A Hon, 1873. november (11. évfolyam, 252-276. szám)
1873-11-08 / 257. szám
meg van nyerve Mac-Mahon, azt legfényesebben bizonyítja a üzenete. Az üzenetben elég vakmerő azt állítani Mac-Mahon, hogy eddig csak a pártok cseréltek véleményt, de a nemzetgyűlés elhatározása a kormányforma kérdésében meg van óva, a kormány pedig semleges volt „csak a törvényes korlátok“ közé szokta a véleménynyilatkozatokat. A ki tudja a republikánus prefektek tömeges elcsapását, a republikánus lapok elnyomását, a lyoni tanács letételét és másfelől a felálló kormányforma és rend ellen a monarchisták nyílt cselszövényeit, külföldi alkudozásait, vesztegetéseit, tudja, hogy az egész franczia minisztérium, sőt Mac-Mahon vezette a monarchisták által tervezett államcsínyt — melytől csak Chambord gróf oktondi levele kényszerité a kormányt visszalépésre; — a ki ezeket tudja és mégis azt állítja, hogy kormánya semleges volt, az ámító. De Mac-Mahon nem elégszik meg ezzel, hanem maga teszi meg az ajánlatot egy újabb provisoriumra, sőt azt olyanná akarja alakítani, hogy a „rend minden barátja, pártkülönbség nélkül“ csoportosulhasson a kormányhatalom köré. Tehát nem szabadság, nem alkotmány és épen nem a köztársaság megóvása a czél, hanem a rend, és hogy a katona-politikusok ennek a rendnek milyen értelmet adnak (ha szabad kezük van) azt bebizonyíták a Napóleonok. Egyébiránt már eddig is bebizonyító Mac-Mahon is, hogy mit ért a rend alatt, hisz 49 departementet tart ostrom állapotban és a mely lap Gancatta beszédét közölte, az eltiltatott, mint „rendbontó,” amely praefekt pontosan vitte hivatalát, de ismeretes volt republikánus érzelmeiről, az elcsapatott, a mely tábornok (Bellamare) a restauratio eszközéül nem engedte magát használtatni, az letétetett. Hol ilyenek a rendbontók, ott a rend egyértelmű a szabadság elnyomásával. Mac-Mahon azt kívánja, hogy hatalmának »nagyobb tekintélyt adjanak, mert az »nincs eléggé felfegyverkezve törvényekkel« — tehát törvényes eszközök kellenek neki az elnyomásra; mi kitűnik abból is, hogy a „helyhatóságok“ engedetlenségéről panaszkodik az a Mac-Mahon, ki Lyon alkotmányosan választott tanácsát egy tollvonással megsemmisíté, kinek önkényes eljárásával szemben az ország csendes maradt, és aki az üzenetben úgy fejezi ki magát, hogy azért kell a „törvényekkel felfegyverkeznie,“ hogy a pártoskodást eloszlathassa. Ez utóbbi szó adja meg a tendentia bélyegét; igen a pártok és önkományzati jog elnyomása a czél azért, hogy a restauratio műve megkönnyítve legyen. A monarchisták taktikát változtattak. Látták, hogy még nincs eléggé megrontva Francziaország a restaurátióra, tehát előbb megpuhítják azt, szigorú sajtótörvényekkel, megszorított választási joggal, a párt és önkormányzati élet kiölésével, hogy így megpuhítva czélt érjenek. Természetes, hogy a legitimisták másfelől Mac-Mahont is duplrázzák, mert ha elkészülnek előbb művekkel, nem fogják 10 évig Francziaország sorsát kezei közt hagyni, hanem egy bizalomkérdéssel, szükség esetén kis lázadással is ki fogják ragadni azt kezei közül. A bonapartisták és republikánusok egyébiránt már most ellenségei e hatalom meghosszabbításnak, mely a nemzetgyűlést is vagy permanenssé, vagy (újabb, republikánus színezetű) választások esetén, hatálytalanná tenné az elnöki hatalommal szemben. Hogy győzni fog-e ez újabb cselszövény? szerencsére, még nagyon kétes. De annyi bizonyos, hogy Francziaországban reactiót, és Európában (a provisorium miatt) folytonos bizonytalanságot tartana az fenn. A kormány és a szászok. A fogarasi és zarándmegyei események arra késztetnek bennünket, hogy párhuzamot vonjunk e megyék s a szász székekben a közigazgatás terén hozott intézkedések között. Midőn e párhuzamot vonjuk, meg fogunk egyúttal győződni arról, hogy a kormány a nemzetiségekkel szemben nem követ el egyforma eljárást, jelesen amit egynek megenged, attól a másikat megfosztja. Senki sem helyeselhet ilyen eljárást s mindenki kárhoztatni fogja azon politikát, mely úgy látszik csak bizalmatlanságra nyújt okot. Zaránd megyében és Fogarasban, mint tudva van, a közigazgatás terén kizárólag a román nyelv vétetett alkalmazásba, felfelé a jelentések azonban magyar nyelven is szerkesztve tétettek. Ezen törvényhatóságok ebbeli eljárásukat a nemzetiségi törvény 5. § ával indokolták, mely így szól: „A belső ügyvitel terén a törvényhatósági tisztviselők az állam hivatalos nyelvét használják , de a mennyiben az egyik, vagy másik törvényhatóságra, vagy tisztviselőre nézve gyakorlati nehézséggel járna: az illető tisztviselők kivételesen törvényhatóságaik jegyzőkönyvi nyelveinek bármelyikét is használhatják. Valahányszor azonban az állami felügyelet és a közigazgatás tekintetei megkívánják, jelentéseik és az ügyiratok egyszersmind az állam hivatalos nyelvén is felterjesztendők.“ E §. szelleme nyilván azt mutatja, hogy a törvényhozó testület az átmeneti nehézségek könnyítése szempontjából alkotta meg e czikkelyt, mert az állam hivatalos nyelvének használatba vétele a közigazgatás terén rögtön keresztülvihető nem lett volna. Midőn a kormány Fogaras és Zaránd megye feliratai tárgyában e tekintetben határozatot hozott s az állam hivatalos nyelvének a belső ügyvitel terén való behozatalát helyeselte, nem csak, de meg is rendelte, ebbeli határozatát épen úgy indokolta s kijelentette, hogy az átmeneti nehézségek e törvény megalkotásától fogva, szinte 6 év óta, megkönnyültek, s fel nem tehette, hogy 6 év alatt a tisztviselők a magyar nyelvet el ne sajátították volna. És igy úgy Zarándban, mint Fogarason a magyar nyelv használata behozatott. Nincs és nem is lehet kifogásunk ez ellen, mert utó végre kívánatos, hogy úgy a törvénykezés, mint a közigazgatás terén az állam hivatalos nyelve alkalmaztassék, ezt felsőbb követelések akarják úgy. ha mit tapasztalunk más irányban ? A szászföld -- mert valóságosan még a kormány is annak tartja — meg sem gondolta még, hogy az állam hivatalos nyelvét hozza be, nem is gondol arra, hogy valaha behozza. Hogy fogalmunk legyen a méltányosságról és jogegyenlőségről, elég lesz, azt hiszem, ha kimondjuk, hogy a szász székekben kizárólag a német nyelv van alkalmazásban, nemcsak, hanem még a vény sincs eléggé respectálva, mert a törvényhatóságok részéről jövő felterjesztések a kormányhoz csak német nyelven vannak szerkesztve. A törvény pedig tisztán mondja , hogy a felterjesztések magyar nyelven is szerkesztendők. A Szászok tovább mennek és a közigazgatás terén űzött nyelvgarázdálkodásokkal meg nem elégednek, hanem még a törvénykezés terén is német nyelvet használnak, német nyelven vezetnek néhol jegyzőkönyveket s németül határoznak. Itt ezáltal nemcsak az állam érdeke van megsértve, nemcsak a törvény iránti tisztelet van megtagadva, de meg van támadva a Királyföld több százezer nem szász ajkú lakosának érdeke. A szászok minden időben úgy viselték magukat, hogy a Kiályföldön csakis szászok laknak; saját intézményeiket s nyelvüket erőszakolták a többséget képező nem szász ajkú polgárokra. És mégis a szászok máig is kizárólag a német nyelvet használják minden irányban. Nem mondhatjuk még azt sem, hogy mindez a kormány hite és tudta nélkül történt volna, mert a kormány nem egyszer győződhetett meg állításaink valódiságáról azon fölterjesztésekből, melyeket a szász törvényhatóságok német nyelven felküldöttek. A kormányt tehát nem lehet védeni e tekintetben, sőt egyenesen őt terheli a mulasztás, hogy a szászokat néha-néha nem figyelmeztette a magyar nyelv behozatala iránt. Az eddig előadottakból kiindulva, ítéljen bárki is, ha vájjon helyesen jár el a kormány e kérdésben, ha várjon megnyugtatást, bizalmat szül e avagy a legalaposabb bizalmatlanságot. Legyünk csak igazságosak. Ha a kormány megköveteli — s méltán — hogy egy államhivatal- nek 5 —6 év leforgása alatt a magyar nyelvben : annyi jártasságot szerezzen, a mennyi ténykeítése szempontjából szükséges, mert nem követeli azt minden irányban, minden hivatalnokától az államnak ; miért tesz kivételeket, sértő kivételeket. Vagy a szász hivatalnokok 5—6 év leforgása alatt nem sajátíthatták-e a magyar nyelvet annyira, hogy azzal a belső ügyvitel terén élhessenek ? Vagy a nemzetiségi törvény átmeneti intézkedései csak a románokra nézve érvényesek, a szászokra nézve nem ? Ha a kormány egyforma mértékkel bírna, meg lennének nyugtatva — a nemzetiségek, mert látnák, hogy a törvény minden irányban egyformán foganatosittatik s előnyökben egy sem részesül. De tegyük a dolgot magunkévá, miféle szemmmel nézzék a románok a kormányt, midőn látják, tapasztalják, hogy a szászok valóságos kiváltságokat élveznek a törvény ellenére. S mit következtessenek ők, midőn látják, hogy ami nekik nem szabad, az másoknak — a törvény ellenére — megengedtetik. Bizonyára jó indulatot nem a románok irányában. Innen van a sok jajveszéklés a román sajtóban; ez alapja a sok jajgatásnak, ez szítja rendszeresen a közelégületlenséget. Meg lehet követelni a kormánytól, hogy e tekintetben megnyugtató intézkedéseket hozzon. Ezt követeli az igazság, a jogegyenlőség és államunk egy népének megnyugtatása. Moldován Gergely: Egy megnyugtató hang. N.Szeben nov. 5-én. (G.) A „Telegraful Román” 84-ik számában egy vezérczikket olvasunk, mely figyelmet érdemel. Figyelmet érdemel azért, mert hatalmasan kikel a nemzetiségi párt compheusai ellen s az azok által rendezett üzelmeket egyáltalában elítéli. Azonban nem lesz érdektelen a czikket kivonatilag ideigtatni. »A visszaélésig szokása néhány román honfinak azt mondani, hogy létezik egy szabadelvű nemzeti párt. S ha valaki közelebbről vizsgálódik, úgy találja, hogy ezen visszaélés ép ott vzetik, ahol nem-zetiség- és szabadelvűségről szó sem lehet. „A románok államunkban, századok óta oly elem volt, mely a többi elemekkel csak azért küzdött, hogy azokkal egyenlő jogokat élvezhessen, ők ez által épen azért küzdöttek, hogy az államban ne legyenek választékok, osztályok és pártok, egyenlő- iséget követeltek és követelnek. Azt akarták és akarják, hogy a román elem ne legyen az a többi nemzetiségek és elemek előtt, hogy őt azon jogok élvezetétől rekesztessék el, melyeket a többi elemek is részesülnek. A románok tehát nem lehetnek oly helyzetben, hogy pártokra oszoljanak a kormányhatalom magukhoz ragadása végett, vagy hogy egy constitu- tionális formát diktáljanak, hanem hivatásuk küzde-ni egy az állampolgárokhoz méltó helyért az állam organismusában, melyben élnek. Ez lévén a románok helyzete államunkban, mely egyetlen mindnyájunkra nézve, önként következik, hogy mindnyájunknak csak az a törekvése ehet, ha pártra szükség volna, egy fennebb említett pártot alkotni. Hogy támadhatnak oly emberek, akik küönbségeket akarnak csinálni a románok között, nem bírjuk felfogni, csak úgy, ha megtudjuk, miszerint vannak igénytelen férfiak, akik, hogy magukat felemelhessék, egy oly párthoz kivánnak csatlakozni, mely nem létezik, s miután nem létezik, alkotnak, képzelnek egyet, egy olyant, mely szépen rangzó névvel bir, oly névvel, hogy képes legyen sokaságot, melynek vállain e férfiak emelkedni akarnak, magához vonni. A mi nemzetünk törvényes törekvéseinek nincs szüksége ily mankókra, melyekre támaszkodjék egyik vagy másik. Szüksége van neki oly férfiakra, akik áthatva az ügy jogosságától, melyet védnek, s félrevetnek minden phrázist s minden feleslegest s csak a szükséges után látnak. Alkotmányos államban , ahol véleményküönbségek léteznek, igaz, hogy vannak pártok is, azok azonban törekvésük jelleme szerint, conservativek, ha az ősök hagyományaihoz makacsul ragasztódnak, vagy progressisták, ha megfigyelik az idők szellemét és azzal haladnak. A nemzetiségi párt neve csak ott vétetett alkalmazásba, hol egy nemzet több állam között volt felosztva s czélja volt a nemzettöredékeket egyesíteni. Szeretnék tudni, ha várjon vannak-e nálunk conservativek, progressisták, nationalisták és antinationalisták? S szeretnék hallani azt is, hogy miben fogaltatik össze a románoknál a conservatismus és antinationalismus. Nekünk nincs conserválni valónk a szomorú anyagi helyzetet kivéve, melyben élünk. S vájjon kik azok, akik közülünk megtagadják nemzetiségüket. Amennyiben mi a dolgokat ismerjük, bármint törje is valaki fejét, a felelet nem lehet más e feltett kérdésekre, mint az, hogy nálunk szó sem lehet sem conservatismusról, sem antinationalismusról, s ha lehet valami különbség, az, hogy egy rész tudja mit cselekszik, s a szerint dolgozik, a másik rész pedig bujdosik száraz opportunitásokkal, utánozván más nemzetiségeket, anélkül, hogy számot tudnának adni arról, hogy miért utánoznak s képeznek ellenzéket. Ahol principiumok hiányoznak, ott nem lehet szó a pártról. Látszik az némely férfiú futkosásából, hol a horvátok, hol a csehek után, anélkül, hogy megfontolnák, ha vájjon ezeknek egyenlőségrejutása egy-e a miénkkel; anélkül, hogy megismernék, ha vájjon ezek oly czéllal bírnak-e, mint mi, vagy náluk még egy észszerű háttér is létezik, idővel az egész monarchiát a szlavismus uralma alá hajtani, megszerezvén politikailag is a többséget a szláv elemnek. De mondhatja valaki, hogy azok, akik nemzetiségieknek mondják magukat, saját princípiumokkal bírnak, mert ők semmiben sem akarnak részt venni, ami ma történik, várván egy kedvezőbb időt, midőn majd ők lépnek nettóba azon czél elérése végett, melyről fentebb tettünk említést — mert hiendik — hogy akkor szükséges lesz lépéseket tenni. A mi véleményünk szerint e procedálás — ha annak nevezhető— inkább formális, mint elvi, ez az opportunitás procedúrája — lényegileg az marad, mint a másik, azon eltéréssel, hogy nem vétetik munkálatba, s ezen esetben nem tudja felhasználni a kedvező időt s önmaga erőit, mert mondja, hogy tisztán nemzeti; habár azért, mert nem lép fel ott, ahol nemzeti érdekek kívánják, épen antinationalistának nevezhető. Mert az a kérdés, ha várjon elérkezik-e az általa várt idő , akkor lesz-e oly állapotban, hogy magát értékesíthesse. Mindenesetre nem. E párt mégis nemzetinek állítja magát anélkül, hogy munkálna, hogy tenne valamit a nemzeti ügy érdekében, mint talán azt, hogy a nemzetet az események romboló árjába sodorja, annyira, hogy még emlékét is örökre elveszítse. Egy ily nemzeti párttól mentsen meg az isten minden nemzetet, a románokat is, mert egy ily párt, csak a nemzeti hanyatlásnak lehet okozója. Egy ily párt csak felhő képeket alkot magának, melyek a szeleknek ki vannak téve s még azon időt sem élik túl, melyben alkotva lettek. Ily párttal ma a román nép ott állana, a hol állott 48 előtt, minden jog nélkül, így szól a „Telegraphul Romana.“ E lapot, mint tudva van, Siagunn érsek alapította, illetőleg ő adott neki biztos alapot. Mindenesetre örvendeztető hang ez , mely mutatja, hogy a nemzetiségi üzelmek a románok nagy része által nem helyeseltetne , sőt azok rendezőit elítéli. E czikk egyébiránt felvilágosításul szolgál azoknak is, kik azt híresztelték, hogy az új metropolita a passivisták körmei közé jutott. Ez elég cáfolat, mely mutatja, hogy az uj metropolita nem barátja sem a passivistáknak, de a nationalistáknak sem s politikai tekintetben oly álláspontot foglal el, mely a román érdekeknek leginkább megfelel s nincs ellentétben alkotmányos életünkkel sem. Ideje is volna, hogy épen a románok kebeléből támadjon hatalmas tiltakozás az agitátorok által a nemzet nevében véghez vitt üzelmek ellen. Ideje volna lerántani az álarctot azok képéről, akik nem annyira a nemzet java, mint inkább egyéni czéljaikból kiindulva működnek, zaklatják a népet s felforgatják hazánk békéjét. A »T. R.« czikkét ezért nem bírjuk eléggé méltányolni. KÜLFÖLD. Az orosz sajtó még mindig foglalkozik a bosnyák ügyekkel, így a „Golos« feltétlenül helyesli Ass im bajának elbocsátását. Nézete szerint az európai diplomáczia nem lehet süket a bosnyák keresztények fájdalomzajánál, s ha a porta nem siet véget vetni keresztény alattvalói kínzásának, biztosan várható, hogy az összes nagyhatalmak képviselői együttes jegyzéket fognak hozzá intézni. Ugyanezen lap azt írja, hogy a turkoman főnökök, kiket az oroszok mint a turkománokra kivetett hadisarc teljes megfizetésének kezeseit Kaufmann tábornok rendelete folytán vittek magukkal, az őket kisérő katona fedezet elől mind megszöktek, nekik kivételével, kik futás közben agyonlövettek. Ennek következtében a chivai elánságban rendzavarások történtek, a turkománok Kongrád városát s szomszédságában kóborló karakalpakok és kirgizek vagyonát kezdték rabolni s a felszabadított perzsa rabokat öldösni. Az orosz hajóműveket folyvást érik szerencsétlenségek. Nem régen a Russky Mir közleménye szerint, Ladoga taván a »Czary« és »Czaricza« gőzösök összecsaptak. A Czary elmerült, s ezen szerencsétlenségnek, melyet a kapitányok tudatlanságának s könnyelműségének tulajdonítanak, 85 emberélet esett áldozatul. A „Moskov Viedomosti« a bécsi „Neue Fr. Presse“ és budapesti „Pester Lloyd“ az államnak a római egyházhoz való viszonyairól irt czikkeit teszi párhuzamba s úgy találja, hogy ezen kérdésben is Ausztria-Magyarország dualistikus természete nyilvánult. Az osztrák politika, — mondja az orosz lap — feltétlenül ajánlja jó szolgálatait Bismarck herczeg egyházi irányának; ellenben pedig a magyar politika azt nyilatkoztatja ki,hogy Austria-Magyarországra nézve ezen ügy nem nemzetközi, hanem tisztán nemzeti jelentőségű.A némethoni sajtó bécsi levelezőinek tanúsága szerint a győzelem ezen alkalommal is a magyar politika javára dőlt el.“ Bazaine pere. (Versailles, nov. 4.) Elnök 1 órakor megnyitván az ülést, Soffe ezredes hallgattatott ki, ezeket adván elő: A háború kezdetén a rajnai hadsereg vezérkarához osztattam be, aug. 12-én Leboeuf tanagy beadta lemondását a vezérkar főnökségéről és utóda Bazaine, nem talált számomra alkalmazást. Akkor azt mondá nekem a császár, hogy míg egy alkalmas hely nyílik, foglaljak helyet udvari tisztei között. Aug. 17-én én a chalonsi táborban voltam. Napoleon hg Mac-Mahonthnagynak ajánlott engem; ez helyet adott nekem vezérkarában és azzal bízott meg, hogy a koronaörökös sergének mozdulatait szemmel kisérjem. Én külön foglalkoztam a többi tisztektől és sohasem kaptam közvetlenül levelet, vagy sürgönyt. Mindig felnyitva kaptam azokat Mindnyájan aggódtunk a Metztzel való összeköttetés miatt. Aug. 18-án azon eszmém támadt, hogy a rendőrség ügynökeit emissariusokként használjam. Ezt közlöm Mac-Mahonnal, ki tervemet helyeselve ily értelemben sürgönyzött Pietrinek. Végre 19-én megjelent a két ügynök: Rabasse és Mice. Az instructio, mit nekik adtam, oda ment ki, hogy Bazainetől híreket hozzanak és ezért 20 —25.000 frank jutalmat ígértem nekik. Elnök: Nem a longnyi utat mutatta-e ön ki az ügynököknek ? Stoffel: Nem az út, melyet választottak, szabad tetszésöktől függött. Elnök: Emlékszik ön ama sürgöny keltére és idejére, melyben az ügynökök önnek hírt hoztak Magnantól ? Stoffel : Nem. Elnök : Válaszolt ön e sürgönyre ? Stoffel: Azt hiszem, nem. Elnök: Sürgönyzött ön azoknak, hogy térjenek vissza. Stoffel: Rheimsból 22-ki kelettel és Mac- Mahon aláírással ellátott és az ügynökökhöz intézett sürgöny nem tőlem származik ; először nem irtam alá, másodszor nem intéztetett egyenesen Massaroli ezredeshez és végre nagyon valószínűtlen, hogy „a vezérkar távírdái ügynöke” kifejezés tőlem származott volna. Elnök: Minő után tudta meg e sürgöny elküldését ? Stoffel: Erre nézve emlékező tehetségem igen homályos , de tudom, hogy minden csodálkozás nélkül láttam visszatérni az ügynököket. Elnök: E szerint bármely tiszt parancsokat adhatott az ügynököknek, kikkel ön egyedül alkudozott ? Stoffel: A vezérkar ismerte ezek küldetését és így jogosítva volt nekik parancsokat adni. Elnök: Különös. Ily esetekben a titoktartás és óvatosság az első dolog. Hová volt czimezve a visszatérésre vonatkozó parancs ? Stoffel: Longvyba. Elnök: Honnan tudták, hogy ők Longviban vannak ? Stoffel: A sürgönyt valószínűleg oly tiszt küldötte, aki tudta, hogy az ágensek Longwyban vannak. Egyébiránt reám nézve ezen részletek elvesztették fontosságukat, mihelyt megtudtam, hogy feladatuknak, meg nem felelhetnek. Elnök: Nem közölte-e önnel ama tiszt, ki visszahívta az ügynököket, e visszahívás okát ? Stoffel: Nem emlékszem tisztán, hogy tiszt volt-e vagy sem , csak úgy mondom. Elnök: Nagyon sajnos. Tehát önnek legkisebb tudomása sem volt arról, hogy e két ügynök által Rheimsba küldött sürgöny valóban megérkezett-e rendeltetése helyére ? Stoffel: Nincs tudomásom. Előadja továbbá azon vádra nézve, mintha egy sürgönyt sikkasztott volna el, miszerint ő ezt nem tette és nem tehette. S ez önvédelmében oly erős kifakadásokra ragadtatja magát, hogy az elnök kénytelen volt rendre utasítani mire Stoffel kivonult a teremből. Rabbasse és Mies ügynökökök, kik azt állítják, hogy Stoffelnek sürgönyöket adtak át, újra kihallgattattak. Stoffel ezredes ismételten kijelenti, hogy megkapta e sürgönyöket, de félre tette azokat a nélkül hogy figyelembe vette volna. Erre a kormánybiztos kijelenti, hogy fentartja magának Stoffel ezredes ellen sürgönyök elsikkasztása miatt a törvényes lépéseket megtenni. KÜLÖNFÉLÉK. — Pest megye évnegyedes közgyűlésének tárgyai száma 136, melyek közül következők a fontosabbak: Alispáni évnegyedes jelentés; a számonkérőszék jelentése; a megyei igazoló választmány jelentése, melylyel a legtöbb adófizető bizottsági tagoknak az 1874. évre kiigazított névjegyzékét bemutatja; ugyanannak jelentése a f. évi julius 13-án megtartott megyebizottsági tagválasztások tárgyában; belügyminiszteri rendelet Lauka József miniszteri főmérnöknek a dunaszabályozási munkálat megszemlélésére és Ordas község panasztott viszonyai megvizsgálására tett kiküldetéséről ; belügyminiszteri körrendelet a közigazgatási járásokban teendő változtatások lehető kerülése tárgyában ; a közoktatásügyi minisztérium körrendelete a községi iskolai alapvagyon kezelése tárgyában ; a közmunka minisztérium rendelete a Tarna és egyesült Tarna-Zagyva folyók rendezése tárgyában ; miniszteri rendelet a Domony és Iklad közötti Galga csatornán létező zugó lerontása tárgyában; ugyanannak intézménye az iklad-mácsai út helyreállítására segélykép kiutalványozott 4000 frt és a közmunkaváltság egységi árak megállapítása tárgyában ; Baranya, Zemplén megyék és Nagyvárad városa átirata egy magyar önálló országos bank felállítása iránt; Bereg vármegye közönségének átirata a törvénykezés és közigazgatás különválasztása által létesült tarthatlan állapot megváltoztatása végett; Arad városa közönségének, átirata az állam és az egyház között fennforgó viszonyok szabályozása tekintetéből készítendő törvényjavaslatok iránt; az iskolaügy állapotáról szólsó évnegyedes jelentések ; a megyei főmérnöki állomásnak választás utjáni betöltetése. — Tisztújítási mozgalom. A 45-ös központi bizottság ma d. u. tartott értekezletében megállapodott a 8 tanácsnoki állomásra jelöltek iránt. Határozó volt, hogy kit ajánlanak a kerületek. 9 kerület ajánlja Bákey Imrét, Petrovits Szilárdot, Kasenczky Józsefet, 6 Hamza Mátét, 9 Alker Gusztávot, 5 Funk Kálmánt, 7 Andreanszky Zsigmondot, 3 Havas Pált és 8 Rupp Imrét. Ezek tehát a tanácsnoki állomásokra ajánltatnak. A jegyzőkre és kerületi orvosokra nézve szintén abban állapodott meg a bizottság, hogy ezekre nézve is a kerületek megállapodásait fogják irányadónak venni. A magyar írók és művészek társaságának választmánya ma délután három órakor tisztelgett Liszt Ferencznél, őt szerencsés megérkezése s művészi pályájának félszázados jubilaeuea alkalmából üdvözlendő. A kör elnöke Szigligeti Ede rövid beszéddel üdvözölte a zongora királyt és zeneköltőt, mely beszéd körölbelől következőleg hangzott : »Tisztelt művész hazánkfia! Az irók és művészek társaságának nevében üdvözöljük művészi pályája örömünnepén! Szerencsekivánatainkhoz azt a közhajtást csatoljuk, hogy miután működését világszerte hit és dicsőség koszoruzta s a magyar névnek mindenütt tiszteletet és becsültetést szerzett, lángészét s tapasztalatait hazai művészetünk emelésére érvényesítse, s hazájában éljen hazájának. Isten éltesse, isten áldja meg!« — Az öreg maestro rövid szívélyes szavakban köszönte meg a megtiszteltetést, élénk társalgásba ereszkedett a küldöttség tagjaival s bemutató vendégét, Schubertet, a lipcsei kiadót, ki a Lisztjubilaeumra fővárosunkba érkezett. Az ügyvédjelöltek és joggyakornokok csütörtöki estélye még a vasárnapinál is jobban sikerült, amennyiben nem csak jó kedv, hanem még igen szép számmal is voltak egybegyűrve. Egyik tárgya a vitának a vasárnap megejtendő tisztválasztás volt. Különösen ez utóbbi ügyben még szombat este a Hungáriában értekezni fognak. — A piskii győzelem emlékszobra ügyében és az arra begyült pénzek iránt kérdés intéztetvén lapunk egy közelebbi számában, Makray Lászlótól a következő felhívást vettük : „Tekintve a tárgy fontosságát, s mert az adakozók is pénzek holléte és hováfordítása iránt megnyugtatást kívánnak, rendelem , hogy mindazok, kik a piskii emlékszoborra gyűjtési ívekkel lettek ellátva, tartsák kötelességüknek a pénzgyűjtés eredményéről jelentést tenni a honvédsegélyző bizottmány alelnökéhez, báró Jósika Géza úrhoz Brz.nyitskára, a begyűlt pénzek s gyűjtőivek együttes beküldésével. Egyúttal felhívom honvédsegélyző bizottmányi jegyző dr. Tóth László ügyvéd urat, hogy ez ügyleg tartott gyűlésen létrejött jegyzőkönyv kikeresésével írja össze azok neveit, kiket az akkori gyűlés gyűjtőívekkel bízott meg, s neveiket a politikai napilapok azon szerkesztőségeihez — melyek ezen ügygyel foglalkoztak — beküldeni tartsa honfiul kötelességének, valamint bocsássa köztudomásra az eddig begyűlt pénzek , mennyiségét, hollétét és hováforditását is. Kelt Felpestesen October 31-ik napján. Hunyadmegye honvédsegélyező egyletnek fennállásáig elnöke . Makray László, 1849-ben a 15-dik huszár ezrednek vezénylő parancsnoka. — Az országos nőiparegylet f. hó 10-én hétfőn d. u. 4 órakor választmányi ülést tart, elnöknő lakásán Sándor utcza 10. sz. — Az országos középtanodai tanáregylet választmánya f. hó 11-én d. u. 5 órakor a városi főreáliskola helyiségében gyűlést tart. — A bécsi kiállitás 30-as bizottsága csütörtökön oct. 30. az iparegyesület helyiségében Szabóky Adolf elnöklete alatt ülést tartott. Elnök üdvözölvén a megjelent tagokat és a jelenlevő szakbiztost Posner K. Lajost, áttér a napirendre, melynek tárgyát a kiállítási tárgyak visszaszállítatása iránti tanácskozás képezi, fejtegeti a 30-as bizottságnak magasabb hivatását is, miként lehetne a kevésbé vagyonos kiállítóknak tárgyaik visszaszállításánál segédkezet nyújtani; továbbá tudomására adja a szakosztálynak, hogy a magy. kiállítási biztosság valamennyi kiállítóhoz körlevelet intézett, melyben felszólítja őket tárgyaik becsomagolása és szétküldése iránti nyilatkozatra. E körlevél feletti élénk eszmecsere után a 30-as bizottság abban állapodott meg, hogy a szakbiztos Bécsben a kiállítási biztosságnál oda működjék, hogy a tárgyak becsomagolása és szétküldése lehetőleg csoportonként eszközöltessék, és a kiállítók,ha esetleg a becsomagolásnál jelen lenni akarnak, ideje korán a 30-as bizottság elnöksége útján értesítessenek. A tanácskozás fontosabb tárgyát képezte a kiállítási tárgyaknak biztosítása. Miután a biztosítás csak a kiállítás tartamára terjedt ki, és miután kívánatossá vált, hogy a biztosítás egy két hónapra, esetleg míg minden egyes kiállító tárgyának birtokába jut, meghosszabbíttassék, a szakbiztos felkéretni határoztatik, hogy a kiállítási biztosságnál a biztosítás meghosszabbítása iránt haladéktalanul lépéseket tegyen. — Králik Sámuel indítványa folytán Posner K. Lajos szakbiztosnak a magy. kiállítók érdekében tett fáradozásai elismeréséül jegyzőkönyvileg köszönet szavaztatik. — A kiállítókhoz! A budapesti kiállítók 30-as bizottságának f. é. oct. 30-án tartott ülésében kérdés intéztetett, váljon a bécsi kiállításban volt tárgyak tüzkárbiztosítása tart-e e tárgyak visszaszolgáltatásáig, vagy pedig e tüzkárbiztosítás October végén lejár-e? és ha a biztosítás megtörtént, váljon a kiállítók viseljék-e ezen költséget,általában: mily intézkedés történt a tüzkárbiztosítás érdekében ? — Mely kérdésekre a szakbiztos úrtól f. é. oct. 5-én kelt levelében a következő választ kaptam. Sietek önt értesíteni, hogy a tűzkárbiztosítás ezen év végéig eszközöltetett és miután e nyilatkozatot az osztálytanácsos úrtól kaptam, ön ezt kiállítóinkkal azon megjegyzéssel közölheti, hogy a kedvezmény a biztosításért járó minden további megterheltetés nélkül értendő. Dr Szabóky Adolf: — Vágszabályozás. Miután Nyitra megyében fekvő Farkasd mezővárosa és Negyed községe a Vág folyó pusztításai és partrombolásai által, folyton fenyegettetik, a m. k. közmunka és közlekedési minisztérium a veszélyes folyókanyart országos költségen átmetszetni rendelte s a vágszabályozási m. kir. mérnöki hivatal által készített és jóváhagyott tervek alapján kiemelendő 9516 köbélnyi földtömeg megmozditására 39,576 frt 42 kr összeget engedélyezett. Ezen jelentékeny földmunka nyilvános árlejtés utján, folyó év. nov. hó 18-án Pöstényben, a vágszabályozási m. kir. mérnöki hivatal helyiségeiben fogván a legjutányosabb ajánlatot tevőnek átadatni, kívánatos, hogy a mai pénzszűk viszonyok közt ezen munkát, az illető vidékbeli, vagy legalább is hazai érdekeltek nyernék el, mely körülményre az illetők figyelmét ezennel felhívjuk. — Megjelent Tisza Aladár kedvelt s a hazai zenekarok által átalán játszott legújabb két csárdása : 1) »Hova csikós oly szaporán ?“, »Ki volt itt ?“ »Volt nekem szeretőm“ s 2) »Hogyha nekem olyan rózsám volna«, »Ez az utcza végig sáros.« Egynek ára 60 krajczár. Kapható az „Apollo“ kiadóhivatalában Budán, iskolautcza 681. sz. a. s megrendelhető minden könyv- és zenemükereskedésben, valamint (postautalványozás utján) minden postahivatalnál. T a n e g y. — Egy protestáns ultramontan programmját olvastuk nem rég a »Prot. egyházi s iskolai lapokban«. Ezen ultramontán a vértesaljai ref. egyházmegye újonnan választott esperese Koncz Imre seregélyesi lelkész, az orthodox hit érdekében elítéli a konventet, es a protestáns egyletet, s aztán nyíltan kimondja, hogy én az iskolát az egyháztól külön választani nem tudom s határozottan felekezeti vagyok; felekezet nélküli iskolát nem akar elismerni. Belátja azonban a felekezeti iskolák hiányait s ezért sürgősen követeli s szüntelen buzdítani fogja a népet, hogy a felekezeti iskoláknak is adjanak államsegélyt, mert hiszen az állam pénze főkép a felekezetek zsebéből kerül ki. (Ez alapon minden egylet, bármely államellenes czélja legyen is — jogosan megkövetelné azt, ha az adót nem az állam czéljára fizetnék. Végül sürgetni is fogja, hogy a protestáns papot s tanítót az állam fizesse. Tovább nem megy. Azonban ugyanezen logika szerint minden hivatalnál arra kellene nézni, hogy a protestánsok kellő arányban legyenek képviselve, sőt talán a jogosság szempontjából szükséges volna, hogy a király is egynegyedrészben protestáns legyen. Ily követelések nálunk nem ritkán történnek, de senki sem veszi figyelembe s az ultramontánokat senki sem keresi a »haladó« (?) protestánsok között. — A kolozsdobok, a megyei néptanítók nov. 3. és 4-én tartották meg évi közgyűlésüket csekély számú vidéki tagok jelenlétében. Paál Ferencz egyleti elnök évi jelentéséből kiemeljük, hogy egy új könyvbíráló bizottság alakult, az egylet lapot ad ki, a felnőttek oktatásában közreműködik, felolvasásokat rendez stb. Az egylet közlönye, a „Népnevelésügyi Értesítő” fenállására nézve kimondatott, hogy az előfizetési pénzek felemelése s a társegyletek pártolása reményében valami magánadakozások útján s szükség esetén pedig az egylet pénztárából eddigi alakjában továbbra is fentartandó lesz. Az adakozások sora legott e gyűlésen megkezdetett s mint értesülünk, oly örvendetes eredmény koszorúzta a kezdeményezést, hogy az életrevaló szaklap sorsa biztosítottnak tekinthető. Ezután a szavazatszedő bizottság küldetett ki Czirják Sándor polg. isk. tanító, Antal György szobnoki tanító, Nagy