A Hon, 1877. október (15. évfolyam, 256-285. szám)
1877-10-13 / 267. szám
Ma, szombaton az A NO R TERÜK megnyitása, rostély-utcza Károly-laktanya X. emel. Rendkívüli ünnepélyesség összekötve tánczvigalommal és nagyszerű nemzeti ünnepélyességgel. 1170 kitűnő étkekről gondoskodva lesz. Becses pártfogásért esedezik Brettner B. A fővárosi vigardában vasárnap, 1877. October 14-én idény-megnyitás, séta-hangverseny az evangélikus árvaház javára, gróf Coronini-féle csász. kir. katonai zenekar, karmester FRITON G. A közbeeső szünetek alatt Rainer A.-féle tiroli daltársulat hangversenye. Kezdete pont '/75 órakor. Belépti dij 50 kr. 1173 Mély tisztelettel Schallern Frigyes. Az Athenaeum könyvkiadó-hivatalában Budapesten, barátok tere, Athenaeum-épület, s általa minden könyvkereskedésben kapható . Részletes állatkor- s gyógytan. November 1-jére rendkívüli szép és kényelmes erkély-1 akár bérbe adandó , a legszebb út, a város közepén, 2-dik emelet, 4 utczaszoba, előszoba, konyha, éléstár, cselédszoba, fürdő, rendkívül szépen kiállítva. Bővebbi értesítés Schmidt V. urnái, szerviták tere 6. szám, naponta 1 és 3 óra között. 1168 3—1 Létezhetik-e olcsóbb valami? Nélkülözhessen férfiak számára Csak 6 firt 60 kr a következő összeállítáa : 1 tíszaranyozott jóljáró zsebóra tokkal, órakulcs és a pontos járásérti jótállási jegygyel együtt; 1 tömör Double ,L’or nyakbavaló óra árez, franczia Facon ; 1 igen szép albán*-medaillon, új aranyból több fényképpel; 1 finom tolikés, 6 penge és gyöngyház nyéllel ; 1 tajték-pipa chinai ezüst kupik és bádeni meggyfaszárral; 1 uj arany tömör pecsét gyárts, minden kívánt betű bevésettel és 2 kézelő, 1 gallér és 3 mellgombból álló garnitúra, uj aranyból a legfinomabb tűzzománczczal. Az egész csoport, mely 8 tárgyat tartalmaz, csak 5 frt 50 krba kerül, holott maga az óra megér 6 frtot. A pénz beküldése, vagy utánvét mellett megküldi 1154 B. MÜLLER, Bécs, Praterstrasse 43. Tűzifa-eladás és gazdavágó. GREGERSEN G. Ferenczváros, nyul-utcza 30. szám. Közlekedés a lovaspályával. 7133 különös tekintettel a járványos kórokra s az állatorvosi rendészetre. Állatorvosok, valamint tiszti orvosok s műveltebb gazdák számára irta Izr. ZLAMÁL VILMOS, a vaskoronarend lovagja, m. k. min. osztálytanácsos, a m. k egyetem s az állatorvos intézet ny. r. tanára, a magyar tudományos akadémia, a chankovi s dorpathi állatorvosi tanintézetek levelező, a m. orsz. gazdasági egyesület s természettudományi társulat rendes tagja stb. Nagy 8-ról, 650 lap, ára 5 frt 50 hr. Az állatkór- és gyógytan mivelői és barátai örömmel üdvözlendik e hiányt pótló művet, melynek tartalma az e téren úttörő szerző sokévi tapasztalatait tükrözi vissza s főleg gyakorlati irányánál fogva — a tudomány mai álláspontját szem előtt tartva, — arra van hivatva, hogy hazánk nagyfontosságú állategészségügyének előbbvitelére hathatós tényezőül szolgáljon. Szerző műve nemcsak a tanulók részére szánt s a tudomány mai színvonalára emelt tankönyv, hanem egyszersmind gazdáink s hatósági orvosok részére tanácsadó s Útmutatóul szolgál: az állatbetegségek megismertetése s mikénti gyógyítása mellett a hasznos házi állatokat pusztító ragályos járványok, valamint az állatokról az emberekre átszármazható fertőzési kórok ellen való védkezés és leküzdésre célzó állatorvos-rendészeti intézkedéseket is, gyakorlati példákkal felvilágosítva, kimerítően tárgyalja. ___________________ Előfizetési felhívás a „Fővárosi Lapokéra. A magyar szépirodalom ez egyetlen napi közlönye az október-decemberi évnegyeddel fenállá- jának már tizennegyedik évfolyamát tölti be. E hosszú idő alatt mély gyökeret vert mind az írói körök, mind a folyvást növekvő előfizető közönség rokonszenvében. Szerkesztője, Vadnai Károly, s tulajdonosa, Tóth Kálmán, jövőre is arra fordítják minden törekvésüket, hogy a »Fővárosi Lapok« a hazai művelt közönség egyik legkedveltebb közlönye maradjon. A lap kiadója az Athenaeum-társulat, mely a csinos kiállításról és pontos szétküldésről gondoskodik, s kéri az előfizetések mielőbbi megújítását. Az októberdecemberi évnegyed ára A. frt. félévre 8, egész évre 16 frt. A felírandó czim ez: »A Fővárosi Lapot kiadó hivatalába, Budapesten.« Előfizetési felhívás a „Magyarország s a Nagyvilág" október—decemberi folyamára. A folyó év harmadik negyede végéhez közeledvén, tisztelettel fölkérjük azon előfizetőinket, kiknek előfizetésük e hóval lejár, szíveskedjenek megrendelésüket mielőbb megújítani, hogy a lap pontos szétküldése fennakadást ne szenvedjen A „Magyarország ” a Nagyvilág” előfizetési ára : Negyedévre . . . 2 frt 50 kr. Félévre.......................5 frt. Az előfizetési pénzek, (melyeknek elküldésére legczélszerűbb a postai utalványok használata) az Athenaeum kiadóhivatalához, Budapest, Ferencziek tere 7. az. intézendők. A »Magyarország « a kiadóhivatala. !Dr. HANDLER MÓR| orvos és sebésztudor, szülész és szemész, | gyógyít gyökeresen fényes ■ tartós siker biztosítása | mellett mindennemű titkos betegségeket 11) az önfertőzésnek minden követ-|kezményeit, n. m. ? az Ingerlékeny gyengeséget, az ondó folyást, különösen a| tehetetlenséget (elgyengült férfieret), 1 2) húgycsőfolyásokat (még idülteket is), | a memzdlrészek bujakéros fekélyeit és másodrendű bujákért | minden alakjaiban és elcsúfításaiban; 13) húgycsőszűküléseket ; 14) frias idült nyákfolyásokat nőknél, az úgynevezett fehérfolyást, 5) bőrkiütéseket; 5) a húgyhólyag betegségeit, és mindenneműs vizelési nehézségeket. I Rendel naponként: délelőtt 10 órától 1-ig, s délután 8 órától 5-ig, és estve 7 órától 8-ig. ILakik: PESTEN, belváros, kigyó-utcza , kígyó- és városház-utcza sarkán. (Rottenbille házban) I. emelet, bemenet a lépcsőn, ö " Díjjal ellátott levelekre azonnal" válata adatik, és a gyógyszerek megküldetnek. Iroda én raktár : nir U fi, ke. Operngasse 8. sz. -Dua KJ (j. ) SZEPESSI LAJOS: Gyárhelyiség : II. Franzesbruckenstrasse 13. Központi fűtés és szellőzés, víz- és gáz-berendezések gyára. Szabályozható töltőkályhák, öntött vas köpenynyel, szellőzéssel vagy a nélkül, (szabadalmazott Zwillingi-féle) sugárzó hő nélkül, csekélyebb szénfogyasztás , átlag véve 5—10 órai égési idő. Megbízások raktárhelyiségeken, valamint Albrecht főherczeg-féle terménykereskedés irodájában, III. NeuUng-Igasse 12. sz. elfogadtatnak. 1144. Megbízható, nyájas és önzetlen biztos gyógykezelés tekintetéből az intézet különösen ajánlható. Behirdetett. Dr.Leitner 34 év óta fennálló rendelési intézetében Pesten, 3 dobuz eza 14 szám, titkos, sőt idült betegségeket, az önfertőzésnek minden következményeit , tehetetlenséget, stricturákat, minden női betegségeket, fehérfolyást, és bőrbajokat, rület 2 óra alatt levélileg is, biztosan, alaposan és gyorsan gyógyít, a nélkül, hogy a beteg hivatásában akadályozva volna és csak sikerült gyógyítás után fogad el tiszteletdijat. — Rendel naponkint d.u. 2—5-ig, s este 7—10 óráig. 1308 108®. INGYEN küldjük meg kívánatra minta és árjegyzékét hustartalmú raktárunk minden nemű bel- és küllföldi legújabb ruhakelméinek, sima ring és luater, flanela, női kendők fekete pachemir és terno, fekete és színes selyemszövetek fekete és színes bársony ruháravaló báróként, kalmük Oxford, mindennemű vászon ágynemű én szőnyegeinek s még sok más czikkeinek meglepő olcaó árak mellett. Zwieback Lajos és testvére, Bécs, Mariabilferstrasse 110. Megrendelések utánvétel mellett pontosan telesittetnek. 1118 1183 2—1 Egy könnyen s bárhol is kelendő czikk elárusítására, melyhez semmiféle kereskedelmi szakismeret nem kívántatik, magas dijak mellett ügynökök kerestetnek. Bérmentesített ajánlatokat B. L. 49. jegy alatt elfogad ezen lap kiadó hivatala. Egy zsák gabna kát zsák darát ad, vagy tengeri, aki valaha darált gabonát takarmányozott, bizonyíthatja ezt s bizonyitni is fogja mily rendkívüli előny éretik ez által el. A legjobb darálógép, daráló vagy zúzógépnek is neveztetik, mely mindent egyenlő jól darál, s mely egy ember által kényelmesen hajtathatik, kapható a legjutányosabban s a legkisebbtől a legnagyobb fajtáig. Darálókat kézi hajtásra már 21 frtért is szállít Ifj. Weil Mór gépgyára Bécsben, 600 font szarvasmarhának való szecskát lehet óránkint vágni, minden legkisebb megerőltetés nélkül a Well-féle takarmányvágó gépen Id. Weil Mór gépgyárából Bécsben, a Praterstern mellett Egy ily gép ára 98 frt ■ a fentebbi czégnél kapható. Ilii (252) A legnagyobb szőnyeg raktárt, valamint 1187 takarók, függönyök és bútorszöveteket a legolcsóbb gyári Arak mellett * V. ker. Dorottya utcza 2. sz. ajánlják és is BUDAPEST. Megrendelések legpontosabban foganatosíttatnak Fiák-üzlet, IV. kér. B é o s i-u t o z a, Kristóf-tér sarkán. Sok ezer beteg köszüni teljes meggyógyulásit a maga nemében leg kimerítőbb munkának (tshetollenség?) ennek tini-, nemű okai és alanoe gyógyitala. Irta epecialieta Weiss J., gyak. orvos és szülész, az Itteni cs. k. katonai főkérházban volt osztályozvos, több bel- és külföldi tudományos és humanitárius társulat rendes és tiszteletbeli tagja és több kitüntetés birtokosa. E munka annál inkább ajánlható, mivel nemcsak az elgyengült férfierő alapjául szolgáló két okokat kimerítően tárgyalja, hanem — a mi a létező sauvese, egyikénél ninos meg — munkájához még gazdag, tapasztaláson és szigorú tudo-mányos elveken alapuló modusveláránt lapaatolt. E munka, melyhez még sönynyebb megérthetés céljából számos boncztani ábra van mellékelve,s mindazoknak is fog tanulságot és segélyt nyújtani, kik kora ifjúságukban titkos bűnt vagy kihágásokat űztek s ennek következtében megrongált idegrendszerben, hátfájdalom, a tagok reszketése, emlékezet gyengeség, éjjeli és nappali magömlések, különösen a tehetetlenségben szenvednek. Kapható a szerző von- dole-intézetében koronahercseg (nl-utora) e. »a. btírne- net a lépcsén. Ars 2 Irt 50 kr. M. k. államvasutak. Személy- és vegyes-vonatok menetrende« Érvényes 1877. évi május hó 15-étől. Éjszaki vonalam Budapest—Ruttkali Állomások 2. ssem. v I, II, III 0 4. szem. v i, n, m 0 82.122 . MUHI .ÍH®V •*) helyi v 1.1.3.4 osztály 8**) helyi v. 1.3.3.4 Osztály 6. p. o.P-ó.P-ó. p. délut.déle. Budapest Ind 3 47 d. u. 720 reg. 10 80 éjjel 5 001155 1*8Kőbánya 5» 2 55 s » 728» 10 46 r 5 101204 •9Rákosi 8 01 9 » 784* 10 64 9 5 181211 1*8Csaba-Kerssszus» S 14 » 748A 11 09 » 5 341227 5*8Pécsei» 9 24 9 1 168» 11 28 » 5 481240 estedélut. 8*0Isaszeghár 8 41 9 » 815» 11 45 » 6 101258 8*8Gödöllő» 8 52 9 » 8265 13 06 6 80110 7*5Besnyő» 4 05 * » 889? — — S-8Aszód» 4 20 9 » 864 T, 12 87 * 7 15 85Túra» 4 88 » 1 907 12 53 9 7 81 7*5Hatvasa, vendéglő, elág. Szolnok és Mis*A köles felé érk. 4 44» · 1» 1 07 » 7 45 ind. 4 56 9 1)4ág• 008 d. 1.1 24*4Apes-Szántó» 6 19 » * 42 d. e-1 50 9 7*1Szurdok-Püspöki» 5 82 ‡ ‹ L101 9 9— 8*0Pássthó» 6 60 » « 180 9 9 2 25 9 12*6Boltony S· 6 11 est* 01 9 9 2 51 9 2*9Kis-Terecn«9 6 17 ‡ «■*11 9 9 3 00 9 8*7Pálfalva» * 81 » 87 d.u. 8 19 9 2*5Salgó-Tarján érk. 6 88 9 45 9 9 3 27 9 ind . 41 » 59 9 4 45 9 8*4Somoa-Ujfalu9 7 08 0 187 9 4 21 reg. 18*2Fülek, elágess 1 Misköles Dobeina és Tigsolcs felé ind.7 87 9 80 9 5 05 9 15*5Losoncz,vendéel. érk. 7 60 9 06 9 5 81 9 ind. 8 05 9 40 9 5 46 9 14*2Lényabánya» 8 29 » 89 » 6 21 9 14*8Krivány9 9 01 Kisi este 7 16 9 12*8Véghles-Ssals ba. Zolyom elég. E9 9 24 15 9 7 44 9 10*9 teresebánya felé érk. 9 48 9 754 8 08 d. 9. ind. 9 49 9 8 22 9 13*9Car.-Borzeneze elágazásSelmecabánya felé ind 10 lóéjjal 8 50 9 14*8Barton-Lehotka9 10 45 9 52 9 11*4Körmöcsbánya (Jánoshegy) Berg9 11 16 9 10 42 9 9*59 11 88 éjjel 11 20 9 10*9Turulok9 12 03 9 11 47 9 9*8Stubnya-Fürdosnyó-Váralja R.-Prihócs 9 12 29 12 14 d.u. 9*49 12 44 12 37 9 4*89 12 58 12 49 9 8*5T.-Szt.-Márton9 1 06 9 1 07 9 8*5Katika, vendéglő érk 1 16 9 1 80 9 Oderber t*9 6 41 rnf. 6 55 este Krakkó9 9 44 d. e Boroszló9 10 00 9 9 Berlin9 4 15 d.u. Hamburg9 4 45 reg. Drezda9 5 45 d.u. Lipcse911 32 este Rnttka—Budapest ki flip*4ii1 1. szemv.121 57V.V. 8.szem. v.11. 5. V. V7**) 1.2.8.4 3a 1t1i Hc.I,IIiIII,IV.1,11, HL helyi v. osztály 5.P. u.P*5.p. p. Hamburg ind.11 46éjjal 8 25 a. u. Berlin9 900 d. u. 11 00 éjjel Borosaié9 400 d.u. 8 63 reg-Lipcse» 8 24 este Brend*9 680 reg( 12 27 éjjel Krakkó9 300 d. u. 5 42 rag, Oderberg9 748 este Sl 18 d. e. vendéglő »1225 érm] t 55 d. c 8*5T.’Sst.-Plárton» 1286© 5 12 » s 8'5R.-Pribócs» 1852 6 83 » » 4 G7nyó-Váralja» 1029 6 35 s 9 9*4Stubnya-Fürdő9 1259 6 19 9 9 9'8Toresek’ 1499 6 58 este 10*9(Jánoshegy) Berg Körmöcsbánya1 2309 7 48 9 9*59 2449 8 14 » 11*4Bartos-Lehotka9 309 8 42 9 148©ar.-B «rzonoxe, elágazás Selmecsbánya felé ind. 3418 9 18 » 12-9Zólyom, elág.Besszeresebánya felé érk. d. u. 1 48 * 9 815 d. u. 10 18 x 10.9V éghles-Ssalatns9 8599 404> 10 54 9 12.8Krvány9 4449 4529 11 84 éjjel 14-3Lónyabánya9 6289 5299 12 08 9 14-2X. ronos, vend. árk. 605 este 643 este 12 38 9 ind. 6059 12 48 éjjel 15-5F listje, elágazás Miskölcs, Dobsins és Tinzolez felé ind.7 5 9 820 este 85 . 18-2Somos-Újfalu 9119 9 24 3 28 . 8-4Salgó-Tarjás érk. 9499 2 49 9 ind. 7249 217» 3 09 9 2-5Pálfalva» 7809 228 8 18 9 8-7Kis-Terene» 7449 216 3 37 9 2-9Bátony» 7609 266» 3 46 9 12-6Pásztó» 814 d. e. 3 59 4 15 8*0Szurdok-Püspöki 8289 3449 — 7*1Apcs-Szántó» 8489 4059 4.47 reg. 4*4Hatvan, rend., elég. Szolnok és Miskolci falé érk 9039 4399 5 14 . ind. $20 d. e 4629 162 4.u.6 St „ 7-5Tara» 9329 605 9 9 5 60 9 8-5Aszód» 9459 619.9 8 10 rag. 9*8Besnyő0 — 9 534 9 9 6 87 9 este 7*5Gödöllő9 10129 54» » 9 7 01 9 730 6*8Isaszegh Pécset9 10279 605 erts 7 18 9 746 8*0» 10409 819 97 38 9 801 5-8Csaba-Karezstai 910509 829 97 *-T » 812 7-6Rákos» 11089 643 9 8 01 d. e. 826 2-9Kőbánya» 1111 862 9 8 09 9 884 8-3Budapest érk11189 600 9 8 17 9 843 Budapest-Miskolcs jó 15 fa* Állomások 14. IS8SS. V k, n,Mo. umi.rv isáulás » 9’8 8*6 7-6 16*e 30*8 •■«14*0 12*0 13 "8 8-1 6- 4 9-4 14*9 7- 10-g 10 BednpMt • é s Kőbánya ■ • ■ s Rákos.................................. » Csaba-Keresatur ... » Pécsei ...... b Isacsoga ..... * Gödöllő............................. , Bosnyő ..... » Aszód ...... t Tors ...... s Katlan, vendéglő, elágását Szolnok és Ruttka felé érkezés indulás Hort ...... a Vámos-Sgyörk, elég. Gyöngyösfelé indulás Karácsond .... » Ludas ...... a Kaál-Kápolna ... » F.-abony, elág. Eger felé » Szihalom ..... Mező-Kövesd .... » Keresztes-Nyárid . . » Ernőd ...... » Nyék-Ládháza ... » Saszkolcz, elág. Fülek, Dobsina rend. és Tissolcs felé . . • kt. t. v. p. Sássa ...... » Eperjes ..... » Szerenes ..... ind 8.-A.-Ujhely .... » Msrmstros-Szigeth . ■ érk. Leg.-Mihily. .... ind. Chyrow )..... » Przemysl ..... érk. Lemberg . . . . . , 6. p 7 80 reg. 7 88 p 1 34 * 7 49 * 7 88 8 15 a se 8 89 8 64 14. regy.T 6. p 8 4$ este 9 00 » 9 0 » 9 87 . 9 43 » 10 07 éjjel 10 39 éjjel » . ill 04 * 07 d. 6.111 88 * 19 » » 11 i S«·t [12 3 SS » » 18 10 18 10 89 10 86 10 63 11 19 11 80 11 41 11 66 18 88 13 86 13 68 1 00 6 10 7 46 8 69 6 80 I 28 » » » » > » > » » > » » » » » > » » dél. » d.u. d.u, este d.u. este reg, 40 0C 24 11 85 47 17 09 86 46 Hlskolos-Bu dapeeé ki állomások ! I i 1*0 11*9 7*1 12*0 4-0, 9'4i jlO'8 ,10*« 10 reg 62 » 11 » íj I 63 e j í 00 » j”, 1-H 04 i. e.-j 8-5 35 d.u.'' 9-3 06 » » jj 7‘6; 30 » » 1; 19 este! 51 d.u.1 49 reg. 85 » * 85 d.a Lemberg . a • . • lad. Prsemsyl ■ . a . . » Chyrow ...... Lag.-Mihály • . . . » Marmaros-Ssigetk • S.A.-Ujhely ... » ^serenes .... » Eperjas .... » Sássá......................... » Kiskolos, elég. Fülek, Dobsin«)rend. p. és Tisaolcz felé. . . Indulási *• p. Nyék-Ládhása ... » Eiaőd ...... * Keresztes-Nyárád . . » Mosó-Kövesd .... ® Ssihalom • . • . ■ » P.-Abony, élig. Egér-falé » Kail-Kipolin ... ® Ludas.................................. * Karácsond .... * Vámos-Oyárk, élig. Gyöngyösfelé indulás Hort ...... 1 Hatvan, vendéglő, eligasás Szolnok és Ruttka felé érkezés indulás Túra ...... 9 Rasót ...... 9 Besnyő........................ » Gödöllő ..... 9 Icsilsegh ..... 9 Pécset .••■•> * Csaba-Keressi&r ... » Rákos ...... » Kőbánya ..... 9 Bud&pent .... érkesés 8. szem. v. X, H. IIID. 13. vég?. u. p1 & 4S d.u.1 8 52 esteL 11 1S éj j el é. p. 4 64 d.u. ,11 31 d.e. 8 65 reg. ? a 21 » 5 46 d. u. 11 27 » 9 7 04 este 7 43ájjel12 50 éjjel S 60 d. e. 6 IS d.u. 1 26 d. u.10 00 éjjel 1 30 9 910 16 > a 49 » 910 44 9 2 04*9 11 07 9 8 2* 9 911 48 9 2 41 9 912 04 » 8 61 9 9i8 iSéjjel 8 03 9 »18 n » í S Só 9 9 118 »; 6 43 » s 1 48 » j 8 49 9 » 1 5? » ■ 4 08 » 9 S3?» : S sí 5 » Hí > ‘ 4 89 9 9 8 34 » j 4 52 » » 8 40 g ; 6 05 9 9 S 57 e i 5 19 9 6 4 17 5 84 9— S 49 9 6 08 9 6 03esís 5 24 s 8 *9 »i 40 » S 28 9 5 62 »U « 9 6 OS re®. « u ,i 3i * í 7 00 .! í S0 Mlskolos—Fülek usazis a nyári meny tartama alau aoziesetuz. **) Osais a nyári id^, ny tartama alatt mindenas vár- és ünnepnapon közlekedik 11 Állomássá 812. v. v. LH.HI.IV Miskolcz, Tisasvid. vasút Indulás 6. p. 8 18 reg. l-l SSlskolcz, m- kir. államvas^. .9 8 86 9 9 9*8 Sajó-kcseg .......9 7 00 9 9 8-SS.-Szt.-Péter.............................» 7 40 9 9 11*8 V&dná •«.«•99»» 8 17 d. s. 10*9 Putnok .......9 8 55 9 9 5 - 4 Bánréve elágazás Dobsina Alá .» 9 83 9 » 1 * 7 Rimusseus .......0 10 07 9 lk*3 Feled elágazás Tiszolcz felé . .9 10 58 9 9 8*2 Várgede...................................9 11 18 9 » 3*2 Balogfalva ......a 11 31 9 9 1 8-7 Sereg . ...................................9 11 53 9 9 1 10"2 Fülek.................................. . érkezés 12 20 d.u. 814. v. V. i,u,iu,rv.«iikai«9MW*an 6. p. 8 OOd, u. 8 30 * 2 44 * 8 27 * 4 05 » 4 45 * 5 05 » érkezés Ftdlofe—MISstroIo* 10*2 6*7 8*2 S-8 12 9'7 8'4 10*9 11*8 8'2 9'3 1*7 llomosok Fülek ....... Sereg ....... Balogfalva ..... Várgede ...... Feled elágazás Tiszolcz felé Rimaszécs............................. Bánréve elágazás Dobsina felé Putnok ...... Vadna ....... S.-Szt.-Péter ..... Sajó-Xoseg............................. Hisheles, m. k. á. v. . . ■takoloz, tissav. vas. • . 311. v. v. IÄHI.IV j 813. v. v. T.n,m, ív ó, p. indulás 6 40 reg. 9 7 21 9 » 7 46 * 9 j» 64 9 » !8 80 <W 9 08 94. p» 10 00 » 1 00 reg. 10 24 9 1 4 22 99 11 00 9 4 55 99 11 49 9 5 44 99 12 08 9 6 01 99 12 40 » 6 27 9 érkesés 12 16 * 6 32 9 Feled—Tiskolos ii Állomások 1312. T. V. I .11,1h. rv1 ® il ill 1 Fiinia 1 • • • • 1 • 1 « « « ind.0. p. 11 25 d.e. 8*8 Jánosi ••«•esti* 1 « » * 1 1 11 47 9 9 18*7 4 5 Rimaszombat ......................................................... . 12 26 d.u. 6*0 16 1 Rimabánya ■iii*1«««««1 1 36 9 9 2*2 2*2 Rimabrezó ........................................................................... 1 45 9 9 16*1 6*0 Nyustya •••••••••■*«••. 2 19. • 4*5 1)'7 Tissolos ............................................................... érk. 8 10 9 9 16*9 Tisxolos—Feledelomnok 12*5 Vámoe«Györk—Gyöngyö Tissolcz . Rimabresó . Nyusta , . Rimafánya . Rimaszombat Jánosi . . Feled . . ind. érk. ||j Állomások 1012. v. v. n, m. 41 ■3 a Állomások 1011. V. V n., m. j Char&m-Bsraanog® .........................................indulás 1481 Séls,bánya . ........................................ » S*81, ft meffisbány» ......... érkezés 6. p. 9 24 d. e. 10 54 9 9 11 86 dél 1 8*8 14*3 Bilmeczbánya ...............................................Indulás Bélabánya.................................................... . . Garam-Retttercse...............................................árkazsár 5. p. 6 2 il 7 10 * « 8 08 este. Állomások Vámos-Györk, Gyöngyös . . indulás érkesés 612. ▼. t. uunjv -» '»grcjtiáo jv1 . 6. p. ' 2 47ájjel 8 27 » 814. v. V. i,n.m.ry Zólyom-Beesteroieb&ny n 3 s 6. p. 10 25 d. e. 11 06 - 12-5 Állomások 8- S 80 9- 4 Kelyem . . Silines . . . Farkasfalva . 9 Beastercsereanya Indulás » 9 érkezés 618. v. v. LJi,m,rv " 4’ F-10 28éjje! 10 47 e 11 10 > 11 48 » . TM 1! ... 614+) V, v. J» -g i.n.nnv g 1 1 6. p. [j 9 00 d. e.'! Átlot&ésok 811. v. v. nnn, rv 818. v. V. IJI.HU'VI i ÖyöngySa . ....... indulás ^^ámos^Györk^^j^^^^^^^^^^^^érkezés 0. p-18 O0éjjel 12 29 9 a. p. 9 00 d, 9. 9 2» 9 Besstercsebánya—Zólyom Á 110 es 4. sok 611. v. V.1518*) v. ▼. Il n.nv Szolnok—Hatvan &Bazturozabány» .... Indulás 6. p. 7 45 este 6. p. • 80 re 8*4 Farkasfalva ....... x 8 08 * 6 53 9 4 0 Liliáes............................. 9 8 28 9 7 18 9 6*4 Zólyom ........ er késes 8 42 1 7 27 9 Állomások 411. v. Vj|ó gj umn.iv! 5 a. Hatvan—Szolnok»*1 18 6*8 1 10*8 14*8 9 8 Arad . Csaba . Szolnok . Viszánt Tápió-Györ Jászberény ináuiá» » ió-Györgye-Boldoghiza ....................... » . .... c Monostor.................................................. » Jász-Fényszaru ....................... » Hatvan ........................érkelés Állomások *■ P-8 16 esteii 11 48éljol;| 9*9 5 00íreg.i!l4*6; 6 61 » 1110 ■ 8 j 6 25 9 ! 16*8! 7 27 » iU0*8í 8 01 d.e. ;18*4j 8 15 » jl 941 >1 4ÍS.V, v. i.u,in.n Hatvan........................................Indulás Jász-Fényszaru. .......... » Monostor............................ ............................. » Jászberény............................ » Tápió-Györgye-Boldogháza ....... » Újszász .................................................... . . » Szolnok................................ érkezés Ceaba................................................... 9 Arad .................................................................... . Fütsee-Abony-Eger IMI Állomások Fitsee-Abony M.-klár . . Eger . . . indulás M érkezés 911. ▼. v. i,n,in,iv ó. p. 8 1»éjjel 8 40 » 4 12 reg. 814. v. V. i,n,mjv ó. p. 11 80 d. e. 11 511 12 28 d. u. Bánréve—Dobatna, M S Állomások 911. v. v mm, ív 918, V, V. i,n,ituy |10*2 j 6*2 Bg«r .....................................................indulás Maklár............................................... » 0. p. 9 45 d.«. 10 18 9 11 80 9 a. p. 11 874jje 12 05 9 12 32 9 Sía el Állomások 12. v. ▼. i&nyv Bánréve . . fi Kövecses . . , 1*4 Tornalis . . 8'8 Gömör-Panyit . S'7 Pelsőcz . . . , 4*4 Gombaszög . , 18*8 Rosnyó . . ■ 6*0 Bettlér . . . , 8*8 Alsó-Sajó . . . T * 21 Dobsina rend. p. u. 2 2| Dobsina forg. p. uind. érk. u. p. 10 55d. e. 11 21 ‡ · 12 00 » 9 12 28 d. u. 1 07 » › 1 82 · 9 8 45 ‡ » 8 19 ‡ · 4 02 » 9 4 42 ‡ · 4 55 9 › ál 2 7 8*8 8*0 10*3 4*4 9.7 8*8 7*4 7*2| Állomások Dobsina forg. p. u. Dobsina rend. p. a Alsó-Sajó . . . Bettlér . . . • Rosnyó . . . . Gombaszög . . . Pelsőaz . . . . Gömör-Panyit ■ . Tornaija . . . Kövecses . . . Bánréve . . . ind. 1211. v. v .IP,M, IV Tó. p00 estg IS 9 20 000 reg. 38 18 89 13 8 33 6 bl 6. p. 5 24 d.e. 5 52 9 8 10 estei 8 59 7 50 8 28 1 108 9 2 29 éjjeli 5 85 reg . Közvetlen menetjegyek a külföldre. Budapestről és Szolnokról, Boroszló, Berlin, Hagdeburg, Hamburg és Drezdába. — Közvetlen menetjegyek az osztrák-magyar vasutakra. Minden nagyobb állomásról a kassa-oderbergi, tiszavidéki, magyaréjszakkeleti és I. magyar-gáosországi és a Ferdinand-császár vasút minden fontosabb állomására és végül Budapestről, a gácsországi vasutak Przemyal Da Lemberg állomásaira. — Budapest—Oderberg között az 1-es és 2-es számú, Budapest—Kassa között minden személyvonat kocsiváltás nélkül, továbbá egy-egy I. és II. oszt. kocsi Marmaros-Sziget—Budapest valamint Przemysl—Budapest között közvetlenül közlekedik. — E fővonalakról a hatvan-szolnoki, fülek-miskolczi, bánréve-dobálnál , felsd-tiszolozl, zólyom-berzterozsbanyai, garam-berzenczo-celmeczbányai, vámos-györk-gyöngyösi, füzes-abony-egri szárnyvonalakra és vissza történő menetek alkalmával kocsiváltás Hatvan, Fülek, Bánréve, Feled, Miskolcz, Zólyom, Caram-Berzencze, Vámos-Csisokon történik. Budapest, 1877. évi april havában. ........................... .........————— I l.ll■IMI.■^gg -Györk és Füzes-Abony elágazási A m. kir. államvasutak igazgatósága. a álló-Nyomatik a kiadó-tulföldbíve Athenaeum irodalmi és nyomdai részvénytársulat könyvnyomdájában, Budapest, hajrátok--tere Athenaeum-épület-