A Hon, 1874. február (12. évfolyam, 26-49. szám)
1874-02-14 / 37. szám
37. szám. XII. évfolyam. Iviiulí í-lii vu.ia.1: Barátok ere, Atlenaeum-épület földszint. Gloiietési <1 ij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz lmr.lv» 3 lán pra .reggeli és sii kiadás együtt: ....... 6 Irt — kr. 6 hónaj.ia . . ..... .12 » — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első*napjától számíttatik. ■ [UNK] mmtM nmmmBmtmBEauwaBWttm Előfizetési felhívás. „A 11 O m Xlidik évi folyamára. Itt ti /« ír él évre........................12 frfc Előfizetési árak: Negyedévre...................6frt Egy hóra........................2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz frtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon kiadóhivatala« czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala. Reggeli Hadáé. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, febr. 13. Ha egy koaliczionális minisztérium fog ------------a hírorul:— Abban a „szerencsés balhelyzetben“ vagyunk, hogy most minden ember csak a maga nevében beszélhet, párt, elvbaráti csoportozat senkinek sincs tegnaptól holnapig a háta mögött, még a közbeeső mai nap is kritikus idő. Ennélfogva én is, mint Csernátony barátom, csak a magam nézeteit adom elő a nem követelem senkitől, hogy azokat elfogadja. A jobboldali pártközlöny a „Pesther Lloyd“ olyan méltányos volt, hogy kimondta, miszerint egy koalitzionális minisztériumban okvetlenül benne kell lenni pártunk hajdani és mostani két vezérének: Ghyczynek és Tiszának. Én viszonzom a méltányosságot s kimondom, hogy koalitzionális minisztériumot viszont nem képzelek a nélkül, hogy Lónyay és Sennyey részt vegyenek benne. — Ennek a két államférfinak nem csak azért kell egy koalitzionális minisztériumban helyet foglalni, hogy benn legyenek, hanem azért is, hogy ne legyenek kinn. Az elkülönítő elvek fúziójáról itt természetesen szó sem lehet. Hogy a parlamentarizmus és a dihiszteriális rendszer s a vallásszabadság és ultramontanizmus egymással elvben ki nem egyezhetik, az természetes. Hanem ez idő szerint e nagy elvi tusák nem lesznek napirenden. Ily pártkoalíczió akkor történik, mikor veszélyben van az ország. Ha külellenség támad meg, akkor csak az a feladat, hogy azt leverjük; ha pénzviszonyaink roskadnak, csak az a feladat, hogy azokat felemeljük; e tekintetben az ellentétek kormányának az az előnye lehet, hogy ami az egyik miniszter elve szerint költséges intézménynek mutatkozik, azt a másik miniszter, ki más elvet követ, majd segít lejebb szállítani. Sennyeyre nézve személyileg csak tisztelettel szólhatunk. Zászlóját láttuk, de annak feliratai: konzervatizmus és ultramonta^lizmus Magyarországon nem oly félelmesek, mint másutt; — mert erősebb gátakra találnak, mint másutt. Lónyay nem szimpathikus egyéniség, jól tudom ; kíméletlen ellenfelei iránt; a siker végett az eszközökben nem válogatós; — de gyakorlati ember, ismereteit államférj fiúi magaslaton szerezte: — s én most nem jó barátokat indultam el keresni, hanem koaliczionális minisztériumot. Lónyay egy olyan fogaskerék, amelyet ha kihagynak a koaliczionális minisztériumból, az meg fogja őket őrölni, ha pedig beveszik, meglehet hogy megtanítja őket őrölni. Hogy gazdag ember, az előttem nem bűn. Én szeretem, hogy a miniszterek gazdagok legyenek, legalább feleletre vonatás esetén van nekik miből megfeleli. Arra a térre pedig épen nem lépek, ahol a pártok egymást a „becsületesség” kriteriona szerint osztályozzák. Én a képviselőháznak minden tagját becsületes jelleműnek tartom, s egyről sem teszem fel, hogy ebből az óriási koldus tarisznyából, amit most közös nyakunk emel, bármelyik is csak egy morzsát is hajlandó lenne a saját asztalára juttatni. A jelen év kormányférfiaira csak nagy koczkáztatások, önfeláldozások várnak, semmi tilos nyereménnyel. Ez az én hitem. S meglehet, hogy sikerülni fog nekik a nagy feladat, amiért egy ilyen „mariage a quatre“re kezet nyújtanak lesz. Jöhet egy áldott esztendő hazánkban, mely beltermékei szaporodtával s külkivitelével az üzletet, a pénzforgalmat újra megindítja, az által vasutaink lehetnek jövedelmezőkké, mik a kamatbiztositást eként megkönnyebbitendik: * adóhátralékaink nagy tömege befolyhat; az egész európai pénzpiaci helyzete javulhat, s olcsóbb kölcsönökkel törleszthetjük a drágát; sikerülhet az uj minisztériumnak Magyarország pénzügyeit egy önálló nemzeti bank által megszilárdítani. Mindezeket óhajtjuk, hogy megtörténjenek. S ez óhajtás szabja elénk a viszonyt, melyben egy ilyen koaliczionális minisztérium irányában viseltetni szándékozunk. Az én álláspontom, ami egyúttal a Honé is, a koalíczió által, semmiben meg nem változik. A közjogi törvényt, mint törvényt, csak úgy tiszteltem eddig is, mint azon esetben fognám, ha pártvezéreink hajtanák azt végre. De követelményeit súlyosaknak, és az ország és trón kára nélkül enyhíthetőknek tartom ezentúl úgy, mint eddigeié. Ha e követelmények teljes kielégítése mellett is tudni fogja egy magyar minisztérium Magyarország államháztartását rendbe szedni, gratulálni fogok hozzá mind az országnak, mind a kormányának ; de ha a kísérletbe belebukik, jobban fogom sajnálni az országot, mint a kormányt. Helytelen és időtlen vitákat a közjogi alap felett a mostani kormány ellenében sem idézett fel lapom; a jövendő számára sem lesz a tartózkodásunk új concessió. De e kérdést sem elejtettnek, sem elhalasztottnak nem tartom, s esetleg felmerülésében inkább a szomorú kényszerűséget, mint a nemzeti dicsvágy kielégítését sejdítem, j Fenmarad azonban tömérdek oly államjogi kérdés, amiknél az ellenzék óhajainak tolmácsolását legtöbbször épen azon két vezérére bízta, akiknek nevet jelenleg a koalitionális minisztérium lajstromán hordoztatnak, mely kérdések a rendezendő államháztartással szorosan egybe is függenek. „A magyar hadsereg elismertetése s az ezen elvből kifolyó következmények.“ (Egész sorozat.) »A magyar önálló bankügy megoldása független nemzeti alapon.« »Adók reformja,államegyedáruságok átalakítása.« »Jó vasúti politika’c »Czélszerü és szabadelvű választási törvény (még ez is belevág az államháztartási ügybe.) Semmi kétségem az iránt, hogy Grhyczy és Tisza, kik mindezen nagy dolgoknak vezérharczosai voltak, ha maguk kormányra jutnak, ez elvek mellett tartott egykori beszédeiket megannyi tartozásnak tekintik lesz, a miknek lerovása most már ő rájuk bizatott lesz, s ha létesíteni segítik „ott,“ amit sürgettek „itt,“ a rokonszenv által hatványozott örömmel fogjuk nekik azt az üdvözletet küldeni, amit a múlt kormányok bármelyike számára is készen tartogattunk , ha óhajtásainkat megvalósítá vala. De ha a viszonyok, a körülmények, sőt maga a koalíczió természete oly állásba találja tisztelt barátaimat hozni, ahol a közjogi alapot többé nem zavaró, tisztán belügyi kérdésekben is az akadályokat túlsúlyban találandják a jó szándék ellenében, akkor nem hiszek rosszolgálatot tenni a közügynek, ha fentartok a sokat vitatott óhajtások számára egy hangot, mely a jó barát kíméletével teljesíti a figyelmeztető, a sürgető, a bírálva buzdító ellenzék feladatát, s nem bízza a szerepet a szenvedély, a pártharag s a sértett ambiciók szélsőségeire, mint kiváltságot. Én a »Hon«-t, még a koaliczionális minisztérium mellett is szükségesnek tartom a hazai mérsékelt ellenzék közlönyéül nyilvánítani. Jókai Móri — A képviselőház osztályai közül a II. III. V. IV. és IX. osztályok ma délelőtt folytatták a közjegyzőségről szólójavaslat tárgyalását. Ma négy osztály a III. V. VI. és IX. osztály végezték el munkálatukat. A III. osztálynál kiemeljük, hogy az ügyészre a 178. §-ra vonatkozó különvéleményt fogadta el a szerkezet helyett, a fegyelmi bíróságnál azonban a különvéleményt elvetette, továbbá az okiratok hitelességére nézve kimondta, hogy a másolatok ugyan hitelességgel bírnak, de nem az eredetivel egyenlő erővel is. Előadó Eötvös Károly. Az V. osztály a javaslatban kimondatni kivánja, hogy a váltójegyzők hatásköre a közjegyzői intézmény életbeléptetésével megszűnik. Különben végig elfogadta a szöveget. Előadó Becze Antal. A VI. osztály a minisztériumot a díjszabályzatról szólójavaslat rögtöni beterjesztéséig kívánja utasítani, hogy az egyidejűleg ezen törvénnyel lépjen életbe. A 159. §-t, mely a közjegyzőt minden évben a törvényszékhez könyvei másolatának bemutatására kötelezi, mint feleslegest, úgyszintén a 199. §-t, mely fegyelmi büntetés elévülésére két évet szab — kihagyatni határozta. Továbbá kimondta, hogy a közjegyző lehet csődtömeggondnok is. Előadó Bélán. A IX- osztály szintén végigtárgyalván a javaslatot,a 178. §-nál az ismeretes különvéleményt fogadta el; továbbá a hagyatékokra vonatkozó fejezetet kihagyta és helyébe határozati javaslatot terjeszt ez ügyben a központi bizottság elé, mely szerint, a minisztérium utaltassék hogy a hagyatéki ügyre vonatkozólag mielőbb tv javaslatot terjesszen a ház elé. Előadó Dániel Ernő. A II. osztály a 163. §-ig haladt. A foganatosításra vonatkozó 95—96. §§-nál vita támadt, melyek elintézése holnapra halasztatott. — A központi bizottság tegnapi ülésén az erdélyi katonai kórházak pótló költségeit megszavazta ugyan, de annál egy határozati javas Budapest, 1874. Szombat, febr. 14. Szerkesztési iroda t Barátok-tere, Athenaema-épület 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. latot terjeszt a ház elé, mely szerint a honvédelmi miniszter felhatalmaztatik ezen összeget a hadügyminisztertől, mint az ő budgetébe tartozó összeget a magyar kincstár számára visszakövetelni. — Felemlítésre méltónak tartjuk, hogy a horvát és cseh lapok nagyon különösen magyarázzák a király Szentpétervári útját. Az »Obzor« ezt írja : »Bármiként álljon is a dolog, a pétervári császári útnak következménye az lehet, hogy Ausztria és Oroszország Németország daczára egyetértésre jutnak s Francziaországban egy európai coalitio korai reményeit keltik fel.« Czikkének végén pedig kimondja, hogy: »Az Oroszországhoz való simpathiák tán nem fognak ezentúl senkinek bünéül és árulásul felrovatni.« A „Pokrok* is ily eszme körben mozog. Többek közt így ir: „Az Ausztria és Oroszország közti kibékülést, a mint jelenleg a két birodalom közti viszonyt nevezik, ha Porosz-Németország nem tervezte is, de legalább előmozdította. Ez az oka azon közönyösségnek, melylyel mi a szt.-pétervári találkozásra tekintünk, s ez az oka, hogy a szlávok nem írnak róla. Azt mondják, hogy a liberalismus elve nem fog e látogatás által veszteni; ezt a németek szájából szláv nyelvre áttéve, annyit tesz, hogy a szláv nemzetiségeknek e találkozástól nincs mit várniok, így értelmezve a dolgot, mindenesetre a németek és főkép a magyarok örülhetnek rajta, hogy a találkozás létrejött. Oda a panszlavismust kiáltják örvendezve a németek. Azonban a panszlavismus, a mi részben jogosult, azért még nincs oda, s valamennyi Bismarkféle ember s azoknak szt.-pétervári szövetségesei sem lesznek képesek a béke ezen valódi nagy szövetségét megsemmisíteni, mely a szláv nemzetek egymásközti barátságában és közös cultural érdekeikben leli alapját, s mely, legyen annak politikai formája bárminő, a jelenlegi konok »vas és tűz« politikának utóvégre is határt fog szabni. Az igaz, hogy az orosz kormány egy idő óta ezen politikát ha nem is segíti elő, de legalább akadályokat nem gördít elébe. Hogy miképen áll ez az orosz birodalom érdekében, az ugyan a különféle Valujevek, Suvalovok és Gorcsakovok mély államférfiul titka. — Olyan panslavismust, a minőnek részlelküleg a németek és magyarok hirdették, t. i. Ausztria integritása kárára, úgy sem kívánt senki soha, sem Oroszország maga, sem az ausztriai szlávok. Hanem Ausztria és Oroszország oly önálló, semmi harmadiktól nem függő szövetségét, mely Törökországban keresztény, Európában valóban conservativ, Ausztriában pedig kibékítő, kiegyenlítő irányú lett volna, bizonyára a haladás minden embere, különösen pedig a béke teljes biztosítására e pillanatban hiányt képező, most levert Francziaország bizonyára örömmel üdvözölte volna.“ — Az osztrák kormány állami eszközökön szándékozik vasutakat építeni, hogy az ínséggel küzdő népnek foglalkozást és keresetet biztosítson. Február 11-ikén e következő vasútvonalak kiépítése tárgyában nyujtattak be törvényjavaslatok: 1. a buschtecbradi vasút falkenau-graslitzi vonalának azonnal leendő kiépitése tárgyában; 2. a pilsen-pilseni vasút Pilsen Klattau eisensteii vonalának azonnali kiépitése tárgyában; 3. a rakonitz przibram-protivini vonal rögtöni kiépitése tárgyában. Ezenkívül több vasút előmunkálatainak megtételére is törvényjavaslatok nyújtattak be. Továbbá törvényjavaslat nyújtatott be Spalatótól Siverichbe építendő vasút és a lemberg-czentovitz-jassy-i vasút folytatása tárgyában. Mennyivel inkább szükséges volna Magyarországon ínséges munkáról gondoskodni. Például csak a pest-zimonyi vasutat említjük, melynek kiépítése minden tekintetben sürgős. Budapest, febr. 12. A közjegyzői intézmény czélja a kötött ügyletekből keletkezhető jogviszonyok megelőzése, illetőleg a jogrend fentartása. Hogy hazánkban a személy és vagyonbiztonság szomorú lábon áll, azt fájdalommal tapasztaljuk, de ennél még szomorúbb lábon áll a jogbiztonság, mert a legvilágosabb követelés is a hiányosan, vagy ezélzatosan részakarattal szerkesztett okmány vagy csak az ellenfél furfangossága folytán is, hosszú per tárgyát képezheti, és a hiányos törvények gyakran a bíró szeszélye vagy félszeg felfogása dönt a legigazságosabb ügy rovására. A közjegyzői intézmény czélja ezen jogbizonytalanság megszüntetése és a jogrend megszilárdítása. A polgárisodás és alkotmányos élet fejlődésének természetes következménye a jogügyletek szaporodása ; más művelt országban ezen körülmény nem szokta a perek számát ez irányban hatványozni, nálunk azonban érzékenyen tapasztalhatjuk, hogy a perek száma oly tömérdek, miszerint ezen állapotot valóságos epidémiának lehet nevezni. Némely jogtudós azt állítja, hogy a magyar azért perlekedik, mivel a nemzetben erős a jogérzet, és ezt jó előjelnek tekinti, mivel — úgymond — a mely nép saját jogainak megvédésére magában ösztönt nem érez és szilárd kitartást nem tanúsít, miként lehetne attól elvárni, hogy a haza jogait megvédje; mások a perek szaporodásának okát abban vélik feltalálni, hogy a nemzetben a kötelesség teljesítésének érzete meglazult, végre sokan nemzeti bűnnek tekintik a perlekedési viszketeget. Bármi legyen is az oka ezen szerencsétlen s abnormis állapotunknak, a törvehozásnak kötelessége ennek a visszaélések korlátozása czéljából czélszerű törvények és korszerű intézmények behozatala által erős gátat vetni. Ezen hatalmas gátok egyike a közjegyzői intézmény, melynek czélszerű alkalmazása üdvös eredményt csak azon esetben ígér, ha elfogulatlanul és minden előítéletek mellőzésével ezen intézmény egész rendszerben úgy állíttatik fel, mint az Francziaországban, Belgiumban a rhenusi tartományokban, sőt a kis Bajorországban, is rég idők óta fennáll, és tiszteletet parancsoló független állásában az igazságszolgáltatás egyik üvdltozó talpkövét képezi. Ezen országokban a polgárok nem is képzelik, hogy ingatlanaik felett a közjegyző közben jövetele nélkül jogügyletet köthetnek, de nincs is ez irányban bíróságra szükségük és rendben van a tere lkönyv. Ha más országok sorsát vizsgáljuk, már nem tapasztaljuk ezen üdvös eredményt se Németország egy részében, se Ausztriában,se Angol és Olaszhonban, és miért ? mert a törvényhozásoknál hiányzott a belátás és erkölcsi bátorság ezen intézményt egész rendszerben felállítani és a sorvasztó félrendszer mellett maradtak. Okuljunk tehát más nemzetek tapasztalatain és ne ingadozzunk a rendszer megállapításában. Eltekintve azon temérdek visszaélésektől,melyeket a lelketlen jogtanácsosok és zugirászok a polgárok tudatlanságának felhasználásával vagyonuk rovására naponta előállítanak, és amelyeknek a gyámoltalan özvegyek és árvák vagyona martalékul esik, csak egyedül a telekkönyvet vegyük szemügyre, ezen egyedüli intézményt, mely némi jogbiztonságot állapított meg az országban — minő állapotban vannak a telekkönyvek ; kétségbeejtő zavarban, merem állítani, hogy kivált a vidéken legalábbis kétharmada az ingatlannak nem áll azok nevén, akik valósággal birtokolják ; mi fog ebből idővel következni? egy óriási chaos és telekkönyvek használhatatlansága. Ezen képtelen állapoton csak a közjegyzői intézmény segíthet, ha hogy kötelezőleg mondatik ki ingatlan körüli jogszerzés és a telekkönyvi foganatosítás a jegyző kötelessége ieend. Azt hozzák fel ezen intézmény színlelt barátai, hogy a kényszer a nép előtt gyűlöltté teendi magát ezen korszerű és üdvös intézményt! A szerencsétlen német Zwang szóból átfordított kényszer szónak — mint az egyéni szabadság ellen irányzott eszmének — ijesztő értelmet csak azok tulajdoníthatnak, akik a dolog lényegét mélyebben nem vizsgálták. Ha a törvény kimondja, miszerint az ingatlan vagyon körül szerzendő jogok és átruházások közjegyző közbenjárásával eszközölhetők, ezáltal senki sincs kényszerítve, hogy az országban felállítandó számos közjegyzők közül melyikhez forduljon, választhat saját bizalma szerint, ezen intézkedés által csak a jogrend állapittatik meg, és ez értelemben a kényszer szó minden törvénynek corollariuma. A „HON“ TARCZAJA. Óváry Lipót nápolyi kutatásaiból. Óváry Lipót hazánkfia, ki Nápolyban 14 évigartózkodott s ott a magyar tudományos akadémia ss közoktatásügyi miniszter megbízásából a magyarörténelemre vonatkozó több száz érdekes okmányt másolt le, az akadémia legközelebbi ülésén az általa elfedezett adatok alapján igen érdekes előadást tarott az úgynevezett anjou kor első éveiről. Ezen előadásból ígéretünkhöz képest jelenleg közlünk bő kivonatot, annyival inkább, mert az eddig más lapokban megjelent kivonatok igen hiányosak voltak. A magyar királyoknak az Anjou-házzal V. István idejében kezdődött meg szorosabb viszonyok, barátság s házasságkötés folytán. Ki tette meg az első lépést ? nem lehet tudni, mert habár az injoui regestákból világosan kiderül, hogy az elsőépés magyar részről történt, kétségtelen, hogy az injouk már előbb tehettek valamit ez ügyben, érdekükben állván a [már kihalófélben levő Árpádház »irodalmait önmaguknak szerezni meg. De ezen adaok elvesztek. A legrégibb adat szerint 1269-ben amonkos és János szerzetesek Apuliában felkeresék Károly nápolyi királyt s ezen év September havában újólag két magyar, János prépost és Zárai Mhhály jelentek meg a nápolyi király előtt. E két követség intézhette el a házassági alkudozásokat, mert 1269. szeptember 13-án erről Károly a szentszékhez intézett levelében, mint befejezett tényről emlékezik, s ugyanezen időben kelt a Fejér codexben s említett véd s daczszövetség a két fejedelmi ház között. Izabellának Magyarhonba s Máriának Nápolyba szállittatása körül sok okmány maradt fenn, melyek művelődéstörténeti szempontból igen érdekesek. V. István halálának hirére Károly nápolyi király a magyar nagyokhoz s a kun főnökökhöz vigasztaló levelet ir, tanácsát s segélyét ajánlván fel veje becsületes az ország békéje érdekében. Kun László igénybe is vette ipja segélyét s Károly 1273. júl. 22-én követet küldött Magyarországba, ki egy évig maradt is s valószínűleg közbenjáró szerepet játszott László magyar király s az elégedetlen pártok között. 1276-ban Károly Rómából, hol ekkor tartózkodók,követeket küld a magyar s cseh királyokhoz a köztök megkötendő béke tárgyalása végett. Ugyane czélból később teljhatalmú követeket is küldött s mintegy tüntetéskép Ottokár ellen Bourson Jakab vezérlete alatt két nagyobb s két kisebb hajóval segélysereg indul Apuliából Magyarhonba, mely expedition^ 12, Óváry által lemásolt okmány szól. A küldöttségek gyorsan jönnek egymás után. Az említett expeditio 1278-ban visszatérvén Nápolyba, több magyar kezest hoz, kik Trani várában lőnek szoros őrizet alatt elzárva. E tény azt bizonyítja, miszerint a magyar nemzet, vagy valamely párt részéről kötelezettségek lenek elvállalva a közbenjáró nápolyi király irányában, mely kötelezettségek teljesítésének biztositékául kezesek nyujtattak ; bizonyítja egy szóval, hogy Kun László szomorú emlékű uralkodása alatt Károly nápolyi király jelentékeny befolyást gyakorolt Magyarország ügyeire. — E korból emlékezetre méltó még, hogy Maria salernoi herczegnő udvarában több magyar volt alkalmazva. Kun László halálának hírére Sánta Károly — már ekkor nápolyi király — s neje Maria követeket küldöttek Magyarországba, követelvén a nép hűségi fogadalmát »petendum, requirendum et recipiendum nomine et pro parte nostra homagia et sacramenta fidelitatis ab hominibus Regni Hungáriáe, cum per obitum Regis Ladislai Regnum ipsum ad nossit rationabiliter devolutum.« Mária fel is vette a magyar királynői czimet. III. Endre trónraléptét meghallván Sánta Károly 1291. ápr. 21-én felindultan hivja fel a főurakat ellenállásra a »trónbitorló« ellen s egymásután küldi a követeket, azok között egy Drughetti Jánost, a később hires Druget család ősét. 1292-ben Mária fia Martell Károly javára lemond a magyar koronához való jogáról s erről értesiti a magyar nagyokat. Martell Károly követeket küld az országba s több adománylevelet bocsát ki, igy p. János mester, Henrik bán fia különféle kedvezményeken kívül Sopron és Vas megyéket kapja, habár valószinüleg csak papiron, azon kötelezettséggel, hogy Endre s követői ellen hadat viseljen »offendendi Invasoren Regni Hungáriáe eiuoque fautores.« Ugyan igy nyeri Pál, brebiri gróf, a horvát bánságot. 1293 elején Martell Károlynak egy helytartója sereg élén indul Magyarhonba, később maga is készül s e végett magyar díszruhákat is kér atyjától, ki megengedi, hogy azokat a castellamarei kincstárból magának kivehesse. Megtörtént-e ezen utazás ? arról egy okmány sem szól, a helyett atyja távollétében mint királyi helytartót találjuk őt Nápolyban. 1294-ben Károly király s fia meghívására több horvát s dalmátországi főúr érkezik Nápolyba s ugyanazon évben követek küldetnek Toscana s Lombardiába a magyar ügyek előmozdítása érdekében kölcsönt veendők fel. 1295-ben a király 1300 unézsa aranyat küld segélyképen a még magyar földön tartózkodó nővére Izabella magyar özvegy királynő számára, ki később 1298-ban visszatért Nápolyba s a Sancti Petri ad Castellum — a jelen Castel del Nuovo nevű várban levő volt zárdába visszavonulva 1303-ban novemberben meghalt. Ugyanezen zárdában találjuk Erzsébetet is, V. István második leányát, ki itthon a nyulak szigetén apáczáskodott s Agnes mostoha anyjával együtt vándorolt ki a hazából. Erzsébet 1300 nyarán érkezett Nápolyba, hol évi 30 unczia aranyat nyert királyi sógorától, ki egyszersmind különféle adósságait is kifizeté. Halála ugyanitt 1304-ben történt. 1296-ban halt meg Martell Károly, némely olasz cronicások szerint Robert fivére által megmérgezve. De a trónkövetelési mozgalmak annál erélyesebben folynak. Magyarországból számos főúr érkezik Nápolyba s a két ország közti élénk közlekedés fentartása végett Prudentius de Barolo küldetik ki két kisebb hajóval Brebiri György parancsnoksága alá. 1298-ban uj expeditio küldetik ki Magyarhonba s ekkor már Robert Károly bemenetelére is tétetnek előkészületek. 1300. tavaszán több tagból álló magyar követség érkezik Nápolyba, mely , úgy látszik, Robert Károlyt hívja az országba. E követség,mely Nápolyból azonnal Rómába indult a szent székhez, a következő tagokból állott: »Frater Gregorius Vicarius dalmatinus et duo socii eiusdem ordinis heremitarum, lector strigoniensis et fráter Jacobus prior carmodensis eiusdem ordinis, innen praelatorum et baronum Hungáriáé.« Végre Isabella özvegy királyné káplánja Jakab mester. Egy hónappal később Károly már elküldi a magyar nagyokhoz Robert Károlyt s felhívja őket, hogy engedelmeskedjenek neki, mint leendő királyuknak s csaknem egyidejűleg több adománylevelet ad hiveinek. A királyi expeditio augustus elején indult meg Apuliából, a midőn ugyanis a nápolyi király meghagyja az apuliai párthatóságnak, hogy Domnald szlavóniai grófot engedje kiszállani a kikötőben. Az expeditio 3 nagyobb s több kisebb hajóból állott, a kiséret fényes volt, az ifjú király udvarmesteréül Nicolaus de Cuparia, kincstárnokául Johannes de Anapus vannak megnevezve s a magyar kíséretből az említett Domnald grófon — Pál bán helyettesén kivül Comes Gregorius de Slavonia, Frater Petrus abbas de Slavonia, Gregorius de Osmar stb. vannak felemlítve. Az expeditiót illetőleg 25 okmány szolgáltat adatokat. Szlavóniába érvén Robert Károly, több ízben segélyeztetik, különösen élelmiszerekkel nagyatyja a nápolyi király részéről — s a brebiri grófok is nagy összeget nyernek. 1307 ben Mária királynő is készül Magyarhonba s e végre engedélyt nyer férjétől kölcsönt vehetni fel; az utazási terv foganatosításáról azonban egy okmány sem szólván, valószínű, hogy az férjének közbejött halála miatt hiúsult meg. Óváry közbeszövi itt elbeszélésébe Mária királynő jellemzését. Ezen árpádházi királynőről valamennyi nápolyi történész a legnagyobb tisztelettel emlékezik meg. 1290-ben férje után indult Narbonneba s 1291-ben ő kormányozta férje nevében a nápolyi anjouház franczia tartományait. Az anyaországot nagyon szerette. Környezetében többen voltak magyarok s jószívűségének hire magyar tanulókat is vonzott a távol országba. Bizonyos Miklós apát aradi prépost, ki Nápolyban tanulta az egyházjogot, általa betegségében segélyeztetik s mivől eredeti nyugták léteznek. Volt egykor eg magyar biró »Petrus Ungaris de Nuceria judex« is környéken. A királyné több jelentékeny alapítvány tett, többek közt az ő idejében épült fel az uj érsei székesegyház, vagyis Sz. Januarius templom, melynek főbejáratát magyar czimerek díszítik. Férje halála után nem sokára az általa épített Donna Regi zárdába vonult s ott halt; temettetett el 1325-be, mintegy 70 éves korában. 14 gyermeket hagyó hátra, ezek közt két királyt: Róbertet és Marie Károlyt s egy szentet: Lajos toulousi püspököt. A Donna Regina zárdában a mi gyár czimereken kivül nagy fontosságú reánk nézv még a magyar sz. Erzsébet II. Endre leánya életinek főmozzanatait ábrázoló falfestményei melyek sz. Erzsébet életét öt nagy képcsoportba adják elő. Az elsőn, mely kissé rongált, az akko még csak négy éves gyermeknek a thüringai gríeisenachi kastélyába bevonulását ábrázolja. A második képen 1220-iki egybekelések van ábrázolva, eg kitünően rajzolt barát alakjával. Ugyanezen kép első keretében kiáltó ellentétkép vannak előadva csakhamar özvegyen maradt Erzsébet viszontagságai: elüzetése, bujdosása, disznóólban rejtőzése stb A harmadik képen egy zárdában találjuk Erzsébeté nagynénje Matild kiczingeni apátnő (Gertrud magyar királynő nővére) lábai előtt, ki őt oltalmába fogadja. A negyedik képen több jótékonyságára s ma erényére vonatkozó tettei vannak előadva; az ötödik halálát ábrázolja. Az egész mű 1320 körül készüt ismeretlen művésztől s jelenleg, miután a terem esküdtszéki helyiségül szolgál, részletesen alig tanulmányozhatók. Óváry visszatérve történelmi fejtegetéseibe ezentúl inkább csak egyes rhapsodikus részleteke közöl. Robert nápolyi király trónraléptével a két udvar között fenmaradt a barátságos viszony. Robert Károly nem támasztott igényt a salernoi herczegségre. Csak 1311-ben volt egy kissé élénk szóváltás Robert nápolyi király s a különben Kis Pál bán között, a dalmát kalózok által az apuka: