A Hon, 1877. január (15. évfolyam, 1-29. szám)

1877-01-02 / 1. szám

1. szám. XV. évfolyam. Esti kiadás. Budapest, 1877. Kedd, jan. 2. Kiiadó-hivatal: Barátok-ters, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 írt ki 6 hónapra................................................................. » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ...­­ » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda s Barátok-tere, Athenaeum-epitet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, jan. 2. A keleti ügyekben mutatkozó ta­nácstalansággal szemben egy figyelemreméltó eszmét penget a »P. Lt.« bécsi levele. E sze­rint úgy Berlinben, mint Bécsben be­látták azt, hogy az orosz érdekeknek bele­­ját­szása a keleti kérdésbe de csaknem le­hetetlenné teszi azon kérdés megoldását. Ezért hát kezdenek me­gbarátkozni a két császár szövetségének eszméjé­vel, mely szövetségnek esélye úgy Péter­­v­á­r, mint Konstantinápoly felé fordul­va. Az eszme mindenesetre új és egy nagy fontosságú fordulatot jelez nemcsak a keleti, de az európai politikában is. Jelenti egyúttal azt is, hogy a hármas szövetséget, mely kü­lönben tényleg már rég lejárta magát, illeté­kes körökbe­n is tarthatlannak ismerték föl. Bár régebb ismerték volna fel s bár régebb jöttek volna a most felmerülő eszmére. Hihe­tőleg igen sok vérontásnak lehetett volna igy elejét venni. Egy európai háború kikerülésé­re azonban még most sem késő. Csak eszme s tán még nem is terv, óhajtás inkább, mint komoly elhatározás. De ha mégis lenne belőle valami, pedig új ala­kulások az egyes államoknak egymáshoz való viszonyában majdnem elkerülhetleneknek lát­szanak, akkor a »két császár szövetsége« eré­­lyével sokkal több dolga lesz, kell hogy le­gyen Péter­vár, mint Konstantinápoly felé. Most még vajúdhatnak az eszmével, de ha Oroszország ezután is sord­rozza jogosulatlan érdekeinek tekintetbe vételét és érvényesülé­sét, lehetetlen, hogy monarchiánk és Német­ország, vagy más hatalom ne gondoskodjanak valamely expediensről a muszka hatalom velleitásának korlátozására. A fegyverszünet még két hónapra van meghosszabbítva, de átalában nagy kéte­lyekkel fogadják mindenfelé.A háború elodá­zásának tekintik a márci. 1-ig meghosz­­szabbított fegyverszünetet s átalában nem lát­ják benne a béke létrejövetelének bizto­sítékát. Szerbiában az ott levő orosz önkény­­tesek készülődnek és indulnak is hazafelé­­ Muszkaországba. E hó 15-ig h­ír szerint vala­mennyi­n elhagyandják Szerbiát. Az úti­költségeket a szláv bizottságok fedezik. A szerb szkupstina is megkezdendi újra műkö­dését, e hó 13-án. »Németország és a keleti kér­dés« czím alatt Stratheden lord az »Obser­ver«-ben egy figyelemre méltó czikket közöl, melynek alapeszméje az, hogy Németország tartsa vissza Oroszországot a háborútól, miál­tal nagy szolgálatot tenne a világnak ; ellen­kező esetben pedig azzal van fenyegetve a né­met birodalom, hogyha egykedvűleg hagyja Oroszországot hatalmi túlsúlyra vergődni, ez­által nemcsak Nyugat-Európa rokonszenvét veszíti el, de saját jövőjét és biztonságát is koc­kára teszi. Kimutatja a lord a történelem­ből is, hogy már Poroszország törekedett ar­ra, hogy Oroszország előnyomulását meggá­tolja. Annál inkább tartoznak most erre töre­kedni Berlinben, hol már most az összes né­met nemzet érdekeit és jövőjét vannak hivat­va megóvni. Stratheden, ki újabb időben hu­zamosabban tartózkodott Francziaországban, saját tapasztalásából is mondhatja, hogy Né­metország túlságos aggodalmakat táplál a franczia hoszúállástól, Francziaországban sen­ki sem gondol háborúra. Sem kormány, sem a nemzet, sem a sajtó. De ha ettől való félelmében Németor­szág megtörténni engedi azt, hogy Oroszor­szág megfészkelje magát Konstantinápolyban, innen nagyon könnyen küldheti csapatait Marseillebe. Az orosz csapatok (egy franczia­­orosz szövetség esetén) megszállják a franczia várakat és helyőrségként tesznek szolgálatot, míg Francziaország összes haderejét Német­országra vetheti. — A »Köln. Ztg.« azt jegy­zi meg, hogy ezekben sok igaz van, úgyhogy a német ember is oszthatja bizonyos pontig Stratheden fejtegetéseit.« — A hadserg rendeleti lapja ő föl­­ségének következő, Vilmos főherczeghez, a tüzérség felügyelőjéhez intézett kéziratot közli: Kedves bá­tyám, Vilmos főherczeg! A tábori tüzérségnek az új ágyúanyaggal való fölszerelése minden abban ré­szes tényező odaadó buzgalma folytán nagy megelé­gedésemre annyira haladt, hogy én elérkezettnek lá­tom a pillanatot, a minden oldalról nyilatkozott épü­letes tevékenységért kiérdemelt elismerésemet nyil­vánítani. Különösen elégtételül szolgál Nekem, hogy első helyütt kedvességed pihenés nélküli s eredményes befolyását emelhetem dicsérve ki s azért e helyütt kedvességednek, azon jelentékeny érdemekért, melye­ket a tábori tüzérség s igy a hadsereg harczképes­­sége körül szerzett, legőszintébb köszönetemet s leg­­teljesb elismerésemet nyilvánítom. Bécs, decz. 30. 1876. Ferencz József s. k. Különös érdemeik elismeréséül az uj tábori tüzér­anyag beszerzése s létesítéséért a vaskorona­­rend I. osztályát kapta Bylandt Rheidt hadügymi­niszter (előbb a műszaki bizottság elnöke); a II. osz­tályú vaskoronar­endet Tiller v. Turnfort lovag, a tü­zérségi arzenál igazgatója; Schmarda Károly, Kreutz Frigyes s Müller Frigyes tüzérségi főtáborkari alez­redesek a Lipótrend lovag­keresztjét kapták. Ugyan­ez alkalomból még négy harmadosztályú vaskorona­­rend, tizenhárom Ferencz­ József rendi lovag­kereszt, tíz katonai érdemkereszt, két arany, s két ezüst ér­demkereszt adományoztatott. Ezen kitüntetéseken kívül a rendeleti lap még a változások egész sorát közli. Mindenekelőtt négy ezredtulajdonos neveztetik ki, és pedig herczeg Thurn és Taxis Imre lovassági ezredes a 3-ik huszárezred tulajdonosává; Zimiecki Ziemiecin Jeromos a 36-ik gyalogezred tulajdonosává; Kilianshauzen Dormus b. a 72-ik gyalogezred tulajdonosává s végül Kne­bel v. Treuenschwert b. a 76-ik gyalogezred tulajdo­nosává. Végül jelzi a lap, hogy Barth Vilmos közös hadügyérségi osztálytanácsos saját megkeresésére nyugalomba helyeztetett. — A török alko­tmány proclamálta­­tása Bolgárországban. Rifát pasa bolgáror­szági vali decz. 24-én a következő táviratot vette Mid­­hát pasa nagyvezértől. Konstantinápoly, decz. 23. Mint a szul­tán trónra léptekor kiadott formán hirdette, az ural­kodónak óhaja volt a birodalom kormányzatát új törvények alá rendelni. E czélból a magas portán egy bizottság alakíttatott, mely a miniszterekből, ule­­mákból és más kiváló személyiségekből állt. Miután e bizottság munkálatát bevégezte, ma szombaton, a miniszterek, muskrok, ulemák és nagy néptömeg jelen­létében a fermán ünnepélyesen felolvastatott, mely az alkotmány életbeléptét kihirdette. A mai emléke­zetes napon az absolutizmus rendszerének vége van. A parlamentáris rendszer, melyet a vallás és a józan emberi ész mindig elfogadhatónak nyilvánított, 101 ágyúlövéssel üdvözöltetett. Az új alaptörvény szabá­lyozza az államnak és népeinek ősi jogait, megerősíti az ottománok becsületének, életének és vagyonának­­­nak sérthetetlenségét, mint azt már a Tanziniat ki-­­ mondá, és biztosítja a személyes szabadságot, vala­ , mint az ottomán népek egyesülését és egyenlőségét. Mivel ez által új korszak alapíttatott, mindenütt öröm uralkodik, s a szultán iránt ovatiók tanúsít­tatnak. Ön is hivatalosan ki fogja hirdetni a vilajetben az alkotmányt s meg fogja engedni, hogy ez esemény­re örömtüzek gyujtassanak. A netaláni köszönő ira­tokat postán fogja ideküldeni. Jegyző Midhát: Az alkotmány kihirdetése Bolgárországban az elrendelt módon meg is történt.­­ A török készülődések az alkotmány kihirdetése daczára is szakadatlanul folynak tovább. A kevéssé törökbarát »Pol. Corr.« levelezője is elis­meri, hogy Törökország századok óta nem volt oly kedvező katonai helyzetben, mint jelenleg. Bolgár­országban különösen hatalmas hadsereg áll hadilá­bon s az erősségek teljesen fölszerelvék Egyptomból újabban 5 zászlóalj gyalogság érkezett Ruscsukba, s még 3 zászlóaljat és 8 ütegágyut várnak oda. Izzet pasa a csi­rkeszekből rendes lovasságot alakit. A szultán e czélra saját magánpénztárából tekintélyes összeget adományozott. Abdul Hamid ezenkívül még 120 ezer török fontot áldozott honvédelmi czélokra.­­ A kormány megengedte, hogy a török nemzetőr­ség a magyar honvédek egyenruhájá­hoz hasonló öltönyt viseljen. Ruscsukban már látni is ily egyenruhás törököket.­­ Az orosz déli hadseregnél leg­újabban olyan intézkedések történek, melyek a hábo­rú elhalasztására látszanak mutatni, így a nevelőin­­tézeteket, melyeket kórházakká akartak átalakítani, még egyelőre nem zárják be. Sok szállítónak, kinek a múlt hó 29-ére volt kitűzve a szállítás határideje, ezt egy-két hónappal meghosszabbították. Intézke­dések léteznek a figyelő hadtest egy részét az ország belsejében elhelyezni, s a bessarábiai csapatokat na­gyobb területen szállásolják el.­­ A moszkvai és pétervári szláv komiték egy orosz tisztet elfogattak, mivel a Szerbiába küldött segélypénzeket elsikkasz­totta. Beszélik, hogy számos visszatérő orosz tisztre hasonló sors j vár. — Balabanoff és Zankoff bolygó bolgárok legközelebb Bécsbe utaztak, hol Andrássy­­tól akarnak kihallgattatást kérni. — Az igazságügyminiszter, mint ér­tesülünk, az összes első folyamodású bíróságokhoz a következő körrendeletét intézte: Az 1876. II. tcz. és a közigazgatási bizottság életbeléptetése iránt kibocsátott szabályrendeletek szerint ezen bizottság fegyelmi hatósága, az állam­­tisztviselők egy részére is kiterjesztetvén, az 1876. VII. tcz. által pedig az 1870. XLII. tcz. és 1872. XXXVI. tcznek a fegyelmi eljárásra vonatkozó ha­­tározmányai hatályon kívül helyeztetvén, szükségessé vált, miszerint azon körrendeletek, melyekben az e. f. kir. biróságok utasítottak, hogy az állami, köztör­vényhatósági és községi szolgálatban alkalmazott, nem különben a nyugdíj és segélyben részesülő álla­mi , köztörvényhatósági és községi tisztviselők és szolgák ellen megindított büntető eljárásról és az ez alapon keletkezett véghatározata vagy ítéletről, a megjelölt közegek illetékes hatósága értesítessék, az idézett törvényczikkek és szabályrendeletekhez ké­pest módosíttassanak. Utasítom tehát a kir. bíróságot, hogy 1. a me­gyei vagy városi köztörvényhatóságok, tisztviselő, se­géd- és kezelő személyzetének tagjai ellen felmerült büntetőeljárás megindításáról, az 1876. VII. tcz. 17. §-a rendelkezésének foganatosithatása végett, úgy­szintén a büntető eljárás alapján keletkezett végha­­tározatról, avagy ítéletről, az idézett törvényczikk rendeletéhez képest, ezentúl csak az illetékes köz­­igazgatási bizottságot és pedig haladéktalanul érte­sítse. 2. Ha oly állami tisztviselő ellen indittatik bűn­vádi eljárás, aki az 1875. VI. 1. §-a értelmében a közigazgatási bizottság tagja, vagy a ki a közigaz­gatási bizottságok életbeléptetése iránt kiadott sza­bályrendeletek s a hivatott t. ez. 42. §-a alapján első­sorban a közigazgatási bizottság fegyelmi hatósága alatt áll, úgy a bűnvádi eljárás megindításáról, mind pedig a véghatározatról vagy ítéletről szintén a köz­­igazgatási bizottság értesítendő. 3. Minden más tény­leges álomszolgálatban levő, valamint nyugd­íazott vagy segélyben részesülő tisztviselő ellen, ideértve a szerződéses postamestereket és kiadókat is, nemkü­lönben az államhivatali szolgák és a községi tisztvi­selők és szolgák ellen megindított büntető eljárásról, illetőleg véghatározatról vagy ítéletről, továbbra is a­­ Thessaliából írják a »P. C.«-nek, hogy a nemzetőrséget ott is szervezték s három ke­rületben 6651 Henry-Martini-féle fegyvert osztottak szét a mohamedán törzs lakosság között. Ezenkívül a rendes csapatokat is jelentékenyen gyarapították, azonban később ezek Konstantinápolyba rendeltettek s jelenleg Thessaliában a nemzetőrségen s basibozu­­kokon kívül alig van valami katonaság, a minek kö­vetkeztében a görög-keresztyén lakosság körében nagy a zavar s a rablások s más nemű büntettek megszaporodtak. Valóban egy tekintélyes görög pol­gárt, Petakit akartak meggyilkolni, mely körülmény annyival inkább nagy feltűnést okozott, mivel meg­­támadókul átalában két vagyonosabb mohamedán polgárt tartanak. A merénylet után az itteni kerület görögjei új petitiót intéztek a konstantinápolyi patri­­archához, kérvén többek közt a mohamedánok le­­fegyverkezését s a cserkeszek eltávolítását. A „T­ON* TÁRCZÁJA. Dumont Jakab. Regény. Irta: Maderio Charot, I. Vannak emberek, a­kik nem akarnak soha sem­mire visszaemlékezni; azt lehetne róluk mondani, hogy átélt szerencsétlenségeik emlékezete sérti s meg­alázza őket; ők ebben találják büszkeségüket; én azonban, lásd Péter, mindig új gyönyörrel emléke­zem gyermekségem idejére, s ifjúságom első éveire. Az akkori s mai helyzetem közt való különbség oly jól tevő megelégedéssel hat szivemre, hogy a reá való gondolás mindig némi megilletődéssel is jár. Hajd bizony, akkor nem is valék én Dumont Jakab úr, a kitüntetett, dijat nyert bérlő, kiről a a lapok is di­csérve beszélnek, s ki a megyei bizottság tagja, s köz­ségének polgármestere mellett az első esküdt. Ruhám sem volt, mint van most, jó fehér gyolcsból szabva szépen nyárára, vastag posztóból melegen bélelve a télire, no meg az emberek sem tekintettek reám oly becsüléssel, a minővel mostanság megtisztelni jónak látnak. Nem biz a! A saint-cyri, saint-oueni, orly-i sablonnieresi és villeneuve-sur bellot-i népségnek én a kis Jakab valék, a Petit-Morin völgy csavargója, éhenkórászféle rész hirű mindenekelőtt; azonfölül vakmerő almatolvaj, s rettenetes fészekpusztító. Ez jellemrajzom tizenötéves koromból. Hogy az igazat megvalljam, nem tisztára a ma­gam hibája volt ez; el volt hanyagolva a nevelésem is. Apám, egy szálas és erős favágó, ki a rougeti erdő egyik nagy fakereskedője számára minden év­ben ölszám vagdosta a fát, egy téli nap nem vette észre, hogy a már-már lefürészelt tölgy reá dől, s igy egész csecsemő koromban egyedül hagyott e földön szegény anyámmal, e jó, csakhogy tanulatlan asz­­szonynyal, ki teljesen minden jövedelem hián lévén, arra szánta magát, hogy szabadjára hagy, remélvén, hogy megerősödöm annyira, hogy lehet belőlem va­lami. De biz én szemmel láthatólag oly poszka vol­tam, hogy senki se várhatott tőlem valami sokat. Ha apám, halálakor, nem hagy más terhet anyámra, csak engem, anyám szegény még tán köny­­nyebben elért volna ; de hejh nem igy volt­am ! Apámnak adósságai is voltak ; a ház, melyben lak­tunk — még ma is látom régies és omladozó külsejé­vel télen, zöldelő és szalmás tetőzetével tavaszkor — ez a szegényes ház sem volt egészen kifizetve ; apám halálakor valósággal háromszáz egész frank volt még fizetetlen a vételárból ; háromszáz frank, egész va­gyon, s a vén Renard Jakab, Sablonniéresből, a­ki­től vettük a házat, ugyancsak nem késett volna nya­kunkra küldeni a végrehajtót, ha időnkint anyám nem gondol rá, s el nem viszi csengőpengő jóféle pénzben kamat gyanánt mindazt a keveset, a­mit nagy keservesen megtakaríthatott. Nagy keservesen a szó szoros értelmében, Péter , festő és nagy mű­vész létedre te nem is sejted, hogy amaz időben, egy szegény özvegyasszony helyzetében, oly összeg, a mi­nő előtted nyomorultnak tetszenék s a minőt ma én magam is édes kicsinynek látnék, te nem is sejted, mondom, sohasem lévén reá kényszerítve, hogy át­éld, hogy egy ily összeg mekkora erőfeszítést, mek­kora munkát, nélkülözést és szenvedést jelent. Ak­kor én én sem tudtam , ha tudom, tán jobb lettem volna. De már hiz ez csak úgy volt ! Elmondom ne­ked történetemet, úgy a­hogy tudom, nem töreked­vén szépíteni semmikép. Fogadd el úgy, a hogy adom s légy elnéző ifjúságom s gyermekségem hibái iránt, mint a hogy óhajtod, ho­gy mások elnézők legyenek a tieid iránt. Anyám napszámba járt Couillardékhoz és Ba­­berlotékhoz, két gazdag saint-cyri családhoz. A sza­­pulás napjai ezeknél valóságos ünnepnapok voltak neki, mert estére kelve, a munkát befejezve, tizenkét sous-jával zsebében szabad volt elhoznia számomra, a­mi ételféle megmaradt. Beaugrandnak, az iskolamesternek kertjébe is eljárt dolgozni; a mester kis, gömbölyű, szőke, majd egészen kopasz ember volt, ki mosolygott folyton és oly szelíden nézett, mint kívüle tán senki a földön, s kit mindenki az egész környéken Beaugrand apának nevezett, a nélkül, hogy ő e családiaskodáson, a mit sokszor joga lett volna helyén valónak nem találni, megütközött volna. Beaugrand gyakran szólt egy anyámhoz: — Ugyan már Margit, küldje el hozzám azt a­ Jakab gyereket. Mi lesz belőle, ha oly gyönge lé­­tére­ még soha nem is tanul semmit ? Az oskolapénzt majd elintézzük ; egy iskolás gyerekkel több vagy keve­sebb, az nekem úgy sem okoz bajt. Guizot úr most úgy is azt akar­ja, hogy az iskolábajárás terjedjen , a polgároknak hát­a szerint kell cselekedniük. Nagy kár lenne egy gyermeket a leghasznosabb tudniva­lók iránt is tájékozatlanságban hagyni, mikor mi ta­nítók, kik mit sem akarunk, csak magunkat a közok­tatás ügyének szentelni, untalan ismételjük, hogy a tudás minden, hogy az ember tudomány nélkül semmi,­­ hogy csak a roszat akaró emberek, az önző lelkek gondolhatnak arra, hogy oly században, mint a mienk, föntartsák a nyomort s a tudatlanságot. — És az­után elvezette anyámat abba a zord s roszul butorzott kicsiny terembe, hol minden asztalnak rész volt a lába, minden padnak dülöngő az oldala, s a­hova minden reggel összesereglett, a falu s a környék gyerekhada. Igazán szegényes iskola volt: a nap suga­ra soha sem hatolt abba be s melegedni csak a mester tekinteténél lehetett ben; de őt is ismerni, látogatni kelle, hogy az ember megszeresse. S az olvasó s szemléltető ábrák, melyek a falat köröskörül elföd­ték, szintén nagyon ijeszték anyámat. — Óh nem, Baugrand úr, rebegte, az én kicsikém még nagyon fiatal, s nagyon gyönge, várjunk még egy keveset. — Én meg ez idő alatt erdőn-mezőn futkostam, feliben zöld gyümölcsből, vadsóskából, s kecskefűből táplál­koztam, el-elszivtam szórakozásból szivar gyanánt egy-egy iszalag-vesszőt, felmásztam minden fára, a melyen madárfészket láttam s módot találtam egy nap húszszor megvérezni lábamat és, noha rongyos vasék, ezer darabra tépni vászontekémet s nadrágo­mat. S azért mégis igen jó asszony volt az én anyám ! csakhogy nagyon gyönge volt, s engem nagyon sze­retett, vagy igazabban mondván roszul szeretett. Az aratás idején, a­milyen vállalkozó asszony volt, anyám egymaga neki vágott két három hold rozs, árpa vagy zab learatásának. Ilyenkor már kora hajnalban eltávozott; én szalmazsákomon pihenve, melyet oly édesnek találok, alig tudtam szememet ki­nyitni, mikor kérdé, nem megyek e vele. S a múlt napi fáradság, a lustaság s valami véghetlen kíváná­sa annak, hogy pihenjek, az ágyban tartott, mig el nem jött a fényes nappal. Akkor fölébredtem s egy pillanatig nézegettem, hogy szállingóznak a porsze­mek a nap sugaraiban, melyek szűk ablakunk törött üvegein, s hatalmas vasrácsán át besütöttek régies szobánkba. S ott voltam én csöndesen, nyugodtan. Egy mellékképületkéből átbégetett kecskénk s én gondolatban már eleve élveztem azt a pohár meleg te­jet, mely várt reám. Végre összeszedtem magam, fölkeltem az ágyból, s felöltöztem. Oda künt anyám, mielőtt eltávozott volna, kinyitván óluk ajtaját, ott kotkodákolt három tyukunk, kettő fehér, s az egyik fekete. Bebújtam ólukba, hogy megnézzem a fészket, s elcsentem, ha van, a tojást; azután megittam pohár tejemet s elindultam anyám után. Még ma is látom, a vetésre hajolva, csak egy goromba vászoningbe , mely az izzadságtól hátá­hoz tapadt, s egy goromba szoknyába öltözve, meg húsz tánczban takarta fáradt tagjait. A nap ugyan­csak süthette fejét s égethette bőrét; de a jó asz­­szony nem is látszott gondolni arra, s sarlója egyre járt. Páratlan dolgos asszony volt az az én anyám! Én igy elfoglalva látván, zaj nélkül, mint valami jótétlélek, közeledtem felé,mig egészen háta mögé nem értem; akkor aztán örvendező hangon, s két karó­mat nyaka köré fonva, igy kiáltok: — Jó reggelt anyám! — Ő meg, egészen meglepve s egészen bol­dogan, rendjére tette sarlóját, két vagy három csó­kot nyomott arczomra, négy-öt kévéből hatalmas, a nap ellen is védett ülőhelyet készített számomra, s aztán újra kezdé munkáját igy szólván: — Nézz ide. S én szót fogadtam, és reá néztem. Mily szép idő volt; a fekete tücsök és szöcske úgy csicsergett s a pacsirta úgy énekelt,­­ én oly boldog valék, hogy szintoly semmit téve élhetek, mint a pacsirta, a fe­kete tücsök és a szöcske. De azért ne hidd, kedves Péterem, hogy minden renyhe voltam daczára is ne lettek volna napjaim, midőn szégyeltem hasznavehetetlenségemet. így, pél­dául, ha megtörtént velem s találkoztam egy-egy fa­­lvakbeli szegény gyerekkel, pajtásommal, a mint me­zítláb a nehéz és égető homokban csetlett-botlott, szüleihöz térvén vissza, fején hatalmas csomó össze­szedett kalászszal, irigyelni kezdtem őket s azt mon­dom magamban, hogy lám, mégis csak szép dolog a munka. — Ezek, gondolom, bezzeg örülhetnek, hogy elmondhatják, hogy megkeresték a kenyeret, a­mit a télen megesznek. De utánozni őket nem volt bátor­ságom , álszégyen visszatartott, s anyám, a­kinek nem mertem mondani a dolog iránt jelentkező hajla­maimat, csak sajnálni tudott, de bátorítani nem. S ha néha-néha mégis, megunva a tétlenséget, mintegy sze­szélyből utána mentem valamely aratásról jövő majo­ros kocsijának, a kalászszedők zajos csoportjában min­dig akadt valaki, a­ki megkérdé tőlem, micsoda csoda az, hogy én rá­szántam magam erre a megölő mester­ségre. — Te szedsz kalászt, Jacques­t kiálták. Ugyan ezegy, nagyralátó, nem neked való ez. Te csak pusz­títod a fészkeket, s a gyümölcsösöket; ez a te dolgod. De annyira elfeledkezned magadról, hogy gabonát szerezz, az nem méltó hozzád! Szégyeld magad Ja­kab ! És aztán, lásd, ez fárasztó is, mert hát a föld oly alacsony s lehajolni oly nehéz! — Ám azért ez emberek még sem gyűlöltek engem, sőt szivökben tán sajnáltak; de előttük nagy bűn volt, hogy ké­nyeztetett s érzékeny voltam, mint valami gazdag ember fia, s a mi még roszabb hirbe kevert, hogy na­gyon hallgatag valék. Lelkiismeretemet mindig ter­helvén valami csíny tudata, ez félénkké, szinte vaddá tőn. Falun pedig a ki hallgat, azt büszkének tekintik. Ha valaha, valami rendkívüli véletlen által, szegény­­nyé találnál lenni, Péter, vigyázz s úgy tégy, hogy sor­­sosid ne vádolhassanak gőgösségről, mert kétszeresen nehéz érezni azt, hogy a gazdagok lenézéséhez s bi­zalmatlanságához a szegények, tulajdon társaink megvetése és ellenségeskedése is járul. (Folytatása következik.) rendes illetőségű felsőbbségi hatóságok lesznek ér­­tesítendők. Figyelmeztetem továbbá a kir. bíróságot, hogy bűnvádi ügy és eljárás alatt, a kihágás miatti eljárás is értetik. Romániából. (Saját tudósítónktól.) Bukarest, decz. 25. (A vád alá helyezett miniszterek; a conservativek mozgalma ; a zsidó kérdés ; a hadsereg felfegyverzése ; az ország helyzete egy kitörendő orosz-török háború esetén.) A mi román conservativ embereinknél úgy lát­szik nincs meg a törvény és hatóságok iránti azon tisztelet, mely más, pl. az angol polgárokat jellemzi; a kamarák tudvalevőleg a volt miniszterelnök, pénz­ügy, hadügy és belügyminisztereket vád alá helyezte és pedig azon okból, mert kitűnt, hogy az ország pénzügyeit nem kezelték valami nagy lelkiismeretes­séggel és mert több éven át a conservatív kormány a választásokra gyakorolt törvényellenes pressió s a vá­lasztások meghamisítása útján tudta magát a kormá­nyon fentartani. A képviselőház egy bizottmányt kül­dött ki, mely az említett exminisztereket kihallgatni van hivatva, s a­mennyiben a kihallgatás folyamán oly tények bizonyulnának be, mely köztörvény sze­rint bíróilag büntetendők, megfenyítendők, ezen eset­ben az összes iratok eljárás végett a bírósághoz té­tetnek át. A volt miniszterek ezen bizottság előtt megje­lenni vonakodtak, azt hozván fel indokul, hogy ők csak a rendes bíróság előtt jelennek meg, úgy de ér­tésükre adatván, hogy meg nem jelenés esetében, kényszer útján fognának előállíttatni, tanácsosabbnak vélték az intésnek megfelelni s a múlt napokban csakugyan kihallgattattak. A román miniszterek felelősségéről még eddig részletes intézkedés a törvényben nem létetett, s igy a törvényre egyik fél sem hivatkozhatik ; nem lehet tehát jelen esetben szó egyébről, mintsem hogy egy jó vagy, rész (a­mi a jövőben fog kitűnni) pr­ece­­dens alkottatik a törvényhozás által, mit elismerni a vád alá helyezett miniszterek kötelessége. Igaz ugyan, hogy a conservatív párt és exmi­­niszterek azt hitték, hogy a keleti bonyodalmak épen kapóra jönnek a felelősség alól magukat kihúzni, és lapjaikban nagy lármát csapnak a­miatt, hogy a mostani kormány a jelen viszonyok között is a tör­vényes eljárás rendes menetét nem akasztja meg. De­­ hiszen a végső szót úgyis a legfőbb ítél­őszék fogja kimondani, melynek tagjai pedig, mint minden or­szágban, higgadt emberekből állanak, kik egyéneken jogtalanságot semmiféle párttekintetekből nem kö­vetnek el; s igy még időelőtti minden jajgatás, mely semmi szin alatt sem tanúskodik egyéb iránt az ex­­miniszterek ártatlansága mellett. Azonban a vérmes testalkatú románoknál min­den legkisebb dolog nagy izgalmat kelt, mely csak­hamar nyomtalanul enyészik el. A­nélkül, hogy a jelenlegi kormányt és pártját bármi tekintetben pártolnám, mert hiszen nincs is annak arra szüksége, mert külföldi, különösen fran­czia lapok pártfogását úgy is nagyon jól érzik ma­guknak megszerezni; mindig érthetetlen dolog ma­rad azon körülmény, hogy Romániában, hol a con­­servativek nagyon kevés számra olvadtak le és pártjuk folytonosan törpe minoritásban volt az­­ országban, egy conservativ kormány miképen tud­ta magát foly huzamos időn át a választások útján fentartani? Valószínűleg azon érdemeknél fogva, melyeket a Catargiu kormánya rendőrség szervezése és fegyelmezése által szerzett meg magának. Mert Romániában nem pénzzel szerzik a voksokat, hanem azokat a rendőrség szerzi be, apasztja le vagy növeli a körülmények szerint. A legutóbbi választá­sok, Károly fejedelem egyenes parancsára, szabadon ejtettek meg, s a választók a liberális, úgy­nevezett vörös párt többségét biztosították. A conservatív lapok nem nagyon válogatósak a kormány elleni támadásaikban sem. Azt híreszte­­lik, hogy a kormány eladta az országot a muszká­nak , hogy az országot a pénzügyi katastrófa felé ve­zetik. Pedig épen Catargiu az az, ki Milánnak és az orosz aristokratáknak rokona. A pénzügy pedig ak­kor sem állott jobban mint most, mikor a kormányt Bratiano vette át. Egy körülmény azonban bizonyosnak látszik : a román hadsereg semmiféle körülmé­nyek között a Dunát nem fogja átlép­­n­i. Minden állítólagos szerződés Oroszországgal nem egyéb puszta koholmánynál. Románia érdeke nem kívánja, hogy a török uralom Európában meg­­gyengíttessék. És egyenesen az európai béke fentartásának egyik legfőbb zálogát látja abban, hogy a török hadsereg a faj életképességét bizonyította be a nyert csatákban. A török uralom a múlt szá­zadokban igaz, hogy fenyegette Romániát is, azonban ezen veszélytől jövőre nincs mit tartani. A török faj uralma Európában nemcsak az egyensúly biztosítása érdekében egyik legfőbb szükség, de ez vitális érdeke a román elemnek is. A román hadsereg azonban sokkal jelentékte­lenebb, sem hogy bármely román kormánynak eszébe jutna Oroszországgal szembeszállani. Innen a kaczér­­kodás az orosz kormány­nyal. Ki tudja így volna ez akkor is, ha Francziaország a régi hangadó állam volna. A hadsereg mozgósítása, mely aránylag nem is oly sok költséget vesz igénybe, eléggé indokolt a precarius helyzet által. S ha netalán a keleti kérdés békés után intéztetnék el, melyre kilátást nyújt maga azon körülmény, hogy az orosz hadsereg so­raiban váltóláz és más betegség pusz­tít: a román hadsereg még ez esetben is csak nyer­het azon leképeztetés által, mit a legénység nagyobb hadcsapatokban összepontosítva nyer, oly időben, midőn a mezei munka nem kívánja a legénység létét tűzhelyeiken. Az itteni zsidók mit sem remélhetnek azon memorandumok által, melyeket a konstantinápolyi conferencziához benyújtottak. Városokban úgy is elég szabadsággal bírnak. A falusi községek még mű­veletlen lakóit pedig semmiféle román kormány és törvényhozás nem fogja a zsidók, gyakran nem épen valami nagyon morális, speculatióinak zsákmá­­n­y­t­­ oda dobni. A műveltség terjesztésé­vel természetesen a zsidók is nagyobb tért nyerhetnek. Ha pedig be tudnák bizonyí­tani a zsidók azt, a­mit még eddig be nem bizonyí­tot­tak, hogy önzetlen hazafiak is tudnak lenni, akkor biztosítva lehetnek, hogy egy állam sem igno­­rálná oly nem megvetendő számát a lakóinak, kik nemesek maguknak élni, de a mellett az államnak hasznos és hazafias polgárai is tudnak lenni. —.. KÜLÖNFÉLÉK. — Személyi dir. Széll Kálmán pénzügy­­miniszter ma reggel elutazott. — A cs. k. udvari német és magyar gár­da, a csendőrség és az udvari cselédek tegnap este Pécsből ide érkeztek. — A fővárosi pénzügyi és gazdasá­gi bizottmány ma d. e. 9 órakor ülést tartott Kada alpolgármester elnöklete alatt. Az előfordult tárgyak következők voltak : Galantha annak idején több telket vett meg a fővárosból részletfizetés mel­lett, minthogy a jelen esedékes részletet fizetni nem képes, egy évi hosszabbítást kér, mely kérelemnek hely adatván, a részlet fizetés 1877. novemberig ha­­lasztatott. Schwartz és Basch az összekötő vasút épí­tői a Bakonyból elvágott területet, melyen épületek is állanak 1881 ig kérik bérbe a fővárostól, nevezett

Next