A Hon, 1873. november (11. évfolyam, 252-276. szám)

1873-11-08 / 257. szám

meg van nyerve Mac-Mahon, azt legfényeseb­ben bizonyítja a üzenete. Az üzenetben elég vakmerő azt állítani Mac-Mahon, hogy eddig csak a pártok cse­réltek véleményt, de a nemzetgyűlés elhatá­rozása a kormányforma kérdésében meg van óva, a kormány pedig semleges volt „csak a törvényes korlátok“ közé szok­ta a véle­mény­nyilatkozatokat. A ki tudja a republi­kánus pr­efektek tömeges elcsapását, a re­publikánus lapok elnyomását, a lyoni tanács letételét és másfelől a fe­lálló kormányfor­­ma és rend ellen a monarchisták nyílt cselszövényeit, külföldi alkudozásait, veszte­getéseit, tudja, hogy az egész franczia mi­nisztérium, sőt Mac-Mahon vezette a monar­chisták által tervezett államcsínyt — mely­től csak Chambord gróf oktondi levele kényszerité a kormányt visszalépésre; — a ki ezeket tudja és mégis azt állítja, hogy kormánya semleges volt, az ámító. De Mac-Mahon nem elégszik meg ezzel, hanem maga teszi meg az ajánlatot egy újabb provisoriumra, sőt azt olyanná akarja alakítani, hogy a „rend minden barátja, párt­különbség nélkül“ csoportosulhasson a kor­mányhatalom köré. Tehát nem szabadság, nem alkotmány és épen nem a köztársaság megóvása a czél, hanem a rend, és hogy a katona-politikusok ennek a rendnek mi­lyen értelmet adnak (ha szabad kezük van) azt bebizonyíták a Napóleonok. Egyéb­iránt már eddig is bebizonyító Mac-Mahon is, hogy mit ért a rend alatt, hisz 49 de­­partemente­t tart ostrom állapotban és a mely lap Gancatta beszédét közölte, az eltiltatott, mint „rendbontó,” a­mely praefekt ponto­san vitte hivatalát, de ismeretes volt repub­likánus érzelmeiről, az elcsapatott, a mely tábornok (Bellamare) a restauratio eszkö­zéül nem engedte magát használtatni, az le­tétetett. Hol ilyenek a rendbontók, ott a rend egyértelmű a szabadság elnyomásával. Mac-Mahon azt kívánja, hogy hatalmá­nak »nagyobb tekintélyt adjanak, mert az »nincs eléggé felfegyverkezve törvényekkel« — tehát törvényes eszkö­zök kellenek neki az elnyomásra; mi kitűnik abból is, hogy a „helyhatóságok“ engedet­lenségéről panaszkodik az a Mac-Mahon, ki Lyon alkotmányosan választott tanácsát egy tollvonással megsemmisíté, kinek önkényes eljárásával szemben az ország csendes ma­radt, és a­ki az üzenetben úgy fejezi ki ma­gát, hogy azért kell a „törvényekkel felfegy­verkeznie,“ hogy a pártoskodást el­oszlathassa. Ez utóbbi szó adja meg a ten­­dentia bélyegét; igen a pártok és önkomány­­zati jog elnyomása a czél azért, hogy a restauratio műve megkönnyítve legyen. A monarchisták taktikát változtattak. Látták, hogy még nincs eléggé megront­va Francziaország a restaurátióra, tehát előbb megpuhítják azt, szigorú sajtótörvé­nyekkel, megszorított választási joggal, a párt és önkormányzati élet kiölésével, hogy így megpuhítva czélt érjenek. Természetes, hogy a legitimisták más­felől Mac-Mahont is duplrázzák, mert h­a elkészülnek előbb művekkel, nem fogják 10 évig Francziaország sorsát kezei közt hagyni, hanem egy bizalomkérdéssel, szük­ség esetén kis lázadással is ki fogják ragadni azt kezei közül. A bonapartisták és republikánusok egyébiránt már most ellenségei e hatalom meghosszabbításnak, mely a nem­zetgyűlést is vagy permanenssé, vagy (újabb, republikánus színezetű) választások esetén, hatálytalanná tenné az elnöki hatalommal szemben. Hogy győzni fog-e ez újabb csel­­szövény? szerencsére, még nagyon kétes. De annyi bizonyos, hogy Francziaországban re­­actiót, és Európában (a provisorium miatt) folytonos bizonytalanságot tartana az fenn. A kormány és a szászok. A fogarasi és zarándmegyei események arra késztetnek bennünket, hogy párhuzamot vonjunk e megyék s a szász székekben a közigazgatás terén hozott intézkedések között. Midőn e párhuzamot vonjuk, meg fogunk egy­úttal győződni arról, hogy a kormány a nemzetisé­gekkel szemben nem követ el egyforma eljárást, jelesen a­mit egynek megenged, attól a másikat megfosztja. Senki sem helyeselhet ilyen eljárást s min­denki kárhoztatni fogja azon politikát, mely úgy látszik csak bizalmatlanságra nyújt okot. Zaránd megyében és Fogarasban, mint tudva van, a közigazgatás terén kizárólag a román nyelv vétetett alkalmazásba, felfelé a jelentések azonban magyar nyelven is szerkesztve tétettek. Ezen törvényhatóságok ebbeli eljárásukat a nemzetiségi törvény 5. § ával indokolták, mely így szól: „A belső ügyvitel terén a törvényhatósági tisztviselők az állam hivatalos nyelvét használják , de a mennyiben az egyik, vagy másik törvényható­ságra, vagy tisztviselőre nézve gyakorlati nehéz­séggel járna: az illető tisztviselők kivételesen tör­vényhatóságaik jegyzőkönyvi nyelveinek bárme­lyikét is használhatják. Valahányszor azonban az állami felügyelet és a közigazgatás tekintetei meg­kívánják, jelentéseik és az ügyiratok egyszersmind az állam hivatalos nyelvén is felterjesztendők.“ E §. szelleme nyilván azt mutatja, hogy a tör­vényhozó testület az átmeneti nehézségek könnyítése szempontjából alkotta meg e czikkelyt, mert az állam hivatalos nyelvének használatba vétele a köz­­igazgatás terén rögtön keresztülvihető nem lett volna. Midőn a kormány Fogaras és Zaránd megye feliratai tárgyában e tekintetben határozatot hozott s az állam hivatalos nyelvének a belső ügyvitel terén való behozatalát helyeselte, nem csak, de meg is rendelte, ebbeli határozatát épen úgy indokolta s kijelentette, hogy az átmeneti nehézségek e tör­vény megalkotásától fogva, szinte 6 év óta, meg­­könnyültek, s fel nem tehette, hogy 6 év alatt a tisztviselők a magyar nyelvet el ne sajátították volna. És igy úgy Zarándban, mint Fogarason a ma­gyar nyelv használata behozatott. Nincs és nem is lehet kifogásunk ez ellen, mert utó végre kívánatos, hogy úgy a törvénykezés,­ mint a közigazgatás terén az állam hivatalos nyel­ve alkalmaztassék, ezt felsőbb követelések akar­ják úgy. ha mit tapasztalunk más irányban ? A szászföld -- mert valóságosan még a kor­mány is annak tartja — meg sem gondolta még, hogy az állam hivatalos nyelvét hozza be, nem is gondol arra, hogy valaha behozza. Hogy fogalmunk legyen a méltányosságról és jogegyenlőségről, elég lesz, azt hiszem, ha kimond­juk, hogy a szász székekben kizárólag a német nyelv van alkalmazásban, nemcsak, hanem még a vény sincs eléggé respectálva, mert a törvényha­tóságok részéről jövő felterjesztések a kormányhoz csak német nyelven vannak szerkesztve. A törvény pedig tisztán mondja , hogy a felterjesztések magyar nyelven is szerkesztendők. A Szászok tovább mennek és a közigazgatás terén űzött nyelvgarázdálkodásokkal meg nem elé­gednek, hanem még a törvénykezés terén is német nyelvet használnak, német nyelven vezetnek néhol jegyzőkönyveket s németül határoznak. Itt ezáltal nemcsak az állam érdeke van meg­sértve, nemcsak a törvény iránti tisztelet van meg­tagadva, de meg van támadva a Királyföld több százezer nem szász ajkú lakosának érdeke. A szászok minden időben úgy viselték magu­kat, hogy a Kiályföldön csakis szászok laknak; sa­ját intézményeiket s nyelvüket erőszakolták a több­séget képező nem szász ajkú polgárokra. És mégis a szászok máig is kizárólag a német nyelvet használják minden irányban. Nem mondhatjuk még azt sem, hogy mindez a kormány hite és tudta nélkül történt volna, mert a kormány nem egyszer győződhetett meg állításaink valódiságáról azon fölterjesztésekből, melyeket a szász törvényhatóságok német nyelven felkül­döttek. A kormányt tehát nem lehet védeni e tekintet­ben, sőt egyenesen őt terheli a mulasztás, hogy a szászokat néha-néha nem figyelmeztette a magyar nyelv behozatala iránt. Az eddig előadottakból kiindulva, ítéljen bárki is, ha vájjon helyesen jár el a kormány e kérdésben, ha várjon megnyugtatást, bizalmat szül e avagy a leg­alaposabb bizalmatlanságot. Legyünk csak igazságosak. Ha a kormány megköveteli — s méltán — hogy egy államhivatal-­­ nek 5 —6 év leforgása alatt a magyar nyelvben : annyi jártasságot szerezzen, a mennyi tényke­­í­tése szempontjából szükséges, mert nem követeli azt minden irányban, minden hivatalnokától az ál­lamnak ; miért tesz kivételeket, sértő kivételeket. Vagy a szász hivatalnokok 5—6 év leforgása alatt nem sajátíthatták-e a magyar nyelvet annyira, hogy azzal a belső ügyvitel terén élhessenek ? Vagy a nemzetiségi törvény átmeneti intézkedései csak a románokra nézve érvényesek, a szászokra néz­ve nem ? Ha a kormány egyforma mértékkel bírna, meg lennének nyugtatva — a nemzetiségek, mert­­ látnák, hogy a törvény minden irányban egyfor­mán foganatosittatik s előnyökben egy sem ré­szesül. De tegyük a dolgot magunkévá, miféle szem­­m­mel nézzék a románok a kormányt, midőn látják,­­ tapasztalják, hogy a szászok valóságos kiváltságokat élveznek a törvény ellenére. S mit következtessenek ők, midőn látják, hogy a­mi nekik nem szabad, az másoknak — a törvény ellenére — megengedte­tik. Bizonyára jó indulatot nem a románok irá­nyában. Innen van a sok jajveszéklés a román sajtóban; ez alapja a sok jajgatásnak, ez szítja rendszeresen a közelégületlenséget. Meg lehet követelni a kormánytól, hogy e te­kintetben megnyugtató intézkedéseket hozzon. Ezt követeli az igazság, a jogegyenlőség és államunk egy népének megnyugtatása. Moldován Gergely: Egy megnyugtató hang. N.­Szeben nov. 5-én. (G.) A „Telegraful Román” 84-ik számában egy vezérczikket olvasunk, mely figyelmet érdemel. Figyelmet érdemel azért, mert hatalmasan kikel a nemzetiségi párt com­pheusai ellen s az azok által rendezett üzelmeket egyáltalában elítéli. Azonban nem lesz érdektelen a czikket kivo­­natilag ide­igtatni. »A visszaélésig szokása néhány román honfi­­­­nak azt mondani, hogy létezik egy szabadelvű nem­­zeti párt. S ha valaki közelebbről vizsgálódik, úgy­­ találja, hogy ezen visszaélés ép ott vzetik, a­hol nem-­­­zetiség- és szabadelvűségről szó sem lehet. „A románok államunkban, századok óta oly­­ elem volt, mely a többi elemekkel csak azért küz­­­­dött, hogy azokkal egyenlő jogokat élvezhessen, ők­­ ez által épen azért küzdöttek, hogy az államban ne legyenek választékok, osztályok és pártok, egyenlő- i­séget követeltek és követelnek. Azt akarták és akar­ják, hogy a román elem ne legyen az a többi nemze­tiségek és elem­ek előtt, hogy őt azon jogok élveze­tétől rekesztessék el, melyeket a többi elemek is ré­szesülnek. A románok tehát nem lehetnek oly hely­zetben, hogy pártokra oszoljanak a kormányhatalom magukhoz ragadása végett, vagy hogy egy constitu-­­ tionális formát diktáljanak, hanem hivatásuk küzde-­­­ni egy az állampolgárokhoz méltó helyért az állam­­ organismusában, melyben élnek. Ez lévén a románok helyzete államunkban,­­ mely egyetlen mindnyájunkra nézve, önként követ­kezik, hogy mindnyájunknak csak az a törekvése ehet, ha pártra szükség volna, egy fennebb említett pártot alkotni. Hogy támadhatnak oly emberek, a­kik kü­­önbségeket akarnak csinálni a románok között, nem bírjuk felfogni, csak úgy, ha megtudjuk, misze­rint vannak igénytelen férfiak, a­kik, hogy magukat felemelhessék, egy oly párthoz kivánnak csatlakozni, mely nem létezik, s miután nem létezik, alkotnak, képzelnek egyet, egy olyant, mely szépen rangzó névvel bir, oly névvel, hogy képes legyen sokaságot, melynek vállain e férfiak emelkedni akarnak, magához vonni. A mi nemzetünk törvényes törekvéseinek nincs szüksége ily mankókra, melyekre támaszkodjék egyik vagy másik. Szüksége van neki oly férfiakra,­­ a­kik áthatva az ügy jogosságától, melyet védnek, s félrevetnek minden phrázist s minden feleslegest s csak a szükséges után látnak. Alkotmányos államban , a­hol véleménykü­­önbségek léteznek, igaz, hogy vannak pártok is, azok azonban törekvésük jelleme szerint, conservati­­vek, ha az ősök hagyományaihoz makacsul ragasz­tódnak, vagy progressisták, ha megfigyelik az idők szellemét és azzal haladnak. A nemzetiségi párt neve csak ott vétetett alkalmazásba, hol egy nemzet több állam között volt felosztva s czélja volt a nem­zettöredékeket egyesíteni. Szeretnék tudni, ha várjon vannak-e nálunk conservativek, progressisták, nationalisták és antina­­tionalisták? S szeretnék hallani azt is, hogy miben fog­­altatik össze a románoknál a conservatismus és an­­tinationalismus. Nekünk nincs conserválni valónk a szomorú anyagi helyzetet kivéve, melyben élünk. S vájjon kik azok, a­kik közülünk megtagad­ják nemzetiségüket. A­mennyiben mi a dolgokat is­merjük, bármint törje is valaki fejét, a felelet nem lehet más e feltett kérdésekre, mint az, hogy nálunk szó sem lehet sem conservatismusról, sem antinatio­­nalismusról, s ha lehet valami különbség, az, hogy egy rész tudja mit cselekszik, s a szerint dolgozik, a másik rész pedig bujdosik száraz opportunitásokkal, utánozván más nemzetiségeket, a­nélkül, hogy szá­­mot tudnának adni arról, hogy miért utánoznak s képeznek ellenzéket. A­hol principiumok hiányoznak, ott nem lehet szó a pártról. Látszik az némely férfiú futkosásából, hol a horvátok, hol a csehek után, a­nélkül, hogy megfontolnák, ha vájjon ezeknek egyenlőségrejutása egy-e a miénkkel; a­nélkül, hogy megismernék, ha vájjon ezek oly czéllal bírnak-e, mint mi, vagy ná­luk még egy észszerű háttér is létezik, idővel az egész monarchiát a szlavismus uralma alá haj­tani, megszerezvén politikailag is a többséget a szláv elemnek. De mondhatja valaki, hogy azok, a­kik nem­zetiségieknek mondják magukat, saját princípiumok­kal bírnak, mert ők semmiben sem akarnak részt venni, a­mi ma történik, várván egy kedvezőbb időt, midőn majd ők lépnek nettóba azon czél elérése végett, melyről fentebb tettünk említést — mert hiendik — hogy akkor szükséges lesz lépéseket tenni. A mi véleményünk szerint e procedálás — ha annak nevezhető­­— inkább formális, mint elvi, ez az opportunitás procedúrája — lényegi­leg az marad, mint a másik, azon eltéréssel, hogy nem vétetik munkálatba, s ezen esetben nem tudja felhasználni a kedvező időt s önmaga erőit, mert mondja, hogy tisztán nemzeti; habár azért, mert nem lép fel ott, a­hol nemzeti érdekek kíván­ják, épen antinationalistának nevezhető. Mert az a kérdés, ha várjon elérkezik-e az általa várt idő , akkor lesz-e oly állapotban, hogy magát értékesít­hesse. Mindenesetre nem. E párt még­is nemzetinek állítja magát a­nélkül, hogy munkálna, hogy tenne valamit a nemzeti ügy érdekében, mint talán azt, hogy a nemzetet az események romboló árjába sodorja, annyira, hogy még emlékét is örökre el­veszítse. Egy ily nemzeti párttól mentsen meg az isten minden nemzetet, a románokat is, mert egy ily párt, csak a nemzeti hanyatlásnak lehet okozója. Egy ily párt csak felhő képeket alkot magának, melyek a szeleknek ki vannak téve s még azon időt sem élik túl, melyben alkotva lettek. Ily párttal ma a román nép ott állana, a hol állott 48 előtt, minden jog nélkül, így szól a „Telegraphul Romana.“ E lapot, mint tudva van, Siagunn érsek alapí­totta, illetőleg ő adott neki biztos alapot. Mindenesetre örvendeztető hang ez , mely mutatja, hogy a nemzetiségi üzelmek a románok nagy része által nem helyeseltetne , sőt azok rende­zőit elítéli. E czikk egyébiránt felvilágosításul szolgál azoknak is, kik azt híresztelték, hogy az új metro­­polita a passivisták körmei közé jutott. Ez elég c­áfolat, mely mutatja, hogy az uj metropolita nem barátja sem a passivistáknak, de a nationa­­listáknak sem s politikai tekintetben oly állás­pontot foglal el, mely a román érdekeknek leginkább megfelel s nincs ellentétben alkotmányos életünk­kel sem. Ideje is volna, hogy épen a románok kebelé­ből támadjon hatalmas tiltakozás az agitátorok által a nemzet nevében véghez vitt üzelmek ellen. Ideje volna lerántani az álarctot azok képéről, a­kik nem annyira a nemzet java, mint inkább egyéni czéljaik­­ból kiindulva működnek, zaklatják a népet s felfor­gatják hazánk békéjét. A »T. R.« czikkét ezért nem bírjuk elég­gé méltányolni. KÜLFÖLD. Az orosz sajtó még mindig foglalkozik a bosnyák ügyekkel, így a „Golos« feltétlenül helyesli A­s­s i­m bajának elbocsátását. Nézete szerint az európai diplomáczia nem lehet süket a bosnyák k­eresztények fájdalomzajánál, s ha a porta nem siet véget vetni keresztény alattvalói kínzásának, bizto­san várható, hogy az összes nagy­hatalmak képvise­lői együttes jegyzéket fognak hozzá intézni. Ugyanezen lap azt írja, hogy a turkoman főnökök, kiket az oroszok mint a turkománokra kivetett hadisarc­ teljes megfizetésének kezeseit Kaufmann tábornok rendelete folytán vittek maguk­kal, az őket kisérő katona fedezet elől mind megszöktek, nek­i­k kivételével, kik futás közben agyonlövettek. Ennek­ következtében a chi­­vai elánságban rendzavarások történtek, a turko­­mánok Kongrád városát s szomszédságában kóborló karakalpakok és kirgizek vagyonát kezdték rabolni s a felszabadított perzsa rabokat öldösni. Az orosz haj­óműveket folyvást érik sze­rencsétlenségek. Nem régen a Russky Mir köz­­leménye szerint, Ladoga taván a »Czary« és »Cza­­ricza« gőzösök összecsaptak. A Czary elmerült, s ezen szerencsétlenségnek, melyet a kapitányok tu­datlanságának s könnyelműségének tulajdonítanak, 85 emberélet esett áldozatul. A „M­oskov Viedomosti« a bécsi „Neue Fr. Presse“ és budapesti „Pester Lloyd“ a­z államnak a római egyházhoz való viszonyairól irt czikkeit teszi párhuzamba s úgy találja, hogy ezen kérdésben is Ausztria-Ma­­gyarország dualistikus természete nyilvánult. Az osztrák politika, — mondja az orosz lap — feltétle­nül ajánlja jó szolgálatait Bismarck herczeg egyházi irányának; ellenben pedig a magyar politika azt nyilatkoztatja ki,hogy Austria-Magyarországra nézve ezen ügy nem nemzetközi, hanem tisztán nemzeti je­lentőségű.­­A némethoni sajtó bécsi levelezőinek tanúsága szerint a győzelem ezen alkalommal is a magyar politika javára dőlt el.“ Bazaine pere. (Versailles, nov. 4.) Elnök 1 órakor megnyitván az ülést, S­­­o­f­­f­e­­ ezredes hallgattatott ki, ezeket adván elő: A háború kezdetén a rajnai hadsereg vezér­karához osztattam be, aug. 12-én Leboeuf tanagy beadta lemondását a vezérkar főnökségéről és utó­da Bazaine, nem talált számomra alkalmazást. Ak­kor azt mondá nekem a császár, hogy míg egy al­kalmas hely nyílik, foglaljak helyet udvari tisztei között. Aug. 17-én én a chalonsi táborban voltam. Napoleon hg Mac-Mahonthnagynak ajánlott engem; ez helyet adott nekem vezérkarában és azzal bízott meg, hogy a koronaörökös sergének mozdulatait szemmel kisérjem. Én külön foglalkoztam a többi tisztektől és sohasem kaptam közvetlenül levelet, vagy sürgönyt. Mindig felnyitva kaptam azokat Mindnyájan aggódtunk a Metztzel való összekötte­tés miatt. Aug. 18-án azon eszmém támadt, hogy a rendőrség ügynökeit emissariusokként használjam. Ezt közlöm Mac-Mahonnal, ki tervemet helyeselve ily értelemben sürgönyzött Pietrinek. Végre 19-én megjelent a két ügynök: Rabasse és Mice. Az in­­structio, mit nekik adtam, oda ment ki, hogy Bazai­­netől híreket hozzanak és ezért 20 —25.000 frank jutalmat ígértem nekik. Elnök: Nem a longnyi utat mutatta-e ön ki az ügynököknek ? Stoffel: Nem­ az út, melyet választottak, szabad tetszésöktől függött. Elnök: Emlékszik ön ama sürgöny keltére és idejére, melyben az ügynökök önnek hírt hoztak Magna­ntól ? S­t­o­ff­e­l : Nem. E­l­n­ö­k : Válaszolt ön e sürgönyre ? Stoffel: Azt hiszem, nem. Elnök: Sürgönyzött ön azoknak, hogy tér­jenek vissza. Stoffel: Rheimsból 22-ki kelettel és Mac- Mahon aláírással ellátott és az ügynökökhöz intézett sürgöny nem tőlem származik ; először nem irtam­ alá, másodszor nem intéztetett egyenesen Massaroli ezredeshez és végre nagyon valószínűtlen, hogy „a vezérkar távírdái ügynöke” kifejezés tőlem szárma­zott volna. Elnök: Minő után tudta meg e sürgöny elküldését ? Stoffel: Erre nézve emlékező tehetségem igen homályos , de tudom, hogy minden csodálkozás nélkül láttam visszatérni az ügynököket. E­l­n­ö­k: E szerint bármely tiszt parancsokat adhatott az ügynököknek, kikkel ön egyedül alku­dozott ? S­t­o­f­f­e­l: A vezérkar ismerte ezek küldeté­sét és így jogosítva volt nekik parancsokat adni. Elnök: Különös. Ily esetekben a titoktar­tás és óvatosság az első dolog. Hová volt czimezve a visszatérésre vonatkozó parancs ? Stoffel: Longvyba. Elnök: Honnan tudták, hogy ők Longviban vannak ? Stoffel: A sürgönyt valószínűleg oly tiszt küldötte, a­ki tudta, hogy az ágensek Longwyban vannak. Egyébiránt reám nézve ezen részletek el­vesztették fontosságukat, mihelyt megtudtam, hogy feladatuknak, meg nem felelhetnek. Elnök: Nem közölte-e önnel ama tiszt, ki visszahívta az ügynököket, e visszahívás okát ? Stoffel: Nem emlékszem tisztán, hogy tiszt volt-e vagy sem , csak úgy mondom. Elnök: Nagyon sajnos. Tehát önnek leg­kisebb tudomása sem volt arról, hogy e két ügynök által Rheimsba küldött sürgöny valóban megérke­zett-e rendeltetése helyére ? Stoffel: Nincs tudomásom. Előadja továbbá azon vádra nézve, mintha egy sürgönyt sikkasztott volna el, miszerint ő ezt nem tette és nem tehette. S ez önvédelmében oly erős ki­­fakadásokra ragadtatja magát, hogy az elnök kény­telen volt rendre utasítani mire Stoffel kivonult a teremből. Rabbasse és Mies ügynökökök, kik azt állítják, hogy Stoffelnek sürgönyöket adtak át, újra kihallgattattak. Stoffel ezredes ismételten kije­lenti, hogy megkapta e sürgönyöket, de félre tette azokat a nélkül hogy figyelembe vette volna. Erre a kormánybiztos kijelenti, hogy fentartja magának Stoffel ezredes ellen sürgönyök elsikkasztása miatt a törvényes lépéseket megtenni. KÜLÖNFÉLÉK. — Pest megye évnegyedes köz­gyűlésének tárgyai száma 136, melyek kö­zül következők a fontosabbak: Alispáni évnegyedes jelentés; a számonkérőszék jelentése; a megyei igazoló választmány jelentése, melylyel a legtöbb adófizető bizottsági tagoknak az 1874. évre kiigazí­tott névjegyzékét bemutatja; ugyanannak­ jelentése a f. évi julius 13-án megtartott megyebizottsági tag­választások tárgyában; belügyminiszteri rendelet Lauka József miniszteri főmérnöknek a dunaszabá­­lyozási munkálat megszemlélésére és Ordas község panasztott viszonyai megvizsgálására tett kiküldeté­séről ; belügyminiszteri körrendelet a közigazgatási járásokban teendő változtatások lehető kerülése tár­gyában ; a közoktatásügyi minisztérium körrende­lete a községi iskolai alapvagyon kezelése tárgyá­ban ; a közmunka minisztérium rendelete a Tarna és egyesült Tarna-Zagyva folyók rendezése tárgyá­ban ; miniszteri rendelet a Domony és Iklad közötti Galga csatornán létező zugó lerontása tárgyában; ugyanannak intézménye az iklad-mácsai út helyre­állítására segélykép kiutalványozott 4000 frt és a közmunkaváltság egységi árak megállapítása tár­gyában ; Baranya, Zemplén megyék és Nagy­várad városa átirata egy magyar önálló országos bank felállítása iránt; Bereg vármegye közönségének át­irata a törvénykezés és közigazgatás különválasz­tása által létesült tarthatlan állapot megváltoztatása végett; Arad városa közönségének, átirata az állam és az egyház között fennforgó viszonyok szabályo­zása tekintetéből készítendő törvényjavaslatok iránt; az iskolaügy állapotáról szólsó évnegyedes jelenté­sek ; a megyei főmérnöki állomásnak választás ut­­jáni betöltetése. — Tisztújítási mozgalom. A 45-ös központi bizottság ma d. u. tartott értekezleté­ben megállapodott a 8 tanácsnoki állomásra jelöltek iránt. Határozó volt, hogy kit ajánlanak a kerüle­tek. 9 kerület ajánlja Bákey Imrét, Petrovits Szilár­­dot, Kasenczky Józsefet, 6 Hamza Mátét, 9 Alker Gusztávot, 5 Funk Kálmánt, 7 Andreanszky Zsig­­mondot, 3 Havas Pált és 8 Rupp Imrét. Ezek tehát a tanácsnoki állomásokra ajánltatnak. A jegyzőkre és kerületi orvosokra nézve szintén abban állapodott meg a bizottság, hogy ezekre nézve is a kerületek megállapodásait fogják irányadónak venni.­­ A magyar írók és művészek társaságának választmánya ma délután három órakor tisztelgett Liszt Ferencznél, őt szerencsés megérkezése s művészi pályájának félszázados jubilaeu­ea alkalmából üdvözlendő. A kör elnöke Szigligeti Ede rövid beszéddel üd­vözölte a zongora királyt és zeneköltőt, mely besz­éd körölbelől következőleg hangzott : »Tisztelt művész hazánkfia! Az irók és művészek társaságának nevé­ben üdvözöljük művészi pályája örömünnepén! Szerencsekivánatainkhoz azt a köz­hajtást csatol­juk, hogy miután működését világszerte hit és di­csőség koszoruzta s a magyar névnek mindenütt tiszteletet és becsültetést szerzett, láng­észét s tapasz­talatait hazai művészetünk emelésére érvényesítse, s hazájában éljen hazájának. Isten éltesse, isten áldja meg!« — Az öreg maestro rövid szívélyes szavak­­ban köszönte meg a megtiszteltetést, élénk társal­gásba ereszkedett a küldöttség tagjaival s bemuta­­tó vendégét, Schubertet, a lipcsei kiadót, ki a Liszt­­jubilaeumra fővárosunkba érkezett. Az ügyvédjelöltek és joggya­kornokok csütörtöki estélye még a vasárnapinál is jobban sikerült, a­mennyiben nem csak jó kedv, hanem még igen szép számmal is voltak egybegyűr­­ve. Egyik tárgya a vitának a vasárnap megejtendő tisztválasztás volt. Különösen ez utóbbi ügyben még szombat este a Hungáriában értekezni fognak. — A piskii győzelem emlékszobra ügyében és az arra begyült pénzek iránt kérdés intéztetvén lapunk egy közelebbi számában, Makray Lászlótól a következő felhívást vettük : „Tekintve a tárgy fontosságát, s mert az adakozók is pénzek holléte és hováfordítása iránt megnyugtatást kíván­nak, rendelem , hogy mindazok, kik a piskii emlék­szoborra gyűjtési ívekkel lettek ellátva, tartsák kötelességüknek a pénzgyűjtés eredményéről jelen­tést tenni a honvédsegélyző bizottmány alelnökéhez, báró Jósika Géza úrhoz Brz.nyitskára, a begyűlt pénzek s gyűjtőivek együttes beküldésével. Egyút­tal felhívom honvédsegélyző bizottmányi jegyző d­r. Tóth László ügyvéd urat, hogy ez ügyleg tartott gyűlésen létrejött jegyzőkönyv kikeresésével írja össze azok neveit, kiket az akkori gyűlés gyűjtőívek­­kel bízott meg, s neveiket a politikai napilapok azon szerkesztőségeihez — melyek ezen ügygyel foglal­koztak — beküldeni tartsa honfiul kötelességének, valamint bocsássa köztudomásra az eddig begyűlt pénzek , mennyiségét, hollétét és hováforditását is. Kelt Felpestesen October 31-ik napján. Hunyadme­­gye honvédsegélyező egyletnek fennállásáig elnöke . Makray László, 1849-ben a 15-dik huszár ezrednek vezénylő parancsnoka. — Az országos nőiparegylet f. hó 10-én hétfőn d. u. 4 órakor választmányi ülést tart, elnöknő lakásán Sándor­ utcza 10. sz. — Az országos középtanodai tanáregylet választmánya f. hó 11-én d. u. 5 órakor a városi főreáliskola helyiségé­ben gyűlést tart. — A bécsi kiállitás 30-a­s bizottsága csütörtökön oct. 30. az iparegyesület helyiségében Szabóky Adolf elnöklete alatt ülést tartott. Elnök üdvözölvén a megjelent tagokat és a jelenlevő szak­biztost Posner K. Lajost, áttér a napirendre, mely­nek tárgyát a kiállítási tárgyak visszaszállítatása iránti tanácskozás képezi, fejtegeti a 30-as bizott­ságnak magasabb hivatását is, miként lehetne a ke­vésbé vagyonos kiállítóknak tárgyaik visszaszállí­tásánál segédkezet nyújtani; továbbá tudomására adja a szakosztálynak, hogy a magy. kiállítási biz­tosság valamennyi kiállítóhoz körlevelet intézett, melyben felszólítja őket tárgyaik becsomagolása és szétküldése iránti nyilatkozatra. E körlevél feletti élénk eszmecsere után a 30-as bizottság abban álla­podott meg, hogy a szakbiztos Bécsben a kiállítási biztosságnál oda működjék, hogy a tárgyak becso­magolása és szétküldése lehetőleg csoportonként esz­közöltessék, és a kiállítók,ha esetleg a becsomagolás­nál jelen lenni akarnak, ideje korán a 30-as bizott­ság elnöksége útján értesítessenek.­­ A tanácskozás fontosabb tárgyát képezte a kiállítási tárgyaknak biztosítása. Miután a biztosítás csak a kiállítás tar­tamára terjedt ki, és miután kívánatossá vált, hogy a biztosítás egy két hónapra, esetleg míg minden egyes kiállító tárgyának birtokába jut, meghosszab­­bíttassék, a szakbiztos felkéretni határoztatik, hogy a kiállít­ási biztosságnál a biztosítás meghosszabbítása iránt haladéktalanul lépéseket tegy­­en. — Králik Sámuel indítványa folytán Posner K. Lajos szakbiz­­tosnak a magy. kiállítók érdekében tett fáradozásai elismeréséül jegyzőkönyvileg köszönet szavaztatik. — A kiállítókhoz! A budapesti ki­állítók 30-as bizottságának f. é. oct. 30-án tartott ülésében kérdés intéztetett, váljon a bécsi kiállítás­ban volt tárgyak tüzkárbiztosítása tart-e e tárgyak visszaszolgáltatásáig, vagy pedig e tüzkárbiztosítás October végén lejár-e? és ha a biztosítás megtörtént, váljon a kiállítók viseljék-e ezen költséget,á­ltalában: mily intézkedés történt a tüzkárbiztosítás érdeké­ben ? — Mely kérdésekre a szakbiztos úrtól f. é. oct. 5-én kelt levelében a következő választ kaptam. Sietek önt értesíteni, hogy a tűzkárbiztosítás ezen év végéig eszközöltetett és miután e nyilatkozatot az osztálytanácsos úrtól kaptam, ön ezt kiállítóinkkal azon megjegyzéssel közölheti, hogy a kedvezmény a biztosításért járó minden további megterheltetés nél­kül értendő. Dr Szabóky Adolf: — V­ágszabályozás. Miután Nyitra me­­gyében fekvő Farkasd mezővárosa és Negyed köz­sége a Vág folyó pusztításai és partrombolásai által, folyton fenyegettetik, a m. k. közmunka és közleke­dési minisztérium a veszélyes folyókanyart országos költségen átmetszetni rendelte s a vágszabályozási m. kir. mérnöki hivatal által készített és jóváhagyott tervek alapján kiemelendő 9516 köbélnyi földtömeg megmozditására 39,576 frt 42 kr összeget engedé­lyezett. Ezen jelentékeny földmunka nyilvános árlej­tés utján, folyó év. nov. hó 18-án Pöstényben, a vág­­szabályozási m. kir. mérnöki hivatal helyiségeiben fogván a legjutányosabb ajánlatot tevőnek átadatni, kívánatos, hogy a mai pénzszűk viszonyok közt ezen munkát, az illető vidékbeli, vagy legalább is hazai érdekeltek nyernék el, mely körülményre az illetők figyelmét ezennel felhívjuk. — Megjelent Tisza Aladár kedvelt s a ha­zai zenekarok által átalán játszott legújabb két csár­dása : 1) »Hova csikós oly szaporán ?“, »Ki volt itt ?“ »Volt nekem szeretőm“ s 2) »Hogyha nekem olyan rózsám volna«, »Ez az utcza végig sáros.« Egynek ára 60 krajczár. Kapható az „Apollo“ kiadóhi­vatalában Budán, iskolautcza 681. sz. a. s megren­delhető minden könyv- és zenemükereskedésben, va­lamint (postautalványozás utján) minden postahi­vatalnál. T a n e g y. — Egy protestáns ultramon­­tan programmját olvastuk nem rég a »Prot. egy­házi s iskolai lapokban«. Ezen ultramontán a vértes­aljai ref. egyházmegye újonnan választott esperese Koncz Imre seregély­esi lelkész, az orthodox hit érde­kében elítéli a konventet, es a protestáns egyletet, s az­tán nyíltan kimondja, hogy én az iskolát az egyház­tól külön választani nem tudom s határozottan fele­kezeti vagyok; felekezet nélküli iskolát nem akar el­ismerni. Belátja azonban a felekezeti iskolák hiányait s ezért sürgősen követeli s szüntelen buzdítani fogja a népet­, hogy a felekezeti iskoláknak is adjanak ál­lamsegélyt, mert hiszen az állam pénze főkép a fele­kezetek zsebéből kerül ki. (Ez alapon minden egylet, bármely államellenes czélja legyen is — jogosan megkövetelné azt, ha az adót nem az állam czéljára fizetnék. Végül sürgetni is fogja, hogy a protestáns papot s tanítót az állam fizesse. Tovább nem megy. Azonban ugyanezen logika szerint minden hivatalnál arra kellene nézni, hogy a protestánsok kellő arány­ban legyenek képviselve, sőt talán a jogosság szem­pontjából szükséges volna, hogy a király is egyne­gyedrészben protestáns legyen. Ily követelések ná­lunk nem ritkán történnek, de senki sem veszi figye­lembe s az ultramontánokat senki sem keresi a »ha­ladó« (?) protestánsok között. — A kolozsdobok, a megyei nép­tanítók nov. 3. és 4-én tartották meg évi köz­gyűlésüket csekély számú vidéki tagok jelenlétében. Paál Ferencz egyleti elnök évi jelentéséből kiemel­jük, hogy egy új könyvbíráló bizottság alakult, az egylet lapot ad ki, a felnőttek oktatásában közre­működik, felolvasásokat ren­dez stb. Az egylet köz­lönye, a „Népnevelésügyi Értesítő” fenállására nézve kimondatott, hogy az előfizetési pénzek felemelése s a társegyletek pártolása reményében valami magán­adakozások útján s szükség esetén pedig az egylet pénztárából eddigi alakjában továbbra is fentartan­­dó lesz. Az adakozások sora legott e gyűlésen meg­kezdetett s mint értesülünk, oly örvendetes eredmény koszorúzta a kezdeményezést, hogy az életrevaló szaklap sorsa biztosítottnak tekinthető. Ezután a sza­­vazatszedő bizottság küldetett ki Czirják Sándor polg. isk. tanító, Antal György szobnoki tanító, Nagy

Next