A Hon, 1880. november (18. évfolyam, 287-315. szám)
1880-11-22 / 307. szám
307. szám. 18-ik évfolyam.»a'.erli.utt)»,t.6»i ivottá,« Barátok tere, Athanaewn-épitet, A lap szellemi részét illető minden ki Szirmfay « szerkesztőséghez intézendő, Sérméntetlen levelek csak ismert kazektől fogad, «»ínak el. — Kéziratok nem adatnak viasza, HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivataliíS (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Reggeli kiadás: Budapest, 1880. Hétfő, november 22. " r '"Ti ' II — II ill i I ' li XOndti-hlyr&tial s lará Saktsrs, Aiscenaeum-épület földszint. ElSSSzetési diaj: Sostáa küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadója együtt 1 hónapra.............................................. . 3 írt S hónapra napraalattt 0» 3 hónapra 13 » Áss esti kiadó* postai különküldáseért feltU. fizetés negyedévenkint ....... 1 * áb előfizetés az év folytén minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mind akakor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, november 21. Montenegro »politikai köreiben« az albánoknak Dulcigno átadása ügyében tanúsított ellenszegülését — mint Csetinyéből a »Pol. Corr.«-nak jelentik — ama nyilatkozatokra vezetik vissza, melyeket Riza pasa állítólag tett Szalonikába történt elutazása előtt, az egybegyűlve volt albán törzsfőnököknek. A montenegróiak ugyanis tudni vélik, hogy Riza pasa kijelentette volna a liga főnökeink, hogy biztos tudomása van felőle, miszerint Dervis pasa sem kapott felhatalmazást a szultántól, hogy ellenök fegyveres hatalmat alkalmazzon, ezért hát csak tovább is ellenezzék Dulcigno czesszióját. Mennyiben igaz a csetinyei »jól értesültség«, nem tudhatjuk, de bizonyos, hogy a dolgok állása a mellett szól, hogy igaz. Athénből ismét oly birtk érkeztek, melyek szerint a görög kormány nyakra-főre folytatja a fegyverkezéseket. — Uj főispán. Gróf Csáky Albin Szepes és Sárosmegyék főispánja, szepesmegyei főispáni állásában való meghagyása mellett, sárosmegyei főispáni állásától ezen minőségben tett hit és buzgó szolgálatai elismerése mellett saját kérelmére felmentetvén, — helyébe Sárosmegye főispánjává Mattyasovszky Tamás eperjesi járásbiró neveztetett ki. — A görög ó-hitü egyház állásának szabályozása végett Boszniában és Herczegovinában az osztrák-magyar kormány — mint a »N. Fr. Pr.«-vel közlik — a portával és a konstantinápolyi ökumén pátriárkával tárgyalásokat kezdett. A bécsi kabinet az okkupáti tartományokban az óhitü egyház teljes elválasztását óhajtja a konstantinápolyi pátriárkaságtól s annak megalakitását egy teljesen független pátriárka alatt. Jellemző, hogy az ó hitü egyház Boszniában csak hat év előtt és pedig Ausztria-Magyarország óhajára rendeltetett a konstantinápolyi pátriárka alá. Különben a bécsi kabinet terve szerint a boszniai és herczegovinai katholikus egyház valamennyi vikáriátusa is püspökök által fog betöltetni. A Vatikánnak hihetőleg nem lesz ez ellen kifogása. — Granville lord .— mint a »Mem. Dipl.« közli — körjegyzéket intézett a hatalmakhoz, melyben tudatja velük, hogy Görögország, a hatalmak intervercziójára építvén, hadikészülődésekbe fogott, melyek pénzügyi erejével össze nem egyeztethetők. A hatalmak, melyek Görögországot elismert jogok elérésére felbátorították, azt, Granville lord nézete szerint, nem engedhetik puszta nézés által forradalomba rohanni, melynek kétségkívül ki fog kelleni törnie, ha a berlini konferenczia határozatai végrehajtatlanul maradnak; nem engedhetnek a portának, mert ez által magukat ítélnék el. Mint a porta elleni hathatós eszközt Granville lord kollektív intést és a követek visszahívását ajánlotta. A hatalmak e körjegyzékre hír szerint azt válaszolták, hogy tanácskozás végett hivattak Berlinbe és a közvetítést elfogadták, azért egyátalán nem ítélték el magukat az ott megállapított határhoz való ragaszkodás által. Minthogy azonban se pótszerződést nem írt alá se békebíróság nem hozott ítéletet, az érdekelt felekre kell bízniok, hogy a viszályt a rájuk nézve legczélszerűbb módon intézzék el. De csatlakozni akarnak egy a portához intézendő felszólításhoz, ha ez alakjában és kifejezésében valamennyi hatalom által ugyanoly czím alatt fogadtatnék el, mint a berlini konferenczia — határozatai. — Népgyűlést tartatott ma választóival Thaly Kálmán a soroksár-utczai Ulrich-féle kávéházban, amelyre a rendes délutáni kávézókon kívül egy csapat kiváncsi is megjelent. Ezek Thaly előadására és indítványára ráhagyták, hogy a czukor-, sörétkávé megadóztatására csakugyan kell kérvényt intézni az országgyűléshez. A kérvény szövegezésére nem kellett bizottságot küldeni, mert a kérvény már ott rejtőzött a jelenlevő Mudrony Soma zsebében, ki azt elővéve felolvasta. Minden szó nélkül elfogadták. Erre Thaly még azt kérdezte: kivánják-e választói hogy az országház a Ferenczvárosban építtessék ? A »hogy is ne« közfelkiáltásra, kijelenté Thaly, hogy bízvást számíthatnak rá és ő ez óhajuknak szószólója lesz az országgyűlésen. Közigazgatási enquete. — nov. 21. A Tisza Kálmán kormányelnök által a közigazgatás reformja tárgyában összehívott enquete ma délelőtt kezdette meg tanácskozásait a belügyminisztériumban. Tisza Kálmán megnyitó beszédjében üdvözli a megjelent tagokat. Kijelenti, hogy nincs szándéka a kérdések megvitatásának elébe vágni, mert az enquete összehívásánál az a czél vezette, hogy oly fontos kérdéseknek, aminek a közigazgatás reformjának kérdései, úgy egyenként, mint egészeiben czélszerű eredményre jutni csak úgy lehet, ha a tudománynak elvei a központon és a vidékeken tett tapasztalatokkal érintkezésbe hozatnak s ezen érintkezés szülhet azután egy , az ország viszonyainak és fejleményeinek megfelelő eredményt. A tárgyalási módra nézve az értekezletre bízza meghatározni: várjon a kitűzött kérdések általában beszéltessenek meg, és azok esetleg később egyes részletekre osztatnának s kisebb körben vitattatnának meg előkészitőleg. Egyúttal kijelenti, hogy gondoskodott, hogy a tanácskozások menete a lapokkal közöltessék. (Helyeslés.) Péchy Manó gr. mindenekelőtt a főalapelvek megvitatását óhajtaná. Sennyey Pál dr. személyes álláspontját jelzi, amelynél fogva e gyűlésen megjelent, s előre is kimondja, hogy ellenzéki szempontból kerülni kíván minden polémiát, bár nem lehet elfelejtenie, hogy e kérdéssel már az országgyűlés is foglalkozott s hogy ő is politikai állást foglalt el ebben. A modus procedendsra nézve Péchy Manóval egyetért, mert az alapelvek kitűzése nélkül a részletekhez nem tud hozzászólani, mert vannak egyes elvi részletek (megmondja őszintén, hogy ilyen pl. a tisztviselők kinevezése), amelyeket csak bizonyos garancziák mellett tart javasolhatóknak. Átalában szóló azon nézetben van, hogy — organizáczióról lévén szó — több ellentétes nézet öszszevegyítése czélra nem vezet, sőt zavart idéz elő. De tovább megy s kimondja, hogy miután tájékozottságánál fogva a kormány hatáskörébe tartozik az alapelvek kitűzése, nem köt reményt ez értekezlethez, ha a miniszterelnök ki nem jelenti, hogy gyökeres reformot akar-e, vagy csak foltozgatni a hiányokat és ha radikális reformot akar, minő irányban akarja azt. Ezért a diskusszió előtt kívánja a miniszter nézetét hallani. Baross Gábor a Sennyey kívánságával szemben az enquéte természetével csak azt egyeztetheti össze, hogy a meghívottak elmondják nézeteiket, tekintet nélkül a kormány nézeteire. A főbb alapelveket különben a kérdőpontok már körvonalazzák. A tanácskozások első csoportját az adminisztráció rendezése, a másodikat a közigazgatási bíráskodás kérdése képezné. Szűkebb körű megbeszélést nem tart czélszerűnek. A tanácskozásokból már annyiban is eredményt vár, hogy a tapasztalás mezején működő kitűnőségek nyilatkozatai felvilágosítanak bizonyos kényes és akut jellegű kérdésekről, s a reformok iránt ezekhez képest a közönség is tájékozva lesz. Majthényi László dr. mindenekelőtt a helyzetet domináló azon kérdéssel akar tisztába jönni, hogy : fentartassék-e a közigazgatás a jelen önkormányzati szervezet szerint, vagy átalakíttassék államivá? Ennek eldöntése lesz irányadó a többire nézve. Tisza Kálmán belügyminiszter szerint ez a kérdésben foglaltatik a kérdőpontok elsejében. Széll Ignácz elfogadni kívánja a kérdések csoportosítását, s minden kérdésnél előbb az alapelvet, azután a részleteket javasolja megvitatni. A kérdéseket kimerítőknek tartja, de meg kívánná tudani egygyel, hogy t. i. váljon törvényeink egyöntetűsége és a közig. codex megalkotása tekintetében nem volna-e czélszerű egy állami tanács felállítása a kormány mellett? Horváth Lajos a Sennyey nyilatkozatát pártolja Borossal szemben, mert ha a miniszter nem adja meg a keretet, a vita nem folyhat a rendes mederben. Földváry Mihály a Péchy Manó által javasolt módozatot találja czélszerűnek. Bánhidy Béla dr. azt hiszi, ha nem szükséges a belügyminiszternek álláspontját jelezni, mert az enquetet azért hívta össze, hogy ennek véleményét hallja, és nem az enquete a miniszterét. A Péchy indítványát pártolja. Komjáthy Béla kijelenti, hogy nem lesz eredménye a tanácskozásnak, ha a belügyminiszter előre jelzi álláspontját. A tanácskozások menetére nézve először az alapelvekkel kíván tisztába jönni. Gyarmathy Miklós legczélszerűbbnek tartja, ha az első pont vitattatik meg legelőbb, mert ezzel a tulajdonképeni irány meg lesz adva. Tisza Kálmán álláspontját már jelezte a képviselőházban. Azon véleményben van ugyanis, hogy történelmi fejleményű adminisztratív rendszerrel szakítani csak az esetben lehet célunk, ha azon meggyőződésre jut az ember, hogy annak fentartása a megváltozott viszonyok között az adminisztratió kára nélkül nem lehetséges; vagy hogy tisztábban fejezze ki magát, és úgy, mint megmondotta, mikor belügyminiszterré lett, első körlevelében, nézete ma is az : jó adminisztrációnak kell lenni, ezt az adminisztrációt lehetővé kell tenni, hacsak lehetséges a régi rendszer javításával, de meg kell csinálni, ha azzal nem lehet, annak elvetésével is, mert a mai időben jó adminisztráció nélkül állam nem létezhetik. Minthogy tehát nem akarja a régi administratív rendszert — nevezzük a maga nevén a gyermeket — a tisztviselők választásának rendszerét más esetben feláldozni, mint csak abban, ha azon meggyőződésre jutna, hogy ezen rendszer minden javítások mellett is pl. az egyének hiánya miatt fenn nem tartható ; vagy ha arról győződnék meg, amiről ma nincs meggyőződve, hogy a magyar állam és a magyar nemzetiség szempontjából e megváltoztatás okvetetlenül szükséges, ezért tartotta czélszerűnek az ország különböző vidékeiről összehívni azokat, kik a közigazgatással foglalkoznak, hogy tisztába jusson a mi sok helyütt állíttatik, hogy a választási rendszer mellett, a kellő egyének hiánya miatt nem lehet bár javítva is a régit föntartani, másodszor hogy a magyar nemzetiség, a magyar állameszme követeli a választott tisztviselői rendszer megszüntetését. Egy régi, a históriából fejlődött adminisztratív rendszernek egészen ellenkező rendszerré átváltoztatását azon feladatnak tartja, melyet talán jobban kell meggondolni minden egyébnél, mert a réginek rossz oldalait is könnyebben elviselik az emberek, mint az újnak rossz oldalait; pedig rossz oldala minden rendszernek van, és így épen az adminisztrációnak az alsóbb rétegeiben folyó működése az, mely leginkább képes az embereket elégültekké vagy elégületlenekké tenni. S ismétli, hogy épen azért csak a fent jelzett két eset birhatná reá, hogy ő legyen az, ki ezen változtatást proponálja, melyet jelzett, s épen ezen két szempont iránt óhajtana az ország különböző vidéiken szerzett tapasztalatok alapján meggyőződést szerezni. Egyébiránt ha el lett volna határozva arra nézve, hogy mit fog indítványozni, bizonyosan nem fárasztotta volna ide az értekezlet tagjait. Ha egyébiránt az értekezlet,az első kérdésnek mind a négy pontjára nézve véleményét kívánja, röviden elmondhatja azt is. Az elsőre nézve már nyilatkozott. A közigazgatási bizottságra nézve csak jelezni kívánja, hogy azt felesleges, eltörlendő intézménynek nem tartja, hanem olyannak, melynek részint összealkotása, részint hatásköre módosításokat igényel. Továbbá a fegyelmi eljárást is olyannak tartja, melyet a fellebbvitel azon szempontjából, és különösen azon szempontból, hogy a fegyelmi törvénynek szigorú alkalmazása biztosíttassák, javítani kell, de olyannak másfelől, amely gyökerében helyes alapokon nyugszik. Ami pedig a közpénzek kezelésére vonatkozó pontot illeti, azt hiszi, a jelenlevők legnagyobb része ismeri az e tárgyban legutóbb kiadott miniszteri rendeletét. A kérdés itt nem azért vettetett fel általa, hogy a pénzkezelés módozatait részletesen törvény állapítsa meg, hanem azért, mert mai rendszerünk szerint mindezeknek megállapítása a statuárius jogkörébe tartozik. Ennek aztán az az eredménye volt, hogy majdnem minden megyében ez ügyben más eljárás követtetett, úgyhogy midőn körlevelét kibocsátotta, csakis azért sikerült a megyék legnagyobb részében egyöntetűbb eljárást hozni létre, mert ezek maguk is belátták, hogy erre szükség van, de a ma fennálló törvény arra, hogy ebben az ügyben parancsolólag lép fel, neki alapot nem szolgáltat. Tehát nem azt czélozza, hogy részleteket állapítson meg erre nézve a törvény, hanem hogy benne kimondassák, hogy ez ügyeknek egyöntetűbb vezetését a minisztérium van hivatva szabályrendeletileg megállapítani. Egyébiránt ismétli, hogy minden részletre nézve kész lesz, ha megtudja, mi kívántatik, nyilatkozni. Sennyey Pál dr. kijelenti, hogy a belügyminiszter által elmondottak folytán czélját elérve látja, s kezdetét veheti a diskusszió. Péchy Manó gróf: Mindenki érzi a reform szükségét, de nem a külföldi példák után, hanem tegyük azt népünk kulturális fejlődési állapotának és saját viszonyaink komoly megfontolásával. Szerinte valahára választani kell a centralizáczió és az autonómia között, mert e kérdés elől már kitérni nem lehet, de óvakodni kell a két rendszer fuzionálásától. Mindenekelőtt gondoskodni kell egy szerves jó administrácionális apparátusról, mert míg a tisztviselők kualifikáczióját törvény nem szabályozza, s ezek jövője biztosítva nem lesz, addig hiába minden törekvés. Fősüly fektetendő egy jó és czélszerű községi rendszerre. Szükségesnek találja továbbá, hogy az országos központi hatalom decentralizálja mindazon teendőket, amelyeket nélkülözhet, s amelyeket a megyei központ elintézhet. A jjközigazgatási bizottságokat megszüntetendőnek tartja. Népünk százados kegyeleténél fogva fentartatni kívánja a közgyűléseket. Hangsúlyozza szóló egy czélszerű alapokra fektetett államrendőrség mielőbbi behozatalát és a jól szervezendő fegyelmi bíróság fentartását. A megyei főnökök vagy főispánok kinevezésénél a szakértelmet figyelembe kívánja vétetni, s ezek hatáskörét szabályozni úgy, hogy a kölcsönös rivalitások és túlkapások, a megye érdekeit ne veszélyeztessék. Szükségesnek tarja még szóló, hogy az összes, a megyékben exponált állami brancheok a megyék emperiális helyein koncentráltassanak, mert ez kevesbíti az illető felek költségeit. Ez intézkedések nélkül a kinevezés csak a kormány hatalmát növelné. Szóló az élethossziglani kinevezést nem tartja jobbnak, mert az illetőknek a választók által való ismerete több garancziát nyújt. Nem érti azonban szóló a választást az árvaszékekre. A domestikának a megyékben behozatalát mostani viszonyaink között veszélyesnek tartja. S mindez több költségbe kerül, de felteszi a kormányról szóló, hogy a fedezetről már előre gondoskodott, különben a tanácskozásnak nincs értelme. Sennyey Pál báró Péchy Manó gróffal egyetért abban, hogy azon irányt, melyet az adminisztráczió reformja közül az ország követni kíván, szerinte is nagyon meg kell gondolni, s hogy az idegen példák utánzása veszélyes. Csakhogy intézményeinknek egész sora, egész életünk és társadalmi szervezetünk az 1848-as nagyszerű reformok következtében európai színvonalon áll, s a külföldi intézmények példájára van szervezve s igy elzárni magunkat a külföldi intézmények hatása elől nézete szerint hiba volna. Péchy Manó gróffal a kiindulási pontra nézve nem ért egyet abban, hogy nekünk a centralisátió s az autonómia közt választanunk kellene, s részéről kijelenti, hogy nem centralista, és az autonómiát kívánja fejleszteni s viszonyainkhoz idomítani. Szóló azon meggyőződésben van, hogy Péchy gróf szón mondása, hogy legrosszabb rendszer az, mely az említett két rendszer összevegyítéséből támad, a mai rendszerben van megtestesítve, mert nekünk sem egészséges municipiumunk, sem hatalmas centralizációnk nincs. A tisztviselők kinevezésében szóló sem lát elég biztosítékot, de azt hiszi, hogy a tisztviselők kinevezése a rendszeres administráció érdekében mégis nélkülözhetetlen. A kinevezési rendszer behozatala nézete szerint is aggályos, ha bizonyos óvó garantiákkal össze nem köttetik. Szóló kimondja azon nézetét, hogy a tisztviselők kinevezése sem fog czélra vezetni, ha az egész administratió aparátusa meg nem változtattatik, s e változtatások egyike az nem lesz, hogy a főispán szűnjék meg méltóság lenni, s annak kezébe concentráltassanak az államnak mindazon teendői, melyek a megye székhelyén kielégítést és végrehajtást igénylenek, hogy ez által éressék el azon összpontosítás, melyet a miniszterelnök a közigazgatási bizottság által akart elérni. A megyei bizottság hatáskörét nem megszűríteni, de kiterjeszteni kívánná szóló s decentralizálni kívánná mindazt, mi azon kerületen belül, mit vármegyének nevezünk, ellátást igényel. Szóló a qualificátió mellett élethosszig megválasztandó képviselőkben javítást nem lát. A miniszterelnök két feltételhez köti a kinevezési rendszer elfogadását, melyek elseje az, ha választás útján kielégítő tisztviselőket kapni nem lehet. Szóló szerint e feltétel megvan, mert a megyékben az intellektuális erők nincsenek egyenlően elosztva, s mert a választási hatalom bizonyos családok és cligiek kezében van, melyek a fiatal erőket a közigazgatási pályától visszariasztják. A miniszterelnök másik föltétele a nemzetiségi kérdésre vonatkozik. Szóló e föltételt csak igen megszorított értelemben fogadhatja el, úgy, hogy egy erős fegyelmezett adminisztrációt tart szükségesnek arra, hogy az állam nemzetiségi s állami feladatait betölthesse. A qualificátióra nézve megjegyzi, hogy abban a választással szemben garanciát nem lel, ennél több garanciát nyújt a candidatió joga is. Az élethosziglani választást éppen nem helyesli, ennél a rendszernél a periodikus választást is jobbnak tartja. A pénzügyi kérdésre nézve nem nyilatkozhatik, de azt hiszi, hogy a rossz administratió mindig drágább a jónál, még ha az utóbbi többe kerül is. Ticza, Kálmán kijelenti, hogy midőn a nemzetiségekről szólt, nem volt célja a tisztviselők kinevezését mint fegyvert irányítani a nemzetiségek ellen. Ezzel csak arra célzott, hogy ha nem lehetne az állam iránt ha tisztviselőt választani, akkor határozná el magát a kinevezésre. A mai administratiót javíthatónak tartja, miután az nem kielégítő. A kinevezés lehető politikai veszélyeire tett észrevételre azt válaszolja, hogy a közigazgatási tisztviselőt a minisztertől oly függetlenné tenni, mint ama szempontból szükségesnek lenne, annyi, mint az állam érdekébeni administratiót megsemmisíteni. A qualificatiót illetőleg figyelmeztet arra, hogy a vizsgák nem mindig történnek úgy, mint kellene, s másfelől, hogy gyakran nem abból lesz a legjobb tisztviselő, ki a vizsgát a legjobban tette le. Tökéletesen igaz ugyan, hogy választásnál visszaélés lehetséges, de várjon, nem történhetik-e meg ugyanez a kinevezésnél is ? Egy befolyásos, nagyhatali megyei embernek nem sokkal könnyebb-e ilyen kinevezést kieszközölni, midőn az általa pártolt egyént a kinevező nem is ismeri ?*Amit Sennyey b. a gyámsági ügyekről mondott, az állhat egy megyéről, de bizonyosan nem áll az egész országról. Végre akár legyenek kinevezett, akár válaszott tisztviselők, a csempészetet egészen megakadályoztatni nem lehet. Sennyey Pál b. A tisztviselőket nem akarja függetlenekké tenni a kormánytól, de igenis annak önkényétől. A tisztviselők kinevezését nem úgy érti, hogy azokat az elsőtől az utolsóig a belügyminiszter nevezze ki. Ez egyike volna a leghibásabb lépéseknek. A vármegye főispánját nevezte ki a kormány, s a többit a főispán. A csempészetet ő sem tartja egészen megszüntethetőnek, de egészen más ez, mint ami ma történik. Tisza Kálmán: A választás és kinevezés költségei közti különbségre nézve a kérdésnek pénzügyi oldalát illetőleg holnap fog az értekezlet elé részletes számítást terjeszteni. Egyelőre csak azt említi meg, hogy a különbség tisztán a személyes kiadásokban 1.200.000 forintot tenne. Majthényi László dt. azt tartja a legczélszerűbbnek, hogy a főispáni állás főrendi tagságra sem czímet ne adjon, sem akadályt ne képezzen. A kérdésről szólván, felveti: maradjon-e meg javításokkal az önkormányzatnak jellege, vagy cseréljünk-e rendszert ? Elismeri, hogy a mai közigazgatási szervezet nem tökéletes. Iparkodott az administratiónk ellen emelt panaszok részleteivel megismerkedni, ilyen részleteket azonban vagy éppenséggel nem hallott, vagy amennyiben hallott — s itt felsorol néhányat — azok nem voltak indokolva. Az adminisztratió kérdése oly fontos, hogy az államnak vitális érdekeivel, különösen politikai helyzetével és a társadalmi igényekkel szoros kapcsolatban van. A történelem mutatja, hogy mindazon államokban, hol önkormányzat létezett, az átalakulás fokozatosan, reformok útján történt. Példa rá Anglia és Magyarország. Magyarországon az 1848-ban történt alkotmányos reform békés után ment végbe, ami főleg annak tulajdonítandó, hogy az országnak századok óta meghonosult önkormányzata volt. Ellenben Francziaországban — nem is tekintve a múlt századbeli vérengző mozgalmakat — csak a mostani században két alkotmányos monarchia és két császárság bukott meg. Épen az önkormányzat az, mely a műveltség színvonalán álló egyéni qualitást egyrészről biztosítja, másrészről kifejti. Magyarországon nem tudunk rá példát, hogy a törvénynekrendeleteit brutális, nyers erőszakkal kellett volna végrehajtani, hogy képviselőház határozatai annak elnöke által egyenesen erőhatalommal nyerjenek végrehajtást. Ezek a különbségek azon országok közt, ahol önkormányzat uralkodik és azok közt, hol centralizáció van. A parlamenti kormány felelősséggel tartozik. Már most a politikai érdeksúrlódás egymagában elég arra, hogy keleténél előbb lejárja és elkoptassa az egyes embereket. Képzeljük, hogy centralizáczió mellett az ily kormány minden törvényhatóságnak, minden falunak, még lokális érdekei gondozását is magára vállalja. — Sennyey Pál b. : Ki mondja ezt ? Majthényi László b. : Én csak készpénzben fizettetem ki magamat. Sennyey Pál b. : Én is, de ez nem készpénz. Majthényi László b. Ha ily teendők is bízatnak a kormányra, akkor nem ismerek tehetséget, mely ily kiterjedésű feladatnak megfelelni képes legyen és igy a felelősség, valamint az érdek kielégítése is vajmi vékonyszálu lesz, és minden, ki nem elégített legapróbb érdek ódiuma a kormány ellen fog fordulni. Mindezekből kifolyólag kívánatosabbnak tartja a szükséges javítások fentartásával a jelenlegi közigazgatási rendszert, mint annak olyatén átalakítását, melyet nem ismerünk. Közigazgatásunknak vannak orvoslást sürgető hiányai, de az orvoslás módjára nézve sem Sennyey, sem Péchy Manó gróffal egyet nem ért, nevezetesen ami a törvényhatósági bizottság körét illeti, viszonyítva a közigazgatási bizottság hatáskörével. A közigazgatási bizottságot kell inkább, még pedig kiterjesztett hatáskörrel azzá tenni, amivé lennie valódi hivatása: a közigazgatásnak vezetőjévé. Tudományos kualifikácziónál fontosabbnak tartja a gyakorlati jártasságot. Áttérve a választás kérdésére, arra, hogy az adminisztráció jó legyen, szükségesnek tartja, hogy a tisztviselők bírjanak határozott részletes szabályokkal, melyek szerint eljárnak; másodszor a felelősség akkér legyen szervezve, hogy aki a tisztviselők közül kötelességét vagy nem teljesíti, vagy teljesíteni nem képes, hivatalos állását meg ne tarthassa, ha százszor választatott is meg. Fontosabb, hogy mikép gyakoroltassék a felelősség. Erre a jó fegyelmi eljárás az út. Reflektál még a nemzetiségi szempontra. Két tételt axióma gyanánt tekint. Először, hogy Magyarországon a középosztály volt az alkotmányosság és az állam eszméjének a fentartója; másodszor, hogy épen ezen művelt, független középosztálynak volt működési és tevékenységi tere az önkormányzat, s viszont a törvényhatóság a maga közegeit ezen osztályból ujonczozta. Ha áll ez a két tétel, akkor önmagától elenyészett minden aggály, mely nemzetiségünk tekintetéből támadt. Fentartatni kívánja végül bizonyos módosítások mellett a közigazgatásnak jelen szervezetét időnként választott tisztviselőivel. Az enquete hétfőn délután 5 órakor folytatja tanácskozásait a belügyminisztérium helyiségeiben. Kisfaludy Károly emlékünnepe, Budapest nov. 21-én. A Kisfaludy társaság ma tartotta meg Kisfaludy Károly halálának 50-ik évfordulója alkalmából az emlékünnepet az iránt a férfiú iránt, kinek nevéről nevezték el a társulatot. Az ünnep az akadémia nagy termében tartatott meg, mely a rossz idő dacára megehetősen megtelt, különösen nők rendkívül nagy számmal jelentek meg; feltűnő volt azonban, hogy az egyetemi fiatalság köréből kevesen jelentek meg s a tagok egnagyobb része is távol maradt. A jelenvolt notabilitások közül legyenek kiemelve a következők: Majláth György, Jókai Mór, Pulszky Ferencz, Fraknói, Tárkányi, Hunfalvy Pál, Pesty Frigyes, Szilády Áron, Szász Károly, Salamon Ferencz, Veres Beniczky, Csengeryné stb. A megjelent tagok öszszes száma 14. A tagok számára fentartott helyen volt Győrmegye s város küldöttsége, összesen hat tag, vezetőök: Lippai szolgabiró. Az ünnepelt arczképe koszorúkkal volt borítva. E koszorúkat a győri nők, győri gymnasium, Tóth község, a Kisfaludy család Győrött, (melyet az ünnepen Kisfaludy Árpád győri theologiai tanár képviselt) az akadémiai Kisfaludy társaság adtak, részben felirásokkal ellátva. Az elnöki asztalon több az ünnepeltre vonatkozó ereklye volt: halotti arczának fesz lenyomata, pálcza, egy hajfürt s müvei 1831-ki kiadása mellett megjelent arczképének csickéje. 10 óra után a tagok élén Gyulai Pál elnök megjelenvén Greguss Ágosttal s Beöthy Zsolttal elfoglalta az elnöki széket s körülbelöl a következő megnyitó beszédet mondta: Ezelőtt félszázaddal, épen e napon, Pesten egy ifjú még alig negyvenkét éves férfi haldoklott. Bár régi nemes család sarja, de nem volt egyéb, mint magyar iró. A Kisfaludy nevet rég ismerte a harczmező, a megyei zöld asztal, azonban országos hirre csak Sándor és Károly emelték. Károly atyjától kitagadva küzdve az élettel és önmagával, tévedve, csalódva bolygatta be a nagy világot, mig végre Pestre telepedett le s mint festő s iró tengette napjait. De lelki ereje nem hagyta el s rövid tiz év alatt az ország legtiszteltebb férfiai közzé vívta fel magát. Es ime, a midőn jobb sor’ derült reá, a midőn mint maga mondá, remélte, hogy életét szebben és a köznek több sikerrel szentelheti, egy lassan gyilkoló betegség végkép lesújtotta. A váczi utcze egyik még ma is álló házának első emeletén virasztottak mellette barátai, ugyanazon házban, honnan huszonöt évvel később Vörösmartyt,kisértük a temetőbe. Halálának híre felizgatta a fővárost és az országot. Széchenyi mélyen megindult, Kazinczy gyászfátyolt kötött kalapjára, a koporsót a főváros színe kisérte, oly nagy tömeg, aminőt Pest eddig nem látott; a lapok gyásziratokkal teltek meg, a színtársulatok mindenütt előadásokkal ülték meg emlékezetét. Közadakozás emelte sírkövét, majd szobrát és végre barátai egy irodalmi társulatot, a Kisfaludy-társaságot alapították, hogy legyen nevének élő emléke, küzdelmeinek folytatója és szellemi irányának oltára. Honnan e szokatlan részvét a fővárosban, a mely addig alig vette észre a magyar írót ? Korának legnagyobb költője volt e Kisfaludy Károly? Bizonyára nem. Avagy talán viszonyaink változtak? Keveset. De volt Kisfaludy Károly egyéniségében, iránya és összes munkássága hatásában valami oly erő, mely megtörte a hagyományos közönyt és széles körben ébresztett fogékonyságot. Az a nagy tömeg, mely Pest utczáin végig kisérte koporsóját, nemcsak a kitűnő költőt, az ifju irodalom vezérét gyászolta benne, hanem egyszersmind azon férfiút is, aki legtöbbet tett arra nézve, hogy Pest a magyar irodalom és művészet központjává emelkedjék s először sejteté világosabban, hogy mivé kell válnia Magyarország fővárosának. A Tudományos gyűjtemény alapításával erősödött a mozgalom, melyet Kisfaludy még magasabb fokra emelt. Az Aurora és köret teljesen kivívta Pest fensőségét irodalmi tekintetben s midőn egy magyar szinészcsapat Pest fényes német színházában Kisfaludy színműveivel elragadta a közönséget, kezdett mélyebb gyökeret vetni a fővárosi magyar színház eszméje is. Azóta Pest irodalmunk központja és Széchenyit, ki azt társadalmi, politikai és kereskedelmi központtá törekedett tenni, senki sem üdvözölte jobban, mint Kisfaludy Károly. De Kisfaludy Károly nemcsak a leendő magyar főváros szellemi csiráit ápolgatta, hanem költészetünknek is szélesebb kört nyitott s közelebb hozta az élethez. Senki sem érezte mélyebben mint Kisfaludy Károly hogy költészetünknek múltúnk és jelenünk tükrévé kell válnia. Épen azért feltárta a múltat, hogy a jelenre hasson, visszatükrözte a jelent, hogy a jövő magvait hintse el. Tragédiában ha nem érte is el a teljes tragikai hatást, élénk korrajzot nyújtott, magyar életet festett, táplálta a nemzeti érzést, sőt Sziborjában a jobbágyok elyomatását rajzolva, a múlt leple alatt a jelenre czélzott s milliók fájdalmát tolmácsolta. Vígjátékai még nagyobb hatást tettek. Az a kaczaj, mely egyszerre felhangzott, midőn színpadra hozta az elfajult külföldieskedő mágnást, ki az idegen műveltségnek csak czafrangjaival kérkedik, s az igen tőzsgyökeres falusi gavallért, a ki betyárságban keresi a magyarságot, mintegy megerősítette azt az irányt, mely után megujhodni készülő társadalmunk indult, a nemzeti műveltség irányát. De nemcsak drámairodalmunknak vetette meg Kisfaludy Károly alapját, hanem újabb beszélyirodalmunknak is. Sokat hányódott az életben, a tévedések és csalódások drága árán tanulta ismerni az emberi és társadalmi viszonyokat. A szenvedések fakasztották fel komikai és humoros erőt s a kények fátyolán át tekintett az élet bohóságaira. Mintegy hirdetni látszott az élettől igen is elvonuló magyar költőknek: ne legyetek mások visszhangjai, ne könyvekből írjatok, hanem szivetekből, élményeitek és tapasztalataitok forrásából. Kisfaludy Károly fellépte és hatása korszakos mozzanat irodalomtörténetünkben. A magyar szellem s európai ízlés egyeztetése volt czélja. A kezdeményező mestert felülmúlták a tanítványok, Vörösmarty, Petőfi és Arany háttérbe szorították Kisfaludyt, de a nyomok hozzá vezetnek, a szellem fuvallata tőle indult. Egy félszázad sok idő, de kevés egy nemzet életében és mégis minő különbség napjaink és Kisfaludy Károly kora közt. — Oh ha egy napra felébredhetne sírjából, mennyire nem értené atyja keserű elégületlenségét, és majdnem kétségbeesést.