A Hon, 1880. június (18. évfolyam, 137-165. szám)

1880-06-03 / 139. szám

139. szám. 18-ik évfolyam. Budapest, 1880. Csütörtök, junius 3. Reggeli kiadás. ÉS «sorfa: ©»setéttől Irodát Barátok­ tere, Athenaeum-építés. A lap szellemi részét illető mindi» kislemsaj a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kásáktól foglál­tatnak el — Kéziratok nem adatnak vissza. HIB»£TÉHEI szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatal­ba (Baráth ét­tere, Athenaeum-épü­let) küldendők. POLITIKAI ES KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Hladd«hiT«tai s B&rátok-tere, Athenaeum-épület földszint; Előfizetéal «íljs Portán k&ldve, vagy Budapesten ház­hoz hozOT» reggeli és esti kitull.s együtt: 1 hónapra........................ 3£rt 3 hónapra­­ » S hónapra ........... 12 » Az esti kiadás postai különkid­déteárt felül­fijsetés negyedévenkint.............................1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. tSSSSSS-SB 111 ■ ■ — ■ -'g- Előfizetési felhívás n a XVIII- évi folyamára. Előfizetési Árak: Kél évre . . . . 12 frt Évnegyedre .... 6 » Egy hónapra . . . . 2 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év­­negyedenkint 1 forint. LapAz előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« ki­adó­hivatalába (barátok­ tere, Athenaeum-épület) kül­dendő. A »Hon« szerk. s kiadóhivatala. Budapest, június 2. Az országháziból. Irányi Dániel hiába fárad a felnőttek oktatásával, — a szélső­balon még a képvi­selők között is sokan nem tudnak vagy — nem akarnak olvasni. Mert ha tudnának vagy akarnának, akkor lehetetlen volna megtá­­madniuk a pénzügyi bizottság szövegezését, a tiszavidéki vasút igazgatótanácsára, illetőleg felszámolására vonatkozólag. Nem enged ez semmi díjazást , és mégis vak dühében neki rontott a bizottságnak Eötvös Károly, először a szélbal lapjában és azután conferentiáján, hogy vissza akarja csempészni a kormány eredeti javaslatát. Mikor aztán felültette párt­ját is, közönségét is, akkor — elutazott és rábízta Ugron Gáborra, hogy a párt »állás­pontját« képviselje. Ez aztán akart nagyokat mondani, és így kisütötte azt, hogy a pénz­ügyi bizottság szövegezését tárgyalás alá sem lehet bocsátani (bár mára ki volt tűzve napi­rendre) mert a képviselőház határozatának meg nem felel. De alig nyert pártunk és a kormány részéről felvilágosítást a képviselő­ház, úgy­szólván pártkülönbség nélkül fo­gadta el a pénzügyi bizottság javaslatát; a szélső balnak csaknem fele is arra szavazott. De hát akkor mire való volt a nagy »hetz«, a nagy támadás e javaslat ellen ? Egyszerűen a közönség izgatására. És, hogy keletkezhe­tett ez ? Egyszerűen úgy, hogy egy szélbali író nem olvasván a szöveget, irt ellene irtóz­­tatóan goromba dolgokat; a szélbali képvi­selők és újságírók még ennyire sem ol­vasván el azt a miről beszélnek és írnak — utána mentek. Ma aztán szépen elül­tek és megszavazták a »káromolt« szövegé­nél,­ így a dolog jól ütött ki, — de csak véletlenül. Azonban ilyen előzmények után, csodálkozhatunk-e azon, hogy a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatnak egy másik ren­delkezése, mely a kormányt fölhatalmazá, hogy esetleg a miskolci-püspökladányi kiága­zásokat adja az észak-keleti vasútnak, üz­leti kezelésbe, kisebbségben maradt ; nem-e merül föl itt is az a gyanú, hogy sokan, a­kik ez ellen beszéltek vagy szavaztak, nem olvasták el azt kellő figyelemmel és így fel­ültek azoknak a magyarázatoknak, melyek sem az intézkedés értelmével, sem annak czél­­jával meg nem egyeztethetők ? Beszéltek folytonosan arról, hogy ez az intézkedés el­lentétben áll a vasutak államosításának esz­méjével ; kérdés, hogy minek veszszük meg a tiszavidéki vasutat, ha egy részét azonnal át­adjuk az észak­keleti vasútnak ? Pedig min­denki tudja, hogy az államosítás nem czél, hanem eszköz : egyfelől a helyes forgalmi politika érvényesítésére ; másfelől : a csopor­tosítás és ez­által az üzleti kezelés egyszerűsí­tésének keresztülvitelére. És a tervezett in­tézkedés nemcsak e két főszempontnak felelt volna meg , de még az államosítást sem érin­tette volna, mert az állam tulajdonában ma­radtak volna az említett vonalak, és csak a helyesebb forgalmi, valamint üzleti politika szempontjából lettek volna, rövid idejű föl­mondásra, üzleti kezelés végett átadva az észak-keleti vasútnak. Persze , az érdekelt vi­dékek némely körei fölszólaltak ez ellen , de mire alapítált úgy a debreczeni kamara, mint György és Gál képviselők okoskodásu­kat ?Két tökéletesen ellentétes és egyen­lően nem létező feltevésre. Az egyik fél úgy okoskodott, hogy az észak-keleti vasút, nagy forgalmi kedvezmények által el fogná terelni az állami vasutakról a forgal­mat ; a másik fél meg épen azt mondá, hogy megölné a vidék forgalmát a súlyos tarifták által. Egyik feltevés sem áll, mert tariffa te­kintetében, a helyi forgalomban absolute semmi változás nem állott volna be; szerző­­désszerűleg a magyar állami tariffa marad­ván, az átmeneti forgalom pedig nem ma­radt volna (és ezen túl nem is fog maradni) azon görbe irányban, melyet a miskolcz-sze­­rencs-debreczeni irány jelez, hanem megy a magyar államvasút egyenes vonalán ; mint­hogy pedig a magyar állami tarifta a legol­csóbb, ez fogna dominálni. De hát ezek megértésére­­ olvasni kell az előterjesztéseket és meghallgatni a magya­rázatokat. Azonban ez nem szokás, hanem szokás: vádaskodni. És így ma is, az egész vita hátterét az a k­érdés képezi: lesz-e ebből a dologból haszna Ivánka Imrének: igen vagy nem? És minthogy a jelszó ki volt ad­va, hiába mondta ez, hogy az ő fizetése nem változik, hogy absolute semmi előnye nincs a szerződésből, a­mint hogy úgy is van,­­ nem ért semmit; a személyeskedő politika győ­zött, és erről mi nem tehetünk. Legyen min­denkinek legjobb meggyőződése szerint mér­ve, és így higyjük el Helfy Ignácznak is azt, hogy ő két hét óta tanulmányozza e dolgot, de nem érti, hogy kinek válik előnyére. Te­hát ő két hét múlva sem látja, hogy ha az államvasút kiágazó részei, természetes kap­csolatuknak adatnak át — előmozdíttatik a régen követelt csoportosítás, hogy ez­által a vasútkezelés­­olcsóbb, az északkeleti vasút kamatgaranc­iája kisebb lesz, az átadások apadásával és a kocsik jobb felhasználásával a forgalom nyer és az állam mégis tulajdonos és döntő intéző marad, és mindig azt csinál­hatja a vasúttal, a­mit akar. Ez a tényállás. De hát ezt olvasni kell. És ez nehéz, könnyebb — vádaskodni. — A saj­tó-felelő­sség. A »Magyar The­mis« a következőket írja: »A képviselőház f. hó 29-iki ülése fényes lap lesz sajtójogunk történetében és a Jókai életrajzában. A képviselőház jogászai felismerték felhozott aggá­lyaink alaposságát; a clubokban kifejezést is adtak ebbeli megyőződésüknek. És mégis a költőre maradt az interpellate. Egyetlen jogásznak sem volt annyi alkotmányos érzéke, hogy felszólalt volna a házban. A jogügyi bizottság botlását mulasztással tetézték. A regényíró helyrehozta, a­mit a jogászok elron­tottak. Május 29-én kevés volt már menthető. Annyi, hogy a szerencsétlen szövegezésű §., ha nem is aut­­hentikus, de ahhoz közel álló magyarázattal kerüljön szentesítés alá. Ez elővetett. Az igazságügyminiszter Jókainak interpellá­­ciójára adott válaszában defavoyálta a félhivatalos in­­terpretátorok azon állítását, hogy a fokozatos és az együttes felelősségi rendszer egymás melletti hatálya nem újítás, mert ugyanaz áll fenn az 1848. sajtótör­vény alapján is. A miniszter a k­ép­vis­előhá­zban teljesen elejtette a kormánylapok e magyarázatát. ___A „HON“ TÁRCZÁJA.­­ Akik kétszer halnak meg. Regény. Irta: Jókai Mór. Első rész: A „Tegnap.“ (75. folytatás.) S a­mig aztán a levert viador elkábultan tá­­pászkodott fel a földről, törülgetve szeméből, szájából a homokot, az alatt a diadalmas hősnő, most már az összes néző sereg eget szakgató tapsaitól követve, szö­­kellt a hidalgóhoz vissza, a ki aztán hirtelen rávete a fejére a rebózót s a vállára a mantillát, s aztán valahányszor kihitták (tizenháromszor egymásután), mindig mellette volt a hidalgó, s beburkolva az egész termete. A páholyok gavallérjai mindenünnen siettek az útját elállani az öltözőkig, s egy tekintetét elorozhat­ni, vagy legalább hozzáérhetni; de azt mind meghiu­­sitá a hidalgó, a ki két kézzel dobálta félre a leánya utjából az »»Ustades«-eket, minden nyájaskodást csirájában elfojtva, s tisztává seperve az utat a bá­mulatra méltó donna Atalanta előtt. A kinek legjobban elvette ez a productió az eszét, az Kornél báró volt. — Barátom! mondá Diadém urnak — ez nem leány , hanem valami tündér. — Az a legnagyobb baj. Szólt Diadém úr fel­sóhajtva. — Mondjad csak, hogy lehetne ezt a nőt meg­hódítani ? — Birkózással bajosan. — Ne tréfálj. Én nem tréfálok. —• Annál rosszabb rád nézve. E miatt a leány miatt már sok ember elvesztette az édes eszét. Ne nézd meg többet. Nem neked való az. — Micsoda? Hát koldus vagyok-e én? — Nem azt mondtam. Nem az van itt. Más van itt. Itt nem kezdheted azzal, hogy »hogy adják ezt az egész boltot ?« Én nagyon jól ismerem donna Ata­­lantát. Fájdalom, hogy tapasztalásból beszélek. En­nek a nőnek nagyobb jövedelme van, mint egy ná­­bobnak. Vendégszereplését mesés díjakkal fizetik, s mindezt magának köszönheti. Épen azért aztán erre a »magára« nagyon jól vigyáz. Hidd el nekem, hogy a mai kor legszigorúbb ascetái az acrobaták. Ezek kénytelenek olyan életmódot folytatni, a­mi az izmo­kat edzi, a főt tisztán tartja, a vért csillapítja, nekik nem szabad a gyönyört, a mámort, a mi lankaszt, megismerni. Te most hiába versz itt gyökeret a cir­cus öltöző szobái előtt, két óráig a te istennőd elő nem jön , mert azt most rögtön hidegvizes pokróczba burkolják s abban kell neki maradnia, s mikor abból kikel, beleugrik egy kád négyfoku vízbe, azután férfi ruhát vesz, s gyalog megy hazáig, a mozgás végett; de oly sebes léptekkel, hogy te futva sem éred utól; otthon aztán a szállásán készen várja a vacsorája. Egy nagy darab marhahús, a­mi még azon véres, rá egy palac­k hideg víz. Tíz percz alatt készen van ver­­e. Akkor aztán nyitott ablaknál, a­minek a redőnye­­között hever a hó, lefekszik egy szőr derekaljra, ván­kos nélkül; a komornája ismét bepólálja vizes lepe­dőbe, pokróczba s úgy alszik. Reggel megint jön a­­ vizes kád , onnan aztán a testgyakorlatok iskolája, a próba az esti előadáshoz, közben egy frugális reggeli tojással, egyebet ez napközben nem ehetik. Valóságos remete élet ez. Ezt nem lehet vendégségre meghívni, mint a te kis ballerináidat. Ez a művészetének az örök rabja. — Eh, ezt én nem hiszem. — Az a te dolgod. — Ha te olyan jól ismered már a szokásait, akkor már ismeretségben kell vele lenned. — De milyen éles eszű fiú vagy te, hogy kita­lálod ! Természetes, hogy régen ismerem. Londonból, Párisból. Magam is sokat futottam utána s elég ver­senytársam volt, s a­ki megelőzte a másikat egy lófej­jel, — hát azé maradt a lófej, — de a pályadíjt sen­­ki se hozta még el. — Én elhozom. No ne nevess. Megteszem. — Hiszen nagyon jó lesz. De hogy kezdesz hozzá ? Az isteni Atalanta nem tud más nyelven be­szélni, mint spanyolul és angolul, te pedig mindent tudsz a világon, csak ezt a kettőt nem. Hogy érteted meg vele magadat ? Azt már mondtam, hogy az universal nyelven , a pénz nyelvén nem lehet vele beszélni. — Megtanulok angolul. Koczur, hozz nekem rögtön egy angol mestert! Nyolcz nap alatt megta­nulok angolul. És csakugyan megtörtént Kornéllal az a csoda, hogy neki feküdt a tanulásnak és magolta az Ollen­­dorfot, — a nélkül, hogy valaki által fenyegetve lett volna, hogy nem kap ebédet, a­míg a leczkéjét fel nem mondja. Ez az egy jelzi legjobban szenvedélye veszedelmes nagyságát. Leczkét tanulni egy nő miatt! — Ez még a salto mortalénál is nagyobb valami! Harmadnapra azonban már beleszakadt a fej­széje ebbe a nagy fába. Ez az angol bolond egy nyelv. Könnyebb lesz a spanyol. Az hasonlít a diák­hoz s ebből ragadt meg valami. Az angol mestert levesztették, szereztek spanyolt, aztán neki feküdtek­­ ketten Koczurral a castiliai nyelvtannak, úgy magol­ták fenhangon, órahoszszat. Két nap múlva azt is megunták mind a ketten. — Valami jutott eszembe! kiálta fel Kornél, földhöz csapva a grammatikát. Nem kell nekem se angol, se spanyol. — De nekem se, kontrázott Koczur. — Eredj el, tudd meg, melyik kertésznél vásá­rolja Atalanta a rózsákat ? Koczur kitudta azt rögtön. Akkor Kornél leült levelet írni. »Istennő! »Én egy hét óta kínzom magamat azzal, hogy nyelveket tanulok, a­miket ön megért. Mentül tovább tanulom, annál kevesebbet tudok. Ahhoz a nyelvhez folyamodom hát, a­mit ön is megért: a virágnyelvhez. Ezek a virágok mondják meg önnek, hogy én önt imádom. Ha megsértettem ezzel a szóval, mutassa meg a levelemet az atyjának, hadd öljön meg érte. De ha azt akarja ön, hogy még többet is mondjak önnek , akkor tanuljon meg ön németül, a­hogy én is tudok. Báró Opatovszky.« »Zseniál!« ordita föl Koczur, mikor ezt a leve­let elolvasta, így csak egy Opatovszky irhát! Azt a levelet aztán lefordittatták a nyelvmester­rel spanyolra. Akkor aztán elmentek ahhoz a bizonyos mű­­kertészhez, a ki a rózsákat szállítmányozta Atalan­­tának. »Hogy ez az egész bolt ?« Azt kifizették alku nélkül, s meghagyták neki, hogy minden virágját, a mint van, szállítsa el Ata­lanta bérházába s az ő szobáit díszítse fel velük, az I alatt, mig az istennő a próbán van, — ezt a levélkét pedig csempészsze bele egy cameliabokorba. Ig jár az okos ember túl valamennyinek az eszén! A­ztán vártak az eredményre. A hidalgó csak nem jött el, két meztelen kardot hozva a köpenye alatt, Kornéllal megvívni, a vakmerő kísérletért s ez biztató előjel volt. Ez alatt pedig mindennap eljártak a circusba. Jó dolga volt embernek és lónak, mert Kornél az egész czukrászboltot megvásárolta a ját­szó személyzet számára s traktálta, a­kit csak meg­kaphatott. A játék alatt pedig folyvást Atalanta öl­töző szobája előtt ácsorgott, s igyekezett egy-egy pil­lantást vethetni a színi lepel alá, ha az ajtó megnyílt, a­mi mind hiábavaló volt, mert az ajtón túl még egy szőnyeg is következett. Megkísérte az őrt álló hidal­­góba is belekötni: megkínálta az arany tubákos sze­­lenczéjével (hiszen abban is spanyol van), de a grand olyan szemeket szúrt rajta keresztül, mint két hegyes tőr, s nem fogadta el a burnótot, pedig a szelenczét is neki akarták adni. Donna Atalantának igen változatos repertoirja volt. Abban különbözött leginkább a közönséges akrobatáktól, hogy soha sem ismételt egy productiót: minden estére volt valami új látványa, a­mivel a kö­zönséget meglepte, ez által folytonosan fentartotta azt a káprázatot, hogy ez mind nem betanult mester­fogás, hanem ötletszerű vadonnat természet. Nem számítgathatta a néző, mint más művészeknél, a­ki­ket mindig ugyanazokban a fordulatokban látott, hogy no most ez jön! Most kell odanézni! Ez lesz a szép! Ennél minden új volt, minden váratlan, és min­den szép. (Folytatása következik.) Elismerte, hogy az 1848-iki sajtótörvényben az együttes felelősség rendszerének nyoma sincs, hogy ily rendszer hatályba léptetése által a fennálló jogál­lapot lényegesen változtatnék, hogy ily változtatás ellenkeznék a törvényhozás és a kormány intenczió­­jával. Hangsúlyozta, hogy kívánatosnak tartja és hogy reméli, miszerint a bíróságok az életbeléptetési törvény 7. §-át olykér fogják értelmezni, hogy egye­dül az 1848. sajtótörvény 13. és 33. §§-ai szerinti fo­kozatos és kizáró felelősség rendszere van érvényben hagyva, s a terjesztők, a­mennyiben felelősségre vo­nathatnak, szintén csak fokozatosan, a három felelős személy hiányában, jutnak szándékosság c­ímén bün­tetés alá. Ezen nyilatkozat nem kötelező a bíróra nézve, de bír az u. n. törvényhozási materiale erejével. Kí­vánjuk, hogy a miniszteri értelmezés, mely a szente­sítés előtt ünnepélyesen kijelentetett, és melyhez a képviselőház helyeslése hozzájárult, magyarázati zsi­­nórmértékül szolgáljon bíróságainknak.«­­ A király prágai látogatása al­kalmával, az anatómiai intézetben kellemetlen eset fordult elő. Az ingerültség ugyanis, mely a cseh és német tanulók közt már egy idő óta uralkodik, épen az uralkodó jelenléte alatt tört ki. Mach rek­tor, ki a folyosón egy cseh tanulót fölkért, lépjen vissza, válaszul kapta: »Nerozumim.« (Nem értem.) Midőn pedig a király megjelent és a rektor beszédé­hez akart fogni, a csehek kiabálva hangoztatták »slava«-iscat, hogy a németek »hocic-jait túlkiált­­sák. Sokáig tartott e harcz, végre sikerült a rektor­nak szóhoz jutni, de a cseh tanulók nemsokára ki­abálni kezdtek : »csesky, csesky !« s midőn a rektor mind­ennek daczára németül folytatta beszédét, ismét oly hangos »slava«-felállások hangzottak fel, hogy a rektor utolsó szavai érthetetlenek maradtak s a ki­rály rövid válaszát se lehetett hallani. Ez esemény következtében a cseh tanulóknak — mint a »Presse« levelezője értesül — megtiltották a többi intézetbe való belépést, a király látogatásának tartama alatt. A tegnapi kihallgatásokról még itt közlünk néhány részletet: A király sokáig társalgott T e m p s k­y könyvkiadóval, kinek, midőn panaszko­dott, hogy az uj helyesírás kérdése gátolja az üzletet, azt mondta: »Hiszen a kérdés nincs megoldva; Bismarck herczeg eltiltotta irodájában az uj helyesírást.« So­botka kamarai tagnak, ki a király egy megjegyzésére kiemelte, hogy az ipar jövőjére nézve a kereskedelmi szerződés megkötése Németországgal döntő jelentőségű, az uralkodó ezt válaszolta : »A dolog, fájdalom, még nagyon távol áll, mert csak most jött folyamatba !« A tartományi iskolatanácsnál az uralkodó kér­dezősködött a népiskolák viszonyairól, hogy lehető te­kintetbevétellel történnek-e most a fölszabadítások az iskolakötelezettség alól. Midőn erre igennel válaszol­tak, a király így szólt: »E fölszabadításokat nagy mér­tékben kell eszközölni«, mire a helytartó azt vála­szolta, hogy ez a szükséghez képest történik. Az ügy­védi és jegyzői kamara képviseleténél a király kér­dezősködött annak nézetei felől, a numerus clausus-ra vonatkozólag. A király sajnálta, hogy minden ügy­véd a nagy városok felé törekszik s ez által azokban sok foglalkozás nélküli ügyvéd van. Formaszerű be­szédet az uralkodó egy kihallgatásnál se mondott, hanem mindig szabadon és rögtönözve beszélt. — »A haza minden előtt« czím alatt, az újvidéki hazafias érzületű szerb lap, a »Nadelny Liszt« egy igen helyes és hazafias szellemű czikket közöl, mely direkte a szerbeknek szól ugyan, de ért­hetnek belőle más magyarországi nemzetiségek is. Az említett szerb lap a magyarországi szerbeket mindenekelőtt azon veszedelmes következményekre figyelmezteti, melyek a nemzetiségi eszme par force terjesztéséből támadnak. Tévesnek találja a szer­beknek mind egyre az olasz és a német egységre való hivatkozását, mert azon tényezők, melyek Olaszország­ban és Németországban megvoltak és közrehatottak, a szlávoknál, a szerbeknél, különösen pedig a ma­gyarországi szerbeknél, s egyátalában a magyar­­országi nemzetiségeknél nincsenek meg. A szerbek különben soha nem voltak egyek és egyetértők. A »zsupánok« alatt mindig egyenetlenkedtek, s Dusán czársága alatt, ki pedig a szerbeket még legjobban tudta összetartani, a bosnyák király ugyancsak sok kellemetlenséget okozott a nevezett nagy szerb fejede­lemnek. Az organikus egység mindig hiányzott a szer­­beknél, s most mégis holmi cultust csinálnak a nem­zetiségi eszméből, s agitálnak Magyarország, saját hazájuk ellen, a­nélkül, hogy akár maguknak, akár a többi szerbségnek használnának. Az egység mellett az erő is hiányzik a szerbeknél. Saját érdekük kívánná tehát, hogy egyszer mondanának le minden ábránd­ról, s e haza polgárainak s igaz, és ha fiainak tarta­nák magukat. Arról az eszméről is le kellene mon­­daniok, hogy közöttük a (magyarországi szerbek) s a Száván-túli szerbség között holmi érdekközösség és solidaritás léteznék. Az itteni szerbeknek nem lehet politikai solidaritásuk az ottani szerbekkel, mert ez a magyar állameszmével ellenkeznék. Mi — úgymond nevezett lap — lehetünk rokonok a Száván-túliakkal, és rokonszenvezhetünk velük, de érdekközösséget ne említsünk, mert a hazaszeretet rovására történnék. Magyarország a mi hazánk, ezt szeressük, ennek ér­dekében, ennek felvirágoztatásán dolgozzunk, s ak­kor boldog és szerencsés polgárai leszünk ez állam­nak, mely egyaránt ölel keblére minden polgárt, val­lás és nyelvkülönbség nélkül. A haza minden előtt, azzal kell élnünk, azzal kell meghalnunk, ha magun­kat a honfi s a magyar polgár nevére érdemessé és méltóvá akarjuk tenni. — A porta magatartásáról Goeschen küldetésével szemben azt írja a »Daily Teleg.«, hogy mindaddig míg Said pasa állásán marad, a spec­iális angol követ irányában teljes közönyt fog tanúsítani a porta, mert Said pasa az új követ minden sürgetésére egyszerűen non possumussal fog felelni, vonatkozza­nak bár a követelések akár Albániára, akár a mon­tenegrói vagy görög határra. Nagyon szembeszökő­­tt mindenki előtt, írja a konstantinápolyi levelező, hogy az első concessio, melyet Goeschen kérni fog, a kis Said pasa elbocsáttatása lesz, ki már elég hosszú ideig vitte rosszul a kormányt, s növelte, ha ugyan még lehetséges volt, pénzügyi baklövéseivel a nehéz­ségeket, melyek alatt Törökország küzködik. Mind­addig, míg ő hatalmon marad, remélni sem lehet, hogy Törökország megtegye azt, a­mit Gladstone követel. Hogy Törökországban most nagyon fel van­nak izgatva a kedélyek, abból is következtetni lehet, hogy a minap Konstantinápoly utc­áján egy angolra lőttek, de szerencsére a golyó nem talált. Időközben az ulemák elhatározták, hogy Véli Mahomedet nem kell kivégezni. Atalán az európaiak attól tartanak, hogy személybiztosságuk koc­kára van téve. Goeschen múlt szombaton érkezett Perára . Savas pasát kérte meg, hogy eszközöljön ki kihallga­tást a számára és hogy ismertetné meg vele beszéd­jének velejét, a­mit ez alkalommal elmondandó lesz. Ő felsége valószínűleg kedden fogadja. Sir Layard jelen lesz, hogy búcsút vegyen a padisától. A szertar­tás után Goeschen a portára megy, hivatalos látoga­tási teendő a miniszterelnöknél. És Layard a palotá­ból egyenesen az Antelope fedélzetére megy, hol az angol colonia fogja fogadni. Búcsú után az Antelope Velenczébe indul. Mindaddig, míg az új követ hiva­talos látogatását meg nem tette, semmi nevezetesebb dolog nem fog történni. Aztán majd a nagy­hatal­mak képviselői azonos jegyzéket fognak átadni a por­tának, hogy a berlini szerződésnek végre nem hajtott részét, Görögországra, Montenegróra és Örményor­szágra vonatkozólag valósítsa meg. — A közlekedési és közmunka mi­nisztérium — mint halljuk — legközelebb nyil­vános pályázatot fog hirdetni a Budapest melletti nagyobb mérvű kotrási munkálatokra ; továbbá Ko­márom alatt a Duna azon részén, (Ó-Szőny mellett) hol a múlt télen az annyira veszedelmes jégtorlódá­sok fordultak elő. E helyen különösen nagyobb mérvű kőhányások és partburkolati munkálatok fognak esz­közöltetni.­­ A képviselőház pénzügyi bizott­sága ma este tartott ülésében a budapest-zi­­monyi vasútról szóló törvényjavaslat részleteit tár­gyalta s azt hosszabb vita után változatlanul el­fogadta. A vita leginkább a körül forgott, váljon a vas­út iránya, melyet a tvjavaslat Szabadka felé állapít meg, e javaslatban már döntessék-e el avagy sem. A többség azon szempontból indulva ki, hogy e régóta függő kérdés végre eldöntessék s a szabadkai irányt előnyösebbnek találván, a szöveget változatlanul fo­gadta el, azt is hangsúlyozva, hogy a kormánynak az előmunkálatok eszközölhetésére szüksége van azt tudni, mely irányba vezesse azokat. Hasonlag tárgyaltatván,­ elfogadtatott úgy átalánosságban, mint részleteiben változtatás nélkül a népszámlálásról szóló tvjavaslat. (D. É.) A képviselőim igazságügyi bizottsága ma délután 1­5 órakor, Horváth Lajos elnöklete alatt tartott ülésében tárgyalás alá vette a telek­könyvi rendeletek pótlásáról és módo­sításáról szóló törvényjavaslathoz Emmer Kornél előadó által indítványozott azon új §-t, mely az abban foglalt kérdés részletes tanulmányozása vé­gett függőben hagyatott. Előadó bemutatja szövegezését, mely követ­kezőleg hangzik : »Ingatlanoknak bírói végrehajtási árverésen való eladása esetében, a vevő a tulajdon­jog bekebleztetését elrendelő végzésnek jogerőre emelkedése után, a telekkönyvi hatóságtól kérheti, hogy a megvett ingatlanról a megszűnt tételek kiha­gyásával új telek­jegyzőkönyv szerkesztessék. Ilyen esetben a telekkönyvi hatóság, ha a megvett ingat­lanra újabb bejegyzés nem történt, a telekjegyző­könyv új szerkesztését elrendeli és foganatosíttatja, minek megtörténtével e körülmény az A­ lapon fel­jegyzendő.« A bizottság ezen indítványozott §-t elfogadja s azt a törvényjavaslatba az eddigi 4. és 5. §§. közé fölveszi. Hosszabb vita keletkezett Teleszky István azon indítványa fölött, mely szerint a telekjegyző­könyv új szerkesztése oly esetben is meg volna en­gedendő, ha a bejegyzett tételek árverésen kívüli uton vesztették hatályukat. Emmer előadó ellenzi az indítványt, mert az a nyilván könyvekbe helyezett bizalmat megingatná; csak rendszeres telekkönyvi törvénybe való, hol a ga­­rantiák körülményesen megállapíthatók, azonfölül ezen­­javaslat súlypontját áthelyezné. Chor­in pártolja Teleszky indítványát, de az általa czélba vett biztosítékokat (hitelezők érte­sítése, három évi elévülés bevárása) nem tartja elegendőknek a fel nem található hitelezők szem­pontjából. B­o­k­r­o­s­s Elek helyesli Teleszky indítványát, de a biztosítékokra nézve ugyanazokat kívánja, me­lyek a végrehajtási árverés útján nyújtatnak. Schmausz Endre ellenzi az indítványt,mert a czélnak Emmer­­-a eléggé megfelel. A bizottság többsége elvben helyesli Teleszky indítványát, de miután a garanciák és a követendő eljárás kérdése a vélemények nagy eltérését tüntette fel, indítványozó azt ezúttal elejtette. Erre a ház elé e tárgyban terjesztendő jelentés OBOVOQO k­itolvastlotot! Legközelebbi ülés holnap d. u. 5 órakor, mely­nek tárgya a közjegyzők díjairól szóló törvényjavas­latnak a bizottsághoz visszautasított 22. §-a. O­mággyűlés. A képviselőház ülése június 2-án. A tiszavidéki vasúttársulat megváltásáról szó­ló törvényjavaslat 3. §-nál, melyben arról van szó, hogy a vasút egy része az északkeleti vasúttársulat­­nak engedtessék át, mint már esti lapunkban írtuk, hosszú vita fejlődött ki. Máriássy Sándor előadó a közlekedésügyi bizottsággal szemben, mely e szakasz kihagyását kí­vánja, kifejti, hogy semmi aggodalmas nincs abban, ha a vasút egy része átadatik az északkeleti vasútnak kezelésre, mert ez tisztán üzletkezelési szempontból csakis rövid felmondási feltétel mellett történnék. György Endre a közlekedési bizottság véle­ményét pártolja , ajánlja elfogadtatni, annál inkább is, mert az érdekelt vidék lakossága ugyanezt óhajtja. Elleneznie kell e­z­t azonban azért is, mert ez eset­leg az állam forgalmi politikáját vnllálja, mert nincs az é. k. vasútnak hasznára és mindamellett az állam­­kincstárra nézve esetleg káros lehet. (Élénk helyeslés bal felől.) Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter: T. ház! Az előttem szólott t. képviselő úr azon megjegyzésére, hogy a három legnagyobb fontosságú kereskedelmi város kérvényez a törvényjavaslatba felvett ezen para­grapus ellen, bátor vagyok megjegyezni, hogy ezen három város közül egyik és talán nem legjelentékte­lenebb és a mellett szól, hogy a törvényjavaslat ezen szakasza tartassék fenn úgy, a­mint az a kormány által eredetileg benyújtatott.

Next