A Hon, 1875. november (13. évfolyam, 250-274. szám)
1875-11-11 / 258. szám
258. szám. XIll. évfolyam. Ia<ló-limitor: Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési «Ifj. Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra................................................... írta ki 6 hónapra ................................................. * Az esti kiadás postai különkiadáséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Reggeli kiadás. Budapest, 1875. Csütörtök, november 11. Szerkesztési iroda : Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bementetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. is 99 Előfizetési felhívás. A HO ‘ XIH-ikík él folyamára. Előfizetési árak:Egy hóra . . 2 frt IgiP'* Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre a postai utalványokat kérjük használni, melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül. Az előfizetések a »Hon« kiadóhivatala czim alatt Pest, Perencziek tere Athenaeum-épület küldendők. A >Hon« kiadóhivatala, Budapest, november 10. Város és vármegye a közigazgatási bizottságban. Hogy a városok és vármegyék szorosabb közigazgatási kapcsolatba hozassanak egymással, régen érzett szükség és kifejezést nyert ez a 21-es bizottság tárgyalásánál is; kívánatos ez: közigazgatási és társadalmi szempontból egyaránt. Mert, hogy a közmunka, közigazgatás, rendőrség feladatai nem szakadnak meg a város és vidéke közt, hogy összefolynak azok számtalan esetben, az tagadhatatlan. És, ha az adó, közmunka, közlekedés, tanügyben oly terjedelmet nyer a törvényhatósági hatáskör, mint ahogy tervelve van, még több érintkezési pont lesz teremtve. Másfelől az elemek tekintetében is, nagy társadalmi nyereség lenne az, ha a városi polgár és falusi gentry érdeklődnék egymás ügyei iránt. Tisza előtt e szempontok lebeghettek, midőn a közigazgatási bizottságot terveit,melybe, ezeken kívül, még egy harmadik elemet, az állami hivatalnokokat is felvette, hogy a törvényhatóság területén előforduló minden közigazgatási közegek és teendők, fejeikben és végszálaikban egy fórumban találkozzanak, hogy egyöntetűbb legyen a közigazgatás, összevágó legyen a közreműködés, mi által sok idő, erő kíméltetik meg és e mellett lehetővé lesz sok állami, központi ügynek decentralisatiója. Azonban vigyázni kell, hogy sem a vidék, sem a város közügyei e miatt hátrányt ne szenvedjenek. Ez ürügy alatt egész agitatió indult meg azon eszme ellen, hogy a városok is a közigazgatási bizottság hatásköre alá vonassanak. A városok adminisztratióját dicsérik azok, kik nem fogytak ki eddig a »cliquek« és kupak-tanácsok működésének gyalázásában. Félnek, hogy e »jó« közigazgatás tönkre lesz téve. És, ahogy ezt bebizonyítsák, mint absurdumot állítják fel azt, hogy a közigazgatási bizottság havonként csak két ülést tart és ezekben a távirdafőnök határoz az utcaakövezés ügyében, a tanfelügyelő az építési ügyekben , a királyi ügyész csatornázási ügyekben. E mellett milyen anomália az, hogy a tanfelügyelő, postafőnök stb. több tvhatóság területén bír hatáskörrel, tehát több közigazgatási bizottságban fog szerepelni és hozzászól oly dolgokhoz, melyekhez semmi köze. Hát még a főváros , itt a tanácsnak minden nap van dolga és a közigazgatás ügyeit szakreferensek viszik ; hogyan fog két hétben egyszer ítélni, ezek nélkül, a közigazgatási bizottság a város legfontosabb ügyeiben! Íme: ezek a sérelmek. Igyekeztünk azokat híven visszaadni, mert a dolgot megfontolandónak, sőt kényesnek tartjuk. Csak egy argumentumot hallgattunk még el, és ez az a gyűlöletes hangon tartott izgatás, melylyel némely lap a polgári elemet a kormány és a vármegyei elemek ellen fellázítani akarja. Ez nemtelen fegyver, melynek hatása hazánk legszentebb érdekeit sértené, de, reméljük, hogy minden élet elveszi annak: a polgárság higgadtsága és azon meggyőződése, hogy a közigazgatás reformja, épen a közreműködés szabályozása által, érhető el. De lássuk a fentebb említett komoly kifogásokat! A városok községi ügyeit félteni nem kell; ezekben a közigazgatási bizottság csak fellebbezési fórum , tehát azok részleteibe nem avatkozik. A távirdaigazgató nem rontja el a kövezetet, sem az ügyész az építészeti rendszabályokat. Annál kevésbé, mert kimondja a javaslat, hogy a törvény és törvényhatóság szabályrendeletei szerint, kell a közigazgatási bizottságnak eljárni. Tehát csak arra ügyel fel, hogy azok megtartassanak és azt hisszük, hogy ez a városok érdekében áll. Igaz, hogy a szerződések, hitelműveletek stb. eleibe kerülnek , de hát ha ezek tárgyalásánál nem szakszerűen és részrehajlatlanul jár el, ott van a felebbezés az illető szakközeg kezében, segíthet rajta; ha pedig visszaéléseket, hanyagságot szüntet meg, ezzel meglehet, hogy némelyeknek nem tetsző, de a polgárságnak bizonyára hasznos dolgot fog cselekedni. A bizottság mindannyiszor ülést tart, valahányszor ennek szüksége mutatkozik, tehát e miatt késedelem nem lesz, és halasztást nem tűrő esetekben a főispán helyeslése, felelőssége mellett, közvetlenül is lehet intézkedni. Az sem áll, hogy ezentúl a közgyűlés évenkint csak kétszer lesz tartható, mert összehívható az, valahányszor szükség van erre. Az állami közegek pedig megjelenhetnek személyesen vagy helyettes által minden bizottságban, e miatt collisio officiorum nem lesz. És bizonyára szakszerűbben, függetlenebbül szólhatnak minden közigatási ügyhöz, mint a legtöbb városi tanácsos úr. De elismerjük azt, hogy a főváros nagy hatásköre és ügyeinek bonyolultsága, sürgőssége mellett, nélkülözhettek a tanács működésének és különösen szakközegeinek oly tért engedni, hogy bizonyos ügyek a közigazgatási bizottságnak csak tudomásul jelentessenek be, és amelyek tárgyaltatnak is általa, azokban az illető szakreferensek meghallgattassanak. Mer a czél először: csak az, mi a törvényjavaslat 14. §-ában van kifejezve, hogy főleg azon »közigazgatási teendők beosztassanak,« melyek teljesítéséhez több »közigazgatási ág< közegeinek közreműködése szükséges; másodszor az, hogy a közigazgatás és autonomikus gazdálkodás felett kellő ellenőrzés legyen; harmadszor, hogy a város és vidék közigazgatási működésében összhang, sőt kontinuitás legyen Mindezt el lehet érni és mégis a városi érdekek is megóvhatók, a javaslat ez irányban való bővítésével. — Képviselő jelölés: Sepsi-Szent- Györgyön dr. Csiky Kálmánt léptették föl képviselőjelöltnek. E kerületet előbb Császár Bálint képviselte. — A délszláv zendülésről a következő távirati tudósításokat közli a zágrábi »Nár. Novine«, Kosztajnica, nov. 8. Tegnapelőtt Vukovo-Choszában három óra bosszant erős lövöldözés volt a felkelők s a törökök között. Tegnap kora reggel pedig egy hadcsapat a vasúti hidat s a Banyaluka és Novi közti vonalat megrongálta. A felkelők elhatározták a törökök ellen egész télen harczolni. Kosztajnica, nov. 8-án. Tegnapelőtt Prljugovac mellett a vasúti hid felgyujtatott, a vasúti sin pedig felszedetvén, a vízbe dobatott. A távírdai közlekedés is megszakittatott. — A vámügy. A három osztrák alkotmányhű klub azon interpellácziója, melyet ma reggeli lapunkban volt alkalmunk közölni, Bécs nem védvámos köreiben igen roszul hatott. A »N. fr. Pr.« így emlékezik meg azon interpellációról: Már ma föl lehet tenni a kérdést, minő választ adand a kormány amaz interpelláczióra. A kereskedelmi szerződések fölmondása iránti kérdésre válaszolhat igenlőleg a kormány, s ez a vámpolitika lényegére nem praejudikál, mert hisz szerződéseket föl lehet mondani s ismét meg lehet kötni. E közben természetesen tekintettel kell lenni azon tapasztalatokra, melyek a szerződések fennállása alatt tétettek. A rohamosan váltakozó vámpolititika, melynek nyilvánulása az angol pótszerződés, továbbá a meg nem felelő osztályozás, például egyáltalán nem tartandó fenn. De ép oly bizonyosra kell, hisszük, fognunk, hogy a fölmondott szerződés helyébe más, jobb szerződés fog lépni. S azért elvárjuk, hogy a kormány a második kérdésre, mely a minimál tarifát követeli, nyílt, tekintet nélküli, határozott »nem«-mel felel. A vámkérdés csomója ez. Ha a nagy védvám hívei Ausztriát az európai gazdasági versenytől elzáró, önállóan osztrák s Magyarországtól vámsorompók által elkülönítendő vámterületet provokáló »autonóm tarifa« után törekszenek, a fölvilágosult vámpolitikusok válasza csak az »egyezményi tarifa« követelése lehet. A vámpolitikai pártok tehát az »autonom tarifa« s »egyezményi tarifa« jelszavával fognak egymással szembe szállani. Az egyes vámtételek ez elvi kérdéssel szemben teljes háttérbe szorulnak. Az autonóm tarifa oly szörnyű vámpolitikát involvál, hogy néhány év múlva, ha a szenvedélyek elnyugosznak, ha a válság túl lesz szárnyalva, alig fogja valaki érteni, hogyan lehetett ily csalkép után törekedni. Apróságok. Átalános rémület uralkodott a képviselőházban. Az interpellációk könyve üresnek találtatott. Miletics és Madarász currentáltatni fognak. * No már most elmondhatják a lutheránusok is, hogy »habemus pápám!« Zsedényit beigtatták az egyetemes felügyelői hivatalba s ugyanakkor ő felsége a valóságos belső titkos tanácsosi méltósággal ruházta fel. Hanem azt mégse tételeztük volna fel róla, hogy jó hírnevét, amelyet évek hosszú során keresztül folytatott takarékossági systemájával szerzett, oly könnyelműen koczkára tegye. 20,000 irtot ajánlani fel, ily nehéz időben ! Aztán még iskolai és egyházi czélokra! Jaj de elmaradt ez a Zsedényi, azt se tudja, hogy ez most nem divat. Csaknem egy egész üteg Achatius-ágyú kerülhetett volna ki belőle. De legnagyobb az, hogy az ilyen takarékossági rendszer mellett maholnap még a pénzügyi bizottság se fog rettegni tőle többé s az »ország sparmeistere« renomméjának fuccs lesz.* Mindig csodálkoztunk rajta, hogy az a Francziaország, mely a háború után öt milliárdot fizetett ki, e rettenetes érvágás után minő lendületet vett, hogy gyarapszik,hogyan gazdagodik; míg viszont Németország, melynek zsebébe ez az összeg befolyt, úgy felitta az egész öt milliárdot, mint az asszuhomok, meg se látszik rajta. Hát a magyarázat megérkezett. Ott van a ma esti berlini társügönyben. Bismarck megakarja vásároltatni az állammal az összes német birodalmi vasutakat. * Egy tiszórezi lakos kifizette 15 frtos számláját, hanem öt krt visszatartott, a miért aztán hitelezője bepörölte s okozott neki ez öt krajczár után tiz forintnál nagyobb költséget. Ezt a hirt az alatt a czim alatt közli a »Magyar Állam«, hogy »magyar vér«, czélozván vele a magyarok perlekedő viszketegére. Pedig hát a dolog úgy áll, hogy ez a Tiszalcz a legpánszlávabb városkák egyike, sokkal inkább, mint Nagy-Rőcze s e tekintetben még hires Turócz- Szent-Márton városának is nehezen enged. * No hát itt is van még egy ilyen »magyar vér.« A temesvári »Deutsch — und — Szerb-Csanáder Sparkasse« leszámítolt egy Csanádi lakosnak egy 34 frt 29 krról szóló váltót, mely szept. 29-én lett volna fizetendő. Az elfogadó szept. 27-én megjelenik, hogy váltóját prolongálássá, ami azonban nem sikerült, így hát kifizetett 34 frt 10 krt, mert nem volt nála több s a hátralevő 19 kr beküldését későbbre ígérte. Azonban megfeledkezett róla s a nevezett intézetnek nem volt sürgősebb tenni valója, mint hogy a váltót telepítse, a közjegyzőt Csanádra hivassa, ott a váltót 19 kr. erejéig megóvatoltassa, habár a törvény maga is 8 napi határidőt enged a telepített váltónál, így aztán a 19 kr. költsége felrúgott 10 frt 74 krra. De ez még nem elég. Az adós azonnal sietett a 19 kr tőkét és 10 frt 74 kr. költséget lefizetni, válaszul azonban azt nyerte, hogy már most késő,mert a megóvatott váltó immár a kikindai törvényszéknél van s a még ezentúl fölmerülő költség fel fog rúgni vagy 50 frtra. Ebből aztán bárki is kiszámíthatja, hogy némely takarékpénztárnál 19 kr, netto 60 frt 74 krba kerül, Maróti szerint. Különben háború előtt mindig ilyen drága a pénz. Hogy pedig a háború már több mint bizonyos, az kiderül a szerb kultuszminiszter ama nevezetes mondásából, hogy »Szerbia a háborúra tökéletesen készen áll.« Most hát már reszkess Andrássy, mert alighanem kell a békédet karddal megvédened. Csak egy bökkenő van a dologban. Egy iczipiczi történeti reminisczenczia. Mielőtt ugyanis III. Napoleon megüzente volna a háborút, azt kérdezte I Lebeuftől, hogy hát hogy vág a bajusz ? Mire aztán a marsall nagyot sodorintott a bajuszán s azt monda »Készen állunk] Sire, az utolsó czipőgombig.« Ki is derült aztán, hogy a gomb megvolt, de hiányzott róla a bakancs, a bakancsból meg a baka. Nem lenne jó ezt a történeti mondást talán lefordítani szerbre is ?* Olaszországnak se állhatnak valami jól a fináncziái, mert ott a takarékosság még arra is kiterjedt, amire nálunk nem mert. A hadseregre tudniillik. A hadügyminiszter ugyanis akként akart segíteni tisztelt kollegája, a pénzügyminiszter baján, hogy az egész olasz hadseregnek egyforma ruhát varratott, így olcsóbb, aztán meg ha egyszer »uniformis«, hát legyen igazán uniformis. Mikor aztán ez a hadserg eldefilirázott a vendégül Milanóban levő Vilmos császár és Moltke előtt, ez utóbbi felkiáltott: »Ejnye, de nagy ez a regiment.« — Mondják aztán neki, hogy nem egy regiment ez, van aztán húsz is, — hanem hát most a legelső hadászati szabály a — takarékosság. — Úgy ? — kérdé Moltke — de hát már most teszem azt, ebbe a húsz regimentbe bele lő száz ágyú, aztán összegomolyodik az egész, hogy ejtik szerét a tiszt urak, hogy mindegyik hirtelen maga köré gyűjtse a maga embereit, mikor a másikéi is csak olyanok, mint az övéi ? Erre a hadtani kérdésre az egész olasz táborkarból se került ki felelet. Bizonyosan a finánczminiszter fogja megfejteni. Zsedényi beigtatása alkalmából. Esti lapunk közlötte azon ünnepély leirását, mely által Zsedényi Ede a magyarországi ág. ev. egyház egyetemes felügyelőjévé lett s ezen alkalommal közöltük Zsedényi beszédét is, melyben megemlékezve az egyház jelen állapotáról áldozatkézségre hívja fel a hiveket s önmaga is kitűnő példával megy előre. Zsedényit az evangélikus községek páratlan többsége választotta egyetemes fjfelügyelővé. Nincs senki, ki ezen választást szerencsésnek s megtiszteltetést valóban kiérdemlettnek ne tekintené. Zsedényi évek hosszú során át tántorithatlan hive volt egyházának, kegyvesztés s börtönzés nem rettenthették vissza s a protestáns egyház újabb vívmányai nagyrészt az ő nevéhez vannak kapcsolva. Mi részünkről is üdvözöljük e felekezetet a tántorithatlan hazafi, az érdemdús polgár megválasztásáért s őszintén óhajtjuk, hogy Zsedényi e szép tisztet évek hosszú során át viselhesse. Ez alkalommal azonban meg kell emlékeznünk azon szellemről, melynek Zsedényi beigtatása alkalmával tartott beszédében kifejezést adott s mely amennyire őt ismerjük, működésére nézve valóban jellemzőnek tekinthető. Zsedényi nézete szerint az egyháznak különösen a közoktatásügy téren valóságos versenyre kell lépnie az állammal s hogy ezt tehesse, mindenekelőtt azon régi buzgalomnak s áldozatkészségnek kell újra életre kelnie, mely a protestáns egyház tagjai között egész a legújabb időkig köztudomás szerint uralkodott. Valóban arany szavak. Ha az egyház a közoktatásügy terén ezentúl is fenn akarja tartani hatását, ha nemes hivatásának tekinti, hogy a felekezeti iskolák a kor kívánalmaival lépést tartsanak s versenye csak a valódi művelődés érdekében történik : ezen esetben áldoznia kell s áldozata által vívja vissza már-már hanyatló hírnevét. Mi, kik a felekezet nélküli államnak rendületlen hívei vagyunk s kik folyvást felemeltük szavunkat a közoktatásügy országossá tétele mellett, mi sem habozunk jelen körülményeink között, midőn a súlyos anyagi terhek miatt a közoktatásügy nagy mérvben felkarolására gondolni is alig lehet, e nemes versenyt elfogadni. Az állam nem tehet meg mindent s a felekezetek alig tehetnek jobban, mint ha épen a közoktatásügy terén igyekeznek vele versenyezni. De fájlalnunk kellene, ha e verseny, mint azt Zsedényi szavaiból s eddigi működéséből kiolvasnunk lehet, határozott ellenszenvet mutatna az állam működése iránt. Öljék ki e gondolatot elvégre a felekezetek agyukból. Nem a patens korában élünk jelenleg, nem egy ellenséges kormány áll felettünk, mely hivatásának tekintené megölni nemzetiségünket, tudatlanná, a szabadság iránt fogékonytalanná tenni az újabb nemzedéket. Hiszen a kormány jelenleg mi vagyunk, a felekezetek buzgó fiai ott vannak;közöttük,tetteikből s szavaikból a nemzet óhaja tükröződik vissza. Azon egyház, mely egykor a hírhedt patens korában hazafiui szolgálatot tett ellenzéki fellépése által, ma a viszonyok változtával, ha ugyanazon politikát követi, gátat vet, nagy, igen nagy nehézségeket hárít a kormány jóakaratú működése elé s megnehezíti a művelődés előhaladását. Ezen ünnepélyes pillanatban ismételve figyelmeztetjük a lutheránusokat a veszélyre, mely látszólag teljesen indokolt fellépésük következménye leend. S figyelmeztetésünk — fájdalom! — nem alaptalan. — Zsedényi nagylelkű s méltán elismerésre számítható adománya kizárólag a felsőbb tanintézetekre szorítkozik. Mi magában e tényben is észleljük azon fentebb jelzett sajnálatra méltó bizalmatlansá- g „HONII TÁRCZÁJA. Az aldunai szlávok. I. A bolgárok. V. Istvánnak, Ottokárral 1271-ben kötött békeokmányát Svetoszlav, mint a bolgárok czárja , Uros és Dragutin István , mint idősb és ifjabb szerb király, V. István veje és unokája — írták alá. Az egy ideig viszálykodó három bolgár király közül, Mizse a görög császár védelme alá vonult. Svetoszlavot és bojárjait Konstantin, neje tanácsára, szép szin alatt magához csalván, megölte. E gyalázatos tettén, s a tatárok gyakori beütésén a nép fölháborodván, egy Kordokubász nevű juhász az elégedetlenek élére áll, a tatárokat tova űzi, Konstantint éjjeli meglepésben elejti. A megölt király özvegye maga hívta föl Kordokubászt, hogy vegye nőül. A juhász elveszi a királynét, de szerencséjét alig egy évig élvezheti, mert a tatárok elleni háborúban egyszer csak eltűnt. Tertere, egy kun eredetű bojár, nejéről az Azánokkal rokon, állott a kormányra, ki a bujdosásából előkerült Kordokubászt, Noga tatár kánhoz űzte, holott a juhászkirály a kért segély helyett, halálát lelte. E közben, Paleolog Mihály görög császár, 1274-ben, a lyoni zsinaton, midőn a római egyházzali egyesülést fölajánlaná, de utóda Andronikus ezt elvetné, a támadt pártoskodásban, a keleti szertartáshoz ragaszkodó néhány ezer Balkán melléki román, Kun László magyar királyhoz menekült, ki is nekik Máramaros és a hármas Körösfő erdős vidékét mutató ki lakásul 1284. Tertere fia II. Svatoszlav, országát, mind a tatárok, mind a görög császár ellen megvédte 1285— 1322. Utóda Strascimir, a szerb III. Ura elleni csatában esett el 1330 nyarán, mely évnek őszén Bazarád oláh vajda Róbert Károly magyar király hadát tette tönkre. Kantakuzán János görög császár, nem állhatva ellen Sándor bolgár és Dusán szerb czárok hódításainak, a szomszéd kisázsiai Brassóban székelő Orcán szultánt, Ozmán fiát hívja segítségére. A törökök, Demotika alól a bolgárokat tova űzik 1342, s Bulgáriát megrabolják. E rablásokat a törökök majdnem évenként ismételvén, tapasztalhaták a keresztyén fejedelmek egymás közti viszályait és gyöngeségét. 1355-ben a földrengés miatt pusztán hagyott Gallipoliban, a Hellespont túlpartjáról bátor török családok megtelepednek, s öt év múlva 1360-ban, I. Amurat szultán, a jancsárok alapítója, Brassóból, az ostrommal elfoglalt Drinápolban üti föl székhelyét, s innét gyarapítá a szomszéd fejedelmektől hódításait. Sismán bolgár király, egyik leányának átengedésével kívánta a hatalmas szomszéd barátságát megnyerni. Másfelől ő is, a konstantinápoli császár is, a római pápát egyház felségének elismerése mellett sürgetőleg kérték, hogy I. Lajos magyar királyt az ő segélyzésökre szólítsa föl. Lajos király, az egyháznak a pápa által úgy dicsért zászlótartója el is ment Bulgáriába s ott Bodont elfoglalta. A legendában van ugyan nyoma, hogy ő 20,000 magyarral 80,000 törököt megvert, s ez a Mária-Zellben általa épített templom kapuja fölött máig olvasható, hogy t. i. Lajos, Magyarország királya, az irgalom anyja által a törökön dicsőséges győzelmet nyert (1366?) de hol? mikor nyerte légyen e diadalt ? okmányilag bebizonyítva még nincs. Lajosnak, nem is annyira a török elleni hadjárat, mint inkább a keleti szertartásu bolgároknak a pápa fölsége alá hajtása feküdt a szivén. Paleolog János konstantinápoli császár Lajos királyt fölkereste Bodonban, s fiaival együtt a pápa, egyházfölségét elismerni újólag ajánlkozott. Ez örömhírről, valamint arról, hogy a bosznyai ferencziek vikáriusa által küldött nyolcz minorita téritő által ötven nap alatt 200,000 bolgárt íratott össze, kik a római felekezethez áttértek, a pápát azonnal értesíté, egyszersmind kérte, hogy minél előbb kétezer térítő barátot küldjön az ur szőlejében nagy eredményt ígérő munka teljesítésére. Miután Lajos a lengyel királyságot elnyerte, magára hagyta a bolgár török ügyet, mert azután uj királysága és családi dolgai vették igénybe minden idejét. Az elnyert lengyel királyságérti hálája emlékéül épittető Lajos Aachenben 1374-ben, az ottan máig álló 1747-ben kinyitott kápolnát. Bajazet szultán, Sismán bolgár királyt, amiért a rigómezei csatában elesett atyját Amaratot, mint vazall nemcsak nem követi, sőt az ellenhadat segíti, országától s életétől megfosztotta 1390. Bolgárországi meghódítását a török három év alatt fejezte be 1390 —1392, mire az oláh és moldvai vajdák a töröknek önként meghódoltak. Zsigmond magyar királynak és szövetségeseinek a török ellen vezetett nagy reményű hadjárata megalázott véget ért. Hunyadi János 1444-ben diadalmasan hordozá meg Bulgáriában, mind a Balkánig, a török ellen a magyar keresztesek zászlóit, de ugyanezen évben november 10-én, I. Ulászló magyar lengyel király, Várna alatt a török elleni csatában elesett, hada nagyobb részt levágatott, s Hunyadi Jánosnak a bolgár királyság visszaállítására törekvő reményei tán örökre elenyésztek. A bolgárok, ötszáz éves elnyomatásukból végre valahára ébredeznek, öntudatra jutnak. A konstantinápolyi görög patriarcha, mint a török szultánnak egyik vazallja, s adófizetője, mint a török birodalomban létező keleti felekezeti keresztyének s ezek közt a bolgároknak is főpapja, görög papokkal árasztá el a bolgárokat, kik a jövedelmeib egyházi állomásokra tett kineveztetésökért a patriarchának fizettek. A portának e kettős politika kezdet óta tetszetősnek tűnt föl, hogy a görög papok által féken tarthatja a bolgárokat, s közvetve egyházi adó czimén a patriarcha által ki is szivattyúzhatja őket, míg bolgárilag mint a szultán jobbágyai, termék s pénzadójokat ennek kincstárába fizették. A történelem ezer éves körforgalmú játékából, a keleti s nyugati egyházaknak a bolgárok megnyerése iránti vetélkedése nemrégiben kiújult. A franczia és orosz politika együttes hatása a múlt évtizedben rábírta a szultánt, hogy a bolgárokat a konstantinápoli patriarcha demoralizáló egyházfősége alól kivegye s részekre saját nemzetiségű patriarchát, öt püspökkel, nevezzen ki. A szultán, III. Napóleon tanácsára, a nyugati egyház felé hajló Szokolovszkit nevezte ki első bolgár patriarchának. De pár hónap múlva ez embert az oroszok úgy eltüntették, hogy máig se tudni: hová lett ? A szultán arra egy másik keleti szertartású új patriarchát nevezett ki. Ettől fogva, valamint a románok, a bolgárok és nem görög hanem saját anyanyelvökön tartják az isteni tiszteletet, s ez ad nekik további erőt a nemzeti élet s öntudat kifejlődésére. A múlt századi bolgár betelepedések mellett fölemlítendő, hogy erdélyi juhászgazdák, a múlt század közepe óta a szultántól azon kegyben részesültek, hogy juhaikat — számra közel két milliót, némely Szeben vidéki gazdának 10,000 darab is volt, bizonyos legelőbérért, az erdélyinél szelidebb égaljú Balkán hegyek közé hajthatták telelőre. E fölött a bécsi és konstantinápoli udvarok 1855-ben különös szerződésre is léptek. E kedvezménytől azonban az erdélyi juhászgazdák 1864-ben elestek, midőn az orosz a neki hódolni vonakodó cserkeszeket a Kaukaz hegyek közöl kiűzvén, a menekülök a szultán által a Balkánok közé telepittetének. A cserkeszeket, a Krimből sok ezer tatár család követé, kik részben Bulgáriában nyertek szállást. Sok ezer bolgár viszont Oroszországba költözött,pár év múlva azonban ismét visszaszállingóztak. A bolgárok szorgalmát, vállalkozási hajlamát, amely nekik a szomorú jelennél szebb jövőt biztosítand, dicséretesen föltünteti az, hogy néhány év óta Yiddin, Silistiia vidékéről, Arad, Temesvár, Budapest,Pécs közelébe bolgár kertészek jönnek, itt drága pénzért kerti földet bérelnek, s egyebek közt ököl nagyságú édes hagymát és paprikát termelnek. A bevett pénzzel őszre családjaikhoz hazamennek, tavasszal visszatérendők. A felföldi tótok is le sejárnak nyári munkára, a régi termékenységi hírében fájdalom, alászállott alföldre, hogy otthon maradt övéiknek télre némi élelmet szerezhessenek. Ezt teszik a szükföldjökön megszaporodott székelyek is, a havasalji alföldön nyári munkásokkal. A piski - petrozséni vasút olasz munkásai — azonkép a többi vasutaknál dolgozott olasz munkások, — háromszáz ezer frtot küldtek haza övéiknek,megtakarított keresményükből. A bolgár kertészek ezen legújabbkori iparvállalata nálunk nevezetes jelenség. Ezen érdekes példák követésére figyelmeztetjük a kedves székely atyafiakat. Szép és tisztességes ugyan az élelmet fejsze, kapa, kasza, ekével keresni az oláh bojárok birtokain, de a bolgárok példáján nem ártana, ha nejeik számára Jászvásár, Galac, Bukarest közelében tömegesen szintén kerteket bérelnének. Az ausztria-magyar és román kormányok közti közelebbi szerződés szabad tért enged az ily vállalatoknak. A székelyeknek és csángóknak a magyar alföldre áttelepítése aligha lesz kivihető. A természet maga adja nekik az ösztönt, és mutatja az utat: merre keressék uj honukat, mely nem csak a románoké, hanem az övéké is mint kunoké valaha volt. Csak igyekezzenek tömegben együtt maradni. Egyesek elvesznek az oláhok közt. A székely egylet erre figyelmeztesse őket. E kitérés után, a bolgárok történetét, Engel János Keresztély végszavaival zárjuk be, melyeket ő a bolgár nép eseményeiről irt, honnan adataikat nagyobb részt merítők, s melyeket ő 1797-ben, még az 1792-diki bolgár-sirtovi béke behatása alatt irt. A történelem tanúsítja — úgymond Engel — miért maradtak e népek műveletlenek, és mi kellene ahhoz, hogy ezen állapotból megszabadittassanak. A gondviselés magasztos keze, mely a fölvilágosodás folyamát keletről nyugatra, Ázsiából Görögországba, innen Rómába, Rómából szerte Európába vezette, vissza is vezérelheti, és ezen népeket tán fényesb szerepre tartja fenn, kell hogy e népekkel a tudósok és a miniszterek jobban megismerkedjenek (hisz arra épen most, a népek maguk kezdik eléggé az alkalmat szolgáltatni), aztán hogy a minden emberiséget elfojtó török járom alól fölmentessenek egy uj Hunyadi által, ki ismét a Balkánig hordozza meg győztes fegyvereit (csakhogy ismét Várnánál ne végezze!) szóval hogy a Magyar- és Bolgárország királysága valahára realizáltassék !*) Höke Lajos. *) I. Lajos királyunknak a bolgárok katholizálását czélzó működése folytán, néhány minorita missio maradt fen Bulgáriában 1688-ban. Sofia vidékéről, a katholikusok közöl, a török dühe elöl menekült néhány család telepedett meg Erdélyben Alvinczen. A múlt századi posarevaci, belgrádi, kucsuk-kainardsi béke után, ferenczi barátok vezetése alatt keletkeztek O Besenyő, Vinga, Macedonia, Bolgáron, Bolgárszeg stb. bolgár telepek. — Árpádkori bolgár telepek Magyarországban, Solt szomszédjában: Bojár, Bille, Bocsa; továbbá, Böszörmény-Nastor orosz krónikája Böszörménynek bessarmín is nevezi a bolgárokat, Sismánd, Térbelid, Tárkány, Zebergény, Hetény stb. Sismán utolsó bolgár király egyik fiáról neveztetik, a Duna jobb tövénél Dobrudsa félsziget. Egy másik fia , Frist Zsigmond királytól Temesvár megyében föld’ tokot nyert.