A Hon, 1878. március (16. évfolyam, 54-80. szám)
1878-03-21 / 71. szám
71. szám. XVI. évfolyam. Budapest, 1878. Csütörtök, márczius 21. Esti kiadás. Kiadó-hivatal: Barátok tere. Athenaeum-épület földszint Előfizetési dij : Portán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt.: 3 hónapra...........................................6 frt — kb. 6 hónapra...........................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátok tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, márczius 21. Az orosz-angol viszonyok úgy élére vannak állítva, hogy egy komoly konfliktus már-már elkerülhetlennek látszik. — Anglia az utolsó pillanatban kategórikus követelésekkel lépett föl, melyekre kategórikus választ vár a pétervári kormánytól. A kérdést úgy tette föl Anglia, hogy Oroszországnak vagy igent, vagy nemet kell mondani. Más középút, kibúvó nincs. Ettől a választól tette függővé Beaconsfield kormánya képviseltetését a kongressuson. Hogy pedig Pétervárott mit gondolnak ezen újabb erélyes angol föllépésre, meglátszik a »Pol. Corr.t márcz. 16 ki keletű pétervári leveléből, mely igen izgatott hangon van tartva, s mely azt mondja, hogy oly követeléseket s hozzá oly formában, mint a minőkkel Anglia föllépett, soha semmiféle hatalom, mely önmagát kissé becsüli, el nem fogadhat, még ha oly rendkívüli helyzetben van is, mint jelenleg Oroszország. Pétervárott nem tudják okát és czélját adni Anglia ezen magatartásának, de azt hiszik, hogy ezzel Anglia időt akar nyerni megkezdett fegyverkezéseinek befejezésére, hogy aztán valamely tengerészeti-katonai bevégzett tényt alkosson; vagy az lehet Anglia czélja, hogy a kongressust, melyet Németország iránti udvarias előzékenységből elfogadott, meghiúsítsa, így állván a dolgok, Bismarck herczeg is, ki elvállalta a kongressus elnökségét, óvakodni fog összehívni az első berlini kongressust, mielőtt meg nem győződött arról, hogy a hatalmak közt lehetséges az egyezség, s hogy nem fog csúfosan, minden jó eredmény nélkül szétoszlani. Ezt a próbát pedig egy előkonferenczián véli Bismarck megtehetni, és pedig úgy, hogy a hatalmak berlini követei összeülnek tárgyalni és megkönnyítni a netán leendő kongressus elintézendő anyagát; ha az előkonferencziában létre jön az egyezség, lesz kongressus, különben nem. Még a következőket is mondja a sugalmazott muszka levelező : A Márványtengeren és a Dardanellákban levő angol hajóhad napról napra új erősítéseket, új hajókat, kap; angol tengerész tisztek Balairban és Gallipoliban előkészületeket tesznek a kikötésre stb. Mindezek oly jelenségek, melyek épen nem hangolják az orosz kormányt barátságos engedékenységre. Az oláh kormány által a hatalmakhoz intézett memorandumot közli a »Pol. Corr.«, de miután mi már ezelőtt pár nappal tüzetesen ismertettük e diplomatiai okmányt, fölöslegesnek tartjuk ismétlését. Andrássy gróf exposéjának hatását így irja le a »Pol. Corr.« berlini tudósítója: »Könnyen fölfogható, hogy itt feszült érdeklődéssel várták Andrássy gróf nyilatkozatait, melyeket a delegatióban az osztrákmagyar monarchia külpolitikájáról kellett tennie. Habár a monarchia külügyire csak vázlatosan, egy pár elejtett szóval jellemezte politikájának valódi czélját és irányát, mégis mindenkit meggyőzhetett arról, hogy a monarchia valódi érdekei fölött soha egy pillanatig sem volt kétségben, s hogy az érdekek megóvására a kellő utat és módot föl tudta találni a keleti válság minden phasisában. Andrássy politikájában a közgazdasági tekintetek képezik a vezéreszmét. És ez helyes is. Mutatja Anglia példája, valamint Oroszországé. Oroszország ázsiai hadjáratának czélja az volt, hogy az orosz kereskedelem számára az utat Kelet felé egyengesse. Ausztria nem tűrheti azt, hogy a Balkán mentén oly államalakulások történjenek, melyek kereskedelmi érdekeinek akadályozólag útját állják. Ausztria ezen újjáalakulások által oly közvetlenül érintve van, hogy a kulturális fejlődés és az abban rejlő ellentétek által károsítva lenne. Ily viszonyok közt természetes, hogy Ausztria Magyarország a Keleten szilárd befolyást kíván magának biztosítani. Az önfentartás ösztöne parancsolja ezt. A Dunától Délre eső elemek közt a görögök a leginkáb művelődésképesek. Ennek erősbítése tehát ép úgy osztrák-magyar, mint európai érdek. Habár Görögország mint egyenjogú fél nem vehet részt a nemzetközi kongressuson, de hivatalosan mégis részt fog venni azon kérdések tárgyalásánál, melyek saját érdekeit illetik. Görögország képviselője Rangabé lesz, ki bonyolódott politikai viszonyok rendezésénél már nem egyszer jó szolgálatokat tett hazájának és Görögországot méltón fogja a kongressuson képviselni.« Az oroszellenes áramlat Görögországban folytonosan növekszik. Legalább a »D. Tel.« athenei tudósítója azt jelenti, hogy mióta Oroszország ellene nyilatkozott annak, hogy Görögország mint egyenjogú fél vegyen részt a konferencián, a görög sajtó egész elkeseredéssel fordult az oroszbarát pártiak ellen, s kilátás is van arra, hogy miniszteri válság lesz, mely az angol politika hívei javára fog kiütni. — Közös miniszteri értekezlet volt tegnap Bécsben, a kiegyezési ügyek tárgyában. Az a hir, mintha az osztrák kormány az osztrák képviselőház álláspontjához ragaszkodnék, valótlan; a transzakczióra legközelebb kilátás van. — Angolország azon tervéről, hogy Bolgárország felállításával szemben Görögország igényeit kívánja érvényesíteni, így nyilatkozik a »Journal des Debats« : Bár helyeseljük ez eszmét, nem tartózkodhatunk kimondani, hogy az korán sincs kellőleg előkészítve. Bezzeg máskép kezdték az oroszok, Bolgárországot illetőleg. Ha az angol tervet összehasonlítja az ember azzal, melyet az oroszok most igyekeznek foganatosítani, az előbbi inkább oly benyomást tesz, mint valamely, a körülmények meglepő fordulatai által előidézett rögtönös mentő eszköz,nem pedig mint határ, valamely határozott, megfontolt szándék. Oroszország sokáig úgy szerepelt, mint a keleti keresztyéneknek kivétel nélkül gyámolítója.Még 1867-ben sem mulasztá el támogatni a krétai fölkelést. De lassan-lassan azután megváltoztatta rendszerét ; jobbnak látta működési körét néhány, jól megválasztott pontra szorítani; megtanulta mások példáján, hogy a káposztát úgy eheti meg legbiztosabban egészen, hogy ha egyik levelét a másik után eszi meg, így választotta először Bolgárországot, melynek nem lévén külön nemzeti legendája, nem lévén szorosan körülírt határa, legjobban szolgálhatott az orosz igények istápolására Törökország szerte bontása közben. Ignatiev kezdte a munkát. Első ténye, a bolgár s a görög egyház közt szakadás létesítése, csodálatosan sikerül; akkor Európában föl sem fogták fontosságát Abban állt a feladat, hogy a szláv elemeket egyházi és politikai téren elválaszszák a hellenizmustől, s hosszú türelmes, rendszeres munka alól Oroszországhoz csatolják. Ignatievnek sikerült az orthodox bolgár egyházat elszakítni az oekumeni patriarchátustól ; nem félt a görögökkel, kik nagyon is függetleneknek mutatkoztak, teljesen szakítani. Eléggé szidta is érte akkoron, vádolták érte ügyetlenséggel ; a történelem azonban, legalább ma úgy látszik, igazolja. A bolgár exarchátus engedélyezése egyházi téren ugyanaz volt, a mi a politikájn Bolgárországnak mint fejedelemségnek megteremtése . . . Oroszország távolról kezdte dolgát s mit sem hanyagolt ki. A bolgár ifjúságot tömegesen csábították Oroszországba s ott államköltségen nevelték; magát Bolgárországot lapokkal, ágensekkel elárasztották. Majd a fölkelő bizottságok következtek, melyek székhelye Bukarest volt. Kérdés azonban, hogy az oroszok oly ügyesek lesznek-e Bolgárországra vonatkozó oroszosító terveik foganatosításában, mint voltak előkészítésében. Ez iránt a »Debats« kétségeket ápol és hivatkozik Outine orosz író általunk egy ízben ismertetett tanulmányára a bolgárországi orosz adminisztráczióra. Hanem azt bizonyosra fogja, hogy az angol terv a bolgár elemnek a göröggel való ellensúlyozására — tíz évvel elkésett. A „HON“ TÁRCZÁJA. Homo sum. Eleem György legújabb regénye. (46. Folytatás.) És ezt mind ő miatta tévé, hogy, ha majd viszszatér, ő is annyira tessék neki, mint az a fehér asszony ott lenn az oázban, a kit ép oly lángolóan gyűlöl, amily forrón imádóját szereti. Az utolsó éji zivatar alatt egész vízzuhatag vonult be a hegytetőről az ő éjjeli zugába s kiönté onnan.. Átázva, hajlék nélkül, bánattól, aggodalomtól, epesztő vágytól űzetve, kőről kőre hágott s majd ő, majd ama szikla alatt keresett menedéket és pihenést remegő testének. A kegyes Paulus lakásából kiáradó fény oda csábitá. Meglátta az alexandriai remetét és fölismerő ; ez azonban nem véve észre a pásztorleányt, mert egész önmagába mélyedve guggolt ott a tűzhely mellett a kövön. Mirjam most hát megtudá, hol lakik a kitaszitott remete, a ki felől annyit tudakozódik az öreg Stephanus s a kinek panaszából s egy elejtett czélzásából kiérté, hogy azt is az ő ellensége, a galliai fehér ördög, tántoritá el s taszita kárhozatba. A mint a hajnalcsillag halványodni kezdett, Mirjam, szivében csordultig könyekkel s mégse bírva kínjának és fájdalmának enyhítő zokogásban nyitni utat, a Stephanus barlangjához közeledett s egészen felolvadt a vágyban, vajha itt leroskadna és meghalna, hogy a halál megszabadítaná gyötrelmeitől, melyek őt szünet nélkül űzik és kergetik. Még igen korán volt, nem merte az öreget zavarni. És mégis! Szüksége van legalább egy emberi szóra, ha durvára is, mert az elvadultságnak lelkét elhomályosító érzete s elhagyatott voltának szivet facsaró kiúja oly nagyon, oly kimondhatatlanul fájt neki. Már ott állt a barlang nyílásánál, midőn fönn a magasban kövek gurulása s egy kiáltás hangja megállttá. Mirjam megrettent s előre nyújtott Dyakkal, minden idegét megfeszítve kezdett figyelni a hegytető felé. Most egyszerre hangos örömkiáltást hallatott s magasra emelt karokkal rohant föl a hegynek a gyorsan lefelé haladó vándor elé. — Hermasz, Hermasz! — kiáltá Mirjam az érkező elé, s szivének verőfényes gyönyöre oly tisztán,oly világosan tükröződött vissza e kiáltásban, hogy az ifjú lelkében rokon hurt pendített meg e hang s Hermasz barátságos köszöntéssel üdvözlő a leányt, így még nem köszönté soha azelőtt. S e hang oly jól esett szegény elkínzott szivének, mint mikor valamely könyörületes kéz üdítő itallal közelit a szomjtól elepedő ember ajkaihoz. Tiszta öröm s a hála egész özöne, a melyhez hasonlót még soha nem érzett, áradt elékén s mivelhogy az ifjú oly jó volt hozzá, ő is meg akarta mutatni, hogy viszonozni tudja jóságát, melyre őt érdemesítő. Ezért első szava, melyet hozzá intézett, ez volt: — Mindig mellette voltam atyádnak s vizet hoztam neki reggel és este, a mennyi csak kellett. Mirjam elpirult, hogy im most először igy dicsekszik Hermasz előtt. Hermasz pedig felkiáltott: — Ez szép volt tőled, Mirjam, s én azt nem felejtem el neked. De bohó, vadócz teremtés vagy, de azt hiszem, a ki iránt jó vagy, az bizton számíthat is reád. — Kisértsd meg! — viszonzá Mirjam örömmel s elébe nyujtá kezét. Hermasz megfogta e kezet s maga után huza a leányt, mondván: — Hallod az érezharangot ? Figyelmeztettem ott fönn az őröket. A blemnyusok jönnek. Atyámnál van Paulus ? — Nincs, de én tudom, hol lakik. — Akkor hívd elő, — mondá az ifjú. — Őt mindenek előtt, aztán Gelasiust, Pipest és Dulast, s akit csak találsz a vezeklők közül. Mind oda jöjjen ayers ösvény melletti toronyba. Én most megyek oda vinni atyámat. Te pedig siess s bizonyítsd be, hogy lehet benned bízni. E szavaknál átkarolta a leány derekát. Ez azonban kisiklott karjaiból s e kiáltással: »Valamennyit értesítem!« elrohant. A barlang előtt, ahol Paulust vélte találhatni, Sironát látta meg. Nem állott meg mellette s beérte azzal, hogy szidalmazó vad szavakat kiáltson feléje. Aztán sejtve, hogy a legközelebbi forrásnál találja a remetét s csakugyan ott lelte, elmondá neki Hermasz üzenetét, azután tovább ment barlangról barlangra s mindenkit értesített Hermasz parancsáról és az ő nevében. Huszadik fejezet. Ott gyűltek össze a gyalog ösvény melletti kőfal mögött e sajátságos férfiak, kik az életnek, az élet örömeinek és fájdalmainak, kötelességeinek és élvezeteinek, a társadalomnak és a családjaiknak hátat fordítva, a pusztába menekültek, hogy ott, miután minden más czélról önkényt lemondottak, az egyetlen czél után törjenek, mely messze, messze, túl az életen integet feléjök. E néma, siva magányban, távol a világ csábító zajától, bizonynyal leginkább sikerülhetett érzéki vágyaikat elfojtaniok, elszakgatniok a test nyűgeit s a bűn és hús által porhoz fűzött embert a test nélküli, tiszta istenséghez közelebb emelniök. Mind e férfiak keresztyének voltak s valamint az Üdvözítő a kínszenvedés által, melyet önkényt vállalt magára, a világ megváltója lett, azonképen igyekeztek ők is a szenvedélyek tisztitó ereje által a tisztátalan emberi természetet salakjától megszabadítani s súlyos vezekléssel a maguk részéről is megtenni minden telhetőt saját bűneik és az egész emberi faj bűneinek némi lerovására. Nem az Üdvözítőtől való rettegés űzte őket e pusztai magányba, hanem a legnehezebb diadal reménye. Az erődben összegyűlt anachoreták mindanynyian egyptomiak és syriaiak voltak s kivált az előbbiek között sok volt olyan,a ki már saját honi isteneik tiszteletében is lemondásra és vezeklésre nevekedtek s keresztyén hitre térvén, azt a helyet választék ájtatos vallási gyakorlatuk színterévé, a hol az Úr mutatá meg színét választottjainak. Később nemcsak a Sinai népesült meg velök, hanem sziklás Arábia egész területe is, melyről az volt a hagyomány, hogy a zsidók, kivonulva Egyptomból, Mózes alatt soká tévelyegtek benne. Az itt letelepült asketák a választott népnek a szentírásban följegyzett pihenő állomásairól nevezték el telepeiket. De az egyes vezeklők között még nem volt összekötő kapocs, még semmi megállapított szabály nem rendező életmódjukat s még csak tizével számították őket, kiknek száma csakhamar százakra,ezrekre növekedett. A fenyegető veszély hirtelen gyorsasággal gyűjte az erődbe a világnak és a földi életnek e halálra kárhoztatott megvetőit. Csak az öreg Kosmas, a ki itt el is halt nejével vonult volt vissza a Sinaira, csak az maradt barlangjában, kijelentvén az őt menekülésre sarkaló Gelasiusnak, hogy ő örömest fogad minden órát és minden helyet, melyen őt az Urnák elszólitani tetszik s Isten kezében van, vájjon az öregség vagy talán egy nyíl hegye nyissa meg előtte a paradicsom kapuját. Egészen máskép gondolkozott a többi anachoréta, rohanva menekülvén az őrbástya keskeny ajtaján az udvarra, míg az egész a szorongásig megtelt emberekkel, úgy, hogy Paulus, ki a veszélylyel szemben egész hideg vérét visszanyerő, egy később érkezőt kénytelen len visszautasítani, nehogy az összezsúfolt, remegő tömegben baj essék. Nincs az a ragály, mely oly hirtelen terjedne egyik állatról a másikra, nincs az a rothadás, mely oly hamar ragadna el egyik gyümölcsről a másikra, mint amily hirtelen a rémület terjed az emberek szivében, ha egyszer kiütött közöttük. Azok, akiket legélesebben ostorozott a rettegés, leggyorsabban futottak s elsőknek érkeztek be a castellumba. Sírva és jajveszékelve fogadták a később érkezőket, úgy hogy igazán szánalmas látvány volt, hogy e remegő csoport, nagy hangú fogadkozások között, hogy megnyugszik Isten akaratában, s buzgón imádkozva, hogyan tördeli kezét s hogyan törekedik minden egyes elrejteni megmentett kis holmiját, először társai kárhoztató tekintete, majd a közelgő ellenség kapzsisága elől. Paulussal egyszerre érkezett be Sergius és Jeremiás, kiket ő már útközben bátorítani kezdett. Ezek aztán mind a hárman azon voltak, hogy a rettegők önbizalmát fölébreszszék s midőn az alexandriai arra emlékeztető őket, nehány hete csak mily serényen segített mindegyikük fölhengergetni a szikladarabokat a kőfalra és a meredélyre, hogy majd ha az ellenség közeledik, fejére lódítsák: többeket megszállt a tudat, hogy hiszen neki már van is valami érdeme a védelem előkészítése körül s hogy most kötelessége tovább folytatni azt. A toronyból kilépő férfiak száma szaporodni kezdett s midőn Hermasz, nyomában Májammal, hátán atyját emelve, megjelent s Paulus arra kezdő inteni az összegyülteket, hogy a gyermeki szeretet a példájából lelkesedési bátorságot merítsenek, — a kíváncsiság a még visszamaradtakat is kicsalta a toronyból. Az alexandriai átugrott a falon, elébe futott Stephanusnak, levevő a lihegő ifjú válláról és saját vállára emelő s igy közeledett vele az őrbástya felé. De az öreg harczos vonakodott bemenni a védett helyre s kérte barátját, tegye őt le a faltövébe. Paulus engedelmeskedett, azután Hermaszszal együtt fölment a torony ormára, hogy onnan körültekintsen a vidéken. Mihelyt Paulus eltávozott, Stephanus igy szólt a köréje sereglett remetékhez: — E kövek itt lazán állanak s erőm kövés ugyan, de elég arra, hogy egy lökéssel letaszítsam innen. Ha csatára kerül a dolog, akkor ez az én katonaszemem, bármennyire elhomályosult is, a tietek segítségével sok olyat meglát, aminek ti fiatalabbak hasznát vehetitek. Ha azt akarjuk, hogy a rablók nehéz munkát találjanak itt, — mindenek előtt arra van szükség, hogy egy parancsoljon, a többi engedelmeskedjék. — Te, atyám, — mondá a syriai Salatiel, — te a császár seregében szolgáltál s az utolsó támadáskor megmutattad bátorságodat és harczra teritett voltodat. Te légy az, a ki parancsol. (Folytatása következik.) Az osztrák delegátióból. A távirati tudósításainkban közlöttek pótlásául az osztrák delegáczió tegnapi üléséből a következőket adjuk: Coronini gróf örömét fejezi ki a fölött, hogy Andrássy visszatért azon régi osztrák traditióhoz, mely Ausztriára fényt és dicsőséget hozott és a keleti keresztények sorsának javítását deczemberi jegyzékében kezdeményezte, ül tényre visszaemlékezve, szavazza meg a 60 milliót, s azt hiszi, hogy azzal nem üres fenyegetődzés, hanem a monarchia érdekeinek határozott megotalmazása fog eszközöltetni. A határozat, melyet a pénzügyi bizottság többsége elfogadásra ajánl, a 60 millió egy részének elköltését csak a véderő kifejtésére szavazza meg. Ő hozzájárul ehhez, de a világos helyzeteknek lévén barátja — dara paca boni amici — nem tudja elhallgatni, hogy ő a kérdés egy viszonylag alárendelt oldalára nézve eltér azon nézetektől, melyeket politikai barátjai s elvtársai vallanak. Helyeslik, hogy számba vették a történelem tanúságát s szomszédunkkal szemben, kivel jó baráti viszonyban álltunk, nem vállalkoztunk azon osztozkodási politikára, melyet ez előtt száz évvel a ma velünk a három császár szövetséget alkotó hatalmak a nagy császárnéra reá erőszakoltak , noha másrészt rendkívüli különbség van az egykori Lengyelország közt, melyhez fiai ragaszkodtak s az európai Törökország közt, melyben elnyomott népek fogcsikorgatva tűrik egy hódító faj erőszakos igáját. Azokhoz azonban egyátalán nem tartozik, kik minden, bármi módon eszközölt területnagyobbodást elítélnek. S ha ily eshetőség bekövetkeznék, örvendene, ha e területnagyobbodás egész az Aegei tengerig hatolna, de ha csak Bosnyákország s Herczegovina elfoglalása is következnék is be, abban sem látna veszedelmet, sőt inkább veszedelem elhárításának tekintené azt. Kívánja azonban, hogy uralmunk ne a lakók többségének akarata ellen, hanem beleegyezésük mellett terjesztessék ki ama tartományokra, mert ez az újabb idő követelménye s a helyes jogczímszerzés az ó-osztrák politikának, melytől szóló eltérni nem akar, mindig tartozéka volt. Dr. Giskra utal az itt kért áldozat nagyságára, melyhez képest a kiegyezés körüli vitás pontok csekélységet képeznek s azt állítja, hogy ez áldozat meghozatalára nincs szükség. Azt mondják, történhetik valami, ami a véderő gyors igénybevételét követelhetné s akkor az osztrák alkotmányos gépezet nehézsége elkésésünket okozhatná. A két képviselet együtt van s ha nem lenne is együtt, ki nem sietne az első távirati jeladásra elhagyni otthonát, hogy helyére sietve, teljesítse, a mit kívánnak tőle s a mit jónak lát ? Tanulságos példáink vannak e részben. Mit tett Ausztria nagy császárnéja, mikor az ellenség minden oldalról reárohant ? A magyar országgyűlés elé lépett s egy pillanat alatt megszavazott az mindent: »Moriamur pro rege nostro.« S mit szólt a magyar nemzetgyűlésben az ellenzék vezére, midőn a kormány vezetője azt mondá : »Ennyi meg ennyi honvédre van szükségem ?« »Megadjuk !« Oly példák ezek, melyek nyilván mutatják, hogy a nép áldozatkészségére mindig lehet hivatkozni, s hogy a képviselet soha sem habozik, ha a késedelem veszélylyel járhat, az aggodalmaskodás tekinteteit mellőzni s megszavazni azt, ami szükséges. A hitelkövetelés súlypontja az, hogy 60 millió kell, hogy azzal imponálhasanak. Minek akarnak imponálni ? Talleyrand nem hatalommal imponált 1815-ben, hanem diplomatiai ügyességgel. Ennek idejét látja szóló most elérkezettnek. A katonai készülődések rengeteg áldozatokkal járnak. Átalános hadkötelezettség mellett még nem volt nálunk mozgósítás. A tényleges szolgálatban levő 250 ezer katonához mozgósítás esetén még 750,000 embert ragadnak ki foglalkozása köréből. Ha a hitel komolyan van is kérve, tisztán platonikus az , mert hatvan millió a mozgósításra nem elégséges. Játékra a 60 millió komoly összeget képvisel ; arra, hogy komoly tényt jelentsen, játék az. Emlékeztet arra, hogy egy pár lustrum előtt is óvták ő és társai a diplomácziát az első lépés megtételétől azon az utón, mely később nagy veszedelmekre vezetett. Most még az a vigaszuk sem lesz meg a javaslat mellett szavazóknak : Quid quid de irant reges, plectuntur activi. Ezután Walterskirchen s Plener beszéltek. (Ezekre nézve lásd táviratainkat.) Az első folyamodásu bíróságok területkörének megváltoztatása. A közigazgatási és törvénykezési területbeosztás között, az összhang létrehozása végett, és czélszerűségi szempontokból, az 1871. évi XXXII. törvényczikk 1. §-ában nyert felhatalmazás erejénél fogva, a kir. minisztérium a hivatalos lapban a következőket rendeli : 1. §. A beszterczei törvényszék kerületében : a) Az a-ragnai kir. járásbíróság területéből : Rágla, Románbudak, Kis-Sajó, Monor és Gledény községek, a beszterczei járásbíróság területéhez csatoltatak. b) A tekei kir. járásbiróság területe a beszterczei törvényszék kerületéből, a kolozsvári törvényszék kerületéhez csatoltatik, és annak területe, a marosvásárhelyi kir.tvszékkerületében levő szászrégeni kir.jbirósághoz tartozó, Batos, Dedrád, Kis-Fülpes, Kozmatelke, Szokol, Sz.-András, Széplak és Janes kolozsmegyei községekkel kiegészíttetvén, az ekkér megnagyobbított tekeibiróság, az 1871. évi XXXI. tezikk 24. §-ának intézkedése alapján, a törvényhozás utólagos jóváhagyásának fentartása mellett, telekkönyvi ügyekben bírói hatósággal fölruháztatik. 2. §. A deési törvényszék kerületében : a) A hidalmási kir. járásbiróság területéhez tartozó : Alsó-Kékes-Nyárló, Magyar-Egregy, Csömörlő, Vaskapu, Felső-Kékes-Nyárló, Pósa, Ördögkut, Szentpéterfalva, Puszta-Rajtolcz, Bodgya, Meszes-Szent-György, Vármező, Fel-Egregy, Kettős- Mező, Balázsháza, Galgó, Tilkó, Őrmező, Borzova, Farkasmező, Somló-Ujfalu, Romlott, Galponya, Rákos és Kendermező, szilágymegyei községek, a zilahi kir. járásbiróság területének azon részével, melyet kolozsmegyei községek képeznek, a kolozsvári törvényszék kerületéhez csatoltatik. b) A pánczélcsehi és széki kir. járásbiróságok területeihez tartozó kolozsmegyei községek, a kolozsvári törvényszék kerületébe átcsatoltatnak. c) A pánczélcsehi és széki járásbiróságok 1878. évi junius hó végével megszűnnek, és helyükbe 1878. évi julius 1-től kezdve Csáki-Gorbón és Kékesen állíttatnak fel kir. járásbiróságok. A csáki-gorbói járásbiróság területe áll, a csáki-gorbói közigazgatási járáshoz tartozó: Alparét, Alsó-Csobánka, Alsó-Hagymás, Antos, Bezdőd, Bujdos, Csáka (Csuránytelek), Csernek, Felső-Csobánka, Gyarkapataka, Hosszumező, Kis-Kristolcz, Klicz, Kolozna, Muncsell (Szurduki), Nagy-Kristolcz,Nagy- Lózna, N.-Mező, Oláh-Vásárhely, Oszvaly, Pusztaújfalu, Salamon, Semenye, Szalona, Szurduk, Pálosfalva, Tormapatak, Tóthszállás, Veczk és Zálka községekből, melyek jelenleg a deési kir. járásbiróság területéhez; — továbbá: Füzes, Füzes-Szent-Péter, Komlós-Ujfalu és Vajdaháza községekből, melyek a hidalmási,— végül Csáki-Gorbó, Kalocsa, Kecskeháza, Pánczélcseh, Paptelke, Récze-Keresztúr, Szent- Katolna-Doma, Szótelke és Völcs községekből, melyek a pánczélcsehi járásbírósághoz tartoznak. A kékesi kir. járásbiróság területe kiterjed a kékesi közigazgatási szolgabirói egész járásra, vagyis Apáti-Dellő, Aranyos-Szent-Miklós, Borzás, (Magyar) Báton, Bődön, Csaba, Császári, Czege, Czente, Csaba- Ujfalu, Encs, (Szász) Göcz, Kékes, Kéthely, Kis- Devecser, Kötke, Mohaj, N.-Devecser, Oláh-Vásárhely, Szász-Máté, Szász-Móricz, Szász-Újfalu, Szász- Ujos, Szépkenyerü-Szent-Márton, Szombattelke, Vasas-Szent-Iván, Veresegyháza és Vicze községekre, melyek jelenleg a szamosujvári kir. járásbiróság területéhez, — továbbá Bööd községre, mely a bethleni kir. járásbiróság területéhez, — és Búza, Feketelak, Kapor, Mányik, Meleg-Földvár, Noszoj, Pulyon, Szász-Zsombor, Szent-Egyed és Szent-Gotthárd községekre, melyek a széki királyi járásbirósághoz tartoznak. A csáki-görbői kir. járásbiróság területén telekkönyvi ügyekben a birói hatóságot a deési kir. törvényszék, a kékesi kir. járásbiróság területén pedig, a szamosujvári kir. járásbiróság fogja gyakorolni. d) A deési kir. járásbiróság területéhez csatoltatnak a magyar-láposi kir. járásbiróság területéből: Emberfő, Hollómező és Horgospatak (Strimba), és bethleni kir. járásbiróság területéből: Csicsó- Hagymás, Csicsó-Polyán és Lelőr községek. e) A szamosujvári járásbiróság területéhez csatoltatnak, a pánczélcsehi kir. járásbiróság területéből: Alsó-Tőök, Doboka Esztény, Felső-Tőök, Igricze, Kendi Lóna, Lozsárd , Magyar-Derzse, Magyar-Köblös, Móró, Ónok, Poklostelke, Szarvaskend, Tótfalu és Tötör községek, — továbbá a széki kir. járásbiróság területéből: Szék r. t. város és Szekulaj község, — a deési kir járásbiróság területéből: Néma, Szilágytő, és Szükerék községek. f) A magyarláposi kir. járásbiróság területéből: Borbasza, Felső-Ilosva és Felső-Egres (Kőfarki) községek a bethleni kir. járásbiróság területéhez csatoltatnak. 3. §. A kolozvári kir. törvényszék kerületében. a) A hidalmási kir. járásbiróság (1. 2. §. a) pont) területéhez csatoltatnak a bánffyhunyadi kir. járásbiróság területéből: Béresé, Nyercze, M.-H.Zsombor, Középlak, N.-Almás, Zutor, Tamásfalva, N.-Petri, K.-Petri, Kökényes, Nyires-Czold,, Póttelke, Bábony, Lapupatak, Dauk, Forgácskut, Ó-Köblös, Vásártelke és Argyas; továbbá a pánczélcsehi kir. járásbiróság területéből (1. 2. §. b) p. N. Esküllő,fK.Esküllő, Ördög-Keresztur, és a kolozsvári kir. járásbiróság területéből: T.-szent Király község. b) A bánffyhunyadi kir. járásbiróságnak telekkönyvi ügyben birói hatásköre kiterjesztetik a hidalmási kir. járásbiróság területére. c) Ugyancsak a bánffyhunyadi kir. járásbiróság területében levő , Kása-Patak és Rajtolcz, szilágymegyei községek átcsatoltatnak a zilahi királyi törvényszék kerületében a zilahi kir. járásbiróság területéhez. d) A kolozsi kir. járásbiróság 1878. évi márcz. hó végével megszünik,és területéből : Páta, Dezmér, Boós, Győrfalva, M.-Őr, P.-Szent-Miklós, Apahida, Kara, Kolozs és Korpád községek a kolozsvári, a többi, u. m. Aranytűt, Alsó-Szovát, Felső-Szovát, M.-Szopor, M-Kaján, N.-Zsuk, F.-Zsuk, A.-Zsuk, Kötelend, Báré és Visa községek pedig a mócsi kir. járásbiróság területéhez csatoltatnak. e) A kolozsvári kir. járásbiróság 1878. évi junius hó végével megszűnik, és helyébe Kolozsvárrótt székhelylyel 1878. évi julius hó 1-től kezdve