A Hon, 1881. február (19. évfolyam, 31-58. szám)
1881-02-23 / 53. szám
53. szám. 19-dik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1881. Szerda, február 23. Kiadó-hivatal Barátok-tere, Athenaeum-épürat földszint. Előfizetési díj.: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.......................... Sírt 8 hónapra................................... ■ • • 8 » 6 hónapra ........... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért falulfizetés negyedévenként...............................1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mint dánkor a hó első napjától számittatik. Szerkesztési Iroda:* Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉNEK bintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoké tere, Athenaeum-épület) küldendők. If Budapest, február 22. Nem tetszik több laptársunknak az a mozgalom, mely a vidéken több helyütt mégmoudtuk s mely az ottani mérsékelt elemeknek a szélsőballal szemben való együttes föllépésében kulminál. Mi a magunk részéről szintén úgy vagyunk meggyőződve, hogy a pártmozgalmak elvi jelentősége sokkal pregnánsabban nyilatkozik, ha a csoportosulások határozott irányban s nem pusztán negatív jelszavak alatt történnek; azt azonban kénytelenek vagyunk elismerni, hogy ebben a föemlegetett jelenségben igen sajátos politikai igazság nyilvánul. Mi a magunk részéről nem tartottuk nagyon fenyegetőnek a szélsőbal elhatalmasodásáról szóló rémmesét soha. Ismertük a magyar példaszót, mely a nagyon kelepelő szélmalomról, a sokat kotkodácsoló tyúkról, szájas asszonyról és lármás pártokról egyformán kimondja, hogy áldásos szaporaságra nincs bennük fogékonyság s azért a minden létező pártok eme leglármásabbjának Aesopus békájához hasonló felfuvalkodására nyugodt öntudattal mosolyogtunk. Laptársaink nem mind voltak e nézeten s különösen a mérsékelt ellenzékkel akár mint pártlap, akár mint ellenfél közel és gyakori érintkezésben levő újságok — elég e részben a »Magyarország «-ot s a »Pester Lloyd «-ot megnevezni — untalan hangoztatták a szélsőségek terjedésében nyilvánuló nagy veszedelmet, természetesen egész más következtetésre jutva mind a ketten. A míg ugyanis a »Lloyd« e ténynek vett nagy terjeszkedéséből arra vont következtetést, hogy a közbülső ellenzék elemei elvesztették politikai tételük jogosultságát, a »Magyarország« ugyanezt a kormánypárttal szemben hangoztatta. Ily eltérő álláspontok közt a kibékéltetés természetesen nem könnyű dolog. S azért mikor az országgyűlés jelen ülésszakának elején a pénzügyminiszter hazafias felszólalása elhangzott, a pártviszonyok alapos ismerői tudták, sejtették, hogy alighanem hiába hangzott. Sokkal elevenebb volt a jelen országgyűlés tényezőiben az egymás ellen vívott nagy küzdelmek emlékezete, semhogy kilátás lehetett volna a tárgyilagosság olyatén mértékére, mely ily felhívás megértésére s megfogadására kívántatik. De hát az ország népében, s különösen annak a mérsékeltekhez s igy az intelligencziához tartozó részében nincsenek meg a széthúzás és külön maradás ama szubjektív okokon alapuló ösztönei, melyek a parlament elemeiben szükségszerüleg megvannak s oly mozgalmas lusztrum után, mint a mostani volt, még csak zokon sem vehetők. Másrészt meg ezek — azon távolságnál fogva, melyben a központtól vannak — természetszerűleg hajlandók igazaknak venni a szélsőségek terjedésének átalánositott állítását. Nem kell egyéb hozzá, mint hogy e szélsőségek tényleg — mint például Kassán s Kanizsán — valamely időközbe eső időben csakugyan kimutassák hatalom után vágyó fogaik fehérét, s a mérsékelt elemekben azonnal fölmerül a kölcsönös sorakozás szüksége s nem állván ennek útjában olyatén akadályok, mint a központban, gyorsan meg is történik az. Aki e tényt rossz néven veszi, az merőben félreismeri a választási s nagy népelelmekkel számoló mozgalmak természetét. Nemcsak párt nem alakult soha kompromisszumok nélkül, de sőt nem esik meg egyetlen képviselőválasztás sem — még a legtisztább vérű szélsőbaliak közt sem — széles ez országban a nézetek, elvek, egyéni rokonérzések s gyűlölködések olyatén kiegyeztetése nélkül, melyre a véresszájuság mindenütt reáfoghatja azt, hogy kufárkodás, melyet azonban minden megfontolt ember csak a körülményekkel való helyes és elutasíthatatlan számolásnak fog nevezni. S azért nem hiszszük mi, hogy a mérsékelt elemek esetről-esetre való együtt föllépését helyes politikai szempontból rossz néven vehetné bárki; mi magunk részéről nem vennék így még oly esetekben sem, melyekben a szélsőségekkel való megküzdés diadalmas eshetősége saját pártunk időleges háttérbe szorulását követelné. A dolgok természete azonban azt hozza magával, hogy ilyen eshetőségtől a legkevesebb helyen kellene tartanunk. A választási küzdelmek ugyanis helyes próbái a pártok életrevalóságának s megállható voltának. A többségek csalatkozhatatlanságában vetett hitet nem ápoljuk; a tévedéstől való mentesség dogmáját csak úgy nem tételezzük föl tömegekről, mint egyesekről; de meggyőződésünk, hogy amely párt úgy választja meg politikáját, hogy a néprétegekben abszolúte viszhangra nem számíthat, az lemondott sikerei első alapföltételéről. Márpedig a most létező közbülső ellenzék ezen politikai pártokhoz tartozik. Jelszavait, elveit senki meg nem érti, csakis azokat, melyek más pártokkal közösek. A szerint, amint egyiket vagy másikat tolja előtérbe, szaporíthatja a szélsőbal vagy a kormánypárt híveit; maga csak a két malomkő közt leledző búzaszem kellemetlen szerepére számíthat. Ha a mérsékelt ellenzék közlönyei őszinték voltak a szélső elemek állítólagos terjedése felett való kesergésükben, a konzequencziát lehetetlen belőle máskép elvonniuk, mint úgy, hogy a mérsékelt elemek vállvetett sorakozása legyen fellépésük alapja, s ez esetben kikiáltott nézeteik szükségkép reávezetnek a kormánypárt elvi támogatására, mert amit pozitíve egyebet mondhatnának, az ugyan alkalmas lehetne pártszervezésre, pártgyűjtésre, de ez a párt nem az ő pártjuk lenne többé, az egyenes vonalban eljutna a szélsőbalhoz, ahhoz a veszedelemhez, mely ellen tulajdon maguk lármázták fel a nemzetet. A választásoknak tehát legtöbb helyütt ez irányban is tisztázó hatásuk lesz. A mérsékelt ellenzék józan elfogulatlan elemeit szükségkép rákényszeríti, hogy a személyes gyűlölködés azon politikájával, melyet sok helyütt folytattak, hagyjanak fel. Akárhogy a mérsékeltek együttes harczában a túlzók ellen kormánypárti jelölt lesz az, akit támogatnak; akárhogy ugyane harczban saját maguk sikerének előmozdítására kormánypárti tényezők támogatásáért fognak süigetelődni, mind a két esetben kötelesek lesznek letenni az erős szólamok azon mániájáról, mely eddigelé úgyszólva magában helyettesített minden programmot. S ennek hatása elkerülhetetlenül meglesz a központra is, s előbb-utóbb meg fogja szüntetni azt az abnormis helyzetet, mely ma létezik. Nem vagyunk mi föltétlen követelői, vagy csak óhajtói sem annak, hogy a mérsékelt ellenzék vegyes tömegét a magukban politikailag megélni nem tudás seregestől visszazúdítsa a szabadelvű kormánypártba. Sokkal jobban ismerjük ez elemek némely részét, sem hogy ezt az egészre nézve óhajthatnék. Azt azonban várjuk és reméljük a választások hatásától, hogy minden ellenzék meg fog győződni a pusztán személyes izgatáson alapuló parlamenti pártok fönnállásának képtelenségéről. Ebből szükségszerűleg az fog következni, hogy a" ma tisztán,Taszár Kálmán személye ellen sorakozott" elemére kényszerülnek politikájuknak dologi alapot szerezni. Meggyőződésünk szerint — s az elemek ismeretéből kiindulva — e részben csak a legkisebb töredék számíthatott egységes összetartozás lehetővé tételére ; a nagy többséget a legközelebbi ilyetén kísériet föl fogja szabadítani szerencsétlenül elfoglalt jelen álláspontja balkövetkezéseitől s vissza fogja adni azon iránynak, mely Magyarországon a mérsékelt szabadelvűség eszméinek egyedül szerezhet biztos sikert; vissza fogja adni az államhatalom támogatásának, a fönnálló védelmezésének, fejlesztésének, reformjának , vissza a kormánypártnak. Sokan hasonlították már a parlamentekre nézve a választásokat ahhoz, ami Antaeusnak az anyaföld volt, ki tudvalevőleg az azzal való érintkezéstől visszanyerte erejét. A mi mérsékelt ellenzékünk jobb elemei tagadhatatlanul nincsenek erő híjával. Nekik nem erőt gyűjteni szükséges az anyafölddel, a választással való érintkezésre, hanem némely balfogás előítélet, s téves nézet levetkezésére. Reméljük, hogy ezt el fogják általa érni. Az előjelek legalább arra mutatnak s ez már magában örvendetes. A HON TÁRCZÁJA. A kik kétszer halnak meg. Regény, Jókai Mórtól. MÁSODIK RÉSZ. A „MA.“ A báró papa. (18. Folytatás.) Hogy azok a bankjegyek a Koczur bagaria Wertheim-pénztárában a heveréstől nem kaptak jázmin illatot, az több, mint valószínű. Azért el lettek azok fogadva. A ki már a megszerzés czíméhez hozzá tudta szoktatni a szagérzékét, az a parfümétől ne fintorgassa az orrát. Megosztoztak rajta szépen. Azután átadták Koczurnak az elismervényeiket. Amíg a pénz a kezükben nem volt, addig azt mondták neki, hogy »édes Koczur.« Mikor aztán a zsebükben volt a pénz, azt sem mondták neki, hogy »jól aludjék.« Sőt voltaképen gondoskodtak róla, hogy alaposan elrontsák az álmát. Atalanta eltávoztában valamit odasúgott Kornélnak, a mire az hátra maradt, amig a két osztályos atyafi eltávozott a szobából. Kornél báró odaült Koczur ágyára. — Ne feküdjék vissza az úr. Valamit akarok még mondani az urnak. — Kiváncsi vagyok rá. — Nekünk el kell válnunk. — »Magna ingenia conveniunt.« A nagy elmék találkoznak. A számból vette ki a báró úr a szót. Önnek csakugyan nem lehet okosabbat tenni, mint hogy ha elválik a bárónétól. — Makkfilkó! Nem a bárónéról van szó, hanem az úrról. — Vagy úgy? Megint itt a »béna bóránk«. Hallottam én ezt már elégszer. — Ezúttal utoljára és komolyan mondom. — Én pedig most is csak azt felelem rá, amit máskor. Tegye le a stipulált összeget, a mi elbocsátásomra le van kötve, azonnal itt hagyom. — Adok önnek róla váltót. — Süsd meg! — Engem pedig ne tegezzen az ur ! — Hát hiszen csak nem mondhatom plurális majestativusban azt, hogy »süsd meg!« — Kikérek minden komázgatást! — Nem kel elfelejteni, hogy itt én vagyok az ur, kend pedig csak cseléd! Kornélon lehetett észrevenni, hogy erőnek erejével keresi az összeveszésre az ürügyet. Nála egyedül a düh pótolta az erélyt. — No hát miért lettem egyszerre olyan nagyon kegyvesztett ? Talán a bárónénak nem tetszik, hogy elfeledtem neki kezet csókolni. Vagy Diadémur nem tűrheti, hogy fekete retket eszem az ő szeme láttára. — Au contraire! Ön áruló az én irányomban, a ki az én tudtomon kivül .... — Pénzt szerzek, s még a kőből is olajat facsarok. — Igen, de az Apátváry név tisztaságának rovására. S aztán ezt a pénzt még — megosztja másokkal. Erre a furcsán összeállított vádra elkezdett Koczur kaczagni, a két tenyerével ütögetve a térdeit. Számba sem vette, hogy a nevetése által dühbe jött báró sűrti tenyércsapásokkal látogatja meg a feje búbját, hozzá volt ő már ahhoz szokva. — Hát te áruló gazember! szidalmazá őt a báró, nagyobb nyomatékkal megragadva Koczur torkát a markával: — nem tudtad azt az egész ötezer forintot mind nekem magamnak ideadni ? Koczur csak engedte magát egy ideig fojtogattatni, egyik kezét sem emelte fel a védelmére, ez így volt megállapítva közöttük: benne volt a conventióban , hanem azt a praktikát követte, hogy a dulakodás közben egyszer jót taposott a sarkával a báró ur tyúkszemére: ez pedig annak az Achilles sarka volt; nagyot ordított rá, levágta magát egy karszékbe s a fájós lábát a két markába kapva, elkezdett francziául káromkodni és németül imádkozni. — No lássa, báró úr, tudja jól, hogy mindig sírás lesz belőle. Hát már most hallgasson ide rám, hadd beszélek okosan. Hadd mondom el, hogy honnan kaptam én azt a pénzt ? s miért kellett nekem azt a bárónéval és Diadémmal megosztanom ? Hát mindenekelőtt én nem kaptamazt a pénzt a bécsi palotatulajdonostól és nem zsaroltam senkitől. — Hát miért hazudtad azt ? nyögé Kornél, még mindig a fájós lábát puhogatva az ujjával. — Majd annak is okát adom. Előbb hadd kezdjem az elején. Talán emlékszik még a báró arra a szép fehér arczú tündérre, azzal a búzakalászszinű hajjal. — Hogy emlékezem-e rá ? te barom! hiszen menyasszonyom volt. — No, mert épen akkor felejtkezett meg róla legjobban, mikor menyasszonya volt. — Hát nem te voltál annak is az oka, te gazember ! — Nem én voltam. Becsületemre mondom. — Diadém volt. — Ha azt vettem volna el, most milyen gazdag ember volnék! Mi lehetett volna belőlem az udvari összeköttetéseimnél fogva. — Mi bizony ? Még kanczellár is. — Ezóta vasutat építtettem volna a birtokomon keresztül. — így pedig háromszor fordul bele a sárba — a birtokán keresztül. De hát nem veszi azt észre a báró, hogy mindennek a nyomorúságnak, ennek az üldöztetésnek az oka — ez az asszony ? — Azt bolond nélkül is tudom. De már megvan. Megnyertem szerencsésen. Az enyém. Ki nem cserélhetem azzal a másikkal. — Ki tudja ? — Ki tudja ? Te füles bagoly! Hagyd ezt abba. Nem értesz te ehhez. Mondjad hát, hol kaptad a pénzt ? Hogy jutottál hozzá ? — Arról beszélek folyvást. Hát úgy jutottam hozzá, hogy amint tudni méltóztatik, ez az angyali jó teremtés, a mióta az a gyászos katasztrófa megesett, folyvást bezárkózva él pozsonyi kastélyában s senkivel a világon nem érintkezik, azt tartva, hogy ő már halott. — Tudom, nekem is megküldték a gyászjelentését — Csupán egyetlen egy emberrel áll levelezésben : az ügyészével. — Ez az én nagybátyám, Illavay. — Bölcsen ki méltóztatott találni. — Ahhoz is férjhez mehetett volna. — Csakhogy az nagyon meg van elégedve a maga feleségével. — Haszontalan ember. Nagy ellenségem. — Hát ez a haszontalan ember megtette azt a nagy ellenségeskedést a báró úr ellenében, hogy tudatta levélben az élő halottal egykori vőlegényének e világon levő állapotjait. — Rágalmazott előtte! Kihívom párbajra. — Dehogy rágalmazta. — Csak az igazat irta meg. — Akkor meg épen kihívom. — Hát csak birja! Az a drága szent azután onnan a túlvilágról megszánta az ellene vétettek szenvedéseit s küldött azonnal a maga kriptája fenekéről ötezer forintot az én kezemhez, azzal az utasítással, hogy ezzel a báró úr szégyenleni való apró adósságai kifizettessenek, a báróné a mindennapi szükség gondjaitól megszabadittassék s a gyermekek tisztességes nevelésben részesüljenek. Erre a szóra Kornél báró elérzékenyült, szemébe szökött a köny. Az ellágyulás épen olyan könynyen ment nála, mint a felfortyanás. Minden indulat síráson végződött nála. Még a kártyaveszteséget is meg tudta,siratni, ami pedig gentlemanhoz nem illik. — Ő küldte volna ezt ? Rebegő elszorult torokkal. — Bizonyára ő és senki sem más. Ezért kellett azt nekem megosztanom a báróné, Diadém, mint a gyermekek tutora, és a báró között. Ezért kellett külön nyugtatványt vennem mind a háromtól, hogy illető helyen beszámolhassak vele, miszerint az összeg egészen rendeltetése helyére lett átszolgáltatva. De hát ezt én a báróné előtt csak nem árulhattam el, ami egyébiránt nekem határozottan meg is volt tiltva. — Barátom, Koczur, ez egy nagy lélek. Ez egy magasztos szellem. — Hát’ sz én is azt mondom. De még azonkívül azt is megígérte ez a szent, hogy ezt az összeget évről-évre az én kezembe fogja megküldeni az említett magasztos czélokra. — Te Koczur ! Tehát azt gondolod, hogy sok pénzének kell lenni ? (Most már megint egyszerre más irányba csapott át a kedélyhangulata. Az jutott eszébe, hogy aki ennyi pénzt el tud ajándékozni, az nem mindennapi tünemény e földön.) — Meghiszem azt. A pozsonyi takarékpénztárban hever legalább félmilliója. Azonkívül a hirhedett gyémántjai. — No mert az öreg úr maga meglehetősen leapadt. — Le ám. A gróf is elspekulálta, meg elpolitizálta a szép nagy birtokát, velünk együtt. A nagy Montechi és Capuletti harczban kölcsönösen fölfaltuk egymást. Hanem Pálma grófnő, ott a más világon, összegyűjtött valami egy milliót, aztán nem költ semmit. (Folytatása következik.) — A főrendiház f. hó 23-kán d.u 1/al órakor ülést tart. — Az országgyűlési szabadelvű párt mai értekezlete Szathmáry Miklós elnöklete alatt elsősorban a csődtörvényjavaslaton a főrendiház által tett módosításokat vette tárgyalás alá s azokat Pauer miniszter indokolása nyomán elfogadta. Ezután fölvétetett a bélyeg- és illetékekre vonatkozó törvények és szabályok némely határozatainak módosításáról szóló törvényjavaslat. Dárday Sándor,az igazságügyi bizottság előadója,indokolván a törvényjavaslatot, az tüzetes vita után elfogadtatott. A tárgyalásban részt vettek Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszteren kívül Móricz Pál, Tanárky Gedeon, Nagy György, Funták Sándor, Eres Henrik, Vargics Imre, Fónagy László, Horváth Gyula és Krajcsik Ferencz. Végül a Magyarország és Horvát-Szlavon- és Dalmátországok közti közjogi kérdések rendezéséről szóló 1868: XXX. és 1873: XXXIV. t.-czikk némely határozatának módosítására vonatkozójavaslat Tisza Kálmán miniszterelnök indokolása nyomán elfogadtatott. Ezzel az értekezlet véget ért. A képviselőház igazságügyi bizottsága ma este Horváth Lajos elnöklete alatt tartott ülésében folytatta a polgári törvénykezési rendtartás végrehajtási részének részletes tárgyalását, a abban a 635. §-tól a 666. §-ig haladt. Az ülésben az igazságügyminisztérium részéről Kovács Kálmán min. tanácsos volt jelen. A magyar jelzálogbank igazgatótanácsa ma ülést tartott, melyben Széll Kálmánt elnöknek, gr. Berchtold Lászlót pedig a felügyelő bizottság elnökének választotta meg. Megbízta egyúttal az elnököket, hogy a további teendők iránt terjesszék bejelentéseiket. — Teljes román miniszterválság tört ki, mint Bukarestből jelentik. A szenátus ugyanis 21 ellenében 54 szavazattal megszavazta Gradisteanu szenátor törvényjavaslatába közpénztáraknak kifizetett nyugdíjak és fizetések biztosítása iránt. Bratiano, Boeresco és Giani miniszterek ellenindítványai daczára. Ennek következtében Boeresco kijelentette, hogy nem lehet tovább oly minisztérium tagja, melyet saját pártja hagy cserben. Azonkívül Giani igazságügyminiszterhez hasonlóan az a nézete, hogy a minisztertanács által elhatározott változtatási indítványoknak a kamara általi elvetése az egész kabinet visszalépését vonná maga után. Az ennek következtében tegnapelőttre hirdetett minisztertanács nem jött létre, mindazáltal, ha nem is teljes miniszterválság, legalább Boeresco és Giani visszalépése biztos kilátásban van. Ekkor hihetőleg Ternachiu és Conta miniszterek állása is tarthatatlanná lesz. Ez utóbbi esetben a kabinet kiegészítése a kormánypárt radikális szárnyának értelmében következik be. Cogolniceanu jelöltsége kombináczión kívül áll. Gladstone és a bolgár alkotmány. Szófiai levelezőnk a következőkben Gladstone és a volt bolgár minisztérium között a bolgár alkotmány megváltoztatása érdemében váltott nagyérdekű levelezést közli velünk. A levelezés bevezetéséül a felterjesztést is kell közölnünk,melyet Zankov minisztériuma Farley konzul kinevezése érdemében a bolgár fejedelemnek átnyújtott. A felterjesztés szövege a következő: » Hospodar! Fa re y ur, egy angol, a ki jártas a keleti ügyekben és a kiben a török kegyetlenségek idejekor hazánk igen buzgó védőt talált, ma fenséged kormányának felajánlja szolgálatait. Midőn egyrészt buzgóságát, hogy a felszabadított Bulgáriának szolgáljon és másrészt különös ismereteit különféle dolgokban, melyekkel fenséged kormánya foglalkozik, tekintetbe vesszük, czélszerűnek találjuk, hogy mint tanácsos a belügyminisztérium közmunkaosztályában alkalmaztassák és egyelőre bizonyos speciális kérdések tanulmányozására, melyeknek eredményéről fenséged kormányát írásbeli jelentések által fogja értesíteni, Angliába küldessék. A minisztertanács jónak találná ha fáradozása dijául évi 10,000 franknyi fizetés állapíttatnék meg. Ha fenséged ajánlatunkat stb. stb. (Aláirva.) Burnow, Balabanow, Attanasovics, Parenson tábornok, Natchovics, Grekow s. k. Szófia, 1879. aug. 19.« Earley e felterjesztés következtében csakugyan tanácsossá neveztetett ki a közmunka minisztériumnál évi 10.000 frank fizetéssel. Farley Lajos Grekow igazságügyminiszterhez. 39 Craven Road, Hyde-Park, London, 1880. febr. 17. Exczellencziád! Levelem kiegészítéséül, melyet m. hó 24-én volt szerencsém elküldeni és a melyre még nem is kaptam választ, örömmel közlöm önnel, hogy »Új-Bulgária« czimű röpiratomért, ő felsége a királynő, Beaconsfield, Salisbury, Granville lordok, Argyll herczeg, Gladstone úr és a parlament sok tagja részéről köszönetet arattam. A Gladstone és köztem folyt levelezés fontosságánál fogva annak másolatait küldöm, épugy figyelmeztetem jan. 20-diki, a rustjuk-várnai vasútra vonatkozó levelemre. Fogadja stb. Farley Lajos. Gladstone Farley Lajoshoz. Howarden, 1880. febr. 6. Kedves uram! Nagyon köszönöm érdekes röpiratát Bulgáriáról. Különös örömmel veszem észre a számos bizonyítékokat, melyek a fejedelem magas jelleme mellett szólnak. Egyúttal azonban egyátalán nem értek egyet a neki adott politikai tanácscsal — mint az okmányokból és lapjaik részleteiből látható — és kettősen meggondolnám magam, mielőtt az alkotmány megváltoztatását, mint az előfordult rendetlenségek elleni egyetlen eszközt jóváhagynám. Azt hiszem, remélnünk kell, hogy egy új nemzetgyűlés rendet fog csinálni. Én úgy remélem, hogy igazságos vagyok, mivel értem, hogy az alkotmány a fejedelemnek jogot ad a vétóra. Maradok stb. "W". F. Gladstone: Farley Lajos Gladstonehoz. London, 1880. febr. 4. Ismerem ugyan a nehézségeket, melyeket a bolgár alkotmány megváltoztatása hozna magával, de saját tapasztalásom szerint Szófiában az alkotmányt a nép jelenlegi viszonyai közt czélszerűtlennek tartom. Mindkét részről el van ismerve az a tény, hogy az alkotmány az uralkodónak nem ad vétőjogot. Csak a miniszterek felelősek és a fejedelem kötelessége az eléje terjesztett ukázokat aláírni a nélkül, hogy bárminemű hatalma volna azokat megváltoztatni vagy visszautasítani. Minthogy ez így van, van okom hinni, hogy a fejedelem nem volna elégedetlen, ha oly miniszterei volnának, akikben bízhatna, mert nagy nyugtalansággal látja a lehetőséget, hogy, ha Szófiában egy u. n. vörös minisztérium jutna kormányra, ő csak az ukázok lajstromának gépévé válnék. A felvilágosodott szélső szabadelvűek közt már érzik a változás szükségességét és az utolsó napokban egyik miniszterüktől levelet kaptam, melynek tartalma röviden a következő: Nem volnék ellene, ha alkotmányunkat kettős zár alatti vasládába tennék 2—3 vagy még több évre és ez idő alatt egy erős kormány — mindkét pártból összeállítva — a fejedelemmel, mint a minisztertanács elnökével rendet hoznának az országba. A nehézségek valóban nagyok; de remélem, uram, hogy fog találni kibúvót s ezzel még egyszer érdemeket fog szerezni magának azok közül, a kiknek elismerését megszerezte. Maradok stb. Farley Lajos s. k. Gladstone Farley Lajoshoz. Howarden, 1880. febr. 6. Kedves uram! Azt hiszem, hogy mielőtt nem hallottam mindent, ami mondanivalója van a két félnek, a mondottakhoz nem tehetek mást, mint, hogy nem viseltetem hajlandósággal oly alkotmány iránt, melynek nincs diekje vagy egyensúlya, s azt hiszem, hogy türelemmel és okossággal ez a kérdés elintézhető. Vagyok stb. Gladstone s, k. A »Nesawissimost« czimü félhivatalos lap a közzétett okiratokban egyikét a legnagyobb bűntetteknek látja, mely az egész nemzetet megszégyeníti és megbecsteleniti s azért nem maradhat büntetlenül, minthogy azokból látható, hogy a minisztertanács azzal játszotta ki a fejedelmet, hogy a Liverpoolban lejárt török konzult, Fareyt, aki, amíg mint török konzul húzott fizetést, a legnagyobb tukophil volt, ajánlotta neki mint bizonyos dolgokra legalkalmasabb személyiséget és őt mint tanácsost alkalmazta évi 10,000 franknyi fizetéssel, hogy nevezett angol valósággal előkészítse a mi, 500 évi leigázás után nagy áldozatokkal véresen kivívott szabadságunk aláásását. E tárgyra vonatkozólag a »Nesawissi most« továbbá a következőket mondja: »És most térjünk át Farley úr missziójához. Farley Angliába megy és ott Uj-Bulgária czimü röpiratát, az ifjú alkotmányos fejedelemség e szégyenét kinyomatja, azt a legmagasabb állású személyiségeknek küldi szét és ezeknél, sőt a királynőnél is ármányoskodni kezd, hogy a bolgár alkotmány mellőztessék. Ez a szemtelen elég arczátlan volt Gladstone úrhoz, az emberi szabadság legnagyobb védelmezőjéhez s a bolgárok egyik legnagyobb jótevőjéhez fordulni, hogy őt a bolgár alkotmány eltörlésére megnyerje. De Gladstone, az őt jellemző igazságossággal, őszinteséggel és tapasztaltságával Farleynek február 2-diki levelében ezt mondja: «Én épenséggel nem értek egyet a neki (a fejedelemnek) adott politikai tanácscsal«, ami az alkotmány megdöntéséről szóló tanácsra vonatkozik. S midőn Farley folytatja e nagyon tisztelt férfiút zaklatni, febr. 6-iki levelében ez azt válaszolja neki: »Mielőtt nem hallottam mindent, ami mondanivalója van mindkét félnek, az önnek mondottakhoz nincs mit hozzátennem.« A sok érdem mellett, melyeket e férfi magának Bulgária körül szerzett, azért is teljes szívünkből hálásoknak kell lennünk iránta, hogy kategórikusan alkotmányunk megtartása mellett nyilatkozott. Ha az állam feje eddig még nem értesült Farley úr missziójáról, nem kételkedünk, hogy most, ha ez okmányokat olvassa, meg fog győződni, mily büntetlenül csalták őt meg Natsovics, Balabanov és társai ajánlatokkal és ukázokkal nemcsak Farley részére, hanem sok más személyiség nevére, akikre még visszatérünk. Ez okiratok szegény népünkre nagy értékűek és jellemzik ez u. n. clique-t. Végül még csak azt akarjuk megjegyezni, hogy ha szabadságunk és hazánk legőszintébb barátjai, minek Gladstone, oly ünnepiesen és határozottan ítélik el a kedves ifjú hospodárunknak adott tanácsot, hogy a nemzetgyűlést oszlassa fel, népünk még nagyobb bátorsággal iparkodjék ily üzelemmel szembeszállni.