A Hon, 1874. szeptember (12. évfolyam, 199-223. szám)
1874-09-12 / 208. szám
208. szám. XI. évfolyam. Kiadó-kivetni: Barátok tere, Athenaeum-ép.i.ct földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordv. reggeli és esti kiadás együtt : 3 hónapra.........................................6 frt —kr. 6 hónapra.........................................12 » — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év fogtján minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Reggeli kiadás. Budapest, 1874 POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szombat, szeptember ,9-1 Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illet. minden közlemény x <■/'■ rkefi.-.tőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhivás A N O XII-dik évi folyamára. Előfizetési árak: Negyedévre 12 frt 6 írt Egy hóra . . 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 kiba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala, Budapest, szeptember 11 A földhitelintézet hitelműveletének fontossága. A magyar földhitelintézetnek a »Creditanstalttal« kötött szerződése, melynek erejénél fogva ez a földhitelintézet által kibocsátandó aranynyal kamatozó zálogleveleket fix árfolyamban, egyelőre 2 millió értékben, átvette — több tekintetben nevezhető nagy fontosságú ténynek és így azzal részletesebben szándékozunk foglalkozni. Az említett szerződésnek a következő szempontokból tulajdonítunk fontosságot: Először önmagában véve, mint hitel művelet, nevezetes úgy alapjára, mint alakjára nézve. Másodszor fontos az az ország hitele; harmadszor a földbirtok szükségei szempontjából ; negyedszer nagy fontosságú az a valutakérdés tekintetében jövőre nézve levonható tanulságok miatt. Ami magát a szerződést illeti — ezt részletesen és alaposan nem bírálhatjuk; először azért, mert szövegét nem ismerjük; másodszor, mert oly abnormis hitelviszonyok között vagyunk, hogy rendes mértékkel (a külföldi piacok pénzárai szerint) egyik hitelműveletünket sem mérhetjük. De annyi áll, hogy ha az új zálogleveleket törlesztés nélkül 61/* arany százalékon vette át a Creditanstalt, akkor a pénz olcsónak még a mi viszonyaink között sem mondható — főleg ha tekintetbe vesszük az aranybeszerzéssel járó rizikót, melyet akár az intézet vesz magára, akár adósára bsz, mindig ez utóbbi fizeti meg; ha továbbá felszámítjuk az intézet által még ezen kívül felszámított provisiót, biztosítéki részt és az általa követelt nagy biztosítékokat, kevesek által hozzáférhető, költséges, lassú becslési eljárását. Annak meg épen nem örülünk, hogy a bécsi intézet kezébe jön adva egy oly üzletnek a külföld elé vezetése, melynek alapja (az arany kamat) a külföldi olcsóbb pénzpiaczokhoz közvetlenül is bármely percben utat nyitott volna. De ennek daczára magának az üzletnek örülünk nem csak azért, mert szerintünk üdvös elvi újítást tartalmaz; nem csak azért, mert a földhitelnek újabb forrásokat nyit (mit az első esetben mindig drágábban kel megfizetni, mint később, ha a külföld elől,egalább ilyen üzletekben 8 od hitelű országnak fogunk bebizonyulni) , de örülünk ez üzletnek főleg azért, mert az államhitel romlottsága daczára — a magán társulati hitelt vezeti el külföldre épen azon intézet, mely földhitelintézetünkkel, sőt kormányunkkal is szoros összeköttetésben áll. Meglehet, sőt hisszük, hogy ezt olcsóbban is el lehetett volna érni, de magát a lépést szükségesnek, hasznosnak tartjuk. Két jobboldali lap a felett vitatkozik, hogy az államhitel meggyengüléses befolyással volt-e magánhitelünkre vagy nem? A „Reform“ azt állítja, hogy azért áll roszul magánhitelünk, mert az állam drágítja meg reá nézve a pénzt az által, hogy drága kölcsönöket köt; a „Pester Lloyd“ pedig azt mondja, hogy államunknak is épen azért nincs hitele, mert hitelviszonyaink általában roszak, a külföld előtt „alá vannak“ ásva, mit viszont hitel és közigazgatási törvényeink hiányának és annak tulajdonít, hogy nálunk minduntalan a tőke biztonságát veszélyeztető uzsoratörvényeket, moratóriumokat stb. indítványoznak az országgyűlésen. E két nézet egymást nem zárja ki, mert ha általános gazdasági és hitelviszonyaink is bizalmatlanságot keltenek a külföldön irántunk , ha ezek viszont befolynak az államháztartás egyensúlyának megzavarására és ez ismét külföldi hitelünket rontja, dsnem kevésbé igaz az is, hogy hol az állam is uzsorás kölcsönhöz folyamodik, ott a magán és társulati hitelg épen elveszti segélyforrásait. Mindebben ép úgy mutatkozik tényleges eredménye a hét évi gazdálkodásnak, mint a bankkérdés és hitelviszonyok szabályozásában elkövetett mulasztásoknak negatív hatása. Egy Circulus vitiosusban forgunk, minek eredménye mindenütt mutatkozik: hitelünk rész, a törvényhozás mulasztásai és magán gazdasági hibáink miatt; államunk szegény, az épen említett okok következtében szenvedő jövedelmi forrásai csekélysége, bizonytalansága, egyensúlyának megromlása miatt a viszont ugyan csak az államot a tömeges uzsorás adósságok akadályozzák meg az egyensúly helyreállításában, zavarják reform munkálataiban és elzárják a hitelforrásokat előtte éspolgárai előtt. E circulus vitiosust erélyes törvényhozási reformok és megfeszített magánszorgalom útján lehet és kell széttörni. És e tekintetben nem kis fontossága van a földhitelintézet hitelitűveletének, mert az ország hitelére, úgy az állam, mint a polgárok összeségét és főleg a földbirtokot véve, jótékony hatással lesz az, ha a külföldi piacok — bár arany árán — több bizalmat és olcsóbb segélyforrásokat nyitnak meg előttünk, mint eddig. De nagyfontosságú (negyedszer) e művelet, a valuta szempontjából is. Mert, ha a rosz állami és magánhitel viszonyok daczára az aranykamat tudá megnyitni előttünk a külföldi piac forrásait, ez bizonyítja azt, hogy valuta tekintetében haboznunk nem lehet és nem szabad. Hiába ábrándozunk: földhitelre vagy adófundatióra alapított jegybankokról — hitele és biztos forgalma hazánkban is csak annak a valutának lesz, melynek Európa és a világ forgalma ad hitelt és a jegyforgalom csak akkor lesz biztos alapra fektetve, ha arany valuta lesz alapja. Hiába erőlködünk, a „speciális viszonyok” a nemzetgazdaság általános törvényeit meg nem változtatják , értéknek nem adhatjuk ki azt, amit a világ annak el nem ismer. Ha arany nyitá meg nekünk a külföld hitelét — ezzel egyenlő színvonalra, tehát olcsó kamatlábra csak akkor emelhetjük forgalmi viszonyainkat, ha azok alapja arany érték lesz , mert bár ez legdrágább pénz, mégis legolcsóbb ; mert azon országot, mely elfogadja, az egész világ hitelforrásaihoz vezeti és ez esetben felvenne minket is a világ hitelforgalmába, ami nélkül mindig uzsora és hitelvesztettség járma alatt fogunk nyögni. H. S. — Érdekes adatokat közöl az ágyukérdéshez a »N. Fr. Presse.« A dolog genezisére vonatkozó adatokból közöljük a következőket: A mostani osztr. tüzérségi ágyuk 1863-ban hozattak be. A lefolyt 11 év alatt sok felfedezés, javítás történt e tárgyban. Az osztr. ágyuk bronzból valók, elültöltők, vont csövüek. A hátultöltés és lágy anyag hátránynyal van a czélzásban és találásban, de az elöltöltők előnye a könnyen használhatás. Poroszország már 1863-ban ellátta tüzérsége egy részét öntött aczélból való hátultöltő ágyukkal, de ezek tökélytelenek voltak. Főleg a zaracs akadályozta a töltést, töltvényei pedig lágy ólom kupakba voltak öntve, ami a cső megmelegedése alkalmával (gyors lövések után) a csövet beolmozta és ennek következménye a lövési biztosság apadása volt. Továbbá a porosz ágyuk öntött aczél tömbből lévén, kis töltést bírtak csak el. 1869-ben a nem rég őrültségben meghalt Arkolay (Streubel Waldemar egykori szász tüzérségi tiszt) azzal a nyilatkozattal lepte meg a katonai világot, hogy a vont csövű ágyúk mit sem érnek, vissza kell térni a sima csövekhez. Ekkor Kuhn báró bizottságot nevezett ki, hogy az mondjon ítéletet az osztrák ágyuk minőségéről a külföldiekhez hasonlítva. Sok, részletes vizsgálat után, e bizottság 1870. őszén fejezte be működését. ítélete oda ment ki, hogy a 4 és 8 fontos ágyuk sikerrel állják ki a versenyt a külföldiekkel és jelenleg, a mi viszonyaink közt jobb rendszert ajánlani nem lehet. De a technika haladása e téren folytonosan figyelemmel kísérendő és alkalmazandó. Azonban a franczia háború után Krupp feltalálta azon mesterséges érözvegyítést, mely a hátultöltő ágyuk eddigi hátrányait eloszlatá. A töltvény keményebb anyagból készült és így az ólombeöntés nem fordul elő. Broadwekring záracs helyettesíti az eddigi kettős ékzáracsot; a kezdő sebesség növelve jön, kettős falu gránátok alkalmazása nevelé a horderőt, találási pontosságot. Az osztrák katonai bizottság ezt észrevette, de belföldi gyárban még próba ágyút sem tudtak előállítani. Krupphoz fordult. Ez egy csövet küldött, melylyel 1873-ban mártiusban tettek kísérletet Steinfelden. Ez nem felelt meg minden tekintetben a várakozásnak, de reményt nyújtott, hogy némi módosításokkal a czél el lesz érve. A bizottság kijelölte azon pontokat, melyeket módosítani kívánt és már a múlt évi augusztusban újra próbát tehettek és ez fényes eredményt mutatott fel, úgy hogy tavaszszal egy fél üteget meg lehet rendelni. De a fényes eredményt felmutató ágyuk nem mindenben azonosak a porosz ágyukkal. A kísérletek még nincsenek befejezve , csak néhány hét múlva lesznek befejezve — a záracs szerkezeten tehető javítások tekintetében. A min. tanácsa »N.« szerint most a budgettárgyalásokkal fog foglalkozni s csak ezeknek bevégeztével terjeszti elő Ghyczy adójavaslatait. A „HON“ TÁRCZÁJA. Petőn költeményei mustrált kiadása. (Petőfi Sándor költeményei. Hiteles kéziratok alapján megigazított s hazai művészek rajzaival diszitett 1 1.0 teljes kiadás. Budapest az Akthenaeum r. társulat tulajdona. 1874. Kemény bőrkötésben arany metszéssel ára 16 frt.) E perezben vesszük Petőfi Sándor műveinek fényes kiállitása első teljes kiadását, a legméltóbb és leghívebb emléket, melyet halhatatlan költőnk árnyának szentelhetni. Az Athenaeum-társulat 1868-ban Petőfi összes műveinek kiadói jogába lépvén e jogot egyszersmind hazafias kötelességül vette arra nézve, hogy világhírű költőnknek méltó irodalmi emléket szenteljen, melyet a jelen pompás negyedrétű kiadásban 758 lapon a költőhöz méltó díszben és kiállítással nyújt a magyar olvasó közönségnek. Látva hazánk első költője műveit e gyönyörűen kiállított kiadásban, az érzésnek egész tengere rohan az olvasó lelkére; a költő, a hazafi, a véres csaták hőse a nem ismert sír egyszerre áll előtte; hazánk legdicsőbb és leggyászosabb történetének egymásra torlódott képeivel, melyek fénye és fájdalma alatt lábait roskadozni, szemeit öröm és fájdalom könyvitől egyszerre elárasztatni érzi, egy roppant veszteség és egy örökbecsű kárpótlást fájdalmában és örömében. E teljes kiadás magában foglalja Petőfinek önmaga által rendezett két rendbeli nagy gyűjteményét az 1847-ben és 1858-ban megjelentet, a »Helység kalapácsa« czimü víg eposzát; végre a mindkét gyűjteményére saját maga által mellőzött költeményeket és zsengéket, részint a Gyulai Pál által kiadott »vegyes műveiből« részint folyóiratokból, részint többé kevésbbé hiteles kéziratokból átvéve. Forradalom költeményei közül csak négy maradt ki: »A királyok ellen,« »Austria,« »Itt a nyilam,« és »Akaszszátok föl« cziműeket, ezenkívül még négyből történtek csekélyebb kihagyások. Fájdalmasan esik még e csekély csonkítás is, de lesz még idő reá, mely az elmúltat jobban beboronálja s kor, mely egy nagy költő szellemi termékeit nem fogja a napi politika homályos szemüvegén át tekinteni. A költemények elrendezését illetőleg a költő- ézek első kiadásánál jelzett szándéka van követve. Két részre: nagyobb és kisebb költeményekre van fölosztva, e kereten belül időszaki sorban. Az illustrátiókat Greguss János, Jankó János, Keleti Gusztáv, Lotz Károly, Rauscher Lajos és Székely Bertalan készítették, ha nem is mindig szerencsés tárgyválasztással, de legtöbbször sikerülten és a költő iránt tanúsított kegyeletes lelkesedéssel. A képek közül, amint egy hirtelen áttekintéssel kivehettük, a legjellemzetesebbek a következő költeményekre vonatkozók: »Két vándor, Fürdik a holdvilág, Megy a juhász, Ambrus gazda, Csokonai, Az erdei lak, A négy ökrös szekér, A magyar nemes, Alku, Itt állok a róna közepén, Kutyakaparó, Sári néni, Katona élet, Falu végén, Utazás az Alföldön, János vitéz illustratioi s Lehel vezér. Összesen 65 kép van, részint mint kezdőbetű diszités, részint mint önálló illustratio. Greguss J.-tól 14, Jankótól 19, Keleti Gusztávtól 11, Lotz K.-tól 5, Rauscher Lajostól 4, Székely Bertalantól 12. Petőfi kiválóan lantos költő és igy illustrátiókra kevesebb tárgyat nyújt, mint például Arany, ki a leírásokban véletlen gazdag , de itt-ott mégis történhettek volna szerencsésebb választások. Főhibának látjuk egy pár képnél, hogy azt akarták lefesteni, mi lefesthetlen: lyrai érzelmet akartak rajzzal visszaadni. Az ily képek természetesen legkevésbé sem sikerültek. A legsikerültebbek kétségkívül Jankó élet és Keleti G. tájképei, amaz humorban gazdag, ez szerencsés a kellő hangulat fölkeltésében. Az újonnan hozatott kezdő betűk magukban véve szépek, de a tárgyhoz, kiválóan egy magyar nemzeti költő műveihez nem eléggé találók; ott, hol az initial-betűk egy-egy magyar festő illustratiojába estek bele, tűnik ki az összhang nagy különbsége. E csekély hiányok daczára is Petőfi jelen kiadása kétségtelenül egyike a legszebb könyveknek, melyek valaha Magyarországon megjelentek; magyar költemények pedig ily fényes kiadásban sajtót nem hagytak el. A külső kiállítás is a legdíszesebb és ízletesebb, mint magyar sajtó fölmutathat. Az Athenaeum e díszes kiadással valóban hazafi kötelességet teljesített s a magyar olvasó közönség kétség kívül sietni fog olvasó asztalára e legragyogóbb ékítményt, a nemzet büszkeségét megszerezni. P. Szathmáry Károly: A művészet, vallás és a természet Olaszországban. Irt* : Gaste!ar Emil. (26. Folytatás.) A vaticán istene. Czélom bizonyára nem az, hogy küzdelemre keljek a katholikus szellem erénye ellen, vagy hogy azokat tagadjam,hanem csak is azon eredetiséget tagadom meg tőle, melyet annak tulajdonitnak azok, kik nem tudják minő befolyást gyakorolt az ókor szelleme a kereszténységre, mely mindent összevéve nem volt egyéb, mint annak folytatása, vagy bizonyos tekintetben megtisztítása. Az Ige platonicoalexandriai fogalom és alapjául szolgál a keresztény hitnek. A hősök istenítése helyére a szentek canonisatiója lépett és katholikus költőt vélünk hallani, midőn Lucanus elmondja Pompeius sírja fölött, hogy miként fognak esdekelni majd a boldogok előtt azok, kik vonakodtak töményt áldozni a capitolium isteneinek. A pokol pogány alkotás, mint ahogy a rosz szellemek a magasak alkotásai. A sátán a manichaeismuson ment keresztül, mielőtt a kereszténységbe átment volna. A messiási remények inkább általánosak, mint kizárólag zsidók voltak Krisztus megjövetelének századában. Mikor sz. János a titkos jelenések könyvét írta, akkor írták a szoikusok is, és mindkét felől egyidejűleg hangzottak föl a kétségbeesés kiáltásai, miután úgy a pogányok, mint a keresztények világában egyidejű volt a vallási borzalom, melyet a világ közelgő végétől való félelem ébresztett. Csodálkozunk az ókori istenek számán. Az istenek az angyalok által cseréltettek föl, mint sz. Ágoston maga mondja: Deos, quos nos familarius angelos dicimus. Mire való tehát az a gyűlölet az ókor és azon eszmék iránt, melyek nemességünknek mintegy, czimerpajzsait és saját eszméink genealógiáját képezik? Nem részesülünk-e mi is tisztító vízben ? Nem töltjük-e meg kápolnáinkat zászlókkal ? Nem birunk-e mi is a görögök (Athén által évenkint Delos és Delphibe küldött theorok) körmeneteihez, zarándoklásaihoz hasonló körmenetekkel ? Nem gyújtunk-e mi is örömtüzeket sz. János éjjelén, mint a rhodusiak, vagy karinthiek és a görög gyarmatok nagy alapitói ? Mi nem állottunk elő rögtön a teremtés mezején, épen úgy nem, mint a bolygó, melyen lakunk s mely maga is a századok és nemzedékek müve. Innen van az, hogy midőn láttam a pápát az örömrivalgások és határt nem ismerő fényűzés közepette vonulni el ama diadalívek alatt, melyek folytatása a Vaticánt képezi, nem állhatom meg, hogy azt ne mondjam magamban, miszerint ez általános nagyhatalom kevésbé származott a keresztény és főleg az első korszakban demokratikus szellemből, mint inkább Rómának a világ többi városai felett kivívott felsőségéből. Hol van az a birodalom, melyet IX. Piuséval össze lehetne hasonlítni? A pápa birodalma többé nem földi; a forradalom először csak Rómára, azután meg csak a Vaticánra szorította sz. Péter uralmát. De azt, ami megmaradt, senki sem képes elnyomni, mert nem uralkodhatik az emberi lelkiismeret fölött és mert népi hír elég tekintéllyel arra, hogy az ég eszméinek és gondolatának tolmácsa legyen. Soha egy pápa sem merte számításból kihagyni, mellőzni a világ-egyházat, az ünnepélyesen összehívott közzsinatot, midőn arról volt szó, hogy egy uj hittételt proclamáljon, egy oly transcendentális dogmát, mint pl. a szeplőtlen fogantatásról szóló is, mely azonkívül, hogy kivesz egy teremtményt az általános emberi törvények alól, a kereszténység fölébe egy uj vallást helyez, melyben azon magaslatig emel föl egy teremtményt, hol egyedül csak a teremtő ragyoghat. IX. Pius hosszasan uralkodott. Elődének az öreg XV. Gergelynek nem volt ekkora természetfölötti hatalma, daczára a lelkiismeretek feletti isteni hatalmának, Krisztus menybemenetelének ünnepén náthát kapott, mely aztán nem sokára sírba is vitte. Rossi a következő szavakkal jellemzi e pápát: »osztrák patriarcha.« Igen természetesnek látszik, hogy a pápaválasztáskor az ajkak imákat rebegjenek, az oltárokat töményfelhők vegyék körül s hogy a hívek minden kitelhető módon kérjék az isteni segélyt, mely elkerülhetlen egy jó választásra, azonban IX. Pius jelöltségének győzelemre juttatására a határokon tüzérezredek és Ancona vizeiben osztrák hadihajók hozattak mozgásba. Ha a szárazföldi és tengeri hadsergek, mint az ég angyalai nyomultak előre, a különböző nemzetek, főleg Francziaország és Ausztria követei nem kevésbé fáradoztak e tekintetben. Az egyik, Piemont képviselője, ki lázas tevékenységet fejtett ki és Broglia gróf szavai szerint csaknem a szentlélek hatalmát tulajdonitá magának, vétóját jelentette be mindazon bibornokok , ellen, kik azon gyanúban álltak, hogy a jezsuitákhoz, vagy Ausztriához szítnak; míg viszont az osztrák nagykövet azon bibornokok ellen tiltakozott, kik azzal voltak gyanúsítva, hogy Francziaországgal és a modern szellemmel rokonszenveznek. Ez utóbbiak közt volt Mastai bíbornok is, ma már IX. Pius, és ha egy egyházi fejedelem, ki az utóbb említett követ vétójának formulázásával volt megbízva, ideje korán érkezik a conclavéba, soha, de soha sem választották volna meg Mastait pápának. A bíbornokok 1846. június 14-én gyűltek öszsze a Quirinálban. XVI. Gergely azelőtt néhány nappal temettetett el, holttetemét bántalmazta, emlékét sértette a nép. A conclave a Quirinál termeit választá a Vaticán termei helyett, mert habár minden helyen számított is a szt. lélek sugallatára, attól tartott, hogy a kiválólag pápai ter■rnekben az isteni ihlet nem leszelegendő arra, hogy ellenállhasson a láz, a csáb kitörésének. A körmenet alatt, mely tartott ama templomtól, melyben a conclave összegyűlt, a Qairinalig, hol bezárkózott, a bibornokok tökéletesen megfeledkeztek ama tiszteletről, melylyel önmaguk iránt tartoztak, néhány csepp eső esett,ők ezért teljes rendetlenségben és minden tekintély nélkül rohantak a palotába. Végre megjött a szavazás órája. A conclave megoszlott. A többszöri szavazás elkerülhetlenné lett. Egy bibornok sem kapta meg a harminczhét szavazatot, mely szükséges arra, hogy a trónra léphessen s onnan az ég akaratát tolmácsolja. IX. Pius szedte ősz- — A brandeisi hadgyakorlatok- ról jelenti a »P. C.« Miután a császár 9-én 3/ 5 órakor, tehát előbb mint várták, a toskánai kastélyba megérkezett, 5—6-ig kihallgatást adott s azután az altbunzlaui pályaudvarhoz sietett a szász király elé. A magas vendégek erre körülkocsiztak s a nép által lelkesen fogadtattak. Ekkor ő felsége reggelizett s csak ‘/1 9-kor vette kezdetét az északi hadsereg csapatainak mozgása Prága felé. A »Na rodni Listy« így ír: A korona kegyelmében bizó várakozási politika elérte a maga Königgrätzét, veresége teljes és tökéletes. A császár utazása Prágába a cseh nemzetre nézve kiválólag politikai jelleggel birt. Azon politika, mely úgy tüntette magát elénk, mintha már a kiegyezési okmányt kezében bírta volna, elveszte fényét jó messzire. Most már minden gondolkozó politikus tisztán látja, hogy a korona kegyelmére támaszkodó politika, a passiv ellentállás politikája, milyennek maga magát nevezte, nem bírt semmi alapossággal, semmi értelmes indokkal. A cseh nép a fejedelem ünnepélyes és legális elfogadására elkövetettmindent a lehetőség legszélsőbb mértékéig; részünkről ez irányban a legkisebb akadályok sem léteztek; még a Zellhammerféle feliratokat sem gátoltak, melyekkel egyes városok és kerületek a cseh nemzetre nézve lealázó módon kiegyezésért koldulgattak, és mégis a passiv politika barátai ma már meglehetősn jó sokára le vannak sújtva. Az eddigi passiv ellentállás még csak a korona kegyelmét sem vívta magának ki. A császár cseh földön két napi időzése alatt egyetlen egy szóval sem tudatta hajlamát valami kiegyezésre, sőt a cislajbániai intézmények jelenlegi védpajzsa alatti felvirágzásról beszélt. Ily választól az utóbbi lejális tüntetések rendezői nemzetünket ugyan megkímélhették volna. Igaz, hogy még nincs minden elnyerve, amit elérni óhajtunk. Amit tétlen várakozással és a korona kegyelmébe helyezett bizalommal el nem értünk, elérni lehet munkás tevékenységgel, férfias áldozatkészséggel és elszántsággal a nyilvános élet terén. Nincs arra ez osztrák birodalom történetében példa, hogy valamely nem német nemzet csupán a korona kegyelméből kényelmes várakozás mellett elérte volna az önállóság azon mértékét, melyet a mi nemzetünk életfejlődésére ronlhatlannak tart. Vegyünk példát más országok történetéből s javítsuk ki eddigi fájdalomhibás és sikertelen politikánkat. Egyesüljünk buzgó, önfeláldozó és elszánt munkásságra,hogy nemzetünk szükségből s kényszerüleg elérje azt, amit kegyelemből nem ért el. Él a tétlen kérelmezéssel ! Éljen a tevékenységi politika! A St.-Petersburg Viedomosti (orosz lap) a csehországi utazásnak politikai jelentőségére vonatkozólag ezt írja :Az alkotmányhű párt előre üli diadalát, s valóban nem igen képzelhető, hogy azon 24 óra alatt, melyet a császár az ős cseh fővárosban tölteni fog, az összes függő kérdések megoldatnának. Másrészről nem kell a cseheknek ellankadni s ügyeket eljátszottnak tekinteni, mert az alkotmányos életben több jelenség azon feltevésre jogosít fel, hogy nincs már messze azon idő, mikor ha nem is összes követeléseiknek engedményeket teenének, de legalább hő óhajtásaik egyik részét kielégíteni fogják. A Vaterland azon közleménye melyben a császár válaszát a klérusnak hírül adta, nagy zajt kelt. Rauscher bibornok lapja, a bécsi »Ost. Volksfreund”-ban erre vonatkozlag a következőket olvassuk: »A lapok a császár részéről a cseh püspöki karhoz adott felelet megítélésénél a »Vaterland« közlése nyomán jártak s ebből magyarázható, hogy e felelet hangját nem tudták megegyeztetni azon szavakkal, melyeket a császár a városi küldöttség s egyéb küldöttségi szónokokhoz intézett. Ma azonban a császári felelet más versiója is már nyilvánosságra jutott, mely másként hangzik, mint a »Vaterland« közlése. E más versiót a »Czech« tartalmazza, mi ennek nyomán mondjuk el e fogadtatás részleteit. A »Cseh« szerint a püspöki küldöttség vezére, Schwarczenberg bibornok, igy szólt ő felségéhez: »A katholika szentegyház örök idők óta sok üldöztetést állott ki; véreseket s nem véreseket, mai nap is oly üldöztetések érik, melyek nem véresek ugyan, de annál veszedelmesebbek. A szentegyház, ezen nem lehet kételkedni, túl fogja élni ez üldöztetéseket is; de e veszélyben ezerek juthatnak az örökös romlásra. Hogy e szerencsétlenek száma ne legyen olyan nagy : ■— ezért ajánljuk a katholikus egyházat és magunkat Felséged oltalmába s egyszersmind megragadjuk az alkalmat, hogy Felségedet s a felső dynastiát újólag megtörhetlen hűségünkről biztosítsuk.« Ő felsége e szavakra következőleg felelt: »Köszönöm az Irántam és Házam iránti hűségek kijelentését. Én, mint katholikus, bizonyára hódoló tisztelettel viseltetem a szentegyház iránt, s ha nem is mutathatok fel nagy érdemeket az egyház körül, gondoskodásom bizonyára mindig arra irányult, hogy az ügyek ne forduljanak még roszabbra, mint ahogy most állanak s jövőre is erőmhöz képest arról fogok gondoskodni, hogy a kath. egyházat ne érje semmi bántalom.« A császár biztosítása — mondja Rauscher bibornok lapja — hogy gondoskodása mindig oda irányult, hogy az ügyek ne forduljanak még roszabbra, mint ahogy most állanak, bizonyára egészen másként hangzik, mint a szavak, melyeket a »Waterland« adott a császár szájába, s melyek így hangzanak: »Ő sokat megakadályozott, a mi az egyháznak sokkal inkább ártalmára lett volna, mint az, ami az egyház kárára valóban történt.« Mi — folytonosan az említett lapot idézzük — az utóbbi szöveget nem tarthattuk már előbb sem helyesnek, mert meggondoltuk, hogy ő felsége, mint alkotmányos fejedelem, nem jellemezhetett így törvényeket oly pillanatban, midőn másrészről többször megragadta az alkalmat, hogy alkotmányos intézményeket a honpolgárok figyelmébe ajánljon. Mi a magunk részéről a fentebb a »Cseh« után közlött uralkodói választ sem tarthatjuk jól idézettnek. A földhitelintézet arany értékü kötvényei. (M.) Idestova két éve annak hogy a magyar földhitelintézet elhatározta, miszerint nemcsak papir osztrák értékű zálogleveleket, hanem érczpénzről szólókat is ki fog bocsátani. A határozat meghozatala és annak foganatosítása közt hosszú idő telt le. Az intézetnek már 1872. évi jelentésében ki van mondva, hogy az igazgatóság javaslatára a felügyelő bizottság elhatározta, hogy meg fogja kezdeni ezüst értékű záloglevelek kibocsátását is. Az indokot, mely ezen elhatározásra befolyással volt, az elnök ezen szavakkal ismertette: »Eddigi zálogleveleink főleg azért nem találhattak elhelyezést a külföldi pénzpiacon, mert a kamatok papírpénzen fizettetnek, s a külföldi tőkepénzes nem hajlandó az agro eshetőségeinek magát kitenni. Ezüst értékű zálogleveleinknél már ez az aggodalom nem fordulván elő, lehetetlen, hogy e záloglevelek, melyeket a szigorúan becsült kétszeres értékű jelzálogon kívül intézetünk összes tagjainak egyetemleges kötelezettsége biztosít, s azon kívül alap és tartaléktőkénk fedez, melyeknek tehát biztonságát , az ezüst értékű kamatoknak pontos fizetését semmi eshetőség meg nem ingathatja, általános elismerést ne nyerjenek mindenütt, ahol a záloglevelek természete egyáltalán ismeretes.« A határozat foganatosítása azonban igen nehézkesen ment. Igaz ugyan, hogy az 1873.évről szóló jelentésben ki van mondva, hogy az intézet megkezdi az ily természetű záloglevelek kibocsátását. S e jelentés »a forgalomban levő« ézetpénzértékű záloglevelek összegét az év végén 2.099.640 írttal mutatja ki. De egy tegnapi táviratból és a pesti lapok erre vonatkozó mai közleményéből kitűnik, hogy a jelentésben említett szavakat nem kell szó szerint venni. Azon »forgalomban levő záloglevelek« még nem voltak elhelyezve. Elhelyezésük iránt csak most folynak az alkudozások, s illetőleg most köttetett meg a szerződés. A hír ugyanis ezt mondja: 1. év sept. 7.