A Hon, 1873. november (11. évfolyam, 252-276. szám)
1873-11-29 / 275. szám
275. szám. XI. árfolyam. Budapest, 1878. Szombat nor 29. Reggel Madte. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli es sti kiadás együtt: 3 hónapra........................................6 frt — kr. 6 hónapra....................................... 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az évi folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első*napjától számitatik POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda Barátok-tere, Athenaeum-épület 1. emelet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSIEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhirfis „A BO14 Xl-dík évi folyamára. tflátkotodirfi • Félévre.....................12 frt LtUllot kiM üld 9 Negyedévre .... 6 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig sak 6, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala. Budapest, nov. 28 Quid nunc? Ez a mostani kormány úgy látszik nem mostani többé. Legalább saját pártlapjai úgy beszélnek róla, mint a múlthoz tartozóról. De hogy mi legyen azután, azt senki sem tudja megmondani. »Más rendszer! Jobb gazdálkodás !“ Hiszen a fejezet czímét mindenki elfogadja, de mikor annak minden alineájával megismerkedik, mindenki azt mondja: „ki hajtja ezt végre? Én nem!« Ki tudja megmondani, hogy mely kiadásokat hozzunk össze ? Ki tudja megmondani, hogy mely ismeretlen jövedelemforrásokat nyissunk meg? Néhány hét előtt Kerkapoly azt mondá egy barátunk előtt: „daczára az ország balhelyzetének, sőt épen azért, mert az ország ily balhelyzetben van, kötelességemnek tartom, nehéz állásomat el nem hagyni; de ha valaki erőszakosan elűz onnan, az valami nagy barátságot fog cselekedni . . . .“ Az erőszakos elűzés megtörtént, saját pártja részéről, saját klubbértekezletén, saját pártja alkotta pénzügyi bizottságában: neki menni kellett „par ordre du Mufti.“ Várjon arra a helyre, melyen a Deákpárt legkeményebb vasembere összetörött, kit remél saját Lepidusai közül beültethetni ? Vagy azt hiszi, hogy erre a helyre, az ellenzék egykori vezére, a legscrupulosusabb, a legérzékenyebb államférfi fog rögtön vállalkozni, minden programm és rendszer nélkül „sine beneficio inventarii?“ A Pesther Lloyd mai irányadó czikke ezt engedi sejtetnünk, s a tegnapi képviselőházi folyosókon folyt zajos véleménycsere szintén e megállapodásra vezet. Aki két változó rendszer közé ékeli magát, az mindig »átmeneti kormány.« Ilyen volt a Sennyey kormány Schmerling és Andrássy között. Lesz-e »ennek« a pártnak még egyszer kedve ily átmeneti hidul szolgálni , az az ő ízlése; nem tudjuk; de hogy pártunk vezértagjai és annak tehetséges része szolgáljon ilyen átmeneti hidul, azt épen nem óhajtjuk. Az államháztartásban új rendet kell behozni. Az uralkodót felvilágosítani az iránt, hogy a nagyhatalmi állásnak a »megélhetés« javára tetemes concessiókat kell tenni: benn az országban az igényeket alább szállítani ; a közigazgatás terhét az autonómia vállaira átbocsátani; az adók arányait kiegyenlíteni; államhitelezőkkel, engedményesekkel üzleti módon kiegyezkedni; — mindezek annyi akadálylyal, annyi ódiummal járó teendők, oly háladatlan, oly keserűség termő feladatok, hogy a ki ezeket magára vállalja, »önlelkének« helyeslésében ugyan megtalálandja fáradságai jutalmát; de sem a felsőbbek kegyeit, sem a nép tapjait, sem a história elismerését el nem nyeri vele. Az az ember elkopik. Kinek kötelessége tehát e hivatás elvállalása ? Tulajdon azoké, akik a helyzetet ilyenné hagyták érni. A Deákpárté. A Deákpárt megteremté ezt a jelenlegi szomorú helyzetet, hol positív, hol negatívközrehatásával, s most azon gondolkodik, hogy kinek a nyakába tolja azt át? De ha éde, volt a vétkezés, most tessék elvállalni az expiaziót is, s nem akért menekülni a feladat elől, hogy egyik jminiszter a másik után húzza ki a lábát a hínárból. A Deákpárt tegnapelőtt ránk szavazta az utolsó „zálogkölcsönt.“ — tegnap per tangentem elejtette az önálló magyar bank kérdését :mi van hát még, amire az ellenzék szövetkezhetnék velük? A Deákpárt egyes töredékei megteszik azt, hogy egyes, nekik nem tetsző minisztert megbuktatnak, de a rendszerbe vágó lényeges kérdésekben velünk nem szavaznak ők soha. Tehát csak most is keressenek egyéniségeket saját soraikból, akik a rendszerük folytatásához elég bátorsággal, vag ha azt megválasztatni akarják, ehez elég önfeláldozással bírnak. Ha pedig sem az elsőhöz a bátorság, sem a másodikhoz a resignatio nincsen meg náluk, akkor egyszerűen abdicáljanak. Mi nem óhajtjuk, hogy az adott viszonyok ellenmondó törekvései között a baloldal possibilis vezértehetségei elkoptattassanak. Ha egy Sennyey-pártnak van ehez kedve, az az ő dolga. Abból sem lesz nagy baj, s ha baj lesz, rövid ideig tartó baj lesz. Jókai Mór kezdi. Részünkről örömmel fognék őt a tanteremben üdvözölni, ahol sokkal hasznosabban működhetik s nem okozhat annyi országos bajt mint okozott pénzügyi minisztersége. De a tényállásra nézve, szabadön megjegyeznünk, hogy az állomás „fentartása« nem való. Ha fenn lett volna tartva e tanszék Kerkapoly úr számára, akkor bizony a közoktatási minisztérium nem hirdetett volna versenyt ez év kezdetén e szék betöltésére, a jogi kar s az egyetemi kar hozzá nem járultak volna Horn Ede kijelölése által e betöltéshez. E tények elegendően mutatják, hogy üresedésben levőnek nézte mindenki az illető tanszéket. A leköszönt pénzügyminiszter kine-veztethetik e tanszékre, ha Trefort úr az egyetem kijelölését mellőzni akarja, de egyszerű »elfoglalás« vagy visszafoglalásról szó nem lehet. Kiváncsiak volnánk egyébiránt megtudni, várjon, midőn a minisztertanács néhány hónappal ezelőtt vonakodott Horn kijelölését megerősíteni s az egész ügyet függőben hagyta, már akkor azon kilátásban , azon szándékkal tette-e azt, hogy Kerkapoly urnak visszalépésekor adhassa vissza ezt az állomást, s várjon Kerkapoly úrnak, ki a minisztertanácsban hihetőleg hozzájárult azon határozathoz, volt-e sejtelme erről, hogy miniszterkollegái szándékában, mennyire érinti őt személyesen e határozat? Másrészről, ha Kerkapoly kineveztetése által az államtudományok tanszékére, Horn Ede ügye, mely eddigelé csak »függőben hagyatott«, véglegesen ellene intéztetik el, kétkedni nem is lehet, hogy a kormány egy más tanszék felajánlása által kártalanítania Horn Edét az állomásért, melyet a miniszter urak egy volt kollegájuk kedvéért tőle elvesznek. Melyik lesz e tanszék ? Feltehető mindenesetre, hogy legalább nem későbben foglalandja el, mint elfoglalja Kerkapoly az övét. A „HON“ TÁRCZÁJA. „A jezsuiták Magyarországon és egyebütt.« (Két közlemény.) I. Az »index librorum prohibitorum“ műsora egy számmal megszaporodott. A fentebb jelzett czím alatt kiadott munkával, mely a Jézus-társaság szervezetének, tanainak s működéseinek ismertetésével foglalkozik, szerzője újra mélyebben sülyedt a papok disgrafiájába,ami egyenlő a pokol feneketlen mélységével, — sok százezer mértföldnyire attól a menyországtól, hová csak a szent Péter kulcsainak segítségével lehető az eljutás. E munka hírére kétszer oly erővel szoritandja markába azokat az, a kinek őrizetére bízattak s ha még életedben nem száll a fejedre vagy egy a szent fulmenekből, jámbor Toldy Pista! az csak onnan magyarázható meg, mert tudatik rólad, hogy leráznád magadról azonképen, amint leráztad a szentelt vizet, illetőleg lemostad — istentelen tintával, mely lelkedre száradt feketére festvén azt is méltóvá az örökös tűzre. Mert képzelhetetlen istentelenség kívántatik ahhoz, hogy valaki előre kiszámított gonosz szándékkal nekifeküdjék rengeteg könyvtáraknak, feltúrja bennök a portól lepett vén bacantokat és bámulatos konoksággal jegyezgesse azokból évekig, amit az anyaszentegyház legvitézebb katonái saját okulásukra, de más jámbor teremtések lelki üdvére csakúgy önmagoknak fölirogattak, — s kitálalja pa’am et publice a laicusok elé, a mi csak a beavatottaknak magoknak volt szánva. De félre a tréfával, — Toldy Istvánnak a jezsuitákról irt e műve ritka gonddal és szorgalommal szerkesztett gyűjteménye mindannak, a mi rész a jezsuitákról valaha íratott. S ez tetemesen csökkentené azt az értéket, melyre minden történeti, vagy történet-bölcseleti mű aspirálni tartozik, de csak annyiban aspirálhat, a mennyiben — tárgyilagos. E mű egyenes ellentéte a tárgyilagos műveknek, s maga sem tagadja irányzatosságát, mely abban áll, hogy e világhatalomra törekvő s ebbeli törekvésében minden eszközt jónak itélő társaságot egész undorító alakjában, minden fenyegető veszélyességével együtt bemutassa. De ami az objectivitás hiányáért ha nem is egészben, de nagy részben kárpótol e munkánál, az az, hogy Toldy nem a jezsuiták ellenségeinek munkáiból, hanem pápai brevékből és bullákból, a jezsuiták saját constitutióiból, törvényszéki ítéletekből, történelmileg igazolt tényekből s végre magokból a jezsuiták legnevezetesebb íróinak irataiból állította össze művét, s igy bármit, a mi a Jézus társaság mellett felhozható, mellőzte, de a mit felhozott, azt kétségbe nem vonható tények és iratok alapján hozta föl, s ha néhol saját logikai levonásait, következtetéseit, reflexióit is beleszőtte, azoknak mindegyikénél oly antecedenst bocsát előre, mely mások, többnyire jezsuiták egy egy famázus tanát foglalja magában; — ő maga csak commentárt ir hozzá. „A bűn apostolai« czimű fejezetében fölemlíti ama nagy port, melyet a 17-ik században a világ akkori legtekintélyesebb theológiai facultása a Sorbonne folytatott a jezsuiták ellen, s melyet a párisi parlament az egyetem javára döntött el. Akkor jöttek leginkább napvilágra az eddig meglehetős titokban működött társaság gyalázatosságai, aljas erkölcstana s akkor történt, hogy a parlament, hárompróbás katholikusok szigorú, lelkiismeretes vizsgálata alapján e szerzet híres tekintélyes íróinak műveit, mint erkölcstelen tanokkal teljeseket, hóhérkéz általi elégettetésre ítélte. E huszonkét jezsuita író művein kívül még más negyvennégy ugyancsak jezsuita író művei vannak felhasználva Toldy István művében,és mi leghívebb fogalmat akként hiszünk nyújthatni e mű szelleméről és tartalmáról olvasóinknak , ha a történeti részeket, melyekben e 470 lapra terjedő könyv különben sem felette gazdag , mellőzve, amaz erkölcsi szabályokból ismertetünk meg egynéhányat, melyeket e jeles szerzet tekintélyesebb írói hirdettek. A mű a Jézus társaság czéljának és szabadalmainak ismertetésével kezdődik, hivatkozik a szerzetet megerősítő bullákra s egész terjedelmében közli III. Pál 1549-ki bulláját, melyet a jezsuiták »szabadalmaik nagy tengerének« neveznek s mely valóban terjedelmes szabadalmakkal ruházza fel őket, a milyenhez oghatót rajtok kívül maga a pápaság bir csak. A szerzet független minden világi és egyházi hatóságtól s vannak jogaik , miket maga a pápa is intacte köteles megőrizni. — Ismerteti továbbá a jezsuita társaság szervezetét, alkotmányát s azok különrendü s hatalmú fajait; számos idézet Loyolának »de virtute obedientiae“ czimü munkájából, s az »Institutiones Societatis Jesu«-ból, melyek között figyelmet érdemelnek a kövtkezők : »A főnök szavaira, mintha Krisztustól ,magától jönne, rögtön készen álljanak s rendeletére a már megkezdett, de még be nem fejezett betű megírását is hagyják abba. Mindenki.. . tartozik magát főnökeiben az isteni gondviselés által vezettetni, mintha hulla volna, mely eltűri, hogy bárhova vigyék, vagy bármikép bánjanak vele, vagy mintha egy aggastyán botja volna, mely annak, ki kezében tartja, mindenütt és minden képzelhető használatra szolgál.« (P. IV. e. 1. §. 1.) „. . . a constitutiók nem foglalnak magukban kötelezést valamely halálos vagy súlyos bűnre, kivéve ha a főnök ilyet utunk Jézus Krisztus nevében, vagy az engedelmesség erejénél fogva parancsolna; ami azon dolgokban vagy személyeknél, ahol a főnökök azt hiszik, hogy minden egyesnek vagy a társaság közérdekének nagy hasznára fog válni, meg fog történhetni. (P. VII. c. 5.) A Summar. Constit. rendeli: »mindenki, ki a társaságba lép, legyen meggyőződve, hogy apát, anyát, testvért, szóval mindent, mivel a világban birt, el kell hagynia, sőt magához intézetteknek tekintse e szavakat: »a ki apját, anyját s azonkívül még saját lelkét is nem gyűlöli, nem lehet tanítványom, s igy gondja legyen rá, hogy vérrokonai iránt minden testi ragaszkodást levessen s lelkivé változtasson át s őket csak úgy szeresse, mint az olyan, ki a világra s önszeretetére nézve meghalt.« Az elfojtandó természetes érzések között ott van a barátság is, melyről az mondatik, hogy „a külön barátságok megzavarják a szükséges egységet és észhangzatot.« Azért is, »a ki másról megtudta, hogy erős kisértésbe jutott, jelentse föl rögtön a főnöknek.« (Reg. 20. Commun.) De nem elég a kémkedés, ott van a „lelkiismereti vizsgálat”, melynek mesteri psychologiával szerkesztett 14 kérdőpontjára, a tag gyónáskor felelni tartozik, s melyek alapján a főnök oly tisztán beláthat a tag lelkébe, mintha kristályból lenne az. A vallási türelmet következő predicatiokkal terjesztették: »Jobb az ördöggel, mint lutheránus asszonynyal házasodni, mert amaz szentelt víz és exorcismus segélyével kiűzhető, ezen azonban kereszt, keresztvíz és olaj kárba vész.“ — hirdeté András jezsuita Németországban. »Az evangelicusok, ha házasodni akarnak, nem méltók rá, hogy pap, hanem, hogy hóhér vagy kutyapeczér által adassanak össze.“ »Mire van pénzünk, katonánk, kardunk és ágyunk, ha nem arra, hogy ellenségeink ellen használjuk? Mit habozunk tehát az eretnekeket megtámadni, a lutheránusságot és kálvinisnus botrányát kiirtani ? — Öljétek meg a kutyákat, vágjátok földhöz, üssétek agyon, gyújtsátok föl fejük fölött a házat s halmozzatok fejökre minden roszat, a mit csak ki lehet gondolni, hogy a gyűlöletes fajzat végre elpusztuljon a föld színéről.« »Szabad-e a pogányokat valamely helyről elűzni, hol békében éltek, egy keresztyén uralkodó alattvalóságában, a nélkül hogy valamely uj bűnt követtek volna el, csupán azért, mert hitetlenek.« (Expl. decalogi.) »Eretnekeket, mint mindnyájan (jezsuita irók) tanítják, szabad excommunicálni, tehát szabad megölni is; mert az excommunicatio nagyobb büntetés a testi halálnál.« (Ezt mondja a jezsuiták leghíresebb írója Bellarmin bibornok, De controv. Tom. I. 1823. 1.) Alloza pedig : „Nem bűnbánó eretnekek halállal büntetendők.« »Csak az a keresztyén — olvassuk Canisius Péter ketekizmusában, mely a kormány által egész Magyarország és Ausztria kath. iskoláiba behozatott, s melynek segélyével a nép a protestánsok ellen izgattatott — ki a pápát Jézus helytartójának elismeri; aki ezt nem teszi, a pokol büntetéseit vonja magára. Az eretnekekkel való érintkezés már magában nagy bűn, de elpáholtakkal barátkozni vagy épen összeházasodni örök kárhozatra vezet. Jó katolikusnak a protestánst bélpoklosként kell kerülni, sőt nem csak kerülni, de küzdenie kell ellene és irtania őt.« E tanok a XIX. század békítő eszméi alatt sem enyhültek nagyon. Gury, az ujabbkori jezsuiták fő írója tankönyvében ezt mondja: »Az excommunicáltak, s ide tartozik minden protestáns, csak úgy kötvék az egyházi törvények által, daczára, hogy az egyházból kitaszitvákt, különben gonoszságukból még hasznot vonnának.“ »Azon cselekedetek, melyekben velők minden érintkezést kerülnünk kell, a következő versben foglalhatók össze: Ob, orare, vale, communio, mensa negatur, és jelenti a társalgást, levelezést s jó akarat jeleit; orare a közösséget vallási dolgokban, vale minden köszöntést, communio, minden üzleti összeköttetést, lakásközösséget, szerződést stb. mensa, a kölcsönös vendégségre való meghívást.“ Gurynak »Le chiesa e lostato“ 1871ben megjelent könyvében olvassuk: »A heterodoxok, vagy is kik nem a pápa hitét vallják, a mig jóhiszemüleg cselekesznek, ugyanazon joggal bírnak, mint az őrültek, kiknek mit sem lehet beszámítani, amit ezen állapotban elkövetnek.“ „A kath. államoknak joguk van más vallásokatbetiltani, hogy a belső békét és nemzeti egységet, megóvják. De az első és lényeges ok, mely miatt a lelkiismereti szabadság elvetendő, nem a béke és nemzeti egység, hanem az a kötelesség, melynél fogva az egyetlen igaz vallást kell vallanunk, miután a nemzeti egyenetlenség hasonlíthatlanul kisebb baj a vallási tévelygésnél.« Mennyire vallják az opportunitás elvét, s megsértik még dogmatikus szentségeiket, ha a czéljukra szolgál, jellemző Allozaga tana, kinek »Flores summarum«-jában olvashatjuk: »Az indusoknak Chiliben nagyobb bajok elkerülésére megengedhető, hogy magukat leigyák és több feleséget tartsanak.“ Vasquez „De scultu adorationis“-ában írja: »Minden élettelen és oktalan tárgyat jogosan imádni lehet. Nemcsak valamely festett képet és szent, nyilvános tekintélyek által isteni tiszteletre kitett tárgyat, hanem bármely íaás, élettelen és oktalan vagy a dolog természeténél fogva okos dolgot is, ha nem jár veszélylyel, istennel együtt, mint annak képét imádni.« Tamburini megengedi az istenkáromlást, csak valaki előbb igya le magát, vagy szokja meg: »Ittas állapotban vagy megrögzött szokás folytán keletkezett meggondolatlanságból kiejtett szavak nem képeznek istenkáromlást. Keresztelni az atya, fiú és szentlélek istenein kívül Burgbaber szerint a szeplőtlen szent szűz nevében is érvényesen lehet. Ugyancsak szerinte egész misét hallgatott, aki az elejét és végét hallgatta, ha a közepén távol volt is. Sőt Gury szerint »eleget tesz misehallgatási kötelességének, ki e közben hiú vagy buja gondolatokkal foglalkozik, vagy azzal a szándékkal hallgatja a misét, hogy lopjon. (Compendium theologiae moralis, Regensburg 1865.) A gyónást meg pláne felette kényelmessé teszik, így Aragona: »Oly bűnt, melynek bevallása által magunknak vagy gyóntatónknak lelkileg, testileg vagy a jó hírnév dolgában ártanánk, nem szabad meggyónni ; olyant sem, mely által a gyóntató nagy alkalmat nyerne a vétkezésre.« Alloza: »Aki valamely terhes világi kártól vagy attól tart, hogy a gyóntató fel fogja bűnét fedezni, elmulaszthatja a gyónást és áldozhatik.« Paul de Barry jezsuita 100 kulcsot ad a hívének a paradicsom megnyitására, s köztük ezt is : »szerelmesen kacsingatni szűz Máriára.« Az ördögbeni hit náluk nagy pártolásra talál még a jelen században is. Gary mondja: »ha valamely dologról tudjuk, hogy nem természetes okból ered: a gonosz ellenségnek kell tulajdonítanunk.« Aztán előadván az egész daemonológiát, az exorcizálásról való tanokat, igy ír: »az ördöggel való szövetség borzasztó valami; a művészet, a gonosz ellenség segélyével valakinek ártani, teszi a boszorkányságot; a bájital ördögi találmány; a varázsvesszőt nev szabad használni tolvaj vagy eltávolított határkő megkeresésére, csak források vagy eretek felfedezésére, de ilyenkor minden diabolicus befolyás ellen protestálni kell stb.« — Az »Ung. LI.“ után több helybeli lap azt írja, hogy Kerkapoly Károly, ki pénzügyminisztersége előtt, az államtudományok tanárának neveztetett valaki a pesti egyetemnél, ezen állomást fentartotta magának s azt most elfoglalandja; felolvasásait az államtudományokból már a jövő félévben meg MMBBWISMm ' ' ---» : A szédelgés ellen. &Egész Európában nagy figyelmet, sőt több parlamentben utánzást is keltett fel az a két nagy beszéd, melyeket Lasker a porosz képviselőházban a concessionális rendszerrel való visszaélések tárgyában február hóban tartott és melyeknek eredménye egy vizsgáló bizottság kiküldése volt, mely terjedelmes, 25 évre menő munkálatát most terjeszte be a kamarának. E terjedelmes és tanulságos mű alapelveit ismertettük mai esti lapunk külföldi rovatában. Ezúttal csak olvasóink figyelmét akarjuk arra felhívni, mert igaz ugyan, hogy válságos viszonyaink most nem sok időt engednek az ily kérdésekkel való foglalkozásra, de miután még minisztereink is beismerik azt, hogy bajaink egyik fő kütforrása a vasúti és (tegyük hozzá) másféle vállalatok rohamos, nem épen lelkiismeretes concessiója volt, így e bajok orvoslása érdekében is szükséges tudnunk, hogy miből eredtek azok más országokban is, és mily orvoslatokat kerestek ezek el bajok ellen. Azt hisszük, hogy ennek mi is hasznát vehetjük. Mert, ha le kell is mondanunk a kamatgarancia melletti vasutak engedélyezéséről , szeretnék hinni örökre, de reméljük, hogy legalább is hosszú időre, mindazonáltal már csak a tisztán magánvállalatok terén bekövetkezhető további visszaélések is bármikor részt hozhatnak úgy magán, mint állami gazdaságunkra, ha azokat meg nem akadályozzuk. Ha a porosz vizsgálóbizottság a hiányos előmunkálatokra, hamis pénzügyi műveletekre adott vasúti concessiókban keresi a viszszaélések főforrását, azt mi is meg fogjuk találni akár a keleti, akár az északkeleti vasút ügyében. Ha panaszkodnak a poroszok, hogy titkos szerződésekkel a közönség meg lön károsítva és a törvény kijátszva csak azért, hogy a vasúti vállalatokat börzejátékká tett concessionariusok nagy, idő előtti nyereményt dugjanak zsebre, a vállalat megrontásával, akkor eszünkbe jut a birhedt párisi szerződés vagy az, hogy mily különös módon történt Strousberg kibúvása, mely előbbi a keleti, utóbbi a kassa-oderbergi pálya pénzügyeit vonta meg. Épen ezért nem kis fontossággal bírnak reánk nézve azon javaslatok, melyeket a fenebbi bajok ellenszeréül a porosz vizsgálóbizottság előterjeszt. Hogy az állami kamatbztosítás rendszerével nekünk is szakítanunk kell és állami kezelésbe kellene vennünk legfőbb vonalainkat, melyet Poroszország már most részben elért és mit (épen a visszaélések miatt) követendő czélul tűz ki a bizottság is, az kétségtelen. A mostani rendszernél jobb ugyan az, mit Lónyay említ fel újabb művében: t. i., hogy ne a tiszta jövedelem, hanem a nyers bevétel után legyen biztosítva (és természetesen megfelelően leszállítva) a kamat, mert ekkor a kezelési költségek leszámításával nem fordulna elő annyi visszaélés és az államnak sem kellene annyit vesződnie az ellenőrzéssel, mely mégis sikertelen , de ezt legfeljebb a már most biztosítással ellátott vasutakkal való szerződések üdvös átalakításánál lehetne használni; nem pedig új vonalaknál, mert okvetlenül szakítanunk kell a kamatbiztosítási rendszerrel. Azonban magánvállalatokkal szemben igen üdvösen használhatjuk a poroszok azon tanácsát, hogy a vasúti előmunkálatok állami költségen eszközlendők, vagy ha vállalkozók teszik azokat, a költségek külön számíttassanak és téríttessenek meg, ne képezzenek előjogot és ne legyenek azok a részvénytőkébe számítva. Nevezetes az a javaslat is, hogy minden vállalat nyilvános pályázat által adassák ki, mégpedig úgy, hogy a vállalatok pénzügyi és építési, üzleti része külön legyen választva. Ez a Strousberg rendszer ellen van irányozva, melyet nálunk is ily nagy zsarolásra használt fel ő és a Waring-ház. Igen érdekesek a bizottságnak az alapításra, részvények kibocsátására vonatkozó határozatai is, mert ezeket általában nemcsak vasút, de más vállalatainkra is alkalmazhatjuk. Ilyen az, hogy csak teljesen befizetett részvényeket lehessen kibocsátani. Ez az egy határozat eléggé alkalmas arra, hogy a legtöbb visszaélést megakadályozza. Mert így vége lenne vetve annak, hogy értéket nem képviselő papírok kerüljenek forgalomba és képezzék a börze speculatio tárgyát. Valóban ez az egy tétel elégséges lett volna arra, hogy a bécsi „Krachot“ megakadályozza, mert ennek egyedüli oka az értéktelen papírok felhalmozása volt. Továbbá vállalati szempontból is nagy fontosságú e határozat, mert ennek következtében a vállalkozók csak komoly akarattal és kellő pénzkészlettel foghatnának bármihez és nem spekulálhatnának arra,hogy nagyszerű reklám után pénzt szereznek részvényekkel és a munkát más nyakába fájják, vagy egyátalában végre sem hajtják. Az alapítókat a porosz bizottság szoros számadási viszonyba kívánja hozni a részvényesek közgyűlésével, mégpedig a társulat megalakulásakor kíván felszámíttatni minden költséget, hogy így az alapítók a társulat irányában semmiféle előjogot ne követelhessenek. Szóval, oda kell törekedni, hogy az alapítók minden követelése és előjoga megszűnjön mihelyt a társulat megalakult. Így sok visszaélés és zsarolás lenne lehetetlenné téve. Ez a mi meggyőződésünk. Sajnos, hogy a porosz bizottság a fővállalkozókat megengedi,holott ezek csak speculatióra dolgoznak, de egyszersmind hozzáteszi azon szigorú megszorítást, hogy azokat részvénynyel fizetni ne lehessen. Ez a Straussberg rendszer alapja, és ha ez nálunk meg lett volna tiltva, akkor a keleti vasút részvényesei most nem siratnák pénzüket, mert Waringék, mint fővállalkozók rakták zsebre a párisi szerződés értelmében a részvényeket olcsó áron, be nem fejezett munkáért. Elégnek tartjuk a felhozottakat arra, hogy olvasóink figyelme fel legyen keltve a porosz bizottság munkálatának,hazánkra nézt is felismerhető, hasznossága iránt. Azért siettünk azt megismertetni olvasóinkkal , mert mind megannyi tanácsot képeznek e javaslatok reánk nézve is. Sőt alkalmilag még visszatérünk azokra. A szamosujvári g. kath. püspökség áthelyezése. Szamosujvár I, nov. 24-én. A helybeli püspökség II. Bányám való áthelyezése a legutóbbi időben sok vitára nyújtott alkalmat. A kérdés megvilágosítása szempontjából nem lesz felesleges ezen ügynek egy pár sort szentelni. Az absolutismus alatt a románok két püspökséget nyertek : a lugosit és a szamo°ujvárit. A szamosújvári püspökség egy 1854-ben kelt császári