A Hon, 1881. szeptember (19. évfolyam, 239-268. szám)
1881-09-17 / 255. szám
Reggeli kiadás, 255. szám. 19-dik évfolyam, Szerkesztési Iroda* Barátok tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Benmfentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szinnusz mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok-POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. tere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, 1881. Szombat, szeptember 17. "*———■iiimmii is in vatingaliinvatal s Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetést 1 51j. Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .........a. Sírt 3 hónapra ........... 6 , 3 hónapra . .... ■ . ... . h * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint................................I * Az előfizetés :a év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, szeptember 16. Van ismét izgalom, lárma és kifakadás az osztrák alkotmányhű táborban, mely semmihez sem olyaű, mint a fene gyerekeskedéshez. A lapis offfensionist most meg az képezi, hogy Taaffe gróf a hatvanas években kifejtett szerepléséről ismert gróf Belcredi Richárdot neveztette ki az osztrák közigazgatási törvényszék elnökévé. E felett zengi most az összesalkotmány hű sajtó a jeremiádok s a megrökönyödés dorását. Azt mondják, ez csalhatatlan jele a kikerülhetlen reakcziónak , hogy Belcredi grófnak már most csak egy lépés kell, hogy mostani állásában a kormányban ismét helyet foglaljon, akár mint belügyminiszter, akár mint kormányelnök, hogy Taaffe gróf hova tovább mind jobban veti magát a feudalfoederális-nemzetiségi párt karjaiba, mely az osztrák alkotmány s az osztrák németség ellen tör. Nekünk magyaroknak sincs ugyan okunk valami különös~TöteMzéAvvet~vfiléReínünk Belcrediíiánt: v alaiíniut au a sincs" ~okünk, hogy halottaiból való ilyetén föltámasztását valami nagyon szerencsés lépésnek tartanék Taaffe gróf részéről és pedig annyival kevésbé, mert — mint a példa is mutatja — Belcredi neve fölötte népszerűtlen és lejárt név azon nagy pártban, mely őt most is oly egyhangúlag zúgja le s épen mert bizonyos irányban nagyon prononczírozott egyéniség, ki ellenszenvet s a mellett keserű reminiszczencziákat ébreszt, továbbá— mint szintén a sajtó nyilatkozatai bizonyítják — magas állásra való alkalmaztatása téves kombinácziókra és feltevésekre szolgáltat alkalmat, a kormány intenczióit illetőleg , nem egészen felel meg a Taaffe-kormány tulajdonképeni programjának, mely lehetőleg a részrehajlatlanság- és pártfelettiségben van, békítőleg, mérséklőleg hatra jobbra is, balra is; túlzott követeléseket visszautasítva innen is, onnan is. Oly név a Belcredié, melytől egy nagy párt, mint bizonyos állat a vörös szín látására, dühbe jön. Amiatt, hogy Belcredi ismét tényleges állami szolgálatba lép Taaffe alatt, az alkotmányhű tábor még ingerültebb és gyanakodóbb lett az osztrák kormány elnökére , ki tehát Belcredi alkalmaztatása által többet veszít ezen részről, mint amennyit nyer az által, hogy a federális-autonomista-konzervatív táborból válogatta ki az osztrák közigazgatási törvényszék elnökét. És épen mert nem kibékítőleg, de fölingerlőleg hat e kinevezés, opportunitási okokból mellőzni kellett volna. Nem mondjuk ezzel azt, hogy alapos és főbenjáró oka volna az alkotmányhíveknek ekkora zajt csapni az affaireből, de Taaffenak ismerni kellett volna, kikkel van dolga s e tényt is elhatározásai és számításai körébe vonni. Végre is Belcredi nem a kormányba lépett be, hanem egy meglehetősen neutrális, politikai akcziótól ment poziczióra állíttatott s ha Taaffe gróf csakugyan olyan tendencziákat forgatna fejében, mint a minőkkel az alkotmányhivek naponta vádolták s Belcredi kineveztetése alkalmából most már ujult hévvel vádolják és gyanúsítják, akkor nem fordult volna kerülő utakhoz, hanem Belcredit egyenesen a különben is reparatúrát igénylő kormányba léptette volna be. Aztán gondoskodva van arról is, hogy a félelmes irány fái ne nőjjenek az égig e téren. Ugyanis az osztrák főtörvényszékek elnökei mind az alkotmányhű párt hívei. A legfőbb ítélőszék elnöke Schmerling, a főszámvevőszéké Auersperg, a birodalmi törvényszéké pedig Unger. Nos hát ezeket még ha akarná sem képes paralyzálni sem egy maga Belcredi, kinek közigazgatási ismereteit dicsérik, és aki most nem politikailag szereplő állásra jutott, hanem egyszerűen büreaukratává lett, kinek nincs s nem lehet befolyása az oszágos politika irányára. De hát Ausztriában már annyira elvadultak a pártszenvedélyek, hogy az emberek nem képesek semmit objektív módon tekinteni és megbeszélni, mindenhez csak előítélettel szólnak hozzá. És aztán ha ez csakugyan, nem tudni hányadik »komoly jele volna a reakeziónak« , ha a falra gyakran festett ördög, a reakezió Ausztriában a maga valóságában megjelenne, vájjon ki lenne annak az oka más, mint épen az alkotmányhű párt, melyre igazán illik, hogy »nem tanult és nem feledett semmit« , mely hóbortjaival eljátszotta a kezeiben volt hatalmat, — szembeszállván a hadsereg ellen elfoglalt álláspontja által a koronával s »bosnyák politikája« által — bevégzett tények után — még Európával is. Ha Belcredi redivivus csakugyan »komoly jele a kikerülhetlen reakcziónak«,— mint ahogy ezt az alkotmányosok lapjai unisono tanítják, hirdetik és értelmezik, akkor ez reájuk, nézve egy szintén »komoly« mementó, egy okkal több, hogy tömör, egységes és mindenekelőtt kormányképes párttá qualifikálják magukat. Az eddigi eseményekben is bőven volt erre nézve illő jel, de, úgy látszik, mit sem használt, nem értették, vagy nem akarták megérteni. — Legkiválóbb pártvezérük, Herbst most sem tud választói előtti beszédeiben egyebet mondani, minthogy magamagát örökösen ismételve hangsúlyozza az exkluzív osztrák-német nemzeti álláspontot. A danczigi találkozásról jelzett czikke a »Prov. Corr.«-nak egész terjedelmében így hangzik: »Sándor császár látogatása Danczigban mindenekelőtt bizonyságot ad a barátságos és szives viszonyokról, melyek a két uralkodó és államaik közt ma is, mint azelőtt fennállanak. Sándor császárra szívbeli szükség volt, hogy mind felséges rokona, császárunk iránt személyes tiszteletének kifejezését nyilvánítsa, mind pedig, hogy trónra lépte után először világos, mindenki előtt érthető módon nyilvánítsa, hogy a sok évi barátságos és békés viszonyokat, melyeket istenben boldogult atyja a szomszéd Németországgal fentartott és ápolt, megújítva és megszilárdítva látni óhajtja és részéről semmikép se szándékozik megváltoztatni. Ezért határozta el Sándor császár, aki trónralépte óta súlyos gondoktól nyomva, birodalmát nem hagyta el, hogy Vilmos császár első előrelátható közeledését az orosz határhoz, annak bizalmas meglátogatásához felhasználja. A, habár rövid, a körülmények folytán nagyon rövid látogatás azonban természetes jelentőségénél fogva európai eseménynyé alakult. Az orosz császárt mindama fénnyel és külső tisztelettel fogadták, melyek egy hatalmas birodalom uralkodóját megilletik és császárunk és koronaherczegünk német földön a legszívesebb módon üdvözölték, egyúttal a német birodalom vezér-államférfia, aki jól megérdemelt nyári üdülését szakította félbe, hogy a jelentős eseménynél ne hiányozzék, a legnagyobb tisztelettel üdvözölte. Az a kevés óra, amelyet Sándor császár mint vendég császárunknál a »Hohenzollern« yacht fedélzetén és a tiszteletre méltó Danczig városában töltött, elegendő volt, hogy mindkét uralkodót újra meggyőzze a kölcsönös mélyhajlam érzelmeiről és a legszívesebb és legbensőbb viszonyok fentartása iránti kölcsönös óhajról, mely Európa békéjének biztosítékát képezi. Nem mintha a A HON TÁRCIÁJA. A gyakorlat, mint alkotó erő. Dubois Reymond, a híres természettudós, közelebb egy kis füzetet adott ki, melyben népszerű nyelven s természetesen, Darwin elmélete szerint, a gyakorlatról szól. Érdekesnek s elég fontosnak tartjuk e tárgyat, hogy legalább a szerző eszmemenetét kísérjük. Darwin elmélete szerint tudvalevőleg az állatfajok a külső viszonyokhoz alkalmazkodás folytán annyira átalakulhatnak, hogy képesek lesznek megharczolni a küzdelmet a létért, s ha nem, egyes fajok tönkre is mennek s azok, melyek jobban tudnak alkalmazkodni, a létküzdelemben nyert sajátságokat öröklik s azok fajjellegek lesznek mindaddig, amig a külső viszonyok uj alkalmazkodást követelnek. Ez elmélet tehát feltételezi annak lehetőségét, hogy az állatok szervezetei átalakulhatnak — s e feltételre oly sok példát hoz fel Darwin, hogy azt minden esetre el kell fogadni, bárminő véleményünk legyen is ez átalakulás határairól. Darwin szerint az ily lassú átalakulás önkénytelenül történik. Az alkalmazkodás a külső viszonyokhoz nem öntudatos, hanem a természetes kiválasztás által történik, amennyiben minden hiány az átalakulási képességben bizonyos mértékig meg van büntetve. Az állatnak, ha nem alakul át, meg kell semmisülnie. Míg tehát a Darwin theóriája az állatot mitegy géppé teszi, másrészt megköveteli e géptől, hogy folyvást tökéletesebb legyen. Felmerül most a kérdés: mikép lehetséges ez ? Minő mechanikai módon lehet a szervezetet természetes kiválasztás által úgy alakítatni át, hogy egyúttal tökéletesebb legyen ? E kérdésre ma még pontosan nem válaszolhatunk, azonban egy egy közelebb eső más kérdéssel kapcsolhatjuk össze. Az embernél ugyan gyakran tapasztaljuk, hogy testi s szellemi sajátságait bizonyos határokon belül önkényesen változtathatja, és pedig gyakorlat által. Itt az előbbivel rokon kérdés merül föl. Mikép lehetséges, hogy az ember technikai után gyakorlat által tökéletesebbé teheti szerveit, mint előbb voltak. Látszik, hogy a kérdés most sokkal egyszerűbb. Itt ugyanis az átalakulások aránylag rövid idő alatt önkényesen történnek s igy azt könnyebben tanulmányozhatjuk s az egyes fokozatokat megállapíthatjuk s igy lassankint e változások s ható okok közt levő mechanikai összefüggésről is fogalmat szerezhetünk magunknak. A gyakorlat tanulmányozása ily módon igen értékes adalékokat szolgáltathat Darwin elmélete kifejtéséhez, annyival inkább, mivel az ember gyakorlat által nemcsak testi szerveit változtathatja meg, hanem érzékeit, emlékezetét s szellemi tehetségeit is tökéletesítheti. Ismeretes, hogy a testgyakorlat által a testet erősítjük s izmosítjuk. A kovácslegény kezdetben megizzad a kalapács kezelésében, később már könynyebben bánik el vele, az izmok a gyakorlat által erősebbek s ruganyosabbak lesznek. Végül a nehéz kalapács egész gyermekjáték lesz előtte. Bechner az izmok tökéletesedésére nézve pontos kísérleteket is tett. Két hónapon át naponkint egy pár 9 és fél font súlyú vasat emelt feje fölé másodperczenkint, a mig el nem fáradt. A felemelések számát feljegyezve görbe vonalat nyert, mely az izom erősödését jelölte. Ez emelkedés kezdetben igen lassú volt, később gyorsan gyarapodott, míg végre bizonyos határt elért. — Hasonló eredmény mutatkozik más téren is. A kovácslegény kezdetben megégeti ujját, midőn a meleg vashoz közel ér, később a naponkinti gyakorlat folytán az ujjak érzéketlenek lesznek. Átalában a bőrnek mindazon részei, melyek nyomás, dörzsölés, meleg tárgyak vagy savak érintése által gyakran ingereltetnek, lassan kint megkeményednek s ezáltal hivatásukra alkalmasak lesznek. A csikó lába, ha sokszor megy száraz, köves után, oly kemény lesz, hogy később nem is kell megpatkolni. Mint a bőr és izom, ép úgy lesz gyakorlás által a test többi része is átalakítva s pedig gyakran hihetetlen mértékben. Ismeretes az úgynevezett kaucsukemberek példája, kik tagjaikat rémítőleg el tudják torzítani. A csontok a hajlásoknál gyakorlat folytán mozgékonyabbak lesznek s az izomrostok meghosszabbodnak. Az orthopaedia lehetőleg felhasználja az emberi szerv e sajátságát gyógyetélokra. Még a mirigyek s emésztő szerveknél is hasonló változások fordulnak elő. A gyakorlott sörivó veséje rendkívüli mennyiségű folyadékot bocsát át. A középkor példái mutatják továbbá, hogy némely férfiak s nők gyakorlat által arra is képesek, hogy óriási mennyiségű könycseppeket ejtsenek. Bár mind e szervek működési képessége gyakorlat által nagyban erősül, kétségtelen, hogy az izmok erősödését legjobban lehet észrevenni. Elsősorban mégis, nem az izmok, hanem az idegek gyakorlata az, mely a test fejlődésére kiválóan hat. Még a szoros értelemben vett testgyakorlatoknál is komplikált mozgások csak az idegek gyakorlása által lehetségesek. Elképzeletünk maguknak oly erős izmú embert is, mint a farnesei Hercules, ki azonban mégis képtelen lesz állni s járni, nem hogy komplikáltabb mozgásokat tegyen. Ha chloroformot adnak neki, izmai daczára nem képes korcsolyázni. Az agyvelő sejtjei, melyek a mozgásokat kormányozzák, s az idegek, melyek e parancsot átviszik, gyakorlandók elsősorban, nem az izmok. A komplikált mozgások könnyed megvalósítása valóban nem is izom, hanem ideggya-korlat. A gyermek, ki kézzel igyekszik egy létrán fel- mászni, kezdetben kezét-lábát egyaránt folytonosan mozgatja, habár ez nem is használ neki semmit, s csak később hosszasabb gyakorlat után tartja lábát kinyújtva, s így nem erőlteti meg azt. Az idegrendszer gyakorlása által a gyermek megtanult erőt kímélni s igy tökélesedett. Talán ezzel rokonságban van az is, hogy a kovács gyakorlás folytán leszokik a felesleges izzadásról. A központi idegrendszernek megvan az a sajátsága, hogy mozgási sorai könnyen fordulnak elő bizonyos meghatározott rendben, ha egységes s lehetőleg állandó hatás gyakorolható reá. A gyakorlás által tehát az is bizonyos fokig tökéletesedik, az ingereket könnyebben fogja fel s könnyebben adja parancsait az egyes szerveknak. A kézi ügyességek igy származnak a központi idegrendszer gyakorlása által. A gépészek, órakészítők, női munkások kézi ügyességei mind a gyakorlat által képződnek bizonyos sorozatban s a rendszeresség adja meg a könnyűséget. Nem lehet ugyan elképzelni Lisztet vagy Rubinsteint erős kézi idegek nélkül, de kétségtelen, hogy virtuozitásuk a központi idegrendszerben van, így lehet az érzékeket is tökéletesíteni. A fül hallása finomabb lehet, hogy felső hangokat, finom dissonantiákat is észre vehessen, a szem gyorsan tanul olvasni s futólagosan mutatkozó tüneményeket észrevenni s a vegyész orra finomság tekintetében a spectral analysissel versenyezhetik. Végre, ha a legfőbb szellemi működésre átmegyünk, habár ezek öszefüggését a központi idegrendszerrel pontosan még nem tudjuk is megállapítani, azt tudjuk, hogy ezek is tökéletesednek a gyakorlat által. Az emlékező tehetség tökéletesedése igen ismeretes. Brown Róbert 25,000 növénynevet ismert. A morpholog az alakokat, a mathematikus jegyeket, a philolog idézeteket, a sakkjátszó egész parkokat jegyez meg magának. Még oly szellemi tehetségeket is, melyeket rendesen a természetnek tulajdonítanak, lehet gyakorlat által tökéletesíteni, habár kétségtelen, hogy a példák itt sokkal homályosabbak s nem lehet azokat bizonyítás gyanánt felhozni. Úgy látszik mind e sok példából s tapasztalatból, mintha azon tétel által, hogy a gyakorlat az ember testi és szellemi működését minden irányban tökéletesíti, nemcsak analógiát nyerünk arra nézve, hogyan változnak meg a nemek a természeti kiválasztás által, hanem, hogy ez által képesek lennénk a természeti kiválasztás helyett magát a gyakorlatot tenni elvül, mely azt okozza, hogy az egyesek s ez által az egyes nemek lassan kint átalakulnak. De ily feltétel mégsem helyes. Először is nem minden állat képes a gyakorlásra, hamm csak a legtökéletesebbek, az emberen kívül csak egy pár nem s ezek is csak akkor, ha az ember közelébe jutnak. De még ez esetben is kétes a dolog, mivel mesterségesen szerzett hiányok, mint levágott fül, nem öröklődnek nemzedékről nemzedékre s Egy kérdés, vájjon a gyakorlat által mesterségesen szerzett szervezeti változások átmennek-e az utódokra. Jóllehet az ily s hasonló ellenvetések nem fontosak, végső ellenvetés lehet még az: miért volna szükségük az állatoknak arra, hogy magukat gyakorlat által tökéletesítsék. S erre mindeddig csak az lehet az egyedüli válasz, mivel e nélkül a létért folytatott küzdelemben meg kellene semmisülniök. Ha a gyakorlás által megmagyarázhatunk is minden változást, maga a gyakorlás lehetőségének ténye már valami tökéletesebbet feltételez, a küzdelmet a létért s a természeti kiválasztást. béke bármily módon veszélyeztetve lettvolna, vagy mintha a béke szükségének mély érzete és a két szomszéd nemzet egyetértése azelőtt nem lett volna meg, és csak a két uralkodó kölcsönös megbeszélése által lett volna teremthető, vagy megerősíthető; de a találkozásnak, anélkül, hogy ez lett volna a czélja, hogy félreértéseket, melyek nem léteztek, elhárítson, az az örvendetes eredményevett, hogy a két császár és az őket kísérő államférfiak megegyeztek ama békés hagyományok megőrzésének szükségessége fölött, melyek mindkét állam áldására annyiszor bebizonyultak. A danczigi találkozás, tulajdonképeni legközelebbi hivatásához képest csak a két nevezett uralkodó közt ment végbe, de szellemileg Ausztria-Magyarország uralkodója a kettővel teljesen egyesült. A szíves és benső viszony, mely ép úgy fennáll Németország és Ausztria-Magyarország közt, csak egész rövid idő előtt megújult kifejezést nyert Ferencz József barátságos látogatásában Vilmos császárnál Gasteinban. A három császárság egyetértése Európának tíz év óta megtartotta a békét. Ez az egyetértés a jövőben is igaznak fog bizonyulni és a népeknek azt a biztosságot és megnyugvást fogja szerezni, mely nekik lehetségessé teszi, hogy egész idejöket a békés munkának és a belső állami, közgazdasági és társadalmi viszonyok egészséges fejlődésének szenteljék. A danczigi találkozás ez irányban, ha ez egyátalán még szükséges lett volna, a jövőre nézve a legjobb kilátásokat nyitotta meg. — Akhedive magatartása a kairói katonai tüntetés alatt, egy szept. 11-diki kairói jelentés szerint, sok bátorságot és férfiasságot tanúsított. E tudósítás szerint az alkirályt már szept. 9-én délelőtt figyelmeztették, hogy a kairói helyőrségen belül fontos dolgok készülnek. Ugyanez időben Daud pasa hadügyminiszter az Ahmet El-Durabi negyedik ezred ezredétől nyilatkozatot kapott, hogy amennyiben a kormány nem egyezik bele, hogy a minisztérium azonnal elbocsáttassék, alkotmány adassék és a csapatállomány fölemeltessék, az ezred 3 és fél órakor megjelenik az Abdin-palota előtt és addig marad ott, míg az emelt követelések jóvá lesznek hagyva. Az okiratban sokféle panasz közt az a vád is emeltetett, hogy Raz pasa Egiptomot eladta Angliának. Daud pasa ezzel a nyilatkozattal a palotába ment és a khedive Colvin angol ügyvivőért küldött és tanácsát kérte ki. Már csak egy óra hiányzott ama határidőből, melyet a csapatok a tüntetésre kilátásba helyeztek. Colvin azt tanácsolta a khedivének, fogjon maga a kezdeményezéshez és hívja össze személyesen a hű ezredeket és a kairói rendőrséget, csoportosítsa a palota körül, várjon ott a lázadókra és fogja el személyesen azok vezéreit. A khedive elfogadta ezt a tanácsot és azonnal az Abdin-palotába és a fellegvárba ment, ahol a csapatok lelkesülten biztosították őt lojalitásukról. — Colvin ezután azt ajánlotta, térjen vissza és várja be a lázadókat; de a khedive ragaszkodott hozzá, hogy még egy másik ezredet látogat meg, mely meglehetősen távol eső helyen volt. Midőn oda jött, megtudta, hogy az ezred már kivonult az Abdin-palotába és midőn az alkirály kíséretével azonnal visszafordult és az Abdin-palotába ment, azt már csapatok és ágyuk által körülállva találta. A khedive egy mellékajtón át óhajtott a palotába jutni, de Colvin visszatartotta őt és rábírta, hogy a csapatok élére álljon. Ezalatt Ourabi ezredes kivont karddal közeledett. A khedive megparancsolta neki, szálljon le a lóról és dugja vissza kardját. Engedelmeskedett. Ha a khedivének elég lélekjelenléte lett volna, hogy Ourabit e pillanatban elfogja, akkor a lázadás ezzel talán be lett volna fejezve. A khedive azonban, ahelyett, hogy az ezredes kardját kérte volna, egyszerűen megkérdezte tőle, mit akar. A válasza volt: »Törvényt és jogot akarunk. Amig e kettőt megadod nekünk, urunk vagy, ha nem, készen áll utódod.« Az útalkirály erre Colvinnal visszavonult s ez utóbbi megkezdte az alkudozásokat a tisztekkel. Előadta, nekik, mily oktalan és veszélyes dolgot cselekesznek és rábírni iparkodott őket, hogy vonják vissza a csapatokat, mert ha az alkirály kényszeríthető volna is, hogy követeléseiket elfogadja, azért nem engedtetnék meg neki, hogy azokat keresztül vigye. A tisztek azonban makacsok maradtak. Az osztrák-magyar konzul is, aki időközben megjelent, hasonló értelemben iparkodott a tisztekre hatns, de hiába. A tisztek tökéletes udvariassággal, de egyúttal igen határozottan kijelentették, hogy követeléseiket minden körülmény közt fenn kell tartaniok, hogy a dologhoz egyedül nekik van közük és hogy idegeneknek az ügybe semmi beleszólásuk. Végül az alkirály kijelentette, hogy kész a minisztériumot elbocsátani, és midőn az új miniszterelnök kérdése fölvettetett, a tisztek Seriff pasa nevét kiáltották és a khedive ebbe beleegyezett. Az ezredesek ragaszkodtak hozzá, hogy ez a nyilatkozat adassék meg írásban. A kbedive csakugyan azonnal szerkeszt egy iratot, mely Seriff pasa meghivatását tartalmazta. A levél Ourabi ezredesnek átadatott és ez a csapatok előtt fenhangon olvasta fel. A csapatok ezután tisztelegtek és zeneszó mellett ismét elvonultak.« Az észak-afrikai lázongásokról folyvást nyugtalanító híreket közölnek a lapok. A franczia csapatok tömeges szállítása Algírba szakadatlanul tart. Tegnapelőtt a »Kleber« és »Villé de Bone« szállító hajók 800 emberrel és 124 lóval indultak Algírba. Tunisz városának nincs vize, mert a csatorna el van zárva. Szept. 12-én ütközet volt arabok és francziák közt, akiket a csatorna kijavítására küldtek ki. A francziáknak egy halottjuk és négy sebesültjük volt. Az arabok hír szerint elhatározták, hogy Kairvánt az utolsó emberig védelmezni fogják. Sabatier tábornok egy kémlelő csapatát, mely kissé nagyon messzire ment a tábortól, arabok megtámadták és csak 7 halott és 15 sebesült árán menekülhetett. Hire jár, hogy Sabatier hadoszlopát az arabok bekerítették. Sudanban — mint Kairóból jelentik — fölkelés tört ki. Greger pasa megszállotta Kordofant. A fölkelők útban vannak ellene. Főczéljuk, úgy látszik, Chartum. A Zagbuan melletti f. hó 11-iki ütközet mindkét részről jelentékeny veszteségekkel végződött. Ez ütközet következtében a segélycsapat ezúttal se vihette keresztül az egyesülést, a zaghuáni hadoszloppal. — F. hó 13-án és 14-én mintegy 2000 ember ment Hamanet-Lizbe. Mustapha kedden utazik Tuniszból Francziaországba. De Blignières franczia biztos tegnapelőtt érkezett Alexandriából Marseillebe. Egiptomot egy nappal a katonai tüntetés előtt hagyta el, mely a Riaz pasa minisztériumának bukását eszközölte. Marseilleből Blignières Párisba utazik, ahol ma Barthélemy St. Hilaire-rel volt találkozandó, hogy előadja neki a nehézségeket, melyeket Egiptom a tuniszi hadjárat kezdete óta Francziaország útjába gördít és pedig Maet angol képviselő, hir szerint, titokban egyenetlenséget szít a khedive és Francziaország közt. Hankiewitz franczia főkonzul egy jelentése e panaszokat megerősíti. Apróságok. Nem tudom, észrevette-e az olvasó, hogy Magyarországon tizenkét napja megszűntek a pánszláv izgatások, ugy kellett lenni, hogy a Tisza Kálmán sokat emlegetett titkos rendeletének varázsos hatása volt, s míg augusztus 15-től szeptember 5-ig muszka, pánszláv és omladinista agitátortól hemzsegett a világ, ahová az ember szeme tekintett, titkos emisszáriust látott; a merre járt, oroszországi kémekkel találkozott s nem volt hely, ahol egyébről hallott volna, mint hogy »az ármányok nagyapja«, a rettenetes Ignatiev, legközelebb Magyarországot szolgáltatja fel a nagyétvágyú III. Sándornak reggelire, szeptember 5-től 17-ig, mintha csak parancsszóra történt volna, hazatakarodtak a muszka kémek, elhallgattak a pánszláv agitátorok, s lecsepüztettek az omladinista cselszövők. Én legalább, aki szorgalmas búvára vagyok azoknak a helyeknek, ahol ezekkel a sujet-kkel leggyakrabban lehet találkozni (értem az ellenzéki lapok hasábjait) , tizenkét nap óta nem találkoztam velük, pedig előbb oly gyakori vendégek voltak ott, hogy az ember szinte megismerkedett velük, mint kávéházi szomszédjával, anélkül, hogy bemutatták volna őket. De hát mi a magyarázata ennek a csodának ? Miért pusztult el egyszerre ez a fajzat? Sehogy történhetett különösen, hogy a horvát választások hete elmúlt felettünk, a nélkül, hogy a pánszlávizmus ördöge a falra festetett volna s kihirdettetett volna, hogy a horvát egér most már bizonyosan felfalja a magyar elefántot, mert ép a gyomra, jó az étvágya Magyarország jó falat ? * * * Biz az csodálatos, hogy igy történt. S én, ki nem szoktam kicsinybe venni a kormányintézkedések jelentőségét s különösen a miniszterelnök ismeretes és sokat meghurczolt antipanszláv rendeletében is, nem azt láttam, mit egy bizonyos szakeszű s szűkkeblű sajtó: »kormányzati baklövést,« hanem igenis egy jelentős politikai tényt, mely elismerést és respektust követel még az ellenfelektől is: én nem merek annyira menni azon rendelet hasznának méltatásában, hogy a muszka ispionok hirtelen elpusztultát neki tulajdonítsam egyedül. Hiszen valóságos csoda lenne e hirtelen hatás, s még talán német laptársainkat is megengesztelné a magyar közigazgatás iránt, amelyet pedig — mért, mért nem — oly engesztelhetetlenül gyűlölnek és oly kevéssé ismernek, . . . hogy megtérésük, irányában szinte elképzelhetetlen valami. — De hát, hogy az olvasó kíváncsiságát ne untassam hosszú rejtelmes beszédemmel, kimondom, leleplezem, elárulom, mi volt az a gyökeres irtószer, amely a pánszláv apostolok szapora faját egyszeriben kiirtotta s kiszorította ellenzéki lapjaink hasábjairól. Nem is »mi« volt ez a valami, hanem »ki.« A szó szoros értelmében személyek dolga volt ez a hőstett, s hatalmasan sikerült nekik. Lendl és Göczel voltak létrehozói annak, hogy Magyarország tizenkét nap óta nyugodtan alhatik a pánszláv üzelmek miatt. * * Mióta ugyanis szeretetreméltó ellenzéki újságirodalmunk a Lendl-affaireben megkapta a thémát, ami a nyáron a Seemann-affaire és a télen a Barthaeset volt neki, azóta mit neki Hekuba, mit törődik ő a pánszláv izgatásokkal. Előbb jó volt neki a téma, meg is énekelte, hogy »a kormány tehetetlensége« mily kiáltó, mikor nem tud »a nemzettest eme rákfenéjén segíteni« , s most ime a nemzettest ama rákfenéjéről heteken át nem hallat egy szót sem, s szidja a kormányt, nem többé a pánszláv izgatok miatt, hanem a »bojtos alkotmánysértők« miatt. Most Ignatiewnek és küldötteinek meg van bocsátva, most háladatosabb téma járja. És nehogy az olvasó azt higyje, hogy mi ellenzéki laptársainknak zokon vesszük, hogy Göczel ügyében s Lend s a hozzá hasonló gondolkozásúak ellen megeresztik tollak falánkját. Ez kötelessége az alkotmányt tisztelő sajtónak s a kormánypárti sajtó elmondhatja magáról, hogy ő részben csak úgy teljesítette kötelességét, mint az ellenkező politikai meggyőződést vallók sajtóbeli tábora. Ezt az utalást arra, hogy a pánszláv beczczet hogy elenyésztette a közvetetlenebb hatással járó anti-kardbojt becz, csak annak megvilágítására hoztam fel, hogy majd, ha legközelebb, egy-egy orosz emisszárius hírére újból fel fog hangzani az egész kórusban hogy »finis Hungáriáé« , az olvasó nyugodtan hallgassa azt végig s meg legyen győződve, hogy ez a jajgatás és sopánkodás csak addig tart, amig jön egy alkalmasabb téma, a melyben nem sopánkodni, hanem szitkozódni kell, s a mi ellenzékünk azonnal arra tér át, s dörgedelmes hangjával rögtön megmutatja, hogy nincs még itt az ország vége.* * * A közelszegényedés jelen napjaiban, az átkos Tisza-kormány aerája alatt ismét két vasút adatott át a közforgalomnak. Hajdan, a mindent megnyertünk-féle időszak fénykorában az ily vasútmegnyitásokat mint nemzetgazdasági örömünnepeket volt szokás emlegetni, a mostani szomorú időszakban azonban az van rendjén, hogy gyászos gondolatokkal elmélkedjünk a nemzeti erő sülyedésén. Hogyne! Hiszen ama boldog időszakban nem ilyen »nyúlfarknyi« vasutakat építettünk, és aztán nem ilyen olcsó pénzen mint most, hanem valamivel drágábban. Igaz, hogy a vasutak irányát sem válogattuk meg akkor .