A Hon, 1879. február (17. évfolyam, 28-51. szám)
1879-02-14 / 39. szám
39. szám. XVII. évfolyam. Budapest, 1879. péntek, február 14. Reggeli kiadás. Szerkesztési iroda: Barátok tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza hirdetések szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok- tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP: Kiadó-hivatal , Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra..............................................2 fil. 3 hónapra .5 , 6 hónapra .............................12* az esti kiadás postai különküldéséért felült fizető, negyedévenkint.................................... , az előfizetés az év folytán minden hónapban meg kezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenko a hó első napjától számittak. Budapest, február 13. A német trónbeszéd. Kevés szóval, sokat mond a német császár azon trónbeszédben, melyet a birodalmi gyűléshez intézett. Érinte mindazon kérdéseket, melyek Németországot és részben Európát foglalkoztatják, sőt, néhány szóval, határozottan jelzi azokban kormányának irányát is. És ez, bizonyára sok tekintetben nem fogja megnyugtatni sem Németországot, sem Európát. A trónbeszéd féltiaz állami és kulturálist élet ellen intézett agitatiótól Németországot , és tovább is számol a birodalmi gyűlés támogatására,ha (a törvény) elégtelen lenne társadalmi bajaink orvoslására.« Tehát itt a socziáldemokraták elleni küzdelem van »Kultur-Kampf«-nak feltüntetve, mi annyival jellemzőbb, mert a másik sokat enyhült, sőt ennek beszüntetése iránt, úgy látszik, folyton tartanak az alkudozások. A politika e fordulata, mely nem kevesebb nehézségekkel fog járni, mint a papság elleni küzdelem, jellemző azért, mert a »társadalmi bajok« orvoslására rendőri szabályokkal vél hatni és a reactio érdekében tovább akar menni. E czélból, bár más néven, van kérve a birodalmi tanácstól a saját tagjai feletti fegyelmi jogra vonatkozó törvényjavaslat elfogadása, melyet most azon ártatlan etiquette-el lát el Bismarck, hogy »azon polgárok becsülete védelmeztethessék tagjai túlkapásai ellen«, kik a birodalmi tanácshoz nem tartoznak. Tudjuk, hogy erről szó sincs e törvényjavaslatban , mert a magán becsületsértés eseteiről a közönséges büntető kódex is intézkedik; ennek érvényesítésétől az immunitás meg nem védi a német birodalmi képviselőket; de a »szájkosár javaslat« a soczialistikus színezetű beszédek és tanok ellen van intézve; és a birodalmi tanács átalakítá, tetemesen mérsékelte ugyan annak eredeti határozatait, de midőn a parlament a nyilvánosság elől elvonja a beszédeket, egy bizottságra ruházza fegyelmi jogát és kebeléből kizárással bünteti tagjait , akkor a parlamenti fegyelmi jogot, nem csak »saját tekintélye« érdekében, vagy »mások becsülete« védelmére gyakorolja, hanem a parlamenti életben egy oly újítást hoz be, mely nem válik a szabadszólás és korlátlan nyilvánosság, a parlamentarizmus e két fő tényezője javára. Azt hiszszük, hogy nem tévedünk, ha a »társadalmi bajok« orvoslásával szorosabb kapcsolatba hozzuk, azt a pénzügyi és vámpolitikát is, melyet a trónbeszéd kilátásba helyez. Mert ez is azzal a czifra czimmel van ellátva, hogy »legalább a nemzeti piacz, a nemzeti termelésnek annyiban megtartassák, a mennyiben ez összérdekeinkkel megegyeztethető,« azért tartja szükségesnek visszatérni azon »kipróbált« elvekhez, melyeken a vámügylet üdvös működése csaknem egy fél századig fektetve volt, melyeket 1865 óta elhagytak, mert »nem veszi észre e fordulatnak tényleges eredményét.« — E szavakban egészen magáévá teszi a trónbeszéd Bismarck téves vámpolitikáját, föltétlenül elitéli az 1865. óta életbeléptetett szerződéses politikát; tagadja ennek eredményét, pedig a forgalom, a gyáripar óriási fejlődése tanúskodik e mellett. Hanem hát a »nemzeti piacz«, a »nemzeti termelés« régi védvámos jelszava, melyet Francziaországtól kölcsönzött, a trónbeszéd sokkal üresebb frázis és kevésbé rejti el a vámemeléssel járó drágulást, forgalmi és különösen termelési nehézségeket, hogy sem azok szakértőket félrevezessenek. így : a szabad kereskedelmi egylet nevében Bamberger által a birodalmi tanácshoz beadott memorandum úgy ízről-izre szedi Bismarck levelét, melyet a trónbeszéd travestál, oly erélyes actio indult meg Németországon a védvámos áramlat ellen, hogy kilátásunk lehet arra, __miszerint az »összérdekek« olyan korlátokat szabnak azon tendentiának, hogy a »nemzeti piacz« elzárassék és épen ez által a »nemzeti termelés« és »nemzeti fogyasztás« is megdráguttassék, hogy reményünk lehet arra, miszerint a trónbeszéd e passzusa szelidebb interpraetácziót is meg fog tűrni. Hisz maga a trónbeszéd kénytelen fölemlíteni a monarchiánkkal kötött, bár csak legtöbb kedvezményes szerződést, pedig ha az általa dicsért politika most is keresztülvihető lenne, akkor ez sem jött volna létre, mert 1865 előtt ez sem létezett és ha a szerződésen kívüli állapot annyira hasznára válik a »nemzeti piacznak«, akkor abban kellett volna a tervezett nagy vámreformot bevárni. A szerződés kényszerűsége német részről is elismertetett és ez szól a visszatérés ellen , a továbbmenés, a tariftaszerződészüksége mellett. De a háttér, a hátgondolat itt is más. Bismarcknak nagy közvetett jövedelmekre van szüksége, hogy politikáját lehetőleg emancipálja a pénzügyi törvények és a jobban érzett egyenes adók megszavazásának korlátolása alól. Ezért folyamodik a vámok és indirekt adók emeléséhez. De nem gondolja meg, hogy ugyanakkor, ugyanazon társadalmi bajok forrását (a szegénységet) növeli, melyek orvoslásával az egész trónbeszéd foglalkozik. Németország új válság előtt áll és ebben, a kormány sokkal nagyobb vereséget fog szenvedni, mint a kulturkampfban ! A keleti ügyekről röviden nyilatkozik a trónbeszéd. Németország folytatja a becsületes alkusz szerepét. De a prágai béke 5. pontja zárhatározatának megszüntetése, miután Dániában csakugyan ellenállásra talált, oly szolgálat részünkről, melyben az alkuszdíj inkább előlegezve, mint utólagos szolgálatokért van adva. Megvárjuk a további szolgálatokat ; ezektől függ politikánk igazolása. Az országgyűlési szabadelvűpárt mai értekezletét Szontagh Pál elnök megnyitván, Trefort miniszter bejelenti, hogy a hivatalos ügyekben távollevő miniszterelnök a legközelebbi értekezletek egyikén ígéretéhez képest előterjesztést teend a berlini szerződés tárgyában. Ezután felvétetett az 1879-ki költségvetés. Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter részletes indokolása után, kószább tárgyalás fejlődött, melyben részt vettek: Baross Gábor, Grünvald Béla, Hegedűs Sándor, Korizmics László, Móricz Pál, Máriássy Sándor, Zsilinszky Mihály, Kemény Géza. Tisza László és Forgách Antal dr. Az értekezlet a költségvetést átalánosságban részletes tárgyalás alapjául egyhangúlag elfogadja ; a részletes tárgyalás azon sorrendben fog történni, amint az egyes tárcák a képviselőházban napirendre kerülnek. Végül Péchy Tamás közlekedési miniszter György Endre kérdésére válaszolva kijelenti, hogy a tiszai vasút részvényeinek eladása iránt felmerült hírek teljesen alaptalanok. Ezzel az értekezlet véget ért. — A Lujza-út megváltása. A képviselőház vasúti bizottsága már legközelebb tárgyftltt mely szerint a károlyváros-fiumei Luiza-ut az eddigi részvénytársulat tulajdonából az állam birtokába megy át. Az ut, a mellékágakkal együtt 22 mfldhoszszus a kincstár által 325.000 írton váltatott meg, mely összeg évi részletekben 1882-ig törlesztendő. A törvényjavaslat indokolásából érdekesnek véljük a következő adatokat kiemelni: A Károlyvárostól Fiuméig vezető úgynevezett Lujza-út építését, az 1790-ik év körül alakult «m. kir. szab. csatorna és hajózási társulat« kezdeményezte, mely társulat a Dunának a Tiszával és Szávával a legrövidebb útán leendő összeköttetését tűzte ki feladatául. A Dunának a Tiszával való összeköttetése czéljából, 1793-ban kezdetett meg a Ferencz-csatorna építése, mely az 1802-dik évben be is fejeztetett. Ezen csatorna befejezése után, a csatorna- és hajózási társulat tagjainak egy része, megkezdő a Kulpa folyónak Károlyvárostól (kulpamelléki) Bródig leendő hajózhatóvá tételét; Bródtól a magyar-horvát tengerpartig pedig, vagyis Fiume-Buccari-Cerkvenecziáig kereskedelmi út létesítését vette foganatba, hogy ily módon Magyarországnak az adriai tengerrel való összeköttetését biztosítsa. A Kulpa folyónak Károlyvárostól Bródig leendő hajózhatóvá tétele azonban ezen vállalat rendkívüli és legyőzhetetlen nehézségei miatt meghiúsult s a társulat ezen vállalaton egy és fél milló frtnyi összeget vesztett; de a Károlyvárostól Fiuméig vezető út építése, mely czélra a Mária Lujza királyné ő felsége, néhai I. Ferencz császár és király nejének nevét viselő úttársulat alakult, 1803-ban megkezdetett és 1819-ben be is fejeztetett. A társulat a szóban forgó és négy mellékágával 22 mértföld hosszú Lujza-út építésére fordított költségekért való kárpótlás és az út jó karban tartása fejében ötven év tartamára szóló szabadalmat és ezzel azon jogot nyerte, hogy a szabadalom tartama alatt az utat használóktól vámot szedhessen. Biztosíttatott továbbá a társulat a szabadalom 9. §-ban, hogy amennyiben az út tiszta jövedelme a szabadalmi idő tartama alatt a befektetett tőkének 10 °0-tóli kamatjait nem fedezné és a szabadalom meg nem hosszabbittatnék , ezen út minden tartozékával együtt, megfelelő kárpótlás mellett, mely kárpótlás méltányos és az átvétel idejekor a kérdéses út és a hozzá tartozó épületek és területek után befolyó jövedelem megbecslése alapján lesz kiszámítandó, az államkincstár által átveendő. E szabadalmon alapul a kincstár megváltási kötelezettsége. A hivatalos számadások szerint az út és tartozékai építésére fordított tőke összege 1 millió 992,122 frtra rúgott, az átlagos tiszta jövedelem pedig évi 71,542 frt volt. Az utóbbi években azonban a bevétel tetemesen kisebb volt, 1869-re már csak 32,838 frt. Ennek 656,760 frt tőke felelt volna meg, a kormánynak azonban sikerült a fentebb említett megváltási árban 325.000 írtban megalkudni. Fölemlítjük még, hogy az út megváltása iránt 1826-ban folytak tárgyalások s akkor 1.200.000 frt állapíttatott meg. 1844-ben egy országgyűlési bizottság folytatta a tárgyalást és 1.350,000 frtárt állapított meg, de a főrendiház nem szavazta meg. — 1858-ban a hadügyminisztérium akarta megváltani 750,000 frton, de ezt a társulat el nem fogadta, míg végre most a kérdés végmegoldásra fog jutni. — A közoktatásügyi tanács újabban tartott ülésén folytatta tanácskozásait a tanárképző intézet újjászervezése tárgyában. A vitáról a »N. H.« után a következőket közöljük. Az országos közoktatási tanács a miniszter felszólítására kidolgozta 1876. évi szervezeti munkálatát, mely — a miniszteri leirat utasítása értelmében — részben az internátus eshetőleges behozatalára reflektál, de különben az előadások és gyakorlatok teljes rendszerét tartalmazza és a benlakás megvalósítása nélkül is, bár némileg módosított alakban, keresztülvihető lett volna. E szervezeti munkálat azonban soha nem nyert hivatalos szankcziót és soha nem is lett realizálva, úgy hogy tehát a tanárképzésnek mindazon hiányai és ferdesége, melyekről a közoktatási miniszter urnak 1875-ki leirata szól és melyek őt akkor saját iniciativájából fellépésre késztették, még ma is teljességgel érvényben vannak, mert hiszen a tanárképzés ügyének állása azóta egyátalában nem változott. Valószínű, hogy a tanácsnak 1876-iki munkálata az internátuson akadt fönn. A benlakás kérdése — még nem is tekintve azt, hogy az ország intelligencziájának számra és súlyra nézve egyaránt igen tekintélyes része helytelen, káros intézménynek tartja, melynek behozatalát határozottan kárhoztatja és ellenzi — elsősorban mégis pénzkérdés. Bármily szerényen szerveztessék is az internátus, tény, hogy az igen nagy befektetendő tőkét követel, s azonkívül évenkint tetemes összegbe kerül. Pedig pénzügyi helyzetünk a jelen viszonyok közt kiadásaink emelését még sokkal kevésbbé kétes értékű intézmények meghonosítására sem engedi meg, — s igy tehát a közoktatási tanácsnak 1876-ik évi szervezeti munkálata a »becses okmányok« gazdag lomtárába került, s a tanárképezde megmaradt régi, a miniszter úrnak saját ítélete szerint is elégtelen, a czélnak meg nem felelő alakjában. Ezen állapot bírta reá a bölcsészeti kart, hogy 1878. évi márczius hó 21-én tartott rendes üléséből a tanárképző újjászervezése ügyében felterjesztést intézzen a kormányhoz, mely a fakultás munkálatát, véleményadás végett, megküldte a közoktatási tanácsnak. Ennek kis tanácsa előterjesztést dolgozott ki a bölcsészeti kar elaborátumára, és ez előterjesztés képezte a folyó hó 8-án tartott nagy tanács ülésének voltaképens tárgyát. A vita folyamában a tanács tagjai ismételve hangsúlyozták, hogy a bölcsészeti kar felterjesztése és a kis tanács munkálata köt elég különbséget, de kevés ellentétet látnak. A bölcsészeti kar kívánságai a következők: 1. Állíttassanak a bölcsészeti kar kebelében a középiskolai tanárvizsgálati szabályzatban felsorolt tantárgyakból egyes tanárok vezetése alatt álló, egymástól független szemináriumok azon czélból, hogy a hallgatók a tudomány módszereivel és eszközeivel rendszeresen és önálló munkásságban folytatott gyakorlatok, illetőleg kísérletek vagy irodalmi munkálatok útján megismerkedjenek. 2. Il semináriumoka torvkalmas (bár jóval szerényebb) helyiségekkel, taneszközökkel, kézi könyvtárakkal stb. láttassanak el. 3. A tanárképezdei tanfolyam három évről négy évre terjesztendő ki. A bölcsészeti kar e követeléseinek másodikát és harmadikát teljes mértékben pártolja a közoktatási tanács, az elsőt azonban ellenzi a kis tanács, mert véleménye szerint az egyes, önálló, egymásssal szerves összeköttetésben nem álló szemináriumok, milyeneket az egyetem bölcsészeti kara kíván a tanárjelölteknek csak tudományos, szakszerű kiképeztetését biztosítják, de nem nyújtanak alkalmat arra, hogy azoknak középiskolai tanárokká történendő kiképeztetése is eszközöltessék. A kis tanács munkálata egyszersmind — ellentétben a bölcsészeti karnak a mai tanárképzőről mondott éles, elítélő bírálatával — kifejti az egyetemi, ill. bölcsészetkari előadások elégtelenségét, mely részben az egyetemi tanerők ki nem elégítő számából, részben a tartott előadások rendszertelenségéből származik. A vita nem szorítkozott az előterjesztett munkálatokra, hanem az egyetemi oktatás és a tanárképzés különböző kérdéseire, hiányaira és szükségleteire terjedett ki. Végül Ipolyi Arnold elnök összefoglalta a mindkét félről elmondottakat és újra hangsúlyozta a két munkálat összeférhetőségét, amennyiben a tanárjelölteknek a bölcsészetkari feliratban előtérbe állított szakképzettsége épen oly lényeges és épen oly kevéssé hanyagolható el, mint a középiskolai oktatás szempontjából kívánatos és elengedhetetlen átalános képzettségük, melyre a kis tanács munkálata fősulyt fektet. Ily szellemben és értelemben fog a kis tanács munkálata (mely pontonkint nem is tárgyaltatott) a minisztériumnak felterjesztetni, azon hozzáadással, hogy a közoktatási tanács 1876-ban kidolgozott szervezeti munkálatát—de nem reflektálva az abban részben föltételezett internátusi intézményre — még ma is fentartja. — Muszka »enyelgések« a románokkal Arab-Tábia miatt. A »Novoje Vremia« nem lát semmi különöst abban, hogy az európai hatalmak többsége az Arab-Tábia ügyében Románia részére állt. A miveit és szabadelvű Európa bárminő képtelenséget vesz pártfogásába, ha ez által alkalom nyílik Oroszország ellen nyilatkozhatni. — Ezen erőd magában véve egyaránt haszontalan mind Romániára, mind Bolgárországra nézve s a nyugati hatalmak, mikor a bukaresti kabinet badar és czéltalan eljárását igazolják, szintén oly nevetségesek, mint a romániai miniszterek. Ha az orosz kormány komolyan venné a dolgot, akkor már régen küldött volna egy elégségesen erős hadcsapatot a Pruth túlsó részére, hogy a Bukarestbe vezető főúton egy pontot foglaljon el s ott álljon, míg a románok Arab-Tábiát ki nem ürítik. A bukaresti kormány, Európához fordulva oly lépést tett, mely Oroszországot saját akarata ellenére komoly intézkedésre indíthatja. Jó, hogy az orosz parancsnok Arab-Tábiában eszes ember volt s azon tapintattal járt el, a melylyel a bölcs a bolondnak enged. Kevésbé tapasztalt és heves természetű ember utasítás nélkül lévén, ellenállhatott volna a meglepetésnek s keletkezik vala a harcz, a melyre a románok el voltak készülve. Szabályos diplomácziai viszonyok mellett ily sajnálatos események kell, hogy lehetetlenek legyenek. S azért mi — írja tovább a »Vremia« — azon nézetnek hódolunk, hogy a román kormánynak Oroszország által durva leczke adandó azon a módon, amint minden európai állam megtorló rendszabályokat alkalmaz vad népek ellen, mikor ezek váratlanul megrohannak valamely védtelen kereskedelmi hajót, vagy ennek képviselőjét bántják. — A román kormány ■ a vad emberek szokását sajátította el. Kell tehát, hogy az ezek ellen szokásos büntetést is szenvedjen. "Nyilvános bocsánatkérés a bukaresti orosz képviselő előtt s a bolgárok javára a kiknek földjén az otromba tett követtetett el, fizetendő egynéhány millió frankból a 116 kontribuczió igen kegyelmes megtorlás lenne. (!) A »Golos« ezen ügyről gúnynyal szól, a román hadvezérek — úgymond — értik a senki által nem védett erődöket bevenni, s azt hiszi, hogy Angelescu tábornok rohamának más következménye nem lesz azon reá nézve kellemetlen szükségességnél, hogy kénytelen lesz onnét ismét elmenni. Még azon esetben is, ha Angelescu nem saját akaratja szerint, hanem Bukarestből kapott utasítás értelmében járt el, a dolognak más vége nem lehet. Bármily nagy legyen a román államférfiak véleménye arról, hogy országuk önálló államok sorába lépett, komolyan mégsem gondolhatnak arra, hogy Oroszországgal fölvehetik a harctot. Ha ezen urakat Románia új helyzete hasonló vállalatra indítaná, azonnal megéreznék, hogy nagyon siettek. A román rabulistika csak nevetséget kelt. Anglia háborúja Dél-Afrikában. Az angolok — mint távirataink közt jelentettük — Dél-Afrikában súlyos vereséget szenvedtek, oly vereséget, melynél az első hírek szerint több ember veszett el, mint az egész afgkán háború alatt. Az európaiak Dél-Afrikában elenyésző kisebbségben vannak a számos, benszülött lakossággal szemben, mely nagyobbrészt lőfegyverekkel van ellátva és se testileg nincs oly rosszul alkotva, se szellemileg nem áll oly alacsony fokon, mint többnyire állítják. Például Natal gyarmatban, mely jelenleg a kafferek által van fenyegetve, 327,000 lakosra csak 20,000 fehér esik és Transvalban 40,000 holland-német lakosság mellett 275,000 kaffer van. Természetesen sokkal kedvezőbbek ez arányok a tulajdonképeni Fokföldön és az angolokra nézve szerencse, hogy a hottentótok és kafferek két benszülött néptörzse közül az előbbi sokkal nagyobb számmal van az angol gyarmatokban képviselve, mint az utóbbi. Mily közel van különben az angol vereség után egy átalános mészárlás veszélye az európai gyarmatosok közt, abból is következtethető, hogy egyedül a Tugela folyam melletti angol határvidéken 3—400, ezer kaffer lakik. [Cetajrava povk nri olsttkolni he'1j és hogy megnősülhessenek, angol területre menekültek. Remélték ugyan, hogy e kafferek fölvétetvén az angol földre, ezért hálásak lesznek, de sokkal valóbb szinűnek látszott, hogy törzsükhöz való ragaszkodásuknál és állatiasságuknál fogva győztes törzsbelieik kihágásaiban részt fognak venni. Nem kell tehát csodálkoznunk, hogy legújabban Bartie Frere óhaja folytán Angliából egyre küldetnek csapatok a Fokföldre. A rossz hír palástolatlan közzététele is arra enged következtetni, hogy a szükséges csapatszállításokat a közvélemény előtt igazolni akarják. E mellett nagyon lehet sajnálni, hogy új angol csapatok megérkezte előtt még sok idő fog elmúlni. Mikor verték meg az angolokat, még nem tudni, de az illető sürgöny jan. 27-ről van keltezve, tehát 15 napra volt szüksége, hogy hajón a Fokvárosból Madeirába, onnan pedig táviratilag Angliába érjen. Az angol kikötők postahajóinak a Fokvárosig 24—26 napra van szükségük s ha még ideszámítunk néhány napot a csapatok felkészülésére, alig remélhető, hogy új angol katonák hamarább érnek a Fokföldre mint 50 nappal a vereség után. Anglia most bizonyára a portugál kormánynál is újra sürgetni fogja, hogy a Delagaa-Basherből is bevonulhasson a zuluk földjére. S ezt valószínűleg meg fogják engedni, jóllehet Portugal, melynek a Gambia folyam mellett szintén kell egy kis háborút viselnie, maga aligha fog a kafferek elleni vállalatban részt venni. A vereségről — a táviratainkban már közlöttekhez — még a következőket tehetjük hozzá: A megvert hadoszlop Glyn ezredesé, mely a felső Tugela olyamnál ama sarokban működött, hol a zuluk földje Trausval és Natal közt beszögellik. Glyn ezredes, úgy szintén a más három hadoszlopvezető a jan.lire következő éjjel lépte át a határt, miután 11-én Cetawayo visszautasító válasza megérkezett az angol főhadiszállásra. Jan. 12-én már egy kis összeütközés is volt, melyben az angolok győztek. Akkor hire járt, hogy a kafferek csak 5000 embert állítottak szembe e hadoszloppal, míg Cetawayo 15,000 emberrel hátrább állt, hogy a körülményekhez képest az egyik vagy másik angol hadoszlopot megtámadja. Úgy látszik, sikerült neki Glyn ezredes egész hadoszlopát vagy annak egy részét bekeríteni s hogy ez ügyes vállalatnál 5000 kaffer esett el, valószínűleg felületes számításon alapszik. A vereség annyival érezhetőbb, minthogy Glyn hadoszlopa angol csapatokból nagyobb töredéket tartalmaz, mint a többiek. A Durnford alatti p. kizárólag benszülöttekből van összeállítva, angol vezénylet alatt. Tulajdonképen úgy látszik, hogy a kafferek eléggé jól vannak fölfegyverkezve, hogy a harcrot rendes hadsereggel fölvehessék. Aki azonban az angol kereskedők eljárását a német-franczia háború alatt és a portugálok féltékenykedését tekintetbe veszi, nem fog kétkedni az iránt, honnan erednek a kafferek fegyverei. A portugálok voltak Dél-Afrika első urai; őket a hollandok s ezeket ismét az angolok szorították ki, s innen van, hogy főleg a hollandok és angolok közti versenygés csaknem nagyobb, mint a benszülöttek és gyarmatosok közti. Ha a szappanfogyasztás vézetnék a zulu-kafferek műveltségi fokának megmérésére zsinórmértékül, bizonyára a legvadabb népek közé kellene sorozni őket, mert a tisztasággal épen nem állanak valami jó lábon. De ha védrendszerükből akarnák megítélni őket, a föld valamennyi népe között az első rangot foglalnák el. A zulu kora gyermekkorától fogva késő vénségeig katona, s a zulu királynak vannak oly gyermek- és aggastyán regimentjei, melyek még és melyek már alig bírják forgatni a dárdát. A zuluknál van legtökéletesebben keresztülvive az átalános hadkötelezettség. Lord Chelmsford tudvalevőleg 40—50,000 főre teszi a zulu hadsereget, mely 12 hadtestre és 33 ezredre van osztva. Ez utóbbiak közül 18 nős és 15 nőtlen katonákból áll. Minthogy az első kategóriába tartozó 7 első ezred 60 éven fölüli harcosokat foglal magában, ezeket alig lehet a kombattans csapatokhoz számítni. Amennyire különbözik a zulu hadsereg beosztása az európai seregektől, annyira s még tán inkább különbözik öltözetre nézve. A kuima s a ruházatról való fogalmak fölmentették a zuluk hadügyminiszterét, hogy bakkancsról, csizmáról, nadrágról és waffenrockról gondoskodjék a hadsereg számára. Csákó, sapka és egyéb lövegekről is — szó sincs. A tisztek a fejdísz által különböztetik meg magukat a közemberektől, s ugyanilyen jól különbözteti meg az 5 elite-ezredet a többitől. A király gárda-ezredének öltözete következő: minden katonának a homlokát egy szijj övezi vidrabőrből, két pintyőke tollal; a fej hátsó részét egy csomó strucz-toll, a fejtetőtől pedig egy hosszú barna gém-toll díszíti; a fülekről zöld majom-bőrdarabok s a mellen fehér tehénfark csüng. Azon kívül viselnek egy rövid kötényt is majombőrből. A különböző ezredek vértjei és pánczéljai a színek szerint:fehér, fekete, fekete, vörös, vagy fehér pettyekkel. Legpontosabban vannak egymástól megkülönböztetve a nős és nőtlen ezredek. Cetewayo királynak egy alattvalója sem nősülhet meg a király engedelme nélkül, ki ezt az engedélyt ezredenkint szokta megadni, de nem előbb, mig az ezred tagjai el nem érték a 40 éves kort. Ekkor vádnak minden 40 éves mint a katholikus papoknak, csak hogy nagyobbat. E pillanatól kezdve fehér paizst viselnek, megkülönböztetésül a fekete pajzsoktól, melyek a nőtlen ezredek tulajdonai. Utóbbiak legénysége tetszés szerint növesztheti hajzatát. A zulu ezredek nem számozvák, hanem a hegyek, folyók, emlősállatok, és madaraktól veszik nevüket. Némely ezredeknek azonkívül még más disznevök is van: pl. az országmegnyugtatók, józanok, féktelenek stb. A pénzügyi bizottság átalános jelentéséből. A pénzügyi bizottság, miután elmondja a költségvetésen, a tárgyalásai alapján tett változásokat, feltünteti, hogy a deficit 24.520,274 forint, illetőleg a boszniai kiadásokkal : 30.800,274 forint, részletesen indokolja, hogy az általa előirányzott költségvetést, miért tartja reálisnak, azután következőket mondja: Mindezzel csak azt akartuk bizonyítani, hogy a költségvetés fedezeti része, a most rendelkezésünkre álló adatok alapján, nincs indokolatlan számításokra fektetve. De egyszersmind mindezekben, valamint több jövedelmi ágnak tapasztalt, bár nem nagy, visszaesésében nem nyilvánul az ország nemzetgazdasági és pénzügyi ereje vérmes reményekre jogosító módon, sőt újabb bajok nyernek azokban kifejezést. Nem lehet célunk e pénzügyi bajainkat leplezni, és így ki kell jelentenünk, hogy kedvezőtlen nemzetgazdasági helyzetünkben, az államháztartás rendezése körül kifejtett nagy erőfeszítés után, bizonyára aggodalmat keltő, az hogy évi defiezitünk, a külügyi actio következtében szükséges rendkívüli költségen kívül is, 24 és fél millióra megy. E körülmény különösen aggasztó az, hogy államadóssági terhünk nő. Mindenek tudatában, a pénzügyi bizottság komolyan fontolóra vette a helyzetet és annak követelményeit. Még egyszer körültekint az államháztartáson, takarékossági szempontból. De meggyőződött arról, hogy az ország belkormányzatára szükséges kiadásokból nagyobb mérvben törölni nem lehet anélkül, hogy a kormányzat és közigazgatás leszereltessék, és miután megtagadjuk magunktól a kultúra sok követelményét, takarékossági szempontból; nem lehet a költségvetés e természetű kiadásait sem apasztanunk, mert fejlődő intézményeinknek most is csak a természetszerű szükségét adjuk meg, melyet a stagnátió vagy visszamenés nélkül megtagadni nem lehet. A hadsereg költségei nagy terhet képeznek és a bizottság nem utasíthatja el magától azt a gondolatot, hogy e téren a nemzetközi viszonyoknak csak némi consolidatiójával járó változása is, lehetővé teszi a megtakarítást. Ezt a törvényhozásnak és nekünk, kik az ország pénzügyi helyzetéről véleményt mondani vagyunk kiküldve, elhallgatnunk nem szabad. Daczára annak, hogy ezúttal nem lehet ez eszmének azonnal érvényesíthető kifejezést adni, mert a nemzetközi helyzet ilyesmit most meg nem enged. — Ép oly gyakorlati érzékkel, mint lojalitással viseltetünk a monarchia nagyhatalmi állása iránt, de élénken érezzük annak terheit is, és így mégsem hallgathattunk ezekről ma sem; hadd törjön utat ennek tudata minden irányban, minden körben, hogy az első kedvező pillanat megragadható legyen, az e téren szükséges takarékosság érvényesítésére.