A Hon, 1880. december (18. évfolyam, 316-345. szám)
1880-12-03 / 318. szám
f Budapest, december 2. Egy »nagy actio« végeredményével foglalkozott ma a képviselőház. Értjük alatta a székesfehérvári gazdacongressus kérvényét, amelyre vonatkozó határozati javaslatokat ma minden vita nélkül fogadta el a képviselőház. Hogyan alakult ez egyértelműség? Hisz egy egész párt a kormány elleni actióra akarta azt felhasználni ? Egyszerűen úgy, hogy az emlékiratban foglalt követelmények egy részétől a közgazdasági bizottság tárgyalásai alatt maguk a kezdeményezők áldottak el, másik részét a kormány már akkor kezdeményezte volt és foganatossá, azóta még nagyobb mértékben, szóval nagy része a kívánalmaknak tárgytalanná vált, s mindössze maradt még néhány eszme, melyeket maga a kormány is elfogadott és ma ennek hozzájárulásával a képviselőház határozattá emelt. Ez eszmék: a gazdasági egyletek segélésére, a szőlők adókedvezményére, a földjavítás előmozdítására, a földmivelési minisztériumban az államjavak egyesítésére, a borászat emelésére, földmivelési érdekeinknek megfelelő vasúti, illetőleg tarifapolitika követésére, mezőgazdasági tanács felállítására, földmivelési érdekeinknek megfelelő kereskedelmi politikára, a marhatenyésztés emelésére és a marha egészségügy javítására vonatkoznak. Már e sorozatból kitűnik, hogy legnagyobb részükre nézve a kormány megtette az intézkedéseket, amennyiben pedig a követelések, az intézkedéseknél tovább mennek, annyiban csak az idő - és pénzerő hiánya vagy a külfölddel való viszony magyarázza meg,az intézkedések elégtelenségét. Igaz, hogy néhol a követelmények definiálatlan, gyakorlatiatlan iránya volt oka annak, hogy a határozatok több szabatossággal létre nem jöttek, és hogy azokat nagyobb mértékben megelőzni nem lehetett, így például a talajjavítási bank eszméje a tanácskozások folytán szépen elemeire oszlott fel, és a kormány feladatául abból a kultúrmérnöki intézmény mellett a társadalmi tevékenység könynyítése, esetleg közvetítése vagy segélése maradt fenn, mikor pedig a vasúti politika megbeszélésére került a dolog, eleinte részletes programmot helyeztek kilátásba, az indítványozók, utóbb azonban általánossággal érték be, mert látták, hogy a vasutak államosításásának gyors haladása és az államvasutak liberális tarifájának czélba vett alkalmazása, sőt leszállítása mellett még csak a kötelékekre kell tekintettel lenni. Egyébiránt újabb részletes utasításra e téren szükség nincs, annyival kevésbé, mert a tarifapolitikának a napi esélyekhez kell alkalmazkodnia és azt részletes pontozatokba foglalni nem lehet. Azonban nem e részletekben előforduló nehézségek és a tulágos követeléseknek kellő gyakorlati mértékre redukálása okozta azt, hogy a nagy port felvert gazd mozgalom és emlékirata ilyen békésen jutott megoldásra, hanem keresendő ez főleg két köülményben. Egyik az, hogy a kormány a vasutak államosításával, a minisztériumok új beosztásával, a kultúrmérnöki intézmény, borászati kormánybiztosság, időjelző intézet szervezésével, a marhatenyésztés nagyobb előmozdításával stb. bebizonyító, hogy a gazdaközönség érdekeinek és a földmivelés fejlesztése versenyképességének lehetőleg és fokozatosan megfelelni iparkodik. Ennek folytán egy másik tényező is befolyt a kérdések e szakszerű és gyakorlati megoldására, és ez az, hogy a gazdamozgalom fővezetői közül még azok is, kik politikai állás 11 km. Nem tartanak, meggyőződtek ennek jóakaratáról, buzgalmáról és helyes irányú tevékenységéről, maguk mérsékelték követeléseiket, ellenálltak a politikai pártszenvedély csábításainak és így az eleinte politikai színezetű akció helyes szakszerű irányba tereltetett. Azt hisszük az ország és az ügy érdekében. Reméljük és óhajtjuk, hogy az iparos mozgalom is ily irányt vegyen. Ennek biztosítékául szolgálhat a kormány tevékenysége, az ipartörvény revíziója, a gyáripar fejlesztésére vonatkozó előkészületek és az ipari szakoktatás hathatós fejlesztése körül Ha valaki valamely kulturális és közgazdasági ügy igaz barátja, az nem csinálhat abból politikai eszközt sem a maga, sem pártja számára. A gazdamozgalom vezetői ezt megérték ; reméljük, hogy rájönnek erre, az iparosmozgalom vezetői is. Csakis így lehet az »akczió« üdvös. — A szláv »szolidaritás.« A zágrábi »Obzor« egyik közelebbi számában azt az épületes tényt lehetett látni, hogy a nevezett horvát lap heves polémiát és filippikát indított a vele és faji tekintetben rokon »Slovenski Narod« ellen, mivel hogy ez utóbbi rosszul palástolt kárörömmel a földrengés által okozott csapást büntetésnek mondá a felfuvalkodott Zágrábra nézve. Furcsa is nagyon az az u. n. »szláv szolidaritás.« Eddig csak magyarok, németek és angolok nyitották meg zsebeiket a földrengések által sújtott horvátok javába. De sem »Szent Oroszországból«, sem Csehországból (a félig német Prága kivételével), sem Szlavóniából, vagy Szerbiából, hol csak most alakult ad hoc egy bizottság, nem érkezett egy árva fillér sem a horvátoknak. Hanem azért a szláv tartományokban egymást érik a szláv egyesülési ünnepek és a szláv Zágráb sehonnan sem hiányzik! — Az újvidéki »Nedelyni Liszt« Szabovlyevics képviselőnek a szerb egyházi autonómia kérdésében tett interpelláczióját fölösle 318. száza. 18-ik évfolyam. Budapest, 1880. Péntek, deczember 3. (Laserbeerantesi Irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintugy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátok' tere, Athenaeum-épület) küldendők. Reggeli kiadás: POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kladd'ivatal s barátok*t®re, Athiszaesim-épület földszint. Előfizetési dij: Poetin küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt 1 hónapra 2 tri 3 hónapra ■ ■ ® , * » 8 hónapra . . . .......................................ISIS& esti kiadás postai különkitldéséért felül« fizetés negyedévenkint ....... 1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Előfizetési felhívás 3ECO 2nT XVIII. évi folyamára. ElSflaselést drafe : Egy hónapra .... 2 » Évnegyedre . . . . 6 » Kél évre . . . . 12 írt Az estiiadás postai kisenküldéséért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. Az elffizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« kiadóhivatalba (barátok tere Athenaeum-épület) küldendő. A »Mondszerts kiadóhivatala. A „HON“ TÁRCZÁJA. Egy uj magyar regény. (Az aranyhaju asszony. Irta : Gozsdu Elek.) Az aranyhaju asszony csak egy fokkal közelebbi a »hosszú hajú asszony« — meghatározásnál s a mellett, hogy nagyon is közözim, a regény alaphangjából s az abban tükröződő kis világból nem árul el semmit. Az aranyhaju asszony ! Angyalnak és ördögnek egyformán képzelhető s ép úgy lehet idyllnek, mint orgiának a hőse. Pedig a czimnek — Schopenhauer hasonlatával élve — olyannak kell lennie, mint a monogramm. Az egész munkát ki kelll tudni belőle betűzni, magában kell foglalnia annak egész lényegét. Azt hiszem, hogy a legszerencsésebb czimeképen ezért a mű alapeszméjével egyszerre, mintegy maguktól születnek. Uralkodó eszme, alaphangulat kifejezői, mint a Füst, Tavaszi áramlatok, Üllő és kalapács, Vanity fair, Les miserables, Wahlverwandschaft, Falscher hermelin s más kitűnő czimek, melyek egyszersmind az illető munkák legrövidebb kommentárjai. Mentül egységesebb az alapeszme s mentül kevesebb színre törik az őshangulat a költői egyéniség prizmáján, annál kisebb fejtörésbe kerül a mű monogrammját kitalálni; mig oly regényírók, kik egyszerre nagyon is sokat markolnak az életből s alapeszme helyett inkább alakokat, helyzeteket nyújtanak, rendesen fennakadnak a czim választásában. Példa erre, hogy nagy regényírót idézzek, Dickens, ki számos regénye czimeül neveket, ismeretlen, önkényes neveket választott. Ezek a közczimek, s mint a készen vásárolt ruhák, mindenféle regénytestre ráillenek. Abból a törnetből, melynek nevet adnak, semmit sem árulnak el előre és sokszor úgy vagyunk velük, mint az ősi családneveket viselő Kohnokkal és Pollákokkal, kik esetleg oly vidékről származnak, hol ama buzogányos őseink sohasem is laktak. — Kiveendők az oly nevek, melyeket történelmi vagy mondai személyek viseltek, mert említésükkor fölmerülnek előttünk a hozzájuk fűzött események. Ha egy könyvön a Heloiza és Abelárd czímet látom, mindjárt tudom, hogy ha szerelemről fogok olvasni, míg ez, Dombey és fia, teljes tudatlanságban hagy. Gozsdu regényének is ilyen közczime van. Az aranyhajú asszony époly keveset fejez ki, mint ha megtoldjuk egy bizarr nőnévvel s azt mondjuk : Edith vagy Coralie, vagy Eminah, az aranyhaju asszony. Elolvastam a regényt s láttam, hogy Eminah — ez a neve— a bűn aranyhaját viseli. íme a mese néhány sorban : Odor Ernő a nagy világ zajából falusi magányába vonul szerető anyjához, itt megismerkedik az aranyhajú asszonynyal, a ki egy közönséges, durva embernek, Kompolty Imrének a neje, beleszeret és Halmi Dezső, józan budapesti barátja figyelmeztetése daczára, elhatározza, hogy őt elválásra bírja s azután nőül veszi. Eminah azonban gyönge akaratú teremtés és szereti a fényűzést s azért nincs kedve elválni gazdag férjétől. De minthogy Ernőt is szereti , szeretőjévé akarja őt tenni. Odorné ezt észrevevén, minden áron iparkodik fiát kijózanítani s Eminahról előtte a megvetés szavait használja, a mi miatt őt Ernő arczul üti. — Herminnek, egy becsületes, odaadó, hü ember, Rédey János nejének, ki azonban mindennek daczára, még a fővárosban beleszeretett Ernőbe, s most lejött Kompoltyokat meglátogatni, hogy szeretett Ernőjét észretérítse, se sikerül a vak szerelmest kiszabadítani a szirén hálójából s ki tudja, mi történnék, ha a véletlen nem segíti a csomót megoldani. — Kompoltyt meglátogatja Bálla Bálint őrnagy, egy festett hajú, összetöpörödött emberke s Ernő (no, meg a férj is) megtudja, hogy Emiahnak már nyolcz év óta titkos viszonya van ezzel a madárijesztővel. — Kompolty erre elkergeti nejét, Ernő szakit az aranyhajú asszonynyal, kit most már megvet, az őrnagy pedig, ki mindjárt érezte, hogy rothad valami Dániában, megugrik; a férfiasságából kivetkezett vetélytárs (Ernő) azonban utána megy, megverekszik vele és elesik. Hermin most már megbecsüli Jánosát, Eminah pedig új szeretővel éli a világát. Ez volna a regény váza, míg még csak megállhatna valahogy lábain, ha az azt megelevenítő gépezet, a hús és vér, melylyel Gozsdu körülvette, nem volna beteges, heptikás, megszakadt keringésű. A gyönge nő, kinek se durva férjével szakitani, se szeretője iránt őszintének lenni nincs ereje, a szenvedélytől elvakított Ernő, addig, (de csakis addig !) amig föl nem fedezi az aranyhajú Eminah álnokságát, Hermin, aki az ábrándokhoz nem értő, de jó és becsületes férje oldala mellett vágyódik a szerelem láza, mámora után : mindez alakok erősebb vérkeringés mellett igazakká válhatnának ; Így azonban mind gyönge lélekzetü, satnya szülöttek, kikről a pszichológ nem tudja, élnek-e még vagy már meghaltak. Kompoltyról csak a szerző leírásából tudunk annyit, hogy nejét veri és az »Über land und meer« képtalányait szokta megfejteni. Az őrnagy festi a haját, hegyes körmöket hord és »purs«-áról szeret beszélni. Ha Eminahnak mégis tiltott viszonya volt vele, akkor vagy ez a nő sokkal rosszabb és Ernő sokkal bolondabb, mint a minőnek Gozsdu intencziója szerint lennie kell; vagy szerző kifelejtette művéből azt a kapcsot, mely e két szivet képes volt — úgy a hogy — összeilleszteni. Ama visszataszító jelenete*, midőn Ernő arczul üti anyját, is lehetett volna beszámithatóvá tenni nagyobb adag lélektannal és pathológiával. Gozsdu azonban oly könnyen siklik át az egészen, mintha a szerencsétlen fiú egy legyet csapott volna agyon s csak is a »véres arcz«-ról humorizál egy-két lapon át, bágyadtan, visszautaszítóan. Odor Ernő párbaja az őrnagygyal már a mesének a hibája és egyátalán nem indokolható. Hisz az a kereket oldó gyáva, csúnya, vén és irigvelejű amoroso csak úgy járt a tilosban, mint Ernő, csakhogy korábban jött, de azért mégsem akart útjában állni az új szeretőnek, elpárolgott s férjére s Ernőre hagyta azt a nőt,kit most már mindketten megvetettek, eltaszitottak. És — ne feledjük — a szembekötősdi játék e csúf vége után meghalt Ernőnek Eminah miatt arczul ütött anyja s a boldogtalan fiú mégis megverekszik azzal a maskarával, holott ez nem áll sem az ő becsülete, se más személy érdekében. — És hozzá még ő esik el, hogy Eminah megsirathassa, és tőle bocsánatot nyerve ölelhessen az Atterta partján más férfiút. Ezen nem segít se lélektan, se pesszimizmus. Ez vadhús a regény testén. Különben a regény befejezése csinos és ügyes. Hermin megbékülése idylli sorsával, Eminah gyöngeségének további lánczolata kielégítenek; csak azt nem értjük, mért kell Ernőnek mint valami tragikai hősnek, halállal bűnhődnie. A munka levelekben van irva és sok benne a humorizálás, de találunk benne ittt-ott csinos festéseket, ügyes elbeszélői hangokat s melegebb színeket is. Dialógjai azonban némelyütt valóságos gyermekdadogások. Álljon itt például az a hely, midőn Eminah és Ernő szerelmet vallanak egymásnak: »Szeretsz engem Eminah ? Igen, Ernő ! • Örökké fogsz szeretni ? Igen, Ernő!! Akarsz enyém lenni ? Igen Ernő ! Ez nem játék, Eminah. Ez komoly dolog ! Igen Ernő, ez komoly dolog!« Szerencsére nincs sok beszélgetés a regényben, a levél hangját pedig rendesen eltalálja Gozsdu. Mindent összevéve »Az aranyhajú asszony« rossz regény, de tehetséges ember müve, a mi főleg a munka vázlatából, intencziójából tűnik ki s elhibázott alakjában se tagadhatunk meg tőle bizonyos egységre, kerekdedségre való törekvést. Gozsdu uj ember az irodalomban; tudtommal ez az első müve, mely napvilágot lát s ha fölfedezem benne a tehetség nyomait, ez elég arra, hogy e kritikát ne tekintse visszariasztásnak vagy haladása reményéről való lemondásnak. Reviczky Gyula é gesnek találja. Egyáltalában helytelennek tartja a szerb képviselők eljárását, hogy minduntalan interpellációkkal zaklatják a házat. Ezúttal is hosszú praelectiót tartott Szabovljevics az autonómia elméletéről stb. oly hosszú lében eresztette fel a dolgot, mintha Tisza Kálmán, a cálvinista, a szerbeket cálvinistákká akarná átváltoztatni. Végül így kiált fel: Mit ijesztgetitek a szerb népet, mert izgatjátok a szerbeket bio expectorátióitokkal, midőn e nép a törvény által biztosított oly jogot élvez ez országban, mint semmiféle görkel.iallásu nép sehol széles e világon? — Sztrazzimir fellépését is helytelennek és tapintatlannak tartja, mely inkább compromittálja Horvátországot, ahelyett, hogy használna érdekeinek. A Szerbiával folytatott kereskedelmi alkudozásokat illetőleg arról értesül a Fratt, hogy a magy. kormány készséggel beleegyezik abba, hogy 2 frt legyen a sertésvám darabonkint, de csak a sovány sertésnél, nehogy a kőbányai hizlaló intézet megkárosíttassék. Nem kevésbé fontos Magyarországra és Ausztriára nézve, hogy gyártmányaikat lehető kevés akadálynak és megterheltetésnek lássák a Szerbiába vitelnél kitéve. A szerb miniszterelnöknek szabad kereskedelmi jellege mellett is nagyobb tetszésére lesz, ha már csak pénzügyi tekintetekből is magasb számokat szedhet, mint ha alacsonyakkal be kell érnie. Az angol szerb kereskedelmi conventio megkötése — Bisdicsnek ezen nagy hibája — nyolcz százalékos értékráncokat stipulált iparczikkeknél. Ez volna tehát maximuma annak, amit Szerbia vám fejében tőlünk követelhetne. És abban fekszik a helyzet egész nehézsége, hogy bevitelünk egyenlő megvámolás alá essék, mint az összes más államok bevitele, melyekkel Szerbia kereskedelmi szerződést kötött vagy kötni fog. Ezen nehézséget leküzdeni és gyártmányainknak a passarovitzi béke által stipulált diferencziális vámokat megtartani, képezze képviselőink fő feladatát, s itt főkép a magyar bánsági és erdélyi vasművek veendők tekintetbe, melyek jövedelmezőségüket , expansiójukat arra alapiták, hogy Szerbiába 3°/0-os értékvám mellett vihetik be a vas árukat. Az 1878 -i berlini conventio kimondja, hogy Szerbia és Magyarország határforgalmában könnyítések léptetendők életbe, melyekre más állam ne tarthasson igényt, miután semmi más állam, sem Olaszország, Francziaország, Anglia, sem Oroszország nem határosok Szerbiával. Ezen szerződési pontozatot iparunk érdekében fel kell használni, mert egy kereskedelmi szerződésnek Szerbiával ránk nézve nincs nagyobb fontossága, de legkevésbé lehet azt a passaroviczi békében foglalt kedvezmények surrogatumául tekinteni. Mind e pontok hosszas tárgyalásra adhatnak okot, s azoknak csak úgy van értelmük, ha a mi érdekünkben oldatnak meg. — A görög határkérdés megoldása tárgyában minisztertanácsot tartott a török kormány s azon, mint a Daily Tel. Írja, egy jegyzék tervezetét állapitá meg, mely a hatalmakhoz fog intéztetni. E jegyzék utal arra, hogy Törökország békésen átengedte Duscignót s ezzel bebizonyitá, hogy a berlini szerződésben elvállalt kötelezettségeinek lelkiismeretesen igyekszik megfelelni. Aztán kimondja a jegyzék, hogy kész a görög kérdést is hasonlókép békésen megoldani azon demarcationalis vonal alapján, melyet a porta elfogadhatónak mondott. Ezen eredményt azonban csak úgy lehet elérni, ha Görögországgal azonnal helyreáll a barátságos viszony. De ha görög önkéntes csapatok Thesszáliába és Epirusba minduntalan átcsapnak, akkor a porta körömszakadtáig meg fogja védeni határait. Ennek folytán felhívja a porta a hatalmakat, hogy bírják rá Görögországot, hogy közvetlen megegyezésre jusson Törökországgal. Apróságok. Shakespeare »Vízkereszt«-jében szerepel az a jámbor Malvolio, akit egy kotnyeles és eszes szobaleány felültet,hogy csak mosolyogjon úrnőjére folyton, azzal bizonyosan meghódítja. És a szerencsétlen Malvolio mosolyog is mindig, míg nem annyira kiállhatatlan lesz, hogy vén fejével elzárják, hogy tisztességet tanuljon. A tisztelt egyesült ellenzék bizonyos kérdésekben nagyon hasonlít ehhez a Malvoliohoz. Nem tudom, ki ültette fel azzal, hogy ő neki csak mosolyognia, csak nyiilaskodnia kell, s rögtön megnyer bizonyos »felsőbb hajlandóságokat«, de annyi bizonyos, hogy ő nem kevesebb prosopopéával s granderrával teljesíti a mosolygás öntudatos szerepét, mint maga Malvolio úr. E mosoly egy idő óta azoknak van szánva, kiket mint »magasabb katonai köröket« ünnepel vezérczikkben az idősb Ábrányi, s hord le ódákban a kisebbik. Uramfia, mekkora báj nyilvánul abban az eredő pillantásban, s magával elégedett mosolyban, amelylyel a mérsékelt ellenzék ezek felé kacsingat! Nincs rá példa hazánk történetében, hogy a polgári államhatalmat valaha azzal vádolták volna, hogy a katonaság iránt tartozó kötelességeinek nem tesz eleget. A mérsékelt ellenzéki sajtó ezt is megteszi, csakhogy valahol rokonszenvet ébreszszen a saját élhetetlensége iránt. Hanem aligha ér czélt vele. A katona urak, tudtomra, nem foglalkoznak politikával, s azért, mert a »Mag.« szeretné, hogy foglalkozzanak, a világ rendje nem fog megváltozni. Ami pedig azt illeti, hogy a katonaság, mint védelmi erő főtényezője iránt melyik párt teljesítette becsületesebben alkotmányos kötelességeit, arról a tisztelt mérsékelt ellenzéknek jobb nem beszélni. Mert különben fejükre találják olvasni még maguk a katona urak, hogy mikor arról volt szó, hogy haderőnk Bosnyákországba küldött része az éhhaláltól mentessék meg, a mérsékelt ellenzéki Pest megye hazamentő férfiai úgy opponáltak saját véreink megsegélésének, ahogy alig mernének tenni idegen invázióval szemben is. .. . Mert akkor Malvolio úr másfelé mosolygott. Akkor a Népszerűség donnáját’akarta könnyedén megkéríteni; most madame katonai Hatalom hódító mosolyának a tárgya. Hiába erőlködik itt is, a Malvoliókból nem lesznek Don Juanok soha. * * * Jules Verne egyik kisebb regényében, a Doktor Oxban történik meg az a végzetes eset Guiquendon nevű békés flamand város lakosaival, hogy egy experimentáló német tudós, azon ürügy alatt, hogy gázzal látja el a várost, az elkészített gázvezető csöveken át tiszta oxigéniumot vezet a légbe s megszaporítja így ennek élesztő anyagát szerfölött. S attól fogva csodák történnek Guiquendonban. A közönségesen szerfölött csendes természetű lakosságból véresszáju népség lesz. Levetkezik lassú beszédmódjukat s a suttogás helyét az orditozás váltja fel. Veszekesznek egymás közt s szitkozódnak a világ folyása ellen. Színházaikban tumultuózus jelenetek, községházukban botrányok érik egymást. Végre anynyira vetemednek, hogy bizonyos bikakérdés miatt háborút üzennek a szomszéd községnek, s ha az oxygenium-fejlesztő (állítólagos gáz) gyár közben föl nem robban, bizonyára még véres események következnének ebből a természettudományi kísérletből. Bocsánatot kérek kolozsvári tisztelt kollégáinktól — de nekem a guiquendoniak eme szerencsétlen esetét hozzák eszembe azok a rémhírek, melyek onnan bejárják a »tágabb hazát.« Már magára az első esemény hirére, a katonatiszt urak sajnos kihágására, eszembe ötlött, hogy vajjon mi okozhatta azt az érzékenységet s hevességet, a mi a dolgokat idáig juttatta. Mióta azonban az újabb hireket olvasom, azóta «A macska-Raphael.« A »macska-Raphael«, »le Raphael de chats«, madame Lebrun, a híres franczia művésznő keresztelte el, ily különös melléknévvel. Mind Gottfriedet, a magyar eredetű jeles állatfestőt, kinek képei ép oly bámultak és kapósok voltak a múlt század végén s a jelennek elején a külföldön, a mily kevéssé ismert neve és élete körülményei, mind máig a magyar irodalomban. Belső-magyarországi, német-lipcsei családból vette eredetét. Atyja Körmöczbányán asztaloskodott, később Bernbe vetődött s itt műveltette ki 1768-ban született fiát, a kis Gottfriedet, a ki először is az atyja által készített bútorokon árulta el a benne szunnyadó művészi tehetséget. Faragványmintákat rajzolt szekrényekre, ládákra virágokat festett , s e kezdetleges dolgokban felledezett a később a Freudenberger vezető keze alatt kifejlett oly nagyhírű színrajzainak és állatfestményeinek csirája. Mint állatfestőnek a medve és macska voltak kedvencz tárgyai. Macskaképei máig utolérhetlenül állanak. A rajz tökéletes szabatossága, az alakoknak megnemesitve is hit visszaadása s legkivált az élet, mit beléjük lehellt, emelték őt macskaképirás fejedelmévé és érdemelték ki számára szellemes női kollegája részéről a »macska-Raphael« dísznevet. A sajátos egyéni, csaknem arczképhűségű physognomia, mely az ő macskafestményeit úgyszólván személyesen kitünteti, a minden macskával közös, félig hízelgő, félig tigrisszerű, ravasz tekintet, az anyjukat csoportosan körülenyelgő kölyökmacskák kecses mozgása, szőrük csalódásig élethű fénye és színezete : röviden ez állatfaj összes sajátságai annyi hűséggel és csalódással adják vissza képein, hogy hogy szinte várjuk, mikor mozdul meg a vásznon rögtöni ugrásra egyik-másik alakja vagy avagy nyivákolja el magát kölyöktársa karma alatt. De a »macska-Raphael« nemcsak a művészetben, az életben is rendkívüli barátjuk volt kedvelt állatjainak. Munkája közben egy vagy másik kedvelt macskája szokott volt helyt foglalni oldalánál, karjához dörzsölgették felborzott házukat s közte és kegyeltjei közt egész társalgás szokott lefolyni. Megértették szavát, fülelve figyelték meg arcza kifejezését, eltanulták parancsoló mozdulatai értelmét. Néha úgy találták dolgozó asztalánál ölében egy anyamacskával, három-négy kölyökkel vállain és elült órahosszant kedvenczeit beczézgetve és ellesett sajátságaikat tanulmányozva. A tél hosszú estéinek unalmát azzal űzte el, hogy a meghámozott vadgesztenye beléből medvebocsokat, macskakölyköket faragott. A közönség kapva kapott e sajátságos szoborműveken. Csakhamar divatba jött a kandallókat és álló órákat ily törpe, gesztenyeszobrokkal diszíteni. Csakhogy egyhamar beléjük esett a férgek légiója és »pusztító foguk« elvágta az utókor élvezete elől, határozott alakot öltött bennem a gyanú. Két egyesetemi hallgatót elogatással fenyegetnek, mert megálltak az utczán. Egy fiatal színésznő torokgyíkban f meghal s annak szerencsétlenségéért a »Dinsztliket« teszik felelőssé. Egy iskolai seprőt részeg korában megkésel valami sötét alak s abból a polgári osztály újabb sérelme magyaráztatik ki. Minorich Károly « polgármesterré választása ellen s Tritsch Albert meg- választatása mellett »az alkotmányos szabadság nevében foly a korteskedés... Uraim, ott a bérezés Erdélyben, ezek valóságos guiquendonei jelenségek. Az isten szerelmére kérem önöket, vizsgáltassák meg a gázgyárt: nem fejleszt-e abban is valami ármányos német világító gáz helyett oxygént, s nem tiszta experimentum kedvéért korbácsolja-e fel az önök rendesen oly nyugodt, megfontoló s hazafias lelkületét ? Mindenesetre vigyázzanak. S ha a gyárban semmi veszedelmeset és gyanúsat nem találnak, akkor még jobban vigyázzanak. Mert nem csak természettudományi experimentumok vannak, hanem politikaiak is. S a fizikai kísérletek veszélyességével mindig arányban van azok lehető haszna is. De a politikai experimentumok bizonyos faja csak épen arra céloz, amire a fizikai kísérletek csak nem sikerülés esetén szoktak jutni, a felrobbanásra, s ámbár aztán az ily felrobbanás ártalmas sok irányban, legártalmasabb mindenesetre magára a kísérlet anyagára. Azért hát, mondom, vigyázzanak, mert utóbbi jelenségeik vagy nevetségesek, vagy betegesek. * * * Tisza Kálmán legújabb javaslatára, a rendőrség szervezéséről szólóra, reáfogták az ellenzéki lapok, hogy czélja —— korteskedés. Tisza Kálmán nem elégszik meg a kormányhatalom eddigi expozituraival, neki az 1881-ki választásoknál már szervezett rend- és csendőrségre van szüksége a legtávolabbi részekben is. Szépen ki van akumlálva ez a vád. Hány ember esküszik ma reá széles Magyarországon. Azt persze senki, sem író, sem olvasó, nem tudja, hogy ama törvényjavaslatban az foglaltatik, hogy összes intézkedései 1882-ben, tehát jóval a választások után lépnek életbe. Ős Imre: Az orosz nihilisták legújabb nyilatkozatai. Már a múltkor jelentettük új nihilista proklamácziók megjelenését, melyeket a »Narodnaja Wolga« (Népakarat) mozgó nyomdájában nyilván kézi sajtóval készítettek. A két proklamáczió elseje 1880. nov. 6-ról, másika pedig nov. 7-ről van keltezve s az előbbi festi a munkás nép nyomorát, a czár, mint a »legfőbb zsarnok« ellen izgat, és a legújabban, nov. 4-én, kivégzett két nihilistáért bosszúra hívja föl az orosz népet, különben »az e vértanuk által a nép boldogságáért és szabadságáért ontott vér« az ő fejükön fog száradni. A második proklamáczió így hangzik: »November 4-én reggel 8 óra 10 perckor két hű társunk, Alexandrowics Kwiatkowsky Sándor és Kornejewics Presnyakov Andrej a vértanuk koronáját érdemelte ki. Meghaltak, ahogy orosz férfiak nagy eszméért meg tudnak halni, meghaltak a forradalmi ügy életképessége biztosságának tudatával, megjövendölvén annak nemsokára bekövetkező győzelmét. De nem akarunk hősiességekről beszélni, a későbbi nemzedékek magasztalni fogják őket; itt csak néhány uj tényről akarunk jelentést tenni, melyek e vértanuk halálát kisérték. Titokban a vár falai közt, távol a nép szemeitől, a katonák képe előtt gyilkolta meg őket a kormány. Micsoda el. ............................................. IHT