A Hon, 1872. december (10. évfolyam, 278-301. szám)

1872-12-03 / 279. szám

5­1*^79. szám. X. évfolyam. reggeli kiadás. Pest, 1872. Kedd, dec. 3. Kiadó-hivatal: Ferenczie??-tm 1. ti. 1KídKlni Előfizetési díj ? Postán küldve, vagy Bud­ap­aton stirke« hordva reggeli ét »«ti kiadás agyan: 1 hónapra 3 Yrt '!5 hr. 8 hónapra ...... a n 50 . * hónapra . • . . • .11. — . A. esti kiadás postai hi­linküMísóért felü­lfizeté. h* ronkidt . . . . 10 ia. Az előfizetés a* év folytán minden hónapba, megkezdhető, • ennek bármily i­sj.!.r. történik U, mindenkor « hó »-leít n.pjitól (eg erími-UntH. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! NAPILAP. mdémMmBKSSS89& MieiliHitéal Írod». Ferencziek­ tere 7. szám. a lap szellemi részét illető minte» kl» hmény « szerkesztőséghe* intésendö. Miu fentetlen levelek csak ismert kesektifl rejf»:it*te*k «I - Kéeiratok nem adatnak viss*» JSIIUBETJBSEia te m’. •. ráfizetét. h a kiadó-hlTB* «r¡­ocueh­t«r~ 1.­­«4in) küldendők. w#.s' \ Előfizetési felhívás. „A H 0 Nu 31 ~dik évi folyamára. alóh­itM irate: SSpam évre . . Sa H - ki. P' el évre , t 1 ft — kr. negyedí. évre r. S ft fisát kr. KtÜÖU ív ifi rí r.rre kSlábok e i­l.‡* A utat.нj4■ i’-iit kA-jäk hww teAl-.-i, welye^ bórjin te.-já v íw fittig mk 5 í .• tV. í: fsíhi tív krb».ks-SL .fi-, dlES (*.-t-fea;. h IM-Hnte!»* eaiin is-; t P«jt A-r-títí-shiak-tar® vs aló kUMSk, A MOS hiadas-lil v » A jor TA&CZálJL 2090 közkönyvtár egy kis államban. (y. y.) l)r. Heitz Ernő ez évben a svájczi statis­­tikai társulat adatai nyomán érdekes munkát adott ki — franczia és német nyelven — „Svájcz nyilvános könyvtárai 1868 ban“ czimen. A számok, melyeket fölmutat, nagyobb dicső­ségére válnak e kis köztársaságnak, mint ha akármily fényes csatákat nyert volna. Maga a nagy Németország is, noha oly virágzó könyv­­piacra s oly nagy olvasó közönsége van, e könyv­vel szemben kénytelen elismerni, hogy köz­könyvtárak tekintetében jóval hátrább áll. Hát még a roppant területű Oroszország s a régi műveltségű Olaszország! És hát még mi, hol a főváros is csak ez évben gondolt rá először, hogy közkönyvtárat kellene alapítnia, s hol a vidéki nagyobb városok közül újabban csak Temesvár foglalkozik hasonló tervvel! Svájczban valódi hangyaszorgalommal hozták létre, részben már századok előtt, a nyilvános könyvtárak betűkincseit, korán érezve, hogy a népjellem, műveltség és gondolkozás erősítésére alig van ezeknél hatalmasb tényező. És lett is láttatja. Az iskolák tömvék, a fogházak megle­hetősen üresek; fényűzés nem rontja a családo­kat; a társaskörök eszmékkel, jótékony ügyek­kel és nem pletykával foglalkoznak; a téboly és öngyilkosság statistikája lehetőleg kedvező, ko­molyság, közszemérem és becsület uralkodnak a társadalomban. Nincs pompázó élet, de van jólét; nincs világérdekű zaj, de van folytonos idvös munkásság; nincs regényes nagyvilág, le van elégültség. Szóval, Svajcz egy jó példa arra, hogy a műveltségnek és czivilizácziónak sem okvetlen kísérői a modern romlottság és csiszolt vétkek, s a materialistikus irányok kö­­zepett is meg lehet óvni a polgári, köztársasági igényeket. S e példaadó eredmény létrejöttében bizonyára igen nagy része van a közkönyvtárak nagy számának. Már czikkünk czime is mutatja: Svájczban 1868-ban már 2090 közkönyvtár volt, m­íg a déli szomszédban fekvő nagy Olaszország, melynek már a középkorban volt Danteja, ugyanekkor nem mutathatott fel többet 210-nél. Zürich-kan­­tonban magában 267 van, tehát 32 négyszög mértföldön 57-tel több, mint az 5800 négyszög mértföldnyi olasz királyságban. Zürich-kanton nyilvános könyvtáraiban négy év előtt 311,766 kötet volt, s ezekből abban az évben 130,444-et használtak. Zürich után mindjárt Aargau­­kanton következik 254 könyvtárral, s Waadt­land (Tays de Wattel) 253-mal. Bern-kantonban 228 van, Solothurnban 177, St. Gallenben 138, Neufchatelben 96, Luzernben pedig 95. Sajátsá­gos, hogy legkevesebb található az ős­kantonok­ban. Appenzel-Inner-Rhoden mindössze is csak hármat bír felmutatni. Valamennyi, a közönség előtt nyitva álló Svájcai könyvtárban 1868-ban nem kevesebb, mint 2,490,312 kötet volt, s ezek­ből 1,103,135 talált olvasóra. (Tehát nem csak van könyv, hanem használják is eléggé.) Az évi költség összesen 283,794 francra ment. A köztársaság német része nem igen szárnyal­ja túl a franczia Svájczot, hol a lakosság túlnyo­mó része református s nagyon szeret olv­asni s műveli magát. A német Svájez 1566 könyvtára közül minden 1208 lakosra esik egy; a franczia Svájez 512-je közül szintén 1274-re jut egy, a­mi igen jelentéktelen különbség.Az olasz Svájcz­ban már kedvezőtlenebb az arány. Ott a 22 könyvtár közül 5620 lakosra esik egy. A 15 régi kantonban 1290 könyvtár létezik, s így 1347 la­kosra jut egy , mig a hét új kantonban (melyek 1815-ben emeltettek kantoni rangra,) 800 nyil­vános könyvgyűjteményből 1141 lakosra egy. Baselben, hol Svájcz legrégibb főiskolája létezik, 390 kötet jut száz lakosra, Genfben 252, Obwal­denben pedig 209 kötet. Ez az Obwalden félkan­­ton, mely Nidwaldennel együtt képezi Unterwal­­dent, menti meg sajátlag könyvtári tekintetben az őskantonok becsületét. Megjegyzendő, hogy a 2090 könyvgyűjtemény közt igen sok a nép és ifjúsági könyvtár. Sőt ezek az összes számnak négy­ötödét képezik. Továbbá, a könyvtárak nagyobb része az újabb idők vívmánya. Vannak azonban épp oly kitű­nően tudományos, mint régi gyűjtemények is Kettőnek eredete Krisztus után ezredik évből való. Ezek a Mária-Einsiedeln és St. Gallen zár­da könyvtárai.Ötöt 1001 és 1500 közt alapítottak, tizenhetet a 16-ik században, huszát a 17 ben, negyvenkettőt a tizennyolczadikban, negyven­ötöt 1801 és 1810 közt. A könyvtárügy az­tán 1821 óta kapott rendkívül gyors és szé­lesedő lendületet. 1840-ig 285 új könyvtár léte­sült; 1850-ig ismét 322; 1860-ig 427 ; 1870-ig 6 í1; mig 170-nek keletkezési ideje nincs tudva. És ama négy év óta is, midőn a könyvtár-statis­­tika adatait utószor gyűrték össze, számos uj könyvintézet lépett életbe. Maga dr. Heitz 84 oly könyvtárt vett föl munkájába, melyekről a sta­­tistikai társulat iratai közt nem voltak adatok. Annak, hogy ötven év óta a könyvtárügy oly meglepően nagy arányokat ölte,­­egyik fő oka a népszerű irodalom tömeges terme­lése. Ebből látszik, hogy mily üdvösen, mily kihatólag működik az oly iró, ki ismereteit nép­szerű modorban tudja hirdetni. Az ily iró töme­geknek világit, mig a pedáns tudós, a száraz akadémikus, bírjon bár a tudomány egész hal­mazával, véka alá rejtett mécs marad, vagy legfölebb kis körök lumene. Egyébiránt Svájczban 1821 óta a magas, szak­mailag rendezett könyvtárak kötetmennyisége is nagyon megszaporodott. Zürich városának különféle könyvtárai 1868- ban több mint kétszáz­ezer kötetet foglaltak ma­gukban, ezek közt az 1629-ben keletkezett városi könyvtár maga százezerből állt; a szövetségi polytechnikumé (1855-ben alapitva), 11,685-ből; a kántori tanítóképezdéé 40,000-ből; a termé­szetvizsgáló társaságé (1740-ben alapitva) 15,000 ből; az orvosi könyvtár 12,000-ből; a jogtudo­mányi 6000-ből; a régészeti társulaté pedig 4000-ből. — A nagyobb gyűjtemények közé tartozik még az 1460-ban létesített baseli „köz­könyvtár“ 94,000 kötettel, a luzerni kanton­könyvtár 75,000-el s az aargaui 60,000-el. — Dr. Heitz munkája kiterjedt a svájczi hírlap­­ügyre is. Ez — mint mondja — 40 év óta kolos­szális lendületet kapott.Bernoville adatai szerint: Svájczban 1828-bam mindössze 29 hirlap jelent meg, köztük kettő hetenkint kétszer, tizenhat he­­tenkint egyszer, egy kétszer bavonkint, négy egyszer bavonkint, egy évenként­ csak egyszer. Az ős kantonoknak (Svyz, Ori­jf és Unterwaldennek,­ Glarus, Freiburg, Solothurn, Wallis és Neien­­burgnak egy lapjuk sem volt. S ime, 1870-ben már csak politikai lap 227 jelent meg, köztük 44 legalább is hatszor hetenkint, továbbá 29 hi­vatalos közlöny, 33 hittani s vallásirodalmi, 25 nemzetgazdászati, 5 tanodai, 5 katonai, 3 jog­tani, 2 orvosi és gyógyszerészi, 7 vegyes tudo­mányi, 16 gazdasági és erdészeti folyóirat, 23 mulattató, 12 divatlap s 20 hirdetési és ide­gen közlöny. A Brajczi posta 1851-ben a la­pokból 7,508,985 példányt szállított belföldre és Németországba, 1861-ben már 17,485,178-at, 1870-ben pedig 30,874,065 példányt. Mily óriási növekedés! Hát még mennyi külföldi franczia, német, olasz, angol, belga, amerikai, sőt spanyol lap jár e kis köztársaság területére ? A baseli főpostahivatal kimutatása szerint ezek száma is százezerekre megy. íme így és ennyit olvas e kis állam, és­ bizonyá­­ra haszonnal olvas. Műveltsége képezvén főbüs­­keségét, lakosai hozzá szoknak komoly dolgok­kal, nem pedig ép oly költséges,­ mint üres hasz­­talanságokkal foglalkozni. Ennek köszönheti, hogy a férfi jellem és női erény sehol sem álla­nak magasabb lábon. A mily egészséges hegyei közt a jég, olyan a lélek, a kedély is. Henyélő, ingyenélő alig van lakosai közt; nagy botrányok, gyalázatos pörük hire nem kerül onnan a bla­­ziliak mulattatására. S mindezt nem a vérmér­­sékle­nek köszönheti, mert hiszen népe — tudva­levőleg — vegyesen német, franczia és olasz, hanem annak, hogy okosan és komolyan neveli magát. A számadatok, melyeket fönebb idéztünk, eszünkbe juttatják, hogy nálunk is igen czélsze­­rű volna egy nagy könyvtári statistikát állítani össze, hogy ismerjük meg a hazánkban levő könyvgyűjtemények kincseinek mennyiségét. At­tól alig lehetne tartanunk, hogy nem kerülne ki tekintélyes összeg, mert az egyházak, központi intézetek, nagyobb iskolák jelentékeny s rész­ben régi keletű könyvtárakkal bírnak. Hanem a nép és ifjúsági könyvtárak száma bizonyára cse­kély lenne, bár utóbbi időben itt-ott az ön­képző körök, ifjúsági segélyegyletek dicsérendő könyvtáralapítási buzgalmat tanúsítottak s tisz­tességes gyarapodást is mutathatnak föl. Ala­kultak n­elylyel-közzel népkönyvtárak is. Mindez azonban az ország területéhez s a lakosság szám­arányához mérve igen kevés. A társas és tudo­mányos körök a központban szintén mutathatnak föl nevezetesen gyarapodó könyvgyűjteménye­ket, például a természettudományi társulat s a kereskedő ifjak egylete, stb. Az úgynevezett „nemzeti kaszinó”nak is nagy és díszes könyv­tára van, mely évtizedek óta gyarapszik,­­ hanem olvasója igen kevés. Általában könyvtári statistikánknak nem a könyvmennyiség, hanem alkalmasint a használat rovata képez­né szomorú oldalát. Sejthetjük ezt onnan is, hogy a múzeum, mely egyedül ad ki havi sta­tistikát, képtárban, régiségtárban, állatgyűjte­­ményben mindig sok látogatót, de a könyvtár­ban csak kevés olvasót képes kimutatni. S ha a könyvtári olvasás a központban is gyér, mennyi­vel inkább az a vidéken! Számos kaszinónk van, hol ennekelőtte dicséretes buzgalommal hoztak létre egy-egy könyvtárt, de csak kevés maradt közülök, hol azt fenn is tudták volna jó karban tartani. A könyvekkel úgy bántak, mint a C­sáky szalmájával, széthordták, honn feledték, s a­miből a nagyoknak kellett volna táplálkoz­tok, az a gyermekek tépnivaló játékszere lett, kivált ha szerencsétlenségre­ kép is volt benne. Ily körülmények közt nagyon helyén van pél­dány gyanánt idézni föl Svájczot, mely becsüli, szereti, gyűjti és használja a könyveket, s nagy olvasáskedve mellett az anyagi jólét és szellemi fejlettség gyümölcseit élvezi. pwtwB*ääBE5^<3®^J'v- íüfti Ift ««wíáémm PEST, DECEMBER 2. Lónyay bukása. A De mortuis nil ... ! Lónyay bukása sok tekintetben tanul­ságos és megdöbbentő esemény. Gondol­juk meg azt, hogy az a férfi, kitől minisz­tertársai vonták­ meg­ bizalmukat, az uralko­dó személyes vonzalmát annyira bírta egy­koron,hogy állítólag azt mondta volna róla: „szeretnék két Lónyayval bírni, hogy egyik legyen a Lajthán­­innen, a másik túl.“ Meglehet, hogy ez az udvari pletyi­­ka nem egészen igaz — de az a tény, hogy Lónyay gróf „benn“ volt az udvar­nál, és lemondását mégis elfogadta az uralkodó anélkül,hogy csak „pro forma“ is megkínálta volna őt új kabinet alakításá­val, ez, ismételjük, eléggé bizonyítja ural­kodónk alkotmányos érzületét. Ebből az egy esetből győződtünk meg először arról, hogy az uralkodó az ország dolgait nem mindig csak a miniszterek tudósításaiból ismeri és ez az egyszerű tény ne­künk nagy megnyugvást szerez alkot­mányos fejlődésünk további folyamára nézve. Ezt köszönjük az uralkodónak. De Lónyay bukása más tekintetben is tanulságos és nagy horderejű tény. Nem beszélünk tehetségeiről, jellemé­ről, mert amazokat soha kétségbe nem vontuk, jellemét pedig senkinek megtá­madni, annál kevésbé egy lelépő minisz­terét, nem szoktuk. De Lónyay sokszoro­san vétett a Parlamentarismus ellen, és lettek légyen bármely szép czéljai és nagy tervei Magyarország anyagi felvi­rágzásáról, de az ő minisztersége alkot­mányos szempontból határozottan rész befolyású volt. Először is annak köszönheti azt, hogy minisztertársai léptek fel ellene , mert ezek alkotmányos hatáskörét és befolyá­sát kellő tekintetbe nem vette. Ez hiba volt tőle. Mert, eltekintve a személyes kérdéstől, alkotmányos vesze­delemnek tartanók azt, ha az egész kor­mány minden nagyobb tette és terve a miniszterelnök személyében végérvénye­sen öszpontosulna. A parlamentarizmus­­sal nem tudnók megegyeztetni azt, hogy a miniszterelnök társaiból bábukat csi­náljon. El kell ismernünk a többi mi­niszter azon érdemét, hogy hatáskörüket a felelősségn­ek meg nem felelőleg, egy darabig áttöretni engedék ugyan, de vég­re férfiasan léptek fel annak védelmére. Lónyay bukása az országgyűlésre és az országra nézve is nevezetes esemény. Örömmel ismerjük el,hogy Lónyaynak oly képzettsége és akaratereje van, a­milyennel talán egyik előkelőnk sem di­csekedhetik. Fájdalommal tapasztaltuk, hogy erőszakos eszközeivel, tapintatlan­ságával, miképen „járja le“ magát ez a szakember és hogyan veszítünk benne el egy ritka tehetségű embert politikai fej­lődésünkre nézve. De,(lehet, hogy tervei iránti szeretettől elragadtatva) oly türelmetlenséget tanú­sított hivataltársai,­pártja és leginkább az ellenzék irányában; oly erőszakos esz­közökkel vitte keresztül a választásokat; oly sokféle üzletben, alkudozásban ke­rülte a nyilvánosságot , hogy a bizal­matlanság (mi ellenszenvén nőtte ki magát sokakban) folytonosan nőtt iránta. Nem akarunk túlozni és azért kijelent­jük, hogy csak magát Lónyayt nem le­het felelőssé tenni azon corruptióért,a­mely vasút és más egyleti ügyeinkben kezd lábra kapni; azon erőszakos és demorali­záló választási eljárásért, melynek szem­tanúi valánk ; azon reaktionárius irányért, azon parlamentáris botrányokért, melyek minisztersége alatt előfordultak. Mind­ebben hivataltársainak, az országgyűlés­nek, az egész országnak van része. De ő sokat megakadályozhatott, sokat jóváte­­hetett volna, azonban oly rohamosan akart cselekedni, hogy érzéketlenül ta­posta lábbal a parlamentarizmust, és az alkotmányosság alapbiztosítékait. Mi Lónyay mulasztásait és hibáit ké­pesek vagyunk a l­eg­n­e­me­s­e­b­b indo­koknak tulajdonítani, de a politikai élet­ben nem a szándék, hanem az eszközök és eredmény után ítélnek és az erkölcsi felelősség leginkább a miniszterelnököt sújtja mindazon hibákért és mulasztások­ért melyek kormánya alatt történtek. Mosi ő létéve tárczáját, kívánjuk, hogy a­mi jó és nemes van agyában és szívé­ben, az Magyarországra nézve ne vesszen el. A rész­it felejtse el. Most az új kormány alakulóban van; azt mondják, hogy csak két új taggal fog felfrissíttetni. Még hivatalosan mit sem tudunk, és ezért az új kormányról nem beszélhetünk. De azt megjegyezhetjük, hogy minden magyar kormány első kö­­­­telességének tartja azt, mit Lónyay el­mulasztott: a Parlamentarismus szigorú tiszteletét úgy a kabinetben, mint az or­­szággyűlésen ; az alkotmányosság, a köz­vélemény meghamisítlan uralmát tartsa tiszteletben és juttassa érvényre úgy fenn, mint alant egyaránt. A szigorú takarékosság vezesse a ház­tartásban , szakértelem a tárc­akezelés­­ben, lelkiismeretes és részrehajlatlan al­kotmányosság az országházban és azon kívül mindenütt. Ez egy alkotmányos nép bizalmának alapja, e nélkül nem szabad kormány­nak fennállani Magyarországon. — A VIII-ik bíráló bizottság az udvarhely­széki választás tárgyában f. hó 5 én délutáni 4 órakor ülést tart. •— Az új kormány kinevezése, mire e sorok megjelennek, alkalmasint már a hivatalos lapban is közzé lesz téve. A Szlávy-kabinet­­­la­­kítására vonatkozó s mai (hétfői) esti lapunkban közlött értesüléseink alaposaknak bizonyultak be. A kormány volt tagjai — Tisza Lajos kivé­telével — mind megtartják tárczájukat s Szlávy helyébe ifj. Zichy József gr. fiumei kormányzó lép, kinek helyére fiumei kormányzónak b. V­é­­cs­e­y Józ­s­ef fog kineveztetni. A honvédelmi tárczára ma estig legkedvezőbb chanceai voltak Holl­án Ernőnek. Az események lefolyását a „P. N.“ így adja elő : „Gr. Lónyay a koronánál­­elvetette a bizalmi kérdést a nélkül, hogy a párt befolyásos­ férfiai véleményét kikérte volna.Ő felsége biztosította a ministerelnököt, hogy részéről semmi ok sem forog fenn, a­miért bizalmát a kormány iránt megváltoztatta volna, minthogy azonban a mi­­nisterelnök a pártra hivatkozik,állítván,hogy ez a jelen kormányt nem oly önfeláldozással támogatja minőt a mi pártviszonyaink között, parliamentá­­ris kormány nem nélkülözhet, a király tudata a miniszerelnökkel, hogy a helyzet felöl informál­­tatni fogja magát. Ez volt gr. Lónyay bécsi útjának eredménye. Pestre visszaérkezve, egy nyilvános conferen­­tiában akarta megkérdezni a pártot és egyszer­smind nyilatkozattételre hivta fel miniszertársait. Ezzel meg volt adva a helyzet acut jellege, melynek ily modorban való felidézését gr. Ló­nyaynak nem lett volna szabad koczkáztatnia a nélkül, hogy a reá nézve kedvező eredményről biztosítva ne legyen. Nem volt. Az első miniszertanácsokban a ministereknek csak többsége nyilatkozott határozottan a de­­missio mellett, midőn azonban e rész tudata, hogy minden körülmény között megmarad a lemondás mellett, a kisebbség is hozzácsatlakozott. A párt-conferentia megtartása nem látszott opportunusnak. Lónyay grá új kabinetet tervezett, de csak­hamar meggyőződött ennek kivihetetlenségéről. Ő is benyújta lemondását. Ekkor kereste fel Deák Ferenczet és pedig szombaton délután. Tudata vele egyszersmind a­­ Felség óhaját, hogy másnap 11 órakor a budai kir. palotában fogadja a czélból, hogy a király meghallja Deák Ferencz véleményét a helyzetről. A Deák és Lónyay között folyt társalgás jel­lemzésére talán elég lesz annyi, hogy ezután Deák a Szlávyt fogadta. Tegnap (vasárnap) reggel gr. Lónyay átnyújtá ő Felségének a cabinet­ lemondási kér­vényét, s délben Deák Ferencz fogadtatott a király ö felsége által. Deák fogadtatása mintegy háromnegyed órát vett igénybe, s a­mint Deák eltávozott, a király ö felsége Szlávyt hivatá­s megbízta a kormány alakításával.* A „Pesti Napló“ ezek után megjegyzi, hogy „a válság ilyetén lebonyolítása a Deákpárt egy részénél természetesen bizonyos keserű érzelme­ket kelt föl.“ Szlávy József holnap teszi le ő felsége kezé­be az esküt Lónyay úr. tegnap délben tudatta az elnöklete alatt szolgált miniszterekkel le­mondásuk elfogadtatását, s e végből a miniszte­rek a minsterelnöki palotában voltak együtt. Megemlítjük itt még azon értesülésünket,­­ hogy a kormány tagjai tegnap délben Tóth Vil­­­­mos lakásán összegyűltek s teljes solidari­­tásba léptek — azaz: kötelezték magukat együttes lemondásra oly esetben, ha a kabinet­ből csak egy tag is szükségesnek tartaná a ki­válást.­­ Arról is értesítenek minket, hogy a sajtóbureaui főnöke, Halász Imre beadta le­mondását. A főrendiház távollevő tagjait az elnök fel­kéri, hogy deczember 5-én tartandó ülésre meg­jelenjenek. A közlekedési ministérium állam­­titkárául, értesülésünk szerint. M i­h­a l i­­k­o t, e kitűnő szakférfiút emlegetik, kinek ki­válását az államszolgálatból annak idején elége­detlenséggel mgadták határozott jobboldali kö­rök is. Mihalik, ki főleg a vízműépítészet terén kiváló tekintély, nem rég fölötte előnyös meg­hívást kapott Olaszországba, hol tehetségének a kormány az Arno szabályzása körül tervezett munkálatok kivitelénél hasznát aka­rja venni. Örülnénk, ha Miban­k megmaradna hazánkban, s ismereteit a közlekedési ministérium állam­­titkári székén érvényesíthetné. ■wrfw^iiwnkMin üli -|V ir~í~r-i~r - r .... *XS3555i9Bfi9SB3H53fiSfi5£* '-~56S8HK Két nap története. Ott hagytuk el a dolgot, hogy Lónyay minis­terelnököt elhívták udvari ebédre. Hiszen ha itt végződött volna, nem volna ez akkor siralmas história. Csakhogy volt már rá példa a magyar történetben hogy Török Bálint ugyancsak meg­­keserülte a sultán ebédjét. Lónyaynak is csak ebéd után következett be a fekete leves. Egy kósza hir beszéli, — mert most a legtöbb hir kósza, — hogy Lónyay, ugyanakkor, mikor az egyik zsebéből előhúzta a maga és miniszer­­társai lemondását, a másik zsebében egy névsort zsugorgatott, arra a nem várt esetre, ha ő felsége őt kényszeríteni fogná új kabinetet alakítani. Persze, a kényszernek gorombaság lett volna el­lenszegülnie, azért hát ildomos diplomatához illőn, nehéz szívvel bár, de elkészült a súlyos áldozat meghozatalára. Ő felsége azonban alkotmányos szellemű feje­delem, erőszakhoz tehát nem volt hajlandó nyúl­ni a a rettegett kényszerítés helyett biztosító Lónyayt a maga bizalmáról, még­pedig, mint a lapok írják, érzékenyen, s azt válaszolá, hogy a kezébe tett lemondást elfogadja s a kormányt további intézkedéseiről értesiteni fogja, úgy déli 1­­­2 óra tájban. így történt, hogy a Lónyay kabinet új kiadása a ministerelnök zsebében sze­rencsésen megfagyott. Déli 12 órakor megjelent a fejedelemnél Deák Ferencz. Fiákeren érkezett,nem a rendes confor­­tablin, mint a „Pester Lloyd“ megjegyzi. A ki­rályi várban mindent eltakarítottak láb alól, a tűz az öreg úr hangulatára levetőleg hathatott volna. Deák háromnegyed órát töltött a fejede­lemnél. De hogy mit beszéltek ott négy­szem­közt? arról csak annyit lehetett megtudni,­­ hogy az öreg úr a miniszerelnökségre legalkal­masabb személyeket jellemezte s kijelenté, hogy a jelen körülmények között Szlávyt tartja annak. 123/­ órakor hagyá oda Deák a várpalotát, mint a P. Ll. mondja, mélyen megindulva. A király maga is magas megelégedéssel s a szokottnál több melegséggel beszélt a Deákpárt ősz vezé­réről. Hogy mi lehetett a beszélgetés tárgya? azt minden ember tudhatja, a­ki tudja, hogy mi tárgyban hivatott fel Deák Ferencz. Hogy pedig az eredménye mi lett e beszélgetésnek ? az is csakhamar kiderülhetett, mikor tudomásra jutott, hogy Szlávy 2 órára a király elé hivatik. Az összegyűlt miniszterek ez alatt a minisz­terelnöki palotában várták a legmagasabb elha­tározást, gondterhelt arczokkal, dobogó szivek­kel. A várt üzenet meg is érkezett s tartalma rö­vid vala és végzetteljes. Ő felsége elfogadja a lemondást, de kéri a minisztereket, hogy utódaik kineveztéig tartsák meg tárczáikat. Lónyay erre rögtön leüzent az alsóház elnö­kéhez, hogy a hétfőre hirdetett országos ülést halaszsza el. Tudja isten, még­is megtartották biz azt. Szlávyt 2 órakor fogadta a király, még­pedig a legkedvezőbben s rábeszélte, hogy az új kabi­net megalakítását vállalja magára. Szlávy ezt megígérte, azzal a kikötéssel, hogy ha nem si­kerülne egyöntetű és életképes minisztériumot alkotnia, a megbízást letehesse. Lónyaynak tehát már akadt utódja. A Lónyay-kabinet le­fejeztetett. De nem halt bele. Most jön az érdekes fordulat. Az összes miniszterek, Lónyay kivételével, ez alatt a belügyminiszternél gyűltek össze. Itt tudatá velök Szlávy a kihallgatás eredményét s felkérte volt minisztertársait, hogy támogassák az uj kabinet megalkotásában s tartsák meg tár­czáikat. A miniszterek hallomás szerint, Tisza Lajos kivételével, ki végkép belecsömörlött a miniszterkedésbe, ezt meg is ígérték oly fölté­tellel, hogy valamennyien solidaritásban állja­nak, egy mindnyájáért, mindnyájaegyért. — Az összes ministérium megmarad tehát, csak a feje változik. Ebből látható, mennyire igazuk volt azoknak akik azt beszélték, hogy ő felsége nagyszerű ró­­kavad­ásza­tokat rendez. Elfogott egy egész fal­kát és a legnagyobbat szerencsésen kiugratta. A sport e­leme egészen itj minálunk s igy két­szeresen érdekes. Lónyayról annyiszor hallottuk , hogy ő az emberek azon fajához tartozik, akik csak felfelé bukhatnak. Már­pedig a legmagasabb polczról hogy buk­­hassék valaki fölfelé ? Aki még itt is magasabb­ra kapaszkodik, az aztán elérhet rendkívülit, csakhogy nem a magasságban, a­hova tört, ha­nem a mélységben, a­hol nem kereste. Mindenki megegyez abban, hogy Lónyay mé­lyen bukott, olyan mélyen, hogy ellenségei sem kívánták neki. Más bukott nagyság lega­lább rokonszenvünket vívja ki még esésében

Next