A Hon, 1881. június (19. évfolyam, 150-178. szám)
1881-06-03 / 152. szám
152. szám. 19-dik évfolyam. Budapest, 1881. Péntek, junius 3. Reggeli kiadás. Szeriti-ssir.téssi kolsj Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi,i részét illető mindlen közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bénaentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HmniiTÉSEH *zin*ugy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiado-l hivatal Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz kezdei reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .............................................................í írt 8 hónapra 6 . ■ 6 hónapra 1! ! Aa esti kiadás postai külfinküldéséért felül* fizetés negyedévenkint ....... 1 » Az előfizetés az év fölytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, minidenkor a hó első napjától számittatan Előfizetési felhívás A HO 2nT XIX. évi folyamára. Előfizetési Árak : Egy hónapra . . . . 2 frt Évnegyedre .... 6 » Fél évre . . . . 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés év negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre A HON kiadóhivatalába (barátok tere Athenaeum-épület küldendő. A HON kiadóhivatala. Budapest, junius 2. A királyi trónbeszéd, melyet a király emelkedett, erős s meleg hangon olvasott fel, bár nagy vonásokban, de teljesen hű, tárgyilagosJi£pit adja a bezárt országgyűlés működésének. Minden túlzás és dicsekvés nélkül el lehet mondani, hogy az igazságügy, közigazgatás, forgalom és pénzügy terén maradandó hatású művek alkottattak, melyek következtén tényleg máris sokat javult az ország közgazdasági és pénzügyi állapota, mind a mellett, — mint ezt találóan jegyzi meg a trónbeszéd — hogy a lefolyt három év alatt nagy elemi csapásokkal is kelle küzdeni. Jól esett a trónbeszédből hallani a király "újólagos megemlékezését Szegedről. Hozzátehetjük, hogy jelenben nem csak a város felépítése van biztosítva, hanem a Tisza- és Körösvölgy lakóinak és termékeny tévéinek biztosítására is, most már igazán tervszerű, sikeres rendszabályok hozattak. Igaz, hogy a szegedi építkezések és a percsorai előleg elengedése részben ideiglenesen, részben állandóan terhelik az állampénztárt, mely kiadás, ha nem vált volna szükségessé, és ha az elemi csapások be nem következnek, a felföldön ínséges év nincs, a zágrábi földrengés elő nem fordul, most legalább két millió évi teherrel kisebb nyomja államháztartásunk mérlegét. Másfelől, ha a közlekedés, nemkülönben nemzetközi versenyképességünk érdekében nem történik a tiszai vasút és déli részvasút, megvétele, a vágvölgyi vasút és Lujza-út megszerzése, a budapest-zimonyi vasút kiépítésének elrendelése, a fiumei kikötő, a keleti csatlakozás létesítése és a fiumei hajózás megalapítása, önállósítása, megint vagy 3 milliónyi évi tehertől szabadultunk volna. Ezekhez számítandók még a kisbirtokosok hitelintézetének adott állami segedelem, a nagy arányú folyamszabályozási, erdészeti, távirdai, tanügyi beruházások. Ha a mindezekre fordított szép összegeket tekintetbe veszszük, vagy ha csak azon mértéket ütjük le ez összegekből, melyekkel nagyobbak azok azon összegeknél , melyek államháztartási mérlegünk legkedvezőbb éveiben voltak, azonnal ki tudunk 6-8 milliót kerekíteni, melyet egyátalában nem vesznek számításba azok, kik nálunk csak azt szeretik hangoztatni, hogy deficitünk nem csökkent és nem enyészett el oly hamar, mint remélettük. De nincs józan ember, ki inkább szeretné azokkal a milliókkal a deficzitet kisebbnek látni azon az áron, hogy ama hasznos beruházások elmaradjanak, mintsem a hitelünk és pénzügyi kibontakozásunk szempontjából is kedvezőbb helyzetbe jutni a hasznos beruházásokkal. Mert, hogy ezek most, így a vasút is, — mint a vízi forgalom és vízszabályozás tekintetében, tervszerűen, egyöntetűen és nagy eredmények biztosításával történnek, azt még az ellenzék sem meri tagadni, habár elismerni szégyenli, mert erős cáfolatot tartalmaz e tény, régi vádjaira. Igen jól esett különösen kiemelve hallani a trónbeszédben a hazai gyáriparnak nyújtott kedvezményeket. Ezeknek a trónbeszédben foglalt azon okadatolása, hogy a nemzetnek ne csak a mezőgazdaság legyen egyoldalú jövedelmi forrása, oly iparpolitikát jelez a kormány részéről, mely ugyancsak kezdetén van, de öntudatos elhatározásra és sok hasznos rendszabályra utal. Ennek hangsúlyozása Ausztriával szemben is czélszerű volt, mert ott még parlamenti körökben is erős velleitások merültek fel, melyek ezen intézkedésben, valamint a statisztikai illeték szedésében a vámközösség megsértését látták és szerették volna ez intézkedések jogszerűségét tagadni. Azt hiszszük a trónbeszéd szavai végkép elhallgattatják a vaklármát s egyszersmind oly irányát jelzik a kormány közgazdasági politikájának, mely egészen eltér attól a sokat emlegetett »gyarmati« politikától, mely a szélsőbal dikczióiban s hirlapjaiban stereotappá vált. Különösen azt nem szabad feledni, hogy a vicinális vasutakról és gyárak állami segéléséről szóló törvény nemcsak a keretet adja meg a kormány működésének, hanem évtizedre kiható munkásságra nyit széles tért, mely a konkrét esetek szerint nagy eredményeket mutathat fel. Az az országgyűlés, mely — mint helyesen mondja a trónbeszéd— a csődtörvényt, a perrendtartási és végrehajtási reformot, a kihágásokról és kisajátításokról szóló törvényeket alkotó, az igazságügyi politika szempontjából meddőnek aligha nevezhető, az pedig kétségtelen, hogy az az irány, mely e törvényekben valósult, a tudomány s gyakorlati élet követelményeit, a jövő nagyobbszabású reformok iránti tekinteteket szintén kielégíti. A határőrvidék bekebelezése,Krassó és Szörény megyék egyesítése, a honossági törvény, az államrendőrség létesítése, nagyfontosságú államjogi és közigazgatási reformokat tartalmaznak, melyek folytatására a közigazgatási enquette igen becses adatokat tartalmaz, Így tehát minden téren termékeny és nem meddő volt az országgyűlés működése, de legüdvösebb működéséből az, hogy oly külpolitikát támogatott, mely aránylag nem nagy áldozattal, a keleti változásokkal szemben is biztosítá határainkat, érdekeinket és a békét »cum honore«. Ezért talált átalános tetszésre a trónbeszéd azon része, mely a külbékeizt’onságáról és a föl-fölmerülő kérdéseknek’ a tra falniak egyetértésével való megoldásáról szól. Ez a monarchia és hazánk oly kedvező nemzetközi helyzetét jelzi, hogy nyugodtan, zavartalanul folytathatjuk a békés munkát és nekünk csak ez kell, hogy boldoguljunk. Hogy a nemzet és dynasztia között a viszony mily kedvező most, arról a trónbeszédnek a trónörökös házasságára vonatkozó paszszusa és az ennek hallatára fölhangzó éljen is tanúskodik. A király oly meleg hangon beszél, a nemzet oly lelkesen éljenez, hogy bensőbb, melegebb viszonyt, trón és »haza« közt (mint a király ismételten magát kifejező) már képzelni sem lehet. Ennek tudatában a kormány és ország A HON TÁRCZÁJA. Az ősember vallásos fogalmai. Nem rég az ideje, hogy a tudomány megnyitotta az embernek történelem előtti korszakát, s e korszakból már is érdekesebbnél érdekesebb fejezeteket tárt fel. Egyik ilyen érdekes fejezetet szándékszom a felvetett czímen megismertetni, mely fejezet bizonyosan nemcsak az én érdeklődésemet kötötte le, de olvasóim figyelmét is érdekkel magára fogja hívni. Természetesen, az ősember vallásos fogalmairól szólva, ki kell jelentenünk, hogy e fogalmak körében a kijelentés dogmájáról még csak szólani sem szabad. A kijelentés dogmája feltétlen hitet követel, s az értelmet tekintélyével előre megnyűgözi s ezáltal kizárja a tudományos vizsgálatot, pedig nekünk e téren is a hiteles adatokra támaszkodó szabad vizsgálódásra van nélkülözhetetlen szükségünk. És épen itt a bökkenő. Mert nagyon kevés hiteles adatunk van, melyek minket ősatyáink vallásos fogalmairól és szokásairól felvilágosítanának, sőt e tekintetben anyagunk oly kevés, hogy abból talán egyetlenegy biztos következtetést sem vonhatunk. De mindez őszinte beismerés mellett is, egyes vonásokból az egészre következtetve, magunknak, igaz, homályos, de mégis körvonalazott képet alkothatunk az ősemberek vallásos fogalmairól. Az ősember, épen úgy mint a mostani vadember, keveset okoskodhatott, de annál élénkebb érzései voltak. Az előtte folyvást lezajló nagyszerű természeti tünemények, a szakadatlan fenyegető veszélyek közt folytatott nehéz és nyomorati élet, gyengeségének mindegyre fel-felbukkanó érzete, a támasz után óhajtozó kívánság, a kiváló érdeklődés az ismeretlen és titokzatos iránt, ezek lehetnek azon mozzanatok, melyek az embert az isteneszmére vezethették. Kezdetben az istenfogalom majd szerfelett korlátolt, majd phantastikus, majd gyermekes alakú volt, s a megalkotó mber ismereteinek szélesbülésével kezdett tágulni és világosodni, mig végre egyesek birtokából az emberek közös sajátjává lett, kelve szájról-szájra, emelkedve egyik fokról a másikra, mig eljutott egészen az abstrakt felfogásig. A természet kezéből alig kikerült ember szelleme még sokkal gyengébb volt, hogy az istenfogalmat világosan megalkothatta volna, s hitébe nem is vegyíthetett még a magasabb vallások hittételeiből vagy mystikus dogmáiból, mert a dogma már az értelem alkotta magas munkának gyümölcse. Először a vallásos fogalom csak egyes ember gondolatát fejezte ki, majd többeké lett s végre közössé vált. Ebből lehet érteni, hogy voltak és még ma is vannak vad népek, melyeknek nincsenek közösen elfogadott dogmáik, és ebből következőleg természetesen vallásuk sincs, mely e szó értelmének megfelelne. E tekintetben világosulnak fel Livingstone, Baker S., dr. Monnat, Dalton, Lichtenstein s más megbízható utazók hiteles tudósításai, akik azt mondják, hogy Afrika belsejében, Amerikában és más helyeken egész népségek vannak, kiknek semmiféle istenük, semmi templomuk, semmi vallásuk, a jövő életről semmi fogalmuk nincsen, és kikben minden erkölcsi érzet hiányzik. E pont azonban sok vitára adott és ad alkalmat. Azok ellen, kik a vallásosságot nem tekintik az ember ős, csak szerzett tulajdonságainak, az anthropologok párisi gyűlésén erősen kikelt Quatrefages, míg Broca tanár ugyancsak Párisban oda nyilatkozott, hogy az ő szemeiben kétségen kívülinek látszik, hogy az alsóbb népek közt vannak olyanok, melyeknek sem istentiszteletek, sem dogmájuk, s eszerint semmi vallásuk sincsen. Meg kell jegyezni, hogy ha Lamennais abbénak igaza van abban, hogy a vallást a mindenség megteremtésére szükséges erőknek kell tekintenünk, akkor a vallásra csak a philosophok tehetnek szert, kik e törvényeket tanulmányozzák, míg az a mondás, hogy a vallás az embert istennel és egymással köti össze, a vallást a vadak számára is hozzáférhetővé teszi. Hogy az e kérdések körüli búvárlatokat eredményesen meg lehessen tenni, Quatrefages az alsóbb vallások lelkiismeretes tanulmányozását ajánlotta, mert azokban fellelhetők úgyszólva mindazon két sarkpont csirái, melyekre a földön most elterjedt vallások (Brahmanismus, Buddhismus, Judaismus, Mahomedanismus és kereszténység) tanai és tételei nehézkednek. E sarkpontok pedig a következők: 1. Hit az ember felett álló lényekben, kiknek jóban vagy roszban befolyásuk van. 2. Azon hit, hogy az ember nem a mostani, hanem a jövő életre is szánva van, s eszerint a síron túl is jövő élet vár reá. Mert természetesen, azon embernek vagy népnek, kik e kettőben hisznek, van vallásuk. Azonban igen helyesen jegyzi meg Burnouf, hogy ha az ősember, bármily vadnak is képzeljük, az örömet és fájdalmat okozó természetben semmiféle megtekintést nem tett volna, akkor nem hitte volna, hogy láthatatlan és legyőző erőket felfogott. Erre valószínűleg többen azt mondják, hogy most a fetisismusról beszélünk. Igen természetesen. A fetisismus nem egyéb, mint a legalsóbb társadalmi fokon álló népek istentiszteletének és vallásosságának alacsony és fejletlen természetes kifejezése. A fetisismustól a bálványok tiszteletéig, melyek gyakran emberalakot öltenek, s gyakran emberimádásra vezetnek, csak egy lépés kell. Az anthropomorphismusra hajlás azon vallásokban nyilatkozik, melyeket méltán alsóbbaknak nevezhetünk. Azonban ez eszme többé-kevésbbé láthatólag, majd erősebben vagy gyengébben beburkolva, a jelen kor magasabb vallásaiban is megjelen. Gondoljunk csak a Lamaismusra, mely az embert, a nagy Lámát egész nép imádása tárgyává állítja. Az Olympnak a legközönségesebb emberekhez hasonló isteneiről és hőseiről ne is szóljunk sokat ez alkalommal. És mégis a képzelődés e játékaiban mindig van egy szikra igazság is. Ha az isten az embert képére teremtette, úgy megfordítva is áll az eset. Jehovát templomainkban nem akárhányszor tisztes, méltóságos öregnek ábrázoljuk ? Mi különös van akkor abban, ha, Lubbock szerint, az altai tatárok istenüket, hosszú, fehérszakálú férfit muszka dragonyos tiszt egyenruhájába öltöztetnek fel ? Némely állatok rettenetes erejétől való félelem, más állatok hasznában lett öröm, bár hamis fogalmak, de mégis az állatimádásra vezérelnek. Az Indiákon és Ó-Egyptomban dúsan virágzó Zoomorphismus (Apis bika, Anubis, a szent Ibis) nyomait természetesen jelképes alakban (húsvéti bárány, fehér galamb, a szent lélek symbolikus alakja) még a keresztyénségben is fentartotta, mert az ember látszólagos különfélesége daczára is mindig ugyanaz. De ha az ember erkölcsi vonatkozásban mindig egyenlő marad, ha bizonyos fogalmak, érzések és hajlamok az embernek mindenütt közös vonásai, javai gyanánt tűnnek fel, akkor a legnagyobb mértékben valószínű, hogy már, Quaretur, azaz negyedkorszakban és még inkább a következőben, a hitnek, a vallásos érzésnek közös sarkpontjai (isten és halhatatlanság) csíráikban feltűntek, ami a magasabb jó vagy rosz hatalmak és a jövő élet hivésében állhatók. Lehet mondani, hogy a törekvés, a jó hatalmakat megnyerni, a roszokat elfordítani, természetes hajlam. És e hajlam szülte az imádságokat, a vallásos eljárásokat, az istentiszteleteket, az áldozást, adományok tételét és mindenféle babonás szertartást. Csak aztán mikor már az istenfogalom készen volt, fejlődtek ki , a nagy egyistent hivő vallások, mint az előbbi vallásos felfogások fejleményei. A mag, azaz a dogma, mindegyikben ugyanaz, csak is a külső látható mezt alkotó vallásos szokások és istentiszteletek különbözők a hozzá való eljárásokban. (Judaizmus, Mohammedanismus és keresztyénség.) S így oda jutottunk, hogy beláthatjuk, hogy ősatyáinkban csírázott meg az a vallásos felfogás, még a történelem előtti időkben, mely a történelmi korszakokban számtalan alakban vajúdva s most is számtalan alakot öltve, a föld gyermekeinek lelkét foglalkoztatja s mint az emberiség történetének egyik fontos fejezete, a vallásos eszmék története czimen, mindig a legnagyobb érdeklődést fogja maga iránt kelteni. Természetesen az a feltevés, hogy a vallás már a történelmi előtti időkben is az emberi nem művelődéstörténetében nagy szerepet játszott, világért sem fogja senkinek vallásos érzeteit bántani, sőt ellenkezőleg azokra felvilágosítólag, erősítőleg kell, hogy hasson, és a tudományt, mely e tekintetben is tisztes munkáját végzi, s szövetnekével a vallások keletkezésének sötét titkába óhajt bevilágítani, csak elismerés érheti azok részéről is, kik tán nem épen szívesen látják a tudománynak e térre is kiterjesztett munkásságát. De hát nem érdekes kérdés volt-e: ha már megismerkedtünk az ősemberrel a történelem előtti időkből, volt-e azoknak vallásuk ? De hát nem megnyugtató válsz a kegyesekre, ha azt feleljük, hogy az ősember nemcsak az ősmedvékkel, ős oroszlánokkal, ős mamuthokkal, de az ős istennel is együtt élt ? Dr. Dezső Béla, gyűlés, megnyugvással tekinthetnek vissza működésükre. — A tábornagyi tanács ő felsége elnöklete alatt, a prágai »Bob.« szerint, a hadsereg organizácziójának jelentős kérdéseivel foglalkozott, nevezetesen a 80 tartalék-ezred épannyi új sorezreddé fog átalakíttatni, ha ez jelentékeny költségek nélkül keresztülvihető. A magyar ezredeknek Magyarországon, illetve hadkiegészítő kerületeikben leendő elhelyezése és magyar nemzetiségű tisztek alkalmazása tárgyában Győr megye által a képviselőházhoz intézett feliratot Komárom megye nem csak pusztán hazafisági, hanem közgazdászati szempontból is pártolja s az ez ügyben a képviselőházhoz intézett felterjesztésében kiemeli, hogy a katonaság a saját hadkiegészítő kerületében mezei és más egyéb munkára is felhasználható lenne, s ez által az állam kiadásai kevesbíthetők lennének. A magyar ajkú tisztek alkalmazását pedig a legénység alaposabb kiképeztetése érdekéből is kívánatosnak tartja. — A jelenlegi oroszországi állapotokról a »Badische Landes-Zeitung« szentpétervári levelezője a következő drasztikus képet nyújtja: »Ignatiev gr. csak rövid ideig uralkodik, még csak egyetlen egy kibocsátvány jelent meg tőle, s mégis az államhajó erősen inog. Ebben a kormányosban azonban a czáron kívül senki se bízik, még a pánszlavisták se, akikből azt szeretné csinálni, amit nyugaton kormánytöbbségnek neveznek. A k 3 a kos Iván pártja a szlávok nagy szabad testvéri szövetségéért rajong, a melyben többé nincs rangkülömbség s ez Ignatiev kezébe adja az eszközt, hogy a parasztföld megváltásánál szóba jövő nemességi kiváltságok mellőzésére sikerrel közre hasson, mig a parasztoknak az mondatik, hogy a nagybirtokos szabadságuk akadálya, melyet a czár szívesen megadna nekik. Ennek következtében az arisztokraczia most valósággal menekül Szentpétervárról és az udvartól, mely fölött egy Ignatiew uralkodik s melyet az ismét úton alakított végrehajtó bizottság bombái fenyegetnek. A czár a gazsinai vár belsejéig veszélyeztetve van a nihilisták által, sőt még parancstisztek is elfogattak, a kiknek hűségére a czár megesküdött volna. Az egyiket a kihallgatásnál megkérdezték nem forgott-e fejében a czár elleni merénylet, mire nyugodtan azt válaszolta, hogy még nem hozták meg a czár elleni halálos ítéletet. Mióta Pobedonoszev mindennél közvetlenül közreműködik, minden cselekedetnél mindig a vallási momentum hangsúlyoztatik s így ama tengerésztisztet, akinek iskolai bizonyítványai azelőtti buzgó vallásosságra mutattak, megkérdezték, nem gondolt-e istenre, az örökkévalóságra ésaz égre ? Az alig 23 éves fiatalember hangosan felkacagott és sötét tekintettel válaszolta: »Az égre? Az ég a hatalmasak számára van teremtve; a nép szegény fiának csak ínsége, nyomora és bosszúja van s ezzel nem juthat az égbe.« A nihilizmus nagyrészt a szektákból sorakozik, következőleg a pánszlávizmusnak miniszterré lett képviselője egyelőre az állami egyházzal tart és a falusi lakosság ehhez tartozó többségét azáltal iparkodik a czár köré csoportosítani, mialatt ígéreteket tesz nekik, sajnálkozván fölötte, hogy azokat csak akkor hajthatja végre, ha az uralkodónak többé nem lesznek hitetlen ellenségei. Hogy a hasztalanul várakozókat foglalkoztassa, megengedi nekik, hogy a hitetleneket egyelőre tegyék el láb alól és kezdjék meg a zsidókkal, mire aztán a görög szektákra is rákerül a sor. S ha a parasztság egyszer határozottan követelni fogja a földmegváltást, vállvonva a nemességet fogja ennek akadályául mondani s akkor is nyugodt néző lesz, ha az urasági várlakokban ismét gyilkossági jelenetek lesznek, mint a harminczas és ötvenes években. így véli az országot foglalkoztatni, míg a pánszláv állam kész lesz és ha egy nap a belzavarokból nem fog tudni többé kibúvót, és oly nyugodtan fog majd ismét kedvencz czéljához, Ausztria elpusztításához, és meg fogja kísérelni az eltérítést kifelé.« A német birodalmi gyűlés tegnapelőtt kezdte tárgyalni a munkásbalesetek elleni biztosítási törvényt, mely alkalommal Liebknecht szocziáldemokrata tiltakozott a konzervatív Kleist- Betzo fejtegetései ellen, aki a szoczializmust összecseréli a nihilizmussal. A következőket mondotta: »Uraim! a nihilizmust megtalálják abban az országban, ahol politikai eszményük meg van valósítva. Stöcker udvari hitszónok kijelentette: »Aut caesar, aut nihil«, ebből a caezarizmusra a nihilizmus következik. Uraim! Azt állítják, hogy a szocziáldemokráczia csak rombolni akar, csak a keresztyénségnek van teremtő, jótékony ereje a törvényhozásra vonatkozóiig. Csak azt kérdem Kleist úrtól, mikor bizonyította ezt be a keresztyénség ? A keresztyénség középkori virágzási ideje a szolgaság kora volt. Bismarck herczeg azt hiszi, hogy megfogott minket, pedig mi fogtuk őt meg! (Nagy derültség.) Ő a törvényt nem csinálta volna nélkülünk ; ez csak az ék, a vastag vége majd utána jön, akár akarja, akár nem; a viszonyok erősebbek mint ő. Bismarck herczeg tudja, hogy most tovább megy , utána kell jönnie, nem fog mást tehetni, ez csak kezdet, vagy pedig a törvény nem egyéb, mint egy nyomorult farce. Csak a szocializmus menti meg önöket a nihilizmustól , a nélkül az államot nem tarthatók fenn többé. Eddig csak a munkás vérzett az államért ; — ideje, hogy végre az állam is vérezzék a munkásért, s hogy legalább kanállal adják vissza a munkásnak, amit vékával vttek el tőle. Ne legyen a törvényhozás keresztyén, hanem emberséges, czélját teljesíteni fogja. Tudjuk, hogy az állam, ahogy most van, nem felel meg eszményünknek. E pillanatban Németországot egy férfiú vezeti; azt hiszszük azonban, hogy a birodalmi kancellár úr hatalma nem fűződik személyéhez, hanem, hogy ez a viszonyokban rejlik. Hasonlók voltak a viszonyok Francziaországban harminc év előtt; Napóleon ugyanabba az állásba hozatott, mint Bismarck herczeg. A viszonyok bizonytalansága Francziaországban a czezarizmust teremtette meg, a herczeg most a szocziálizmus vontató kötelét húzza ; ennek meg kell lennie, ez nem megy másképen. Ha azt hiszik, hogy a herczegnek a törvény elfogadása által szolgálatot akarunk tenni, tévednek , mi vagyunk e törvény szerzői. Nélkülünk az lehetetlen volt. Az az eszme, hogy az államnak az egész népért fel kell lépnie, egészen szocialisztikus. Arra a kérdésre, a balesetek elleni biztosítást akarunk-e vagy szavatosságot, azt válaszoljuk : a balesetek elleni biztosítást minden esetre.« Budapest, június 2. Úgy mutatkozik, hogy az események Oroszországot saját fegyverével verik meg. Oroszország initiálta volt a nemzetközi beavatkozást Törökország belügyeibe a ráják elnyomatása és üldöztetése miatt. Most viszszakapja a kölcsönt, ha valamivel enyhébb formában is, mint az Törökország területén történt. Az angol parlamentben ugyanis több rendbeli interpelláczió útján szóba hozattak a Muszkaországban napirenden levő zsidóüldözések s az angol kormány meg is szerzé hiteles angol fordítását azon muszka »törvényeknek«, melyek a zsidók viszonyait szabályozzák s ezt tudatta a parlamenttel is. Tehát egy muszkaországi belügy mintegy fórum elébe vitetett egy kist hatalom parlamentjébe. Már ez is valami, de nem minden. Az angol kormány, indíttatva a parlamentben fölhangzott fölszólalások s a közvélemény sürgető hangja által is, Groschent küldötte Muszkaországba, hogy személyesen szerezzen magának tapasztalatokat a zsidóüldözés okairól, állásáról stb. és aztán tegyen jelentést. Hát ez már több mint valami. III. Sándor czár és Ignatien lássák, mikép fér ez össze a 400,000 négyszögmértföldnyi óriási nagy birodalom sokat emlegetett hatalmával és tekintélyével. Anglia, bár annak mostani kormánya csókos barátja a czári hatalomnak, mégis úgy szólva vizsgáló bírót küldött a helyszínére, Muszkaországba. Olyan állapotok uralkodnak ottan ! Mit tesz ez ellen a czár kormánya ? Jó képet vág a gonosz játékhoz : az Odesszába érkező Groschent az ottani muszka kormányzó udvariasan ebédre hívja s teszi meg azt, hogy — igen sajátságos a véletlenből — a kiewi haditörvényszék ép akkor ítéli el a zsidóheczczek főindítóit, mikor Groschen muszka földre teszi a lábát. Eddig nem volt rá idő , pedig már hetek óta folytak és folynak a vérlázító zsidóüldözések egész birodalomszerte Muszkaországban, — most már délről északra vevén irányát a »mozgalom.« A zsidók Európa minden műveit államában megkapták a jogegyenlőséget, s ahol még nem volt meg, keleten , Romániában és Szerbiában, a hatalmak együttes föllépéssel kivívták azt ott is, bár nem csekély küzdelem árán. Nem lehetetlen már most, hogy ily praecredens után a sor Oroszországra kerül, melynek szintén nem ártana Berlinből nemzetközileg ily törvényt diktálni. Az első lépést ehhez már megtette Anglia, említett beavatkozásával. Atalában Muszkaország e pillanatban a zavar és állhatatlanság mintaképe. Egy év alatt volt négy pénzügyminisztere (Reuter, Grreigh, Abasa, Bunge), három közoktatásügyi minisztere (Tolstoi, Szaburov és Nicolai — legközelebb várják Georgevics kineveztetését), három belügyminisztere (Makow, Lorisz Melikov és Ignatiew.) Az ismeretes ukázzal és Ignatiev belügyminiszterré kinevezésével a moszkvai pánszláv párt karjaiba vetette magát s ez nem elég, de biztos forrásból írják, hogy a czár Ratkovot, a pánszláv párt egyik notórius vezérét, kínálta meg a közoktatásügyi tárczával, de ez utóbbi nem fogadta el. E tünetek nem kerülték el külföldön sem a figyelmet, még pedig olyan körökben sem, melyek jóakaratára Oroszország nagy súlyt fektet, kell, hogy fektessen. Innen magyarázható meg, hogy Gorcsakoff herczeg Berlinben jár s Bismarck herczegnél kopogtat, ki daczára »betegségének« tanácskozásba bocsátkozik a muszka kanczellárral, kit pedig, mint tudva van, gyomrából gyűlöl. Úgy látszik, Gorcsakoff megnyugtató nyilatkozatokat tett Berlinben a mostani orosz politikai áramlatokról és intenziókról, mert a német félhivatalos lapok, melyek ezelőtt következetesen mindig perhorreskálták a pánszláv pártot, most azt korántsem tüntetik fel oly veszedelmesnek. Majd megválik, merre fordulnak a dolgok. Egy megnyugtató momentum mégis van az orosz politikai viszonyokban : az, hogy Oroszország saját sebeinek gyógyításával van elfoglalva. Ez többet ér Gorcsakoff ezer biztosításánál. Választási mozgalom. A budapesti VI. ker. szabadelvű párti választóinak bizottsága f. hó 1-én dr. Grósz Sándor elnöklete alatt tartott ülésében a kerület képviselőjelöltjéül egyhangúlag Matlekovics Sándor államitkárt jelölte ki. A fővárosi II. választókerület szabadelvű pártja szerdán június 1-én este díszvacsorát rendezett, mely a szó teljes értelmében nagyszerűen sikerült. A budai lövőház nagy terme elégtelennek bizonyult a megjelent választók befogadására, mert 300 választónál többen voltak jelen. A hangulat a vacsora lefolyása alatt a leglelkesebb volt. A párt képviselőjelöltjét dr. Darányi Ignáczot szűnni nem akaró éljenzéssel fogadták. A budai polgárság számos előkelő tag által volt képviselve, ott voltak a miniszteri főbb tisztviselők közül Tarkovics József.