A Hon, 1874. április (12. évfolyam, 75-99. szám)

1874-04-17 / 88. szám

llát nálunk? A legkeresztyénibb és legkatholikusabb államok nagy részben szakítottak, vagy mint Spanyolország, folytonos küzdelemben álla­nak a papuralom túlkapásaival. Francziaor­­szág már évtizedek előtt saecularisálta az egy­házi javakat, Olaszország szemeink előtt ráz­ta le lánczait; a kis Románia pár nap alatt vitte át ugyanazt; Németország most nyir­bálja körül a törvénynyel és államhatalom­mal szemben nagyon is merész röpülésnek indult szárnyakat; e megtépett tollú mada­rak aztán játszák a martyrt, bár kevés siker­rel, mert míg a tépett szárnyú sas sajnálatot ébreszt, s a mesebeli szajkó esete szánalmas nevetésre indít. Sógor­szomszédunk, a Habs­burgok spanyol ágának, majd a Rudolfok és Lipótok hazájában már évek előtt behozta a polgári házasságot s állást foglalt törvény­­hozása legutóbbi ülésein az ecclesia militans­­sal szemben, mely ez utóbbiak vereségével végződött. Hát nálunk ? A Bethlenek, Bocskaiak, Rákócziak hazájában, hol a másfélszázados nemzeti harcz mindig együtt hordá zászlóin a lelkiismereti szabadság nagy elvét a pol­gári szabadságéval; hol még a Habsburg - házbeli királyné (Mária) is már Lutherrel állott levelezésben; nálunk hol egy történel­mi és társadalmi múlt e kérdésekben oly állandó és közös egyetértést tanúsít, hogy évtizedeken keresztül katholikusok védték a protestánsok jogait a törvényhozásban; ná­lunk a számanélküli felekezet országában, hol a polgár és ember egyéni szabadsága a teljes és föltétlen jogegyenlőséget oly föltét­lenül követeli; nálunk Magyarországon, hol közművelődési, nemzetiségi, társadalmi és politikai érdekek oly föltétlenül követelik e téren a reformok keresztülvitelét, mikor tör­ténik meg az első lépés? Nem tartozunk a radikálisok azon fajtája közé, kik elvont eszmények után indulnak, kik azt mondják »fiat justitia et pereat­ pat­­ria; még nagyobb megrázkódásnak sem örö­mest teszszük ki ezt a szegény országot, mely­nek még most is sok ellensége van s melyet épen e »nervus rerum gerendarum«-ra, pénz­ügyeire nézve, oly mélyre rántott alá a közelebbi évek rész gazdálkodása; azt is komolyan latravetettük, vájjon az uj küz­delemből származó haszon egyensúlyban áll-e azon kétségkívül itt is áldozatok­kal járható küzdelemmel, mely amúgy is sok tekintetben sülyedv, társadalmi életünk­nek kétségkívül kedvezőtlen irányban adhat újabb lökéseket. Azt is tudjuk, hogy a hypok­­riták és aggály­oskodók, ha ez ügyek szóba jönnek, azt szokták kérdeni, nincs-e egyéb baja ennek a szegény országnak, hogy egy újabb megpróbáltatásnak vettessék újra alá? Mindezt megfontoltuk s meglehet, hogy ha a magyar kafibalikus főpapság hav­ ifiasabb­nak mutatta volna magát, mint szolgaian hó­dolónak, sőt nem egyszer erőszakosnak, sőt az állam és törvények megtámadójának, ha a kormány megtett volna legalább annyit, mennyit az ország tekintélye s a polgári mű­velődés és szabadság létfeltételei legalább első­sorban követelnek, talán magunk is azt mondjuk: még várhatunk vele. De ez érintett hibákon kívül o­ly nagy veszélyű tényezőket látunk hazánk sorsára befolyást gyakorolni, hogy az ezek által fe­nyegető veszélyek, a küzdelemből származha­­tókat ma már százszorosan fölülmúlják. Ott van mindjárt törvényhozásunk meg­bénított helyzete a felső­ház középkori szer­kezete miatt. Lehet e várnunk törvényhozá­sunktól szabadelvű reformokat bármely irány­ban akkor, midőn a nemzet képviseletének akarata oly ítélőszék felülvizsgálása alá ke­rül, melynek létszáma akár­hányszor felét sem teszi ugyanazon testület egyházi és világi ultramontán elemeinek? Hiszen elég lenne nem egy alkalommal magának a magyar püspöki karnak bevonulnia, hogy többségét a méltóságos főrendeknél érvényesítse. Ott vannak egy jövő képviselőválasz­tás nem örvendetes kilátásai. Mi kell egyéb a nagymértékben elszegényített s még na­gyobb mértékben demorálisak­ és politikai hitében megingatott népnél, mint az, hogy a roppant anyagi erővel rendelkező főpapság­­ mérhetlen jövedelemforrásait fölhasználja. Az Ausztriában már behozott polgári házasság, ez államhoz közelségünknek és sok­szoros viszonyainknál fogva, néhány év alatt társadalmunk még létező tisztesség­esebb viszo­nyait dúlhatja fel s magát a törvény tudóst ha­­bozóvá teszi a helyes ítélet érvényesítésében. Az egyházi kar ellenszenve, sőt tényle­ges ellenállása, közoktatási törvényeinkkel szemben, mig egyfelől az álla­m tekintélyét s a törvény iránti tisztelet szentségét fenyegeti, másfelől közművelődési viszonyainkat támad­ja meg s még amúgy is kiskorú községeinket küzdelemre állítja a felekezeti buzgalommal és túlbuzgósággal; a józan értelmet a vallás álszine alatt megtámadja s hazánk fejlődését félszázaddal vetheti hátra. Az is valószínű, sőt már nagy részben­­ be is következett, hogy a papi szolgaság más országokból kiszorított sötét apostolai ha­zánk hálás és meg nem óvott talajára mene­külnek, s míg mint magány nevelők épen a a nemzet legvagyonosabbjainak fiatal nem­zedékét rontják meg nemcsak szabadelvűség, hanem nemzetiség és hazaszeretet, szempont­jából is: collegiumaikban egész fiatal nem­­­­zedéket corrumpálnak nemcsak ezen tekinte­tek, hanem a mindent külsőségekben kereső , a tettetés mesterségére utasított nevelés elvei és gyakorlata által. Sőt jelei vannak (Tanulmányok a b­ö­r­t­ö­n-ü­g­y terén. Irta Tóth Mór egri kir. ügyész. Ára lfj. Straf­reform und Gefangnisvereine in Ungarn ein Vortrag ge­halten in der □ »zur Grossmuth« von Dr Ludwig Ro­se­n­b­e­r­g ára 30 kr.) (Gy. A.) A börtön-reform ügye újabban igen élénk irodalmi mozgalomra adott alkalmat hazánk­ban. Pulszky és Taufer, Rese Ensel Sándor s a fémn­­czímzett két szerző művei e tekintetben különös figyelmet is érdemelnek. Jelenleg mi csak e két utóbbi munkára vonatkozunk, feltéve, hogy azon nagy mozgalmat, mely külföldön s különösen a negy­venes években hazánkban is megindult, olvasóink legalább fővonásaikban már eléggé ismerik. Mindenek előtt a két művet jellemezzük egy pár szóban. Tóth Mór puritán censtralista s empirista. Közönynyel, sőt csaknem megvetéssel beszél a bör­tönügy érdekében Howe ideje óta felállított elmé­letekről, nem is tárgyalja a philadelphiai, auburni, genfi s izlandi rendszereket, csak a létező megyei, illetőleg már jelenleg királyi ügyészi börtönök bel­­reformjáról s kezelések szigorúsbításáról szól, habár végül még­is az ír rendszer mellett nyilatkozik. Ro­senberg ellenben a szabad­kőművesek sajátságos bő­beszédűségével s idealismusával csaknem folytonosan az általános elméletek körében marad s a gyakorlati kivitelre igen kevés gondot fordít. Mindamellett mind­két más haznos s figyelemre méltó irodalmi jelenség. Tóth Mór sok oly érdekes részletet, hazai viszonyaink­ra vonatkozó megbecsülhetlen észrevételt közöl, hogy ha választanunk kellene, a két mű közt a pálmát két­­ségkivül neki ítélnénk, másrészt azonban Rosenberg műve sokkal tágabb látkörű s hangja lelkesítőbb. Óhajtjuk hogy mindkettőnek hatása legyen, előbbi­nek a kormány, utóbbinak a társadalomban, különö­sen aj szabadkőmiveseknél, kik reá érnének végre a sok üres »páholybeszéd« után komolyabb munká­ra is. Mi részünkről határozottan az izlandi rendszer pártfogói közé tartozunk s ennélfogva csak örven­dünk rajta, hogy a két szerző is lényegileg ezen rend­szer mellett nyilatkozik s azt igyekeznek, habár sze­rintünk még nem elég világosan, megmagyarázni. E rendszer lényege abban áll, hogy a bűnös kezdet­ben teljesen elkülönítve tartatik, hogy az önmagába térésre alkalma legyen, később azonban fokonként — javulása módozataihoz képest — nagyobb sza­badságot nyer, de úgy, hogy nemcsak munkaképes­sége, de önérzete, sőt társadalmi fogalmai i­smere­­tei is gyarapodjanak, azaz, e rendszer határozott lé­lektani elvek alapján igyekszik a megbotlott embert a külső körülmények egyesitett behatása segélyével fokonként jó polgárrá tenni. Az emberi társadalomtól elzárt s a lelki és testi egyedüliség őrületkeltő kínjainak bizonyos fokig ki­tett bűnös fokonként egy kis község polgára leend, hol némileg saját birtokán csaknem önállóan dolgo­zik, szerez s takarékoskodik, hol a rendőri főfelü­gyelet már inkább barátságos utasítássá változik s a hajdani bűnösök mint buzgó földművelők, iparosok a hazának már is hasznos polgáraivá lettek. Ha­zánkban, hol az alföldön annyi munkás kézre van szükség, hol az államnak még jelenleg is ter­jedelmes birtokai vannak, az ily javult foglyokból alakult munkás­telepekre nemzetgazdászati szempontból is nagy szükség van. A külföldi börtön­reformok tudvalevőleg ha­zánkban meg eddig nem tudtak gyökeret verni. Ba­lassagyarmaton van eddig az egyedüli modern ma­gyar fegyház s a nagyváradi és nagykanizsainál lé­tettek némi nagyobb reformok, máskülönben a töb­bi intézetekben, még a nagy váczi, illavai, maria­­nostrai stb. állami fegyházakban is a tudomány által rég elitélt közös börtönrendszer van divatban s a megyei fogházakban (még magában a fő­városban is) az erkölcstelenség s betegségek fész­kei. Azon dögvészes hely, melyet Szigligeti a »két pisztoly«-ban rajzol, még ma sem tartozik a múlt emlékei közé, nem, itt a főváros városházánál bűnre tanítják az apró vétségekért, rendőri kihágásokért bezárt gyakran becsületes egyéneket s disznóól­nál piszkosabb földalatti helyiségekbe dobják a műveletlen s müvelt egyéneket egyaránt. — A közös fogház mételyezte meg nem egyszer a vizsgálat alatt lévő becsületes polgárok gondol­kozásmódját, e közös fogház tette lehetetlenné nem egy száz egyénnek, hogy a fogházból kimene­külve ismét becsületes polgár lehessen. S nem csak ebben áll a mi börtöneink hiánya. Tóth adatai szerint a 102 darab magyar királyi ügyészségi börtön legfelebb 7 ezer egyént képes ma­gába foglalni, holott rendesen több mint 10 ezer van letartóztatva természetesen az egészség rovására, sőt egyrészt élete veszélyeztetésével. Van oly hely, hol tisztán egy pár megyei hivatalnok kényelmes lakása kedvéért a szűk börtönből irodának fogtak el egyes szobákat s 90 rab helyére 150-et zsúfoltak össze, mint a heringeket. Még nagyobb a visszaélés az étkezésnél, mely valóban példátlan egészségrontó s magán speculatiora használtatik fel. Magyarorszá­gon a rabok még lehető becsületérzésének teljes el­­tiprásával nyilvános utczai munkákat végeztetnek velük, oktatásokra — a papok unalmas s legtöbb­­nyire igen tapintatlanul csak szitkozódva moralisáló praedikatioin kivül — semmit sem gondolnak, s mi­dőn kiszabadulnak a börtönből, nem jut senkinek eszébe, hogy őket munkaadás vagy más nemű segély által gyámolitsa. Ki vannak dobva a nagy­ világba s csaknem újólag kényszerítve arra, hogy lopjanak, raboljanak, hogy a »becsületes« emberek társaságát, mely csak büntetni tud, de magához felemelni nem, annak is, hogy az egykor megtollászott ma­ ellenségeknek tekintsék. Thát e hiányokon kivül ki­bárnak szárnyai nőnek még a családi élet­­nek­ még, hogy■ ».börtönfelügyelők^anyagi érdeke­­i .Vi it ,,, .v • . . 1 ükre használtak fel a szegény bűnösök s rokonaik ál­legtitkosabb szentélyeiben is mint egykor­ij társ sürg­eti) hogy a h*a8/0Iltalan naplopó börtön_ megvesztegető hatásukat gyakorolni. / .... .... E veszélyeknek — melyekhez még so­kat szólhatnánk, egyike is elég arra, hogy a küzdelemből származható kisebbel szembe­­szállani ne késlekedjünk, annyival is inkább, mivel e küzdelem esélyei tekintetében a je­­­­lennél kedvezőbb korszak számunkra alig nyílik, mert a veszély egyre nagyobb mérvet ölt, az illetők merészsége a halogatás által növekedik s utoljára hatalma egész sú­lyát reánk vetheti. Mindezek után, mi alig hisszük, hogy az egyházat is érintő állami és reformkérdé­sek választás utánra odázhatók volnának, s ha a kormányban komoly jóakarat és haza­fiasság van : kell, hogy még a törvényhozási folyam alatt behozassanak legalább azon tör­vényjavaslatok, melyek már részint munká­ban, bizottságok előtt, részint a ház által ma évek óta sürgetve vannak, mint a teljes fel­­ezeti egyenlőség és vallásszabadság, a kötelező polgári házasság, az alapítványok alapok s végre a főrendi házat illető javasla­tok. Ezekre nézve valóban »periculum­ mór­a.« P. Szathmáry Károly, örök helyett katonák alkalmaztassanak A magyar börtönügy reformját Rosenberg sza­­badkőművesi álláspontjához képest társadalmi uton akarja elintéztetni általa úgynevezett fogházegyletek által. Ezen egyletek teendői közé számítja ő többek közt a foglyok taníttatásáról, táplálásáról, ruházatá­ról, foglalkozásáról, betegségben ápolásáról gondos­kodást s főkép azt, hogy a foglyok családját s a ki­szabadult fogolyt anyagilag is gyámolitsák. E két utóbbi teendő kétségkívül a társadalom feladata s igen helyes, ha e­­zerből a tervezett egyletek ország­­s­­­szerte megalakulnak, azonban nézetünk szerint sok­kal helyesebb Tóth nézete, ki első­sorban a belrefor­­mokat tárgyalja s azokat az állam által akarja létesittetni. Ő ugyanis egy ambuláns bizottságot óhaj­tana a magyar börtönök ügyének megvizsgálása végett kineveztetni s mint legsürgősebb reformokat a következőket ajánlja : 1. Egyes zárkák (magánosok számára elkülö­nített börtönök) előállítása. 2. A dologház és köz­munka rendezése (főkép az iparágak meghonosítását ajánlja) 3. A házi élelmezés behozatala. 4. A fogház felügyelők fizetésének felemelése s a fogház­őrök (jelenleg 1358 személy) katonákkal helyettesítése, mi az államnak több mint 300 ezer forint évi hasz­not nyújtana. 5. A börtönhelyiségek egészségessé tétele s fűtésre nézve legalább a kívülről fűtés beho­zatala. 6. Erkölcsi és iskolai tanítás rendszeresítése, börtönkönyvtár létesítése. 7. A vizsgálati rendszer s az ezzel összefüggő vizsgálati fogság rendezése. Részletes reformjavaslataiban szerző igen humánus nézeteket is vall­­, követeli, hogy az államügyész a rabokat naponként meglátogatva, magán ügyeik elintézésére is vállalkozzék s kiszabadultakor ismét személyesen beszélgessen vele s útiköltséggel láttassa el stb. A két tervjavaslat szépen kiegészíti magát, mert bármily kétségtelen is ezen ügyben az állam s az egyes törvényhatóságok kötelessége, ezen nagy kérdés a társadalom élénk s tevékeny részvéte nél­kül meg nem oldható. Társadalmunk e tekintetben még a legnyomorultabb elfogultság fokán áll. E so­rok írójának volt alkalma tapasztalni mily ellen­szenvet költött fel egy országos nőegylet néhány tagjában csak azon eszme is, hogy a mária nostrai börtönből kiszabadult nők munkaszerzését előmoz­dítsák avagy hogy a foglyok munkáinak piaczot szerezzenek. Ezen elfogultság kiirtása nem egy hu­szonnégy óra műve. De épen azért helytelenítjük Rosenberg azon felfogását is, hogy ezen ügyben ki­zárólag működő s épen »Gefängnissvereine«-knak nevezett egyletek alakuljanak. A név is visszautas­­sít sokakat. Hassunk oda minden humanistikus, ipar érdekeket képviselő s különösen jótékony nőegyleteknél, hogy ezen ügyet kiváló figyelmekre méltasák, működjünk közre a sajtóban s közéletben, hogy e nagy fontosságú ügy minél inkább a közfigye­lem tárgyává változzék. A tudomány jelen álláspontján lehetetlen többé józan eszű embernek a bűnt tisztán szabad akarat­ból eredőnek tekinteni, lehetetlen azt állítani, hogy bármely szigorú büntetés gyökeresen elrettentő ha­tással bírjon s visszariaszsza az embereket a bűntet­tektől. A társadalmi élet gyökeres átalakítása s nem a büntető törvények jósága vagy roszasága néptele­­nítik meg a börtönöket. S a társadalmi élet ezen át­alakítása tekintetében egyik legfontosabb lépés a börtönöknek nevelőleg javító intézetekké változta­tása. A műveletlen durva porkoláb helyét paedago­­giai tapintattal biró műveit egyénnek kell elfoglal­­ó büntetés zord helyére oly nevelő intézetnek ma, kell lépni­e, melyre a volt fogoly egykor hálásan te­kintsen vissza s melyet a közvélemény nem szüksé­ges résznak, hanem az államgépezet egyik lényeges kiegészítő részének tekintsen. Ezen eszmébe emelkedik fel műve végén a kü­lönben empirikus gondolkozásmódú Tóth Mór is, mi­dőn — talán irodalmunkban legelőször — indítványt s pedig a gyakorlati részletekig formulázott indít­ványt tesz egy ifjúsági javító fogház alapítására. »Budapesthez 3 órányira a Duna balpartján az ál­lamnak nagy terjedelmű épületei és a körül egy kis földbir­toka van, melyek valamikor sóraktárak s tiszti lakók voltak, most azonban a kis tornyos ká­polnával közepén üresen elhagyatva állanak.« Ezen épületben s ezen helyen óhajtana szerző egy 500 tagból álló 14—20 éves ifjú javítására czélzó intézet felállítását, melyben az erkölcsi viszony szerint hat osztályba akarja osztani a növendékeket s a foghá­zat kerítő 100 hold területű földön akarja őket a gaz­dálkodás minden nemében oktatni. A füredi szeretet­­ház, melyet Molnár Aladár buzgalma már is tekin­télyes intézetté emelt, a társadalom kellő gyámolítása mellett e hiányt pótolhatná, óhajtandó azonban, hogy legalább a nagyobb állami börtönök alakíttassanak át ily javító intézetekké, míg a megyei fogházaknak reformja elérkeznék. S ezen állami működés mellett szükséges volna a társadalmi mozgalom a foglyok családjai s a ki­szabadultak felsegélyezése érdekében, úgyszintén az irodalmi működés. Nem egyoldalúlag, nem tisztán a fejlettebb külföldi példák után kell nálunk e refor­mot megkezdeni, hanem minden irányban. Eötvös­­ Lukács javaslatai s Tóth szerényebb indítványai között nagy a különbség, de helytelen volna e kér­désben pártharc­ot kezdeni meg. Mindkét irány jo­gosult s mindkét irányban működni kell úgy az ál­lamnak, mint a társadalomnak. Ezen ügy nem jogi, nem is tisztán emberbaráti kérdés, az állam léte, fej­lődésünk biztosítása lényegesen összefügg ezen ügy­­gyel. Mi őszintén örvendünk, hogy e kérdések újból napirendre kerültek s bizonnyal nem rajtunk fog múlni, ha ezen eszmék iránt hanyatlani fog a buzga­lom s megvalósításuk ad graecas calendas halaszta­­tik. — De ne legyen igy! A börtön­reform kérdéséhez. KÜLÖNFÉLÉK — A svájcziaknak mondott köszönet. A magyarországi cholera árvák és szükölködők segélyezésére alakult svájczi bizottság­nak Winterthurban az alulirt egyletek a következő nyílt köszönetét mondják : Alulirt egyletek és inté­zetek a sajtó utján is kívánják hálás köszönetüket nyilvánítani azon nemes adakozásokért, melyeket a svájczi közönség a hazánkat ért mindenféle csapások által sújtott szegényei és árvái javára gyűjtött s me­lyeknek a nemes adakozók czélzata szerinti lelkiisme­retes és czélszerű felhasználásáról gondoskodni fo­gunk. Ezen köszönetnyilvánítás ugyan mind­azon számos svájczi lakosoknak szól, kik gyűjtések ren­dezése s bizottságok alakitása által több nagyobb s kisebb városokban, emberszeretetüknek és hazánk iránti rokonszenvüknek legfényesebb jelét adták; de különösen a Winterthuri bizottsághoz s nevezett vá­ros és vidék lakosaihoz intézzük köszönetünket, mi­vel Winterthur volt ez emberbaráti szép mű kezde­ményezője. Bizonyosak vagyunk benne, hogy a ro­­konszenv emberszerető ténye, mely a múlt évben sok súlyos csapástól látogatott hazánk iránt nyilvánult, mindnyájunk hálás emlékezetében sokáig élni fog. Budapest, april havában. A pesti nőegylet elnöksége: Bohus-Szögyény Antonia, Kochmeister Karolina vá­lasztmányi tag. A cholera árvaház elnöksége: Tisza Ilona, sz. gr. Degenfeld-Schomberg, Szathmáry Ká­roly egyleti titkár. Az orsz. magyar, iparegyesület igazgatósága: Mudrony Samu igazgató. A bala­tonfüredi szeretetház elnöksége :­Molnár Aladár orsz. képviselő. A prot. orsz. árvaház elnöksége: Koch­­meister Frigyes. A debreczeni nőegylet elnöksége: gr. Bethlen-Mikó Róza, Révész Bálint jegyző. A deb­reczeni szegényápolda nevében Kovács Lajos, sz. k. Debreczen város polgármestere.­­ A Petőfi szobor bizottság ma délután értekezletet tartott Izsó öszutczai műter­mében. A teremben ki volt állítva az ismert Izsó-féle Petőfi szobor. A mintát minden jelen volt — össze­sen vagy 10-en — dicsérték, kifogás csak annyi volt hogy a haja tán egy kissé nagyon is nagy, meg a melle talán túlságosan is domború, stb. A kritiku­sokat Izsó avval nyugtatta meg, hogy a nagy minta készítésénél recensióikat mindenesetre figyelembe fogja venni. A bizottság Izsó azon kérdésére, hogy várjon ez jóváhagyja-e a művet, s megbizza-e a má­sik, tulajdonképeni minta e készítésével, egyhangúlag igennel válaszolt s egyszersmind elhatározta, hogy a bizottság tegyen lépéseket a városnál az iránt, hogy adassék Izsónak, ha csak ideiglenesen is, egy telek, a­hol ez egy nagyobb, felülről világítható, mű­termet építtethessen, a nagy szoborminta elkészíté­sére, miután a mostani műteremben semmi esetre sem lehet elkészíteni. Ezután még fölkéri a bi­zottság Izsót, hogy minél előbb terjesszen be egy költség­tervezetet, hogy, miután a szobor felállítására szükséges összeg úgy sincs még mind együtt — tudja magát a bizottság a további gyűjtések miként és mily mérvben való eszközlésénél mihez tartani. — Az iparos­srédek vagyoná­nak zár alá vétele. Az ipartörvény értel­mében annak életbeléptétől számítandó 3 hó alatt minden ezéb megszűnt, s ha további fél év alatt va­lamely ezéh ipartársulattá alakul, a törvény a meg­szűnt ezéh vagyonát ezen ipartársulatra ruházza, el­lenkező esetben azt rendeli, hogy a ezéh testület va­gyona a ezéh közgyűlése által közhasznú iparczé­­lokra adományozandó, s ha a gyűlés ily határozatot hozni nem akarna, a társulati vagyonnak iparczélok­­ra fordítása iránt a törvényhatóság határoz. Buda­pest ezedtestületei közül 36 ipartársulattá alakult, 100-nál több pedig sem nem alakult, s a vagyon iránt nem határozott, sem végre a hatóság felszólításának, hogy 1873. decz. végéig az iránt nyilatkozzanak, ki­­vánnak-e ipartársulatot alkotni vagy sem, meg nem feleltek. E végső határidő óta újabb 4 hónap folyt le A fővárosi tanács tehát mai ülésében elhatározta, hogy május 15-éig újabb határidő kitűzése után, az addig ipartársulatokká nem alakult ezéhek vagyonát zár alá véteti, a ezéhmestereket számadás­tételre szo­rítja, s a ezéhek vagyona felett határozand. A ezé­hek történetére fényt vető számos adat fog, remél­jük, ez alkalommal napfényre kerülni, s az uj ipar­­muzeumot is nem egy becses tárgygyal lehet majd gazdagítani. — A posta és távi­r­da tisztek­­r­e rá lévén tukmálva az egyenruha és látván, hogy az alól el nem menekülnek, legalább a szigorú ren­delet egyik pontjának megváltoztatásán munkál­kodnak. Ez ügyben a magyarországi távirda­tisztek nevében a budapesti főállomás tisztikarának kül­döttsége ma nyújtott át Bartal György keresk. mi­niszternek egy kérvényt, melyben az egyenruhának hivatalon kívüli szabad de nem kötelezett hordha­­tását kérték. A miniszter megígérte, hogy kivánatu­­kat, a mennyire tehetségében áll, legnagyobb öröm­mel fogja teljesíteni. — Kerületi esküdtekké lépvén elő Fabinyi János és id. Ludvigh János pótesküdtek, (előbbi a VI., ez a VII. kerületben) a tanács mai ülé­sében tették le a hivatalos esküt. —­Kiadó hivatala részére a fővárosi tanács egészen új kezelési rendszert fogadott el, me­lyet Rupp Imre tanácsnok dolgozott ki, s mely leg­közelebb fog életbe léptettetni. — A regale adó összeírását, mely egyúttal ellenőrzési összeírás gyanánt szolgál, vájjon nem gyakoroltatik-e a regale-jog engedély nélkül, a tanács még e hóban végrehajtatni ren­delte. — A pesti sorozás eredménye­iről a következő részletesebb értesítést nyertük : A sorozás tegnapelőtt fejeztetett be. Összes hadjutalék 320 egyén volt a közös hadseregre nézve. Múlt évi utóállításokból és önkéntes besorozásokból keletke­zett előleg 122 egyén. Az első korosztályból 214 egyén soroztatott a közös hadseregbe, a póttartalék­ba pedig az első és másodikból összesen 125. A hon­védség a 2-ik és 3-ik korosztályúakból 80 egyénnel szaporodott. Érdekes a sorozásra meg nem jelentek száma. Az első korosztályból ugyanis távol marad­tak 271-en, a 2-ikból 109 en, és a 3-ikból 74-en. E számok feltűnő nagysága könnyebben magyarázha­tó, ha levonatik azoké, kik időközben elhunytak, de a lajstromokból az állításig nem voltak törölhetők, továbbá a távollevő iparos és kereskedő ifjaké, úgy hogy a tisztán vétkes szándékból elmaradtak száma 70—80-ra redukálható. — Az ebadó felemelésének ü­g­y­e a legközelebb tartandó fővárosi közgyűlés­re első tárgynak tűzetett ki. Nem annyira az ebadó felemelése, mint arányosítása, illetőleg czélszerűbb kivetési módja fog tárgyaltatni, s ez iránt a pénz­ügyi s gazdasági bizottság, valamint a tanács is kü­lön javaslatot fognak beterjeszteni, melylyel ez adó­nemnek a III-ik kerületre (Ó-Budára) való kiterjesz­tése, mint a­hol eddig nem létezett, természetesen szintén összefügg. —­A köztisztaság ügy kezelé­sének decent­ralisatió­ja tárgyában kidolgozott javaslatot a tanács mai ülésében tárgyal­ván változatlanul elfogadta s a legközelebbi közgyű­lés elé fogja terjeszteni. — Népesedési mozgalom Budapes­ten. A lefolyt — ápril 5-től ápril 11-dikig terjedő — héten élve született 260 gyermek, elhalt 302 személy; a halálozások tehát 33 esettel múlják fe­lül a születéseket. — Az élve szülöttek közt volt 177 törvényes, 92 törvénytelen; nemre nézve 144 fiú, 125 leány. Halva született 14 gyermek, köztük 11 törvényes , 3 törvénytelen. — A halottak közt volt 146 férfi, 138 nő, egy éven aluli gyermek 94. Élve szülöttek vallás szerint igy oszlanak meg : ka­­tholikus 202, ágostai 11, helvét 8, görög n. e. 1, zsidó 47. — Nevezetesebb halálokok: Ve­leszületett gyengeség és alkathiba 20, agykérlák 11, rángások 20, croup 1, roncsoló toroklob 2, kökhurut 3, derme és állgörcs 5, kanyaró — , vörheny 3, or­­báncz —, himlő 17, bélhurut 19, typhus 4, tüdő- és mellhártyalob 27, hashártyalob 1, vízkór 3, rák 1, tüdőgümő 67, gyermekágyi bajok 1, agybüdös 4, agykór 4. — A halálozások kerületek szerint : I-ső kerületben 29; II. 23; III. 18; IV. 14; V. 14; VI. 30; VII. 31; VIII. 4­*; IX. 24; X. 4; kórházak­ban 72. — »Triebin betegséget konstatál­tak a fővárosi kórházak egyikében két betegen«­; e hirt kürtölte ki egy helybeli német lap mely hir most az ország kárára be fogja járni a külföldi sajtót- A c­áfolatról pedig aligha fognak tudomást venni me­lyet ma a tiszti főorvos dr. Patrubány hozzánk be­küldött, és mely igy szól: A Rókus kórházban állí­tólag trichinosisban szenvedő betegekről hozott közleményt, tekintve e kérdésnek közegészségi, de egyúttal fontos nemzetgazdászati horderejét, addig is, míg a hivatalos és az ügyállás felderítésére meg­tett intézkedések alapján nyila­tkozhatnám, köteles­ségemnek ismerem a t. közönséget arról értesíteni, hogy az említett esetekben az eddigi górcsövi vizs­gálat trichináki jelenlétét nem mu­tatta k­i. D. Patrubány tiszti főorvos. — Uj szemétlerakodó helyek. A középitési bizottmány uj szemétlerakodó helye­kül a krisztinavárosi temető északnyugati csúcsa közelében, a Laszlovszky vámház és a katonai te­mető közötti gödröket, a III. kerületben a Holcz­­spach-féle téglavetők melletti gödröket; az újpesti út mellett az Angyalföldön az aszfalt társulat tele­pének közelében, a kőbányai úton a fegyvergyár irányában fekvő városi homokos szántóföldeket, végre a soroksári út közelében a városi homokbá­nyákat jelölte ki. A kerepes­ ut mellett jelenleg használt szemétlerakódót azonnal megszüntetendőül javasolta, s e helyett az üllői és soroksári ut közt fekvő úgynevezett kis sertés tavat jelölte ki. A ta­nács mai ülésében tárgyaltatván a kérdés, minthogy a kis sertés tó valaha nádas volt, melyben az öre­gebb urak fiatalabb éveikben vadkacsára vadász­tak, s igen mély fekvésű, hol alig ásónyomra felbugy­­gyan a víz, észrevételek merültek fel, vájjon a sze­metet, mint terveztetik, 3—4 lábnyi mélységű ár­kokban betemetni lehet-e ? E részben vizsgálat ren­deltetett el, a többi kijelölt szemétlerakodó helyek tekintetében a kerületi elöljáróságok véleményét kéri ki a tanács. Az utczai szemétnek és trágyának értékesítése kérdésében pedig véleményadásra Fuchs Emil főkertész hivatott fel.­­ Az utczák öntözésére néz­ve a tanács elfogadta azon javaslatot, hogy a lovak által vontatott vizhordó locsoló kocsik mellőztesse­­nek, s mint nagyobb városokban régóta szokás, könnyű kézikocsik alkalmazását határozta el, mely­­lyek dobja körül hosszú csövek vannak tekerve, s ezeknek a vizvezetéki zárósapokkal összeköttetése ál­tal eszközöltessék az utczák locsoltatása. A kivitelre nézve Wein János vízműigazgató fog véleményadás­sal megbizatni.­­ A kolera árvák felsegélésé­­r­e Jász-Berényben f. hó 8-án zártkörű tánczviga­­lom rendeztetett. A közönség részvéte nem felelt ugyan meg a jótékony czél érdekében jogosult várako­zásnak, de a jelen voltak fesztelen kedélyessége ked­ves mulatsággá emelték azt.­­ A magyar mérnök- és épí­tés­z-e­g­y­­­e­t ápril 18-án (szombaton) esti 6 óra­kor az egylet helyiségeiben (régi Lloyd-épület, a Du­na felőli oldalon, II. emelet) egyetemes szakülést tart. Tárgya: 1) Ludwig Gyula ismerteti a bé­csi köztárlaton kiállítva volt hid-szerkezeteket. 2) Éltető Elek ismerteti a koppenhágai ki­kötőben Burmeister és Wain által épített új szerke­zetű csapóhidat. — Szerencsétlenség. Puchner Imre 11 éves fiú, a régi zenélő órához czimzett vendéglős fia, ma délután Tétényben volt, hogy onnan a ko­csissal bort hozzanak. Vissza­jövetelkor a fiú a kocsis mellett ült és vigyázatlanságból leesett a szekérről, mielőtt a kocsis észrevehette volna. A kerék mellén ment keresztül és szivét összezúzta. Rögtön meg­halt. — Öngyilkossági kísérlet. Beer­­mann Mária soproni születésű 18 éves varrónő ma reggel a vadászutot a 6. számú házban gyufáról leka­parván a villát, annak oldatával kísérletet tett meg­­mérgezésére. A megivott adag csekély lévén, a gyor­san érkezett orvosi segély a leány állapotát veszé­lyen kivül helyezé. Az önmérgezési kísérlet oka nem tudatik. — Tolvajlás. Schwarcz Márton, kecske­méti születésű 18 éves volt péklegény lakást bérelt szegény embereknél, rövid ideig ott tartózkodott, s a­mint alkalom nyílt, meglopva a szállásadókat to­vább állt. Három helyen követett el ily módon lo­pást. Első ízben 60 frtot ezüstben, második helyen 20 forintot s egy arany gyűrűt, a harmadikról meg épen 130 frtot vitt magával. Az összehangzó leírás nyomán a rendőrségnek rövid idő alatt nyomára jönni sikerült, minthogy Schwarcz M. a télen szülte lopás miatt 6 heti börtönt állott ki. Midőn elfogták, egy hamisított munkakönyv is találtatott birtokában. Több nap előtt egy fiatal suhancz Singer testvérekre czimzett 2 csomagot a postán kicsalt. A tettes a 14 éves Weisz Jakab személyében nyomoztatott ki, ki Singer testvéreknél mint tanoncz volt alkalmazva, de rosz magaviselet miatt általuk el­bocsáttatott. A nagyreményű ifjú a két csomagot már elárusitá, de a vevőknél feltaláltatván, a károsult czégnek kiszol­gáltattak. Weisz Jakab a fenyitő törvényszéknek fog kiszolgáltatni. .. A gazdaközönséget érdek­­­­ő igen előnyös, javított uj szalmatüzelési kisérlet fog tartatni e hó 22-én 4 és 6 óra között Fe­hér Miklós mezőgazdasági gépüzletében »Köztelek« (orsz. magy gazd. egyesület) üllői után, melyhez az érdekeltek tisztelettel meghivatnak. Taneg­y. — Dr. Heinrich Gusztávtól a követke­ző felvilágosító sorokat kaptuk : Nagy csodálkozás­­sal olvasom épen a »Hon« tegnapi esti lapjában, hogy a »szintén akkor (t. i. egyidejűleg a miniszter úrral) magánügyben Lipcsében volt Dr. Heinrich magával vitte ugyan a tantervet, de a legbefolyáso­sabb tanárok, különösen Ziller távolléte miatt, ar­ról nem tanácskozhatott.« Nem tartom magamat oly nagy férfiúnak, hogy szükségesnek találnám minden reám vonatkozó itt-ott a sajtóban felmerülő hír meg­­c­áfolását. De minthogy ez esetben csekélységem or­szágos ügygyel van összeköttetésbe hozva, engedje meg a t. szerkesztő úr kinyilatkoztatnom, hogy én csakis magánügyben, t. i. Lipcsében tanuló öcsém meglátogatására voltam Németországban; hogy nem vittem magammal semmit mást mint pénzt, mivel a a Kárpátokon túl sem él ingyen az ember; hogy Zil­ler és más igen befolyásos tanárok Lipcsében voltak ugyan, de én azokat meg nem látogattam, mert nem értem reá, öcsém ügyeivel lévén elfoglalva. Külön­ben is az a meggyőződésem, hogy hazánk tanügyé­­nek rendezésében és szervezésében nagyon furcsán tenénk, ha a külföldre mennénk tanácsot kérni, még nem is tekintve azon körülményt, hogy épen én ez ügyekben a lehető legszerényebb szerepet játszom. — Uj módszerü világtörté­nelmi tanykönyvet irt s ad ki Neumann So­ma komáromi tanitó.Módszere lényege a chhronologiai csoportosítás, melyre nézve szerző a »Népnevelők lapjá«-ban graphikus mellékletekkel ellátott mutat­ványokat is közölt. Kétségségtelen, hogy ily után a nevek s számok megtanulása tetemesen meg van könnyítve s talán itt-ott a gyermek emlékező tehet­ségének más tekintetben is szolgálunk, mind a mel­lett e módszer veszélyeit lehetetlen hallgatással mel­lőznünk. A név­­­szám igen lényegtelen a történelem­ben, s a helyett — már a kis­gyermekeknél is — lehe­tőleg a művelődési fejlődés törvényeinek megismerteté­sére kell fősúlyt fektetni, míg szerző — mint a mutat­ványokból láttuk — igen sok hasztalan királynevet s számot hajlandó felsorolni s lehetőleg csak egy irányban chronologialag teljes képet akart nyújtani. Ha a lényegest lényegtelentől élesen meg fogja kü­lönböztetni s minden felesleges had krónika s diplo­­matiai ballast mellőzésével a nemzetek belfejlődése s hanyatlásának ismertetését megkönnyíteni fogja.

Next