A Hon, 1881. október (19. évfolyam, 269-299. szám)

1881-10-10 / 278. szám

278. szám. 19-dik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1881. Hétfő, október 10. ■*&****^'**»m,T*Mmx ...... i-1 - 1 ■ ............ ■-1 ............ ...... ■' Szerkesztési Irodai Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintug­y mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok t­ere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal ( Barátok-tere, Athenaeuszs-épület földszint. Előfizetési »Sij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .......................... . 2 írt 3 hónapra , 6 , 6 hónapra ks . Az esti kiadás postai különküldéssért felte­dtetés negyedévenkint................................1 » Az előfizetés 7 év folytán minden hónapban meg*­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, mint*­elenkor­i hó első napjától számítta­tik. Budapest, október 9. A horvát tartománygyűlésen tegnap ismét zajos, botrányos jelenetek voltak, elő­idézve ismét az ellenzék, nevezetesen Starcse­­vics által, ki egyebek közt az indemnity-ja­­vaslatot »charlataneriának« nevezte; a kormány — szerinte — a magyarok segélyé­vel nyúzta a népet, megfossza utolsó da­rab kenyerétől s a bán felé fordulva azt mondá, hogy ez infámia sat. Ennek következtében a »P. Sl.­ szerint a horvát kormánypárti klubban értekezlet volt a felett, hogy­ miként kellene és lehetne a házszabályok módosítása által jö­vőre meggátolni az immár türhetlenné lett botrányok ismétlődését a törvényhozás ter­mében. Hogy határoztak-e már és mit, még nem tudni, de nagyon is ideje volt e kérdést ta­nácskozás tárgyává tenni; magunk is aján­lottuk ezt a napokban. Hanem a puszta ta­nácskozás nem ér semmit. Határozni kell gyorsan és erélyesen, ha mte^ak'S'fSSk“száha^"' dúlni az utczai jelenetektől, melyek mahol­nap világcsufjává teszik Horvátországot. A franc­­ia kormányválságra vonatkozólag érdekes jelenség, hogy az összes gambettista lapok azt követelik, miszerint a kormány várja be a képviselőház összeillését és csak az erre vonatkozó vita befejezte után adja be esetleg lemondását. A kormány ed­­digelé még nem határozott. Gambetta hír szerint a következő fel­tételekhez kötötte a kormányalakítást: hogy a kormányelnökséget tárcza nélkül vállalja el; hogy többé ne Grévy, hanem maga Gam­­betta elnököljön a minisztertanácsban; to­vábbá, hogy Ferry a külügyi, Constans a közmunka, Waldeck-Rousseau az igaz­ságügyi és Freycinet a pénzügyi tárczá­­kat vegyék át. Az ilyen miniszternévsorok azonban csak föntartással fogadandók ; maga Gam­­betta, mint mondják, még nem szólított meg senkit eziránt. Korai és ildomtalan is lett volna, míg a mostani kormány meg van s le­mondásától még hetek választják el. Hogy Gambetta kormánybalépése, ille­tőleg az általa történendő kormányalakítás , komoly dolog, kilátszik onnan is, hogy a Gambetta és Bismarck találkozására vonatkozó hírek még mindig erősen tartják magukat. — Az osztrá­k-m­agyar vámkonfe­­rencziánál Bécsben maradt magyar kormány­­képviselőknek az új utasítások már meg­küldettek. — Mihelyt az osztrák-magyar kormány hasonlóképen megállapodásra jut, a konferenczia ta­nácskozásai újból fel fognak vétetni. — Bécsből a következőket írják a »B. C.«­­nak : A »Times« jónak látja, a kelet fölosztá­sára vonatkozó tervét, melyet egyik levele­zője bocsátott legújabban világgá s mely szerint Ausztria-Magyarországnak az a szerep jutna, hogy rövid idő alatt megszállja Salonichit — daczára a leghatározottabb ellenkező nyilatkozatoknak — még most is föntartja. Bajosan lehet vitatkozni egy oly lappal, mely közleményeit minden áron fönn akarja tartani és meg akarja védeni, s arra, hogy mi nem fogunk Salonickibe menni, alig volna bizonyíték állítható. Annyi azonban minden kétsé­gen kívüli, hogy az idézett angol lap eme közleményét az összes illetékes kör okban nagy meglepetéssel fogad­ták, miután e körök épenséggel mit sem tud­nak arról, hogy az osztrák-magyar mon­archia előkészületeket tenne a Salo­­nichibe való előnyomulásra.­­ Az államháztartási defic­itről egy közleményt hoz a »N. fr. Pr.«, mely egyebek közt a következőket mondja : Beavatott helyen az a nézet, hogy a pénzügyminiszter kedvező előterjesztést fog tehetni a jövő évi költségvetési előirányzatról. — Az élénkebb gazdasági tevékenység minden téren két év óta észrevehető s ez kihatással van a budgetre is. A rendes előirányzatban a hiány sokkal jelentéktelenebb, mint a múlt évben, s ha a pénzügyminiszternek ennek daczára mintegy 30 millió írt hiányról kellene gondos­kodnia, úgy ennek az az oka, hogy a beruházások igen tetemesek és arányosan oszolnak meg az állam­életnek minden terén ; a legnagyobb részt azonban a vízépítési munkák veszik igénybe, a­melyek most tervszerűen keresztül fognak vitetni. Egyébiránt a ta­karékosság elvei ezeknél is figyelembe vétetnek s csak a legszükségesebb beruházások fognak eszközöltetni. A fedezet kérdése nem sürgős, minthogy a pénzügy­­miniszter a rentekonverzió iránt a Rothschild-konzor­­cziummal kötött egyezmény által minden eshetőségre fedezve van. A fedezet kérdése tehát valószínűleg csak márcziusban , esetleg még később lép a kormány elé. A felirati vita s a delegácziók ülésezése miatt ba­jos lesz a költségvetést letárgyalni s tán január kö­zepe előtt nem is kezdik el a tárgyalást. Nagyon va­lószínű, hogy Szapáry gróf expozéjában a fedezet kérdéséről csak átalánosan fog szólni s a budget-tör­­vényben alternatív felhatalmazást veend igénybe, a­mely szerint a hiányt vagy 5 százalékos papírjáradék eladásából vagy »más bevételekből« fedezhesse. Ezek közé kell sorozni azon bevételeket is, a­melyek a Bécsben most tartott osztrák-magyar vámkonferren­­cziák határozatai alapján állapíttatnak meg. . V* ‘U ^ — — A magyar válaszfelirati javas­latról a bécsi lapok közül a »N. fr. Pr.« így ír az ország és hadsereg közti viszonyt illető passzusról : »Ezen kikezdés minden sora mutatja, hogy azt nemcsak egy melegen érző, hazája alkotmányáért helyt álló hazafi, hanem a stylnek egy mestere is írta. A gondolatot, hogy a zászlóeskü nem ellenkez­­he­tik az alkotmánynyal, nem lehetett határozottab­ban kifejezni, sem szigorúbb ítéletet a Lendl-ügyben a koronához intézendő feliratban nem lehet mondani. A magyarok »mély jobbágyi hódolattal« közelednek megkoronázott királyukhoz ; de mikor hazájukat és alkotmányukat illeti valami, akkor valósággá tudják tenni a szót: férfibüszkeség királyi trónok előtt ! De azért Magyarországon senkinek sem lesz a szomorú bátorsága, hogy a mai kormánypárttól a kormányképességet azért megtagadja, mert egyikét a kényes kérdéseknek, egy hatalmi kérdést megboly­gatott. Épen mert Magyarország szabadelvű pártja bizonyítja, hogy hátgerinc­czel bír, fölfelé úgy, mint lefelé, megerősíti kormányképességét, s hogy ezen ügyben megelőzte az ellenzéket, elsőrangú taktikai mesterfogásnak kell elismerni.« A »Fremdenblatt« azt mondja a felirat­ról, hogy egy tekintetben igen markáns mű. Zármon­dataiban nagy nyíltsággal szól a lakosság viszonyáról a hadsereghez s ez utóbbinak teljes igazságot szol­gáltat. — A felirat ugyane passzusáról a »Presse« így ír : »Jókai szerencsés formát talált, hogy e tár­gyat époly lejális, egyátalán hazafiasan korrekt és mérsékelt, mint férfias, nyílt módon beszélje meg. Szavai, melyek, hol mint a magyar nemzet hivatott képviselőinek szavai emeltetnek a trón lépcsőinél és Szent István országának egész területén, mint beható intés visszhangzani fognak, vitéz tett. Hihetőleg okot fognak szolgáltatni a közvélemény áramlatára, mely elűzi a gyűlöletes Lendl-Göczel ügy óta uralkodó rek­­kenő levegőt. Az ország higgadt és mérsékelt többsé­gének szóvivőit az attól való félelem, hogy népszerű­ségük nimbusza pillanatnyira elhalványul, félénkké tette a hajszák elleni felszólalásuknál. Most, miután a parlamentben és annak többségétől férfias szavat hal­lottak, ez az átok hihetőleg mindenkorra meg van törve.« — Az osztrá­k-m­agyar és orosz ural­kodók találkozása — a »Tribüne« egy szent­pétervári levelezője szerint bizonyos, előbb azonban Ausztria-Magyarországnak a béke fentartása érdeké­ben »kötelező konc­essziókat kell tennie,« minthogy Berlinben a szláv mozgalmat Ausztriában nem nézik oly semlegesen. A további haladásról, melyet a szláv­­ság Ausztriában tett, élénk eszmecsere keletkezett a három uralkodó közt egyenesen és Bismarck és Haymerle közt. A cseh vezérek Taaffetől már megtudták, hogy a kormány óhajaikat ezentúl nem teljesítheti többé kizárólag. A czár és az osztrák­magyar uralkodó közti találkozáson a német csá­szár csak ily auspicziumok közt fog szellemileg jelen lehetni.­­ Megbízható jelentések szerint mind Varsóban, mind Granicziában előkészüle­teket tesznek a czár megérkezésére. Megérkezésének napját egyelőre senki se tudja. Híte jár annak is, hogy a találkozás Szczakowában fog végbemenni. — Favre franczia hadügyminisz­ter beszédében, melyet tegnap délelőtt a st.-quentini csata emlékére felállított szobor leleplezésekor mon­dott, beszélt a város hősies magatartásáról, dicsérte északi Francziaország lakosainak hazafiságát és köz­reműködésüket a haza védelménél az északi hadsereg által, Gambetta mellszobrára mutatott, s így végezte beszédét: »Ez emlékszobor előtt hódoljanak a nagy polgárnak is, a ki rendíthetetlen bizalommal állt el­len az ellenséges betör­ésnek s még remélt, mikor a többiek mind kétségbeestek; annak, a kinek lángoló beszéde minden szívbe behatolt, a ki a hazafiságot mindenütt fel tudta kelteni: Gambettának. Hogyan lehet a haza védelméről beszélni anélkül, hogy e ki­tűnő államférfiúnak külön helyet jelöljenek ki, a­ki­nek hazafisága a köztársasági hadseregeket elővará­zsolta, miután a császári hadseregek teljesen megve­rettek. E tetteket sem a demokráczia, sem a hadse­reg sose fogják félreismerni. Megemlékszünk a nagy példáról, mely adatott; megemlékszünk a szerencsét­lenségről, melyet a haza egy hozzánk még oly közel levő időben szenvedett; megemlékszünk azokról, a kik a harczban oly dicsően elestek. E fenséges gon­dolatok lelkeinket föl fogják emelni állampolgári és katonai kötelességeink magaslatára és férfias erély­­lyel, forróbb hazafisággal és legyőzhetetlen bizalom­mal fognak eltölteni Francziaország köztársasági jö­vője iránt.«­­ A »Times« czikke még mindig beszéd tárgya az európai sajtóban. A »Bob.« mértékadó kö­rökkel viszonyban álló berlini levelezője biztosnak veszi, hogy a »Times« által közölt keleti tervek háta mögött maga Gladstone áll. Gladstonenak Törökor­szág elpusztítására és Egiptom egyedüli megszerzé­sére irányzott terve egyenes ellentétbe helyezi magát a három császárságnak most Törökország konzervá­lására és keleti viszályok elkerülésére irányzott béke­­politikájával. Tehát programm áll programmal szem­ben és az a kérdés, melyik a kettő közül fogja a má­sikat kiszorítani. Míg Oroszország és Ausztria-Ma­­gyarország, Gladstone tervei szerint Törökország fel­adásával volna elfoglalva, tehát a békeszövetség meg volna oldva, Francziaország Gambetta boszupolitiká­­jának befolyása alatt Németországgal kiköthetne. E perspektíva által Németország magatartása Gladstone tervei irányában elő van írva. Bismarck herczeg a három császári hatalom békepolitikájának minden kijátszását meg fogja előzni és a béke­programmot győzelemre fogja segíteni. Teljesen ferde tehát az a nézet, hogy Bismarck bármi módon hajlik a Glad­­stone-féle terv felé. Különben Németország minden békés szándéka mellett katonailag nem tétlen. A nagy vezérkar ez idei gyakorlati utazásának eredmé­nye M­o 11 b­e vezetése alatt, Holsteinban egy tenge­részeti arzenál gyors felállítására és a kieli hadi ki­kötő terjedelmes megerősítésére vonatkozó határozat, a­mely eredmény nem marad jámbor óhajtás, hanem legközelebb valósíttatni fog. A HON TÁ­ROZÁJA. A Petőfi-társaság havi ülése. A Petőfi-társaságnak ma ismét érdekes felol­vasó ülése volt érdekes tárgyakkal s igen nagyszámú közönséggel, különösen a szép nők a padok nagyrészét megtöltötték. Az elnöki tisztet Komócsy József viselte. Az első előadó Abafi Lajos volt, ki .A ma­gyar testőrök s a szabadkőművesség« czimű értekezé­sében különösen a szabadkőművesek hatását fejteget­ve, irodalmunk újjászületésére a múlt század második felében, mely hatást korábbi írók s maga Toldi is el­feledtek számba venni, sőt ez utóbbi határozottan ta­gadta. A szabadkőművesség intézménye Németország­ból származott át Ausztriába s innét Magyarországba. Fénykora II. József alatt állott be, a midőn nemcsak az akkori osztrák társadalom szine-javát, de számos magyar főurat számlált tagjai között. Ezek között felemlíti értekező gr. Pálffy Mik­lóst, gr. Batthyányi Lajost, három gr. Bethlent, gr. Bánffy Györgyöt, gr. Gyulay Ferenczet, gr. Széchényi Istvánt stb. A szabadkőmivesség intézményéből me­rítettek értekező szerint Bessenyei s társai buzdítást hazafias működésre. Itt határozták el, hogy azt, a­mit a németek tesznek meg nemzeti irodalmuk érdekében, azt ők is meg fogják tenni saját hazai irodalmuk ér­dekében, azaz emanczipálni idegen befolyás alól.­­ — Összesen 34 testőrről bizonyos, hogy a szabad- f­s kőmivességhez tartoztak s mig egy részök az irodalom terén fejtett ki munkásságot, addig más része a köz­pályán igyekezett tehetségeit érvényesíteni. Szabad­kőműves bocsájtotta ki az első magyar hírlapot, az első folyóiratot, szabadkőműves pendítette meg a magyar tud.­akadémia eszméjét s a nemzeti színészet első apostolai is szabadkőművesek voltak. Mindezek­ből igyekezik értekező kimutatni, mily nagy befolyás­sal voltak a magyar testőrök mint szabadkőművesek a nemzeti irodalom haladására nézve. Érdekes adatai közül kiemeljük, hogy az első itt felavatott szabadkő­műves Ausztriában I. Ferencz, Mária Terézia férje volt 1742-ben s hogy az irodalommal foglalkozó testőrök közt Báróczy eredeti ismeretlen kézirata után Biró Lászlót, Kerekes Sámuelt s b. Bálintith Jánost is felemlíti, kiknek eddig neveiket sem ismerték. A tetszéssel fogadott előadás után a társaság egy újabban választott tagja, Peteley István, is­mert novellá- s rajz író, a kolozsvári »Kelet« bel­­munkatársa lépett a felolvasó asztalhoz s »Szikrák a a homályban« czímű rajzát olvasta fel. A rajz meséje körülbelül a következő: Egy fiatal házi tanító szerel­mes viszonyt kezd az úri család leányával, melynél ifjúsági éveit tölti. Időközben azonban elmegy kül­földi egyetemekre s midőn haza tér, hogy papi állását elfoglalja, úgy találja, hogy a leány legjobb barátjá­hoz ment nőül. Nem szeretetből, inkább szülői reábe­­szélésére s hidegségét érezteti is férjével, ki e miatt keservesen panaszkodik barátjának. A barát sejdíti­­ az okot s meghatva az őszinte panaszokból az nagy el­határozásra szánja magát,részegnek tetteti magát a nő előtt, s megutáltatva magát, örökre eltávozik. A férj panasza s az utolsó jelenetek azokkal a mesteri vo­násokkal vannak rajzolva, melyek Petelei rajzaiban itt-ott feltalálhatók s az egész nyelvezete igen kedves, gördülékeny s tősgyökeres magyaros. Kár, hogy szer­ző, ki külön e miatt utazott fel Kolozsvárról, nem tud felolvasni. Halkan s a mellett igen gyorsan olvas ke­vés hangváltoztatással. A közönség mindamellett elég figyelemmel kisérte a felolvasást s felismerve annak szépségeit, zajosan megtapsolta a fiatal szerzőt. A tapsot előlegezték is már részben Kiss Jó­zsefnek, ki az ifjabb nemzedékben a balladáknak je­lenleg legtehetségesebb nevelője. Ez alkalommal maga olvasta fel következő költeményét: A czigányvajda elégiája. Meghalt a vajda — oda lett a vajda, Megesett a szörnyű baleset rajta, Busul a czigányság, egyre azt hajtja: Ne neked, dádé ! benne vagy a bajba ! Mikor megérté közelgő végét, Egybehivá két sátoralja népét, S halkan — a szélsők alig-alig érték, Elhaló-haldoklón szólt ilyetén kép. »Im, fogytán a szusz már a fújtatóba. Pihenni tér a sátorok lakója, Pihenését csönd s áldott béke óta, Vihar nem lesz, se szél a bolygatója. Aludni vágyom, hűséges vajdátok, Még búcsúz­óra végszavam halljátok, Örökül mást én úgy sem hagyok rátok Meg egy rósz­ülőt s horpadt kalapácsot. Viaskodj, rajkóm, tovább is a széllel, Legyűröd ne félj, tűrés fegyverével, Sátrad kőházzal soha ne cseréld fel, A sátor olykor palotával ér fel. Mi kőházakban olyan nagyon ritka, A boldogság a kóbor sátrak titka, A sátorponyva mindenfelől nyitva, Hamarabb kigyul a lappangó szikra. A boldogságból én kivettem részem ! Egy szál hegedű — egy pár tüzes szép szem — (Ah, végórámban is még rá emlékszem !) Álom, üdítő, mely túltesz a mézen — Egy pipa dohány — egy ital viz — mi kell Még több ? A ki be nem tud érni ennyivel, Sátraink alól az sompolyogjon el, Vándor szabadságot az nem érdemel. Bejártam körül a kerek világot, Ó mindenütt szép, akármerre járok ! De hol végig alulnám a nagy álmot Szivem örökké csak egy helyre vágyott. Oda vigyetek bű véreim, népem ! Hol a nap leszáll füzes­elt vizében, Messze Moldovában aranyos réten, Ott az én sírom már megásva régen. Hel ott maradt el tőlem édes társam, Hogy soha többé őt viszont ne lássam, Ha kísérőm a nagy barangolásban, Szivem szerelme .... sírját magam ástam. Vén csontjaimat ott ágyazd be, népem, Ott lesz csak enyhe nekem, közelében, Sobse félts ! megférünk egy sírba szépen S biztatjuk egymást, ha félnénk sötétben. Nos ? Ki ígéri ? Esdő számra hajtva Nincs ki megtenné, mit szivem óhajtna, Ó renyhe nép te ! Ó te lusta fajta ! . . . No de egyet még rátok lesz a vajda. Fülelj ! Ama sír túl messze hegyeken Más kincset is rejt, a mi drága nekem ! Vajdák kincsét, botját ott rejtegetem, Ki oda elvisz — mind az övé legyen. S mint ki fogas cselnek előre örül, Furfangos mosoly játszott adta körül, Hunyorgatott félig hunyt pillák mögül, Elhallgatott és csend lett köröskörül. Egy barna legény, a vonót gyantázta, Próbált új nótát húrjani e gyász­ra, És addig addig próbálta, czifrázta Vajda lelke rég fönnjárt menyországba. Kiss József költeménye, melyet a közönség több perczig tartó s ismételve megújuló tapsokkal s éljenzésekkel tüntetett ki, volt a nyílt ülésnek utolsó tárgya. Ezután zárt ülés következett, melyben a folyó ügyeken kívül Petőfi szülei holttetemeinek a kerepesi­­úti temetőbe szállításáról intézkedett. Szende Béla miniszter beszéde választóihoz. Szeged, okt. 9. (Távirat.) Szende Béla hon­védelmi miniszter Lajtos százados kíséretében ma délben érkezett meg Szegedre, melynek lakossága nagy előkészületeket tett volt a miniszter fogadtatá­sára. A város az indóháznál, a­hol egy szép bandé­rium és zenekar, valamint sok ezerre menő közönség várta az érkezőt, egy igen szép diadal kaput emelt. A választó­polgárok már délfelé kigyülekeztek volt a pályaudvarra, hol a minisztert megérkezésekor lelke­sült, szűnni nem akaró éljenzéssel fogadták. A diadal­ív előtt Z­s­ó­t­é­r Andor szabadelvű pártelnök szívé­lyes üdvözletet intézett a miniszterhez, ki erre rövi­den, de hatásosan válaszolt. Közvetlen ezután kezde­tét vette a bevonulás. A miniszter a város diszfogatára szállva a bandérium, valamint a díszes fogatok belát­­hatlan sora által kö­ltve a lakosság Elkes éljenzése között a városba hajtatott, melynek utczái mindenütt fel voltak lobogózva. A házak ablakait gyönyörű hölgyközönség fog­lalta el, mely hasonlóképen a legrokonszenvesebben üdvözölte az érkezőt. Déli 1 órakor a menet a királyi biztos lakásához ért, hol a miniszter meg is szállt. A lépcsőházban Tisza Lajos kir. biztos fogadta. 2 óra­kor a város legelőkelőbb polgárainak részvétele mel­lett diszebéd volt. 4 órakor egy küldöttség jött a miniszter után s felkérte őt, hogy szíveskedjék a vá­rosházán összegyűlt választói körében megjelenni A miniszter a küldöttség vezetése mellett azonnal vá­lasztó közé is ment s itt a közönség által a legrokon­­szenvesebben üdvözöltetett. A terem karzatait és a folyosókat a választók zsúfolásig megtöltötték s öröm­mel látták körükben megjelenni képviselőjüket A választási elnök röviden üdvözölte a minisztert, mire ez a következő beszédet intézte választóihoz. »Eljöttem szíves meghívásuk folytán önök kö­zé, hogy megköszönjem azon megtisztelő és nagyra­becsült bizalom nyilvánítását, melylyel megválaszta­­tásom által megtiszteltek, hogy ezt már előbb nem teljesítettem, ennek okát volt szerencsém nálam meg­fordult küldöttségük tagjainak megmondhatni. Tudom, hogy e választás eredménye nem sze­mélyemnek tulajdonítandó, és hogy én csak eszköz voltam önök hazafias harczában, de azért nagy az örömöm, hogy bármi részben is képes voltam azt elő­segíteni. Elvharcz volt ez s az önök fáradhatlan hazafias működése sikert aratott. Nem fogják tőlem rossz néven venni, ha kinyi­latkoztatom, hogy megválasztatásom örömébe egy kis keserűség is vegyült; — volt nekem egy választó­ke­rületem, melyben megvénültem, melynek választóival évtizedeken át együtt búsultam és örültem, mely min­dig megtisztelt bizalmával, attól el kellett válnom — és ezt nehéz szívvel tevem — de tudom, hogy ők is fel fogják Szeged helyzetét és meg fogják nekem bo­csátani, hogy én az önök segélyére é­s képviseltetésére szegődtem. És most önöké vagyok s remélem, hogy nem kell biztosítanom önöket — ha engemet ismernek — hogy az egyszer elvállalt feladatnak egész erőmmel megfelelni kötelességemnek is tartandóm, és teszem ezt örömmel. Parlamentáris szokás, hogy a választandó vá­lasztóinak programmját terjeszsze elő, de önök tőlem ezt nem követelték, mert — legalább azt kell követ­keztetnem — ismerték eddigi működésem irányát, és nem csalódnak, ha következtetve a múltból, feltették rólam, hogy ettől el nem térendek. A miniszternek vélekedésem szerint e téren helyzete nehezebb , ő nem ígérhet meggondolatlanul; másrészt könnyebb feladata, mert ismeretes műkö­dése, és köti őt a kormány programmja, míg e testület tagja; az én helyzetem pedig eperczben legkönnyebb, mert előttünk fekszik a király trónbeszéde, és ez fej­tegeti mindazon teendőket, melyek eldöntését ő várja és a kormány sikeresíteni vállalkozott; kész tehát programmon, önök ezt ismerik, és hogy keresztülvite­lében a szabadelvűség­ szelleme fog keresztülvonulni, azt biztosítja a különböző nézetek, és nem a leglegáli­­sabb érdekek által gyakran, de mindig igaztalanul gyanúsított Tisza Kálmán kormányzatának szabad­elvű iránya. Felmentenek önök tehát a programm részlete­zésétől, de mégis mege­ngedendik, hogy a most napiren­den levő ügyre felhívjam a tisztelt választók figyel­mét. Általános — legalább általánossá akarják tenni — a sereg megtartása elleni panasz, feltüntetve azt mint a haza sorsával keveset törődő idegent. — Ez alaptalan. Ott láttuk a legújabb időben is annak ál­dozatkész működését, melyet Szeged városa egy de­rék bajnok koporsójánál is elismert; látjuk azon szí­vélyes viszonyt, mely az általános védkötelezettség fo­­lyományaképen polgár és katonaság közt fejlődik, és csak az e napokban lapjaink által Miskolczról közölt hirek tanúsága szerint naponta erősbödik s mondha­tom mindenütt gyarapodik, a hol s a midőn nem ta­lálkoznak egyének, kik bármi szempontból — de bi­zonyára nem hazafias szempontból b­üszkét akar­nak vetni a fejlődő viszony közé, és ellentétbe akar­ják hozni a polgárt a katonával, emezt pedig a hon­védséggel, holott mindezeknél egy az érdek, s a­nélkül hogy kötelességeiket bármely irányban kény­telenek lennének elhanyagolni egyesülhetnek egy kö­zös értelemben, a közös haza szeretetében. Igaz, hogy a katonaság soraiból is történnek néha törvényt és hazafiús érzelmeket sértő egyes cse­lekmények, de ezek visszaélések, melyek előfordulnak és előfordulhatnak minden testületben; ez azonban nem maga a testület, hanem az egyes egyén több­nyire megvetendő, eléggé nem rosszalható cseleke­dete, melyért méltatlanság sújtani az egész testületet főkép akkor, midőn az egyesre ily esetekben — lehet hogy gyakran nem az ingerült, sértett közvélemény óhaja arányában, de a fennálló katonai törvények sze­rint — mindig ránehezedik a büntetés súlya. De nemcsak ez a panasz. Azt is hangoztatják, hogy a sereg nem magyar, hiányzik belőle a magyar szellem. A hadsereg azon része, melyet törvényeink ér­telmében az ország állít ki: magyar; nem lehet tehát idegen érzelmeire nézve sem, ha csak nem akarjuk fajunkat azzal vádolni, hogy a magyar, ha katonaru­hát ölt, kivetkőzik nemzetiségéből. Ha a hadsereg magasabb köreiben kevés a ma­gyar, ez a mi bűnünk, a mi hibánk, mely nem is fog javulni mindaddig, míg mi e kérdésben higgadt és rész­­rehajlatlan megfontolása után fel nem hagyunk azon irányzattal, melyet e kérdésben eddig követtünk, kö­vetünk, követ a sereg alkotására hivatott fiatal­ság és a­mely frázisba foglalva a legkényelmesebb és sok a helyzetet meg nem ítélő előtt legnépszerűbb módot nyújt a törvény és védkötelezettség teljesítése alól kibújhatni. A magyar fiatalság nem akar katona lenni; e tekintetben nem követi őseink példáját s úgy látszik, fel akarja áldozni azon hirt, melyet a világ a magyar harcziasságáról ismer; nem akar katona lenni, mert mint mondja, a hadsereg nem magyar. Hogy legyen ez magyar, ha a magyar ifjúság nem akar soraiba lép­ni ? honnan vegye a sereg a magyar tiszteken — kik ma alig teszik az egész tisztikar 12 százalékát — ha a fiatalság nagy része előbbre teszi életét czél nélkül tölteni, semmint hazafiai kötelességet teljesítve oly pályára lépni, mely tiszteletet és elismerést ered­ményez. E visszavonás okául felhozzák a német nyelv követelését, melyet ők nem birnak. Hogy a sereg hi­vatalos nyelve a német, az kétségtelen, és ez alig változtatható meg, hacsak törvényeink és közérdekünk ellenére a sereg dualiszmusának degradálása által nem akarjuk a sereg igen sok szempontból nem eléggé becsülhető egységét veszélyeztetni. És, hogy e hivata­los nyelv tudását követelik, az oly természetes, mint­hogy a magyar nyelv leírását a honvédségnél én köve­telem. De ez irányban is oly könnyebbségek léptet­tetek életbe, melyek egy kis jóakarattal igen elősegí­tik a magyar fiatal­ember helyzetét, még az esetben is, ha nem volt alkalma otthon vagy iskolában a né­met nyelvet tökéletesen elsajátítani. De szomorító az, hogy félni lehet, miszerint nem az az egyedüli vagy valódi ok, mely fiataljainkat visz­­szatartja az állam védelmére fegyvert ragadni, és hogy ezt csak köpenyül használják annak eltakará­­­­sára, hogy nem akarnak katonák lenni, minek alig lehet más oka mint az, hogy nem szeretik a fegyel­met ; mert ha ez így nem volna, akkor logikailag azt kell következtetni, hogy a honvédségnek adnak előnyt, mert ez magyar, de ide is csak kényszerítve lépnek be és nagy részük alig várja a perczet, melyben a tör­­­­vény a kilépést megengedi. Szomorító körüln­ények ezek s fájdalmas azok érintése. De a bajokon segíteni kell, mire nézve elég bátorsággal kell bírnunk a kór szeme közé nézni és a baj orvoslására minden alkal­mat felhasználni. Iparkodjunk tehát mindazokat, kiktől a haza elvárhatja — és azt a függetlenebb anyagi viszonyok közt kétszeresen — a fegyveres védelmet, felvilágo­sítani a felől, hogy e téren is hazafiai kötelességet teljesítenek, és hogy belépésük által a sereg soraiban foglalják el azon tért, mely e hazát megilleti. Ez megszüntetendő a panaszokat, és akkor a rosszaka­rat sem fogja mondhatni, hogy az ilyen sereg idegen. Fogadják még egyszer köszönetemet bizal­mukért : istápoljanak Szeged városa mindnyájunk által óhajtott emelésének és fejlesztésének munkájá­ban és érdekeinek megismerésében tanácsaikkal és legyenek meggyőződve, hogy ezek előmozdítását kö­­telességemül ismerendem. Magamat szívességükbe ajánlom ! A miniszter e hatásos beszédét a hallgatók »úgy van«, »helyes« közbekiáltásokkal, s itt-ott viha­ros éljenzésekkel sűrűn szakították félbe. A b­e­s­z­é­d 3/45-kor ért véget, mire Z­s­ó­t­é­r Andor a válasz­tók nevében köszönetet mondott a miniszternek, ki ez után B­a­k­a­y Nándor volt kerületi országgyűlési kép­viselővel beszélgetett s tőle barátságos kézszorítással vált meg, azután pedig különböző tisztelgő küldött­ségeket fogadott. A városházát elhagyva a miniszter, meglátogatta a honvédtiszti lakot és a lak­tanya valóban pompás két épületét és nagy meg­elégedéssel nyilatkozott felőlük. A délután folyamá­ban Szende látogatást tett a választási párt­elnöknél. Este 8 órakor bankett lesz a minisz­ter tiszteletére, ki a ma éjjeli vonattal visszatér Budapestre. Az országos nőiparkiállitás bezárása. — okt. 9. Az országos nőiparkiállitás ma rekesztetett be ünnepiesen, d. u. 5 órakor. A bezárási ünnepen jelen volt a kiállítás védasszonya: Koburg Lujza fő­­herczegasszony, Koburg herczeg, Szapáry és­­ Kemény Gábor miniszterek, R­á­t­b Károly főpol­­­­gármester, Kammermayer polgármester, Zichy Edmund gr. és számosan az arisztokrácziából, fő­­­­városi előkelő polgárokból, stb. Az érkező fő­­herczegi párt a lépcsőház alján Z­i­c­h­y Jenő gróf , elnök és a jelen volt méltóságok fogadták. A­­ megérkezés alkalmával éljenzéssel fogadta a közön­ség a védasszonyt, a­ki Poch báróné kíséretében érkezett. A zárülés a Vigadó kistermének oldal­termében­­ tartatott meg, a­hol hosszú asztal körül foglaltak he­lyet a végrehajtó bizottság tagjai. Kézből ült a fő­­herczegasszony, jobbról tőle Zichy Jenő gr., balról Z i r z e n Janka. A jelen volt előkelő vendégek, Koburg herczeg, Szapáry és Kemény miniszterek, a polgármesterek oldalt foglaltak helyet a teremben. Midőn a csend

Next