A Hon, 1881. június (19. évfolyam, 150-178. szám)

1881-06-03 / 152. szám

152. szám. 19-dik évfolyam. Budapest, 1881. Péntek, junius 3. Reggeli kiadás. Szeriti-ssir.téssi k­o­ls­j Barátok-tere, Athenaeum-épü­let. A lap szellemi,i részét illető mind­len közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bénaentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HmniiTÉSEH *zin*ugy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­­tere Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiad­o-l hi­va­tal­­ Barátok-tere, Athenaeum-épü­let földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz kezdei reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .............................................................í írt 8 hónapra 6 . ■ 6 hónapra 1! ! Aa esti kiadás postai külfinküldéséért felül* fizetés negyedévenkint ....... 1 » Az előfizetés az év föly­tán minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, mini­­denkor a hó első napjától számittatan Előfizetési felhívás A HO 2nT XIX. évi folyamára. Előfizetési Árak : Egy hónapra . . . . 2 frt Évnegyedre .... 6 » Fél évre . . . . 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felü­lfizetés év negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre A HON kiadó­hivatalába (barátok­ tere Athenaeum-épület küldendő. A HON kiadóhivatala. Budapest, junius 2. A királyi trónbeszéd, melyet a király emelkedett, erős s meleg hangon olvasott fel, bár nagy vonásokban, de teljesen hű, tárgyi­­lagosJi£pit adja a bezárt országgyűlés mű­ködésének. Minden túlzás és dicsekvés nélkül el lehet mondani, hogy az igazságügy, köz­­igazgatás, forgalom és pénzügy terén mara­dandó hatású művek alkottattak, melyek kö­vetkeztén tényleg már­is sokat javult az or­szág közgazdasági és pénzügyi állapota, mind a mellett, — mint ezt találóan jegyzi meg a trónbeszéd — hogy a lefolyt három év alatt nagy elemi csapásokkal is kelle küzdeni. Jól esett a trónbeszédből hallani a király "újóla­gos megemlékezését Szegedről. Hozzátehet­jük, hogy jelenben nem csak a város felépí­tése van biztosítva, hanem a Tisza- és Körös­völgy lakóinak és termékeny tévéinek bizto­sítására is, most már igazán tervszerű, sike­res rendszabályok hozattak. Igaz, hogy a szegedi építkezések és a percsorai előleg el­engedése részben ideiglenesen, részben állan­dóan terhelik az állampénztárt, mely kiadás, ha nem vált volna szükségessé, és ha az elemi csapások be nem következnek, a felföldön ín­séges év nincs, a zágrábi földrengés elő nem fordul, most legalább két millió évi teherrel kisebb nyomja államháztartásunk mérlegét. Másfelől, ha a közlekedés, nemkülönben nem­zetközi versenyképességünk érdekében nem történik a tiszai vasút és déli részvasút, meg­vétele, a vágvölgyi vasút és Lujza-út megszer­zése, a budapest-zimonyi vasút kiépítésének elrendelése, a fiumei kikötő, a keleti csatla­kozás létesítése és a fiumei hajózás megalapí­tása, önállósítása, megint vagy 3 milliónyi évi tehertől szabadultunk volna. Ezekhez számí­tandók még a kisbirtokosok hitelintézetének adott állami segedelem, a nagy arányú fo­lyamszabályozási, erdészeti, távirdai, tanügyi beruházások. Ha a mindezekre fordított szép összegeket tekintetbe veszszük, vagy ha csak azon mértéket ütjük le ez összegekből, melyekkel nagyobbak azok azon össze­geknél , melyek államháztartási mérlegünk legkedvezőbb éveiben voltak, azonnal ki tu­dunk 6-8 milliót kerekíteni, melyet egy­­átalában nem vesznek számításba azok, kik nálunk csak azt szeretik hangoztatni, hogy defic­itünk nem csökkent és nem enyészett el oly hamar, mint remélettük. De nincs jó­zan ember, ki inkább szeretné azokkal a mil­liókkal a deficzitet kisebbnek látni azon az áron, hogy ama hasznos beruházások elma­radjanak, mintsem a hitelünk és pénzügyi kibontakozásunk szempontjából is kedvezőbb helyzetbe jutni a hasznos beruházásokkal. Mert, hogy ezek most, így a vasút is, — mint a vízi forgalom és vízszabályozás tekinteté­ben, tervszerűen, egyöntetűen és nagy ered­mények biztosításával történnek, azt még az ellenzék sem meri tagadni, habár elismerni szégyenli, mert erős c­áfolatot tartalmaz e tény, régi vádjaira. Igen jól esett különösen kiemelve hal­lani a trónbeszédben a hazai gyáriparnak nyújtott kedvezményeket. Ezeknek a trónbe­szédben foglalt azon okadatolása, hogy a nemzetnek ne csak a mezőgazdaság legyen egyoldalú jövedelmi forrása, oly iparpolitikát jelez a kormány részéről, mely ugyancsak kezdetén van, de öntudatos elhatározásra és sok hasznos rendszabályra utal. Ennek hang­súlyozása Ausztriával szemben is czélszerű volt, mert ott még parlamenti körökben is erős velleitások merültek fel, melyek ezen in­tézkedésben, valamint a statisztikai illeték szedésében a vámközösség megsértését látták és szerették volna ez intézkedések jogszerű­ségét tagadni. Azt hiszszük a trónbeszéd sza­vai végkép elhallgattatják a vak­lármát s egy­szersmind oly irányát jelzik a kormány köz­­gazdasági politikájának, mely egészen eltér attól a sokat emlegetett »gyarmati« politiká­tól, mely a szélsőbal dikczióiban s hirlapjai­­ban stereotappá vált.­­ Különösen azt nem szabad feledni, hogy a vic­inális vasutakról és gyárak állami segéléséről szóló törvény nemcsak a keretet adja meg a kormány mű­ködésének, hanem évtizedre kiható munkás­ságra nyit széles tért, mely a konkrét esetek szerint nagy eredményeket mutathat fel. Az az országgyűlés, mely — mint helye­sen mondja a trónbeszéd— a csődtörvényt, a perrendtartási és végrehajtási reformot, a ki­hágásokról és kisajátításokról szóló törvénye­ket alkotó, az igazságügyi politika szempont­jából meddőnek aligha nevezhető, az pedig kétségtelen, hogy az az irány, mely e törvé­nyekben valósult, a tudomány s gyakorlati élet követelményeit, a jövő nagyobbszabású reformok iránti tekinteteket szintén ki­elégíti. A határőrvidék bekebelezése,Krassó és Szö­­rény megyék egyesítése, a honossági törvény, az államrendőrség létesítése, nagyfontosságú államjogi és közigazgatási reformokat tartal­maznak, melyek folytatására a közigazgatási enquette igen becses adatokat tartalmaz, Így tehát minden téren termékeny és nem meddő volt az országgyűlés működése, de legüdvösebb működéséből az, hogy oly külpolitikát támogatott, mely aránylag nem nagy áldozattal, a keleti változásokkal szem­ben is biztosítá határainkat, érdekeinket és a békét »cum honore«. Ezért talált átalános tet­szésre a trónbeszéd azon része, mely a kü­l­­bék­e­i­zt’onságáról és a föl-fölmerülő kérdé­­seknek’ a tra­ falniak egyetértésével való megol­dásáról szól. Ez a monarchia és hazánk oly kedvező nemzetközi helyzetét jelzi, hogy nyu­godtan, zavartalanul folytathatjuk a békés munkát és nekünk csak ez kell, hogy boldo­guljunk. Hogy a nemzet és dynasztia között a vi­szony mily kedvező most, arról a trónbeszéd­nek a trónörökös házasságára vonatkozó pasz­­szusa és az ennek hallatára fölhangzó éljen is tanúskodik. A király oly meleg hangon beszél, a nemzet oly lelkesen éljenez, hogy bensőbb, melegebb viszonyt, trón és »haza« közt (mint a király ismételten magát kifejező) már képzelni sem lehet.­­ Ennek tudatában a kormány és ország­ A HON TÁRCZÁJA. Az ősember vallásos fogalmai. Nem rég az ideje, hogy a tudomány megnyi­totta az embernek történelem előtti korszakát, s e korszakból már is érdekesebbnél érdekesebb fejeze­teket tárt fel. Egyik ilyen érdekes fejezetet szándék­­szom a felvetett czímen megismertetni, mely fejezet bizonyosan nemcsak az én érdeklődésemet kötötte le, de olvasóim figyelmét is érdekkel magára fogja hívni. Természetesen, az ősember vallásos fogalmai­ról szólva, ki kell jelentenünk, hogy e fogalmak köré­ben a kijelentés dogmájáról még csak szólani sem szabad. A kijelentés dogmája feltétlen hitet követel, s az értelmet tekintélyével előre megnyűgözi s ezál­tal kizárja a tudományos vizsgálatot, pedig nekünk e téren is a hiteles adatokra támaszkodó szabad vizs­gálódásra van nélkülözhetetlen szükségünk. És épen itt a bökkenő. Mert nagyon kevés hiteles adatunk van, melyek minket ősatyáink vallásos fogalmairól és szokásairól felvilágosítanának, sőt e tekintetben anyagunk oly kevés, hogy abból talán egyetlenegy biztos következtetést sem vonhatunk. De mindez őszinte beismerés mellett is, egyes vonásokból az egészre következtetve, magunknak, igaz, homályos, de mégis körvonalazott képet alkothatunk az ősem­berek vallásos fogalmairól. Az ősember, épen úgy mint a mostani vadem­ber, keveset okoskodhatott, de annál élénkebb érzései voltak. Az előtte folyvást lezajló nagyszerű termé­szeti tünemények, a szakadatlan fenyegető veszélyek közt folytatott nehéz és nyomorati élet, gyengeségé­nek mindegyre fel-felbukkanó érzete, a támasz után óhajtozó kívánság, a kiváló érdeklődés az ismeretlen­­ és titokzatos iránt, ezek lehet­nek azon mozzanatok, melyek az embert az isteneszmére vezethették. Kezdet­ben az istenfogalom majd szerfelett korlátolt, majd phantastikus, majd gyermekes alakú volt, s a megal­kotó mber ismereteinek szélesbülésével kezdett tá­gulni és világosodni, mig végre egyesek birtokából az emberek közös sajátjává lett, kelve szájról-szájra, emelkedve egyik fokról a másikra, mig eljutott egé­szen az abstrakt felfogásig. A természet kezéből alig kikerült ember szel­leme még sokkal gyengébb volt, hogy az istenfogal­mat világosan megalkothatta volna, s hitébe nem is vegyíthetett még a magasabb vallások hittételeiből vagy mystikus dogmáiból, mert a dogma már az ér­telem alkotta magas munkának gyümölcse. Először a vallásos fogalom csak egyes ember gondolatát fejezte ki, majd többeké lett s végre közössé vált. Ebből le­het érteni, hogy voltak és még ma is vannak vad né­pek, melyeknek nincsenek közösen elfogadott dog­máik, és ebből következőleg természetesen vallásuk sincs, mely e szó értelmének megfelelne. E tekintet­ben világosulnak fel Livingstone, Baker S., dr. Mon­­nat, Dalton, Lichtenstein s más megbízható utazók hiteles tudósításai, a­kik azt mondják, hogy Afrika belsejében, Amerikában és más helyeken egész nép­ségek vannak, kiknek semmiféle istenük, semmi tem­plomuk, semmi vallásuk, a jövő életről semmi fogal­muk nincsen, é­s kikben minden erkölcsi érzet hiányzik. E pont azonban sok vitára adott és ad al­kalmat. Azok ellen, kik a vallásosságot nem tekintik az em­ber ős, csak szerzett tulajdonságainak, az anthropo­­logok párisi gyűlésén erősen kikelt Quatrefages, míg Broca tanár ugyancsak Párisban oda nyilatkozott, hogy az ő szemeiben kétségen kívülinek látszik, hogy az alsóbb népek közt vannak olyanok, melyeknek sem istentiszteletek, sem dogmájuk, s eszerint semmi val­lásuk sincsen. Meg kell jegyezni, hogy ha Lamennais abbénak igaza van abban, hogy a vallást a mindenség megteremtésére szükséges erőknek kell tekintenünk, akkor a vallásra csak a philosophok tehetnek szert, kik e törvényeket tanulmányozzák, míg az a mondás, hogy a vallás az embert istennel és egymással köti össze, a vallást a vadak számára is hozzáférhetővé teszi. Hogy az e kérdések körüli búvárlatokat ered­ményesen meg lehessen tenni, Quatrefages az alsóbb vallások lelkiismeretes tanulmányozását ajánlotta, mert azokban fellelhetők úgyszólva mindazon két sarkpont csirái, melyekre a földön most elterjedt val­lások (Brahmanismus, Buddhismus, Judaismus, Ma­­homedanismus és kereszténység) tanai és tételei ne­­hézkednek. E sarkpontok pedig a következők: 1. Hit az ember felett álló lényekben, kiknek jóban vagy rosz­­ban befolyásuk van. 2. Azon hit, hogy az ember nem a mostani, hanem a jövő életre is szánva van, s esze­rint a síron túl is jövő élet vár reá. Mert természete­sen, azon embernek vagy népnek, kik e kettőben hisz­nek, van vallásuk. Azonban igen helyesen jegyzi meg Burnouf, hogy ha az ős­ember, bármily vadnak is képzeljük, az örömet és fájdalmat okozó természet­ben semmiféle megtekintést nem tett volna, akkor nem hitte volna, hogy láthatatlan és legyőző erőket felfogott. Erre valószínűleg többen azt mondják, hogy most a fetisismusról beszélünk. Igen természetesen. A fetisismus nem egyéb, mint a legalsóbb társadalmi fokon álló népek istentiszteletének és vallásosságának alacsony és fejletlen természetes kifejezése. A feti­­sismustól a bálványok tiszteletéig, melyek gyakran emberalakot öltenek, s gyakran emberimádásra ve­zetnek, csak egy lépés kell. Az anthropomorphismus­­ra hajlás azon vallásokban nyilatkozik, melyeket méltán alsóbbaknak nevezhetünk. Azonban ez eszme többé-kevésbbé láthatólag, majd erősebben vagy gyengébben beburkolva, a jelen kor magasabb vallá­saiban is megjelen. Gondoljunk csak a Lamaismusra, mely az em­bert, a nagy Lámát egész nép imádása tárgyává ál­lítja. Az Olympnak a legközönségesebb emberekhez hasonló isteneiről és hőseiről ne is szóljunk sokat ez alkalommal. És mégis a képzelődés e játékaiban min­dig van egy szikra igazság is. Ha az isten az embert képére teremtette, úgy megfordítva is áll az eset. Je­­hová­t templomainkban nem akárhányszor tisztes, méltóságos öregnek ábrázoljuk ? Mi különös van ak­kor abban, ha, Lubbock szerint, az altai tatárok is­tenüket, hosszú, fehérszakálú férfit muszka dra­­gonyos tiszt egyenruhájába öltöztetnek fel ? Némely állatok rettenetes erejétől való félelem, más állatok hasznában lett öröm, bár hamis fogal­mak, de mégis az állatimádásra vezérelnek. Az In­diákon és Ó-Egyptomban dúsan virágzó Zoomorphis­­mus (Apis bika, Anubis, a szent Ibis) nyomait ter­mészetesen jelképes alakban (húsvéti bárány, fehér galamb, a szent lélek symbolikus alakja) még a ke­­resztyénségben is fentartotta, mert az ember látszóla­gos különfélesége daczára is mindig ugyanaz. De ha az ember erkölcsi vonatkozásban mindig egyenlő marad, ha bizonyos fogalmak, érzések és haj­lamok az embernek mindenütt közös vonásai, javai gyanánt tűnnek fel, akkor a legnagyobb mértékben valószínű, hogy már, Quaretur, azaz negyedkorszak­ban és még inkább a következőben, a hitnek, a vallá­sos érzésnek közös sarkpontjai (isten és halhatatlan­ság) csíráikban feltűntek, a­mi a magasabb jó vagy rosz hatalmak és a jövő élet hivésében állhatók. Le­het mondani, hogy a törekvés, a jó hatalmakat meg­nyerni, a roszokat elfordítani, természetes hajlam. És e hajlam szülte az imádságokat, a vallásos eljáráso­kat, az istentiszteleteket, az áldozást, adományok té­telét és mindenféle babonás szertartást. Csak aztán mikor már az istenfogalom készen volt, fejlődtek ki , a nagy egyistent hivő vallások, mint az előbbi vallásos felfogások fejleményei. A mag, azaz a dogma, mind­egyikben ugyanaz, csak is a külső látható mezt alko­tó vallásos szokások és istentiszteletek különbözők a hozzá való eljárásokban. (Judaizmus, Mohammeda­­nismus és keresztyénség.) S így oda jutottunk, hogy beláthatjuk, hogy ősatyáinkban csírázott meg az a vallásos felfogás, még a történelem előtti időkben, mely a történelmi korszakokban számtalan alakban vajúdva s most is számtalan alakot öltve, a föld gyermekeinek lelkét foglalkoztatja s mint az emberiség történetének egyik fontos fejezete, a vallásos eszmék története czimen, mindig a legnagyobb érdeklődést fogja maga iránt kelteni. Természetesen az a feltevés, hogy a vallás már a történelmi előtti időkben is az emberi nem művelő­déstörténetében nagy szerepet játszott, világért sem fogja senkinek vallásos érzeteit bántani, sőt ellenke­zőleg azokra felvilágosítólag, erősítőleg kell, hogy hasson, és a tudományt, mely e tekintetben is tisztes munkáját végzi, s szövetnekével a vallások keletkezé­sének sötét titkába óhajt bevilágítani, csak elismerés érheti azok részéről is, kik tán nem épen szívesen lát­ják a tudománynak e térre is kiterj­esztett munkásságát. De hát nem érdekes kérdés volt-e: ha már megismer­kedtünk az ősemberrel a történelem előtti időkből, volt-e azoknak vallásuk ? De hát nem megnyugtató vál­sz a kegyesekre, ha azt feleljük, hogy az ősem­ber nemcsak az ős­medvékkel, ős oroszlánokkal, ős mamuthokkal, de az ős istennel is együtt élt ? Dr. Dezső Béla, gyűlés, megnyugvással tekinthetnek vissza működésükre. — A tábornagyi tanács ő felsége el­nöklete alatt, a prágai »Bob.« szerint, a hadsereg or­­ganizácziójának jelentős kérdéseivel foglalkozott, ne­vezetesen a 80 tartalék-ezred épannyi új sor­ezreddé fog átalakíttatni, ha ez jelentékeny költségek nélkül keresztülvihető.­­ A magyar ezredeknek Magyaror­szágon, illetve hadkiegészítő kerületeikben leendő el­helyezése és magyar nemzetiségű tisztek alkalmazása tárgyában Győr megye által a képviselőházhoz inté­zett feliratot Komárom megye nem csak pusztán ha­zafisági, hanem közgazdászati szempontból is pártolja s az ez ügyben a képviselőházhoz intézett felterjesz­tésében kiemeli, hogy a katonaság a saját hadkiegé­szítő kerületében mezei és más egyéb munkára is fel­használható lenne, s ez által az állam kiadásai keves­­bíthetők lennének. A magyar ajkú tisztek alkalmazá­sát pedig a legénység alaposabb kiképeztetése érde­kéből is kívánatosnak tartja. — A jelenlegi o­r­o­sz­o­r­s­z­ági ál­l­apo­tokról a »Badische Landes-Zeitung« szentpéter­vári levelezője a következő drasztikus képet nyújtja: »Ignatiev gr. csak rövid ideig uralkodik, még csak egyetlen egy kibocsátvány jelent meg tőle, s mégis az államhajó erősen inog. Ebben a kormányosban azon­ban a czáron kívül senki se bízik, még a pánszlavisták se, a­kikből azt szeretné csinálni, a­mit nyugaton kor­mánytöbbségnek neveznek. A k 3 a k­o­s Iván pártja a szlávok nagy szabad testvéri szövetségéért rajong, a melyben többé nincs rangkülömbség s ez Ignatiev kezébe adja az eszközt, hogy a parasztföld megváltá­sánál szóba jövő nemességi kiváltságok mellőzésére sikerrel közre hasson, mig a parasztoknak az monda­tik, hogy a nagybirtokos szabadságuk akadálya, me­­­lyet a czár szívesen megadna nekik. Ennek következ­­­­tében az arisztokraczia most valósággal menekül­­ Szentpétervárról és az udvartól, mely fölött egy I­g­­n­a­ti­e­w uralkodik s melyet az ismét úton alakított végrehajtó bizottság bombái fenyegetnek. A czár a gazsinai vár belsejéig veszélyeztetve van a nihilisták által, sőt még parancstisztek is elfogattak, a kiknek hűségére a czár megesküdött volna. Az egyiket a ki­hallgatásnál megkérdezték nem forgott-e fejében a czár elleni merénylet, mire nyugodtan azt válaszolta, hogy még nem hozták meg a czár elleni halálos íté­letet. Mióta Pobedonoszev mindennél közvet­lenül közreműködik, minden cselekedetnél mindig a vallási momentum hangsúlyoztatik s így ama tenge­résztisztet, a­kinek iskolai bizonyítványai azelőtti buzgó vallásosságra mutattak, megkérdezték, nem gondolt-e istenre, az örökkévalóságra és­­az égre ? Az alig 23 éves fiatal­ember hangosan felkac­agott és sötét tekintettel válaszolta: »Az égre? Az ég a ha­talmasak számára van teremtve; a nép szegény fiá­nak csak ínsége, nyomora és bosszúja van s ezzel nem juthat az égbe.« A nihilizmus nagyrészt a szek­tákból sorakozik, következőleg a pánszlávizmusnak miniszterré lett képviselője egyelőre az állami egy­házzal tart és a falusi lakosság ehhez tartozó többsé­gét azáltal iparkodik a czár köré csoportosítani, mi­alatt ígéreteket tesz nekik, sajnálkozván fölötte, hogy azokat csak akkor hajthatja végre, ha az uralkodó­nak többé nem lesznek hitetlen ellenségei. Hogy a hasztalanul várakozókat foglalkoztassa, megengedi nekik, hogy a hitetleneket egyelőre te­gyék el láb alól és kezdjék meg a zsi­dókkal, mire aztán a görög szektákra is rákerül a sor. S ha a parasztság egyszer határozottan követel­ni fogja a földmegváltást, vállvonva a nemességet fogja ennek akadályául mondani s akkor is nyugodt néző lesz, ha az urasági várlakokban ismét gyilkos­sági jelenetek lesznek, mint a harminczas és ötvenes években. így véli az országot foglalkoztatni, míg a pánszláv állam kész lesz és ha egy nap a belzavarok­­ból nem fog tudni többé kibúvót, és oly nyugodtan fog majd ismét kedvencz czéljához, Ausztria elpusz­tításához, és meg fogja kísérelni az eltérítést kifelé.«­­ A német birodalmi gyűlés tegnap­előtt kezdte tárgyalni a munkás­balesetek elleni biz­tosítási törvényt, mely alkalommal Liebknecht szocziáldemokrata tiltakozott a konzervatív Kleist- Betzo fejtegetései ellen, a­ki a szoczializmust össze­cseréli a nihilizmussal. A következőket mondotta: »Uraim! a nihilizmust megtalálják abban az országban, a­hol politikai eszményük meg van való­sítva. Stöcker udvari hitszónok kijelentette: »Aut caesar, aut nihil«, ebből a caezarizmusra a nihilizmus következik. Uraim! Azt állítják, h­ogy a szocziálde­­mokráczia csak rombolni akar, csak a keresztyénség­­nek van teremtő, jótékony ereje a törvényhozásra vonatkozóiig. Csak azt kérdem Kleist úrtól, mi­kor bizonyította ezt be a keresztyénség ? A keresz­­tyénség középkori virágzási ideje a szolgaság kora volt. Bismarck herczeg azt hiszi, hogy megfogott minket, pedig mi fogtuk őt meg! (Nagy derültség.) Ő a törvényt nem csinálta volna nélkülünk ; ez csak az ék, a vastag vége majd utána jön, akár akar­ja, akár nem; a viszonyok erősebbek mint ő. Bis­marck herczeg tudja, hogy most tovább megy , utána kell jönnie, nem fog mást tehetni, ez csak kezdet, vagy pedig a törvény nem egyéb, mint egy nyomorult farce. Csak a szocializmus menti meg önöket a ni­hilizmustól , a nélkül az államot nem tarthatók fenn többé. Eddig csak a munkás vérzett az államért ; — ideje, hogy végre az állam is vérezzék a munkásért, s hogy legalább kanállal adják vissza a munkásnak, a­mit vékával v­ttek el tőle. Ne legyen a törvényhozás keresztyén, hanem emberséges, czélját teljesíteni fogja. Tudjuk, hogy az állam, a­hogy most van, nem felel meg eszményünknek. E pillanatban Németor­szágot egy férfiú vezeti; azt hiszszük azonban, hogy a birodalmi kanc­ellár úr hatalma nem fűződik sze­mélyéhez, hanem, hogy ez a viszonyokban rejlik. Ha­sonlók voltak a viszonyok Francziaországban har­­minc­ év előtt; Napóleon ugyanabba az állásba ho­zatott, mint Bismarck herczeg. A viszonyok bizonyta­lansága Francziaországban a czezarizmust teremtette meg, a herczeg most a szocziálizmus vontató kötelét húzza ; ennek meg kell lennie, ez nem megy máské­pen. Ha azt hiszik, hogy a herczegnek a törvény elfo­gadása által szolgálatot akarunk tenni, tévednek ,­­ mi vagyunk e törvény szerzői. Nélkülünk az lehetet­len volt. Az az eszme, hogy az államnak az egész nép­ért fel kell lépnie, egészen szoc­ialisztikus. Arra a kérdésre, a balesetek elleni biztosítást akarunk-e vagy szavatosságot, azt válaszoljuk : a balesetek elleni biz­tosítást minden esetre.« Budapest, június 2. Úgy mutatkozik, hogy az események Oroszországot saját fegyverével verik meg. Oroszország initiálta volt a nemzetközi be­avatkozást Törökország belü­gyeibe a ráják elnyomatása és üldöztetése miatt. Most visz­­szakapja a kölcsönt, ha valamivel enyhébb formában is, mint az Törökország területén történt. Az angol parlamentben ugyanis több rendbeli interpelláczió útján szóba hozattak a Muszkaországban napirenden levő zsidó­üldözések s az angol kormány meg is szerzé hiteles angol fordítását azon muszka »törvé­nyeknek«, melyek a zsidók viszonyait szabá­lyozzák s ezt tudatta a parlamenttel is. Tehát egy muszkaországi bel­ü­­g­y mintegy fórum elébe vitetett egy kist hata­lom parlamentjébe. Már ez is valami, de nem minden. Az angol kormány, indíttatva a parla­mentben fölhangzott fölszólalások s a közvé­lemény sürgető­ hangja által is, Groschent küldötte Muszkaországba, hogy személyesen szerezzen magának tapasztalatokat a zsidó­üldözés okairól, állásáról stb. és aztán tegyen jelentést. Hát ez már több mint valami. III. Sándor czár és Ignatien lássák, mikép fér ez össze a 400,000 négyszögmértföldnyi óriási nagy birodalom sokat emlegetett ha­talmával és tekintélyével. Anglia, bár annak mostani kormánya csókos barátja a czári hatalomnak, mégis úgy szólva vizsgáló bírót küldött a helyszínére, Muszkaországba. Olyan állapotok uralkodnak ottan ! Mit tesz ez ellen a czár kormánya ? Jó képet vág a gonosz játékhoz : az Odesszába érkező­ Groschent az ottani muszka kormányzó udvariasan ebédre hívja s teszi meg azt, hogy — igen sajátságos a véletlenből — a kiewi haditörvényszék ép akkor ítéli el a zsidó­­heczczek főindítóit, mikor Groschen muszka földre teszi a lábát. Eddig nem volt rá idő , pedig már hetek óta folytak és folynak a vérlázító zsidóüldözések egész birodalom­­szerte Muszkaországban, — most már délről északra vevén irányát a »mozgalom.« A zsidók Európa minden műveit álla­mában megkapták a jogegyenlőséget, s a­hol még nem volt meg, keleten , Romániában és Szerbiában, a hatalmak együttes föllépés­sel kivívták azt ott is, bár nem csekély küz­delem árán. Nem lehetetlen már most, hogy ily praecredens után a sor Oroszországra ke­rül, melynek szintén nem ártana Berlinből nemzetközileg ily törvényt diktálni. Az első lépést ehhez már megtette Anglia, említett beavatkozásával. Atalában Muszkaország e pillanatban a zavar és állhatatlanság mintaképe. Egy év alatt volt négy pénzügyminisztere (Reuter, Grreigh, Abasa, Bunge), három közoktatás­­ügyi minisztere (Tolstoi, Szaburov és Nicolai — legközelebb várják Georgevics kinevezte­­tését), három belügyminisztere (Makow, Lo­­risz­ Melikov és Ignatiew.) Az ismeretes ukázzal és Ignatiev bel­ügyminiszterré kinevezésével a moszkvai pánszláv párt karjaiba vetette magát s ez nem elég, de biztos forrásból írják, hogy a czár Ratkovot, a pánszláv párt egyik notórius vezérét, kínálta meg a közoktatásügyi tárczával, de ez utóbbi nem fogadta el. E tünetek nem kerülték el külföldön sem a figyelmet, még pedig olyan körökben sem, melyek jóakaratára Oroszország nagy súlyt fektet, kell, hogy fektessen. Innen ma­gyarázható meg, hogy Gorcsakoff herczeg Berlinben jár s Bismarck herczegnél kopog­tat, ki daczára »betegségének« tanácskozásba bocsátkozik a­ muszka kanczellárral, kit pe­dig, mint tudva van, gyomrából gyűlöl. Úgy látszik, Gorcsakoff megnyugtató nyilatkoza­tokat tett Berlinben a mostani orosz politikai áramlatokról és intenziókról, mert a német félhivatalos lapok, melyek ezelőtt következe­tesen mindig perhorreskálták a pánszláv pár­tot, most azt korántsem tüntetik fel oly ve­szedelmesnek. Majd megválik, merre fordul­nak a dolgok. Egy megnyugtató momentum mégis van az orosz politikai viszonyokban : az, hogy Oroszország saját sebeinek gyógyí­tásával van elfoglalva. Ez többet ér Gorcsa­koff ezer biztosításánál. Választási mozgalom. A budapesti VI. ker. szabadelvű párti válasz­tóinak bizottsága f. hó 1-én dr. Grósz Sándor elnök­lete alatt tartott ülésében a kerület képviselőjelölt­jéül egyhangúlag Matlekovics Sándor állami­tkárt jelölte ki. A fővárosi II. választókerület sza­badelvű pártja szerdán június 1-én este díszva­csorát rendezett, mely a szó teljes értelmében nagy­szerűen sikerült. A budai lövőház nagy terme elégte­lennek bizonyult a megjelent választók befogadására, mert 300 választónál többen voltak jelen. A hangu­lat a vacsora lefolyása alatt a leglelkesebb volt. A párt képviselőjelöltjét dr. Darányi Ignáczot szűnni nem akaró éljenzéssel fogadták. A budai polgárság számos előkelő tag által volt képviselve, ott voltak a miniszteri főbb tisztviselők közül Tarkovics József.

Next