A Hon, 1877. január (15. évfolyam, 1-29. szám)
1877-01-14 / 12. szám
12. szám, XV. évfolyam. Kiadóhivatal: Barátok tere, Athenaeum épület földszint Előfizetdülklij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 frt kt. 6 hónapra...........................................12 » — * Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik« Reggeli kiadás. Budapest, 1877. Vasárnap, jan. 14. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. HIRDETÉSÜK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. ff Budapest, jan. 13. Kossuth levele után. Őszintén megvallom, hogy rám fájdalmas benyomást tett Kossuth legújabb levele a czeglédiekhez. Nem azért, mert aHono-t megtámadja a bankügyben, s ellenben Lónyay grófot felmagasztalja bankügyi nézeteiért; azt aHon«-t, mely elejitől fogva sürgette a magyar önálló bank fölállítását, és sürgette akkor, mikor Európa minden pénzpiacra zárt ajtókkal fogadta volna annak létesítését, a mikor Bécscsel szemben arra a legkedvezőbb idő volt, s mely a bankügy megoldásának egyik alternatívájául ismeri el azt most is, megtámadja oly modorban, mintha a »Hon« ellenezné ennek létrejövetelét; s oly számvetéssel, melynek tarthatlanságát egy másik rovatunk már kimutatta, s felmagasztalja ugyanakkor azt a gróf Lónyayt, a kinek kezében volt a bankügy megoldása, mint pénzügyminiszternek 1867-ben , akkor azt elmulasztotta; kezében volt, mint miniszterelnöknek 1872-ben; s ki épen az én ismételt interpellátióimra a képviselőházban, az általam összehitt népgyűlések sürgető határozataira nem csak hogy semmit sem »tett« , hanem még 69-ben elküldte az országgyűlést a bankenquéte farsangi bohózatát végig játszani, s miután elmulasztotta a jó időt arra, hogy cselekedjék, most a rész időt felhasználja arra, hogy beszéljen. Azonban daczára a rosz időknek, s a kedvezőtlen pénzviszonyoknak, az alternatívát ma is fentartjuk, s midőn hitünk szerint a magyar önálló bank felállításához közel állunk, az abból következő első kényelmetlenségekkel megküzdéstől nem rettenünk vissza. Tehát Kossuth támadása aHont ellen egészen indokolatlan. De hát nem az esett nekem fájdalmasan. Kinek jutna eszébe olyankor, midőn az orszának annyi sebe van, egy hírlapon ütött lyuk miatt keseregni. Hanem fáj az a látvány, hogy egy nagy monumentális alak, akit a nemzeti kegyelet ércébe öntött, hogy száll le lépcsőről lépcsőre a magas piedestálról s válik lassan kint polemizáló társsá. A helyett, hogy egyszerűn csupán azt és nem egyebet mondana Kossuth azoknak, kik őt a Sándor-utczai szerény ház padjaira akarják ültetni, hogy »ti elfeleditek, hogy én mi vagyok? én hazánk történetének egy szakasza vagyok , bevégzett tény , megsemmisíthetlen alak. Én népetek történetében világítótorony voltam, ne akarjatok engem moderateur lámpának használni. Köszönöm, hogy rám emlékeztek ; nagyobb kitüntetésiek nincs ; annak veszem; elteszem kedves emlékeim közé, de én a múltat jelenné át nem változtathatom. Már most válaszszatok helyettem mást.« A helyett leszáll közénk disputálni, hogy mert nem jó politikát követünk, többség és kormány , azért nem foglalhatja el közöttünk a helyét. Az előbbi eszmét elmondtam a húsz sorban, melyben kinyilatkoztatja, hogy őalattvalója nem lehet oly magyar királynak, aki egyszersmind osztrák császár is. De akkor minek volt a hosszú praeambulum előre bocsátása? Minek a megelőzött levelek a keleti kérdésről, minek a 36 milliónyi lakosú monarchia feladatairól hozzánk intézett utasítások? Hozzánk, kik nemcsak hogy kénytelenek vagyunk alattvalói lenni annak a magyar királynak, aki egyszersmind osztrák császár is, hanem épen hazánk biztonságát találjuk és keressük abban, hogy a két állam együtt maradjon, erősödjék és virágozzék. Mi, kicsiny, hétköznapi emberek, apró hazafiak idehaza, nagyon jól tudjuk azt, hogy a világ minden hatalmasai között hazánknak, nemzetünknek, szabadságunknak csak egyetlen igaz barátja van: az Ferencz József. Nekünk nem barátunk sem Károly fejedelem, sem Milán herczeg, sem a Cesarevics , sem Victor Emánuel, még az öreg Garibaldi sem , csupán Ferencz József. Nekünk időben a monarchia határain belül sem barátunk se a dalmát helytartó, se a bécsi klubbvezérek, se a cseh pártfőnökök, se az omladina elnökei , csupán Ferencz József. Kivel szövetkezzünk hát odakin, vagy idebenn ? ha nem a magunk királyával, a ki egyúttal osztrák császár is. S ha nem szövetkezünk idebenn, hogy foglaljunk állást kifelé ? Frontot csináljunk-e a kerek világ ellen ! Mi, nemzet ? Egyik levelében a keleti kérdés izgalmait szítja a nagy önszáműzött, másiban a pénzügyi belviszály elkeseredését növeli. Elég nagy pedig anélkül is mind a kettő. Ő maga kimondja, hogy részt nem akar venni küzdelmeinkben . (Szent László érczbe volt már öntve, s mikor a »kun« hazáját dúlta, érczlovával együtt leszállt ellenséget verni ! hanem ez persze csak legenda.) De mi tőlünk követeli, hogy mind a két küzdelmet vegyük föl egyszerre" Kossuthnak minden levele kegyelet tárgya a hazában. S az esik fájdalmasan, hogy az ily kegyelet tárgyához bonczkéssel kell nyúlni. De kötelesség az. A czeglédi képviselőválasztás Kossuthnak a keleti kérdésben tett nyilatkozataira történt meg egyhangú közérzelemmel. Azokban a nyilatkozatokban Kossuth maga utal arra,hogy ily erélyes actióhoz mind Magyarország mindAusztria együttes, egy érdekben történő közreműködése szükséges. »Ezt« a nyilatkozatát tapsolta meg oly átalánosan az egész nemzet — pártkülönbség nélkül. — Már most ítélje meg akárki : szerencsés ötlet volt-e Kossuthtól a mostani levelében odavágni Ausztria és a »hatalom« szeme közé Solferinot és Sadovát s kimondani, hogy Ausztria megveretését, megaláztatását bizonyos fehér kendőknek köszönheti, miket a magyar anyák adtak a magyar hadfiaknak ? És most itt az idő, amidőn mi kívánjuk, hogy Ausztria minden népe tekintse Magyarország ügyét a közös szabadság ügyének , jó gondolat-e most ezeket a fehér kendőket emlékezetbe hozni ? Hátha a »nem magyar« anyáknak is vannak ilyen fehér kendőik ? Tessék az orosz lapokat elolvasni ! Azok már appellálnak is az ő fajrokonaik fehér kendőire ! Következnek a levélben a költői hasonlatok, amikban máskor Kossuth oly shakes- speares nagy ötletekkel ragyog. Ezúttal azok sem szerencsések. A tűzhely tüze szükséges és jótékony, s azt nem azért takarják be, hogy elaludjék, hanem hogy más napra megmaradjon ; bárcsak ilyen tűzről volna itt szó: a kígyótól sem fél itt senki : az aratók keblükbe szokták azt dugni s nem marad meg senkit. (Kissé apprehendálom is Kossuthtól, hogy ő, ki olyan derék kertész, feledi azt, hogy a szegény kerti kígyó, aki az emberek közelében a gyepű alatt lakik, a legjobb barátja a kertésznek , az pusztítja az éjjeli lepéket, bogarakat és egereket. Nem tudom miért haragszik rá ? Bizonyosan ezek a szélbali bucsujárók rágalmazhatták el valamivel.) Sokkal megérthetőbb a hat embernek való paprikás, melyből tizenkét embernek kellene jól lakni. Ennek a paprikásnak a vörös fonala nyúlik aztán végig az egész bankügyi elméletén. Fűzzük hát tovább a hasonlatot, miután ez csakugyan érthető és népszerű ötlet. Igenis van eset rá, amikor egy tál hat ember számára főtt, paprikás tizenkét embernek is elég, sőt sok is. Ez az eset, mikor mind a tizenkettő elrontotta a gyomrát és csak így vagy így is kaphat jó eledelt — biztos pénzforgalmat. Különben is van most más baj is, rími circulatió nincs. Múlt évi októbertől kézve százötven millió külföldi pénz jött be az országba. Künn a vidéken a földbirtokosok siettek törleszteni az adósságaikat. A vidéki takarékpénztárak minden váltóikat készpénzzel váltották be a budapesti bankoknál, takarékpénztáraknál Ezek most úsznak a pénben. Nincs a ki kölcsön vegye. Nincsen üzlet. Nem dolgoztat senki, nem építet házat, minden ember otthon zsugorgatja, ami pénzhez jutott, mert fél valamihez kezdeni, az iparosnak nincs munkája, a kereskedő nem mer vállalkozni. Mozdulatlanul áll a kapitális a világ bizonytalansága miatt. — Ezen nem segit se bankdirectió, se király, se kormány, se országgyűlés, se Kossuth, — csak az Isten, az pedig majd segit, ahogy annyiszor segített. Láttunk mi már ilyen megfeneklett világot máskor is, csakhogy akkor be volt kötve a szánk: nem kiabálhattuk ki, mint most, hogy koldusokká lettünk, ami igen jó exordium a hitelszerzésre s azonkívül még nem is igaz. Az elmúlt évben földbirtokosaink tetemesen előhaladtak az önranzsírozásban, hanem az iparunk ment hátra: ami természetes : amely évben a földbirtokos zsugorgat, adósságot törleszt, abban az évben szíjgyártó, kocsigyáros, divatszabó szűkölködik. Majd eljön annak is az ideje. A bankügynek azonban, akár jó, akár rosz az idő, ez évben meg kell oldatni, mégpedig oly módon, mely Magyarország érdekeit kielégíti, s ha azt elég sikernek nevezi Kossuth, hogy ez intézkedések által a kamatláb leszállítva, az uzsora lefegyverezve legyen, úgy ez el is lesz érve, természetesen csak a jó gazda, solid vállalkozó és munkás iparos számára, mert a tékozló, szédelgő és rest adós sorsán se dualisticus bank, se magyar önálló bank nem fog segíteni. Végül aztán, hogy az »ő« egyhangú megválasztásához hozzájárult szabadelvű párti honfitársait is megtisztelje Kossuth , Thiers szavával »négyfelé« vágja — Tisza Kálmánt.Ez volt »nekünk« a fogadj Isten. S ezután * * * közbejöttével azt mondja: »amiket írtam, nem pártszempontból írtam.« Ez ám a legnagyobb csalódás. Megtámadni Deák Ferencz kiegyezési művét a közjogi kérdésben s Tisza Kálmán alkudozását a vámügyi és bankügyi kérdésben, s aztán azt hinni, hogy az nem pártszempont. Kossuth levele olyan jó vezérczikk az »Egyetértés« számára, amilyent ott eleget lehet olvasni; csak hogy szebb azoknál, de bizony pártvezéri mértékre szállítja le abban monumentális alakját Kossuth. S ez az, a mi sokunknak fáj. Jókai Mór. — A bankkérdésre vonatkozólag egy ma este megjelent konyomatú lapban ezeket olvassuk: A bankkérdésben a végeldöntéssel a konstantinápolyi ügyek kimenetelét várják. Ha a conferentia eredmény nélkül oszlik fel, akkor a korona parancsára valószínűleg minden bankügyi tárgyalás félbeszakíttatik, mindaddig, mig Török- és Oroszország közt a netaláni katonai conflictusokkil, ellenkező esetre már többféle terv van készen a megoldás... .. . tárgyalás alá vétetnek. (B.n.) — A kiegyezés kérdésével fog a holnapi minisztertanács foglalkozni. Sőt valószinüleg búza- mosd ideig, azaz, több napig fog tartani a tanácskozás. E kérdés eldöntéseaz osztrák miniszterek közbejöttéről mi sem tudatik körülbelül e hó vége felé várható. Hogy mily irányban, azt nem tudjuk. De azt tudjuk, hogy a »N. Er. Presse« szörnyű módon csalódik, midőn mai lapjában azt hirdeti, hogy neki »úgy tetszik«, hogy magyar részről hajlandóság van a paritás és érczalap megosztásának követeléséből engedői, sőt már a jegykontingentálásához sem ragaszkodnak, qui vivra, verra! — A konstantinápolyi konferenczia nem is napjai, hanem órái meg vannak számlálva. Addig s addig »feszült« a helyzet, míg végre szakadnia kell. Egyes tudósítások máris végleg meghiúsultnak mondják a conferencziát, mások szerint még hétfőn lesz egy utolsó ülés, de az is bizonytalan, lesz-e még átalában. A porta ismételten visszautasította a conferenczia javaslatainak minden lényegesebb pontját. Ignatieff is elhagyva eddigi engedékeny magatartását, az utolsó napokban feltűnően »foghegyről« kezdett beszélni a conferenczián úgy, mint azon kívül. Németország képviselője is határo Előfizetési felhívás. XV-dik évfolyamára. Félévre .... Negyedévre . . Egy hóra . . . Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenkint................................. 18 frt 6 frt 2 frt 1 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre postai utalványokat kérünk használni,melyek bérmentesítve tíz írtig csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerülnek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czím alatt Budapest,Ferencziek tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetőinket abban a kedvezményben részesítjük, hogy Jókai Mór »Forradalom alatt irt művei« czimü diszkötésű kötetet, melynek bolti ára 5 frt, megrendelésre 2 forintért megküldjük. A »Hon« kidéblettet. A„HON“ TÁRCZÁJA Színház. Ma este ugyan kijutott a fővárosnak az újdonságokból , mind a két színháznak premierje volt. A nemzeti színházban adták Brüll Ignácz »Arany kereszt« czimü két felvonásos operáját és egy ballettet, a népszínházban pedig a »Kapitány kisasszony« czimü operettet. Valóságos embarras des richesses, a milyen Páriában sem mindennapi, pedig annak az újdonságokon kapó színháza több van, mint Budapestnek adósságokon kapó — zálogházi közvetítő intézete. Az pedig nagy szó. Beszéljünk tehát erről az »eseményről«, s megadván a kornak az őt megillető tiszteletet, beszéljünk előbb a nemzeti színházról. Volt egyszer egy franczia író, Dumanoir volt a neve. Az itt egyszer valamikor a harmincas években egy vaudvillett a Port Saint Martin-szinház számára , melyet később Bécsben is előadták az érzékeny szivek gyönyörködtetésére. Világokat az a darab bizony nem rengetett s oda sorakozott az oly darabok közzé, melyeknél sokkal különbeket is eltemetett már a publikum és a kritika. Minekutána pedig úgy áll a dolog, hogy aki meg nem tud élni a magáéból, az kölcsönöz s minekutána a mai kor olyan, hogy nem tud megélni a magáéból, hát úgy történt, hogy a mai kor egy meddő poétája, Mosenthal úr, aki pedig ez idő szerint Németország egyik legtermékenyebb színműírójának van elismerve, itt egy operalibretett s bár az operalibrettek vajmi keveset követelnek a poezisből, azt a keveset is úgy kölcsönözte Dumanoirtól. Ehhez a szöveghez irt aztán muzsikát Brüll, szintén nagyszerű német »csodagyermek,« akinek nevéről azt következtethetné az ember, hogy no lesz itt a színfalak szakgatása a hangoknak általa s lesz trombita, hogy belesiketül Wagner. Most az egyszer azonban a »nomen et omen« nem bizonyult valónak s ezzel — el is mondtuk az opera legnagyobb érdemét. Az érzékeny történet szövege ez: Nicolas gazdát besorozzák a nagy ármádiába, mely Oroszországba lesz indulandó I. Napoleon alatt. (Ezért csodálkozunk, hogy e darabot most elő merték adni, mikor Oroszország ellen demonstrálni s pláne ármádiákat indítani nem szabad. No de megtette Berlin, megtette Drezda, megtette Bécs, hát a mi azoknál a diplomácziai összeköttetések nélkül megeshetett, ami nálunk se teszi tán az orosz iránti barátságos hangulatot kedvezőtlenebbé.) Besorozzák az ipsét s a mi a legnagyobb barbarizmus, épen akkor akarják elhurczolni, mikor lakodalmát tartaná Jezérrel. (A 30-as években még nem volt oly bolond törvény, mely a katonakötelesnek megtiltja a házasságot.) Az állam és a saját szivünk iránti kötelessége kolliziójának fájdalmát legjobban érezi Krisztinna, a Miklós gazda testvére s arra a nagylelkű áldozatra vetemedik, hogy annak ígéri kezét, aki a fivére helyett beáll katonának. Bátran meghozhatja azt az áldozatot, mert hisz úgy is tudja, hogy ígéretét nem igen kell megtartania, mivelhogy a nagy ármádia el fog süppedni a hóban s Berezinánál marad. Ezt a falu derék ifjai is sejteni látszanak, mert egyik se siet valami nagyon feláldozni magát. De mégis akad végre egy fiatal nemes, Gontran, aki azt mondja, hogy Krisztinia megöleléséért még a hideg Oroszországot is kiállja. Nem szól semmit a leánynak, csak oda megy a regementhez s belecsap a strázsamester markába, s fölkéri, hogy vegye át Krisztinótól számára azt a gyöngyös arany keresztet, melyet az annak szánt, a ki testvéréért katonának áll s kihez, ha majd előmutatja, kötelezi magát férjhez menni. Az alkut megköti Bombardon, a derék őrmester, átveszi a keresztet, hűségesen átadja Gontrannak, ki szivén viseli, tudván, hogy az egy olyan váltó, mely »au porteur« szól. A regement elvonul s Krisztinia szomorúan néz utána ismeretied kedvesének. Úgy tesz, mintha megbánta volna, hogy elvesztette. Ezzel végződik az első felvonás. A kárpit legördül. Három esztendő telt el, míg a kárpitot megint fölhúzzák. Ott vagyunk Nicolas gazda és Jezér aszszony malomházában. Nagyon boldog egy család. Csak az a baj, hogy ott lábatlankodik a nyakukon egy invalidus, akit Moszkvában megpörköltek, Jakaterinczlawban jégbe kandírozták, Vildánál hóba hűtötték, Berezinánál agyonütötték s a Vistulába belefojtották s a ki most talán luftbalonban egyenesen ideszállt a provenceba s ápoltatja magát a kedves szép menyecske és a még kedvesebb, még szebb leányzó Krisztinia által. És ő senki se más,mint Gontran. S odaveszett háromszázezer közül ez hazajött. Azaz, dehogy haza, a kedveséhez, ki nem ismeri. Persze, hogy beleszeretnek egymásba, már t. i. Gontran és Krisztinió. Csakhogy nagy malheur, hogy Krisztinió mindennap várja az ő ismeretlen jegyesét az arany kereszttel, mert ő annak ígérte a kezét s annak is fogja adni, a ki azt előmutatja s ha szive szakad is meg vele, de meg nem szegi esküjét. Hja, az előmutatóra szóló keresztet Gontran úr nem tudja előmutatni, pedig váltig erősíti, hogy ő volt az, a ki három év előtt nagylelkűen föláldozta magát, ő kapta azt a keresztet, de mikor Vilnánál elesett, a keresztet elvették tőle, bizonyosan valami muszka. Krisztinna azt mondja, hogy jó, tehát férjhez megy ahhoz a muszkához. Nagyon szomorú vége lehetne ennek az operának, ha a mostani korban történnék, ahol minden bokor hemzseg a muszkától s ha egyszer csak elő nem rukkolna Bombardon az, aki bár elvesztette egyik lábát, még mindig csak strázsamester maradt, de aki a Berezinán keresztül azért mégis el tudott botorkázni féllábon idáig; tehát ha elő nem kerülne Bombardon, elő nem mutatná a keresztet s be nem vallaná becsületesen, hogy lesz azt a keresztet a haldokló Gontran adta neki a csatatéren, akinek itt látásán különben csodálkozva örvendezik, így aztán nem történik szerencsétlenség. A szerelmes pár összekés s megfogadják az öreg Bumberdót nyugalmazott molnárlegénynek. Legalább azt hozza magával a háladatosság, így állván a dolog, beszéljünk a muzsikáról. Azt legjobban jellemzi a francziafaló német lapoknak az a kritikája, hogy a franczia Bizet »Carmen«jének egy felvonásában több zenei tehetség és szellem található, mint a német Brüll »Arany kereszt«-jének mind a két felvonásában. Ez egy német szájából egy német irányában elég kemény ítélet, s hiába akarnék kisütni rá, hogy igazságtalan, mert nem az. Az »arany kereszt« egy csinos dalfüzér, de nem dalmű, szelíd, aludtej-zene, mely fél szilajabb érzelmekre fakadni s erősebb hangot adni. Ami egyébiránt, a sok sikeretlen Wagner-utánzatot tekintve, inkább érdemnek mondható. Azt nem állítjuk, hogy ez operának egyátalán nincsenek sikerült helyei. Vannak. Az átalános elégiás hangba csinosan vegyül bele a Krisztinia imádóinak kora, Bombardon első coupletei csinosak, s az első felvonás fináléja, a távozó harcrosok indulója pedig határozottan sikerült. A második felvonás sokáig vontatott s csak Gontran románcra ragad ki az unottságból, míg a falábú Bombardon megjelenése újra életet hoz a darabba. A szerepek következőkép voltak kiosztva: Gontran de l’Ancre-t Pauli, Nicolas Parisetet Odry, Krisztiniát Maleczkyné, Jezert Nádayné, Bombardont Kőszegi énekelte. Az operát egy négy felvonásos »Peregrina« czímű ballett követte. Nem lévén se a jockey-klubb tagjai s tánczmesterek, nem érezzük magunkat hivatva találó bírálatot mondani a »lábakkal kifejtett ome poezisre.« Ami az előadást illeti, olvasóink alább találnak tudósítást. A népszínházban, mint érintők, a »Kapitány kisasszony« t adták. E három felvonásos víg operette szövegét Zell F.,zenéjét Genée írta. A német színházban »Seekadet« névvel már régebben adják s a ki ott is látta, érdekes összehasonlításokat tehetett a két előadás között, melyek egyátalán nem szolgálhatnak a magyar előadás rovására. A darab rövid meséje a következő: Mária Franciska királynő titokban összeköt Lamberto de St. Querelonde volt franczia hadnagygyal s apránként előlépteti a legmagasabb méltóságokra. A darab azzal kezdődik, hogy átadják neki a tengernagyi bárdot. Lamberto tehát nagy úr a királyi udvarban, midőn egyszerre nem csekély rémületére Fanchette Micheltől, egy párisi soubrettetől, kivel viszonya volt, levelet kap, melyben jelenti, hogy itt van s meg fogja látogatni. Lamberto nagy zavarba jön s mindent elkövet, hogy a látogatást megakadályozza. De mind hiába, Fanchette betoppan, s Lamberto sehogy sem képes szabadulni tőle. Végre, midőn már azon a ponton vannak, hogy a királynő meglepi, bevallja Lamberto volt kedvesének, hogy ő titkos férje a királynőnek. »Hát mért nem mondtad mindjárt, hogy te vagy a király ?« kiált Fanchette s beoson a Lamberto szobájába. De az udvaron ezek észrevették s az ajtót ki kell nyitni. Ki is nyitják, s akkor előlép Fanchette a tengerész-apród ruhában. A csinos apród magára vonja a királynő figyelmét is s azt a második felvonásban már kapitánynyá nevezi ki, szóval Fanchette veszedelmes concurrentiát csinál az incognito férjnek, míg végre megszökik Don Jamuarióval, a brazíliai nábobbal. A szöveg igen hasonlít a »Charlotte kapitány« czímű darabéhoz, melyet egykor a nemzeti színházban is adtak. Most zenével ellátva, mint operette került elő. A benne előforduló komikus személyek, mint mindenek előtt a brasiliai (Solymosi) , rabszolgája Mungó (Tihanyi), a rövidlátó ceremóniamester Don Domingosz (Együd) s maguk a főalakok: a királynő (Widmar Erzsi), Fanchette (Soldosné) és Lamberto (Kápolnai) eleven, mulattató darabbá teszik, melynek meg lesz a vonzereje a közönségre. ..ottan kijelentette, hogy a konferenczia több engedményt a portának nem tehet. Egy bécsi lap konstantinápolyi értesítése szerint, valószínű, hogy már vasárnap, holnap, fogják elkészítni a conferentia jegyzőkönyvét, hogy constatálják a »nemleges eredményt«. Oroszország ki fogja jelenteni, hogy már most más eszközöket ragad meg a »a keresztyének sorsának javítására«. Leghatározottabban szólnak a görög kormányhoz érkezett hivatalos hírek. Ezek szerint a porta végleg visszautasította a conferentia tanácsait, mire Salisbury javasolta, hogy a conferentia feloszlottnak tekintessék. Ennél fogva Görögország sietteti a fegyverkezést és tiszteket küldött szét hadi anyagszerek beszerzése végett. A kérdés fölvetése. A holnapi minisztertanács is, minden valószínűség szerint, a kiegyezés kérdésével fog foglalkozni. Semmi titok, hogy Andrássy gróf is ez ügyben érintkezett — privatim — a magyar miniszterekkel. A kérdés akut : jó lesz még egyszer természetéről szólni egy pár szót. Két lap újra provokált erre és a válságos idő kötelességünkké is teszi azt. Az ügy a felség elhatározása alatt áll. Ezért tanácskozik tanácsosaival. Mikor tehát mindenki tudja, hogy a felség elhatározása alá van bocsátva, (mert erről lesz szó a minisztertanácsban is) hogy a Tisza-kormány keresztül vigye-e ismeretes programmját, mely a bankkérdésre nézve az ismeretes alternatívából áll, midőn a vámügyben lényeges differenciák nem forognak fenn , akkor, a felség elhatározásának bekövetkezéséig, semmiféle döntő lépést a magyar kormánytól követelni nem lehet. Ha tehát ma épen a »Kelet Népe« vállalkozik arra, hogy az önálló bank felállítása iránti lépések megtételét a kormánytól sürgesse (anélkül, hogy megmondaná, mi nézeten van), vagy ha a »közvélemény« a törvénynyel kezében követeli az önálló vámterületnek és banknak, Ausztriára és az uralkodóra való mindenre. *ii ..1- 1_1 Ml-1 -1-1__ 1__1 .1.1. is elhamarkodott, illegális eljárást követelnek a kormánytól. Mert, monarchiában, minden lépésre, sőt még a lelépésre is, a király jóváhagyását kell a kormánynak bevárnia és minthogy most a kormány programmjának valósítására való engedélyét kéri ő felségének , igen természetes, hogy e programm alternatívájának valamelyikére felhatalmazást kell nyernie, mielőtt tovább menne és nem tehet addig semmiféle irányban előkészületeket, míg elhatározva nincs, hogy Ausztriával közösen vagy nélküle, sőt egyátalában az is, hogy a Tisza - kormány fog-e a kérdésnek megoldásához. — Sürgősnek, halaszthatatlannak tartjuk mi is a megoldást , de lojalitásunk mégis csak tovább terjed, mint a konzervatív lapé és respektálni tudjuk a felségi jogokat. Ez, nem mulasztás a kormány részéről, ez kötelessége mindenkinek, ki egyátalában, monarchiában akar élni. És hiszszük, hogy csak pártszenvedélyből feledkezett meg erről a konzervatív lap is, mihelyest meggondolja követelésének illegalitását, azonnal elhallgat vele. Körülbelül ezt mondhatjuk, a független szabadelvű párt követelésére is , miután a