A Hon, 1880. november (18. évfolyam, 287-315. szám)

1880-11-22 / 307. szám

307. szám. 18-ik évfolyam.­­»a'.erli.utt)»,t.6»i ivottá,« Barátok­ tere, Athanaewn-épitet, A lap szellemi részét illető minden ki Szirmfay « szerkesztőséghez intézendő, Sérméntetlen levelek csak ismert kazektől fogad, «»ínak el. — Kéziratok nem­ adatnak viasza, HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivataliíS (Barátok­­tere, Athenaeum-épü­let) küldendők. Reggeli kiadás: Budapest, 1880. Hétfő, november 22. " r '"Ti ' II — II ill i I ' li XOndti-hlyr&tial s lará Sak­tsrs, Aiscenaeum-épület földszint. ElSSSzetési diaj: S­ostáa küldve, vagy Budapesten h­ázhoz hordva reggeli és esti kiadója együtt­­ 1 hónapra.............................................. . 3 írt S hónapra napraalattt 0» 3 hónapra 13 » Áss esti kiadó* postai különküldáseért feltU. fizetés negyedévenkint ....... 1 * áb előfizetés az év folytén minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, mind akakor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, november 21. M­ontenegro »politikai köreiben« az albánoknak Dulcigno átadása ügyében tanúsított ellenszegülését — mint Csetinyé­­ből a »Pol. Corr.«-nak jelentik — ama nyi­latkozatokra vezetik vissza, melyeket Riza pasa állítólag tett Szalonikába történt elutazá­sa előtt, az egybegyűlve volt albán törzsfőnö­köknek. A montenegróiak ugyanis tudni vé­lik, hogy Riza pasa kijelentette volna a liga főnökein­k, hogy biztos tudomása van fe­lőle, miszerint Dervis pasa sem kapott fel­hatalmazást a szultántól, hogy ellenök fegy­veres hatalmat alkalmazzon, ezért hát csak tovább is ellenezzék Dulcigno czesszióját. Mennyiben igaz a csetinyei »jól érte­­sültség«, nem tudhatjuk, de bizonyos, hogy a dolgok állása a mellett szól, hogy igaz. Athénből ismét oly birtk érkeztek, melyek szerint a görög kormány nyakra-főre folytatja a fegyverkezéseket. — Uj főispán. Gróf Csáky Albin Szepes és Sárosmegyék főispánja, szepesmegyei fő­­ispáni állásában való meghagyása mellett, sárosme­gyei főispáni állásától ezen minőségben tett hit és buzgó szolgálatai elismerése mellett saját kérelmére felmentetvén, — helyébe Sárosmegye főispánjává Mattyasovszky T­am­á­s eperjesi járásbiró ne­veztetett ki. — A görög ó-hitü egyház állásá­nak szabályozása végett Boszniában és Her­­czegovinában az osztrák-magyar kormány — mint a »N. Fr. Pr.«-vel közlik — a portával és a konstan­tinápolyi ökumén pátriárkával tárgyalásokat kez­dett. A bécsi kabinet az okkupáti tartományokban az ó­hitü egyház teljes elválasztását óhajtja a kon­stantinápolyi pátriárkaságtól s annak megalakitását egy teljesen független pátriárka alatt. Jellemző, hogy az ó hitü egyház Boszniában csak hat év előtt és pe­dig Ausztria-Magyarország óhajára rendeltetett a konstantinápolyi pátriárka alá. Különben a bécsi kabinet terve szerint a boszniai és herczegovinai katholikus egyház valamennyi vikáriátusa is püspö­kök által fog betöltetni. A Vatikánnak hihetőleg nem lesz ez ellen kifogása. — Granville lord .— mint a »Mem. Dipl.« közli — körjegyzéket intézett a hatalmakhoz, mely­ben tudatja velük, hogy Görögország, a hatalmak interver­cziójára építvén, hadikészülődésekbe fogott, melyek pénzügyi erejével össze nem egyeztethetők. A hatalmak, melyek Görögországot elismert jogok el­érésére felbátorították, azt, Granville lord nézete szerint, nem engedhetik puszta nézés által forrada­lomba rohanni, melynek kétségkívül ki fog kelleni törnie, ha a berlini konferenczia határozatai végre­­hajtatlanul maradnak; nem engedhetnek a portának, mert ez által magukat ítélnék el. Mint a porta elleni hathatós eszközt Granville lord kollektív intést és a követek visszahívását ajánlotta. A hatalmak e körjegyzékre hír szerint azt vála­szolták, hogy tanácskozás végett hivattak Berlinbe és a közvetítést elfogadták, azért egyátalán nem ítél­ték el magukat az ott megállapított határhoz való ragaszkodás által. Minthogy azonban se pót­szerző­dést nem írt alá se békebíróság nem hozott ítéletet, az érdekelt felekre kell bízniok, hogy a viszályt a rájuk nézve legczélszerűbb módon intézzék el. De csatlakozni akarnak egy a portához intézendő felszó­lításhoz, ha ez alakjában és kifejezésében valamennyi hatalom által ugyanoly czím alatt fogadtatnék el, mint a berlini konferenczia — határozatai. — Népgyűlést tartatott ma választóival Thaly Kálmán a soroksár-utczai Ulrich-féle kávé­házban, a­melyre a rendes délutáni kávézókon kívül egy csapat kiváncsi is megjelent. Ezek Thaly előadá­sára és indítványára ráhagyták, hogy a czukor-, sör­­étkávé megadóztatására csakugyan kell kérvényt in­tézni az országgyűléshez. A kérvény szövegezésére nem kellett bizottságot küldeni, mert a kérvény már ott rejtőzött a jelenlevő Mudrony Soma zsebében, ki azt elővéve felolvasta. Minden szó nélkül elfogadták. Erre Thaly még azt kérdezte: kivánják-e választói hogy az országház a Ferencz­városban építtessék ? A »hogy is ne« közfelkiáltásra, kijelenté Thaly, hogy bízvást számíthatnak rá és ő ez óhajuknak szószólója lesz az országgyűlésen. Közigazgatási enquete. — nov. 21. A Tisza Kálmán kormányelnök által a köz­­igazgatás reformja tárgyában összehívott enquete ma délelőtt kezdette meg tanácskozásait a belügyminisz­tériumban. Tisza Kálmán megnyitó beszédjében üdvözli a megjelent tagokat. Kijelenti, hogy nincs szándéka a kérdések megvitatásának elébe vágni, mert az enque­te összehívásánál az a czél vezette, hogy oly fontos kérdéseknek, a­minek a közigazgatás reformjának kérdései, úgy egyenként, mint egészeiben czélszerű eredm­ényre jutni csak úgy lehet, ha a tudománynak elvei a központon és a vidékeken tett tapasztalatok­kal érintkezésbe hozatnak s ezen érintkezés szülhet azután egy , az ország viszonyainak és fejleményei­nek megfelelő eredményt. A tárgyalási módra nézve az értekezletre bízza meghatározni: várjon a kitűzött kérdések általában beszéltessenek meg, és azok esetleg később egyes részletekre osztatnának s kisebb körben vitattatná­­nak meg előkészitőleg. Egyúttal kijelenti, hogy gon­doskodott, hogy a tanácskozások menete a lapokkal közöltessék. (Helyeslés.) Péchy Manó gr. mindenekelőtt a főalapelvek megvitatását óhajtaná. Sennyey Pál dr. személyes álláspontját jelzi, a­melynél fogva e gyűlésen megjelent, s előre is ki­mondja, hogy ellenzéki szempontból kerülni kíván minden polémiát, bár nem lehet elfelejtenie, hogy e kérdéssel már az országgyűlés is foglalkozott s hogy ő is politikai állást foglalt el ebben. A modus procedendsra nézve Péchy Manóval egyetért, mert az alapelvek kitűzése nélkül a részle­tekhez nem tud hozzá­szólani, mert vannak egyes elvi részletek (megmondja őszintén, hogy ilyen pl. a tisztviselők kinevezése), a­melyeket csak bizonyos garancziák mellett tart javasolhatóknak. Átalában szóló azon nézetben van, hogy — organizáczióról lévén szó — több ellentétes nézet ösz­­szevegyítése czélra nem vezet, sőt zavart idéz elő. De tovább megy s kimondja, hogy miután tájékozott­ságánál fogva a kormány hatáskörébe tartozik az alapelvek kitűzése, nem köt reményt ez értekezlethez, ha a miniszterelnök ki nem jelenti, hogy gyökeres reformot akar-e, vagy csak foltozgatni a hiányokat és ha radikális reformot akar, minő irányban akarja azt. Ezért a diskusszió előtt kívánja a miniszter né­zetét hallani. Baross Gábor a Sennyey kívánságával szem­ben az enquéte természetével csak azt egyeztetheti össze, hogy a meghívottak elmondják nézeteiket, te­­kintet nélkül a kormány nézeteire. A főbb alapelve­ket különben a kérdőpontok már körvonalazzák. A tanácskozások első csoportját az adminisztrác­ió ren­dezése, a másodikat a közigazgatási bíráskodás kér­dése képezné. Szűkebb körű megbeszélést nem tart czélszerűnek. A tanácskozásokból már annyiban is eredményt vár, hogy a tapasztalás mezején működő kitűnőségek nyilatkozatai felvilágosítanak bizonyos kényes és akut jellegű kérdésekről, s a reformok iránt ezekhez képest a közönség is tájékozva lesz. Majthényi László dr. mindenekelőtt a hely­zetet domináló azon kérdéssel akar tisztába jönni, hogy : fentartassék-e a közigazgatás a jelen önkor­mányzati szervezet szerint, vagy átalakíttassék álla­mivá? Ennek eldöntése lesz irányadó a többire nézve. Tisza Kálmán belügyminiszter szerint ez a kérdés­ben foglaltatik a kérdőpontok elsejében. Széll Ignácz elfogadni kívánja a kérdések cso­portosítását, s minden kérdésnél előbb az alapelvet, azután a részleteket javasolja megvitatni. A kérdé­seket kimerítőknek tartja, de meg kívánná tu­dani egygyel, hogy t. i. váljon törvényeink egyöntetűsége és a közig. codex megalkotása tekintetében nem volna-e czélszerű egy állami tanács felállítása a kor­mány mellett? Horváth Lajos a Sennyey nyilatkozatát pár­tolja Borossal szemben, mert ha a miniszter nem adja meg a keretet, a vita nem folyhat a rendes me­derben. Földváry Mihály a Péchy Manó által java­solt módozatot találja czélszerűnek. Bánhidy Béla dr. azt hiszi, ha nem szüksé­ges a belügyminiszternek álláspontját jelezni, mert az enquetet azért hívta össze, hogy ennek véleményét hallja, és nem az enquete a miniszterét. A Péchy in­dítványát pártolja. Komjáthy Béla kijelenti, hogy nem lesz ered­ménye a tanácskozásnak, ha a belügyminiszter előre jelzi álláspontját. A tanácskozások menetére nézve először az alapelvekkel kíván tisztába jönni. Gyarmathy Miklós legczélszerű­bbnek tartja, ha az első pont vitattatik meg legelőbb, mert ezzel a tulajdonképeni irány meg lesz adva. Tisza Kálmán­ álláspontját már jelezte a kép­­viselőházban. Azon véleményben van ugyanis, hogy történelmi fejleményű adminisztratív rendszerrel sza­kítani csak az esetben lehet c­élunk, ha azon meg­győződésre jut az ember, hogy annak fentartása a megváltozott viszonyok között az adminisztratió kára nélkül nem lehetséges; vagy hogy tisztábban fejezze ki magát, és úgy, mint megmondotta, mikor belügy­miniszterré lett, első körlevelében, nézete ma is az : jó adminisztrác­iónak kell lenni, ezt az adminisztrá­­c­iót lehetővé kell tenni, hacsak lehetséges a régi rendszer javításával, de meg kell csinálni, ha azzal nem lehet, annak elvetésével is, mert a mai időben jó adminisztrác­ió nélkül állam nem létezhetik. Minthogy tehát nem akarja a régi administra­tív rendszert — nevezzük a maga nevén a gyerme­ket — a tisztviselők választásának rendszerét más esetben feláldozni, mint csak abban, ha azon meg­győződésre jutna, hogy ezen rendszer minden javítá­sok mellett is pl. az egyének hiánya miatt fenn nem tartható ; vagy ha arról győződnék meg, a­miről ma nincs meggyőződve, hogy a magyar állam és a ma­gyar nemzetiség szempontjából e megváltoztatás ok­­vetetl­enül szükséges, ezért tartotta czélszerűnek az ország különböző vidékeiről összehívni azokat, kik a közigazgatással foglalkoznak, hogy tisztába jusson a mi sok helyütt állíttatik, hogy a választási rendszer mellett, a kellő egyének hiánya miatt nem lehet bár javítva is a régit föntartani, másodszor hogy a ma­gyar nemzetiség, a magyar állameszme követeli a vá­lasztott tisztviselői rendszer megszüntetését. Egy régi, a históriából fejlődött adminisztratív rendszernek egészen ellenkező rendszerré átváltozta­tását azon feladatnak tartja, melyet talán jobban kell meggondolni minden egyébnél, mert a réginek rossz oldalait is könnyebben elviselik az emberek, mint az újnak rossz oldalait; pedig rossz oldala minden rend­szernek van, és így épen az adminisztrác­iónak az alsóbb rétegeiben folyó működése az, mely leginkább képes az embereket elégültekké vagy elégü­letlenekké tenni. S ismétli, hogy épen azért csak a fent jelzett két eset birhatná reá, hogy ő legyen az, ki ezen vál­toztatást proponálja, melyet jelzett, s épen ezen két szempont iránt óhajtana az ország különböző vidéi­ken szerzett tapasztalatok alapján meggyőződést szerezni. Egyébiránt ha el lett volna határozva arra néz­ve, hogy mit fog indítványozni, bizonyosan nem fá­rasztotta volna ide az értekezlet tagjait. Ha egyébiránt az értekezlet,az első kérdésnek mind a négy pontjára nézve véleményét kívánja, rö­viden elmondhatja azt is. Az elsőre nézve már nyilat­kozott. A közigazgatási bizottságra nézve csak jelezni kívánja, hogy azt felesleges, eltörlendő intézménynek nem tartja, hanem olyannak, melynek részint összealkotása, részint hatásköre módosításo­kat igényel. Továbbá a fegyelmi eljárást is olyannak tartja, melyet a fellebbvitel azon szempont­jából, és különösen azon szempontból, hogy a fegyelmi törvénynek szigorú alkalmazása biztosíttas­sák, javítani kell, de olyannak másfelől, a­mely gyö­kerében helyes alapokon nyugszik. A­mi pedig a köz­­­­pénzek kezelésére vonatkozó pontot illeti, azt hiszi, a jelenlevők legnagyobb része ismeri az e tárgy­ban legutóbb kiadott miniszteri rendeletét. A kérdés itt nem azért vettetett fel általa, hogy a pénzkezelés módozatait részletesen törvény állapítsa meg, hanem azért, mert mai rendszerünk szerint mindezeknek megállapítása a statuárius jog­körébe tartozik. Ennek aztán az az eredménye volt, hogy majdnem minden megyében ez ügyben más el­járás követtetett, úgy­hogy midőn körlevelét kibo­csátotta, csakis azért sikerült a megyék legnagyobb részében egyöntetűbb eljárást hozni létre, mert ezek maguk is belátták, hogy erre szükség van, de a ma fennálló törvény arra, hogy ebben az ügyben paran­­csolólag lép fel, neki alapot nem szolgáltat. Tehát nem azt czélozza, hogy részleteket állapítson meg erre nézve a törvény, hanem hogy benne kimondas­sák, hogy ez ügyeknek egyöntetűbb vezetését a mi­nisztérium van hivatva szabályrendeletil­eg megállapí­tani. Egyébiránt ismétli, hogy minden részletre nézve kész lesz, ha megtudja, mi kívántatik, nyilatkozni. Sennyey Pál dr. kijelenti, hogy a belügymi­niszter által elmondottak folytán czélját elérve látja, s kezdetét veheti a diskusszió. Péchy Manó gróf: Mindenki érzi a reform szükségét, de nem a külföldi példák után, hanem te­gyük azt népünk kulturális fejlődési állapotának és saját viszonyaink komoly megfontolásával. Szerinte valahára választani kell a c­entralizáczió és az autonó­mia között, mert e kérdés elől már kitérni nem le­het, de óvakodni kell a két rendszer fuzionálásától. Mindenekelőtt gondoskodni kell egy szerves jó admi­­nistrác­ionális apparátusról, mert míg a tisztviselők kualifikáczióját törvény nem szabályozza, s ezek jö­vője biztosítva nem lesz, addig hiába minden törek­vés. Fősüly fektetendő egy jó és czélszerű községi rendszerre. Szükségesnek találja továbbá, hogy az orszá­gos központi hatalom dec­entralizálja mind­azon teendőket, a­melyeket nélkülözhet, s a­melyeket a megyei központ elintézhet. A jjközigazgatási bizott­ságokat megszüntetendőnek tartja. Népünk százados kegyeleténél fogva fentartatni kívánja a közgyű­léseket. Hangsúlyozza szóló egy czélszerű alapokra fektetett államrendőrség mielőbbi behozatalát és a jól szervezendő fegyelmi bíróság fentartását. A me­gyei főnökök vagy főispánok kinevezésénél a szakér­telmet figyelembe kívánja vétetni, s ezek hatáskörét szabályozni úgy, hogy a kölcsönös rivalitások és túl­kapások, a megye érdekeit ne veszélyeztessék. Szükségesnek tarja még szóló, hogy az összes, a megyékben exponált állami brancheok a megyék emperiális helyein konc­entráltassanak, mert ez ke­vesbíti az illető felek költségeit. Ez intézkedések nélkül a kinevezés csak a kor­mány hatalmát növelné. Szóló az élethossziglani kine­vezést nem tartja jobbnak, mert az illetőknek a válasz­tók által való ismerete több garancziát nyújt. Nem érti azonban szóló a választást az árvaszékekre. A domes­­tikának a megyékben behozatalát mostani viszonyaink között veszélyesnek tartja. S mindez több költségbe kerül, de felteszi a kormányról szóló, hogy a fedezetről már előre gon­doskodott, különben a tanácskozásnak nincs értelme. Sennyey Pál báró Péchy Manó gróffal egyet­ért abban, hogy azon irányt, melyet az adminisztráczió reformja közül az ország követni kíván, szerinte is nagyon meg kell gondolni, s hogy az idegen példák utánzása veszélyes. Csakhogy intézményeinknek egész sora, egész életünk és társadalmi szervezetünk az 1848-as nagyszerű reformok következtében európai színvonalon áll, s a külföldi intézmények példájára van szervezve s igy elzárni magunkat a külföldi intéz­mények hatása elől nézete szerint hiba volna. Péchy Manó gróffal a kiindulási pontra nézve nem ért egyet abban, hogy nekünk a centralisátió s az autonómia közt választanunk kellene, s részéről kijelenti, hogy nem centralista, és az autonómiát kívánja fejlesz­teni s viszonyainkhoz idomítani. Szóló azon meggyő­ződésben van, hogy Péchy gróf­ szón mondása, hogy legrosszabb rendszer az, mely az említett két rend­szer összevegyítéséből támad, a mai rendszerben van megtestesítve, mert nekünk sem egészséges municipiu­­munk, sem hatalmas centralizációnk nincs. A tisztviselők kinevezésében szóló sem lát elég biztosítékot, de azt hiszi, hogy a tisztviselők kineve­zése a rendszeres administráció érdekében mégis nél­külözhetetlen. A kinevezési rendszer behozatala né­zete szerint is aggályos, ha bizonyos óvó garantiákkal össze nem köttetik. Szóló kimondja azon nézetét, hogy a tisztviselők kinevezése sem fog czélra vezetni, ha az egész administratió aparátusa meg nem vál­­toztattatik, s e változtatások egyike az nem lesz, hogy a főispán szűnjék meg méltóság lenni, s annak kezébe concentráltassanak az államnak mindazon teendői, melyek a megye székhelyén kielégítést és végrehajtást igény­lenek, hogy ez által éressék el azon összpontosítás, melyet a miniszterelnök a közigazga­tási bizottság által akart elérni. A megyei bizottság hatáskörét nem megszűrí­­teni, de kiterjeszteni kívánná szóló s dec­entralizálni kívánná mindazt, mi azon kerületen belül, mit vár­megyének nevezünk, ellátást igényel. Szóló a qualificátió mellett élethosszig megvá­lasztandó képviselőkben javítást nem lát. A minisz­terelnök két feltételhez köti a kinevezési rendszer el­fogadását, melyek elseje az, ha választás útján kielé­gítő tisztviselőket kapni nem lehet. Szóló szerint e feltétel megvan, mert a megyékben az intellektuális erők nincsenek egyenlően elosztva, s mert a válasz­tási hatalom bizonyos családok és cligiek kezében van, melyek a fiatal erőket a közigazgatási pályától visszariasztják. A miniszterelnök másik föltétele a nemzetiségi kérdésre vonatkozik. Szóló e föltételt csak igen megszorított értelemben fogadhatja el, úgy, hogy egy erős fegyelmezett adminisztrációt tart szükségesnek arra, hogy az állam nemzetiségi s állami feladatait betölthesse. A qualificátióra nézve megjegyzi, hogy abban a választással szemben garanciát nem lel, ennél több garanciát nyújt a candidatió joga is. Az élethoszig­­lani választást éppen nem helyesli, ennél a rendszer­nél a periodikus választást is jobbnak tartja. A pénzügyi kérdésre nézve nem nyilatkozhatik, de azt hiszi, hogy a rossz administratió mindig drá­gább a jónál, még ha az utóbbi többe kerül is. Ticza, Kálmán kijelenti, hogy midőn a nem­zetiségekről szólt, nem volt célja a tisztviselők kine­vezését mint fegyvert irányítani a nemzetiségek el­len. Ezzel csak arra célzott, hogy ha nem lehetne az állam iránt ha tisztviselőt választani, akkor határoz­ná el magát a kinevezésre. A mai administratiót javít­hatónak tartja, miután az nem kielégítő. A kinevezés lehető politikai veszélyeire tett észrevételre azt válaszolja, hogy a közigazgatási tiszt­viselőt a minisztertől oly függetlenné tenni, mint ama szempontból szükségesnek lenne, annyi, mint az ál­lam érdekébeni administratiót megsemmisíteni. A qualificatiót illetőleg figyelmeztet arra, hogy a vizs­gák nem mindig történnek úgy, mint kellene, s más­felől, hogy gyakran nem abból lesz a legjobb tisztvi­selő, ki a vizsgát a legjobban tette le. Tökéletesen igaz ugyan, hogy választásnál visszaélés lehetséges, de várjon, nem történhetik-e meg ugyanez a kineve­zésnél is ? Egy befolyásos, nagyhatal­­i megyei em­bernek nem sokkal könnyebb-e ilyen kinevezést ki­eszközölni, midőn az általa pártolt egyént a kinevező nem is ismeri ?*A­mit Sennyey b. a gyámsági ügyek­ről mondott, az állhat egy megyéről, de bizonyosan nem áll az egész országról. Végre akár legyenek ki­nevezett, akár válas­zott tisztviselők, a csempészetet egészen megakadályoztatni nem lehet. Sennyey Pál b. A tisztviselőket nem akarja függetlenekké tenni a kormánytól, de igenis annak önkényétől. A tisztviselők kinevezését nem úgy érti, hogy azokat az elsőtől az utolsóig a belügyminiszter nevezze ki. Ez egyike volna a leghibásabb lépések­nek. A vármegye főispánját nevezte ki a kormány, s a többit a főispán. A csempészetet ő sem tartja egé­szen megszüntethetőnek, de egészen más ez, mint ami ma történik. Tisza Kálmán: A választás és kinevezés költ­ségei közti különbségre nézve a kérdésnek pénzügyi oldalát illetőleg holnap fog az értekezlet elé részletes számítást terjeszteni. Egyelőre csak azt említi meg, hogy a különbség tisztán a személyes kiadásokban 1.200.000 forintot tenne. Majthényi László dt. azt tartja a legczél­­szerűbbnek, hogy a főispáni állás főrendi tagságra sem czímet ne adjon, sem akadályt ne képezzen. A kérdésről szólván, felveti: maradjon-e meg javításokkal az önkormányzatnak jellege, vagy cserél­jünk-e rendszert ? Elismeri, hogy a mai közigazga­tási szervezet nem tökéletes. Iparkodott az adminis­­tratiónk ellen emelt panaszok részleteivel megismer­kedni, ilyen részleteket azonban vagy éppenséggel nem hallott, vagy a­mennyiben hallott — s itt felso­rol néhányat — azok nem voltak indokolva. Az adminisztratió kérdése oly fontos, hogy az államnak vitális érdekeivel, különösen politikai hely­zetével és a társadalmi igényekkel szoros kapcsolat­ban van. A történelem mutatja, hogy mindazon álla­mokban, hol önkormányzat létezett, az átalakulás fokozatosan, reformok útján történt. Példa rá Anglia és Magyarország. Magyarországon az 1848-ban tör­tént alkotmányos reform békés után ment végbe, a­mi főleg annak tulajdonítandó, hogy az országnak századok óta meghonosult önkormányzata volt. Ellen­ben Francziaországban — nem is tekintve a múlt századbeli vérengző mozgalmakat — csak a mostani században két alkotmányos monarchia és két császár­ság bukott meg. Épen az önkormányzat az, mely a műveltség színvonalán álló egyéni qualitást egyrészről bizto­sítja, másrészről kifejti. Magyarországon nem tudunk rá példát, hogy a törvénynek­­rendeleteit brutális, nyers erőszakkal kellett volna végrehajtani, hogy képviselőház határozatai annak elnöke által egyene­sen erőhatalommal nyerjenek végrehajtást. Ezek a különbségek azon országok közt, a­hol önkormányzat uralkodik és azok közt, hol c­entrali­zác­ió van. A parlamenti kormány felelősséggel tar­tozik. Már most a politikai érdeksúrlódás egymagá­ban elég arra, hogy keleténél előbb lejárja és elkop­tassa az egyes embereket. Képzeljük, hogy c­entra­lizáczió mellett az ily kormány minden törvényható­ságnak, minden falunak, még lokális érdekei gondo­zását is magára vállalja. — Sennyey Pál b. : Ki mondja ezt ? Majthényi László b. : Én csak készpénzben fizettetem ki magamat. Sennyey Pál b. : Én is, de ez nem készpénz. Majthényi László b. Ha ily teendők is bízat­nak a kormányra, akkor nem ismerek tehetséget, mely ily kiterjedésű feladatnak megfelelni képes legyen és igy a felelősség, valamint az érdek kielégítése is vajmi vékonyszálu lesz, és minden, ki nem elégített leg­apróbb érdek ódiuma a kormány ellen fog fordulni. Mindezekből kifolyólag kívánatosabbnak tartja a szükséges javítások fentartásával a jelenlegi köz­­igazgatási rendszert, mint annak olyatén átalakítását, melyet nem ismerünk. Közigazgatásunknak vannak orvoslást sürgető hiányai, de az orvoslás módj­ára nézve sem Sennyey, sem Péchy Manó gróffal egyet nem ért, nevezetesen a­mi a törvényhatósági bizottság körét illeti, viszo­nyítva a közigazgatási bizottság hatáskörével. A köz­­igazgatási bizottságot kell inkább, még pedig kiter­jesztett hatáskörrel azzá tenni, a­mivé lennie valódi hivatása: a közigazgatásnak vezetőjévé. Tudományos kualifikácziónál fontosabbnak tart­ja a gyakorlati jártasságot. Áttérve a választás kérdésére, arra, hogy az adminisztrác­ió jó legyen, szükségesnek tartja, hogy a tisztviselők bírjanak határozott részletes szabá­lyokkal, melyek szerint eljárnak; másodszor a fele­lősség akkér legyen szervezve, hogy a­ki a tisztvi­selők közül kötelességét vagy nem teljesíti, vagy tel­jesíteni nem képes, hivatalos állását meg ne tarthassa, ha százszor választato­tt is meg. Fontosabb, hogy mikép gyakoroltassék a fele­lősség. Erre a jó fegyelmi eljárás az út. Reflektál még a nemzetiségi szempontra. Két tételt axióma gyanánt tekint. Először, hogy Magyar­­országon a középosztály volt az alkotmányosság és az állam eszméjének a fentartója; másodszor, hogy épen ezen művelt, független középosztálynak volt működési és tevékenységi tere az önkormányzat, s viszont a törvényhatóság a maga közegeit ezen osz­tályból ujonczozta. Ha áll ez a két tétel, akkor ön­magától elenyészett minden aggály, mely nemzetisé­günk tekintetéből támadt. Fentartatni kívánja végül bizonyos módosítá­sok mellett a közigazgatásnak jelen szervezetét időn­­ként választott tisztviselőivel. Az enquete hétfőn délután 5 órakor folytatja tanácskozásait a belügyminisztérium helyiségeiben. Kisfaludy Károly emlékünnepe, Budapest nov. 21-én. A Kisfaludy társaság ma tartotta meg Kisfalu­dy Károly halálának 50-ik évfordulója alkalmából az emlékünnepet az iránt a férfiú iránt, kinek nevéről ne­vezték el a társulatot. Az ünnep az akadémia nagy termében tartatott meg, mely a rossz idő dacára meg­­ehetősen megtelt, különösen nők rendkívül nagy szám­mal jelentek meg; feltűnő volt azonban, hogy az egye­temi fiatalság köréből kevesen jelentek meg s a tagok egnagyobb része is távol maradt. A jelenvolt nota­­bilitások közül legyenek kiemelve a következők: Majláth György, Jókai Mór, Pulszky Ferencz, Frak­­nói, Tárkányi, Hunfalvy Pál, Pesty Frigyes, Szilády Áron, Szász Károly, Salamon Ferencz, Veres Be­­niczky­­, Csengeryné stb. A megjelent tagok ösz­­szes száma 14. A tagok számára fentartott helyen volt Győr­­megye s város küldöttsége, összesen hat tag, vezető­­ök: Lippai szolgabiró. Az ünnepelt arczképe koszo­rúkkal volt borítva. E koszorúkat a győri nők, győri gymnasium, Tóth község, a Kisfaludy család Győrött, (melyet az ünnepen Kisfaludy Árpád győri theologiai tanár képviselt) az akadémia­i Kisfaludy társaság adtak, részben felirásokkal ellátva. Az elnöki asztalon több az ünnepeltre vonatkozó ereklye volt: halotti arczának fesz lenyomata, pálcza, egy hajfürt s mü­vei 1831-ki kiadása mellett megjelent arczképének csickéje. 10 óra után a tagok élén Gyulai Pál elnök megjelenvén Greguss Ágosttal s Beöthy Zsolttal el­foglalta az elnöki széket s körülbelöl a következő megnyitó beszédet mondta: Ezelőtt félszázaddal, épen e napon, Pesten egy ifjú még alig negyvenkét éves férfi haldoklott. Bár régi nemes család sarja, de nem volt egyéb, mint ma­gyar iró. A Kisfaludy nevet rég ismerte a harcz­­mező, a megyei zöld asztal, azonban országos hirre csak Sándor és Károly emelték. Károly atyjától ki­tagadva küzdve az élettel és önmagával, tévedve, csa­lódva bolygatta be a nagy világot, mig végre Pestre telepedett le s mint festő s iró tengette napjait. De lelki ereje nem hagyta el s rövid tiz év alatt az or­szág legtiszteltebb férfiai közzé vívta fel magát. Es ime, a midőn jobb sor’­ derült reá, a midőn mint ma­ga m­ondá, remélte, hogy életét szebben és a köz­nek több sikerrel szentelheti, egy lassan gyilkoló be­tegség végkép lesújtotta. A váczi­ utcze­ egyik még ma is álló házának első emeletén virasztottak mel­lette barátai, ugyanazon házban, honnan huszonöt évvel később Vörösmartyt,kisértük a temetőbe. Ha­lálának híre felizgatta a fővárost és az országot. Szé­chenyi mélyen megindult, Kazinczy gyászfátyolt kö­tött kalapjára, a koporsót a főváros színe kisérte, oly nagy tömeg, a­minőt Pest eddig nem látott; a lapok gyásziratokkal teltek meg, a színtársulatok minde­nütt előadásokkal ülték meg emlékezetét. Közada­kozás emelte sírkövét, majd szobrát és végre barátai egy irodalmi társulatot, a Kisfaludy-társaságot ala­pították, hogy legyen nevének élő emléke, küzdelmei­nek folytatója és szellemi irányának oltára. Honnan e szokatlan részvét a fővárosban, a mely addig alig vette észre a magyar írót ? Korá­nak legnagyobb költője volt e Kisfaludy Károly? Bizonyára nem. Avagy talán viszonyaink változtak? Keveset. De volt Kisfaludy Károly egyéniségében, iránya és összes munkássága hatásában valami oly erő, mely megtörte a hagyományos közönyt és széles­ kör­ben ébresztett fogékonyságot. Az a nagy tömeg, mely Pest utczáin végig kisérte koporsóját, nemcsak a ki­tűnő költőt, az ifju irodalom vezérét gyászolta benne, hanem egyszersmind azon férfiút is, a­ki legtöbbet tett arra nézve, hogy Pest a magyar irodalom és mű­vészet központjává emelkedjék s először sejteté vilá­gosabban, hogy mivé kell válnia Magyarország fővá­rosának. A Tudományos gyűjtemény alapítá­sával erősödött a mozgalom, melyet Kisfaludy még magasabb fokra emelt. Az Aurora és köret telje­sen kivívta Pest fensőségét irodalmi tekintetben s midőn egy magyar szinészcsapat Pest fényes német színházában Kisfaludy színműveivel elragadta a kö­zönséget, kezdett mélyebb gyökeret vetni a fővárosi magyar színház eszméje is. Azóta Pest irodalmunk központja és Széchenyit, ki azt társadalmi, politikai és kereskedelmi központtá törekedett tenni, senki sem üdvözölte jobban, mint Kisfaludy Károly. De Kisfaludy Károly nemcsak a leendő magyar főváros szellemi csiráit ápolgatta, hanem költészetünk­nek is szélesebb kört nyitott s közelebb hozta az élet­hez. Senki sem érezte mélyebben mint Kisfaludy Károly hogy költészetünknek múltúnk és jelenünk tükrévé kell válnia. Épen azért feltárta a múltat, hogy a jelenre hasson, visszatükrözte a jelent, hogy a jövő magvait hintse el. Tragédiában ha nem érte is el a teljes tragikai hatást, élénk korrajzot nyújtott, magyar életet festett, táplálta a nemzeti érzést, sőt Sziborjában a jobbágyok elyomatását rajzolva, a múlt leple alatt a jelenre czélzott s milliók fájdal­mát tolmácsolta. Vígjátékai még nagyobb hatást tet­tek. Az a kaczaj, mely egyszerre felhangzott, midőn színpadra hozta az elfajult külföldieskedő mágnást, ki az idegen műveltségnek csak czafrangjaival kérkedik, s az igen tőzsgyökeres falusi gavallért, a ki betyár­­ságban keresi a magyarságot, mintegy megerősí­tette azt az irányt, mely után megujhodni készülő társadalmunk indult, a nemzeti műveltség irányát. De nemcsak drámairodalmunknak vetette meg Kisfa­ludy Károly alapját, hanem újabb beszélyirodalmunk­­nak is. Sokat hányódott az életben, a tévedések és csalódások drága árán tanulta ismerni az emberi és társadalmi viszonyokat. A szenvedések fakasztották fel komikai és humoros erőt s a kények fátyolán át tekintett az élet bohóságaira. Mintegy hirdetni lát­szott az élettől igen is elvonuló magyar költőknek: ne legyetek mások visszhangjai, ne könyvekből írja­tok, hanem szivetekből, élményeitek és tapasztalatai­tok forrásából. Kisfaludy Károly fellépte és hatása korszakos mozzanat irodalom­történetünkben. A magyar szel­lem s európai ízlés egyeztetése volt czélja. A kezde­ményező mestert felülmúlták a tanítványok, Vörös­marty, Petőfi és Arany háttérbe szorították Kisfalu­­dyt, de a nyomok hozzá vezetnek, a szellem fuvallata tőle indult. Egy félszázad sok idő, de kevés egy nemzet életében és mégis minő különbség napjaink és Kis­faludy Károly kora közt. — Oh ha egy napra felébredhetne sírjából, mennyire nem értené atyja keserű elégületlenségét, és majdnem kétségbeesést.

Next