A Hon, 1879. június (17. évfolyam, 133-157. szám)

1879-06-01 / 133. szám

133. szám, XVII. évfolyam. Reggeli kiadás. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, 1879. vasárnap, junius 1. Kiadó-ivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épü­let földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra............................................................2 frt 3 hónapra 6 » 6 hónapra...................................... . . . 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés negyedévenkint........................................1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. Előfizetési felhívás H­­ó XVII- évi folyamára. Előfizetési árak : Félévre . . . . . 12 frt Évnegyedre . . . . 6 » Egy hónapra .... 2 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év­­negyedenkint 1 forint. 200^ Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, »Hon« ki­adó­hivatalába (barátok­ tere, Athenaeum-épület) kül­dendő. A »Hon« szerk. s kiadóhivatala. Budapest, május 31. Húsvéttól pünkösdig. Jól esik pünkösdtől — húsvétig vissza­tekinteni azon eredményre, melyet a törvény­hozás, a külpolitika és hitelművelet ez öt hét alatt felmutat; nem azért, hogy dicsekedjünk vele, de, hogy a tanulságokat levonjuk a visz­­szapillantásból a jövő számára. Mert e rövid idő is elégséges volt arra, hogy a törvényho­zás annyit végezzen, a­mennyit máskor egy év alatt sem végzett — és ehhez nem kellő egyéb (mert előkészített reform­anyag más­kor is volt), mint hogy ne legyen közjogi vita, foglalkozzunk kevesebbet a külpolitikával, ne helyezzük az ellenzéki feladatot a hosszas, meddő recriminatiókba és akkor tudjuk öt hét alatt rendezni: Szeged és a vízszabályo­­zási társulatok ügyét, a bejelentési hivatalt, erdőtörvényt, rendőrbíráskodást, beszálláso­lást, mindamellett, hogy még két nagy vas­úti kérdés és több póthitel jön megszavazva. És ezek bizonyára üdvös, hasznos munkák : függő vasút-ügyeink rendezése hitel- és for­galmi válságoktól, hitelünket rontó perektől óv meg; a bejelentési hivatal a fővárosi ren­det és népszámlálást mozdítja elő; az erdőtör­vény milliókra menő vagyont óv meg a pusz­tulástól és klimatikus viszonyaink javítására, sőt vízszabályozási nehézségeink elhárítására is hat; a rendőrbíráskodás, egyfelől­­­ a jog­biztosságra hat, a mindennapi élet apró-cseprő ügyeiben, másfelől: jogvédelmet biztosít az önkénykedés ellen, védi az erkölcsöket és a hatóságot egyaránt; a beszállásolási törvény legalább is egy millióra menő terhet vesz le az igazságtalanul súly­tottak vállairól és nem­csak arányosabbá teszi azt, de nagy részét, a quota arányában, Ausztriára hárítja ; a­mit eddig viselt pl. Budapest vagy Kolozsvár la­kossága, annak 30 százalékát fogja viselni az ország, 70 százalékát Ausztria. Nem nagy, de annál kellemetlenebb zaklatásokkal járó te­hertől szabadítja meg az országot az a kis javaslat is, melyben az illetékek késedelmi kamata 6 százalékban korlátoltatik és ennek fokozódása kizáratik. Ezeket bizony­latba lehet venni bármely parlament mérlegében, és annál többet nyomnak a magyar országgyűlésében, mert az eddig sok meddő teherrel volt túlhal­mozva.­­ Figyelemre méltók e törvények különösen azért is, mert két régi vádat c­á­­folnak meg; az egyik az, hogy reformokat, a nép szükségeinek megfelelő törvényeket nem hoz létre az országgyűlés; a másik az, hogy a nép bajainak orvoslására nem tesz semmit, íme, rövid öt hét alatt képes volt három nagy reformot keresztülvinni és millióval könnyí­teni a nép terheit, sőt az erdő- és rendőrtör­vény indirekte sok vagyon­veszteséget is megakadályoz, sok v­agyon­képződést moz­dít elő. És mi kellett mind­ehhez ? Talán kor­mány-, vagy rendszer­változás, talán nagy politikai actió, vagy az ellenzék bármely kö­vetelményének kielégítése? Nem. Helyén maradt minden tényező, de ezek működése nem lön zavarva a külügyi és közjogi viták ama meddő harczaival, melyek eddig nálunk mindennpiakká lőnek A munkásság szent lelke előbb szállta meg a képviselőket, mint annak ünnepe megérkezett, vajha­­ tovább is tartana; tartana addig, míg csak az oszág törvényhozási hiányt szenved, míg bekötözni való sebei, előhaladása elől elhárítandó aka-­­a­dályai lesznek. És akkor soká fog tartani, mert sokak a mi bajaink. Az pedig, hogy a magyar országgyűlés egy kissé a belügyekre fordító figyelmét, nem ártott a külpolitikának. Annyira nem, hogy most az ellenzék is jobban meg van elégedve annak eredményével, mint eddig. Pedig az nem változtatott irányt, hanem ment a maga békés útján. Eleget haladt ezen öt hét alatt is. Bulgária fejedelmet kapott, lemondott Kelet-Rumélia követeléséről, en­nek török kormányzója átvette a kormányt az európai statútumok alapján; az orosz se­regek fokozatos gyorsasággal mennek haza felé, és a dolgok új rendje sokkal békésebb képet nyújt most, mert azokkal szemben erősebb Európa egyetértése, mint ez előtt. A novibazári szerződés a békés consolidatio egyik biztosítéka, nemcsak Törökországgal szemben való helyzetünkben, de a porta, Szer­bia és Montenegro közti viszonyban is. És mindezzel szemben, hogy miben találtunk volna biztosítékot , akár egy czélnélküli (mert a keleti válságot meg nem oldó­ hábo­rúval, akár a tétlenség osztrák politikájával, azt aligha lesz képes ma ember megmondani. — Nem minden úgy van jól, a­hogy van; nem vagyunk mentek veszélyektől és aggo­dalmaktól e téren, de, hogy most több biz­tosítékkal és nyugodtabban nézhetjük a helyzetet, mint csak öt hét előtt is, hogy azóta is sokat javult az, azt, úgy hiszszük, nem lehet kétségbe vonni. És igen bölcsen, hazafiasan cselekedett az ellenzék, hogy hallgatagon legalább, az eredmény előtt annyiban meghajolt, a­mennyiben oktalan vitákkal és alaptalan aggodalmakkal nem za­varta az ország nyugalmát, a képviselőház munkásságát. Hasznát vette ennek mindenki,­­ de leginkább az ország. És ha sokat be­széltek újabban parlamentarizmusunk sülye­­déséről, tekintélyének hanyatlásáról, a nép­nek abban vetett hite kihalásáról, hát nem tagadjuk e tekintetben a kór­jelenségeket, de azt bátran merjük állítani, hogy dolgozzék az csak úgy és annyit, mint a legközelebbi öt hét alatt, akkor bizalommal fog feléje for­dulni a nemzet, mert látni fogja a keze nyo­mát, munkája áldását. Még két év van, e par­lament életéből hátra ; ha tovább is oly arányban dolgozik, mint most, akkor meg fogja érdemelni a »reform« országgyűlés ne­vet, az, mely megindult programja nélkül, névtelenül, vad szenvedélyekkel, úgy, hogy már eddig is fölülmúlta a hozzá fűzött remé­nyeket , mert bizony nem nagyok voltak azok. És mi kell ehhez? Munkaanyag van, munkaerő — mint látszik — szintén van; csak legyen meg hozzá a kellő temperamen­tum, és lesz reform, lesz tekintély idehaza, lesz hitel — oda künn. Hitelünk gyorsan javul. Állampapíraink még soha oly magasan nem állottak és oly kelendők nem voltak, mint most. És ha az állam hitelének e javulása lehetővé tette a pénzügyminiszternek, hogy ugyanazon 140 millió rentével, mely csak a 76­­0 millió kincs­tári utalvány és az idei hiány fedezésére volt megszavazva, beszerezze, illetőleg, most már biztos kilátással beszerezhesse, nem csak ezek fedezését, de a szegedi államkiadások és a vágvölgyi vasút vételárának idei részletét, sőt talán többet is, a­nélkül, hogy ezek miatt az országot újabb teher érné, ez mindenesetre nagy és biztató eredmény, és annak feltevé­sére legalább is feljogosít, hogy ha a külföld bízik hazánkban és politikánkban, viseltes­sünk tehát mi is igazsággal e­z iránt, és b­i­­zalommal az iránt! De egyszersmind intő jel is van hitelvi­szonyaink e javulásában. Az államhitellel együtt emelkedik a magánforgalmi hitel is. A­mint az állam konvertálta terhes adósságát és gondoskodott közveszedelmei (Szeged, ár­víz, vasúti verseny) elhárításáról, úgy kell a magánosoknak is cselekedniük, konvertálni az uzsorásadósságot, megszerezni a szükséges beruházást, új vállalatokat alapítni lehet és kell most. Használjuk fel a kedvező fordula­tot, mert ha elszalasztjuk, talán soha többé — ily mértékben — vissza nem tér. Ha ál­lam és társadalom kellően, okosan használja fel, a kész munkaerőt, időt és hitelt, akkor biztosítottuk hazánk felvirágzását! Úgy le­gyen! — A szegedi királyi biztosság szer­vezetére nézve — mint az »E—!« írja véglegesen megállapodott a minisztertanács. Királyi biztosul Tisza Lajos szemeltetett ki, s a kinevezési ok­mányt már ő felségéhez fölterjesztették. Szintúgy meg vannak már állapítva a részletes utasítások. A kirá­lyi biztos mellé adott tanács tagjaira nézve — egy­nek kivételével — hasonlag létrejött a megegyezés. A névsor mindazáltal csak akkor lesz közölhető, mi­dőn az utasítások az illető jelölteknek hivatalos tudo­mására jönnek. Az időpont, melyben a királyi biztos­ság működését Szegeden tényleg megkezdendi, szóval a királyi biztos leutazása egyelőre a junius 8-ikát kö­vető hét elejére van kitűzve.­­ Az Albrecht főherczeg elnökle­te alatt tartott tábornoki enquetek, melyek e hó elején értek véget, tüzetesen foglalkoz­tak ama tapasztalatokkal s ezek értékesítésének mó­dozataival, melyeket az okkupáczionális hadjárat nyújtott. A fölmerült kérdésekről kimerítő munkála­tok lőnek kidolgozva s ezek alapján több rendbeli módosítások fognak eszközöltetni a hadsereg köré­ben, mikről uj szabályzatok készülnek, így pl. uj lö­vési szabályzat lesz, mely a középutat tartja az eddig túlhajtott távlövési rendszerrel szemben, a legénység tölténytartói megnagyobbittatnak, a munició-csapat kocsijainak száma szaporittatik, a hadsereg municio­­parkjának dotácziója fölemeltetik. Az okkupáczionális hadjárat volt az első alka­lom, melyben a legénység hosszabb ideig viselte a fél csizmát, mely átalában bevált, de ez iránt még­is azt határozta az enquet, hogy jövendő mozgósítás ese­tén, minden lehetőség szerint oda kell hatni, hogy a lábbeli minden legénynek a lábára találjon, a­mi ed­dig nem volt így. Ez újítás által a hosszú mars alatt feltört lábak százaléka okvetlenül alább fog szállni. Beható tanácskozás tárgyává tétetett az új védrendszer s mind­az, a­mi ezzel összefügg és abból következik. Minden ide vágó kérdésről külön munká­lat szól, melyek hasznos anyagul fognak szolgálni a védtörvény revisiójánál. Szóba jött aztán Bécs erődítése is, oly formán a mint Páris erődítve van. De ez — mint egy bécsi lap erre vonatkozó tudósításban olvassuk — csak épen »akadémiai« értekezés volt s ez iránt meg­állapodás nem jött létre. — Edhempasa, a porta újonnan kinevezett nagykö­vete néhány nap előtt először értekezett An­­drássy gróffal. A tekintélyes török államférfin ez al­kalommal uralkodója amaz óhajának adott állítólag kifejezést, hogy Törökország viszonya Ausztria-Ma­­gyarországhoz mindig oly baráti maradjon mint ma. A »D. Telegraph« egy bécsi levelében, mely az új nagykövet minden jeles tulajdonát felsorolja, mindaz­által kiemeltetik, hogy Edhem pasa személyi viszo­nyainak tanácsosabbnak kellett volna feltüntetni őt most nem küldeni Bécsbe. »Ő — írja a levelező — úgy jön ide, mint a­ki Karatheodory pasával, a je­lenlegi külügyminiszterrel notórius ellenkezésben van. Mielőtt ideérkezett, az a hir előzte meg, hogy Kon­stantinápolyt elhagyta a nélkül, hogy főnökétől elbú­csúzott volna, a nélkül, hogy utasításait átvette volna s e jelentés tényleg teljesen valónak bizonyul. Mily politikát képvisel tehát itt Edhem pasa ? Mily tekin­téllyel védelmezheti az ottomán birodalom érdekeit, míg külső ügyeinek vezetése a jelenlegi kezekben ma­rad meg ? Midőn Edhem pasa elhagyta Konstanti­­nápolyt, bizonyos fondorlatok léteztek, melyeknek Karatheodory pasát meg kellett volna buktatniok, de melyek meghiúsulta azóta konstatálva van. Az új nagykövet állása ezért legalább is hom­ály­os. Magas személyi állása folytán itt biztos lehet a legjobb fo­gadtatásról, de nagyon kell sajnálni, hogy állomását elfoglalta, mielőtt a nézetkülönbség közte és a kül­­ügyek vezetője közt kiegyenlittetett.« A „HON“ TÁRCZÁJA. Oroszország belviszonyai. .. Eddig láttuk az orosz községet, mint gazdasági szervezetet, most lássuk mint közigazgatási institutiót. Az orosz község, mint adminisztráczionális szervezet, tőről metszett muszka eredetiség s a századok viha­rai és eseményei közepette úgy maradt meg, mint a régi Egyptom templomai a sivatag homokfúvásai és a Nílus kiöntései között. Ha van valami Oroszország­ban, a­mi tiszta szlávnak nevezhető, ez a községi igaz­gatás ; ez nem külföldről importált intézmény, hanem magából az orosz földből nőtt és fejlett ki és a törvény csak elismerte és szentesítette lételét. Az orosz községi szervezet régibb keletű a jobbágyságnál s túlélte ezt; három századon át, míg a jobbágyság tartott, a helyi közigazgatás és igazság­szolgáltatás jó részt a földes ur kezében volt közpon­tosítva, ki mint jobbágyainak természetes gyámja, az azok által lakott község felett is gyámságot gyako­rolt. Az emanczipáczió megszakítván e kapcsokat, föl­szabadította a községet is; a muzsik a polgári eman­­czipaczióval megkapta a közigazgatási emanczipá­­cziót is. A községi adminisztráczió teljesen a válasz­tásra lön hagyva s a »mir« (a község) a saját kebe­léből, vagyis a falusi parasztokból választja meg tisztviselőit, mert más osztálybeli egyénnek nem lé­­vén semmi része a községi közös vagyonban, nem te­kintetnek a mír tagjainak s törvényileg kívül állnak azon kzségen, a melyben laknaik. A kollektív birtok s a szo­­ciáris adó által egy­bekötött parasztok első fokú községet képeznek (szelszkoé obcsesztvo), melynek lakosai ugyan egy földes urnak voltak jobbágyai. Több ilyen község képez egy járást, »voloszt«-ot, melynek lakosai a törvény sze­rint 600 és 4000 közt váltakoznak. A kis községnek gazdasági, a nagynak (melyhez több község tartozik s igy egy kis járást képez) közigazgatási attribútumai vannak: az elsőhöz tartozik mind az, a mi a földbir­tokra, a szolidáris adó kivetésére s behajtására vo­natkozik ; a másodikhoz mind az, a­mi a választ áta­lános érdekeire, a hatóságokkal való érintkezésre, rendőrségre és alsóbb fokú igazságszolgáltatásra vo­natkozik. Szegényügy, iskola, adó tekintetében a na-­­­gyobb község ellenőrzi a kisebbet. A mindezekhez­­ szükséges tisztviselők a faluban úgy, mint a volosztá­­­ban maguk a parasztok közül választatnak, a köz­ponti kormány s más társadalmi osztályok minden beavatkozása nélkül, tehát teljes demokrácziákat képeznek. Az araboknál is megvan a kollektív, patriar­chális, vagy családi birtok és ehhez tudott alkalmaz­kodni bizonyos arisztokratikus kormányzat, a­meny­nyiben a hatalom a család vagy törzsfő kezében van összpontosítva . Oroszországban ilyesmi ismeretlen ; az orosz mirben nincs örökletes, személyi, vagy oly­­garchikus tekintély vagy hatóság. A jobbágyság ide­jén a községnek ugyan volt ura, de ez a községen kí­vül volt, és a mellett lehetett zsarnoka, de nem volt feje, vagy főnöke a mirnek arab értelemben. Hogy valaki tagja lehessen az orosz községnek, nem elég, hogy oda áttegye lakását. Ehhez megki­­vántatik a község lakosainak beleegyezése s megki­­vántatik az, hogy az illető megvegye a jogot egy da­rab földhöz. A falusi községek s a voloszt egyenjogú paraszt lakosokból állanak; minden más lakos ide­gennek tekintetik s a községgel szemben oly viszony­ban áll, mint pl. az az ember, ki oly országban tar­tózkodik, mely nem hazája. A jogok és kiváltságok, melyekkel a község rendelkezik, igen különbözők; joga van földet vásá­rolni, bérbeadni és venni, meg eladni; külön szokásai s ezekből folyó szabályrendeletei vannak, melyek a maga kebelében kötelezők a nemzeti közjog közepet­te. Tagjai iránt kezes és biztosíték az állam és kincs­tár irányában; joga van kebléből kizárni, kiutasitni egyes tagot, vagy idegent mint tagot fölvenni s úgy­szintén rendelkezik tagjai felett fegyelmi hatalom­mal is. Ez adja a magyarázatát annak, hogy miért je­lent az orosz »mir«, község még »világot.« Az orosz község ily viszonyok közt egy majdnem elzárt kis vi­lágot képez, a nagy orosz birodalom világában. Többen úgy az orosz, mint a külföldi írók kö­zül igyekeztek bebizonyítni, hogy az orosz család, község és állam ugyanazon egy elv és styl szerint vannak construálva s a nemzeti és társadalmi élet e három fokozata között szoros összefüggés és analógia áll fenn. Ámde ez tényleg most legalább nincs igy. Századok viszontagságai s a történelmi fejlődés mó­­dositólag hatottak az eredetileg analóg viszonyokra.­­ Az orosz állam elvesztette eredeti patriarchális for­máit s lett bureaukratikussá, a­mi e formákkal igen ellenkezik. Ha az orosz családot veszszük a község és az állam prototypjének, a különbség szembeszökő. A patriarchális orosz családnak két megkülönbözte­tő jellemvonása van: a családatya korlátlan tekinté­lye s a gyermekek osztatlan birtoka. E két vonásból az állam, az autokráczia csak egyet, az elsőt tar­totta meg ;a község, a mir pedig megtartotta a másodikat. Az állam nemcsak elejte a primitív kö­zösséget, de sőt hagyta elmosódni az egyenlőséget, melyet a mit meg- és fentartott. Viszont a község, mely megőrizte keblében a közösséget és egyenlősé­get, kizárta és mellőzte az önjoga hatalmat, az önké­nyes tekintélyt;a választott fő »öregnek« szta­­rosztának, tehát mintegy családfőnek hivatik, de nincs absolut hatalma. Állam és község eltérő utakon jelentékenyen távoztak az eredeti typustól s ma már az orosz család is, mely oly sokáig volt minden tár­sadalmi szervezetnek mintája, azon az uton van, hogy elveszítse ősi, eredeti patriarchális jellegét. Sajátságos jelenség, hogy egy akkora autokrá­­cziában, mint Oroszország, a kis orosz község érin­tetlen maradhatott: az állammal, állami közegekkel nemcsak súrlódásai nincsenek, de jóformán még con­­tactusban sem áll azokkal. A község s a voloszt tisztviselői választás utján lépnek hivatalaikba s mindannyian fizetést húznak. Legyülöletesebb s egyúttal legterhesebb az adószedői állás, miért is az adószedőt rendesen csak egy évre, mig a többi tisztviselőt három évre választ­ják. A község élén áll a »sztaroszta«, a volosztén a »sztarsina.« Hivatali állásuk jeléül nyakukban egy bronz lánczot és érmet viselnek. Az előbbit az utób­bi ellenőrzi, — mind­ketten felvigyáznak az adók pontos befolyására, utak jó karban tartására, isko­lákra, községi pénztárakra, a kihágókat bírsággal (a mir javára), vagy két napig terjedhető fogsággal büntethetik, érintkezésök a közp.­hatalom közegeivel igen gyér és korlátolt. A sztarsina oldala mellett működik egy állandó közigazgatási bizottság-forma testület, mely áll a sztarosztákból, vagy helyetteseikből és az adósze­dőkből. A községek a sztaroszták helyett külön e czélra megválasztott egy vagy két tagot is küldhetnek az ily bizottságba, mely kisebb ügyekben csak consultativ, a­­ fontosakban pedig döntő szavazattal bir, fentartatá I van a recursus a voloszt közgyűléséhez. Az orosz­­ község maga választja meg a következő »functioniá­­riusokat« u. m.: a községi magtárak felügyelőjét, a csőszöket erdők és mivelés alatti földek számára, a kö­zségi nyájőrt s végre az írnokot, vagy jegyzőt, nem különben az apró ügyekben eljáró birákat. Ebből áll legalsó fokon az orosz közigazgatási apparátus és hierarchia. Ezek közt legnevezetesebb szerepet játszik a jegyző, vagy iródiák forma (piszár), ki bár törvé­nyes hatalommal nem bir, igen gyakran fontos és be­folyásos személylyé növi ki magát a muzsikák sorá­ban. A piszár rendesen nem tagja azon községnek, melyben működik, nem is tartozik a muzsik osz­tályhoz ; legtöbbnyire valamely állami hivatalocská­ból csapták ki s a muzsik községben keres menedé­ket és kenyeret, hová az orosz bureaukráczia rom­lottságát és visszaéléseit is beviszi magával s mig a muzsik egytől egyig ó­ orosz paraszt öltözetben jár, a piszár európaias »német« öltözete által különböz­teti meg magát. Az enquetekben nagyon sok panaszt emeltek a piszár ellen. Hogy a községi scriba igen gyakran nagy be­folyásra tesz szert, onnan van, hogy a muzsikák kö­zött az írás és olvasás mestersége még mindig igen ritka dolog s a törvény arra kötelezi a község és a választ különböző hatóságait, hogy hozott határozata­ikról jegyzőkönyvet vezessenek s az állami köze­gekkel is írásban érintkezzenek. A törvény intenzió­­ja ebben az volt, hogy rá­kényszerítse a muzsikát az iskoláztatásra, de a helyett a piszár által segít ma­gán, ki az egyedüli írástudó ember lévén, a község­ben és volosztban természetszerűleg jelentőségre vergődik. Érdekes jelenség: az orosz községi gyűlés, mely­nek tagja nem minden muzsik, hanem csak minden családfő, vagy minden háztartásnak a feje. E czimen az özvegy asszonyok, vagy azok kik időközön­­kint meg vannak fosztva férjeiktől, tagjai a községi gyűlésnek, mely határoz a községet illető ügyekben, így az északi területek szegényes községeiben, hol a férfiak kénytelenek a messze távolban keresni mun­kát, az asszonyok nagy számmal jelennek meg a köz­ségi gyűlésekben. Tehát nem az egyén személyi jogon vesz részt községet illető ügyek feletti határo­zathozatalban, hanem a család, melyet feje képvisel,­­­­gy azt lehet mondani, hogy e gyűlések, képviseleti ka- t­marák, melyek tagjai mind megannyi jog szerinti meg­­­­bizottai és delegátusai egy-egy háznak, egy-egy csa­­­ládnak. A gyűlések ilyetén összetétele magából a­­ kollektiv földbirtokból foly, valamint a föld csalá­­■ donkint, vagy háztartás szerint osztatik föl, úgy a köz­séget érdeklő ügyekben is nem az egyén, mint ilyen, hanem az ez által képviselt család határoz és dönt. A községi közgyűlésnek jelentékeny jogai van­nak a tagok irányában; joga van kizárni kebeléből bárkit is, bár ehhez a törvény azt a kikötést teszi, hogy a kizárás egy és ugyanazon személy irányában egy hazamban három évnél tovább ne terjedjen. Sőt még többre is van joga a gyűlésnek ; a községből s annak területéről, illetőleg a közösségből kiűzhet bárkit is, a kit arra méltónak ítél s az ilyen szeren­csétlen kiűzöttnek sorsa rendesen az szokott lenni, hogy Szibériába deportáltatik. A közgyűlés tehát forma szerint és lényegileg száműzési jogot gyakorol a muzsik irányában s miután e jogot nagyon is gyak­ran és nagy mértékben vette igénybe, a kormány, hogy lehetőleg elejét vegye a visszaéléseknek, úgy vélt a bajon segíthetni, hogy 1877. április 22-én kelt rendeletben az ily módon kizártak Szibériába való szállításának költségeit az illető község által fede­­zendőknek mondotta ki. De ezt ismét némely nagyobb kerületi gyűlések az által játszták ki, hogy a depor­­táczió költségeit a kerület által viselni rendelték el, hogy így a községek ne gátoltassanak abban, hogy kebelükből kizárhassák a tolvajokat, munkakerülő­ket stb., kik csak terhére vannak a mirnek. Ezelőtt még az a joga is volt a községnek, hogy maga jelölte meg a katonasághoz besorozandókat, a­mivel szintén egy nemét gyakorolta a büntetésnek és száműzésnek. Az új katonai törvény azonban kivette a község ha­tásköréből e praerogativát. A községi gyűlések rendesen vasárnaponkint tartatnak a széles nagy utczákon, templomozás után. Oda gyűl a falu apraja, nagyja, nők és férfiak egy­aránt. A családapák külön csoportba állnak, a fiata­lok hallgatják beleszólás nélkül a tanácskozások me­netét. Elnökölni persze senki sem szokott, szólásra sem jelentkezik senki, hanem miután a sztaroszta föl­tette a kérdést, hogy helyesli-e a gyűlés ezt, vagy azt az intézkedést, akkor hozzá szólnak jobbról-balról a hányán csak akarnak. A gyűlés vége és a döntő ha­tározat színhelye rendesen a csapszék, honnan az elöljárók csak kivételesen nem mennek »illuminál­­va« haza. Szathmáry György: Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. A II. országos iparosgyűlés. Miután a kongressus első ülésén a gyű­lés legfontosabb tárgya, az ipartörvény mó­dosítása és az iparos szervezet elkészítése le­tárgyaltatok, a délután 3 órakor megnyílt második ülésen már gyorsabb tempóban foly­hatott a tárgyalás, s a negyedfél óráig tartó ülésen a napirenden volt tárgyak közül a kö­vetkező négy pont: az iparos szakokta­tás szervezése, az egyetemlegesség elvére alapított önsegélyegyesületek és szö­vetkezetek, a budapesti országos kiállítás és az állami szükségletek­nek a hazai ipar által való fedezése lön megvitatva és elfogadva. A délutáni ülés méltó párja volt az első ülésnek. Míg az ipartörvény módosítása fe­lett az illető szakreferens egy, eszmékben gaz­dag és oly tartalmas exposéval lépett a kon­gressus elé, mely pontonkint átalános helyes­léssel és élénk éljenzéssel találkozott, úgy hogy az a kongressusi irományok közt min­denesetre maradandó becsű műnek tekinten­dő , addig a délutáni ülés folyama velős tö­mörsége s a magyar iparos osztály praktikus tapintata által tűnt ki. Az iparos oktatás kérdéséhez kevés szónok szólt. Steinacker előadó könnyen átérthető, helyes logikai ösz­­szefüggésbe hozott érvekkel támogatta in­dítványát s habár nagy tetszést nem aratott is beszéde, de a gyűlésen meglátszott, hogy érveit osztja és helyesli a kongressus. Azok, a­kik az indítvány ellen magukat feljegyez­tették, mint György Aladár az orsz.nőipar­­egyesület képviselője, és Dück József több brassói társulat képviselője, nem is kívánták a tett indítványok elvetését, hanem oly pót­­indítványokat és módosításokat hoztak ja­vaslatba, melyeket előadó is elfogadhatóknak tartott részben, s a vita folyamában az esz­mék annyira tisztázva lettek, hogy utoljára a határozatok egyhangúlag hozattak. Az egyetemesség elvére fekte­tett szövetkezetek kérdése felett is, bár rövid, de igen érdekes és tartalmas vita folyt, melyet érdemes lett volna gyorsírókkal feljegyeztetni. G a­z­­ előadó szép, csengő hang­jával, melyet a rossz akusztikával biró nagy terem minden zugában meg lehetett hallani, köté le a hallgatók figyelmét, bár kissé a ma­gas theóriák mezejére csapott át, és onnan me­­rité érveit, melyekre javaslatait fektette. De a következő szónokok s nevezetesen Wein­berger Gyöngyösről és Mudrony Soma iparigazgató igen sikerült rögtönzött beszéd­del lelkesíték fel a gyűlést, melyben a társu­lásban rejlő erőt kimutatva, kimondatták a kongressussal, hogy ezen ügyben a cselekvés terére kell lépni, s a már létező kezdemények­­ felhasználásával országosan meg kell indítani a termelő társulatok, előlegező, nyersanyag beszerző, raktározó egye­sületek alakítását, mire nézve az egész moz­galom tűzhelye az o r­s­z. m. i­p a r e­g­y­e s­ü­­let leend. A következő két pont csaknem vita nél­kül el lett fogadva. Egyébiránt a gyűlés le­folyásáról itt közöljük a »Gyors Futár« fel­jegyzéseit. Napirenden van a határozati javaslatok I1-ik pontja, az iparos szakoktatás szervezése. Előadó: Steinacker Ödön.

Next