A Hon, 1874. október (12. évfolyam, 224-250. szám)
1874-10-10 / 232. szám
VW * * *** 232. szám, XII. évfolyam. Kiadóhivatal: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 frt —kr. 6 hónapra...........................................12 »— » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év fogtján minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. __________ _7&n-cn y Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, 1874. Szombat, October 10. Szerkepsitést Í3°® A fi&i Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSIEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. i i i ni«— — Budapest, October 9 Az állami közadministrativ különböző ágainak összefüggésébSn kiiii3iiIvaz~nEIQ tagadhatja“Sgítik',*hogy a'Sz)isít5M VáfMftÁs kibővítése némely Irányban nem csak czélszerígy, de szükséges is. Azonban, ha a szükségesség korlátain túlmegyünk, akkor újra nem találjuk el a helyes lépést. És a belügyminiszteri értekezlet épen e hibába esett megállapodásainak ide vonatkozó pontjaiban, midjján a közgyűlési jegyzőkönyvek megbirálására alispánnak jogot a¥ar "adni s "módon a tiszti kereset elrendelését a tisztviselőkre nézve a főispán vagy az áldandó választmányra bízza ésa fegyelmi ügyekben való bíráskodástaz eddig illetékes kir. törvényszékektől elvenni s részben a közgyűlés által választandó, részben a főispán által kinevezendő fegyelmi biróságra akarja ruházni. Az igen tisztelt értekezlet nem elégszik reg azzal, hogy megállapodásaiban a törvényhatóságok legszebb és legfontosabb autonomius jogai nagy részét az átalakítani szánt mindezen szélesebb hatáskört csupán csak azon szerény indokból adná az értekezlet a főispánnak, hogy a központi kormány gyelmére érdemes jegyzőkönyvi pontokat a főispánok az illető miniszterek magas figyelmébe ajánlhassák. Hát hiszen ennyi eddig is kötelessége lett volna minden miniszternek. Hanem e szerény köpenyeg alatt az rejlik, hogy csak bírálja meg a főispán ott helyben azokat a figyelemre méltó pontokat, s ha a nézetét ott keresztül nem tudja vinni, hát a többit bízza az illető szakminiszterre. Vagy lehet az is alatta, hogy hagyja csak tanácskozni a közgyűlést a főispán, aztán utolján diktálja meg a jegyzőkönyvet. Ez még akkor is igen sok volna, ha az értekezlet" tisztelt tagjainak szemei előtt csupa Hurbán, Babes, Miletics, vagy Pancsova, Nagy-Szeben , meg Fogarasvidék, Zaránd s több ily kormánymulasztások miatt nevezetességgé vált, árnyak lebegtek volna. No meg eltitkolhatatlan az is, hogy egyegy pislantást vetettek ezek mellett az ellenzékre is egész megállapodásaikon végig. De akik ily nagy horderejű kérdésben javasolgatnak, azoknak a szemeiket egy kissé jobban ki kell nyitni. Ami azon szándékot illeti, hogy a tiszti keresetet a főispán, vagy az állandó választmány rendelje el, erre nézve tegnapelőtti czikkemben érintettem az állandó választmányt illetőleg, hogy ezt csak a bizottság teheti, melytől a tisztviselők a választás által megbizatásukat nyerték , ugyanez áll a főispánt,illetőleg is. És én a tiszti kereset elrendelését a titkos szavazattínt a törvény rendeli, eléggé biztosítottnak tartom, a közgyűlés hatáskörében, minden tekintetben, míg ellenben akár a főispánnál, akár az alakítani szándékolt zugbizottságnál a gtalan zaklatás és üldözés számtalan esetei az előre láthatók volnának. Aztán különen a mostani törvény is (80. §.) gondoskodókolt állandó választmány hatáskörébe javasolja áttenni, és igy a bizottsági közgyűldik arról, hogy ha a közgyűlés el nem rentést megbénítani, hlanem azon joglenne, akkor a főispán indokolt felterjesztőségokra is szeretne kezet, tétetni a reá belügyét elrendelheti a tiszti keresetet, kormánynyal, amelyeket még a bizottságnál Természetesen, hogy én e tekintetben a meghagyni kegyeskedett főgarantiát, épen új új szempontból Mert mit jelentene egyebet ama »szak is, melyből tán az értekezlet részben kiindult, értő« szándék, hogy a főispán, a kormány — keresem a fegyelmi ügyekben valódinak ezen exponált közege,a közgyűlési jegyző- - - - — - - könyveket »nagyobb felelősség« mellett bírálja. Eszerint a megyebizottsági közgyűlés lenne azon egyetlen testület, melynek határozatai nem az ő szavazata szerint, hanem az elnök bírálata folytán állapíttatnának, vagy igazíttatnának ki, holott még a megyei törvény sem adott a főispánnak az elnöklésnél és a határozatok enuullálásánál több jogot ; még azt sem, hogy egyenlő szavazatok esetén az ő szavazata döntsön. No, hanem e mulasztást helyre lehetne hozni bőven, egy kis ártatlan bírálással. i r.MA 0 h .l s h a n. Mert nem a tiszta kereset elrendelése,hanem a fegyelmi bíróság ítélete itt a fő. És ezen szempontból sokkal inkább megbízom az illető kir. törvényszékek, mint részben a bizottság által választandó, részben a főispán által kinevezendő fegyelmi bíróságok ítéletében, mind a törvényhatósági, mind a községi tisztviselőket illetőleg. Mindkét törvény idevonatkozó részét elég alkalmasnak tartom, kivéve, hogy a megyei törvény felebbezhetésről nem szól, a községi törvényből pedig kimaradt az, hogy ha a törvényszék a vizsgálatot hiányosnak, találja ki egé A főispán! hatáskörről, szítés végett visszaküldheti, mit az illetők tartoznak kiegészíteni. A fent jelzett értelemben tehát a főispáni hatáskör kiszélesítését veszélyesnek és határozottan rosznak tartom. Ellenben azt, hogy a tanfelügyelő, adófelügyelő és kir. mérnökök a főispán alá rendeltessenek és köztök a leendő viszony és hivatalos érintkezés megállapíttassék, helyesnek és a közadministratív érdjében szükségesnek is tartom. Úgyszintén elfogadható az értekezletnek azon megállapodása is, hogy a főispán elnöklete alatt egy fegyelmi választmány alakítandó, mely első okban határoz minden a törvényhatás területén alkalmazott állami hivaaalok felett, ideértve az összes adó- és pénzügyi hivatalnokokat, valamint a posta és ávirdai személyzetet. Természetes, hogy a választmány, a meghatározandó módon azon hivatalnokok összeségéből választatnék. S alispáni hatáskörnek ily irányban való kijavitása ellen alig lehet valakinek kifogása. De lehet kifogása mindenkinek az ellen, hogy a főispán a tegnapelőtti czikkemben kifejtett uj közigazgatási fórumnak, az állandó választmánynak elnöke legyen. E tisztet teljesítheti, ha az állandó választmány hatáskörébe szánt ügyeknek már jelzett része áttétezik a tisztviselői karhoz. Itt elnökölhet a főispán. S a tisztviselői karból általam javasolt új fórum a községi, iskolai s más apróbb ügyekre nézve kibővítethetik, ha tetszik a régi kisgyűléssé, hol a tisztviviselők ülésein bizottsági tagok is részt vehettek, így volt régebben legtöbb helyen, minden hónap elején. Itt tartom szükségesnek megjegyezni azt is, hogy ami teendőket Gryczy Kálmán eddig ismertetett adótörvényjavaslataiban az átalakítandó állandó választmányra ruház, azokat részben az általam ajánlott tisztviselőifórum, részben pedig maga a bizottság sokkal helyesebben végezheti el. Mert például azt a röstséget, amelyik nem tudja az adókönyvvitelt maga vezetni, megnevezheti a tisztviselői kar, vagy kis gyűlés is, s úgyszintén a behajthatlan adók kitörlésénél és az elemi csapások miatti adóelengedéseknél való eljárást is élvezhetné. Ami pedig Ghyczy Kálmán adóalap kipuhatolási rendszerét illeti (a tőkekamat-és a 3. és 4. osztályú kereset, adóköteleseknél ezt sokkal könnyebben teheti a bizottság, mert több számmal lévén, több puhatoló bizottságot küldhetie a falukba, vagy csoportokba, mint az állandó választmány. És ez egy évben csak egyszer fordulván elő, megteheti minden bizottsági tag. Ezért tehát nem szükség azt mgbizottságot megtersíttpi nép elnöksége utál a főispáni hatáskört annyira kiterjeszteni hogy igy az egész megyei bizottság a kormány ezébe legyen játszva. Még csak : szolgabirói hatáskörre nézve akar'ok' Mggjegyzést tenni. Az értekezlet a megyei törvényben ki akarja mondatni, hogy a szolgabirók mellé még mindenütt egy segédszolgabíró választassák s az írnokot ne a szolgabiró, hanem az alispán nevezze ki. Nem akarom fejtegetni, hogy átalában mi szokott lenni az a segéd, röviden a főnök feeddösnek^^^gézője. Azt sem feszegetem, hogy mikor az igazságszolgáltatás még nem volt elválasztva, akkor is rendesen egy esküdt és egy írnok volt a szolgabiró mellett. Hanem az volna a nézetem, hogy bízzuk ezt az illető törvényhatóságokra, melyek új hivatalokat^ állíthatnak jfel, a beltí^tír'^'óváhagyásával. És mivela' zolgabirák'áfAh^ag nenUl minden törvényi hatóságban vannak a szükséghez képest egyforma számmal felállítva, ott a hol szűkégét látják, vagy segédet vagy több szolgabirói állást hadd létesíthessenek belátásuk szerint, ha van pénzük is hozzá. A tegnapelőtt és ma elmondott módosítások és indítványok szerint, én is revideálandónak tartom a megyei törvényt. És ezt lehetőnek is hiszem rövid idő alatt. De oly lényeges átyártoztatásokat, milyeneket az értekezlet ajánl, eltekintve absurd voltuktól is, valamint más, általam különben rosznak tartott lényeges részeknek a megváltoztatását is, most, az előttünk álló fontos teendők roppant halmaza miatt teljesen lehetetlennek tartom. Előfizetési felhívás a nettelldik évi folyamára. Előfizetési árak: Félévre . . . 12 frt Negyedévre . 6 frt Egy hóra . . 2 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alat Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A „HON“ kiadóhivatala A „HON“ TÁRCZÁJA. B NYIH, TIED, ÖVÉ. Regény öt kötetben, Irta Jókai Mór. I. KÖTET. „Férfi sorsa a nö.1” (10. Folytatás.) Golgota. A leány utána mondott mindent áhítattal. Aztán holt halványan rogyott oda anyja kezére. Minő imádság volt ez! A anya szemei rajta függtek s az a sugár, mely belőlök ragyogott,maga az üdv volt már. Nyugalom ült arczán. Egyik kezével leánya kezét tartá, másikkal a lelkész kezét vonta oda homlokára. Azután lehunyta szemeit elkezdett mosolyogni meg volt halva. Serena érzé, hogy a kezében tartott kéz nem vezeti őt többé a világban" Megcsókolta azt és nem sírt. Régóta készen volt e végre- S aztán jó vég volt ez.A lévita özvegyének kegyére épen lejárt.Az utolsó pon úgy is menni kellett már valahová. Legjobb a temetőbe. Az Ur ki a mezők liliomát ruházza — az özvegy papnőnek is ad házat, ahol megnyughassék. Serena nem sir soha. Tudja, hogy az »más embernek« roszul esik. Tudja, hogy akkor, a midőn az elhagyott árva sir, egy boldogult lélekre nézve félbeszakad az örök üdvösség, s arra az időre el kell hagynia eget és paradicsomot s visszaszállnia a fájdalmas földre. A temetésnek még aznap este végbe kell menni. A megyei orvos úgy rendelte: Több éjt nem fog ő már e lakban tölteni. Minden előre el volt már készítve : a sír megásva, hozzá a sírkő, diófa koporsó, halotti gyász. A lévita felfedező Inczének, hogy Serena kisasszony minden pénzbeli összegecskéjét kiprédálta, részint drága orvosokra anyja betegsége alatt, részint a gyászpompára, magának aligha tartott meg anynyit, hogy kocsin mehessen ki a faluból. .... De hát engedi őt elmenni Sós Márton ? .... Nem akar itt maradni! Késő este ment végbe a temetés. Serena fölhantoltatá a sirt zöld pázsittal,s a sirkő mellé egy szomorú nyírfát ültetett. Egy könyv nem hullt a közben. Mikor a szertartástól visszamentek a paplakba, megköszöné Inczének jóságos buzgalmát, s kér,te, hogy fogadja el tőle a szertartás dijául azt a koronás tallért. Ez bizonyosan utolsó pénze volt. Incze elvette a tallért. Nem volt az utolsó pénze a leánynak. Incze száz darab Szűzmáriás aranya ott hevert már akkor Serena útitáskája fenekén. Incze az alatt, míg a leány künnjárt, belecsempészte a papírba csomagolt aranyhengerkét. Számára volt az elnyerve, elhozva. A leány azt sem fogja tudni, ha megtalálja, honnan került oda? Mikor aztán a nap lement, a lánynak is menni kellett az üres házból. Nem azért, mert a kégy év letelt : Sós Márton ott hagyta volna őt lakni a világ végéig , de azért mert anyja nem volt többé abban a házban. Valamerre menni kellett. Hová? Nagy a világ! Szekéren csakugyan nem lehetett menni a faluból. Az utak el voltak pusztítva a tegnapi nagy felhőszakadás által. Serena kérte Inczét, hogy vezesse őt a hegyeken keresztül azon az útón, melyen ő maga jött ide. Inczének a vér egyszerre szivéhez tódult e szóra. — Ő vezesse őt ? egyedül, csendes erdő, csendes éj közepett? Talán mégis jobb volna a jó Kaszásné ajánlatát elfogadni,hogy maradjon addig a kisasszony az ő házánál, mig a szekér-it helyre lesz állítva. »Nem lehet, nem lehet, nekem mennem kell. Reám várnak.« Kik ? — Azt nem lehet megmondani. A hold feljöttével aztán megindultak a vándorok a hegyi útnak. Mikor a méhesen keresztül mentek, Sós Márton kihozta a puskáját s ráeretette a szerzetesre. Jó lesz az az erdőben kísérőnek , ott most zsiványnyal is lehet találkozni. Inczének eszébe jutott, hogy most már nem maga jár egyedül; van akit védelmezzen : elfogadta a fegyvert. Viszi már a puskáját is a szegény embernek... Az elkísérte őket az erdő széléig, szalagjánál fogva nyakába akasztott guitarreját a hátára csapva. A forrásnál aztán búcsút vett a kisasszonytól, a kezét is megcsókolta,s amint az nagyon messze elment már, akkor rá kezdő a szép dalt: »Mindegy a válás nékem ohlyánka, Búcsúzva vagy bucsutlanul. Én sirni nem fogok, de erezek — Mondhatatlanul.« . A guitarreról lepattant egy húr; aztán a másik, végre kapta a lévita, nyakánál fogva, hozzácsapta a bükkfához, hogy darabokra törött. A guitarreja is oda van már a szegény embernek . .. .... A két vándor fölért a hegyi útra, hol a magas mészsziklafal mentében a holdvilágnál sötét árnyékok kisérik az embert. Szótlanul haladtak egymás nyomán. A hol a hegyi ut a legmeredekebb, ott megállt a leány s még egyszer visszatekinte a tájra, melyben az esti köd gyermekkora örömeit és bánatát, s szülői sirját eltakarja.A szerzetes ott állt mellette és nem nézett rá. A sziklafal még ötven ölnyire meredekül alá szédület letekinteni róla. Incze valamit gondolt: váljon ez a leány nem arról gondolkozik-e, a miről ő ? Egyszerre oda fordult hozzá a leány s megszólná : »Atyám ! Engedjen meg egy kérdést.« »Szólj leányom.« »Megbocsátja-e az Isten, ha magunk keressük a halált, mely hívásunkra nem akar jönni ?« Incze öntudatlan gyorsasággal ránta vissza a leányt a meredély széléről, s elszörnyedve kiálta föl: »Mit kérdezhet ön ? Az bűn, mit Isten nem bocsát meg soha.« Az elszörnyedés kettős volt. Ő maga is úgy érzé, mintha az a fekete árny ott a háta mögött taszítaná előre s suttogná fülébe: »ugorjatok le innen együtt, akkor mindjárt egymáséi lesztek!« Önlelkét feddé meg e felkiáltással. A leány fájdalomtól égő szemekkel néze reá, s újra kezdé az ostromot az ég ellen. »De ha az élet egészen lehetlenné vált már , ha mindent elveszitünk , legkisebb remény nélkül valaha visszanyerhetni az elveszettet , ha nincs többé a világon senkink és semmink. Ha lelkünk már előre meghalt. Ha az élet eltévesztette czélját s útban van, hogy még a másik életet is elveszíttesse velünk. Ha a földön lakás az égbejuthatás ígéretét rabolja el tőlünk, akkor sem szabad-e azt felkeresnünk, aki bennünket a kárhozatból megvált?« »A halált keresni mindenütt és mindenha bűn. »Ön talán csalódik. Hát a megváltó, hát az apostolok, hát annyi vértanú nem azzal a bizonyos tudattal állta-e meg a helyét, hogy ott ki ahalálát várja be ? Hát a kik küldetésükben előre mentek, s tudták, hogy halálba mennek, a szentek dicső serege? Nem nyertek azok bocsánatot érte?« »Ah, az egy más eszmekör. Azok egy dicső feladatért, egy magasan ragyogó czélért vitték oda életüket a vérpadra, a mészárszékre. Az áldozat hecatombéjában meg van szentelve az önkereste halál s erénynyé válik az, a mi másképen bűn.« A leány ajkaihoz szokta az ifjú kezét. Tekintetében megdicsőülés ragyogott. »Köszönöm. Monda ihlettem Ezt óhajtottam tudni. Tehát a kik szemközt mennek a halálba, úgy hogy egy nagy magasztos eszmének szolgálnak általa, azoknak szándéka nem bűn, hanem erény; ha czélt értek, nem kárhoznak el, hanem üdvözülnek.« »Mire gondol ön ?« »Titok az. Siessünk, mig fenn van a hold.« A leány biztos léptekkel megindult; Incze követte őt; hajnalra faluhoz értek; ott Serena szekeret fogadott, mely őt tova szállítsa; Incze búcsút vett tőle s nem mondták egymásnak »a viszontlátásig.« De ott állt, mig el nem takarta előle a távozót az erdők mélye. Akkor tért vissza a kolostorba. Már két éjjel nem aludt. Az apátut megdicsérte buzgalmáért s azt mondá neki, hogy most menjen szobájába s pihenje ki magát. Pihenni! Pihenni ezzel a nehéz tudattal szivében, amit magával elhozott. Pihenni a Golgotán! Lefeküdni a keresztre feszített szívvel és aludni csendesen! Az érzékiség ellen könnyű küzdeni az anachoretának: a test földi vágyait meghűsiti a szellem, oly magas régióiba emelkedve ez érzelemnek, a hová az agybevitő ködök fel nem hatnak , a hol a hideg és a sugár uralkodik; — de hogyan védje magát akkor, ha egyenrangú nemes érzelem támad fogadása ellenében, s két ellentétes fény vakítja el lelkét ugyanazon magas csillagvilágban, ahová menekülni akart ? Mihez folyamodjék akkor, midőn nem a kárhozatos gyönyör és az idvezítő vezeklés között kell választania, hanem két fájdalom között, a miknek egyike »részvét,« a másika »kötelesség» nevet visel. A részvét az árva gyermeket kiséri, ismeretlen, kitalálhatlan utakon, miknek vége: halál. A kötelesség lekötve tart egy véghetetlen lánczczal, melyet a szabad akarat elnyújthat messzire, de el nem szakíthat soha, mely ahoz a ponthoz, honnan kiindult,mindig visszavezet. A leány utjai és a férfi utjai összebonyolulnak, egymást örökké keresve, de nem egyesülnek soha. Ez a megkettőztetett labyrinth. A szerzetesnek nem voltak többé csendes éjei. Ott virradt meg, ahol lefeküdt, zokogva, imádkozva a szent kép előtt és kért tőle világosságot. Őt nem a puszta eskü és fogadalom tette hívévé az égi védalaknak, de a tiszta, magasztos meggyőződés boldogságát kereste az imádatban s gyönyörrel követte őt a felhők és csillagok fényességei közé , de hasztalan akart felé repülni: elvesztő lelke szárnyait, amióta azt tudta, hogy egy másik magasztos, szenvedő, tiszta női alak, ki az égi eszményképnek annyira képmása, itt a földön járt— és nem idvezült, hanem boldogtalan. Olyan volt, mint a holdkóros, kit egyszerre vonz a csillag és a föld, s jár e kettős bűvhatalom által vezetve szédítő meredélyek párkányain. Két árnyéka van : az egyik fényes, a másik sötét. Ha bűn volna az, ami ellen küzd, könnyű győzelme volna; segítségére jönne Isten; de az is erény, mit leküzdeni akar: a legnemesebb, a legtisztább érzelem, minden salakjától a vér forró vágyainak ment, ez olyan tiszta imádat egy földi szent iránt, mint az a másik. Két oltár közé van állítva: egyiket le kell rontania, hogy a másiknak hive maradjon, s akármelyiket rontja le, az őt el fogja temetni. Nem adott már vigaszt lelkének az isteni természet szemlélete; a vízcsepp, a porszem csodái elveszték hatalmukat a kebel csodái előtt: nem találta fel nyugalmát a liget méla zúgásában: a fák, bokrok, virágok átvették gondolatjait, mint a pókhálót, s mikor újra elhaladt mellettük, e pókfonalak visszaemlékeztetők a hozzájuk tapadt eszmékre. Nem vigasztalták meg régi barátai, a könyvek: ezek az élettel teljes katakombák. Most csak kisértetek jártak fel azokból is. Smikor mély tépelődései közepett a kon dúló harangszó meglepő, ijedten rezzent össze, s aztán elcsüggedve kérdező magától: »Mi hát a vétkem, hogy úgy megrettenék ?« (Folytatása következik Bakcsi Ferencz. — A tervezett protestáns egyetem ellen határozottan felszólal Ballagi Mór a »Prot, egyházi és iskolai lapok« szerkesztője s tudvalevőleg a modern irányú protestáns párt vezére. Mindenek előtt kimutatja annak korszerűtlenségét s azután a következő határozott nyilatkozatot teszi: »De ami 1860-ban nemzeti dicső tett lett volna, az 1874-ben reactionarius mozgalom színében tűnik föl, melynek ma már széles e hazában az ultramontánok szegről húzó seregén kívül senki nem örvendene, mert senki hasznát nem vehetné. És ime, mit látunk ? ma, midőn két egyetem vetélkedik a feladatban, hogy a tudományokat minden felekezeti árnyéklattól menten, a kor színvonalára emelje és azokat nemzeti szellemben terjeszsze — ma, 1874-ben, öszszeülnek Debreczenben okos, tanult férfiak, jó érzelmű hazafiak s komolyan tanácskoznak, mikép lehetne egy harmadik, protestáns, s így felekezeti egyetemet fölállítani. Mintha csak ingorálni akarnák az eseményeket, melyek századok súlyával választják el a nevezett két évszámot! olyat szerveznek, mi leggyöngédebben kifejezve, kiáltó anachronismus. Hogyan ? Most, midőn a lelkekre századokon keresztül lidérczként nehezült papi uralom alól fölszabadult nemzet a felekezeti szellem ápolását a gyermekek iskoláiban is kerülni kívánja, s ma már okos ember az elemi tanítótól, ha egyébként jóravaló, nem kérdi többé, oltáros templomban, vagy zsinagógában imádja-e az istent; most, Debreczenben a szellemélet magaslatain játok szerint akarják mérlegelni a tudvány embereit. És hagyján, ha a tervezett vállalatalahogy kivihető volna. De azt kérdem, hiszik-e leetőségét annak, hogy az a protestáns egyház, mely zorosan vett ekklézsiai szükségeit is csak csikorogva bírja födözni, harmadfél milliót (mert ennyi a minimum, amit egy jól fölszerelt universitás fölállítása és fenntartása igényel) fog összehozhatni oly dologra, melynek okszerűségét, reális czélját, senki megmondani nem tudná.« — Trefort miniszter holnap Sopronba megy választói közé, s onnét eltekint Poszonyba és Szombathelyre is, az ottani iskolák megtekintésére. — A tanfelügyelői intézmény reformja. Budapestről írják a »Pressernek : Az itteni lapok nem rég egy sorozatot közöltek, mely a kormány által a képviselőház elé terjesztendő javaslatokat sorolta el. Azok közt volt egy az állami tanfelügyelők intézményének reformjára vonatkozó is. Mint tudva van, a kilenczes albizottság munkálatában a jelen tanfelügyelőket a megyei hatóság alá rendeltetni javasla. A föntebbi czélzásból most azt következtették, hogy Trefort hajlandó, e javaslatba beleegyezni. Ez azonban nem áll. Sőt egyátalán nincs kilátás a tanfelügyelők intézményének reformjára, legkevésbé azonban a kilenczes bizottsági javaslat szellemében. Ha az állam pénzügyei megengednék, Trefort hajlandó lenne a járási tanfelügyelők intézményét, amint az Ausztriában fenáll, meghonosítani. Ami pedig a mostani állami tanfelügyelők viszonyát a megyéhez illeti, ezek kivételes állása fen fog tartatni, sőt végrehajtó hatóságuk még jelentékenyen tágittatik. Középtanodák a nők számára. A napilapokat nem tudjuk, minő alapon, sorba járja jelenleg azon hír, hogy a közoktatásügyi miniszter államköltségen egy magasabb női iskolát akar felállítani s e végett még a napokban Grácsba fog utazni. Nem szükséges indokolnunk, hogy ezen lépést mi jelentékeny haladásnak tekintjük s őszintén örvendünk rajta. Ezen században, mely egy Sommerville, Sand, Elliot, Becker, Stowe, Marenholtz- Bülow, Herschel s annyi más nő dicsőségét látta, szégyennel kell elnémulnia azon ősrégi elfogultságnak, hogy a nők magasabb szellemi munkára nem képesek s ha csak kivételként is, bizonnyal mindenki megfogja engedni ezen középtanodák felállításának szükségességét. De épen azért, mert az ügy fontos s mert ezen első lépés a nők tudományos emancipatiójára végzetteljes lehet a jövőre nézve, nagyon óhajtandó, hogy a közoktatásügyi miniszter a kezdetet alapos tanulmányozás s szakférfiak nézeteinek meghallgatása után rendelje el. A női középtanodáknak jelenben a nők általános magasabb képeztetésén kívül két lényeges feladata lehet. Először s mindenekfelett az, hogy azon minden képzeletet felülhaladó romlott irány, melylyel nálunk a magán leány neveldék legnagyobb része s a franczia gouvernanteok csaknem kivétel nélkül a női társadalmi életet s gondolkozásmódot megmételyezték, ellensúlyozva legyen. Nézetünk szerint ugyanis, ezen üdvös reform tisztán csak állami s rendezett középtanoda segélyével lehetséges, mely egyátalában nem lesz kitéve, a régi szellemben növekedett mamák s ama rettegett képzeleti »világ« befolyásának, mely előtt tisztelettel hajol gyakran még a paedagogiailag képzett magánintézeti tulajdonos is, hogy erszényét megvédelmezhesse. Második lényeges feladat az, hogy a nőket nem annyira elméleti, mint inkább gyakorlati pályára képesítse, hogy szükség esetében a kenyérkereset útja is nyitva legyen előtte. S ily gyakorlati tér az ipar és kereskedelem egyes ágain kívül, melyre az eléggé nem pártolható nőipartanodák képesítik a nőket, főkép az orvosi pálya, melyen nőket alkalmazni nem tisztán a szabad verseny elméleténél fogva óhajtandó, hanem azon szemérem s egészségi szempontokból is, melyeket magyaráznunk teljesen felesleges s melyek legalább részben már a nők iránt sokkal elfogultabb