A Hon, 1872. október (10. évfolyam, 226-252. szám)
1872-10-22 / 244. szám
244. szám. X* évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek-téri 7. sz. földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten Lázhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ...... írt 85 kx. 8 hónapra . 9 • • • 5 n 50 n 6 hónapra • • • • • .Hu n Az esti kiadás postai különküldéséért felülfitetás kavoukiut .... 30 kx. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hé első napjától fog számíttatni. MMmgBwfe5 . Reggeli kiadás. Pest, 1872. Kedd, oct. Szerkessyéni iroda, Ferencziek tere 7. szám. A lap szellemi részét illető mindez, közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ES KÖZGAZDÁSZAT! NAPILAP. ÍNIilDKTEHKII szintúgy mint előfizetések a kifutó hivatalba (ferencziek-texe 7. szám) küldendők. Előfizetési felhívás: 0W -dik évi folyamára. SlöÁssÚti éx*k : Siétíz évre • • • lakS ti — kr fzl évre . . . 11 ft — kr. Hegyed évre . . . © fi S$© kr. JJJgfr Köröp e)őSsetééi Iveket eosn kSDítsV sad-t. Slöfiaeyere * pggVö dalvdsyokst kiírjak b*g* süni, melyek bénse&teütése fis írtig o«wk 5. 10 fefcSA földi r'aáig tk krEt körül. A» elölt setásún: a „ü&a kiadó hivatala* ősim altit Peri, Isresesiek tare 7, sä, alá kÜldesDSk. A íííS kladtf-hilvatala, PEST, OCTOBER 21. Az egyenes adók budgetünkben. Ha topbudgetelőirányzat van előttünk 1868. és 1873. közti évekből. E hat évi előirányzat elég összehasonlításra való anyagot szolgáltat arra nézve, hogy anyagi fejlődésünk mértékére,adózási viszonyaink emelkedésére és kezelési költségeinkre nézve következtetéseket vonhassunk. Hogy e fontos viszonyokról világos képet nyerjünk: legczélszerűbb lesz, ha előbb az egyenes adókat egyenként vesszük elő és azok 6 évi viszonyait hasonlítjuk öszsze. Azután pedig összes adóink növekedését és ennek megfelelő költségeink arányát vizsgáljuk. A földadóra nézve következő viszonyok fejlődtek ki. Előirányozva volt a földadóból: 1868- ra: 34.850,000 forint 1869- re: 34.262,000 „ 1870 re: 34.261,000 „ 1871- re: 31.279,300 „ 1872- re: 35.902,478 „ 1873- ra: 36.194,158 „ E számokból láthatjuk, hogy a földadóban nagy ingadozás nincs, de nagy emelkedés sem mutatkozik. Mert 1868. és 1873 közt az emelkedés csak 1,344,140 forint, ami 3%. Egy évre egy félszázalék emelkedés jó. A házadóra nézve más arányszámok mutatkoznak. A házadóból előirányozva volt: 1868-ra: 5 977,000 forint 1869-re : 5.792,000, 1870-re: 6.364,000, 1871-re : 5.909,150n 1872-re : 7.190,394n 1873-ra: 7.368,252. E szerint itt úgyszólván folytja is az emelkedés és 1868 —1873 közt 1.391,252 forintban, tehát 18 százalékban mutatkozik az. Ez is mutatja, hogy az adóreformoktól szép eredményeket várhatunk. Mert miután a földadón semmi javítást nem tettünk, abban az emelkedés évenként félszázalék , addig a (habár nem a leghelyesebben) reformált Lázadóban minden éve 3 százalék, tehát hat-annyiemelkedés esik. Igaz ugyan, hogy e hat év alatt a házépítés gyorsan haladt, de ez csak a fővárosra szorítkozik: míg másfelől az egész ország mezőgazdasága okvetlenül fejlődött ennek megfelelő mérvben. Úgy, hogy ha e különböző adóemelkedési fokot , valamint azt tekintetbe vesszük, hogy a legtöbb adóhátralék a földadóban van, bátran elmondhatjuk, hogy ez aránykülönbségnek az adótörvény az oka. Még szebb jelenséget mutat a jövedelmi adó. Mert ebből előirányozva volt 1868-ra: 6.500,000 forint 1869-re : 6.435,000 1870-re : 7.049,000 1871-re: 8.172,700 1872-re : 9.183,956 TI 1873-ra: 10.581,351 Az emelkedés folytonos és majdnem arányos, 1868. és 1873. közt 3.881,351 forint különbség van az az 37%. Tehát a jövedelmi adó minden évben emelkedett 6/5 százalékkal. Ez több, mint 12-szer akkora emelkedés, mint a földadóé és kétszer akkora emelkedés, mint amekkora a házadónál van. Hogy a helyes adókulcs és czélszerű kivetési eljárás mily nagy befolyással van az adóeredményére, azt a fennebbi három adó egymáshozi viszonyának összehasonlítása eléggé bizonyítja; de leginkább bizonyítja ezt az, ha a jövedelmi adó és személyes kereseti adó közti különbséget hasonlítjuk é és, mert ez adónemek egymás rokonai, és, ha mégis azt tapasztajuk, hogy a személyes kereseti adóból már 1868-ra 7.400.000 forintot lehet előirányozni és mégis 1873-ra sem lehet 7.875,893 forintnál többre számítani , ebből láthatjuk, hogy ennek csak 475,893 forint emelkedése van, vagyis 6 ° L. Tehát ez adó 6 év alatt sem emelkedett (sem aránylag, sem absolute) anynyit, menynyit a jövedelmi adó egy év alatt emelkedett. Pedig ebben sem történt semmi visszaesés, ennek eredménye is folytonosan, szabadon fejlődhetett, semmi vis major,semmi külső befolyás fejlődésének nem állta útját, de még sem fejlődött. Miért ? Mert helytelen kivetési kulcsa van, mert„az alsóbb osztályok“- nak nem jövedelmét,“hanem keresetét kíresi és pedig nem aránylagosan, hanem valóságos fel adóképen. Nem mondható, hogy a személyes kereseti adó alá eső iparosok, munkások, cselédek száma, illetőleg vagyonossága nem emelkedett volna, de átka ez adónak ép úgy, mint földadónknak az, hogy nem keresi fel kellő mértékkel a jövedelmet, hanem üldözi a kisebb birtokos, illetőleg iparos vagy munkás személyes, nyers keresetét. Ez adót reformálnunk kell minél előbb, ezt úgy pénzügyi mint társadalmi, úgy politikai, mint nemzetgazdasági fejlődésünk érdeke parancsolja. Ezek egyenes adóink eredményei. Ha pedig ezek összes eredményét akarjuk megmérni, úgy fogjuk találni, hogy 1868-ra előirányzott 54,727,000 és 1873-ra előirányzott 161,819,664 fok közt lassú, de folytonos emelkedés van, egyik évben. „sincs visszaesés és a két ív között a különbség: 7,092,654 forint, itf az 11 százalék emelkedés. Tehát egyébre esik l5hető emelkedés. De hát mennyi ez adóknak költsége? Vagyis mibe kerül ez aiátékkidése, behajtása, és egész állami kezelése mindaddig, míg az adózó zsebből rendeltetések helyére jutnak ? Ezt az egyenes adókra nézve külön megmérni nem lehet. De ha összeadjuk ezeket a fogyasztási adókkal, úgy fogjuk találni, hogy e két adónemből együtt előirányozva volt: 1868-ra: 65,450,000 forint 1873-ra: 76,368,654 „ Az emelkedés (1869. kivételével) folytonos és 1868—1873. közt 10,918,654 forintra vagyis 14 százalékra megy az. Ez adók rendes költségéül kell számítani mindazt a mi a budgetben csak ezekért fordul elő: tehát a pénzügyminiszter költségvetésének 2010 és 12. 13. címeit. Ide tartoznak a pénzügyi igazgatóságok és számvevő osztályok, a pénzügyi felügyelőségek, a kataster, központi pénztár, adóhivatalok, pénzügyőrség,jogügyi igazgatóság, pénzügyi törvényszékek és úgy, mint az egyenes és fogyasztási adók közvetlen kivetési és beszedési költségei. Ha e czimeket összeadjuk, úgy fogjuk találni, hogy azokra előirányozva volt: 1868- ra: 4,009,000 forint 1869- re: 4,248,000 1870- re: 4,800,000 1871- re: 6,215,650 1872- re: 7,174,213 „ 1873- ra: 7,260,889 „ Latjuk»,hogy itt,HZ. emelkedés nemcsak szakadatlan, de fokozatos is. Ugye hogy 1868. és 1873. közt 3,251,889 forint különbség van, már pedig ez 44 százalék emelkedés. Láttuk, hogy 1868. 113 föförm összes adóink bevétele 11 millióval emelkedtek, tehát 14 százalékkal. Ebből tehát következik,hogy községeink 30%-al emelkednek gyorsabban, mint adóink bevétele. Ez pedig azt teszi, hogy a jövedelem,emelkedéséből a költség nem hogy aránylag kevesebbet nem emészt fel, hanem még aránylagosan sem nő, mert az arányon felül a régióra emésztfel többet évenként. Ebben összpontosul adózási viszonyaink 6 évi képe, reméljük lehet felette gondolkozni eleget. Hegedűs Sándor: Honn tegnapi számában azon állítás föltűnik, hogy Lónyay Menyhért miniszerelnök önvédelmi minister fizetést is maga részére veszi fel. Ezen állítást kénytelen vagyok helyreigazítani, miután mint képviselő biztos tudomással bírok arról hogy Lónyay a honvédelmi ministérium vezetéséért külön fizetést nem húz. Az áll (és czikkíró is erre alapító állítását) hogy az 1973-ik évi előirányzatba külön honvédelmi ministeri fizetés és lakás van felvéve. S reméljük, lesz erre honvédelmi minister is kivezve. — Jókai Mór. — A pénzügyi bizottságnak m.d.e. 10 órakor tartott ülésében jelen volt a pénzügyminiszter és előterjesztést tett a pénzügyi helyzetről a bizottságnak az előbbi ülések egyikén óhaja folytán. Az előterjesztés hosszabb időt vett igénybe, s ezért a kereskedelmi miniszter költségvetésének tárgyalásába nem kezdtek még. » v á „HÓK“ TARCZA!L A jutányos „Családi könyvtár.“ (Ráth Mór kiadásában.) (y. y.) Az irodalmi ismereteket és jóizlést alig teheti valami átalánosabbakká, mint oly olcsó könyvtárak, melyeknek köteteit szerényebb jövedelmű emberek is könnyen megszerezhetik. E czélra Angol- és Francziaországban már régibb időkben nagy társulatok alakultak, Németországban pedig egyes kiadók számtalan különféle jutányos könyvtár nyomatása által igyekeznek a jó könyveknek folyvást tágkört forgalmat szerezni s ez által a közműveltség színvonalát felebb emelni. Nálunk is vannak könyvkiadó társulatok, de vagy egyoldalúságuknál fogva nem felelnek meg a czélnak, vagy pedig a hivatásuk szerinti magasb szempontok miatt nem számíthatnak széles olvasókörre. A Szent István társulat például teljesen felekezeti irányú műveket nyomat. A „Corvina“ az olvasóvilág alsóbb rétegeit kívánná ellátni könyvekkel, ha annyira tudna menni, hogy eleintén megindított olcsó füzeteit rendszeresen bírná folytatni, de miután igen ritkán ad ki valamit s még ritkábban olyat, mi egy vagy más tekintetben figyelemreméltó lenne, ez idő szerint — a népművelődés előmozdítását illetőleg — alig vehető számba. A Kisfaludy-Társaság, mely évenként hatvan évet ad pártolóinak, rendesen idegen klasszikusok műfordításaival szolgál, amivel jelentékenyen gyarapítja ugyan irodalmunkat, de aligha szélesíti olvasóközönségünk körét; sőt — mint tudjuk — öt-hat év óta saját pártolóinak számát is nagyon megcsökkente az a baj, hogy a kiadványokat éveken át igen pontatlanul szállíttatá szét. A tudományos akadémia — kijelölt hivatásánál fogva — eddigelé csak a szakművek számát szaporíthatá, melyeknek nálunk ma még nincs elég olvasójuk, s csak újabban karolta föl ama másik kiható feladatot, hogy a tudományos ismeretek terjesztésére is népszerűen írt, eredeti és fordított könyveket adjon ki. Hogy mily sikere lesz ez új vállalkozásnak, mely ma is még az előkészületek stádiumában áll, a jövő mutatja meg. Amit ezúttal elmondhatunk róla, nem egyéb, mint hogy az illető bizottság a nyomatandó könyvek első sorozatát sok tapintattal állapíta meg, s Cartius Ernő „Görögök története,“ Duncker „Az ókor története,“ Mill Stuart „Logikája,“ Müller Miksa előadásai „A nyelv történetéről,“ stb., (melyek sajtó alatt vannak,) mindenesetre érdekelni fogják a komolyabb olvasmányok kedvelőit. Ez a könyvtár azonban főleg az átalános tudomány ismereteinek terjesztésére készül, s nekünk egyébre is szükségünk van, arra nevezetesen, hogy a nemzeti irodalom jobb termékei (tudományosak és szépirodalmiak,) egyre nagyobb térben jöhessenek forgalomba. Sajátszerű, hogy amily lassan gyarapodik a mi eredeti irodalmunk, és oly hamar feledségbe merülnek a régebben írt munkák, még ha jók is. Ennek oka — azt hisszük, — nemcsak abban rejlik, hogy korunk egyik fölületes jellemvonása: mindig csak szájon kapni, hanem abban is, hogy kevés a vállalkozási szellem: a régibb jó irók olcsó és népies kiadására. Oly nevezetes írónk is, minő Fáy András volt, nem részesült a „népszerűsítés“ szerencséjében. Az ötvenes években többen érezték a régi jó irók kiadásának szükségét, s e végett indítá meg egy társulat a „Nemzeti könyvtárt, Zrínyi és Fakuli költői munkáival, Cserey és Szalárdy emlékirataival, stb., de — fájdalom —ez a vállalat sokkal elébb megszűnt, semmint anyagját kimeríthette volna, s így történt, hogy megünnepeltük ugyan Kazinczy, a nyelvreformátor emlékezetét országos lelkesedéssel, de műveit hiába keressük a könyvkereskedésekben. Az egyes kiadók közt Heckenaszt tanúsított egy időben élénk buzgalmat a régibb magyar klasszikusok kiadásában — Toldy Ferencz útmutatása szerint, — de a vállalatot ő is megszüntető. Most Ráth Mór vállalkozott egy olcsó könyvtár megindítására, neki lévén ehhez legtöbb anyagja s egyszersmind becsvágya s érdeke is. Ő — mint felhívásában mondja — sokszor halla a panaszt, hogy a könyvek nagyon drágák, s e miatt nem veszik elegen. A kiadók pedig azért nem adhatják könyveiket jutányosan, mert csak kevesen veszik. Ez egy valóságos „circulus vitiosus“, melyből most Ráth Mór azzal próbál kivergődhetni, hogy kiváló s eddig drága könyveket olcsó népies kiadásban nyomat ki, csupán oly munkákat véve föl, melyek a magyar család minden tagjának kedélyére s értelmére nemesitőleg hatnak. Ezekből aztán egy becses családi könyvtárt akar összeállítani. Vállalatának sikere annyira mindnyájunkra tartozik, hogy megérdemli a sajtó különösebb figyelmét. Ha e könyvek valóban olcsók s átalános érdekűek lesznek, előbb utóbb létrehozzák ama kívánatos eredményt,hogy sok helyről értelem és ízlésrontó silányságokat s néhol tán ponyvairodalmi termékeket is szorítanak ki, s ezáltal szaporítják az olvasó közönséget s emelik az ízlést s fogékonyságot. Másfelől új forrást nyitnak oly írók számára, kik egyik másik régi sikerültebb terméküket más módon nem tudták volna már értékesíteni. Úgy vagyunk nevezetesen értesülve, hogy Ráth Mór már eddig is számos régibb eredeti és fordított mű második kiadási jogát vette meg szerzőiktől. A családi könyvtár minden kötete külön is lesz kapható, és senki sincs kötelezve az egésznek megvételére. A több kötetű munkák itt fele árért kaphatók meg: például „Vörösmarty minden munkái“ 14 írt helyett 6 Írtért, Horváth Mihály „Magyarország függetlenségi harczának története“, (átnézett s javított kiadás) szintén 6 fr-ért, b. Eötvös „Karthausi“-ja 1 írt 20 frért, „Arany János minden költeményei“ csak öt forintért. E könyvtár számára sajtó alá rendezvék s nem sokára megjelennek: Rákóczi Ferencz fejedelem „Emlékiratai a magyarországi háborúról 1703-tól végéig“, közlik Ráth Károly és Thaly Kálmán ; b. Kemény Zsigmond „Széchenyi István“-ja, új kiadás; Horváth Istvántól „Fráter György élete“ külön kötetben; továbbá „Zrínyi Ilona“, „Corvin János“ és „Hedvig királynő“ egy kötetben; Kazinczy Ferencz „Utazásai“ Bajza és Schedel régi kiadásában, (épp oly érdekes mint ma már ismeretlen munka.) Béla király névtelen jegyzőjének könyve a magyarok tetteiről, Rogerius mester siralmas éneke, Tamás spaletoi esperestől a „Tatárjárás története,“ Kézai krónikája mind a négy Szabó Károly fordításában; Keleti Károlytól a „Hazánk és népe“ javított kiadása: Laboulaye-től „Páris Amerikában;“ Macaulay „Anglia története,“ Csengery Antal fordításában, (mely jeles mű átültetését azonban folytattatni kellene, miután Csengery Csak a két első kötetet közlé belőle;) Sparks „Washington élete“, Czuczor Gergely fordításában ; Göthe „Faust“-ja, fordítá Dóczi Lajos; Petőfi Sándortól „A hóhér kötele“ regénye az ő fordításában James „Robin Hood“-ja; Boz Dickens „Twist Driver“-je és Cooper „Utósó mohikán“-ja Gondol Dániel fordításában ; Feuillet két szép kis regénye: „Egy szegény ifjú története,“ (forditá Salamon Ferencz,) s „A kis grófnő“, mely utóbbi önállólag még nem is jelent meg. E művek közt is csak jegy van: a „Faust“forditás , a többi olyan,mely vagy„összes müvek“ közt jelent régebben meg, vagy elfogyott, vagy pedig csak drágább kiadásban létezik. Az új kinyomatást és elterjesztést mindenik megérdemli, még a Petőfi „Hóhér kötete“ is, mennyiben e gyönge és bizarr mű szintén mutatja a költő genialitását. Megjegyzésünk csak az, hogy e nagyon is tarkán összeválogatott munkák sorozatában nem lehet oly tervszerű és harmonikus beosztást csinálni,mint a „Családi könyvtárak“ jellege kivárna. Óhajtottuk volna továbbá, hogy az első sorozatot a régi nemzeti írók új kiadása képezze, a fordításokat későbbre hagyván. Elismerjük azonban,hogy már magában az is jelentékeny haszon, hogy közelebb egy csomó jó könyvet sokkal olcsóbban lehet majd megvenni, és pedig nem leszállított árként, fel nem adott példányok elé új czímlapot ragasztva, hanem valóságos új kiadásokban, melyek kezeskednek a vállalkozókomoly szándéka felől a „Családi könyvtár“ folytatását illetőleg. Ráth Mór ígéri, hogy ha a vállalatot pártolni fogják, akkor annak keretébe foglalandja Kazinczy, Kölcsey, Berzsenyi s a Kisfaludyak munkáit, Cserey, Szalárdy, Mikes emlékiratait stb. Okunk van tehát a „családi könyvtárinak minél melegebb pártolást kivánni, mert az nem kis haszon lenne, ha a régi jó magyar írók művei s hazai történetírásunk érdekes maradványai az olcsóság révén utat találnának oly körökbe is, ahol eddig csak selejtes vásári nyomtatványok foglalták el a polczot vagy mestergerendát. De az olcsó ár mellett, kiadóinknak gondoskodjak kellene a terjesztés egy másik nevezetes tényezőjéről is , a szétszállítás könnyű voltáról. Az a baj, hogy nálunk a könyvnek nincs oly gyors s olcsó szállító eszköze, mint a hírlapnak a posta. A könyvkereskedők száma szaporodott ugyan valamit az utóbbi időben, de máig is egész nagy tájak vannak nélkülük, a vásáros könyvkötők Ipádig még mindig nem akarnak tágabb tért nyitni a könyveladás üzletének, mint ahogy azt hagyományosan átvették, csupán naptárt, énekes, imádságos könyvet és ponyvaverseket árulva. Ennélfogva csaknem csodálni lehet, hogy a könyvkiadók ha árusok nem gyűltek még össze — saját érdekükben — egy oly nagy értekezletre, melyben a könyvek terjesztésének czélszerűbb módjait állapították volna meg, miután a postai szállítás sokba kerül és nem is hatol el mindenüvé. Az olvasóközönséget okvetlenül nagyon meg lehetne szaporítani nálunk is az által, ha lennének például ambuláns könyvkereskedők, s ha — mint Francziaországban — még a vasutak indóházaiban is állítnának egy-egy kis könyvpiaczot. A zsandárság eltörléséről. A képviselőház pénzügyi bizottsága jónak látta a belügyminister költségvetésében 1873 ra is a királyhágontúli kerületben fennálló zsandárságot (2. czim. Erdélyi rendőrség) 750 főnyi létszámban 386.000 fttal megszavazni, s e költséget a rendkívüli rovatból a rendesbe áttenni; egyúttal javasolni fogja e bizottság a képviselőháznak, hogy a belügyminiszer oda utasíttassék: „tegyen előterjesztést az erdélyi rendőrség ügyének törvény által való szabályoztatására vonatkozólag, amely szerint vagy a törvényhatóságok rendezéséről szóló törvény illető intézkedései lépjenek életbe az erdélyi részekben is, vagy ha ez jelen visszonyok közt lehetséges nem lenne törvényesíttessék a jelenleg fennálló (zsandár) intézmény, vagy pedig ezen egész ügy az országos rendőrségben nyerjen kifejezést.“ A pénzügyi bizottság tagadhatatlan nagy lelkűséggel járt el e határozatában a belügyminiszer iránt, mert nagy választást engedett neki, midőn szabad tetszésére bizta, hogy a zsandárság intézményét a királyságon túli kerületben eltörölhesse, vagy törvény által szentesíthesse, akár mostani törvénytelen és alkotmányellenes állapotában fenntarthatja. Itt az a fő kérdés, hogy vájjon a belügyminiszer úrnak van-e szándékában a meghozott törvénynek érvényt szerezni, vagy nincs ? s ha van, akkor czélszerű és lehetséges-e érvényt szerezni ama törvénynek, vagy nem ? Az első kérdés iránt kevés kételyem van. Ami a második kérdést illeti, azt hiszem, hogy a törvényhozás saját czéljával jöne ellentétbe, ha oly törvényt alkotna, aminek alkalmazása nem czélszerű, vagy pláne lehetetlen , mert minden törvényt azért hoznak, hogy annak elsősorban az alkalmazás által érvényt szerezenek, és másodsorban általa valami üdvös czélt elérjenek. És ha a végrehajtó hatalom a törvényhozás intenzióit vagy nem képes, vagy nem akarja megvalósítani, akkor állására nem méltó, mert elejti vagy kijátszódja a törvényhozás intézkedéseit, az által czélját. Nézetem szerint az 1870. XLII. t. sz. idevonatkozó részeit czélszerűen és minden akadály nélkül ép úgy végre lehet hajtani a királyhágóntúli kerületben, mint akár a Dunántúliban, vagy bármelyikben, — csak egy kis jó akarat kell hozzá. De én az eddigi tapasztalatok után ítélve, azt sejtem, hogy a belügyminiszer úr a pénzügyi bizottság javaslatának a legkényelmesebb részét fogja választani, ha ez ügyben őt a képviselőház utasítani fogja, s a zsandárokat egyszerűen a nyakunkon hagyja az országosendőrség szervezésének bizonytalan idejéig; Erészt azért, mert tán unja e törvény végrehajtásával bíbelődni, másrészt pedig — gondo— nem tartja nagyon népszerű dolog, a zsandárság törvényesítését javaslatbani. Hogy mikor következik be a rendőrségnek számos szervezése, azt nemhogy én, de még aga a minister úr sem tudná megmondani; de ugye bizonytalan ideig a zsandárságot a királyhágóntúli kerületben fentartani czélszerű, alkotmányos és törvényes lenne-e ? azt röviden megkísértem vázolni. Törvényes lehet azon egy esetben,ha a belügyminiszer előáll és a törvényhozás által szentesítteti ez intézményt; de addig nem, valamint eddig sem volt az. Erre még egy más körülmény is világot vet, mely egyúttal bizonyítja azt is, hogy a zsandárság nem alkotmányos intézmény hazánkban. Ugyanis az 1870. XLII. t. sz. 53. §-ának g) pontja ezeket mondja: a főispán kinevezi „vármegyékben, székekben,vidékekben, kerületekben az alispán meghallgatása után a csendbiztost, a várnagyot;“ ugyanezen t. ez. 58.§-ának m) pontja ezt mondja: az alispán „elrendeli a karhatalom alkalmazását és felfogadja és elbocsátja a csendőröket (pandúrokat.)“ A törvény ezen világos szavainak ellenére királyhágón tul a zsandár tiszteket a bécsi közös hadügyminister nevezi ki, s a közcsendőröket neki sorozzák be,és ezen egész intézmény nem a megye, hanem a közös hadügyminister befolyása alatt van, s nem is csak kiegészítő, hanem valóságos alkatrészét képezi a közös osztrák hadseregnek; ennek fegyelmi szabályai alatt áll teljesen és minden ügykezelése németül megyen. De hiszen, azt felesleges is bizonyítgatni, hogy a zsandárság nálunk törvénytelen és alkotmányellenes intézmény, hanem más kérdés az, hogy váljon czélszerűé ? E kérdésre elég volna azon felelet, hogy ami törvénytelen és alkotmányellenes, az czélszerű sem lehet, de én a mai opportunós világban tovább megyek, és bővebben fejtegetem e kérdést. Figyelemmel kísérlem minden évben a képviselőháznak ama vitáit, melyek a költségvetések tárgyalásainál e kérdés felett folytak. Az 1871-ki költségvetésnél az egész Láz, pártkülönbség nélkül elismerte, hogy a zsandárság „a királyhágón túli törvényhatóságok autonómiájának és a Magyarországgal való egységes atributumnak nem felel meg,“ de a kormánypártról azt hozták fel, hogy miután már úgy is régóta folynak s most is épen folyamatban vannak a ministeriumnál a zsandárság átváltoztatására vonatkozó tanulmányok és munkálatok, azért még 1871-re meg kell szavazni a létszámot és költséget. — Megszavazták. Eljött az 1872-iki budget tárgyalása. A „tanulmányozások és munkálatok“ ekkor már pensióba voltak téve, hanem más argumentumokat hallottunk. Ekkor minden kormánypárti szónok azzal állott elő, hogy hiszen a törvényhatóságok szervezésképen küszöbön van,akkor segítve lesz a bajon, hát csak még meg kell most az egyszer szavazni a zsandárkot, sőt ekkor már Szlávy miniszer úr azon tartalék üteggel is előállott, hogy a kormány sietőleg be fogja terjeszteni