A Hon, 1874. szeptember (12. évfolyam, 199-223. szám)

1874-09-12 / 208. szám

208. szám. XI. évfolyam. Kia­d­ó-k­i­v­etni: Barátok­ tere, Athenaeum-ép­.i.ct földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordv.­ reggeli és esti kiadás együtt : 3 hónapra.........................................6 frt —­kr. 6 hónapra.........................................12 » — » Az esti kiadás postai kü­lönküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év fogtján minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. Reggeli kiadás. Budapest, 1874 POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szombat, szeptember ,9-1 Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let. A lap szellemi részét illet.­ minden közlemény x <■/'■ rkefi.-.tőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhivás A N­ O XII-dik évi folyamára. Előfizetési árak: Negyedévre 12 frt 6 írt Egy hóra . . 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmen­tesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 kiba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek­ tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala, Budapest, szeptember 11 A földhitelintézet hitelműveletének fontossága. A magyar földhitelintézetnek a »Credit­­anstalttal« kötött szerződése, melynek erejé­nél fogva ez a földhitelintézet által kibocsá­tandó aranynyal kamatozó zálogleveleket fix árfolyamban, egyelőre 2 millió értékben, át­vette — több tekintetben nevezhető nagy fontosságú ténynek és így azzal részleteseb­ben szándékozunk foglalkozni. Az említett szerződésnek a következő szempontokból tulajdonítunk fontosságot: Először önmagában véve, mint hitel művelet, nevezetes úgy alapjára, mint alakjára nézve. Másodszor fontos az az ország hitele; harmad­szor a földbirtok szükségei szempontjából ; negyedszer nagy fontosságú az a valutakér­dés tekintetében jövőre nézve levonható ta­nulságok miatt. A­mi magát a szerződést illeti — ezt részletesen és alaposan nem bírálhatjuk; elő­ször azért, mert szövegét nem ismerjük; má­sodszor, mert oly abnormis hitelviszonyok között vagyunk, hogy rendes mérték­kel (a külföldi piac­ok pénzárai szerint) egyik hitelműveletünket sem mérhetjük. De annyi áll, hogy ha az új zálogleveleket tör­lesztés nélkül 61/* arany százalékon vette át a Creditanstalt, akkor a pénz olcsónak még a mi viszonyaink között sem mondható — főleg ha tekintetbe vesszük az aranybeszer­zéssel járó rizikót, melyet akár az intézet vesz magára, akár adósára bsz, mindig e­z utób­bi fizeti meg; ha továbbá felszámítjuk az in­tézet által még ezen kívül felszámí­tott provisiót, biztosítéki részt és az általa követelt nagy biztosítékokat, kevesek által hozzáférhető, költséges, lassú becslési eljá­rását. Annak meg épen nem örülünk, hogy a bécsi intézet kezébe jön adva egy oly üzletnek a külföld elé vezetése, melynek alapja (az arany kamat) a külföldi olcsóbb pénzpia­­czokhoz közvetlenül is bármely perc­­­ben utat nyitott volna. De enn­ek daczára magának az üzletnek örülünk nem csak azért, mert szerintünk üd­vös elvi újítást tartalmaz; nem csak azért, mert a földhitelnek újabb forrásokat nyit (mit az első esetben mindig drágábban kel megfizetni, mint később, ha a külföld elől,­­­ega­lább ilyen üzletekben 8 o­­­­­d hitelű országnak fogunk bebi­zonyulni) , de örülünk ez üzletnek főleg azért, mert az államhitel romlottsága daczára — a magán társulati hitelt vezeti e­l külföldre épen azon intézet, mely földhitelintézetünk­kel, sőt kormányunkkal is szoros összekötte­tésben áll. Meglehet, sőt hisszük, hogy ezt olcsóbban is el lehetett volna érni, de magát a lépést szükségesnek, hasznosnak tartjuk. Két jobboldali lap a felett vitatkozik, hogy az államhitel meggyengüléses befolyással volt-e magán­hitelünkre vagy nem? A „Re­form“ azt állítja, hogy­ azért áll roszul ma­gán­hitelünk, mert az állam drágítja meg reá nézve a pénzt az által, hogy drága köl­csönöket köt; a „Pester Lloyd“ pedig azt mondja, hogy államunknak is épen azért nincs hitele, mert hitelviszonyaink általában roszak, a külföld előtt „alá vannak“ ásva, mit viszont hitel és közigazgatási törvényeink hiányának és annak tulajdonít, hogy nálunk minduntalan a tőke biztonságát veszélyeztető uzsoratörvényeket, moratóriumokat stb. in­dítványoznak az országgyűlésen. E két nézet egymást nem zárja ki, mert ha általános gazdasági és hitelviszonyaink is bizalmatlanságot keltenek a külföldön irán­tunk , ha ezek viszont befolynak az állam­­háztartás egyensúlyának megzavarására és ez ismét külföldi hitelünket rontja, dsnem ke­vésbé igaz az is, hogy hol az állam is uzso­rás kölcsönhöz folyamodik, ott a magán és társulati hitelg épen elveszti segélyforrásait. Mind­ebben ép úgy mutatkozik tényleges eredménye a hét évi gazdálkodásnak, mint a bankkérdés és hitelviszonyok szabályozásá­ban elkövetett mulasztásoknak negatív ha­tása. Egy Circulus vitiosusban forgunk, mi­nek eredménye mindenütt mutatkozik: hite­lünk rész, a törvényhozás mulasztásai és ma­gán gazdasági hibáink miatt; államunk sze­gény, az épen említett okok következtében szenvedő jövedelmi forrásai csekélysége, bi­zonytalansága, egyensúlyának megromlása miatt a viszont ugyan csak az államot a töme­ges uzsorás adósságok akadályozzák meg az egyensúly helyreállításában, zavarják re­form­ munkálataiban és elzárják a hitel­forrásokat előtte és­­polgárai előtt. E circu­­lus vitiosust erélyes törvény­hoz­ási reformok és megfeszített magán­szorgalom útján lehet és kell széttörni. És e tekintetben nem kis fontossága van a földhitelintézet hitelitűvele­tének, mert az ország hitelére, úgy az állam, mint a polgárok összeségét és főleg a földbir­tokot véve, jótékony hatással lesz az, ha a külföldi piac­ok — bár arany árán — több bizalmat és olcsóbb segélyforrásokat nyitnak meg előttünk, mint eddig. De nagyfontosságú (negyedszer) e műve­let, a valuta szempontjából is. Mert, ha a rosz állami és magánhitel viszonyok daczára az aranykamat tudá megnyitni előt­tünk a külföldi piac­ forrásait, ez bizonyítja azt, hogy valuta tekintetében haboznunk nem lehet és nem szabad. Hiába ábrándozunk: földhitelre vagy adófundatióra alapított jegy­bankokról — hitele és biztos forgalma ha­zánkban is csak annak a valutának lesz, mely­­­nek Európa és a világ forgalma ad hitelt és a jegyforgalom csak akkor lesz biztos alapra fektetve, ha arany valuta lesz alapja. Hiába erőlködünk, a „speciális viszo­nyok” a nemzetgazdaság általános törvényeit meg nem változtatják , értéknek nem adhat­juk ki azt, a­mit a világ annak el nem ismer. Ha arany nyitá meg nekünk a külföld hitelét — ezzel egyenlő színvonalra, tehát olcsó kamatlábra csak akkor emelhetjük forgalmi viszonyainkat, ha azok alapja arany érték lesz , mert bár ez legdrágább pénz, mégis leg­olcsóbb ; mert azon országot, mely elfogadja, az egész világ hitelforrásaihoz vezeti és ez esetben felvenne minket is a világ hitelfor­­galmába, a­mi nélkül mindig uzsora és hitel­­vesztettség járma alatt fogunk nyögni. H. S. — Érdekes adatokat közöl az ágyukérdéshez a »N. Fr. Presse.« A dolog genezisé­re vonatkozó adatokból közöljük a következőket: A mostani osztr. tüzérségi ágyuk 1863-ban hozattak be. A lefolyt 11 év alatt sok felfedezés, javítás történt e tárgyban. Az osztr. ágyuk bronzból valók, elültöltők, vont csövüek. A hátultöltés és lágy anyag hátrány­nyal van a czélzásban és találásban, de az elöltöltők előnye a könnyen használhatás. Poroszország már 1863-ban ellátta tüzérsége egy részét öntött aczél­­ból való hátultöltő ágyukkal, de ezek tökélytelenek voltak. Főleg a zaracs akadályozta a töltést, töltvé­­­nyei pedig lágy ólom kupakba voltak öntve, a­mi a cső megmelegedése alkalmával (gyors lövések után) a csövet beolmozta és ennek következménye a lövési biztosság apadása volt. Továbbá a porosz ágyuk ön­tött aczél tömbből lévén, kis töltést bírtak csak el. 1869-ben a nem rég őrültségben meghalt Ar­­kolay (Streubel Waldemar egykori szász tüzérségi tiszt) azzal a nyilatkozattal lepte meg a katonai vi­lágot, hogy a vont csövű ágyúk mit sem érnek, vissza kell térni a sima csövekhez. Ekkor Kuhn báró bizott­ságot nevezett ki, hogy az mondjon ítéletet az osztrák ágyuk minőségéről a külföldiekhez hasonlítva. Sok, részletes vizsgálat után, e bizottság 1870. őszén fe­jezte be működését. ítélete oda ment ki, hogy a 4 és 8 fontos ágyuk sikerrel állják ki a versenyt a külföl­diekkel és jelenleg, a mi viszonyaink közt jobb rend­szert ajánlani nem lehet. De a technika haladása e téren folytonosan figyelemmel kísérendő és alkal­mazandó. Azonban a franczia háború után Krupp felta­lálta azon mesterséges érözvegyítést, mely a hátul­töltő ágyuk eddigi hátrányait eloszlatá. A töltvény keményebb anyagból készült és így az ólombeöntés nem fordul elő. Broadwekring záracs helyettesíti az eddigi kettős ékzáracsot; a kezdő sebesség növelve jön, kettős falu gránátok alkalmazása nevelé a hord­­erőt, találási pontosságot. Az osztrák katonai bizott­ság ezt észrevette, de belföldi gyárban még próba ágyút sem tudtak előállítani. Krupphoz fordult. Ez egy csövet küldött, melylyel 1873-ban mártiusban tettek kísérletet Steinfelden. Ez nem felelt meg min­den tekintetben a várakozásnak, de reményt nyúj­tott, hogy némi módosításokkal a czél el lesz érve. A bizottság kijelölte azon pontokat, melyeket módosí­tani kívánt és már a múlt évi augusztusban újra pró­bát tehettek és ez fényes eredményt mutatott fel, úgy hogy tavaszszal egy fél üteget meg lehet­ ren­delni. De a fényes eredményt felmutató ágyuk nem mindenben azonosak a porosz ágyukkal. A kísérle­tek még nincsenek befejezve , csak néhány hét múlva lesznek befejezve — a záracs szerkezeten tehető ja­vítások tekintetében.­­ A min. tanácsa »N.« szerint most a bud­­gettárgyalásokkal fog foglalkozni s csak ezeknek bevégeztével­ terjeszti elő Ghyczy adójavaslatait. A „HON“ TÁRCZÁJA. Petőn költeményei mustrált kiadása. (Petőfi Sándor költeményei. Hiteles kéziratok alapján megigazított s hazai művészek rajzaival diszitett 1 1.0 teljes kiadás. Budapest az Akthenaeum r. társulat tulajdona. 1874. Kemény bőrkötésben arany metszéssel ára 16 frt.) E perezben vesszük Petőfi Sándor műveinek fényes kiállitása első teljes kiadását, a legméltóbb és leghívebb emléket, melyet halhatatlan költőnk árnyá­nak szentelhetni. Az Athenaeum-társulat 1868-ban Petőfi összes műveinek kiadói jogába lépvén e jogot egyszersmind hazafias kötelességül vette arra nézve, hogy világhírű költőnknek méltó irodalmi emléket szenteljen, me­lyet a jelen pompás negyedrétű kiadásban 758 lapon a költőhöz méltó díszben és kiállítással nyújt a ma­gyar olvasó közönségnek. Látva hazánk első költője műveit e gyönyörűen kiállított kiadásban, az érzésnek egész tengere rohan az olvasó lelkére; a költő, a hazafi, a véres csaták hőse a nem ismert sír egyszerre áll előtte; hazánk legdicsőbb és leggyászosabb történetének egymás­ra torlódott képeivel, melyek fénye és fájdal­ma alatt lábait roskadozni, szemeit öröm és fájda­lom könyvitől egyszerre elárasztatni érzi, egy rop­pant veszteség és egy örökbecsű kárpótlást fájdal­mában és örömében. E teljes kiadás magában foglalja Petőfinek ön­maga által rendezett két rendbeli nagy gyűjteményét az 1847-ben és 1858-ban megjelentet, a »Helység kalapácsa« czimü víg eposzát; végre a mindkét gyűjteményére saját maga által mellőzött költemé­nyeket és zsengéket, részint a Gyulai Pál által kia­dott »vegyes műveiből« részint folyóiratokból, részint többé kevésbbé hiteles kéziratokból átvéve. Forra­dalom költeményei közül csak négy maradt ki: »A királyok ellen,« »Austria,« »Itt a nyilam,« és »Akasz­­szátok föl­« cziműeket, ezenkívül még négyből tör­téntek csekélyebb kihagyások. Fájdalmasan esik még e csekély csonkítás is, de lesz még idő reá, mely az elmúltat jobban bebo­­ronálja s kor, mely egy nagy költő szellemi termé­keit nem fogja a napi politika homályos szemüvegén át tekinteni. A költemények elrendezését illetőleg a költő- é­zek első kiadásánál jelzett szándéka van követve. Két részre: nagyobb és kisebb költeményekre van fölosztva, e kereten belül időszaki sorban. Az illustrátiókat Greguss János, Jankó János, Keleti Gusztáv, Lotz Károly, Rauscher Lajos és Székely Bertalan készítették, ha nem is mindig sze­rencsés tárgyválasztással, de legtöbbször sikerülten és a költő iránt tanúsított kegyeletes lelkesedéssel. A képek közül, a­mint egy hirtelen áttekintés­sel kivehettük, a legjellemzetesebbek a következő költeményekre vonatkozók: »Két vándor, Fürdik a holdvilág, Megy a juhász, Ambrus gazda, Csokonai, Az erdei lak, A négy ökrös szekér, A magyar ne­mes, Alku, Itt állok a róna közepén, Kutyakaparó, Sári néni, Katona élet, Falu végén, Utazás az Alföl­dön, János vitéz illustratioi s Lehel vezér. Összesen 65 kép van, részint mint kezdőbetű diszités, részint mint önálló illustratio. Greguss J.-tól 14, Jankótól 19, Keleti Gusztávtól 11, Lotz K.-tól 5, Rauscher Lajostól 4, Székely Bertalantól 12. Petőfi kiválóan lantos költő és igy illustrátiók­­ra kevesebb tárgyat nyújt, mint például Arany, ki a leírásokban véletlen gazdag , de itt-ott mégis történ­hettek volna szerencsésebb választások. Főhibának látjuk egy pár képnél, hogy azt akarták lefesteni, mi lefesthetlen: lyrai érzelmet akartak rajzzal vissza­adni. Az ily képek természetesen legkevésbé sem si­kerültek. A legsikerültebbek kétségkívül Jankó élet és Keleti G. tájképei, amaz humorban gazdag, ez szerencsés a kellő hangulat fölkeltésében. Az újonnan hozatott kezdő betűk magukban véve szépek, de a tárgyhoz, kiválóan egy magyar nem­zeti költő műveihez nem eléggé találók; ott, hol az initial-betűk egy-egy magyar festő illustratiojába es­tek bele, tűnik ki az összhang nagy különbsége. E csekély hiányok daczára is Petőfi jelen ki­adása kétségtelenül egyike a legszebb könyveknek, melyek valaha Magyarországon megjelentek; magyar költemények pedig ily fényes kiadásban sajtót nem hagytak el. A külső kiállítás is a legdíszesebb és íz­letesebb, min­t magyar sajtó fölmutathat. Az Athenaeum e díszes kiadással valóban ha­zafi kötelességet teljesített s a magyar olvasó közön­ség kétség kívül sietni fog olvasó asztalára e legra­gyogóbb ékítményt, a nemzet büszkeségét megsze­rezni. P. Szathmáry Károly: A művészet, vallás és a természet Olaszor­szágban. Irt* : Gaste!ar Emil. (26. Folytatás.) A vaticán istene. Czélom bizonyára nem az, hogy küzdelemre keljek a katholikus szellem erénye ellen, vagy hogy azokat tagadjam,hanem csak is azon eredetiséget ta­gadom meg tőle, melyet annak tulajdonitnak azok, kik nem tudják minő befolyást gyakorolt az ó­kor szelleme a kereszténységre, mely mindent összevéve nem volt egyéb, mint annak folytatása, vagy bizo­nyos tekintetben megtisztítása. Az Ige platonico­­alexandriai fogalom és alapjául szolgál a keresztény hitnek. A hősök istenítése helyére a szentek canoni­­satiója lépett és katholikus költőt vélünk hallani, mi­dőn Lucanus elmondja Pompeius sírja fölött, hogy miként fognak esdekelni majd a boldogok előtt azok, kik vonakodtak töményt áldozni a capitolium iste­neinek. A pokol pogány a­lkotás, mint a­hogy a rosz szellemek a magasak alkotásai. A sátán a mani­­chaeismuson ment keresztül, mielőtt a keresztény­ségbe átment volna. A messiási remények inkább általánosak, mint kizárólag zsidók voltak Krisztus megjövetelének századában. Mikor sz. János a titkos jelenések könyvét írta, akkor írták a szoikusok is, és mindkét felől egyidejűleg hangzottak föl a kétségbe­esés kiáltásai, miután úgy a pogányok, mint a ke­resztények világában egyidejű volt a vallási borza­lom, melyet a világ közelgő végétől való félelem éb­resztett. Csodálkozunk az ó­kori istenek számán. Az istenek az angyalok által cseréltettek föl, mint sz. Ágoston maga mondja: Deos, quos nos familarius angelos dicimus. Mire való tehát az a gyűlölet az ó­kor és azon eszmék iránt, melyek nemességünknek mintegy, czimerpajzsait és saját eszméink genealógiáját képezik? Nem részesülünk-e mi is tisztító vízben ? Nem töltjük-e meg kápolnáinkat zászlókkal ? Nem bi­­runk-e mi is a görögök (Athén által évenkint Delos és Delphibe küldött theorok) körmeneteihez, zarán­­doklásaihoz hasonló körmenetekkel ? Nem gyújtunk-e mi is örömtüzeket sz. János éjjelén, mint a rhodu­­siak, vagy karinthiek és a görög gyarmatok nagy alapitói ? Mi nem állottunk elő rögtön a teremtés mezején, épen úgy nem, mint a bolygó, melyen la­kunk s mely maga is a századok és nemzedékek müve. Innen van az, hogy midőn láttam a pápát az örömrivalgások és határt nem ismerő fényűzés kö­zepette vonulni el ama diadalívek alatt, melyek foly­tatása a Vaticánt képezi, nem állhatom meg, hogy azt ne mondjam magamban, miszerint ez általános nagy­hatalom kevésbé származott a keresztény és főleg az első korszakban demokratikus szellemből, mint inkább Rómának a világ többi városai felett kivívott felsőségéből. Hol van az a birodalom, melyet IX. Piuséval össze lehetne hasonlítni? A pápa birodalma többé nem földi; a forradalom először csak Rómára, azután meg csak a Vaticánra szorította sz. Péter uralmát. De azt, a­mi megmaradt, senki sem képes elnyomni, mert nem uralkodhatik az emberi lelkiismeret fölött és mert népi hír elég tekintéllyel arra, hogy az ég eszméinek és gondolatának tolmácsa legyen. Soha egy pápa sem merte számításból kihagy­ni, mellőzni a világ-egyházat, az ünnepélyesen össze­hívott közzsinatot, midőn arról volt szó, hogy egy uj hittételt proclamáljon, egy oly transcendentális dogmát, mint pl. a szeplőtlen fogantatásról szóló is, mely azonkívül, hogy kivesz egy teremtményt az ál­talános emberi törvények alól, a kereszténység fölébe egy uj vallást helyez, melyben azon magaslatig emel föl egy teremtményt, hol egyedül csak a teremtő ragyoghat. IX. Pius hosszasan uralkodott. Elődének az öreg XV. Gergelynek nem volt ekkora természet­fölötti hatalma, daczára a lelkiismeretek feletti is­teni hatalmának, Krisztus menybemenetelének ün­nepén náthát kapott, mely aztán nem sokára sírba­­ is vitte. Rossi a következő szavakkal jellemzi e pá­pát: »osztrák patriarcha.« Igen természetesnek lát­szik, hogy a pápaválasztáskor az ajkak imákat re­­begjenek, az oltárokat töményfelhők vegyék körül s hogy a hívek minden kitelhető módon kérjék az is­teni segélyt, mely elkerülhetlen egy jó választásra, azonban IX. Pius jelöltségének győzelemre juttatá­sára a határokon tüzérezredek és Ancona vizeiben osztrák hadihajók hozattak mozgásba. Ha a száraz­földi és tengeri hadsergek, mint az ég angyalai nyo­multak előre, a különböző nemzetek, főleg Franczia­­ország és Ausztria követei nem kevésbé fáradoztak e tekintetben. Az egyik, Piemont képviselője, ki lá­zas tevékenységet fejtett ki és Broglia gróf szavai szerint csaknem a szentlélek hatalmát tulajdonitá magának, vétóját jelentette be mindazon bibornokok , ellen, kik azon gyanúban álltak, hogy a jezsuiták­hoz, vagy Ausztriához szítnak; míg viszont az oszt­rák nagykövet azon bibornokok ellen tiltakozott, kik azzal voltak gyanúsítva, hogy Francziaországgal és­­ a modern szellemmel rokonszenveznek. Ez utóbbiak közt volt Mastai bíbornok is, ma már IX. Pius, és­­ ha egy egyházi fejedelem, ki az utóbb említett követ vétójának formulázásával volt megbízva, ideje korán érkezik a conclavéba, soha, de soha sem választották volna meg Mastait pápának. A bíbornokok 1846. június 14-én gyűltek ösz­­sze a Quirinálban. XVI. Gergely azelőtt néhány nap­pal temettetett el, holttetemét bántalmazta, emlékét sértette a nép. A conclave a Quirinál termeit vá­­lasztá a Vaticán termei helyett, mert habár minden helyen számított is a szt. lélek sugal­latára, attól tartott, hogy a kiválólag pápai ter­­■­­rnekben az isteni ihlet nem lesz­­elegendő arra, hogy ellenállhasson a láz, a csáb kitörésének. A körmenet alatt, mely tartott ama templom­tól, melyben a conclave összegyűlt, a Qairinalig, hol bezárkózott, a bibornokok tökéletesen megfeledkez­tek ama tiszteletről, melylyel önmaguk iránt tar­toztak, néhány csepp eső esett,ők ezért teljes rendet­lenségben és minden tekintély nélkül rohantak a pa­lotába. Végre megjött a szavazás órája. A conclave megoszlott. A többszöri szavazás elkerülhetlenné lett. Egy bibornok sem kapta meg a harminczhét szavazatot, mely szükséges arra, hogy a trónra léphessen s on­nan az ég akaratát tolmácsolja. IX. Pius szedte ősz- — A brandeisi hadgyakorlatok-­­ ról jelenti a »P. C.« Miután a császár 9-én 3/­ 5 órakor, tehát előbb mint várták, a toskánai kastély­ba megérkezett, 5—6-ig kihallgatást adott s azután az altbunzlaui pályaudvarhoz sietett a szász király elé. A magas vendégek erre körülkocsiztak s a nép által lelkesen fogadtattak. Ekkor ő felsége reggeli­zett s csak ‘/1 9-kor vette kezdetét az északi hadse­reg csapatainak mozgása Prága felé. A »N­a r­o­d­n­i Listy« így ír: A korona kegyelmében bizó várakozási politika elérte a maga Königgrätzét, veresége teljes és tökéletes. A császár utazása Prágába a cseh nemzetre nézve kiválólag politikai jelleggel birt. Azon politika, mely úgy tün­tette magát elénk, mintha már a kiegyezési okmányt kezében bírta volna, elveszte fényét jó messzire. Most már minden gondolkozó politikus tisztán látja, hogy a korona kegyelmére támaszkodó politika, a passiv ellentállás politikája, milyennek maga magát nevezte, nem bírt semmi alapossággal, semmi értel­mes indokkal. A cseh nép a fejedelem ünnepélyes és legális elfogadására elkövetett­­mindent a lehetőség legszélsőbb mértékéig; részünkről ez irányban a leg­kisebb akadályok sem léteztek; még a Zellhammer­­féle feliratokat sem gátoltak, melyekkel egyes váro­sok és kerületek a cseh nemzetre nézve lealázó mó­don kiegyezésért koldulgattak, és mégis a passiv po­litika barátai ma már meglehetős­n jó sokára le vannak sújtva. Az eddigi passiv ellentállás még csak a korona kegyelmét sem vívta magának ki. A csá­szár cseh földön két napi időzése alatt egyetlen egy szóval sem tudatta hajlamát valami kiegyezésre, sőt a cislajb­ániai intézmények jelenlegi védpajzsa alatti felvirágzásról beszélt. Ily választól az utóbbi lej­ális tüntetések rendezői nemzetünket ugyan megkímél­hették volna. Igaz, hogy még nincs minden elnyerve, a­mit elérni óhajtunk. A­mit tétlen várakozással és a ko­rona kegyelmébe helyezett bizalommal el nem ér­tünk, elérni lehet munkás tevékenységgel, férfias ál­dozatkészséggel és elszántsággal a nyilvános élet te­rén. Nincs arra ez osztrák birodalom történetében példa, hogy valamely nem német nemzet csupán a korona kegyelméből kényelmes várakozás mellett elér­te volna az önállóság azon mértékét, melyet a mi nem­zetünk életfejlődésére ronlhatlannak tart. Vegyünk példát más országok történetéből s javítsuk ki eddigi fájdalom­­­hibás és sikertelen politikánkat. Egyesül­jünk buzgó, önfeláldozó és elszánt munkásságra,hogy nemzetünk szükségből s kényszerüleg elérje azt, a­mit kegyelemből nem ért el. Él a tétlen kérelmezés­sel ! Éljen a tevékenységi politika! A St.-Petersburg Viedomosti (orosz lap) a csehországi utazásnak politikai jelentőségére vonat­kozólag ezt írja :Az alkotmányhű párt előre üli dia­dalát, s valóban nem igen képzelhet­ő, hogy azon 24 óra alatt, melyet a császár az ős cseh fővárosban tölteni fog, az összes függő kérdések megoldatnának. Másrészről nem kell a cseheknek ellankadni s ügye­ket eljátszottnak tekinteni, mert az alkotmányos élet­ben több jelenség azon feltevésre jogosít fel, hogy nincs már messze azon idő, mikor ha nem is összes követeléseiknek engedményeket teenének, de leg­alább hő óhajtásaik egyik részét kielégíteni fogják. A Vaterland azon közleménye mely­ben a császár válaszát a klérusnak hírül adta, nagy zajt kelt. Rauscher bibornok lapja, a bécsi »Ost. Volksfreund”-ban erre vonatko­zlag a következőket olvassuk: »A lapok a császár részéről a cseh püs­pöki karhoz adott felelet megítélésénél a »Vater­land« közlése nyomán jártak s ebből magyarázható, hogy e felelet hangját nem tudták megegyeztetni azon szavakkal, melyeket a császár a városi küldött­ség s egyéb küldöttségi szónokokhoz intézett. Ma azonban a császári felelet más versiója is már nyilvánosságra jutott, mely másként hangzik, mint a »Vaterland« közlése. E más versiót a »Czech« tartalmazza, mi ennek nyomán mondjuk el e fogadtatás részleteit. A »Cseh« szerint a püspöki küldöttség vezére, Schwarczenberg bibornok, igy szólt ő felségéhez: »A katholika szentegyház örök idők óta sok­­ üldöztetést állott ki; véreseket s nem véreseket, mai nap is oly üldöztetések érik, melyek nem véresek ugyan, de annál veszedelmesebbek. A szentegyház, ezen nem lehet kételkedni, túl fogja élni ez üldöztetéseket is; de e veszélyben ezerek juthatnak az örökös romlásra. Hogy e szerencsétle­nek száma ne legyen olyan nagy : ■— ezért ajánljuk a katholikus egyházat és magunkat Felséged oltal­mába s egyszersmind megragadjuk az alkalmat, hogy Felségedet s a felső dynastiát újólag megtörhet­­len hűségünkről biztosítsuk.« Ő felsége e szavakra következőleg felelt: »Köszönöm az Irántam és Házam iránti hű­­ségek kijelentését. Én, mint katholikus, bizonyára hódoló tisztelettel viseltetem a szentegyház iránt, s ha nem is mutathatok fel nagy érdemeket az egyház körül, gondoskodásom bizonyára mindig arra irá­nyult, hogy az ügyek ne forduljanak még roszabbra, mint ahogy most állanak s jövőre is erőmhöz képest arról fogok gondoskodni, hogy a kath. egyházat ne érje semmi bántalom.« A császár biztosítása — mondja Rauscher bi­bornok lapja — hogy gondoskodása mindig oda irá­nyult, hogy az ügyek ne forduljanak még roszabbra, mint a­hogy most állanak, bizonyára egészen más­ként hangzik, mint a szavak, melyeket a »Water­land« adott a császár szájába, s melyek így hangza­nak: »Ő sokat megakadályozott, a mi az egyháznak sokkal inkább ártalmára lett volna, mint az, ami az egyház kárára valóban történt.« Mi — folytonosan az említett lapot idézzük — az utóbbi szöveget nem tarthattuk már előbb sem helyesnek, mert meggondoltuk, hogy ő felsége, mint alkotmányos fejedelem, nem jel­lemezhetett így törvényeket oly pillanatban, midőn másrészről többször megragadta az alkalmat, hogy alkotmányos intézményeket a honpolgárok figyelmébe ajánljon. Mi a magunk részéről a fentebb a »Cseh« után közlött uralkodói választ sem tarthatjuk jól idézettnek. A földhitelintézet arany értékü köt­vényei. (M.) Idestova két éve annak hogy a magyar földhitelintézet elhatározta, miszerint nemcsak p­a­­pir osztrák értékű zálogleveleket, hanem érczpénzről szólókat is ki fog bocsátani. A határozat meghozatala és annak foganatosítása közt hosszú idő telt le. Az intézetnek már 1872. évi jelen­tésében ki van mondva, hogy az igazgatóság javas­latára a felügyelő bizottság elhatározta, hogy meg fogja kezdeni ezüst értékű záloglevelek kibocsá­tását is. Az indokot, mely ezen elhatározásra befo­lyással volt, az elnök ezen szavakkal ismertette: »Ed­digi zálogleveleink főleg azért nem találhattak el­helyezést a külföldi pénzpiac­on, mert a kamatok pa­pírpénzen fizettetnek, s a külföldi tőkepénzes nem hajlandó az agro eshetőségeinek magát kitenni. Ezüst értékű zálogleveleinknél már ez az aggo­dalom nem fordulván elő, lehetetlen, hogy e zálogle­velek, melyeket a szigorúan becsült kétszeres értékű jelzálogon kívül intézetünk összes tagjainak egyetem­­leges kötelezettsége biztosít, s azon kívül alap és tartaléktőkénk fedez, melyeknek tehát biztonságát , az ezüst értékű kamatoknak pontos fizetését semmi eshetőség meg nem ingathatja, általános elismerést ne nyerjenek mindenütt, a­hol a záloglevelek termé­szete egyáltalán ismeretes.« A határozat foganatosítása azonban igen ne­hézkesen ment. Igaz ugyan, hogy az 18­7­3.­évről szóló jelentésben ki van mondva, hogy az intézet megkez­di az ily természetű záloglevelek kibocsátását. S e jelentés »a forgalomban levő« ézetpénzértékű zálog­levelek összegét az év végén 2.099.640 írttal mutat­ja ki. De egy tegnapi táviratból és a pesti lapok erre vonatkozó mai közleményéből kitűnik, hogy a jelen­tésben említett szavakat nem kell szó szerint venni. Azon »forgalomban levő záloglevelek« még nem vol­tak elhelyezve. Elhelyezésük iránt csak most foly­nak az alkudozások, s illetőleg most köttetett meg a szerződés. A hír ugyan­is ezt mondja: 1. év sept. 7.

Next