A Hon, 1874. augusztus (12. évfolyam, 175-198. szám)

1874-08-02 / 176. szám

176. szám, XII. évfolyam. Kiadó­hivatal: Barátok tere, Athenaeum épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 8 hónapra......................................6 írt­a kr. 6 hónapra......................................12 » — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. «PI Reggeli kiadás. Budapest, 1874. Vasárnap, augusztus 2. Szerkesztési iroda* Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let. A lap szelemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő, Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad*­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza, HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Előfizetési felhívás A XII-dik évi folyamára. Előfizetési árak: 12 fr 6 fr 2 fr Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmene­tesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek­ tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala Budapest, augusztus 1. Pénzügyeink az új hivatalos kimutatások szerint. A hivatalos lapban megjelentek a máso­dik évnegyedről az állampénztári kimutatá­sok , így tehát e rész év első felének pénz­ügyi viszonyait hivatalos számokban tüntet­hetjük fel. Minthogy az év első fele a legnyo­masztóbb pénzügyi viszonyok között találta hazánkat, így nem csuda, ha annak pénzügyi eredményei roszabbak, mint minden előbbi évek megfelelő eredménye, és minthogy az év most kedvezőbbre fordult, reményünk lehet arra, hogy elmondhatjuk, miszerint a magyar államháztartásra nézve az 1874. év első fele volt a legkedvezőtlenebb, mert ekkor volt a nemzet gazdasági ereje legkisebb és az állam pénzügye a legbonyolultabb. Épen ezért szük­séges azt a hivatalos adatok alapján híven fel­tüntetni, úgy az előbbi évek arány­számaihoz mérten, mint saját forgalmának viszonyaiban. Az év második negyedében jövedelmeink tetemesen apadtak, mert 27.321.004 forintot adtak, a­mi a múlt év megfelelő negyedénél 801.849 forinttal kevesebb és­ az előirányzat mögött 9 millióval maradt. Úgy, hogy ha a folyó év két első negyedének jövedelmeit összeadjuk, csak 52 millió jő ki, pedig az elő­irányzat a 73 milliót meghaladta, úgy­hogy az első félév jövedelmi d­e­fi­c­i­t­j­e 21 mil­lió­r­a megy. Ha már most ezzel szembe állítjuk a 95 millióra menő kiadásunkat, láthatjuk, hogy a deficit csaknem 43 millióra megy, holott összesen az egész évr­e csak 32 és fél millió deficit volt előirányoz­­v­a, tehát már az első félévben tényleg 10 és fél millióval volt több deficitünk, mint a­mennyire az egész évi deficit elő­irányozva volt. Midőn az első negyed kimutatásait bírál­­tam, akkor voltam bátor (május 5-én) azt írni, hogy a deficit mintegy 80 millió lesz ; láthatja az olvasó, hogy közelebb jártam az igazsághoz, mint a budget készítői és a 9-es bizottság. A fenebbi adatokat még nyomorúbb színben tünteti fel az, hogy míg jövedelmeink az előirányzat megött huszonegy millióval ma­radtak az első félévben, ugyan­akkor a kiadások a 89 millióra tett előirány­zatot csaknem 6 millióval haladták meg. Azonban ki kell emelnünk azt, hogy ennek oka az első negyed, mert a második negyed­ben Ghyczy az előirányzathoz képest 1 mil­lió 107,990 frt megtakarítást mutat fel és a tavaly év második negyedéhez képest 4 mil­lió 858,882 frttal költött kevesebbet. De, hogy igazságosan ítélhessünk ez évnegyed, sőt a félév pénzügyi forgalmáról, szükséges az előbbi évek adataival és arány­számaival mérni azt meg, mert csak így von­hatunk következtetéseket a jövőre nézve. Az 1872. és 1873-ik év kimutatásaiból meggyőz­ződhetünk a következőkről. A bevételből 1872. első negyedében 17% vagyis 23 mil­lió, 1873-ban 19% vagyis hasonlóan 23 mil­lió jött be. Holott 1874-ben 24.959,120 frt jött be, mi az előirányzatnak 17 %-ka — te­hát az első negyed az előbbi évekhez képest sem összegre, sem arányszámra nézve kedve­zőtlenül nem áll. A­mi a második évne­gyedet illeti: erre nézve azt tapasztaljuk, hogy 1872-ben 27 millió vagyis 22%, 1873- ban 28 millió, vagyis hasonlóan 22% jött be a jövedelemből. 1874-ben (a mostani kimuta­tás szerint) 27.321.004 forint jött be, a­mi egyenlő az 1872-ki eredménynyerés egymil­lióval kevesebb a tavali april-júliusi ered­ménynél , de százalékban kifejezve az elő­irányzatnak csak 18%-kát teszi, tehát 4%-al kevesebbet a két megelőző év arány­számaihoz mérve. Ha már most az első félév eredményét összevéve hasonlítjuk az előbbi évekhez, a következő adatok lesznek előt­tünk : Az első felében bejött 1872-ben 50 m. 39%. ‹ ‹ •• ‹ » 1873-ban 51 m. 41%. » ‹ ‹ » 1874-ben 52 m. 35%. Ebből láthatjuk, hogy a jövedelmi összeg az idén is azon arány­ban növekedett, mint tavai, csakhogy az arányszám kedvezőtlenebb, mi ép úgy szár­mazik az előirányzat túlságos nagyságából, mint a második negyedben be­­köv­etkezett , az előbbi évekhez is arány­talan , hanyatlásból. És ez az, a­mi ag­gályos a jövőre nézve, mert ha az első félév 10 millió jövedelmi hiányt mutat fel, ha a jövedelem 65 százalékát hagyja behajtatla­­nul, míg az előbbi fél évek 59 — 61 %-kot hagytak hátra, akkor a második fél évnek na­gyon jónak kell lenni, hogy csak az előbbi évek arányát is helyre üsse. Azonban forduljunk kiadásaink forgal­mához , mert ez is tanulságos. A jelen év eredményeit az előbbi évekéhez hasonlítva, a következő eredményekre jutunk. 1872-ben a második évnegyed igénybe vett 35 milliót, vagyis a kiadások 23 % %-kát. 1873-ban ugyan e negyed 50 milliót, vagyis a kiadá­sok 27 %-kát.­­ 1874-ben e negyedben 45,670,401 forintot adtunk ki, a­mi az elő­irányzatnak 25 %-ka; tehát csaknem 5 mil­lióval adtunk ugyan ki kevesebbet, mint ta­vai, de 15 millióval többet, mint 1872-ben és míg 1872-ben a 2-dik negyedben a kiadások 23 % %-kát, 1873-ban 27%-kát fedeztük, 1874-ben csak 25%-kát. Még tanulságosabb a félévi ki­adások összehasonlítása. E szerint: 1872. első felében kiadtunk 73 mil., 48'/»'/•",• 1873. ‹ » · 89 » 47%, 1874. » ‹ » 95 · 50%. Ebből kitűnik, hogy fél évi kiadásaink most 6 m.-val, tavai 16 m.-val nőttek az előbbi évekhez képest; de szerencsénkre az idén ki­adásaink felét az első félévben fedeztük; te­hát kilátásunk lehet arra, hogy a második fél­évben 65 % jövedelem állvon szemben 50 % kiadással , mérlegünk tetemesen javul­ni fog. Szükséges is, mert rémítő nagy összege­ket fogyasztunk kölcsönből, így 1872. máso­dik negyedében csak 9.400.000 forintot me­ntünk kölcsönből jövedelmi forrásaink pótlá­sára, 1873-ban 22,400,000 forintot, 1874-ben pedig 18,349,997 forintot, tehát az idén ja­vult a tavak­hoz mér­ten az arány, de kedve­zőtlen az, ha a félévi eredményeket mérjük össze. Ugyanis kölcsönből és lombard üzlet­ből költünk; 1872. első felében 24,767,000 frtot 1873.­­­­ 38,260,000 frtot 1874. » „ 42,727,064 frtot. Tehát taval az első félévben mintegy 13 és fél millióval, az idén 4 és fél millióval volt nagyobb deficitünk, mint a megelőző év meg­felelő időszakában. Íme : ez adatokban tüikrődzik hiven visz­­sza pénzügyi állapotunk! H. S. — Osztrák szabadelvűség. A »Wiener Abendpost« azt írja, hogy a kormány nem adott con­­cessiót egy bécsi szabadkőmives páholy felállí­tására. — A vámterület. Ehó 3-án, mint a Lloyd értesül, a kereskedelmi minisztériumban egy a kereskedelem- pénz- és közlekedésügyi minisztérium képviselőiből alakult bizottság ül össze, hogy a ke­reskedelmi miniszter elnöklete alatt azon véleményes jelentések felett tanácskozzék, melyek a felhívott tes­tületektől az Ausztriával kötött vám- és kereskedel­mi szerződés megnyítására nézve beérkeztek. Egész­ben 32 vélemény adatott be, a­melyből öt — az or­szágos magyar iparegyesület, a debreczeni kereske­delmi kamra, s a liptói, hevesi és kunsági gazdasági egylet — a vámszerződés megújításának direkt el­lene nyilatkozik. A többi majd mind a jelenlegi szer­ződés kisebb-nagyobb mérvű módosítása mellett bu­zog. A bizottságba kiküldettek a pénzügyminisz­térium részéről báró Salmen és Merfort osztálytaná­csos, a kereskedelmi minisztérium részéről Reitz mi­niszteri, és Schnierer meg Matlekovics osztálytaná­csos, a közlekedésügyi minisztérium részéről Weisz főfelügyelő. A „HON“ TÁRCZÁJA. Bölcs bolondságok. Firkálta Jókai Mór. IV. A főherczes és a fuvaros. József főherczeg egyszer a Bakonyon utazott keresztül. Szokása a fuvarosokkal beszédbe ereszkedni: épen egy zsíros szájr, szentkirályi emberre akadt, a ki Zirczről Veszprémig vitte. »Mért nem gyújt rá, földi?« szólltá meg a herczeg a fuvarost. »Tán nincs dohány a zacskó­jában?« A fuvaros látta, hogy huszár tiszt az, a kit visz s volt bizodalma annyit mondani, hogy »van biz ab­ban , de csak trafik; verje meg a csoda, a ki kita­lálta; biz­e nem igen ízlik.« »No hát itt van az én zacskóm, töltse, meg ebből a pipáját.« A paraszt megtöltötte, rágyújtott, s mindjárt egyszeribe kedvező véleménye támadt a pasasírja felől. Jó magyar szűzdoh­ánya volt. Ezelőtt már csak lehet aztán beszélni. Ki is rukkolt vele, hogy kit ő csak az útra hord magával trafik dohányt, otthon maga is olyant szí, a­melyik nem látta a németet soha. Erről aztán rátért a németre, s elmondta róla a véleményét tiszta őszinteséggel s nagyon jól esett a testének, hogy utazója engedte neki magát kibeszélni. Bizonyosan magyar szülőktől szakadt. Mikor aztán Veszprémbe megérkeztek az indó­­házhoz , a főherczeg odanyomott a kocsis markába borravalóul egy tiz forintost. A paraszt nagyot bámult! Hiszen sokféle kato­natiszt van a világon , de amely katonatiszt tiz fo­rintot adjon borravalóul a kocsisnak, — olyan rege­ment nincs. Látta azonban, hogy ismerik azt a huszár tisz­tet mások, s ugyan komplimenteznek neki. Egyet meglökött: Ki ez az ur ? Mondják neki, hogy ez a királynak az öcscse. Nosza megszeppent erre a jámbor, de ijedté­ben nem hogy elszaladt volna, hanem inkább ott ma­radt s addig settenkedett a váróterem körül, mig egyszer a főherczeg kijött onnan. Rögtön odacsatla­kozott hozzá s azt súgta neki: »Aztán princz úr! A mit mondtam, köztünk maradjon! Mert aztán én is tudom ám, hogy maga is magyar dohányt szi! V. A gutai petrilo. Tudni kell a historicum végett, hogy nem csak Victor Emánuel az az anathema alá eső elkárhozott, a­ki az egyházi vagyonra merte tenni a kezét: itt­­ Magyarországon is vannak elvrokonai, még­pedig azok is se nem zsidók, sen nem lutheránusok, se nem szabad kőmivesek, se nem szabadon az újságírók, ha­nem valóságos igazhitű katholikus polgártársak, a­kik lakoznak Guta mezővárosban, s félszázad óta ga­­ribaldiskodnak az esztergomi prímással, azt állítván, hogy a tőle haszonbérben birt puszta nem egyházi vagyon , hanem Guta város világi birtoka. Nem is igazítja el azt a pert soha semmi földihatalom. Egy­szer próbálta meg a vármegye, hogy mérnököt küld­jön ki a határt felszabni; de mikor az készen volt a nehéz munkával, s ment volna már haza Komárom­ba, a gutai kocsis a töltésről belehajtott vele egye­nesen a Dunába, s szekér, ló, kocsis, indzsellér és map­pa mind a vízbe veszett, vogyik esztendőben bataillon katonát küldenek rájuk executióra, s reponálják az érseket brachiummal. Másik esztendőben megint rebellálnak ellene s elfoglalják a pusztáját. Elvesz­tették már a pörüket minden apelláján, novizálták is, újra végig vesztették azt; de csak megint folya­modtak kegyelem útján a nóvumért. Ettől azután el lettek utasítva. Hasztalan. Ott van az instantiájuk mindenütt, a­hol csak ő felsége valahol audientiát osztogat. — rálesnek, a hintája elé állnak, napszám­ra eltanyáznak a várkapuja előtt, s mikor kikocsiká­­zik, beledugják az instantiát az inasának a frakkja zsebébe, s annyira ismeretesek már perseverantiá­­jukról, hogy az udvarmester elvégre egyszerűen meg­tiltotta bármely gutai küldöttségnek elős­egyeztetését a legfelsőbb kihallgatásra. Guta tudott segíteni magán. A legközelebbi deputatió , mely felvitte Bécsbe az instantiát, birt annyi emberi észszel, hogy a tapasztalatok nyomán nem íratta be magát az igazi czimén, hanem »naszályi küldöttségnek« jegyezteté fel, így aztán kaptak audentiát. S csak akkor, mikor aztán benn voltak már ő felsége előtt, rukkolt ki vele a küldöttség vezére, hogy »nem vagyunk ám mi naszályiak, hanem guta­­iak­ra! itt az instantia, tessék. « Azzal aztán hordták el az irhát! Lett abból nagy lárma! Hogyne ? Álnév alatt lopakodni be ő felségéhez! Nosza futott minden rendőr, futár, arcseregárda a menekült deputátiót elcsípni! De nem tudták azokat kézre keríteni többet. Egész Bécs városa nem volt képes a gutai deputátiót elfogni. Ott állt a Dunán egy csónakuk felszerelve készen: a mig őket a rendőrség földön, padláson és pinczében kereste, szépen felültek a ladikjukba s haza eveztek Gutába , ott elmondták, hogy milyen szépen elvégeztek mindent s protocollariter megdi­­csértettek érte. A német még tán most is keresi őket, s a prímás még most sem kap tőlök árendát. A művészet, vallás és a természet Olaszországban. Irta : Castel ar Emil. Megérkezés Rómába. (Folytatás.) A gazdasági tévedések sok századra, sok civi­­lisatióra hatnak ki. A római földeket a köztársaság első korszakában, midőn Cincinnatus is művelé azo­kat, a világ elisei mezőinek, a gazdagság tárházának, boldogság és bőség helyének lehetett nevezni. Bor, ga­bona, olaj, méz, tej oly nagy mennyiségben termelte­tett a földmives munka által, hogy Róma önmagát elláthatta. De nagy családok lassanként hatalmukba ejtették e földeket, melyeket az előtt egész sereg kis földbirtokos birt és műveit. E családok, hogy megkí­méljék a költséget, rétekké alakították át a művelés alatt állott földeket. Egy rabszolga elég volt nekik, hogy nyájaikat őrizze. Az öntözések megszűntek, a csatornák kiszáradtak, vagy elvesztek. A vizek a mély fekvésű helyeken állókká lettek. E vizek, me­lyek folyásukkal mindenfelé életet hintettek szét, most küzhödt kigőzölgéseik által a halált kezdették terjeszteni. A római nép, miután meghódította az egész világot, nem foglalkozott többé a harczczal s el­feledő a munkát. így származott a caesarismus, hogy azt táp­lálja és szórakoztassa, a caesarismus, ez erkölcsi ha­lál, mely úgy gyökerezik a zsarnokságban, mint az anyagi halál a pontini mocsárokban. Helyesen mondá Plinius: »Latifundialtaliam perdi­­d­e­r­e.« Végre az éj beálltával, midőn Róma fölött ki­terjeszkedtek az árnyak, megérkezünk az örök vá­rosba, mely nekünk a jogtudományt adta praetor­­jaival, a municipiumokat proconsuljaikkal, a szabad­ságot tribunjaival, a hatóságot Caesarjaival, a vallást főpapjaival; ezred éves­ szikla e város, melyre az emberi nem évkönyvei vannak felírva, az ó­kor sir­ja, diadalív, mely alatt a modern századok életre keltek; templom, hová tizenöt század alatt a katholikus nemzedékek szellemi felvilágosodásért jöttek; akadémia, melyben még most is tanulmányozzák a művészek az ötven­ezer szobor és milliónyi oszlop plasztikus alakjainak titkait; csatatér, melyen az összes régi theogoniák istenei nyugszanak, kik diadalszekeren vitettek a pantheonba; bármi szempontból tekintsük is, a leg­felségesebb, legnagyobbszerű város mindazok között, melyek a földön léteztek, mely még most is kormá­nyozza az emberi nem egy részének lelkiismeretét, emlékeinek dicsfényével és mysteriumaival,"amelyek óriási romjaiból feltűnnek. Nem valók képes elutasítni magamtól a tisz­telet mély érzetét e város iránt, mely unicum a vilá­gon. Babylon, Tyrus, Jeruzsálem, Athén, Alexan­dria szerepeltek egy bizonyos ideig a történelemben, mindenik megvalósítva egy-egy eszmét; ezután eltűn­tek a romok porában a nélkül, hogy egyebet hagy­tak volna hátra, mint élték emlékét a történelemben, vagy hulláik csontvázait a földön. Paris, London, N­ewyork az újkor történetében fognak szerepelni. De Róma, melyet a régiek örök városnak neveztek, átkarolja az idő két­ félgömbét: az ó világot s a keresz­tény világot! Mily hatalmas érzelmeket kelt Róma az uta­zóban ! Bármennyire légy is katholikus, bármily élénken maradtak légyen is meg lelkedben a kora nevelésben kapott eszmék, látva a hajdani szobrokat, ez örök mosolyu faunokat, e márványtestü istennő­ket, melyekben az élet melege s az örök fiatalság vére látszik keringeni; látva a görög istenségek ko­rát örök nyugalmukban, olympi fenségekben és töké­letes összhangjukban, mely az alak és a szépségtől ragyogó eszme közt van, mely szemeikből sugárzik, melyet a klassikus költészettől és hymnustól csak­nem még eleven ajkaikon kilehelnek; látva e már­­vány-halottakat, melyek elevenebbek és értelmeseb­bek, mint a húsból való emberek, kik azokat ma szemlélik, élénk fájdalmat fogsz érezni a halál, a val­lás és a művészet miatt s hajlandó leszel a régi templomok újra felépítését és az áldozatokat kí­vánni, hogy hallhasd a karok dalait, Plato okos sorait, Demosthenesnak szabadságot lihegő sza­vait — e világ közepette s e láng szellemek tár­saságában, kik ámbra csészéjükből az örök vidorság nedvét öntötték a földre. Mélyen érezte át Göthe is e classikus meghatottságot a kath. főpapok székhe­lyén, a művészet csodája által pogány istenek Olym­­­­pusává átvarázsolt vaticani museumban. Ugyanezen tünemény fordul elő a keresztény világnál is. A nagy templomok, daczára colossalis felségüknek, hidegen hagynak. Az arany és drága kövektől ragyogó, vak- és domborművekkel gazdag, a fényártól elözönlött márvány és bronz emlékek meg­­vakitnak, de nem halnak meg. A márvány hidegsége a lélekig hat. De ha pl. Sz. Kelemen katakombáiba lépsz, midőn meglátod a nedves földet, mely négy századig óvta meg a keresztény eszme magvát; mi­dőn egy kanócz világánál fölfedezed a vértanú által jegyzett feliratot, a falfestményt,mely még mo­st is vér­rel festettnek látszik, a remény jelvényeit az üldözés borzalmai közepett: hallani véled a katechumenek énekét, még a császárok zajos lakomája közben is, a circus kapujánál, hol ordítottak a vad állatok, me­­lyek azokat összetépték. És a minden nagy áldozat által ébresztett szeretet érzete megszáll magasztos titokszerüségével s vágyat kelt föl benned: itt ma­radni térdelve az örökké­valóság titkai feletti szem­lélődésben és alutni a halottak álmát az első keresz­tények hite által megvilágított sírban. De mennyire elmosódnak ez érzelmek, midőn meglátod a pápai Curiát! Nem tudom magam meg­tartóztatni, hogy ne utaljak a legkedveltebb olasz iró, Boccaccio következő regéjére: »Volt egy florenczi öreg keresztény, ki annak szentelte magát, hogy lelkeket nyerjen meg az ég számára s e foglalkozásra alapította örök üdvössé­gét. Egy napon bizonyos egyénnél, már nem tudom tisztán, már volt-e vagy zsidó, volt dolga s igye­kezett megnyitni lelki szemeit az isteni világos­ság befogadására. Már csaknem megtérítette volt rövid idő alatt, midőn a hitetlen vele szü­letett buzgalmától ösztönöztetve azon gondolatra jött, hogy meglátogatja Rómát. E gondolat nyugta­lanba az apostolt, mert attól tartott, hogy a pápai udvar rész példái le fogják rontani művét. De mek­kora volt meglepetése, midőn tapasztalá, hogy a hit­­ujoncz megveti régi vallását, lelkesedik az uj iránt s igy kiált fel: »Atyám, én megtérek; mert ha az egy« Pátere legem, quem ipse tulisti. □ Mikor az ellenzék, nevezetesen a bal­közép a választásokról szóló törvényjavasla­tot általánosságban elfogadta, — tette azt abban a reményben, hogy tekintve a pártok közötti, engedékenységre hajló hangulatot, a részletes vita alkalmával sikerülni fog elfo­gadtatni módosításait ama szakaszokhoz, melyek iránt aggodalma van.­ ­ E reménye részben teljesült is, a­meny­nyiben a többség minden ellenzés nélkül hozzájárult a 99-ik­­ kihagyásához, s elfo­gadta az etetés-itatás ellen a baloldalról in­dítványozott szakaszt, de annál konokabb magatartást tanúsított a census fokozása kö­rül, az által, hogy három lakosztályból álló házat mondott ki 300 po­sztot érő házzal egyenértékűnek s hevesen ragaszkodott a 12. §. azon intézkedéséhez, hogy a választó­jog gyakorolhatása a megelőző évi adó letörlesz­­tésétől tétessék függővé. E két szakasznak a választási törvénybe igtatása által a választási jogból az eddigi vá­lasztópolgároknak kizáratik legalább egy harmada. Ezt az ellenzék nem akar­hatta, nem csak azért, mert a jogfosztás nem a szabadelvűség politikája, de azért is, mert midőn az 1848. V. tezikknek csak értelmezé­séről van szó, nem pedig új törvény alkotá­sáról, a választó­jog eddigi alapját megszorí­tani nem tarthatta feladatának. Ez a titka az ellenzék mai szavazásának, ez a magyarázata annak, mert szavazott ma az ellenzék ellene annak a javaslatnak, me­lyet a részletes vita alapjául elfogadott volt. Most már, hogy a képviselőház keresztül­esett rajta, s a felsőház hozzájárulása és a király szentesítése csak idő kérdése, inkább törvénynyel van dolgunk, mint javaslattal. S minthogy az ellenzék mindig bírt annyi alkotmányos érzékkel, hogy az egy­szer meghozott törvényt, habár meghoza­talát talán ellenezte is, komolyan meg­tartatni és végrehajtatni követelte, a­míg az törvény, bizonyára e törvénynyel szemben is azt követeli, hogy ha már törvény­nyé vált, komolyan megtartassák és végrehajtassék. Ebből a szempontból néhány komoly szavunk van a jobboldalhoz. Mi elleneztük azt, hogy a választási tör­vény financ­iális végrehajtó szerepre kárhoz­­tattassék, elleneztük, hogy választási jogát csak az gyakorolhassa, a­ki kimutatja, hogy megelőző évi adóját megfizette. A többség megszavazta e rendszabályt s az most már törvénynyé válik. Nem kérdjük a t. kormányt és pártját, komolyan végre akarja-e hajtatni e törvényt? mert hiszen ha nem akarná, nem szavazta volna meg. Fölteszszük tehát, hogy akarja. Ez esetre azonban gondolt-e arra, hogy quod uui justum, alteri aequum? Meggon­dolta e azt, hogy hála a többség finom di­­stinctióinak, Magyarországon kétféle adó­fizetők vannak: több adófizetők és kevesebb adófizetők ? Gondolt-e arra, hogy míg a kevesebb adófizetőknek az alkotmányos jogokból leen­dő kiszorításáról tisztességes mérvben van gondoskodva a választási törvény 12. §-ában, addig a legtöbb adófizetőknek, az u. n. v­i­­rilistáknak oly alkotmányos jogaik vannak, melyeknek a kevesebb adófizetőké­hez arányított megszorításáról e törvényben nem történik intézkedés ? Gondolt-e arra, hogy a törvényhatósá­gok rendezéséről szóló 1870.LII. t. sz., mely a virilisták famosus intézményét felállította, úgy intézkedik, hogy a municipális bizottsági tagok számának szabad választás utján csak fele töltessék be, választó lévén itt is min­denki, aki kép­viselő-választási joggal nem csak bír, hanem annak gyakorlását is kimu­tatja ? Gondolt-e a 1. jobboldal arra, hogy mu­nicipális szabad választási joggal is csak azok birhatván, kik a képviselőválasztásival: a municipális szabad választók száma épen úgy megcsökken, mint a képviselőválasztóké, azaz körülbelől egy­harmaddal ? S ha gondolt mind­ezekre : méltányos­nak tartja-e, hogy míg a szabad választók száma épen az által, hogy az adófizetés telje­sítésének kimutatása megköveteltetik,ily nagy mérvben csökken,­­ addig az ezek fölött úgyis tetemes előjoggal kiváltságolt virilisek szabadon gyakorolhassák privilégiumaikat, tekintet nélkül arra, vajon a náluknál szegé­­f­nyebb polgároktól szigorúan megkövetelt fel­tételnek megfeleltek-e ? szabadon választhas­sák meg saját kebelükből a törvényhatósági bizottmány másik felét, a­nélkül, hogy valaki­­ megkérdené tőlök, vajon múlt évi adójukat lefizették-e ? Mert az 1870. LII. t. ez. ez iránt nem intézkedik, s a nélkül ruházza fel a legtöbb adófizetőket a virilis joggal, hogy megköve­telné az adó törlesztésének kimutatását. Ott csak az áll, hogy virilisek azok, akikre a leg­több adó van kivetve. Helyesnek tartja-e, a jogegyenlőség fo­galmaival megegyezőnek véli-e a jobboldal, hogy a kis­ebb adófizető elveszítse választási jogát, ha adóját bármi oknál fogva meg nem fizethette,­­ ellenben a virilista szabadon gyakorolja a választási jogot, akár megfizette adóját, akár nem. Erre kérnénk választ a jobboldaltól. — A franczia konsul és szerb fejedelem. A »Republique Francais« közli azon fogadtatást, melyben az újonnan kinevezett belgrádi franczia főkonsul jul. 21-én Milán fejedelem által részesült. A főkonsul iratainak átnyujtása alkalmával így szólt : Első kötelességem kifejezést adni kormányom óhajtásának , hogy az 1856-ki szerződést aláírt ha­talmakkal együtt tanúja lehessen Szerbország sza­bályos előhaladásának. Fenséged múlt évi látoga­tása alkalmával meggyőződhetett a franczia köztár­saság elnöke s kormányának jó­indulatáról. Azon leszek fenség, hogy e rokonszenves érzületnek jeleit adhassam! Milán válasza: »Szívesen fogadom ön m­egbízó iratait. Az ön személy­ébeni választást kitűnő figyelem jeléül tekin­tem. Köszönöm az irántam és Szerbia jóléte iránt ki­fejezett rokonszenves jóindulatot, már utazásom al­kalmával annak értékes bizonyítékaival találkoztam. Mint egy felvilágosodott kormány közege, szá­míthat ön e politikában kormányom támogatására, valamint az én tiszteletem s becsülésemre!« Durch Gottes Fügung. A kormány is, a szerb nemzeti párt is elmond­hatja a szerb patriarcha választás kimenetelére,hogy :

Next