A Hon, 1878. május (16. évfolyam, 106-131. szám)

1878-05-23 / 125. szám

125. szám, XVI. évfolyam. Reggeli kiadás: Kiadó-h­ivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 5 hónapra.........................................6 frt —­kr. 6 hónapra.........................................12» — » A­z esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 * — »­­. előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, 1878. Csütörtök, május 23. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívásA HÓST I­X.­VI-flik­­ó évfolyamára. A »Hon« m­ely­­­e 1­e­n a naponkint kétszer.) Előfizetési árak: Évnegyedre 6 frt Félévre.................................................12 » Egy hónapra .............................. 2 » Az esti kiadás postai külön küldéséért felülfizetés év negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok­ tere Athenaeum - épület) küldendő. L. »Hon« ■serbe, s kiadóhivatala. ————a Budapest, május 22 . hó 25-én ülnek össze ismét a delegá­­cziók s ezúttal most már végleg el fogják in­tézni az elintézendőket. A külpolitikai helyzet múltkori ülésezésük óta szemlátomást ros­- szabbra fordult. A békés kiegyenlítésre tett újabb kísérlet is: Suvalov missiója meghiúsult s Konstantinápolyban a régóta lappangó szen­vedélyek kitörésre jutottak; az orosz és angol hadak a török főváros közelében úgy szólva már csak lőtávolságra vannak egymástól. Már maga azon tény,hogy mióta Andrássy gróf a 60 milliót kérte, egy lépéssel sem le­hetett előbbre vinni a békés megoldás ügyét, súlyossá s fölötte komolylyá teszi a helyzetet. De az osztrákoknak még holmi felvilá­gosítások, külügyminiszteri tüzetes beszédek kellenek, mielőtt megszavaznák a 60 milliós hitelt. Pedig a helyzet eléggé világosan és ékesszólóan beszél s ha az osztrákok ebből nem tudnak a maguk számára okulást levon­ni, akkor nekik Andrássy is hiába fogna per longum et latum beszélni a delegáczióban, hogy megszavazzák a hadi költséget a biro­dalmi tanácsban. És a helyzet nem olyan, hogy hosszadalmas expósékat lehetővé tegyen. Ott van Anglia, az alkotmányosság min­taképe, melyre minden oldalról hivatkozni szoktak. Anglia már messze haladt a fegyver­kezésben , egymásra szállíttatja az indiai csa­patokat Máltába, India határain kívül való alkalmazásra, mindezt a liberális ellenzék leghevesebb támadásai között. Legújabban a Hartington-Gladstone liberális tábor fokozott erővel vette ostrom alá a kormányt. És mit felel Beaconsfield lord az ellenzék támadásaira, melyeknek végét-hosszát belátni nem lehet? »Most nem igazolhatjuk politi­kánkat, hacsak károsítani nem akarjuk az állam érdekeit. Most, noha megtámadtatunk, hallgatnunk kell, mert ha szólnánk, ártanánk az állam érdekeinek.« Hát Angliában sem terjesztenek csatatervet a parlament elé. A kormány serényen dolgozik az ország érde­keinek megóvásán s mi, kik innen a távolból szemléljük a Beaconsfield-kormány tetteit és magatartását, kik távol állunk az angol libe­rálisok által csapott vak­lárma kábító hatásá­tól, tudjuk, látjuk s meg vagyunk győződve, hogy a­mit a londoni kabinet tesz, azt helye­sen cselekszi, s hogy Anglia és Európa érde­kében máskép tennie nem is lehetne. Andrássy gróf is csak haladjon a maga elé tűzött czél felé. Nem helyteleníthetjük azt,ha még mindig a kongressus létrejöttén fára­dozik, bár kevés kilátással, mert a keleti ügyek békés, de érdekeinknek megfelelő elintézését fölébe helyezzük a fegyveres elintézésnek, de kívánatos, hogy a congressus létrejötte iránt kifejtett fáradozásaival párhuzamosan halad­janak, a­minthogy részben haladnak is, az anyagi készülődések a békés elintézés min­den lehetőségének végleges meghiúsulása esetére. Magyar részről e tekintetben nem fog­nak akadályok gördíttetni Andrássy elé, s ha az osztrákok tennék ezt, azok tetteire rá­­illenek Kellersperg legújabb kiadású ítélete : »förmliche Lan­despreisgebung.«.Nem a beszédek, hanem a tettek ideje int felénk sürgetőn, ésannyira, hogy kire jár, miszerint az egyezség Anglia és Oroszország közt való­színűbbé lett, mint monarchiánk és az utóbbi között. Egy okkal több arra, hogy ne késle­kedjünk. Akár kitör az angol-orosz háború, akár nem , nekünk készen kell lennünk. Oly nagymérvű teendők várnak ránk Keleten, oly főfontosságú politikai és gazdasági érdekek védelmének alapját kell most megvetnünk biztosan, tartósan, hogy kihasson a jövőre, hogy ezt elérni csak puszta szóval, írott jegy­zékekkel a legjobb esélyek mellett sem re­mélhetjük. A készülődésekben hátrább vagyunk mint Anglia. Utót kell érnünk. Az, hogy ideig­­óráig folynak még a diplomatiai tárgyalások, nem feledtetheti el velünk azt, hogy föl van vetve a heti kérdés a maga egész cbaotikus voltában s elintézetlenül áll előttünk a maga cbaotikus voltában. S ha nem késedelmeske­­dünk, ha korán készen leszünk, nem kellene azon kétségbeesett eszközhöz folyamodni, me­lyet a »P. N.« nem átal ajánlani egy osztrák­magyar külügyérnek, hogy Olaszországot ke­­nyerezze le Trentinóval s csak akkor fogjon hozzá a keleti ügyek rendezéséhez. Andrássy grófnak tudvalevőleg igen paradicsomi hely­zete van oda át, csak még az hiányzik, hogy Ausztria területi megcsonkítása által igyekez­zék megnyerni a monarchia osztrák felét magyar irányú és szellemű keleti politi­kának. — Az országgyűlési szabadelvű párt f. hó 23-án csütörtökön d. n. 11 órakor értekezletet tart — Azon horvát képviselők, kik azelőtt a jobboldali ellenzék tagjai voltak, m«­isztor to «, egyesült ellenzékbe. — A közös költségvetésre vonat­kozó előterjesztés, melyet a külügyminiszter a delegáczióknak legközelebb fog be­nyújtani, a fe­dezet quótaszerű fölosztásáról és a közös vámbevéte­lek hovafordításáról szól. Ki fog most mondatni, mi­után a kiegyezés addig nem lesz szentesítve, hogy a quótaszerű fedezet, valamint a vámbevételek is a ké­sőbben hozandó törvények értelmében fognak a két pénzügyminisztérium által leszámoltatni.­­ Az osztrák-magyar Lloyd subventiója, valamint az ezen czím alatt rendesen beállíttatni szokott fede­zetösszeg most, miután a Lloyd-szerződés addig nem lép hatályba, egyszerűen kihagyatik, s ha a szer­ződés később érvénybe lép, a külügyminisztérium an­nak alapján folyóvá teszi az összegeket és azután póthitelt fog kérni. A már megszavazott rendkívüli kiadások a költségvetésbe egyszerűen fölvétetnek. (»Bud. Corr.«) — A képviselőház igazságügyi bi­zottsága mai ülésében befejezte a rendőri büntető­­javaslat tárgyalását. A tulajdon elleni kihá­gásokról szóló fejezetet minden érdemleges módosítás nélkül elfogadta a bizottság, úgyszintén az átmeneti intézkedéseket magában foglaló zárfejezetet is. A tvjavaslatról szóló bizottsági jelentést P­a­u­­­e­r elő­adó a szünetelés utáni első ülések egyikében be fog­ja nyújtani. A „HON“ TÁRCZÁJA. A havak útja, a Rhodope-hegység és a Troján-kapu. A pomákok fölkelése, a mozlim hitü bolgárok­nak és törököknek felújult önvédelmi harcza, a merész támadás, melylyel a Tróján kapunak nevezett termé­szetes erődből a muszka hadakat kivetették s őket később Ichtinban és Modoz elhagyására is kénysze­­ritették, — a Balkán-félszigetnek egy oly pontjára vezetnek bennünket, melyhez nem egy nevezetes történelmi esemény emléke fűződik. A Dunától a Propontisig vezető vonal az, melyben a legújabb események fölmerültek, az a vonal, mely a Balkán-félszigeten csaknem minden nevezetesebb szárazföldi expedicziónál a vonuló hadak útját képezte. A Balkán-félsziget »életerének« mondják azt az utat, melyet a rhodopei fölkelést most ketté metszette s lekötve tart. Az ó­ thrák történeti korszak kezdetétől egész tápjainkig a népek tarka tömegeit látjuk hullámzani mindig ugyanazon a pontokon, vagy legalább köze­­ükben. Midőn Macedoni Fülöp hadat viselt a thrák erzsek ellen s a Haemustól délre fekvő egész terü­let uralma alá hajtá, — az őslakók sajátságos vi­­zonyait még mély homály takarta. De hogy már e épek is fölismerték egyes közlekedési vonalak gócp­­ontjainak fontosságát, s hogy pl. a mai Philippp­­olis fekvését stratégiai szempontból méltányolni tdták, mutatja az, hogy Fülöp, — mint Jirecseknek, Balkánfélsziget szláv része érdemes történetirójá­­ak egy monographiájában olvassuk, d e helyen egy aráb várat talált, melynek helyén, a tágas Maricza­­vlgy elszigetelt szenitszikláján a mai Philippopolisz lapitá­s köréje halmokon nagyobb várost telepitett. Emmianus Marc­ellinus szerint J­umolpius volt Fülöp előtt e hely történetileg kimutatható első neve, s e név még a középkorban is fenn­maradt, de azt csak a keleti dombja viselte már. A macedón uralom letünte után az Odrysz­­királyok Philippopolist választották székelyükül, míg a város a rómaiak birtokába jutott, kik azt fek­vése miatt, Trimontiumnak nevezték el. Ama szikláról,melyen a város egy része ma is áll, gyönyörű kilátás nyílik messzire: a Rhodope hegy­­ség lépcsőszerűleg emelkedő impozáns hegyeire, me­lyeken a különböző növényzet zónái éles vonalakkal látszanak elkülönítve egymástól mosolygó nyaralók­kal, üde szőlőtőkékkel tarkítva az erdő sötétzöldjét az aláhanyatló lankaságon; közbe-közbe a hegységet átmetsző szakadékok és utak torkolata előtt egy-egy középkori váromladék, melynek fundamentomai még a klasszikus római korból valók; éjszaknak a tágas egy­hangú rónaságra, mely nyugati iránban egész Tatár- Bazardzsikig terjed, m­a messze háttérben a Balkán előhegyének száz meg száz alakú körvonalai. A dél felé fekvő hegység azonban mind histó­­riailag, mind hadászatilag sokszorta fontosabb Nagy Fülöp városánál, az a hegyvidék, a hol a Balkán és a Rhodope-hegység összeborul s mély szakadékaiból rengeteges erdőkön ereszti át a Maricza subatagos patakjait. Ezek a szakadékok képezik a hegyi defilé­­ket, utszorosokat Tatárbazardsik és Szófia között. A legnevezetesebbek ezek között az u. n. »Suc­­ci« (Ammianus Marcellinusnál »succorum claustra.«) E szoros fontosságát már a hajdankorban ismerték, s e ponthoz volt kötve az egyes Balkán tartományok sorsa az ó-, mind a közép-, mind az újkorban. E hely magaslatain és völgyeiben sok véres és döntő ütközet vitatott. Már a rómaiak egy nagyszerű építményt emeltek ide, melylyel az egész völgyet elrekeszthet­­ték, s melynek neve mai napig is fönmaradt a »Tra­­ján kapuban.« De magából az épitvényből kő sem maradt kövön. A völgy két meredek partján,­­egymással szem­ben egy-egy erőd állott (castellum), s e két várat a völgyön keresztül egy hatalmas átvonuló fal köti össze, közepén kapuval. Innen a neve. Az erdős sza­kadéknak úgy dőlt, mint éjszaki lejtőjén ma egy-egy török őrház áll, melyek bizonyára a harminczas évek­ben még meglevő régi romok köveiből épültek. A legnevezetesebb hadjáratok egyike, mely a Traján-kapunál döntetett el, volt az, melyet Sámuel bolgár czár és H. Basilius byzanti császár folytattak egymás ellen. A bolgár czár folytonos terjeszkedési kísérletei bábomra bírták a császárt ellene, ki hadait megindítva, dél felől keresztül nyomult a succi-defi­­lén. Egész Szófiáig (Szerdicza) szerencsés volt az ex­­pediczió, itt azonban a byzanti sereg még állani kényszerült s hiába ostromolta a hősileg védett vá­rost, eredmény nélkül visszatért. Háborítlanul keltek át a visszatérő görög hadak az első defilén, Yakarel mellett, Szófia és Ichtiman között, sőt még a mai Ichtiman völgyén is, mely akkor Neponion nevet vi­selt s egy szilárd várral volt megerősítve. Midőn azonban eljutottak a Traján-kapuhoz, egyszerre meg­riadt körülöttök az erdő a türkök és csatakiáltások hangjától s az ős rengetegekből mindenntinnen vad bolgár harczosok falkái csaptak le reájuk. Borzasztó mészárlás következett, mely a byzantiak teljes leve­­retésével végződött. »A myziaiak nyilai diadalt ültek az auzonok dárdái fölött.« E csata egy részese futás­sal mente meg életét, hírmondó se maradt volna tán különben e vérfürdőről. A nyugati góthok után a hunnok (441-ben) szintén e thrák utakon törtek be a keletrómai csá­szárságba. S kétséget nem szenvedett, hogy az ava­rok s később a magyarok is sokszor bekalandozták e helyeket s itt ismertették meg harczmodorukat a görög császárok hadaival annyira, hogy Leo császár, Constantinus porphyrogeneta és Mauriczius könyve­ket írhattak róla s azt az utasítást és taktikai sza­bályzatot a byzanti sereg számára, melyben Salamon Ferencz kitűnő törm­etkrónk gondos kutatásai csak­nem tökéletes részletességgel szemünk elé állítja a magyarok seregét a vezérek korában, megbecsülhe­tetlen kincset adván ezzel a magyar történettel fog­lalkozók kezébe. A középkorban különben a succi szoros már veszteni kezdett jelentőségéből, mert a seregek más átjárókat találtak a Rhodope hegységben, melyeken át a veszedelmes szoros meg volt kerülhető. Ez átjá­rókat ma is Demenik­s Gurko orosz tábornok talán­­ seregét mentette meg, midőn nem a szoroson keresz­tül vezette, hanem elfoglalta a kerülő utak magasla­tait s azokon át biztosította előnyomulását Szó­fia felé. E kerülő utak között legfontosabb az, mely a hadak tulajdonképi útjával, s a Traján-kapun átvo­­nulóval párhuzamosan, de a Maricza jobb partja mentében, tatárbazardzsiki lapálytól nyugatra Ba­nyan és Samalovón keresztül halad. Ezt az utat használta az oszmán hódító szul­tán, I. Murad, és pedig a mai napaág az orosz kéz­ben levő Samalovón, Dubniczán és Kosztendilen ke­resztül, a­midőn a nagy szerb császárság ellen indult, hogy annak hadaival találkozzék a Koszovo­­poljon (Rigómező), mely Szerbia önállóságának vé­get vetett , azt végkép török fensőség alá hajtá. Az orosz seregek szintén ezt az utat tették meg megfordított irányban, s az erősítő csapatoknak is fő útja ez. »Négyszáz év óta nem látott keresztyén har­­czost Szófia« — ezt jelenté volt egy távirat, mely abból az alkalomból kelt, hogy e városba bevonultak az oroszok. A sürgönynek igaza volt. Hunyadi János serege volt az utolsó, mely a hadak amaz őskori útján megfordult. A nagy török­verő, előbb elfoglalván Nist és Pirotot, megszállotta Szófiát 1443-ban, s magyarokból, délszlávokból és lengyelekből álló hadaival megjelent a rhodopei hegyszorosok előtt, hogy a török sereget, mely II. Murad szultán személyes vezérlete alatt Philippopol síkján gyülekezett, megtámadja. Dermesztő téli idő v­olt, deczember közepe, s a nagy hadvezérnek bor­zasztó akadályokkal kellett küzdeni. E mellett a Tra­­ján-kaput annyira elrekesztve találta, hogy teljes le­hetetlenség volt rajta keresztül törnie, hacsak nem akart oly áldozatot hozni, mely nem állt volna arány­ban a kierőszakolt eredménynyel. Ezért tehát kitért a Trajánkapu utjából s északra fordult seregével Szlaticza mellett. Petriczevonál igyekezett átnyomul­ni a Tatárbazárdsiknál kezdődő Topolnicza (törökül: Küzlü­ dere) völgytorkolaton keresztül. Itt azonban a tél valamennyi borzalma ellene esküdött, s Hu­nyadi megfeneklett seregével a hó és jég között, s csak roppant erőfeszítés után bírta seregét vissza­vezetni. Ezóta a succi és ichtimani középhegység renge­teges magaslatait csak a touristák keresték föl, kik kalandos leírásokat közöltek e vidékről. Egy angol utazó (Blunt) a XVII. században még azt is elhitte szófiai vezetőjének, hogy a Traján-kapu nem más, mint az egykori­­ Thermophorae. E helyen fészkelték most meg magukat a török fölkelők s a muzulmán hitű bolgárok (pomakok), kik­hez újabban az albánok és görögök nagy száma is csatlakozott, úgy hogy seregüket némelyek 80,000 főre becsülik. Az előadottak eléggé megmagyarázzák, miért bírják magukat a fölkelők e helyen oly vitézül tar­tani a hódító orosz hadakkal szemben, hogy már tá­madó mozdulatokat is tehetnek. A helyi viszonyok itt olyanok, hogy ha a fölkelést csak erőszakkal akar­ják elfojtani, az oroszoknak készen kell lenni rá, hogy itt egy második Kaukázusra találnak, melynek min­­­den zugát külön kellene megostromolniok.­­ A képviselőház vámügyi bizott­­s­á­g­a mai ülésében tárgyalás alá vette a főrendi­háznak a vámszövetségre, a vámtarifára és a Lloyd-szerződésre vonatkozó módosításait, s azokhoz hozzájárult. Elfogadta e módosítások közt azt is, hogy a vámszövetség f. évi július 1-én lépjen életbe. A vámtarifa életbeléptetése iránt a bizottság csak akkor fog nyilatkozhatni, midőn a két kormány megegye­zése folytán az erre vonatkozó előterjesztés a tör­vényhozás elé kerül. A bizottság jelentését Baross Gábor előadó valószínűleg már a közelebbi pénteki ülésben fogja a képviselőház elé terjeszteni. — Zágrábból írják a »B. C.«-nek: A hor­­vát tartománygyűlés, melynek mandátuma augusztus hó 23-ával lejár, fog az idén, a­mint a közös magyar országgyűlés tanácskozásai befejeztetnek, egy rövid ülésszakban az alapok és alapítványok költségvetésé­nek megállapítása fölött határozni.­­ A social-demokratiai üzelmek megfékezésére készített német törvényjavaslat indo­kolásából kiemeljük a következőket. A social-demo­­kratia kiterjedése Németországban az utóbbi évek­ben igen nagy dimensiót öltött. E tanok oly körökbe hatottak be, melyek azok előtt előbb el voltak zárva. A social-demokrata agitatió tervszerüleg s ügyes iz­­gatók által vitetve, mindinkább káros s a kedélyeket megzavaró hatását érezteti a lakosság osztályaira. A social-demokratia elégületlenséget igyekszik kelteni a vagyontalan osztályban, hogy az államot fölforgas­sa, hogy a vagyontalan osztályt a vagyonos ellen in­gerelje, a vallásos nézeteket, hazaszeretetet, pietást és törvény iránti tiszteletet aláássa, szóval, hogy föl­forgassa az alapokat, a­melyeken az állam­ és a tár­sadalom biztossága nyugszik. A social-demokratia a közjólétet is fenyegeti, mert az előidézett mozgal­mak csak káros ki­hatásúak lehetnek a közgazdasági viszonyokra. Törvényhozási után már régebb idő óta történtek szigorúbb intézkedések ezen törekvés ellen, így 1875—76-ban a sajtó­törvény előterjesz­tésével s a büntető törvény megváltoztatásánál. A kérdés azonban, vájjon nem kell-e külön intézkedni, ezzel nem lett elintézve, sőt inkább előtérbe lépett az a császár ellen elkövetett merénylet alkalmából. Az egyesült kormányok azt hiszik, hogy igen­is a fennál­ló egyesületi és sajtótörvények nem elégségesek a so­­cialdemocratia terjedésének meggátlására; erélyesebb és gyorsabb eszközökre van szükség,hogy el lehessen há­rítani azon veszélyeket, melyekkel a social demokrata tanok a közügyet fenyegetik. Távol van a bizottságtól a szabad egyesülési és nézetnyilvánítási jogot állandón korlátolni, de hogy a bajt gyökerében orvosolni le­hessen, szükség volt a törvényjavaslatban kijelölt kor­látozásra. S ha sikerülni fog a visszaéléseket megfé­kezni, akkor a sajtó és egyesületi szabadság még a socialdemokratiával szemben sem korlá­tolna . Kellersperg osztrák képviselőnek esti lapunkban közlött nyilatkozatára megadta a választ az osztrák balközép elnöke: Eichhoff, ki azt mondja többi közt, hogy ha átalában lehet szó az ország feláldozásáról, ez inkább a kiegyezés elveté­sére, mint annak elfogadására illik. Egyébiránt a klub tagjai azt tartják, hogy minden képviselő leg­jobb meggyőződése szerint adja szavazatát a haza javára.­­ A konstantinápolyi zavargások­ról még a következő tudósítást olvassuk egy bécsi lapban: Mintegy 30 menekült észrevétlenül a Murád ex-szultán által lakott kertbe nyomult s ki­áltották : »Éljen a szultán !« de a nélkül, hogy meg­nevezték volna a szultánt, a kit éltettek. Midőn a kastélybeli őrök a betolakodókat kiutasítni akarták, ezek részéről lövések történtek, melyek által egy ka­tona meghalt. Elősietett csapatok szétűzték a zavar­gókat, mely alkalommal mindkét részről halottak és sebesültek hullottak el. Ali Szuavi is, ki a zavargást rendezte, ott találta halálát. Az eseménynek nem voltak további következményei s a rend egy pillanatra sem jön máskép megzavarva, az elfogottak közül ketten azt vallják, hogy az egész támadásnak czélját nem ismerik s csak egy kapott jelszó után indultak. Ali Szuavi, Abdul Aziz alatt conspirátió miatt száműzetett, de mintegy tíz év előtt megkegyelmez­­tetvén, az elhalt szultán alatt a török lyceum igazga­tójává neveztetett ki. Újabban ismét vakmerő izgatá­sai következtében távolittatott el e helyről. Murad ex-szultán az Abdul Aziz által épített Cseragan-palotában lakik. E palota a Bosporus part­ján van kertek között s úgy a vízről, mint a száraz­földről csak igen nehezen közelíthető meg; a hajók­nak azonkívül szigorúan tiltva van a szultáni palo­tákhoz közeledni.« Az országháziból. Letárgyaltatott a quótatörvényjavaslat is, és igy egy nagy lépés történt a kiegyezés felé. A képviselőháznak csak a Lloyd-szerző­­désben tett, az új alkunak megfelelő, főrendi mód­osításokat és a bankadósságot kell letár­gyalnia, akkor a kiegyezéssel kész , és mint­hogy Ausztriában is megfelelő gyorsasággal folynak most a tárgyalások, a közvélemény hatalmas nyomása alatt. Így hát végre is csak sikerül befejezni három évi fáradságos mun­kát úgy, hogy július elsején (eltekintve a vám- és bankügyben szükséges átmeneti intézkedé­sektől) mégis csak megkezdhetjük az új ki­egyezés korszakát. Használjuk ezt aztán fel úgy, hogy a jövő kiegyezés jobban üssön ki, mire nemcsak hogy meg nem lesznek kötve kezeink, de bank- és vámügyben egyaránt teljes szabadságunk törvény (és nem vitás jog) által lesz biztosítva. És ha az osztrákok közül még a miniszter is azzal vigasztalja ma­gát, hogy a közelebbi tíz év megszilárdítja a bank- és vámközösséget; hát nem mondjuk, hogy mindenben csalódik , de abban bizo­nyára igen, hogy a bank- és vámalku mosta­ni föltételi állandókká lesznek. Az ország er­re föntartó szabadságát és csak erejének ked­vező fölhasználásától függ, hogy tíz év múlva még jobban értékesítse azt. Ebben bizonyára nem fogja megakadá­lyozni a quóta és restitutió most elfogadott megoldási módja, mert ezekkel az ország­ra nem új teher, hanem legalább is 2-3 milliónyi megtakarítás jár. És ha Ráth Károly ma is azt bizonyítgatá, hogy a quótát > ]Qpr­­roaM alap«« 1»»11^4.4. --------------p oldani; m­i­g az egész kérdésben annyira nincs »jog és törvényszerű« alap, hogy Kerkapolyt már gyötörte az aggodalom, hogy tíz év múl­va mi lesz a quóta alapja; b. Simonyi Lajost pedig annyira vitte a loyalitás, hogy Lukács Béla mesquin számításai d­a­c­­­á­r­a, elfogad­ta a 29%/§-kot, azzal indokolva a bőkezűséget, hogy nem lenne czélszerű az osztrákokkal szemben most többet követelni, — hát mind­ezzel sem felfogásuk egyöntetűségét, sem iga­­zoltságát nem bizonyíták; mert ha Simonyi Lajos áldoz a 29%-ol, a számadatok da­czára, ha ezt elfogadják mindnyájan, akkor mivel igazolják­­oppositiójukat a 30°/o ellen? Mert ha csak egy forinttal is túl mennek a rideg számokon, akkor a lejalitás és politikai érdek azon követelményeinek hódolnak, me­lyeknek hódolt a többség a 30%/« elfogadásá­val. És ha vetekedtek abban, hogy ezen te­kinteteknek hódolni nem kell, ha ebben ex­­cellált Kerkapoly, a volt miniszter is, akkor számítsanak ki 6—27°/o quótát és ettől el ne térjenek. A­ki az általa választott számok­ra alapítja a quótát, annak ignorálnia kell minden egyéb tényezőt, és tekintetet, de az bizonyára el nem fogadtatja tervét Ausztria által. És akkor mit mond a törvény? Az uralkodó elé menne részünkről egy 6—27“/o-os quóta. Ausztria rovásunkra számítna 35—40 szá­zalékot — az uralkodó döntene a kettő közt és kapnánk egy oly numerust, melyet senki meg nem támadna, de bizonyára senki a Lukács- Kerkapoly számítással nem igazolna. A­ki ezt tudva, úgy opponál, mint Kerkapoly, az lehet okos ember, de nem előrelátó, hogy más egyéb erényeket ne is követeljünk tőle. Rettenetesen félt Kerkapoly ma a quóta és restitutió külső összekapcsolásától ; de tíz évig jónak tartó, alapításakor megszavazta annak benső viszonyát; úgy hogy most már elismeri a j­e­l­e­n hasznát a régi megváltoz­tatásából ; de félti a jövőt, annyira, hogy a quóta alapját is jónak tartja most ; de kérdi, h­a romlik az, mi lesz a jövő alapja ? Hát ő a jövő törvényhozója és ellenzéke ? A most jónak tartott és csak tíz évre szóló törvényt lehet-e ellenezni az azután támadható kérdések miatt ? Lehet-e félni a quóta és restitutió jövő sorsától, azt állítani, hogy tíz év múlva a restitutió nem mehet a király elé, tehát nem kell erről a qvótával egy törvényben intézkedni ; mikor csak arról van szó, hogy tíz évig, a király íté­letének mellőzésével, megoldassék a két kér­dés ? Hisz ha a benső kapcsolat, mely­ben a két kérdés eddig volt, nem akadá­lyozd ezúttal a külön alapra fekte­tést , most ennek egyszerre törvénybe igtatá­­sa mit ronthat a jövőn ? Valóban ily alapon opponálni — hegeli metafizika vagy fac­­tió, de semmi egyéb. A szélbalról ma hárman beszéltek , de mit sem mondtak. Ezeket az urakat nemcsak szűk látkörük jellemzi, de az is, hogy máso­kat gyanúsítnak. A­ki a compromissu­­mot, a közös alkut védi, arról azt mondják: osztrák prókátor. Úgy látszik azt hiszik, hogy másban meggyőződés és hazafi­­ság nincs. Hadd higyyék, bár e privilégium­hoz nincs annyi joguk , mint a bornirt­­sághoz ! A képviselőház bankügyi bizottsága mai ÜlésfiVlfln tfirervolfia plfi ft PO.T . V ", l­akosság iránti egyezményről szóló­­javaslatot. H­e 1 f­y azok után, a­mik elmondattak már e bi­zottságban a jelen kérdés fölött akkor, midőn sokkal enyhébb alakban feküdt a bizottság előtt, szóló szükségesnek tartja a bővebb nyilatkozást, s fentart­­va nézeteinek a házban leendő kifejtését, nem fogadja el a­­javaslatot. C b­o r i­n a maga és jelenlevő elvtársai nevé­ben kijelenti, hogy nézetek szerint ezen adósság se jog, se méltányosság szerint nem illet bennünket, ezt egyszerűen egy 24 milliónyi sarcznak tekintik s­e sarcz elfogadását oly képtelenségnek tartják, a­melyet megtámadni sem szükséges. Szóló elégnek tartja ezúttal annak kifejezését, hogy a törvényjavaslatot nem fogadja el. Széli p. ü. miniszter : A kormánynak soha nem jutott eszébe állítani s nem állítja ma sem, hogy ez adóssággal tartozunk. De a másik fél béna üde állítja az ellenkezőt s a quota-bizottságnak sem sike­rült meggyőzni őket ez álláspont tarthatóságáról. Szóló azok részéről, kik a kiegyezést nem fogadják el, egészen logikusnak tekinti, hogy a kiegyezés ezen appendixához sem járulnak. De azok, a­kik a kiegye­zés elfogadására hajlandók, miután az más módon absolute nem finalizálható,más állásponton állanak.Oly modalitással állapíttatván meg e kérdés megoldása, a­mely igen tűrhető pénzügyi megterheltetéssel jár , közvetlen újabb áldozatot nem igényel, szóló mint a kiegyezés keresztülvitelének feltételét, elfogadásra ajánlja a tvjavaslatot. Falk nem hozza ez ügyet kapcsolatba a ki­egyezési kérdéssel, a­mint hogy kezdettől fogva sem volt barátja annak, hogy különböző természetű kér­

Next