A Hon, 1877. július (15. évfolyam, 166-196. szám)
1877-07-29 / 194. szám
194. szám, XV. évfolyam./ Kiadóhivatal : Barátok tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 3 hónapra...........................................6 írta kr. 6 hónapra..........................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés negyedévenkint . . . 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittat is. Reggeli kiadás. Budapest, 1877. Vasárnap, Julius 29. Szerkesztési iroda. Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Előfizetési felhívásA HÓIT XV-dik évfolyamára. Előfizetési árak : (A .Hia» megjelelt naponkint kétszer.) Augus,tus hora .... 8 írt. Augusztus-octoberre . 0 » Augusztus—decemberre 10 » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizető« évnegyeden kint forint. NCT" Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok-tere Athenaeum - épület) küldendő. a »Kon* szerk. ■ kiadó hivatala. Budapest, július 28. Anglia érdemei. A mai napot is Angliának szenteljük, mert újra vannak jó híreink felőle és újra éled bizalmunk iránta. Az angol hajóhad a Besika öbölből czirkálni indult . . . Valószínüleg elvetődik Gallipoliba és másuvá is — ahová k 1 . . . Nemcsak a középtengeri hajóhad személyzete emeltetik teljes létszámra, de a tartalék ágyúütegek is fölszereltetnek. . . . Ez bizony komoly készülődés........... Neki köszönheti még eddig Európa mindazt, amit hivatalosan tud a háborúról és neki köszönheti azt, hogy Oroszország jog- és emberiségsértő támadása tiltakozás nélkül nem maradt. Reméljük, elvárjuk, hogy többet is fog tenni . . . Nagy szolgálatot tett az angol kormány úgy Törökországnak, mint az emberiségnek, hogy hiteles adatokat gyűjtött és terjesztett a parlament elé Oroszország kegyetlenségeiről, mert amint egyszer rá van sütve Oroszországra a barbarismus bélyege, el kell fordulnia attól úgy az angol, mint az európai közvélemény azon, részben humanismus, részben konzervatizmus vagy ellenzéki taktika által félrevezetett részének, mely még hitt Oroszország humanistikus ígéreteiben és bízott czivilizátori szándékában. Most már láthatja az angol liberális ellenzék és a konzervatív Európa, hogy : oroszosítás, földrablás, faluégetés, gyermekgyilkolás, asszonygyalázás, fajháború és vallási fanatizmus képezik Oroszország humanistikus eszközeit és czivilizátori fegyvereit. — Úgy, hogy mindazon ellenzék az angol kormány actiója, mindazon aggodalom önelhatározása, Európa oroszellenes magatartása, monarchiánk határozott föllépése ellen, mely Oroszország állítólagos nemes szándékaiból és önzetlen czéljaiból vette eredetét, meg kell, hogy szűnjék, és így az angol kormány, valamint Európa diplomáciája határozottabb állást foglalhat el Oroszországgal szemben, vagy legalább senki-s nek sem juthat eszébe, a czivilizáció nevében támogatni őt. Elveszti Oroszország erre a jogot nemcsak hadfolytatása, de eddig leleplezett czéljai által is. — Orosz közigazgatási szervezés Bulgáriában, igény követelés a Dardanellákra, Románia elszakítása a portától, területi növekedései képezik elsősorban Oroszország legszerényebb igényeit, a keresztyén és szláv testvérek felszabadítása csak fanatizáló aegyver, a hódítási, terjeszkedési, oroszosítási tervek számára. Ennyit konstatálhat a legelfogulatlanabb szemlélő is. És ennek konstatálása provokálja Európa minden hatalmát. Elsősorban Anglia érezte meg vagy legalább ő fejezte ki, hogy érzi e megszégyenítő provokácziót, legalább a londoni nyilatkozattól — a fokozódó hadikészülődésekig, a garantia pontoktól — Gallipolihoz való közeledésig. Anglia adta tudtul tettekben is a világnak, hogy fönn kívánja tartani az európai nemzetközi jogot, egyensúlyt és czivilizácziót Oroszország merész támadásával szemben és amint az angol tiltakozás tartja fönn a traditiót, az orosz czár proclamációjával szemben, hogy Oroszország nem európai megbízást teljesít, úgy az angol kormány mozgósítása, készülődése kelti föl tényleg Oroszországban a legtöbb gyanút és óvatosságot a tekintetben, hogy nem lesz »szabad keze« keleten. És ha követeléseiben nem merészebb, hadmozdulataiban nem határozottabb, rohamosabb, ezt, a porta elszigetelt, de várakozáson fölüli ellenállásán kívül, nagy részben Anglia magatartásának köszönhetjük. Igaz, hogy ez érdemeket Anglia tönkre teszi, ha czéljaiban és eszközeiben; következetes , ha föllépésében határozott nem lesz; mert akkor Európa gunykaczajához az angol kormány hiábavaló erőfeszítésének következménye: a bukás is csatlakozik. De — félünk, hogy — ugyanekkor kiszolgáltatva lesz Európa Oroszország diktátorságának, melynek előjeleit vagy jobban mondva: előhatását a diplomatia két év ótai uszály hordozása árulja el. Nem mondjuk ki e kárhoztató ítéletet föltétlenül a diplomatiára sem , hisz monarchiánk, sőt még Németország is, nem provokálhatja eddigi hallgatása és tétlensége által ez ítéletet, csak az esetben, ha amit eddig elnézett, azt továbbra is tűri és pláne, eredményeiben, szentesíti. És amint Anglia nyíltságát, készülődését csak úgy éri dicséretünk, és azt hiszszük, előbb-utóbb egész Európa elismerése — ha következetes tettekben fog conclusióra nyilvánulni, úgy monarchiánk magatartása fölött is csak akkor lesz jogosult az ítélet, ha annak következményeit és végkifejlődését látjuk. És kívánjuk mielőbb látni!! De ennek fönntartásával, Anglia felé for-dul várakozó, reménykedő tekintetünk, nem azért, mintha közvetlenebbül monarchiánk kötelességeit ne ismernők és azok teljesítését ne követelnők, hanem azért, mert Anglia állott ki legelébb a nyilvánosság előtt a küzdtérre, még csak békés tiltakozásokkal és hadikészülődésekkel ugyan, de ezekben kötelezettséget vállalt a további actióra is, minek nem csak önmagában lesz jó hatása, de elkerülhetetlenül fogja maga után vonni a nemzetközi alakulásokat is — az actió terén. És ha Anglia kezdi a jegeczesedést, őt nem fogja érni oly lámpás és oly felelősség, milyennek talán mi lennénk kitéve az úgynevezett »jó barátaink« részéről. Ezért kiáltjuk John Bullnak: Go achead! — Midhat pasa visszahivatásáról, ki jelenleg, mint tudva van, Bécsben tartózkodik, jul. 26-ki kelettel a következő táviratot közli Konstantinápolyból a »Fremdenblatt« . Itteni diplomatiai körökben hírlik, hogy a szultán pár nap előtt ismét Mehemet Rusdi pasát kínálta meg a fővezérséggel, melyet ez, hivatkozva előhaladott korára, viszszautasított, de a legsürgősebben ajánlotta Midhat pasa visszahivatását. A szultán eleinte mit sem akart erről tudni, de midőn nemsokára egyenesen magától Midhat pasától kapott egy levelet, melyben ez magát uralkodójának rendelkezésére bocsátotta, táviratilag hazahivatta. Az épen Kréta szigetére küldött »Izzedin« hadihajó, mely Midhatot bukásakor Brindisibe vitte, vissza is fogja vinni.« — Oroszország számára a Dardanellákon szabad hajózást követel a »Russk. Mir« nevű muszka lap. »Ezek Oroszország egyedüli történelmi tengeri útja. Nagy Péter az oroszoknak csak ablakot csinált Európába, most szükséges az angolok és törökök által eltorlaszolt ajtót fölnyitni, hogy Oroszország az egész világgal szabadon közlekedhessék. Foglalják el az angolok Gallipolit ez nekünk — mondja a »Mir« — jogot ad arra, hogy összes diplomácziai ígéreteinket érvényteleneknek nyilvánítsuk és a Feketetengerből kivezető vizi utunk minden áron leendő elfoglalásához hozzá fogjunk. Diplomácziai ígéreteink — engedményeink — a mire Gortsakoff herczeg folyó évi május 18-áról kelt jegyzéke utalt, csak Angolország föltétlen semlegességének esetére kötelezők; de lehet-e az angol kormány mostani magatartását semlegességnek nevezni, mikor a törököket fegyverrel, pénzzel, tisztekkel és a besikai hajóhad tekintélyével nyíltan támogatja ? Ha pedig most Anglia valami expedíciót tervez, amelyből a törökbarátok oly nagy zajt csinálnak, s következőleg semlegességi állásából kilépni készül, akkor nekünk is teljes okunk lesz az összes diplomácziai megszorításokat félre dobni, melyek bennünket eddig kötve tartottak, nagy nemzeti ügyünk szembetűnő kárára s minden haszon nélkül az orosz-angol viszonyokra vonatkozólag.« A czikk szemrehányásokat tesz Angolországnak, hogy Egyptomot a háborúra rábeszélte, miután előbb Oroszországtól azon ígéretet kicsalta, hogy az alkirály birtokait nem fogja bántani — Perzsiát A „HON“ TÁRCZÁJA. Görög tűz. Elbeszélések. Mindenféle igazhivő népek történetéből irta Jókai Mór. (MÁSODIK RÉSZ.) Riumin. (32. Folytatás.) in. Az út most a mély völgybe vezetett le. Igen jól kivehető ut volt. Alig néhány nap előtt tízezrei a lovaknak és ökröknek vonultak azon végig, miket a Szemes várost elhagyott cserkeszek hajtottak el biztos hegyszakadékaik által védett havasi völgyeikbe. Mindenütt nyomukon lehetett haladni. Még egyéb útjelölők is vannak a a Kaukázusban, a benszülöttek »gurbán« néven hiják. Hosszúkás, lapos dombok azok, a négy szegletükön négy kővel. A gurbán az útban elhaltak csontjait takarja. A cserkesznek azért van széles lapátalakú és éles kengyelvasa, hogy ott azon a helyen, ahol meghalt, mindjárt sirt lehessen vele ásni a számára. Derekán a halotti lepedője, talpa alatt a sirverem ásója. Az út ismét letért a Szemes folyó völgyéhez, mely mind jobban összeszorult; a folyamnak hol az egyik, hol a másik partjára térve át, a mikor a cserkesz paripák egész megszokottan vágtak neki a hullámnak s átúsztattak lovasaikkal. A hegyszakadék falai egyre magasabban emelkedtek fel, mind a két oldalon, de még e kopár falak is be voltak futtatva repkénynyel és szőlővenyigével. Az utszoros hasonlított egy sziklafolyosóhoz, melyben viszhangot keltött a zuhatag zenéje. E tündérvilégi zenekiséret mellett taníta be az öszszet utitárs Riuminnak a fazisztáni bárdok dalait : a hős balladát Tamera királynéról, akit a Kaukázus minden népe, mely a »Kartúli« fajhoz számítja magát, a maga őskirálynéjának vall, s tőle származtatja le történetét ezredévek távol homályából. Valaha történet volt az, most már csak néprege. Tamera királynő és Semiramis egy időben éltek. Az ozmánok »Van« várát a hegylakók most is »Shemiram-gard«-nak hiják. Shemiram volt a legszebb aszszony a földön, Tamera a legjobb asszony, s Arrial a legderekabb férfi, Tamera férje. Shemiram köröskörül minden országot meghódított, s ahány királyt elfogott, azt mind férjévé is tette. Mikor megunta a férjét, akkor megölette. Mikor megölette, akkor megsiratta. Pompás Babylon kertjében nagyszerű siremléket építtetett a megölt férj hamvai fölé. — Egész városa volt már sirpalotákból, mikben megölt férjei laktak. — Hire ment Shemiramhoz a legnagyobb hősnek, Áriásnak. Neki ajánlá kezét és országát. Áriás visszaszente: van már nekem királyném is, országom is, másik nem kell. Shemiram azt felelte: No hát elveszlek erővel. Nagy sereggel jött ellene: hegytetőről nem lehetett véget látni táborának. Áriáit követte a csatába, aki csak férfi volt, egész országában. Shemiram maga jött a csatába, megparancsolva vezéreinek, hogy Áriáit élve fogják el, meg ne öljék. De Áriás eldobta a pánczélt, pajzst, sisakot, úgy harczolt. El is esett az ütközetben, úgy hozták Shemiram elé. Shemiram ölébe vette a halottat, melengető csókjaival, megfürösztő könyeivel; összehivatta varázslóit, hogy adjanak neki új életet, de nem jött az életre többé. Shemiram a férjei sírvárosában Áriásnak emeltetett legpompásabb halottkastélyt. »Nem adtad a férjedet a babyloni asszonynak!« szent Shemiram Tamera királynénak, »azért megölte a babyloni asszony a kartuli férfiakat s jön az országodat elvenni.« — De Tamera királyné lóra ülteté a kartuli asszonyokat, leányokat, sisakot, pánczélt adott rájuk, nyilat, kardot a kezükbe s a kaukázusi várak előtt csonthalmokat csinált az assyr harczosokból s aztán visszaszent Shemiramnak: a kartuli asszonyok megölték a babyloni férfiakat; téged pedig öljön meg az, a kit legjobban szeretsz. Ki ölte meg Shemiramot ? A saját egyetlen fia, Tamera nevét pedig megtanulták rettegni a szomszéd népek, s reszketve szóltak a kartuli asszonyokról, a kik lóháton harczolnak s nyíllal lőnek ; s azért hogy jobban tudjanak czélozni a meghúzott kézijjal, leányaik jobb keblét kiirtják.« Így szól Tamera királynő regéje, a mit a fazisztáni énekesek vándorujjakban dalolnak. »Különös, mondá Riumin, amint utána dalolta az oszszetnek a balladát, hogy a keleti népeknél is meg van az a mese az amazonokról, kiknek egyik keblét kiírták, azért, hogy a nyíllal lőni tudjanak, ahogy ezt görög nevük bizonyítja.« »Ez nem mese: szólt az oszszet, vándorainkban találni fogunk még ilyen leányokat, kiket most szenteknek tartanak, s jóslatokat mondatnak velük : leginkább a te hazádfiainál, a moralcsikoknál fordulnak elő.« Riumin nem hozta ezt kétségbe. Tapasztalatból tudta, hogy ahol az orosz keresztyének letelepülnek a pogányok között, ahelyett, hogy azokat térítenék meg, ők veszik át azoknak a babonáit, bálványimádó szokásait, mysteriumait: emberáldozatok, gyermekek kivégzése, nők, férfiak megcsonkítása hitágazataik rettentő átkait képezik. A sziklafolyosó viszhangozta Tamera királynő hős balladáját. »No ezt remekül betanultad. Biztatá Merchetisz Riumint, csak egy hiányzik még belőled, hogy tökéletes lazisztaui hegedűs légy. Egy kisérő leány. Azok rendesen másodmagokkal szoktak járni, s mig az énekes dalol és a húrokat pengeti, az alatt a leány tánczolva fejezi ki a történet változatait s némelyik oly remekül tudja azt arczával, kezével, szökelléseivel előtüntetni, hogy azt még az is fel tudja fogni, a ki a szavakat nem érti. Egy szép leány kellene melléd! — Még erre sem mosolyogsz ? — így nagyon jó. — Mert a cserkesz minden nevetés közt a legnehezebb szívvel veszi azt, ha egy leányra nevetnek. Azt »megvenni«becsület; »elrabolni« vitézség, de »elcsábítani« ezudarság. Még emberrel nem találkoztak az útban. Dél felé Riumin egy őzer lőtt s Merdetisznek alkalmat adott szakácsművészetét bemutathatni, a puszpángfa nyersen is pompás tüzet ad, aminél finoman meg lehet sütni a pecsenyét. Amit meg nem sütöttek, tarisznyára rakták. A maradék kedves utiteher lesz, amíg a »tejfaló« orosz atyafiak telepén keresztül vergődnek a vándorok, ahol az új települők az istenáldotta Kaukázus földét azzal gyalázzák meg, hogy burgonyát termesztenek rajta. Az óhitüek »malakainok«-nak csúfolják a sectariusokat, azért hogy azok pálinka helyett csupa tejet isznak. A sziklafolyosó szakadatlanul bezárva tarta az utat; még semmi völgy nem nyílt belőle : az előrehaladt gulyák, ménesek mind a két partján a közbeszorult folyónak rücskössé taposták az iszapot. Egyszer aztán, jó alkony felé, olyan helyre ért a két kalandor, ahol a sziklafolyosó egy tág öbölbe kezdett szétterülni, hanem e bérczkatlan fenekét egy messze kiálló béreztömeg zárta el. A béreztömeg valóságos előfok volt , nagy sötét trachitszikla, tetején laposra vágott fennsíkkal, melyről várrom alakú sziklacsoportok meredeztek föl, míg oldalaiból félgömbölyű barlangnyílások sötétlettek elő. Egy keskeny ösvény, melyen egyszerre csak egy ló léptethetett végig, vezetett föl a sziklatömeg magaslatára , néhol a meredekebb kapaszkodónál lépcsők voltak vágva az ösvénybe. »Ez Tamera királyné vára« mondá az öszszet Riuminnak. » Ez már a negyedik orrom, amiről azt hallom, hogy Tamera királyné vára« viszonzá Riumin. »Még hallani fogod azt, nem négyszer, de negyvennégyszer. A Kaukasus valamennyi folyamának mentét őrzi egy ilyen vár. S Tamera királyné várától sokan visszatértek már, akik erővel akartak keresztül törni. »Igaz, Semiramis, Mithridates, Pompeius kénytelenek voltak visszafordulni.« »Mind tudom én azt, csak hogy más neveik vannak közöttünk. »Hanem akárkié legyen ez a vár, nekünk erre , úgy látom, hogy föl kell másznunk.« A sziklaelőfok annyira előre volt dőlve, hogy csaknem elzárta a hegyvágányt. Az összeszorított Szemes folyónak itt már épen semmi martja sem volt A viz a vár sziklájának az oldalát alámosva, csiszolt a maga számára egy felfedett alagutat, mely a medertől számítva, embermagasságnyi lehetett, s itt oly sebes rohama volt a hullámnak, hogy azzal szemközt embernek, állatnak előrehatolni lehetetlenség volt. A lépcsőzetes zuhatagok a legjobb paripát is leütötték volna lábáról. Az előrehaladt nyájak nyomai itt ennél a szorosnál véget értek. Hogy haladtak itt tovább ? A vízrohammal szemközt usztnok képtelenség volt, az pedig, hogy oly rövid idő alatt, amely az orosz hajóhadnak a tengeren megjelenésétől a kikötéséig letelt, a cserkeszek tízezernyi marhái mind egyesével ezen a meredek sziklaúton hajtattak volna keresztül, szintén lehetetlenség. Majd megtudjuk, ha odafönn leszünk. Merhetisz előre indult a sziklába vágott úton, fegyverét lövésre tartva készen. »Ezekben a barlangokban párduczok is szoktak tanyázni.« »Az nagy megtiszteltetés Európára nézve. Eddig azt hittem, hogy a párduczok hazája Ázsia.« »Nem igen ismerik ám azok a térképet. Igen sok cserkesznél láthattál párduczből nyeregtakarót. Amint a kalandorok fölfelé haladtak a Tamera várához vezető ösvényen, meggyőződtek róla, hogy a hegyek közé menekülő cserkesz nép a maga csordáival nem ezen az úton haladt végig. Csordajárásnak ott semmi hátrahagyott nyoma. Ellenben az út mellékén, amint az szélesedni kezd, ártatlan szövevénye látszik a kaukázusi bozótnak. A piros bogyója repkény, a szagos virágú iszalaggal oly sűrü berekké fonódik össze, hogy a saskával kell rést vágni a lovak előtt. Hetek óta nem járt ezen az utón senki. A fensíkra fölkanyarodó ösvényt elnyeli az öles puszpángbokor, s a gyümölcstermő galagonya; a sűrűből csak a siket fájd kurrogása, s a vadmacskák nyelvákolása hangzik elő. Évek óta nem járt ezen az utón senki. Talán Tamera királyné óta sem. Annak pedig háromezer esztendeje! — De hát merre járnak akkor ? A két lovag a bozót közül egy toronyalakú romot látott fölmeredni , ahhoz igyekezett utat törni. A torony cyclopi építészet szerint volt összerakva , észak felőli oldalán egy félkerek ablakkal, mely valami üregbe vezethetett le, körülötte félig összerágott csontok hevertek. Valami dúvad tanyája lehetett itt. A kőfalat befutó karvastagságú repkényen fölmásztak a férfiak a torony tetejébe, hogy onnan a magasról tájékozást szerezzenek maguknak. Meglepő kép tárult föl előttük. A nap akkor áldozott le a meghaladt hegyek mögött, s a zodiacus fény oszlopa félredúlt parabolájával világítá be az eget. Szemben az eddigieknél még magasabb hegygerinczek állták el a láthatárt, valamennyi arany köddel elfátyolozva, s túl a legmagasabb hegyeken, mint valami álomkép, mint egy égre rajzolt felhő csillámlott a fenséges Elborusz. Közben pedig hullámzó völgyek feküdtek, végig hasogatva a sziklákról leomló patakoktól, s ezek a patakok egy völgymedenczében mind egyetlen tóvá egyesültek, melynek csendes smaragd tüköréből az erdő borította hegyoldalak viszképe tetszett vissza. Ahol tűz égett a hegyoldalban, tűz ragogott a tóban is. Ez a völgy maga aztán ezreivel, meg ezreivel volt megrakva a szarvasmarháknak és lovaknak; a dombtetők fehérlettek a juhoktól, s az úszóbivalyok nyomán a sötét tó felszínén ezüst vonalak húzódtak végig. Itt voltak az elmenekült czerkesz nép asszonyai, gyermekei és minden gazdagsága. De hogy tudták azt idehozni ? Hogy bírtak a Tamera vára alatti zuhatag szorosan fölhatolni ? Riumin tábori távcsöve meghozta a fölvilágosítást. Egy zsilippel a túlsó hegyszakadékból alárohanó Szemes folyam el volt zárható, s egy gát lerombolása által az egész folyam amató sziklamedenczéjébe vezethető. Azalatt a Tamera vár alatti szoros, és a Szemes egész medre szárazon maradt, a menekülőknek csordáikkal együtt át lehetett rajta kelniök. Akkor ismét megnyitották a zsilipet, elzárták a megnyitott gátat, s a Szemes rohant tovább az előbbi medrébe, s ezzel a rejtett völgy kapuja be volt csukva. A folyam volt az örökké éber őr : egymaga hadsereg és ágyútelep, stratagema és hadvezér, csalhatatlan és megvesztegethetlen. (Folytatása következik.) RlgWBBHMf IWWIIIII— serege. Derogál ezzel szövetségben aczióba lépni. Aztán még valami kárpótlást is találna követelni ezért Oláhország. De a muszka hatalom ilyesmiről nem akar tudni semmit. De megesik a plevnai csata, s ime most az oláh ármádia »beolvasztva,« az oroszba a Duna jobb partján, Nikápolyt oláh csapatok tartják megszállva. Ez régi taktikája a muszkának. Az utolsó perczig ámítja a világot a maga czéljai iránt, a végén aztán előáll bevégzett tényekkel. Nem fogja várjon ilyen úton-módon Szerbiát is belevonni az actióba? Épen nem lehetetlen. Ma indult el az oláh külügyér, Cogolniceanu, Bécsbe. Miért ? HogyGorcsakoff megbízásából) a történteket szépítse s Bécsben belenyugvást eszközöljön, és akit meg lehet eláltasson. Nem hiszszük, hogy sikerüljön. Cogolniceanut, ki muszkább a muszkánál, bizonyára ismerik Bécsben is. Azért nem fogják neki elhinni, ha Gorcsakoff sugalmazásai folytán — azt fogja bizonygatni, hogy Oláhország is csupa »önzetlenségből« megy háborúba, nem kíván területet; a Dobrudsába küldött oláh ágenst csupán tudományszomja (!?) vitte oda stb. Mi meg vagyunk győződve, hogy Andrássy gróf ezekre igy fog felelni : »Ha az oláh seregnek kedve van összetöretni magát a Balkán gerinczein, ha ágyútöltelékül akar szolgálni a muszkának a várnégyszögnél, ám tessék , de ha azt hiszi Oláhország, hogy ezért neki jutalom fog kijárni, hát nagyon csalódik, mert e monarchiának gondja lesz arra, hogy az oláh hadiadió, illetőleg cooperatió a háború után is megtartsa »önzetlen« jellegét.« pedig, amelynek tettleges támogatására az orosz anatóliai hadjárat számított, a háborúban való részvételtől visszatartotta. — A kereskedelmi minisztérium kebelében (a pénzügyminisztérium és a budapesti vámigazgatóság küldötteinek közbejöttével) tegnap óta tanácskozás folyik a vámtariffáról, illetőleg az azzal összefüggő rendszabályokról. Az ide vágó munkák annál szorgosabban folynak, mivel a kormány a kidolgozandó elaborátumot az átalános vámtariftával egyszerre akarja az illető parlamenti bizottságok elé terjeszteni. Adakozás a dévai magy. k. reáliskolai segélyzőegyesület javára. Gábor Péter orsz. képviselő ur gyűjtött és beküldött szerkesztőségünkhöz 26 frt 50 kr (Ezen összeghez hozzájárultak: Bereczkiő 1, Gábor Péter 3 frttal, Bálint László róm. kath. plébános 1 frttal, Imre Károly r. kath. segédlelkész 1 frttal, Merza Antal 1 frttal, Lehrman Miklós 1 frttal, Finta György 50 krral, Mikó Ferencz 50 krral, Fejér Sándor 1 frttal. Kézdi-Vásárhelyrő 1: Kovács Károly 1 frttal, Tóth László 1 frttal, Molnár Ferenczné 50 krral, Kovács Ferencz 50 krral. Sepsi-Szent-Györgyről: Hentes Károly 1 frttal, Kelemen Lajos 1 frttal. Szotyorról: Nagy Károly 1 frttal. N.-Ajtáról: Zathureczky József 1 frttal. Tamásfalváról: Hollaky Attila 2 frttal. N.-Borosnyóról: Koncz György 1 frttal. Köpeczről: Barabás Sándor 1 frttal. Karathnáról: Kun István 1 frttal. Hidvégről: gróf Nemes János 5 frttal. Halasról özv. Bulcsú Károlyné asszony beküldött hozzánk 1 frt 1 kr Eddigi gyűjtésünk 1867 frt 51 kr összesen 1895 frt 01 kr 3 db cs. arany, 3 db ezüst forintos és 1 db szász ezüst tallér. Fogadják a tisztelt adakozók az ügy nevében hálás köszönetünket hazafias áldozatkészségük és jó példaadásukért. Gábor Péter képviselő úr nemes buzgalma azt hiszszük, többeket fog hasonló tevékenységre bírni a »székely földön«, melynek bizony az eddiginél több figyelmet kellene fordítni ezen ügyre, mert, hej, sok székely eredetű eloláhosodott magyart kellene megmenteni a nemzet számára Huunyad megyében. Az oláh külügyminiszter Bécsben. Azon oldalról, ahol Muszkaország minden lépését szépítni és mentegetni szokták, újabb időben igen gyakran hivatkoztak arra, hogy ime mily rendkívül nagy előzékenységgel viseltetik monarchiánk és érdekei iránt Muszkaország, nem lépett seregeivel a szerb területre, békén hagyta Szerbiát, nem vonta a hadi actióba Oláhországot sem. Eleinte csak ugyan úgy is látszott, hogy Oláhország »serege« otthon marad házőrzőnek, nem megy háborúzni a Duna jobb partjára, ahol lőni is szoktak. A muszka diplomata az utolsó pereben is váltig erősítette, hogy a hatalmas muszkasereg korántsem szorult egy ilyen meg amolyan oláh seregre, mely ha jól veszszük a dolgot, mégis csak egy vazallus ország A határőrvidéki vasút ügye. A zágrábi kereskedelmi kamara folyó hó 25-én rendkívül látogatott ülésében a határőrvidéki vasúti ügyben a következő határozatot hozta : »A közlekedési miniszter által az országgyűlés elé terjesztett vasúti törvényjavaslat szerint építendő végvidéki vasút a legkevésbé felelne meg a mi (horvát) érdekeinknek, kiválóan nem a határőrvidék érdekeinek , mi több következményében fölötte káros lenne a mi forgalmunkra és kereskedelmünkre nézve. Ellenben azon vasúti vonal, melyet báró Mo 11 i -áry parancsnokló tábornok tervezett, nemcsak a mi, hanem az állam érdekeinek is mindenben megfelelne. A kamara ennélfogva felterjesztésileg járuland a horvát kormi- síi-sz, az országgyűléshez s a magyar minisztériumhoz, és kifejtvén véleményét, kérni fogja, hogy az előterjesztett vasúti törvényjavaslattól állja■ nak el, s ha ez czélra nem vezetne, óvással lép fel, hogy a végvidék pénzén ne építtessék oly vasúti vonal, mely a mi horvát érdekeinknek nem konveniál.« Az »0 b z o r« ezenkívül úgy hallja, hogy a végvidékről ezen, vasúti ügyben küldöttség készül ő felsége elé. Akár járul az a korona elé, akár pedig s nem, mindenkép szükséges, — mond nevezett lap — hogy minden oldalról egyhangú óvás tétessék a szándékolt vasúti vona építése ellen. A kör megkezdette