A Hon, 1877. február (15. évfolyam, 30-52. szám)
1877-02-14 / 40. szám
40. szaru, XV. vfolyam. Kiadóhivatal: Barátok tere, Athenaeum épület földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vay Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra ......... 6 frt ki. 10 hónapra ......... 12 » — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint ... » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, 1877. Szerda, febr. 14. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épülgi. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadhatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. ** HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás: WIT“ XX.-Uk évfolyamára. lip® arai: 12 t 6 frt 2 frt 1 frt Ic évre ..... Negyedévre . . . Egy hóra .... Az érti kiadás postai különküldéseért felülfizetés évnegyedenkint....................................... Külön előfizetési iveket nem küldünk szét. Előfizetésre pofti utalványokat kérünk használni,melyek bérmentesítve fiz írtig Csak 5, 10 írton felül pedig 10 krba kerülnek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala ezim alatt Budapest,Ferencziek tere,Athenaeum-épület küldendők. A »Bon« kedihivstala Budapest, febr. 13, Ricorso. A válságban szerencsésen eljutottunk addig, ahonnan az kiindult: a Tisza -kabinetig. Sok kihallgatás után a felség kijelenté Tiszának, hogy új magyar kormány alakítása lehetetlen, és felszólíta, hogy vegye át újra a kormányt és próbáljon kiegyezni az Auersperg-kormánynyal. Ezt Tisza csak a paritás alapján igéri megkísérthetni. Eddig terjednek értesüléseink az eseményekről. Nem nagy út, melyet a válság hátrahagyott, s minthogy ezt is a közvélemény bekötött szemmel tette meg: a dolog természeténél fogva nem sok bírálati anyagot nyújt az. Mert, hogy ő felsége több magyar államférfit kihallgatott, azt tudjuk, hogy ezek a Tisza-kabinet munkájára vállalkozni nem akartak, az is tény, de sem indokaikat, sem esetleges követeléseiket, feltételeiket nem ismerjük, és így azokat nem is bírálhatjuk. Biztosan csak három tényt konstatálhatunk. Először azt, hogy a szabadelvű párt egyik tagja sem ajánlkozott a Tisza-kabinetnél Ausztriára nézve kedvezőbb feltételek alatt szerződni, a mostani alapokon ; másodszor azt, hogy Senynyey báró csak új alapokon lett volna hajlandó a kiegyezéshez fogni, ezt a conservatív lap is elismeri, noha nyilatkozatának többi variatiója iránt bizonytalanságban hagy és igy nem tudjuk, hogy az állítólagos 2 évi provisorium, vagy ennek a parlamentnek feloszlatása megforgott-e agyában ; de azt mi is készségesen feltételezzük róla, hogy azt az » tj It -J-5Jr ^ J ^ J ^ 1 j hogy t. i. »felséged akarata az én programmom«, — csakugyan nem mondta, így magyar ember, bármely iskolához tartozzék, nem beszél. Harmadszor: konstatálhatjuk, hogy osztrák részről senki meghallgatva nem volt és így a »puhulás« ezekről vagy fel sem tételeztetett, vagy más útra tartozónak vétetett. És, hogy legelőbb ez utóbbi pontra tegyük meg megjegyzéseinket, ezt csak azon parlamentáris szempontból véljük megmagyarázhatni, hogy az Auersperg-kabinet nem érezte magát indíttatva lemondásának beadására, és így elzárta a koronát annak szükségétől, hogy rajta kívül más osztrák államférfiakkal érintkezzék. De ebben mégis nagy aránytalanság és anomália van. Mert maga az a tény, hogy az Auersperg-kormány és az osztrákjai kotmány hipárt minden capacitatióra — egy___fin de non recevoir«ral felel, és nem azért, mert fiatalmas, hanem azért, mert gyenge: szabad neki a szavakkal játszani, a szószegést programmá tenni és mégis kérdésen kívül helyeztetni állását, nagyon provocálja Magyarországon a közvéleményt. Mert oly csekély érzéket és méltánylatot árul el ezzel a helyzet iránt Ausztria, és oly egyoldalú presszv gyakoroltatik Magyarországra, mely a monarchia solidaritása és alkotmányossága iránt táplált érzelmünket mélyen sértik. Ha már közös ügyet kell csinálni (a pénzpiaci és monarchia helyzete miatt) a bankügyből: helyeztessék abban vitaponton kivül a paritás és lengje át az alkudozást a méltányosság szelleme. Sőt a »népei boldogsága« iránt aggódó kegyes fejedelem is bizonyára apoly aggályok kifejezésére meríthet magának alkalmat a monarchia két felének együttmaradását lehetetlenné tevő osztrák makacsság ellenében, mint amilyeneket kifejezett az önálló bank eszméjével szemben. Mert hiszen a mi lejalitásunk végtelen, de erőnk nem bírja a folytonos áldozatot, főleg akkor, mikor látjuk, hogy a másik fél csak »non possumus«-sal felel és ebben nem háboríttatik. A másik pont, amire megjegyzéseket akarunk tenni: gennyey szereplése a válságban. Ebbéli is van egy kis anomália, mint már volt alkalmunk megjegyezni, és ez az, hogy a közvélemény előtt ismeretlen programmja, tehát ennek semmi garantiája nincs azon nézetek iránt, melyeket legfelsőbb helyen képviselt, illetőleg legelőször fejezett ki. De ha csak arra a két adatra szorítkozunk is, megjegyzéseinkkel, mely talán a valónak megfelel, elmondhatjuk nézeteinket. Ezzel a parlamenttel ő sem vélt a Tisza-kabinetnél kevesebbet elvállalhatni. Természetes, hogy az a kérdés merül fel, hogy csakugyan bírt volna-e hajlandósággal, egy más palament előtt kevesebbet képviselni és így ebben csak az országgyűlés mostani feloszlatása ellen legfelsőbb helyen kifejezett aggodalom akadályozta-e meg? "Erre a kérdésre aligha fogunk választ nyerni, de hogy gyanút és nem indokolatlan gyanút fejez ki, azt tulajdonítsa le. Sennyey annak, hogy semmiféle nézetét nem nyilvánítá ez ügyben, és ig.y.Ajgre e kérdésben, semmiféle garantiánk nincs. A_____|--------*-------ll»Ui Ullivvillil kijelentjük, hogy kormányra jutását nem néztük oly sötét szemüvegen, a külügyi helyzet tekintetében, mint az osztrákok, kiknek nézetét egyik bécsi táviratunk is kifejezte. Noha a konservatív lap turkophil politikájától oly messzi állnak Sennyeynek, egyik beszédében inkább sejtetni engedett (mert minden nyilatkozata szereti a clair obscurt) mint kifejezett külügyi nézetet, hogy ezek bizony nem biztosították volna az országot az iránt, hogy a szlavopbil áramlat ellensúlyozására oly kész és akaraterős lett volna-e, milyennek a Tiszakabinet bizonyíta magát Andrássy támogatásában. De már arra épen kiváncsiak vagyunk, hogy miféle új alapokon, akart volna Sennyey a kiegyezéshez fogni. És azt hiszszük, hogy ezt minél előbb megtudni, jogunk van. Mert parlamentáris országban az ellenzéket a trónhoz csak eszméi juttathatják , ha Sennyey bárót e szerencse, még eszméinek elmondása előtt érte, legyen legalább annyi lojalitással utólagosan a nemzet iránt, naepnyi, köttileg végszerüen tanúsított a trón iránt és lapja utján »engedje sejtetni,« vagy választóinak, vagy a képviselőháznak minél előbbizűrdesse ki kiegyezési terveit , nehogy e netalán czélra vezető terveket későn tudjuk meg és igy a késő bánat rész gondolatjai kínozzanak. A szabadelvű pártból meghallgatott államférfiak egyhangúlag konstatálják, hogy egyebet és kevesebbet mint a Tiszakabinet, ők sem tudnak és akarnak. És talán volt olyan, ki azt mondta, hogy már ez is sok. Jól mondta, főleg a fejedelem előtt, igen helyesen mondta. De ebben nem annyira a Tisza-kabinetre, mint azon helyzetre van megrovás, melyben minden pressió Magyarországot ők, minden kedvezőtlen esemény Magyarország megpuhítására használtaik föl, minden terhe a monarchia két fele közti solidaritásnak az ő vállaira rovatik. Ezt elmondhatjuk, mert elfogadtuk a Tisza-kormány álláspontját, ismerjük, érezzük annak terhes voltát. De midőn ebben is elértük már a végső határt, melyen túl a kormány sem mehet, kénytelenek vagyunk azt is megjegyezni, hogy az jó stereotíp állítás, hogy a Tisza-kormánynál kevesebbet más kormány nem vállalhat magára ; nemcsak azt, sőt elsősorban nem is azt fejezi ki, hogy ez a kormány tett legtöbb concessiót a nehézségeknek és méltányosságnak, mi az uralkodó ép úgy, mint a nemzet elismerésére vagy legalább méltánylatára érdemes ; de jelenti e kormány hatalmát és szükségét a nemzet előtt is , mert máskülönben önfeláldozó bátorsága teljesen eredménytelen lenne, jelenti azt, hogy a nemzet akaratával leginkább rendelkezik és mégis — most már közelismerés szerint — a concessiókban odáig ment, ameddig menni mások nem mertek vagy nem tudtak volna. De ezentúl menni e kormánynak is életébe kerülhet, és ha ezt a parlamentbe is, bár mely szent indokból megkísérli, összeomolhat és romlásával sok kárt okozhat. Akkor inkább maradjon meghalva, mint egy, a nemzet általi halálra támadjon föl. — A válságról a »Lloyd«-nak következő táviratai vannak : Bécs, febr. 13. Bittót és Szlávyt, azután Ghyczyt tegnap délben egy órakor külön audienczián fogadta ő felsége. A kérdésre, melyet az uralkodó Bittóhoz és Szlávyhoz intézett, hogy t. i. hajlandók-e kormányt alkotni, e hivatást mindnyájan határozottan elutasították. Bittó különösen azt hangsúlyozta, hogy , miután nézete szerint a kiegyezési tárgyalások kezdete óta azok alapja hibásan volt megkezdve — a kiegyezési mű befejezését s végrehajtását csak a mostani kormány vállalhatja magára. Ghyczyt nem szólították föl kabinetalakításra, ő csak a parlament hangulata felől ten jelentést. E három hír ma a gyorsvonattal visszautazik. Utánuk Andrássyts aztán3 órakor ismét Sennyeyt fogadta ő felsége. E kihallgatáson beható fejtegetés alá vétettek a Sennyey javaslatai elleni aggályok, legalább amennyiben arra vonatkoztak, hogy az eddigi összes megegyezések nem történtek el tekintendők s az egész ma újból kezdendő. A kiegyezési alkudozások ily tökéletes újrakezdése csak új osztrák minisztériummal történhetnék, mig illetékes helyen ily miniszterváltozást most nem óhajtanak. Hogy ez eshetőség elkerültessék, Tisza és az osztrák miniszterek közt megegyezésre létetik kísérlet. Bécs, febr. 13. A bankkérdésre vonatkozó tárgyalások megkezdése a Tisza-kormány és az Auersperg-kabinet közt kétségtelen. Az első értekezlet még ma megtartatik. Bécs, febr. 13. A közös értekezlet ma 12 órára van tervezve Auerspergnél. Ha azonban a »N. fr. Presse« mai vezérczikke valósággal dr. Herbst tollából ered, s döntő befolyással van az osztrák minisztériumra, akkor Tisza nem veszi át a magyar kormány megalakítását s a »Presse« és »Fremdenblatt« által minden indok nélkül terjesztett optimisztikus hírek nem valósulnak. Hogy az itt terjengő hír, hogy az osztrák kormány által az osztrák bankkal egyetértésben javaslandó engedmények daczára dr. Herbst netáni ellenzésének, többségre számíthatnak: ki állja - e a tűzpróbát,azt az idő fogja megmutatni. Gorove a gyorsvonattal érkezik ide, hogy az eddigi kormánypárt hangulatáról jelentést tegyen. Bécs, febr. 13. A tegnapi kihallgatáson közlé ő felsége Tisza visszalépett miniszerelnökkel, hogy új kabinet alakítása legyőzhetetlen nehézségekbe ütközik, s felhívta Tiszát, vegye újra át a kormányt. Tisza kijelente, hogy a mostani kormány csak a függőben levő eltérések iránt való teljes előzetes megegyezés esetén maradhat hivatalban, különösen pedig a magyar elvi álláspontnak a paritás kérdésében való elfogadásának föltétele alatt, melytől a magyar kormány semminő feltételek alatt sem állhat el s nem is fog elállni. E nyilatkozat folytán Tiszához és Szélhez az a felszólítás intéztetett, hogy ma déli 12 óráig Auersperg miniszterelnök lakásán találkozzanak az osztrák kormány tagjaival. Az osztrák kormány, úgy mondták a magyar minisztereknek, el van határozva a paritás kérdésében elvileg teljesen megfelelő nyilatkozatot tenni. További alkudozások, aminőkről a bécsi lapok már ma beszélnek, s mint föltétlenül bekövetkezendőket emlegetnek, a magyar miniszterek részéről csak a jelzett föltétel mellett fognak folytattatok A kiegyezés uj stádiumba lépett ma 12 órakor, midőn a felség kívánságára Tisza Kálmán az Auersperg kabinettel újra összejött, miután minden kísérlet uj kabinet alakítására meghiúsult. Tegnap 12 órakor Ghyczyt, 1/, 1 kor Szlávyt, 1-kor Bittót fogadta a felség: ezek semmiféle új programmot vagy a múltra vonatkozó megjegyzést nem tettek, egyszerűen konstatálták a következő dolgokat: 1) Új kabinet alakítás nem lehetséges. 2) Több concessiót a magyar kormány, többsége veszélyeztetése nélkül nem tehet ,különösen a paritás ellen nem véthet. 3) Még az eddigi concessiók is nehezen lesznek elfogadhatók az országgyűlés által. 4) Kifejezve jön a kívánság, hogy az osztrák kabinet tegyen concessiókat, hogy egyátaljában kiegyezés lehetséges legyen. Utánuk fozadta a király újra Tiszát és az ő jelentésére hivatott fel Gorove. Délután 3 órakor utoljára jön Sennyey fogadva, ki elbocsáttatott és ma reggel haza is érkezett. Időközben magához rendelte a felség Auersperget és ennek következtében jött létre ma 12 órakor a két kormány közt a conferentia. Tóth Vilmos sem felhiva sem ő felsége által kihallgatva nem volt. Az osztrák parlamenti körök hangulatáról úgy értesülünk, hogy főleg a Vorschritts-clubban resensussal kezdik fogadni a Herbst által viscenirozott küzdelmet a paritás ellen és azon óhajnak adtak kifejezést, hogy a miatt a kiegyezés ne kockáztassék. Ghyczy hazaérkezett. Adakozás a dévai m. k. reáliskolai segélyzőegyesület javára: Kopenhágából Prosovszki A. küldött hozzánk 4 frt — kr A tatai polg. olvasókör 6 frt — kr Ehhez számitva a már kimutatott 348 frt 65 kr és egy ezüst forintost, beküldetett eddig szerkesztőségünkhöz e valóban nemzeti és hazafias czélra összesen 358 frt 65 kr és egy ezüst forintos. Fogadják a nemeslelkü adakozók hálás köszönetünket hazafias áldozatkészségükért. A „HONtt TÁRCZAJA ___ Eszmék a népszínmű fogalmához. (Szerzőnek »A magyar népszínmű fejlődése s történetének vázlata« czimű nagyobb művéből.) Mindazon késleltető elemek közül, melyek irodalmunk — hogy ne mondjam: szellemünk kifejlődését megakadályozták, egyik leglényegesebb a népszellem százados elnyomása volt, mely minden kitelhető alakjában mutatkozik. Mikor az ázsiai hazájából uj viszonyok közé került nomád magyar nép lassanlassan levetkette volna keleti jellegét ruházat- és gondolkozásmódban egyaránt s bele kezdte magát képzelni uj helyzetébe, — a mihez mindenesetre egy évszázad volt szükséges, támad egy uj elem, mely nem engedi, hogy a keleti költészetben és regében gazdag, hazáját vesztett nép nyugaton szellemének gyökerét az uj talajban megerősíthesse, hanem egy egészen uj aera felé tereli lelkét és szokásait, irtja a régi gondolkozásmód és viselet minden felbukkanó maradványát és emlékét, s hogy ne mondjuk : reá octrojál oly elveket, melyek még idegenebbek voltak rá nézve, mint új szomszédsága. Ez új elem a keresztyénség. Kétségkívül sokáig tartotta magát még hamvában is az elnyomott bálványozás költészete. Alig hihető, hogy a századéven át húzódó pogány felkelések, barczok, pusztán izgatásra történtek volna. A népszellem kitörései voltak azok, mely, mint sziklaterhe alatt Enceladus, meg-megrázta a vállaira nehezedő bérczet, s tüzet fuvallt elnyomóira. De ezen czivilizátió a létezés feltétele volt nyugati uj hazánkban, s mintha e politikai kényszer szelleme áthatotta volna lassankint a nemzet minden rétegét, s elhallgatott, elveszett a pogány költészet emléke is. De a történet további folyamában is ily hirtelen változások folytonos lánczolata éli meg a népszellem kifejlődését. A hegedősök kora alig virul fel, uralomra jut az Anjou-ház, s az udvarnál nem oly kedves többé a magyar dalnok; Magyarország ciberája ekkor borul csak igazán gyászba. — Az egymásra halmozódó históriai rázkódások nem engednek időt a népköltészet szellemének, hogy a beléje hullott virágokat a maga románczával vonja be. Mert igazság marad az, hogy a költészet szelleme szereti, ha tárgya időben és térben kissé távozik. A jelennek nincs tiszta költőisége. Úgy vagyunk vele, mint a vidékkel, melynek távolabb eső részei legregényesebbek, mert a prózai részletek vagy elvesznek, vagy egybeolvadnak a költőiekkel a távolság miatt, s mint távol árnyalat , még emelik a kép összhatását. A renasisance nekünk nemzetellenes, és sokáig sajgó sebet hozott, a latinosságot életben s tudományban,ne mondjuk: költészetben is. Mert ha a latin nyelven írott munkáknak csak egy ötöde lett volna magyarul fogalmazva, s vagy legalább magyarul is megírva : ma történeti nyelvtanunk egészen más fejlődést mutatna fel, nem is említve a magyar tudományosságot, vagy az elnyomott népszellemet, melyre ugyan latinosságot erőszakolni nem lehetett, de úgy járván, — mint a bokorban csírázott buzaszem — fölfelé ellenállásra talált s életföltételét, életjogát kezdő elveszteni. A reformatio ennek uj lökést adott. Magyar vallás volt az én ■/.akt&extív, azért ragaszkodott hozzá oly könnyen a népszellem. Imádkozni oly nyelven, hogy ne csak az Isten értse, hanem az emberek is, mindenka megegyezett a magyar nép gondolkozásmódjával. De e mellett soha az egyházi énekeknek nagyobb szaporodását nem észleljük, mint ez időben. Pedig még a parasztlázadás sebe is alig kezdett hegedni, s Mohács mezején sem termett még a letarolt vetés helyén új kalász. Hát az eltörökösödés, az elnémetesedés, tót, szász, orosz települők, nem vesztegették-e meg bizonyos körben a levegőt ? Vagy a feltörő franczia irány, majd az iskolák, gyűlések, törvények latinsága nem gyilkolta-e folyton az élni törekvő népszellemet, s azzal annak egyedüli nyilvánulását : a nép költészetét? S mindezek daczára a népköltészet ma mégis él. Virágzik, habár rejtve, mint a havasok virága, mely a szírt mögé húzza magát, hogy vihar ne érje, s valósággal csak botanizálva lehet koszorúba gyűjteni, mihez ismét az Erdélyi Jánosok fáradhatatlan szelleme, vagy a Krizák kitűnő érzéke szükséges. És, mondom, de úgy, mint ama mesebeli barlanglakók, kik egy évezred után új életre ébredve ott kezdik azt, ahol ezer év előtt elhagyták. Pedig egy évezred alatt mivé fejlődhetett volna a népszellem, s annak költészete kedvező viszonyok között ? Ha azt látjuk : mivé fejlődött mindezen akadályok ellenére is , vagyunk csak képesek hozzávetőleg sejteni, mivé lehetett volna ? Mint fejlett volna ki a legelső bethlehemjárások, passiójátékok s háromkirály — mimusok fonalán a mysterium, a pünkösdi királynék játéka, vagy a lakodalmas versek és játékok, pasztia — és tor ceremóniák révén a népkomédia, a bohózat, s mindezek leányaképen mint állott volna elő a népszellem és költészet fejlődésének természetes és rendszeres fejlődése szerint idővel, — mondjuk, négy, öt évszázad alatt a népszínmű, — abból a polgári és társalgási dráma, mint más, boldogabb népeknél, — s a Szigligetiek, Katonák és Tóth Edék csak koronázni születtek volna a természete szerint fejlett művet, — s nem alapjából , majdnem a semmiből megteremteni azt. Eljöttek volna kimondani a népszínmű nagykorúságát s betetőzni a magyar dráma épületét, mely évszázadokon át emelkedett, s melyen minden század stylusának javát domboritá ki pregnánsul, míg igy kénytelenek voltak előbb követ fejteni és téglát égetni, utánzások és próbálgatások nehéz munkáján menni át, míg évtizedek munkája után végre egy műről elmondhatták: »Imé , helyettesítettük a századok szellemét.« De az épületet úgy kell vennünk, a mint az adva van. Bele kell nyugodnunk a sorsba, mely egyéb mezőkön sem engedett természetszerűen fejlődni bennünket. Kísértsük meg fogalmát adni annak, amit találtunk, a szerint, amint feladatát és lényegét felfogjuk, hogy majdan történetét igyekezvén megírni, mindig a fogalmat tarthassuk szem előtt, s a századok haladását vagy hátramaradását annak világánál ítélhessük meg. Amily jogon elmondhatjuk e nevet: népdráma, oly jogon osztályozhatnék azt népkomédia- és néptragoediára, a benne uralkodó elemek túlsúlya szerint. A népszínmű mai állása szerint olyan dráma, melynek háttere népélet, alakjai olyanok, hogy azok a nép között gyökeret verhetnek, nyelve jellemzőn népi, s az egészet ama légkör naivitása, melancholiája vagy comicuma — szóval: légköre lengi át, a melyben még a szenvedély raffinadeot nem ismer, s a pathos idegen. A legnagyobb tévedés lenne azt hinnünk, hogy mivel a népszínműben földmíves és pásztor alakok voltak eddig túlnyomók, tehát a népszínmű csak ezek köréből vétethetik, sőt a közönség per exempla tudta már, hogy népszínmű zsivány, pandúr és törvényszék nélkül végbe nem megy, s a vidéki direktorok már a principio megkapták a szokásos hajdu-assistentiát. Ennek oka az, hogy a népalakok közül a nép tragoedia (Viola pl.) szívesen fordult a tragikus sorsú népalakokhoz, sokadatalván bukásukat, leczkét adott nemcsak a népnek, de azoknak is, kik a tragikum okozói voltak. Más tragikus alakokat, — mint betyárt, szökött katonát, vagy gyilkost nem igen talált az iró. Komikus alakot annál többet. A néptragoediának szűk volt a csikós- és betyár keret, egygyel feljebb kellett lépni és körül tekinteni. Így lelte meg aztán Szigeti József a »Vén bakancsost« Szigligeti pedig a »Két pisztoly« alakjait, s még számtalant, íme, ezt tette volna maga a népszellem a századok munkája alatt, ha működhetett volna. — Bizonynyal segítségül hivondotta itt-ott a polgári osztály tőzsgyökeres alakjait, kik már egy-egy zsidó kocsmáros, falujegyző vagy bakter alakjában a legelső népszínművekben is megjelennek, s ezeknél fogva közelebb vonta volna magához a polgári osztályt, vagy emelkedett volna ahhoz következetesen nem feledve a népet alant, de nem feledkezvén meg az intéző elemekről sem odafent De mit a rendszeres fejlődés menete végbe nem vihetett— hogy miért? beszélje el a történelem — azt az irók lelke volt tenni kénytelen, természetesen az oly íróké, kiknek szelleme a népkedély és élet összes költészetét felvette és áthasonította magába s azt vissza is tudta adni oly formában, hogy azt maga a nép is oly örömmel fogadta, mint gyermekét a tündérkirályné, melyet álmában öntudatlan hozott világra. Fölismerte a népszínműírók szellemében és szavában a maga szavát és szellemét, igen méltán, mert az átalában csakugyan az övé, s így a népszínmű közvetve mégis csak a magyar nép szülötte. Nem az alakok teszik tehát kizárólag népiessé a színművet, hanem a szellem, a czélzat, mely azt átlengi. Ezért tagadhatatlan, miszerint minden népszínműben óhajtandó a tendentia. Ezt még mysterium korából örökölte volna a népszínmű, ha ideje lett volna abból kifejlődni, de minthogy nem úgy történt, kell, hogy mi vegyítsük bele ezen alkotó elemét, mint az erdei virágra, ha cserépbe ültetik át, erdők televény földjét hozzák akármily messziről is, hogy föléledjen. A népszinmű nemcsak népről a népnek iratik, de a népről szól mindenkinek, mivel a nép iránt mindenkinek vannak kötelességei. Ezek elmulasztása sodorja tragikus helyzetbe Violát is, a nép fiainak kötelességei vannak egymás iránt is. Ezen kötelességek elmulasztása képezi számos népszinmű alapját. Ez elmulasztott kötelmekre való figyelmeztetés a népszinmü tendentiájának egyik sugara; a többi pedig mivel tartozik mindenki a hazának, szülőinek, elöljáróinak, övéinek, s a többi, és jó lélekkkel elmondhatjuk, hogy nem egy jó népszinmű adott más határozó lökést egy vagy más válaszaira tévedettnek. Hogy nem mindenkor a legjobbat, s czélra vezetőt, az már a népszínművön múlik. De a tendentia nem czél, sem eszköz. A tendentia természetes következmény, mely a helyes társadalmi és lélektani alapokon álló művet önkényt kíséri. Tendentiát hajhászni nevetséges, valamely műre ráerőszakolni — lehetetlen, — de viszont föl nem ismerni is oly rövidlátásról tesz tanúbizonyságot, amely nincs hivatva critice taglalni. Reflectálni fogunk tehát reá mindenütt, hol az a taglalt művekben önkényt kínálkozik, de hajhászni nem fogjuk sehol. A népszellemen kivül lényeges kérdések még a typusok és jellemek elkülönítése, a néposztályok átalános jellegeinek megtartása, a népi nyelv, s alkalmazásának határai, a népszokások, mint népszínműi elemek és végre valami a benne uralgó naivitás fogalmáról, s a történeti drámákban szereplő népalakok jellemzéséről. Mindezekről folytatólag. Váradi Antal. — Külpolitikai hírek. Belgrádban, — mint onnan ma a »P. Ll.«-nak távirják — szerencsésen befejeztettek a béketárgyalások. Krisztics már el is utazott ma a török fővárosba a béketárgyalások formális befejezése végett. Mindenki teljes bizalommal várja a béke megkötését. Konstantinápolyban igen nyomott a hangulat. Új katastopháktól tartanak, a lakosság minden rétegében izgalom észlelhető. Komoly az aggodalom a fölött, hogy a fegyverkezési kiadások továbbfolytatása bukást fog előidézni. ————i —I» ura »A szerbek története.« (1780—1815.) — Két közlemény. — II. Mielőtt az 1804-ben kitört szerb szabadságharcz folyamát és fejlődését Kállay Béni fölczimzett munkája alapján ismertetnők, vessünk egy futó pillantást azt az megelőző állapotokra. Miután Szerbia elvesztette önállóságát és török uralom alá került, sajátságos párhuzamban maradt meg szerb területen a török közigazgatás mellett egy neme a szerb közigazgatásnak. Az akkori Szerbia 12 náhiára vagy kerületre oszlott. Ezek mindenike élén egy harmadrangú kádi állott, a kádik fölött egy másodrangú mellá Belgrádban. A kádi tisztje volt, kerületében igazságot szolgáltatni a korán tételei szerint a mohamedánnak úgy, mint keresztyénnek. A kádi ítéletének végrehajtója a muzelim volt. E hivatalnokok egyike sem kapott rendes fizetést 211 államtól; egyedüli jövedelmüket a törvénykezési illetékek s a bírságok képezték. Ez természetesen káros visszahatással volt az igazságszolgáltatásra. Mindenütt bűnt és bűnösöket kerestek a kádik, hogy a jövedelem szaporodjék. Aki a kádi elébe idéztetve, nem jelent meg, kénytelen volt a büntetés elől az erdőkbe menekülni, s ha kézre került, rendesen életével lakott. Ezzel paralell, mint az egykori önálló Szerbia maradványa egy bár igen alárendelt, de tisztán szerb közigazgatás is állott fönn. Míg a hadi Konstantinápolyból küldetett a tartományba, addig minden szerb falu maga elöljáróit és biráit (kmetek és falusi knézek), kik nemugyan írott törvény, de hagyomány szerint intézték el az apróbb ügyeket és viszálykodásokat. Ítéletük azonban csak úgy volt érvényes, ha abban a felek megnyugodtak, ellenkező esetben a török hatósághoz kellett fordulni, mert csak az bírt vcgicuajLV iiStanjuiiiiitit jjj&vu. dáU u cicuclu iiiCcZ.Amény azonban korántsem volt képes a népet védeni a befészkelődött janicsárok és dahik zsarolásai ellen. Az 1788-ban kitört osztrák-török háború, melyben sok szerb, mint önkénytes, osztrák vezénylet alatt részt vett, nem kevés befolyással volt a szerbek nemzeti öntudatának és szabadságvágyának felébresztésére. Ahol Szerbiában az osztrák csapatok és önkénytesek megjelentek, a nép mindenütt örömmel tette a hűségi esküt s az osztrák császárt, Józsefet kezdte urának és fejedelmének tekinteni. Atalában ekkor még Ausztria volt az egyedüli hatalom, melytől a szerbek szabadulásukat remélték. A háború azonban nem felelt meg a szerb nép várakozásának. Szerbia ismét török uralom alá került. De az 1788—90-diki háború mégis előnyére vált a szerbeknek, mert — mint mondók — ez alatt ébredtek a szerbek tulajdonkép nemzeti öntudatra. Ez nagy befolyással volt Szerbia későbbi sorsára is, és bátran lehet állítani, hogy a későbbi szerb forradalom csakis azáltal vált lehetségessé és csakis annak következtében sikerülhetett, hogy a szerbek részt vettek az utolsó osztrák-török háborúban. A szerbek ragaszkodása Ausztriához és annak uralkodójához meglátszik egy kérvényből, melyet számos szerzetes, pap, és kenéz intézett 1790. február 22-én Belgrád parancsnokához, gróf Wallis táborszernagyhoz. Ebben segélyt kérnek az osztrák