A Hon, 1872. október (10. évfolyam, 226-252. szám)

1872-10-22 / 244. szám

244. szám. X* évfolyam. Kiadó­hivatal: Ferencziek-téri 7. sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten Lázhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ......­­ írt 85 kx. 8 hónapra . 9 • •­­ • 5 n 50 n 6 hónapra • • • • • .Hu n Az esti kiadás postai különküld­éséért felü­lfitetás kavoukiut .... 30 kx. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik­­ is, mindenkor a hé első napjától fog számíttatni. MMmgBwfe5 . Reggeli kiadás. Pest, 1872. Kedd, oct. Szerkessyéni iroda, Ferencziek­ tere 7. szám. A lap szellemi részét illető mindez, köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ES KÖZGAZDÁSZAT! NAPILAP. ÍNIilDKTEHKII szintúgy mint előfizetések a kifutó­ hiva­­talba (ferencziek-texe 7. szám) küldendők. Előfizetési felhívás: 0W­ -dik évi folyamára. SlöÁssÚti éx*k : Si­étíz évre • • • lak­S ti —­ kr fzl évre . . . 11 ft — kr. Hegyed évre . . . © fi S$© kr. JJJgfr Köröp e)őSsetééi Iveket eosn kSDítsV sad-t. Slöfiaeyere * pggVö d­alvdsyokst kiírjak b*g* süni, melyek bénse&teütése fis írtig o«wk 5­. 10 fefcSA földi r'aáig tk krEt körül. A» elölt setásún: a „ü&a kiadó­ hivatala* ősim altit Peri, Isresesiek­ tare 7, sä, alá kÜldesDSk. A ííí­S kladtf-hilvatala, PEST, OCTOBER 21. Az egyenes adók budgetünkben. Ha topbudgetelőirányzat van előttünk 1868. és 1873. közti évekből. E hat évi előirányzat elég összehasonlításra való anyagot szolgáltat arra nézve, hogy anyagi fejlődésünk mértékére,adózási viszonyaink emelkedésére és kezelési költségeinkre nézve következtetéseket vonhassunk. Hogy e fontos viszonyokról világos ké­pet nyerjünk: legczélszerűbb lesz, ha előbb az egyenes adókat egyenként vesszük elő és azok 6 évi viszonyait hasonlítjuk ösz­­sze. Azután pedig összes adóink növeke­­dését és ennek megfelelő költségeink arányát vizsgáljuk. A föl­dadóra nézve következő vi­szonyok fejlődtek ki. Előirányozva volt­ a földadóból: 1868- ra: 34.850,000 forint 1869- re: 34.262,000 „ 1870 re: 34.261,000 „ 1871- re: 31.279,300 „ 1872- re: 35.902,478 „ 1873- ra: 36.194,158 „ E számokból láthatjuk, hogy a földadó­ban nagy ingadozás nincs, de nagy emel­kedés sem mutatkozik. Mert 1868. és 1873 közt az emelkedés csak 1,344,140 forint, a­mi 3%. Egy évre egy félszáza­lék emelkedés jó. A házadóra nézve más arányszá­mok mutatkoznak. A házadóból előirá­nyozva volt: 1868-ra: 5 977,000 forint 1869-re : 5.792,000, 1870-re: 6.364,000, 1871-re : 5.909,150n 1872-re : 7.190,394n 1873-ra: 7.368,252. E szerint itt úgyszólván foly­tja is az emelkedés és 1868 —1873 közt 1.391,252 forintban, tehát 18 százalékban mutatko­zik az. Ez is mutatja, hogy az adórefor­moktól szép eredményeket várhatunk. Mert miután a földadón semmi javítást nem tettünk, abban az emelkedés évenként félszázalék , addig a (habár nem a leghe­lyesebben) reformált Lázadóban minden éve 3 százalék, tehát hat-annyi­­emel­kedés esik. Igaz ugyan, hogy e hat év alatt a ház­építés gyorsan haladt, de ez csak a fővá­rosra szorítkozik: míg másfelől a­z­­ egész ország mezőgazdasága ok­vetlenül fejlődött ennek megfelelő mérv­ben. Úgy, hogy ha e különböző adóemel­­kedé­si fokot , valamint azt tekintetbe vesszük, hogy a legtöbb adóhátralék a földadóban van, bátran elmondhatjuk, hogy ez aránykülönbségnek az adótör­vény az oka. Még szebb jelenséget mutat a jövedel­mi adó. Mert ebből előirányozva volt 1868-ra: 6.500,000 forint 1869-re : 6.435,000 1870-re : 7.049,000­­­ 1871-re: 8.172,700 1872-re : 9.183,956 TI 1873-ra: 10.581,351 Az emelkedés folytonos és majdnem arányos, 1868. és 1873. közt 3.881,351 forint különbség van az az 37%. Tehát a j­övedelmi adó min­den évben emelke­dett 6­/5 százalékkal. Ez több, mint 12-szer akkora emelkedés, mint a földadóé és kétszer akkora­ emelkedés, mint a­mek­kora a házadónál van. Hogy a helyes adókulcs és czélszerű kivetési eljárás mily nagy befolyással van­ az adó­­eredményére, azt a fen­­nebbi három adó egymáshozi viszonyá­nak összehasonlítása eléggé bizonyítja; de leginkább bizonyítja ezt az, ha a jöve­delmi adó és személyes kereseti adó közti különbséget hasonlítjuk­ é és, m­ert ez adónemek egymás rokonai, és, ha mégis azt tapaszta­juk, hogy a személyes kere­seti adóból már 1868-ra­ 7.400.000 forin­tot lehet­ előirányozni és mégis 1873-ra sem lehet 7.875,893 forintnál többre szá­mítani , ebből láthatjuk, hogy ennek csak 475,893 forint emelkedése van, vagyis 6 ° L. Tehát ez adó 6 év alatt sem emelke­dett (sem aránylag, sem absolute) any­­ny­it, menynyit a jövedelmi adó egy év alatt emelkedett. Pedig ebben sem tör­tént semmi visszaesés, ennek­ eredménye is folytonosan, szabadon fejlődhetett, sem­mi v­i­s m­a­j­o­r,semmi külső befolyás fej­lődésének nem állta útját, de még sem fejlődött. Miért ? Mert helytelen k­i­vetési kulcsa van, mert„az alsóbb osztályok“-­ nak nem j­ö­ved­el­m­ét,“hanem kerese­­t­é­t kíresi és pedig nem aránylagosan, hanem valóságos fel adóképen. Nem mondható, hogy a személyes ke­reseti adó alá eső iparosok, munkások, cselédek száma, illetőleg vagyonossága nem emelkedett volna, de átka ez adónak ép úgy, mint földadónknak az, hogy nem keresi fel kellő mértékkel a jövedelmet, hanem üldözi a kisebb birtokos, illetőleg iparos vagy munkás személyes, nyers ke­resetét. Ez adót reformálnunk kell minél előbb, ezt úgy pénzügyi mint társadalmi, úgy politikai, mint nemzetgazdasági fejlődé­sünk érdeke parancsolja. Ezek egyenes adóink eredményei. Ha pedig ezek összes eredményét akarjuk megmérni, úgy fogjuk találni, hogy 1868-ra előirányzott 54,727,000 és 1873-ra előirányzott 161,819,664 fok­ közt lassú, de folytonos emelkedés van­, egyik évben. „sincs­ visszaesés és a két ív között a különbség: 7,092,654 forint, it­f az 11 százalék emelkedés. Tehát egyébre esik l5h­ető emelkedés. De hát mennyi ez adóknak költsége? Vagyis mibe kerül ez a­iátékkid­ése, be­­hajtása, és egész állami kezelése mind­addig, míg az adózó zsebből rendelteté­­sek helyére jutnak ? Ezt az egyenes adókra nézve kü­lön megmérni nem lehet. De ha össze­adjuk ezeket a fogyasztási adókkal, úgy fogjuk találni, hogy e két adónemből együtt előirányozva volt: 1868-ra: 65,450,000 forint 1873-ra: 76,368,654 „ Az emelkedés (1869. kivételével) foly­tonos és 1868—1873. közt 10,918,654 forintra vagyis 14 százalékra megy az. Ez adók rendes költségéül kell számí­tani mindazt a mi a budgetben csak ezekért fordul elő: tehát a pénzügymi­niszter költségvetésének 2­010 és 12. 13. c­ímeit. Ide tartoznak a pénzügyi igazga­tóságok és számvevő osztályok, a pénz­ügyi felügyelőségek, a kataster, központi pénztár, adóhivatalok, pénzügyőrség,jog­ügyi igazgatóság, pénzügyi törvényszé­kek és úgy, mint az egyenes és fogyasz­tási adók közvetlen kivetési és beszedési költségei. Ha e czimeket összeadjuk, úgy fogjuk találni, hogy azokra előirányoz­va volt: 1868- ra: 4,009,000 forint 1869- re: 4,248,000 1870- re: 4,800,000 1871- re: 6,215,650 1872- re: 7,174,213 „ 1873- ra: 7,260,889 „ L­atju­k»,­hogy itt,HZ. emelkedés nem­csak szakadatlan, de fokozatos is. Ugye hogy 1868. és 1873. közt 3,251,889 fo­­rint különbség van, már pedig ez 44 százalék emelkedés. Láttuk, hogy 1­868. 113 föförm­ összes adóink be­vétele 11 millióval emelkedtek, tehát 14 százalékkal. Ebből tehát következik,hogy községeink 30%-al emelkednek gyorsab­ban, mint adóink bevétele. Ez pedig azt teszi, hogy a jö­vedelem,­­emelkedéséből a költség nem hogy aránylag kevesebbet nem emészt fel, h­anem még arányla­­gosan sem nő, mert az arányon fe­lül a régióra emészt­­fel többet évenként. Ebben összpontosul adózási viszonyaink 6 évi képe, reméljük lehet felette gon­dolkozni eleget. Hegedűs Sándor: Honn tegnapi számában azon állítás föl­tűnik, hogy Lónyay Menyhért miniszerelnök önvédelmi minister fizetést is maga részére­ veszi fel. Ezen állítást kénytelen vagyok helyre­­igazítani, miután mint képviselő biztos tudo­mással bírok arról hogy Lónyay a honvé­delmi ministérium vezetéséért kü­­­lön fizetést nem húz. Az áll (és czikkíró is erre alapító állítását) hogy az 1973-ik évi előirányzatba külön honvé­delmi ministeri fizetés és lakás van felvéve. S reméljük, lesz erre honvédelmi minister is ki­vezve. — Jókai Mór. — A pénzügyi bizottságnak m.d.e. 10 órakor tartott ülésében jelen volt a pénzügy­miniszter és előterjesztést tett a pénzügyi hely­zetről a bizottságnak az előbbi ülések egyikén óhaja folytán. Az előterjesztés hosszabb időt vett igénybe, s ezért a kereskedelmi miniszter költ­ségvetésének tárgyalásába nem kezdtek még. » v á „HÓK“ TARCZA!L A jutányos „Családi könyvtár.“­ ­(Ráth Mór kiadásában.) (y. y.) Az irodalmi ismereteket és jóizlést alig teheti valami átalánosabbakká, mint oly olcsó könyvtárak, melyeknek köteteit szerényebb jö­vedelmű emberek is könnyen megszerezhetik. E czélra Angol- és Francziaországban már régibb időkben nagy társulatok alakultak, Németor­szágban pedig egyes kiadók számtalan különfé­le jutányos könyvtár nyomatása által igyekez­nek a jó könyveknek folyvást tágkört­ forgal­mat szerezni s ez által a közműveltség színvo­nalát felebb emelni. Nálunk is vannak könyv­kiadó társulatok, de vagy egyoldalúságuknál fogva nem felelnek meg a czélnak, vagy pedig a hivatásuk szerinti magasb szempontok miatt nem számíthatnak széles olvasókörre. A Szent István társulat például teljesen felekezeti irányú műveket nyomat. A „Corvina“ az olvasó­világ alsóbb rétegeit kívánná ellátni könyvekkel, ha annyira tudna menni, hogy eleintén megindított olcsó füzeteit rendszeresen bírná folytatni, de miután igen ritkán ad ki valamit s még ritkáb­ban olyat, mi egy vagy más tekintetben figye­lemreméltó lenne, ez idő szerint — a népmű­ve­­lődés előmozdítását illetőleg — alig vehető számba. A Kisfaludy-Társaság, mely évenként hatvan évet ad pártolóinak, rendesen idegen klasszikusok műfordításaival szolgál, a­mivel jelentékenyen gyarapítja ugyan irodalmunkat, de aligha szélesíti olvasó­közönségünk körét; sőt — mint tudjuk — öt-hat év óta saját párto­lóinak számát is nagyon megcsökkente az a baj, hogy a kiadványokat éveken át igen pontatlanul szállíttatá szét. A tudományos akadémia — ki­jelölt hivatásánál fogva — eddigelé csak a szakművek számát szaporíthatá, melyeknek ná­lunk ma még nincs elég olvasójuk, s csak újab­ban karolta föl ama másik kiható feladatot, hogy a tudományos ismeretek terjesztésére is népszerűen írt, eredeti és fordított könyveket adjon ki. Hogy mily sikere lesz ez új vállalko­zásnak, mely ma is még az előkészületek stá­diumában áll, a jövő mutatja meg. A­mit ezúttal elmondhatunk róla, nem egyéb, mint hogy az illető bizottság a nyomatandó könyvek első so­rozatát sok tapintattal állapíta meg, s Cartius­­ Ernő „Görögök története,“ Duncker „Az ó­kor története,“ Mill Stuart „Logikája,“ Müller Mik­sa előadásai „A nyelv történetéről,“ stb., (me­lyek sajtó alatt vannak,) mindenesetre érdekel­ni fogják a komolyabb olvasmányok kedvelőit. Ez a könyvtár azonban főleg az átalános tudo­mány ismereteinek terjesztésére készül, s ne­künk egyébre is szükségünk van, arra neveze­tesen, hogy a nemzeti irodalom jobb termékei (tudományosak és szépirodalmiak,) egyre na­gyobb térben jöhessenek forgalomba. Sajátsze­­rű, hogy a­mily lassan gyarapodik a mi eredeti irodalmunk, és oly hamar feledségbe merülnek a régebben írt munkák, még ha jók is. Ennek oka — azt hisszük, — nemcsak abban rejlik, hogy korunk egyik fölületes jellemvonása: min­dig csak sz­ájon kapni, hanem abban is, hogy kevés a vállalkozási szellem: a régibb jó irók olcsó és népies kiadására. Oly nevezetes írónk is, minő Fáy András volt, nem részesült a „nép­szerűsítés“ szerencséjében. Az ötvenes években többen érezték a régi jó irók kiadásának szük­ségét, s e végett indítá meg egy társulat a „Nemzeti könyvtárt, Zrínyi és Fakuli költői munkáival, Cserey és Szalárdy emlékirataival, stb., de — fájdalom —ez a vállalat sokkal elébb megszűnt, semmint anyagját kimeríthette volna, s így történt, hogy megünnepeltük ugyan Ka­zinczy, a nyelvreformátor emlékezetét országos lelkesedéssel, de műveit hiába keressük a könyv­­kereskedésekben. Az egyes kiadók közt Hecke­­naszt tanúsított egy időben élénk buzgalmat a régibb magyar klasszikusok kiadásában — Tol­dy Ferencz útmutatása szerint, — de a vállala­tot ő is megszüntető. Most Ráth Mór vállalkozott egy olcsó könyv­tár megindítására, neki lévén ehhez legtöbb anyagja s egyszersmind becsvágya s érdeke is. Ő — mint felhívásában mondja — sokszor halla a panaszt, hogy a könyvek nagyon drágák, s e miatt nem veszik elegen. A kiadók pedig azért nem adhatják könyveiket jutányosan, mert csak kevesen veszik. Ez egy valóságos „circulus vitio­­sus“, melyből most Ráth Mór azzal próbál ki­vergődhetni, hogy kiváló s eddig drága köny­veket olcsó népies kiadásban nyomat ki, csupán oly munkákat véve föl, melyek a magyar család minden tagjának kedélyére s értelmére nemesi­­tőleg hatnak. Ezekből aztán egy becses családi könyvtárt akar összeállítani. Vállalatának sikere annyira mindnyájunkra tartozik, hogy megérdemli a sajtó különösebb figyelmét. Ha e könyvek valóban olcsók s átalános ér­­dekűek lesznek, előbb utóbb létre­hozzák ama kívánatos eredményt,hogy sok helyről értelem és ízlésrontó silányságokat s néhol tán ponyvairo­dalmi termékeket is szorítanak ki, s ezáltal sza­porítják az olvasó közönséget s emelik az ízlést s fogékonyságot. Másfelől új forrást nyitnak oly írók számára, kik egyik másik régi sikerültebb terméküket más módon nem tudták volna már értékesíteni. Úgy vagyunk nevezetesen értesül­ve, hogy Ráth Mór már eddig is számos ré­gibb eredeti és fordított mű­ második kiadási jo­gát vette meg szerzőiktől. A családi könyvtár minden kötete külön is lesz kapható, és senki sincs kötelezve az egész­nek megvételére. A több kötetű munkák itt fele árért kaphatók meg: például „Vörösmarty min­den munkái“ 14 írt helyett 6 Írtért, Horváth Mi­hály „Magyarország függetlenségi harczának története“, (átnézett s javított kiadás) szintén 6 fr-ért, b. Eötvös „Karthausi“-ja 1 írt 20 frért, „Arany János minden költeményei“ csak öt fo­rintért. E könyvtár számára sajtó alá rendezvék s nem sokára megjelennek: Rákóczi Ferencz fejedelem „Emlékiratai a magyarországi hábo­rúról 1703-tól végéig“, közlik Ráth Károly és Thaly Kálmán ; b. Kemény Zsigmond „Széche­nyi István“-ja, új kiadás; Horváth Istvántól „Fráter György élete“ külön kötetben; továbbá „Zrínyi Ilona“, „Corvin János“ és „Hedvig királynő“ egy kötetben; Kazinczy Ferencz „Uta­zásai“ Bajza és Schedel régi kiadásában, (épp oly érdekes mint ma már ismeretlen munka.) Béla király névtelen jegyzőjének könyve a ma­gyarok tetteiről, Rogerius mester siralmas éneke, Tamás spaletoi esperestől a „Tatárjárás törté­nete,“ Kézai krónikája mind a négy Szabó Ká­roly fordításában; Keleti Károlytól a „Hazánk és népe“ javított kiadása: Laboulaye-től „Páris Amerikában;“ Macaulay „Anglia története,“ Csengery Antal fordításában, (mely jeles mű átültetését azonban folytattatni kellene, miután Csengery Csak a két első kötetet közlé belőle;) Sparks „Washington élete“, Czuczor Gergely fordításában ; Göthe „Faust“-ja, fordítá Dóczi Lajos; Petőfi Sándortól „A hóhér kötele“ regény­e az ő fordításában James „Robin Hood“-ja; Boz Dickens „Twist Driver“-je és Cooper „Utósó mohikán“-ja Gondol Dániel fordításában ; Feuil­­let két szép kis regénye: „Egy szegény ifjú tör­ténete,“ (forditá Salamon Ferencz,) s „A kis grófnő“, mely utóbbi önállólag még nem is jelent meg. E művek közt is csak jegy van: a „Faust“­­forditás , a többi olyan,mely vagy„összes müvek“ közt jelent régebben meg, vagy elfogyott, vagy pedig csak drágább kiadásban léte­zik. Az új kinyomatást és elterjesztést min­­denik megérdemli, még a Petőfi „Hóhér kötete“ is, mennyiben e gyönge és bizarr mű szintén mu­tatja a költő genialitását. Megjegyzésünk csak az, hogy e nagyon is tarkán összeváloga­tott munkák sorozatában nem lehet oly tervszerű és harmonikus beosztást csinálni,min­t a „Családi könyvtárak“ jellege kivárna. Óhajtottuk volna továbbá, hogy az első sorozatot a régi nemzeti írók új kiadása képezze, a fordításokat későbbre hagyván. Elismerjük azonban,­­hogy már magá­ban az is jelentékeny haszon, hogy közelebb egy csomó jó könyvet sokkal olcsóbban lehet majd megvenni, és pedig nem leszállított árként, fel nem adott példányok elé új czím­lapot ragasztva, hanem valóságos új kiadásokban, melyek kezes­kednek a vállalkozó­­komoly szándéka felől a „Családi könyvtár“ folytatását illetőleg. Ráth Mór ígéri, hogy ha a vállalatot pártolni fogják, akkor annak keretébe foglalandja Ka­zinczy, Kölcsey, Berzsenyi s a Kisfaludyak mun­káit, Cserey, Szalárdy, Mikes emlékiratait stb. Okunk van tehát a „családi könyvtárinak mi­nél melegebb pártolást kivánni, mert az nem kis haszon lenne, ha a régi jó magyar írók művei s hazai történetírásunk érdekes maradvá­nyai az olcsóság révén utat találnának oly körökbe is, a­hol eddig csak selejtes vásári nyomtatványok foglalták el a polczot vagy mes­tergerendát. De az olcsó ár mellett, kiadóinknak gondos­kodjak kellene a terjesztés egy másik neveze­tes tényezőjéről is , a szétszállítás könnyű voltá­ról. Az a baj, hogy nálu­nk a könyvnek nincs oly gyors s olcsó szállító eszköze, mint a hírlap­nak a posta. A könyvkereskedők száma szapo­rodott ugyan valamit az utóbbi időben, de máig is egész nagy tájak vannak nélkülük, a vásáros könyvkötők Ipádig még mindig nem akarnak tágabb tért nyitni a könyveladás üzletének, mint a­hogy azt hagyományosan átvették, csupán naptárt, énekes, imádságos könyvet és ponyva­­verseket árulva. Ennélfogva csaknem csodálni lehet, hogy a könyvkiadók ha árusok nem gyűl­tek még össze — saját érdekükben — egy oly nagy értekezletre, melyben a könyvek terjeszté­sének czélszerűbb módjait állapították volna meg, miután a postai szállítás sokba kerül és nem is hatol el mindenüvé. Az olvasó­közönséget okvetlenül nagyon meg lehetne szaporítani ná­lunk is az által, ha lennének például ambuláns könyvkereskedők, s ha — mint Francziaország­ban — még a vasutak indóházaiban is állítná­­nak egy-egy kis könyvpiaczot. A zsandárság eltörléséről. A képviselőház pénzügyi bizottsága jónak lát­ta a belügyminister költségvetésében 1873 ra is a királyhágontúli kerületben fennálló zsandár­­ságot (2. czim. Erdélyi rendőrség) 750 főnyi lét­számban 386.000 fttal megszavazni, s e költsé­get a rendkívüli rovatból a rendesbe áttenni; egyúttal javasolni fogja e bizottság a képviselő­­háznak, hogy a belügyminiszer oda utasíttassék: „tegyen előterjesztést az erdélyi rendőrség ügyé­nek törvény által való szabályozta­tás­ára vonat­kozólag, a­mely szerint vagy a törvény­hatósá­gok rendezéséről szóló törvény illető intézkedé­sei lépjenek életbe az erdélyi részekben is, vagy ha ez jelen visszonyok közt lehetséges nem len­ne törvényesíttessék a jelenleg fennálló (zsan­­dár) intézmény, vagy pedig ezen egész ügy az országos rendőrségben nyerjen kifejezést.“ A pénzügyi bizottság tagadhatatlan nagy lel­­kűséggel járt el e határozatában a belügyminis­­zer iránt, mert nagy választást engedett neki, midőn szabad tetszésére bizta, hogy a zsandár­ság intézményét a királyságon túli kerületben eltörölhesse, vagy törvény által szentesíthesse, akár mostani törvénytelen és alkotmány­ellenes állapotában fenntarthatja. Itt az a fő kérdés, hogy vájjon a belügyminis­­zer úrnak van-e szándékában a meghozott tör­vénynek érvényt szerezni, vagy nincs ? s ha van, akkor czélszerű és lehetséges-e érvényt szerezni ama törvénynek, vagy nem ? Az első kérdés iránt kevés kételyem van. A­mi a második kérdést illeti, azt hiszem, hogy a törvényhozás saját czéljával jöne ellentétbe, ha oly törvényt alkotna, a­minek alkalmazása nem czélszerű, vagy pláne lehetetlen , mert minden törvényt azért hoznak, hogy annak első­sorban az alkalmazás által érvényt szerezenek, és másod­sorban általa valami üdvös czélt elérjenek. És ha a végrehajtó hatalom a törvényhozás inten­­zióit vagy nem képes, vagy nem akarja megva­lósítani, akkor állására nem méltó, mert elejti vagy kijátszódja a törvényhozás intézkedéseit, a­­z által czélját. Nézetem szerint az 1870. XLII. t. sz. idevo­natkozó részeit czélszerűen és minden akadály nélkül ép úgy végre lehet hajtani a királyhágón­­túli kerületben, mint akár a Dunántúliban, vagy bármelyikben, — csak egy kis jó akarat kell hozzá. De én az eddigi tapasztalatok után ítélve, azt sejtem, hogy a belügyminiszer úr a pénzügyi bizottság javaslatának a legkényelme­sebb részét fogja választani, ha ez ügyben őt a képviselőház utasítani fogja, s a zsandárokat egyszerűen a nyakunkon hagyja az országos­endőrség szervezésének bizonytalan idejéig; Erészt azért, mert tán unja e törvény végre­­hajtásával bíbelődni, másrészt pedig — gondo­­— nem tartja nagyon népszerű dolog­­, a zsandárság törvényesítését javaslatba­­ni. Hogy mikor következik be a rendőrségnek számos szervezése, azt nemhogy én, de még aga a minister úr sem tudná megmondani; de ugy­e bizonytalan ideig a zsandárságot a ki­­rályhágóntúli kerületben fentartani czélszerű, alkotmányos és törvényes lenne-e ? azt röviden megkísértem vázolni. Törvényes lehet azon egy esetben,ha a belügy­­miniszer előáll és a törvényhozás által szentesítteti ez intézményt; de addig nem, valamint eddig sem volt az. Erre még egy más körülmény is világot vet, mely egyúttal bizonyítja azt is, hogy a zsandárság nem alkotmányos intézmény ha­zánkban. Ugyanis az 1870. XLII. t. sz. 53. §-ának g) pontja ezeket mondja: a főispán kinevezi „vár­megyékben, székekben,vidékekben, kerületekben az alispán meghallgatása után a csendbiztost, a várnagyot;“ ugyanezen t. ez. 58.§-ának m) pont­ja ezt mondja: az alispán „elrendeli a karhata­lom alkalmazását és felfogadja és elbocsátja a csendőröket (pandúrokat.)“ A törvény ezen világos szavainak ellenére ki­­rályhágón tul a zsandár tiszteket a bécsi közös hadügyminister nevezi ki, s a közcsendőröket neki sorozzák be,­­és ezen egész intézmény nem a megye, hanem a közös hadü­gyminister befolyása alatt van, s nem is csak kiegészítő, hanem valóságos alkatrészét képezi a közös osztrák hadseregnek; ennek fegyelmi szabályai alatt áll teljesen és minden ügykezelése németül me­gyen. De hiszen, azt felesleges is bizonyítgatni, hogy a zsandárság nálunk törvénytelen és alkotmány­­ellenes intézmény, hanem más kérdés az, hogy váljon czélszerűé ? E kérdésre elég volna azon felelet, hogy ami törvénytelen és alkotmányel­lenes, az czélszerű sem lehet, de én a mai op­­portunós világban tovább megyek, és bővebben fejtegetem e kérdést. Figyelemmel kísérlem minden évben a képvi­­selőháznak ama vitáit, melyek a költségvetések tárgyalásainál e kérdés felett folytak. Az 1871-ki költségvetésnél az egész Láz, pártkülönbség nél­kül elismerte, hogy a zsandárság „a királyhá­­gón túli törvényhatóságok autonómiájának és a Magyarországgal való egységes atributumnak nem felel meg,“ de a kormánypártról azt hozták fel, hogy miután már úgy is r­égóta folynak s most is épen folyamatban vannak a ministeri­­umnál a zsandárság átváltoztatásá­­r­a vonatkozó tanulmányok és munkálatok, azért még 1871-re meg kell szavazni a létszá­mot és költséget. — Megszavazták. Eljött az 1872-iki budget tárgyalása. A „ta­nulmányozások és munkálatok“ ekkor már pen­­sióba voltak téve, hanem más argumentumokat hallottunk. Ekkor minden kormánypárti szónok azzal állott elő, hogy hiszen a törvényhatóságok szervezésképen küszöbön van,akkor segítve lesz a bajon, hát csak még meg kell most az egyszer szavazni a zsandárkot, sőt ekkor már Szlávy miniszer úr azon tartalék üteggel is előállott, hogy a kormány s­i­e­t­ő­l­e­g be fogja terjeszteni

Next