A Hon, 1880. szeptember (18. évfolyam, 227-255. szám)

1880-09-12 / 237. szám

Budapest, 1880. Vasárnap, szeptember 12. 237. szám. 18-ik évfolyam. Reggeli kiadás. Szerkesztési irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HiRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ■ ....................................... . 3 írt 8 hónapra • • e •■■•••• • 8 , 8 hónapra . . • . ...............................IS » Az esti kiadás postai különküldéséért felül. fizetés negyedévenként..............................1 . Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, szeptember 11. A római időkből ismert legfényesebb diadalurak is elhalaványulnak a király gácsországi körútjának fénye, pompája és a mi fő: a lengyeleknek őszinte szívsugallta ovácziói mellett. Más-más panorámát mutat az ország képe a király útja közben, de az igaz lelkesedés és ragaszkodás mindenütt ugyanaz, sőt mi azt véljük észrevehetni, hogy amint a király tovább halad az orosz határ felé, az üdvözlő szónoklatok mind markánsabb jellegűekké lesznek. Még a krakói fényes napok után is figyelmet ébreszt az a szónoklat, melylyel az uralkodót Lembergben a tartományi marsall üdvözlé. Úgy hangzik e beszéd, mintha Lembergben egy második »Vitám et sanguinem !«-féle jelenet ment volna végbe ! Bizonyos az, hogy Ferencz József császár-királyt a Lajthán túl sehol sem fogaddták úgy, mint Gácsországban. Ha tekintjük a lengyelek politikai szereplését Ausztria parlamenti életében és közviszonyaiban, el kell ismerni, hogy mindig bizonyos mérsékelt, ildomos, higgadt irány híveinek mutatták magukat; nem tolakodtak előtérbe, nem folytattak prononczírozott, eszeveszett, törik-szabad politikát, mint például a csehek. Hagyták inkább szerepelni az alkotmányhíveket, kikhez esetről-esetre igyekeztek simulni is, ildomosan tartózkodó álláspontjukon megmaradtak egyetértésben, nem forgácsolták el erejöket, mint az alkotmányosok, számtalan kis töredékre szakadás által és a mellett, hogy speciális hazájok javára egyetértőleg, összetartva, megtették a lehetőt s kieszközöltek egyet-mást Gácsország anyagi és szellemi érdekeinek előmozdítására. •Képességgel nem mutattak kevesebb érzéket a monarchia magasabb érdekei iránt is. Csak vissza kell emlékeznünk a lengyelek magatartására, s különösen Grokolszki és Dunajewszky nyilatkozataira az utóbbi évek keleti eseményeinek folyama alatt és nevezetesen Bosznia és Herczegovina okkupácziója által keletkezett parlamenti harczokban. Oh, kemény iskolán ment keresztül e nép, mely a legforradalmibbnak jön kikiáltva Európában, s ime most Gácsország lengyelei: a leglegálisabb, a legdynasztikusabb nép! Őszintén az! Még most is, midőn a Taaffe gróf által inaugurált osztrák belügyi politika kedvez a szlávoknak, a lengyelek megtartják higgadtságukat s tiszteletet parancsoló ildommal igyekeznek nemzeti aspiráczióikat a lehetőségig összhangzatba hozni Ausztria és a monarchia magasabb szempontjaival. Nem törnek nyakra-főre, mint a csehek, kik mohón tódulnak az újonnan megnyitott útra, nem törnek a szélső foederalizmus után, mely végkövetkezményeivel keresztülvive, decomponálná a monarchiát. így tehát igen természetes, hogy a lengyelek, egészen eltekintve a külpolitikai momentumoktól is, ez idő szerint előtérbe lépnek, illetőleg léptethetnek ; de másfelől ép oly természetes az is, hogy a lengyeleknek emez előtérbe nyomulását ingerült féltékenységgel nézi a teljesen discreditált osztrák alkotmánypárt, melynek egyik bécsi vezérközlönye most kigyót-békát kiált a lengyelekre. Ez azonban, ha valakinek árt, csak épen maguknak az alkotmányhíveknek árthat. A lengyelek az új aerában s még inkább a netalán bekövetkezhető külpolitikai események folyama alatt előkelő szerepre vannak hivatva a monarchiában s mi nekik csak őszintén gratulálni tudunk, hogy annyira sikerült megnyerniök a király szivét, ki néhány nap alatt, elhagyva hű lengyeléit, felénk veszi útját, hol hasonló érzelmekkel találkozik. Hozza isten minél előbb körünkbe is a királyt! , — Nem kutatjuk, hogy Kiv. Tilnyil» tagnapi Számában miféle indokból szentel egy egész vezély czikket az állítólagos antiszemita mozgalomnak akkor, mikor azt eleve »szédelgésnek« czimezi, de azt fénykép konstatálhatjuk, hogy miután a belügyminisztériumhoz ez ügyre vonatkozólag semminemű alapszabályok be nem adattak, azok a szokásos hivatalos záradékkal sem láttathattak el. Általában pedig épenséggel semmi szolgálatot nem tesznek az ügynek azok, kik minden semmiségért azonnal készek félreverni a harangot, — mert meglehet, ez által épen ellenkezőjét érik el annak, amit akarnak. — A horvát bán tegnapi nyilatkozata a parlamenti többség klubjában, a legjobb benyomást tette. Ez a nyilatkozat valóságos kormányprogramm. Különösen feltűnt benne egy tétel a jelenlegi magyarosítási törekvések felől. A bán ugyanis kinyilatkoztatta, hogy ilyenek nem léteznek, hozzátette azonban, hogy ha a törvény ellen irányuló ily törekvéseket észrevesz, épúgy fel fog lépni azok ellen, mint ahogy el van határozva a törvényt teljesen megvédelmezni. Mondják,hogy Bedekovics miniszter és Zivkovics osztályfőnök ellene voltak e passusnak, de a bán erősen ragaszkodott ahhoz, hogy a nyilatkozatba ez is fölvétessék. A bukaresti »Res bei ul« írja, hogy biztos forrásból vett értesítés szerint az osztrákmagyar-német-román szövetségi szerződésnek e következő pontok szolgálnak alapul :Románia szövetséget köt Ausztria-Magyarországgal és Németországgal, és kötelezi magát arra, hogy conflictus esetében ezekkel karöltve jár, legyen: az akár Keleten, akár más állammal, mely Románia szomszédságában fekszik.« »Ausztria-Magyarország és Németország kötelezik magukat arra, hogy a román terület integritását biztosítandják, elismerik és garantírozzák Romániának királysági rangját, és támogatni fogják, hogy a többi hatalmak is ily minőségbeni rangfelmelését elismerjék.« — A montenegrói határkérdésre nézve a »Nordd. Alig. Zig.« eztírja: Európa ámbár alaptalanul neheztel a porta újabb nyilatkozatai és ígéretei miatt, konstantinápolyi kormánykörökben mégis csak az esetben várnak ettől valami határozott jó eredményt, ha a hatalmak positív tények által meggyőződnek affelől, hogy ezúttal nem az üres szavaknál marad a dolog. Bizonyíték eddig sehol sem szálírzik „A HON44 TÁRCZÁJA. Virág Benedek emlékezete. Ez év január 23-án 50 éve múlt, hogy Virág Benedek, kit még Berzsenyi előtt tszteltek meg a »Magyar Horácz« nevével s kit utóbb »a nemzeti szellem tüzes ébresztőjének« neveztek el, tabáni szerény lakásában örök álomra hunyta le szemeit. Holnapután, hétfőn a nagynevű férfiú tisztelői, élőkön Pauer Jánossal, Székesfehérvár tudós püspökével, keresik fel a helyeket, hol legutoljára élt s hol meghalt, hogy emlékezetének kegyeletesen adózzanak. Fölöslegesnek tartjuk ez ünnep alkalmából ismételve elmondani Virág életrajzát. Ismeretes az s a még eddig homályos részletek épen lapunkban voltak bőven megvitatva. Csak emlékeztetőül jegyezzük fel, hogy 1752-ben született Somogymegyében Nagybajomban, 23 éves korában lépett a pálosok szerzetébe s midőn ezen egyedüli magyar szerzetet 1786-ban feloszlaták, Székesfehérvárit lett tanár, de 1794-ben betegeskedése miatt lemondván, 300 váltó forint nyugalmi dijával Budán vonta meg magát. Műveit 6 kötetben Toldy Ferencz adta ki, azonban nem teljesen. Legyen szabad most nekünk két oly kis töredéket mutatnunk be, melyek még eddig sehol sem voltak közölve. Az első egy nagy nemzeti epos töredéke a magyarok kijöveteléről, melyet 1802-ben küldött Kazinczynak s az ő iratai között őriztetett meg. A — fájdalom! — csekély töredék igy hangzik: Magyar Hexameterek. Rettenetes hadakat s egy lelkes seytha vitéznek, Tetteit énekelem, ki vadon honnának öléből, Intetvén, az egek titkos végzéseik által, E nemes országnak boldog mezejére verődött. Tudta hogy őseinek szép birtoka volna, hogy ötét illetné birodalma ezen nagy földnek egészen. Ám de sok és szörnyű akadályok tűntek elejbe, A mellyek bátorkodtak rettenteni szivét, És ha lehetne, tüzének eloltani bajnoki lángját. Bujdosván valamerre magát terjeszti világnak Győrött. Isteneit, népét elvégre letette Attila pusztáin vert sátoriban, hol idővel Egy Istent több templomban tisztelne, imádna A később maradék és bátor fegyvere mellett t Őrt állván szemesen, hív jámborsága gyümölcsét ! Vidámul szedné s élné még hamva után is. ! ,Óh te dicső bennunk szép Angyala mostan is, a’ ki ! Édes Atyáinkhoz, noha szent pajzsodnak alatta Nem tudták magukat még akkor lenni s hatalmas Karjaid által ezer, meg ezer veszedelmeik ellen Védettetni kegyes voltál ! jer Hunnia boldog Angyala, légy Múzsám kalauzza s ha kedves előtted E nemzet, ha vitézségén mindeddig örültél: Kérlek légy ezután is az ő védője baráttya ! A második közleményünk, melyet az előbbivel együtt Ompolyi munkatársunk talált meg, »Zrínyi Miklós« czimű szintén befejezetlen drámájából való s Szolimán és orvosa Levi beszélgetését tartalmazza. A kis töredék igy szól : Levi. Uram ! kívántad ide most a jöttömet. Magas parancsolatodat alázatos, szegény Szolgád örömmel teljesiti. Nem felel. Felséges és hatalmas úr ! bocsánatot, Ha kérdi hiv szolgád: Mi baj, mi gond gyötör ? Beteg vagy ? Az vagy ez ? Szolimán. Te rajtam nem segitsz. Levi. De mégis uram ! Én régi hiú szolgád vagyok. Bizd rám magadat. Ha valaki használhat neked, Én vagyok az. Ismered tudományomat s egész Hűségemet. Már negyven esztendő foly el, Mióta drága életedre néz szemem. Amit tanultam mesterimtől még kisebb koromban, és amit magam később idén Szerzettem, az Felségedé volt ekkorig. Testalkotásod, testerőd ismeretes Előttem. Az orvosi tudomány közjó, egész Világra terjedő , tökéletesen bírom . Bizony fogadom, szentül betöltöm tisztemet. Az emberiségnek élete a te életed: Egy nagy vitéz s császár egész világot ér. Szolimán. Ismerlek , ismerem eszedet s jó szivedet Már gyakran adtál életet te énnekem. S azért kívántalak ma. Szabad a szólj tehát: Meddig, szeretném tudni, meddig élhetek ? Mint illik, ingyenes szívvel ez iránt szólj nekem . Csak ami igaz, azt akarom én most érteni. Levi. Uram ! Az egyedül ott fejtheti fel ezen csomót. Orvosi tudománynak ereje nem bírhat vele. Szolimán. Oh emberi szegény, gyenge s tompa értelem ! Most, ötven évvel halála után, midőn az egyesek által szerényen kezdett ünnep országossá készül lenni s kétségkívül egyike lesz a legkiválóbb irodalmi ünnepélyeknek, kedves kötelességet vélünk teljesíteni, midőn kegyeletünk adója gyanánt mi is ez emléket teszszük le »a lelkes öreg« pár nap múlva koszorúkkal fedett sírjára mutatkozik, és a hajóhadi tüntetés még mindig biztosabb útnak látszik a berlini határozatokat jogerőre emelni, mint az a pasának minden értesítése és minden csapat-áthelyezési mozgalmak. Annál kevésbé tartják általában megnyugtatónak a jelenlegi állapotokat. — A beszterczebányai »S vornost «nakarják Nyitrából, hogy az ottani magyar nyelvi póttanfolyam jó eredménynyel fejetetett be. Be volt írva összesen 52 tanító , köztük 37 tót ajkú és 15 német, majdnem mindnyájan nyitramegyeiek. Daczára annak, hogy a hallgatók buzgón tanulták a magyar nyelvet, csak tizennégyen bocsáttattak vizsgára. Ezek mindnyájan képesittettek a magyar nyelv tanítására a többiek csak bizonyítványokat kaptak arról, hogy a tanfolyamot rendesen hallgatták. A műipartanításnak Ausztriában való tanulmányozására Apt Károly osztálytanácsos és Keleti Gusztáv igazgató nem — amint a »B. C.« nyomán közöltük — a kereskedelmi, hanem a közoktatásügyi miniszter részéről küldöttek ki,a nevezett uraknak ez ügyben beterjesztett s tegnap ismertetett jelentése Trefort vallás- és közoktatásügyi miniszterhez van intézve. Ez alkalommal megjegyezzük, hogy a műipariskola első osztálya már megnyittatott. A magyar kereskedelmi- és iparkamarák egyetemes gyűlése. (A B. C. tudósítása.) Az ipartörvény revíziója tárgyában enquete gyanánt összehívott általános magyar kereskedelmi- és iparkamarai gyűlés ma tartotta első ülését. A kereskedelmi minisztérium részéről az enquete-nak bemutatott 25 kérdés közül csak egyetlen egy lett megvitatva és ez sem nyert elintézést. Ha a tárgyalások így haladnak, az enquete — eltekintve a tanácskozások meddőségétől — teljes tizennégy napig fog ülésezhetni. Azon teljesen téves nézetből indulva ki, hogy az enquete arra lehetne hivatva, hogy pozitív határozatokat hozzon, formulázott indítványok létettek oly szándékkal, hogy azok szavazás alá is vétessenek. Ez természetesen nem lehet feladata valamely enquete-bizottságnak, amely csak azért hivatott egybe, hogy informáljon, felvilágosítást adjon, amely utóbbi tekintetben igen értékes anyag is lett az enquete elé terjesztve, habár több gyűléstag itt-ott igen bő elméleti fejtegetésekbe is bocsátkozott ez iránt. Báró Kemény Gábor kereskedelmi miniszter délelőtti 10 óra után nyitotta meg az ülést a Kisfaludy társaság akadémia palotabeli termében. A kereskedelmi minisztérium részéről jelen voltak : dr. Matlekovics S. államtitkár; Németh Imre és Keleti Károly miniszteri tanácsosok; dr. Schnierer Gyula és dr. Herich Károly osztálytanácsosok és Balogh fogalmazó. — Minden kereskedelmi- és iparkamara küldött képviselőket (• pedig: 1. Arad Bettelheim, Réthy és dr. Gaál Jenő urakat; 2. Budapest, dr. Kochmeister Frigyes kamarai elnök, Ráth Károly alelnök, dr. Szvetenay titkár, Jónás János, Müller és Csepreghi urakat; 3. Debreczen: Szepessy Antal alelnök, Dávidházi Imre és dr. Király Ferencz urakat; 4. Kassa: Novelly Sándor elnök, Deil Jenő titkár és Pocsátkó Károly urakat; 5. Kolozsvár: Finály Henrik elnök, Bogdán István alelnök, Gámán Zsigmond titkár és Tömösváry urakat; 6. Miskolcz: Radványi István elnök, Kulcsár Károly és titkár Kovács Gyula urakat; 7. Pozsony: Kesselbauer György alelnök és Mihályi T. E. urakat; 8. Sopron: Gebauner és Dörffler urakat; 9. Temesvár: Eizenstädter Ignácz, Strasser Albert, Bader Henrik és Klein Jakab urakat; 10. Fiume: Smoquina E. urat; 11. Zágráb: Devida F. J. alelnök és Grabov János urakat; 12. Eszék: dr. Posner József titkár urat végre 13. Zengg: Wuic elnök, Bouth alelnök és Suster urakat. Kemény Gábor báró a következő rövid beszéddel nyitá meg az ülést: Tisztelt uraim! A nemzetek életében minden korszaknak megvannak a maga uralkodó eszméi, megoldandó kérdései és leküzdendő hátrányai, így a legújabb korszaknak uralkodó eszméi kétségkívül a közgazdaságiak. És ezen csodálkozni nem lehet. A legutóbbi néhány évtized alatt akkora haladást tett a tudománynak minden ága, különösen a technika, a természettan, vegytan stb. hogy ezeknek az életre való alkalmazása — a világ eddigi rendjét, életét, belszervezetét, szerkezetét és mondhatnám — életmódját, szocziális viszonyait csaknem teljesen megváltoztatták. Gondoljanak uraim csak arra, hogy mily nagy változást idézett elő a jelenkor államéletében a gőz ereje felhasználhatásának felfedezése; gondoljanak arra, hogy mily hatással voltak a társadalmi viszonyokra az ipar- és kereskedelmi viszonyok fejlesztésére a gőzgépeknek alkalmazásával a közlekedési eszközöknek nagyobb tökélyre emelése, a gőzhajózás és vasutak, melyeknek lehetőségét a nagyképű tudomány, a czopf, nem az igazi tudomány még akkor is tagadta, midőn alkalmazhatóságát az e tekintetbeni első kisérlet a legsikeresebben bebizonyította. Hiszen azon tökély, mely jelenleg az iparélet minden ágában észlelhető, merőben megfoghatatlannak látszott volna még ezelőtt csak pár száz esztendővel is. Ha az ókor legnagyobb műveit összehasonlítjuk azon munkákkal, miket az emberiség jelenben néhány év alatt képes létesíteni, úgy azok minden nagyszerűségük mellett is elenyésznek ezekkel szemben. A jelenleg mindenkinek rendelkezésére álló közlekedési könnyűség még az egyszerű közönséges embernek is lehetővé teszi, hogy asztalára olynemű és oly minőségű tárgyakat rakhasson, minőket az ókorban csak ritka dús emberek voltak képesek roppant áldozatok és fáradság árán megszerezni. Hiszen ma a közönséges ember is Amerika és India productumait használhatja, nem is említve a fűszereket, a rizs világrészünkben Európában, de még hazánkban is versenyre száll többi terményeinkkel. Amerika asztalunkról a kenyeret majdnem leszorítja saját terményeivel. Mindez nem lehetséges máskép, mint az ipar, technika és kereskedelem azon rendkívüli emelkedésével, mely korszakunknak kétségkívül jellegét képezi. Igen természetes, hogy ennek következtében az új kérdéseknek, új problémáknak egész serege áll előttünk, melyek eddig ismeretlenek voltak. Méltóztassanak csak visszaemlékezni, hogy minő volt az élet Magyarországon 35—40 évvel ezelőtt. Mindenki a saját körében igyekezett lehetőleg a saját maga terményeiből megélni, elszigetelve a világtól, nem mondhatni ugyan, hogy minden kényelem nélkül, de mindazon erő, hatalom nélkül és legfőképen pénz nélkül és a kényelem bizonyos nemei nem is voltak ismeretesek előtte. Most ez megváltozott. Az 1848 és 1868-ki törvényekkel a czivilizált világ társtagjaként lépett fel Magyarország. De hiába keressük mi itt azon előkészületeket, előmunkálatokat, melyekkel a külföldön, bármerre tekintünk is, mindenütt oly nagy számban találkozunk. Németországban, Olasz- és Francziaországban a régibb keletű építkezések egész sokaságát láthatjuk. Magyarországon hiába tekintünk az alföldre, a Dunántúlra vagy a felső vidékre, találunk imitt-amott százados várépítményeket, ezeket is csak romban; de hiába keresünk oly utakat, csatornákat, vízvezetékeket, melyeket más országok oly büszkén felmutathatnak. Mi csak a kezdetnek kezdetén vagyunk. Minálunk egyetlenegy van, ami sok százados és dicső fejlődést ért el: a magyar alkotmány. A legújabb kornak jutott a feladat a kereskedelem és ipar szempontjából megtenni mindazt, ami az ország anyagi és szellemi jólétének előmozdítására szükséges. Helyzetünk annál nehezebb, mivel a czivilizált világ más országaiban — századokon át fejlődött kérdések és eszmék minálunk — hogy úgy mondjam — egyszerre tódultak fel, így látva magam előtt a megoldandó kérdések sokaságát, törvényeink szelleme és a dolog természeténél fogva az ipar és kereskedelmi kamarákhoz, önökhöz fordulok tehát uraim, mint akik szakértő tanácsukkal a kormányt támogatni hivatják, hogy adjanak nekem módot a sürgős kérdéseknek rendszeres megbecsülésére, adjanak nekem módot arra, hogy megtudhassam, mi az, amit a törvényből ki kell venni, mi az, ami használható, s ha létesíteni kell valamit, mi az, amit czélirányosan létesíteni lehet, és mely irányban ? És hogy az eszmék tömkelegében össze ne zavarodjunk — a mi szociális-politikai kérdéseknél könnyen megeshetik — jónak láttam kérdőpontokat állítani fel, de úgy, hogy bármely nézet nyilvánításának lehetősége is meg legyen adva és e mellett az egyes kérdések tárgyalása bizonyos sorrendben történhessék. Ez után reményem, elérjük a fenálló törvénynek oly módon való javítását, módosítását vagy megbővítését, amely az ipar és kereskedelem szempontjából a kívánt eredményre vezet. Ha ez sikerül, ez esetben kétség kívül szolgálatot teszünk a hazának. Ennek érzete buzdítja önöket uraim, jelen munkálkodásukban. Kérem, legyenek szívesek nézeteiket ezen közügy körül, pontonként, teljes nyugalommal és egyszersmind minden fentartás nélkül egész szabadon előadni. Minél szabadabban, minél nyíltabban teszik ezt előttem, annál becsesebbé válik a rendelkezésemre álló adatok összege és annál nyugodtabban foghatok majd a további teendőkhöz. És ezzel fogadják szives üdvözletemet, midőn a tanácskozást ezennel megnyitottnak jelentem ki. (Élénk éljenzés.) Balogh Vilmos jegyző erre felolvassa az első kérdőpontot. Az 1872. VIII. törvényczikk 1-ső§-ában foglalt az az intézkedés, mely szerint a magyar korona területén minden nagykorú, vagy nagykorúnak nyilvánított egyén, nemre való tekintet nélkül, ezen törvény korlátai közt bármely iparágat, ideértve a kereskedést is bárhol önállólag és szabadon gyakorolhat, — fentartandó e vagy nem ? Ha nem, mily feltételeket kellene követelni? mégpedig valamennyi iparágnál-e (odaértve a kereskedést és gyáripart is) avagy csak bizonyos iparágaknál ? és ez utóbbi esetben, mely iparágaknál ? Gaál Jenő kéri, hogy mielőtt e pont vita alá vétetnék, a gyűlés részéről hozassak határozat azon általános irányra nézve, mely az ipartörvény tervbe vett reformjánál szem előtt lesz tartandó. Dr. Kemény elnök kérdi, hogy mit ért szónok ezalatt? Azt akarja tán, hogy a tanácskozások praeokkupáltassanak s eleve már kimondassanak oly dolgok, melyeknek tulajdonképen a tanácskozás eredményét kell képezniük ? Gitál Jenő azt hiszi,hogy a tanácskozás könynyebb és biztosabb menete érdekében jó volna megállapítani azon szellemet, amelyben a tervezett reform keresztülvitetni szándékoltatik. Miután véleménye szerint, irányadó körök az iparszabadság tökéletes föntartása mellé sorakoznak, a gyűlés azonnal foglalón állást, hogy minden netán újon fölmerülő vitának elejét vegye. Dr. Kemény G. elnök : Ily vezérszavakkal nem megyünk sokra, miután itt egyes kérdésekben ivaló applikáczióról van szó, amelyekre nézve pedigelvileg igen különböző nézetek uralkodnak. Ráth Károly szintén azon nézeten van, hogy minden új pontnál ismételten nagy elvi tiltakozások fognak kifejlődni. Ugyanezért az első kérdőpontot sokkal később kellene tárgyalni s előbb az előzetes kérdések t. i. az iparosoktatás, a segédszemélyzet helyzete, röviden a szervezés iránt kellene nyilatkozni s csak aztán visszatérni az első kérdőpontra. Csepreghi János úgy vélekedik, hogy min Philemon és Bauczisz. Húsz évvel ezelőtt Gounod könynyebb munkába kezdett és zenét írt Barbier és Carré szellemes szövegéhez a »Theatre lyrique« számára. Azóta számos előadást ért. Felelevenítették a párisi világtárlat alatt, s később Bécsben is előadták. »Philemon és Bauczisz« nem aratott ugyan olyan nagy sikert, mint Gounod egyik-másik nagyobb műve, de mindenütt jól fogadták, mint olyan apróságot, melyen Gounod, mint régi kedves ismerős, megpihent. Az egyszerű, csupán mulatságos tárgy nem kívánt hosszú és tartalmas feldolgozást. Gounod csak játszik benne erejével. De azért a két felvonás és egy közjáték elég arra, hogy itt is találkozzunk azzal a hangfestéssel, finom részletekkel, költői melegséggel mely a »Faust« szerzőjét jellemzi. Az érzelgősebb részekben (az első és harmadik felvonásban) sima finom árnyalatú dallamaiban ismerjük fel. A közjátékban pedig erőteljesen emelkedik érvényre az ő hangfestése. A librettó-írók olyan tárgyat választottak a szöveghez, melyet akkoriban az Offenbach kellemes, pajkos zenéje tett kedveltté és színpadi divattá: az olympi istenek kigúnyolását. A szöveg központja amaz ismeretes mythologiai rege Philemon és Baucziszról, kik változatlan szerelemben, boldogságban élnek át sok hosszú évet. Az idő nem töri meg szerelmüket, öreg napjaikban is él az és a két öreg akkor legboldogabb, ha átölelve egymást, elregélik a múlt s szerelmek édes történetét. S ezt soha sem feledik el. Egyszer menhelyet adnak Jupiternek, ki mint vándor menekül hozzájuk a vihar elől, szivesen megvendégelik s ezért elnyerik jutalmukat. Jupiter fává változtatja őket, egy villám által pedig össze is forrasztja, hogy a halálban se váljanak el. Ez persze igen érzékeny és fiatal szerelmeseknek igen tanulságos történet, de nem jól illik ama szövegbe, mely részleteiben gúnyolódik. A librettóirók tehát igen ügyes és érdekes fordulattal változtatnak a mythologia eredeti regéjén. Az ő Jupiterök nem fává, hanem fiatalokká változtatja a két öreg szerelmest. Ebből aztán az a mulatságos dolog következik (s ez már nem is mythologia), hogy a megifjult házaspár egy kis csetepatéba vegyül. Itt tér nyílik arra, hogy az olympi kéjenczet, ki a ledérséget büntetni szállt a földre, saját, hasonló hibájával tegyék nevetségessé. Jupiter szerelmes lesz a megfiatalodott nőbe, s az erkölcsbíró lesz Don Juanná: maga térítgeti le az igaz útról Philemon szép feleségét. Baucisz nagyon szép és nagyon hálás Jupiter iránt az ifjúságért, Philemont pedig hatalmába keríti az a szükségből mindig szerepelni szokott »zöldszemű szörny,amikor meghallja a bála-csók csattanását Ez természetesen elég arra, hogy vége legyen a boldog egyetértésnek, s Bauczisz újra visszakérje öregségét, melynek pajzsa alatt mégis csak könnyebben meg lehet őrizni a hűséget. Ez egyik legügyesebb pontja a szövegnek. Különben az írók mindenütt iparkodtak többé-kevésbé sikerült ötlettel élénkíteni, az egyhangú mesét. Mulatságos jelenet az is, mikor Jupiter isteni humorában szenved és erkölcsbírónak alig való szavakkal, czélzásokkal keserítgeti szegény Vulkánt. Ilyen a Junó férjének sóhajai, gyanúskodása Merkur ellen és a panasz a nehéz szarvak viselése miatt. De többet mond maga az opera szövege. Az első felvonás Philemon és Bauczisz gunyhóját mutatja be a két boldog öreggel, kik most is szerelmükről beszélnek, ölelkeznek, énekelnek. Gunyhójuk előtt a romlott, erkölcstelen város lakói vonulnak el. Vadak, részegek mind és természetükhöz való dalt hangoztatnak , dicsőítik a mámor jogosultságát. Az öreg pár szörnyűködve panaszkodik a mai fiatalság romlottságán. Kint vihar keletkezik. A szél sivít, a zápor zúg. A kunyhó küszöbére két esővert, széttépett vándor lép. A két vándor Jupiter és Vulkán, kik álruhában szálltak le a romlott embereket megbüntetni és bosszút állni Merkur kicsúfoltatásáért. A házaspár szíves fogadtatása után egyszerű vacsorához ülnek, Bauczisz szép dalt énekel a boldogságról és kifejezi óhaját, bár újra kezdhetné életét Philemonnal. Jupiter hiúságát bizonyosan bántja, hogy még eddig nem úgy bántak vele, mint istennel, felfedezi magát egy csoda által. A korsó vize nektárrá változik. Az öregek tehát megtudják , kik azok, kiket az élvsóvár lakosok elűztek, s csak ők fogadtak be. Térdre borulnak Jupiter előtt. Ez bátorítja, megnyugtatja őket. Majd meglepi az álom a két öreget, amint azt Jupiter rájuk bocsájtja, hogy abból felébredve visszanyerjék régen elvesztett ifjúságukat. Jutalmul vendégszeretetök és jóságukért. Most következik a közjáték, mely az előbbi felvonás idyllejének ellentéte. A színpadon tivornyát látunk. Félmeztelen alakok dőzsölnek, szidják Jupitert, az embert kiáltják ki egyedüli istennek, tánczolnak stb. Bejön Vulkán, sánta kovács képében. Figyelmezteti a dőzsölőket a veszélyre, mely fejek fölött lebeg. Kinevetik, csúfolódnak, még hátba is verik. Erre a bosszú következik. Megjelen Jupiter isteni pompájában és tüzes villámaival pusztítja el a jajgató, sikongató, futkosó tömeget. Az utolsó felvonás újra szép és költői. Philemon és Bauczisz fiatalok és az asszony kicsit kaczér is, mint minden fiatal nő Jupitert és Vulkánt hozzájuk viszi a kíváncsiság. Egy pillanat elég, hogy az olympusi kéjencz lángra gyűljön a bájos ifjú nő iránt. Vulkánt ,aki egyre sajnálkozik Philemon sorsán, kiről sejti, hogy olyan nehéz szarvakat fog majd viselni, mint őt elküldi Philemon mulattatására, ő pedig az ifjú nő mulattatásához fog. Bauczisz szereti Philemont, de szereti ifjúságát is, következéskép hálás Jupiter iránt. A sok tanakodásnak egy hálacsók lesz a vége. Ezt meg kell látnia Philemonnak, hogy kitörjön a házi zivatar. Jut a csetepatékról Jupiternek is. Ez haragra lobban, de a szép asszony térdre borul és kéri, adja vissza öregségöket s ezzel nyugalmukat is. Jupitert megszánja a jóindulat. Eltávozik hosszú orral, de meghagyja a házaspár ifjúságát is. Ezzel végződik az opera. Első előadása ma volt. S bár ez egyszerű kis dalmű nem biztosított szerzőjének olyan fényes sikert, milyennel »Faust« vagy »Romeo és Julia« hódították meg a művelt világot, néhány babérlevelet mégis fűzött, Gounod hervadhatlan koszorújához.