A Hon, 1880. november (18. évfolyam, 287-315. szám)

1880-11-02 / 287. szám

287. száza. 18-ik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1880. Kedd, november 2. Szerke­sztési irod»» Barátok­ tere, Athenaeum-építet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSÜK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok- tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Hiadó-hivatal ! Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij­­ Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt­­ 1 hónapra ......................................................S Itt 3 hónapra ..„•••••••• 6» 6 hónapra ........................................................H * Az esti kiadás postai különküldéséért felül­­fizetés negyedévenkint.................................1 » A* előfizetés az év folytán minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik ez, min­­denkor a hó első napjától számitta­tik. tSS—SU­lJ- ' V '________J-1-L'UlL«_____v— Budapest, november L —Kjeleiksáfr,­hogy--a.ilskgxiczió. in­tézményét és tárgyalási módját azok iparkod­nak most népszerűűlenitenis,a­kik ha nem is ve­hettek — koruknál és állásuknál fogva — tény­leges részt annak létesítésében, de rettenetes .„Biálisan-és-sok lármával dicsérték. Most azt fejtegetik, hogy az a külpolitikát elvonja a nyilvánosság elől, és hogy a hadügyi költ­ségvetés megszavazásában egyszerű szavazó­gép. Mi, kik hiányosnak és nagyon óvatosan kezelendőnek tartjuk ez intézményt, ezt soha sem állítottuk és ez állítást a legújabb fejlő­­d­­és, a dualizmus átalános megszilárdulása mellett, épen nem fogadhatjuk el. Lássuk csak mi történik, és miután azt tárgyilagosan megvizsgáltuk, azután ítéljünk. A­ki a külföldi parlamentek tárgyalási módját a külpolitikára nézve figyelemmel kíséri, m­eggyőződhetik arról, hogy nagyobb nyilvános­ság, mint nálunk, a részletek és a kombinácziók, az utasítások és katonai, vagy diplomácziai jelentések tekintetében, másutt is alig­­van, és, hogy a­mit másutt bizalmas a felvilágosítás tekintetében bizottságban vagy folyósokon, konferenczián vagy magánérint­kezésben elér pl. az angol, a franczia vagy az olasz, azt Magyarország képviselői és közön­sége is eléri a hírlapok előleges közleményei, az interpellácziókra adott válaszok, a delegá­­cziók nyilvános és bizottsági tárgyalásai által. Hisz a vaskos vörös könyv az október közepéig megjelent okiratokat tartalmazza a legfontosabb kérdésekben és úgy tapasztaljuk, hogy a kor­mány akc­iója már előbb is okadatolásával együtt oly kevéssé volt titok, hogy egészen is­meretes dolgokkal és részletekkel találkozunk az okiratgyűjteményben.Tehát a közvélemény­nek állandóan volt alkalma, előzetes ellenőr­zést és bírálatot gyakorolni. Természetes, hogy a hivatalos tudósításnak szüksége fön­­forgott és erre nézve legalább a dulcignoi, dunai és szerbiai kérdésben, sőt a görög ha­tárkérdésről is legutóbbi fázis­ig, oly részle­tes hivatalos tudósítást nyertünk, hogy az ellenzék is elismeréssel emelte ki Hay merle őszinteségét. Igaz, hogy a függőben levő kérdések háttere és esélyei csak bizottságban bes­zél­tettek meg és itt is sok átalánosságban volt burkolva a fölvilágosítás, de mi Angliában sem találtunk több nyilvánosságot. Ha pe­dig azt akarjuk, hogy a külügyminiszter le­hető őszinte és határozott fölvilágosításokat adjon, akkor tuzvn­ nem üthetjük azt, dobra.­­»Ez sok tekintetben áll a hadügyi politi­kára nézve is. Könnyű ám a hadiköltségvetés 100 millióját emlegetni, de mielőtt az ember ítélne, szükséges lenne a külföldi tudósításo­kat is k­érni, azután a költségvetés részleteibe hatolni és kimutatni, hogy mi abból a fölös­leges vagy csak elhalasztható , sőt egy kissé körül kellene tekinteni a külföldön is, és lát­ni, hogy sokkal­ nagyobb és sokkal költsége­sebb hadseregek és fölszerelések vesznek kö­rül. Nem mondjuk azt, hogy ezeket minden­ben utánozva, a terheket még fokozzuk, de a legnagyobb erőfeszítésünk árán is, legalább biztosságunkr­a gondoskodni kell , mert ez­zel kapcsolatban áll a reánk nézve drága bé­ke és még hitelünk is. Nem állítjuk azt, hogy e szempontok tekintetbevételével épen semmi törölni valót nem találhatni a hadi költségek közt, de bizonyára nem sok millióra fog az rúgni. Különben e tekintetben azon nagy té­vedésben van a közönség, hogy a vámból és közös alapokból eddig, ha nem is nyert, de legalább előirányzott nagy bevé­telek megszűnését tekinteten kívül hagyja és azt hiszi, hogy a költségvetés szapo­rodott oly sok millióval , holott csak a fede­zet apadt. Ha most nem 3­7 milliót, hanem a három év előtti 11 millió tiszta bevételt irá­nyoznék elő a vámból ; ha a köz­ös alapok jövedelméből egy pár milliót (fölhasználtat­ván a tőkék) nem vesztettünk volna, most a költségvetés, az eddigiekhez képest, növeke­dés helyett apadást mutatna. De hát azért csak próbáljunk törölni szakértelemmel és gyakorlatilag, mert külön­ben furcsa gazdálkodás lesz 1,2 millió tör­lésével, 90 millió kiadást eredménytelen­né tenni, így pl. várépítésekre (Priemysl és Krak­kóban Oroszország ellen, Polában és a tiroli határon Olaszország ellen) 2­8 milliót kér a hadügyminiszter, de ez erődítések összesen 13 millióba kerülnek. Senki n­e veheti ma­gára a felelősséget ez összeg egyszerű törlé­séért, de a te­rvek és kombinácziók részletes megvitatása, a költség czélszerű felosztása mellett, a czélt i­s biztosítni, a költséget is apasztani lehet. Ezt azonban az Íróasztal mel­lől csak úgy könnyedén dekretálni nem lehet. Próbált az osztrák hadügyi bizottság más megtakarításokat is. Törölte a 2-es ka­pitányok lovait, ezt tette a magyar delegáczió bizottsága már előbb. Jól tették. De egyik sem merte megtagadni azt az új milliót, mely keletkezik abból, hogy a szegény baka reggel 125 krajczáros meleg levest fog kap­ni. Az osztrákok azt mondták a hadügymi­niszternek­, az újonczokat ne 12 nappal (mint eddig) hanem 3 hónappal később hívja be, így megtakaríthat 11/2 milliót. Igen ám, de mit mond a lelkiismeretes Bylandt ez indít­ványra, mely a magyarok közt is megbeszé­lés tárgyát képezte ? Hát egyszerűen azt, hogy ha 3 hóra hagyja otthon az ujonczot és ennyivel előbb elbocsátja az obsitost, akkor a hadsereg tavaszra, esetleges háború eset­én, két teljesen ki nem ké­p­z­e­tt elemből, az ujonczból és tartalékosból is csak harma­dára redukált képzett részből fog áll­mi. Tes­sék ezzel e­gy háborút folytatni! Már most mi jobb: az 1'/» milló vagy a barczraképes­­ség ? Békésebb időben megtartanék a milliót, de most nehéz azt megtagadni, így »A HONG TÁRCIÁJA. A Toldy-emlék leleplezése. Budapest, október 31-én. Szép és megható ünnepiességgel folyt le ma délelőtt tizenegy órakor a Kerepesi úti temetőben amaz emlék leleplezése, melyet a kegyelet és szeretet Toldy Ferencznek állított. Az ünnepen résztvevők a temető­kápolna előtti téren gyülekeztek, hogy majd együtt induljanak a síremlékhez; ott voltak az egye­tem rektora Berger Nép. János, a kari dékánok, Pauler Tivadar miniszter, Lónyay Menyhért gróf az akadémia elnöke, Fraknói Vilmos­ titkár, Gyulai Pál, Pulszky Ferencz, Greguss Ágost, Salamon Ferencz, Beöthy Zsolt, dr. Poór Antal, Pesty Fri­gyes, Telepy Károly, Vámbéri Ármin, P. Szathmáry Károly, Bartalus István, Wenzel Gusztáv, Vadnai Károly, Tóth Lőrincz, Degré Alajos, Rákosi Jenő s vele a népszínháznak majdnem összes férfiszemély­zete, a nemzeti színház részéről Feleky, Egressy és Kovács, ezenkívül az irodalom és közélet számos más képviselője és nagyszámú fiatalság. Az egyetem bölcsészeti karának ifjúsága külön volt képviselve, egy hattagú bizottság által. Az egybegyűltek kevés­sel 11 óra után indultak a síremlékhez, mely már ekkorra el volt borítva a családtagok és egyesek által ráhelyezett koszorúktól. A népszínház énekkara elékelte Kölcsey himnuszát, mely után Gyulai Pál fellépett a sír előtt rögtönzött emelvényre, és mondta a következő, megható beszédet: Tisztelt gyülekezet! Majdnem öt éve múlt, hogy egy zord téli napon Toldy Ferencz hűlt tetemeit e temetőbe kisértük. Mennyi gyász borult koporsójára, legkivált az aka­démiáé, melynek már megalakulásakor tagja, évtize­deken át titkára és éltető lelke volt; az egyetemé, melynek tanszékén egy ugyszólva általa teremtett tudományt hirdetett; a Kisfaludy-társaságé, melyet alapított s mint igazgatója majd elnöke oly sokáig s annyi sikerrel vezetett; a fővárosi képviselőtestületé, melynek legbuzgóbb s legérdemesebb tagjai közé tartozott. Oly hirtelen és váratlan történt halála, hogy alig hihettük el. Hisz még azelőtt egy pár nap­pal élénken vett részt mindennemű munkásságban, hévvel beszélt megírandó munkáiról, mintha lélekben és testben örök ifjúsággal áldotta volna meg az ég, sőt még az­nap este is egy új munkába fogott. Író­asztala mellett érte a halál, mint a hőst a csatatéren. E körülmény még fájóbbá tette veszteségünket s megsirattuk benne a tudóst, a hazafit, a barátot, a buzditót s utolsó bajnokát azon hős csapatnak, mely­nek irodalmunk újjászületését köszönhetjük. És most a midőn síremlékét avatjuk fel, a melyet közadakozásból emelt a Kisfaludy-társaság, ugyanazon testületek képviselői, ugyanazon részvevő közönség állja körül sírját, ugyanazon kegyelettel, de más érzések között. Akkor lelkünk olyan volt, mint a zord téli nap alkonya, mely dermesztő éjbe merül, most az őszi napfényhez hasonló, mely enyhít s megaranyozza a sírt. Akkor gyászoltunk, most emlékezünk, akkor csak Toldy koporsóját láttuk, most egész pályája tárul fel előttünk s ugyanazon eszmék és érzések rezegnek át lelkünkön, melyeknek az elhunyt képviselője volt. "Valóban Toldy pályája szép és lelkesítő pálya. Senki sem őrizte meg hivebben és teljesité buzgóbban Kazinczy és Kisfaludy hagyományát, mint ő. A nyélben és nyelv által fejleszteni ki a nemzetiséget az irodalomban, és az irodalom által szilárdítani meg mindkettőt s igy fölébresztve az álomba sülyedt nem­zetet egyszersmind ujjászülni az elhanyatlott magyar államot; ez volt a szent hagyomány. Maga Toldy megjegyzi egyik önéletrajzi töredékében, hogy mind­azokat, kik a huszas években s általában az akadé­mia megnyitása előtt, de ezután is 1848-ig a magyar írói pályán működtek, legfőkép a hazafiság vezette, életök feladata a magyar nyelv és irodalom művelése és terjesztése volt s mindkettőt nem mint végczélt tekintették, hanem mint eszközt a nemzetiség s ha lehet a magyar állam fentartására. Erre törekedtek nagyok és kicsinyek, ez tette a magyar írókat, erőse­ket és gyengéket testvérekké, s mint az első keresz­tyének bátorították, lelkesítették egymást azon büszke önérzetben, hogy végre is ők fogják a nemze­tet életben tartani, míg első politikai ébredése s­ütt a felszabadulás órája. Az óra ütött s egy uj korszak került Magyar­­országra, de egy gyásznapon minden, egy egész fél­század munkája veszendőnek látszott. S ekkor Toldy állott először a romokra hirdetni a régi hitet. A for­­­­radalom után megjelent első magyar könyv előszavá­ban vigasztalja és bátorítja elcsüggedt nemzetét. »Minden egyéb fensőség ingatag — kiált fel — csak a szellemé biztos é­s mara­dandó. Ebben van nemzetünk jövője és semmi egyébben.« Saját lakására gyűjtötte össze az akadémia szétriadt tagjait, megindította Új magyar múzeumát, e sokat kifejező jelmondattal: Peragit tranquilla potestas quae violenta nequit, élére állott a történetirodalmi mozgalmaknak, hogy a nemzet múltjából merítsen erőt jövőjére, az egye­temen mint magántanár lépett fel irodalomtörténeti felolvasásaival, hirdetve az ifjúságnak, hogy nemze­tünknek nemcsak politikai múltja van, hanem iro­dalmi is, s jövőjének is kell lennie. Azonban Toldy, Kazinczy és Kisfaludy hagyo­mányához még egy új törekvést is csatolt; amazok inkább csak a nemzeti irodalmat igyekeztek megala­pítani. Toldy a magyar tudományosság megalapítása felé is fordítá a nemzet figyelmét. Ifjúságától egész haláláig izgatott a mellett, hogy a tudomány minden ágát művelés alá vegye a magyar. Maga jó például ment elől, előkészítette az akadémia reformját, tudo­mányos vállalatokat és egyesületeket alapított s buz­dította négy-öt rrói nemzedék ifjú tehetségeit. Sok­oldalú fogékonysága, buzgó tevékenysége bámulatos volt, s mindvégig a magyar tudós példányképe ma­radt, ki a tudományt erős nemzeti érzéssel párosí­totta. Fennen vallotta, hogy a tudomány főczélja ugyan maga a tudomány, s ez nemcsak egy nemzeté, hanem az egész emberiségé, de minden tudós első­sorban hazájának szolgál -s dicsőségét nemzetével osztja meg. Buzgón hirdette, hogy a politikai rend­szabályok egymagukban meg nem védik, ki nem fej­lesztik s még kevésbé terjesztik a nemzetiséget. A tudomány súlya s a művészet varázsa az mi biztosit, fejleszt és hódit. Mélyen hitt­e a nemzeti műveltség államalkotó erejét, s abban a reményben hunyt el, hogy küzdelmeinket siker koronázta. Nyugodjál csendesen kifáradt bajnok, s álmo­­dozzál reményeidről. Ringassanak szép álmokba ba­rátaid Kölcsey és Vörösmarty himnuszainak hang­jai! Álmodozzál arról, hogy megbünhödte már e nép a múltat és jövendőt, álmodozzál azon jobb kor tel­jességéről, mely után buzgó imádság epedez száz­ezrek njakán. Az a koszorú, melyet im sírodra teszünk, nemcsak a kegyeletes emlékezet jelképe, ha­nem a lelkesedésé is, hogy azt a hagyományt, melyet te Kazinczytól és Kisfaludytól örökölve ránk szállí­tottál , hiven megőrizni és buzgón teljesíteni törek­szünk. Gyulai után Beöthy Zsolt tartott beszédet. Nem gyászünnep ez — mondá — tisztelt hallgatók, melyet ma itt, a gyász helyén ülünk. Egy emléket avatunk, vagy mondjuk szentelünk föl, mert ez emlék. Csokonaival szólva, »szent lesz a nyugvó tisztelt ham­váért.« A mint egyszerű szépségében, komoly szilárd­ságában emelkedik előttünk, tele a kegyelet koszorúi­val, hogy drága hamvakat őrizzen, a mint dicső küz­delmeinek és kiküzdött dicsőségének egy részét hir­desse minden jövendőknek a nevet, mely rávésve van: nem támasztja-e föl képzeletünkben azt magát, nem annak emelő képéül mutatkozik-e, kinek tiszteletére emeltetett ? Toldy Ferencz, a magyar ész történeté­nek íróját, az ő egyszerűen nemes életét, törhetetlen kitartását, szívesen osztogatott koszorúit és eszményi igyekeztetét, kapósul szolgálni a múlt és jelen szel­leme közt. De nemes«!», kép az emlék:­szava is van, mint az irás beszélő köveinek. Fenhangon hirdeti, kiknek köszöni létét. íme tervezői, alkotói, állítói ugyanazok az eszmék melyeknek ébresztésén, erő­sítésén, terjesztésén Toldy hosszú félszázadon át fá­­radt s vele hosszú félszázad alatt nem fáradt el: a kegyelet, a mivelődés és a magyar nemzetiség eszméje. Valóban a kegyelet az, mely az emléket hálával ter­vezte, a mivelődés iránt való fogékonyság az, mely büsz­keséggel állította föl. Ők áldoztak együtt e helyen, e ma felszentelt oltáron a magyar nemzeti szellem dicső emlékezetű és halhatatlan érdemű munkájának. Eze­ket mondja a kő, erős és örvendetes bizonyságul hogy a Toldy hirdette eszmék a nemzetben élnek és halnak. Hatásának gyümölcse e síremlék. Állításának első terve családi körben pendült meg. Méltán emlí­tem itt ezen a néven a Kisfaludy-társaságot, mely Toldyt ismer­i és tiszteli atyjának, bár más nevet vi­sel. Mikor alapította, úgy tett, mint az atyák, kik gyermeküket annak nevére keresztelik, ki az életben szivükhöz legközelebb állt. A veszteség első benyo­mása alatt, az 1875. évi deczemberi ülésen, Gyulai Pál, az akkori másodelnök indítványára, elhatározta a társaság, hogy alapítójának és elnökének síremlé­ket állíttat s e czélra felszólítást intéz adakozásra a magyar közönséghez. Az emlék létesítésére bizottsá­got nevezett ki. Az emlék elkészülvén s a jelen év tavaszán felállittatván, szükségesnek mutatkozott hogy kőlappal láttassék el s vasrácsozattal vétessék körül. Ezek költségeire a főváros tudományos testü­leteihez uj és eredményes felszólítást intézett a tár­saság. Az összes költségek 3470 írtra rúgtak, mely­ből — tagjainak másfélszáz forintra menő adomá­nyán kívül — 600 irtot maga fedezett. Ez története a síremléknek, melynek ma fel­avatására gyűltünk össze. Toldy Ferencz, az örök ér­demű tudós számára emeltetett, de nem maga nyug­szik alatta. Hamvainál nem csak az az emlék jelké­pezi mindazt, a miért életében lelkesedett: áldott porai mellett porlik az is, kit életében oly bő szere­tettel s annyi büszkeséggel ölelt. A Kisfaludy­ társa­ság átszállította a sírboltból fiának, Toldy Istvánnak hamvait. Ő mutatta meg neki, atyai szivének büszke reménységével, a halhatatlanság útját, melyen a ki­tűnő fiatal vigjátékiró ifjúi hévvel s zajos diadalok között indult meg. Atyja azt hitte, ő lesz az, ki a 87\«« »S3 Előfizetési felhívás H OU X Vili. évi folyamára. Előfizetési árak: Fél évi.o . . . . 12 frt Évnegyedre , . . . 6 » Egy hón­pra .... 2 » Az esti k­iadás postai különküldéséért felülfizetés év­­negyedenkint 1 forint. Az elfi­­zetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« kiadó-hivatal­­ba (barátok-tere Athenaeum-épület) küldendő. A »Hont szerk. ) kiadóhivatala. megy 7. pontról pontra. Többet az osztrá­kok sem tudtak törölni. Megfontolja lest az a szegény delegáczió jól, mit tesz. Nem azt kell nézni,, hogy szava­zatából mily nagy összegek kerülnek ki, ha­nem azt,hogy­­el­ lehet-e veszély nélkül ke­­rülniama kiadásokat ? Midőn a magyar dele­gáció ezt fontolgatja, épen nem szavazógép ! — A magyar delegáczió hadügyi albizottságának tagjai dr. Majthényi László elnöküknél ma este összegyűltek a hadügyi költségvetés rendkívüli szükséglete még elintézetlen részének megbeszélésére. Határozatok — miután csak értekezlet volt — nem hozattak. — Egyesült ellenzéki körökből a kö­vetkező értesülést közli az »Egyetértés« : »Az egyesült ellenzék s a pártonkivüliek vezér­­férfiai mindez ideig semmi megállapodásra nem jutot­tak sem a pártelemek szorosabb egyesülésére, sem a kabinettel szemközt s különösen a költségvetés tár­gyalása közbeni maguk tartására nézve. B. Sennyey Pál, Széll Kálmán, Bittó István között folytak ugyan bizalmas eszmecserék, részint személyes érintkezés, részint levél útján, de mind ez ideig minden pozitív eredmény nélkül. Sennyey barátai határozottan állít­ják, hogy Sennyey a költségvetés átalános tárgyalá­sánál fel fog szólalni s a pénzügyi helyzet tarthatlan­­ságának kiemelése mellett egyúttal hangsúlyozni fogja, hogy kell gondoskodni módokról, melyek sze­rint bizonyos közjogi intézmények az állam anyagi szükséglete szerint átalakítandók volnának. Ezenkívül főleg belpolitikai intézményeink kritikájával akar foglalkozni. Nem kisebb határozottsággal állítják azt is, hogy oldala mellé egy nem nagy számú, de tekin­télyes párt fog sorakozni már legközelebb.« E közleményhez a nevezett lap a következő észrevételt fűzi: Mi látunk bizonyos esélyeket, me­lyek b. Sennyey Pált arra indíthatják, hogy a küzd­­ő­térre kilépésével várjon még tovább, tán a tavaszig. De az ellenkezőre is van elég indok. Minden esetre tisztán kell látnunk, hogy a lajthántuli mozgalommal szemközt mit ért a nemes báró ama bizonyos közjogi reformok alatt ? — Az osztrák delegáczió költség­­vetési bizottságának jelentése a közös fő szám­szék előterjesztéséről 1881-re: Előirányoztatik 126,320 frt; 1880-ra engedélyezve volt 126,400 frt; tehát 1881-re kevesebb 80 fttal. Az előterjesztés sze­rint személyváltoztatások terveztetnek a közös fő­számszéknél, de ezek sem most, sem jövőre nem okoz­nak többletet, miután a főszámszék elnöke határo­zottan biztosítá a bizottságot, hogy addig, a­míg a számszék jelenlegi hatásköre nem változik, a létszám fölemelését nem fogja javaslatba hozni. A bizottság változatlanul elfogadta az előterjesztést.­­ — Az osztrák delegáczió költségvetési bizottságának jelentése a közös államháztartásba 1881-re fölvett vámjövedék fedezetéről. A jelen előterjesztés abban különbözik a tavalyitól, hogy ebben nemcsak Ausztria és Magyarország, hanem az okku­­pált tartományok vámbevételei is részletezve vannak. Tiszta bevételül előirányoztatik: a reichsrarkban képviselt király­ságok és tartományokra nézve . . . 3.908,460 frt a magyar korona tartományaira nézve................................................. 326,895 frt Bosznia és Herczegovinára nézve 134,258 frt Összesen: 4.369,613 frt Ebből levonva az 1879. deczem­­ber 20-diki törvény alapján meghatá­rozott .................................................. 600,000 frt összeget, marad tiszta bevétel . . . 3.769,613 frt Az osztrák pénzügyi miniszter által beterjesz­tett kimutatás szerint nem jogtalan az a föltevés, hogy a praeliminált bruttó bevétel nincs magasan föl­­véve. A tényleges bevétel 26.649,000 ftra javasolta­­tik. 1879-ben ez 21.375,436 frtra ment; a folyó év első 8 hónapjában befolyt 16.331,856 frt, tehát 4.997,836 fttal több az 1879-ik év megfelelő idősza­kában elért 11.334,020 ftnál. Szeptember hónapról i­ hiányzik a kimutatás, s a tengerparti tartományok, és Dalmácziából sincsenek beérkezve az adatok a pénzügyminisztériumhoz: ezekre nézve az augusztusi eredmény vétetett alapul, s így a szeptemberre eső quota is magasabbra vezetett, mint a múlt évi. A mellék­jövedelmek is többre rúgtak az idén januártól augusztus végéig, mint tavaly A fogyasztási adók restituc­iója c­imén hiány­zanak az adatok, a­melyek alapján az összeg számí­tandó. Előirányoztatik: a bíród, tanácsban képviselt ki­rályságok és tartományokra nézve 20.900.000 frt a magyar korona országaira nézve.................................................. 2.550,000 frt Összesen­ 23.450,000 frt Az 1881. évi tiszta bevétel csekélyebb összeg­be van előirányozva, mint a múlt évben, midőn 1880 ra csak 21 millió irányoztatok elő. Az általános vámbevételt a bizottság 3.769.600 frtrra javasolja előirányozni. — A »P­e­s­t­i H i­r­l­ap« f. évi október hó 29-én megjelent reggeli számában azon kérdésre »Miért késik nálunk az uzsora törvény« »egy ügyvéd« azon feleletet adja: »Vagy talán igazuk van azon uzsorásoknak, kik azt állítják, hogy az uzsorások közül két-három matador oly egyezségre lépett az igazságügyminister két főhivatalnokával, hogy addig nem bántják őket, míg az uzsoratörvény­javaslat a képviselőházban elő nem terjesztetik.­ Ezen czikk folytán az igazságügyministérium miniszteri tanácsosai nyílt levélben felszólították a »Pesti Hírlap« szerkesztőjét, nevezze meg azon két főhivatalnokot, kik állítólag ezen egyezségre léptek. Egyúttal közöltetett a szerkesztővel az igazságügy­­minisztérium miniszteri és osztálytanácsosainak névsora. A felszólítást a »Pesti Hírlap« ugyan közzé­tette, de sem azon két főhivatalnokot nem nevezte meg, kik állítólag az uzsorásokkal az említett egyezségre léptek, sem pedig az egyezségre vonatkozó állításának való­­disága iránt bizonyítékot nem szolgál­tatott, mert azon állítás, hogy valamely hivatalnok ellen végrehajtás van folyamatban, ily visszaélésre bizonyítéknak nem tekinthető. Illetékes helyről felkérettünk annak kijelenté­sére, hogy az uzsoratörvény-javaslat előkészítése és tárgyalása körül az igazságügyminiszériumban sem­miféle késedelmezés nem történt. Ezek után nyugodtan a közönség ítéletére bíz­ható, mit kell tartania »Pesti Hírlap«-nak semmivel sem bizonyított állításáról és azon eljárásáról, hogy felszólítás daczára az illetőket meg nem nevezte. •­ Tisza Kálmán kitüntetése még mindig nem hagyja nyugodni a kabarékokat, kikre az úgy hatott, mintha leforrázták volna őket és kik­nek lapja a »Magyarország« eddig számtalanszor csépelte és ventillálta a thémát, hogy Tisza Kál­mán »kegyvesztetté« jön, mondta ezt a habarék lap pt. mikor S­z­­­á­v­y közös miniszterré nevez­tetett ki; majd mikor Tisza legutóbb fürdőre ment, megjegyezvén, hogy a király rendkívül hi­degen és mereven fogadta, minél fogva vége felé kezéig a Tiszaregime. — Persze, mindezen irányza­tosságból egy szó sem volt igaz; csupán csak jámbor habarék óhajtások voltak, számítva arra, hogy mi­után a parlamentben semminő habarék erőlködés­nek nem sikerült Tiszát megbuktatni, hátha — a sok czélzatból neki bátorodva­­— maga a király te­szi meg ezt a rendkívül nagy szolgálatot az egyesült ellenéknek, melynek lapjai tehát ily­en parlamentáris módon akarák letaszítni Tiszát a hatalmi pólozról. Fájdalom, a habarék óhajtásoknak épen ellenkezője következett be! Minő fatum ! Most meg midőn kormánypárti lapok Tisza kitüntetése alkalmából joggal és igen természetesen azt demonstrálják az egyesült ellenzéki sajtónak, hogy ime, mennyire volt igaza, midőn Tisza állítóla­gos kegyvesztettségével bolondította a publikumot s mennyire inparlamentáris eszközhöz nyúlt, midőn az uralkodóra nem egyszer a jelzett módon apellálva, őt a pártharczokba vonni nem átallotta : egyet csavarint a köpenyén a »Magyaroszág« s egy szánalmas Fran­­kenbewegunggal ezeket mondja: »És hogy miért figyelmeztettük mi a koronát is ama veszélyekre, melyeket a Tisza regime okoz ? Egyszerűen azért, mert tudtuk, hogy a Tiszakor­­mány ezekre a veszélyekre a koronát nem figyelmez­teti. És mikor mi ezt tettük, akkor ez­által mi nem azt akartuk elérni, hogy a korona sans frase küldje el Tisza Kálmánt, hanem azt (halljuk!!) hogy ne legyen igaz az a mivel Tisza Kál­mán emberei (kik? és mikor?) a pártban k­o­r­t­es­k­e­d­n­e­k, sőt korteskednek másutt is, hogy ne legyen igaz az, miszerint a korona még ak­kor sem ejtené el Tisza Kálmánt, ha a parlamentben leszavaztatnék, hanem engedélyt adna neki a parlament feloszlatására; hogy ne legyen igaz az, hogy Tisza Kálmán, daczára hibáinak és mulasztásainak, melyeket a saját pártja sem véd, daczára imbecilis minisztereinek, mégis oly szükséges embere a koronának, hogy őt a korona el­ejteni nem akarja.« Istenem, de szánalmas igazolás ez! Hát hiszen ha csak attól tartott a kakarékpárt, hogy »a korona még akkor sem ejtené el Tisza Kálmánt, ha a parla­mentben leszavaztatnék« — ime ezennel megteszszük — és ha ezt tudjuk vóla, megtettük volna régebben is — a megmásithatlan nyilatkozatot,— hogy­csak tes­sék, bátran az egyesült ellenzéknek, pártonkivülieknek és a szélső­balnak egyesült erővel leszavazni Tisza Kálmánt — ha t. i. lehet — és akkor Tisza abban a szent pillanatban ott hagyja a vörös bársonyszéket melybe némelyek oly nagyon óhajtoznak. Tisza, kit önök annyit ócsároltak, akkor is meg fogja mutatni, hogy több parlamentáris érzéke és szelleme van, mint önöknek, kik nem átallották ellene még az uralkodó nevével is hívatlanul korteskedni. Ha önöknek sikerül leszavazni Tiszát, ne féljenek, bizonyosan menni fog, még akkor is, ha, mint önök most híresztelik, a »ko­rona nem ejtené el.« Csak előbb szavazzák le! — Az igazságügyminisztériumban a tengeri magánjogról szóló törvényjavaslat van jelenleg tárgyalás alatt. E törvényjavaslat az Ausztriával kötött kereskedelmi szerződés értelmé­ben ugyanazonos tartalmú lesz a monarchia mindkét felében.­­ A közjegyzőkről szóló törvény mó­dosítása tárgyában közelebbről ül össze az enquet az igazságügyi minisztériumban. A törvény novelláris után fog módosíttatni s a módosítás alapjául, vala­mint a közjegyzői díjak végleges megállapításában is a gyakorlat alapján eddig szerzett tapasztalatok fog­nak irányadókul szolgálni. Budapest, nov. 1. Francziaország nagyban el van foglalva a nem autorizált egyh. rendek tag­jainak kiutasításával. Izgalom s némi kis tün­tetés volt ugyan mindenütt, de figyelemre­méltó zavargás, vagy épen zendülés sehol sem fordult elő. Mint érdekes incidenst föl­­ említjük különösen azt, hogy Macincourtban Buffet, a volt kormányelnök is a luteranis­­ták kolostorába zárkózott, honnan őt is ki kel­lett utasítni, miután a rendfőnök egyházi átkot (!) mondott a republikánus hatósá­gokra. Dalcigno még mindig napirenden. Most erre vonatkozólag az a jelentés érkezik, hogy e­­­z a pasa azt tudatta a montenegrói kormánynyal, hogy most már ő is útnak in­­dul Rom­ába, az átadás iránti szerződés meg­kötése végett. Másfelől Bozso Petrovics, mon­

Next