A Hon, 1876. november (14. évfolyam, 262-288. szám)

1876-11-22 / 280. szám

. - ..-as LMI Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, 280. szám, XIV. évfolyam. Kiadó­hivatal : Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési­­R.­: Postán külötve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt : 3 hónapra .................................... A hónapra............................... Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 * * Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. 6 frt 12 » — ki. Budapest, 1876. Szerda, nov. 22. Szerkesztési Iroda: Barátok­ tere, Ath­enaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény » szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert, kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­ tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás: XIV-dik­ évi folyamára. , Félévre............ 12 frt Negyedévre ... 8 frt ■ Egy híra .... 2 frt Az esti kiadás postai különküldéséért fe­lnifizetés évnegyedenként.................................... 1 frt HISS5"~ Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni,melyek bérmente­sítve tíz frtig csak 5,10 frton felül pedig 10 krba kerül­nek. Az előfizetések a »HON* kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők A »Hon* kiadóhivatala, előfizetési árait Budapest, nov. 21. Az országházból. A keleti politika szempontjából indult ki és theoretikus felfogásból bírálta ma Mud­­rony Soma a budgetet, kinek beszédére kény­telenek vagyunk egy pár megjegyzést tenni, nemcsak azért, mert legtöbbet mondott, (bár sokkal többet csak állított) hanem azért is, mert Mocsáry és Helfy minden figyelemre méltatható állítását úgy tönkre tette Tisza, hogy a házzal együtt maguk is nevettek fö­lötte és igy (mivel : il noy a seulement le ri­dicule qui tue) fölösleges azokra minden meg­­jegyzés. Csak azt emeljük ki, hogy Tisza fö­lötte szerencsés polémiájában, nemcsak azt bizonyíta be, hogy a keleti politika ügyében sem Anglia, sem Németország, sem más nagy állam kormánya többet és egyebet nem mon­dott, mint ö . t. i., hogy védeni fogja saját ha­zája érdekeit és törekedni fog a békére ; nem­csak azt mutatta ki, hogy parlamenti ha­tározatot egyik országban sem provokált és engedett meg a kormány ; de azt is, hogy a szélsők maguk sem tudják, mit akarnak, mert Mocsáry ép úgy fenn akarja tartani Törökor­szág integritását, mint konkurrálni Oroszor­szággal délszláv államok alakításában ; Helly szidja a minisztereket, mert nézetüket nyilvá­nítják a bizottságban ; Irányi felszólítja (és nem bízza a többségre) őket, hogy lépjenek vissza, tehát nem akarja, hogy a többség bizalmát bíró kormány legyen. De szerencsés volt Tisza politikai irányának jelzésében is, “"figyelmeztetvén a közvéleményt, hogy ép úgy nem kell kizárólagosan török vagy oroszbarát politikát folytatni, mint nem franczia vagy német politikát, hanem kell a monarchia ér­dekeinek megfelelő politikát és — rokon­­szenvünk daczára bár — ez tiltja, hogy bár­mely államhoz kössük békénket vagy éle­tünket. A letarolt mezőn nem akarván kalászo­kat keresni, mert a mai (Orbán B., Helfy) ellenzéki szónokok (sőt tegnapi Mocsáry sem) nem sokat hagytak hátra : csak Madrony So­ma egy pár — különben tartalmas beszédben foglalt —­állítására teszünk megjegyzéseket.Ő — nagyon helyesen — fejtegette a monarchia érdeksolidaritását, kimutatva, hogy annak egyik fele annyira rá van utalva a másikra, hogy meg nem foghatjuk, miért akarja ő ez érdeksolidaritást gazdasági szakítással tönkre tenni. És ha helyesen definiálja a monarchia közös hivatását keleten, nem csak a kultúra, de kizárólag a kereskedelmi közvetítés szem­pontjából is, kár harczolni a védvámok mel­lett, melyek a forgalmat rontják és a szakí­tás mellett, mely az osztrák-keleti forgalmat tőlünk Galiczia és a tenger felé téritni és igy még a transité és közvetitő kereskedés, vala­mint átdolgozás hasznaitól is megfosztaná.Egé­­szen osztjuk azon nézetét, hogy Ausztriának nincs érdekében és a monarchiára nézve ve­szély lenne Magyarország elszegényedése, küzdünk is ez ellen és azon szűkkeblű osztrák irány ellen, mely ezt tűzi ki czélul. De tagad­juk, hogy e czel a bécsi alkuval elérve lenne, hogy ez gyarmati helyzetbe sü­lyesztene ; a­mely országnak írt hitelforrások nyílnak, új jövedelmek tárulnak fel, mely rendelkezik iparával, befektetéseivel és pénzügyeit czéljai szerint rendezi, az gyarmati viszonyban nincs , mert a gyarmatok ezek fölött nem rendel­keznek. És ha Mudrony, kedvencz eszméjé­ből kifolyólag, a fogyasztási adók egy részé­nek kifolyásából és a vámjövedelem közös­ségéből akarja ezt következtetni, figyelmez­tetjük, hogy a hitelhiány és rész­törvény volt oka, hogy fogyasztási czikkeink termelése csökkent és az osztrák behozatal emelkedett, e két hiányon segít a bécsi szerződés, tehát a baj, forrásában apad. A vám jövedel­mében történő megkárosításunkat most csak 27 millióra tette Mudrony, azért mondjuk, hogy »csak,« mert könyvében 42 millióra számító, tehát most reálisabbá lön. Szá­mítása alapját nem ismerjük, tehát nem bíráljuk, csak azt jegyezzük meg, hogy ha a külföldi czikkek vámját adózásnak ve­szi és gyarmatiságnak állítja, akkor min­den ország gyarmatja egyiknek, másik­nak, ha pedig az osztrák czikkek vámmentes­ségében látja a kárt, akkor figyelmeztetjük, hogy ha vámvonal lenne, ezek vámját is­­ mi fizetnők meg, mert ingyen nekünk nem­­ szállítnak semmit az osztrákok, sem terhün­ket el nem viselik. Most legalább meg van az az előnyünk, hogy egyik-másik osztrák áru­­czikk (pl. vászon, üvegárú, rövid árú, sör, czukor) a vámmentesség következtében ol­csóbb, mint a külföldi. Mudrony ezt nem kompensálja a vám vesztességgel, sem összes nyers terményeink szabad piaczát. Mudrony a közgazdaságban nem akar áldozatot hozni a »magas politikának,«­mit különben helytelenül lát csak az ország fej­lődésében kulminálni. Fájdalom : van a ma­gasabb politikának meddőbb, de n­é­l­k­ü­­lözhetlenebb feladata is. És ez a lét kérdése. A monarchikus kapcsolatot és ezért sok áldozatot igazol az a tekintet is, hogy egymagunkban meg nem állhatnánk nemzeti és állami létünk veszélyeztetése nél­kül. Ezt a l­egúj­abb események ad acu­­l is bizonyítják. Ezért kell sokat, még köz­­gazdasági téren is áldoznunk, és — fájdalom — gyakran a fejlődés rovására. De e ter­hes élet is jobb, mint az élet-halálharca. Ez a magas politika, melytől csak az ok nél­küli áldozatot kell megtagadnunk, de — fáj­dalom— sokat kell annak indokoltan áldoznunk. Ha ezt Mudrony és pártja tekin­tetbe veszi , ha körültekint, meggyőződik, hogy c­élunk az ország fejlődése, de első­sor­ban élete kell hogy legyen. Nem reflektálunk arra, hogy mily hely­telenül osztá fel Mudrony költségvetésünket ; ő a hadsereg, nyugdíj,vasútgarantia czímeiben, a kezelési, sőt üzemi kiadásokban is mind holt terhet lát ; pedig hogy e meddő kiadá­­sok elnevezésével mily óvatosan kell bánni, bizonyítja Roscher (azt h­iszszük, e tudósnak csak hitelt ad Mudrony) ki hévvel kel ki még az ellen is, hogy a hadsereg költsége meddő lenne ; mert — úgymond — ha a varjú-ker­­gető kiadása nem improduktív, nem az a hadseregé sem. Hát a vasútgarantia, mely tőkésítés, az üzemkiadás, mely a produk­­cziónak nemcsak költsége, de tényezője is! Bizony ez a fölosztás nem jó te­ónra! És ha Mudrony így süti ki, hogy csak 30 milliót fordítunk »valódi« állami kiadásra és ez is a defic­it, úgy látszik, kételyt akar kelte­ni az iránt, hogy egyátalában élünk-e? Mi, a ki látjuk forgalmunk, közokta­tatás ügyünk folytonos fejlődését, elég c­áfolatot látunk a tényekben Mudrony hamleti okoskodására. Nem vitatkozunk vele a direkt és indi­rekt adók fölosztása és elnevezése fölött , de egyik alaptételét alá nem írhatjuk. Ő közté (Angliára nézve hibásan) Európa néhány ál­lamának népesedési mozgalmát a közelebbi 40 év alatt (1. »d’Economiste français« 46. számában hitelesen. Ámbár ez is a nemzetkö­zi statistikai kongressusnak Svéczia által be­nyújtott népesedés munkájára van fektetve), és minthogy Magyarország lakossága ez idő alatt (kiigazítjuk adatát) csak 1.350.000-el szaporodott, sőt 1869 óta 143 ezerrel (a cho­lera miatt) apadt, arra a következtetésre jut, hogy ennek a politika az oka és attól nemcsak a »j­ó« és »ez élsz­erű«, de még a »magyar« jogczímet is eltagadja. Hogy okoskodása mily hamis, bizonyítja az általa használt adat. E szerint a következő államok lakossága a legszaporább : Szerbia lakossága megkétszereződik 42 év alatt, Szászországé 49 év alatt, Angliáé 63 év alatt, Oroszországé 63 év alatt, Görögországé 68 év alatt, Nor­végiáé 75, Spanyolországé 79, Lengyelor­szágé 80, Dániáé 80, Poroszországé 81, Hol­landiáé 83, Své­ziáé 89, Skócziáé 95, Német­országé 98, Belgiumé 114, Ausztriáé 135, Würtenbergé 188, Svájc­é 188, Olaszországé 202, Francziaországé 236, Magyarországé 223 év alatt. Ha tehát a gyarmati és n­emzetellenes irányú politika lenne oka a népesség lassú szaporodásának, akkor Fran­­cziaországét inkább el kell ítélni, mint Szer­biáét, Oroszországét, Lengyelországét ; e theó­­ria szerint ezek a boldog országok,és Fran­­cziaország még nyomorultabb politikát foly­tat mint mi, így az átkot elfogadjuk. — Sza­­poraság, halálozás döntenek itt, sőt az éghaj­lat­ és járvány stb. Sőt h­a Mudrony csak annyira igazságos lett volna, saját hazája iránt, mint a franczia író, kinek adatait hasz­nálta, hozzá tehette volna ennek meg­jegyzését »Ami Magyarországot illeti, a kis szaporodás az 1848—49-ki háború ered­ménye.« Ezekből kitűnik, hogy Mudrony vagy helyes szempontokat alkalmazott h­e­g­y té­lén is­­, vagy helytelen szempontokat hasz­nált. — különben sok tanulmányra mutató beszédében ! H. S. — A budgetvitában szónokoknak fel van­nak írva a budget mellett Bánhidy Béla, K. Sennyey Pál és Pulszky Ágost ; a budget ellen : Ragályi Fer­­dinánd és Pogonyi Dezső. — A külpolitikai helyzethez. Cser­­najeff impertinentiája annyira ment, hogy követelte Belgrádban, hogy ő is a szerb kormány tagja legyen, mit azonban a Risztics-kabinet azzal a megjegyzés­sel utasított visza, hogy inkább az egész kormány beadja a kulcsot Milánnak, az­az lemond, hogy sem keblében, Szerbia kormányzatában egy muszkát meg­tűrjön. Ez is egy érdekes adat a szerb-orosz barátság illustrálásához. Csernajeff jól elvezeti a szerbe­ket a törökök által, a czár mégis a szerbeket dekla­rálja gyáváknak s ez nem elég, Csernajeff még mi­niszterséggel akarja jutalmaztatni magát a csataté­ren szenvedett vereségeiért. A szerbeknek csak most kezd kinyitni a szemük s ha még is M a r i n­o v i­c­s küldetik Pétervárra, hogy a fehér ezárt megengesz­telje és Szerbiáról táplált kedvezőtlen ítéletét recti­­ficálja, az egész missió tula­jdonképen csak azért tör­ténik, mert hát »az ördögnek is gyertyát kell gyúj­tani.« Ignatieff egész elemében van. Kezéig a conferentia s ott neki bő alkalma lesz fejtegetni Oroszország »szent hivatását«. Addig is azonban már az előértekezleten azzal az inditványnyal szán­dékszik föllépni, hogy az angol conferentia-pro­­grammból azon passus, mely »Törökország integri­tása és függetlenségének fenntartásáról szól«, mint mely a conferenţia tanácskozásainak alapját képezné, hagyassék ki a »függetlenség« szó. Mert hát Törökország függetlensége nem tetszik a muszka kormánynak. Ez lesz a conferenţia nyitánya, hogy ebből aztán minő európai »concert« lesz, per­sze tudni nem, de sejteni lehet. A leng­y­elek magatartásáról a »Ta­gespresse« érdekes levelet közöl a londoni len­gyel emigránsok egyik kiváló tagjától. A levél azt mondja, hogy a lengyelek a legnagyobb figyelemmel kísérik a keleti ügyek fejleményeit. Ne vegye senki rosz néven a lengyelektől, hogy nem sietnek »keleti szláv testvéreik« segítségére , mert ezt, míg a bal­káni szlávok orosz lobogó alatt küzdenek, soha sem fogják tehetni a lengyelek. »Mi lengyelek,mondj­a továbbá a levél, keserű tapasztalatokon mentünk ke­resztül. Ezért többé koc­káztatni semmit sem fogunk. Önzőkké is lettünk. A lengyel nemzet vére többé ne folyjon másért, mint csak a maga ügyéért. A lengye­lek ezután nem lesznek hajlandók mások számára kikaparni a gesztenyét. Ezért mozdulni nem is fog­nak addig, míg Anglia nyiltan nem proclamálja Lengyelország helyreállitását, s mig ezen elvet Ausztria -Magyarország is ma­gáévá nem tette, s mig ezen utóbbi hatalom be nem látja azt, mily roppant előnye és érdeke lenne abban, hogy az északi kolossus ellen Lengyelország védfala által legyen fedve. — Ez a londoni lengyel emigránsok bizottságának hatá­rozata.« Lichtenstein azt a jelentésben megemlí­tené, hogy a kormány, mint azt a főügyész is beisme­ri, — kellő felügyeletet nem gyakorolt. Végre a bizottság Bánó indítványának elfoga­dásával kimondja, hogy midőn a vasút megvételéről szóló­­javaslatot elfogadásra ajánlja, egészen tekinte­ten kívül hagyta a főügyészi jelentést, miután azt hi­szi, hogy e javaslat törvényerőre emelkedése eseté­ben is a keleti vasút ügyének megbírálása s az ez iránti intézkedés a ház kezében marad. Ezzel az ülés véget ért és az ügy befejeztetett. A képviselőhöz közlekedési bizottsága ma délután tartott ülésében a keleti vasútra vonatkozó, a kir főügyész által ezen ügyben adott jogi véleménynyel foglalkozott. Bánó József a keleti vasút megvételének ügyét elválasztani óhajtaná e vasút egyéb ügyeitől, e tekintetben úgy a közlekedés és a pénzügyi bizott­ság terjesztettek javaslatot a ház elé. Előtte a jogi vélemény igen gyenge és telve van ellenmondások­kal. Nem tartja olyannak, mely mellett az országban rendezett viszonyok létesíthetők volnának. Ezen vé­lemény nélkül sokkal könnyebben járhatott volna el a kormány a vasút megvételénél. A jelentésben a bizottság a véleménytől egészen eltekintve, egysze­rűen elfogadásra ajánlja a­­javaslatot. Lichten­stein a vélemény tárgyalása melletti szól. P­é­c­h­y miniszter indokolja a főügyészi véle­ményt, mely az általa kiadott vasúti és pénzügyi bi­zottság jelentése alapján történt. A főügyész vélemé­nye szerint nem talál támpontokat a vizsgálatra s igy a kormány sem javasolhat a háznak egyebet, daczá­ra, hogy világos, hogy bár tervszerinti rászedés nem, de a dolog mégis úgy vézetett, hogy az illetők alóla kibújhassanak. Horváth Gyula egészen eltekintve az ügy jogi oldalától, legfeljebb azt vélné javasolni a ház­nak, hogy a jogi szempont megítélése az igazságügyi bizottságra bizassék. Ragályi Nándor igen rászólólag nyilatkozik a vélemény felől, mely a fogalmazóra érdemet úgy sem hoz. Lichtenstein a vélemény alapján tárgyal­hatnak tartja a vasút ügyét. Kemény Mihály azt tartja, hogy ha a ház további lépéseket kíván ez ügyben tenni, annak irány­adóul szolgálhat a vasúti és pénzügyi bizottságok je­lentése. Ragályi Gyula a felelősséget az akkori miniszterre hárítja és azt meg is kellene követelni. Paczolay azt hiszi, hogy miután a bizott­ság az igazgató­tanácscsal kötött szerződést elfogad­ta, a véleményt figyelembe nem veheti. Dániel Pál szerint teljesen mellőzni kel­lene a véleményt, a miniszter jelentését pedig, hogy a ház utasítása szerint intézkedett, tudomásul venné. Gr. Péchy Manó az ügyész véleménye sze­rinte a lehető tapintatlan és ügyetlen s ennek alap­ján a kibontakozás teljesen lehetetlen. A háznak a tvjavaslat elfogadását ajánlaná, de a véleménytől el­tekintene. Péchy miniszter felhozza, hogy a jelen szer­ződés nem áll útjában egy netáni bűnügyi vizsgálatnak. Szentpály a főügyészi véleményt egészen ellenkezésben állónak tartja a vasúti és pénzügyi bi­zottság jelentésével. A véleményt mellőzné és bevár­ná a kormány javaslatát a további teendőkre nézve. Berzeviczy úgy látja, hogy a főügyészi vé­lemény, a kormányé is, annak el vagy el nem fogadá­sa fölött határozandó. Házmán is mellőzni kívánja a véleményt s csak a­­javaslat elfogadásáig szorítkozik. Az uj bankstatutum. A »N. fr. Pr.« egy »Pest«-ről keltezett, de valószínűleg Bécsben gyártott levél kíséretében közli az új bankstatutum kivonatát, azon megjegyzéssel, hogy hitelességéért annyival inkább jót állhat, mert a hivatalos szöveg feküdt előtte. Hogy mennyiben hi­teles e szöveg, azt majd később fogjuk látni, de érde­­kesnek tartjuk a bécsi lap közlését átvenni. Megje­gyezvén még azt, hogy az állítólagos levelező »emlé­kezetből« közli a bankhoz intézett jegyzék tartalmát is, s abban ki van mondva, hogy a monarchia pénz­ügyi egységének megóvása alapján, a két kormány megegyezett abban, miszerint egy banktársulatnak két egyenlő privilégiumot adományozzanak két bank­intézet felállítására Ausztria és Magyarország szá­mára. Az igazgatásban szükséges egység egy, a pari­tás elve alapján alakított ellenőrzési közeg által lesz biztosítva. Aztán mondja a »N. fr. Pr.,« a bank meg fogja tudni a statútumból, hogy minő árt kiván a kormány a szabadalomért, t. i. egy quótát a tiszta jö­vedelemből, mely még ezután megállapítandó egyez­mény alapján fog a nyolc­van milliós bankadósság törlesztésére fordíttatni, s továbbra ingyen lesz át­engedve a banknak a nyolc­van milliós bankadósság. Vájjon tartozik-e és mennyiben Magyarország a 80 milliós adósságban részt venni, ez az országos kül­döttségek s esetleg választott bíróság által fog el­döntetni. A bank igazgatósága határozza el, vájjon hajlandó-e a feltételeket elfogadni ; azonban tekin­­tettel arra, hogy a megállapodások még törvényho­zási jóváhagyást igényelnek, 1877. július 1-ére tűze­tik ki határidőnek, a meddig az uj statútumnak leg­későbben életbe kell lépni , s ezért sürgősen felszó­­líttatik a bank határozathozatalra. A kormány az­tán mielőbb tudatni fogná a bankkal azon helyeket melyeken új fiókok felállítása kéretik, h a jelzálog­üzletre nézve külön statútumok hozatalát tartja fenn magának a két kormány. Végül hivatkozással a bank­statutum 68. §-ára, a bank közreműködése a valuta helyreállítására van kilátásba helyezve. A szabadalmazott osztrákmagyar banktársulat alapszabályai. Az 1. §. meghatározza a szabadalom tartalmát 1877. jul. 1-től 1886. decz. 31. A társulat pecsétje az egyesült osztrák és magyar állam czimer. A 2. §. a társulat székhelyéül Bécset nevezi meg, és két egyenjogú bankintézet felállítását köve­teli Magyarország és Ausztria számára, melyek min­­denikének az illető ország összes fiókjai alá rendelve lesznek. A 4—8. §§. megegyeznek a régi bankstatutu­­méval, csakhogy a »bank« szó mindenütt »társulat« szóval van helyettesítve. (Ugyanez áll mindazon §-ra nézve melyek külön felhozva nincsenek.) A 9. §. a tiszta jövedelem felosztását szabá­lyozza ; mindenek előtt 5°/0 osztalék adatik a részvé­nyeseknek; a maradéknak 10°/o-a a tartalékalaphoz csatoltatik; azután a részvényesek osztaléka 6°/0-ra egészittetik ki, s a még fennmaradó összeg felerész­ben a részvényesek s felerészben a két kormány közt osztatik fel. Ha azonban a részvényesek osztaléka a 10°/6-ot meghaladná, a maradékösszegből három negyedrész illeti a két kormányt s egy negyedrész a részényeseket. A 11. §. kizárólagos jogot ad a banktársulat­nak bankjegyek kibocsátására, ez azonban az állami jegyforgalmat nem alterálja ; a bankjegyek szövege egyik oldalon magyar a másikon német lesz. Az ezután következő paragrafusok közül a 15. és 27. (a régi státumok 16. és 28. paragrafusai) ér­demelnek említést, melyekben mint a 11-ikben az ál­lamjegyekre történik utalás. A 28. §. (a régi sz. 29.) abban különbözik, hogy ezüst pénz és ezüst rudak helyett érczpénzről és arany vagy ezüst rudakról van szó. A 30. §. a két bankintézet czím­ét határozza meg, mint az osztrák-magyar banktársulat bankinté­zete Bécsben (vagy Budapesten). A 31. §. határozza, hogy a bankstatutumok ér­telmében kibocsátott jegyekből 70°/0 esik Ausz­triára és 30°/o Magyarországra. A Magyarországra eső jegyeknek megfelelő része az érczkészletnek Bu­dapesten lesz elhelyezendő. A 32—34. §§. a bankigazgatóság szervezetéről szólnak. Mindenik bankintézet egyenjogú igazgató­ság által igazgattatik. Az elnökséget egy alkormányzó nevű functionarius vezeti, kit a fejedelem nevez ki ; tiz-tiz igazgató választatik a közgyűlés által a rész­vényesek sorából, kik az illető ország lakói, és a feje­delem által megerősíttetnek, az alkormányzók 10,000 ft fizetést és 2000 ft lakbért kapnak. 38. §. Minden ország fiókjai az illető ország in­tézetének lesznek alá­rendelve ; a társulat köteles az illető ország összminisztériumának kívánságára új fiókokat feállítani. 41. §. A társulat élén álló kormányzó a két pénzügyminiszter javaslatára ő fége által neveztetik ki ; évdíja 20,000 ft és 2000 frtjlakbér. 43. §. A választmány a bankkormányzó elnök­lete alatt a társulat központi közege nyolc­ tagból áll, kik közzül hármat-h­ármat az igazgatóságok, s egyet és egy póttagot az illető pénzügyminisztérium, az illető országban lakó részvényesek közzül az illető pénzügyminiszter választ. Ezen választmányi tagok három évre választatnak, s ezeken kívül a két alkot­mányzó tagja a választmánynak. 44 §: A választmány hatásköre kiterjed min­den, a jegyek és vagyonigazgatás egységéből folyó minden teendőkre, és pedig :­­ azon ügyekre, melyek a részvényeseknek a vállalathoz való viszonyából szár­maznak , a részvények átírására és amortizátiójára, közgyűlések egybehívására, számadások előterjeszté­sére s a tartalék és nyugdíjalap igazgatására; 2. az alapszabályok ellenőrzésére, az igazgatósá­gok szabályszerű működésére ; 3. a bank kincsei fölötti alapszabályszerű ren­­delkezésre és bankjegyek alapszabályszerű kiállítá-s­­ára, kibocsátására és beváltására ; 4. határozatok hozatalára oly ügyekben, me­­­lyekben a két igazgatóság egyöntetű eljárása szüksé­ges, melyekről azonban minden esetben nem intéz­kedhetnek az alapszabályok. Ide tartoznak különösen a) a kamatláb meghatározása ; b) a lombardiroztató értékpapíroknak s az azokra adandó előlegek nagy­ságának meghatározása ; c) azon követelmények meghatározása, melyek a váltóleszámítolást illetik. Az igazgatóságok az indítványokat a választmány elé viszik, mely azokat, ha mind­két igazgatóság egyetért, egyszerűen megerősíti s a felmerült diffe­­renciákat kiegyenlíti. Ha egy indítványt egyenesen a választmánynál tesznek, akkor az előbb az igazga­tóságokkal közlendő , rendkívül sürgős esetekben a választmány közvetlenül is határozhat indítványok fölött, azonban csak ideiglenesen , véglegesen csak egy következő ülésben a két igazgatóság meghallga­tása után ; 5. a központi hivatalnokok kinevezésére. 45. §. A választmány viszi a jelzálogüzletet. 46. §. A választmány havonkint rendszerint egyszer gyűl össze , a szükséghez képest azonban rendkívüli ülésre is összehívható a kormányzó által. A két kormánybiztosnak joga van rendkívüli ülések összehívását követelni. 47. §. A választmány a folyó ügyek elintézésé­re és az ellenőrzésre egy végrehajtó bizottságot nevez ki, a választmánynak egy-egy tagjából és a kormány által kinevezett két részvényesből. A kor­mányzó elnöke a végrehajtó bizottságnak. 48. §. A végrehajtó bizottság kivételesen a vá­lasztmánynak föntartott ügyeket is elintézhet, a leg­közelebbi választmányi ülésnek azonban ezt indokol­va bejelenteni tartozik. 60. §. Négy számvizsgáló (revisor) és két pót­tag a közgyűlés által a két fél részéről választatnak, fele részben az osztrák és fele részben a magyar ta­gok közül. 63. §. A két kormány mindenike egy biztost és helyettest választ. 65. §. A kormánybiztos óvásának felfüggesztő hatása van. Ha az állami igazgatás és az illető kor­mány között egyezséget nem lehetne elérni, akkor fellebbezés kizárásával választott bíróság határoz, mely a bécsi és budapesti legfőbb ítélőszék három­­három tagjából van összetéve. 68. § A valutarendezés esetére egy ezután kö­tendő egyezmény értelmében a banktársulat közre­működése fog igénybe vétetni. 72. §. A társulat illetékes fóruma az osztrák ügyekre nézve Bécs, a magyarokra nézve Budapest. 80. §. A banktársulat czégének bekebelezése nem kívántatik . Ausztria és Magyarország kereske­delmi törvényeinek az csak annyiban van alárendel­ve, a­menyiben ezek privilégiumával nem ellenkeznek. Szabályzat. 2. §. A részvényesek sorozatában a közgyűlésre ki kell mutatni a részvényes állampolgári jogát. 3. §. A számvizsgálók (serutatorok) az osztrák s magyar részvényesek közül egyenlő arányban vá­lasztatnak. 8. §. A firmajegyzés a különféle okmányokon a szerint, a­mint a tárgy, a bizottság, igazgatóság vagy a fiókok körébe tartozik, azok képviselete által törté­nik ; a bankjegyek a központi pénztár igazgatója ál­tal iratnak alá. 10. §. Az első főtitkár a bizottság tanácskozá­saiban részt vesz, de szavazati jog nélkül; ő ellenőrzi a hozott határozatok végrehajtását. 12. §. Mindkét igazgatóságnál van egy előadó főtitkár hasonlóan a bizottságnál működő első főtit­kárhoz. 13. § A hivatalos üzleti nyelv az osztrák bank­nál a német, a magyarnál a magyar. Ezen hivatalos üzleti nyelvet kell használnia a két intézetnek úgy egymás közt, mint a bizottsággal s fiókokkal szemben ; kiállított okmányoknál fordítást is lehet mellékelni ; egyesekkel közlekedve a vezetők nézete szerint más nyelv is használható, mint a hivatalos. 14. §. A jelenlegi nemzeti bankakt­ák kicseré­lése az új osztrák-magyar banktársaság részvényei­vel két év alatt történik. (Az új bankrészvények for­mulája közölve van.) 27. §. A jegyek contingentálására megszabott idő alatt mindkét igazgatóság rendelkezik az es­compte- és lombard-üzletek közös eszközei fölött. 28. §: A benyújtott váltók elfogadása vagy visz­­szautasítása fölött váltóbíráló bizottságok határoznak, melyek a bankintézetek székhelyén a director, filialék székhelyén egy főhivatalnok elnöklete alatt tanács­koznak. 33. Váltót, ha az a kellő feltételeknek megfelel, nem szabad visszautasítani csak azért, mert igen cse­kély összegről szól. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése nov. 21-ikén. Az esti lapunkban közlött tudósításban foglal­tak után szót emelt Mudrony Soma. Hazánk anyagi helyzetének aggodalmas volta nem új dolog , ám a külviszonyok bonyodalmai a régi kalamitásokhoz uj, ha lehet még nagyobb veszélyeket csatoltak ; ezek föllebbentették a fátyolt, s oly jelenségeket tártak föl, melyek láttá­ra az a lelkesedés, ama reményteljes bizalom, mely­­lyel a monarchia biztonságát c­élzó intézményekre tekintettünk, ugyan meg fog lankadni, ha azt látjuk, hogy az az egy milliónyi hadsereg, melyre évenként 100 milliónál többet költünk, oly intézmény, mely teljes biztonságot nyújt mindenki ellen, a­ki ellen nem szükséges, a­ki bennünket megtámadni nem akar vagy nem képes, de nem nyújt biztonságot azok ellen, kik ellen szükséges lehet, kik a monarchiának, mint ilyennek ellenségei lehetnek. A monarchiának ko­moly veszélye, ellensége csak kettő lehet, Oroszor­szág és Németország. Azon sajátságos látványnak vagyunk tanúi, hogy történnek komoly nyilatkozatok, miszerint a monarchia hads­erege, azaz az abban levő szlávok nem fognának harczra kelni a szláv testvé­rek ellen. Elszigeteltek e nyilatkozatok igenis, de fölötte jellemzők. És ha arra kerülne a sor, hogy Németor­szág hatalmával kellene szembeállanunk, azon jó in­dulatból következtetve, mely mai nap a Lajth­án túl oly bőségesen nyilatkozik, egyátalában nem volna meglepő, azt is hallani, miszerint a német harc­osok nem harczolnának a német testvérek ellen. Ha ilye­neket látunk, bizonyos kétkedés, kell hogy elfogjon mindenkit arra nézve, hogy várjon azon vár, melyet a

Next