A Hon, 1873. szeptember (11. évfolyam, 200-224. szám)
1873-09-18 / 214. szám
214. szám. XI. évfolyam Kiadóhivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Elvizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli easti kiadás együtt: 3 hónapra ........ 6 frt — kr. 6 hónapra . . .. • . ..12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint . . . » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Esti kiadás: Budapest, 1873. Csütörtök, sept. 18. Szerkesztési irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. HIBEGTÉREK szintúgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, September 18. Budapest, sept. 18. Victor Emanuel utazásának czéljáról a hivatalos „Opinione“ többek közt a következőket írja: „Olaszországnak ez idő szerint nincs oka a szó szoros értelmében véd és daczszövetséget kötni, függetlenül áll magában s a függetlenséget fenn kívánja tartani. De a baráti szövetkezésnek megbecsülhetlen értéke van és büntetésre méltó könnyelműség volna, ha ennek megkötését elhanyagolná, annál is inkább, mivel megkönnyítik az egyetértést, mire komoly eshetőségek idején szükség lehet. Bizonyos egyes kérdések különben nem csak lehetsőségesek, hanem szükségesek is. Némely politikai problémának és kérdésnek tisztázása, öszhangzó magatartás némely bekövetkezhető nemzetközi eseményekben, mind oly kérdések, melyekre figyelem fordítandó, s melyek annak idején a német állam, az osztrák-magyar monarchia és az olasz királyság közt megoldásra várhatnak.“ A hivatalos lap azután Olaszországnak Francziaország iránti állítólagos rokonszenszenvét illetőleg megnyugtatni iparkodik Németországot, s az ellenzéki haladáspárthoz fordulva, mely jóllehet a német szövetség hatalmas támogatói, mégis ki vannak zárva a király utazására való befolyástól, ezeket mondja: „Gondolják meg ama lapok, melyek elszomorodtak nem ugyan e király utazása, hanem a felett, hogy nem az ő barátjaik által kísértetett; gondolják meg, hogy az utazás politikai és diplomátiai eredménye legnagyobbára annak politikai állásától és kifejezett nézetétől függnek, aki megbizatott, hogy az ügyet kezdeményezze és végrehajtsa. Ki kezeskednek arról, hogy barátai bírnak a szükséges tapasztalattal és tekintélylyel ? Erről meg lehet ugyan győzni minket, s talán úgyis lehet valóban, de mégis szabad ebben kételkedni és nem lehet zokon venni tőle, hogy oly embereknek, ad dicsőséget, kik a dipmatia terén kipróbáltattak s a külső kabinetek által elismertettek s becsültetnek.“ A constanzi ókatholikus congressuson Michelis tanár nyilatkozatát, hogy Vilmos császár Reinkens püspök pásztorlevelét nagy melegedéssel fogadta, nagy tetszés követte. Uj bizonyítéka ez állásának, melyet a császár az ultramontánokkal szemben elfoglal. Elfogadható, hogy cultusminiszterének eljárását teljesen osztja. Hogyan is foglalhatna más állást egy gőgös Ledochowskival szemben? Kinek keresztényi alázatosságáról tegnap is igen épületes dolgokat közöltünk. Ma már a püspökök legnagyobb része nem meri e renitens pap nyomdokait követni s egymásután elhagyták táborát. A kormány erélyes magatartása az ultramontánokkal szemben kezdi nyakas gőgjüket megtörni. Namzanowski, Ledochowski martyr társa pár nap előtt kapta a nyugalomba helyezéséről szóló iratot és Lee báró fementetett boroszlói elnökségétől. Párisban a nemzetgyűlés tagjai között a szünet daczára élénk mozgalom uralkodik. A baloldal sok tagja megérkezett Párisba. A jobb centrum több vezére elhatározta a jobboldalt tartózkodásából kivenni és tőle két kérdésre határozott választ kérni. Az egyik az alkotmány és annak tárgyalása a nemzetgyűlés által, a második a tricolor. A jobb centrum sem az egyiket, sem a másikat nem adja fel, sem az octrovált jegyzéket, legkevésbé az absolutismust fogadja el. Ez ellen az „Union“ kijelenti, hogy az alkotmányt lehetetlen addig tárgyalni, mig V. Henrik a trónt el nem foglalja. Ilyen körülmények közt a restauratio még nem dőlt dugába, csak elnapoltatok. E tárgyra vonatkozólag az ultramontán „Kölnische Ztg.“ egy bécsi levelet közöl, mely avatott tollra mutat. A közleményből közöljük a következőket : „A »Temps« állítását, hogy a franczia monarchisták Ma-Mahon elnök teljhatalmának meghoszszabbítását czélozzák, egy jól értesült államférfi megerősíti. De ez nem úgy értendő, hogy a monarchikus conservativek terveik keresztülviteléről lemondottak. De szemben a bonapartisták magatartásával, és ama nehézségekkel, melyek magától Chambord gróftól erednek, de még inkább a külföldről jövő reactionárius irányzatokkal szemben elhatározták, a monarchia felállítását alkalmasabb időkre halasztani. Mac Mahon kijelente, hogy minden körülmény között a nemzetgyűlés szavazatának hódol. Különben lehangultnak mondja magát, Thiers lucerni beszédje és a gambetistákkal való kaczérkodása folytán. A franczia kormány Chanzy tábornokot, Algir főkormányzóját feljogosítja, hogy az 1870. deczember 20-ai és 1873. febr. 20-ai határozat kivételét, mely az algíri magánterületet kibővíti és a katonai területet szűkebbre szorítja, a franczia gyarmat minden részében, hol annak alkalmazása még korai volna, felfüggeszthesse és e területet a katonai parancsnokságnak átengedje. Az ezt meghagyó rendeletet azáltal indokolja, hogy az 1870. dec. 20-ai rendelet csak oly feltétel alatt állhat fenn, ha a kormányzat elegendő eszközzel rendelkezik, de ezen eszközök a terület legtöbb részében hiányoznak és a határozat végrehajtásából zavarok és nagy nehézségek támadnának az európai érdekek tekintetében. A franczia gyarmat legnagyobb észe tehát TM megint katonai uralom alá kerül. Ennek oka az algiri érsekben keresendő, aki sürgette, hogy egész Algir ostromállapotba helyeztessék, miután a megválasztott testületek vele és papságával szemben a vallási ügyekben nagy ellenzéket képeznek, és különösen a felekezeti iskolák felállítása ellen küzdenek. A jámbor érsek kívonatának nem mindenben tettek eleget, de e szabályrendeletet előreláthatólag még jobb szolgálatot fog tenni. Az egyház és állam közti viszonyok szabályozása tárgyában Heves megye következő felhívást intézett a képviselőházhoz : A vallásszabadságnak és a különböző vallásfelekezetek egyenjogúsításának kérdése oly államban, hol az állam szuverenitásának minden felekezet föltétlenül meghódol, „a szabad egyház a szabad államban,“ elvének alkalmazása mellett, bízvást megoldható, de oly felekezeti felfogással szemközt, mely az állam szuverenitását, legalább némely esetekben kétségbe vonja, s egy, az államon kivül lakó és annak ezéljaival sokban ellentétes állást foglaló főnök absolut, és csalhatatlanságában istenszerű akaratának járszalagához köti magát, e kérdés megoldása nagy megfontolást igényel. Ám Európa azon állama, mely a polgári és politikai szabadságnak sokak által irigyelt földje, s hol a különböző nemzetiségek oly szépen megférnek egymás felett, a Rómából jött impulzus folytán megtámadt és fitymált szuverenitása érdekében oly intézkedéseket kénytelen életbe léptetni, melyek az egyház benső ügykörébe mélyen bevágnak. E térre azonban elismerjük, csak kényszerűségből kell az államnak lépni, de készen, a törvény rögtön alkalmazásba vehető fegyverével kezében kell folytonosan készen lennie arra, hogy tekintélyét megvédhesse s fölségének sértőit megtorolhassa. Annak tapasztalása ugyan, hogy azon egyháznak főpapjai, melyet Magyarország annyi kiváltsággal, gazdagsággal és fénynyel halmozott el, az állam legfőbb tekintélyét megvetve, mindinkább levonatni engedik magukat a római jezsuiták új tanai s államellenes láza által megindított áramlatba, mint ezt a rozsnyói püspök esete is tanúsítja, kevéssé kecsegtető körülmény arra nézve, hogy a Svájc a példájára ama térre lépni sokáig nem leszünk kénytelenek ; azonban miután a képviselőház, a folyó évi június 28-án tartott ülésben egy nevezetes beszéd hatása alatt, e kérdés megoldására nézve azon rendszert fogadá el, mely a szabadság classicus hazájában, túl az óceánon, legalább még eddig jónak bizonyult be, s mely rendszer, mert a szabadság rendszere, elméletileg a mi rokonszenvünket is teljes mértékben bírja , ám tegyünk e rendszerrel kísérletet mi is ! De ha a lényegében átveendő rendszer egyes részeiben, mint több oldalról már megjegyeztetett, viszonyainkhoz alkalmazandó, annak alkalmazásánál s a június 28-ai nagy programmbeszédben kifejtett elvek életbeléptetése körül, kiváló figyelmet úgy véljük, két mozzanat igényel: 1. Azon jószágok, melyeknek haszonélvezete istentiszteleti, iskolai, humanitárius, honvédelmi s egyéb czélokra a főpapoknak és némely szerzeteknek az állam illetőleg az azt képviselő fejedelmek által átengedtetett minthogy ezentúl, ha a kérdést gyökeresen és véglegesen megoldani akarjuk, az egyházat, csupán a cultus gondjai terhelendők ; ezen jószágok, mondjuk az állam által annyival inkább visszatartandók s általa közvetlenül kulturai, különösen és kiválólag pedig közoktatási czélokra fordítandók, mert különben alig remélhetjük hogy tanügyünk elég jókor azon színvonalra emelkedjék, melyre nemzeti fennmaradásunk és kulturális missiónk érdekében mielőbb felemelkednie kell. Ha azon irány, melynek,—mint a jövő közoktatási politikájának, — alapja a népoktatási törvényben, a közös iskolák intézménye által letétetett, a népiskolákra nézve helyes, a közép és főtanodákra nézve még inkább helyesnek kell azt elismernünk. Ez iránynak kell mielőbb általános elismerést szereznünk. E politikát kell, ha ma nem, holnap uralkodóvá tennünk. Jog ez, és egyszersmind kötelesség, joga és kötelessége az államnak, melynek hatalmi köre ezt is magában foglalja. Ha már a házasság polgária jittatik, maradhat-e felekezeti az iskola, melyhez az államnak nem kevesebb s nem kisebb érdeke van kötve, mint a házassághoz ? Nem is ér ez intézkedéssel senkit, ki az állam polgárának érzi magát, sérelem, ha a közoktatásügyi államhatalom decentralizáltatván, a tanügy körüli intézkedésekbe, a különböző vallásfelekezetek tagjai, bár nem mint ilyenek, hanem mint polgárok a községek és törvényhatóságok keretében jogos beolvást nyernek. Ha törvényileg kimondatik, hogy a tankötelezettségnek csak a községi iskolákban lehet eleget tenni, a legfontosabb lépés meg leendéve azon óhajtott czél felé, hogy a felekezeteknek, theológiai intézeteken kívül, egyedülikólája a templom legyen. 2. A törvényhozás azon joga gyakorlatánál, hogy az elébe terjesztendő egyház-autonómiai szervezetre „kell“-t vagy „nem kellt“-t mond, véleményünk szerint, a következő kérdéseknek is fel kell vettetniök: a) vájjon az állam kezéből kibocsátandó püspök kinevezési jog, az összes hívek egyetemének püspökválasztási jogával terveztetik-e felváltatni ? b) vájjon az alsóbb papságnak a püspök önkénye aluli emancipálása és a hívek általi választása, keresztül van-e vive? c) vájjon az episcopatusi jogok ürügye alatt a laicosok a fontosabb ügyek körüli intézkedéseknél nem csupán figuránsokat szerepeltetnek-e ? mi annál tűrhetetlenebb, mert a püspökök immár többé nem püspökök, hanem az egyedüli római püspöknek ki minden jog kutforrása, csak vicariusai. Az állam azon jogokat, melyeket eddig „circa sacra“ gyakorolt, csak oly autonómiai testületnek adhatja át meggyőződésünk szerint, mely a fentebbi kérdésekre is megnyugtatólag s egészen demokratikus alapra fektetve, úgy szerveztetett, hogy teljes biztosítékot nyújtson arra nézve, mikép mind maga az egyházi ügykör határain belül marad, mind a Rómából jövő állam-, szabadság- és civilizáció ellenes sugalmaknak ellenállni tud. Egy ilyen, az állam által is elfogadható egyház autonómiai szervezet benyújtásával, meglehet, sokáig fognak késni, de a törvényhozásnak módjában áll e munkát siettetni azáltal, ha az állam és egyház közti viszony szabályozására a hatalmában álló, szükséges intézkedéseket mielőbb megteszi, e általama munkának is irányt ad — és ezzel megkönnyíti azt. Ezek után nem szükséges megjegyeznünk, mert a mondottakból önként következik, hogy mi a kath. congressus által az egyházautonomia szervezése czéljából kidolgozott s felsőbb helyre már fel is terjesztett munkát elvetendőnek találjuk, így fogván fel a kérdést s annak megoldását, van szerencsénk az előadottakat, Arad sz. kir. város megkeresése alkalmából, kérvényképen, a mélyen tisztelt képviselőház elé azon tiszteletteljes kérelmünkkel terjeszteni, hogy az e tárgyban kiküldendő bizottságot mielőbb megválasztani és annak záros határidő alatt a június 28-ai útmutató beszéd szellemében benyújtandó javaslata alapján, a kérdést az általunk a fentebbiekben kifejtett elvek s nézetek tekintetbevételével, megoldani méltóztassék' Kelt Heves- és Külső-Szolnok t. e. vármegyéknek Egerben September 15-én tartott rendes bizottsági közgyűléséből. Az unitáriusok iskolái. Magyarország királyhágón túl fekvő részében egy maroknyi kis nép él, mely főkép az által vonja magára ismét s ismét a magyarországi műveit közönség figyelmét, mert hitvallása minden Európában létező positiv felekezetek között, kétségkívül a legjózanabb elveken alapszik. Esen felekezet — az unitáriusok (össze nem tévesztendő a görög kalh. unitusokkal) tös gyökeres magyar faj s régóta azon hitben áll, hogy iskoláiért s általában a közművelődés ügyéért nagy buzgósággal fáradozik s hogy ennélfogva hitfelei bármely más felekezeteinél is műveltebbek. Biztos adatok sohasem állottak rendelkezésünkre. E sorok írója saját tapasztalata után megtudott egyet mást, mi kétkedővé tette őt nem a felett, hogy az unitáriusok valóban buzgolkodnak-e tanügyük körül, mert ez kétségtelen tény, hanem a felett, hogy a megkezdett munkában valóban a helyes utón járnak-e ? A múlt évtized közepe táján több ízben a részben ismételve is megfordultam az unitáriusok nagyobb tanodáiban s egészben véve azon benyomást tette reám, hogy a belszervezet, sőt még a küligazgatás is ugyan az, mely a királyhágón túli prot. gymnasiumokban uralkodik. S ezen belszervezet kétségkívül oly romlott, hogy még a gazdag nagyenyedi főtanodában isemlékezzenek erdélyi olvasóink a bennlakás rendszerére az osztálytanítók csaknem mesés középkorias intézményére, az apparitor, neuter s más zopfos sallangokkal együtt) sokkal több a megróvni, mint a dicsérni való. Annyival szomorúbbnak kell lennie a viszonyoknak az unitáriusok között, hol 54 ezer — s egyátalában nem a gazdagabb osztályokhoz tartozó — lélek tart fenn egy főtanodát s kót gymnasiumot teljesen saját erejéből ; s a mellett minden egyházi s másnemű felekezeti érdekek megvalósításában tisztán magára van utalva. Hogy mily termérzet s józan ész ellenes dolgokra kényszeríti a népet a szegénységen kivül megrögzött felekezetiséges conservatismusa, csak azt említem fel, hogy a tordai közép tanodából már a 3., s 4-ik osztályból küldenek ki legátusokat s igy 12—14 éves gyermekekre van bízva hirdetni azon józan dogmákat, melyeknek felfogása nagyon érett gondolkozásmódot igényel, ezen gyermekeknek, kiknek székre kell államok, hogy a szószékekből kilátszassanak,ezen gyermekeknek van megengedve az öregebb hallgatóknak olykor menydörgő erkölcsi predikatiokat tartani. Nem valódi profanatio ez! Több ízben volt alkalmam azóta is hallani az erdélyi tanfelügyelőktől, sőt unitárius tanároktól is, hogy ezen bajok mind fennállanak, de Csak most kaptam kezembe az első hivatalos értesítést ezen unitárius tanodákról a „Keresztény megvető“ legújabb füzetében, amelyből, bármely hiányos s felületes is az, a hiányok s gyarlóságok létezéséről teljesen biztosan meggyőződtem. A kolozsvári főtanodában ezen hivatalos értesítés szerint 213 gymnasiumi tanuló 29 papnövendék s 65 elemi osztálybeli tanuló járt. Ezek közül maga a jelentés folyama alatt év folytában azaz még a tanév bezárta előtt papnak kilépett 2, tanítónak kilépett 13. Az elsőt még csak értjük, miután papjelöltek, azaz „heverő deákok“ is voltak, de honnan léptek ki a tanítók? egyenesen a gymnasiumból s év közben ? ez bizonynyal romlott viszonyokra mutat. S még tovább. A tordai középtanodában V. gymnasialis s 4 elemi osztály van s ezekben tanított 3 rendes tanár s 5 köztanitóköztanitó alatt rendesen ifjú deákokat értenek, kik tanulásra legtöbbnyire a theologiában, még be vannak irva s vizsgát is tesznek magánosan, azonban lehet, hogy néptanítót értenek.) Tehát egyik gymnasiális osztály ily köztanitó vezetése alatt állott. — A székelykereszturi középtanoda jelentésében ismét fordul elő egy kifejezés, mely a hiányos viszonyokra utal. „A hit- és erkölcstanra s a felsőbb osztályokban a magyar nyelv s különösen költészet és ékes szólás tudomány tanítására N. N. helybeli pap és fél tanár lön alkalmazva.“ Az unitáriusoknál ugyanis minden ifjúnak theologiát kell végeznie s azután a szükséghez képest felváltva tanárnak s papnak lennie; az ifjabbak azonban — még Kolozsvárt is — mind a kettőt egyszerre teljesítik s igy lesznek „fél tanárok“-ká. Ezek azon hiányok, melyeket a „keresztény magvető« hivatalos adatai maguk elmondanak. — Ugyancsak e füzetben Benczédi Gergely kolozsvári igazgató tanár maga elmondja, hogy igen sok a hiány iskoláinkban, de — „a folytonos önrágalmazás, önbecsmérlés épen oly káros, sőt károsabb, mint az öndicsekvés. “ Ezen elv vezeti valószínűleg az unitáriusokat, midőn gymnasiumaikról a nagy közönség elé semminemű számadást nem visznek s a felekezet tagjain kivül igen kevesek által olvasott,keresztény magvetődben is a legszükségesebb statistikai adatokon kívül alig hoznak mást, mint a segélyezések felsorolását s az adakozások megköszönését. Talán félnek tőle, hogy ha reá mutatnának a túltömött s csaknem egészségellenes bennlakásokra, ha reá mutatnának, mily képzetlen egyénekre kell szegénységük miatt a legfontosabb állomásokat bízni stb., — talán félnek tőle, mondom, hogy azon nimbus, melyet kétségkívül legjózanabb hitek nyújt, veszteni találna fényéből ? Legyen bármikép is, de az unitáriusoktól ily eljárást nem vártunk volna. Lépjenek nyíltan fel s adjanak őszinte jelentést állapotaikról. Az angol s amerikai unitáriusokkal legközelebb tartott conferentia biztos reményt nyújt számukra, hogy nem sokára oly anyagi erő felett fognak rendelkezni, mely e hiányokat nagyrészt orvosolhatja, ha t. i. néhány szűk felekezeti s középkorias fogalomból ki tudnak vetkőzni. A szegénység nem szégyen, csak akkor lesz szégyenné, ha többet akarunk mutatni, mint amennyit bírunk. S ez megvan az unitáriusoknál is. A tordai középtanoda további fenntartása valóságos luxus, melyet Kolozsvár közelléte miatt indokolni sem lehet. Oly kis néptől egy főtanoda fenntartását kivánni is sok, de ha felekezeti viszonyaik ezt múlhatatlanul szükségessé teszik (különben a sokkal nagyobb számú erdélyi szászoknak nincs theologiájuk) ne erőltessék meg magukat oly szerfelett, hogy még két hiányos gymnasiumot tartsanak fenn. Az unitáriusok — ismételve kell kimondanom — valóban buzgós áldozatkész egyének, azonban működésök mindeddig nagyon sok tapasztalatlanságot s a mellett elfogultságot tanúsított. A felekezeti jelleg ma már nem biztosit többé, az ily eljárás káros következményeitől s a nyilvánosság kerülése nem óv meg attól, hogy Irányainkat észre ne vegyék. Óhajtom, hogy az unitáriusok, kiket én tisztelek, ezen elveket figyelembe véve feleik buzgóságát jövőre józanon s a modern kor szellemében használják fel. György Aladár: Tiszti parancs egy kerületi honvédparancsnokságtól. Közöljük az alábbi tiszti parancsot addig is, mig észrevételeinket reá megtehetnék : 753/eln. M. k. I. honv. ker.-parancsnokság. Budapest, 1873. aug. 29-én. Ahoz, hogy valamely hadseregben a fegyelem s igazi katonai szellem meghonosuljon, s hogy ekként béke s háború idején rendeltésének megfelelő magatartást, erkölcsi erőt, s önbizalmat várni lehessen, első feltétel az, hogy minden tagja a felebbvaló parancsnokságok és parancsnokok iránti bizalomtól és tisztelettől legyen áthatva. A tiszt urak vannak hivatva saját példájuk s befolyásvitelük által a bizalmat s tiszteletet a felebbvalók irányában növelni, ennek mindenkor s minden alkalommal érvényt szerezni, és ez által nemcsak maguk irányában bizalmat költeni, de főleg honvéd intézményünket az átalános bizalom elnyerése által szilárdítani. A m. k. honvéd-főparancsnokságnak f. hó 19 és 1175/el. sz. a. kelt tiszti parancsa szerint azonban megütközéssel azon szomorú tapasztalás létetett, hogy a m. k. honvédség tisztjei közül nem mindegyik ismeri el e kötelességét, vagy ha ismeri, nem teljesen, mert fordultak elő és pedig ismételve esetek, hogy tiszt urak felebbvalóikat és a felebbvaló parancsnokságoknál alkalmazott közegeket, tehetségre, jellemre törekvéseik czéljára nézve hivatlanok, sőt alárendeltek, vagy épen polgári egyének jelenlétében ok nélkül kicsinylő, egyenesen ronzakaratra mutató oly éretlen bírálatok tárgyává tették, melyek a figyelmet és bizalmat aláásni alkalmasak. Ilyen tisztek, ha szolgálati ügyekben, nekik kellemetlen vagy nem tetsző parancsokat vettek, hibákért, mulasztásokért vagy vétkes cselekedetekért rendre utasítva vagy büntetve lettek,azokat állásuk kötelességeiről és a katonai szabályok alapelveiről tökéletesen megfeledkezvén, a kérdéses panaszok helytelenségét, ártalmasságát saját korlátolt szempontokból nyíltan vitatják, a rendreutasítások és büntetések okát pedig nem saját hibájukból, nem szolgálati rend- és fegyelemtartás mellőzhetlen követelményeiből magyarázzák, hanem egyéni természetük folytán azt személyes érdekekben keresik. Az ártalmas szellem ily nyilvánulása különösen oly egyéniségeknél vétetett észre, kik tehetségeiket és működésük eredményét túlbecsülve, azon nézetnek hódolnak, hogy a többnyire ki nem elégítő honvédszolgálatuk által a hazának áldozatot hoznak, és kik tökéletesen megfeledkeznek arról, hogy az oly tiszt, ki a szolgálattal vállalt kötelességet szorosan nem teljesíti, vagy állásának tehetség és komoly akarat hiányában megfelelni nem képes, épen ellenkezőleg az áldozó haza érdekeit egyenesen károsítja, vagy pedig oly egyéneknél, kik a hibáikkal szemben eddig gyakorló javítás czéljából követett jóakaró és elnéző eljárás által felbátorítva azon hiedelemre jutnak, hogy eljárásuk folytatásánál mindig elnézéssel találkozni, jogosulatlan igényeik kielégítését, magaviseletük eltűrését mintegy kierőszakolni fogják. A ki jogos igényeit vagy panaszait egyenes uton a szolgálati szabályok által előírt módon érvényesíteni akarja, minden lehető támogatásra számíthat, de ily fegyelmetlenséget minél előbb, s minden áron megszüntetni szükséges lévén, a honvédtiszt urak e szomorú jelenségekre figyelmeztetnek, s legfőbb feladatul tűzetik ki, hogy az ily részelem terjedésének maguk gátat vetni törekedjenek.. Minden felebbvaló kötelességévé tétetik, hogy alárendeltjét, kinek magatartása az említett irányban vét, nem csak tüstént rendre utasítsa, hanem egyszersmind az esetet szolgálati úton följelentse. Oly tisztek ellen, kikre ily fegyelmetlenség bizonyul, azon katonai szigorral fog eljáratni, amely a honvéd tisztikar ártalmas elemektől való megszabadítása szempontjából szükséges. Erre azonban mindenek előtt minden tisztnek, főleg a magasabb állásokkal megbízottaknak, azon erkölcsi bátorsággal kell bírniok, hogy az ártalmas elemeket felismerve, irántuk az általuk előidézett modorban erélyesen föllépjenek. Az idézett főparancsnoksági tiszti parancs szerint a m. k. honvédtisztikar a honvédség felállítása óta már elsajátíthatta azon katonai erényeket és tulajdonságokat, melyek egyedül teszik lehetővé, amikép akármely más hadsereg méltó vetélytársa legyen, efelől mindenekelőtt minden egyes tisztnek magával kell tisztában lennie és alárendeltjeinél is Buda és Pest közös közgyűlése. Szept. 18. Elnök: Havas Ignácz, miniszteri biztos. Képviselők nagy számmal távollétök által tündökölnek. Felolvastatik a belügyminiszter által a miniszteri biztoshoz intézett leirat 20 pontja melyek, az uj törvényhatósági szervezetre vonatkozó észrevételeket tartalmazzák. Pontonként ráolvasták a 34-es küldöttség észrevételeit. Lapunk úgy a miniszteri leiratot mint a 34-es küldöttség viszonválaszát részletesen közölte. A közgyűlésben a leirat mellőzésével, a küldöttség javaslatai fogadtatnak el. Hosszabb vitát idéz elő a leirat azon pontja, mely tiltakozik az ellen, hogy a szervezési javaslatban a törvényben előforduló tiszti qualificatio szigorúbbá téhessék. A többség a 34-es küldöttség javaslatát fogadja el, kimonván azt, hogy az új tisztviselőknél a jogvégzettséget, megköveteli, ezen követelményt, tekintettel a közszolgálat érdekét a jelenlegi tisztviselőkre ki nem terjeszti. Az árvaszék felirtására nézve hosszú javaslat olvastatik fel, melyre nézve elnök kijelenti, hogy az abban lefektetett elveket a belügyminiszter privative már jóváhagyta. A javaslat elfogadtatik. A miniszteri leirat többi észrevételeinek a 34-es küldöttség időközben már eleget tévén azok tudomásul vétettek. Széher Mihály hivatkozással arra, hogy az állomásokra pályázat nyitandó, tekintve azt, hogy a bizottsági tagok választása még csak e hó 27 és 28-kán lesz, a szavazatok összeszámítása több hetet fog igénybe venni, azt indítványozza, hogy a fő és polgármesteri állomásokon kívül a közgyűlésiig betöltendőkre már most hassék ki a pályázat. Ez a törvénybe nem ütközik és fizeteti az új törvényhatóság alakulását. A közgyűlés elrendeli a pályázat rögtöni kiírását, s Havas Ignácz miniszteri biztost bízza meg a beérkező folyamodványok átvételével. Baja Gergely tanfelügyelő átteszi a budapesti iskolaszék határozatát, a tanítók fizetéseinek szabályozására vonatkozólag. A tanítók fizetéseinek arányosítása az új törvényhatóságnak tartatik fenn. Az adóvégrehajtók nincsenek megelégedve a részükre kiszabott fizetéssel. Miután az adóvégrehajtók részére megszavazott fizetés azon minősítvénynek és szellemi fokozatnak busásan megfelel, a közgyűlés e kérvényt annál inkább mellőzi, mert a fizetések a belügyminiszter által is már megállapíttattak. Széher Mihály mint a 34 es küldöttség elnökeinek, Gerlóczy Károly és Kamermayer Károly tanácsnokoknak, mint a küldöttség jegyzőinek buzgó működésükért jegyzőkönyvi köszönet szavaztatik. Ülés vége 11-kor, tiszta fogalmat kell terjesztenie, hogy ekkér azok, kik magukban nem éreznek elég erőt, tehetséget, vagy jóakaratot arra, hogy állásuk szorosan megállapított követelményeinek teljesen megfelelhessenek, ezen állást idejekorán elhagyhassák, és hogy azon téves hiedelemben, mikép ezentúl is elnézést, sőt tekintetbevételt remélhetnek, ne tegyék ki magukat ama elmellőzhetetlen következménynek, miszerint állásuktól, ha arra már ezáltal is alkalmatlanok, akaratuk ellenére is eltávolíttassanak. Ezen főparancsnoksági tiszti parancsban foglaltak amaz utasításokkal adatnak ki a dandár-parancsnokságnak, miszerint a mondottakat az alárendelt tiszti karral egész terjedelmében tudatni és maga részéről az előírt irányban erélylyel hatni el ne mulaszsza. Po grácz, s. k. tábornok. KÜLÖNFÉLÉK. — A királyi udvar, ugy hiszi némely lap, nemsokára Gödöllőre jön. Következtetik ezt abból, hogy az udvarmester hivatal több előintézkedést tett, nevezetesen felállittatott a királyi palotában egy távirdavezetéket. Az erdélyi volt kormánnyszék roppant nagybecsű levéltárát tegnaptól fogva szállítják Budapestre. Az első szállítmány mintegy 2000 mázsa, kísérője maga a levéltár eddigi buzgó igazgatója Jakab Elek, ki Budapesten a rendezést személyesen fogja vezetni. A kormánynak e felszállítás költségei nagy összegre mennek fel. 20,000 fit volt egyelőre utalványozva, de ez összeg nem elég, s jóval többre mennek a költségek. Az egész levéltár talán 3 — 4 szállítmányban felvihető lesz, — a rendezése pedig gyorsan fog haladni, — mert a szekrények legnagyobb része nem bontatott meg s gondoskodva van kellő erőről az összeállításra. — Coyenne Somogyban. A zákányi vasútállomáson a váltóláz példátlan mértékben tört ki. Ez állomáson a »Somogy« szerint van összesen 102 egyénből álló személyzet, s ebből 89, mond —■ nyolczvankilenczen feküsznek, vagy a sárgaságban fonnyadva, mankón járnak. Elég volna Königgräczhez? Öreg, középidejű, vagy gyermek, megvan támadva a veszélyes betegség által, oly rohammal, tartós typhózus lázzal, minőre máshol nem is gondolnak. A személyzet egy része félig gyógyulva, szabadságot kért, hogy egészséges helyen havak alatt visszanyerje azt az erőt, mit itt néhány nap alatt elvesztett. Már nem kapnak cselédséget, mert akit ma megfogadnak, holnap lefekszik. Egy fogadós jött le Stayerből, meglehetős hízott állapotban, ma csontváz, pinczérjeivel együtt. A váltóláz uralkodása természetes. A helyiség éjszak és keletről zárva van a szabad légjárástól, a hőség pedig tenyészti a bűzt, kigőzölgést a berkekben, a földsánczok móczáraiban. A kinyitott ablakok itt nem jó levegőt adnak, hanem mizamákat, bűzt; szellőztetni kellene, de nem szabad valóságos Cayenne, hová büntetésül viszik az embereket. — Útonálló fináncz. A múlt napok egyik éjjelén Bogdán nevű szegedi fuvaros hosszabb utjából hazafelé hajtott. Körülbelöl éjfél felé járt az idő, midőn Szöregh közelében a kamratöltésen haladván, a töltés oldalából „állj meg“ kiáltás hangzott felé. B. azt vélvén, hogy rosz emberek akarják útját állani, hirtelen közé vagdalt lovainak, mire utá-