A Hon, 1878. október (16. évfolyam, 237-264. szám)

1878-10-18 / 252. szám

252. szám. XVI. évfolyam. Budapest, 1878. Péntek, okt. 18. Reggeli kiadás. Kladd-hivatal , Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra...................................................... írt. 3 hónapra ...•••••••■ 6 * 6 hónapra . . ................................. . 12 . Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés negyedévenként.............................1­1 Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számítta­tik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, október 17. A vád és alapja. Akadt a fővárosban is ötven olyan ai­­bizottsági tag, ki jónak látta Somogy megyé­­vel és Szeged városával, a budapesti és sze­gedi népgyűlésekkel, az erős hazafiságban vetélkedni és a kormány vád alá helyezését indítványozni. És pedig, hogy méltó (?) le­gyen a fővároshoz az enuntiatió, a vádat, a fuvarozás kisebb jelentőségű indokolásából, mivel csak két minisztert ért volna ez eset­ben a halálos csapás, felemelték a nemzetközi politika magasabb színvonalára és kiterjesz­­ték azt az egész kormányra; most már nem csak azért kell a kormányt vád alá fogni, mert előfogatot rendelt ki Csépán és Föld­­váry urak törvénymagyarázatával ellenkező­leg, de azért is, mert 1. a kormány politikája hazánkra szerencsétlen és veszélyes; 2. az or­szág pénzét és vérét, a törvényhozás megkér­dezése és beleegyezése nélkül, hadi vállalatra fordítá; 3. az ország lakóit, vagyonukkal együtt ellenséges földre kényszeríté. Az igaz, hogy ez ép oly átalános, a­mily kemény in­dokolás és csak azon csodálkozunk, hogy egy, különben sokat perlekedő prókátor fo­galmazta azt, mert legalább az ő törvényis­­meretétől megvárta volna az ember, hogy is­merje egyfelől: a vád alá helyezés indítványo­zásának fórumát, és feltételeit, másfelől: a municipiumok hatáskörét. Mert ez esetben kénytelen lett volna beismerni, hogy sem motívumait a törvény és a logika szabályai­val nem tudja indokolni, sem egészen helyén­valónak nem tartja azt, hogy a nemzetközi politika fölött ily apodiktikus ítéletek hozas­sanak a törvényhatóságok termeiben, mert abból az a furcsa viszony keletkezhetnék, hogy a megyék és városok intéznék, eltérő gustusaik és felfogásuk szerint, a külpolitikát; az országgyűlés és delegáczió pedig kényte­lenek lennének az elhanyagolt át- és világítás­­ügygyel foglalkozni. De hát, a népszerűség könnyen túlragad­ja az embert mindenféle scrupuluson, sőt tu­dományon is, és beszél olyasmit, amitől négy­szem­közt megijed­t vagy nevet. Egyátalá­­ban nem foglalkoznánk a fővárosi ötven bi­zottsági tag határozatával, ha egyfelől, az az egész főváros nézetéül nem proklamáltatott volna; és ha másfelől, az ugyanazon tévedé­seket híven vissza nem adná, a­mikből kiin­dult Somogytól­­ Szegedig az a néhány tör­vényhatóság, mely eddig nem csak elítélte a kormány politikáját, de a vád alá fogást is in­­dítványozó. Nem vonjuk kétségbe az indítvány­nak jogosultságát, bár nem szabad mind­az, mit a törvény nem tilt, de a külpolitika még eddig nincs határozottan kivonva a törvényha­tóságok vitatkozási és kérvényezési hatásköré­ből, azonban, hogy ennek természetes ha­táskörébe az nem tartozik, az — úgy hisz­­szü­k — annyival világosabb, minél furcsább helyzet kerülhet ki abból a körülményből, hogy a parlament és annak bizottsága, me­lyek hatáskörébe de lege tartoznak ez ügyek, valamint a kormány nyilatkozata előtt, melynek elítéléséről van szó, apodicti­­kus nézet, határozat, ítélet ( mert rosszulás és vád alá fogás, már ez) egyes politikai ha­tóságok által mondassék ki; mert ekkor a parlament szabad működésének legalább is praejudikálva van és a hatáskörök természe­tes felosztása, a legveszedelmesebben felza­­vartatik. De ez még hagyján! Ez csak a józan politikába és egészséges parlamenti életbe ütközik, és az ilyesmivel nálunk nem sokat törődnek , hanem a vád alá fogás indokolása, az már a józan észbe és törvénybe is ütkö­zik. Első indok az eddigi megyei határoza­tokban a fuvarkirendelés; a fővárosban ez az utolsó. Meg volt vitatva, nem ismételjük a vitát, de konstatáljuk azt, hogy ugyan­azon törvényhatóságok, melyek ezért vá­dolják a kormányt, egyhangúlag elisme­rik az előfogatok kikerülhetlen szüksé­gét, fizikai kényszerét. Ha tehát, ez in­dokból, ők is eleget tettek annak, hogy vádolhatják a kormányt, hogy azon kény­szerűség elöl ki nem tért ? Miért nem von­ják le egy határozatban állításuk con­­clusioját: »utasíttatik a kormány, hogy a sereget veszni hagyja, — élelem és lőszer hiánya m­att?« Nem merik ezt tenni, de a praemissal megteszik, — mert népszerű. A­mi pedig a tulajdonsértést illeti, az az ex­­propriatiótól, az adóig minden állami követe­lésnél előfordul, ez okoskodás szerint, és spe­­c­ializer ebben az esetben, olyan üzlet volt, hogy egyes vidékeknek nem is terhükre, ha­nem hasznukra vált. A­mi a politika bírálatát és elítélését illeti, előrebocsátjuk azt, hogy mert egy politika szerencsétlen; mert az ország vérét és pén­zét igénybe veszi; mert ellenséges földre lép a törvényhozás előleges megkérdezése nél­kül ; azért még elítélni nehezen lehetne, egy monarchiában, bármily szigorúan alkot­mányos legyen, egy kormányt. Mert a kül­ügyi actiót előre sehol sem jelentik be a törvényhozásnak. Sőt ha valóságos há­ború lenne is, a­mint a vádaskodás kedvéért, ráfogják a boszniai expeditióra, akkor is, a korona joga a hadüzenet: a kormány fe­lelőssége azért mindenütt utólagos Angliától — Törökországig. Másfelől: tény az, hogy a monarchia érdekeinek Keleten való érvényesítésére a delegációk hatvan mil­liót megszavaztak. Tehát ha még háborút folytatott volna is, ez összegig, a kormány, iga­zolnia kellene (mint most),hogy menyiben követeli ezt a monarchia keleti érdeke , de tör­vénytelenséggel vádolni akkor sem lehetne. Azonban a legfőbb hiba az, hogy folytonosan háborúról, ellenséges földről beszélnek a táblabírák. Hisz egy békés, európai missióról volt szó; ezt bizonyítja a megszálló sereg ma­­nifestuma. A portával még most sem állunk hadi­lábon. Hanem az történt, hogy a rablók a sereget megtámadták, tehát az ellenzéki lo­gika szerint ennek nem lett volna szabad önmagát védeni, mert a h­i­b­a az, hogy ebből háború lett, a nemzet tudta — és (a kormány) akarata nélkül. De hát ezért a kormányt kell elítélni ? Hisz ennek abban ép oly ke­vés része van, mint a budapesti prókátornak. Az európai mandátum elfogadását még senki sem kárhoztató; ezt kell a v­á­d pontjául tenni; ha ezt nem teszik, hadi vállalatról, ellenséges földről mi­nek beszélnek; mikor minderről mai napig szó sincs, hanem van a békés missió önvédelméről. Lehet-e ezt kárhoztatni? Tessék felelni. Ezen fordul meg az egész kérdés. — A képviselőház október hó 19-én, szomba­ton, d. e. 10 órakor ülést tart. — Az országgyűlési szabadelvű párt vasárnap f. hó 20-án d. u. 6 órakor értekez­letet tart. — Az országgyűlési szabadelvű párt körében ma d. u. 6 órakor volt az első össze­jövetel. A párt tagjai nagy számmal jelentek meg, jelen volt a közoktatási miniszter kivételével a kor­mány minden tagja. Kevéssel 6 óra után Tisza miniszterelnök üd­vözölvén a megjelent képviselőket, sajnálattal jelenti, hogy Gorove István a múlt országgyűlési szabadelvű párt elnöke betegsége miatt nem jelenhetett meg, s a mai alkalomra elnök és jegyzőválasztásra hívja fel a tagokat. Közfelkiáltásssal Szontagh Pál kéretett föl az elnökségre, jegyzőségre pedig Baross Gábor, kik he­lyeiket elfoglalván, elnök megköszönvén a bizalmat, üdvözli a jelenlevő tagokat maga részére­­ is, sajnála­tát fejezvén ki a fölött, hogy a párt korábbi elnökét egészségi állapota gátolja a megjelenésben. Erre a miniszterelnök indítványára az elnök felkéretik, hogy Gorove volt elnöknek betegsé­ge miatt a párt részvétét és sajnálatát fejezze ki. Tisza miniszterelnök ezután kijelentvén, hogy a kormány a politikai helyzetről a­mennyiben a jelen viszonyok közt lehetséges, a pártnak felvilágosítást adni szándékozik, felkéri a pártot, hogy erre értekez­­leti napot tűzzön ki, mire abban történt megállapo­dás, hogy a párt első értekezletét vasárnap f. hó 20-án ll« Ui O Ul UltUr tctITjtt j » ularMi'nl­­o O /I p p y i indítványára kimondatott, hogy a képviselőház meg­nyitó ülésén szombaton Boér Antal fog felkéretni a korelnökségre. Ezzel az előértekezlet véget ért. — A függetlenségi kör ma d.u. 5 óra­kor tartó első értekezletét László Imre kor­elnöklete alatt; a körjegyző tisztét K­a­d­a Elek vitte. A végleges megalakulás későbbre hagyatván, a tanácskozás első tárgyát Irányi Dániel indítványa képezte a közjogi ellenzéki árnyalatok egyesülése iránt, mely elvben egyhangúlag elfogadtatván, a mó­dozatok megállapítására, három tagú bizottság­ kül­d­etett ki. Ezután M­o­c­s­á­r­y Lajos indítványára 12 ta­gú bizottság küldetett ki oly utasítással, hogy tegyen javaslatot a párt legközelebbi teendőire nézve. E bi­zottság holnap d. e. 11 órakor ül össze a kör he­lyiségeiben. Végül Simonyi Ernő, mint a múlt országgyűlésen választott végrehajtó bizottság el­nöke számolt be annak működéséről.­­ Az erdélyi h­at­ár­s­z­o­r­o­s­o­k megerő­sítésén egészen a legutóbbi napokig több száz mér­nökkari katona dolgozott. A munkálatok befejezte té­vén, az illető műszaki csapatok e hó 10-én visszatér­tek rendes állomásaikra. — A görög hadsereg fegyverkezése. Egy szept. 17-ki keleti athéni távirat ezeket tudatja: Ama hír folytán, hogy Ozmán basa Salonichibe utazott, a kormány sürgősen intézkedett, hogy a had­sereg minden perc­ben átléphesse a ha­tárt. Ama hadügyminiszteri parancsot, mely szerint az első korosztály szabadságra bocsáttatik, visszavon­ták és a harmadik tartalék korosztály­nak 10 nap alatt be kell vonulni. — Triesztből jelentik táviratilag okt. 17-én a következőket: A »Cittadino« jelenti, hogy Capodistriában Pizarello tanár olasz állampol­gárt, Calogiorgio görzi mérnököt és Cesciutti keres­kedelmi kamarai tagot elfogták. Az elfogatás p­ol­­­­­t­i­k­a­i indokokból történt. — Az egyesült ellenzék külügyi politikáját a »Journal des Debats« ismerteti egy levél után, melyet e párt egyik vezére írt egy Parisban időző pártjabeli képviselőhöz. Nem tartjuk érdektelennek közölni a levél tartalmát, minden bő­vebb kommentár nélkül, a­mit az olvasó maga is lé­tesíthet. »A mi ellenzékiségünknek — igy szól a le­vél — jelszava az kell, hogy legyen : semmínő válság, mely első sorban s mindenek fölött Andrássyt nem éri, s ha lennének oly cselszövők, kik hajlandók ez utóbbival kiegyezni azon föltétel alatt, hogy Tisza föláldoztassék többé-kevésbé jogosult haragjuknak, mi velük soha nem lépünk szövetségre. Le Andrássy­­val­ ez lesz harczi jelszavunk. Örvendek, hogy e ha­tározatot elfogadták pártunk azon tagjai is, kiket e részben kéteseknek lehetett tartani. Pártunk sok tag­jával való hosszú társalgás eredményekép mondha­tom, hogy nem lesz köztünk véleményeltérés a politi­kát illetőleg, melyet a delegáczióban s a parlament­ben javasolnunk kellene. Határozottan külön fogunk válni a szélső­baloldaltól, mely hadseregünk azonnal való visszahívásának abszurd rendszabályát követeli. De ha számba veszszük is a bevégzett tényeket, zász­lóink becsületét s az Európa előtt elvállalt kötele­zettségeket, ha el is ismerjük, hogy lehetetlen kibúv­nunk az elfogadott s Bosnyákországban megkezdett szerencsétlen feladat teljesítése alól, határozottan visszautasítjuk az annexió minden gondolatát, s azt akarjuk, hogy minél hamarább lehető le­gyen kiszabadulni abból az örvényből, mely oly ret­tenetes módon pusztítja az embert s a pénzt, hogy így az erők, melyekre a monarchiának szüksége lesz, hogy a török félszigeten fölmerülő kérdések össze­sége iránt érvényesíthesse akaratát, megszűnjenek vőt első Sorban helyi jovosa­i.i.RtTro­­fin • E miatt igyekezni fogunk megegyezni Törökország­gal s helyreállitni souverainitását a kérdéses tarto­mányokban, ha az őrültség, mely (Oroszország s­o­­galmazása mellett) Konstantinápolyban uralkodni látszik, nem teszi lehetetlenné a megegyezést a fényes portával. Mi úgy hiszszük, hogy az Andrássy előzetes tetteiből eredő bizodalmatlanság első­sorban az oka, hogy ily megegyezés eddig nem létesülhetett. Ha azonban ily eszély­es megegyezés még külügyi hivata­lunkban való személyváltozás után sem lenne lehet­séges, az annexiónál czélszerűbb lenne autonóm, mo­narchiánkkal katonai, kereskedelmi és vámszövetség­ben levő fejedelemség létesítése is, mert az annexió arra kényszerütne, hogy utunkat függélyes irányban folytassuk az égei tenger felé, s ugyanígy kiszolgál­tatná a Balkán egész keleti oldalát Oroszországnak. Befolyásunk körének pedig, ellenkezőleg, vízszintes irányban kell terjednie a Fekete tenger irányában, sőt egész addig, a Duna torkolatáig, hogy ott más alakban újból létesítsük a gátat, melyet a moszkovita eszmékkel szemben eddigelé Törökország katonai ha­talma képezett. Ez eszmemenet megvalósításának előföltétele az Angolországgal való egyetértés s kon­stantinápolyi befolyásunknak helyreállítása. Mindez gyökeresen ellentétes (?) gróf Andrássy politikájával. Akcziónknak tehát ellene irányzott bizalmatlansági szavazattal s igy, ha lehet, az ő megbuktatásával kell kezdődnie.« — A mai négy órai közös miniszterta­nácsban — irja a »Bud. Corr.« — véglegesen el­határozták, hogy a delegácziókat november 5-dikére hivják össze Budapestre, az 1879-iki közös költségve­tést megállapították s ez nem múlja föl tetemesen az 1878. évre előirányzottat. A hadügyminiszter ma este, Hoffmann b., Auersperg herczeg és Preuis mi­niszterek holnap reggel utaznak vissza Bécsbe. A HON TÁRCZÁJA. A műcsarnokból. A képzőművészeti társulat jelen őszi kiállításá­ban Zichy Mihály képén kívül, melyről jelentőségé­hez képest bővebben is megemlékeztünk, sok más mű is látható. Talán igen is sok. A jury kissé szigorúbban járhatott volna el s a látogatókat megkímélhette volna számos oly műtől, melynek nemcsak belbecse nincs, de egyenesen kellemetlen hatást okoz. Igaz, hogy a 7 terembe sok kép kell, de csekély ügyesség­gel könnyen lehet kevesebb képet is oly módon elhe­lyezni, hogy az egész testnek látszik s ezen esetben több művésznek kevesebb panasza is lehetne az ellen, hogy műveiket oly­alant vagy oly magasan helyezik el, hogy jól megnézni is csaknem lehetetlen. Különö­sen nem ártott volna nagyobb szigorúság a külföldi művészek művei iránt,­­ minthogy ezt a társulat alap­szabályai is megkövetelik. A példák ily kérdésekre nézve természetesen mindenkor gyűlöletesek s itt csak is csak egyet Regas-Parmentier bécsi festő »A muH« czimü vázlatát (77-ik szám) említem fel, mint a mely­nek szemléleténél csudálkozva kell kérdenünk, váljon minő okból is állították ezt ide ? Különben a vázlatok s kidolgozatlan »eszmék« nyilvánosság elé hozatala újabban ragályos divattá kezd lenni s különösen fiatal festőinknél. A harma­dik teremben egymás fölött két ily darabot látha­tunk, mindkettő tehetséges ifjútól. Baditz Ottóé, mely egy pulykatolvaj czigánygyerek fölött ítéletet mondó »kupaktanács«-ot ábrázol, oly nagyjában van vászonra odavetve, hogy (bármily tehetségű legyen is különben a festő) nagy önhittséget tanúsít a közön­séggel szemben vagy épen oly közönyt, mint a római úrnő, ki férficselédei előtt sans géné szállott a für­dőbe. Vázlatokat s félig készült munkákat inkább csak nagy művészektől szeretünk látni, kiknek tech­nikájából tanulhatunk, a kezdő legyen szerényebb. F­e­s­z­t­y Árpád, kinek »Falusi utcza« czimű rajza van Baditz képe fölött, már kész művei áll elő, vagy legalább nem akarja azt vázlatnak föltüntetni, de szintén hasonlít Baditzhoz annyiban, hogy »eszméi« fitogtatása mellett a kivitelre kevés súlyt fektet. Né­mely helyen mintegy késsel dobja a festéket vászná­ra. E műve különben bevégezetlensége daczára, sok­kal sikerültebb, mint a tárlat másik oldalán levő tájképe, mely a »Szent kereszti park«-ot ábrázolja. Valóban sajnáljuk, hogy ezen művét kiállították. — Feszty kiváló tehetség, élénksége, eredetisége nagy jövőt jósolnak számára művészi tekintetben is, elte­kintve attól, hogy egyénisége a magyar művészek kö­zött a legszeretetreméltóbbak egyike, de ha ily mű­veket látunk tőle, méltán aggódhatunk fölötte. Ko­molyan vette-e ő e munkát valaha ? Az egészben művészi felfogásnak alig van nyoma, még a legegy­szerűbb stylföltételek is hiányoznak s eltekintve az előtértől s a szobor megvilágosításától az egész gon­datlan másolat nagyjában s hirtelen összeütve. Pedig Feszty szebb dolgokat is tud csinálni, a nagy terem­ben lévő velenczei képe, daczára annak, hogy a szin­­vegyület nem mindenütt természetes, igen kedves s gonddal készített mű. Óhajtjuk, hogy ezentúl még job­­bak is legyenek. Sok szép művéből látszik, hogy több is telik tőle. Miután már benne vagyunk a keserűségekben, el nem hallgathatjuk, hogy Than Mór ez évben is keserűen csalta meg várakozásunkat. Az első terem­ben levő »Est az alföldön« czímű képet valamely kezdőnek tulajdonitottuk volna, ha a jegyzékben az ő méltán nagy neve nem állana alatta s még ezen esetben is kifogás alá vehetnék egészen eltévesztett világítását. A magyar festők, legalább a hazaiak, különben a jelen kiállításon elég jól vannak képviselve. Lige­titől ismét látunk egy bravour darabot, mely telje­sen méltó nevéhez. A nagy teremben van felállítva »Afrikai tájkép« czim alatt s Kraknói Vilmos tulaj­dona. A mű szinpompája s vakító fénye csaknem uni­kumnak mondható s a maga nemében mintegy tanul­mányul szolgálhat. Hasonló stylben van készítve, habár a borús ég egészen más hatást idéz elő »Sztrecs­­no vár romjai« czimü tájképe is, melynek az idealisá­­lás daczára igen sok vonzó oldala van. Az első te­remben levő »Morotva vize« már szenved ezen ide­ális irány miatt. Magyar táj fölött olasz légkör van s az egész hűsége daczára kissé hidegen hagy. A derék Lotz Károlynak jelenleg kiállított képei közül kétségkívül leginkább sikerült a »Hajó­vontatók« czímű terjedelmesebb dolgozata. Életteljes és hatásos kép, melynek egyes részletei gondos ter­mészettanulmányra mutatnak. Csinosak, habár ezen képnél csekélyebb becsűek a »Lovak a legelőn« (6) »Itatás« (33) czímű darabjai is, míg a többiek cseké­lyebb igényűek. Az elméletileg oly annyira kiváló képzettségű Székely Bertalan jelen művében is (s ezen mal­­heur gyakran történik rajta) nagyot tévedett. Oláh paraszt leányt akart alkotni s az oláh ruhához s nyakékhez rajzolt egy fővárosi arczot divatos hajfo­­natékkal s édeskés vonásokkal. Ifj. M­a­r­k­ó Károly s Telepy Károly tájképei eléggé vonzók. Töl­gy­e­s­s­y műveiben is találunk sok szép s gondosan kidolgozott részletet, azonban egészben véve ezen fia­tal festő még­is nagyon hajolni látszik a naturalismus felé, habár nem annyira, mint K­a­c­z­­­á­n­y­i Ödön, kinek az első teremben levő »Paraszt udvar« czímű dolgozata minden gond s fáradság daczára teljesen hatástalan marad, mert kitűnik belőle, hogy a mű­vész az igazi szép iránt csekély fogékonyságot tanú­sít. Düledező él, parajjal ellepett táj szemétdomb éles határvonalak nélkül, ha természetim is, önmagában még nem szép. Molnár József és Brodszky Sándor, sőt az ifjabbak Dux Adolf, Kern Armin megszokott irányukat mutatják. G­e­r­h­á­r­d Alajos egyik munkájában »Delelő« czimrvel érdekes humo­­ristikus motívumok vannak, melyek ezen életképet vonzóvá teszik s a fiatal művésznek esetleg szép jövőt ígérhetnek. Egészen eredeti téren mozog ifj. Storno Fe­­rencz, a hires restaurátor fia, ki először mutatja be magát. Sajátságos, különben igen ügyesen készí­tett keretekben egy rakás dekoratív kép van a tár­­latban tőle. Egyik úgy hasonlít a másikhoz, mint tojás a másik tojáshoz. Az ornamentális irány túlzása következtében valódi képnek nem is nevezhetők ezen aranytól s tarka barka színektől csillogó quodlibetek, az eszme csaknem mindenütt elvész a szinek mellett s a tartalomra alig gondol valaki, ki a kütbőségeket látja. Aquarelljai melyek leginkább velenczei tár­­gyúak, sokkal sikerültebbek s ha »vázlat« gyanánt te­kintjük őket, méltó elismerésben részesülnek, csak hogy fájdalom, a teljes képek után a kidolgozásban nem lehet bíznunk. Storno különben még fiatal mű­vész s egy kis akarattal s a reneissance kor nagy mű­veinek tanulmányozása által könnyen megszabadul­hat veszélyes irányától. Tehetséges s nagy hírre vergődött állatfestőnk P­á­­i­­­k Béla ez alkalommal is igen csinos lótanul­mányokat mutatott be. A »Kincsem« képe — da­czára némileg még észlelhető merevségének — tár­gyán kívül is méltán magára vonhatja a nézők figyel­mét, az »Arabs pejlovak« (140) pedig egyenesen mesteri hűséggel vannak előadva s egyátalán méltán­­ összehasonlíthatók a hires bécsi állatfestő B­­­a­a­s Gyula három életnagyságu lovakat ábrázoló nagy képével, melyek a fölülvilágitott terem szemközt fek­vő oldalát borítják el s a jelen tárlatnak kétségkívül legbecsesebb darabjai közé tartoznak. Lovakat élet­nagyságban igen ritkán szoktak ábrázolni s midőn Blaas ezt gr. Pálffy János lovaival megkísértette, igyekezett cselekvények s — ha szabad ezt monda­nunk — érzelem kifejezések által érdeket kelteni a nézőkben. Az egyik paripa csikóját gédelgető anya, a másik hű barát, a harmadik kutyák játékát szem­lélő alakjában van ábrázolva. Technikája valóban mesteri, a lovak csaknem megelevenedni látszanak s igaz színezésük teljesen bámulatos. Kisebb műveiben is meglászik a művésznek ezen előnye, habár inkább csak a fekete paripák ábrázolásában. A küldföldről érkezett többi művek között, melyek a társulatnak mintegy két­harmadát ké­pezik, különös figyelmébe ajánljuk még meg a látogatóknak a brüsseli Weber »Mentő csal­­nak« (57. szám) czímű nagy tájképét, melynek virtuozitása különösen a hullámok visszatükrözteté­­sében mutatkozik, Russ Robert »Helgoland«-ja szintén kiváló darab s a partokon megtört hullámok habjai érdekesen vannak előadva, de a természethű­­ség nem oly meglepő s e mellett a hatás is inkább megoszlik a tenger s a part között, mig Weber ké­pében a végtelen viz egész nagyszerűségében mutatko­zik. Csendesebb, de mély s igaz hatást idéz elő H­e­­r­­rath Emil a »Holdas és a Chiem taván« (91. sz.) czímű képe. A tó partján sűrü fák között régi zárda kivilágított ablakai látszanak. Előtte két szerzetes száll csolnakra egy paraszt asszonynyal, hogy a hal­dokló számára meg­hozzák az utolsó kenetet. A mé­­labús elbeszéléshez a felkelő hold bágyadt világa igen jól alkalmazkodik. A külföldi genre - történeti festészet különbö­ző fajaira vonatkozó munkák átalában alatta állanak a középszerűségnek s néhány kiemelkedő dolgozat sem oly jelentékeny, hogy bővebb tanulmányozásra volna érdemes. G­r­a­s­h­e­y Otto egy pár eléggé sike­rült tájképet nyújtott állat staffage-al, Russ »Rem­brandt leánya« érdekes tanulmány, Schilcher Fri­gyes képe nem annyira önmagában érdekes, mint in­kább a mintaképül szolgált leány gyönyörű vonásai következtében. A harmadik teremben Steinach­­tól van egy hatásos téli tájkép, melynek egyes rész­letei igen szépen vannak kidolgozva s egészben is költői hangulatú. E n d­e­r »I Ferencz király Benve­nuto Cellini műtermében« czimü képe tárgyánál fog­va igen érdekes, azonban hatása még nem teljes. G e y­­­i n­g »Amorettek« czimü képe tarka-barka színével s a késő németalföldi iskola modorában még némileg hat, úgy­szintén H­a­g­n »Kerti jelenete,« ha­bár ennek színezése s tájképe több kifogás alá esik. A festészet s műipar között középhelyet foglal­nak el Morelli Gusztáv csinos metszetei a tizen­két hónapról, melyet Greguss János rajza után ké­szített az Athenaeum jövő évi nagy naptára számá­ra ;Myskovszky Viktor bártfai s lőcsei aqua­­rell vedutái, melyek különösen a felvidék régi épít­kezési módjáról mutatnak szemléleti képeket s végül Vermes Ágost út szénrajza, melyek üvegfestmé­nyek vázlataiul szolgálnak. Az egyik Szent Erzsé­betet ábrázolja, kinek ölében az ismert legenda sze­rint a kenyér rózsává változik, a másik pedig Szent Istvánt, mint alapítót. Mindkét rajz conventionális modorban ridegen van készítve s jelen alakjában kétségkívül hatástalan marad. A szobrászatra nézve megszoktuk már, hogy műcsarnokunkban csaknem folytonosan alárendelt helyet foglal el. Jelenleg is úgy számra, mint bel­becsre vonatkozólag, nagyon keveset mondhatunk fe­lölök. Natter Henrik bécsi szobrász állított ki legtöbbet, de művei között egy sincs, mely kiválóan megragadná figyelmünket. A külföldiek között leg­szebb B a r n e z Tivadar terracottája a 4-ik terem­ben, mely egy öreg ember fejét ábrázolja s gonddal s ügyesen van kidolgozva, habár tisztán naturalisti­­kus irányban. A hazaiak közt csak H­u­s­z a­r kü­lönben már jól ismert Eötvös mellszobra méltó az említésre, de el nem hallgathatjuk Dunaiszky »Judith«-ját, melynek eszmeszegénysége, technikai ügyetlensége, sőt bizarrsága is (az alvó hősnő csak­nem térdére ereszti Holophernes maszk alakú fejét) bizony nem képesítették e művet arra, hogy az orsz. képzőművészeti társulat csarnokában nyilvánosan közszemlére tétessék. Megemlítjük végül, hogy a társulat albumlapjai ez alkalommal is ki vannak téve nyilvánosságra,sőt—igen helyesen — a tagok közt eszközlendő sorsolás nyere­­ménytárgyai is.Ez utóbbiak mellett a sarokteremben ott láthatók a Blaskovits Ernő lovai által nyert ezüst s arany művek. Ez utóbbiaknak helye különben egy emelettel lejebb, az iparmúzeumban, lett volna, Andrássy és a porta sürgönyváltása. Ellenzéki, vagy csak oppositionális vel­­leitásokban leledző lapok Andrássy válasz­­sürgönyét megbeszélve, szemlátomást keres­ve keresik a kákán a csomót. Komoly kifo­gást és kritikát nem tehetnek, pedig szembe­ötlő az erőlködésök, hogy ezt tehessék s ez a legnagyobb dicséret Andrássy ezen legújabb diplomácziai termékére. Azt kérdik, e sürgönyváltás által tisz­tázva lett-e a helyzet s hogy nyertünk-e ez által Bosznia és Herczegovina megszállására tarthatóbb alapot? S szemrehányásképen em­legetik, hogy a konvenczió iránti tárgyalások eredménytelenül végződnek, s még inkább megzavarják a kölcsönös viszonyokat. Mi az elsőt illeti, azt mondják, hogy e sürgönyváltás jelentékenyen előmozdította a helyzet tisztázását. A porta látja most, hogy oktalan lépésével magára maradt, isolálva van , maga ellen ingerelte a congressusi ha­talmakat, melyek megbizása folytán monar­chiánk az okkupáczióra vállalkozott. Ez a helyzetnek tisztázása,­­ a­mi a portát illeti. A másik az, hogy a berlini szerződést aláírt ha­talmak monarchiánk álláspontját helyeslik a portával szemben, melynek jegyzékére, il­domtalan felszólalására csak rosszaló s rend­­reutasító szavaik vannak. Ez a helyzetnek tisztázása,­­ a mi monarchiánkat illeti. Konstatálva van tehát, hogy Ausztria­­ írt-í­m hat­almakku­l Hrdidiyi­tásban találja magát; hogy azzal a­mit eddig tett, nem sértette meg a berlini szerződés in­­tenzióit; mig a porta meggyőződhetett arról, hogy kétes magatartásával, melyet az okku­­páczió kérdésében irántunk tanúsított s mely­nek végczélja lett volna kijátszani és illusó­­riussá tenni a berlini szerződés erre vonat­kozó határozmányát, nem talál de csak egy helyeslő szóra sem Európában, kivéve tán Oroszországot, de épen ez kell, hogy meggyőzze a portát arról, hogy mily vesze­delmes hínárba tévedt s ha van még egy kis józan belátás a szultán körében, lehetetlen, hogy a porta mielőbb helyre ne hozza azt, mit muszka csábszavakra hallgatva eddig vétett és elmulasztott. Vagyis a helyzetnek a porta és Ausz­­tria-Magyarország közt ezen kölcsönös tisz­tázása a dolgok természetes rendje és logi­kája szerint oda kell hogy vezessen, hogy a

Next