel évre Negyed évre tt — kr I 1 ft — kr 5 ft 34» kr. Ktflön előfizetési íveket «es» ktíldcA mér. JEUffiselisro e postai utalványok.­.i kérj tik hu» *4Inl, oselyek b&daeutegit&e tíz a*sfi fi. 10 írton felül pedig ts* krbife kerül Az élői setátó a kia dó-hivatslan esim síelt IV. fa. -aa ki*lek­t«r« ?. m. slá küldendők. * HON kiadd'hi­vatala. PEST, OCTOBER 9. Egy álcrázott eszme. Az ez évi fölirati vitának három kima­gasló momentuma van, mely igen sok tár­gyat szolgáltat a gondolkodásra: a Ghy­­czy, Lónyay és Sennyey beszéde. A benyomásnak, melyet ezek a közvé­leményre tettek, elég hangos tolmácsai voltak a lapok. Ismertették e beszédeket tüzetesen, úgy egyenként, mint egymás­sal összehasonlítva. Világos azonban, hogy három ily pro­­grammszerű monumentális beszédnek egy nlrlapczikkben összehasonlítása kimerítő nem lehet s bármily ügyes toll is csak a legszembeötlőbb hasonlóságokat vagy kü­lönbözőségeket veheti azokban élbre.Hogy igy aztán sok oly tárgy kiesik a hírlapi discussió köréből, a­mi igen is méltó lett volna arra, azt bizonyítani nem szük­séges. Egy ily felette nevezetes, tán a legne­vezetesebb mozzanat a három beszédben az~a~felfogás, mely a nevezett három szó­nok részéről a védelmi erőre vonatkozik s mely kiválólag megérdemli, hogy gon­dos összehasonlítás tárgyává váljék. Ghyczy, mint tudjuk, az önálló ma­gyar hadsereg felállítása mellett, Lónyay és Sennyey pedig a Ghyczy érvelése el­len küzd s az egységes hadsereg által in­kább biztosítottnak véli az osztrák ma­gyar monarchia fennállását. jQ^jgji érvelésének az önálló magyar hadsereg mellett a sok többi közt, melyet az egységes hadsereg pártolói meglehe­tősen c­áfolatlanul hagytak, van egy i fay*.msVtwUmJbtajwt. én. Aemy&y.JaL lam férfiúi képzettségük legerősebb. -jegy^. vérét fordították. Ghygzy ugyanis felhozza, miszerint azt te­­szi,hogy az egységesen szervezete ve­­zénylett­ és vezérlett osztrák-magyar hadse­reg vereségeit a hadszervezet hiányossága okozta volna egyedül. és szerinte e vere­ségek oka az is, hogy a hadseregből hi­­ányzi£~az önkénytesség, az éltető erő, a lélek, egy nagy eszme iránti lelkesedés, mely nélkül a hadseregekben állandó ki­tartás, a hadjárat veszélyei és nélkülözé­sei közt, életáldozatra kész elszántság nem létezik, s a­mely a tökéletes hadfel­szerelés hiányait nem egyszer pótolta, de melyet teljesen a legtökéletesebb hadi felszerelés sem pótolhat. Elismeri ő, hogy a hadsereg vezénylő köreinek van egy ilyen lelkesítő eszméje: az osztrák birodalmi eszme. De ez a hadsereg töme­geit nem lelkesíti, annak vérébe át nem megy. Ezt lelkesítené a tulajdon hazája iránti szeretet , ez tudna csodákat művel­ni, de ily eszmét a közös hadseregben nem ápolnak, hanem rendszeresen elfoj­tanak, úgy hogy most csak a katonai becsület, a dics­vágy és a fegyelem ösz­tönzik tettekre a közös hadsereg tagjait. Ezek azonban nem azok az eszmék, a­mik a hadsereg összes zömét állandó kitartás­ra, életének és vérének önkénytes felál­dozására lelkesítenék. Ez volt Ghyczy Kálmán a magyar hadsereg mellett felhozott érvelésének egy része. Egy része csak, nem az egész. De maga ez az egy rész is olyan, hogy az ellenpárt két legjelentékenyebb tagja sem merte az egészet megtámadni, hanem megosztották maguk közt két felé s míg az elejét megkisérlé czáfolgatni Lónyay, idáig Sennyey a régivel próbált meg­ fözdetni . E két vezérszónokot az gtámadás, me­­yet Ghyczy fentebbi állítása ellen inté­zett, tökéletesen jellemzi, szögletes, kissé szeles és falnak fejjel ro­hanó, addig Sennyey sima, kíméletes, ta­­pintágos,"mig amott szinte érezzük az egykori demokrata kéreges tenyerét, ad­dig ott a kellemezen érint a finom főúr gla­­cékeztettje; urna, nyaktörést is kockáz­tatva, ráront a prédára, mint a hiú, — erre ráillik a biblia mondása, hog­y sze­líd, mint a galamb és okos, m mint a kígyó. De épen azért veszedelmesebb,­ határ­talanul. Lónyay éles­zesvakmerő táma­dása metsz és szúr, de le nem győz; a Sennyeyé belopja magát a vesékbe, s ha nem vagyunk elég óvatosak,­­ egyszer csak azon veszszü­k észre magunkat, hogy kebelünkben az ellenség,a­ki ellen ezer év óta emeljük a védbástyákat, s martaléká­vá lesz az, a­mit megvédelmezni a magyar állambölcseségnek évszázadokon keresztül a legmagasabb feladata volt:az állami önál­lóság,mely ki van ugyan már törülve a tör­vénykönyvünkből, de hála az égnek, ele­venen él a magyar nemzet millióinak keblében. Sennyey ide intézte támadását, a szűz magyar szellem megváltoztatására irá­nyozta szavait, — és tette azt oly ügye­sen,oly simán, hogy az első ámulat pillana­tában, melyet beszéde okozott, alig is vette észre valaki, mily veszedelmes méreg az, melyet virágbokrétába rejtve a nemzet­nek oda nyújt. Mit válaszolt Lónyay a Ghyczy idézett érvelésére? Azt,hogy nem bírja felfogni, miffanda-lelkesedést idézhetne elő a ma­gyar hadseregben a külön administráció. Hogy a mai időben nem annyira a lelke­sedés, de igen is a vezénylet, a szigorú fe­gyelem és engedelmesség a döntők a há­borúban. Egy szóval tagadta, hogy a lel­kesedésnek a hadseregben oly fontossága legyen, a­minőt annak Ghyczy tulajdo­nit s megnyugodva abban, hogy ezzel Ghyczy okoskodásának praemissáját ha­lomra döntötte, nem is törődik tovább azzal, a mit Ghyczy ez előtéteiből levon. Már, hogy Lónyay e puszta tagadással megc­áfolta-e Ghyczyt, annak eldöntését a múltak történetére, a józan észre, és a mindennapi tapasztalásra bízzuk. A­ki az egész világ történetét, a tapasztalást ta­gadja, az lehet merész ember, de ne vár­ja, hogy egyebet is elismerjünk felőle, legkevésbé pedig azt, hogy államférfi. Sennyey egészen más taktikával élt, ő egyet ért tdbiratra Thyczyvel,,hogy a"ka­tonai hadképesség elérése tekintetéből a rideg fegyelem mellett még egy erkölcsi rugó is megkivántatik. De arra figyelmezteti Ghyczyt, hogy a történelmi jogot és a legitimitás elvét már csak Magyarországon ismerik el a szabad­elvű pártok, másutt világszerte visszave­tik. Ez áramlat ellenében és az államok tömörülési processusával szemben e kér­désben egy főeszme culminál, az, hogy a magyar állam és nemzet függetlensége legfőbb biztosítékát a monarchia másik felével kötött szövetségben találja, mely hogy kielégítő és hasznos legyen, szüksé­ges azt oly attribútumokkal felruházni, melyek az állam képezetének Európa ál­lamainak családjában a nagyhatalmi ál­lást biztosítják. Erre közös hadsereg szükséges. Erős meggyőződése, úgymond, továb­bá, hogy ha a kiegyezés következtében a viszonyok állandóságot nyernek, a köz­vélemény e részbeni idegenkedése át fog változni, és akkor a közös hadsereget nem mint saját érzületünkért hozott áldozatot, hanem mint saját érdekünkben hozott ol­talmat fogjuk elismerni. A magyar kato­na nem fogja magát úgy érezni, mint egy idegen intézmény tagja, de mint a ma­gyar hűségnek, a magyar vitézségnek egyik képviselője. Hogy ez első pillanatra meglehetősen homályos szavak mit rejtenek, azt gon­dolkozó embernek nem nehéz kitalálni. Sennyey reményű, hogy a 67-ki kiegye­zés által megalkotott helyzetbe a nemzet bele fog nyugodni, megszokja azt a gon­dolatot, hogy neki a specificus magyar állami és nemzeti czélokon kívül még más czéljai is vannak. Reményű, hogy e más czélokat lassankint fölibe fogja helyezni a magyar állami és nem­zeti ús czéloknak, megszokja magát nem csak magyar honfinak, de még inkább egy „tágabb haza“ polgárának tekinteni, s az összbirodalom „nagyhatalmi állása“ bele megy csontjába, velejébe és lelkesí­teni fogja nagy dolgokra. Törs Kálmán, Országgyűlési tudósítás, Pest, oct. 9. A képviselőhöz mai ülésén Tóth Vilmos, P­ü­­­s­z­k­y Ferencz és Tisza Kálmán emel­tek szót a felirati vitában. Tisza Kálmán alább egész terjedelmében következő beszéde a túloldal szónokainak diadalmas,sikerült és hatást aratott c­áfolata volt. Pulszky beszédéről esti lapukban elmondtuk nézetünket. Tóth Vilmos beszédéről, mely esti lapunkban bő kivonatban van ismer­tetve, itt csak annyit mondunk, hogy az a vá­lasztások körül elkövetett erőszakoskodások kér­désében a kormányt épen nem tisztázta. Tott Vilmos érzékenyen és nem minden szónoki ha­tás nélkül emlegette az ellene fölhozott vádak súlyos voltát; de védekezése azokkal szemben tisztán subjectiv volt, a pártra apelláló, melyet háta mögött tudott, s melyet bárminő kérdések fedezésére is képesnek tapasztalt akárhányszor a kormány,leginkább pedig a választások kérdé­se az, a hol pro domo-érdek az igazság iránt ke­vésbé teszi részrehajlatlanokká a jobboldali ha­talmasok kedélyeit. Tóth Vilmos beszédének legnagyobb részét ez foglalta el. A beszéd má­­sik része,hol saját szavai szerint,támadni akart, hogy a folytonos támadások védelmezésében ki­­fáradtnak ne lássék — a házban nagyobb ha­tást gyakorolt ugyan, de voltaképen szintén nem rejtett magában több igazságot, mint vé­delme. Hogy a baloldal ellen van az egész in­­telligencia, azt mondhatja Bródy Zsigmond úr egy-egy jobboldali választóértekezlet bor­­nírt hallgatósága előtt, de Tóth Vilmos úr kevés bizonyítékát adja eredetiségének, kevés bizonyí­tékát egyszersmind a ma annyit emlegetett tapin­tatosságának is, ha ezt a ház előtt ismételgeti. Egyébiránt Tóth Vilmos ez által azon helyzetbe hozta magát, hogy beszéde végén azzal vádolta a baloldalt, a­mit beszédének még csak nem is elején maga követett el. Sokat beszélt Tóth Vil­mos a sajtó corrumpált voltáról is. Igaza lehet. Vannak bizony zuglapjaink, melyek a magán­élet szentélyébe tolakodnak, s hogy vannak — Tóth Vilmos úr értesülhetett Bródy Zsigmond­­tól, s hogy vannak a journalistikának olyan személyei, kik minden politikai pártot végigszol­gáltak, erre nézve is — több ifjú jobboldali kép­viselőn kívül — bő tapasztalásokat szerezhetett magának a belügyér úl a sajtóbureauban. Hogy ez így van, elismerjük, tenni keveset tehetünk róla". *Tóth Vilmos úr talán többet tehetne A képviselőhöz ülése odt. 9. Az esti lapunkban közlött tudósítás Pulszky Ferencz beszéde folyamán szakadt meg. E be­szédből közöljük még a következőket. A balkö­zép feliratának azon vádját, mintha nem minden kiadás fordíttatnék beruházásra, vissza kell uta­sítania, s annál inkább csodálnia kell, mert oly oldalról jő, a­mely pártnak egy kitűnő tagja folyton jelen van a pénzügyi bizottság ülésein. A vasúti kölcsönről tudni való, hogy az vasutak­­ra fordíttatott; a sorsolási kölcsön külön kezel­tetik ; a szabályozási munkák, az új hid meg­­tettek; e szerint semmi kétség sem forog fönn a 3-ik kölcsön hovafordítása iránt sem, s­­ a múlt folytán bizalommal viseltetik e tekintetben a kormány jövője iránt is. Az, a­mit az ellenzék a felől mond, hogy a tv.-tiszteletben a kormány­nak kell elöljárni, oly axióma, melyet szívesen magáévá tesz mindenki, de itt külön ismétlése azzal lenne egyértelmű, mintha a kor­mány nem tisztelte volna a törvényt. Ez pe­dig nem áll. Nem ad igazat az ellenzék abbeli argumentációjának , mintha a választásnál or­szágosan törvénytelenségek fordultak volna elő. Történt ilyesmi igen­is, de­­elzüllötten; nálunk a vesztegetésnek nincs hazája, mert nincsenek megvesztegethetők, abban a véleményben van, hogy nemcsak a felsőbb osztályok lehetnek rom­latlanok, de a nép is. Igaz, hogy van etetés, itatás, de ez nemzeti f­aj, hanem van egy­más is: a terrorisms­­ta kisebb pártok mindig erő­szakosabbak, a mint ez a válaszfeliratokból is kiderül. Legkevésbé erőszakos a jobboldalé (De­rültség baltelőn,­ leginkább az pedig — és ez a számok fogyása szerint fokozatos — azon párté, amely csak két képviselőből áll. (Általános de- szültség.) Ajánlja a bizottság javaslatát. (Helyes­lés jobbról.) Tisza Kálmán : T. ház! (Halljuk!) Ha le­hetne, csakis azokra felelnem, a­mik válaszfel­iratom ellen komoly érveküt felhozattak, beszé­dem igen rövid lehetne, mert ilyen érvekkel a vita folyamában alig volt szerencsém találkoz­hatni, de ily érvek helyett igen sok oldalról let­tek félreértve s félremagyarázva részint válasz­feliratomnak, részint beszédemnek egyes tételei, s a vita átment általam nem érintett sok oly kér­désre és tárgyra, a­melyekről hallgatnom nem lehet, és így, hogy rövid leszek, legjobb szándé­kom mellett sem ígérhetem.­ Mielőtt a múlt napokban történtekre reflectál­­nék, legelőször is a központi bizottság 1. előadója előadására nézve van csak két észrevételem. Az egyik arra midőn azt mondja, hogy válaszfelirati javaslatom insinuálta mint gyanút, azt, hogy a ház többsége nem törvényes, a­mit a 48-as párt felirati javaslatában szerinte férfiasan mint vádat kimond. Én hivatkozom azon beszédemre, melyet javaslatom indokolásául előadtam, hivatkozom a javaslatra magára. Állítottam, állítom, hogy történtek egyes törvénytelenségek, kormány­­t­­alommali visszaélések, de épen azt, hogy e többsége e háznak azok folytán ülne itt, nem hogy insinuálni akartam volna, de a­mint azt Simonyi J. képviselő­társam releválta is, hatá­rozottan tagadtam. Ily insinuáló szándék nem lehet, és nincs is válaszfelirati javaslatomban. (Helyeslés balfelől.) A másik a­mit meg rót­ta­­. előadó úr, az, hogy én kemény vádat emelek, m­idv.jó azt mon­dom, hogy félek, miszerint a kormány nem lesz k­­épes beváltani a trónbeszéd azon nyilatkozatát, hogy, a kölcsönök csak hasznot hajtó beruházá­sokra fordíttattak. S annak bebizonyítására, hogy ebben nincs igazságom, felhozza, hogy a kölcsönök bizonyos határozott czélokra köttettek és bizonnyal azokra is fordíttattak. Nem akarom vitatni, várjon mindenkor egészben ezen czélok­ra fordíttattak-e, vagy nem? Lehet, elhiszem hogy igen, de ugyan,hogyan lehet mondani, hogy a kölcsönök általában, nem csak azon a kölcsönöket értem, hanem általában minden­­kölcsön csak haszonhajtó beruházásokra fordittattak, midőn az 1870-iki zárszámadásoknak a főszámvevőszék által készített kivonata szerint, az állam vagyon fogyatkozás 26,282,000 forint; vájjon az ország vagyonának ily megfogyatkozása nem-e a köl­­csönvétel ? nem-e a jövő rovására elköltése a tőkevagyonnak? (Ellenmondás jobbfelöli.) És hogy lehet azt mondani, midőn nem beruházási czélokra, kincstári jegyek kibocsátására lett a ministérium felhatalmazva, s azt hiszem, bizo­nyosan nem tudom, kö­rülbelől 7 millió frt. ki is bocsáttatott és elköltetett? (Helyeslés balfelől.­ Tökéletesen áll tehát feliratom azon nyilatko­zata, hogy igen­is meglehet,hogy azon kölcsönök, melyeket itt Pulszky Ferencz I. képviselő úr is hozott, beruházásokra fordíttattak,de a kincs­tári utalványokban és a vagyon f­ogy­atkozásában egy nagy és több mint 30 millió frtnyi összeg költített el, a­mely már nem beruházásokra fordittatott Ha egyébiránt a t. előadó úr e tárgy­ban bővebb tudomást, a az ország anyagi hely­zete felöl ez irányban nagyobb fölvilágosítást kivánna, olvassa el általam igen­­. Csengery Antal képv.­urunk választóihoz tartott beszédét, (úgy van! balfelöl Pulszky kérdőleg fordul Csen­gődhez. Derültség.) És most még a mai napról az igen t. belü­gy­­minister úr beszédére kell, hogy reflectáljak. A t. minister úr legelsőbben is megtagadja azt,hogy azon általam idézett kifejezése fenyegetés akart lenni; azt mondja, az nem volt fenyegetés, az figyelmeztetés volt; épen ezt lehet mondani a falu végén felírt statáriumra is, az sem fenyege­tés, de figyelmeztetés az annak folytán bekövet­kezendő eseményekre. (Tettiés balfelől, ellen­­tmondás jobbról.) Tisztelt miniszer úr felhozza, hogy helytelen azon állításom, mintha nem a 48-iki törvény, de az ő javaslata szerint jártak volna el több tör­vényhatóságban, s felhozza, hogy ez nem tör­tént, hogy a 48-iki törvény alapján jártak el, csakhogy a törvényhatóságok egy része — mint ő mondá, vagy 30 részletes utasítást adott az összeíró küldöttségeknek, és ő ezen eljárást he­lyesli, hivatkozván arra, hogy 69-ben is volt ily eljárás; tökéletesen igaza van, csakhogy 1869-ben Halász Boldizsár képviselő úr válasz­tása épen azért semmisíttetett meg, mert Pest me­­gyének központi bizottsága utasítást adott, és épen azért a központi bizottság a költségekben elmarasztaltatok, kimondatván, hogy illetékte­len volt az utasítás, (ügy van­ balfelöl). A 69-iki praecedens tehát épen ellene bizo­nyít annak, a­mit a minister úr mondott. (He­lyeslés bal felől.­ De különben is azt mondotta a miniszer úr, hogy helyes volt utasításokat adni, helyes volt hogy telekkönyvi kivonattal kelljen a negyedtelket, adókönyvecskével az iparosnak jövedelmét bizonyítani oly czélból, hogy szava­zati jogával élhessen. Váljon ezen eszme nem az ő megbukott törvényjavaslatából vétetett-e ki ? váljon van-e ezeknek nyoma a 48-iki törvények­ben, midőn 48-ban telekkönyv még nem is léte­zett ? (Egy hang jobb felől: Igenis létezett !) — Azt gondolom, hogy 48-ban a mai értelem sze­rinti telekkönyv még sehol sem létezett Magyar­­országon. Azt követelni, hogy csak telekkönyv­vel lehessen bizonyítani a negyedtelkek birtokát, engedelmet kérek, ez oly követelés, melynek megfelelni az ország legnagyobb részében még ma is tljes lehetetlenség. (Ügy van a bal felől) Mert igen jól tudjuk, hogy telekköny­veink, ki­vált az apróbb parczellákra nézve, oly rendet­lenségben vannak, hogy a 10 is kézben is van már a birtok és mégis az eredeti tulajdonos ne­vére van írva a telekkönyvben. (Helyes és bal felől.) És ismét a­mi az adóval bizonyítást illeti, ha egy mesterember vagy tőkepénzes kibúvik azon adóbeli kötelezettsége az, melylyel az állam irányában tartozik, kibúvik azáltal, hogy vagyoni állapotját eltagadja, én az ilyen embert megbüntetendőnek és megbüntethetőnek tartom pénzügyi tekintetben; de hogy midőn eltagadja az adót, ennek az legyen a sanctiója, hogy sza­vazatától megfosztassék, ez nem volt kimondva a 48-iki törvényben, és ha különben igazolja szavazati képességét, öt szavazati jogától meg­fosztani nem lehet (Élénk helyeslés bal felöl.) Igen nagy köszönettel tartozom a minister úr­nak, hogy azon kérdéses rendeletét, melyet Bi­­har megye központi bizottságához intézett, felol­vasni méltóztatott. Semmivel nem igazolta annyi­ra állításom igazságát, mert mit mond azon rendelet, melyet ő felolvasott ? Azt mondja, hogy oda utasítja a bizottságot, hogy e tárgyban újabb végzést hozzon és vizsgálatot rendeljen. Vagyis mit teszen? (Jobbfelől: Hogy vizsgálja meg!) Azt, hogy azon végzését, melyet az iránt hozott, hogy itt vizsgálatnak helye nincs, ha­nem el kell mozdítani az illetőt, változtassa meg, mert a régi végzés megváltoztatása nélkül újabb végzést hozni nem­ lehet. (Úgy van balfelöl.) De különben a minister úr azzal védi magát, hogy igaz, ha ő bureaukrata lett volna, be kel­lett volna várnia a jegyzőkönyvet, arról tudo­mást szerezni, és azután határozni. Talán a t. minister úr is elhiszi, hogy én a bureaucratákat nem szeretem , de megengedjen, nemcsak egy tekintélyes testület, de egyes ember eljárása felett is nem a bureaucratia, de az igazság szem­pontjából nem szabad dönteni addig, míg ki nem hallgattatik. (Helyeslés balfelől.) Épen az, hogy a t. minister úr azt hiszi, vagy legalább azt mondja, hogy csak a bureaucrata követelné azt, hogy tudomást szerezzen előbb valamely testület eljárásáról mielőtt határoz,mutatja, hogy a törvényességről és igazságszeretetről minő fogalmai vannak. (Ellenmondás jobbfelől.) A t. minister úr sokat emlegeti az általános gyanúsításokat a házban, a sajtóban, a válasz­tási mozgalmak alatt, programmbeszédekben és másutt. Azt mondja, hogy ezt ő nem panasz­képen említi. Igazsága van, én sem pa­naszkodom, pedig bizony, ha ily vádak és ráfo­­gásokért valaki panaszkodni jogosulva volna, nincs e házban oly ember, kinek annyi joga len­ne, mint Bekem­, (Zaj jobbfelöl.) kire egy képvi­­selőjelölt azt fogta rá, hogy öt évig elleneztem az adó­reformot, a­mi, mint mindnyájan méltóz­­tatóak tudni, egyenes hazugság. (Úgy van­­ bal felől) csak azért, úgy­mond, mert félek, hogy alföldi jószágaimon az adó feljebb emeltetik. (Zaj jobbfelől­ ki mondta?) Programjabeszéd­­ben mondatott, nyomtatásban megjelent, el le­het olvasni. (Zaj jobb felöl.) Ilyen beszédre ne­kem válaszom csak egy van, a megvetés (Helyes­­lés balfelöl.) Különben­­ minister úr, a­mi az általános vádakat illeti, fogván alkalmam lenni azokra később felelketni, most ezen szempont­ból azokat mellőzöm Csak egyre figyelmeztetem a t. miniszer urat, arra, hogy ő megrótta az álta­lános vádakat, de kérdem, hogy ugyan ő beszé­dének nagy részében, annak vége felé mu­­tat egyebet, mint hogy általánosságban vádolta a hazai sajtót. (Ellenmondás jobbfelöl.) Nem mon­dom uraim, hogy nincsenek a sajtónak kinövé­sei, vannak, adja Isten, hogy minél előbb el­­enyészszenek, de megengedjenek, ha helytelen Önöket alappal vagy alap nélkül ■­■ majd meg­mondom később — önöket, kik itt ü­lnek, s kik e szerint magukat védhetik, általános vádakkal­­ illetni, akkor sokkal kevésbé szabad a sajtót, melynek kinövései mellett derék tettei, fattyú hajtásai mellett köztiszteletre méltó férfiai vannak de kik a házban magokat ezen a téren nem véd­hetik, annál kevésbé szabad ily általános vá­dakkal sújtani. (Úgy van­­ bal felöl). Különben t. minister úr azt mondja, hogy már annyira szokás a ministereket vádolni, hogy miniszer és vád már egészen együtt jár, és talán vád sem lehet miister nélkül, vagy minister vád nélkül. Hogy lehet vádolni olyat, ki nem minister,­­arról önök itt a házban s e házon kívül mindennap meggyőződhetnek. (Tetszés bal felől). Egyéb­iránt azt kénytelen vagyok megjegyezni, hogy a­mennyire helytelen volna, hogy minister és vád, vád és mi­nster egyet jelentsen, de épen úgy volt már példa rá, hogy ült oly ember a mi­nister padokon, kinek a vádlottak padján kel­lett volna ülni. (Felkiáltások a jobbról: hal?) Akárhányszor a világon, ki a történelmet nem ismeri, az nem fogja tudni. T. képviselő ház ! Beszédem további folyamá­ban igen sokat leszek kénytelen szavaim értel­mének helyreigazításával foglalkozni; már mind­járt a vita kezdetén Simonyi Ernő t. képviselő úr azt állította beszédemről, hogy én annak vég­ső részében lerontottam azt, amit elején állítok, vagy­is, hogy a mit elején hibáztattam, hogy ők az országgyűlés többségét törvénytelennek akar­ják kimondatni, beszédem második részében a legfényesebben igazoltam azt engedelmet kérek, ezt nem tettem, beszédem elején kimondtam­, hogy tudom, hogy vannak, történtek egyes tör­vénytelenségek, hatalommali visszaélések s más hasonló, de tagadom,hogy be lehetne bizonyítani, hogy a ház többsége ily módon választatott meg. Beszédem második részében igenis bizonyítottam és hiszem be is bizonyítom, hogy történtek ily törvénytelenségek, de egyszóval sem említem. Míg Lónyai Ha ez így lesz, akkor aztán felesleges speciális nemzeti politikát űznünk. Ha egykor beáll az az idő, a­mikor egy ki­váló politikust lelkesítő ez ideára, lelke­sedni fog az egész magyar nemzetisem is lesz az akkor aztán többé magyar nem­zet hanem lesz egy eredeti jellegéből apránkint kivetkező, pusztulásnak induló, másba olvadó néptömeg, melynek keblé­ben is végbe ment az a magát feladó, ma­gát elhagyó processus, mely törvényköny­vünkben nagy politikusaink nagyobb di­csőségére már megörökítve van. Várjon beáll-e ez az idő? Sennyey báró saját vágyait?Tátja-e cs­ak valósulóban, vagy pedig prófétai ihlettel bele­tekint jövőbe s megjósolja, hogy az az út, ami­lyen elindultunk­, a dolgok termi kényszerűsége folytán , okvetlenül vezet a bék­ét, hogy igaza van. De legyen sza­bad még azt reménylenünk, legalább­­egy­­nehányunknak, e magyar hazában, hogy nemzetünk zöme hozzájárulhatlan még annak az eszmének, mely a „jövő ma­gyarjait“ az észbirodalomért lelkesíteni, lángokra gyújtani fogja, reménylenünk, hogy a nemzet geniusa elég erős még lángpallossal állni azok elé, a­kik keble szentélyébe oly készek lennének elátani idegen isteneket.

Next