A Hon, 1875. szeptember (13. évfolyam, 199-223. szám)
1875-09-11 / 207. szám
207. szám, XIII. évfolyam, Kimló-hivatal , Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Elífztelési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra ......................................6 írt ki. 6 hónapra......................................................... » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számítatik. Reggeli kiadás: POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, 1875. Szombat, szeptember 11. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Atheruseum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. · HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. / Előfizetési felhívás: „A HON“ mlll-dik évi folyamára. Előfizetési árak:—* 12 frt 6 frt a frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre a pesti utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hone kiadóhivatala czim alatt Pest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A »Hol« kiadóhivatala, Budapest, szeptember 10. Delegáczió választás előtt. Ma a főrendek választák meg a delegácziót, az alsóház tárgyalta a delegácziót öszszehívó királyi leiratot, ezzel a kérdéssel foglalkoznak a pártkörök és egy laptársunk is. Az előbbi három fontos körülmény nem provokál megjegyzéseket , egészen tisztában van ma már mindenki úgy a delegáczió hivatásával, mint azon taktikával, melyet ez ügyben a többségnek és kormánynak kötelessége követni, míg az 1867. 12. törvényczikk fennáll és azon taktikával, melyet »az átkos közös ügye képviselőjével szemben a szélsőbal mindig követni jónak látott, amely taktikát ez utóbbi nagy blamagéra akkor lenne kényszerítve megtagadni, mikor épen elveit érvényesíthetné, ha t. i. . valami non putaremmel többségre vergődnék, mert akkor ő is érezné azt, hogy alkotmányos többségnek a törvényt végrehajtani kell. De, mondom, ezek megszokott dolgok, melyek semmi új megjegyzésre alkalmat nem szolgáltatnak , de a jobboldali ellenzék egyik közlönye ma két oly elvet állított fel és egy olyan váddal illeti, habár csak leplezetten, Tisza Kálmánt, hogy azt szó nélkül csakugyan nem hagyhatjuk. Először is a delegáczió keletkezésének egy egészen új theóriáját állítja fel, mert azt mondja, hogy csak azért jön teremtve a delegáczió, mert a két törvényhozásnak nehéz lett volna mindig összeülni, és mert ezek különböző számú tagokból állnak , tehát a paritásnak meg nem felelt volna. Márpedig ennek egyszerű magyarázata nem ez , hanem az, hogy nem akartunk »Verstärkter Reichsrath«-ot teremteni. De ez új szheoria nem ok nélkül jön felállítva, annak oka egyenesen az, hogy a delegáczióban a pártokat épen úgy és oly arányban kell representáltatni, amilyenben az illető parlamentekben vannak. És ez az okoskodás is csak azért jön világgá bocsátva, hogy be legyen bizonyítva, milyen méltánytalanul járt el a felsőház szabadelvű pártja, mikor a delegáczióba a jobboldali ellenzékből csak két tagot választott és nem a delegáczióba küldendő tagjainak egyharmadát. Minthogy a delegáczió nem a birodalmi gyűlés helyettese, surrogatuma, hanem az illető, önálló országgyűlések hadügyi és külügyi politikájának direct végrehajtó közege, így összeomlik az »Ungarischer Lloyd«-nak nemcsak egész okoskodása, de követelésének jogosultsága, támadásának indokoltsága és — később felemlítendő — gyanúsításának alapja is. Minthogy a delegáczió egy végrehajtó közeg, mely által foganatosítja a két törvényhozás közösügyi jogait és kötelességeit, így annak mindenik fél részéről híven kell kifejeznie az uralkodó többségnek úgy hadügyi, mint külügyi politikáját, és e képviseletnek annyival inkább kell egyöntetűnek lenni, mert mindenik fél egyenlő számmal lévén képviselve, a paritás könnyen megrontható, ha egyik fél bizottságában, a többséggel ellenkező elemek, kezet fognának a másik félnek netalán ellenkező politikájával, vagy pedig mind a két félnek delegátusai közzül a dissidensek kezet fogva akár budgetben, akár a külügyi politikában, a mi delegációnk többségének és így a parlamenti többségnek is befolyását rontanák meg. Ezért nem szabad a delegácziót pártok szerint választani, ezért kell annak minél egyöntetűbbnek lenni. Mert parlamenti absurdum lenne, ha általa oly külügyi és hadügyi politika inauguráltatnék, amelylyel a magyar országgyűlés többsége nem, hogy egyetérteni, de még csak transigálni sem tudna. Tudjuk, hogy a mostani pártállások és az ország jelen bel- és külföldi helyzete kizárják azt a lehetőséget, ha pártszámarány szerint is alakíttatnék a delegáczió, hogy az egyet ne értsen legalább az iránykérdésekben, de magának az eszmének absurditására elég ez eshetőséget felhoznunk és elég utalnunk arra, hogy most is, a hadügyi Budget megállapításánál vagy a külügyi politika feletti ítéletnél fordulhatna elő konzervatív részről oly indítvány és oly nyilatkozat, amelylyel a magyar delegátusok egyet nem értenének és ha erre viszhang épen a federalisták és klerikálisok táborából keletkeznék, nem köszönné meg azt sem Andrássy gróf, sem a delegácziók tekintélye. Ezért jól tette a főrendiház, hogy a jobboldali ellenzéknek csak két helyet adott delegátusai közt , és ezekre is maga jelölte ki a választandókat. Így fog eljárni az alsóházi többség is a szabadelvű körnek Tisza Kálmán indítványa folytán hozott mai határozata következtében, sőt jobb lenne, ha sem a főrendek, sem az alsóházi többség helyet sem adnának ott a kisebbségeknek , mert többségi jogaik rovására, sőt kötelességeik teljesíthetésének akadályára van az. Lapunk e nézete nem mostani keletű; következetesen ezt beszéltük akkor is, mikor kisebbségben voltunk. De az »Ung. Lloyd« tovább megy, azt mondja, hogy az ilyen eljárás a delegáczió tekintélyét rontja és meglehet (ezt ő nem állítja, de kifejezi) ezt szándékosan akarja Tisza és pártja, hogy a delegáczió lejárja magát akkorra, mikor újra szóba jő a közjogi kiegyezés egyes részeinek módosítása. Ez nagyon ügyetlen gyanúsítás. Épen a dissonantia rontja a delegácziók tekintélyét,ppen az azokban való pártoskodás bénitná meg működésüket és nem egyöntetű, erélyes A „HON“ TÁRCZÁJA. Az élet komédiásai. Regény. Irta Jóka 1 Mór. Illik rész. Alkotmányos harcz. Az ellenfél táborában. (45. Folytatás.) A lelkes szónoklat is egészen abból a szürkeiméből volt szabva.»Szeretett testvéreim. Látjátok, hogy én nem vagyok ur. Szegény paraszt vagyok, miként ti is. Szüleim alacsony származásúak voltak, magam is tenyerem törésével keresem hazánk véráztatta földéből verítékkel sózott kenyeremet.« — Soha sem volt kártyán kívül más szántóvető eszköz a kezében, jegyző meg rá Leon, közbevetőleg. »De hát miért kell mi nekünk, ti nektek, a népnek, hazánk véráztatta földét verítékünkkel kövérítenünk ? Azért, hogy az urakat hizlaljuk, akik bennünket kirabolnak, lenéznek, kicsúfolnak, eladnak, mészárszékre hordanak.« A többit elnyomta a tetszésnyilvánítás. Alienort kezdte a hideg lenni. A fogai vaczogtak össze. A szónok azután áttért egyenesen az ide most megérkezett urakra. Azokat ugyan szépen learczképezte. Az egyik: a számtartó: az nem más, mint Faraónak a tiszttartója, a ki a szegény néppel téglát vettet s még polyvát sem ad hozzá: a sarczoló, commaszáló, szegény zselléreket telkeikből kibecsülő vén gonosztevő , kinek több a bűne, mint fején a baja szála, (No nekem kijutott szépen, monda Dumka úr) a másik, az ifjú óriás, az a Napoleon : no hisz ezt ismerheti Gezetlen, mint hajdani kegyetlen adóexequáló, ujonezbehajtó, tömlöczbecsukató, közmunkára elhajtó istentelen törvényszolgát, ki most ifjú és férfi létére nem szégyenlette eladni magát, beállni rabszolgának a papok és főurak zsoldjába, tányérnyaló kutyának. — Hah! szörnyedt fel Alienor. — Hahaba, kaczagott fel León. A szónok folytatá: ime most pedig, hogy gyalázatosságait megkoronázza, még beáll majommutogató komédiásnak s idehoz közétek egy orángutángot, hogy válaszszadok meg képviselőnek. Ekkor aztán következett Alienor. Noha tegnap nagyon megcsömörlött a magasztaloktól, hát ma megkapta mindannak az antidotumát. Borzasztó csodaszörny volt, aminek most leírták, párosulva benne az irtózatos a nevetségessel. Alienornak most már melege volt, még izzadt is. Soha sem hitte volna, hogy jöhessen egy olyan helyzet, amelyben ilyen dolgokat mondhasson el valaki füle hallattára. Nem jutott azonban eszébe a harag, hanem a félelem. A hallgatóság fenyegető helyesléskiáltása megrémítő. — De hát nincsen itt katonaság, financz vagy pandúr, aki az emberek életét megvédelmezze ? Hisz ez felakasztat itt bennünket sorba. — Csigavér! csitita Leon. Félóra múlva mind megváltozik az, csak hagyd te azt én rám. Vagyok én olyan legény, mint Karakán. Két vége van a botnak. Miután aztán ellenfeleit olyan szépen helybenhagyta, áttért Karakán barátunk saját becses személyére, hogy ki ő, és minő alapelvek nyomán szándékozik Gezetlent a paradicsom központjává varázsolni, ha megválasztatik. Az adó természetesen leszállittatik s azt is csak akkor fizeti az ember, mikor már kiszakad a tarisznyája a sok pénztől, az adóexecutió neve még a szótárból is kitörültetik. (Lelkesült éljenzés.) A katonáskodás megszüntettetik: minden ember nemzetőr lesz, aki az ellenséget puszta megjelenésével elkergeti. (Zajos taps, tetszéshangok, különösen a hölgyközönség részéről.) Dohányt termeszteni szabad lesz mindenkinek, a trafika eltöröltetik. (Átalános helyeslés.) Az államadósságokra egyszerűen kimondatik, hogy azokat nem fogadjuk el. (Zajos tetszés.) (Mi van még ?) szólt alá a szószékről a szónok. Kétfelől ott álltak mellette pártvezérei, Tukmányi és Tarifás a rektor. (A vasút) sugá neki Tukmányi. »Igen is. A potyománd-gezetleni vasút országos kamatbiztosítás melletti létrehozatala első feladatunk legyen. (Lármás helyeslés.) (Nevelésügy) sugá Tarifás uram. »Igen. Fésulyt kell fektetnünk a népnevelésre, különösen az ütenyrendszernek az iskolákba behozatalára. (Erről sokat beszélt neki a rektor, annálfogva nem tudta tisztán, hogy mi az ?) és a felnőttek oktatására. (Mit felejtettem még el ?) (Egyházi javak) sugárokmányi úr: »Igazság ! Semmi sem olyan méltányos, minthogy a papok jószágát vegye el az állam, annak több szüksége van rá. A papok dolgozzanak, ahogy mi dolgozunk. Az apostolok is dolgoztak. Ki vámszedő volt, ki halászott. (Ez is tetszett nagyon.) (No meg mi van ?) (A nemzeti bank.) »Épen a nyelvemen volt. Nem kell nekünk német bankó ; csináljunk magunk nemzeti bankot ; nem kell fiúnak semmi ezüstalap ; ha nem fogadja el a külföld, legalább magunknak marad, annál több pénzünk lesz. (Ezt már csak gyöngén éljenezték meg : ebben az egy kérdésben megszűnik a kedélyesség.) (Mi a végszó ?) (A polgári házasság.) (Igen is. A polgári házasság. E nélkül hazánk alkotmánya nem tökéletes. E nélkül nincs meg a polgárok közötti tökéletes egyenlőség. A polgári házasság okvetlenül behozandó.« (Erre már csak nagyon sporadice éljeneztek. Bánták is azt!) Éljenzés nélkül végezni pedig a beszédet Öreg hiba volna egy jelölttől. Vette azt észre Karakán s annálfogva még egyszer rágyújtott arra a lelkesítő themára, hogy minden bajainknak az okozói az urak, ezek nyúztak bennünket századok óta , elkezdve II. Ulászló alatt, a mikor Dózsa Györgyöt tüzes vastrónusban süttette meg Szapolyai János. Erre aztán megéljenezték a szónokot is, Dózsa Györgyöt is, meg Szapolyai Jánost is. Végezte. Nagy munka volt. Bele is izzadt erősen. Meg is törné a homlokát a lobogós ing ujjával, igaz parasztlegény módjára , amiért újra megéljenezték.— Mind agyonvernek ma bennünket, szurkolt Alienor, ki mindezt a korcsmaablakból hallgatta és nézte.) És most,, következett a szónokok másodika. Tukmányi úr. Ő mászott fel az emelvényre. Neki nem kellett arra hivatkozni, hogy ő kinek az embere ? Látták. Rongyos volt. Azzal bizonyította be a szegény emberek iránti szeretetét. Hangja rekedt és recsegős volt, s előadása nem kellemetes. Hanem hogy mára való esze volt több mint a tisztelt jelöltnek, az bizonyos. Sietett megmagyarázni az egybegyűlteknek, hogy miután meghallották a jelölt remek programmbeszédét, annak buzdító szavait ne akként vegyék ám, mintha már most itt volna az ideje az urakat tettlegesen eldöngetni , mert ennek rosz következései lennének. A képviselőjelöltek és kísérőik személye szent és sérthetetlen, aki azoknak a fejét beveri, a szolgabíróval meg a csendbiztossal jön barátságtalan érintkezésbe ; katonaságot küldenek ide, az ellenállókat megszurkálják s a vezéreket becsukják egy pár esztendőre, mert most a zsarnokoké a hatalom. Annálfogva ez a lelkes szózat, mit a jelölt úr hallatott, hogy »kenynyen villogtassuk ellenségeink feje fölött fegyvereinket« csak mint bibliai mondásértendő. Csupán alkotmányos fegyvereinkről van szó: szavazatainkról, azokat villogtassuk. Méltó haragunkat pedig temessük keblünkbe és most hallgassuk ki az ellenpárt szónokait is, igazságunk bevehetetlen várának sánczaira könyökölve s nagyokat köpve azoknak ostromlóira,akik nem érdemesek arra, hogy botjaink végét beszenynyezzük az ő megérintésükkel. — Ez derék, okos, becsületes ember , rebegő Alienor, könynyebbült szívvel. Ebben van keresztyéni érzés. — No én bennem nem lesz annyi keresztyéni felebaráti szeretet, mondá Leon, mert én megdögényeztetem a két kedves barátomat, most mindjárt, a saját népe által. — Tehát csakugyan ki akarsz hozzájuk menni ? — Veled együtt. — Ilyen úri ruhában ? Mikor fel vannak bőszítve a fekete kabát ellen. — Ezt le is vetjük. Hoztam magammal más costumeót is. Te felveszed a rókavadász piros frakkot , én meg a franczia ziáregyenruhát a múlt jelmezbálról. — Csak nem bolondultál meg ? — Sőt egészen megokosodtam. A fekete kabátot gyűlölik, de az egyenruha imponál nekik. Meg lesznek lepve. Én csak kiosztom a szerepet. Te angol vagy, én franczia. A többit bizd rám. Most siess öltözködni. A közönség már türelmetlenkedik- Siess. A színpadon vagy. Nincs hová menekülnöd, mint a súgó lyukhoz. A fejed épsége, az életed függ tőle, hogy jól játszál. Ha most innen elfutunk, utánunk szaladnak s kékre zöldre páholnak. Közéjük kell rontanunk merészen, mint egy operette libretto eszeveszett hőseinek s azon lennünk, hogy mi veressük meg velük az ő vezéreiket. Tertium non datur ; itt más választás nincs. Alienor ráadta a fejét a veszedelmes komédiára. Nem mert Leonnal ellenkezni. Ez volt egyedüli védelmezője a savannák indiánjainak wigwamjai között. Csak felvette a veres frakkot, amint látta, hogy Leon egy fitty alatt felrántja a zuár kantust, a veres bugyogóval. Leon még koszperdról is gondoskodott a számára s a kiegészítő háromárboczos kalapról, s hogy tökéletes legyen a costume, feltűzött a mellére egy nagy ezüst cotillon rendcsillagot. Aztán maga is felkötötte a kardját. No már most »all right« — »vogue la galere !« Künn rettentőn halljakozott már a kíváncsian türelmetlen sokaság. Az idegen, felötlő egyenruhák láttára rögtön a bámuló meglepetés hallgatásába halt el az eddigi zaj; utat nyitottak előttük, s a legközelebb állók még kalapot is emeltek nekik, amig a kútig eljutottak. Itt Leon felsegíté előbb Alienort, s maga egy erélyes szökéssel melléje ugrott, s rögtön kezdé a megszólítást. »Felséges nép!« (Felséges! Nem: »hallják bentek !« nem : »ti barátim!« hanem »felséges.«) »Mert ez a czim illeti meg a souverain népet, kinek színe előtt szabad legyen nehány szót szólanom.« (De micsoda maskara ez? duhogott Tukmányi a szószék mellett.) »Nem szükség magamat bemutatnom a népnek, ismer engem a nép : tudja mindenki, hogy én vagyok Napóleonnak az öcscse.« (Folytatása következik.) eljárásuk. Ami pedig Tisza Kálmán és volt pártjának otromba gyanúsítását illeti, legyen szabad erre megjegyezni azt, hogy azok nyílt politikát folytatnak, arra amit akarnak, egyenesen törekesznek, de jobban ismerik a kiegyezési törvényt, mint az »Ung. Lloyd«, és tudják, hogy a delegáczió hitelvesztése oly kevéssé használna a kiegyezés eshetőleges revíziójának, a mily kevéssé van időhöz kötve annak létezése és a mily kevéssé függ össze a delegáczió a kiegyezésnek, előre kiszabott időben, revideálható részével. — Az osztrák delegáczió. Az osztrák képviselők házának elnöke, a delegáczió ott már megválasztott tagjaihoz a következő levelet intézte : »A miniszterelnök e hó 8-ról kelt levele szerint ő cs. és kir. apostoli fölsége e hó 7-ről kelt legkegyelmesb kéziratával a közös ügyek tárgyalása ezéljából kiküldött bizottságokat e hó 21-re, Bécsbe törvényileg megszabott tevékenységük gyakorlásának foganatosítására összehívni kegyeskedett.« A »N. fr. Pr.« ez alkalomból egy jó tanácsokkal fűszerezett czikket bocsát világgá, melyben a külügyi politika jelen irányát dicséri, azonban mégis a delegácziók feladatává teszi, hogy a monarchiát netaláni kalandos tervektől megóvják. Különben a bécsi újság az Actatius-ágyukat megszavazandóknak tartja. A válaszfelirati bizottság ma d. u. 5 órakor tartott ülésében részletesen tárgyalta és végleg megállapította a válaszfelirati javaslat szövegét, s azt a holnapi ülésben be fogja mutatni a háznak a bizottság előadója. A szöveget a Csengery által összeállított tervezet nyomán Horváth Lajos szerkesztette. A kormány részéről a tárgyaláson Wenckheim Béla dr. Tisza Kálmán, Simonyi Lajos dr. Perczel Béla és Trefort Ágostminiszterek voltak jelen. A tárgyalás a házban valószínűleg szerdán veszi kezdetét. A szabadelvű párt mad u. 6 órakor tartott értekezletét Gorove elnök megnyitván Mocsáry Géza interpellációt jelent be az ungvári törvényszék ügyében, kiemelvén azon előnyöket, amelyek ezt a beregszászival szemben fentartandónak igazolják. E szerint az országban levő 106 törvényszék közül az ungvári a 48-ik helyet foglalná el. Perczel Bélaigazságügyminiszter az interpellálóval szemben megjegyzi, hogy a beregszászi törvényszékhez tartozó terület 130 mfölddel nagyobb s 64.000 lakossal. Egyebek közt kiemeli azt is hogy Ungvárt Beregszászszal már most vasút köti össze, s végül utána teszi, hogy a tulajdonképeni központ Munkács lenne, és hogy a kormány ezt csakis épületek hiánya miatt mellőzte. Mocsáry kijelenti, hogy az ungváriak minden hazafias áldozatra készek, s nem is kívánják a beregszászi törvényszék eltörlését, hanem csak az ungvári megtartását, s maga is kiemeli a munkácsi előnyösebb voltát a beregszászi felett. Tisza Kálmán belügyminiszter elismeri, hogy képviselő jöhet azon helyzetbe, hogy kénytelen valamely ügyben interpellálni, de azért annyival inkább kéri a párt tagjait az igazságügyminiszter válaszának tudomásul vételére, mert egyebek közt nem látja át, hogy mennyivel inkább lenne Ungvárnak elég téve az által, hogy ha Munkács lenne a törvényszék központja, s kéri a pártot vegye a választ tudomásul. (Helyeslés.) Pauer Tivadar a delegáczió tagjainak a kandidáló bizottság általi kijelölését hozza javaslatba. Zsedényi két tagot a jobboldali ellenzékből óhajt választatni, s kérdi, váljon a többség jelölje-e ki ? Tisza Kálmán hivatkozik a régi felfogásra, mely szerint a delegációnak mindig a kormánypárt tagjaiból kell kijelöltetnie és választatnia, különben megtörténhetnek, hogy közös szavazás alkalmával az ellenzék leszavazhatná a kormányt, mely pedig a magyar országgyűlésen nagy többségben van. Jobboldali ellenzéki tag választását egyébiránt nem ellenzi, de hogy a többség jelölje ki a két tagot. (Helyeslés.) Ezután a kör alakulása történt meg, alelnökké Szontagh Pál (somogyi), jegyzőkké Márkus István és Péchy Jenő, igazgatóvá Móricz Pál választatván. Ezzel az értekezlet eloszlott. A szerb szkupstína megnyitása alkalmából. (Sz. Gy.) A mi a herczegovinai zendülésnek fontosságot és jelentőséget adhatott, az főleg azon magatartás volt, melyet a zendüléssel szemben Szerbia és Montenegró elfoglalt, vagy ezután elfoglalni fog. Tekintve, hogy Nikicza montenegrói fejedelem népszerű ember, népe és népének fajrokonai előtt, terkintve, hogy őt az omladinisták egy délszláv missió providentialis personájának tekintik egyfelől, tekintve másfelől azt, hogy a szerb nemzetgyűlés, mely Milán fejedelem által tegnap nyittatott meg Kragujeváczban, oly elemekkel van tele, melyek minden áron háborút akarnak a törökkel, s a délszláv sajtó is erősen harsogtatja a harczi kürtöt, mely szintén visszhangra talál a nép harczias hangulatában, — az esélyek nem csekély számúak arra nézve, hogy a két szláv állam — érdekeinek veszélyeztetésével is — harczba elegyedik a portával. Annyi bizonyos, hogy Milán nem örömestül harczi ménjére s csak erőszakkal fogja belelovagoltatni magát a háborúba népe által (ha ez ugyan józanabb észre nem tér — mire nézve különbél nem veszett el minden kilátás.) Milán jól tudja, hogy ez egy oly veszélyes játék, melyben a koronát teszi koczkára. De ép oly bizonyos másfelől az is, hogy a szerb népet annyira felizgatták vezetői, oly álmokba ringatták, hogy a harcztól visszatartani nagyon nehéz dolog. És épen ezért alig ült össze valaha súlyosabb viszonyok között törvényhozó testület, mint épen most a kragujeváczi szkupstina. Egy netaláni szerencsétlen háború esetére ez a testület lesz felelős a történelem előtt Szerbia sorsáért, mert a jelen skupstina tagjai tüzelték föl a szerb népet, mely most már egyébről sem akar hallani, mint háborúról. Szelet vetettek s vihart arattak. Lássák már most, hogyan csillapítják le és oltják el a maguk által szított tüzet. Egy szerb paraszt 50 darab ökröt és 30,000 okka búzát ajánlott föl a törökkel folytatandó barezra , midőn ily »áldozatok tétetnek le a haza oltárára,« bajos akkor okosan beszélni a néppel. A helyzet komolyságát eléggé feltünteti az is, hogy daczára a nagyhatalmak jóakaratú intelmeinek, daczára a szerb kormány egyik főmatadora, Ristics békebiztosításainak,a trónbeszédben, melyből ma igen sovány kivonatot kaptunk, egy passus fordul elő, melyben rokonszenv fejeztetik ki a bosnyákországi és herczegovinai események iránt . Hiszen ha csak a rokonszenvnél maradna a dolog, nem volna baj, de ha ez a rokonszenv harczias tettekben fog majd nyilvánulni , akkor bajosan hiszszük, hogy egyhamar idő maradjon azon reformokra, mint a községi önkormányzat kiterjesztése, sajtószabadság stb., melyeket a trónbeszéd kilátásba helyez s melyek megvalósítására a mostani skupstina volna hivatva. Maga a trónbeszéd is »igen komoly pillanat«-nak nevezi a mostanit s a mi azt mégis enyhíti és reményt ébreszt arra nézve, hogy Szerbia végleg még sem fog kardot rántani Törökország ellen, azon körülmény, hogy a bosnyák és herczegovinai fölkelők, kiknek sorai között háromnegyed részben szerbiaiak, montenegróiak és más önkénytesek küzdenek, illetőleg küzdöttek, — mondhatni már le vannak verve, a török hadsereg elkészülve a nonputaremre, mozgósítva, felszerelve csatakészen áll Szerbia határai mellett, s mint megbízható forrásból értesülünk, Nikicza is hajlandó békében maradni bizonyos feltételek alatt, pl. ha a porta egy diplomatiai ügynökséget állít Cettinjében, ha megengedi, hogy Montenegro hajói szabadon járhassanak a Bojanán a tengerig stb. , a porta pedig nem idegenkedik e kívánságok teljesítésétől. Hogy egyelőre legalább békén marad Szerbia, erről biztosít legújabban érkezett ama hírünk is, hogy a szerb kormány elhatározta, miszerint teljes passivitást fog követni, míg a hatalmak megbízottainak mostari conferentiája véget ér. Legyen végül fölemlítve az is, hogy a konstantinápolyi szerb diplomatiai ügyvivő, megbízatása folytán kijelentette, miszerint Szerbia nem táplál harczias szándoklatokat a porta ellen. Felsoroltuk itt röviden az esélyeket, melyek mérvadók lesznek Szerbia eventuális magatartására. — Ily zavaros helyzetben csak hozzávetőlegesen lehet beszélni. Hogy mi fog csak egy hét alatt is történni , ezt biztonsággal megmondani maguk a szerb ügyek intézői sem lesznek képesek. Annyit biztonsággal vélünk állíthatni, hogy Szerbia egy háborúba való keveredés által mindent kockáztat. A legnagyobb erőmegfeszítéssel is csak 30,000 főnyi serget állíthat síkra s a török haderő még elég 10* arra, hogy ezt összetörje, aztán háború esetén a hatalmakra épen nem számíthat. Ha Belgrádban »erős szerb nemzeti kormány« székel, Konstantinápolyban is »erős török nemzeti kormány« intézi az ozmán birodalom sorsát. Szóval, ellenkezőleg, mint ahogy a szerb félhivatalos »Vidovbán« nem régen írta , csak a diplomatiai ut az, melyen a szerb fejedelemség valamit nyehet és nem a háború. Osztrák lapok a magyar vámenquetről. (M.) A bécsi lapok hosszasan és szélesen fejtegetik a magyar kormány vámügyi politikáját. Érdemesnek tartjuk a »N. fr. Pr.« szerdai számából a vámügyi tanácskozmányról irt czikk néhány sorát idézni. »Az 1867-ben nagy bajjal megteremtett kiegyezés csaknem kérdésessé van téve; a magyarok a kiegyezés számára új alapot követelnek, és Ausztriától oly óriási áldozatokat várnak, hogy cislajtáni miniszter erre semmi szin alatt nem nyújthat segédkezet, azokba bele nem egyezhet. Magyarország a fogyasztási adó repartitióján kívül, követeli az engedménydíjak megosztását, a kényszer árfolyamot saját jegyei számára Ausztriában, az adó visszatérítési