A Hon, 1877. január (15. évfolyam, 1-29. szám)

1877-01-14 / 12. szám

12. szám, XV. évfolyam. Kiadó­hivatal: Barátok­ tere, Athenaeum épület földszint Előfizetdül­klij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 frt kt. 6 hónapra...........................................12 » — * Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik« Reggeli kiadás. Budapest, 1877. Vasárnap, jan. 14. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza.­­ POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. HIRDETÉSÜK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. ff Budapest, jan. 13. Kossuth levele után. Őszintén megvallom, hogy rám fájdal­mas benyomást tett Kossuth legújabb levele a czeglédiekhez. Nem azért, mert a­­Hono-t megtámadja a bankügyben, s ellenben L­ó­­n­y­a­y grófot felmagasztalja bankügyi néze­teiért; azt a­­Hon«-t, mely elejitől fogva sür­gette a magyar önálló bank fölállítását, és sürgette akkor, mikor Európa minden pénz­­piacra zárt ajtókkal fogadta volna annak lé­tesítését, a mikor Bécscsel szemben arra a leg­kedvezőbb idő volt, s mely a bankügy meg­oldásának egyik alternatívájául is­meri el azt most is, megtámadja oly mo­dorban, mintha a »Hon« ellenezné ennek létrejövetelét; s oly számvetéssel, melynek tarthatlanságát egy másik rovatunk már ki­mutatta, s felmagasztalja ugyanakkor azt a gróf Lónyayt, a kinek kezében volt a bank­ügy megoldása, mint pénzügyminiszternek 1867-ben , akkor azt elmulasztotta; kezében volt, mint miniszterelnöknek 1872-ben; s ki épen az én ismételt interpellátióimra a képviselőházban, az általam összehitt népgyű­lések sürgető határozataira nem csak hogy semmit sem »tett« , hanem még 69-ben el­küldte az országgyűlést a bankenquéte farsangi bohózatát végig játszani, s miután elmulasz­totta a jó időt arra, hogy cselekedjék, most a rész időt felhasználja arra, hogy beszéljen. Azonban daczára a rosz időknek, s a kedvezőtlen pénzviszonyoknak, az alternatí­vát ma is fentartjuk, s midőn hitünk szerint a magyar önálló bank felállításához közel ál­lunk, az abból következő első kényelmetlen­ségekkel megküzdéstől nem rettenünk vissza. Tehát Kossuth támadása a­­Hont ellen egé­szen indokolatlan. De hát nem az esett nekem fájdalmasan. Kinek jutna eszébe olyankor, midőn az or­­szá­nak annyi sebe van, egy hírlapon ütött lyuk miatt keseregni. Hanem fáj az a látvány, hogy egy nagy monumentális alak, a­kit a nemzeti kegyelet ércébe öntött, hogy száll le lépcsőről lépcső­re a magas piedestálról s válik lassan kint po­lemizáló társsá. A helyett, hogy egyszerűn csupán azt és nem egyebet mondana Kossuth azoknak, kik őt a Sándor-utczai szerény ház padjaira akar­ják ültetni, hogy »ti elfeleditek, hogy én mi vagyok? én hazánk történetének egy szakasza vagyok , bevégzett tény , megsemmisíthetlen alak. Én népetek történetében világítótorony voltam, ne akarjatok engem moderateur lám­pának használni. Köszönöm, hogy rám emlé­keztek ; nagyobb kitüntetésiek nincs ; annak veszem; elteszem kedves emlékeim közé, de én a múltat jelenné át nem változtathatom. Már most válaszszatok helyettem mást.« A helyett leszáll közénk disputálni, hogy mert nem jó politikát követünk, többség és kor­mány , azért nem foglalhatja el közöttünk a helyét. Az előbbi eszmét elmondtam a húsz sorban, melyben kinyilatkoztatja, hogy ő­­alattvalója nem lehet oly magyar királynak, a­ki egyszersmind osz­trák császár is.­ De akkor minek volt a hosszú praeambulum előre bocsátása? Minek a megelőzött levelek a keleti kérdésről, mi­nek a 36 milliónyi lakosú monar­chia feladatairól hozzánk intézett uta­sítások? Hozzánk, kik nemcsak hogy kény­telenek vagyunk alattvalói lenni annak a magyar királynak, a­ki egyszersmind osztrák császár is, hanem épen hazánk biztonságát találjuk és keressük abban, hogy a két állam együtt maradjon, erősödjék és virá­gozzék. Mi, kicsiny, hétköznapi emberek, apró hazafiak idehaza, nagyon jól tudjuk azt, hogy a világ minden hatalmasai között hazánk­nak, nemzetünknek, szabadságunknak csak egyetlen igaz barátja van: az Ferencz Jó­zsef. Nekünk nem barátunk sem Károly fejedelem, sem Milán herczeg, sem a Cesare­­vics , sem Victor Emánuel, még az öreg Gari­baldi sem , csupán Ferencz József. Ne­künk időben a monarchia határain belül sem barátunk se a dalmát helytartó, se a bécsi klubbvezérek, se a cseh pártfőnökök, se az omladina elnökei , csupán Ferencz Jó­zsef. Kivel szövetkezzünk hát odakin, vagy idebenn ? ha nem a magunk királyával, a ki egyúttal osztrák császár is. S ha nem szövetkezünk idebenn, hogy foglaljunk állást kifelé ? Frontot csináljunk-e a kerek világ ellen ! Mi, nemzet ? Egyik levelében a keleti kérdés iz­galmait szítja a nagy önszáműzött, mási­ban a pénzügyi belviszály elkeseredését nö­veli. Elég nagy pedig anélkül is mind a kettő. Ő maga kimondja, hogy részt nem­ akar ven­ni küzdelmeinkben . (Szent László érczbe volt már öntve, s mikor a »kun« hazáját dúl­ta, érczlovával együtt leszállt ellenséget ver­ni ! hanem ez persze csak legenda.) De mi tő­lünk követeli, hogy mind a két küz­delmet vegyük föl egyszerre" Kossuthnak minden levele kegyelet tár­gya a hazában. S az esik fájdalmasan, hogy az ily kegyelet tárgyához bonczkéssel kell nyúlni. De kötelesség az. A czeglédi képviselőválasztás Kossuth­nak a keleti kérdésben tett nyilatko­zataira történt meg egyhangú közér­zelemmel. Azokban a nyilatkozatokban Kossuth maga utal arra,hogy ily erélyes actióhoz mind Magyarország mind­­Ausztria együttes, egy érdekben történő közreműködése szükséges. »Ezt« a nyilatkozatát tapsolta meg oly áta­­lánosan az egész nemzet — pártkülönb­ség nélkül. — Már most ítélje meg akárki : szerencsés ötlet volt-e Kossuthtól a mostani levelében odavágni Ausztria és a »hatalom« szeme közé Solferinot és Sadovát s kimondani, hogy Ausztria megveretését, megaláztatását bizonyos fehér kendőknek kö­szönheti, miket a magyar anyák adtak a ma­gyar hadfiaknak ? És most itt az idő, a­midőn mi kívánjuk, hogy Ausztria minden népe te­kintse Magyarország ügyét a közös szabadság ügyének , jó gondolat-e most ezeket a fehér kendőket emlékezetbe hozni ? Hátha a »nem magyar« anyáknak is vannak ilyen fehér kendőik ? Tessék az orosz lapokat elolvasni ! Azok már appellálnak is az ő fajrokonaik fe­hér kendőire ! Következnek a levélben a költői hason­latok, a­mikban máskor Kossuth oly shakes- s­peares nagy ötletekkel ragyog. Ezúttal azok sem szerencsések. A tűzhely tüze szükséges és jótékony, s azt nem azért takar­ják be, hogy elaludjék, hanem hogy más napra megmaradjon ; bárcsak ilyen tűzről volna itt szó: a kígyótól sem fél itt senki : az aratók keblükbe szokták azt dugni s nem mar­ad meg senkit. (Kissé apprehen­­dálom­ is Kossuthtól, hogy ő, ki olyan derék kertész, feledi azt, hogy a szegény kerti kí­gyó, a­ki az emberek közelében a gyepű alatt lakik, a legjobb barátja a kertésznek , az pusztítja az éjjeli lepéket, bogarakat és ege­reket. Nem tudom miért haragszik rá ? Bizo­nyosan ezek a szélbali bucsujárók rágalmaz­hatták el valamivel.) Sokkal megérthetőbb a hat ember­nek való paprikás, melyből tizen­két embernek kellene jól lakni. Ennek a paprikásnak a vörös fonala nyúlik aztán végig az egész bankügyi elméletén. Fűzzük hát tovább a hasonlatot, miután ez csakugyan érthető és népszerű ötlet. Igenis van eset rá, a­mikor egy tál hat ember számára főtt, paprikás tizenkét ember­nek is elég, sőt sok is. Ez az eset, mikor mind a tizenkettő elrontotta a gyomrát és csak így vagy így is kaphat jó eledelt — biztos pénzforgalmat. Különben is van most más baj is, rím­i circulatió nincs. Múlt évi októbertől kéz­ve százötven millió külföldi pénz jött be az or­szágba. Künn a vidéken a földbirtokosok siet­tek törleszteni az adósságaikat. A vidéki ta­karékpénztárak minden váltóikat kész­pénz­zel váltották be a budapesti bankoknál, taka­rékpénztáraknál Ezek most úsznak a pén­­ben. Nincs a ki kölcsön vegye. Nincsen üzlet. Nem dolgoztat senki, nem építet házat, min­den ember otthon zsugorgatja, a­mi pénzhez jutott, mert fél valamihez kezdeni, az iparos­nak nincs munkája, a kereskedő nem mer vállalkozni. Mozdulatlanul áll a kapitális a világ bizonytalansága miatt. — Ezen nem segit se bankdirectió, se király, se kormány, se országgyűlés, se Kossuth, — csak az Is­ten, az pedig majd segit, a­hogy annyiszor segített. Láttunk mi már ilyen megfeneklett világot máskor is, csakhogy akkor be volt kötve a szánk: nem kiabálhattuk ki, mint most, hogy koldusokká lettünk, a­mi igen jó exordium a hitelszerzésre s azonkívül még nem is igaz. Az elmúlt évben földbirtokosaink tetemesen előhaladtak az önranzsírozásban, hanem az iparunk ment hátra: a­mi termé­szetes : a­mely évben a földbirtokos zsugorgat, adósságot törleszt, abban az évben szíjgyártó, kocsigyáros, divatszabó szűkölködik. Majd eljön annak is az ideje. A bankügynek azonban, akár jó, ak­ár rosz az idő, ez évben meg kell oldatni, még­pedig oly módon, mely Magyarország érde­keit kielégíti, s ha azt elég sikernek nevezi Kossuth, hogy ez intézkedések által a ka­matláb leszállítva, az uzsora l­e­­fegyverezve legyen, úgy ez el is lesz érve, természetesen csak a jó gazda, solid vállalkozó és munkás iparos számára, mert a tékozló, szédelgő és rest adós sorsán se dua­­listicus bank, se magyar önálló bank nem fog segíteni. Végül aztán, hogy az »ő« egyhangú megválasztásához hozzájárult szabadelvű párti honfitársait is megtisztelje Kos­suth , Thiers szavával »négyfelé« vágja — Tisza Kálmánt.Ez volt »nekünk« a fogadj Isten. S ezután * * * közbejöttével azt mond­ja: »a­miket írtam, nem pártszempontból írtam.« Ez ám a legnagyobb csalódás. Megtámadni Deák Ferencz ki­egyezési művét a közjogi kérdés­ben s Tisza Kálmán alkudo­zását a vámügyi és bankügyi kérdésben, s aztán azt hinni, hogy az nem pártszempont. Kossuth levele olyan jó vezérczikk az »Egyetértés« számára, a­milyent ott eleget lehet olvasni; csak hogy szebb azoknál, de bizony pártvezéri mértékre szállítja le abban monumentális alakját Kossuth. S ez az, a mi sokunknak fáj. Jókai Mór. — A bankkérdésre vonatkozólag egy ma este megjelent konyom­atú lapban ezeket olvassuk: A bankkérdésben a végeldöntéssel a konstan­tinápolyi ügyek kimenetelét várják. Ha a conferen­­tia eredmény nélkül oszlik fel, akkor a korona parancsára valószínűleg minden bank­ügyi tárgyalás félbeszakíttatik, mind­addig, mig Török- és Oroszország közt a netaláni katonai conflictusokki­­l, ellenkező esetre már többféle terv van készen a megoldás... .. . tárgyalás alá vétetnek. (B.n.) — A kiegyezés kérdésével fog a holnapi minisztertanács foglalkozni. Sőt valószinüleg búza-­­ mosd ideig, azaz, több napig fog tartani a tanács­kozás. E kérdés eldöntése­­az osztrák miniszterek közbejöttéről mi sem tudatik körülbelül e hó vége felé várható. Hogy mily irányban, azt nem tudjuk. De azt tudjuk, hogy a »N. Er. Presse« szörnyű mó­don csalódik, midőn mai lapjában azt hirdeti, hogy neki »úgy tetszik«, hogy magyar részről hajlandó­ság van a paritás és érczalap megosztásának köve­teléséből engedői, sőt már a jegykontingentálásához sem ragaszkodnak, qui vivra, verra! — A konstantinápolyi konferen­­czia nem is napjai, hanem órái meg vannak szám­lálva. Addig s addig »feszült« a helyzet, míg végre szakadnia kell. Egyes tudósítások máris végleg meghiúsultnak mondják a conferencziát, mások sze­rint még hétfőn lesz egy utolsó ülés, de az is bizony­talan, lesz-e még átalában. A porta ismételten vissza­utasította a conferenczia javaslatainak minden lénye­gesebb pontját. Ignatieff is elhagyva eddigi engedé­keny magatartását, az utolsó napokban feltűnően »foghegyről« kezdett beszélni a conferenczián úgy, mint azon kívül. Németország képviselője is határo Előfizetési felhívás. XV-dik évfolyamára. Félévre .... Negyedévre . . Egy hóra . . . Az esti kiadás postai különküldéséért fe­lü­lfizetés évnegyedenkint................................. 18 frt 6 frt 2 frt 1 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre pos­tai utalványokat kérünk használni,melyek bérmente­sítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerül­nek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czím alatt Budapest,Ferencziek tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetőinket abban a kedvezményben részesítjük, hogy Jókai Mór »Forradalom alatt irt művei« czimü diszkötésű kötetet, melynek bolti ára 5 frt, megrendelésre 2 fo­rintért megküldjük. A »Hon« kidéblettet. A„HON“ TÁRCZÁJA Színház. Ma este ugyan kijutott a fővárosnak az újdon­ságokból , mind a két színháznak premierje volt. A nemzeti színházban adták Brüll Ignácz »Arany kereszt« czimü két felvonásos operáját és egy ballettet, a népszínházban pedig a »Kapitány kisasszony« czimü operettet. Valóságos embarras des richesses, a milyen Páriában sem mindennapi, pedig annak az újdonságokon kapó színháza több van, mint Budapestnek adósságokon kapó — zálog­házi közvetítő intézete. Az pedig nagy szó. Beszéljünk tehát erről az »eseményről«, s meg­adván a kornak az őt megillető tiszteletet, beszél­jünk előbb a nemzeti színházról. Volt egyszer egy franczia író, Dumanoir volt a neve. Az itt egyszer valamikor a harminc­as évek­ben egy vaudvillett a Port Saint Martin-szinház szá­mára , melyet később Bécsben is előadták az érzékeny szivek gyönyörködtetésére. Világokat az a darab bi­zony nem rengetett s oda sorakozott az oly darabok közzé, melyeknél sokkal különbeket is eltemetett már a publikum és a kritika. Minekutána pedig úgy áll a dolog, hogy a­ki meg nem tud élni a magáéból, az kölcsönöz s minekutána a mai kor olyan, hogy nem tud megélni a magáéból, hát úgy történt, hogy a mai kor egy meddő poétája, Mosenthal úr, aki pedig ez idő szerint Németország egyik legtermékenyebb színműírójának van elismerve, itt egy operalibretett s bár az operalibrettek vajmi keveset követelnek a poezisből, azt a keveset is úgy kölcsönözte Duma­­noirtól. Ehhez a szöveghez irt aztán muzsikát Brüll, szintén nagyszerű német »csodagyermek,« a­kinek nevéről azt következtethetné az ember, hogy no lesz itt a színfalak szakgatása a hangoknak általa s lesz trombita, hogy belesiketül Wagner. Most az egyszer azonban a »nomen et omen« nem bizonyult valónak s ezzel — el is mondtuk az opera legnagyobb érdemét. Az érzékeny történet szövege ez: Nicolas gaz­dát besorozzák a nagy ármádiába, mely Oroszor­szágba lesz indulandó I. Napoleon alatt. (Ezért cso­dálkozunk, hogy e darabot most elő merték adni, mi­kor Oroszország ellen demonstrálni s pláne ármá­diákat indítani nem szabad. No de megtette Berlin, megtette Drezda, megtette Bécs, hát a mi azoknál a diplomácziai összeköttetések nélkül megeshetett, a­mi nálunk se teszi tán az orosz iránti barátságos hangulatot kedvezőtlenebbé.) Besorozzák az ipsét s a mi a legnagyobb barbarizmus, épen akkor akarják elhurczolni, mikor lakodalmát tartaná Jezérrel. (A 30-as években még nem volt oly bolond törvény, mely a katonakötelesnek megtiltja a házasságot.) Az ál­lam és a saját szivünk iránti kötelesség­e kollizió­­jának fájdalmát legjobban érezi Krisztinna, a Miklós gazda testvére s arra a nagylelkű áldozatra veteme­dik, hogy annak ígéri kezét, a­ki a fivére helyett be­áll katonának. Bátran meghozhatja azt az áldozatot, mert hisz úgy is tudja, hogy ígéretét nem igen kell megtartania, mivelhogy a nagy ármádia el fog süp­pedni a hóban s Berezinánál marad. Ezt a falu de­rék ifjai is sejteni látszanak, mert egyik se siet valami nagyon feláldozni magát. De mégis akad végre egy fiatal nemes, Gontran, a­ki azt mondja, hogy Krisztinia megöleléséért még a hideg Orosz­országot is kiállja. Nem szól semmit a leánynak, csak oda megy a regementhez s belecsap a strázsamester markába, s fölkéri, hogy vegye át Krisztin­­ótól szá­mára azt a gyöngyös arany keresztet, melyet az an­nak szánt, a ki testvéréért katonának áll s kihez, ha majd előmutatja, kötelezi magát férjhez menni. Az alkut megköti Bombardon, a derék őrmester, átveszi a keresztet, hűségesen átadja Gontrannak, ki szivén viseli, tudván, hogy az egy olyan váltó, mely »au porteur« szól. A regement elvonul s Krisztinia szo­morúan néz utána ismeretied kedvesének. Úgy tesz, mintha megbánta volna, hogy elvesztette. Ezzel vég­ződik az első felvonás. A kárpit legördül. Három esztendő telt el, míg a kárpitot megint fölhúzzák. Ott vagyunk Nicolas gazda és Jezér asz­­szony malomházában. Nagyon boldog egy család. Csak az a baj, hogy ott lábatlankodik a nyakukon egy invalidus, a­kit Moszkvában megpörköltek, Jaka­­terinczlawban jégbe kandírozták, Vildánál hóba hűtötték, Berezinánál agyonütötték s a Vistulába belefojtották s a ki most talán luftbalonban egyene­sen ideszállt a provenceba s ápoltatja magát a ked­ves szép menyecske és a még kedvesebb, még szebb le­ányzó Krisztinia által. És ő senki se más,mint Gont­ran. S odaveszett háromszázezer közül ez hazajött. Azaz, dehogy haza,­­ a kedveséhez, ki nem ismeri. Persze, hogy beleszeretnek egymásba, már t. i. Gont­ran és Krisztinió. Csakhogy nagy malheur, hogy Krisztinió mindennap várja az ő ismeretlen jegyesét az arany kereszttel, mert ő annak ígérte a kezét s annak is fogja adni, a ki azt előmutatja s ha szive szakad is meg vele, de meg nem szegi esküjét. Hja, az előmutatóra szóló keresztet Gontran úr nem tudja előmutatni, pedig váltig erősíti, hogy ő volt az, a ki három év előtt nagylelkűen föláldozta magát, ő kapta azt a keresztet, de mikor Vilnánál elesett, a keresztet elvették tőle, bizonyosan valami muszka. Krisztinna azt mondja, hogy jó, tehát férjhez megy ahhoz a muszkához. Nagyon szomorú vége lehetne ennek az operá­nak, ha a mostani korban történnék, a­hol minden bokor hemzseg a muszkától s ha egyszer csak elő nem rukkolna Bombardon az, aki bár elvesztette egyik lábát, még mindig csak strázsamester maradt, de aki a Berezinán keresztül azért mégis el tudott botor­kázni féllábon idáig; tehát ha elő nem kerülne Bom­bardon, elő nem mutatná a keresztet s be nem valla­­ná becsületesen, hogy lesz azt a keresztet a haldokló Gontran adta neki a csatatéren, a­kinek itt látásán különben csodálkozva örvendezik, így aztán nem történik szerencsétlenség. A sze­relmes pár összekés s megfogadják az öreg Bumber­­dót nyugalmazott molnárlegénynek. Legalább azt hozza magával a háladatosság, így állván a dolog, beszéljünk a muzsikáról. Azt legjobban jellemzi a francziafaló német lapok­nak az a kritikája, hogy a franczia Bizet »Carmen«­­jének egy felvonásában több zenei tehetség és szellem található, mint a német Brüll »Arany kereszt«-jének mind a két felvonásában. Ez egy német szájából egy német irányában elég kemény ítélet, s hiába akarnék kisütni rá, hogy igazságtalan, mert nem az. Az »arany kereszt« egy csinos dalfüzér, de nem dalmű, szelíd, aludtej-zene, mely fél szilajabb érzelmekre fakadni s erősebb hangot adni. Ami egyébiránt, a sok sike­retlen Wagner-utánzatot tekintve, inkább érdemnek mondható. Azt nem állítjuk, hogy ez operának egyátalán nincsenek sikerült helyei. Vannak. Az átalános elé­giás hangba csinosan vegyül bele a Krisztinia imá­dóinak kora, Bombardon első coupletei csinosak, s az első felvonás fináléja, a távozó harcrosok indulója pedig határozottan sikerült. A második felvonás sokáig vontatott s csak Gontran románcra ragad ki az unottságból, míg a falábú Bombardon megjelenése újra életet hoz a darabba. A szerepek következőkép voltak kiosztva: Gontran de l’Ancre-t Pauli, Nicolas Parisetet Odry, Krisztiniát Maleczkyné, Jezert Nádayné, Bombar­­dont Kőszegi énekelte. Az operát egy négy felvonásos »Peregrina« czímű ballett követte. Nem lévén se a jockey-klubb tagjai s tánczmesterek, nem érezzük magunkat hi­vatva találó bírálatot mondani a »lábakkal kifejtett ome poezisre.« A­mi az előadást illeti, olvasóink alább találnak tudósítást. A népszínházban, mint érintők, a »Kapitány kisasszony« t adták. E három felvonásos víg operette szövegét Zell F.,zenéjét Genée írta. A német színházban »Seekadet« névvel már régebben adják s a ki ott is látta, érdekes összehasonlításokat tehetett a két elő­adás között, melyek egyátalán nem szolgálhatnak a magyar előadás rovására. A darab rövid meséje a következő: Mária Franciska királynő titokban összeköt Lamberto de St. Querelonde volt franczia hadnagygyal s aprán­­ként előlépteti a legmagasabb méltóságokra. A da­rab azzal kezdődik, hogy átadják neki a tengernagyi bárdot. Lamberto tehát nagy úr a királyi udvarban, midőn egyszerre nem csekély rémületére Fanchette Micheltől, egy párisi soubrettetől, kivel viszonya volt, levelet kap, melyben jelenti, hogy itt van s meg fogja látogatni. Lamberto nagy zavarba jön s min­dent elkövet, hogy a látogatást megakadályozza. De mind hiába, Fanchette betoppan, s Lamberto se­hogy sem képes szabadulni tőle. Végre, midőn már azon a ponton vannak, hogy a királynő meglepi, bevallja Lamberto volt kedvesének, hogy ő titkos férje a királynőnek. »Hát mért nem mondtad mind­járt, hogy te vagy a király ?« kiált Fanchette s beoson a Lamberto szobájába. De az udvaron ezek észrevették s az ajtót ki kell nyitni. Ki is nyitják, s akkor előlép Fanchette a tengerész-apród ruhában. A csinos apród magára vonja a királynő figyelmét is s azt a második felvonásban már kapitánynyá ne­vezi ki, szóval Fanchette veszedelmes concurrentiát csinál az incognito férjnek, míg végre megszökik Don Jamuarióval, a brazíliai nábobbal. A szöveg igen hasonlít a »Charlotte kapitány« czímű darabé­hoz, melyet egykor a nemzeti színházban is adtak. Most zenével ellátva, mint operette került elő. A benne előforduló komikus személyek, mint mindenek előtt a brasiliai (Solymosi) , rabszolgája Mungó (Tihanyi), a rövidlátó c­eremóniamester Don Do­­mingosz (Együd) s maguk a főalakok: a királynő (Widmar Erzsi), Fanchette (Soldosné) és Lamberto (Kápolnai) eleven, mulattató darabbá teszik, mely­nek meg lesz a vonzereje a közönségre. ..­ottan kijelentette, hogy a konferenczia több enged­ményt a portának nem tehet. Egy bécsi lap konstantinápolyi értesítése sze­rint, valószínű, hogy már vasárnap, holnap, fogják elkészítni a conferentia jegyzőkönyvét, hogy constatál­­ják a »nemleges eredményt«. Oroszország ki fogja jelenteni, hogy már most más eszközöket ragad meg a »a keresztyének sorsának javítására«. Leghatározottabban szólnak a görög kormány­hoz érkezett hivatalos hírek. Ezek szerint a porta végleg visszautasította a conferentia tanácsait, mire Salisbury javasolta, hogy a conferentia feloszlottnak tekintessék. Ennél fogva Görög­ország sietteti a fegyverkezést és tiszteket küldött szét hadi anyagszerek beszerzése végett. A kérdés fölvetése. A holnapi minisztertanács is, minden valószínűség szerint, a kiegyezés kérdésével fog foglalkozni. Semmi titok, hogy Andrássy gróf is ez ügyben érintkezett — privatim — a magyar miniszterekkel. A kérdés akut : jó lesz még egyszer természetéről szólni egy pár szót. Két lap újra provokált erre és a válsá­gos idő kötelességünkké is teszi azt. Az ügy a felség elhatározása alatt áll. Ezért tanácskozik tanácsosaival. Mikor tehát mindenki tudja, hogy a fel­ség elhatározása alá van bocsátva, (mert erről lesz szó a minisztertanácsban is) hogy a Ti­­sza-kormány keresztül vigye-e ismeretes pro­­grammját, mely a bankkérdésre nézve az is­meretes alternatívából áll, midőn a vám­ügyben lényeges differenciák nem forognak fenn , akkor, a felség elhatározásának bekö­vetkezéséig, semmiféle döntő lépést a magyar kormánytól követelni nem lehet. Ha tehát ma épen a »Kelet Népe« vállalkozik arra, hogy az önálló bank felállítása iránti lépések megtételét a kormánytól sürgesse (a­nélkül, hogy megmondaná, mi nézeten van), vagy ha a »közvélemény« a törvénynyel kezében követeli az önálló vámterületnek és banknak, Ausztriára és az uralkodóra való minden­re­. *ii ..1- 1_1 Ml-1 -1-1__ 1__1 .1.1. is elhamarkodott, illegális eljárást követelnek a kormánytól. Mert, monarchiában, minden lépésre, sőt még a lelépésre is, a király jóváhagyását kell a kormánynak bevárnia és minthogy most a kormány programmjának valósítására való engedélyét kéri ő felségének , igen ter­mészetes, hogy e programm alternatívájának valamelyikére felhatalmazást kell nyernie, mielőtt tovább menne és nem tehet addig semmiféle irányban előkészületeket, míg el­határozva nincs, hogy Ausztriával közösen vagy nélküle, sőt egyátalában az is, hogy a Tisza - kormány fog-e a kérdésnek meg­oldásához. — Sürgősnek, halaszthatatlannak tartjuk mi is a megoldást , de lojalitá­­sunk mégis csak tovább terjed, mint a konzervatív lapé és respektálni tudjuk a felségi jogokat.­­ Ez, nem mulasztás a kormány részéről, ez kötelessége minden­kinek, ki egyátalában, monarchiában akar élni. És hiszszük, hogy csak pártszenvedély­ből feledkezett meg erről a konzervatív lap is, mihelyest meggondolja követelésének il­­legalitását, azonnal elhallgat vele. Körülbelül ezt mondhatjuk, a független szabadelvű párt követelésére is , miután a

Next