A Hon, 1874. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1874-01-16 / 12. szám

12. szám. XII. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1874. Péntek, jan. 16. i­t:izló-Ulviitsil­s Barátok-tere, Athenaeum-épü­let földszint Előfizetési díj: Postán küldva, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és sfci kiadás együtt: 3 hónapra........................................... 6 frt kr. 6 hónapra.......................................... 12 » » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év ^ folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó elaőv napjától számíttatik POLITIKAI ES KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. BaEagaweMFsrewjiaHW th ti ni— ■i«B«gaB««B«ta^^;3Kgg$c3B^i«CTinM^^ Szerkesztési iroda , Barátok­ tere, Athenaeum-épület 1. «Kötöt A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HI­feDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Xll-üik évi folyamára. Előfizetési felhivás. „A 11 . N“ 1 - • i i Félévre..........................12 frt Előfizetési árak: .............?* Egy hóra..........................2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­tesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a „Hon kiadóhivatala” czim alatt Best, Ferencziek­ tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadói­vatala. Budapest, jan. 15. Egy ujabb római kérdés. (I.) Megvalljuk, hogy nem egy tekintet­ben nehéz kanonjogi és bonyolult nemzet­közi kérdéss­el állunk szembe akkor, midőn a pápa­választás kérdésében újabban felmerült vitát és azzal szemben monarchiánk állását vesszük vizsgálat alá. Nyilvánosságra jutott már régen az a hír, hogy a pápa, tekintettel Rómában való „babyloni fogságára”, mely (józan emberek közt) a legteljesebb függet­lenségben és valóságos fenségi kiváltságok­ban áll; a jövendőbeli pápa választási rend­szabályát megváltoztatni akarja. Akkor épen az ultramontán lapok hozták e hírt, nagy öröm­ujjongások közt, sőt jól emlékszünk, hogy épen ezekből kerültek ki erre vonat­kozó egyes adatok is, mint pl. az, hogy a pápa­választás nem csak Rómában és nem csak „presente cadavere“ történhet meg. Most a kölni újság egy ily tartalmú bullát hoz „in optima forma“ és az ultramontan la­pok mégis hamisításnak mondják azt. Nem állunk jól érte, de bármikép áll e bulla ere­detiségével a dolog, annyi bizonyos, hogy annak irányzatában a római szék tö­rekvését lehet fölismerni és annak alapgon­­dolatja, úgy­szólván indokolva van, a jezsuita párt érdekei és nézetei által, így állván a dolgok, el lehetünk arra készülve, hogy a pápa­­­választás kérdése nemzetközi fontosságra fog emelkedni: rész­ben a római udvar által történhető kánon­­jogi és eljárási változások, részben Európa jelenlegi interkonfessionális viszonyai miatt. És, ha áll az, hogy Andrássy gróf e kérdés­ben már pártállást foglalt el, a­mennyiben monarchiánk részéről, a választás helyére, módjára és idejére nézve feltétlenül a régi kánonjogi szabályok megtartása mellett nyi­latkozott , akkor reánk nézve a kérdés máris gyakorlativá lön, és úgy kánonjogi, mint nemzetközi szempontból, világosan kell meg­állapítanunk álláspontunkat, határozottan kell körvonalaznunk magatartásunkat. Tagadhatatlan igaz, hogy a pápaválasz­tási eljárás megváltoztatása a római kánon­­jog értelmében feltétlenül a pápa hatalmában áll, és a­mint gyakorolták e jogot gyökeres változtatások által II. Miklóstól, XVI. Ger­gelyig a pápák, úgy gyakorolhatja azt IX. Pius pápa is. De épen az bizonyítja a katho­­lika egyház jelen szervezetének korunk szel­lemi és politikai érdekeivel való ellentétét, hogy az emberiség egy nagy részének vallási vezetése felett úgy tesz feltétlen úrrá egy embert, hogy annak választására és egye­temes uralmára csak az önkénynek van befolyása. Ha tehát IX. Pius környezetének befolyására a pápaválasztás rendszabályát megváltoztatja,akkor a kánonjog értelmében jogával él ; de nagy kérdés az, hogy mily politikai indokokból és politikai czélok­­ért teszi ezt? Azt hisszük, hogy erre legrövidebben azt lehet felelni, hogy a jezsuita párt oly mó­don, akkor és oly helyen akarja megejteni a pápaválasztást, hogy az ultramontán harczi politikája a kor minden törekvésének hadat szenő syllabus alapján az új pápa személyi­sége által is biztosítva legyen. És ha erre eddig jó volt a római választás, ha ezt el le­­het­ érni a „praesente cadavere“ választással is , bizonyára meg fogják változtatni ez eljá­rást, mihelyt más helyen és más módon jobban biztosíthatni vélik czéljaikat. Soha se törjük hát sokat fejünket azon, hogy hiteles-e az új bulla szövege vagy nem, hanem legyünk el­készülve arra, hogy az ultramontán párt úgy az élő, mint a haldokló pápát, úgy a régi, mint új bullákat mindig csak saját czéljaira fogja felhasználni. Épen azért itt az a kérdés merül fel, hogy czélszerű és helyes-e az a magatartás, melyet félhivatalos források tulajdonítanak Andrássy grófnak? Igénytelen nézetünk sze­rint, nem. Mert egyik állam külügyminisztere sem szabhatja meg a római pápának sem a kánonjog alapján, sem az ellenében azt, hogy a pápaválasztásra nézve a régi eljá­rást megtartsa vagy hogy ne módosítsa azt. Ha tehát a Vatikán tervei és készületei a vá­lasztandó pápa személyisége iránt a nemzet­közi és interconfessionális viszonyok további fejlődésére nézve politikai aggodalmakat keltettek Andrássy grófban és más külügy­miniszterekben is; ha ez aggodalmak valósu­­lása ellen védelmi eszközökhöz kötelessége is folyamodni a külügyminiszternek, azt hisszük, hogy ez nem állhat a kánonjog meg­támadásában, sem annak a változtatások elleni­­védelmében, hanem egyszerűen a mostani és jövendőbeli pápákkal szemben elfoglalandó azon állásban, hogy legyen bárki a pápa, legyen bármily utón­a bárhol megválasztva, azzal monarchiánk, mint két állam képviselője: ne törődjék, hanem szakítson meg a pápával minden nem­zetközi érintkezést és a két országos kor­mány tiltson és ellenezzen minden oly pápai és papi írásban vagy szóban foglalt izgatást, mely akár a modern állam alapelvei, akár az egyes kormányok vagy polgárok politikai jogai, szellemi, anyagi felvirágzása ellen van­­nak intézve. Nem kell hát törődni sokat a pápák bulla-készítésével, mert a régi alapon ég Rómában, »presente cadavere« történendő választás (melyet állítólag Andrássy gróf védelmez) ép oly kevéssé fog korunknak használni, mint egy új alapon és más helyen történő választás, mert a hiba s a veszedelem nem a választási rendszabályokban, hanem az egész bibornoki testületben, az egész hierarchiai szervezetben és a katholika egy­ház felett uralgó jezsuitapártban van, és ha talán a pápaválasztás módozatai és helye befolyással lehetnek is a jelölt személyére nézve, de annak politikáját úgy do­minálja az ultramontanismus, hogy m­íg IX. Pius 1848-ban a szabadság és testvériség jelvényeit áldá meg, ugyan ő 1864-ben már a Syllabusban elkárhoztatá korunk minden törekvését. Nagy kár az, hogy a pápát nem­zetközi hatalomnak és nem egy­szerű főpapnak tekintik az udvarok még most is, ezért emelkedik a kánonjog egy része nem­zetközi joggá, mint bizonyítja a pápaválasz­tás kérdése is. Holott, ha az államok költsé­ges követségeket nem tartanának a római pápánál, ha azzal minden nemzetközi politikai összeköttetést megszakítanának, ig­­norálnák, mint hatalmat, és e helyett a bel­politikában tennék hatástalanná minden ország saját viszonyai és ereje szerint, annak minden bulláját, minden izgatását, mely az állam vagy szabad fejlődés ellen van irá­nyozva, akkor csinálhatnának a Vatikánban akármilyen bullákat, csak olyan typográfiai gyártmánynak tekinthetnék azokat, mint min­den más pasquillust. Erre kell törekedni, nem pedig a kánon­­jogot véd­ni nemzetközi hatalommal az újítá­sok ellen! — Két tót lap a magyarságról. A »Svornost (1874. 9/1­3. sz.) a »Narodne Noviny« azon állítása ellenében, hogy Magyarország jelenlegi válságos pénzügyi helyzete főleg a magyarizáló poli­tikának köszönhető, következő megjegyzéseket tesz: »A­mi azt illeti, hogy a magyaroknak, kik az ország lakosságának csak a v-ad részét képezik, le kell mondaniok az uralkodási vágyról a lakosság 2­.-dát képező többi nemzetiségek fölött, mindenekelőtt meg­jegyzendő, hogy a föltételezett arány hamis. Ma­gyarországnak ugyanis 16 millió lakossága van, melyből 7 millió a magyarságra esik. A németek száma 2 millió, kik tudvalevőleg a »nemzetiségpár­tiak« nagy boszúságára jó magyar érzületű haza­fiak ; ezekkel együtt tehát a magyarok 9 millióra számíthatók; van azután 2 millió oláh és 3 millió szláv, kiknek legalább is ’/s-ad része szintén magyar érzelmű ; ennélfogva a magyarpártiak száma 11 mil­lióra tehető. Ha a deákpártot vesszük alapul, ezeknek száma (t. i. az orsz. képviselőknek) körülbelül­­1­00 ra megy 439 képviselő közül. Honnan számitotta ki tehát a »Kár. Nov.« azt az y3-ad magyart és "Vad egyéb pártit? Vagy talán a »Nav. Nov.« utoljára saját pártját gondolta az ’/3-ad alatt, miben ugyan nagyon elszáradhatta magát, mert az bizony aligha Vaporova-ed részt számlál az ország lakosságából. A »Nav. Nov.« czikkírója orvoslatul a terhek és jogok egyenlő felosztását ajánlja. Nevetséges ilyesmit csak kimondani is. Mert vájjon a közterhek viselésében és jogok élvezetében van-e például a magyar és tót ember között valami különbség? Van­­- a tótra nézve más adókulcs, mint a magyarra nézve ? avagy a tótra nézve más utonszállítási tör­vény létezik-e, mint a magyarra nézve ? avagy az igazságszolgáltatásnál a tót ember más törvénynek van alávetve, mint a magyar ? Ha tehát ott, a­hol a törvény a honpolgárok jogait illetőleg állás, vallás vagy nemzetiség tekintetében nem tesz különbséget s a közös haza a honpolgárok összeségét egyenlő szeretettel ápolja, mint ez Magyarországban tettleg­­ az eset, — valaki a jogok és kötelességek igazd *­ságtalan elosztásáról beszél, nem bujtogatás — az a haza és alkotmány ellen? Nem ott kell a baj okat keresni, a­hol az nincs, hanem tegye kiki szivére kezét s fürkéssze magát, ha vájjon nem volt-e ő is részes, habár közvetve is, a­­ jelenlegi állapot előidézésében ? Igyekezett-e a haza iránt jó szellemet maga is táplálni, s polgártársainál is ugyanazt ápolni ? vagy talán épen ellenkezőleg ? Várjon mindazoknak fáradozását, kik az alkot­mány helyreállítása körül nagy áldozattal s erőfeszí­téssel munkálkodtak, azzal kell-e meghálálni, hogy a­mit létrehoztak, visszaszereztek és javítottak, gya­­lázzuk s kisebbítsük, az illetőket rágalmazzuk s jó szándékukat is gyanúsítsuk, s mindezt a nép bujto­­gatására felhasználni iparkodjunk ? Gyalázni, ócsárolni könnyű dolog, de álljon elő czikkb­ó az orvoslási móddal­­inkább, hogy mikép le­hessen a hajból menekülni s akkor aztán meg fogjuk tudni becsülni jó akaratát, — s hinni fogunk hazafi­­ságában.« — A­j r­ö p i r a t. »Mindég a régi kerék­vágás. Korszerű szó a 21-es bizottsághoz és a tör­vény­hozás­ tagjaihoz.« E czim alatt egy kis röpirat küldetett be hozzánk, melynek alapeszméje e követ­kező : Alkossunk az amerikai egyesült államok pél­dájára a legszabadabb elvű honosítási és telepítési törvényt, és gyámolítsunk minden a közelebbi 5 év folyama alatt újonnan alakulandó kézmű és gyár­ipart 25 évi adómentesség biztosítása által. Hazánk iparának felvirágoztatására egyszer mindenkorra mondassék ki az is, hogy nem csak a honvédsereg­nek, de a közös hadsereg magyar részének teljes fölszerelése, ezentúl csak a magyar ipar segélyével történjék. — Az egyesült magyar gőzha­jótársulat liquidáló bizottsága — mint a »P. Lt.« írja — január 14-ikén délután tartott ülésén megalakult s a volt igazgatóságtól át­vette a társulat vagyonát. A bizottság elnökéül Sze­­pessy, alelnökül Holländer Bernát választatott meg. Az ülésen a c­égbejegyzés iránt is intézkedés történt, s a bizottság már pár nap múlva megkezdi tulajdon­­képeni működését. Miután a liquidáló bizottság az igazgatóság ke­zéből oly könnyedén átvehette a társulat vagyonát, remélhetőleg nem fog nehézségére lenni az, hogy a vagyonról az átvétel szerint részletes kimutatást te­gyen közzé értékbecsü kapcsában. Ezt megvárják tőle nem csak a részvényesek, hanem a nagy­kö­zönség is, mely komolyan érdeklődik e nemzeti vál­lalat sorsa iránt. Ha ez értékbecsü conform is az utol­só igazgatósági jelentésben foglalt adatokkal, akkor a lebegő adósság tízszeresen fedezve van, s a vagyon egy tizedrészének eladása után a társulat a lebegő adósságoktól megszabadulva még mindig újra fel­éledhet. S a kormánytól meg is várjuk, hogy ezt a liquidáló bizottság feladatává tegye. Ha azonban netán az átvett activák sokkal ki­sebb értéket képviselnének, s a passivák megkétsze­reződtek volna, ez esetben magától érthető, hogy a volt igazgatóság felelős a különbözetért s ez esetben haladék nélkül felelősségre is kellene azt vonni. És ezt szintén megvárjuk a kormánytól. Mert miután a részvényesek a franco bankok és a volt igazgatóság által ki lettek játszva, egyedül a kormány feladata most a részvényesek érdekeit minden irányban meg­védeni. A liquidáló bizottságot pedig figyelmeztetjük, hogy oly nagy felelősséggel mint e bizottság tagjai, végreszámoló bizottság még nem működött s ezért siessenek készséggel eleget tenni a nyilvánosság kö­vetelményeinek , mert eljöhet még az az idő is, mi­dőn a vagyonukban megkárosított részvényesek fe­lelősségre fogják vonni azokat, kik a magy. gőzha­­józás megse­mmisítésének eszközlői voltak.­­ A tanügyi bizottság folytatta ma este tanácskozását s a 27-ik §. fölött múlt alkalom­mal megszakadt vitát. Molnár Aladár e szakaszra három pontból álló A „HON“ TÁRCZÁJA. Az ítélet napja. Utóhang a »Jövő század regényéhez.« Irta Jókai Mór (7. Közlés.) A hiinmelayai csillagda. E század egyik legnevezetesebb műve volt a Himmelaya legmagasabb csúcsának egy fennsíkjára épitett csillagda. Az újabb korban ugyan a csillagdákat nem épí­tették többé a hegytetőkre,mint régeuten,a­mi nem is volt czélszerű, mert egy pár ezer lábnyi magas hegy még nem emeli a csillagászt a felhők rétegén túl. vagy más­részt a síkon emelt csillagda egyúttal lég­tüneti észleletekre is szolgál, a­mik annál tanulságo­sabbak, mentül közelebb vetettek fel az emberlakta légkörből. A bimmelayai csillagásznak azonban csupán azon feladat jutott, hogy az ég világait vizsgálja, hogy folyton figyelemmel kísérje azt a legnagyobb világtörténetet, melyben csillagok, napok, bolygók, holdak, üstökösök és holt égi­testek szerepelnek , a földi dolgokra ne legyen gondja. A Himmelaya huszonhétezer lábnyi magaslata fölött ritkán jár felhőréteg; a világködök soha sem emelkednek odáig; az ég nappal is sötétkék ott, egyetlen csillaggal, a nappal, mely valódi csillag­­fényben ragyog már odafenn a földlakók előtt isme­retes melegítő sugarak nélkül; éjjel pedig tündöklik az ég, gyémántporral hintve, tizedrangu csillagok, csillagködfoltok puszta szemmel megláthatók s a csillagok nem pislognak zöld,veres szint játszva, egy­formán örökké. E magaslatra építteté fel az államszövetség az egész földnek szolgáló csillagdát, melyet az emberi­ség örökké éber szemének lehet nevezni. Elmondjuk legelőször is az okát, hogy kissze­rűnek, nevetségesnek ne lássék annak eszméje. A csillagászat oda tökéletesült már, hogy az ég titkaiból oly tereket is elfoglalt, mik a múlt szá­zad búvárai előtt még tilalmast képeztek. Az üveggyártás tökéletesülése óta a flint és crownüveget oly nagy darabokban tudták már elő­­állí­ani, hogy a legtökéletesebb sugártörésű lencsék tíz-tizenkétezerszer nagyitó hatással nem tartoztak a ritkaságok közé ; igaz, hogy egy ilyen tökéletes üveglencse most is többet ért mint a föld legna­gyobb gyémántja s azt csak országuk pénztára fizet­­heté meg. (A múlt század legerősebb távcsöve a dorpati csak 1400-szor nagyobbitott). Az ilyen óriási szem előtt megnyíltak az ég rejtett titkai. E távcsöveken keresztül a hold oly kö­zelre jött hozzánk, mint földi láthatárunk hegyei; — a Jupiter, Saturnus, Mars, Venus földgömbi tér­­képeket engedtek magukról rajzolni; — a napfolto­kon át be lehetett látni a nap sötét testébe­n a véres fénydudorokban, mik teljes napfogyatkozások alkal­mával a nap karimáján mutatkoznak, fel lehetett is­merni a napban működő tűzh­ányók kitöréseit, mik még most is asteroidokat , apró planétácskákat szórnak a világ­űrbe , — az óriási távcsövek előtt megadták magukat az álló csillagok, átmérőt mutat­tak s távolságaikat kihagyták számítani; — a csil­lag ködfoltok szétbomlottak alkotó napjaikra s egy uj világrendszerbe engedtek bepillantani, a kettős csillagok elárulták a központi sötét testet, mely kö­rül forognak, s melynek világot kölcsönöznek: ott a föld áll s a napon forognak körülé; — a legapróbb bolygód is fellett már találva, mely a nap körül fo­rog ; számuk átment az ezerbe (a múlt században csak száztizet jegyeztek s kat század előtt még csak kilenczet) — és aztán minden üstök­ös útja fel lett fedezve. Ezen égi kísértetek száma, a­mik a bolygó­­rendszerünkön keresztül kasul vágtatnak, tömérdek. S valóban nem lehet közönyös a föld lakóira nézve, hogy bolygója valamelyik égi rémmel nem találko­zik e egyszer össze. A má­sdik millenium végére jósolt végítélet nem csupán költői és látnoki mese. Van annak csil­lagászati alapja is. Az ismeretes üstökösök közül négy legna­gobb­­nak a visszatérése esik erre az idő tájra. Az egyik a Halley üstököse,melynek koronkinti visszatérését hat század óta figyelik már s rendes idő­re megjön. Még pedig háttal megy előre, s keletről nyugatnak repülve, kerüli meg a napot, ellentétben valamennyi bolygó csillag és üstökös forgásával. Fény­ küllői a nap felé fordulva egy lángoló legyező alakját adják neki. A második az 1811 -diki márcziusi üstökös, mely a földhöz naptávolnyi közelben járt s félévig látható volt az égen, még hatvanmillió mértföldnyi távolságban is. Ennek iszonyú tömegnek kellett len­ni. Az ugyanez évben őszszel megjelent második zsacskó alakú üstökös, középeit egy izzó golyóval, sem fogja többé a földet fenyegetni, annak az útja­­ a világ­űrben vész el, s nincs számára visszatérés. A negyedik az 1 843-iki üstökös, mely azonos a 261., 442., 968., 1143., 1817. és 149­4-ik évben ész­leltekkel. Ennek a fényfarka negyvenmillió mérföld­­nyire­­nyúlik, kétszer annyira mint a föld és nap közötti távolság. Emlékezünk rá, hogy mikor e csillag feje a láthatárt érte, hosszú egyenes fényké­véje keresztülfeküdt az égen, s a másik láthatá­rig ért. Hanem ezek mind a négyen oly távolban ke­rülik meg a napot, hogy a földpályát csak az első szeli által, a többi kívül marad rajta. Veszedelmes találkozása a földnek csupán az 1680 diki üstökössel lehetne, mely ebben és a rákövetkező évben jövet-menet kétszer keresztezett földünk röptével, úgy hogy csak röptének gyorsítá­sától függött, hogy vagy december 22-én loS -ban, vagy január 5-dikén 1681-ben egymásba csapód­janak. Hogy mi következése lehet az ilyen összeütkö­zésnek egy bolygó s egy üstökös közt ? e fölött sok tudományos értekezést tartottak már, de az mind csak elmélet maradt mindaddig, míg egy­szer gyakorlatban be nem bizonyul valamelyik tan valósága. No tehát eljött az idő, hogy ez is bebizo­nyuljon. A kétezredik év utolsó tizedében a kalkuttai csillagda igazgatója észrevett a Pertaus csillagképle­­tében egy üstököst, melynek még akkor lángsöré­nye nem volt látható, s mely egyenesen naprend­szerünk felé közelített, a legcsekélyebb elhajlással ecolyptikánkhoz. Ebben az 1680-diki üstököst ismerték föl. Megfoghatatlannak látszott, hogy térhet az vissza , holott a kiszámítás szerint kétezer nyolcz­­száz év kell neki, mig pályáját körülfutja. Hanem a régi csillagászok számításaiban könnyen kimu­tatható volt a tévedés s ezt maguk az üstökösök de­rítők fel. Először is kifeledték a számításból, hogy a napnak magának is van légköre s ez a világnethez, a­mi mentül távolabb tőle, annál ritkább, épen, mint a földi légkör, a keringő tömeg tehát folyton hanyat­ló ellentállást talál teste előtt, a mint a naptól ; távozik s ez sokszorozza haladását. De még jobban sietteti röptét az a körülmény, hogy maga ez az átlátszó test, ez a megmérhetetlen anyag, a­miből az üstökös áll, elveszti a világűrben azt a szárnyas, zászlós alakot, melyet a nap közelében a napsugarak hatása alatt fölvett, összezsugorodik gömbbé, szűkebb térimére szorul s ez repülését mértani arányokban gyorsítja. így történhetik meg az, h­ogy az 1680-iki fe­nyegető ellenség már háromszáztizenhat év múlva jelezi visszatértét, még most száz meg száz millió mérföldnyi távolban, de biztosan közeledve. Ezen közeledő üstökös észlelésére lett emelve a himmolayai csillagda. Voltak, a­kik nevettek rajta. Hogy lehet félni egy üstökössel való összeta­lálkozásától a földnek? Az üstökös nem szilárd anyag, ritkább a mi levegőnknél, ha keresztül men­nénk magán a magván, akkor sem tudnék meg, hogy benne voltunk. Mások ellenkezőt mondtak. Nem minden üstö­kös anyaga egyforma, vannak üstökösök, a­miknek szilárd magva képződött már, ilyen volt az 1811-iki septemberi üstökös. Erre ismét bebizonyíták a nemfélék, hogy attól még kevésbé lehet félni, ha egy üstökösnek kemény magva van , ez ellen a mechanika szabályai biztosí­tanak. A föld »szabad tengelylyel« bíró test, minő például e­gy pörgő csiga. Ha egy pörgő csigára egy kavicsot hajítunk, a csiga nem ugrik ki futásából, hanem a kavicsot hajítja tova. »De köszönjük szépen, mondák erre a félek, hogy ha épen az én fejemre talál esni s onnan ugrik vissza!« Mások azt mondák, hogy nagyon is lehető a földnek és az üstökösnek összeütközése. Láttuk a Biela üstökösén, mily hatalommal birt ellenében a Jupiter, melyhez közel tévedt, e bolygó vonzereje két mi­lió mérföldnyi távolból elszakította egy har­madrészét az üstökösnek. A föld is magához fogj­a azt rántani, ha ilyen közel jön, de azért az összeüt­közés a földre semmi hatással nem lesz: a földnek a gőzköre is tömörebb anyag, mint az üstökös, maga a légkörünk veti azt el magától, s a föld minden vonz­erejének nem lesz hatalma egy egész világot, mely csupa hydrogénból áll, a mi sokkal tömörebb légkö­rünkön keresztül rántani, valamint hogy nincsen ereje egy mázsa olajat lehúzni egy font víz alá. (Folytatása következik.) javaslatot terjesztett elő. A bizottság a 27-ik §-t az­zal fogadta el, hogy a miniszter indítványára kiha­gyatott azon tétel, mely szerint »a zárvizsgálat mó­dozatait a miniszter határozza meg.« Molnár Aladár javaslatának azon részei fölött, melyek a zárvizsgálati bizottságok szervezésére s a vizsgálat irányára, szellemére vonatkoznak, a ta­nácskozás fölfüggesztetett azon időre, midőn a tan­terv kérdése kerül szőnyegre. A III. fejezet fölött való tanácskozás megkez­dése előtt Molnár Aladár a nem állami gymnasi­­umokról szóló IV-ik fejezetre több rendbeli módosí­tást terjesztett elő. Az egész szerkezet kinyomatik s a tagok között szétosztatik. A 28,29-dik §§-ok változatlanul elfogadtatnak. A 30-ik §-nál a tandíj­mentesség kérdése kö­rül fejlett ki szivósabb vita. Schwarcz Gyula a tan­díjmentesség iránt a tanári kar által hozott határoza­­tot fellebbezhetőnek véli. Várady Gábor nem tartja helyesnek, hogy a tanári kar határozata a tanfel­ügyelő felülvizsgálata alá jöhessen. Elfogadtatott, hogy a szorgalomra tekintet legyen, a »jó előmenetel« helyett kielégítő tétessék, s a tanári kar adja meg a tandíj-mentességet. A 31-ik §-ra Hoffmann indítványozza, hogy e §. szabványa csak azon állami középtanodákra vonatkozzék, a­melyek tanárai közvetlenül az állam által díjaztatnak. Tisza K. indítványára elfogadtatott, hogy az illető hitfelekezetek lévén kötelesek gondoskodni a hittan oktatásáról, a hitoktatók díjait az illető hitfe­lekezeti községek meghallgatásával a miniszter ha­tározza meg. A 32. 33, 34. §§-ok elfogadtattak. Egyébiránt Hoffmann indítványára egy külön §-ban kifejeztetik, hogy az államkormány alatt álló azon tanintézetek­ben, melyekben a fennálló gyakorlat szerint szerze­tesek tanítanak, a tanárok és igazgatók a miniszter jóváhagyásával neveztetnek ki. A 35. §. Molnár A­­irályi módosításával, a 36. §. Várady G. módosításával elfogadtatott.­­ A vasúti és pénzügyi albi­zottság f. hó 13-án tartott üléséről utólag még a következő részleteket közölhetjük : Az albizottság tárgyalás alá vévén a nagyvárad­­kolozsvári vonal engedélyeseinek előfeltételeiről szóló okmányt, ebben kimondatik, hogy az 500,0,­0 frtnyi bánatpénz (4. §.) a vonal átvétele napján egy mil­lió forintra emeltetik, mint biztosíték; erre nézve az albizottság azon kérdést tűzi ki, hogy ha csupán a nagy­várad-kolozsvári vonalra egy millió forint­nyi biztosítékot vélt a kormány szükségesnek, mi módon elégedhetett meg az egész keleti vasút­háló­zatnál, — mely négyszer annyi, mint a nevezett vo­nalrész — 1,200,000 forintnyi nominális összeggel, holott az 1868. XLIV. t. sz. azt mondja, hogy az en­gedélyesek mind az építkezés helyiségeinek és czél­­szerűségének, mind a kitűzött idő alatt leendő befe­jezésének biztosítása végett megfelelő tettleges biz­tosítékot tartoznak letenni. Továbbá az 1868. aug. 19-iki jegyzőkönyvből kitűnik, hogy Pongrácz G. zágrábi vállalkozó aján­lata volt a legjobb ; ez azonban a mellékletekből ki nem tűnik, erre nézve felvilágosítást kér az albi­zottság. Valamint arra nézve is, mily kiszámítás és arány szerint történhetett, hogy az egész hálózat en­gedélyezésénél a nagy­­­várad- kolozsvári vonalra 18.3­0,00 frtnyi névérték, vagyis 12.810,000 frtnyi effectiv érték van előirányozva, holott az okmányá­k­ból kitűnik, hogy Waring és Eckerley crak .800,010 frtot kért a nagyvárad-kolozsvári vonalért azon eset­re, ha kiépíttetvén, a vonalat a kormány magához akarná váltani. Átalában az építési összeg szakaszon­kénti elosztásáról, illetőleg aránytalanságáról felvil­­gosítást kér az albizottság, úgy­szintén arra nézve is, honnan jutott a kormány azon meggyőződésre, hogy : »a Waring testvérek ismert jó nevű és a leg­nagyobb garantiát nyújtó üzleti c­ég.« Az is feltűnt, hogy a jelentéshez csatolt engedélyokmány és a mi­nisztérium vasúti engedély okmánytárában foglalt könyvismertetés. Magyarország közjoga, illetőleg a Magyar Államjog Berni­­sz Te stb. irta Dr. Korbuly Imre, II. kötet. Közigazgatási Szervezet. Budapest, stb. Hoffmann és Molnár. 1874 . 8-drét, 1 —135 il. előszóval és tárgymutatóval. Ara 80 kr. Most, a midőn az egész ország egy jobb köz­­igazgatás után vágyik, midőn a parlament a kor­mányt ily czéllal egy, a közigazgatás reformjának alapjául szolgálható munkálat kidolgozására utasí­totta s midőn ez már talán meg is van kezdve, nem lesz érdektelen az elöl czimzett művet ismertetnem, s némelyeket arról és tárgyáról elmondanom. Álljon elöl a könyv tartalma. Három feje­­­­z­e­t­r­e oszlik az. Az első tárgyalja a kormá­ny és hatóságai szervezetét, még pedig az első czikkben az 1848-ig fenállott kor­mányszékekét, u. m. a magyar kir. udv. kancellaria (1. §.), a magyar kir. helytartótanács, (2. §.) a had­ügyi és pénzügyi kormányzat szervezetét, (3. § ) 3 —14. lapon; a második czikkben a m. kir. felelős minisztérium egyes tárczáinak s azok szakosztályainak szervezetét s azoknak alárendelt hatóságokért és más intézetekért, jelesen (4. §.) az elnöki s ő fetsége körüli minisztériumét, (5. §.) a belügyi (6. §.) a pénzügyi minisztériumét (7. §.) az ennek alárendelt segédköv­­yek szervezetét, (8. §.) a közmunka és közlekedésügyi, (9. §.) a földmivelés-, ipar- s kereskedelemügyi, (10. §.) az igazságügyi, (11. §.) a vallás- s közoktatásügyi, (12. § ) a konvo

Next